Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Bogolyfalvi Hivatal és Művelődési Ház → Bogolyfalva Hivatala

Miért?
Nem gyerek már, mégis, mostanság kevésbé kedveli a változást. Lehet látni, hiába teheti össze mancsait kezeit azért, mert tetőt kapott a feje fölé és még az ő igényeire van szabva, a szájíze kellemetlen. Aztán persze megérti, mert feljebb lépni és új felé nyitni mindig kellemes és kihívó. Annak nem, aki évek óta egy helyzetbe ragadt bele és toporog, az irigy és dühös, morcos, mint valami kisgyerek. Lehet most éli a másodikat?
Aztán elmúlt a harag, ahogy a vacak ciklus is, és talán megint magában keresi a hibát és az okot. Persze, nem foghatja örökké a kezét, nem vezetheti a nyugdíjas évei felé sem, mert akkor ő is beragad, magával rántja, egymást rántják, és... Már megint túlgondolja, jellemzően. Csak egy kicsit kellene engednie, nem makacsként ragaszkodnia ahhoz, aki annyit segített. Hálásnak kell lennie, mégis, mellkasa nehéz és benne ül egy szomorú madár, bánatosan csapkodva szárnyaival. Kellemetlen, mint ahogy reggel a fogkrém mentolos aromájára ráhúzta a narancslevet, vagy amikor kilépve tornacipője kapásból átázik, mert pocsolyába lép.
Már nem fordult vissza, remélhetően nem cuppog vészesen, nem néz ki idiótán, hogy farmerben és fehér pólóban jelenik meg, mert oké, hivatalos szerv, de mennyire? Elszokott ezektől, amikor valahova ment, cipelték, senkit sem érdekelt, hogy mit visel. Most mégis, idegesen simítja ki a gyűrődést a póló alján és csak ezután lép be. Aztán rájön, hogy a fésűt megint elfelejtette, így azzal bajlódik az ajtóban. Szép bemutatkozás...
Bejelentkezik, kitölti a lapot és leül. Vár. Persze, talán ő jött előbb, vagy már el is késett. Talán nem is ma van. Meg van zavarodva. Tudja jól, hogy hozzá kell szoktatnia magát ismét ahhoz, hogy emberek jönnek-mennek, hogy emberek vannak és léteznek körülötte, még ha önmagában manapság megint nem a legbiztosabb, mióta feljött a komolyabb tanulás témája. Bizonyára az volt a pont az egészre, így inkább mély levegőt vesz, felölti a kellemesebb ábrázatát és próbál nem úgy ülni, mint aki menten felugrik és világgá szalad.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Bogolyfalvi Hivatal és Művelődési Ház → Bogolyfalva Hivatala

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Bogolyfalvi Hivatal és Művelődési Ház → Bogolyfalva Hivatala

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Bogolyfalvi Hivatal és Művelődési Ház → Bogolyfalva Hivatala

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Bogolyfalvi Hivatal és Művelődési Ház → Bogolyfalva Hivatala

Ezerkettedik olvasatra sem szerepel más a nyamvadt papíron, mint az a szó, amelytől gyomra ezerharmadszorra is görcsbe rándul. A papír már gyűrött és nem azért, mert gombócba tekerte első olvasatra, hanem mert folyamatosan elővéve és szorongatva már más állapotot nem bír felvenni. Nem most vette át, nem most nyitotta ki elsőre, de az az igazság, sokáig halogatta. Volt dolga is, mint az év vége, a kirándulás, minden más, de időben kézbe vette, mert a hűtőre mágnesezte, csak...  Oké, őszinte lesz. Először is megijedt tőle, oda száműzte, hogy maradjon agya minden másra, eltelt az idő, az ő agya nagyon máson volt aztán, amikor pedig ismét szembetalálta magát vele, ugyanúgy nézett rá, mint elsőre. Minek és miért? Eszébe jutott elsőre Zina, hogy lehet miatta akarnak bármit is, a történtek miatt, vagy hogy valamit mégsem vett észre, vagy meggondolták magukat, muglinak itt nincs helye alapon. A boríték feltépve, sosem tudott szépen levelet nyitni, de most különös kegyetlenséggel járt el. És akkor olvasta először. A pánik azóta tart, nem nagyon beszélt róla, mert erről nem is akar, ha kicsapják, akkor azért, ha meg nem, akkor feleslegesen parádézott. Emlékeztetőt állított, hogy biztos ne felejtse el, de ezt sosem tudná. Egy pillanatra sem. Nem szereti a pánikot, se most nagyon élte és megint elkövette azt a hibát, hogy eltemette magában a rosszat és még nagyobb gubanc lett belőle. Van, ami nem változik.
Nem aludt sokat, ez talán szeme alatti halovány karikáin is meglátszik. Agya pörgött, izgult és leginkább maradt volna a takaró alatt, de indulni kellett. Végül csak beszélt róla, pár szóval, hogy biztos valami hülyeség és meg kell jelennie, jobb túl lenni rajta, de ez inkább magának volt egy utolsó próbálkozás a nyugalomra. Felöltözött, arca is sima, nézzen már ki komolyan – meg vagy 10 évvel fiatalabbnak – elpakolt mindent, az iratait, az utolsó szem bátorságát és elindult. Borult volt, esernyője nincs és pár percig úgy tűnt, meg is ússza, ha szedi a lábait. De hinni a templomban kell, és szerencsére a bőrkabát nem ázik át, de igen kellemetlen, ahogy tarkójáról a hátára csurdogál egy-egy csepp. Remek. Ázott veréb lesz a hivatalban, el se kell kezdeni, tökéletesen jellemzi majd. Még egy nagy levegő, kettő, utóbbi annak, hogy bent száraz és kellemes minden, miközben próbálja lerázni magáról az esőcseppeket. A kabátot levéve, karjára akasztja, minden más kéznél, indulhat minden. Elviekben késni sem késett, ettől rettegett, hogy még ideveszi azt is, hogy az órát sem ismeri és kész. Nagy levegőt vesz, vérnyomása bizonyára az egekben, gyomra, hát az üres, semmit sem mert reggelire és nem is ment le. Mintha a halálsoron lépkedne, olyan elérni az irodát és végül kopogni rajta, izzadó tenyerét a kilincsre simítva nyit be, mielőtt észrevenné magát, hogy nem is várt semmit sem. Tényleg túl akar már lenni rajta.
- Hahó, jó napot – les be, vizes tincseit hátrasimította, bátortalan hangja pedig aztán minden, csak nem azt igazolja, hogy vén mint az országút ide. Kapcsol persze, hogy azért illett volna választ is várni és elszégyellve magát, egyelőre nem mozdul beljebb.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Bogolyfalvi Hivatal és Művelődési Ház → Bogolyfalva Hivatala

Szabad. Persze, hogy szabad, bár tiltaná meg komolyan és akkor illedelmesen hazamehetne, de szabad. Sok minden szabad, ezt meg kötelező inkább, de ki tudja, lehet csak alá kell írni valamit, nem? Vagy csak igazolni a fogalma sincs miket, ezer meg egy gondolat és ötlet arra, hogy mi lehet, olyan ez, mint orvosnál várni és már a google szerinti halálos korokat elemezni, miközben bent meg kiderül, hogy csak megfázás és még az injekciós tű se kerül elő, amelytől mindenki retteg. A „miért kaphattam idézést” című kérdésre meg már aztán számtalan google-szintű válasz tódult fel benne, a kirúgástól kezdve a nehezített vizsgákon át arra is, hogy elmaradt valami díjjal és a gatyája is rámegy. Oké. Szinte hallja, hogy a keze remegésétől hogyan zörög kicsit a kilincs a kezében, mert ugye szabad van és be is kéne menni, nem csak belesni, mintha téves terembe tévedt volna. Nagyon is jó helyen van. Belépve méregeti csendesen a férfit, miközben az ajtót csukja be maga mögött, ügyelve, hogy az halk legyen és ne csapódjon, próbálja úgy rendezni dolgait, hogy az csak őt zavarja, de nem épp kellemes. Eleve a helyzettől is, de a nedves holmiktól bőven rázza a hideg, maximum végre megtanul megfázni, rég evett jó húslevest arra, mert még mindig meg van lepődve azon, hogy télen nem szedett össze semmit a pillanatnyi kinti alulölözöttségei közben, lehet ez az eső meg kicsinálja, hát ki érti ezt? És miért ezen agyal, miközben közelebb lépked, bátortalan mosolyát felhúzva a neve említésére biccentve. Nem esz meg, ne aggódj.
- Helvey Belián, igen – fogadja el a kezet, meg is rázza, ahogy illik, bár ujjai most még kissé nedvesek a kinti parádé miatt, de elfogadja a számára kijelölt széket. Annyiszor csinálta ezt régebben, hogy automatikus, ahogy leül, elrendezi lábait, kezét az ölébe ejti és ül az asztal előtt, ahogy illik, deja-vu az egész, még élénken benne van, amikor először ültették le, felvenni mindent, amit csak lehet, elbeszélésre, az ítéletekre, amelyek miatt romba dőlt minden és amely miatt itt van most. Nem, így nagyon nem kellemes.
- Nos, igen. A hivatali dolgok mindig ijesztőek, még felnőtt fejjel is – az első csekk, az első állásinterjú és egy elbeszélgetés, felszólítás, mind-mind olyan dolog, amely miatt az éppen hadba álló, addig tökre felnőtt vagyok fiatal telefont ragad és szülőt hív, hogy most akkor mit és hogyan. Neki is nagy ingere van rá, a mai napig és csak a szíve szorong benne, hogy erről senkivel sem beszélt, mert, minek, meg tudja oldani, külsős szemmel meg csak picsogás lenne. De, mindegy. Lenyeli az apró gombócot. A kérdésre pillant le magára, majd szégyenlősen pillant fel, mint aki belehazudta az önéletrajzába, hogy profin ért az Excelhez, de az első függvénynél azt sem tudja, hanyadikán van elseje. Pedig erről sosem hazudik.
- Amennyiben találok valahol egy hajszárítót, örömmel, de máskülönben nemigen tudom siettetni a dolgot. Sajnálom, ha összevizezem a dolgokat – vakar tarkójára, a neves tincsek közé, mert majd az is szárad, ha sokáig kell itt ülnie, akkor főleg, csak az eleje rossz. De a mosoly biztató, nem sejti a „tesztet” mögötte, de nincs is ezzel gond. Még mindig kicsit be van parázva. Nagyon.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Bogolyfalvi Hivatal és Művelődési Ház → Bogolyfalva Hivatala

Akkor sem tudna az apró jelekre és akármire figyelni, ha tényleg üvöltene, mert neki már az érintés előtt is hevesen ver a szíve és szorul a gyomra, nemhogy még olyanokat vegyen észre, hogy ki és hogyan meg mit nem szeret. A vizes mindene ellenére is felgyullad, aztán fázik, hogy ismét a forróság járja át, mintha épp klimax gyötörné férfi és úgymond fiatal létére, pedig leginkább a felelősség az, amely mindig megijeszti, amikor bármi ilyen helyre kell mennie. A legutolsó minisztériumi látogatása az volt, amikor papírjait intézte az előtt, hogy a semmiből a faluba érkezett volna, majd karkötőjén frissítették a mágiát, hogy ne csak valami ékszer legyen, amely az első alkalommal leszakad, ha változik. Nem most volt, mégis, megint úgy érzi magát, mintha tegnap lett volna, vagy mint mikor az elején sokat kellett mennie egymás után, mert ugye meg kellett érteni a titoktartási nyavalyát, mindent meg kellett és a fejébe vésték. Igen, ez is oka annak, hogy rossz döntéseket hozott és a lelkiismerete nem talált ki valami hazugságot arra, miért nem fog tovább tanulni és hétvégente hazamenni. Sosem ment jól neki a hazugság és főleg nem az anyja előtt. De mindegy, elméje hülye emlékeket lök fel és inkább szavakat formál, hogy finoman kimondja, akkor is, ha mosolyog, ha kedves találkozó ez, ijesztő. Neki főleg.
- Igen – bólint egyet, hogy jól hallotta, ő ilyenekben gondolkodik. Neki ez az egyenes megoldás arra, hogy ha vizes, vagy törölköző, igen, azt is nyugodtan mondhatta volna, de igazából egyiket sem tartanak egy irodában normál esetben, szóval tök feleslegesen járt eleve a szája. De végül is, kérdés volt, ő meg válaszolt.
- Elég pontosan tudja, mikor kell esni – nyög egyet, erre nemigen árulnak esernyőket, nem is érti, miért nem, mert nem tudja hirtelen, hogy mi is erre a módszer. Denisnek ott az elemes dolga, neki a törölköző, de amúgy? Biztos valami cucc, de nem jut el a megoldása végére, mert a férfi pálcát húz, ő meg egy pillanatra ijedten mered rá, hogy most akkor elátkozza? Beszorul kicsit a levegő, majdnem ágál, hogy tegyemárellégyszi, de a kellemes meleg, amely átfut rajta, szerencsére ártalmatlan. Kihúzza magát ültében, mintha erre a mozdulatra lenne párhuzamos az, ahogy tagjai nedvessége elmúlik és kellemes borzongással telt sóhajtással fogadja a jóleső érzést. Tehát ezt művelik, oké. Ez is válasz.
- Nagyon szépen köszönöm! - mosoly húzódik ajkaira, hogy valóban hálás és kellemesebb így, bár ha kiér és még mindig esik, ugyan ott lesz. Aztán mégse, mert hazaér, ledob mindent és forró zuhany. Erre koncentrál, hogy bátor legyen, közben pedig a férfi magyaráz és kérdez, neki meg felszalad a szemöldöke. Kezeit felemelve hárít, aprót ráz a fején. Oké, valami nem kerek.
- Jaj, jaj, szerintem Ön félre lett informálva – engedi le a kezeit, hangja barátságos, nem szégyelli és nem is mérges, mert ilyeneket feltételez. - Nekem nincs pálcám. Mindig azt használok, bár bevallom, erre a tabletták helyett bájitalokat kapok inkább, de amúgy én nem tudok varázsolni. Tudom, egyszer véletlen azt írták az egyik papíromra, hogy vibli, akarom mondani kvibli, de az nem igaz. Mugli vagyok – írja körbe, kicsit talán fecsegősen, a szék karfáját piszkálva. De na, jobb ha tudja az igazságot, minek vagánykodni olyannal, ami nincs?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Bogolyfalvi Hivatal és Művelődési Ház → Bogolyfalva Hivatala

Teljes mértékben veszi körbe és öleli át a mágia minden nap, a kastély, otthon, a falu, látott már nem egy varázslatot, furcsa helyet, amire rácsapta az ajtót és még fog is. Ott vannak a növények is. Ezzel párhuzamosan a fejében a hajszárító él, a pirító, mosógép és minden nyavalya, amelyekről olyan könnyedén beszél, mintha amúgy sosem tudta volna meg, hogy a pálca, amit előszed és rá szegez, képes bármire. De tudja és ezért is feszeng a látványra, mert na, lehet nem látott átkokat és amúgy tökre nem feltételezi a férfiről, hogy most ő ilyet akar tenni, viszont van az az egészséges paranoia, amit illik tartani. Bólint egy aprót, hogy nyugodt marad és azért kapaszkodik mégis a szék karfájába, hogy aztán ne történjen semmi... rossz. Mert nem történt, ő csontszáraz, talán még az utolsó hajszála is, amely a tarkóján mindig nedves marad, mert oda nem lát. És hálás ő, majdnem jönne azzal, hogy milyen menő ez amúgy, de valahogy a férfi arcára néz és nos, inkább lenyeli a gondolatot. Olyan kimért, mint valami szobor és robot keveréke, tipikus hivatali ember, akinek biztos van egy kedves mosolya, amitől olvadnak a nők, de közben meg úgy néz, hogy menten vigyázzba is vágja magát ültében.
- Basszus – bukik ki belőle, amikor morog, mert nos, nem ezt a választ akarta kihozni ebből. Sőt, úgy néz ki, hogy igencsak nem tetszett neki. Oké, ez nem az ő hibája, ezek szerint még mindig el van rontva az aktája, meg úgy minden vele kapcsolatban. Tény, hogy ezek szerint már valóban le se szarják, hogy mit művel. Ez valahol szomorú, de könnyebb is, akaratlanul néz a karkötőjére. - Elnézést, hogy téves információt kapott – mintha tényleg rajta múlna, de igazából csak udvarias. Nem tud hivatalos lenni, a lába kicsit folyamatosan jár, mert ideges, beszélni akar ezerrel, mert ő olyan, hogy kitör belőle, de félne, akkor aztán fel is bőszítené. Kezeit ejti ölébe, saját körmeit piszkálja, vagy épp a körömágy bőrét. Mintha az igazgató elé cipelt diák lenne, akit épp leszúrnak, mert bedobta az egyik ablakot. Nagyot sóhajt, elengedi a nyomorát és kissé feszült mozdulattal simítja hátra tincseit, hogy kezét visszaejtve, tekintetét saját ujjain tartva válaszoljon.
- Többnyire fájdalomcsillapító, nem tudom a pontos nevét. Egy időben kaptam kedélyjavító főzetet is, vagy néha ami a nyugtatónak felel meg – kezd bele, gondolkodik, mi lehet még AZ előtt. De most nem fog az agya. A penna táncol a papíron, ő nem bírja most nem azt bámulni. Oké, mágus diktafon, fogja már fel így. Egy diktafon. Azok ott az ő szavai. - ...és farkasölőfű-főzet – ekkor keresi meg egy pillanatra a férfi tekintetét, szégyellősen, mégis mindent megvallva. Inkább az ujjai, amelyekkel már a bőrt kaparássza. A kérdés szinte ostorként csattan rajta. Aprót rezdül is, de igazából mosolyog. Bátornak kell lenni, na.
- Én... felvételiztem – igen, ennyi lehetne a dolog, de mégsem az. Nagyot nyel, felemeli az állát és hátradől a székben. Kölyök. Na az biztos nem. - Átmeneti helyen voltam, sokáig, ahonnan el kellett jönnöm. Vérfarkas vagyok, nem igen gondolták, hogy a muglik között a helyem – hallani, hogy nem szívesen beszél róla, tekintete kissé üveges. - Az utolsó miniszteri alkalmazott, aki segített, intézett néhány levelet az akkori igazgatónak én pedig felvételiztem. Kiskapunak használtuk a kvibli elírást – ebbe kicsit belepirul a füle is, de na, tényleg nem mondta, hogy semmit se tud, csak azt, ami tudott. - Ő és a jelenlegi igazgató, meg akinek kell, tudja, mi vagyok. Szedem a főzetet, iszom, mindegy. Nem vagyok...  veszélyes senkire. Engedéllyel vagyok ott, ha tudom, elhoztam volna...

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Bogolyfalvi Hivatal és Művelődési Ház → Bogolyfalva Hivatala

Nem tudja hova tenni a férfi hirtelen indulatját, amely kicsit kikukucskált a réseken, miután a részletek helyrebillentek. Noha ez most aztán végképp nem volt szándékos, érdekes, hogy az itteni bürokrácia sem hibamentes, tessék, hiába mágia vagy okos, mindenes számítógépek, az igazság akkor derül ki, ha valaki maga mondja el. Nagy dolog, lenne, meg az is, valahol érti, hogy aki ezzel akar dolgozni, annak fontos lett volna legalább neki is azt mutatni, hogy minden tökéletes. Mert a nyitás is az, ezek után nem tudja miben reménykedjen, de majd elválik. A többi részlet, apróság, amely akaratlanul zavarja meg a másikat, legalább nem észlelhető, ha így is feszeng, úgy csak olaj lenne a tűzre. Tenyere nyirkos, pulzusa kicsit magasabb, el is felejtette szinte az ilyen irodák és párbeszédek varázslatos mivoltát. De nem is hiányzott neki, ha lehetne őszinte. Szerinte, most jön rá a másik, hogy neki se. Csak ne bukjon ki a sodrából, mint egy múltbeli alak, akinek ugyan még gyűrtebb volt a fizimiskája, de még ennyi türelmet sem gyakorolt vele szemben. Unszimpátiája kölcsönös volt, bár most megmondva se lenne jobb, hiszen akkor is az volt a bűne csupán, hogy varázstalan kívülálló.
- Mit hogyan? Legutóbb a rendelőben kaptam, egy reggelen. Nem igen emlékszem mindenre – nem kezd bele, hogy akkor marta meg a kicsi, hogy ki volt bukva és a többi, rá még a kórság, nagyon úgy néz ki, hogy semmit nem közöltek vele. Hát, lehet nem lenne jó folytatás, ha azt tárná fel, hogy nincs semmi gond, de azért egyszer „összekaptak” a farkasok. Egyelőre erről hallgat. Ahogy minden más is, a kényelmetlen csendben csak saját levegővételét figyeli és ficereg a székben. Amilyen kényelmes volt elsőre, most úgy nyomja mindenét, szinte érzi, hogy szálkák mennek a bőrébe, mélyre. Egyre feszültebb.
Végül csak moccan, azt hitte végképp kiakasztotta a ténnyel és hangja csendül fel. Bólint egyet, hiszen valóban, lehet annak hívni azt, hogy egy alapkövetelményt kértek tőle, amire képességei szerint hirtelen és kapkodva készült fel. Ugyan még a másik helyen bele-belekóstolt, amolyan, mi vár rá ebben a világban szinten, de végül itt lett teljes a kép.
- Írnom kellett egy alapvizsga feladatsort, csak a gyakorlat nélkül, amely engem érinthet – mert nyilván nem kérdezték milyen átokra mi kell, sem olyan mélyre menni a történelmi dolgokban, hogy belefullad, de nehéz volt és nem is lett a legjobb, de elég volt mégis. Most már ügyesebb lenne, de nem mazoista, hogy ismét kikérje. Követi tekintetét a pergamen felé, majd enyhén elnyílt ajkaival figyeli, ahogy szavait tünteti el onnan. Mi a...
- Hű. Ez legális? – rendőrségi ügye sem volt, ahol vallania kellett, pedig anyja akkoriban mindig mondta, ha nem komolyodik, az lesz, de hát, az ég se akarta, más baja azonban annál inkább. Nem tudja, hogy megköszönje vagy épp tartson ettől a dologtól így csendben marad és ismét az ujjait bámulja. Ezt ő tudja, miért tette, bár maga a minisztérium tud a mivoltáról és tartózkodási helyéről is, lajstromba van véve minden IS.
- Egyáltalán nem. Az... incidensig nem tudtam a mágiáról többet, mint azok, akiknek Rodolfo meg Houdini neve ismerős – hogy is derül ki? Ja igen. Lettek volna jelek, de neki nem. Rendes, mágiamentes iskolák és élet. Még a családfában se találtak senkit, opció volt ugyanis, hogy ha lettek volna, oda kerülhetett volna a felépülés után.
- Ajánlottak szakokat, amikhez nem kell semmi. Botanikusnak tanulok, amihez pálca kell, annak közelébe se megyek, illetve be-bejárok bájitaltant tanulni. Azt mondták, volt már kvibli, akinek sikerült szakot végeznie, ő volt a példa. Vagy hogy érti a kérdést? – mert azt lehet sokféle képpen. Iskolakörök, van tisztsége is, ajaj, nagyon bele van ásva az ottani életbe. Lehet most bukik mindent...

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Bogolyfalvi Hivatal és Művelődési Ház → Bogolyfalva Hivatala

Talán nem erre számított, talán tényleg csak száraz tények közlésére és arra, hogy eldarálja a „kötelezőket” és mehet mindenki amerre lát. Ehhez van szokva, vagyis nem, mert rég volt és lehet akkor is ilyen alaposan jártak el, csak memóriája jóindulatúan ki is törölte azt, hogy ne emlékezzen, mennyire kellemetlen is ez. Gyomra most egy apró kis labda, lába néha idegesen jár, de ahogy rátámasztja kezeit, úgy nyomja el, hogy láthatatlan legyen. Tény és való, mégis megérti a férfit, nem őszes, hajlott hátú hivatalnok, aki már mindent látott, újat nemigen lehet neki, mindenre csak hümmögne, hogy lapozzunk, ezzel ellentétben neki viszont lehet tényleg ez az első érdekesebb, kissé bonyolultabb esete. Nem sajnálja, mert igazából rosszabbnak hangzik, mint valójában, de tény, hogy kényelmetlen is kicsit. Szusszanva hagyja, hogy feldolgozza az információt, hiszen muszáj időt is hagyni, nem csak locsogni, megállíthatatlanul és aztán totál káosz hagyni benne. Neki is kell egy kis idő, míg rendezi a gondolatait, nem akar hirtelen felindulással válaszolni mindenre, amúgy sem akart, véletlen sikerült.
- Öhm, a vizsgát? Vagy mindent? Huh – gondolkodik el, miként is volt a pillanat. - Először csak felmértük, lehet-e majd jelentkeztem. Mint mikor valaki máshol tanult eddig és úgy jönne ide? Igen. Aztán elbírálta az igazgató és jött a vizsga. Szóval, igazából hivatalos volt, csak ki kellett egészítenem a dolgaimmal – reméli, hogy semmi lényegit nem hagyott ki, de nem, hiszen más nemigen akadt. Egy elbeszélgetés, de az hamar volt és kellemes. Vagyis, akkor is izgult, de mikor nem, ha egy irodába ül be? Azzal sincs tisztában, mire a jegyzetelés, fogalma sincs és mégis meglepi, amikor törli a sorokat és úgymond megmásítja azt kicsit. Valóban nem törődik vele, bólint egyet ismét a dologra, hiszen nem is tud vele mit tenni, mintsem csak csendben végignézni. Hála? Fel sem fogja igazán mit is tesz, mit tesz meg úgymond érte, de aki épp máson kattog, az hajlamos a részletekre nem figyelni ugyebár. Vagy épp csak végiggondolni, úgymond, ezen a téren leblokkol.
- Igen, a... támadásig – bólint ismét, az nagyon megy neki, nehogy leessen a feje mellé. Megállva realizálja a kérdést és nyel egy aprót. Nos, ez a kérdés nagyon régen hangzott már el és akkor sem volt kellemesebb, mert ilyenkor automatikusan lökődik vissza agya azokhoz az emlékekhez. Tarkóján égnek merednek a piheszőrök, szinte tudatán kívül kerül egyfajta kisebb stresszhelyzetbe. Tekintetét lesüti, egy ideig csendben marad, mert összerak egy gyors és kellemes hangzású verziót.
- Rosszkor, rossz helyen. Bulgáriában nyaraltunk, erdei kemping, nagyon menőnek hittük. Csak, rossz vége lett... - nagyon rossz. Nyilván nem arra gondol, hogy mennyire fáj és mennyire kellemetlen ha valaki préda, vagyis nagyon reméli. Igen, felelőtlenek voltak, de nem tudhattak semmiről, hiszen, a mágia világának része nem volt ismert előttük. Mindegy is, tovább nem folytatja, így is érzi, hogy sok. Mert előtte megint ott vannak a képek.
- Igen, lényegében. Amikor kezdtem, elmagyarázták mi hogyan megy az emberben meg a pálcában, de már fogalmam sincs róla. Annál maradtam, ami nekem is érthető. Amíg nem érzek valamit hátrányosnak, csinálhatom – örül, hogy másról kell beszélni, kicsit talán hallani is, de ezt senki nem róhatja fel neki. Eddig semmit nem érzett hátrányt semmiben, sőt, lelkes, még akkor is, amikor már tényleg nem tudja megcsinálni.
- Nem lakom a kastélyban, még az elején sem. Úgy volt, hogy csak bejárok, de aztán a Levita ház akkori vezetése bizalmat szavazva nekem prefektussá tett. Azóta pedig a Diákönkormányzatban is ténykedem. Ezeken kívül ritkán maradok bent, vagyis... néha sikerül, de az már magánjellegű – fejezi be ennyivel, hiszen az, hogy a körlet kicsit bajos és most máshol kényszerül lenni, nem fontos. Tény, hogy részt vesz, magát is meglepve, de csinálja. Vagy nem kellene? Nem érti most.
- Nem kürtöltem világgá mi vagyok, de persze vannak, akik tudják.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Bogolyfalvi Hivatal és Művelődési Ház → Bogolyfalva Hivatala

Már egy fokkal kevésbé érzi kínzásnak ezt az egészet, de még mindig feszélyezi. Hisz elég körbenéznie, vagy csak gondolnia arra, hogy miért is van itt pontosan. Lehet, hogy maga a férfi érdekes és mégsem az, aki mindenképp a fejét akarja szegni, mégsem tud kötetlen lenni annyira, hogy fecsegjen. Mondana ő sok mindent, mert van mit, lenne mit, sosem beszélte ki azt, hogy mik érték az első napokban mind a falu, mind az iskola témájában. Valamennyit mondott, darabokat, ha felmerült vagy a szebb részét, de az egészet? Ilyenkor hiányzik neki a család, az anyja, akinek kiönthetett mindent, amikor baja volt, valami kétely nyomta a lelkét vagy csak egyszerűen beszélni akart, mert az akkor is ment, jobban, mint most. És anyja, még ha nem is értette pontosan miről is van szó, mindig meghallgatta és ez sokszor többet ért, mint akármennyi válasz. Sóhajt egyet, ahogy elképzeli, hogy kimenve innen ragad telefont, feltárcsázza és kiadja, mondja, de ez nem fog megtörténni. Haza fog menni, benyom valami ökörséget és tanul, olvas, vagy egyszerűen ledől és létezik. Fogalma sincs, jelenleg még az irodában kéne maradnia és nem csak testileg.
- Leginkább azt, mivel és mennyire vagyok tisztában. Ameddig... egyedül éltem, addig ímmel-ámmal, de valamiket tanulgattam, volt fogalmam pár dologról, nekik meg épp elég volt ahhoz, hogy akkor adjanak időt, témaköröket és akkor vizsga, mert azért nem lehet minden szabályt áthágni – von végül vállat. Jó kérdés, talán vakarták a fejüket, mert míg egy kvibli mindent ismer születése óta, ha úgy van a világban persze, amely csak ehhez a világhoz köthető, neki egy kicsit hullámvasút volt ez és a rémkastély, egyben. Feldolgozni a tényt, hogy aztán miután lenyugodott, építhessen rá. Olvasni mindent más, elképzelni totál más, aztán tapasztalni, látni, szintúgy. Érti ő, hogy mennyire elképzelhetetlen, hogy itt van és neki is az, még kicsit mindig, de tanul, csinálhat valamit, ami megnyugtatja. Látja a homlokán futó ráncokból, az arcából, hogy talán még mindig nem tiszta a kép és lenne ezer kérdése, csak nem teszi fel. Látja azt is, hogy érdekli a másik része, az a rész, amely miatt itt van, ami végül végleg pontot tett az életére. Látja, de inkább válaszolna az előbbi, ezer kérdésre az iskoláról, mint egyre arról. Nehéz. Kimondani nehéz először és úgy igazán, az utolsó kötelező kör óta nem tette meg. Gondol rá, álmodik vele, hangosan kimondani már nem egyszerű. Még ez a pár szó is marja a torkát, keserű íz és emlék, érzi, ahogy elöntik az emlékek. Csak ne most, szinte feszülnek az idegszálak, mintha megint veszélyben érezné magát, közben pedig azokra gondol, akik a férfi számára a többiek. Néma csendbe burkolózik, mintha titkolna valamit, holott nem, egy betűt sem. Hirtelen nem az, aki, hanem az a húszéves srác, aki úgy gondolta, mekkora buli lesz és aki utána darabokra törve ébredt fel a lidérces álmából. Halovány mosolyszerű ül ajkain mégis, talán rosszabb, mintha nem lenne, fejét lágyan csóválja nemlegesen.
- Senkivel. Se velük, se a családommal. Egyedül jöttem ide – hangja talán egy fokkal erőtlenebb, igyekszik nem facsarni magát, nem, ez csak egy beszélgetés, ő pedig már egészen jól van, jól van és ezt kell elhinnie. Nincs semmi, nincs senki, jól van. Örül, hogy nem kell ezt a papíron viszontlátnia, de való igaz, neki mindig az volt a kényelmesebb, ha nem is beszél róla. De itt most más, nem ő irányít. Aprót köhint, helyezkedik a székben, mintha ezzel a keserűt és a „többiek” helyén ülő ürességet ez betemetné, eltüntetné.
- Igen, a kastélyban ritkán alszom, csak ha éjjel korzózom „szolgálatban”. Eleinte egyedül, azóta van lakótársam – hogy mégis merre él, nyilván le van jegyezve, bár ha az eddigieket nézi, nem csodálkozna, ha az lenne lakhelynek beírva, hogy a Jupiteren tölti szabadnapjait. - Melyik házban? - annyit kérdeztek tőle, akaratlan csusszan ki belőle az érdeklődés. De ha már ő is az volt, nem? Vagy ez helytelen? Tekintete is azt mondja, ha tilos erről beszélni, hagyja is. Ismét a pennára tekint, szinte már-már tényleg veszélyesen hivatalosak a szavak és annak is kell lennie. Hol is van ilyen? A templomban, az orvosoknál, agyturkászolnál? Van rá valami eskü? Biztos. Mindegy. Sóhajt egy nagyot.
- Köszönöm – tényleg, pillant is felé, most néz talán először tisztán a szemébe, most mer talán először rápillantani. - Nem tudom, mit tudnék még – vakarja meg tarkóját zavartan, tényleg nem jut eszébe semmi. - Szeretek itt lenni, csak néha kicsit sok – ereszti le a kezét. - Alá kell írnom valamit, meg ilyesmi? Maradhatok?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Játszótér

Tegnap már egész jó volt, ma pedig bőven akadt ereje arra, hogy kimozduljon így bement az órákra is, bár talán még kicsit sápadt, de épp azon van, hogy a hétvégi elégedett kalóriákkal életet leheljen magába és magára is. Ez egy örök körforgás, fogni a nem alvásra, minden vacakra, aztán most már nem is érdekli, biztos tudja az, aki figyel és szemfüles és ő inkább nem figyel, nem görcsöl rá, mert valahogy mindig előjön benne az, hogy izzadni kezd a tenyere, ha feljön a téma. Van, amit nem lehet levetkőzni még ennyi idő után sem, de ugye a nép véleménye annak is fontos – lenne – aki annyira nincs ebben bent. Benézett mindenhova is, ahova csak kellett, onnan igyekszik hazafelé, hogy aztán valami kiadós vacsorát főzzön és bámulja a tévét, mert nincs még hangulata tanulni, a házat meg már rendbe vágta a napokban unalmában. Mikre nincs ideje...
Jobb karján ficeg a szatyor, amelybe a nemrég vásárolt cuccok pihennek, hogy egy jó rakott krumplit egyen végre, vágja is a karját rendesen a belerámolt krumplik hada is, bánja a fene. Azt mondjuk jobban, hogy bal nagylábujján a köröm haragos színű, fogalma sincs, hogy mibe és mikor rúgott ennyire bele, de legalább a szeme alatti vékony sebecske, amit a zsenge ág arcba csapódása okozott, már kevésbé kellemetlen. Az erdő már csak ilyen, a holdkóros reggelek pedig érdekesek. Azért mégis papucsot húzott, rövidujjas nadrágot és fehér pólót, melege van kicsit mégis, hiába, amit gyereknek órákig bírt a tűző napon, most kevésbé, a kertben kipróbálta milyen, bőre ezért is vörös itt-ott, rosszabb már nem is lehetne, komolyan. Megkerüli épp a teret, épp valaki szemetet szed, mert egy csaj épp onnan lépked vissza, legalább valaki megteszi, így is egy csomó csikket lát, mint minden játszótér mellett, ahol életében megfordult, szóval lélekben meg is tapsolja. Épp leguggol és pálcát húz elő, műsor kezdődik, a mugli pedig kíváncsi így befékez, távolabb persze és ahogy megállva csapódik oldalának a szatyor, mert ugye kezek a zsebben, úgy jajdul fel, kétszer, mert a szatyor anyaga gyenge és az árú nehéz, kiszakadva pedig, káromkodásától fűszerezve gurulnak a burgonyák össze vissza.
- Nem hiszem el, nem hiszem el, nem hiszem el – még jó, hogy túl van rajta, mármint az agresszión, mert még ordítana is, ellenben időben kapja el a maradékot, hogy legalább a kolbász meg a tejföl ne csattanjon a földön, hogy aztán mély szusszanással guggoljon le ő is, és azzal a lendülettel gyújtson rá. Káosz. És akkor itt a csaj, aki majd jót néz, hogy mit művészkedik. Csak egy szégyellős vigyort ejt előtte, majd homlokát fogja. Ilyen nincs.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Játszótér

Közelebb érve szemeinek ismerős arc bontakozik ki, hiszen járkál ő eleget a zöldek háza táján – mert rettentő jó memóriája ezt is megjegyezte, hol látta -, hogy egyszer-kétszer úgymond közös térben mozogtak. Valahogy szégyentelen módon nem érzi azt, hogy rossz helyen jár, ha pedig igen, akkor üsse kő, nem számít. Nem is ez a lényeg, semmi sem lenne, igazából csak sunyi módon kilesi, miközben megpihen kicsit, hogy mit akar a kerítéssel, sose árt, meg minden, de a kíváncsiságnak és részben kotnyelességnek meg is lesz az ára. A krumplik állnak bosszút, hogy ideje lenne már tovább indulni és nem bámészkodni, de nem hallgat rájuk, sőt mi több, semmire sem, végül pedig megsemmisült érzettel nézi, ahogy szanaszét gurulnak a földön. Remek. Immáron guggol, tökre elhiszi, hogy a bagófüst és a keze, amivel a homlokát fogja, majd elrejti bármi elől, egy tekintet elől. Az a szerencse, hogy a népek sem erre járnak, legalább nem lesz látványosság belőle. Annyira.
Kezét leengedve szív egy mélyet, fújja ki az ég felé a füstöt, majd a nő felé pislant, aki közben már felállt és határozottan felé néz. Nem mintha jobb bemutatkozóra számított volna, sőt, semmire sem, egyelőre azon agyal, hogy össze kellene szedni amíg látja is azt, amit kell, de mégsem moccan, nem fagyott ugyan le, de mintha. Inkább nevetne, hangosan, de lenyeli, csendben maradva követi azt a darabot, amelybe akaratlan rúgott bele a másik. Szépen állunk. Az előtte heverő pár darabot a szatyor maradékára pakolja, a többi cucc mellé, pöccint egyet, a hamu a földre kerül, lépések zaja, persze, hisz ki kell kerülnie, ha inkább odébb állna. Nem is ítélné el, pakolászik, megáll a keze a mozdulatban mégis, ahogy felpillant rá, hiszen oda lépkedett hozzá, egy kissé hunyorogva szemléli, mintha nem látna jól, de épp megint hosszabbra nőtt tincse csusszan előre.
- Ööö... hello – csak bátran, ugyebár. Még mindig nem szociális lény, hiába történnek a dolgok, oldódik más mellett, új közegben, ráadásul ilyen nyitánnyal, nagyon nem az ő terepe. - Hú, és tényleg. Köszönöm – pillant le a krumplikra, igaz, kell egy kis idő, mire az egyik szóból azt hallja ki, amit kell, az akcentus ilyen, hallott már, de most nem nosztalgiázik azon, hogy segített megérteni a tekervényes szavakat. Nem olyan ember ő, aki ezt megszólja, elvégre, fordítva, ha angolul kellene beszélnie, eret vágna az oxfordi brigád, az is biztos. Így, mintha nem is lenne, int ő is, majd elpakolja az eddig gyűjtött kis a szép kis halomra, ami gyűlik, de ha nem figyel, akkor megint szét fognak gurulni, így egyik kezével tartja az oldalát a krumpli-dombocskának. - Rakott-burgonyát csinálok, ha valaha odaérek velük – pillant le, majd vissza, hagyja, hogy elkapják a tekintetét egy kis időre, majd elszakítva azt, saját kezére és annak környékén árválkodó szemre figyelnek, amit gyorsan a többihez tesz, a másik pedig kiegészíti. Oké, így tényleg gyorsabb. Épp megköszönné, ezt is, amikor már szatyorral ér vissza, amire bambán pislog csak pár másodpercig.
- Hát én... – igen, jönne a szokásos, nem fogadhatom el, túl nagylelkű és minden tiltakozás, de azóta fejlődött, nyel egyet, mielőtt kiakad és elveszik, meg be kell vallania, vagy ez, vagy a pólóját felhajtva kosarazik. - Oké, tényleg szükségem van rá – mondja ki hangosan a gondolatot, köhint egyet, hogy ez így nem a legjobb és óvatosan kinyúlva veszi el azt. Látta, hogy pakolászott, amit most meg is kezd, bele a szatyorba, de előbb elnyomja a csikket, egyelőre a földön hagyja, mindjárt megy a szemétbe a nejlonnal együtt.
- Életmentő vagy, köszönöm. Természetesen visszaadom, ha... eljött pár utcányit, azonnal. Adhatok cserébe kávét, ha holnap látlak, akkor meg a kajából is, na? - hirtelen jött bátorsággal mondja ki a szavakat, ahogy a halom tűnik el a szatyorban, de illik a segítséget viszonozni, ez egyszerű.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Játszótér

Nemigen veszi már észre magát, miközben nem olyan határozottan figyel felé, tényleg leginkább olyan, mint valami ösztönös védekező mechanizmus, mert ugye a szem a lélek tükre és az övé nem mindig van rendben. Most persze egész jó, mégis, annyira megszokta, hogy észre se veszi. Azt se talán, hogy zavarja-e a füst a másikat, de úgy tűnik, nemigen, legalábbis fintort és azt a kamuköhögést se hallja, amit ilyen esetekben nyomnak be, hogy vegyék már észre magukat. Meg valóban nemigen figyel. Nos. Sose volt tökéletes.
Fejét felemelve végül pillant vissza rá, bólogatva húzódik arca barátságosabb vonulatra.
-Igen, igen és annyira nem – áll meg a mozdulatban, mielőtt belekezd. Nem itt nőtt fel, neki lehet sok kaja neve semmit se mond, ő meg olyan alak, aki imád főzni, enni, erről beszélni ritkán szokott, de akkor azt is szeret. – Nem feltétlen kell bele kolbász. Van aki hús nélkül, van aki virslivel, szalámival, ki tudja mivel csinálja. Nekem is inkább az íze miatt kell, ad neki pluszt és huh. Annyira nem olajos, amúgy. Olyan... Közepes? Talán – próbálja felvázolni, hogy miről is van szó, gyomra pedig egyelőre csendesen kordul egyet, jelezve, hogy jó lenne tettekbe önteni a gondolatokat de nem figyel az éhező belére. És ahelyett, hogy a földön tologatná a cuccokat, tényleg pakolhatna, ha már itt fel is ajánlja a segítséget. Aprót nevet a „na, ugye” kifejezésre és mert valóban, azért kicsit leakadt, hogy már hangosan gondolkodik, mivel azonban nem valami nagyon titkos dolgot kotyogott ki, pánik sincsen. Nagyban teszi is a dolgot, amikor leguggol mellé. Oldalról sandít a szeplős arc felé, apró mosolyt enged es hagyja, nem tiltakozik vadul, ahogy nem olyan rég tette volna, de most csak emlékszik rá. Fura. Mintha valaki más lett volna és mégsem, mert a nagy lényeg mit se változott. Sőt.
- Köszönöm, megint. Sokkal fogok így tartozni – csóválja meg a fejét, mintha ez gond lenne, pedig nem, nem érzi annak. Hamar eltűnik a halom így, kész öröm, a tetejére teszi a kolbászt, tejfölt, szusszanva nyújtózik egyet, miközben térde kicsit recseg, vádlija húzódik.
- Tudod? Hu, te is látod a gondolataim? – picit riadt tekintettel figyeli, nem mintha lenne mit nagyon elrejteni, mégis, igy jobb az összkép. Közben a lány elindul, talán ennyi volt tőle, így lepillantva szedi össze a zacskót, a csikket, a szatyrot a karjára akasztva áll fel – nyekereg egy kicsit, pár napja tört szét, belefér -, és a közeli kukába dobja azokat.
- Így ni. Több ilyen szart se veszek – fintorog a nejlongalacsinra, fordulnak ismét egymás felé és vár a válaszra, ha már nem ment el. Mondjuk kicsit berezel, mert na, hirtelen jött, ő meg ritkán vendégel meg bárkit, ki tudja, hogy lakótársa otthon van-e, vagy Mihail lepi meg, ő meg beállít vele. Mindegy. Nincs semmi ebben.
- Csak? – lehet neki se megy könnyen az ilyen dolog, de végül a kerítés elé guggol vissza. Apró „Ó” -t hallat végül csak, miközben a javítást figyeli. Na igen. Ezt irigyli néha, bele is bambul, ahogy végül fejét rázza meg, mert na, beszélnek hozzá.
- Szia Nelli. Az lehet, ott tanulok, meg minden – bólogat is mellé. – Igen, a Levita prefektusa. Te pedig... Rellon, ott láttalak múltkor azt hiszem. Angol vagy, ugye? Ha jól hallom.
 

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Játszótér

A mosolyra a sajátos, szerény sajátjával válaszol ahogy ismét felé pillant, pedig még mindig úgy érzi, hogy ha nem is égett be, de annak a tipikus ritka szerencsétlen srácnak tűnik, akinek érzi magát a legtöbb esetben, máskor pedig olyannak látják, akinek nincs sok gondja, még ha csendes is. Valóban, a nagy mellett igazából már aligha van valami, ami aggasztja, persze, akad, mindig van valami és nem is kesereg, mert morbid módon már megszokta azt, mégsem kellemes, hogy újabban mi forog a fejében, amely már szelídült, mégis, ha épp nagyon elmélyed, akkor felbukkan. De úgy van vele, hogy nem rágja magát, lesz akkor a szerencsétlen, aki ellen a nejlonszatyrok lázadtak fel és aki készségesen elmagyaráz bármi ehetőt, mert abban szavai sosem látott biztossággal hangzanak. Hát nem csodálja, ahogy a magyarázat közben nyel egy nagyot, aprót nevet a magyarázat közben, de úgy, amely nem sértő, hanem inkább az egyetértő, hogy már ő is érzi, hogy mindjárt neki áll nyersen krumplit rágni, kolbászt és kanalazza mellé a tejfölt.
- Ühüm – bólogat, elengedve, hogy gyomra nemrég kiabált kicsit, hogy fejezze be és használja a száját kellemesebb dolgokra; az evésre, jelen esetben. - Nem tudom, mennyire ismered a magyar ételeket. Mi mindent zsírral, olajjal és szalonnával képzelünk el, tény, no meg kenyérrel. De ezek a rakott dolgok annyira nem vészesek. Mióta vagy itt? Mármint... hogy miket kóstoltál, arra értem – javítja ki magát, mert nem akar ő indiszkrét lenni, hogy napra pontosan számoljon be neki, csak ha már kajáról van szó, mennyi ideje volt kipróbálni az ízeket. Mert oké az olaj, a zsír, de még az erősről, a pirospaprikáról meg ezekről nem is volt szó. Egyelőre azonban maradnak a krumplik, amelyek lassan a szatyorba kerülnek. Nem figyel arra, hogy mit és mennyire mérnek fel rajta, nem húzza össze magát, azt is elhagyta, hogy nyakig öltözik, mindenét fedve, de mégsem tolja a dolgokat a másik arcába. Teljesen véletlen vagy épp átlagos mozdulatok és pillanatok ezek, amikor a görcsös magatartás elmaradt már kicsit, de attól még benne van valahol mélyen. Egy-egy pillanatra mégis elkapja a pillantását, majd lesütve kezeire mereszti, hogy épp hova nyúl és hogyan, ne ütközzenek, megjegyzi a közelebbről látható szeplők sokaságát, amelyek borítják a világos bőrt. Egy nőn ez nagyon jól mutat, mindig is úgy vélte, pasikon kevésbé, ha neki lenne, főleg, de neki csak anyajegyei vannak, abból több is, így nem annyira vészes, napozni kevésbé szokott, így kibírható a történet.
- Ó jaj, eladtam a lelkem? - ingatja meg a fejét, mintha máris tollat kellene ragadnia és aláírni a pergament. Leginkább saját magát lepte meg a kérdéssel, mégis a másik is meglepődik, hogy ki is ejtette, a gondolatok fura dolgok, a lakótársa tudja, ezt megszokta és mégis, mostanság kényelmetlennek érzi, hiszen vannak ott néha olyan dolgok, amik, nos... intimek. De mindegy is, inkább szégyelli el magát, hogy felhozta, szusszan egyet, aztán szinte bocsánatkérően tekint rá.
- Áh, bocsi, nem úgy értettem, vagyis... Mindegy. Értem én, értem. Tudom, hogy nem mindenki tud olyat – vagy ha nem is kevesen, de mással eddig nem találkozott. Mihail nem tud, a lányok se a falkából, mondjuk előttük nagyon titkok sincsenek, mégis, néha aggasztó, hogy megy az utcán, valaki sétál mellette és simán hallhatja, épp mi pörög a fejében. - Ez... megnyugtató. Fura hely az – bök a homloka irányába és követi, ahogy kerítést javít. Mert ez fontos, ahogy lassan kerülnek helyére a lécek, szegek, mintha semmi se történt volna.
- Ó. Bizarr módon szeretem nézni a mágiát működés közben – meg kicsit rettegni tőle. De ennyi volt, immáron felé fordulva ismer meg belőle egy kis szeletet, majd nevet fel a megállapításra. Korrepetálás, ha már tanárnak tanul az egyetemen, egész jó gyakorlás, csak ő nem a megfelelőbb ember.
- Elméletből bármikor. Még a matekot is értem. Mágiából... nos, ott mást ajánlok – von vállat, hogy ezzel talán mindent is elmondott. Aztán csap a homlokához, hogy a lényeget kihagyta, mert se nem Levita, se nem Prefektus nem szerepel a személyiében név címén. Elröhögi a sort, hogy megint és bizonyosan szerencsétlen. Mondjuk, inkább szokott ahhoz, hogy így vagy úgy, de ismerik a nevét már.
- Ahh, bénázok itt. Belián vagyok – nyújt felé végül kezet, bár egy kis hezitálás után, de a lényeg az eredmény.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Játszótér

Jól bemutatkozik, nincs neve, csak az, hogy mit képvisel az iskola keretei között és nem tananyag, nem valami érdekesebb vagy épp komolyabb téma, hanem az evészet. Odett bizonyára nagyokat bólogatva helyeselne, hogy soha jobban ne kezdjen egy ismerkedést, mert az evés fontos, a legfontosabb és ha valaki, mint most a másik, ennyire kellemes hallgatóság benne, akkor azt csak ne szégyellje, ültesse csak le az asztalhoz és minden szebb lesz. Lehet szakácsnak kellett volna állnia, nem pincérnek és botanikusnak, meg amit még kitalált vagy elkezdett az életben. Nem bírna vele, erre jutott mindig és valaha, vagy mégis, de annyira van lusta ő is, hogy egész nap biztos képtelen lenne csinálni, minden kórság nélkül. Ez ilyen, azonban ha elkapja a hév, pár órát simán kibír. De ez most csak elmélet, igaz, kicsit ízletessé válik a szájában, ahogy már elképzeli az ízeket, szinte rá is harap és tuti, hogy Nelli is hasonlóképp érez, vagy épp csak mással, nincs ebben szégyen, úgy néz ki, akaratlanul nyúlt egy olyan pontra, amelyben könnyen találnak közös nevezőt, még ha az most a túlzott nyálelválasztás. Fogalma sincs, milyen amúgy ő, mik érdeklik emellett, vagy épp mik taszítják, hiszen nem ismeri, míg saját maga csendes, ő azt sejti, a lány közvetlenebb jóval. Ezzel sincs gond, Odett, Baj, velük is bír és szereti őket, az élete része most már, ahogy sok mindenki más, de most csak a lányokat nézi a felsorolásban. Van valami abban, hogy az ellentétek passzolna, így vagy úgy, nem érez menekülési kényszert, még érdeklődik is arról, hogy mit ismerhet és mit nem, mit tudott megtapasztalni. Kicsit a lány is félreérti, nincs ezzel gond, tényleg sok irányú a kérdés, hamar pontosít mégis, és a kínos keresgélések így meg sem születhetnek.
- Nahát! Hogy ő magyar – bólogat serényen, nos, így sok kérdés vagy épp inkább dolog meg van magyarázva. Lehet, hogy akcentusa van, erős, de érteni mit mond és tud is szavakat formálni, magyar apától pedig nyelvet tanulni is egyszerűbb, mintsem könyveket bámulni és megérteni, mi az a „gy” meg a hosszú ékezetes magánhangzók és társaik. - Régóta él kint? Nekünk elvileg Törökországban vannak rokonaink – vagyis anyja mesélte, hogy nővére és a férje oda költözött, azóta lehet haza vagy máshova mentek, a távolabbi rokonok között is már anno, akkor több kiköltözött máshova, a jobb élet reményében címmel. Hamar rájött akkor, hogy ilyet sose tenne, ahhoz nagyon szereti a kis hazáját, a mindent, földhözragadt ebből a szempontból, azonban sosem tudni, mit hoz a jövő, főleg, ha más is van az egyenletben. De semmiben sem biztos, így nem agyal ilyesmiken.
- Eeee. Eléggé. Töltött káposzta és társaik. Ez az ország ilyen, elhiszem, hogy elsőnek némely ijesztő és hát na, valljuk be, a gyomrot is bántja. Én az indiaival vagyok így, ízlik, finom, csak sok. Na de nem untatlak én ezzel – legyint egy aprót, hogy nem kezdi el sorolni, hogy gyomra mitől tud úgy fájni, mintha Gillette-pengéket reggelizett volna. - Viszont a levesek könnyedebbek és finomak. Gulyást ettél? Kötelező! A lángos mellett – mintha meg akarná feddni, hogy vallja csak be, mit nem kóstolt még, de csak mókázik. Mondaná tovább, hogy palacsinta, pörkölt, akármi, de beleakad a szó, kissé száját tátva pislog rá és nos, zavartan szakítja el róla a tekintetét. Főzni. Neki.
- Hát... - kezd bele, lenéz a szatyorra, ami karján lóg. Fogalma sincs, mi lenne illedelmes, ami elutasítás, elvégre tényleg kisegítette, ismerkedni sosem árt, vagyis azt mondták neki éljen és élni kell, ő pedig egész jól megtanulta. - Végül is, ha nagyon ráérsz és meg tudod várni, akkor megcsinálom ezt – emeli meg a szatyrot, utalva, hogy mit akar alkotni. Kicsit persze szégyellősebb, mint amikor beszélt a kajákról, no de ilyet, na az biztos, hogy ebben az „új” formájában most csinál először. Meg, ha el is adta a lelkét, akkor bőven kell áldoznia valami ehetővel, nem? Érdekes. Oké. Le kell nyelni a görcsöt, amely feltörni készül. Már nem az a nyomorult, aki leszállt a vonatról. Kimoriah-t is random és véletlen szedte össze és lám, mi lett belőle. Nelli sem tűnik sorozatgyilkosnak, szóval... Oké, elég. Nem kell pánikolni, mert valaki kér valamire.
- Ez annyira így nem igaz – ingatja meg a fejét. Ők vannak ezért itt, míg a mugli növényeket bizergálni. De mivel tényleg nem gondolatolvasó, ki kell fejtenie. Főleg, hogy őt választaná, amire aprót köhint. Nincs, nincs zavar, csak hát, nem érti. Elmosolyodik végül, akkor jobb, ha tisztázza.
- Én botanikus leszek, meg lehet tanár, ha bele nem csömörödök. Azonban, bennem nincs mágia. Mugli vagyok – tárja szét a karját, hogy ennyire egyszerű a dolog és ha varázsigéket akar mormolni, a „csiribu”-nál meg fog állni. Inkább nyújt kezet, rázza meg finoman, bár tuti kicsit nyirkos, mert amikor ilyen van, vagy izgul, beég, zavart, az történik.
- Ahm, igen. Vagyis szlávoktól van, egyszer megnéztem. De magyar, csak furán hangzik. Anyukámnak tetszett – magyarázza, majd végül egyben maradt ujjaikra pillant. Elengedi ő, lassan, nem rántja el, a pillanat fura, ölelkezni sem szokott, ettől meg nem akad ki, szóval jó jel.
- Nos, akkor... mi legyen? Kávé és kaja vaaagy... majd máskor? - ez furán hangzik, de felőle kész ártatlan momentum.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Játszótér

Kósza mozdulat, ahogy karját vakarja meg és kapja le akaratlan a sebtetőt, az apró karcok csak ilyenkor kellemetlenek és mióta nem rágja a körmeit, annyira, nehezebb vakarózni, de kellemesebb is. Jóleső libabőr fut végig a karján, ahogy elhúzza ujjait onnan és figyeli a másikat, akit kávéval fog kínálni, mert az olyan egyszerű dolog és amúgy az, a filmekben is mindig így történik, egy apró, véletlen találkozás, majd beszélgetés, noha ez is rövid volt ahhoz, hogy megtörténhessen, de a cselekmény, amely kiváltotta, indokolja. Agya persze szajkózza, hogy túl gyors, túl gyors, valóban, de igazából mihez képest? Minden kapcsolata hirtelen és váratlan érte, egyik pillanatban még élte a kis magányos életét, pár perc alatt lett lakótárs, lett és lettek barátai, ismerősei, hirtelen volt maga az első csók is, majd az, amelynek hitelt tudott adni. És lám, még mindig bírja, él, szóval nem panaszkodik, görcsöl, vagyis, igyekszik. Miért ne. De a változást ő érzi, tudja honnan és hogyan jött és a tükörben is látja néha, nem azt mondva ezzel, hogy hiányolja. Csak amikor rossz, akkor vágyik vissza az erdőbe, ahonnét jött.
- Ó, értem, értem. Ő angol – bólogat, hogy akkor érti a felállást, vegyes házasság, nincs ezzel semmi gond, a két kultúra ugyan eltér, de meg is fér egymás mellett, szerinte. Szeretett volna kijutni oda, csak az élet közbeszólt alapon maradt az, hogy csak annyit lát, amennyit a média mutogat belőle. Már kérdezne ismét, amikor felszisszen. Na tessék, most már biztos, hogy érzéke van arra, hogy a kényelmetlen témákba belekérdezzen. Nem ez az első, túl sokszor tapasztalta, hogy telibe, nem kellene néha meg se szólalnia, bár nem látja rajta, hogy kesereg, dühös, vagy bármi, de nem mindig mutatkozni, elég érezni azt. Szusszan egyet végül.
- Ne haragudj a kellemetlen téma miatt, nem volt szándékos – mert na, lehet elfogadni, egy gyereknek akkor is apa és anya egy egység, még ha ők nem is működnek már nagyon régóta egységként. - A legújabb. Hát akkor gondolom... na mindegy, semmi közöm hozzá. És te akkor úgymond, két helyen élsz? - mert ha kint az anya, itt az apa, nyilván mindkettőt látogatja, ahhoz idős, hogy láthatási jog meg ilyenek kellenek, de mégis, a szülei. Neki is lett volna rá lehetőség, ha bevállalja és nem hallgat arra a bizonyos „ajánlatra”, amely a kényelmet nyújtotta a minisztériumnak, az mindegy, hogy ő azóta meggondolta magát, de mersze nincs cselekedni, talán esélye se akad. Csak reménykedni tud, hogy minden rendben van otthon, mindenkivel. Ennyije maradt, meg pár apró holmi.
- Sajnos nem. Nemigen voltam külföldön, egyszer ühm... még régen, a régi ismerősökkel, meg mikor az iskola szervezett sítúrát. Jó, meg az iskolával a tipikus „bécsi karácsonyi vásár” úton – családja belföldi utazós volt mindig, idehaza nagyon sok helyen jártak, az Alföldtől a Mecseken át, fürdők, parkok, üdülők, amikor épp mire futotta. Ezért is kapott rá arra, amikor saját maguk mentek, messzire, csak hát, rá is járt a rúd, elég rendesen.
- Mindenki eszik nehezet, csak másképp. Ott ha jól tudom, a vacsora a fő étkezés és a reggeli is kiadósabb – vakarja meg állát gondolkodva, valami rémlik neki. Sonka, tojás, paradicsomos bab talán, hol mi a szokás. - Bár valljuk be, a legdurvábbak az amerikaiak – elég csak a hamburgerre, a cukros lőrékre gondolni, amiket a filmjeikben látni és azt valójában tolják befele. Meg is látszik, bár itthon is, nem kell messzire menni. Nem is fognak, csak a házig, ha már sikerült kinyögnie.
- Ugyan, hát semmiség - megint a túl gyors érzet, érzi, hogy pulzusa kicsit emelkedik is, a lemenőbe forduló nap sugarai melegítik bőrét és pár izzadságcseppet is érez bőrén, saját magát múlja felül ezzel az egésszel. Most megint kicsit kerüli a tekintetét, akaratlan, de ha ismerné, tudná, miért. Vagy hát lehet, hogy üvölt róla, hogy ő távolságtartóbb és lassabb, mint az átlag. Néha irigyli a bátor, a szabad szellemű és semmi és senki nem akadály felfogást, azt, amivel ő is élt, a határozott és erélyes jellemmel, amely nem aggódik semmi miatt, csak teszi, amit csak akar. Irigyli, majd aztán el is engedi. Neki ez kényelmes, lehet nem a leghatározottabb, nem a „macsó”, ez van, háttérember és annak pont ilyennek kell lennie. Így is több figyelmet kap néha, sokszor, mint amennyit szeretne, de ezzel jár, ha az ember népszerűbb ember mellett cövekel le, vagy épp csak mugliként varázslóiskolába iratkozik. A másik meg fogja várni, amíg ő főz. Annyira nem hosszú idő, de nem is öt perc, ő mágia nélkül dolgozik ugye, szóval, talán nem is tudja, hogy mire vállalkozik. Persze, nem fogja lelakatolni az ajtókat, ha út közben meggondolná magát. Inkább mégis ellövi a poént alapon teszi le azt a kártyát, amin mindene van. Meglepi, látszik az arcán, ő meg a tarkóját vakarja, hogy na igen, erre sose számít senki, biztosan mindenki azt hiszi, hogy ő is pálcával hadonászik, de csak a fakanállal szokott, amikor épp a macskának magyarázza, hogy jó lenne, ha nem nyervogna úgy, mint akit nyúznak, mert épp ő abból a csirkéből akar enni.
- Annyira nem, sőt. Egyszerű, meg ilyenek – von vállat, mert valljuk be, a mágia mellett a semmi, nos, lehet épp unalmas. De ezt gondolja ő, a mágusoknak a villanykörte is izgalmas, meg egy görkorcsolya, hát ezek után lehet egy személy is.
- Köszi – nevet aprót arra, hogy szép. - A másik meg a Balázs, de sokan az előbbit jegyzik meg – nem zavarja, sőt, neki még mindig mindegy, a „hé, te” is megszólítás. Egy lépést tesz épp, mire Nelli fordul vissza, hogy tiltakozzon, elsőre azt hiszi az egész ellen, de csak a későbbi időpont az, amit nem akar. Meglepve pislog rá, hogy ez a ragaszkodás a most-hoz kicsit új neki, de végtére is, saját maga hozta fel, szóval...
- Oké, oké. Most. Akkor ühm, erre lakom – mutat az utca felé, és elindul. Kicsi idegességében gyújt rá automatikusan, pedig a terv az volt, hogy kevesebbet teszi. Mindegy annak már. - A lakótársam nincs otthon, vagyis nem volt, mikor eljöttem. Remélem nem vagy allergiás a kis kupira és a macskaszőrre – mert nem rámolt el mindent teljesen, de így is, pasikhoz képest patika rend fogja fogadni.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Bogolyfalvi Hivatal és Művelődési Ház → Művelődési Ház és Könyvtár

Sosem volt könyvtárba járós, mert diákként folyton bajszot és szemüveget rajzolt a tankönyvei illusztrációira, utána pedig arra se emlékezett néha, mi volt előtte nap, nemhogy mikorra van a határidő, így igazából itt ismerkedett meg a könyvtárral, amikor felfedezte. Mivel állapota sokszor köti ágyhoz, viszont annyi pénz nincs, amennyit könyvekre lehetne költeni, így tökéletes dolog a kölcsönzés. Beiratkozott, majd vissza-visszatért. A dátumokkal még mindig kicsit hadilábon képes állni, így inkább ügyes lett – vett egy naptárt és felfüggesztette az asztala fölé, gurba betűivel pedig bele-belejegyez mindent, ami fontos, illetve ugyanezt néha telefonjában is megteszi, így mindig szem előtt van minden. Most, hogy hazaért és még tanítás sincsen, összeszedte a köteteket és válla alá csapva készül visszavinni, út közben megejti a boltot és majd délután, amikor ejtőzik, megint valami sorokat búj. Néha kell ilyen is. Támadt pár ötlete még, félve gondol rá, hogy mégis hogy fog kinézni, amikor majd felveszik a kölcsönzős listájára, de aztán úgy van vele, nem érdekli. A „legrosszabbat” mindenki tudja, innentől pedig már csak felfelé visz minden, mégsem árt, ha mint akkor, most is kicsit rásegít. A cigarettáját a kukán elnyomva dobja bele, majd átvágva az úton, kényelmes léptekkel ér a könyvtárhoz, és nyit be. A hangra kapja oldalra a fejét, majd már indul is oda, csakhamar megleli a létre tetején ülő Lilit, aki épp rendezkedik. Nyugdíjas állásnak ő is simán szeretne ilyesmit művelni, könyveket pakolni, meg közöttük ücsörögni, még pár év és talán jöhet is.
- Szia! – áll meg, távolabb a létrától, mert így kényelmesebb felfele és neki is lefelé nézni. – Élvezed a magaslati levegőt? – ugyan már érzi, hogy vége a nyugalmas korszakának, még nem feszült pár apróbb vicchez, a nő pedig mindig kedves mosollyal fogadta, ez a tipikus ismeretség, amikor valahova valaki rendszeresen jár, csak Lili inkább abból ismeri, miket olvas.
- Igazából csak visszahoztam a múltkoriakat és jókat pakolsz, viszek is belőle. De igen, lehet hogy tudsz nekem segíteni… - kicsit lehalkítja magát, mintha szégyellős lenne, inkább csak az, hogy nem biztos megint. Aztán végül is, baj nem lehet belőle. A könyvek csak akkor ölnek ha polccal együtt dől a fejére.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Bogolyfalvi Hivatal és Művelődési Ház → Művelődési Ház és Könyvtár

- Jaj, dehogy van te öreg – legyint a lány felé, hiszen ha ő öreg, akkor saját maga egy múmia, csak a fásli maradt le róla. De persze, ő azt nem tudhatja, milyen kiöregedni a kviddicsből, mert sosem játszott és sosem fog, fél szemmel látott egy fél meccset, így nem is kérdezi meg inkább, mit lehet abban élvezni, mert neki borzalmas volt. Szegény környéke, aki elviselte, amikor jajongott és kiabált, mielőtt távozott. Azóta felajánlották, hogy kipróbálhatja, milyen seprűn repülni, persze csak benzintyúkként hátul, de még mindig nem jutott el oda, hogy ő erre igent mondjon. Ódzkodik tőle, meg… A fene sem tudja, valahogy nem. De olyan ez, mint valami extrém sport, egyszer ki kell próbálni.
- Hmmm. Legyen Az intézet és a A kívülálló. Ezek egész újak, ha jól néztem, jó lesz – bólogat magának inkább, remélve, hogy vannak is, ha nem, akkor majd máskor. Mindenesetre, most se megy el King nélkül, szent cél, hogy a lábadozások okán kiolvas mindent, amit elér, hátha a végén tényleg el kell mennie egy szemészhez is, mert nincs elég gondja. Hátrébb lép, hogy Lili kényelmesen tudjon szállni a létráról és ne tapossák egymás lábát. Lépked vele, majd átnyújtja a többit és amíg vár, a pultnak dől kényelmesen és körbenéz a könyvek halmán.
- Ha majd öregebb leszek, ide kell valami külön papír? Ha itt szeretném életem utolsó szakaszát pakolászással és könyvillattal tölteni – nem, nem ez az, amiért kérte, segítsen, ez csak kérdés, ami megfogalmazódott benne. Hagyja, hogy rendezkedjen majd csak akkor fordul felé.
- Ühm hát… - ez olyan, mint tiniként, egy faluban, ahol mindenki ismer mindenkit, óvszert kérni az első randihoz. Nem, dehogy megtörtént esemény alapján. Nem falu volt, Kanizsa város. – Járok pszichológushoz, de úgy érzem… nem tudok teljesen megnyílni. Vannak… vannak könyvek, amik erre jók? Létezik olyan, ami ilyen nyomiknak való, hogy ne akarjak kifutni az ajtón most se? Jaj… self help, az – oké, nagyon kínosan érzi magát. Kért volna inkább fura pózokkal telerakott könyvet, az legalább jobban illik a képbe.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Elisabeth Shanes Előkészítő Mágusiskola és Óvoda → Jár a száj - Csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Bogolyfalvi Hivatal és Művelődési Ház → Művelődési Ház és Könyvtár

- Óóó, hogy úgy! Akkor úgymond, szerencséd is volt, még Ricsivel is. Ez külön öröm, mert a kapkodás sosem jó. És akkor már abszolút nem mész vissza tanulni? – nem mintha tervezne magának második szakot, elég lesz még a plusz év egyetem, ami majd még hátralesz, ha itt leteszi a tollat, aztán meg már kezdjen magával valamit igazán. Nem lehet örökké diák, bármennyire is kecsegtető, meg jó, neki van egy kazal éve, amit nem tud visszaforgatni és neki gyorsabban telik, mint másoknak. Élvezi a mostani életet is, nem tudja, sőt, nem hiszi, hogy az élet neki gyereket sodor a nevére és az életébe, így nem nagyon lesz mire és mit hagyni, de legalább elmondhatja majd, hogy szép volt. Vagy csak gondol rá. Abban azonban, nem mindig fér majd bele az, hogy ő iskolapadban ül.
- Köszönöm, köszönöm – érkezik meg a rendelése, de nem siet, nem is sietteti, ő tipikusan az az alak, aki kivárja a sorát, mosolyog is közben és addig elfoglalja magát. Most beszélget, ami a legjobb, művelődik is, ahogy hümmögve hallgatja azt, hogy mi kellene ahhoz, hogy ő itt simogathassa a könyvek gerinceit. Megint végzettség. Most már tényleg keresnie kellene valamit az idő kerekére.
- Ó, kár. Nem hiszem, hogy nekem még egy egyetem beleférne. Vagy hát, így is levelezőn vagyok, még átgondolom. Jó ha van papír, de itt tényleg ellennék. Elteszem ötletnek. Én pont a nyugit szeretem, bár a DÖK-ben szervezkedek is, de nem vagyok benne a legjobb – és nem azért, mert nincs ötlete vagy kedve, hanem mivel lassabb, olykor pedig kiesik, nem épp a legjobb, leggyakorlottabb, eleve sose csinált ilyet, mivel pedig itt a legtöbb dolog mágiával megy, a legtöbb esetben leült és nézte, ahogy el-elbűvölnek dolgokat, míg ő kipakolta a székeket, mert azt kérte, hogy legalább hasznosnak érezze magát. Aztán jött valaki, intett a pálcával és totál átrendezte, mert úgy jobb volt. Elengedi a dolgot, hogy kitérhessen a lényegre, amit menet közben gondolt ki. Körömágyán piszkálja az apró bőrt, ahogy beszélni kezd Lili és nagyot sóhajt.
- Nem tudom milyen Ricsi, de akkor… hű – pislog kicsit, mert hallani hallott róla már valamelyest, sőt, nem merült annyira bele, mint mondjuk be-betérve Lili dolgaiban, ha alkalomadtán beszélgettek. – Nem megfelelő? Akkor mi lehetne? – igazából nem őt szidta, sőt, hanem csak az alkalmak közötti időszakokat szeretné kitölteni öngyakorlással. Lépked persze utána, nyelve egyet, mintha vesztőhelyre kísérné.
- Hááát… közepes. Legyen a közepes. Azt fel fogom fogni – vagy nem, de akkor tudja majd, hogy előrébb kell menni. – Én csak… csak a kommunikáción fejlesztenék. Nehezen nyitok még a pszichológusnak is néha.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Elisabeth Shanes Előkészítő Mágusiskola és Óvoda → Jobb oldali szárny

Őszintén, nem hiszi még most sem nagyon el azt, hogy itt ül és éppen az óratervét olvassa át, vagy századjára. Nem hiszi, hogy a lehetőség, ami megadatott, igazi. Fél, hogy ha felkel, majd kipukkad a lufi, hogy majd csak áll a papírjaival és vár. Mert varázstalanként vajmi kevés esélye van a Bagolykőben tanítani, kezdőként, minden olyan tárgy, amihez értene, éppen valakié és ő pont az az ember, aki képtelen lenne más helyét bitorolni. Annyira, hogy amikor ajánlották neki, hogy övé az első osztály, nemet mondott. Nos, ember még nem nézett olyan furán a másikra, mint akkor rá tették, de rögtön folytatta. Most kezdi, nincs tapasztalata, mert régi életében tojt bele a gyakorlatba és el se jutott odáig, pár laza, igazából semmit érő órát tartott az akkori iskola gyakorlati helyén, de az annyira volt komoly, mint amennyire igaz. Nem, akkor még nem állt készen rá és igazából most sem, talán várt volna még, de mikor közölték, hogy van-e már gyakorlati helye, isteni sugallatként ugrott be neki az Előkészítő. A többi pedig már történelem.
Csak helyettes, ezt kikötötte és úgy viszi, hogy amint megjön az alkalmas, tapasztaltabb tanerő, meg aki nem esik ki pár napra élből minden hónapban, ő készségesen adja át. A kicsik jól fogadták őt eleve, mondjuk, a jellemét nézve nem is nehéz, mert mióta végre megnyitott kifelé, megbékélt sok mindennel, egy könnyed, mókás jelenség, aki nem bújik el a fal tövében és nem suttogva beszél.
Orrnyergét dörgöli meg, amikor lapoz, nem-e hagyott ki valamit. Az biztos, hogy talált egy elírást, amitől majdnem a haja áll égnek, de ekkor hallja meg, hogy valaki betért. Nem meglepő, ez a tanári, többen vannak, az ő helyük is. Csak kezét emeli egy intésre, mindjárt hasznosabb is lesz, meg beszél is, de jobbja ujjbegyét nyomja a sorra, ahol tartott.
- Jó na… - fúl el hangja, amikor meghallja az ismerősen csengő női hangot. Homloka ráncolódik, ahogy fejét felemelve végül azzal találja szembe magát, akire sosem gondolt volna. – Azt a jó élet – még pislog is, mint akit lesokkoltak, aztán, mint valami kapcsoló, minden meglepetés helyére kerül egy széles mosoly, ahogy felpattan a székről.
- Cath! Ezer meg két éve, hogy nem láttalak – nem finomkodik, odalibbenve öleli át óvatosan, ő ilyen és ezt el kell fogadni. De nem csüng rajta, hamar engedi el és lép hátra egyet, hogy meglepett kékjeit emelje rá. – Szóval azt akarod mondani, hogy te túrsz ki? Benne vagyok. Épp ott ültem – és már mutatja is, hogy… Szóval, ismeri valamennyire, nem? Hát, kupis. A lakás nem, de az íróasztala... – Rendet teszek mindjárt – kicsit lesüti tekintetét, mintha egy lenne a diákok közül, de hamar abbahagyja. – Akkor ezek szerint, visszaköltözöl? – le van maradva, de tény, nem is volt Denissel ideje beszélni még. Mindenesetre, látni rajta, hogy örül.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Elisabeth Shanes Előkészítő Mágusiskola és Óvoda → Jobb oldali szárny

Mintha nem is emlékezne arra a kínosságra, amire valójában igen, de öles lépéssel hidalta át és felejtette szinte el. Nem az határozza meg, mert most sem kínos mosollyal méri végig őt, mennyire van felöltözve, sőt, látja, hogy csinosban van, de nem is az a fontos, hanem az, hogy itt van és ha neki nem is annyira, másnak igen. Mindig előbb gondol másra, így aztán nem nehéz. Tény, hogy meglepődött, amikor kiderült számára is, hogy elment és nem csak egy kis nyaralásra, látszott lakótársán is, hogy valami történt, valami olyan, amely miatt most régen látottként kell üdvözölnie őt. Benne sosem volt ellenszenv és harag, csak értetlenség, hogy miért nem együtt éltek, miért külön, ahogy most is, de azóta elengedte, mert vannak dolgok, amikre nincs jó kérdés, vagy ha van is, nem illik feltenni. Most sem fogja, most sem tudja, hogy akkor egyedül marad a házban, vagy minden megy tovább, ez a jövő és az ő zenéjük, amihez semmi köze, csak mosolyogni, mint most. Persze, nem tervezi, hogy rá sem néz a másikra, sőt. Úgy néz ki, most majd több idejük lesz beszélgetni.
- Csak vicceltem. Úgy érettem inkább, hogy csak ideiglenesen fogadtam el a pozíciót, amíg nem jön valaki. És lám, jött, nem is akárki – nevet egy aprót, mert nem akarta elvenni itt a lelkesedést. Ki sincs túrva, ő állt fel és állna fel újra, ha megint bejönne az ajtón. Lassabban haladt eddigi életében is, hát a munkájával miért ne tenné ezt? Ráér, van még pár év, ami alatt bőven kerülhet még ujjai alá osztály, talán itt, talán máshol, ezt nem tudja előre. Örömmel adja a kezébe, legalább könnyebb lesz összedolgozni, hiszen nem teljesen idegen, akit szoknia kell, mint úgy sokakat a tanári karból.
- Megosztozunk rajta? Ó – közben persze tényleg pakolászik, az asztal egyik oldalára halmozza az iratokat, irattartót, ami csak idekerült általa, megpróbálva megmutatni, hogy tud rendszerezni, ha akar. – Hát milyen édes! – teszi le az óratervet, amit eddig olvasgatott és az apróságra pillant. Még ujjbegyével meg is „cirógatja”, hogy aztán az asztalnak dőlve figyeljen rá ismét.
- Nem biztos, hogy hiba volt. Talán csak kellett egy kis idő. A lényeg, hogy szükség van és most már sikerülni is fog. Örülök neked. Nem lettünk azóta sem lelkizős lakótársak, de láttam, hogy valami van, valami sötét és kellemetlen – látta, tapasztalta, majd hagyott neki helyet és csendes. Azóta valamelyest minden más, neki is másfelé fókuszált a figyelme nagy része, de mivel azóta sem estek egymás torkának, nincs min aggódni. Meglesznek ők, ez a fontos.
- Fhuu, hát sok minden – vakarja meg a tarkóját, hol is kezdje. – Igen. Miután elmentél is kezdtem rajta gondolkodni, aztán Denis felhúzott és beadtam a papírt. De persze, ezerszer bántam utána, most már bőven nem. Botanika is halad, ez is, igazából nem ismerek magamra – nevet egy sort. – Lettek új barátaim. Sok, magamhoz képest, szerelem, nem tudom mit kérhetnék még. De mindegy is – legyint egyet. – Mesélj, mi volt az a lehetőség? És úgy hogy vagy?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Bogolyfalvi Hivatal és Művelődési Ház → Bogolyfalva Hivatala

Teljes meggyőződése, hogy a Pokolban nincs semmi kénkő, semmi vasvilla, hanem egy iszonyatosan hosszú sor, amely olyan lassan halad előre, mint a Barátok Közt történetszála és amikor az elejére érsz, kezdődik előröl. Szorongatod ujjaid között a pokoli sorszámot és vársz arra, amiről fogalmad sincs, de már itt elkezdik a föld felszínén edzeni a lelked, tested. Hiába nem egy Pest, egy jó milliós lakossággal és a még régi időkből maradt lassú, elunt bürokratikus rendszerrel, de meg kell hagyni, a mágusok is utálnak érdemi dolgokat tenni az életükben és szívesen ücsörögnek, állnak valamire várva. Érti ő, hogy a mazoismus a szürke ötven óta ismét divat, de mindennek van határa. Kifejezetten nyűgös, teste alvásra vágyik, idegei feszültebbek, de még így is toleránsabbnak mondható, bár jó kérdés, mennyire fogja ez a nap és a kötelező körök leszívni a maradék türelmét. Papírjait újítja, ahol még mindig kvibliként szerepel és még mindig semmi köze a mágiához. Kérvényt ad be, hagyjuk egyelőre mire szeretné és még pár apróság, tudja, hogy sokat kér, na de ennyire?
Nem kell farkas-szimat ahhoz, hogy mikor belépett és kikapta a sorszámát, megérezte, hogy mi is uralkodik idebent. A recepciós kellemes virágillatú, de ahogy elhagyta a kört, rögtön arcon csapta a valóság. Álmos, karikás szemeit hatalmasra nyitva bámulta a mesék igazi, bibircsókos banyáját, akinek már csak a cirokseprű hiányzott lábai közül, meg a nyervákoló macska, a zöld löttyös üstöt nem is számolva. Elkáromkodta magát némát, ajkai formálták csak a szavakat és majdnem keresztet is vetett. Ne értse félre senki, már nagyon otthonos a mágia világában, de eddig minden boszorkány szép és csodálatos volt és lesz is, akit csak látott. Erre tessék, ellenpélda. És a szag. Orra ráncolódott finoman, nem ilyen ő, toleráns, de ma nem éppen. Ácsorgott inkább és amikor megüresedett az az EGY szék ott a végén, úgy menekült oda és ült le rá, mintha királyi trónus lenne.
Ennek pedig már isten tudja, mikor volt ideje. Elpilledt kicsit, szerencsére arcszesze épp annyira erős, hogy csak alig érezze a talán most már motyogó szagát. Mindjárt. Mindjárt, mindjárt. mantrázza magában, szép némán, szemét néha vezeti az ajtó felé. Oké, úgy néz ki, aki előtte tért be oda, talán sosem jön ki onnan. Sóhajtva nyúlna zsebéhez, hogy akkor ő most nekiáll valamit nyomkodni, amikor látóterébe tolakodik valaki. És az hagyján, hogy oda. Mire felemeli a fejét, már hozzá is tapad, jóformán rámászik az idegen, a szék oldalába kapaszkodik saját combja mellett és felé fordulva, kicsit teret enged maguk között.
- Már megbocsáss, de mi a fasz? – bukik ki belőle szofisztikált kérdése. Oké, ha ismerkedni akar, de talán kicsit finomabban nem? Vagy manapság ez a divat? Le van maradva.
- Nem szeretnél egyből az ölembe ülni, esetleg…?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Elisabeth Shanes Előkészítő Mágusiskola és Óvoda → Jobb oldali szárny

- Ne emészd magad mi volt, szar dolog. Tapasztalat – húzza el a száját, mert abból bőven volt neki elég gondolat és idő, hogy a mi lett volna ha… és az ehhez hasonló dolgokon rágja át magát újra és újra. Nem is lett épp egészséges gondolkodása tőle, azonban ő is itt van, ha hivatalosan nem is önszántából jött, mint Cath, de azóta produktívabb, mint a hat évében valaha a világ végén. – És hogyan fogadott? Meglepted őt is? – vagy lehet neki szólt, fogalma sincsen, hiszen nem állnak olyan szoros kapcsolatban, hogy várhatta volna, mikor ír neki. Nem is nagyon hozta szóba, nem rosszindulatból, egyszerűen nem tudta, hogy kellemes vagy kellemetlen lett volna, utóbbira volt egy megérzése és inkább hagyta annyiban. Most pedig már mindegy is lenne az afféle érdeklődése ugye, szóval, lapoz is fejben.
- Nagyon szép csemete, büszke lehet rá az anyukája – nevet fel, amint elhúzza az ujját. – Ha szabad megjegyeznem, soha csinosabb nagymamát senkinek. Meg se látszik a kor. De legalább nem csak én babázom a fűszernövényeim hajtásait. Meg a paradicsomokat – utal arra, hogy immáron van veteményese és persze, simán gondoskodó módon magyaráz néha nekik, ha egyedül van, ha pedig zenét hallgat, akkor énekelget is. Sosem csinált ilyet, de itt igazi gyerek, mindent újra vagy megtanul, már meg sem érzi a lépcsőfokokat, amiket meg kell másznia.
- Az sem volt kellemes – szusszan egyet, van abban a mosolyban valami, valami több, amitől megint érzi azt, amit akkor. Hogy valami szinte megretten benne, de nem, nem kérdez rá, hiszen nyilván ő többet látott, tapasztalt belőle, jobban ismeri, amire ez utal és amit tud. – Lelépett utána és mikor visszajött, szarul nézett ki. De azóta meditáltunk is együtt, elég oké a helyzet – vagyis, a saját próbálkozására csúf szó az, hogy tette, viszont most lényegtelen. Próbálja a pillanatra felütött felleget el is hessegetni, ráérnek majd egyszer máskor témázni bármiről, most örüljenek egymásnak. El is mosolyodik, de amolyan szerényen, bizonyára nem lepi meg, hogy amint saját magára terelődik a szó, mintha zavarban lenne és inkább napolná is.
- Ugyan már! Aktívabb… csak, sűrű. Tudod, bepótolni mindent, jó a szerelem az váratlan volt de na. Simán aktív a tiéd is – bólogat, mintha menteni akarná a menthetőt, pedig igaza van. Sosem volt ennyire pörgős és sűrű éve, évei, mint itt. Munka, majd az iskola, kettőt pislogott és lakótársa volt, bálokra, rendezvényekre járt, összefeküdt az egyik legjobb barátjával, majd végül kikötött más karjaiban. És akkor ez még csak az eleje. – Kártyáidat? Mármint? – pillant rá kérdőn, majd ó-t formálnak ajkai csodálkozva. – A polgármester? Aaaaz igen. Ez ilyen… taktikai házasság lett volna? Meg amúgy… akkor tényleg elváltatok? – itt maradt le és nem hozta fel a dolgot, mert semmi joga vájkálni kettejük életében. Most is saját ajkába harapva süti le a szemeit. – Bocsi, nem akartam tapintatlan lenni – szusszan is egyet, hogy aztán hagyja beszélni a másikat. Talán ez is feltűnhet, hogy beszél, nem csak hallgat és bámul a nagy szemeivel. Szinte mondhatni, mind a ketten cserélődtek és mások lettek kissé az idő alatt.
- Óóó! Akkor híres tervező lettél? – ő meg a divat mint tyúk és az ábécé, de érti, hogy elvileg a kockás és a csíkos együtt nagyon ronda, ennél többet csak a rusnya színekről tud. – Sok minden történt igen. Van amit nem értek, de velem sosem kell számolni. A nénik meg… Képzeld, már háromszor ajánlotta az a fura hajú az unokáját nekem feleségnek és hogy szép gyerekeink lennének – és akkor csak vásárolni volt vagy épp várt valakire és betalálta. Ő válaszolt, de a néni nem hagyta abba, akkor sem, amikor kerek perec közölte, ő most egy fiúval van együtt. Úgy. – De amúgy néha el kell egy kicsit veszni, hogy aztán minden a helyére kerüljön. Tényleg örülök, hogy visszatértél, pedig nekem aztán semmi közöm semmihez - von vállat, mosolya töretlen. -  Szeretnéd, hogy segítsek kipakolni, amikor eljön az idő? Vinnék egy jó bort is hozzá.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Mintha valahol teljesen normális dolog lenne az, hogy ő, ilyen későn, még idekint ücsörög. Itt a hét vége, ő pedig, ahogy azt ígérte, ahol tud, segít alapon vállalta el, hogy a zártkörű rendezvényen szolgál fel a pizzázóban, alkalmisként, mert miért ne kínozná magát, hogy aztán valami vacakra költse. Eddig úgy néz ki, új lábakra gyűjt, mert azt most lejárta, elszokott attól, hogy totál talpon van folyamatosan, amint az ember tanárnak áll, megtanul asztal mögött ülni és élvezni. Most is élvezi, noha nincs asztalra, csak a pad, ahova leült, lábát kinyújtva pihenteti azt és ugyan, ezt otthon is tenné, de leült, hogy váltson pár üzenetet a mobilján, aztán az történt, hogy már valami idétlen videót néz, természetesen macskákról és egymagában, némán rázza a nevetés, közben pedig cigarettázik. Kicsit hűvös van, de ő ezt jól bírja, és a helyiség fülledt levegője után, egyelőre erre is van szüksége, tudja, ha hazaér, talán zuhanyzás nélkül dől be az ágyba és reggelig meg sem moccan, ha az álom is sikerül. Ha nem, akkor végignéz valami filmet és aztán nekiáll még csesztetni a beadandóit. Jól áll időben, mindig egy keveset abból, ami távolabbi időpont, sokat, ami sürgős és nem pánikol, mert akkor dől az egész. Sok mindent tanult, főleg időt beosztani és ennek, úgy néz ki, senki sem issza meg a levét, nem is szeretné, így aztán, egy-két ilyen plusz alkalom belefér. Ez az utolsó tanéve a Bagolykőben, aztán az egyetem lazább, levelezőn maradva felszabadul kicsit, még csak fantáziál róla, mire fordítja majd azt az időt, de kétség sem fér hozzá, hogy meg lesz majd a módja.
A tér maga, minden tudása szerint kihalt már, a normális emberek alszanak, akik pörgősek, meg még valami szórakozásra alkalmas helyen vannak. Kifele menet ledöntött egy pohárka meggysört, mert annyira jó illata volt, hogy egész este azért sóvárgott, így külön öröm, hogy a dohány bukéja mellett, a kellemes íz emléke terjeng még ízlelőbimbóin. Nem emeli fel a fejét, elmerül még kicsit, mielőtt felállna innen, de félő, elkövette a legnagyobb hibát, leült és innen majd csak daruval szedik fel. Annyi baj legyen, gondolta, és a következő videóra nyomott.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Elisabeth Shanes Előkészítő Mágusiskola és Óvoda → Jár a száj - Csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Elisabeth Shanes Előkészítő Mágusiskola és Óvoda → Jár a száj - Csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Elisabeth Shanes Előkészítő Mágusiskola és Óvoda → Jár a száj - Csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Elisabeth Shanes Előkészítő Mágusiskola és Óvoda → Jár a száj - Csevegő