Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Játszótér

Vázolom a szitut. Épp tök kihalt a játszótér és annak környéke. A táskám valahol a porban hever, ahova menet közben levágtam, bár lehet nekem is fejtörést okozna most pontosan meghatározni a helyét. Nem úgy, mint a pálcámét, ami ugyancsak a földön fekszik, pont olyan távolságban, hogy ne érjem el. Persze, most kérdezhetné bárki, hogy de Veréb, miért nem állsz fel és mész el érte? Fiúk, lányok és egyéb lények, a válasz roppant egyszerű: mert lógok. A hintából. Fejjel lefelé. Beszorulva. És sokkal jobb elfoglaltságnak gondoltam, hogy sírva röhögjek magamon, miközben már levegőért kapkodok.
Örssel és Gertie-vel taliztunk itt, hogy feldobjuk kicsit a lány napját és mint felelős nagytesó - mármint, hogy én, természetesen - szórakoztatva fárasszam le. Na, ebből az lett, hogy drága bátyám lett levíve az életről, Görcsivel az egyik random versenyt halmoztuk a másikra, de eskü tök jó arc vagyok, jobbára hagytam őt nyerni. Egyetlen egy versenyszám volt, ami nem hagyta annyiban a kíváncsiságom; ki tud magasabbra repülni a hintával. Természetesen ő győzött, mert mint mondtam, jóarc vagyok, de ennyi nekem nem volt elég. De nem ám. Amint Örs eltűnt a színről az unokahúgunkkal, én visszapattantam a járműbe és addig löktem magam, míg át nem fordultam… majd még egyszer. És talán még egyszer. Ez a része már homályos, de azt hiszem érthető a lényeg. Szóval valamelyik kör után vesztettem el az irányítást és gabalyodtam bele a láncba, az ülőkébe meg a saját végtagjaimba.
Hajammal a földet söpröm, több, mint valószínű, hogy az állat- és növényvilág legalább fele már benne él. Minden vergődésem nyomán megnyikordul a hinta, mintha velem együtt nevetne a kialakult szituáción. Hatalmas hőstettnek érzem, hogy a balomat már sikerült kiszabadítanom amúgy, de az hótziher, hogy nyújtózkodhatok itt egész este, akkor se fogom elérni a pálcám. Pedig eléggé adnám, ha sikerülne, mert a mostani szerencsefaktoromat elnézve, tuti, hogy rám fog szakadni az ég is. Merlinkére, remélem legalább azt megúszom.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Játszótér

Mostanában nem nagyon találtam a helyem, de hallottam arról, hogy a menhelyen lehet önkénteskedni, ezért is mentem le délután, hogy egy kicsit az állatok közt lehessek, gondozzam őket, s ezzel is kiűzzem a rossz gondolatokat a fejemből.
Szerencsére sok kis jószág várt arra, hogy foglalkozzanak velük, voltak kutyák és macskák is, s mivel nekem is voltak kutyáim, ezért pontosan tudtam, hogy kell velük foglalkozni. Adtam nekik kaját, vizet, néhányat lecsutakoltam, kicsit ökörködtem velük, ami egyrészt nekik is jó volt, másrészt nekem is, mert lelkileg feltöltődhettem mellettük. Az idő viszont gyorsan szaladt, észre se vettem, hogy késő délután lett, ráadásul sötét fellegek közelítettek, ezért úgy döntöttem lépek, s visszatérek a kastélyba. El is köszöntem a menhely dolgozóitól, meg a többi önkéntestől, zsebre dugott kézzel haladtam visszafelé, s hogy levágjam az útszakaszt, a játszótéren akartam átmenni. Odaérve azonban nem rendhagyó látványban volt részem, sőt egész eddigi életem során talán csak egy alkalommal láttam ilyesmit, azt is egy youtube videóban, amit vagy ezren likeoltak.
Konkrétan egy csaj lógott a hintában, fejjel lefelé, s nagyon úgy tűnt, hogy bizony beszorult,s még fel is csavarodott a vasra. Döbbenten figyeltem pár másodpercig, aztán jutott csak az eszembe, hogy talán nem ártana ránézni, hogy minden okés-e. Abból a szögből ugyanis nem látszott jól, hogy magánál van-e, így egy kicsit közelebb sétáltam. - Hé hahó, jól vagy Lány? - a nevét nem tudtam, ezért egyelőre ezt a címkét kapta megszólítás gyanánt, mindenesetre kicsit mókás látványt nyújtott abban a hintában. - Öhm, nem akarok zavarni, ha ez valami akrobatikus izé, vagy Te így szeretsz hintázni, megyek is tovább, csak gondoltam rákérdezek, nem-e kell segítség - ahogy ezt kimondtam, hatalmasat dörrent az ég. Felpillantottam, fölénk értek a sötét felhők, s cseperegni kezdett az eső, egyelőre még csak apró cseppek hulltak alá.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Bogolyfalvi Hivatal és Művelődési Ház → Auror kirendeltség

Reflexszerűen nyúlt a férfi a szemüvege után, és tűzte fel orrára. Sokszor mondták már neki, hogy egy varázslattal megjavítják a látását, és habár kezdetben szülei miatt nem élt a lehetőséggel, azóta nagyon is megszokta már milyen a pápaszemes élet. Pláne, hogy csak az olvasáshoz kellett neki, és nem állandóan.
Kezébe fogta az aktát, és farkasszemet nézett az új tizenévesekkel. Nem, semmiképpen nem ismerte ezt a részét az ügynek, pedig szinte minden bejövő aktát igyekszik elolvasni, hogy újabb nyomokra leljen. Valahogy mégse éri váratlanul a hír, hogy valaki eltitkolta előle az aktát. Voltak aurorok, akiknek nem az ügyek lezárása és feltárása volt az elsődleges, hanem az előrejutás. És persze ehhez rögtön csatlakozott a féltékenység is, ha valaki olyan kap egy ilyen nagy ügyet, mint Zalán.
Felsóhajtott, ahogy újra az asztalra helyezte az aktát. - Nem, ezek sajnos teljesen új esetek. Olyan, mintha egyre beljebb férkőzne az iskolába a drog. A tinédzserek meg még könnyen befolyásolhatóak - húzta el a száját a férfi, és felállt a székéből, és saját, vaskos gyűjteményét odahelyezte Bertalan elé.
- Ez minden infó, amit eddig összeszedtem. Kezdve a tündérpor vegyi mintáival és alkotóelemeivel, egészen az elméleteimig - magyarázta meg, hogy miért tűnik olyan nagynak az akta. Pedig nem volt annyi ügy, amennyiből szeretett volna táplálkozni.
- Ez pedig... - mutatott a falon lévő térképre, amelyen különböző színű rajzszegek helyezkedtek el. - ...a felbukkanások helyszínei. A sárga az egyszer használó felnőttek, a kék akik már többször is vettek a szerből és felnőttek, a pirosak pedig a diákok - komorodott el Zalán, és két újabb tűt nyomott a térképbe. A szomorú látvány tökéletesen kimutatta, hogy a szerhasználók kétharmada diák volt. - Azt sajnos nem tudjuk, hogy a diákok csak gyorsabban buknak-e le, vagy tényleg több használó van köztük, de elég elkeserítő a helyzet - vallotta be. Az sem segített, hogy húga is már az iskolába járt. Igaz, biztos volt benne, hogy Lédát egyenlőre nem fenyegeti a veszély, hogy használó lesz, de már vészesen közeledett a lázadó tinikorszak felé.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Elisabeth Shanes Előkészítő Mágusiskola és Óvoda → Udvar

Az erdőben való neveltetés egyrészt megtanította a lányt, hogyan érezze otthon magát ott, ahol csak zöldet lát. Azonban ezzel ellentétesen sose volt dolga ezelőtt kortársakkal, így most sem teljesen tudta, hogy mégis mit kéne kezdenie a lent látható lánykával. Várja meg, amíg felszenvedi magát? De olyan nem jól csinálta, hogy szinte rossz volt nézni. Azonban régen ő is magától tanulta meg ezeket.
Végül mégiscsak maga alá húzta mezítelen lábait, és felállt az ágra, hogy lefele kezdjen el mászni. Minden kisebb kiálló ágra figyelt, nehogy letörje őket, hiszen a fa se sértette fel az ő bőrét. - Rosszul csünálod - magyarázott közben, és ahogy egész lentre ért felmérte a lányka magasságát és a potenciális ágakat, amelyeket elért.
- Fogd müg azt - mutatott az egyik feljebbi ágra, amelyet Lenke valószínűleg csak ugrással tud majd elérni. - Osztán a lábad támaszkodjon omott - magyarázott tovább, ezúttal arra a vastagabb részre utalva, amelyen eddig a lány próbálkozott.
Várt, hogy Lenke úgy csináljon, ahogy mondta neki, aztán ráfeküdve az egyik fentebbi ágra lógackodott le, hogy ha a lány megcsinálta amit tanácsolt neki, majd a kezéért nyúljon, és úgy segítsen egyenesbe hoznia magát. - Fogd müg a küzöm - szólt parancsoló hangon a vöröske, és teljes erőbedobással húzni kezdte a könnyed lányka testet, és csak akkor merte elengedni, mikor látta, hogy stabilan guggol vagy ül az ágon. Akkor is egy másik ágra vezette oda a kezét, hogy biztosan tudjon kapaszkodni. Lehet, hogy nem értett az emberekkel való kommunikációhoz, de a gyengédséget ugyanúgy ki tudta mutatni feléjük, mint a növények és állatok fele. És közben még bizalomkeltő hatással is volt Lenkére, hála az életmágiájának.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Játszótér

A bőség zavara lenne egy nyitott világ, aminek nincsenek határai. Mikor kisebb voltam és éppen csak belecsöppentem ebbe az egészbe, akkor mégis simán elhittem, hogy bármit lehet. De tényleg, bármit. Persze, azóta már tudom, hogy igenis vannak határok, vannak szabályok, amiket be kell tartani vagy csupán el kell fogadni. Tudom, hogy a hoppanálásnak is van veszélye, hogy el-elmaradhatnak dolgok és itt nem arra gondolok, hogy csomagok maradnak a hátam mögött. Nyelek egyet annak gondolatára, hogy megpörgetném, döntenék, aztán csonkán érnék oda. Nem is értem, miért gondolok most ilyenekre.
- Jaj tényleg. Ahogy egy pyromágus a sarkvidéket, ez teljesen érthető. Mondjuk a sivatag egy nem hydromágusnak sem kellemes, én sem töltenék ott szívesen időt – a filmekben elég volt látni, bár ott bizonyára valamelyik részére rá van játszva, esetleg nem is igazi az a sivatag. Lényeg, hogy nem hiszem, hogy valaha egyikünk is teveháton fog lovagolni a naplementébe. Ha mégis, nos, legalább lesz mit mesélni.
- Azt nagyon is ismerem – bólogatok, főleg az ijesztő részével tudok egyet érteni. Mert az, még egy gyereknek is, aki akkor bőven hisz még abban, hogy van varázslat. Csak más formában, igaz. Nem éppen úgy, ahogy azt elképzeli, majd végül látja is, valójában, akár kézzel is foghatóan. Nos, a töménytelen újdonság majd’ megfojtja az embert, miközben ugyan úgy meg akarja ismerni, minden félelem ellenére. Emlékszem, én is ilyen voltam, olyasvalaki, aki elfutott, majd megállt és visszament, hogy tovább bámulja azt. Aztán szép lassan szoktam hozzá, de a félelem valahol mindig megmarad. Főleg, ha valami új dologról van szó, olyankor sokkal erősebb és élénkebb az emléke annak, honnan indultam.
- Szerintem is. Mint a varázstalan embereknél, akiknek elege van mindenből és csak csendre vágynak. Elvannak a kis világukban, látnak egy csomó dolgot, aztán ha elég, visszatérnek vagy ott maradnak örökre – nem hiszem, hogy nekem erre valaha szükségem volna, szeretek közegben és olyan helyen lenni, ahol van élet. A csend valahogy frusztrál és nem bírom sokáig. Aztán ki tudja, lehet, hogy egy szép napon bekattanok és aztán olyan messzire megyek, hogy senki sem lát. Bármi megeshet.
- Jaj, remélem sosem leszek olyan béna, hogy krokodilt sikerül pohár helyett. Az azért ritka kellemetlen lenne. Amúgy általában csak elrobban vagy nem történik semmi – magyarázom, hogy miképp szokott sikerülni, ha poharakkal kísérletezem. Persze, amikor valami rágcsálót kellett bűvölni, akkor az elején voltak balesetek. A legmenőbb az volt, mikor sikerült az egér, csak éppen üvegből volt, így mikor leugrott az asztalról, ezer darabra tört. Kár érte. Mondjuk megdicsértek, hogy ez is sikerült. - Tényleg az amúgy – értek egyet, viszont nem úgy, hogy közben reszketek. Most nem félek, meg úgy alapvetően sem, szóval ez inkább csak amolyan érdekegyezés módon, hogy bólintok is mellé. Minden veszélyes, amit nem ismerünk és amit nem tudunk irányítani.
- Hú, én sosem gondoltam arra, hogy tanítok. Ahhoz hát, nem vagyok elég ügyes – meg okos sem, nálam sokkalta jobb és rátermettebb emberek vannak, mintsem én, aki néha azt se tudja, mit és hogyan. Erre valóban nem gondoltam. - De a mugliismeret dolog még bejöhet. Van egy csomó más munka a tanításon kívül, ami ezekkel foglalkozik – bólintok. Például azt hiszem, a minisztériumban is van olyasmi részleg, ahol tudnék ebben dolgozni. Persze, ez csak elmélet, gyakorlatban sosem próbáltam még utána keresni.
- Csak úgy kérdeztem, általánosságban – pislogok rá, ahogy kicsit összezavarodik. Nyilván félti, bár oka nincs, semmi olyat nem tudok, ami miatt félnie kellene. Lehet rosszul tettem fel a kérdést, vagy nem is tudom. Kicsit szégyellem magam miatta. - Nem, dehogy is van baja – nyugtatom meg, vagyis próbálkozom vele. Na ez hülyén jött ki. - Nyugalom, csak érdeklődtem, mert hallottam, együtt vagytok és boldogok. Az pedig jó – mosolygok is rá, hogy semmi másra nem ment a kérdésem. Mondjuk ha szomorú lenne miatta, azt már láttam volna, szóval… mindegy is. Feltápászkodom végül, ahogy realizálom, hogy mennyi az idő.
- Én nekem most vissza kell mennem. De örülök, hogy találkoztunk. Nem akartam rád ijeszteni, tényleg. Majd még összefutunk, remélem. Addig meg, légy jó, tudod – nevetek egyet, majd rövid búcsúzkodás után intek neki és indulok vissza a kastélyba. Már rég nincs rossz hangulatom, szerencsére, az teljesen elmúlt.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Játszótér

- Az anyjától örökölte. – Kétségtelen, hogy Flórián szinte egy az egyben az anyja vonásait hordozza. Szép is lenne, ha Milánra ütne, hiszen biológiai értelemben semmi köze nem volt hozzá, és most sincs. Nem tervezi megmondani, legalábbis addig nem, míg az igazi apuka a képbe nem kerül. Bár nem tart tőle, hogy ez egyhamar, vagy egyáltalán bármikor bekövetkezik, mert ha jól vette ki Fecska szavaiból azon a viharos éjszakán nem épp a legszentebb emberrel sikerült kikezdeni. Sosem tudott jól választani, még mellette sem döntött jól. Apró, ám annál fájdalmasabb sóhaj hagyja el ajkait, de nem marad sokáig ebben a kissé letargikus állapotban, hiszen berobban a képbe Laura kisfia, aki egyszerűen tündéri, és Milán kedvét is egyből visszahozza. Abszolút vevő Dani minden mozzanatára, pacsizik és köszön, ahogy azt kell. Amilyen gyorsan jött a kis szélvész olyan gyorsan távozik is, szinte kettőt pislognak és már eltűnik. – Megnyugtató, hogy nem csak az enyém ilyen kis dilis – nevet halkan a vállvonást látva. Vannak napok mikor Flóri is ilyen kis izgága, aztán olyankor alig lehet vele bírni. Ilyenkor kész rémálom, de amúgy meg ő élteti, és nem tudná nélküle elképzelni az életét.
Laura kérdéseire szélesen elvigyorodik, majd játékosan megigazgatja ingje gallérját, kihúzza magát és nagy levegőt vesz, mintha csak állásinterjún kellene megválaszolnia a kérdéseket, vagy valami hasonló nagyon komoly helyzetben. – Hát aszongya’ Milán vagyok, huszonnégy éves tanárforma, egy purdé, egy kutya és egy macska apja, özvegy – sorolja szórakozott komolysággal. Hajlamos mókázni, néha akkor is mikor nem kéne, de legtöbbször megtalálja az idejét és a helyét annak, hogy mikor vegye viccesre a figurát. – Na és rólad mit kell tudni, kedves Laura?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Őszinte örömmel tölti el, hogy a nő is támogatja az ötletet. Sokan mondták már, inkább csak olyan kedves megjegyzésként, hogy ők is szívesen hordanának valamit, amit ő varrt, de aztán mindig annyiban marad a dolog, mert nem tudják, mit akarnak, vagy alapvetően nem is gondolja komolyan ezt az egészet.
- Nem gondolom, hogy a béke, a nyugalom az unalommal járna együtt – biccenti félre fejét, elgondolkodva. Számára a nyugalom és a béke abszolút pozitív érzés, egyúttal biztonságot is jelent. Az unalom inkább negatív hangvételű, egyfajta nyugtalansággal, amit nem szeret érezni. Nem szeret unatkozni, mert úgy gondolja, hogy sokkal értékesebb dolgokkal is töltheti az időt, így ő nem érzi ezt a fajta párhuzamot. – Az viszont igaz, hogy a béke és a nyugalom nagy kincs – bólint aprót megerősítésképp. Ha csak belegondol, hogy a mindennapokban milyen nehéz megtalálni ezt a biztonságos-barátságos légkört, de ha túlmutat ezen a gondolaton, és belegondol a háború sújtotta országokba… abszolút egyet kell értenie a nővel.
- Szerintem nem csak erről van szó. Mármint érezni valószínű ezt érzem, de szerintem ott van az ellenpólus is, a másik oldal. – Ő hisz abban, hogy a sötétség és a fény mindig együtt jár, hogy ott, ahol rossz van, ott ott kell lennie a jónak is. Lehet, hogy naiv gondolat, de mégis, kellően szép ahhoz, hogy higgyen benne. Szereti az ilyen szép gondolatokat, ezek alapján éli az életét.
- Nem, ő nem követi a hitet. De én is Magyarországon születtem már, itt is nőttem fel – ad magyarázatot a fel sem tett kérdésre. Mert ezek után mindig az következik, hogy akkor hol született és miért beszél ilyen szépen magyarul, meg hogy beszéli-e a kurdot, vagy tud-e arabul.
- Hogyne. Manapság nehezen viselik az emberek, ha egy vadidegen leszólítja őket az utcán, főleg így, hogy az iszlám vallásról ilyen kép él bennük. Van, aki hallani sem akar rólam, de a legtöbben azért a kezdeti rémület után elfogadnak. – A bántalmazásról szóló kérdést direkt kerüli, nincs ínyére ez a téma. Túl sok és túl sokféle bántalmazás érte már ahhoz, hogy elég mélyen érintse. Ugyan megbocsájt és megbocsájtott mindenkinek, de nem tudja kitörölni azokat a nyomokat, amik benne ragadtak. – Kettő? – kérdez vissza kíváncsian, nem igazán tudja, hogy mire gondolhat a nő.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Elisabeth Shanes Előkészítő Mágusiskola és Óvoda → Jobb oldali szárny

Egész eddig sikerült elkerülnöm Lenkust az előkészítőben. Fogalmam sincs, hogy hogy sikerült, de valahogy összehoztam. Valahogy, talán direkt tapintatból az ő csoportjához sosem osztottak be felügyelni, meg úgy kivontak a nagy közös rendezvények alól, szóval megúsztam a „te meg mit keresel itt? És miért nem velem vagy?” kérdéseket. Persze azért amennyire lehetett szemmel tartottam, a titkos besúgóim leinformálnak, hogy mi van a kiscsajjal, így tudok minden dolgozatáról, feleléséről, ha jól viselkedik vagy ha büntetésben van. Persze, ezeket jó eséllyel nekem is elmesélné, egyszer valamikor biztosan, de azért nem rossz, hogyha azonnal értesülök minderről, hiszen például a büntetésekről szerintem nem mesélne olyan jó kedéllyel, mint a pozitív eseményekről.
A mai napnak végre vége, épp a tanáriból lépnék ki, mikor az egyik kis csöppség belém rohan hátulról. Már kezdek hozzászokni az ilyenekhez, hogy a szélvészkisasszonyok előszeretettel jönnek nekem egészen véletlenül, míg a kissrácok egészen véletlenül a lábukat felejtik kint az utamban, hátha felbukom. Ez ilyen, a gyerekek ilyenek, aztán van mikor az elnézés a jobb opció, van amikor meg elő kell venni a szigorú nézést és meg kell mondani, hogy ez így nem móka. Ez azonban most más helyzet, mert ahogy hátrafordulok ismerős szőke fürtökkel keretezett ismerős kis arcocskát pillantok meg. Bassza meg, ettől jobb nem jöhet ma. – Hát szia húgi – villantom rá azt a vigyort, aminek tudom, hogy nem tud ellenállni, majd leguggolok, hogy megölelhessem. Igyekszem a lehető legtermészetesebben viselkedni, úgy, mintha ez minden napos történet lenne, és egy cseppet sem lenne furcsa, hogy én, aki az otthon jelentem, most felbukkanok az itteni életében.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Bogolyfalvi Hivatal és Művelődési Ház → Bogolyfalva Hivatala

Edu
Kinézetem

Azt mondják, az emberen a leglátványosabb változás, ha semmi sem változik rajta igazán az, hogy hogyan vibrál az aurája. Az enyém érezhetően nem vibrál, mintha elvettek volna mindent, amiért megérte. Ez nem igaz, hiszen számos dolog, számos ok miatt örülhetek, vannak örömeim az életben, azonban, én így gyászolok, megfakultan. Nem viselek teljesen feketét, jogom se lenne hozzá, de mindig van rajtam valami, ami a gyászidőszakot jelzi, és bár nagyon jól tudok magamban szenvedni, sosem engedtem meg azt, hogy a külső szemlélők a gyengeségemet lássák. Mostanra pedig ott van Riri is, aki miatt nem szabad gyengének lennem, nem szabad elhagynom magam. Szerettem és szeretem Marcellt, talán sosem fogom nem szeretni, de akár visszatér az életünkbe, akár nem, akár csak barátként, akár nem, nekem nem szabad elmerülnöm ebbe. Az élet megy tovább, a gyász idővel könnyebb lesz, és tudom, hogy eljön a nap, amikor nem vágyom a csendbe burkolt, néma elmélkedésre. Írországban én voltam a kitartóbb, míg Elektra adta volna fel, azt hiszem, ez most megfordult. Látva Otíliát, belegondolva, hogy mit tettem Elektrával. Azóta az eset óta a pálcám a szekrényben pihen, kulcsra zárva, mert képtelen vagyok megérinteni, félek attól, hogy mire vagyok képes, hogy mit tettem majdnem. Félek magamtól.
- Szóval, nem igazán tiszta a szituáció, most akkor együtt vagytok Rebekával vagy sem?
Teszem fel a kérdést váratlanul, miközben aprót harapok a sajtosrolóba. Van étvágyam, de nem akarok habzsolni, pedig a sajtosroló, óóó igen, azt hiszem, az én lelki társam roló és a tejföl. A kapcsolatunk kiegyensúlyozott, harmonikus. Szusszanva húzom ki magam, majd fintorodok el picit, ahogy a vérvétel utáni ragtapasz húzza a bőröm. Ma különösen kegyetlenül bökték belém a tűt, így úgy érzem, hogy az éppen csak sárgába váltott lilaság most újra szétterjed majd. Miközben Edut hallgatom, leteszem a zacskót a teám mellé, és elkezdem lepiszkálni a zavaró tapaszt. Hihetetlen, hogy az embert mennyire képesek megkínozni, és hihetetlen, hogy az ember mit meg nem tesz azért, akit szíve szerint száműzne a világból, de mégis megesett rajta a szíve. Karmajavítás, mondjuk ezt.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Bogolyfalvi Hivatal és Művelődési Ház → Bogolyfalva Hivatala

Vicces, hogy mindig a gyors és rövid szertartások képesek csúszni, és ezzel az egész, szépen elrendezett napirendemet felborítani. De szép volt, jó volt, és én gyorsan elpakoltam mindent, amit el kellett a kisebbik díszteremből, hogy a délutáni megbeszélésre elő tudják készíteni. Éppen csak kilépve a teremből szólnak, hogy az időpontra jött ügyfél megérkezett, és, hogy ne itt kint várakoztassák, beültették az irodámba, szóval most ott van. Sietős léptekkel indulok meg, a padlón erős visszhangot vernek határozottan koppanó sarkaim, hogy minél előbb az irodában lehessek, utálom, ha valakit meg kell várakoztatnom.
- Bocsásson meg, Petrovics úr, remélem nem várakozik régóta.
Csak egy pillantást vetek rá, és egy bocsánatkérő mosolyt küldök felé, ahogy a pezsgőspoharakat rejtő dobozt, és a rápakolt kellékeket egyensúlyozom beljebb, hogy az ablakpárkányra pakoljam. Ráér, majd elrakok mindent, ha végeztünk. Gyorsan lekapom magamról a bolerót, amit azért húztam fel, hogy eltakarjam a tűszúrások nyomait, amiket az elmúlt hetekben szereztem. Az eseményre hullámossá tettem a hajam, és az elől lévő tincseket befontam, ebbe a menyasszony kéréséra néhány kék virágot tűztek, amikről már teljesen meg is feledkeztem, szóval az ismeretlen férfi tarthat aranyosnak és éretlennek, vagy komplett idiótának is. Kiváló alapokkal indítok, mint mindig. Arról pedig, hogy a szalag még mindig keresztben van rajtam, hiszen éppen az előbb eskettem, teljesen meg is feledkezem, így azzal együtt lépek oda a férfihoz, hogy bemutatkozzak neki, elvégre eddig csak átadott üzenetekben kommunikáltunk, amiket Rudolftól kaptam, aki az egész ügyet elindította.
- Hollóvölgyi Zsófia, nagyon örvendek, és örülök, hogy végre személyesen is találkozhatunk.
Nyújtom felé a kezem, tekintetemmel a tekintetét keresve. Remélem csak, hogy nem türelmetlen, mostanában nem vagyok a toppon, már, ami a hisztéria kezelését illeti, próbálom kedves hanggal kiütni a lehetőséget, hogy eleve bunkón indítsuk az ismeretségünket. A türelmetlenség, a fáradtság, talán egy leheletnyi meggyötörtség annak, aki ismer, feltűnik, de a felületes, vagy új ismereteket nem féltem, ők nem tudnak róla semmit, nem láthatják, hogy milyen vagyok.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Bogolyfalvi Hivatal és Művelődési Ház → Bogolyfalva Hivatala

Különleges arcot kaptam, noha láthatatlan akartam lenni. És még érdekesebb lett a „személyem” azután, hogy megtudtam a nevemet. Csak számomra van értelme annak, hogyha már ilyen küllemmel és névvel áldott meg a bájital, akkor csodabogárnak is akarok tűnni? Rosszul játszom ezt a játékot. De felszabadító az érzés, hogy – úgymond – nem kell magamért felelősséget vállalni. Szerepet játszom. És mint jó diákszínpados gyermek teszem azt, amit a belsőm súg; Petrovics Karsa vagyok. Farkasházy Teodor és Rudolf unokatestvére, akit azért hívtak a Bagolykőbe, mert az előző házvezető-helyettes – Isten nyugosztalja – eltűnt pozíciójából. Eridonos HVH vagyok, ezért nem is kifejezetten lenne értelme annak, ha egy megsavanyodott pofát tennének be Hegedüsh helyére. Jó… most már én magam is kezdek belezavarodni. Ketten vagyok egymagam.
A minap meglátogattam az egyik túrkálót, ahol eléggé jópofa kis darabokra bukkantam. Én sosem venném fel, de Karsa igen. Ő angolosan eleganciával tróger. Ezzel a kellemes megjelenéssel sétálok be Zsófi irodájába. Szívem majd’ kiugrik a helyéről, tenyerem izzadni kezd, és ezt azzal próbálom lefojtani, hogy az egyik közeli könyvespolchoz sétálok és leveszek egy igen súlyosnak kinéző olvasmányt. Átszellemülésem egyik alapja, hogy nem a megszokott zenéket hallgatom, így jobb fülemben a fülhallgató, aminek másik szára hanyagul lóg bal vállamról. A jobb vállat pedig egy vászontáska húzza, amibe mindenféle furcsaságot belehajítottam. Tetszik nekem Karsa.
Picit van a sztoriban egy enyhe Jekyll és Hyde beütés, nem? Ajkaimat nyalva, fakókék szemeimet hunyorítva bújom a betűket, amikor hallom az ajtó nyitódását. Komolyan, várakozón tekintek a vöröshajú lányra. Tekintetemből elég sok minden nem olvasható ki; éppen azért, mert annyi minden van benne. Értelmezhetetlenné teszi a csillogást.
– Üdvözlöm Zsófia – ejtem ki a szavakat, majd egy halovány mosollyal kezére fogok. Minden annyira szürreális. Érintése nyomán bizseregni kezd kézfejemen a bőrborítás. Lassan vissza is húzom magam mellé, s másik kezemből a könyvet visszateszem a polcra. Minden mozdulatom lassú, mintha egy lajhár magasodna a törékeny testű Zsófi felé. – Nem különbben – hajtom kicsit előre a fejem, s úgy kapcsolom össze világos tekintetünket egymással. Látom, hogy fáradt. Hogy tele van a feje. Érzem a lelkét. Bár levehetném róla a súlyt. De még nem most… most még veszélyes.
– Nem vagyok jól az ügyek intézésében – köszörülöm meg torkomat. Még mindig szokatlan ez a reszelős, kissé mocskos bariton. – Miért is vagyok itt?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Bogolyfalvi Hivatal és Művelődési Ház → Bogolyfalva Hivatala

Az érzés ugyanaz, amit csak akkor érzek, amikor... nem. Valószínűleg nagyon fáradt vagyok, és talán a tűz, mely minden más ember közelében lanyhán lébecol bennem, most így próbál ébren tartani. De, ahogy kezet fogtunk, úgy lobbant fel bennem valami, és a testem gyakorlatilag mini kazánná változott megint, tényt üvöltenek süket fülekbe. Zavar, hogy éppen most, és tudom, hogy a hő a bőrömből érezhetően és talán félreérthetően sugárzik, zavartan lépek is egyet hátra, hátha el tudom kerülni azt, hogy érezze, ami velem történik. Egy biztos, ez nem vonzalom, egyetlen miliméternyi pontot se látok rajta, amiért indokolt lenne ez az egész közjáték, így biztosra veszem, hogy csak a fáradtság játszik velem.
- Igen, ezt Farkasházy úr is mondta, azonban sajnos szükségszerű a találkozás. A település szabályzata kimondja, hogy bárki, aki huzamosabb ideig a településre érkezik, regisztráció köteles, le kell adnia az iratait, bejegyeztetni a pálcáját.
Miközben beszélek, észreveszem, hogy magamon hagytam a nemzetiszín szalagot, így azt levéve teszem az ablakba, és csak utána foglalok helyet, szembe vele, az asztal másik oldalán. Mivel már intenzíven süt a nap, szeplőim is intenzívebben vannak jelen, éppen ezért egy színezett hidratálóval enyhítettem kicsit őket, de még így is látványosak, még jobban kiemelik a szemem kékjét, amivel kutatón figyelem őt. Azért valljuk be, zavar, hogy egy ismeretlen esetében olyan hatást gyakorolt az elemem, amit eddig egyetlen embernél, és köszönjük szépen, bőven elég, hogy csak nála csinál ilyet. Az is kellemetlen, és utálom, hogy elárul, és eddig elég volt, hogy azon kattogott az agyam, hogy mit fogok csinálni, ha ő előkerül, nem nagyon van kedvem ahhoz, hogy mindenki kandallója legyek.
- Elmondta, hogy idefelé jövet sajnálatos módon kirabolták, elvesztette az iratait, a születési anyakönyvi kivonatát őrző hivatal pedig nem sokkal a születése után leégett, így csak a családfájuk és az ön nyilatkozata, az ön aláírása hitelesítheti, hogy ön valós személy. Ez nem éppen egy szokásos eljárás, de mivel a rossz iratkezelés miatt nem is szokatlan, ezért muszáj meglépnünk ezeket a lépéseket. Gyakorlatilag újrakreáljuk magát, mintha csak most születne.
Felfelé fordított tenyérrel mutatok végig a papírokon, melyek ahhoz kellenek, hogy hivatalosan is jogosan mozogjon a faluba. Egy kicsit időigényes, de szükségszerű.
- Néhány kérdést fogok feltenni önnek, rengeteg helyen kell aláírnia, amit tudom, hogy az emberek nem szeretnek, de megpróbálok ehhez jó társaság lenni. Ez mind a kettőnk érdekét szolgálja.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Elisabeth Shanes Előkészítő Mágusiskola és Óvoda → Bal oldali szárny

Talán ha az élete múlt volna rajta, akkor sem adta volna fel hallgatását a lány. Az viszont mindennél jobban zavarta, hogy a másik élvezi a helyzetet. Neki kellett volna jól szórakoznia, míg Denisnek bosszúsnak kellene lennie. Ehelyett Lenke lett csak egyre durcásabb, hiszen tanára arcán széles mosoly jelent meg, és meg se próbálta rávenni a lányt, hogy megszólaljon. Hát hol ebben a móka Lenke számára?
Persze, hogy összerakta, nem hülye ő!
s valóban jobban érdekelte a legilimencia, mint a furcsa lények, melyekről mindenféle unalmas és értéktelen információt kell megjegyezni. Valakinek a fejébe belenézni? Az bizony sokkal izgalmasabb dolog, és még jó kihívást is jelentene a lány számára. Brightmore-nak azonban a világért sem vallotta volna ezt be, ha okklumentor lenne, még el is tudná tüntetni a másik elől a gondolatot. Kora és képességei azonban kevesek voltak még hozzá, hogy ilyen tudomány birtokában legyen. A tudat pedig, hogy nem tudja kontrollálni gondolatait, még jobban bosszantotta, mint maga a helyzet. Csak iskolatársa mentette meg, aki elterelte egy percre a tanár figyelmét, így Lenkének volt ideje rendbeszedni fejét, míg Brightmore nem rá figyelt.
Na és, hogy mi volt a képen? Arról fogalma sem volt, pedig tudta, hogy a tanár szörnyen élvezi a helyzetet, pláne, hogy pont egy ilyen képen akadt meg a lány szeme. Emlékezett, hogy látta már valahol, látta azokat a szarvakat, sőt, talán a fehér-fekete szőrt is. Talán a tankönyvben, mikor egyszer unalmában lapozgatta. No de mi a neve? Talán ez volna a nundu? Vagy a réem? Szemeit visszavezette Brightmore-ra. Pont úgy húzta össze őket, mint ahogy azelőtt, hogy elfordult volna. Mintha csak szét akarta volna robbantani a tanárt. A levegő vibrált körülötte, és talán csak idő kérdése volt, hogy vadmágiája nem kelt életre még.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Elisabeth Shanes Előkészítő Mágusiskola és Óvoda → Jobb oldali szárny

Hannától elköszönve Lenke egyenesen a szobájába indult. Csak minél hamarabb fel akart érni. Zenét akart hallgatni, talán gyakorolni az a nehéz lépést, ami nem ment neki a legutóbbi ballett órán, esetleg kipróbálni azt a rajztechnikát, amit Nati mutatott neki a múlt hétvégén. Talán még a szobatársával is elbeszélgetett volna, ha ott van. Akkor még az egyedüllét sem zavarta volna. Igen szép délutánnak ígérkezett.
Villámgyorsan realizálta azonban, hogy rohanása végett vethetett a délutáni terveinek. Ha a rossz emberbe rohant bele, akár megint büntetést is kaphat. Számtalan variáció futott át az agyán, mit mondhatna mentség képpen, miért rohangászott a folyosón. Arra azonban nem számított, hogy mikor a férfi megfordul, imádott bátyjával találja majd szembe magát. Arcára meglepettséggel vegyes mosoly ült. Szorosan ölelte meg a fiút, ahogy az leguggolt hozzá. Mikor aztán elengedték egymást, Lenke hátrébb is lépett kicsit, hogy Aleksz szemébe tudjon nézni. Mosolya lelkes volt és izgatott. De vajon miért volt ott a fiú? Arckifejezése hamar változott gyanakvóra.
- Te meg mit keresel itt? - másképp nem kapott volna választ, magától nem jött volna rá. - Engem keresel? - ez lett volna az egyetlen logikus magyarázat a lány szemében. Összehúzott, gyanakvó szemekkel nézett bátyjára.
Nem beszéltek meg programot aznapra, legalábbis Lenke nem emlékezett ilyesmire. Talán máris hallott a büntetésről? Neeem, az nem lehet. Akkor nem vigyorogva fordult volna a lányhoz. Az eszébe sem jutott, hogy Alekszej tanárnak tanul, és esetleg ezért van az előkészítőben. Nem, hiszen a világ Lenke körül forog, valamilyen módon tehát mindenképp őmiatta volt ott.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Bogolyfalvi Hivatal és Művelődési Ház → Művelődési Ház és Könyvtár

Még a legöntudatosabb, legmegfontoltabb emberekkel is megeshet olykor, hogy ösztönösen, magukat is meglepve cselekednek. Hogy egyszercsak olyan helyzetben találják magukat, méghozzá saját akaratukból, amire nem is voltak felkészülve. Nem tervezték be, még csak nem is állt szándékukban, ha valaki megkérdezi őket róla. Lilla mostanában egyébként sem volt egészen önmaga, szóval mikor a műszakja végén, amit fogalma sem volt, hogy tudott végigcsinálni, ott találta magát a Balázs atya által is használt terem ajtajában, miközben kopogásra emelte kezét, belehasított a felismerés, hogy épp ilyesmit művel.
Megpillantotta a férfit, aki egyelőre őt még nem szúrta ki, és nem értette, hogy a fenébe gondolhatta, hogy ez jó ötlet. Már a múltkor sem ment, és azóta csak minden pocsékabb volt. Mármint hatványozottan. És már akkor sem értette önmagát, hogy mégis mi a francot akarhat ettől az embertől. Nem hitt Istenben, sem az egész Bibliába gondos válogatás után foglalt tündérmesében, pedig egy olyan világban élt, ahol a varázslat létezik.
Persze tudta, miről szól ez, de attól sem érezte magát jobban. Igazából semmitől sem. Még a repülés sem segített, szóval nem is értette, mit remélhet attól, hogy már megint itt van. Pocsékul érezte magát a változatosság kedvéért egyébként is. Fájt mindene, erőtlen volt, a szemei mintha ki akartak volna fordulni a helyükből. A gyomrát mintha szorongatták volna, amitől kissé meg volt görnyedve, és a nyelés is nehezére esett. Így akarna beszélgetni? Egyszerűbb lenne lefeküdni aludni.
Úgyhogy leeresztette kezét, és sarkon fordult, hogy távozzon inkább.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Elisabeth Shanes Előkészítő Mágusiskola és Óvoda → Bal oldali szárny

Szórakoztat a helyzet, és valószínűleg az arcomra is kiül, mert nem erőltetem meg magam annyira, hogy szóra bírjam diákomat. Inkább elbeszélgetek magamban, mintsem bármit alkalmazzak annak érdekében, hogy szóra méltasson. Ugyan, abban semmi kihívás nincs, ráadásul igencsak dicséretre méltó egyébként, hogy mindennek ellenére, még mindig tartja a büntetést. A végén még büszke leszek. Mélybe menő eszmecserénket zavarja meg egy másik diákom, akinek készségesen és ugyanúgy mosolyogva nyújtok segítő kezet. Nincs más választásom, különben elvesztem a Sárközivel kötött fogadást, és nem hagyhatom az öreget nyerni megint. Az előzőt megnyerte, de ezt most én fogom vinni, még ha hatalmas erőfeszítést is kell beletennem. Természetesen erről csak ő és én tudunk, mert ha Payne megtudja, hogy csak azért vagyok türelmes, mert ez volt a fogadás tárgya, kiakad. Nem mintha egyébként nem tenné meg nap, mint nap, de ezen különösen megtenné, nekem meg nincs ehhez türelmem. Micsoda paradoxon.
Visszafordulok Lenke felé, mosolyogva fogadom, hogy még mindig a képet szuggerálja. Amikor visszafordul felém, a mosoly csak még szélesebb lesz, mert ismét azt a tekintetet kapom, amit percekkel ezelőtt. Így mondjuk nem fogunk előrébb jutni, de üsse kő, a helyzet így is igencsak élvezhető. Számomra. Lehet Lenkének plusz egy óra az én és a kép társaságában. Ki tudja?
- Elgondolkodtam azon, hogy átadom a legilimencia alapjait - könyökölök fel az asztalra, arcomat tenyerembe támasztva fordulok én is ismét a kép felé. Többet nem mondok, csak a képet nézem, ha már Lenke engem csodál képként, apró mosollyal ajkam szegletében. Szusszanva fordulok hátra vállam felett, hogy ellenőrizzem, Cortez még mindig az egyik legfelső polc sarkában alszik-e, és amikor meglátom megkönnyebbülök. Farka csavarodik az állat köré, kitakarja magát, így ez hosszú szunya lesz. Hála Merlinnek, legalább vele nem kell foglalkoznom.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Bogolyfalvi Hivatal és Művelődési Ház → Bogolyfalva Hivatala

El sem engedem tekintetemmel a másikat. Áthatóan kékszín szemeim bambán kutatják a vonásait és egy pillanatra megáll a szívem; felismerne? Á! Kezd kiújulni az üldözési mániám. Hogyan ismerhetne fel, amikor nem „én” vagyok előtte. Maximum azért néz furcsán, mert a lélektükreim ugyan most kékellnek, a viszontlátás érzése teljesen más érzetet hagyhat maga után. Mégsem vagyok nyugodt, hiszen látom a fáradtságot, a meggyötört ábrázatot, és nem tudom nem magamat okolni ezért. Noha az is meglehet, hogy csupán a munka az, ami ennyire kimeríti az én Zsófiámat. Jóságos, majdhogynem hegés mosolyra húzom ajkaimat, és bólogatni kezdek Farkasházy gondolatára. Alapvetően Hegedüsh-ként nincsen gondom az ügyek intézésével, elvégre hosszú évek óta nekem kell gondoskodni magamról. Egészen tizenöt éves korom óta. Így ezzel nem lenne probléma, de most, ebben a helyzetben mégsem tudom, hogy mik lehetnek a következő lépések. Még szerencse, hogy Bogolyfalvának van egy Hollóvölgyi Zsófija.
Ezen az édes kis gondolaton újfent elmosolyodok, de nem táncolhat ez a boldogság sokáig nevetőgödrös arcomon. Megfagyok. Nagyot nyelek, szemeim kidüllednek, pupilláim kitágulnak. Regisztráció? Rudolf, az ég szerelmére! Pont egy ilyen dolog felett siklottál el? Nincsenek irataim. Nincsen pálcám. Vagyis… van pálcám, de az Hege pálcája, vagyis az enyém, az én pálcám. Zsongani kezd a fejem, így kissé szédülten nyúlok orrnyergemhez, hogy szemeimet összeszorítva vegyek egy mély levegőt.  
– Tudja, kisasszony… az a helyzet, hogy… – és itt szerencsére Zsófi folytatja is. Tudtam én, hogy Rudolf nem hagy cserben. Kiraboltak. Hát persze. Ajkaimat amolyan „igen, sajnos ez van” módon biggyesztem és szorítom össze egyszerre. – Mintha csak most születnék – ismétlem meg a nő szavait elmerengve. Magamat megrázva foglalok végül helyet a kényelmes székben. Boldogan mosolyogva tekintek Zsófira. Olyan szívesen kinyújtanám a karom, hogy ujjaim szorításában érezhessem a finom kézfejet, de nem tehetem. Petrovics Karsa vagyok és most újra kreálunk engem. Mert létezem.
– Teljesen világos, persze – bólogatok és dőlök előre ültömben. Akár egy papó veszem az ölembe a vászonszatyrot és hajolok még közelebb a nőhöz. Szinte aurát-sértő a művelet, de önző vagyok. Érezni akarom, hogy valóban itt van. Hogy valóban itt vagyok. Veszélyes és balga húzás, de mit tehetnék? – Kezdhetjük is akár.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Bogolyfalvi Hivatal és Művelődési Ház → Bogolyfalva Hivatala

Koncentráció, az az alapja mindennek, és én nagyon tudok koncentrálni, egészen bele is merülök a feladatba, egészen jól megy egy bizonyos pontig. Csakhogy a ponton túl, érzem, hogy elpirulok, hogy megint úrrá lesz rajtam az elemi mágia okozta "kicsapódás". Azt hittem, hogy mostanra megtanultam kezelni ezt, és, hogy senki sincs, aki zavarba tudna hozni, vagyis van, Hege, de ő most nincs itt, mert... más dolga van. Nem, nem halt meg, csak el kellett utaznia, de majd jön haza. Olyan régóta mondom magamnak ezt a mondatot, hogy már teljesen elhittem, és egészen mostanáig, eddig a pillanatig nem is volt ezzel semmi gondom. Mondjuk, kicsit, azt hiszem, szánalmasnak gondolna mindenki, aki belegondol abba, hogy hűséges vagyok valakihez, akivel sosem volt semmi túl azon, hogy menthetetlenül beleszerettem. Tényleg semmi. Nem mintha mással lett volna, hiszen, amikor a "drámai oroszlán" énem tör felszínre, akkor a nem létező szexuális életem is terítéken van. Végül is, nem én vagyok az egyetlen ember a Földön, aki meg tudja mondani, hogy hány napja nem volt együtt senkivel. Ahogy a nyolcszázhuszonöt nap sem annyira szánalmas. Vagy... na jó, talán mégis. Ezen elmélkedve, kapom magam azon, hogy tekintetemet a kék szemekbe elveszítve, ki tudja mióta, teljesen elmerülve és elpirulva létezem. Mekkora égés! Te jó Isten.
- Remélem, hogy ön előtt nem sejlett fel az az opció, innentől anyának hív, és pénzt lejmol tőlem, hogy a hamis személyién sört vehessen. Mondjuk, azt hiszem, most már mindegy. De pénzt nem kap, mert a cukorfüggő másik gyerekem már teljesen lerabolt.
Oké, lássuk be, sem a szándékos, sem a nem szándékos flörtök bajnoka nem vagyok, és leginkább azért vagyok egyedül, mert a férfitársadalom így biztonságban van egy sorscsapástól. Csak ez a pirulás, ez a felhevült mágia, a tűz, ami az ereimben tombol nem tetszik. Betöltöttem a huszonötöt, heti kétszer csapolják a manámat, képtelen vagyok használni a pálcámat, és máris kapuzárási pánikom van. Azt hiszem, délután elmegyek és veszek egy porsche-t, tűzpirosat.
- Szóval...
Felpillantok, és már megint ott van, én pedig a már múló zavaromat régi jó barátként köszöntöm. Tudom, hogy az emberek egy csoportja közvetlen, azonban mindenki, aki engem ismer tudja, hogy én tartózkodó vagyok az emberi közelséggel kapcsolatban, mégis, vannak emberek, akiket állandóan érintenem kell, mert a szeretetnyelvem az érintés. Én egy nagyon furcsán összerakott ember vagyok, és nagyon tisztelem a barátaimat mert nagyon türelmesek velem, és elviselnek. Akaratlan elmosolyodom, és az ajkaimat akaratlan megnedvesítve szusszanok egyet.
- Ne haragudjon, egy kicsit sűrű napjaim vannak.
Azért bámulsz bambán, vigyorogsz, mint egy hülye, és bocsátasz ki olyan hőmennyiséget, mintha a legkülönlegesebb ember lenne veled szemben. Csodás. A testem üvölt a ténytől, hogy kivel van dolgom, de az agyam, az teljesen blokkféket kapott, főleg attól, hogy zavarban vagyok.
- Néhány rutin kérdést teszek fel első körben. Ha az adatok megegyeznek, kérem, válaszoljon egyértelmű igennel. Ön Petrovics Karsa, Budapesten született, 1980. február 4-én. Anyai ágon unokatestvére Farkasházy Teodornak és Rudolfnak, foglalkozását tekintve, mentálhigiénés segítő szakember. Az itt tartózkodása célja, hogy segítsen feldolgozni Hege... az Eridon ház házvezető-helyettesének elvesztését. Megbizatása átmeneti, a tanév végéig szól, további foglalkoztatásáról nyáron döntenek. A rablás során a pálcáját is elveszítette?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Sokkal többet haladtam ebben a röpke egy órában, mint azt valaha gondoltam volna. Valószínűnek tartom, hogy Noncsi bácsiék sem fogják elhinni, hogy valóban kitaláltam egy olyan megoldást, ami elfogadható. Illúzióval töröm meg az illúziót, és én sem akarom elhinni, hogy sikerülhet. Ahogy haladunk előre azonban, minden lépéssel közelebb érzem magamhoz a megoldást, és valami megkönnyebbülés féle száll rám. Nem vallanám be senkinek, de fontos az illúzió, szeretem és akarom csinálni, így mindent megteszek azért, hogy tökéletesen űzzem.
Hevesen bólogatok Ruben felé. Tényleg van olyan, ami kisujjból megy már, de egy ilyen bonyolult illúzió megteremtése mégis nagyobb sikerélmény lenne, mint eddig bármelyik illúzió, amit csapattam. Szusszanok egyet, ami elégedetten reppen el tőlünk, majd dőlök hátra a padon és szuggerálom az eget. Gihi, tényleg sikerülni fog. Mert ahogy szavaim mellett Ruben karkötőjén megjelentek a dolgok, működőképes lehet, csak azt ne kalkuláljuk bele, hogy a pasi még bonyolítja is. Jó, persze már, flexel itt a csávó, mintha olyan egyszerű lenne ez. A karkötő eltűnik kezéről, én meg hatalmas vigyorral bólogatok szavaira. Remélem, hogy az idő előrehaladtával képes leszek olyan könnyen megcsinálni mindent, mint Alek bácsiék. Az nagyon király lenne! Azért utolsó próbálkozást nyomatok én is, ne csak Ruben erőltesse meg magát, de végül nem jön össze. Vállat vonok a bókra, bármennyire is megleptek a szavai. Csak szélesen vigyorgok.
- Ebben látok logikát. Mármint abban, hogyha a nehezebbre koncentrálok, akkor az egyszerűbb könnyebb lesz - ráncolom a szemöldökömet, majd nyújtom ki lábaimat és kezeimet is. Ja, különös hangokat kiadva nyújtózkodom, majd pattanok fel. Először megszeppenve nézek Rubenre, majd röhögök fel hangosan. - Na igen. Ott nagyjából csak mázlink volt broval. De végül nem dőltek össze - vonom meg vállamat, mert azt is hatalmas sikernek könyveltük el. - Szerintem mindent elpanaszoltam - fogom meg a cuccomat a padról, mert érzem ám, hogy ideje nyugtot hagyni Rubennek. - Kösz mindent még egyszer. Majd zaklatom még valszeg - húzom vissza fejemre a fejest széles vigyorral, majd integetek a férfinek, miközben csusszanok el a padtól kitolt csípővel, hogy újrakezdődhessen a koncert, amíg visszaérek a kastélyba.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Bogolyfalvi Hivatal és Művelődési Ház → Bogolyfalva Hivatala

Jobb kezemet megemelem és – ugyan már régen meg kellett volna tennem – leveszem vörös, most kissé rendezetlen hajkoronámról a khakiszín flat cap-et. Picit játszom a silt feletti varrással vékonyka, csontos ujjaimmal, és néhol meg-megpattintom körmeimmel a vonalat. Szótlan ülünk kicsit, amitől tekintetem egyre érdeklődőbben fúrom Zsófi szemeibe. Néz engem. Sőt bámul. Üldözési mánia ide vagy oda, nem hiszem el, hogy felismerne. Megérezte? Létezik ilyen? Mindig ilyen meleg volt idebent? Nem szeretnék még lebukni, mindennek el fog jönni az ideje, de ez még bőven nem az a pillanat. Regisztrált bogolyfalvi lakos szeretnék lenni erre a kis időre, amíg minden a helyére nem kerül. De most valami tényleg nincsen rendben; Zsófi kipirosodik és némán bámul engem. Ajkaim érdeklődő csücsörítéssel és szemeim pedig tágra nyílva várják a következő lépéseket, amíg a fiatal nő észbe nem kap. Így tetszem neki? Igazából… ebben a bőrben eléggé hasonlítunk egymásra, meg kell hagyni.
Halovány mosoly jelenik meg vékonyívű ajkam szegletében. Amolyan „de hiányoztál, te lány” lenne benne, ha Hege lennék, így csupán kifejezetten bájosnak találom ezt a zavart, amit valójában nem teljesen értem, hogy mi okoz. Ha jobban belegondolnék, akkor talán – hangsúlyozom talán – eljutna tudatomig, hogy mi is történik ezekben a percekben, azonban most csak inkább élvezem ezt a kedves kis flörtöt. Nem megszokott ez Zsófitól, és kissé beindul a fantázia, hiszen én most nem Hege vagyok.
– Szerencséje, hogy nem iszom alkoholt. Így nem fogom kihasználni a „hamis személyi” előnyeit – ha hozzátenném, hogy „anyuci”, akkor bizonyára vén perverznek tartana, szóval lenyelem a szót és a számomra megszokott csibészséggel dőlök hátra a székben, hogy tovább tapasztaljam ezt a rendkívül képtelen élményt. Azóta sem iszom. Megígértem neki. És ezért nem akarom annyira meghasítani az elmémet, hogy pont Karsával kezdek megint a pohár fenekére nézni. – Szóval? – hajtom előre fejem, hogy úgy tekinthessek fel mosolygó kékjeimmel a nőre. Ismét elkapja a zavar, amire még mindig mosolyogva összehúzom a szemeimet. Érdekes jelenet ez… nagyon érdekes.
– Semmi gond, teljesen megértem – az enyémek sem telnek éppen eseménytelenül. Főleg az ilyen megmozdulások miatt. Az iskolai ügyekkel mondjuk nem sokat foglalkozom. Szerencsére Rudolf szeme a pályán, és így csak látványból vagyok leginkább a házvezető helyettese. Amolyan névleges dolog ez. Legyen kit társítani az Eridonhoz, amíg Hege vissza nem tér a köztudatba. Remélem, eljön ez az idő is. Ön Petrovics Karsa. – Igen – Budapesten született, 1980. február 4-én. – Így van - Anyai ágon unokatestvére Farkasházy Teodornak és Rudolfnak. – Igen – Foglalkozását tekintve, mentálhigiénés segítő szakember. – Igen – a továbbiakban is csak bólogatva hajtogatom beleegyezésemet az előre megadott adatokra. Még jobban elkényelmesedve dőlök hátra a székben. Mindkét könyököm a szék karfáján, hosszú ujjaim hegyét összeérintem vékony ajkaim előtt. Kék szemeimet le sem veszem Zsófiáról, miközben azokat megfigyelően összehúzom. Bal lábamat által vetem a jobbon. – Sajnálatos módon, igen. A ruháimon és – a lehengerlő személyiségemen kívül, tenném hozzá hegésen, de inkább félbehagyom a mondatot, és újra kezdem. – Akarom mondani, a ruháimon kívül nem maradt nálam semmi – Merlinre…

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Bogolyfalvi Hivatal és Művelődési Ház → Bogolyfalva Hivatala

Egy kicsit zavar, hogy nem értem magam, nem értem azt, ami bennem van, és meg kell vallanom, nagyon kényelmetlen ez a helyzet. Érzem, ahogy szó szerint tüzelek, és ég a bőr a képemen, amiért ez a kicsapódó hév forrósítja a levegőt és az arcom is pirosabbá válik tőle. Miért? Nem értem, hiszen a velem szemben ülő férfi határozottan nem az esetem, és még csak nem is vonz, mégis van benne valami, ami elragad, és amit a bennem élő tüzet egy pillanat alatt felhevíti. Ahogy a bőrünk összeért, mintha egy kis szikra kipattant volna, és lángra lobbantott volna engem. Annyira kellemetlen!
- Pedig éppen akartam egy listát adni, hogy hova érdemes belógnia vele. Szóval nem iszik alkoholt, ezt feltétlenül megjegyzem, mert van egy olyan érzésem, hogy még ma legalább egy idősebb hölgy alaposan ki fog faggatni magáról, szóval, ha van valami mocskos kis titka, amit még tudtára adna a világnak, ne tartsa magában.
Egészen biztos vagyok benne, hogy már híre ment a városban annak, hogy új férfi érkezett a településre, sőt, be is költözött a Farkasházy házba, éppen oda, ahol egészen addig azt hitték az ott lakókról, hogy egy meleg pár, amíg ki nem derült, hogy testvérek. Most, hogy itt van egy férfi, aki még csak nem is hasonlít rájuk, nem fogja azt elősegíteni, hogy ez az elmélet ne lásson újra napvilágot.
- Milyen szerencse, hogy a ruhái megmaradtak.
Próbálom ezt a lehető legkedvesebben mondani, nem is sejtve, hogy a másik fél ismer engem, és pontosan tudja, hogy az a kis orr ránc, ami akaratlanul is megjelenik, éppen azért van, eddig szent meggyőződésem volt arról, hogy szegény, ezt az összeállítást, mintegy vészmegoldás viseli, és amúgy tud öltözködni. Hát, nem. Mondjuk így mókásabb az elgondolás, hogy a két mindig nett férfi mellé beköltözik egy olyan, aki inkább néz ki jókedélyű utcai zenésznek, mint előkelőnek.
- Szeretne igényelni másik pálcát? Mivel lopás történt, jegyzőkönyvbe kell vennem, hogy milyen pálcát vesztett el, hátha megtalálják valakinél, de legalábbis annak az esélyét meg kell adni, hogy ha esetleg bűncselekményt követnek el vele, akkor ne vádolhassák meg önt.
Nem merek felnézni, miközben beszélek, arra koncentrálok, hogy a tombolást magamban megállítsam, és ne legyen kellemetlen ez az egész. Mintha kicsit, talán, igen, határozottan csökken a meleg idebent. Én nem tudom, hogy mi van velem, de nem feltétlenül vagyok lelkes. Sőt, jelen pillanatban a zavaron túl utálom a helyzetet, mert ezt az élményt, ezt az érzést Hegéhez társítottam, és nekem ez különleges volt, valami, ami csak a kettőké volt, valami, amit senki mással nem akartam megélni, mert én az érzést sem éltem meg soha, senki mással, és jelen pillanatban nem is akarom, nem is gondolok arra, hogy egy nap majd bárki mást is képes leszek úgy szeretni, ahogy őt. Sőt, soha többet nem szeretnék senkit sem szerelemmel szeretni. Érzem, hogy néz, és elég hülyén venné ki magát, ha én csak a papírokat bámulnám végig, így teljesen kiegyenesedve - eleve igen egyenes háttal ülök - érdeklődve pillantok rá.
- Van esetleg valami kérdése?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Elisabeth Shanes Előkészítő Mágusiskola és Óvoda → Udvar

Se magának, se osztálytársának nem akarja bevallani, hogy nem tud felmászni. Kénytelen azonban, ha nem akar egyedül maradni. Mégpedig nem akar, így olyan dolgot tesz, amit ritkán: elfogadja a segítséget. Egy pillanatra ugyan beleköltözik a remény, hogy a vörös lemegy hozzá, és neki nem kell majd felmennie, Gertrúdnak azonban láthatóan más a terve. Lenke tehát kénytelen felmászni, meghátrálni most már szégyen volna. Pláne miután a másik kijelentette, hogy rosszul csinálja. Nem, most már meg kell mutatnia a világnak, hogy Podlovics Lenke igenis tud fára mászni!
Meg is ragadja hát a Gertie által mutatott ágat, melyet - hála erős lábainak - könnyedén elér, nem kell idétlenül ugrálnia érte. Két kézzel ragadja meg vastag ágat, ami elég erős ahhoz, hogy megtartsa. Persze nem kell nagy súlyt tartania. Az ágról lógva néz fel Gertrúdra további instrukciókért, amiket a vörös meg is ad, Lenke pedig engedelmesen megteszi, amit mondanak neki. Most éppen. Lábait lendíti a vastag ág felé, és meg is támaszkodik rajta, stabilan megállva, végre teljesen a fán, és nem csak lógva rajta. Ellenőrzi, hogy bal keze elég jól fogja-e az ágat, csak aztán engedi el jobbjával, hogy aztán osztálytársa kezéért nyúljon. Meg is ragadja a felé nyújtott kezet, jó erősen, és hagyja, hogy a másik segítsen neki stabilabb helyzetbe kerülni, s feljebb jutni. Fel is csüccsen egy ágra, lábaival rászorítva a fára. Egyedül akkor inog meg egy kicsit, mikor Gertie elengedi, de valahogy meg se retten az érzéstől, és rögtön rá is fog mindkét kezével a fölötte álló ágra.
Talán most tanult meg fára mászni, végre, sikerült az, amit vagy 8 éve próbál megcsinálni! Menne is már följebb, így óvatosan feláll, egyik kezével pedig megragad egy közeli ágat, majd lábát teszi följebb. Csak az apróbb ágakra nem figyel, le is tör egy fiatal hajtást, ahogy másik lábával is átlép, majd lecsüccsen a hajtás helyére. Erősen megkapaszkodva mosolyog Gertrúdra, most már majdnem egy szintből, s közben tornacipős lábait lóbálja.
- Fent vagyok! - jelenti ki az egyértelműt, majd kicsit elfordulva nekidől a fa törzsének. Már nincs egyedül, nincs a földön, valaki alatt, most már beszélgethetnek a vörössel akadály nélkül.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Elisabeth Shanes Előkészítő Mágusiskola és Óvoda → Bal oldali szárny

Úgy tűnik, hosszú évek után Lenke emberére akadt Denis Brightmore személyében. Szülei általában feladták ezt a durca dolgot, néha-néha húzták csak ilyen sokáig, mikor Lenke a fejébe vett valamit. Mert a szőke mindig megszerezte amit akart. Egészen eddig. Most azonban nem ő állt nyerésre, hanem a tanár, ez pedig végtelenül kiakasztotta a lányt, és kétségbeesetten keresgélt valami új megoldást. Ezért jött az ötlet, hogy inkább rá sem néz a férfira, a dolog viszont visszafelé sült el. Szemei valami olyat találtak meg, ami nem hogy előnyt, hanem sokkal nagyobb hátrányt jelentett neki. Fogalma sem volt, mi van a képen, és ezt valahogy el kellett titkolnia a másik elől, mégpedig okklumencia tudománya nélkül. Ez lehetetlen küldetésnek bizonyult azonban, így visszatért a dühös szemek meresztéséhez. Tekintetébe belesűrítette minden haragját. Dühös volt magára, mert nem tudott felül kerekedni a tanáron, nem tudott a helyzet ura lenni, de dühös volt Brightmore-ra is, amiért ilyen jól szórakozik rajta. Fejében ez a helyzet egyáltalán nem azzal végződött, hogy ott ültek takarodóig, ellenben a valóság így látszott alakulni. Kellet egy másik megoldás! Szólaljon hát meg mégis? Neeem, azt csak még nagyobb elégedettség lenne a tanárnak, azzal beismerné, hogy nem tud már mást tenni. Maradt hát a csendes üldögélésnél. Szemeit vékonyra húzva meresztette a tanárra, karjait pedig durcásan összefonta maga előtt.
Ekkor azonban Brightmore lépett. Szavai úgy kúsztak Lenke agyába, mint a kakaó illata tud az orrba. A lány ösztönösen leengedte karjait, s kicsit előre is dőlt, kíváncsian. Ha most megszólal, vesztett. Úgy kellett tehát alakítania a dolgokat, hogy mindent megkapjon. Ötlete azonban nem volt rá, így úgy döntött, csak figyel, hagyja, hogy Denis lépjen most. Szemei azért kiengedtek a dühös kifejezésből, és egész testtartása azt sugallta, hogy bizony, nagyon érdekli a tanár mondandója.
- Figyelek! - gondolta. Teljesen azonban nem akarta magát kiadni a férfinak, szemeiben még mindig ült egy kis gyanakvás. Nem volt benne biztos, hogy a tanár pontosan azt teszi majd, amit ígért.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Elisabeth Shanes Előkészítő Mágusiskola és Óvoda → Udvar

Az unalom sok mindenre rá tudja venni az embert. Lenkét elsősorban felidegesíti. S mikor már felhúzta magát, akkor jutnak eszébe a legjobb ötletek. Legalábbis ő általában jónak tartja őket.
Az ötlete mindössze annyi volt, hogy szeretne enni egy fagyit. Régen nem evett, és éppen belefért a napi kalória adagba. Csak azt nem tudta, hogyan csinálja. Senki nem volt, aki kivigye, egyedül pedig elvileg nem hagyhatta el az előkészítőt. A hangsúlyt itt az elvileg szócskán van, merthogy Lenke úgy döntött, nem fog várni a hétvégéig, neki a hét közepén kell az a fagylalt. Elhatározta hát, hogy egyedül szerzi meg.
Az udvaron főleg az óvodások játszottak, Lenkének pedig csak még inkább felforrt a feje az üvöltözésüktől. Most nem lehetett azonban hangos, nem rendezhetett jelenetet, bármennyire is jólesett volna, és bármennyire is nehéz volt visszafognia magát. Annyira észrevétlennek kell maradnia, amennyire csak tud, csak így fog kijutni. Bő szárú farmerja zsebébe dugta a kezét - ott szorongatta pénztárcáját - és úgy sétálgatott az épület mellett. Kívülről úgy tűnhetett, hogy a köveket rugdossa és, hogy rossz kedve van. Valójában azonban az ovisokat felügyelő tanárokat leste, mikor pillantanak rá, és mikor vissza a picikre. Lassan kanyarodott be az előkészítő épülete mellett, hogy onnan a kaput vegye célba. Csak egyszer pillantott a háta mögé, de nem látott senkit, így felbátorodva gyorsította meg lépteit, míg a kapuig nem ért. Ott megállt egy pillanatra, ismét körülnézett, ám aztán hatalmas lendülettel nyitotta ki a kaput, és lépett ki az utcára. Érzett ugyan egy kis bűntudatot, de hamar elnyomta az érzést, és úrrá lett rajta a csínytevés öröme. Becsukta maga mögött a kaput, ám az nagyot nyikordult közben, így egy pillanatra ledermedve állt ott, mintha mozgás nélül senki nem vehetné észre.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Elisabeth Shanes Előkészítő Mágusiskola és Óvoda → Udvar

Körjátszottunk, hármat is, ami nagy szó, mert a fiúk a második után azt mondják, hogy elég volt, nem akarnak többet, különben is lányos és fúj. De ma, mintha egy angyal hintette volna be a gyermekeket a jóság porával, olyan szinten rendesen viselkednek, sőt, a legtöbb dologra lelkesek. Egész biztos, hogy a meleg teszi, annyira bágyadtak, hogy inkább alszanak. Az egyik munkatársam, még az előző helyen azt mondta, hogy ő arra törekszik, hogy tavasz végén, de inkább nyár elején szüljön, és akkor az első időszakban a gyerek mindig csak pilledni akar. Ezzel az elmélettel nem nagyon értettem egyet, de akkor még nagyon törekedtem arra, hogy megmaradjon az állásom, így csak hallgattam őt, lenyelve a véleményem.
Itt más a helyzet. Vivit nagyon szeretem, Olivérrel igazán aranyosak, és jókat szoktunk beszélgetni. Most is, mikor a kicsik elvannak, vele töltöm az időm, de tekintetem el-elkalandozik a szomorúan sétálgató kislány felé is, mivel látványosan szomorú. Igen látványosan. Szeretem, sőt, imádom a gyerekeket, de mindegyikőjüket fenntartással kezelem, mert nagyon édesek, és tisztában is vannak vele, ahogy azzal is, hogy simán képesek lennének kijátszani engem, amit ugyebár nem hagyhatok. Persze, sokszor bedőlök a nagy szemeknek és a kérlelésnek, de úgy érzem, hogy itt most valami más fog történni. Éppen ezért, úgy csinálok, mintha nem nézném, de a szemem sarkából azért figyelem, miközben elmondom Vivinek, hogy miért is kell úgy csinálnunk, mint, akik beszélgetnek. Aztán, mikor eltűnik, várok egy kicsit, és nekiindulok én is, hogy a fal mellett lapulva, mint egy kémfilmben, várjam, hogy mi legyen a folytatás. Visszanéz, majd sietve tovább indul, én meg felvéve a ritmust követem, amíg egy fa mögé nem bújok. Kimegy, és ahogy megnyikordul a kapu, úgy lépek elő én is, zsebeimbe csúsztatott kezekkel.
- Azt hiszem, a kapu rossz oldalán állunk.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Elisabeth Shanes Előkészítő Mágusiskola és Óvoda → Udvar

Nagy gyakorlata volt már a settenkedésben, és kifejlesztett módszerei voltak arra, hogyan kell különböző dolgokat elcsenni, valakit megtréfálni vagy éppen tökéletesen ártatlannak tettetni magad. Otthon azonban mindig zaj volt, még a szűk családdal is, hiszen vagy Dasha és Nati vesztek össze valamin, vagy a szülők egymással, esetleg a szülők a gyerekekkel. Hát még ha unaktesók is voltak a házban! Az is különbség, hogy általában akadt egy tettestársa. Akár valamelyik testvére volt az, akár Lyev, de mindig fedezték egymást, és általában volt B tervük is, csak a dolog izgalma végett. Most azonban egyedül volt, és kivételesen az a halom, idegesítő ovis sem csapott akkora zajt, mint szoktak. Lenke mégis úgy érezte, a terve jó, és még az óvónők sem figyeltek rá. Miért is figyelnének? Hiszen nem hozzájuk tartozik, és megvan a maguk gondja a kicsikkel. Okuk sincs feltételezni, hogy a lány rosszban sántikál, így könnyedén kisomfordálhat a látóterükből. Legalábbis Lenke ezt hitte. Nem tudta, hogy valójából őt is olyan cseles módon lesik a tanárok, ahogy ő lesik a tanárokat. Az ő szemében terve beválni látszott. Arcán azonban ez nem látszott meg, ugyan azzal bús ábrázattal rugdosta a kavicsokat. Még élvezte is a dolgot, már csak a csínytevés élményét is.
A kavicsok neki ütődtek a falnak, Lenke pedig kirázta szandáljából azt a pár darabot, ami belemenet. Lassan fordult be, de úgy tűnik, nem volt elég óvatos, s többször is hátra kellett volna néznie. Túlságosan elbízta magán a kezdeti siker nyomát. Illetve a vélt siker nyomán. Nem vette hát észre a mögötte settenkedő Virginiát. Még akkor sem, mikor a kapun kilépett, pedig akkor igen alaposan körbenézett. Nem csoda, hogy megállt egy pillanatre benne minden, mikor a tanár előbukkant rejtekhelyéről.
- Igen, éppen most készültem bemenni - nevetett fel. Ki is nyitotta ismét a kaput, és vidáman belépett rajta, mint aki valóban csak most érkezett. Nem volt elég figyelmes, észre sem vette, hogy Virginia az udvaron volt egyáltalán, így feltételezte, hogy hinni fog neki. - Anyával voltam fagyizni. Ő már elment, nem messze innen köszöntünk el. - Közben bal karját emeli a tér felé, megmutatva a helyet, ahol elköszöntek egymástól az anyukájával. Illetve köszöntek volna, ha egy szó is igaz lenne abból, amit Lenke mond.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Elisabeth Shanes Előkészítő Mágusiskola és Óvoda → Udvar

Azt mondják a bölcsek, hogy ne nevezzük hazugságnak azt, ami nem igaz, hiszen a gyerekek fantáziája még éles, nehezen választják el a képzelt és megtörtént eseményeket. De azért valljuk be, ha mind a ketten tudjuk, hogy nem mond igazat, azt nehezen lehet a képzeletre fogni. Tekintetem érdeklődő, de a szemöldököm egy hangyányit feljebb kúszik a történet hallatán.
- És fagyievő rekorder vagy, vagy időutazó? Mert, esküdni mernék, hogy az előbb még bánatosan rugdostál egy követ az utcán.
Kedves hangon jegyzem meg, egyáltalán nem korholón, hogy lebukott. Nem hiszek a szigorban, szerintem egy kis humorral és mesével, kedves szavakkal is lehet nevelni, sőt, talán jobban is lehet nevelni, mintha mindig csak mérgesek lennénk. Nekem is voltak olyan óvodás és iskolás társaim, akik féltek a szüleiktől, attól, hogy mit fognak szólni, bár tudták, hogy rosszat. "Ne tessék megmondani az anyunak/apunak." Nagyon sokszor hallottam ezt a mondatot, és addig nem értettem, hogy mit is jelent, amíg Johnny anyukáját nem láttam a kisfiút maga után rántani, majd másnap sebes karral jönni iskolába. Emlékszem, hogy mennyire nehezen ült, és fájt a háta. Akkor tanultam meg, hogy milyen az, ha egy szülő nem türelmes. Én nagyon jó példát hozok otthonról, amit szeretnék majd a gyerekeimnek is átadni, de amíg nincs meg a herceg, és nem lesznek babáim, addig itt gyakorolok.
- Egészen biztos vagyok benne, hogy láttam a hűtőben fagyit. Megkóstoljuk?
Simítom meg kicsit az orra hegyét, és az ajkaim szélesebb mosolyra húzódnak közben. Ez is csínytevés, hiszen akkor esszük, amikor más nem eszi, de ez talán bocsánatosabb bűn, mint az, ha ténylegesen sikerül kiszökni, és akkor jöhetett volna az eljárás, hogy mit keres egy gyerek kint. Mert bár nagy baj nem biztos, hogy történt volna, hiszen Lenke okos, ám mégis, a nénik hiába kedvesek, biztos, hogy olyan dolgokat mondtak volna, amik nagyon megnehezítik az igazgatóság dolgát.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Elisabeth Shanes Előkészítő Mágusiskola és Óvoda → Udvar

Számára a famászás olyan volt, mint a légzés. Reflexből tudta minden porcikája, hogy hogyan kell mozdulnia, mit kel fognia, és milyen erőre van szüksége az egyes fogásokhoz. Kész kis Maugli volt, legalábbis unokatestvérei mindig azt szokták rá mondani, mikor este begyűjtik őt a fáról.
Most mégis kicsit meglepődött saját határozottságán is. Eddig sose gondolt bele, hogy mit tesz, és hova lép. Most viszont elképzelte ő mit tenne, és olyan egyszerűen osztotta meg a taktikát osztálytársával, mintha csak a komposztálás rejtélyeit beszélnék meg. Mert hát fontos dolog volt visszajuttatni a Földnek azt, amit elvettek, ebben kétsége se volt.
Habár Lenke nem hajtotta végre annyira kecsesen a gyakorlatot, ahogy ő tette volna, meglepően ügyes volt. Gertie természetesen ezt a véleményt nem szavakkal, csak egyszerűen egy sugárzó mosollyal adta tudtára a másiknak, azonban ahogy fészkelődni kezdett, úgy váltott az arca rögtön haragosba.
- Müt csinálsz? Bántod a fát, hát nüm látod? - hápogott, mint egy kacsa, és a letörött hajtás felé kapott.
- Nagyon sajnálüm - simította meg a fa törzsét a lány. - Kérj bocsánatüt - parancsolt rá a másikra kertelés nélkül. Ha Lenke nem volt hajlandó ilyesmire, akkor képes lett volna fent hagyni a fán, hogy találja ki egyedül, hogy hogyan kell lejönnie. Ilyesmiben nem ismert viccet. Bár őszintén, semmiben nem nagyon ismert viccet.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Játszótér

Mondjuk tegyük hozzá, hogy szétadnám magam, ha ezt direkt csináltam volna, hisz lássuk be: milyen durva stratégia meg mérnöki pontosság kellett ahhoz, hogy pont így csavarodjak bele a hintába meg saját magamba? Igazi műremek vagyok, egy élő demonstráció, hogy nép, emberi test így is ki tud nézni, ha nagyon akar! És még csak el se tört semmim, épp csak a lánc kényelmetlenül feszül a bőrömnek, de hát kit érdekel, mikor elképzelem magam kívülről és sírva röhögök? Valószínűleg röfögésem - mert nálam a nevetés egyenlő az állati hangokkal - már messziről megelőzi ezt a csodás szemet gyönyörködtető látványt.
A visításomon át is meghallom a hangot, ami több, mint valószínű, hogy engem próbál elérni. Úgy próbálok evickélni, mint Thor Surturral szemben a láncról lógva, hogy szembe fordulhassak a hang forrásával, de míg neki a kamera előtt elég pöpecül ment, én maximum úgy nézhetek ki, mint egy partra vetődött szardínia.
- Veréb - szögezem le a lehető legfontosabbat, mielőtt tovább mennénk; a nevemet. Gratulálok Veréb, te legélesebb kés a fiókban. Legalább most már arccal és névvel is lehozhatja a frenetikus sztorit rólad, ahogy kötözött sonkát csináltál magadból. Well done. - Hogy jól vagyok-e? Csodálatosan, tényleg! Fogalmam sincs, hogy mikor nevettem magamon utoljára ennyit. Hogy szándékosan csináltam-e? Na látod, ezt sajnos nem mondhatom el. Ergo nem, baromira nem akarnék itt lógni. Már nem itt, a játszón, mert szeretem ezt a placcot, hanem itt-itt, a hintában. Így. Szóval... - ecsetelem a tényeket, közben egyetlen szabad mancsommal gesztikulálok, hogy még parádésabb lehessen az egész szitu. Bár tökre remélem, hogy ennyiből is elég egyértelmű lesz, hogy nem fogom fellógatni egyetlen indára se, ha mondjuk segíteni akarna, mert van egy sanda gyanúm, hogy azért annyira nem egészséges pont így lógni fejjel lefelé.
- Most kajak itt ha- - belém reked a megrökönyödésem, amint meghallom a dörrenést. Kékjeimet kikerekedve kapom az égre, majd ajkamba harapva kezdek fészkelődni. Ez így már annyira mégsem vicces. - Figyu… segítenél? Aztán Merlinkére esküszöm, hagylak tovább menni… Fiú, csak szedj ki innen, jó? - tőlem kevésbé megszokott komolysággal kérlelem egyetlen lehetőségem a megmenekülésre. Eskü körbe csókolom ötször is a lába nyomát, csak had futhassak homlokegyenest a viharral ellenkező irányba!

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Elisabeth Shanes Előkészítő Mágusiskola és Óvoda → Jobb oldali szárny

Átkozok magamban mindent és mindenkit, hogy miért itt, miért most és miért így kell ennek megtörténnie. Persze, ha lett volna annyi eszem, akkor szépen otthon nyugodt körülmények között felvezethettem volna, még ideje is lett volna, hogy kihisztizhesse magát. Nem is értem, hogy mit vártam. Hogy a végtelenségig el tudom majd kerülni? Szép álmok, szép tervek. Gratulálok Alekszej, zseniális vagy, egyszerűen zseniális. Ja várj, hogy mégsem? Most meg foghatom a fejem, hogy mihez kezdjek. Hazudni nem hazudhatok, mert úgyis megérzi, és amúgy sem valami etikus. Na de az igazság fájdalmas lesz, neki legalábbis biztosan. Mindenesetre nincs más hátra, mint előre, ideje, hogy kibújjon a szög a zsákból.
- Hát szóval… Az igazság az, hogy nem egészen. - Jól van Aleksz, eddig jól megy. Csak legyél higgadt, mosolyogj szépen és ennyi a lényeg. Összeszedetten, nem hebegve-habogva, hadd lássa csak, hogy én vagyok a falkavezér, és akkor is ez lesz és ez van, ha neki nem tetszik. Csak ne kezdjen el sírni, mert akkor ketten fogunk bőgni. Sóhajtok egyet, mielőtt folytatnám, elvégre most jön a lényegi rész. - Én itt dolgozom. Tudod, ha végzek a sulival tanár szeretnék lenni, és jelenleg itt önkénteskedem, hogy szokjam a közösséget, a tanárokat és a diákokat egyaránt. - Értelmes gyerek, meg fogja érteni, nem is attól félek, hogy nem érti. Attól sokkal inkább, hogy nem tetszik majd neki, hogy a kedvenc testvérét nem sajátíthatja ki többé. Mert itt bizony nem lesz Aleksz Lenkéjé műsorszám, mert Aleksz bácsi mindenkié. Merlinre, mennyire furcsán hangzik a nevem mellett, hogy bácsi. Biztos készen állok én erre?