A tanári szoba rögtön az első ajtó jobb kéz felől, amit az ember ér. Mögötte a falakon végig szekrények sorakoznak, az asztalok pedig középen összetolva alkotnak egy kört. Mivel a legtöbb tanár csak óraadó, valószínűleg kevesen tartózkodnak csak egyszerre itt, ám ennek ellenére mindenkinek biztosított, névre szóló asztala van, ahol a személyes anyagait tudja tárolni. A terem világos, nyitott barátságos. Az ajtóval szemben egy másik ajtó található, mely
mögött az igazgatói szoba van. A szoba bútoraiban keveredik a múlt és a jelen, ugyanis az igazgatóváltás utáni káosz most látszik rendeződni.



A bölcsisek számára két szoba van kialakítva. Az egyikben alszanak, míg a másikban játszanak. A helyiségekben rengeteg szín van, és sokféle játék, mely ebben a picike korban segíti a fejlődést. Ők közvetlenül a tanári szoba után következnek. A folyosó végén pedig az ovisok két szobája található. A felosztás hasonló, az egyik arra szolgál, hogy pihenjenek a lurkók, míg a másik arra, hogy a rengeteg játékkal játszani tudjanak. Ebben a korban
elkezdődik már az iskolára való nevelés is, így hetente négy alkalommal különféle foglalkoztatók vannak számukra.



Az épület jobb szárnyának első emeletén találhatóak a tantermek, melyekből négy van, a négy osztálynak. A diákok mindig a saját osztálytermükben vannak órán, azonban nyáron az is gyakran elő szokott fordulni, hogy a tanárok az árnyékos udvarra viszik őket. A tantermeket minden évben a diákok és osztályfőnökük maguk díszítik, sőt az ünnepek közeledtével a
díszítés is megváltozik. Minden osztályban a korosztályi sajátosságnak megfelelő méretűek és elrendezésűek az asztalok és a székek. Az első két osztályban még a körbeülés, míg a második két osztályban már a padtárs megoldást alkalmazzák, így szoktatva a kicsiket a magasabb tanulmányoknál elvártakhoz.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=2539&post=832070#post832070][b]Podlovics Alekszej Mór - 2021.05.31. 22:31[/b][/url]

Egész eddig sikerült elkerülnöm Lenkust az előkészítőben. Fogalmam sincs, hogy hogy sikerült, de valahogy összehoztam. Valahogy, talán direkt tapintatból az ő csoportjához sosem osztottak be felügyelni, meg úgy kivontak a nagy közös rendezvények alól, szóval megúsztam a „te meg mit keresel itt? És miért nem velem vagy?” kérdéseket. Persze azért amennyire lehetett szemmel tartottam, a titkos besúgóim leinformálnak, hogy mi van a kiscsajjal, így tudok minden dolgozatáról, feleléséről, ha jól viselkedik vagy ha büntetésben van. Persze, ezeket jó eséllyel nekem is elmesélné, egyszer valamikor biztosan, de azért nem rossz, hogyha azonnal értesülök minderről, hiszen például a büntetésekről szerintem nem mesélne olyan jó kedéllyel, mint a pozitív eseményekről.
A mai napnak végre vége, épp a tanáriból lépnék ki, mikor az egyik kis csöppség belém rohan hátulról. Már kezdek hozzászokni az ilyenekhez, hogy a szélvészkisasszonyok előszeretettel jönnek nekem egészen véletlenül, míg a kissrácok egészen véletlenül a lábukat felejtik kint az utamban, hátha felbukom. Ez ilyen, a gyerekek ilyenek, aztán van mikor az elnézés a jobb opció, van amikor meg elő kell venni a szigorú nézést és meg kell mondani, hogy ez így nem móka. Ez azonban most más helyzet, mert ahogy hátrafordulok ismerős szőke fürtökkel keretezett ismerős kis arcocskát pillantok meg. Bassza meg, ettől jobb nem jöhet ma. – Hát szia húgi – villantom rá azt a vigyort, aminek tudom, hogy nem tud ellenállni, majd leguggolok, hogy megölelhessem. Igyekszem a lehető legtermészetesebben viselkedni, úgy, mintha ez minden napos történet lenne, és egy cseppet sem lenne furcsa, hogy én, aki az otthon jelentem, most felbukkanok az itteni életében.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=2539&post=832313#post832313][b]Podlovics Yulia Lenke - 2021.06.05. 08:41[/b][/url]

Hannától elköszönve Lenke egyenesen a szobájába indult. Csak minél hamarabb fel akart érni. Zenét akart hallgatni, talán gyakorolni az a nehéz lépést, ami nem ment neki a legutóbbi ballett órán, esetleg kipróbálni azt a rajztechnikát, amit Nati mutatott neki a múlt hétvégén. Talán még a szobatársával is elbeszélgetett volna, ha ott van. Akkor még az egyedüllét sem zavarta volna. Igen szép délutánnak ígérkezett.
Villámgyorsan realizálta azonban, hogy rohanása végett vethetett a délutáni terveinek. Ha a rossz emberbe rohant bele, akár megint büntetést is kaphat. Számtalan variáció futott át az agyán, mit mondhatna mentség képpen, miért rohangászott a folyosón. Arra azonban nem számított, hogy mikor a férfi megfordul, imádott bátyjával találja majd szembe magát. Arcára meglepettséggel vegyes mosoly ült. Szorosan ölelte meg a fiút, ahogy az leguggolt hozzá. Mikor aztán elengedték egymást, Lenke hátrébb is lépett kicsit, hogy Aleksz szemébe tudjon nézni. Mosolya lelkes volt és izgatott. De vajon miért volt ott a fiú? Arckifejezése hamar változott gyanakvóra.
- Te meg mit keresel itt? - másképp nem kapott volna választ, magától nem jött volna rá. - Engem keresel? - ez lett volna az egyetlen logikus magyarázat a lány szemében. Összehúzott, gyanakvó szemekkel nézett bátyjára.
Nem beszéltek meg programot aznapra, legalábbis Lenke nem emlékezett ilyesmire. Talán máris hallott a büntetésről? Neeem, az nem lehet. Akkor nem vigyorogva fordult volna a lányhoz. Az eszébe sem jutott, hogy Alekszej tanárnak tanul, és esetleg ezért van az előkészítőben. Nem, hiszen a világ Lenke körül forog, valamilyen módon tehát mindenképp őmiatta volt ott.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=2539&post=833245#post833245][b]Podlovics Alekszej Mór - 2021.06.27. 16:34[/b][/url]

Átkozok magamban mindent és mindenkit, hogy miért itt, miért most és miért így kell ennek megtörténnie. Persze, ha lett volna annyi eszem, akkor szépen otthon nyugodt körülmények között felvezethettem volna, még ideje is lett volna, hogy kihisztizhesse magát. Nem is értem, hogy mit vártam. Hogy a végtelenségig el tudom majd kerülni? Szép álmok, szép tervek. Gratulálok Alekszej, zseniális vagy, egyszerűen zseniális. Ja várj, hogy mégsem? Most meg foghatom a fejem, hogy mihez kezdjek. Hazudni nem hazudhatok, mert úgyis megérzi, és amúgy sem valami etikus. Na de az igazság fájdalmas lesz, neki legalábbis biztosan. Mindenesetre nincs más hátra, mint előre, ideje, hogy kibújjon a szög a zsákból.
- Hát szóval… Az igazság az, hogy nem egészen. - Jól van Aleksz, eddig jól megy. Csak legyél higgadt, mosolyogj szépen és ennyi a lényeg. Összeszedetten, nem hebegve-habogva, hadd lássa csak, hogy én vagyok a falkavezér, és akkor is ez lesz és ez van, ha neki nem tetszik. Csak ne kezdjen el sírni, mert akkor ketten fogunk bőgni. Sóhajtok egyet, mielőtt folytatnám, elvégre most jön a lényegi rész. - Én itt dolgozom. Tudod, ha végzek a sulival tanár szeretnék lenni, és jelenleg itt önkénteskedem, hogy szokjam a közösséget, a tanárokat és a diákokat egyaránt. - Értelmes gyerek, meg fogja érteni, nem is attól félek, hogy nem érti. Attól sokkal inkább, hogy nem tetszik majd neki, hogy a kedvenc testvérét nem sajátíthatja ki többé. Mert itt bizony nem lesz Aleksz Lenkéjé műsorszám, mert Aleksz bácsi mindenkié. Merlinre, mennyire furcsán hangzik a nevem mellett, hogy bácsi. Biztos készen állok én erre?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=2539&post=833716#post833716][b]Podlovics Yulia Lenke - 2021.07.04. 18:46[/b][/url]

Ahogy meglátta bátyja mosolyát, a félelem azonnal eltűnt Lenkéből. Aleksz az a személy volt, akinek a lány a legjobban tudott örülni, még akkor is, ha ilyen véletlen módon bukkant fel. Egészen pici kora óta bátyja volt az, akit a legjobban tisztelt, a legjobban imádott, és valamiféle példaképként tekintett rá. Azt mondjuk sosem értette, hogy miért akarja mindennapjait azzal tölteni, hogy idegesítő gyerekeket tanít. Ráhagyta azonban, számára ez nem változtatott semmit azon, ahogy Alekszejre nézett.
Addig összeszűkült szemei elkerekedtek aztán a válaszra. Hogy nem őt keresi? El sem tudta képzelni azt a helyzetet, amikor Aleksz az előkészítőben van, de nem miatta. Lenke a világ közepe, persze, hogy a fiúnak vele kell foglalkoznia. Elkerekedett szemmel bámult bátyjára, ám arcán széles mosoly ült. Alkesz mosolya mindig jókedvre derítette a kislányt. Akkor ott Lenke el sem tudta képzelni, milyen más oka lehet, hogy az előkészítőben találkozott testvérével. Gyanakodva várt a válaszra, ám nem szólt közbe. Tudta, hogy csak úgy kaphatja meg az őszinte választ, ha figyel. És meg akarta tudni a választ. A saját érdekében. Mert Lenkét mindig az esze hajtotta, az esze pedig arra vezette, ahol neki a legmegfelelőbb talajra léphet. Úgy alakította a dolgokat, ahogy neki megfelelt. Még hogy falkavezér? Szép álmok Aleksz, de remélem te is tudod, hogy Lenke mellett nem lehet tiéd ez a szerep. Csoda, hogy egy családban megfér két ennyire erős személyiség. Meglátjuk, hogy Alkszej sármja, vagy Lenke személye lesz e a gyümölcsözőbb.
- Miért pont itt? - tért rögtön a lényegre. Szó sem volt róla, hogy ne örülne bátyja jelenlétének. Annak nem örült, hogy osztoznia kell a fiún. Tudta, hogy nem lóghat majd a bátyján, tudta, hogy néznie kell majd, ahogy a többi gyerek ugyanúgy szeretgeti a fiút, mint ő. Előre féltékeny volt, pedig utálta a féltékenység érzését. Nem akart osztozni a bátyján, nem akarta nézni, ahogy mások is szeretik Alekszet, és Aleksz is szeret másokat.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=2539&post=834390#post834390][b]Helvey Belián Balázs - 2021.07.15. 20:42[/b][/url]

Amikor dolgozik, nincs vele semmi más, semmi rossz. Kint hagyja az ajtó előtt, mint valami cipőt és idebent már csak mosolyog. A kicsit előbb megérzik a rosszat, a rossz kedvet, a változást. Tőle is kérdezték már, mikor Hold után jött, hogy mi a baja, vagy amikor nem tudta kiűzni a szeméből a szomorúságot. Aranyos kérdések ezek, főleg olyanoktól, akik alig érnek a térde fölé szinte, pedig ő sem a legmagasabb a világon. Nehéz kérdések, amiért inkább megéri tartani magát. Aztán elmaradt a dolog, elcsendesült és arra koncentrál, ami éppen az adott pillanatban él. Vagy épp a munka. Bár talán sokan azt mondják, hogy a tanítást nem is igazi, mert nincs benne izzadás és lapátolás, de ezekkel nem törődik. Az az ő véleményük, az interneten veszekednek ezeken eleget, nincs ideje ilyenekbe bonyolódni. Bár erre talán igencsak sok tanári ambícióval megáldott ember él, mint lakótársa, akitől mondjuk ez igencsak meglepő lépés volt, de hát, mindenki okozhat ilyen pillanatokat. Hely, alkalom bőven akad arra, hogy bárki meglelje a neki való helyet. A kicsikkel más, itt inkább abból merít, amit annak idején ő is kapott, mert a mágikus részeket nem ő viszi, több türelem is kell, hiszen nem minden gyerek egyforma. Nála is van olyan, aki lassabb, vagy aki előrébb halad és unatkozik órákon. Nekik mindig kitalál valamit, múltkor számösszekötős lapot adott nekik meg színes ceruzákat, míg az elmaradt kisdiákkal behozták a lemaradást. Lehet nem éppen a legprofesszionálisabb, de élhető.
A mai nap egész nyugalmas, jól haladtak. Most lesz egy hosszabb szünete, amelybe minden is belefér, még egy jó, kiadós… alvás is, ha akarná. De helyette elkapta pár szóra Alekszejt, ha már itt volt éppen és idő van rá. A másiknak sietősebb volt, így majd később folytatják az értekezést, miszerint megint elmenne egy olyan estre, ahol slam poetry van, csak éppen nem rúgna be annyira. Khm. Majd később. Int hát és engedi útjára, ő pedig a terem felé tart. Most a diáksereg is szüneten van, a jó időt kihasználva zsibog az udvar és nem is ügyeletes, így van ideje magára. Táskájából halász elő egy szendvicset és felülve az asztalra, már hozzá is lát. Sonkával teli, a foga alatt ropog az uborka és a saláta, lábát is lóbálja mellé, mintha diák lenne, nem pedig tanár. Kicsit kiélvezi a csendet, mielőtt visszatér a tananyaghoz, meg úgy mindenhez. Egy jó kávé, az lesz a következő állomás aztán kimegy a messzibe egy bagóra, egészségügyi séta címen. Még bőven van ideje rá. Elbambul a teremben kipakolt térképen és nézi, mintha azt keresné, hova vigye a legközelebbi útja. Észre se veszi, hogy társasága is akad.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=2539&post=834426#post834426][b]Podlovics Yulia Lenke - 2021.07.16. 16:50[/b][/url]

Egészen kezdte megszokni, hogy bátyja az előkészítőben van. Még mindig féltékeny lett néha, mikor a kis ovisok lógtak rajta, nem szerette, amikor Alekszej lerázta, mert dolga volt, és az sem volt ínyére, hogy bátyja azonnal tudomást szerzett mindenről, amit tett. Mégis, kicsit örült, hogy a közelében van a testvére, mert nyaranta a fiú egyre kevesebb időt töltött vele, egyre kevesebb időt otthon vagy a nyaralóban. Lenke pedig tudta, valahol nagyon mélyen, hogy előbb-utóbb Alekszej el fog költözni otthonról, és akkor még annyit sem fogja majd látni, mint mostanság.
Matekról kiérve rántott egyet a táskáján, és jókedvűen indult az ebédlő felé. De csak elindult, mert közben meghallotta Alekszej hangját. Megígérte barátnőinek, hogy majd követi őket, és elsőre inkább bátyja hangja után indult. Nem akart most tőle semmit, csak köszönni, megölelgetni kicsit a fiút. Régen látta, és már hiányzott neki. Arcán a mosoly még jobban kiszélesedett, és meggyorsítva lépteit befordult a sarkon. Csalódnia kellett azonban mert, Alekszej nem egyedül volt. Persze, hiszen a fiú nem magában beszélt. Viszont nem is egy diákhoz, hanem egy tanárhoz intézte szavait. Lenke pedig nem mert odamenni, betolakodni a beszélgetésbe. Tudta, hogy bátyja nem örülne neki, ha belepofátlankodna a beszélgetésükbe, és nem akarta, hogy testvére mérges legyen rá. Inkább megtorpant a sarkon, és ott várta meg, hogy a kér férfi elköszönjön egymástól, és Alkeszej elinduljon felé. Gyorsan megölelgették egymást, váltottak is pár szót, de Lenke legnagyobb bánatára a másiknak dolga volt, így el kellett búcsúzniuk. A lány bátyja után intett, és már indult volna az ebédlőbe barátnői után, mikor szeme sarkából kiszúrta Aleksz beszélgetőtársát. Huncut fény villant a szemében, és azzal a lendülettel követte Beliánt a tanterembe. Azért előtte ellenőrizte, hogy Alekszej biztos távolságra van-e.
- Miről beszélgettetek? - tért rögtön a lényegre a lány. Hangjában semmi rossz szándék, akaratában sem, egyszerűen csak kíváncsi. - Aleksz barátja vagy? - kérdezősködött tovább, és közben felmászott a tanári asztalra, belelépve a kikérdező szerepébe. Természetéből adódóan igen közvetlen ember volt, még tanáraival is, pláne az olyanokkal, akikről tudta, hogy kedvesek.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=2539&post=834482#post834482][b]Helvey Belián Balázs - 2021.07.18. 22:32[/b][/url]

Kintről behallani a felhőtlen nevetést és a játék örömét, a gyermekkor legszebb pillanatait. Ilyenkor érzi magát öregnek és fásultnak, pedig mulatni tud, ha akar, mindent tud, ha akar, csak éppen minden olyan nehézkesen jön és indul. Egyszerre az, aki minden előtt volt, egy vidám, szomorú tekintetű srác, akin lehet mulatni és egy megtört lélek, aki szeretetre vágyik. Unja ezt a kettősséget, az egyet keresi, egy utat, amelyen majd biztos lábakon áll. Nem tervez senkit húzni magával, érzi és érzékeli, hogy vannak körülötte, hogy játszadoznak vagy csak mulatnak, de közel már nagyon keveseket enged. Ki miben segíti, ezért pedig hálás, mindenkinek, aki csak mosolyt csal az arcára, akár egy aprót is. Talán sokan tisztában sincsenek azzal, neki mennyit jelent ez. Lepillant a kezére, oda, ahol már nem látszik semmi, de ő tudja, mi pihent ott, mit akart oda. Tetoválás fedi az utolsó nyomot, a hülyeséget, amelyet majdnem engedett magának. Ez legyen az a pillanat, amikor rájön, hogy ha rossz is, magányos is, de az élet szép. Azóta már többször nézett napfelkeltét, naplementét, írt a kis naplójába, vagy csak nézelődik, mit és merre lehetne. Sok minden, sok lehetőség. Az ember ha vak, akkor nehezen tájékozódik.
A szendvics isteni. Az uborkától sem ázott át, amit nagyon nem szeret. Nincs rosszabb az ázott kenyérnél, olyankor meg sem eszi, pedig aztán a másik pillanatban már a szaftba tunkolja, mégis, ha nem ő csinálja, akkor kegyetlenség és undorító. Furcsa, vicces apróságokkal van tele, ha valaki figyel: a vizes zokni, amitől szintén rosszul van, és az, hogy ha teheti, mezítláb van. Most is lerúgta a cipőit, ahogy az első falatot már a szájában tudja és úgy pihen tovább. De van még, ahogy a lufi látványától fancsalodik el, mert tudja, utálja a hangját, ha nyikorog. A bolondos, aki megtört és sokan nem is értették, miért nem lép tovább. Ezt nem érheti meg senki, aki nem szeretett igazán. Ez nem egyszerű, most sem. Az annál egyszerűbb, hogy beszélget másokkal, eltelik a nap és most eszik. Elsőre észre sem veszi az apró jövevényt, aki követte, csak amikor vékonyka hangja felhangzik. Nem látja, ahogy jobbra, majd balra pillant, végül pedig le. Ó!
- Szia, Lenke – mosolyog rá, bár a kérdés mondhatni, nagyon is meglepő. Kicsit zavarba ejtő, azonban semmi olyan nem volt a beszélgetésben, ami erre adna okot. A kislány kíváncsi, mint a legtöbb gyerek, itt pedig nagyon sokan és nagyon kicsik is vannak. Egy pillanatra sem zubogott fel benne harag, megcsóválja csak a fejét, hogy tudna mit mondani az illemről.
- Semmi érdekesről, csak egy időpontról, ahol majd lehet összefutunk. Meg kicsit rólatok, hogy milyen elevenek vagytok – nemigen került ez szóba, de nem tudta kihagyni. Figyeli, ahogy a kislány mászni kezd, kezét teszi szabaddá, hogy ha esetleg le akarna esni, azonnal elkapja, de végül letelepszik mellé.
- Igen, azok vagyunk. Miért kérded? Van valami? - érdeklődik most ő, mi ennek a beszélgetésnek az apropója.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=2539&post=834629#post834629][b]Kolozsvári Gertrúd - 2021.07.20. 19:56[/b][/url]

A hangos zsivaj már magában sokszor megőrjítette Gertiet. A sok üvöltözés, amelyet a szünetekben a társai lezavartak általában olyannyira kikészítette, hogy csak a helyén ülve, befogott fülekkel várta, hogy vége legyen. Na ez most nem egy olyan pillanat volt. Itt életek forogtak kockán, és ő ezt nem hagyhatta.
- Engüdd el! - kiabálta ő maga is akaratosan, de az egyik fiú a vállánál fogva lökte arrébb. A földre huppant, és még rá is léptek az egyik ujjára. Erre persze csak még inkább dühbe jött a picur.
Lendületből állt fel, és ugrott a másik hátára mint egy kis majom. Az osztálytársai már így is különcnek tartották, de ez a viselkedésmód még nekik is új volt. Olyannyira, hogy előre nyúló kezével majdhogynem megkaparintotta már a műanyag palackot.
- Szállj le rólam Maugli! - kiáltotta vissza a srác, és átdobta társának az üveget. Erre Gertrúdból egy sikoltás szakadt ki, és leereszkedve a földre szaladt át a másikhoz, de az csak nevetve visszadobta a tárgyat.
- Hát nüm látjátok hogy szenved? - sikkantotta újra, ahogy megállt a két gyerek között félúton. Tökéletesen érezte, hogy mennyire kevés oxigén fér el abban a kicsi üvegben, és azt is, hogy mennyire fáj, ahogy annak falához vetődik az élőlény minden egyes dobásnál.
- Kérlük - gyűltek könnyek a kislány szemébe.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=2539&post=834638#post834638][b]Podlovics Alekszej Mór - 2021.07.20. 21:31[/b][/url]

Tudom én, hogy a mosolyommal mindig meggyőzhetem a kiscsajt. Mint a többi lányt is. A húgom nőből van, innentől kezdve pont ugyanúgy lehet a szívét is elrabolni, mint bármelyik másik nőét. Mosoly, kedves szavak, és za érzés, hogy a kezükbe adom magam és az irányítást. Ugyan kérlek, nem ma kezdtem, Lenke a harmadik húgom. Igaz, hogy a legakaratosabb és a leghisztisebb természet is mindhármójuk közül, de a tapasztalat az tapasztalat, nem veszi el senki. Elvégre valahol mind egyformák, csak meg kell találni a hasonlóságot. Ha ez megvan, onnantól az embernek nyert ügye van.
- Azért pont itt, mert itt szeretnék majd dolgozni, ha végzek. - Meg persze ez van a legközelebb, itt van a legtöbb gyerek és itt fogadják legjobb szívvel a leendő pedagógusokat. Mert igen, vannak intézményke, akiknek csak az ember kell, de azzal nem foglalkoznak, hogy hogy jut el addig, hogy tanárember legyen belőle. Meg vannak olyanok is, ahol egyszerűen nincs annyi olyan korú gyerek, hogy megérje oktati intézménynek lenni. Ez ilyen. Ha lenne választásom, akkor nem itt lennék, de nem nagyon van, így be kell érni azzal, amit az élet adott nekünk. - Haragszol? - tudom hogy nem, mert mikor haragszik, nem ilyen, de ha elhiszi, hogy ennyire sem ismerem, akkor gyengének fog godnolni, magát pedig erősnek, és ha nyeregben érzi magát, az nekem jó. Ez kérem puszta férfi logika. Sokkal egyszerűbb, mint amit a nők annak hívnak, mert ez észérveken és tényeken alapul, semmi spekulációval meg találgatással, mint ahogy azt ők szoktak. Megunom, hogy továbbra is ott guggolok előtte, vagyis inkább a térdeim unják meg. Öreg vagyok én már ehhez kérem. Ehelyett fenekemet leteszem a földre, hátam a falnak támasztom, lábaimat pedig kinyújtom. Így ha valaki közlekedni akar, simán felbukhat bennem, de nem izgat. Vegyen észre, mielőtt orra bukna.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=2539&post=835342#post835342][b]Podlovics Yulia Lenke - 2021.08.04. 14:40[/b][/url]

Lenkében pont annyi volt a kíváncsiság, mint minden gyerekben - csak éppen megkétszerezve. Önmagában ez nem is lett volna gond, csakhogy a lány még hihetetlenül közvetlen - vagy egyesek szerint pofátlan - is volt mellé. Hangot adott kíváncsiságának, amikor úgy érezte; kérdezett, bárhol, bármit, amiről azt gondolta, segíti a kellő tudás megszerzésében. Pláne, ha családjáról volt szó, kedvenc bátyjáról, mindent tudnia kellett. Ez nem is volt kérdés soha. Még tanárait képes volt megzavarni, az ebédszünet közepén, ha éppen úgy tartotta kedve.
Most is Belián után ment, hiába ígérte barátainak, hogy követi őket. Velük miről lenne szó? Milyen nehéz volt a matek? Talán nekik, Lenkének mindig is könnyen ment. Nincs azon mit megbeszélni. Megtudni, hogy miben mesterkedi a bátyus? Az sokkal izgalmasabb! Ebben azonban nem a barátok, hanem a tanár úr lehet Lenke segítségére. És lesz is, mert a lány kérdez, Belián pedig kedves, és válaszol neki. A férfi még segítene is a kislánynak felmászni az asztalra, arra azonban nincs szükség, az a kislány ugyanis már nem olyan kicsi, hogy ne tudjon felmászni egy asztalra. Sokat gyakorolta, mert szünetekben székeken ülni az ovisoknak való dolog. Ahogy a csendben maradás is. Mondjuk az Lenkének azóta nem megy, hogy megtanult beszélni. Előtte pedig gügyögött folyamatosan. Csak akkor marad csöndben, amikor tudja, az lesz, ami előre viszi. A csend azonban semmit nem ér egy olyan szelíd ember mellett, mint Helvey Belián.
- Mit fogtok csinálni? - érdeklődik tovább. Eszébe jut ugyan, hogy lehet, nem is tartozik rá a dolog, de elhessegeti gyorsan a gondolatot, és felteszi a kérdést. Közben úgy helyezkedik, hogy a tanárra tudjon nézni. - Csak szeretem megismerni Aleksz barátait - felel kurtán. Lóbál kettőt a lábán, de jobb sarkát beveri közben a tanári asztal alá tolt székben, így inkább megáll, és a beszélgetésre fókuszál. Talán az is lefoglalja majd egy ideig a örökmozgó lányt. - Ő sosem mutatja be nekem a barátait - panaszolja aztán, folytatásként. - Pedig biztosan szeretnének - mosolyog huncutul a tanárára.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=2539&post=835343#post835343][b]Podlovics Yulia Lenke - 2021.08.04. 15:18[/b][/url]

Lenkének is megvannak ám a maga fegyverei, nem kell őt sem félteni. Igaz, Aleksz mosolya mindig is levette a lányt a lábáról, már egészen kicsiként is. Tudta azonban, hogy bátyja pedig nem tud ellenállni a szomorú kiskutyaszemeknek, a huppögésnek. Lenke pedig kész volt bevetni legnagyobb trükkjeit, ha arra volt szükség. Ez testvérháború kérem, az élet része. Alekszejnek pontosan 18 éve lehetett benne része, mióta húgai vannak. Merthogy három húggal a testvérháború is keményebb lehet. Főleg, ha a három közül az egyik Lenke.
- Mit szeretsz az ovisokon? - Ezt a kérdést már rég fel akarta tenni. Most kínálkozott a legjobb alkalom. Sosem értette. Szerinte a kicsik hangosak, idegesítőek és haza kéne küldeni őket anyuci szoknyája alá. Ott a helyük. Egyáltalán nem tetszett neki az ötlet, hogy most a bátyján fognak lógni. Főleg, mert tudta, hogy míg unokatestvéreit elüldözheti, ha ő akar a fiúval lenni, most az ovisok nem fognak eltakarodni, ha szépen kéri sem.
Szemeiben egyértelműen látszott a féltékenység és egy kis düh. Bár még maga sem tudta eldönteni pontosan, hogy mit érez a helyzettel kapcsolatban. Haragudott, mert így kellett megtudnia a dolgot. Féltékeny volt, mert előre elképzelte a mindennapokat az előkészítőben. Boldog volt viszont, mert többet láthatja majd a testvérét. Mindezek összevéve pedig össze is volt zavarodva erőteljes és ellentétes érzelmeitől. Utálta ráadásul, amikor nem tud kiigazodni magán. Hiszen ha önmagában el volt veszve, másokat sokkal nehezebb volt elvarázsolnia, ezt pedig pontosan tudta. Bátyja amúgyis a legméltóbb ellenfelének számított. Még Denis Brightmore-t is megelőzte a sorban, hiszen 11 éve húzta egymás agyát a két Podlovics.
- Csalódott vagyok - felelte végül a kérdésre, hosszabb csend után. Ő is leült, a fiú mellé, követte a példáját. Lenke azonban felhúzta lábait, térdeit mellkasának szorított, és átkarolta őket vékony karjaival. Többet nem mondott, amíg a fiú nem kérdezett, ám fejében már ezernyi új variáció született a beszélgetés folytatására. Szemében is csalódottsággá változott az érzelem, ajkai pedig szomorkásan legörbültek. Valójában még mindig nem tudta, mit érez, önmagának is elhitte már, hogy csalódott igazából.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=2539&post=835363#post835363][b]Helvey Belián Balázs - 2021.08.05. 11:48[/b][/url]

Haláli a kiscsaj. Azt bírja ebben az egész helyben, hogy olyan lepcsesszájú gyerekkel hozza össze a sors, hogy ámul. Na nem azon, ha valamelyik úgy káromkodik, mint egy kocsis, hanem az elmés megszólalásokon. Sokat nevet, egyáltalán nem gúnnyal, jól érzi magát. Rettentő aranyosak, még ha tudja, sajátra nem lesz soha lehetősége és a holdciklus türelmetlenségei miatt, nem is ajánlott. Olyankor beállhatna hisztizni ő is a sorba a többivel együtt, csak neki senki nem fogja megkeresni a bajára a megoldást, hanem elzavarják. De aztán jön és megint a mosolygós, a kedves. Érdekes, hogy lakótársa is megfordul itt, olyan ellenpólus a másik, mint a jó és rossz zsaru mintája, ami szintén mulattató. Egyszer ha közös órát tartanak ebben az életben, az mindenképp vicces lesz.
Most azonban minden figyelme az apró lánykáé. Nem nőtt túlságosan magasra, de itt annak érzi magát, Godzillának a város épületei között. A lányka pedig nem tágít, kíváncsisága csak nő, ahogy nem elutasítást kap. Most mit tehetne? Küldje ki? Szidja meg? Nem a szigor embere, ez már tény, talán lehetne több esze és néha elővehetné, de ha nincs oka, nem történt semmi olyan, teljesen értelmetlen. Nem fog kiabálni és morgós lenni, ha nincs oka rá. Még amikor közeleg a Telihold, ügyel, hogy elég nyugtató főzetet igyon, hogy szinten maradjon. Így Lenke marad, sőt, felmászik hozzá az asztalra, mintha ez teljesen természetes lenne. Hát haláli. Ha lenne lánya, pont ilyen kis vagány csajszit szeretne. Még a végén felébred benne az apai ösztön, amit olyan mélyre ásott, mint soha, semmi mást.
- Jó kérdés. Megiszunk pár… üdítőt és hallgatjuk a verseket meg a zenét – jobb, ha nem keveri bele az alkoholt, vagy azt, hogy egy ilyen után hazakísérte őt Aleksz és egy ágyban aludtak, szigorúan csak aludtak. Lehet épp elég olaj lenne a tűzre, meg na, kislány még, nem kell mindent értenie.
- Ó, értelek. Csak nyugodtan, nem harapok – mosolyog rá, majd a táskájába túrva keresgél kicsit. - Sőt, olyannyira nem, hogy megkérdem: van nálam csoki, meg még egy ilyen szendvics. Kérsz? - bök rá a saját, már elkezdett darabjára. Lehet a fele elég lesz vagy a negyede, de lássa a lelkét, ő aztán nem irigy. Most. Mással nem osztaná meg, szóval…
- Nem is értem miért. Szerintem is, bár lehet, hogy azok nem szeretik a gyerekeket – gondolkodik hangosan, mert olyan is van ugye. Nem köteles mindenki mindent szeretni, ő ezt elfogadja. Csak nem kell reklámozni.
- És, mit szeretnél rólam megtudni? Nem vagyok ám olyan nagyon izgalmas – vagy ki tudja egy gyereknek mi az. Addig harap egyet, miután lepakolta a kettészedett szendvicset és a csokit, hogy szolgálja ki magát, ha szeretné. Na, erre majd biztos néznek nagyot a kis barátai.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=2539&post=835467#post835467][b]Podlovics Yulia Lenke - 2021.08.08. 12:20[/b][/url]

Lenke mindig is imádta a figyelmet. A figyelmet, ami csak az övé. Késői gyerek volt, így mind testvéreitől, mind szüleitől kapott bőven figyelmet. Most pedig Belián is csak rá figyelt, Lenke pedig ragyogott a figyelemben. Ilyenkor jutottak eszébe a legfogósabb kérdések, amikkel zavarba tudta hozni beszélgetőpartnereit. Láthatóan azonban Beliánt nem volt könnyű dolog zavarba hozni, még akkor sem, ha egy olyan estéről kérdezték, aminek eseményei nem a lányka fülének valók. A férfi megoldotta azonban a dolgot, kivágta magét, Lenke pedig viszonylag megelégedett a válasszal. Viszonylag.
- Ú, tudod milyen zene lesz? - csillant fel a szeme, és picit jobban Belián felé fordult. Őszinte a kérdés, őszinte a kíváncsiság is. Ha zenéről van szó, Lenkét minden érdekli. A versek is, bár azok kevésbé. Ha tudná, hogy köztük van Alekszej költeménye is! Az egy külön történet volna. Lenke asztala azonban inkább a zene, azt jobban szereti, ahogy a táncot is. Következő kérdése is ezért született hát: - Fogtok táncolni is? - persze eszébe sem jutott, hogy a két férfi esetleg együtt táncolna, nem arra akar utalni. Féltékeny volna, ha tudná, hogy ez is egy opció Aleksz és Belián között. Amíg csak barát a férfi, minden rendben van. De nem viselné jól, ha felmerülne, hogy a bátyus valakinek több figyelmet szentelhet, mint neki.
- Persze, hogy nem - neveti el magát. Hiszen az első naptól tudta, mióta Beliánt megismerte, hogy a farkas szelíd, mint a bárány. Sosem félt tőle, sőt! Lenke fejében másképpen élt a tanári tekintély fogalma.
Szemei az ajtó fölé siklottak, az órára, és nyugtázta, hogy jól sejtette, bizony, nem ér már oda ebédre. Elfogadta hát a fél szendvicset, miután gondosan megnézte, mi van benne. No nem azért, mert válogatós lenne. Csak figyel az étrendjére. Meg kell tartania a megfelelő alakját a baletthez.
- Ugyan! Én nem vagyok már annyira gyerek! - Olyan nincs, hogy valaki ne szeresse Lenkét. Hogy Lenke nem szeret valakit? Na, az egy sokkal valószínűbb forgatókönyv. Az meg egy másik kérdés, hogy az "annyira gyerek" kifejezés mit jelentett a lány fejében.
- Honnan jöttél? - kérdezett rögtön. Attól nem kell félni, hogy magadtól kell majd beszélned Lenke mellett. - Miért lettél tanár? - Ez az a kérdés, amire nagyon rég szeretné megtudni a választ Aleksztől. Merthogy nem tudja megérteni, miért lesz valaki tanár. Miért akarna valaki gyerekekkel foglalkozni?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=2539&post=835566#post835566][b]Oláh Milán - 2021.08.10. 19:34[/b][/url]

Néha, mikor Flóriért jön és egy kicsivel hamarabb sikerül elszabadulnia, mint egyébként, akkor szeret végig sétálni az előkészítő folyosóján. Egyrészről, csomó diákot tanított tavaly, a gyakorlata során, és jó ilyenkor találkozni az ismerős arcokkal, akik rendszerint büszkélkednek szeretett ex-tanáruknak azzal, hogy mi mindenben jeleskednek, ügyeskednek mostanában. Szerették a gyerekek, ehhez kétség sem fér, és ő is kifejezetten szerette így hát érthető, hogy szívesen jár vissza közéjük, még ha nem is kimondottan bennük találta meg a hivatását.
Másrészről itt mindig olyan kellemes a hangulat, és erről nem csak a gyerekek gondolkodnak, hanem a régi kollégák is. A legtöbbjükkel nagyon jó kapcsolatot ápol a mai napig. Van, akikkel együtt dolgozik a tanodában is, másokkal a játszótéren szokott összefutni, míg vannak, akikkel csak úgy az utcán, vagy kávézás közben sodorja össze az élet. Egy valami közös, mindig nagyon jókat beszélgetnek az ilyen találkozások alkalmával.
Most is épp a folyosókon halad végig, a tanáriból próbál meg az udvarra eljutni, mikor nagy zsibongásra lesz figyelmes. Ez önmagában nem lenne feltűnő, de megtanulta észrevenni a különbséget az átlagos ordítozás és a baj között. Megszaporázza hát lépteit, bekanyarodik a folyosón, és már látja is, amint egy kislány és néhány fiúcska próbálta meg erőszakkal elrendezni vitás ügyét, problémáját.
- Hát itt meg mi folyik? – dörren rájuk, szemrevételezve az erőviszonyokat. Azt hamar észleli, hogy a kis vörös van egyedül a világ ellen, és hogy valószínűleg ő a sértett fél is ebben az ügyben, így hát mellette áll meg. Ez elég hatásosnak bizonyul, hogy a fiúk odébb kotródjanak, ő pedig leguggol a kislányhoz. – Mi a baj?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=2539&post=835571#post835571][b]Podlovics Alekszej Mór - 2021.08.10. 19:44[/b][/url]

Komolyan elgondolkodtat a kérdése. Eddig azt hiszem sosem agyaltam ezen, mert a tudat, hogy mennyire szeretem a gyerekeket mindig ott volt a fejemben, nem kellett rá soha magyarázatot keresnem, hogy miért vagy hogyan. Valószínű, azért alakult ez ki bennem, mert mindhárom kistesómat én pátyolgattam, nevelgettem szeretgettem. Na nem azért, hogy a szüleim szar szülők lennének, csak na, mégis, mint bátyó kötelességemnek éreztem mindig is, és érzem most is, hogy megvédjem és megóvjam őket legjobb tudásom szerint.
- A gyerekek őszinték. Őszintén szeretnek, őszintén rácsodálkoznak a világra, őszintén képesek érdeklődni, örömöt és bánatot kifejezni. Mondjuk tudod és nem óvóbácsi leszek, hanem tanárbácsi, olyasmi korú gyerekeket fogok tanítani, mint te most. – Csak akkor mondjuk remélhetőleg te már nem jársz majd ide. Ezt mondjuk nem mondom ki hangosan, épp csak a gondolataim közt suhan át halkan. Mert hát én is tudom, hogy nem igaz, mert jövőre mikor a rendes gyakorlatom végzem még bőven idejár, és ha felvesznek, akkor is még két évig a nyakamra járhat. Mondjuk abban bízom, hogy addigra felnő kicsit és felelősségteljesebb lesz, vagy elkezd kamaszodni és ezzel együtt szarni fog a fejemre. Na félreértések ne essenek, nem arra várok, hogy ugyanolyan elbaszott ember legyen belőle, mint belőlem lett, csak hogy kicsit leváljon rólam, mert sajnos kezd egészségtelen irányt venni ez az egész.
- Csalódott? Miért? – Ezt nem egészen értem. Mármint na, azt megérteném, ha dühös lenne vagy féltékeny, vagy tudom is én, de hogy csalódott? Hát ez a kiscsaj állandóan képes meglepetéseket okozni de komolyan mondom. Sosem csinál semmi olyat, amit várnék tőle.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=2539&post=835946#post835946][b]Podlovics Yulia Lenke - 2021.08.19. 21:50[/b][/url]

A lányka sosem értette, bátyja miért szereti annyira a gyerekeket, és nem biztos, hogy örülne, ha rájönne, részben ő az oka a dolognak. Annak persze örült, hogy a bátyja védelmezi őt, és tudta, ha egyszer Aleksz el is költözik, bármikor ott lesz, ha neki szüksége van rá. Ez fordítva is igaz azonban. S bár Lenke még nem tud sokat visszaadni a fiúnak, mindenki biztos lehet benne, hogy egyszer meg fogja hálálni mindazt a szeretetet és törődést, amit a bátyjától kapott és kap is még.
Ez az idő azonban nem most jött el, helyette egy sértett arcocskát kapott az idősebbik Podlovics. Szemében azonban őszinte kíváncsiság csillant, ezt Aleksz is észrevehette, ha nem szokott még hozzá Lenke ezen igen gyakori vonásához. Figyelt is a lány a válaszra, lassan bólogatott közben, bár azt nem mondanám, hogy átérezte, sőt egyet sem értett vele. Merthogy ő maga is tudta, hogy sokszor előfordult, nem mondott igazat. Magát nem tartotta őszinte embernek, és néha bármennyire szégyellte is ezt a vonását, nem mindig tudta magát fékezni.
- Tudom - legyintett aztán az utolsó mondatra. - Csak sértésként mondtam - vallja be, s mintha szája szélében apró, csintalan mosoly jelent meg. Az nem jutott eszébe, hogy így előfordulhat, Alekszej neki fog egyszer órát tartani. Talán ha eszébe jutott volna, akkor se tudta volna eldönteni, örülne-e ennek a felállásnak.
Ha a lányka tudta volna, mi suhant át testvére gondolatai között, talán rögtön ott is hagyja a fiút. Így azonban sértettsége csak enyhült, nem fokozódott. Azt sem látta, mennyire egészségtelenül tud bátyjára akaszkodni. Ő csak azt látta, hogy az idő előrehaladtával Aleksz egyre több térre lett szüksége, és ő egyre kevesebbet fért bele az idejébe.
- Mert nem szóltál korábban. - Úgy érezte, igen jó indokot talált, sőt, magának is megindokolta, miért is csalódott. Már nem is érezte kifogásnak, hogy ezzel az érzelemmel hozakodott elő. Valóban zavarta, hogy Alekszej eddig rejtegette előle a hírt. - A többiek tudták? - kérdezte aztán, durcás hangon. A többiek alatt természetesen Dashát és Natit érti.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=2539&post=836354#post836354][b]Keserű Mátyás Flórián - 2021.08.29. 22:36[/b][/url]

Elektra
Kissé nehéz napja van, mondhatnánk. A IV/A-ban vagy valaki viszketőrontással próbálkozott, vagy felütötte fejét mindenki kedvenc fejtetvessége, Flórián délelőttje hát azzal telt, hogy gumikesztyűben simogatta végig a gyermekfejeket, elvégre órája pont nem volt, ketten pedig gyorsabban haladtak Virginiával. Majd amikor ezzel végeztek, küldhette el a jelentést, amit ilyenkor kötelező - a papír beragadt a nyomtatóba, a bűbáj ami arra lett volna hivatott, hogy megjavítsa, csak rontott a helyzeten, a tintapatron kifogyott, a laptopot meg elfelejtette töltőre tenni a bácsi, így az írás is elszállt. De gond egy szál se, világi nyugalommal ismételte meg a teljes procedúrát miután hazaloholt (ez egy elég kifejező szó ám arra ami történt) a töltőkábelért, és mikor minden sikerült, átmasírozhatott a többi osztályba is, meghallgatni itt-ott hányan észlelik még a kellemetlen tüneteket.
De Flóriánnak ez sem kottyant meg. Megtartott még egy varázslástani alapismereteket a harmadik bében, majd az első bében, felügyelte az ebédszünetben egymást borsópürével dobáló rosszcsontokat, elküldte a havi tanszerrendelést, megbeszélte a nyomtatószerelőkkel, hogy mikor jönnek ki megjavítani rajta a rúnát, és... És most hirtelen nem is tudja, hogy mihez kezdjen magával. Ül székében, asztalán még hever egy csomó papír, szülői igazolások, kérvények, kollégái jelentései, saját óravázlatai... Hah, feláll inkább, hogy lefőzzön egy erős kávét (még ha tudja is, hogy Rita ezért biztosan zabos lenne rá), és kinyissa pár percre az ablakot, beengedve ezzel a csípős téli levegőt.
- Tessék - fordul hátra a kopogásra, majd mivel ismét eszébe jut, hogy az újonnan szigetelt ajtón kiszólni mit sem ér, gyorsan visszacsattintja helyére az ablakot, és alig pár öles lépéssel átszeli a szobát, hogy a kilincset lenyomva szembe találhassa magát a nővel. - Jó napot, fáradjon beljebb, miben segíthetek? - Lép túl az első meglepettségén, és az ajtót szélesebbre tárva, oldalra lépve invitálja beljebb az érkezőt.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=2539&post=836437#post836437][b]Rothstein Elektra - 2021.08.30. 21:04[/b][/url]

Elnézte volna a napot? Pedig időpontot is kért és emlékeztetőt is írt magának, hogy el ne felejtse sok dolga közt ezt a találkozót. A kopogás utáni pillanatok ennek a gondolatkörnek a szellemében telnek, míg végül felárul előtte az ajtó és ő ott áll az Igazgatóval szemben. - Jó napot kívánok! - köszön illendően, szavai mellé lágy mosolyt mellékelve - Köszönöm - lép el az iskola vezetője mellett, hogy azután nem messze tőle megálljon és bevárja - Rothstein Elektra vagyok, és a lányom Imola ügyében jöttem, akit ősztől szeretnék beíratni az Előkészítőbe - mutatkozik be és foglalja össze lényegre törően jöttének célját, immár a küszöbön belül. Amennyiben pedig azt a férfi viszonozza, úgy röviden kezet is fog vele, amikor mellé érkezik az ajtó becsukásából. - Nagyon szép az épületük és a kis park körülötte - mondja ki nyílt őszinteséggel véleményét, majd folytatja - A lányomnak is biztosan tetszeni fog majd. Viszont mielőtt bármivel is kecsegtetném, előbb szerettem volna Önnel beszélni. Imola ugyanis, némiképp speciális nevelési igényűnek tekinthető - fűzi szavait szépen ívelő láncba, majd ősöreg marhabőr táskájából előveszi a dossziét, amiben a csemete egészségügyi iratai vannak. Köztük egy a kezelőorvosa által kiállított alkalmassági igazolás. Az áll benne, hogy: "Nevezett Rothstein V. Imola Elena, született XXXX. január. 21.-én, Budanekeresden, a mellékelt orvosi iratok tanúsága szerint a beiskolázásra alkalmas. Jelenlegi állapota stabil, kompenzált. Emiatt fokozott odafigyelést, állandó orvosi felügyeletet nem igényel. Torna és egyéb sportok alól, ide értve a táncot is, felmentése indikált." Ezt fogja majd átadni a férfinak, amikor beszélgetésük odáig jut, hogy részletezze az aprónép státuszát. Reméli, hogy nem fogja megtagadni a felvételét az intézményvezető. Nem tűnik olyannak, bár most hősnőnk nem élesítette radarjait arcelemzésre, csupán az előtte álló kisugárzásából vonta le bizakodó következtetését. Nincs szándékában a zsurnaliszta szemével nézni. Itt ő most csupán egy átlagos, hétköznapi anya, aki gyermeke érdekében cselekszik.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=2539&post=836462#post836462][b]Kolozsvári Gertrúd - 2021.08.31. 18:01[/b][/url]

Ha nagyobb és erősebb lett volna már rég a földre taszította volna a fiúkat, de így szinte esélye se volt ellenük. A műanyag üveget meg úgy passzolgatták maguk között, mintha abban nem egy élőlény bújt volna meg. Talán az is volt a fiúk célja, hogy megöljék azt a szerencsétlen lényt. Bár őszintén nem tudta elképzelni, hogy miért akarna valaki ilyen szörnyűséget tenni. Az csak nem lehetett az indok, hogy őt szekálják.
Ahogy a felnőtt megjelent, úgy fújtak riadót a fiúk. A terem másik sarkába vonultak, és Gertie már épp ment volna utánuk, hogy kikérje magának, hogy az üveg még az ő kezükben van, amikor a nagy férfi leguggolt hozzá.
- Az évegben ott egy gazsó. Meg füg fulladni - magyarázta a kis vörös, és szemét nem mozdította el a magasabb szőkéről, akinél utoljára látta az üvegcsét. - El küll engüdnünk - magyarázta hápogva, és eddig volt képes várni. Máris ment, hogy saját kezébe vegye az irányítást. Három termetes lépéssel osztálytársai előtt termett, és karba font kézzel szuggerálta a bandát. Komolyan a nézésével szinte megölte őket, de ők csak nevettek rajta.
- Adjátok át az éveget! Küvetelem a gazsó elengedését müst! - jelentette ki éles, egy ekkora kislányhoz képest egészen mély hangon. Sose kellett még követelőznie, ez az új élet újabb kihívásokat szentelt neki. Az ő anyukája megtanította neki, hogy rendesen értékelje a természetet, és vele együtt az összes élőlényt. Ezek a bogolyfalviak meg úgy viselkednek mintha ők lennének a világ urai.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=2539&post=836617#post836617][b]Helvey Belián Balázs - 2021.09.05. 21:05[/b][/url]

Szerencsére könnyű mindent olyan köntösbe burkolni, amit bárki hallhat. Nem bolond, nem most akarja eltiporni a gyermeki ártatlanság gondolatait, ki sem tudná mondani a dolgokat, még ha tényleg olyasmik történtek volna, amikről aztán még egy felnőtt is pirulni tudna. Ebben már nagyon jó, mint a káromkodások elharapásában vagy épp ki sem mondásában. Még pár év és olyan virágnyelven tud majd beszélni, hogy csak na, miközben fejében bizony ki kell sípolni mindent szót. Lenkével szerencsére nincs most gondban, a szerinte kényes dolgokat ki is kerülték, ámbár  a kislány kérdez, bizonyára szereti a kérdéseket és az arra kapott válaszokat. Megmosolyogja a dolgot, majd végül elgondolkodik. Nem emlékszik, hogy volt zene, vagy ha igen, akkor az mi és melyik. Tényleg ennyire leitta volna magát?
- Sajnos nem tudom. Majd csak ott. Gondolom alternatív magyar bandák – nincs azzal semmi baj, bár lehet Lenke nem tudja, mikről is van szó. Nem lényeg, hiszen ez is csak egy erős tipp, semmi több. Lehet amúgy semmi sem lesz, csak versek, vagy épp fordítva, ha egyáltalán elmennek ismét. -  Ó, én nem tudok jól táncolni és nem is nagyon szeretek. Jó lesz nekem ücsörögni – aztán ezt is majd a helyzet adja, hogy mi alakul. Múltkor nem volt rá ingere, elücsörgött, csak a lába járt a ritmusra, semmi több. Nem olyan táncolós helynek nézte.
- Ennek örülök – nem hangoztatja a kicsik között, azonban nem is titok, így aki akarja, az tudja. Azonban itt kevésbé tapasztalta volna, hogy ijedelem lenne. Vagy nem is értik még annyira, nem mintha gondja lenne a felállással. Örül, hogy Lenke is nevet rajta, majd végül még a szendvicsből is vesz. Tessék, sosem lesz képes a szigorra, nem is akar. Egyszerűen csak tanítani, nem köteles mindenki akkora seggfejnek lenni, mint a ház. Aztán majd kialakul, mennyire maradhat ilyen.
- Én kérek elnézést. Lassan még kész nő leszel és a bátyádnak kell majd egy toronyba zárni a sok troll elől, hogy jöhessen majd a herceged – mert lehet az azt mondta volna, puskát kell venni, azt annyira nem érti. Ez meg olyan kislányos felállás, így jól hangzik, bár lehet, hogy csak a saját fejében volt így. Harap egy nagyot a szendvicsből, majd azon rágódva pillant le rá.
- Budapesten éltem jó pár évig, előtte meg Kanizsán – válaszol, miután lenyelte a falatot. Nem élt sok helyen, Oroszlányra nem is emlékszik, csak később, amikor csak elmentek oda rokonlátogatni.
- Nos, ez egy remek kérdés – nevet fel, mert ezt magának is feltette már, a társadalom is sokszor felteszi a kérdést, miért lesz valaki. - Azt mondják, hogy: aki tud valamit, csinálja, aki nem, az tanítja. Igazából ez nem így van, csak egy vicces mondás – iszik pár kortyol, mielőtt folytatja. - Nem tudom. Nem volt sok jó tanárom, talán ezt akarom fejben javítani. Mostanság inkább meg az, hogy jó itt lenni és átadni, amit tudok. Karban tartjátok a jókedvem – igazából azt nem veszi ide egyedül, hogy saját gyerekről rég lemondott és azt a kicsi érzetet, aki szeretne egyszer, itt eteti, élteti. Ezt egyelőre mélyen el is ássa magában. - És te mi szeretnél lenni? - már érdesebb téma.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=2539&post=837718#post837718][b]Podlovics Alekszej Mór - 2021.10.04. 21:52[/b][/url]

Visszafogom a nevetésem, mikor azt mondja, sértésnek szánta. Úgy imádom, olyan gyermekien őszinte még, amilyen sosem lesz akkor, mikor felnő. Vagyis, kis szerencsével megőriz valami ebből az állapotból, és akkor nem lesz olyan sivár és unalmas az élete, mint az átlagos, szürke, begyöpösödött idiótáké. De na, nem szabad nevetni vagy vigyorogni, még a végén nyeregben érezné magát. Elő kell venni kérem a komoly tanárbácsi arcot, ami kicsit kedves, kicsit szigorú, de leginkább mindenféle érzelmektől mentes. Ebben már eskü profi vagyok, a csajokon szoktam gyakorolni, mert mindig megkajálják. Azt mondják, ilyenkor olyan cukin nézek, mint egy kaját kunyeráló kiskutya. Nem tudom, ebből mi az igaz, de ha így van, az csak jó. Legalább majd a kiscsajokat is leveszem a lábukról, és teljesen szerelemesek lesznek Aleksz bácsiba. Legalább ehhez nem kell majd hozzászoknom, hogy milyen ha a nők körülrajongják az embert – még ha ezen a nőszemélyek átlagéletkora öt év is.
- Csak nem rég derült ki. – Aprócska füllentés, de annyi baj legyen. Úgysem veszi észre, elvégre mikor az igazságot hazudom, akkor az sem veszi észre, aki profi ebben. Hát még Lenke, aki jelenleg annyira el van foglalva a saját kis durcájával, hogy az orránál sem lát tovább. Ismerem már, pontosan és nagyon jól tudom, hogy milyen. Engem nem vezet félre. – Igen, a többiek tudták. – Nem kérdezték, de elmondtam nekik, ez már csak így meg mifelénk. – De ez nem jelenti azt, hogy téged kevésbé szeretnélek, vagy ilyesmi. Csak velük többet találkozom, ennyi. – Na hát akkor mentsük ami menhető.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=2539&post=837745#post837745][b]Oláh Milán - 2021.10.05. 20:03[/b][/url]

Alig érti, hogy mit akar a kislány. Sok mindent hallott már, sok mindenre rááll a füle, de a kis vörös valami olyan módon formálja a szavakat, hogy rendesen küzd, hogy kihámozza a pontos történetet. Igazából cselekedni sem nagyon van ideje, mert Gertie előbb indul meg, minthogy megérthetné a problémát valóban, így hát nincs más választása, mint utána eredni az osztály belseje felé. Nem tetszik neki ez a helyzet, hogy ennyien vannak szegény kislány ellen, aki ráadásul tényleg csak egy kislány. Ilyenkor annyira tudja utálni a gyerekeket, amiért ilyenek egymással, de aztán rájön, hogy valójában a hozzá hasonló szülők felelnek ezért, hogy ezt teszik egymással az iskolában. Ő mondjuk nagyon odafigyel arra, hogy mit lát tőle Flóri, és hogy milyen gondolatokat nevel belé, de tudja, hogy sokan csak dísznek tartják otthon a gyereket, mint egy társadalmi elvárást kipipálva, aztán hagyják, hogy csak nőjön, mint a dudva.
- Hallottátok a hölgyet, ide az üveget. – Most, hogy ténylegesen látja is a problémát, cselekedni is tud. Előveszi legszigorúbb nézését és legszigorúbb, leghatározottabb hangját, ami úgy tűnik, végre elég, hogy megtörjenek a fiúk is. Egy felnőttnek azért mégsem mernek nemet mondani, tudják, hogy vele nem szemtelenkedhetnek, és tudják, hogyha ő hívja az osztályfőnököt akkor abból baj lesz. Az üveg hát Milánhoz kerül, aki előbb odébb terelgeti Gertiet, és csak utána adja vissza neki. – Tessék, most már a tiéd. Mentsd meg. – Elvégre eddig is ezt szerette volna, nem? Hát most itt a lehetőség rá. Addig is legalább benézhet a tanáriba, és számon kérheti a kedves kollégákat, hogy miért nem figyelnek a porontyokra. Na jó, ez nyilván nem fog megtörténni, addig legalábbis nem, amíg nem látja, hogy mind Gertie, mind az üvegben fickándozó kis lény is biztonságba kerültek.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=2539&post=839438#post839438][b]Virginia Mayfair - 2021.11.27. 08:36[/b][/url]

Láttál már bontógolyót házba csapódni? Vagy Flash-t sorzatban, filmben? Ha igen, akkor pontosan elképzelheted azt a jelenetet, amiben én nulláról százra gyorsulva, egyetlen másodperc alatt vetődtem be a csoportszoba közepére és kaptam el Vargha Benit, hogy aztán ahelyett, hogy a mondatot be tudja fejezni, nevetésbe törjön ki, ezzel felsértve a könyökömet, de megmentve rengeteg ártatlan lelket. Ezen a délutánon ugyanis összevont csoport volt már, de még így is a legtöbben a kicsik voltak. Nálam sok olyan szülő van, aki most tért vissza a munkahelyére, a másik fél pedig, ha van, mert ez sem mindenhol igaz, akkor eleve sokáig dolgozik, hogy még több bevételük legyen. Lényeg a lényeg, hogy ezen a délutánon, mikor jócskán voltak még körülöttük, Vargha Beni ajkai elnyúltak, és a mondat úgy kezdődött, hogy "Szerintetek idén is Keserű bácsi lesz a..." majd nevetés.
Volt erről szó pár nappal korábban az értekezleten, hogy próbáljuk meg a gyerekkort minél jobban megőrizni, mert a Mikulás és Jézuska kérdés ebben az időszakban a legproblémásabb. Az én kicsikéimnek meg van elég bajuk azzal, hogy nem a szüleikkel vannak a nap nagy részében, szóval nem kell az extra dráma. De Beni megértette, hogy mi volt a baj, én meg a lehető leggyorsabban megelőztem a problémát, így alakult hát, hogy a Mikulásunk nem az igazgató lett, és biztonsági szempontból még csak nem is a helyettese, hanem egy külsős, aki nyilván nem ezzel a szándékkal érkezett meg a gyerekért.
- Jól áll magának ez a piros pocakos megjelenés, ha majd nagypapa lesz, akkor egészen nyugodtan ihatja a sört.
Az ad olyan szép ívet a férfiak hasának, szóval egészen nyugodtan lehet ezt művelni, na nem mintha én arra hajtanák bárkit is, hogy itt nekiálljon alkoholizálni, mert persze olyan problémát is felvetettek az értekezleten, hogy van egy-két apuka, akikre jobban oda kellene figyelni, ez remek.
- A zsákot összekészítettem, minden csomagon rajta van a kicsi neve. Esetleg az kérhetem, hogy kérdezze meg, mit kérnek karácsonyra? Ott leszek a közelében, és jegyzetelek majd, persze nem feltűnően.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=2539&post=839449#post839449][b]Bánki Barnabás - 2021.11.27. 17:32[/b][/url]

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=2539&post=839563#post839563][b]Virginia Mayfair - 2021.11.30. 08:07[/b][/url]

- Nem is azt mondtam, hogy most, habár…
Közelebb hajolok hozzá, orrom úgy mozdul, mint ahogy a nyusziknak szokott, és beleszippantok egy mélyet az őt körüllengő levegőbe. Habár ugye. Kuncogva húzódok el, és picit, játékosan megingatom a fejem is.
- Szagra már nagypapás. Tökéletes. Télapó illata lett.
Vidáman ragyogva és elégedetten nézek végig rajta. Tökéletes. Egyszerűen a legtökéletesebb választás. Keserű igazgató úr nagyon felismerhető szokott lenni, habár hangja játékos, de a gyerekek azért gyanakodva méregetik, és volt olyan, aki már megkérdezte, hogy a Télapó év közben igazgató-e, és ezt elég nehéz kimagyarázni. Teodor pedig magas, és a tartása olyan egyenes, nehéz elhinni róla, hogy télapóból van, de hát nem is várhatja el egy olyan komoly embertől senki, hogy más legyen, még ha az nem is áll neki rosszul. Nehéz ügy ez a férfikérdés, de hát ha egyszer megtaláltam a tökéleteset, az feledteti is a korábbi évek elmegységét.
- Nem szereti? Én nagyon. A habját. Tök mókás az az érzés, amit az ember szájában hagy.
Ritkán a sört is megiszom, olykor nagyon jól esik, nyáron, hangulatos. Meg az ízesítettek. Imádom az ízesített söröket. Alkohol semmi, csak az íz, de tudom, hogy ez a fanyarság nem mindenkinek jön be, szóval nem is akarom meggyőzni az ellenkezőjéről. Véleményem szerint mindenki fogyassza azt, amit szeret. Az egyik szomszédom például minden nap három szem Dianás cukrot eszik. Korábban nem ismertem ezt a felnőtt édességet, de mivel láttam nála, megkérdeztem, ő pedig adott. Azt mondta, ezt meg kell érteni. Hát, arra még emlékszem, hogy milyen furcsa érzés volt a korcogó cukor.
- Manó vagy krampusz? Elég éles a különbség.
Hümmögve pillantok egyikre, másikra, majd vissza az egyikre, és magamhoz veszem a manójelmezt, mert eleve manósabb fejem van, és bár ez így eléggé rizikós vállalás, hiszen felismerhetnek, azért valljuk be, hogy mókás, és simán lehet, hogy előző életemben manó is voltam, többek között. Szóval a kis csilingelős-zöld jelmezhez nyúlok, és zavartalanul kezdem magamra építeni a jelmezt.
- Szóval, ez így megfelelő lesz?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=2539&post=840861#post840861][b]Mihálovics Iván - 2021.12.26. 12:25[/b][/url]

Légy, ami lenni akarsz. A feleségem mindig ezekkel a szavakkal biztatott engem, és azon a rövid életszakaszon is, melyben a kislányunk édesanyja lehetett fizikailag is. Zsini pedig, bár édesanyját nem ismeri, szavait nem hallhatta, mégis minden egyes nap az, ami lenni akar. Ma például halmozottan zöld tündér. Legalábbis erről uralkodik a tavalyi farsangról megmaradt, de még ki nem nőtt, több rétegű, fényes anyagú szoknya is, mely úgy öleli körül, mint egy virág. Ehhez persze zöld, ujjatlan pólót választott, zöld kardigánt, aminek a gombjai barnák, barna harisnyát zöld levélmintával, és zöld csizmát. Igazi nő, rengeteg csizmája van, olyan sok, hogy az ember azt hihetné, nem is gyerek, csak nem nőtt nagyra. De gyerek, határozottan az.
- Hol van Ubulka? - Mivel egész hadsereget hozunk magunkkal, noha már elsős a gyerek, fontos, hogy hazafelé is megnézzük, mindenki megvan-e. Így esik meg az, hogy Ubulka sorsáról is tudomást szerzek, ő ugyanis a délutánon új otthonba költözött. a Pingvin mostantól a Macskabagoly utcában fog lakni, egy kisfiúnál, aki délután sokat sírt. Az összevont csoportba a gyerekek egy ideig tanulnak, majd ha akkor sem jönnek értük a szüleik, akkor játszhatnak a kisebbekkel, így esett, hogy az én lányom is a kisebbek között talált valakit, akivel jót tehet. Szóval akkor most Ubulka nélkül folytatjuk életünk. Jobb is. Egyszer véletlenül a kutya megszerezte és leszakította a fejét, és mivel nem találtam a pálcámat, kénytelen voltam kézzel visszavarrni. A napjai meg vannak számlálva, de talán ott lesz egy ügyesebb anyuka, aki megmenti az életét.
- Elnézést. Elkérhetem az a zöld csizmát? - A mellettem gyermekét öltöztető anyukára pillantok, szemüvegem egy kicsit feljebb tolva. El kéne már mennem újat csináltatni, csak mikor, ugyebár. A gyerekért is időben ideérhetnék, de jobban szeretem, ha közösségben van, otthon csak én vagyok neki. A nő ismerős, mintha láttam volna már, de annyira nem sokszor, hogy gondolkozni kezdjek, hol is láttam, így nekem a csizma megszerzése most az elsődleges.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=2539&post=840865#post840865][b]Rothstein Elektra - 2021.12.26. 13:33[/b][/url]

Teltek-múltak a napok azóta, hogy azon a sorsdöntő Szentestén visszanyerte emlékezetét. Akkor és ott, meghozta élete talán legnehezebb döntését. Senki sem tudhatja... Fogadta meg magának a titoktartást, s tartja is hozzá magát nap-nap után. Életük pedig ennek okán, szép lassan visszatért egy mondhatni új, de megszokottá vált mederbe. Választott hazugságát köntösként öltötte fel, s érzi mind kényelmesebbnek az idő múltával. Egyszerűbbé váltak általa a mindennapok. Akarata szerint nem kell felismernie senkit, mégis láthatja miként reagálnak jelenlétére azok, akik szeretik és azok, akik kevésbé szívlelik. Tudva az igazságot, más figyelni a tettetést. Döbbenetes tapasztalat ez számára minden pillanatban. Ironikus helyzetek sorát szülte már, de nem visszakozik, hogy kibogozza az összekuszálódott szálakat. Meghagyja őket az amnézia mindent elfedő leple alatt. Így legalább képes megvédeni a számára fontos személyeket anélkül, hogy fájdalmat okozna bárkinek, saját magán kívül. Az első néhány nap nehéz volt, szinte gyötrő volt a mímelés, de túlélte ezt is, ahogy az eddigieket is mindig. - Gyere Kicsim, induljunk! - szólítja meg lányát, aki egy másikkal beszélget. A szőke leányzót jól ismeri, mégis úgy néz rá, mintha sosem hallott volna róla semmit. "Cukorka maffiózó". Ezt a nevet adta magában neki annak idején, amikor egykor volt szövetségese mesélt neki örökbefogadott gyermekéről. Jobbja felől ekkor meghall egy alig ismerős hangot, ami kizökkenti gondolatiból. Egy kérést intéz hozzá valaki. Felkap egy csizmát a sok közül, hogy azután úgy nyomja oda, a rá jellemző laza-hanyag mozdulattal, ellenőrzés nélkül a másik felé, hogy rá sem pillant. Sietniük kell. Várja az illusztrálásra felkért fickó. Előtte az aprónépet el kell még vinnie Tamáshoz, aki megígérte, hogy vigyáz rá, míg hősnőnk összeül a férfival. Furcsa körülmények között találta meg, még az ünnepek idején. A rádió tagjaival beültek a pubba, ahol az egyik sör alátéten meglátott egy skiccet. Addig faggatta a csapost Benedeket, akit természetesen direkt nem ismert fel, míg az el nem árulta az alkotó nevét. Felkutatta, elmondta neki az ötletét, megmutatta a kézirat első fejezetét és azóta rendszeresen egyeztetnek. - Imola gyere, mennünk kell! Tomi azt mondta megcsináljátok a kincsesládádat..Ne várassuk! - hívja újra lányát, mire a lányka elköszön, majd felé igyekszik. Egyszerű kék farmerban van és apró gyöngyökkel díszített lila pulóverben. Nagyon felnőttes, talán túl komoly is a korához képest, azonban a vele történtek fényében ez nem is meglepő. Hősnőnk sem épp színes jelenség, már ami a ruházatát illeti. Zöld farmere fölé ma szürke pulóvert húzott és enyhén hullámos haját kiengedte. Orrán ovális, grafit szürke keretes szemüvege pihen, hosszú pilláit spirállal emelte ki, míg ajkait mélyvörös szájfény teszi élénkké. Fakó arcának éles vonásai, fanyar szépsége újra megkapó, ahogyan kisugárzása is figyelemreméltónak mondható.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=2539&post=840866#post840866][b]Mihálovics Iván - 2021.12.26. 13:55[/b][/url]

Hallgatom a mesét a mai napról, hogy mi minden történt, hogy Zorka néni ma milyen csinos volt és milyen vicces, meg, hogy van neki egy nagyon nagy barátja, aki egy másik tanárnak a testvére, és hát az élet mint mindig, most is megmutatja, hogy minden olyan bonyolult a világban, mint, amilyen volt.
- Köszönöm. - A nő a gyereket hívja, az Imola név ismerősen cseng nekem. Nem sok ilyen nevű gyerekkel találkoztam életem során, és a különleges nevek megragadnak. A lányomra pillantok, aki rám néz, mélybarna szemei értelmesen csillognak. Van, hogy szavak nélkül kommunikálunk, ilyen volt az anyjával is, szavak se kellettek hozzá, és én tudtam, hogy mit akar, és viszont. Most is csak bólint, és választ ad a kérdésemre. Szóval ő az. Az amnéziás nő a szomszédból. A húgom a szüleivel beszélt párszor, mielőtt elköltözött volna. A kutya miatt, a helyzet miatt, a kislányok miatt. Bólintok, és részemről nem tulajdonítok neki túl nagy jelentőséget. Többet kellene az utcán járnom ezek szerint, és akkor jobban ismerném, hogy kik laknak a környéken, de csak azt az agresszív férfit tudom, akinek a kutyája is idegbajos, szembe lakik, így sosem megyünk az utcának azon a felén teljesen végig, Vasvárynál mindenképpen átjövünk, de inkább előbb.
- Zsini? - A kislány, akire a zöld szövetkabátot úgy kell felsegíteni, és akit egészen biztos, hogy a húgom rontott el, befejezve az öltözködést ellép tőlem, és ahelyett, hogy az én kezemet fogná meg, ahogy szokás volt ez mindig is, Imola keze után nyúl, és mosolyogva pillant fel rám.
- Úgyis egy helyre megyünk.
Zavartan pillantok fel a nőre, mert fogalmam sincs hirtelen, hogy mit kezdjek a helyzettel. Mármint, tudom, hogy amnéziás, de mi eleve nem is találkoztunk, szóval ha nem is emlékszik rám, jelezhetem neki, hogy ez azért van, mert nem is találkoztunk?
- Szomszédok vagyunk, csak még nem találkoztunk. Önök laknak a lila házban, ha jól sejtem. - Nem találkoztunk. Végül is, csak évek óta élünk egy helyen, egy viszonylag kicsi településen.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=2539&post=840873#post840873][b]Rothstein Elektra - 2021.12.26. 14:49[/b][/url]

Lábakat a csizmába, karokat a kabátba. Imola magától öltözik fel és áll meg sapkájával a kezében és várja, hogy anyja is felvegye sajátját. Néznek egymásra némán, hősnőnk arcán elsimulnak a vonások, de gondolatai közé beeszi magát a kérdés, miszerint: Mióta ennyire önálló a gyermeke? Összemosolyognak ezután, majd Elektra magára kanyarítja petrolzöld szövetkabátját. Kezét emeli Imola felé, azonban a kislányt elhúzzák előle. Nyomban utánakap, baljával pedig már nyúl is zsebe felé, melyben pálcája rejlik. Védekező ösztöne élesebb, mint bármikor. Megragadja csemetéje karját, hogy maga mögé rántsa, ám ekkor rádöbben, hogy mi is történt valójában. Megrökönyödve néz, sötét szemeit az idegen gyerkőc és a mögötte álló férfi közt ide-oda kapkodva. - Szomszédok? - kérdez vissza gyanakvó éllel hangjában a riporternő, de ezalatt ujjai szorítása némileg enyhül, mind Imola kezén, mind pálcáján - Zsini és a papája ott laknak mellettünk, de sosem jönnek ki a házukból, amikor otthon vannak - jelenti ki Imola, mintha ez teljesen magától értetődő tény volna. Szemeiben, ahogy visszapillant anyjára, ugyanaz a bölcs nyugalom csillan meg, amivel a férfi képes volt egykor lecsendesíteni feleségét, amikor az hurrikánként tombolt. - A türkiz ajtós, viktoriánusban - reagál hősnőnk nyugodtabb stílusban, de még most sem engedi el lánya karját - Van neve is, kedves szomszéd? - kérdezi sötét szemeit a vele szemben levő arcán tartva, mialatt előre nyújtja szabad kezét, melyet amennyiben a másik fél viszonoz, úgy röviden megráz - Az enyém Rothstein Elektra - mutatkozik be hivatalos hangnemben, hangszínét szándékosan sötétebb tónusúvá téve, pont úgy, ahogy a rádióban szokta. Bársonyos ennek ellenére is, azonban érződik belőle valami zsigeri erő és titokzatosság, de bizonytalanságnak még az írmagja sem fedezhető fel benne. Átható tekintettel, kíváncsian kezdi ezután fürkészni a Zsini néven szólított kislányt. Bájos gyermek, különös ízléssel. Valóban nem találkoztak még, annyi szent, mert arra biztosan emlékezne. Ha másra nem, hát a gyerekőcre mindenképp.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=2539&post=840875#post840875][b]Mihálovics Iván - 2021.12.26. 15:06[/b][/url]

Itt mutatkozik meg igazán, hogy mennyivel másabb életkoronként az ismerkedés. A gyerekeknek nem kell sok, ők teljesen természetesnek veszik, hogy barátok lesznek, együtt játszanak, egymás kezét fogják meg. A felnőttek ennél sokkal bizalmatlanabbak, és valahogy a kettő találkozásánál jön az igazi érdekesség, ahogy a nő elrántja a gyereket, és én magam is ösztönösen magamhoz húzom az enyémet, mielőtt baja esne, két vállán tartva a kezeimet.
- A papám nem szereti az embereket.
Feleli a kislány olyan természetességgel, mintha ez valóban így volna, és ezzel ne lenne semmi baj. Ugyanazt tudom elmondani, mint korábban, ebben a korban sok minden, amin mi, felnőttel megrökönyödünk, természetes, és ahogy közénk mondja az igazságot, úgy döbbenek rá, hogy mennyire furcsa is most minden, hogy Margó elment, kénytelen, kelletlen rám hárult a feladat, hogy elmenjek a gyerekért, vagy bevásároljak.
- Mihálovics Iván. - Viszonzom a kézfogást úgy, mintha mi sem történt volna, mintha ne volna súlyos a tény, melyet Zsini közénk mondott. Pedig igaz, és éppen ezért talán jobb is lenne, ha indulnánk. Nem kedvelem az embereket, egyáltalán nem, és jobb volt nekem addig, amíg a saját világomban élhettem. Fogalmam sincs, hogy milyen szín például az a türkiz, bár hallottam már róla, de ez ilyen női dolog, és ha ráfognám valamire, hogy az, akkor nem találnám el, mert az éppen mentaszín vagy királykék, de biztos vagyok benne, hogy a türkiz az valami zöldes vagy kékes megoldást takar.
- Ne haragudjon, korábban a húgom jött érte, és csak néha kellett ilyen sokáig itt maradnia. Ezért nem találkoztunk még. - Meg persze azért, mert utálom az embereket, mint arra a lányom már rávilágított. A kezem a kezébe csúsztatom, és jelzésértékűen hátrébb lépek egyet. - Jobb, ha indulunk, korán sötétedik. - Valójában már jócskán elkezdődött a folyamat, de a fények még nem gyúltak ki, ellenben tudom, hogy a lányom szeret úgy hazasétálni, hogy követi utunkat a fény, így hát, ha nincs senkinek ellenvetése, biccentek, és ellépek vele a Rothstein családtól.