Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Játszótér

Határozottan bólogatok, aztán összeráncolom a szemöldökömet. Ugyanis én is jól elvagyok a szobámban, csakhogy én ahhoz vagyok szokva, hogy nem kell osztoznom rajta senkivel sem.  Nem mintha nagy gond lenne alkalmazkodni 2 emberhez, de sokkal nyugodtabban jövök-megyek, ha ők nem alszanak. És nem vagyok valami hangosan közlekedő típus. Na meg ott van a zongorázás is. Elég nehéz úgy gyakorolni, vagy komponálni ha ott lihegnek a nyakamban. Plusz nem is szeretem ha nézik, hallgatják, ahogy játszok.
- Hát, a fő európai helyeket mindenképpen. Tudod, Róma meg ilyesmi. Amerikában is vannak érdekes helyek, Afrika, Ázsia. Szóval mindenhol, mindent – elég nehéz lenne most konkrét választ adnom, pedig van jó pár, csak egyszerűen nem jutnak az eszembe. – Meg szívesen megyek ilyen öhm, tudod – keresem  a szavakat egy darabig, aztán felcsillan a szemem – nomád népekhez. Ahova nem a városnézés miatt mennék, hanem a kultúra megismerés miatt. Bár az kicsit nehézkes, ha azt se tudod, hogy hova akarsz menni.Te hova mennél szívesen?
Elgondolkodva lököm magam kicsit a hintával a munka téma miatt. Nagyon klassz a mostani melóhelyem, de jobban szeretnék valami olyan szakmát, ahol a lehető legkevesebb emberrel kell együtt lennem.
- Meg veszélyes is. Megsérülsz meg ilyenek. Viszont ha jól csinálod és jó csapatban akkor még hírnévvel is jár – hogy ez előny-e vagy hátrány az már megítélés kérdése. Az én esetemben hátrány lenne. Hogyne, hogy akárhova megyek megállítsanak vadidegenek. Nem, köszönöm.  Az viszont tényleg jó ötlet hogy utánajárjak az elemivel kapcsolatos szakmáknak.
- Pedig ezek tök jók – igaz, tényleg nem szakmának megfelelőek, inkább csak hobbinak. – Tényleg? Azok jó sokat utaznak az tény, viszont ez nagyon jó is tud lenni, meg hát ugye rossz is. De akkor értem, hogy a kviddics miért jön be nálad annyira. Repülés repülés – felelem mosolyogva, majd magam elé bámulok eltöprengve. Család. Érdekes, nekem ez a gondolat még nem ötlött a fejembe, pedig idősebb vagyok a fiúnál. Talán azért nem mert nekem nem igazán volt, és amit én szeretnék az inkább az, hogy része legyek egynek, de ne úgy hogy én vagyok az egyik szülő. Gyerekként szeretném átélni. És nem fogom mert már nem vagyok az. Legalábbis a felhőtlen kisgyerekkornak már tutira lőttek.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Hogy miért néznék ki bénán? Elég csak ránéznem a többiekre, vagyis elég volt, rajtuk egy az egész szerelés, ez az elegáns olyan mértékben jól áll, mint rajtam sehogy. Én idegennek érzem, túlzásnak, mert amikor nem talár és egyenruha van rajtam, akkor mindent hordok, ami kényelmes csak épp nem divatos és elegáns. Sokféle, feliratok, játékokkal, filmekkel kapcsolatos pólók, vagy épp simák, farmer vagy melegítő, mikor mi kell, kissé kopott cipők, mert ami új, annak is hamar le tudom rúgni az orrát, mert nem figyelek oda. Így tehát, mondhatni, igencsak nem illik nekem az a képbe, ami rajtam van, most megint lepillantok.
- Mert olyan, fura. Nem én vagyok, hiányzik a Star Wars-os pólóm – nevetem el magam, mert tényleg kicsit kényelmetlen a sok gomb, meg, hogy ha eszem-iszom van, azért nem kéne azonnal összepecsételni. De leginkább, mert nem érzem magaménak. Lehet Betti sem azt, amit hord éppen, nem tudhatom, mennyire kényelmes egy ilyen ruha, a cipő biztos nem az, de ellenben, rajta nem áll rosszul, sőt, ahogy meg is jegyeztem, úgy gondolom most is, hogy csodásan fest, ami már kissé zavarba is hoz, mert túl sokáig pihent, pihen rajta a szemem. Nem megszokott, de míg nálunk elmegy, addig a lányok mindig hihetetlen átváltozáson mennek keresztül. Ezzel nem azt mondom, hogy frizura és smink nélkül nem csinos, de az, nekem az a megszokott, azonban, most se olyan hivalkodóra sikerült, mint az egyik bent látott lánynak, aki a ruhája színeit festette magára és komolyan, mint valami bohóc. Én nem nevetek ki senkit, de véleményem akadhat. Kicsit elkalandoztam, pislogok párat.
- Nem azt mondtam, hanem azt, hogy bemegyek, bólogatok, hogy igen, végzős vagyok, köszönöm a bált, szuper meg minden. Eszek és iszok valamit, lehet alkoholt is fogok az örömre, mondjuk pezsgőt, mert azzal szoktak ünnepelni és mikor lemennek a kötelező körök, tudod, hogy ha akarnak köszöntőt vagy valami műsort, én már tovább is állok. Pontosabban, akkor kijöhetünk és akkor szépen tudunk nyugalomban táncolni – de persze, erre én is nevetek, ugyan kicsit hosszabban fejtettem ki azt, hogy milyen terv is lehetne arra a bálra, viszont tudom, hogy úgyis akkor dől majd el. Lehet, hogy a gyengélkedőn leszek előtte, sosem lehet tudni.
Azonban azt igen, hogy így, kint, itt, a tánc tényleg jobb. Még mindig zakatoló szívvel, de már bátrabban fogom és mozgok vele, nem törődve azzal, hogy aki erre halad el, ebből mit lát, mit gondol. Most nem érdekel senki, mintha a tömeg közepén is lehetnénk. Merészen pördítem, nem billen ki, ahogy ismét elkapom és lassan folytatjuk a lépéseket. Észre se veszem, de eltűnik most a feszengés, a lábára sem lépek,csak elmosolyodok.
- Én is örülök. Meg neked is. Még mindig nagyon csinos vagy, kedves és végtelenül hálás vagyok, hogy elviselsz, mert hát, én nem olyan vagyok mint a benti fiúk – bukik ki belőlem az őszinteség, de nem bánom. Nem akarok olyan lenni, még most sem, mikor pördül, én pedig kicsit oldalazva keringek vele és a bugyuta mosolyom helyett, így, ilyen közelről vizsgálom arcát, vonásait, a saját mosolyommal.
- Jól érzem magam most, eléggé jól – ha már az őszinteség.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Mióta először voltam a kastélyban, azóta szeretnék egy zenét írni hozzá. Megihlettek a falak, és biztos vagyok benne, hogy hangszertársam is így volt vele. Az ötletet le is írtam, és kivételesen nem vesztettem el a papírt! Vagyis nem annyira mint szoktam általában a dolgokat.
 A minap pakolás közben ugyanis megtaláltam a fecnit, és mivel a rendrakás nem volt ínyemre, felkaptam Petrát, és futottam is kifelé. Anyáék nem biztos, hogy örülni fognak, de talán előbb hazaérek mint ők.
 Nagyokat szökellve érkezek meg a térre. Leülök egy padra, fittyet hányva a hidegségére, és előveszem a Gitárt. A pengetőt előkotrom, és neki készülök a játéknak. Először néhány lassabb dallammal "melegítek be" utána pedig csak próbálok improvizálni. Becsukom a szememet, és magam elé képzelem a kastélyt. Közben igyekszem a legjobban hozzáillő dallamokat játszani. Nem a legszebb, de nem is rettenetes. Zenét írni nem is olyan könnyű, mint amilyennek elsőnek gondoltam! Főleg, hogy nem tudom írom le a hangokat amiket játszok. Így igazából nem is írok zenét.
 Belefeledkezek a játékba, és fel sem tűnik, hogy valaki megállt a közelemben. Egy kissé hamis hang miatt felnézek, és akkor észreveszem az ácsorgót. Felpattanok meglepetésemben, és Petrát a nyakánál fogva odalépek hozzá, a kezemet pedig kinyújtom.
 - Szervusz! Lili vagyok, remélem nem volt túl hangos a játék. - Nem örülnék, ha bárkit zavarnék vele, de nem úgy néz ki, mintha ez lenne a helyzet.
 Kinyújtott kezemből kiesik a pengető, amit egy gyors lehajlással felkapok, és zsebre vágok.
 - Majdnem elfelejtettem! Ő itt Petra. Hangszertársam és barátom. - Gyorsan bemutatom őt is, és egy széles mosollyal várom a reakcióját a szemben állónak. Igen, említették a szüleim, hogy ne álljak le idegenekkel társalogni az utcán. De őszintén! Ha bántani szeretne, nem álldogállt volna itt és hallgatta volna ahogy játszok.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Bogolyfalvi Hivatal és Művelődési Ház → Művelődési Ház és Könyvtár

Hát persze, hogy érti. Lennének is problémák, ha nem értené. Alapvetően bocsánatkérésre számított, de hát emlékezett még ő arra, milyen tizenhat évesnek lenni. Mármint azért nem tudott be minden a lázadásnak és hanyagságnak, de ez éppen amúgy is megbocsájtható bűn volt. Legalábbis számára. Kedvenc kolleganője, Lilla, lehet nem kezelte volna ilyen jól a helyzetet. Ő sokkal magánakvalóbb volt, mint a vörös, ennek ellenére Rebeka kedvelte a lányt. Arról persze nem tudott érdemben nyilatkozni, hogy vajon mindez kölcsönös volt-e, de azért bízott abban, hogy igen.
A Lili kifejezetten gyakori név, be is volt iratkozva legalább öt, akit ha nem is így hívtak, de a becenevei közt biztosan szerepelt. Ezért is kérte, hogy pontosítsa kicsit, hogy most akkor melyiket kereste. Figyelmesen hallgatja Olcsi szavait, jót szórakozik a találó leíráson. A haj témánál már tudja, hogy a főnököt keresik, de azért hagyja, mondja csak végig ha már belelendült. – Igazán sajnálom, hogy nem találod, meg hogy kihagytad az edzést miatta – néz rá valóban együttérző képpel. Hát igen, van az a kor ami felett már átalakulnak a prioritások. Iskolásévei alatt imádott kviddicsezni, rengeteg szabad idejét áldozta be, hogy minél jobb és jobb lehessen, de aztán valahogy ez a szenvedélye lecsillapodott. Felváltották más, az életében sokkal fontosabb és hasznosabb dolgok. Valamit valamiért. – Az igaz, hogy járt itt ma a főnök, de nálam nem hagyott semmit. Viszont ha gondolod megnézhetjük, hogy itt felejtette-e valamelyik asztalon  - ajánlja fel. Ez a lehető legtöbb, amit tehet, nem telik tovább öt percnél, hogy körbejárják azt a kis területet, amerre emlékei szerint Lili járt.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Elisabeth Shanes Előkészítő Mágusiskola és Óvoda → Udvar

- Ugyan, semmiség! - válaszoltam mosolyogva a lánynak. Az már biztos, hogy remek humorérzékkel bírt, ezt pedig különösképp díjaztam.
- Ez így van. Én amúgy imádom a pizzát meg a bolognait... anya meg csak ritkán csinál ilyen kajákat, mert az mondta, hogy szerinte egészségtelenek ezek az ételek... nem mindegy amúgy? A lényeg, hogy finomak. Amikor apa a szivarját szívja, az nem számít egészségtelennek? És még büdös is. Anya bezzeg olyankor nem szól rá és nem veszi el tőle, pedig káros hatással van az állapotára. Na, mindegy, sosem fogom megérteni a felnőtteket - válaszoltam a lánynak, úgy tűnt, hogy ebben közös nevezőn voltunk.
- Igen, ebben van valami - bólogattam hevesen. Úgy tűnt, hogy a lány már nagyon tapasztalt volt ebben a témában, én pedig felnéztem rá, hiszen nekem még nem volt annyi élettapasztalatom a szülőket illetően, mint neki. És ez ügyben nyilván ő volt az okosabb.
- Hát persze, hogy van. Mindig magamnál hordom, amikor nincs felnőtt veszély. Azaz nincsenek felnőttek a környéken. Úgy vagyok vele, hogy sose lehet tudni, mikor mire kell használnom - magyaráztam a lánynak. Nem értettem igazán, hogy tőle miért vették el a tanárok, mondjuk én órák során sose vittem magammal az enyémet. Talán pont ez volt idáig a szerencsém.
- Keressünk üres üvegeket, biztos találunk itt párat. Aztán azokkal lehetne gyakorolni a lövést, egyszer te lősz a csúzlimmal, aztán utána én, szóval felváltva csináljuk. Otthon apa üres sörösüvegein tanultam meg a célzást a csúzlival - magyaráztam a lánynak a tapasztalataimat, meg hogy mit hogy kéne csinálni... az pedig már csak rajta múlott, hogy mit fogad meg és mit nem. Az álláspontom alapján, amennyiben kellő üveget sikerült összegyűjtenünk, akkor ugyanúgy gyakorolhattuk a célba találást, mint az otthoni környezetben.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Bogolyfalvi Hivatal és Művelődési Ház → Auror kirendeltség

Egyetértően bólogatok szavaira, mert valóban így van. Idősebbek, akik szinte már reflexszerűen játsszák ki a rendszert, de így csak csalódott leszek, mert nincs meg a kapcsolódási pont, ami előrlendíthetne minket az ügyben. régen volt már az, hogy ennyire összetett üggyel foglalkozzak, agyam mégis hálás azért, hogy leterhelem, mert így legalább nem feltétlen a képességemre kell támaszkodjak. Anélkül lehetek hasznos, és végre nem úgy néznek majd rám, mint egy hímes tojásra, akit mindig védeni kell, nehogy véletlen megsérüljön. Évekkel ezelőtt volt az utolsó éles bevetésem, emlékeim sem nagyon vannak róla, de most, hogy Zalán előállt ezzel, visszatérhetek a neves aurorok közé, ahogy akkoriban is köztük voltam.
- Ne fecséreld az idődet ilyesmire, koncentrálj arra, ami előtted van. Ha nagyon megakadunk, akkor felőlem előkaphatsz pár aktát, de addig… - bökök a férfi képére az aktában. - Foglalkozzunk azzal, ami kézzelfogható - kortyolok egy aprót a whiskyből, miközben a neki szántat teszem le magam mellé. Ha nem, hát nem. Mondjuk valószínűleg soha többet nem fog előfordulni, hogy főnökeként adok neki lehetőséget a munkaidőben való ivásra, ráadásul a saját whiskymből, de ő tudja, amit pedig tiszteletben tartok, még annak ellenére is, hogy néha olyan, mint egy gyermek. Az előző, önfeledt nevetésem is pontosan erre utaló jel lehet.
- Akkor a tied a megtiszteltetés - húzom meg a poharat, hogy az italt eltüntessem belőle. Leteszem a poharat Zalán érintetlene mellé, majd ismét a székemhez sétálok, aminek támlájáról kapom le kabátomat. Komótosan állok neki öltözködni, mosolyogva pillantok Zalánra. - Felesleges. Ha szerinted azok a jó kérdések, amikre mérvadó válaszokat kaphatunk, akkor elhiszem neked. Nem fogom minden betűdet leellenőrizni, bízz magadban kicsit jobban - őszinte mosolyom virít arcomon, ahogy becsukom az aktát, majd hónom alá csapom azt. - Mivel nem leszek mindig melletted, úgy kell eljárnod, ahogy te látod megfelelőnek - veregetem meg vállát, miközben ellépkedek mellette, hogy elhagyjam az irodát és mehessünk a férfihoz, akit terveim szerint elég rendesen megizzasztunk majd.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Bogolyfalvi Hivatal és Művelődési Ház → Auror kirendeltség

Fejemet a széktámlának támasztva szuggerálom a plafont, mielőtt visszatérnék ahhoz, hogy aláírjam az elém letett megszámlálhatatlan engedélykérést. Barnáimat hunyom le pár pillanatra, mielőtt szusszanva visszatérnék a papírmunkához. A legrosszabb a vezetői pozícióban, hogy mindenben tőled várják a megoldást, még akkor is, ha lényegében semmi közöd hozzá, az engedélyeket nekem kell kiadnom, mindenhol ott kell lennem, ha nem indokolt, akkor is. Fárasztó ez, mégis teljes mellbedobással jelenek meg mindenhol, mint a kirendeltség vezetője, mert nem véletlen kaptam meg én a pozíciót. Sokat nyomhat a latban, hogyha csak arra gondolok, hogy a teendőim végeztével felkelek az asztaltól és hazasétálok, nem az üres ház fog várni, hanem Gerda, aki egyetlen mosolyával űz el mindent a fejemből.
Megrebbenő szemöldökkel pillantok fel az előttem heverő jelentésből. Megemelt hanggal invitálom beljebb az érkezőt, majd kedves mosolyt küldök a belépő nő felé, amint végre arc is társul a kopogáshoz. - Szia - biccentek aprót felé. Gyakorlott mozdulatokkal rendezem össze a papírhalmot, majd rakom arrébb, hogy ne legyenek útban, míg Elektra pakol. Elismerés kerül arcomra azonnal, ahogy elém pakolja a szerzett port, majd egy kést, amire akaratlan csillannak meg barnáim. Milyen kedves, baráti gesztus az illetőtől. A zacskó tetejét megfogva emelem szemmagasságba azt, majd sandítok vissza a nőre.
- Reméltem, hogy túléled - öntöm szavakba is elismerésemet. - Nem mondom, több is, mint amire számítottam - mosolyodom el szélesen, miközben az előttem lévő székre mutatok, hogyha szeretne, nyugodtan foglaljon helyet. Ujjaimat kulcsolom össze, azokra támasztom államat, ahogy a nőt fürkészem kellemes mosollyal ajkaimon.
- Fel kell tennem egy kérdést arról, akivel találkoztál - mosolyom töretlen, ámbár hangom kicsit keményebben és komolyabban hangzik fel kettőnk között. - Nagyjából mennyi idős volt? - ez fontos, mert így tényleg behatárolhatjuk legalább a korosztályt, akik előszeretettel terjesztik a port, amit a fiatalok az egekig emelnek manapság.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Elisabeth Shanes Előkészítő Mágusiskola és Óvoda → Jobb oldali szárny

Minden kezdet nehéz, mondják. Nem könnyű elengedned annak a kezét, akit a szíved alatt hordtál kilenc hónapon át, akinek az ágya mellett virrasztottál azt kívánva, hogy ne legyen baja. Azért könyörögve magadban, hogy másnap ébredjen fel. Hassanak a bűbájok és bájitalok, amikkel korareggel kezelni fogják. Elektra az első sokk után erőt vett akkor magán és kitartott. Imolán segítettek a szakavatott gyógyítók. Egészségesnek tekinthető. Mégsem érezte úgy hősnőnk, hogy el tudna válni tőle, azonban egyre jobban azt látja, hogy csemetéjének szüksége van korabeli társaságra. Koravén kissé, aminek oka abban keresendő, hogy csak felnőttek közt cseperedett mindezidáig. Viszont most, hogy néhány napja betöltötte negyedik életévét, talán eljött az ideje, hogy az előkészítőbe való beíratását anyja fontolóra vegye. Ezért is jött el ma ide, az intézménybe. Körül szeretett volna nézni és annak vezetőjével beszélni, mivel gyermeke speciális nevelési igényűnek tekinthető. Korát túlhaladó értelmi képességekkel rendelkezik, ám fizikálisan törékenyebb. Emellett sajnos eddig varázserő jelenétére nem utalt nála semmi. Míg alig három évesen elhunyt kisfia épp nem sokkal halála előtt már odaigézte magához kedvenc alvókáját, addig Imola effélét soha nem tett. Megeshet, hogy kvibli. A családjukban nem ő volna az egyetlen. Az is lehet, hogy csak későn érő az állapota miatt. Sok oka lehet, hogy még nem csillant meg benne a mágia. Minden esetre jobb ezeket az előkészítő vezetőjével megvitatnia. Keserű úr irodájának ajtaján röviden kopogtat tehát, s vár türelemmel a bebocsátásra. Haja laza fonatban, kabátja alatt grafitszürke garbó és világoskék farmer, hozzá térd alá érő fekete csizma. Átlagos öltözet egy átlagos anyának. Ebben a státuszban érkezett. Táskájában iratokkal és leletekkel felvértezve.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Bogolyfalvi Hivatal és Művelődési Ház → Auror kirendeltség

A fogadtatás kedvesebb, mint amire számít. Abból, ahogyan eddig viselkedett vele az auror arra apellált, hogy megint gúnyos lesz, vagy csak ridegen elteszi a dolgokat és pár szóval elintézi az egészet. Ehhez képest mosolyog és hangjában elismerés csendül. Valóban, szerencsére túlélte. Mindent megtett, hogy le ne lepleződjön, a kés mégis azt jelzi, valamit nagyon elronthatott. - Igyekeztem - jegyzi meg miközben a kést fixírozza sötét szemeivel - Ebben egyetértünk. Kora reggel, éhgyomorra jól esett az ajtómban megtalálni - teszi hozzá fejével a kés felé biccentve, majd leül a férfival szemben oda, ahová mutatja. Szerencsére épp időben húzta ki a türkiz nyílászáró félfájából a bökőt, így sem a lánya, sem az akkor épp nála lévő szülei nem vették észre, hogy miféle fenyegetést kapott. Azóta nem történt ugyan ehhez hasonló incidens, azonban ez épp elég jelzés értékkel bírt. Neki gyermeke van, akinek az apja már nem él, hogy ha vele bármi történne vigyázzon rá és felnevelje. Felelősséggel tartozik érte és erre akkor döbbent csak rá igazán, amikor a jókora éles pengét megpillantotta. Az egész beszerzési akció alatt ez lebegett a szeme előtt, mégis otthona bejáratában, kezében a szúró szerszámot tartva realizálta mekkora kockázatot is vállalt valójában. Szó szerint összeszorította a szívét a felismerés fájdalma. - Rendben - biccent és figyelmét a férfira összpontosítja. Sötét szemei magabiztosan csillannak, arcvonásai komolyak, rezzenéstelenek. Nem adja ki a forrást. Nem teheti. Több okból sem. Azonban a kérdés, amit kap egy könnyű vezércsellel úgy forgatható, hogy megválaszolhassa anélkül, hogy konkrétan beszélne a dílerről és arról hogyan jutott a porhoz. Felidézi magában azt az éjszakát, az alakot és a cselekményt. Szinte semmit sem látott belőle. A hangját is alig hallotta annyira arra figyelt, hogy ne árulja el magát. Beszédelemzői tudása azonban ezt a hiányosságot képes kikorrigálni, így ennek fényében válaszol. - Olyan korú lehetett, mint az a srác, akinek én vettem magamra az alakját - mondja szavaiban elrejtve a Zlatan által kért információt. Srác. Ez a kulcsszó. Tudja, hogy a férfi érteni fogja. Nem hiába ül itt a vezetői székben és nem egy aktahalom mögött az alagsorban. - Hoztam pár hajszálat, hogy ki tudjátok zárni a DNS-emet és adok ujjlenyomatokat, mert megfogtam a kés nyelét - vesz elő táskájából egy harmadik, jóval kisebb zacskót amiben hat szál haj van gyökerével együtt. Ezekkel és a varázsbűnüldözés módszereivel talán sikerrel járnak. Szeretné, hogy így legyen, de ennél többet ő jelen pillanatban nem tehet. Bízik benne, hogy ez is segít majd az igazság napvilágra kerülésében. Azóta újabb gyanús eseteket fedezett fel és mentette le a róluk szóló orvosi jelentéseket, de mivel Zlatan nem avatta eddig be részletekbe, csupán különálló rosszullétekként tudja kezelni őket. Talán ez végre most megváltozik.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Bogolyfalvi Hivatal és Művelődési Ház → Művelődési Ház és Könyvtár

- Ebben biztos vagyok - elmosolyodtam, tényleg csak a nevek csengése miatt tűnt fel ez a hasonlóság, egyébként nem vizsgálódtam, hogy vajon lehetnek-e jellembeli megegyezések. Ahhoz ismernem kellett volna a fiatal hölgyet, a szokásait, hogyan viselkedik másokkal. Efféle elemzésbe azonban bele sem kezdtem, inkább csak pakolásztam a kapott könyveket. - Rendben van akkor - biccentettem, mert annak ellenére, hogy ez volt a feladata, igen segítőkésznek bizonyult, ezt pedig pozitívan könyveltem el magamban. Tényleg jó lett volna, ha ilyen tagok is összegyűltek volna ezen a mai délutánon, szerettem volna összekovácsolni egy klassz kis csapatot így a karácsony közeledtével. Már csak emiatt is dobtam be neki az ötletet, hogy mi lenne, ha esetleg csatlakozna, legalább egy alkalom erejéig. Kedves mosollyal, egy picit felvont szemöldökkel vártam válaszát, s legnagyobb örömömre volt ideje.
- Nahát, nagyszerű! Akkor örömmel várlak Lilla néhány óra múlva, hidd el, hogy nagyon jó lesz - tettem még hozzá, hisz sokan, akik még nem vettek részt ilyesmin, nem tudták elképzelni, hogy pontosan mi vár majd rájuk. Arról viszont megnyugtathattam, hogy semmi olyan, amitől kellemetlenül érezhetné magát. - Azt meg hagyd csak, majd én a helyére teszem - az utolsó pár könyvet, ha engedte, elvettem a kezéből, s egy fordulattal tettem arrébb, néhány üresen ácsorgó székre. Ekkor ért a kérdése, meglehetősen váratlanul. Meg is torpantam, aztán meglepett mosollyal fordultam Lilla felé.
- Ha hiszel Benne, akkor bárhol is légy, meggyónhatod a bűneidet, meg fog hallgatni - ennyit mondtam, s talán néhány kollégám nem értett volna egyet, hisz a gyóntatást hivatalosan mindig a templomban végeztük gyóntatófülkében, bár akadtak esetek, amikor házhoz mentünk. Ebben az esetben, itt Bogolyfalván pedig nem volt más lehetőség, mint ez a Művelődési ház. - Miért kérded, lenne valami, amit meggyónnál? - felmerült bennem a kérdés, hogy vajon mit is tehetett ez a fiatal hölgy, ami miatt felmerült benne a kérdés.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Arcára széles mosoly szökik, ahogy húga a boldogságtól ugrándozik mellette. A szőkeség karjába kapaszkodva ő maga sem tudja megállni, hogy ne szökdeljen néhányat, noha tudja, hogy amúgy már nem kellene, de szinte bizseregnek a tagjai az izgalomtól, hogy újra együtt lehetnek. Amikor Pannával van megszűnnek a szabályok - talán ezért is nem akarták őket közel tudni egymáshoz. De most már késő bánat, a Palotás team újra összeállt,hogy leigázza Bogolyfalvát és környékét. - Remélem minél hamarabb és többször. - Feleli vigyorogva. - Persze, ha nem zavar. Mégis...tudod, gondolom nem mindenkihez lóg be a nővére. - Pironkodik, bár azért reménykedik a nemleges válaszban. A Bagolykőben látott már olyat, hogy a jó testvérek is szerettek kicsit külön lenni. Ő sosem akar Pannától, de nem tudja, hogy húga mit gondol erről. - Ha én elmegyek bagolykövesnek, szerintem a Te magasságod is belefér. - Valószínűleg már megszokták, hogy a gyermekfejű és lelkű eridonos garázdálkodik a kastélyban, fel sem tűnne, hogy jött még egy a családból, ha tényleg beszökne a lány. Helyeselve bólogat arra, hogy mennyire jó fejek a barátai. - Téged is szeretni fognak. Szerintem már most is kedvelnek. - Teszi hozzá halkan. Hát igen, lehet, hogy kicsit sokat mesélt Pannáról meg a kettőjük kapcsolatáról, elvégre nagyon sok mindenről a lány jut és jutott az eszébe, hiszen rengeteg dolgot együtt csináltak korábban, amit most a barátaival tudott, így természetes, hogy minden rá emlékeztette. Remélhetőleg a hülye szabályok nem lesznek olyan szigorúak és újból sok időt tudnak együtt tölteni, akárcsak régen. - Szerintem lesznek. Én is attól féltem, hogy nem lesznek, aztán meg... Biztos vagyok benne, hogy mindenki szeretni fog. - Ha meg mégsem, akkor jó kapcsolatban van elemi mágussal. Igaz, Sári még nem tudja, hogy mire készül Polli, mint bosszúálló nővér, de lehet jobb is. Remélhetőleg az A-terv lép érvénybe és mindenki szeretni fogja Pannát, ahogy annak lennie kell. Ha nem, bemegy Bunyós Polli. - Igaz, ha nem akarnak valamit, akkor szólnak. Az ki van írva, hogy ne ugráljunk le az Eridon toronyból és bűbájjal is van védve például. - Helyesel egy nagyon jónak tartott példát felhozva. Más kiírásra nem is emlékszik. - Én is ebben bízom, hogy nem figyelnek. - Válaszolja játékosan szétnézve, hogy nincs-e valahol egy Palotás szülő, aki titokban lámpaoszlopnak álcázva magát leselkedik. De szerencsére semmilyen gyanús tárgyat nem lel fel, így nyugodtan szőheti a lógásos tervét. - Azt hiszem, felnőttként kezelnek minket. Vagy olyasmi. - Ez így veszélyesen hangzik, de lehet így van. Nevelési módszert váltottak a túlféltésben? Csináltok, amit akartok? Szórakozni akarnak nélkülük? Útban az újabb kis P? - Remélem, hogy nagyon gagyi, mert a francia borzalmas volt gagyi szinten is. - És még a Carment sem érti, pedig azért csinálta. Belső sóhaj. Kifelé is sóhaj. Tényleg illik tudni nyelvet, még ha vannak ezek a rúnázások, akkor is. -Úgy emlékszem, ilyen alap varázsigéket már gyakorolnak a nagyobb előkészítősök.- Legalábbis ilyesmit meséltek neki. Ha meg nem, akkor úgysem adják oda, vagy ilyesmi. Ha meg odaadják, és nem lehet, akkor Panna lesz a legmenőbb előkészítős, lehet rá irigykedni. - Szuper, akkor most még elkerüljük a helyet! - Torpan meg mosolyogva. Biztosan örülne Panna, ha suli előtt vennének valami szépet, vagy megennének egy sütit. Nem biztos benne, hogy nem küldenék el rögtön, hogy hagyja kibontakozni vagy ilyesmi. Azonban ekkor a nyakába ugrik a húga. Ösztönösen magához szorítja, ujjaival beletúr a puha szőke tincsekbe. Az övébe nem lehetne, de Pannáéval szeret játszani. - Hiányoztál! Most már mindig együtt leszünk! - Mondja elcsukló hangon, letörölve Panna könnyét. Nem tudja merre sodorja még az élet, de az biztos, hogy mindig a húga mellett marad. - Mi vagyunk a legszebbek. Bogolyfalva készülhet. Szerintem először együnk egy sütit, van egy olyan sütijük, amilyet bizi nem kóstoltál még! - Ujjong Panna után sasszézva, de azért segít a dolgokat cipelni, hogy valami haszna is legyen, ha már rávette a lányt, hogy ne pakoljanak le, hanem vonuljanak el sütizni a délutánba. Reméli, hogy nem időpontra várják, mert akkor kapni fog.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Elisabeth Shanes Előkészítő Mágusiskola és Óvoda → Udvar

- Micsoda??? - elhűlök, mint meleg leves a fagyasztóban. - Mi az, hogy egészségtelen a bolognai? Mondd meg az anyukádnak, hogy rossz újságot olvasott erről, mert az nagyon egészséges, mert... van benne paradicsom! - emelem fel az ujjam, hogy ez bizony lényeges pontja az érvelésemnek. - Na igen, az persze nem egészségtelen, amiket ők szívnak, isznak, meg ilyenek - bosszankodom kicsit. - Senki sem érti őket, még saját maguk sem - vonok vállat és legyintek is utána. Teljesen felesleges ezen gondolkozni sokat, mert, ahogy mondtam, tök buták, csak azt hiszik, hogy okosak. Mi meg simán kilógunk az ablakon Pollival és felmászunk a tetőre. Jó, Polli nem mindig jött, mert nem bírta a magasat, de egyszer azért ő is feljött a kedvemért. Akkor hol voltak a felnőttek? Na, ugye! De, amúgy is... csúzli!!! Ha nem lenne ilyen jó fej a lány, már elszdném a kezéből, de inkább várok még egy kicsit, mert tudom, hogy majd odaadja. - Igen, ez jó duma, át is veszem majd - írom be előtte egy láthatatlan füzetbe, hogy miket kell mondani a felnőtteknek. Persze, hogy hanta, de jól hangzik.
- Hát itt nem sok üveg van, de... - nézek körbe és erősen ráncolom a homlokom, ahogy visszagondolok, hogy miket láttam még az udvaron. - A szemetes mellett vannak ilyen műanyag üvegek, és nincs még mindegyik összenyomva. Arra tanítanak vele, hogy védd a környezetet és a kicsikekkel mindig tapostatják, láttam. Nekik jó móka, a felnőtteknek meg nem kell dolgozniuk. Szóval, gyere - mondom, majd elkapom a kezét és húzni kezdem. Persze, ha jön, elengedem és nem sokkal később már ott is vagyunk a szelektív szemetesneknél. Ahol tényleg találunk pár üres flakont. Fel is kapok, vagy négyet, kettő a hónom alá, kettő a kezemben és már csak egy helyszín kell.
- Oda tegyük - intek a fejemmel a kerítés felé, mert annak van ilyen kis izéje alul, amire fel lehet tenni ezeket. - Akkor kezdhetek? - nézek Ana szemeibe, az ajkamba harapba, maximális lelkesedéssel.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Elisabeth Shanes Előkészítő Mágusiskola és Óvoda → Udvar

- Anya nagyon egészségtudatosnak vallja magát mostanság. Régebben főzött finomakat is, mostanság meg főleg zöldségen élünk. De persze azért néha kedvez az embernek, azért mégis hiányolom a finom kosztot - magyaráztam kissé kétségbeesetten a lánynak. Nem tudom, mi lenne velük, ha elvenném tőlük a szivart meg az itókát, hiszen akkor ennyi erővel egyik sem egészséges. Persze anya mindig azt mondta nekem, hogy csak a javamat szeretné, nem akarja, hogy ugyanazokat a hibákat kövessem el, amiket ők, meg ugyanazon a szemeten nőjek fel, mint ők... ebből mondjuk túl sokat nem értettem meg, és nem is érdekelt annyira a téma, de azt láttam, mindkettejük a szívén viseli a sorsom. Mondjuk apa engedékenyebb volt bizonyos témák terén, persze nem mindenben, volt amiben ő volt szigorúbb, de ez nem sokat számított, mivel anyával töltöttem el több időt. Apu főleg a munkájának élt, ebből kifolyólag pedig jóval ritkábban tartózkodott otthon, szóval anya nevelt leginkább.
- Ezt adom! - bólogattam bőszen a lánynak, úgy tűnt, hogy ő érti, mi a stájsz. Érdekes volt, hogy csak most találkoztunk, és mégis úgy éreztem, hogy ő át tudja élni a helyzetemet, és meg tudja érteni a lényegét, amikről meséltem neki.
- Ugye? - ült ki egy óriási vigyor az arcomra, amikor Panna felírta, hogy miket kell mondani a felnőtteknek, még akkor is, ha csupán hantáztunk.
- Ezek a felnőttek nagyon ravaszak, a kicsikkel csináltatják meg a piszkos munkát, ők meg élvezik a semmittevést - állapítottam meg felvont szemöldökkel a tényt, amit megtudtam a lánytól. Közben elsétáltunk a szelektíves hulladékszigetekhez, ahol sikerült begyűjtenünk jó pár műanyag flakont. Jómagam is felkaptam négyet, amit egy hosszasabb keresgélés előzött meg, de végül diadalittas mosollyal hagytam el a helyszínt, hogy bizony sikerrel jártam.
- Ahogy akarod - vontam meg a vállam, majd a kerítés tetejére helyeztem a flakonokat, aztán pár lépést hátrálva onnan visszatértem Panna mellé.
- Naná, hogy kezdhetsz! - adtam oda lelkesen a csúzlimat neki, majd a háttérből szurkolva, mosollyal bíztatva vártam, hogy célba vegye azokat az üres flakonokat. Abban totál biztos voltam, hogy jó mókának nézünk elébe.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Játszótér

A hétvége a tanulás mellett mindig azé is, hogy egy kicsit ki tudjon kapcsolódni. A hétköznap nyüzsgését és pezsgését már valamennyire megtanulta elviselni, utóbbit talán még élvezi is, bár vennie kell pár mély levegőt ahhoz, hogy ne zavarják a többiek. De ha megtanulja kívülállóként szemlélni, s ha képes egyet hátra lépni akkor egészen szórakoztatóak. Persze ehhez sokat kellett fejlődnie, hogy ma így tudja nézni a világot. Nem mindig sikerül neki, de törekszik rá. Ehhez szükséges az is, hogy időnként egyedül legyen a gondolataiban, meg az is, hogy közös programot csináljon a számára legfontosabbakkal. Ez sokkal, de sokkal egyszerűbb lett most, hogy itt van a kastély közelében Panna, és végre úgy lehetnek együtt, mint régen.
Vagy legalábbis majdnem úgy. A falut és a kastélyt összekötő út valahogy sokkal hosszabbnak tűnik, amikor a húgával készül találkozni. Valószínűleg türelmetlenebb, ilyenkor nehezen fér a bőrébe, sokkal zizegősebb, mint máskor. A talpa alatt már néhol csúszik a letaposott hóréteg, sokan választják a falut hétvégente szórakozás gyanánt. Testvérével úgy beszélték meg, hogy a játszótéren találkoznak, ahol rengeteg klassz dolog van. Remélhetőleg nem lesznek ott a lány iskolatársai, így szabadon ki tudják őket beszélni. Nagyon érdekli Pollit, hogy milyen hete volt Pannának. Nem félti, biztosan jobban megtalálja a helyét az emberek között, mint ő tette, amikor idekerült. Elvégre nem véletlenül jár Panna előkészítőbe, ő pedig sosem tette ugyanezt.
Jobb lábával egy újabbat csúszva fordul be a Boglyas térre, amihez közeledve már kezdett kényelmetlenné sűrűsödni az embertömeg, de még megbirkózik vele. Az utca forgatagát kerülgetve, immáron határozott mozdulatokkal - itt fel van szórva a járda - lépked az úti célja irányába. A nyaka köré tekert nagy sáltól kicsit nehezen tudja forgatni a fejét, de azért nem ütközik bele senkibe amíg sikerül megközelítenie a játszótér kerítését. Odabent nincs túl nagy tömeg, nem sok szülő hozta ki ebéd után a csemetéjét a hidegbe, valószínűleg a célzott korosztály éppen a délutáni alvását tölti.
Tökéletes.
Tekintete megakad azon a szőkeségen, akiért eljött ma a faluba. - Panna! - Kiáltja boldogan megeredve testvérkéje irányába. Itt még ropog a hó, noha a délelőtt folyamán néhol már szorgos kis lábak letaposták az alsó réteget, azonban napközben hullott rá egy friss adag. Épp annyi, hogy jól elfedje a korábban megolvadt, majd megfagyott pocsolyát, amit a hebrencs, éppen örömködő Polli nem vesz észre és lendületből áttrappol rajta. Legalábbis megpróbálja, azonban mindenféle mutatványokba fullad a kis műsora, melyet egy riadt sikkantás követ, végül pedig egy fenékre huppanás. -Jól vagyok! - Vágja rá azonnal zavartan alsó ajkába harapva, de végül nem tudja megállni, hogy ne röhögje ki magát.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Megvan az, amikor valaki céltalanul létezik? Amikor mennek a napok, az órák és már nem számolja, nem tudja, szinte lehetetlennek veszi. Nappalok és éjjelek váltják egymást, égő szemekkel figyeli csak, ahogy a függöny mögött fény törekszik be, hiszen megint csak próbált, akart, de az álom nem jött. Nehéz a légzés, mert már mindene kezd jelezni, üvölteni, hogy valamit tenni kell. Vagy vége.
A születésnapja jött, a pultnál ült és bámulta, hogy a viasz arra a tortaszeletre csepeg, amit ajándékba kapott ünnepelni. De nem volt ott senki, csak Chewie, ő pedig csak bámulta, eloltotta a lángot és a hűtőbe tette, talán majd lakótársa megeszi. Ennyi volt az ünnep, egymaga, és nem bánta, senkitől sem várja el, hogy mindig vele legyenek, de egyedül érzi magát. Magány. Hiszen ez volt az alap, ő választotta, most pedig fuldoklik tőle, szorongatja a torkát. De az a nap már szinte évekkel ezelőtt is lehetett volna, lassan új hónap jön és mindjárt az év vége, de ahogy a könyveire nézett, becsukta az ajtót és elindult. Az erdőn át kerülve a faluban kötött ki, szombat van, nem tanít, nincs dolga az iskolában, nincs dolga sehol. Jobban akar lenni, jókedvű, vidám, mert egyszerűen elege van az apátiából, abból, ami benne van, de az üresség falja és falja, nem tudja, meddig és hogyan, meddig fog elérni, meddig terjeszkedik. Agya tudja a válaszokat, a jó válaszokat, ő mégsem azt akarja. Mert most akar, önzően akarja, vissza, maga mellé és nem, hiába ébred és fekszik úgy, hogy majd ma, majd holnap. És elege van. Vár, várni fog, de jobban akar lenni. Pár napja leitta magát, csúnyán, azóta állán egy seb ücsörög, tenyere horzsolt és bal térde sem a legjobb. Ilyen az, ha valaki pofával esik előre a lépcsőn, mert mulatni akart, de az alkohol sem válasz semmire. Szánalmat érez maga iránt, gúnyt, gyűlöletet. Most egyre jobban.
Ez nem én vagyok. Ez nem én vagyok. Nem lehetek.
Ő Belián, mindig mosolyog, mindig vicces, mindenki kedveli. Most egy árnyék sétál céltalanul, nem is nézi, merre és meddig. Talán a hegyekbe, egy másik faluba, világba. Alsóajkát szívja be, ami sebes, érzi a fémes ízt, amint végül lábfeje egy tornácba koccan, felnéz, hogy most akkora kört tett-e, hogy hazasétált. De nem. Más ajtó, más ismerős ajtó, ami mögött olyan alak létezik, akit régóta, elsők között ismert meg és váltak pajtásokká, pedig évek vannak közöttük, teljesen más világ és nem akadály. És erre most jön rá, most jön arra rá, hogy milyen régen nem látta. És hogy...
Észre sem veszi, de már kopog. Kopog, be szeretne menni, egy másik világban lenni. Csak ne itt. Csak ne a saját fejében.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Egyedül ücsörgök otthon, lecketervet készítek - döbbenetes, de igen, szoktam -, ötletelek, ami általában jobban megy, ha másokkal brainstormingolhatok, de jelen pillanatban be kell érjem a saját gondolataimmal.
A kopogásra lassan reagálok, megszoktam, hogy Ármin mindig kinyitja. Aztán észbekapok, mikor nem történik semmi, nem hallom Ármint, nem nyílik az ajtó. Ennyire megszoktam volna már az együtt lakást, létezést? Ilyen párkapcsolatban élni, hogy mindig van valaki, aki beengedi a látogatókat, kiviszi a szemetet és ha leülsz este sörözni, egyből két üveget veszel ki a hűtőből (hacsak nem vagy nagyon szomjas ésvagy alkoholista)? Hirtelen borzalmasan hiányozni kezd a drága, pedig csak sétálni mentek ki a gyerekekkel. Nagyot sóhajtva emelem fel a valagom, menet közben meglátom a rég elfelejtett kávémat s épp melegítem a pálcámmal, mikor ajtót nyitok.
- Beli! - állapítom meg elmosolyodva, de hamar leolvad az arcomról a mosoly. Leengedem a pálcás karomat - itt nem lesz elég a kávé -, s szó nélkül félreállok, hogy bejöhessen.
- Mit iszol? - A sarkában lépkedve kérdezem, miközben terelgetem befelé. - A gyerekek kint vannak - jegyzem meg, magyarázva, miért ilyen csendes a ház. Még zene se megy, pedig valami rockot egyedül is beszoktam nyomni.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Szinte azonnal megbánja, hogy erre jött. Nem azért, mert bármivel okolná a férfit, olyannal, hogy nem néz felé, vagy akármi, hanem, mert tudja, van elég dolga, mint bárki másnak. Boldogulni kell egyedül, megoldani a dolgokat, nem valami koloncként kéregetni, és marja magát, hogy ilyesmire vetemedik, pedig, nem egyszer hallotta már: nem szégyen segítséget kérni. De a kérdés adott, tud-e valaki ezen segíteni? Hiszen gond nincs, van, de más kérdés, inkább az, hogy a hiánnyal és a benne élő szeretettel nem tud mit kezdeni, hogy amikor a hold ciklusa kínozza, mert elismeri, már el, olyankor, lehet bármekkora macsó – nem, nem az -, kell neki a támasz. Mert ilyenkor mindig a fájdalom, az elmúlás, vagy csak a fáradtság győz és kitölteni ezeket a perceket. Most nem ez kínozza, saját maga. Ismeri a papírokat, a hajlamait, amiket megállapítottak, amiket a trauma hozott felszínre, talán mindig vele voltak, de olyan központi élete volt és embertömeg, ami körbevette, hogy folyamatosan fenntartották a jót. És most csattan. Tudja, hogy vannak gondok és hogy nem szabad mindenkinek ezt mutogatnia. Szégyelli magát. Most nagyon, majdnem elfut, amikor hallja a motoszkálást az ajtó mögül.
Szinte a kilincs mozdulásával együtt mozdulnak ajkait és az állán pihenő sebe ellenére, amely azonnal húzódik, mosolyt húz magára. Az övé nem megy el, mint a férfinek, akinek azonnal leesik, mivel áll szemben. De tartja magát, ahhoz is, hogy nem lép oda egy ölelésre, csak sután int egyet.
- Szia, Dim – vágja zsebre a kezét és besétál, mintha idegen lenne és most tenné először. Mintha most fedezne fel mindent elsőre. Felé sandítva csóválja meg végül a fejét, mert bár lehet a gyerekek közege kihúzná az egészből, legalább látszatra, most neki ez is megfelel.
- Vizet. Nem jó nekem az alkohol – mutat saját álla felé, hogy ha nem akarja gyakorolni a gyógyító bűbájokat, akkor nem ad neki nagyon semmit, mert hajlamos lenne minden újabb pohárra igent mondani.
- Értem, nem gond. Jó a levegő – áll meg, kicsit megrágcsálva ajkát. – Én csak erre jártam és… és gondoltam benézek, mi van veletek. Rég volt – szabadkozik, az ellen, ami a valóság. Fogalma sincs, hogy került ide. – Minden rendben? Elevenek?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Bogolyfalvi Hivatal és Művelődési Ház → Művelődési Ház és Könyvtár

Továbbra sem értette, mi késztette arra, hogy igent mondjon. Távol állt tőle minden ilyesfajta vallásos felhajtás, de hiába gondolta, hogy hülyeség az egész, lelke valahogy ki volt éhezve rá. Arra a fajta megnyugvásra, amit csak a szilárd tényektől való teljes elrugaszkodás adhatott meg.
Mert a valóság kiábrándító volt, és minden jóakarata, szándéka ellenére egyre inkább a menthetetlenség felé száguldott. A tanulmányai persze kiválóan alakultak, a teljesítménye nem hullámzott, és kétségei sem támadtak, hogy rossz irányt választott. De a magánélete, ha lehetett annak nevezni, olyan volt, mintha egy kiszáradt kútba dobták volna, és lezárták volna azt. És bár nem gondolta, hogy bármi haszna is lenne a siránkozásnak, nem volt senki, akinek igazán nyíltan, és őszintén elmondhatta volna, mi nyomja a szívét. Ott volt persze Emma, de még vele sem volt olyan közeli kapcsolata, ami elősegítené, hogy meg tudjon nyílni. És ez persze nem a rellonos lány hibája volt.
Átadta a maradék könyveket, majd kiszaladt a száján a kérdés, amit sosem gondolt, hogy egyszer fel fog tenni. Láthatóan Balázs atyát is meglepte kissé, de saját magát egészen sokkolta. Érezte, hogy forroság önti el az arcát, és a szégyenérzet, amit realizált, hogy ennyire szüksége van a segítségre, szabályosan kupánvágta.
- Én.. nem tudom - kezdte, és beletúrt hajába, tekintetét valahova félrevitte, nem nézett a férfire. Aztán egy pillanattal később visszafordult felé. - Van pár dolog, amire nem vagyok büszke. Ami bánt, és nyomja a szívem. Tudja? És..
Megint elhallgatott, sóhajtott egyet, és kibökte:
- Jó lenne, ha elmondhatnám valakinek, aki nem gyűlöl meg érte.
Vagy legalábbis "hivatalból" úgy tesz, mintha elfogadná, és feloldozhatná.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Természetesen felnevetek Eli megjegyzésére. Közben lopva lenézek, nehogy a cipőm sarka megakadjon a köveken. Természetesen én is szívesebben hordom a sportcipőmet, vagy igazából bármilyen másik lapossarkú cipőt, és a ruha sem az a fajta, amit kényelme miatt visel az ember. De erre az egy estére azért jó érzés kicsit kicsípni magam. Persze fiúknál biztos más, hiszen a legtöbbjüknél nem olyan nagy dolog a bálra való öltözködés, mint a lányok körében.
Aprókat felnevetve hallgatom, ahogy kifejti terveit a következő bálra. Nagy dolog azért végzősnek lenni. Pláne egy varázsló iskolában mugligyerekként. A Bagolykőben pedig igazán meg tudják adni a módját ezeknek a báloknak. Nem is tudom mit fogok kezdeni, ha három év múlva a saját bálomon fogok majd részt venni. Vajon akkor is Elijah lesz majd a kísérőm? Jelenleg csak mellette tudom elképzelni azt a táncot. Mikor pedig el jut a tudatomig, hogy a saját bálját viszont velem képzeli el, a szívem nagyot dobban. Akarattal vagy akaratlanul fogalmazza-e úgy a mondatát ahogy, nem tudhatom. Arcom viszont belepirul a gondolatba, hogy egyből rám gondolt, mint párjára. Zavaromban megmozdítom jobbomat a baljában, de a ritmusból nem esem ki. Pont olyan simán mozgok vele együtt, mint eddig is. Mintha megállt volna körülöttünk az idő. Talán egyikünk sem foglalkozik már a mellettünk elhaladó diákokkal. Az biztos, hogy az én arcomon levakarhatatlan mosoly ül, miközben megpördülök. Ösztönből jön minden, mintha mindig is ezt csináltuk volna. Az ő mosolyát látva az enyém pedig csak még szélesebb lesz.
- A benti fiúk egyikével sem lennék itt szívesebben, mint veled, Elijah - mosolygok rá.
Máskor nem mertem volna kimondani semmi ilyesmit, de most nem gondolom végig a mondandómat. Csak kimondom, ami a nyelvemre jön. Minden szavamat úgy is gondolom, ahogy mondom.
Ahogy közelebb lépek hozzá, a szívdobogásom meggyorsul. Tekintetem elvesztem az övében, mosolyom pedig tükrözi az övét. Valamiféle burokban létezünk mi most, amit semmi sem törhet meg. A mi kettönk kis burka ez.
- Én is - szinte már suttogom a két rövidke szót.
Szemeim közben egy pillanatra sem szakítom el az övétől. Csak lassan mozgok a sátorból kiszűrődő zenére, kezeimet a fiú vállán nyugtatva. Olyan nyugodt vagyok, mint már nem voltam nagyon régen. Na meg boldog. Nagyon, nagyon boldog.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Ahogy ott lépked előttem sután, esetlen zavarában, valakit nagyon szeretnék megverni. Aki ezt tette vele. Régóta nem találkoztunk, kiestünk picit egymás életéből, úgyhogy csak tippelni tudok így elsőre. Összeszorítom inkább a számat, mielőtt még kicsúszna valami. Nem ezért jött hozzám. De a lényeg - megkeresett. Dimi, ne cseszd el, ne légy túl sok, ne akard megváltani hirtelen az életét.
- Kávét? - kérdezem, mikor beérünk a nappali-konyhába. Töltök vizet is azért, meg a saját kávémat tovább melegítem, hogy ihatóvá váljon.
- Tudod, hogy bármikor jöhetsz - kortyolok egyet a kávémból, ahogy felcsúszok az egyik székre, s ha kér, neki is készítek egy bögrével. Előrehajolok könyökölve s a szemöldököm alól felpislogok rá. Mi történt, Belián?
- Nem ismertél Ármin előtt - mondom csak úgy, mert hirtelen rájövök, miért olyan ismerős ez az arc. A tükörben láttam. Régóta nem bukkant elő, de nem felejtettem el, még nem telt el annyi idő, nem mondta Ármin eleget, hogy ez biztos a valóság, szeret, nem fog kirakni. Lehet soha nem fog elég idő eltelni. - De… Sokáig nem tudtam, milyen lehet ez. - Nem is tudom, minek nevezzem. - Boldognak lenni. - Mondom aztán kicsit sután, kis féloldalas mosollyal az arcomon. Mindig nagyon pörgősen szerettem élni, ott lenni a társaság közepén, szervezni, nyüzsögni. Tudom, hogy furcsa elképzelni rólam, hogy mindeközben boldogtalan lettem volna. De ha valaki megérti, az Belián.
- Aztán… valahol útközben rájöttem valamire. - Hirtelen zavarban érzem magam, így kimondani ezeket, amiket még soha senkinek nem ejtettem ki hangosan. Megköszörülöm a torkom s kortyolok párat, hogy leöblítsem a torkomba felgyülemlő gombócot. - Nem kell nekem senki ahhoz, hogy boldog legyek. Az irónia az, hogy amikor ezt elfogadtam, amikor rájöttem, hogy… én elég vagyok, hirtelen már nem voltam egyedül.
- Ez csak… igen, mindenkinek más, csak magamat láttam meg hirtelen benned. S most nem arra értem, hogy tényleg gyanús a hasonlóság és dns-tesztet kéne csináltassunk - teszem hozzá már vigyorogva.
Na, ennyit arról, hogy nem leszek sok. Úgy speechelek szegénynek, mintha olyan nagyon érdekelné. Mármint érdekelheti, de nem vagyok én egy paulocoelho, hogy úgy megmondjam a tutit, hogy abból egy életmentő releváció legyen a végén.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Talán az álmatlanság is rájátszik arra, hogy egyszerűen most kezd kiborulni, elveszíteni a kontrollt és a padlóra zuhanni. Egyszer már felállt, nem szabad esnie, nem szabad visszamennie a sötétbe.
- Azt elfogadom, köszönöm. Két cukorral – áll meg és figyeli, ahogy vizet tölt. Elveszi a poharat és mohó kortyokkal ki is üríti, mert sokat sétált, ment, keresett, úgy néz ki, észre sem vette, hogy mennyire kiszáradt. A pohár alja koccan a pulton, ahogy szégyellős mosolyt enged magának. Bármikor jöhet, bármikor. Tehette volna eddig is, lelkiismeret furdalása szúr belé, hiszen tényleg rég volt és tényleg eltelt sok idő, de bármikor. Neki most kellett, tudat alatt, talán azért, mert a téren, az utcákon sétálva, valaki hasonlított rá és beugrott. Vagy agya már mindent bevet, hogy gyógyulhasson.
- Tudom, csak… nem akarok zavarogni – mert most is úgy érzi, úgy hisz, hogy a nyugalmából csíp le, az idejét eszi és a mindenét. A kávéért nyúl, megkeverve próbál eltűnni szinte a bögrében, mintha a kanálra férne rá, mert olyan kicsinek érzi magát. Az a baj a segítségkéréssel, hogy meg kell tanulni. Riley más, neki mesél, beszél, de erről még neki sem, csak annyit, ami történt és a hiány, ami teljesen átlagos. De hogy ennyire marja, még nem jutott oda. Ide-oda mászkál emberek között, a barátai között és akaratlan kap mindenki arra, hogy hogyan van. Mit látnak. Egyrészt, a sötét fele unja és hagyják békén a feketeségben, másrészt az, aki itt teljesedett ki, azt akarja, húzzák ki. Csak a szavak nem jönnek.
Kevergeti a kávét, lassan, majd megáll kezében a kanál. Meg, ahogy tekintete nagyra nyílik és a másikra mered, amint meghallja a hangját. Nem attól kezdi rázni a hideg, hanem amit mond, érzi a szorítást, a szorongatást, ahogy szemei égni kezdenek. Szinte megbabonázva hallgatja azt, amit elképzelni sem mert sosem. Halkan csilingel a kanál, ahogy a porcelánnak ütődik, remegő kezében. Tekintetét süti le, kellemetlennek érzi, hogy feltépett valamit akaratlanul, de érti. Érti mit mond, mert a logikája működik, csak minden más megy ellene. Esetlenül teszi le a bögrét, hogy arcát temesse tenyerébe és átdörzsölje azt. Egyedül, elég lenni. Nos, tudja, hogy ez egyszer már nem sikerült. De a mondandója végére akaratlanul nevet egy aprót, ahogy kezeit ejti le, szemei sarkában könnyek ülnek, amit próbál egy ideges törléssel eltüntetni. Kerüli a másik tekintetét, amikor belekezd.
- Én… huh... azt hiszem, most nem tudok mit mondani. Csináljunk tesztet – nevet fel keserűen, majd végül felé pillant. Nem tudja, szabad-e, nem tud semmit, szinte saját magával viaskodik odabent, miközben végre leül hozzá, meg meri tenni ezt a pár lépést.
- Mielőtt idejöttem, nem volt jó. Nem voltam jól – kezd bele, nagyon halkan, erőtlen hanggal. Ismeri azt, akkor találkoztak először. – Most csak ő nincs a közelben, de nem vagyok jól. Messze van, hiányzik és én felfújom, megfullasztom magam benne. Csendben kéne várni, élni közben, de csak kattog az agyam, újra és újra és újra. Mert… mert félek, elvesztem és nem tudom, bírom-e. Olyan sok mindenki veszett el, és… egy idióta vagyok, aki nem képes nem belevinni magát a verembe. Tehetetlen és idióta – nagyokat nyel szavai közben, arcát elfordítva törli le arcáról a kicsordult könnycseppet. – Egy idióta picsogó tini, nem férfi – miért dőlnek belőle a szavak? Még jönne és jönne, de csak nyel és nyel, miközben reszketeg ujjaival a bögrére fog inkább.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Sejtettem, hogy nem elfelejtette a létezésem, csak nem akart terhemre lenni. A kijelentésére felhorkanok, bele a bögrébe, fel is megy kicsit a kávé az orromba. Fintorogva dörzsölgetem az orrnyergem.
- Ha akarnál se tudnál zavarogni - felelem, mikor már tudok szuszogni s nem csöpög a fekete lé belőlem.

Az egész lélekkiöntés elég életidegen tőlem, főleg erről beszélni, az egyedüllétről, a mosoly mögötti szomorúságról esik nehezemre. Most sem azért teszem, hogy sajnáljon vagy mert hű de milyen követendő példa lennék. Szánalmasan hosszú időt töltöttem azzal, hogy tagadtam az érzéseimet még magam előtt is, próbálva máshol menedékre lelni, közben nem figyelve arra, kit mennyire bántok meg. Ha valamire jó lehetnék mégis, az elrettentő példának. Úgy receptre lehet engem felírni, osztogatni, mint a cukrot, hátha valakit észhez térít az eszetlenségem.
Miután így kimondtam a dolgaimat, kicsit csend lesz, csak mosolygok egy féloldalasat arra, hogy teszteljünk, mert amúgy tényleg, vicces a hasonlóság. Kell majd beszélgessek apámmal kicsit.
Végre helyet foglal mellettem Belián s felengedi a zsilipet lassan, nyikorogva. Már nem iszom a kávémat, főleg mert továbbra is kávészagú a levegőm, de egyébként is elfeledkeztem róla, csak a srácot nézem, talán kicsit túlságosan is.
- Nem vagy tehetetlen - ingatom a fejem. - De nem felelhetsz másokért. Csak magadért. Idióta sem egyébként, csak olyan… jófajta lüke, a fajtámból való. - Remélem nem fogja sértésnek venni, hogy kvázi lehülyéztem, de mindezt szeretetből teszem. Talán már rájött, ez nem sértés tőlem, hanem inkább a legmélyebb bók. - Arról meg, hogy nem vagy férfi - felvonom a szemöldököm s végigmérem, hátha jól zavarba jön, bár nem feltétlen ez a célom. - Nincs férfiasabb dolog felvállalni az érzéseidet, és egyáltalán - érezni, bátran, sebezhetőn, félőn.
Nagyon erős késztetést érzek, hogy megöleljem vagy kezére tegyem a kezem vagy csak közelebb húzzam hozzá a székemet, de egyelőre nem teszek semmit. Elhessegetem anyatigris ösztöneimet, mielőtt még tényleg túl sok lennék.

Na jó, mióta érdekel engem, hogy túl sok lennék? Fuck it. Közelebb araszolok a seggemmel a széken, amíg elérem őt s átkarolva a nyakát, szorosan megölelem.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

- Köszönöm – szerénykedik, szokásos módon, és azt, még ebben a feles, kétes állapotban is eldönti, hogy sűrűbben fogja látogatni ezt a házat és lakóit. Ugyan előbb szeretne jobban lenni, nem panaszkönyvként kezelni őt, a helyzetet. Mert azt lelkiismerete se engedné, sőt, most is, most sem meri, ezért is lép talán előbb a férfi, adja ki azt, amit talán sosem, amely mélyen pihenhetett és titokban, mert valóban, néha sejteni se sejtik, mi folyik a háttérben.. Nem akarta, hogy kimondja, ezzel mégis akaratlanul érzi magát közelebb, nem úgy közelebb, hanem amikor valakit tényleg megismer és semmi sem változik, csak az, ami eddig volt, még jobban elmélyül. Nagyot sóhajt, mert talán egy teher gördült le a másikról, a sajátja azonban épp agyonnyomja. Egyszerre akarja és nem is, és miközben ezen vitázik odabent, úgy cselekszik helyette a gépezet, önmaga, ahogy leül, ahogy tekintete ide-oda zizeg hol a másikra, hol a bútorokra, hol céltalan kóborolva. Kicsusszannak az első szavak, majd szinte kidőlnek, mint a roskadásig rakott szekrényajtó mögül, amit csak éppen résnyire nyitottak, de elég volt ahhoz, hogy minden kidőljön onnan, vagy legalább meginduljon. Érzi, hogy pulzusa emelkedik, mintha pánik törne rá vagy csak épp rohannak. Lába kissé idegesen kezd járni, miután befejezte, csendben hallgatja őt, a szája belsejét harapva.
- Nem felelek, nem, én csak… hiányzik – miért is felelne? Magáért, igen, ez tény, csak épp ez a lényeg, hogy annak épp nem jó. Aprót mosolyok arra, hogy lüke, a hasonlatra, bár most igen nagy marhának érzi magát, nagyobbnak, mint valaha. Pedig tehetetlen, most is csak sorolja, mondja, de nem enged fel, nem engedi el, hogy könnyebb legyen, szebb és az idő ne kínozza óráról órára.
- Hogy… - zavartan pillant felé, ahogy végigméri, kissé idegesen fészkelődik a széken. Nagyot kortyol, próbál nem félrenyelni, miközben hallgatja őt, a bögre ismét a pultra kerül, mert félő, hogy nem bírja megtartani. Kissé nyirkosnak érzi tenyerét, miközben a szavait emészti, szemeit hunyja le, hogy megpróbálja normalizálni légzését, szívverését. Talán kissé tényleg kibukott, feleslegesen, jobban, mint hitte.
- Bocsánat, nem akartam… csak panaszkodni – mert érdekli mi van vele, velük, tudni szeretné, de most önzően csak magáról beszélt. Szemhéja nyílik fel, érti ő, nem először mondták neki, nincs azzal gond, ha ő többet és máshogy érez. Semmivel sincs, de annak érzi. Hirtelen érzi meg azt, ahogy átkarolja és szinte ösztönösen dől felé. Észre sem veszi, hogy szinte azonnal kapaszkodik belé, csusszan ő is előre, hogy arcát vállába temethesse, hogy lényébe kapaszkodhasson. Hogy megint egyre jobban zihál és végül nem bírja tovább.
- Annyira idióta vagyok – mert magát okolja azért is, hogy ilyen állapotban van. Arca eltűnik, hangja nem akad sok, csak vállai rázkódnak meg, ahogy végül leomlik az a sok minden, a fal és kiengedi fájdalmát, könnyeit, mindent. És közben kapaszkodik belé.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Játszótér

Na ki a legmenőbb csaj az előkészítőbe? Hát én, mert most kimegyek belőle, hehe. Nem öltöztem túl, kényelmes öltözékben hagytam el a Shanest. Kaptam kikérőt, persze szigorúan úgy engedtek ki, hogy Pollival mehetek mindenhova, és rövid pórázon tart majd. Ha ezek ismernének minket, meglepődnének, milyen hosszú aza a póráz. Egyébként pedig nem is akarnék az én nővérkémtől nagyon messze menni, mindig várom az ilyen alkalmakat. Szép lassan itt az év vége is, és talán nem okoztam csalódást, szóval simán át fogok menni a végzős osztályba. Aztán pedig irány a kastély, és akkor már tényleg senki sem fog minket elválasztani egymástól, kivéve, ha másik házba kerülök. Ami azért esélyes, mert én nem vagyok az az eridonos típus... vagy de? Majd meglátjuk, igazából nekem mindegy, hogy hová osztanak be, a lényeg, hogy sokkal többett legyek Polkával együtt. A játszótér lett a célpontom, Polli javaslatára, én meg elfelejtettem neki szólni, hogy el kéne vinnie. Persze a portás bácsi egyszercsak nem figyelt, én pedig már ki is slisszantam, és őrült tempóban siettem a testvérkémhez. Csúszkáltam a jégen, ahogy kell, néha megbillentem, néha simán mentem, csak sajnos nem sok lehetőségem volt rá, valami bűbáj védhette a járókelők épségét, vagy csak nagy szerencséje volt mindenkinek. Közben kiderült, hogy öltözhettem volna melegebbe is, de a sok futásban úgyis melegem lesz, szóval mégiscsak jól választottam. Panna hangját ekkor hallom meg, azonnal oda kapom a fejem a legőszintébb mosolyommal, amit csak adhatok, amikor meghallom őt. Nem tudom, hogy miért és hogyan alakult ki ez a szoros kapcsolat köztünk, de én nagyon szeretem, és örülök neki, hogy így van. Polka pedig szágud felém, és így tennék én is, de úgy döntök, inkább megvárom a tesóm. Szegényke pedig hanyattveri magát, a lábai a levegőbe emelkednek, nagyon vicces, el is nevetem magam, de elindulok felé, futva. Nem tudom nagyon abbahagyni a röhögést, főleg, amikor megnyugtató jól vagyok érkezik tőle és ő is nevet. Odaérek, és kezet nyújtok felé.
- Repülőt nézel? - mondom neki vigyorogva, majd egy kicsit abbahagyom nevetést. - Nem ütötted meg magad nagyon ugye? Mert elverlek - próbálom utánozni anya hangját, és felhúzom őt, amint elfogadja a kezem. - Gyere, hagy söprögesselek le - járom körbe és az összes rátapad hótól megpróbálom megszabadítani.
- Jajj, annyira cukin nézel ki. Te nőttél? - nézek rá mosolyogva, majd rávetem magam és jól megnyunyurgatom. Tudom, hogy ezt nem mindig szereti, de nekem muszáj kifejezni valahogy az örömöm felé. - Merre tovább? - nézek rá érdeklődve, miközben ide-oda dőlöngélek.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Még mindig ég a fülem, tudom, hogy ez a pillanat sokáig lesz még táptalaja az utólagos szégyenkezésnek, majd mindig összezárom a szemeimet s megrázom magam, ha eszembe jut, s mégsem bánom, helyesnek érzem, hogy neki elmondom ezeket, máskor is akár, ő érteni fogja, s biztosan nem adja tovább, nem köti más orrára, még Árminéra sem, ha történetesen olyan jóban lennének.
- Ha meghallgatja, mondd el ezt neki is, de ha nem - fogadd el, érezd, hadd hogy hiányozzon. Csak annak hiányozhat valaki így, aki egyszer mert nagyon szeretni. Azt pedig soha nem kell bánni. - Van bennem egy fikarcnyi kétség azért, hogy ez mennyire működhet másnál, mert oké, hogy én eltudtam ezt rendezni magamban s úgy megbarátkoztam a saját fájdalmammal, hogy a végén már bffek voltunk, aki nem bánt, csak emlékeztet finoman egykori szenvedésemre. De kipróbálni talán érdemes lehet.

Mikor ilyen hősiesen feladtam a küzdelmet ösztöneimmel szemben, szorosan köré zárom karjaimat, tenyeremet hátára lapítom, finoman mozgatva ujjaimat fel-le. Örülök, mikor ő is visszaölel, nem húzódik el, hanem átadja magát, s érzem, ahogy a gát teljesen átszakad. Csak simogatom tovább a hátát, ahogy a kicsiknek teszem, mikor zokogva omolnak a karjaimba vagy ha rosszat álmodtak s azt hiszik, rémálmaik ott leselkednek a sötét sarokban. Mint velük, Beliánnal is csak csendben hagyom, sírjon, míg kijön minden, aminek ki kell jönnie. Közben halkan sisegek párat a nyakába megnyugtatólag.
- Nem, Beli, nem vagy idióta, csak nagyon szomorú - mosolygok rá bánatosan, mikor egy pillanatra elhúzódunk egymástól. Érzem, ahogy tovább töredezik a szívem így látni őt.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Talán most fel sem fogja, sőt, biztosan nem, mert ha nem is magát rágja, elméje zavaros, kavargó, de minden egyes szó elérte és értette. Értette és érti, hogy olyan dolog ez, amelyet nem kellett volna hallania, látnia, a bizonyos színfalak mögött, a sorok között bújt meg és sosem mutatkozott. Azt pedig nagyon is tudja, hogy nem azért hangzottak el ezek a dolgok, hogy sajnáltassa magát, - bár neki az sem gond, eleve most aktívan teszi az önmarcangolást -, hanem megismerje, hogy nincs egyedül, nem volt, megint az a mondat, hogy másnak is van kínja, de közben találják meg egymást, tudják, hogy a világ bár nagy, sosem marad egyedül a gonddal, örömmel. Nem tudja hirtelen, mennyit és mikor beszélt arról, ki az, akit ennyire hiányol, vagy azt sem, ki az, aki miatt a férfi szenvedett. Tudni szeretné, de a tapintat és a helyzet sem engedi megszólalni, csak némán adózik annak az egésznek, ami történt. A ragaszkodás néha fájdalmas dolog, most azonban csak erősebb lett és fájdalommentes. Kapaszkodó. Jönni fog, csak jobban szeretne lenni, segítséget abban, hogyan tegye. Hallgatja csak, aprót bólintva szusszan fel végül, mert igen. Mert, mer, de ennek ára van. A lelke morzsolódik bele éppen.
- Elmondom majd neki, így vagy úgy. El – ezt ígéri meg magának, más, hogy hogyan fog sikerülni. Hogy mit vár tőle? Itt hirtelen már nem is tudná megmondani, nem tudhatja, mi vár rá. Lehet a legnagyobb félelme, lehet jó, lehet semmi. Nem számít, mert amit most csinál, az a lassú öngyilkosság, a halál felé menetelés és élnie kell. Még élni szeretne, csak annyi minden torlódott fel benne, hogy lehet, ez már csak az utolsó csepp volt. Az utolsó mindenből. Majd lesz valahogy; bukkan fel benne a gondolat és megrémiszti, hogy végletekben gondolkodik. De muszáj.
Fogadja el.
Majd lesz valami.
Talán a csapok erre nyíltak meg igazán.
Az ég tudja, hogy percek vagy órák telnek el közben, ahogy ő újra és újra kiengedi, megengedi magának, hogy felszakadjon, fájjon és lüktessen. Hogy kín legyen és ne némán nyeljen, halmozza, hanem a sós könnyek csípjék arcát, marja fel azt az álarcot, amit magára erőltetett, és amely még így is fájdalmas volt. Marja, tépje, szaggassa apró darabokra; mikor majd bármi lesz, ebből építkezik, ebből lesz újra önmaga.
- S... Sose voltam így... Nem tudom – szomorú, ez biztos. Arcát törli meg, mely kissé puffadt, szemei vörössége, de könnyei még nem apadnak. Kibuggyan egy újabb, némán csordogál, ahogy közben észre sem vette, hogy szorongatta a másik felsőjének anyagát. Enged a fogáson, nyikkan a szék, ahogy közelebb csusszan és visszahajtja a fejét. – Szomorú... nehéz. Semmit sem... tudok. Félek – suttogja, miközben ha újabb hullám nem is, de egy nagy sóhaj kitör belőle. De mellkasa valahogy könnyebb, mintha legördült volna egy súly. A legnagyobb. A sötétség lassan visszább húzódik.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Játszótér

Meghagyták neki a szülei, hogy vigyázzon Pannára, amit nagyon is komolyan vesz, hiszen nem szeretné, hogy bármi baj érje a számára legfontosabb embert a világon. Meg aztán azt is mondták neki, hogy figyeljen rá, de úúgy. Ezt először nem értette, hiába levélben volt leírva, újból el kellett olvasnia. Akkor sem sikerült felfognia, aztán tovább olvasva részletezték, hogy mit jelent számukra az úgy. Azt, hogy ne csináljon semmi butaságot, hogy rendesen viselkedjen és társai. Aztán még az előkészítő is jött itt a pórázzal, amit szerencsére nem értettek szó szerint, de nagyon hevesen bólogatott, hogy mennyire tudja tartani. Nem tudja, hogy mennyire adta meggyőzően elő, de a lényeg, hogy elengedik őket együtt rendszeresen, úgyhogy valószínűleg a zenész mellett színészi véna is veszett el benne.
Vagy csak megszánták, hogy ha ennyire akar a húgával lenni, akkor hajrá.
Mindenesetre a szülei kérésével nem nagyon tud mit kezdeni, elvégre nem olyan régen még ő is a hajnali vonatról lett összeszedve, annyira ért ahhoz, hogy hogyan nem csinálunk butaságot.
Úgyhogy Panna legyen csak Panna, mert úgy szereti, ahogy van, ha meg valami nem tetszik a tanároknak, akkor azt a tanítási időre megmondják neki.
Azonban a játszótéren elfelejthetik az iskolát, a tanárokat és azt, hogy ott mi a házirend. Persze itt is van kifüggesztve ez-az, de ők még éppen abban a súlycsoportban vannak, hogy a legtöbb játékot még használhatják, szemetelni meg nem szoktak, úgyhogy ennyi szabállyal bőven meg fognak tudni birkózni.
Polli számára nagyobb küzdelmet jelentenek az elemek és azok különböző halmazállapotai – nevezetesen a vízé, konkrétabban annak a szilárd változata. Szerencsére nem üti meg magát, de egy jó nagyot huppan, ő maga is megdöbben azon, hogy mekkora mutatványt csapott le. Lábait lassan a jégre engedve ül fel. – Repülőt? Tééényleg, itt még sosem láttam egyet sem. – Még a hideg földön ülve felemeli újból a tekintetét, hátha tényleg elcsíp egyet, pont, mint gyerekkorukban, amikor a vonalakat figyelték, azonban az ég üres. Lehetséges, hogy a repülők elől is el van dugva ez a hely? – Szerintem itt nincsenek. – Sóhajtja Panna kezébe kapaszkodva feltápászkodva, mozgása szerencsére fürge, nem sérült meg. Apró termetével jól tudna futni kis helyeken, de nem foglalkozik a testmozgással úgy, mint a húga. – Köszi. Áh, neem. Ne bánts Anyuuu. – Feleli nevetve lelépve a jégről a – remélhetőleg – biztonságos hóba. Onnan még a bakancsa orrával párat bökdös a jégtükrön, hogy meggyőződjön róla, teljesen befagyott-e. De igen, mert nagyon hideg van. – Te nem fázol így? Nehogy aztán azt a borzalmas bájitalt itassanak veled abban az előkészítőben. – Magyarázza fintorogva ezúttal ő anyáskodó hangon. Számára az egyik legvisszataszítóbb dolog a világon a bájitalok megivása, különösen azóta, amióta még tudja is, hogy miből készülnek. A megfázásos bájitalnál pedig külön gyűlöli, hogy füstöl tőle a füle, gyerekként próbálta betömködni, de kilőtte, amit beledugott. Azóta egy korty ilyet sem ivott. Számára a kalapkúra bájital ténye nagyobb borzalom, mint a betegség maga.
- Csak mondoood… - Válaszolja lesütött szemmel a felső ajkába harapva, de aztán reménykedve Pannára pillant. – Szerinted tényleg nőttem? Mert… tudod, hogy utálom a karfiolt… de pár hete néha eszem belőle. – Azt mondják, hogy a zöldség egészséges. Igaz, hogy ez fehér, de elmegy. Határeset, ott lehet kapni a Sparban, úgyhogy zöld. Kész. – Hááát…. ilyen időben nem tudom mit kéne csinálnunk. Legszívesebben eszkimó kunyhót építenék, de az nagy munka. – Böki ki teljesen váratlanul a fejét csóválva. Maga sem tudja ez hogyan jött neki. – Vagy ilyen… mókusoknak? – Mutatja a két kezével az elképzelt aprócska méretet. Igen, annyi még talán bele is férne a lelkesedésébe meg a kitartásába. – Esetleg cicának. -

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

- Van egy nagyon jó tó a közelben, de az most fürdésre mondjuk nem alkalmas, odafagynánk - mondtam nevetve, s folytattam. - A kastélyban is van egy medencés rész, ott szerintem tudnánk edzeni, igaz nem olyan nagy a táv, de akkor legfeljebb többször úsznék ide-oda - rámosolyogtam Kendére, azért sokkal szívesebben úszkáltam volna a kellemes hőmérsékletű medencében, mint abban a fagyos tóban. - Jól van, nem csalódtam benned - nevetve bólintottam, abban biztos voltam, hogy ha Kendén múlik, akkor jól meghajt. Ő is sportos volt, biztos hogy sok időt és munkát tett bele, szerintem tudta is, hogyan kell megfelelően készülni egy ilyen versenyre. Ami meg engem illet, valóban rám fért az edzés, és már el is határoztam magamban azt, hogy bármilyen feladatot is ró ki rám, azt teljesíteni fogom.
Menet közben több minden szóba jött, köztük a baráti kör is, meg minden egyéb, s ez természetes volt, hogy bemutassam azoknak, akiket magam is kedvelek. Szemöldököm hangyányit feljebb szökkent, mikor a problémákról kérdezett, szerencsére nem volt gondom, így egy mosollyal ráztam meg a fejem, miközben tenyereimet a zsebeim mélyére csúsztattam, csak mert átkozottul hideg volt. - Na várj, most tényleg azt akarod mondani nekem, aki imádja a pizzát és a hamburgert, hogy a versenyig csak salátán élhetek? - hirtelen elkerekedtek a szemeim, azért ezt nem gondoltam át igazán. Bele sem mertem gondolni, hogy mi lenne, ha megvonnák tőlem a húst, vagy a sajtot. Szerintem harakiri, minimum.
- Benne vagyok, egészségedre! - koccintás után jól meg is húztam a pohár tartalmát, baromi jó volt ez a meggybor, majd megindultam a palacsintaárus felé, és vettem is, két nutellásat, két lekvárosat és két túrósat. Az így felpakolt tálcával indultam meg a kusza ágú fához, de azért kellett kicsit sasolnom, hogy kiszúrjam Kendét.
- Hoztam többfélét, mert nem tudom, hogy melyiket szereted - az asztal közepére csúsztattam a papírtálcát, rajta a gőzölgő palacsintákkal, s helyet foglaltam az asztalnál. Közben egy kicsit kíváncsiskodtam, mert azért érdekelt, hogy mennyire fogadták be Kendét, kikkel sikerült összehaverkodnia.
-  Neee, a rellonosok jófejek? Ugye most szórakozol? - hitetlen nevetésre görbült a szám, azt hiszem, hogy Kende totál más bolygóról jött, vagy az is lehet, hogy csak én fogtam ki a rellonosok közül rossz társaságot, s emiatt lehet, hogy túlságosan is előítéletes voltam velük szemben.
- A levitát? Hát…ha belépsz a kh-ba, azt látod, hogy mindenki olvas, vagy tanul. Vagy sakkozik. De nagyjából mindenki elmerül a gondolataiban, vannak akik az ablakban elmélkednek, és sokszor olyan nagy a csönd, mintha könyvtárban lennél. Ezt leszámítva egész jó, de tényleg! Vannak kvízestjeink, azokat nagyon élvezem - meséltem lelkesen a srácnak, közben ha megkínált a kolbásszal, törtem belőle egy darabot, hogy megkóstoljam.
- Nem mondod, hogy egyedül van egy saját szobád? Mekkora egy mázlista vagy! Oké, átmegyek - még rá is kacsintottam, mi a fene, ez amolyan rögtönzött reakció volt. Egyébként tényleg érdekelt, hogy milyen zenéket hallgat, mióta rákaptam a mugli mobilra, azóta elég sok számot sikerült elmentenem és meghallgatnom, kedveltem a mugli előadók zenéit.
-  Na mit szólsz a palacsintához? A kolbász az isteni - jegyeztem meg, ahogy egy újabb falatba haraptam, s közben leöblítettem egy kis meggyborral.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Elisabeth Shanes Előkészítő Mágusiskola és Óvoda → Udvar

Nem is mondok mást az anyukájáról, biztos szereti azért, csak hát nem mindig tudják a felnőttek, hogy mit hogyan kell csinálni. Persze, ha én csinálnék valamit úgy, ahogy nekem jó, abba meg beleszólnak, ki érti ezt? Nem baj, csak egyszer legyek felnőtt, megmondom majd, hogy ne szóljanak bele a dolgaimba, mert van jobb dolgom, mint az állandó kihallgatásukat és okoskodásukat hallgatni arról, hogy mit kéne csinálnom. Elég okos vagyok én ahhoz, csak valahogy nem megy be ez a nagy buksi fejükbe.
- Ja, és azt mondják, hogy így tanuljuk meg, hogy mi az élet. Látom én úgy is, ha ő csinálja a takarítást, ráadásul nekik van pálcájuk is, szóval még csalnak is - morgok, na nem Ana-ra, hanem csak úgy bele a világba. De téyleg, mi meg használjuk a seprűt, meg rongyokat, pedig meddig tartani lengetni azt a rohadt pálcát? Anyáék ebben nem engedékenyek, és már elegem van a sok súrolásból. Tuti az egyik első mágia, amit majd megtanulok az a rendrakó bűbáj lesz, ha van ilyen. Ha nincs én magam kisérletezem ki, de akkor abból nem kap a világ! A lényeg, hogy miután túljutunk a felnőtteken, meg a focin, máris előjön a csúzli, ráadásul Ana-nál van is egy. Juhíííí, én akarok lenni az első, a lányka pedig nekem is adja a lehetőséget, szóval már nagyon sok plusz pontja van. Lehet, hogy jó barátnők leszünk! Megvárom, amíg szépen elhelyezi az üvegeket, majd átveszem tőle a csúzlit.
- Nagyon szép! - mondom csillogó szemekkel, majd nagyot sóhajtok, mintha igazi csúzlisportoló lennék, már ha van olyan. Biztos volt régen, de most akkor kettő ilyen játékos biztos van!  Felveszek pár kavicsot, majd egyet kivéve a zsebembe teszem a maradékot. Beillesztem a kis gumirészbe a követ, majd bal kézbe fogom a csúzlit, a jobbbal pedig hátrahúzom a gumiját. Pict kidugom a nyelvem akoncentráció miatt, meg az egyik szemem lehunyom, majd elengedem útjár a golyót. Hangosan csattan a kerítésen az első, sajna mellé. - Még egyet próbálhatok? - kérdezem őt, majd ha belemegy, vagy nemn, akkor is, gyorsan újratöltök. Jó, hát szeretek udvariasnak tűnni, na. - Na, majd most figyelj - újra megcsinálom a mozdulatot, miután megtöltöttem a csúzlit és lövök. Ez a mellette levőt találja el, de attól még elégedett vagyok.
- Juhííí, sikerült! - bokszolok egyet a levegőbe a csúzlival. - Te is jöhetsz kétszer - adom át a lánynak a csúzliját, majd oldalrább lépek.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Lehet egyszer elmesélem neki a teljes sztorit, már csak ilyen anekdota-szinten vagy talán a sokadik vajsör után, nem tudom, de hirtelen úgy érzem, jó volna kiadni magamból mindent. Pedig már vége van, nem szenvedek láthatóan, jól vagyok, elértem, amit akartam, megkaptam, akiről álmodoztam. Csak az azelőtti évek, kvázi egész életem, mégis hagyott valami nyomot rajtam. De most nincs itt az ideje ennek, most ez nem rólam szól, s amit szerettem volna megértetni azzal, hogy itt kitártam félig-meddig szívem rozsdás zsalugátereit, az sikerült, vette a lapot, úgy érzem.
Belián ígéretére egyetértően hümmögök egyet, bólintok is, helyes, csak bátran, álljon szembe majd vele meg a saját érzéseivel.

Mindig jót tesz a kiadós sírás, nem is zavarom meg, amíg ő meg nem szólal. S ahogy megteszi, rájövök valami nagyon nyilvánvalóra. Először törték össze a szívét. Vagy legalábbis először igazán. Ettől most sikerült mégjobban elszomorodnom; Beli vállára teszem a kezem s finoman rászorítok.
- Nehéz, igen, nagyon nehéz egyben maradni, mikor összetörik a szívedet - értek egyet szomorkás félmosollyal. Válláról a kezem lejjebb megy s megbököm enyhén a szíve tájékát, mintha ő nem tudná, hol is van ez a szerve. - De helyre fogsz jönni. S nincs mitől félned. Egyedül nem maradsz.
Hirtelen felmerül bennem, hogy nem tudok minden részletet, s lehet tényleg van félnivalója, mert mit tudom én, a fizikai-lelki épsége van veszélyben. Ebben az esetben nagyon remélem, hogy elmondaná. Ha nem is nekem, valakinek, aki tud segíteni. Így optimista szavaim ellenére azért aggódva vizslatom, van-e még valami, amit nem mondott el, de jó volna, ha kikerülne az is.