Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Elisabeth Shanes Előkészítő Mágusiskola és Óvoda → Bal oldali szárny

Lehet, hogy csapnivaló tanár voltam, vagyok és leszek, de azt ne mondja senki, hogy nem érzek együtt a diákjaimmal. Oké, ez sem igaz feltétlen, mert Lenkével ellentétben, én borzasztóan élvezem a helyzetet, míg a kislány arcára ül ki, ahogy engem néz meredten, hogy mennyire, de mennyire elege van belőlem. Nem tudom, hogy mások hogy oldják meg ezeket a problémákat, de őszintén szólva nem is érdekel, mert már nem akarom megtudni, miért beszélte végig az órát. Ez így sokkal izgalmasabb és szórakoztatóbb, nekem mindenképpen, az, hogy Lenke pedig ennyire megmakacsolta magát, legyen az ő baja. Még akkor is, ha érzem a parázsló tekintetét rajtam. Mindössze oldalvást sandítok rá, és nagyon nagy önuralom kell ahhoz, hogy ne nevessek fel, amiatt, ahogy rám néz. Lazán ökölbe szorított kezemet teszem szám elé, ahogy aprókat köhintek, csak párat, hogy a nevetés ingere valahogy minél gyorsabban elmúljon, mert ez most komoly helyzet. Már akinek, oké, de tényleg az.
Szóval a legjobb megoldást választom arra, hogy oldjam a helyzet feszültségét: bedobom azt, ami igenis felkeltette a kislány érdeklődését, és a kezek azonnal leesnek mellkasa elől, még ideje is van előrébb dőlni, mintha valami hatalmas titkot igyekeznék vele megosztani. Fejemben hallom meg a szócskát, azonban még csak szemem sem rebben meg rá. Ugyanúgy tenyerembe támasztott arccal figyelek előrefelé, mert a kép nagyon leköt, talán jobban is, mint eddig Lenkét. Bár eddig egyikünk sem jött rá, hogy mégis mi a faszt ábrázol, de nem baj, mert nagyon úgy tűnik, hogy sokáig fogunk itt ülni kettesben. Én végül is ráérek, mert a holnapi óráimat drága tanársegédem összerakta már, így nekem nem kell velük foglalkoznom. Kitartóan fürkészem a képet, fejemet is kissé odébb biccentem, mert ugye nem hallottam Lenke gondolatait, hiszen: én sem használom mindig minden képességemet. Igencsak fárasztó lenne, és szeretem elkerülni a felesleges energiabefektetéseket.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Elisabeth Shanes Előkészítő Mágusiskola és Óvoda → Udvar

Egyedül valóban nehezebb volt fenntartani a látszatot, amit szeretett volna. Nem volt, aki megerősítse szavait. Egy, egy ellen voltak most a tanárral, és Lenkének úgy kellett alakítania a dolgokat, hogy mindenképpen ő jöjjön ki jobban a dologból. Tudatosan hazudott, és gyakorolta is eleget. Úgy tudta ferdíteni a valóságot, ahogy az neki a legjobban megfelelt. Agya hihetetlenül gyorsan járt, és bármire tudott reagálni úgy, hogy ne keltsen gyanút, hogy senki ne mondja meg, nem igazak állításai. Persze Lenke sem volt tévedhetetlen, és itt-ott az ő hazugságaiban is akadtak hibák, szürreális részletek. Jelen helyzetben a hiba nem a történetének kialakításában rejlett, hanem figyelmetlenségében. Abban, hogy azt hitte, Virginia nem láthatta őt korábban. A kérdés így váratlanul érte, annyira, hogy agya kihagyott egy pillanatra, és nem is tudott felelni. Végül értetlen arckifejezést varázsolt az arcára. Tudta, hogy elszúrta a dolgot, rájött, hogy hiába gondolta, nem látták, valaki mégis észrevette. De most már nem vallhatta be, mi volt a terve, hiszen azzal beismerte volna, hogy hazudott. Azt meg sosem vallaná be.
- Az nem hiszem, hogy én voltam, mert egy órája mentem el - hazudott tovább, még mindig azzal az értetlen arckifejezéssel. Nem tudta, a tanár hogyan fog reagálni a további ferdítésre, abban viszont szinte teljesen biztos volt, hogy nem fogja átvágni a nőt. Tudta, hogy a másik sem hülye, és, hogy biztos benne, Lenkét látta az udvaron.
Bár a fagylalt gondolata csábító volt, pláne úgy, hogy csak az övé lett volna, nem tudott már kilépni a szerepéből. Végülis most evett fagyit, ugyebár. Úgy folytak belőle a hazug szavak, hogy már ő maga is elhitte, minden úgy történt, ahogy mondja. El akarta hinni. Még akkor is, ha ez azt jelentette, hogy fagyit nem kap, helyette viszont büntetést igen. Benne is maradt hát a szerepében. Az érintésre az orrán egy csilingelő vihogással reagált, valójában azonban zavarta a gesztus. Azzá a megvesztegethető kislánnyá tette, akinek a szerepét játszotta. Kifelé nem mutathatta azonban a dolgot.
- Szívesen ennék még fagyit, ha szabad - szólt, bociszemeket meresztve Virginia felé. Talán mégis sikerül fagyit szereznie végül? - Nem ettem sokat az előbb, csak egy kis gombócot kaptam. - Nem tudta, a nő hajlandó lesz-e neki végül adni a fagyiból, vagy amint felfedezi, hogy Lenke tudatosan tovább hazudott neki, szigorúbb hangnemre vált. Mindenesetre a remény hal meg utoljára, és Lenke is reménykedett abban, hogy valamilyen módon mégiscsak nyertesen kerül majd ki ebből a helyzetből.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Bogolyfalvi Hivatal és Művelődési Ház → Auror kirendeltség

Van ideje enni, én biztosan nem sietek sehová, elég időmet szabadítottam fel, hogy mindenre maradjon, ami jelenleg a látogatását jelenti. Nem félek, mivel be tudom hozni a lemaradásom bármikor, hiszen olyan olcsó dolgokról simán lemondok, mint az alvás vagy a szabadidő. Aztán majd a testvéreim morognak – ki milyen hangnemben –, hogy még mindig stréber vagyok.
- Barticu – homlokom ráncolom egyelőre, ahogy próbálom betájolni melyikről is van szó pontosan. A munkám miatt, valamelyest átfolytam a pálca nélküli harcmódok tanulmányozására, pár alapfogást elsajátítottam, azonban többre megyek, ha mágiát használhatok, mint nem. Nem árt az ismeret, nem mindig fog kegyelmezni a helyzet arra, azonban annyira nem széles az ismereteim skálája, hogy tudjam, miről van szó. - Nem hiszem, hogy beugrik. Mit is takar ez pontosan? - abszolút csak magáról a fogalomról kérdezek, nem megyek bele abba, hogy miért, mikor, mi volt az ok. Sosem baj az, ha egy nő meg tudja védeni magát, mert valakinek mindig csinos lesz és törékenynek tűnő. Külön öröm, amikor erre cáfolnak rá és aztán… Aprót kortyolok, miközben várom a válaszát, vagy éppen a sajátom fogalmazom meg. Beszélgetős nap lesz, szerencsére a hangomnak semmi gondja, baja, így aztán nem szégyenlem szavakba önteni kíváncsiságára az információt. Nem hiszem, hogy ezekkel vagy épp bármivel el tudnám ijeszteni, hiszen ahhoz az árnyoldal kedvezőbb lenne, de ki nyitna azzal, hogy ilyen létezik. A toborzás a cél, nem az elijesztés. Bár nem ismerem, tény és való. De a viccet érti, szóval, már jól hangzik a dolog. Azonban sokkalta másabb az, amit végül felvázol. Ültömben dőlök előre akaratlanul, hiszen ritkán hallok ilyesmit, úgy általában a képességek is azok, ilyesmi azonban végképp. Ajkaim nyílnak el enyhén a hallatára, majd teszem le kezem ügyéből a bögrémet és rendezem vissza magam, amit észreveszem, hogy lassan az asztalra hasalok. Aprót köhintek és bólintok egy nagyot.
- Hú… őszintén, mindenre gondoltam, de ilyesmire sosem – vallom meg az őszintét, de semmiképp sem sértő hangnemben. Lenyűgözött a dolog, holott, ahogy hallom, veszélyes hiszen életről van szó. Akarva és akaratlanul rágom meg újra a hallottakat, talán még kicsit a hideg is kiráz.
- Ez csodálatos és valahol ijesztő is. Már meg ne sértselek – emelem fel a kezem egyből, hogy erről szó sincs. - Ezzel életet lehet menteni, miközben, ha jól értelmezem, a sajátodból veszik el. Máguscsaládba születtem, de sosem hallottam ilyesmiről – és milyen jó, hogy nekem nincs, mert akkor minden cseppet Ákosnak adtam volna, amikor lehetőség lett volna rá. Egyszerre egy hirtelen vágyott és félelmetes dolog ez. - Nem kell részletekbe mennie, de használtad már? - egyszerű igen is elég, azt már el tudom képzelni, hogyan hat rá. Aztán kapcsolok és megcsóválom a fejem, inkább magamnak.
- Ne haragudj, eltértem a lényegtől. Kérdezz bátran te is cserébe, ami csak felbukkan – eresztek mosolyt felé. Nem tudom, ez hátrány lenne-e, nem tartom annak. De valahogy azt se hiszem, hogy ezt csak úgy reklámozná.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Bogolyfalvi Hivatal és Művelődési Ház → Auror kirendeltség

Azt hiszem jókor léptem meg azt, hogy felálltam az asztalomtól és végül hozzá fordultam. Nem az határoz meg valakit, hány év van mögötte, hanem az elszántság, ami a másik szemében csillan, hogy ezt megoldja, hogy jobbá tegye a világot. Ahogy olvasni kezd, arcán apró mimikák, mind azt mondják, új információt kapott és egyre nehezebb így, nehezebb harcolni ellene. Nem csodálom, hiszen a varázstalan világban is eléggé lehetetlen háborút vívnak a drogokkal. Mindig lesz aki elkészíti és főleg, aki megveszi. A függőség, a rabság és a szegény sorsok sokszor vezetik arra az embert, itt azonban nem éppen arról van szó, hogy egy gettóban ülünk és hajléktalanok vagy éppen lecsúszott emberek ügyeit nézzük. Diákokét, kiskorúak lapjai azok és ez a legrosszabb ebben. Nekik ez csak divat és szórakozás, mert megtehetik. Nekünk is pont ugyanannyi lenne élni vele, mégsem tesszük. Szusszanok csak, csendben várom ki, hogy Zalán befejezze a sorok átfutását.
- Hóbort ez nekik és mulatság, ha az egyik kipróbálja, rögtön a másik és a harmadik is akarja – elég csak arra visszagondolnom, amikor egy „menőbb” évfolyamtársam annak idején cigarettázni kezdett, a fele banda már ment is és vásárolta, pöfékelte. - Ronda marketing a népszerűség, nyilván ezért is terjed ilyen gyorsan. De valóban, minél beljebb ér, annál nehezebb lesz kigyomlálni – mordulok egyet, mérges vagyok a helyzetre. Követem tekintetemmel, ahogy mozdul, majd végül egy emberes vastagságú halmot rak le elém. Kicsit elkerekedik a szemem, két dolog miatt is.
- Húha, ez nem semmi… - mert ugye, mi munka ezt összeszedni, másrészt, akkor még nagyobb a gond, mint én a saját kis aktáim miatt gondoltam. Azonnal lapozni kezdek, egyelőre csak átfutva a dolgokat, a főbb címzéseket. Nem két perc ezt átrágni, annyi biztos.
- Ha megbeszéltük, kérhetek egy pár órát kettesben velük? Átnéznék mindent alaposan én is – mutatok a halomra. Nem a lopás a célom, hanem az, hogy teljesen képben legyek. Hátha valamit nem vett észre és fordítva. Tudom, hogy sokan irigyek vagy felszínesek, remélem csak, hogy nem tűnök annak. Fejem megemelve nézek a térképre, követem a pettyeket, egy apró pillantás is elég, miből van a legtöbb.
- Hmmm – nézem a térképet, majd végül hátradőlök. - A diákok a célpont, ez látszik és könnyen lebuknak, hiszen azt sem tudják mit csinálnak, illetve egy bentlakásos iskolában a felügyelet adott, hogy kiszúrja. Olcsó és elég „élményt” ad, mégsem egy olyan méregről van szó, amitől félnének. A szerhasználók nagy része már olyasmiket használ, aminek hatásait ki se merjük ejteni. Őket ilyesmi nem érdekli, látható is – mutatok a tűk felé, majd nem hagyom abban. - Talán több az apróbb terjesztő, kérdés, ki a forrás. Erre van tipped? Mindenképp felnőtt emberben gondolkodnék, ha csak az utca törvényeit nézzük.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Bogolyfalvi Hivatal és Művelődési Ház → Bogolyfalva Hivatala

A nőn egyre inkább csak eluralkodó zavar az én arcomra is kezd kiülni. Kék szemeim kedves zavarodottsággal csillognak a helyiség fényében, szájam szegletében sármos mosoly húzódik, miközben az ajkak körül egyre csak növekedő nevetőráncok is ráncra… táncra perdülnek. A következőkben is hagyom még őt beszélni. Jóságos arccal figyelem minden egyes kislányossá vált mozdulatát, miközben valami flörtszerűségen kapom magunkat. Csipkelődünk mindig. És Karsa-bunda ide vagy oda, ez marad, hiszen Zsófi az egyik legjobb barátom. És ez remélhetőleg így is fog maradni még az után is, hogy megtudja, amit meg kell tudnia. Kapok majd egy-két hiszti-szerű csapkodást, szidni fogja a felmenőimet és talán napokig nem fog hozzám szólni, de tudom, hogy ő meg fogja idővel érteni a helyzetemet. Azonban azt is kinézem belőle, hogy azonnal a nyakamba ugrik megkönnyebbülésében. Kiszámíthatatlan. Miért is vonzom ezeket a nőket magam köré? Nemt’om. Mindenesetre, hallgatok Rudolfra és felfedem magam idővel Elektra és a velem szemben pironkodó Zsófi előtt is. Ma el fogom hívni valahova, ahol meg tudjuk ezt beszélni. Először intézzük el hiba nélkül a hivatalos köröket, mert attól tartok, hogyha most visszanyerném Hege-vonásaimat, akkor nem jutnánk az ügy végére. Márpedig nekem Otília becsületének megmentéséig nincsen lehetőségem Hegedüsh Marcellként járnom a város utcáig. Valójában egyik település utcáit sem.
– Hm – gondolkodok el látványosan rájátszva a mozdulatra. Csücsörítve meredek az asztallapra, majd hirtelen fúrom sokat mondó tekintetemet Zsófi szemeibe. – Lenne még mit vallanom, de attól tartok, hogy ezt későbbre hagyom. Hadd maradjon meg a titokzatosságom – ejtek meg egy utánozhatatlan vigyort, majd visszadőlök a kényelmes székbe. Ha tudnád, édes Zsófiám. Ha tudnád…
Halvány mosoly terül szét ráncaim között. Ki nem állhatja az öltözékemet. Erről az aprócska fintor árulkodik orra nyergén, amit más talán észre sem venne, én mégis látom, hogy egyértelmű nem tetszését jelenti. Szó nélkül hagyom. Nem akarok lebukni. Pedig vannak ám bőven olyan jellegzetes mozdulatok, amik „tiszta Hege”. De miért is gondolná bárki is, hogy Petrovics Karsa és az Eridon házvezető-helyettese egy és ugyanaz a személy? Megköszörülöm apró zavaromban a torkom, majd megszólalok.
– Az igényléssel még várjunk, kérem – búgom reszelős baritonon. – Rudolffal abban egyeztünk meg, hogy várunk egy-két napot, elvégre annak az esélyét is meg kell adni, hogy esetleg valahol megtalálják az illetékes kollégák – ezzel azt is sejtetem a nő felé, hogy mi bizony még találkozunk. Azonban lassan lejár a tárgyalás ideje, és még néhány másodpercig tartó ártatlan bámulás után, Zsófi is észleli, hogy mennyire vizslatom őt. Kiegyenesedik. Látványosan, hogy éreztesse nincsen zavarban, de ezzel mutatja csak meg nekem igazán, hogy mennyire abban van. – Lenne – mosolyodok el. Tudom, hogy nagy butaságot csinálok, de ha nem teszem meg, akkor bánni fogom. Ha elutasít, akkor pedig másféleképpen kell kitalálnom, hogyan vallok neki színt. – Eljönne velem egy kávéval egybekötött, egészségügyi sétára valamikor? Nem ismerem még annyira Bogolyfalvát.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Bogolyfalvi Hivatal és Művelődési Ház → Bogolyfalva Hivatala

- Oh, hát... ha szeretne kihívás lenni. Úgy tudom, ezt a mi kis városunkban nagyon értékelik. Nem kizárt, hogy egész csokor pletykát hallok önről még mag délután.
Flörtölök? Én? Édes Merlin, mi a fene van velem? a vérem úgy bugyog, akár a kitörni kész vulkán, mintha csak egy nagy felkiáltójel lenne a feje fölött, hogy ő az. Én mégsem érzékelem, mégsem fogom fel, hogy ő az. Mi az, amit egészen biztosan tudok? Hogy mérges vagyok magamra, hogy haragszom, amiért ez az érzés, ez az intenzív vágy, ez a kitörni készülő vad tűz éget belülről. Mert ez az érzés egy emberhez tartozott, mert ez volt az, ami a leginkább összekötött Hegével, és most olyan, mintha megcsalnám. Mennyire szerencsétlen vagyok, nem? Megcsalásnak érzem, holott sosem volt semmi közöttünk. Egy buta kislány nagy szerelmet él át, egy olyan férfi irányába, aki máshoz tartozik. És bár reálisabb pillanataiban tudja, hogy ő még csak a másodhegedűs sem, mégis a megcsalás szóval tudja legjobban jellemezni azt, ami benne lejátszódik, ami érezhetően vibrál az egész helyiségben. Annyira szánalmasnak és szerencsétlennek érzem magam, és annyira kínosan próbálom tartani azt, hogy nem vagyok zavarban, hogy észre se veszem, ez mennyire nem igaz, hogy mennyire zavarban vagyok, hogy mennyire borzalmas képet is festek. Mit mond ez el a településről? Jöjjön hozzánk, garantáltan lesz, aki elszórakoztatja. Nappal hivatalnok, este céda. Remek! Gratulálok Zsófia, igazán jól bemutatkozol neki. Mentálhigiénés szakember, lehet, hogy kedvezményes áron számolja fel majd a kezelésed te szerencsétlen.
- Igaza van, ne menjünk a dolgok elébe, akkor ezt az űrlapot egyelőre csak beteszem az aktájába, és ha úgy véli, elég idő telt el a pálcája nélkül, akkor keressen bizalommal.
Éppen hogy csak kimondom, hogy keressen, máris megkapom a kérdést, amitől szerencsére csak átvitt értelemben, de lángra gyúl az arcom, a halvány pír erősödik, és lassan olyan leszek, mint azok a mesebeli lányok, akiknek rákvörös lesz a képe, ha a tökéletesen megrajzolt fiú rájuk pillant. Van, akinél szerettem volna, ha ezt észreveszi, és aki miatt ezer és egy indok fut át az agyamon, amivel finoman elutasíthatom, de mégsem kell hazugságnak lennie. Nem szoktam hazudni, felemésztene, ezért is mondtam el Hegének is a pyromágia eredetét, bár, hogy mennyire vette magára, azt nem tudom. Nem volt már lehetőségem megkérdezni. A lényem egy része reméli, hogy semennyire, egy másik meg abban, hogy nem vetné meg. Lehet tényleg zárdába kellett volna vonulnom a harmadik sikertelen randim után tizenhét évesen. Könnyebb lett volna az életem, az egyszer biztos.
- Én... én... persze, nagyon szívesen körbevezetem, de nem bánja, hogy ez jövőhéten lenne. Az unokatestvéremet baleset érte külföldön, a héten szállítják haza, és én vagyok az egyetlen, akinek megegyezik a vércsoportja, és van elég felesleges manája.
A kezeimet kifordítva mutatom, hogy nem lerázom, hiszen mostanra mind a két könyökhajlatom kék-zöld-lila foltokkal tarkított a sok tűtől. Legalább azt a pletykát, hogy drogos lettem, megelőzöm. Felkelve megkerülöm az asztalt, és a kezem nyújtom felé, hogy búcsúzóul, meg persze, hogy jelezzem, hogy búcsúzóul tenném, kezet fogjunk. Egyedül kell maradnom, nem maradhatok a közelében. Nem szabad. És fogalmam sincs, hogy miért nem. De most nagyon félek az érzéstől, és attól, ami bennem van jelenleg. Tudom, hogy nem várhatok örökre valamire, ami nagy valószínűséggel meg sem fog történni, de most nem tehetem, még nem. Még nem engedtem el Marcellt, mert még egyszer se merült fel, hogy el kellene.
- Köszönöm, hogy befáradt, és amint elkészülnek a papírok, elküldöm önnek.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

A patikák közelében ólálkodott, ólálkodik megint. Erős a késztetés, hogy bemenjen, hogy megvegye és ismét magába döntse. Szükséges bájitalait már régen, időben beszerezte a kórságra, ez csupán egy vágy, annak a vágya, amelyre mostanság túlságosan is rákapott. Utolsó utáni alkalom volt, amikor egy fülledt hajnalban ijesztett magára, a fürdőszobában ülve, reszketve. Ott volt vége valaminek, az elkeseredett próbálkozásoknak és a félelemnek. Rá egy hétre már szakemberrel találkozott és a Telihold után megesett az első alkalom is. Elindulni mindenhova nehéz, hát még haladni is rajta, követni az ösvényt. Elmondott mindent, minden apró titkot, óhajt, bármit, amit csak lehetett. Lebontotta egy idegen előtt a falat, mert vele szemben nincsenek elvárásai; amíg fizet és tart, addig azt kapja, amire vágyik: hogy valamit visszakapjon önmagából.
Ma ugyan nem volt foglalkozás, de nehezen tartja magát. Nem kelt jó lábban, talán kialvatlansága kezdi felemészteni a hangulatát, ami, valljuk be, alapvetően ingadozik mindig is. Végül, minden késztetés ellenére nem ment be egyik ajtón sem, ugyan nincs az a pokoli meleg, mégis érzi, hogy kissé megizzadt a tenyere és homloka. Látja maga előtt, ahogy talán holnap veszti el a csatát és lépi meg, ma, mégis, csak három gombócnyi fagylaltot vett, a bevásárlólistán kívüli tételek mellé. Ezek táskájában pihennek, ő pedig az árnyékba húzódott le, miután körözgetett kicsit. Elégedetten ízleli a dinnyés ízt, most az jön, a csoki a tetejéről már elfogyott. Olyan átlagos kép ez, aminek lennie kell. Átlagos napok kellenek, rutin, amelyben megleli a biztonságot, szokások arra, ha esetleg megbillenne és szüksége lenne valamire. A vásárolgatás nem az ő terepe, néha el van vele, szerencsére ennek tárcája örül inkább, mintsem ő maga. Az ég felé pillant, hiszen némi esőt jósoltak, egyelőre azonban ennek csak körbe van némi jele, mintha ott megragadt volna és csak körbe öleli a fülledt levegő a városkát, mintsem megáldaná egy kis csapadékkal. Felsóhajt és foglalkozik a dinnyearomával tovább, miközben agya csendben kattog.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Magyar Mágus Vasutak - Bogolyfalva Vasútállomása

A nap izzó melege simogatja arcát és néhol szabadon hagyott, fakó bőrét, csillogó cseppeket idézve elő rajta. Hátát húzza  a megpakolt táska, súlya alatt minden lépés egyre nehezebbnek tűnik. Göndör tincsei a homlokához tapadnak, ajkai kissé elnyílva kapkodnak levegő után, de mégsem tágít. Vissza se néz, holott a kastély tornyai még kivehetők a távolban, mik csalogatón, hűs árnyékot ígérve követik útját, mintha ettől meggondolná magát.
Órán kéne ülnie, talán épp Asztronómián, az egyetlenen, amiben kitűnik diáktársai közül. Talán ez az egy, amiért fáj a szíve, mert a Rúnatanért és az Átváltoztatástanért ez nem mondható el. Korán kelt és helyettük a holmiját rendszerezte, hogy csakis a legfontosabbak találjanak helyet a táskájában. Ruháinak egy részét gondosan összehajtva pakolta a vászon aljába, hogy erre rétegezze az egyéb darabokat, hogy az utolsó simítások közepette, fanyar mosollyal nyugtázza a személyes darabok hiányát. Sosem volt szentimentális, nem gyűjtötte az emlékeket őrző relikviákat, doboza sem volt telis tele fényképekkel. Kevés dolgot tartott meg és a legféltettebb se volt már az ő tulajdona. Az egyetlen, ami Teótól maradt, már Kisvirágot illette. Jobb helyen volt ott, mint nála valaha. Egyedül a fekete füzet kapott helyet a táskában, hogy emlékezhessen a lányra, a még viszonylagos boldogságban töltött közös napokra. Bár sosem tudná elfelejteni a mosolyát, a könnyektől fátyolos tekintetet, a mindig más és más színben pompázó tincseket… Mégis mi értelme az emlékeknek, ha csak fájdalmat képesek okozni?
A szobát rendbe szedve hagyta maga mögött, mintha sosem lakta volna senki az ő részét. Nyomait könnyedén tüntette el, önmaga emlékévé válva percek alatt. Vajon Zsombinak feltűnik majd a hiánya? Belépve észreveszi a különbséget? Inkább nem akarta tudni a választ.
Három cigarettacsikk jelzi útját az ösvényen át a vasútállomásig. Nem néz hátra, nem inog meg a döntésével kapcsolatban, hisz tudja, hogy nem fog hiányozni senkinek. Csak könnyebb lesz a többiek élete is nélküle. A bent rekedt füstöt kifújva sétál be és léptei a peron széléig viszik. Nem néz senkire, feketéi maga elé merednek. Ujjai meg-megremegnek az állomás zajaitól, amik bántják érzékeny fülét. A hangosbemondó recsegése, a várakozók fülsértő nevetése és a vonatok nyikorgó ricsaja… Csak csendet akar, ordító csendet, ahol végre maga lehet. Csak ő, a tettetett törődés és a hamos figyelem nélkül. Csak ő, ahol már nem érheti az érzelmek fájdalma, ahol nem ismer senkit és őt se ismerik. Talán máshol tudná jobban csinálni...

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Bogolyfalvi Hivatal és Művelődési Ház → Auror kirendeltség

András felnevetett, s amint letöröltem szája széléről a habot, megfogta a kezemet, miközben pillantása játékosan csillant felém. Visszamosolyogtam rá, a gondolataimat sikerült megmozgatnia, s szerintem András fantáziája is beindult, ám ekkor köszönt ránk a bátyám, ami véget vetett ennek a kezdődő kis irodai afférnak. Pedig, ha véletlenül úgy alakult volna, hogy sajnos házon kívül van a testvérem, szerintem nem kellett volna sok ahhoz, hogy András is kivegyen egy fél órás szünetet. Milyen kár. S míg András a torkát köszörülve engedte el kezemet, majd egyenesedett fel az asztalról, hogy aztán zavartan matasson nyakkendőjével, addig én jót mosolyogtam, s nem zavartatva magam, pillantásom a bátyámra emeltem. - Igen, de fátylat rá - mondtam ki őszintén, hogy igen is tudatosítsam benne, hogy sikerült elrontania a kis játékomat. Aztán legyintve egyet, átnyújtottam neki a kis ajándékkosarat, amit valójában megvesztegetés gyanánt állítottam össze neki, csak hogy aztán ne tudjon nekem nemet mondani. - Nincs különösebb ok, már az is baj, ha meglátogatom a drága bátyámat? - mosolyogva hajoltam oda egy pusziért, András meg közben köszönve távozott. - Nagyon félhet tőled - súgtam Berci fülébe nevetve, aztán visszahúzódtam a két puszi után, s visszaereszkedtem a talpaimra.
- Szóval csak azért kereslek, mert kellene nekem egy szekrény nálad és tudom, hogy úgy sincs túl sok cuccod, szóval gondolom, tudnál nekem szorítani egy kis helyet - bájosan mosolyogtam, még ujjaimmal jelképesen mutattam is, hogy mindössze egy kis helyre lenne szükségem, azt nem kellett tudnia, hogy mennyi holmit szeretnék átcipelni hozzá. - Egyébként miféle ügyben dolgozol most? Kicsit fáradtnak tűnsz - jegyeztem meg, ahogy vizslattam az arcát.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Bogolyfalvi Hivatal és Művelődési Ház → Művelődési Ház és Könyvtár

- Örülök, hogy eljöttetek, nagyon szépen szóltak a dalok. Tudom, hogy még kevesen vagyunk, de szerintem így is nagyon jó kis csapat - hálás mosolyt küldtem az énekkarosok felé, akik alig voltak többen öt főnél, de a kis létszám ellenére mindent beleadtak, s remekül szóltak a dalok. Csak azt sajnáltam, hogy három szólamban nem tudtunk megszólalni, mert ahhoz szükség lett volna még néhány énekesre, közülük is pár mély hangú fiúra. Ennek ellenére a lelkesedésem nem hagyott alább, miután elköszöntem a lányoktól, s hazaindultak, még ott maradtam a teremben, és a zongorához ülve elkezdtem játszani az egyik dalt. Ritkán zongoráztam, mert nem éreztem magam túl jónak, de rájöttem arra, hogy zenei alappal sokkal jobban szólnának a dalok, s talán akkor még a lányok is bátrabbak lennének. Ehhez viszont nekem is gyakorolnom kellett, így párszor eljátszottam még a dalt.
Egy óra telhetett el így, az utolsó hang leütését követően lecsuktam a zongora tetejét, s már elkezdtem összepakolni, hogy hazamenjek, amikor kopogás hallatszott az ajtón. Azt gondoltam, hogy talán az egyik lány felejtett itt valamit, esetleg a takarító szeretné már birtokba venni a szobát, ehelyett azonban Lillával találtam szemben magam, a könyvtárban segédkező lánnyal, aki annak idején áthozta nekem az énekeskönyveket, majd viharosan távozott, félbeszakítva a gyónását. - Lilla? - épp hogy csak felismertem, a lány már fordult is sarkon, de gyors léptekkel utána léptem. - Ne menj, várj. Miben segíthetek Neked? Be akarsz jönni? - nyitottam ki előtte az ajtót, nem akartam egyéb kérdésekkel zaklatni, hogy miért futott el legutóbb, vagy mi a gond, csak szép fokozatosan próbáltam maradásra bírni. - Öhm, kérsz egy pohár vizet?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Bogolyfalvi Hivatal és Művelődési Ház → Bogolyfalva Hivatala

Az élet megy tovább, és a többi sablonos marhaság, amit rá lehet sütni olyan helyzetekre, amik vissza vagy előre vetnek éppen. Szeretem azt mondani, hogy nekem már semmi sem állt, mert Brigitta kiölte belőlem a félelmet, a szomorúságot és mindent, amit csak belém tudott ültetni már csak azzal, ha rám nézett. Tény és való, hogy érik egy beszélgetés vele, már csak a gyerek kapcsán, ami még mindig nem a valódi apja nevén él és főleg nem a felügyeletében. Hamar véget ért a meséjük, mint hallottam, annak a baromnak volt esze és csak addig volt izgalmas, míg én ott voltam. Jellemzően. Hívott azóta, tegnap is keresett, az exanyósom mellett, de egyikre sem feleltem. Nekem az az élet megszűnt, szeretnék ködként elillanni onnan, de mégsem lehet. Nem engedik vagy én sem akarom, jó kérdés mi áll útjába annak, hogy csak egy szám legyek, aki a vállalt költséget küldi és semmi több. Itt pedig, az élet bőven dübörög. Talán fejem sem lenne időm forgatni, de muszáj. Az iskola, a munka elég lenne mindennek, ami után csak annyira van kedvem, hogy a kanapén sörözzek és böfögjek, de mindemellett ott vannak a nők. Egy, akivel hibáztam és hiába élveztem, egyszerűen nem tudom kivakarni a gondolataim közül és elfelejteni, pedig kellene nagyon kellene. A második, akiről kérdést kapok és úgy kezd izzadni a tenyerem, mint egy tininek, akit csíntevésen kapnak. A harmadik ül előttem, aki már csodálatos, olyan, akit bárki kívánna magának, sosem fordult meg meztelen gondolataim között, mégis, karjaim közé zárnám, zárom. Míg, a feltett kérdésben szereplő Rebeka valami olyasmit képvisel, amit vagy tiltok vagy nem engedhetek meg magamnak, Zsófia egészen új távlatba helyez mindent. Mióta megtörtént a kimondhatatlan és mind a ketten összetörtünk kicsit, bár ő jobban, óvni akarom, vigyázni rá, mintha  nem lenne elég erős a világhoz. Pedig az. Ő elment, messzi földre, úgy, ahogy nekem kellett volna. Én itt maradtam, itt kutattam és fulladt a semmibe, amiért dühös vagyok magamra. Talán ezért is jöttem ide. Valamit tenni akarok.
Egy vagon péksüteményt hoztam, sósat és édeset, amelyet lepakoltam és lehelyeztem magam elé. Nincs szükségem hivatalos ügyre, de pillanatok alatt kreálok, ha valaki megzavar. Ráérősen eszek én is, majd köhintek egy nagyot, ahogy majdnem félrenyelek. A kávéért nyúlok és nagyot kortyolok.
- Öhm… - kezdek bele, visszatéve a poharat. - Ezt a kérdést én most… nem nagyon értem – nem akarom érteni inkább? Valahogy úgy. Mondom én, tini. - Miért lennénk együtt? - vonom fel a szemöldököm. Miért nem? Miért nem a válasz? Mert egy barom vagyok. Leteszem a félig megevett lekváros batyut és helyezkedem ültömben.
- Kora reggel micsoda kérdések. Inkább arról mesélj, hogy vagy. Fakóbb a fényed, kedvesem – ez cseppet sem becsmérlő becézés, hanem inkább más. Testvéries? Talán. Ő nem olyan törékeny, mint látszik, de nem is hagynám, ha tudnám. Valami, ott, abban a házban történt, mind a kettőnkkel.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Bogolyfalvi Hivatal és Művelődési Ház → Bogolyfalva Hivatala

- Miért ne lennétek?
Pillantok fel rá a ragasztópiszkálásból, majd vissza a ragasztóhoz, ami nagyon makacs, nagyon húzza a bőröm, és amitől nagyon meg akarok szabadulni.
- Csak hallgatom a pletykákat, mint mindig, bár mostanában, mintha romlottak volna az érzékelőim.
A barátaim előtt nem titok, hogy igen kiterjedt hálózattal rendelkezem, védem a polgármester és a település érdekeit is. A legtöbb készülő tüntetést vagy maffiaösszeesküvést, amit Joliék terveznek sokkal előbb tudok, mint, ahogy az megtörténhetne, és ennek következtében sokkal laposabbak is, mint régebben. Ilyenkor akaratlan előjönnek azok a pletykák is, melyek a szeretteimhez köthetőek, mint Edu és Rebeka kapcsolata. Arra, hogy eltűnt a fényem, halványan elmosolyodom, és ahogy megint felpillantok rá, ha rám néz, és tekintetünk találkozik, láthatja a mélyről jövő szomorúságot.
- Sajnos, rossz ember lettem.
Jegyzem meg nyugodtan, ahogy végre elenged a ragasztó, és sóhajtva hajtom rá a vattára. Annyira fáj, hogy azt elmondani nem tudom, mintha le akarna szakadni a karom. Ez rendesen kegyetlen volt, de szinte áldás, hogy legalább a ragasztó nem húzza. Felkelve kidobom, lassan lépve el tőle, majd vissza hozzá. Időhúzás, mennyire nem az erősségem. Nem is szoktam ilyet csinálni. Visszaülve körül nézek, de valahogy mindenki elkerül minket, kihalt a környék. Tekintetem az égre emelem, majd vissza az ölemben összefont kezeimre.
- Azt hiszem, ha Hege egy nap visszatér, meg fog gyűlölni. Nem szándékosan, de, ha végighallgatja mindazt, amit tettem, aki vagyok, akkor nagy valószínűség szerint így fog történni. Nem ironikus? Végre van egy férfi, akiben feltételek nélkül megbízok, akibe szerelmes leszek, és csak, hogy megtaláljam, hogy újra a közelembe legyen, olyan dolgokat teszek, ami miatt taszítónak fog látni. Um...
Sóhajtva húzom ajkaimat kínmosolyra, miközben próbálom összeszedni a gondolataimat. Semmit sem szeretnék kihagyni, mert nem hiszem, hogy erről mi ketten valaha még fogunk beszélni.
- Hege halálhíre óta nem beszéltünk, és sokáig te voltál az egyetlen, aki tudta, hogy szeretem. Most már Elektra is tudja, aki rákérdezett, én pedig nem szoktam hazudni, nem hiszem, hogy szerencsés lenne tagani. Így most már ő is tudja. Összeálltunk, hogy közösen találjuk meg, én téged is be akartalak vonni, de valahogy olyan gyorsan történt minden, pár nap alatt, és mire levegőhöz jutottunk, nos, az most van. Felkutattunk mindent, amit csak lehetett, eljutottunk Írországig. Hogy Hege oda ment, vagy legalábbis ott halt meg, mert az orvos, aki halottá nyilvánította, ott praktizál. Holtest nélkül egy másik országban? Ez eléggé furcsa volt, ráadásul alig pár óra alatt történt. Elmentünk, de csak úgy nem mehettünk be egy kórházba, számon kérni egy ismeretlent, ezért kitaláltuk, hogy Elektrát megtámadják, éri pár átok, és engem is, így jutunk majd be. Én átkoztam. Életemben először Edu, én sosem akartam ilyet tenni, és... fogalmam sem volt, hogy ennyire erős vagyok. Én... én... majdnem megöltem. Még most is tele van hegekkel.  
A beszédem érthető, de az emlékek felidézésére könnyek indulnak el a szemeimből, némán zokogok, mert annyira fáradt vagyok, annyira elfáradt a lelkem alig néhány nap, néhány hét alatt, hogy azt eddig fel sem fogtam. Eddig nem álltam meg, ha nem Hege után kutattam, akkor dolgoztam, éjjel, nappal, mindig. Állandóan Ririvel voltam, elkényeztettem az eddigieknél is jobban, Benő hiába szólt rám többször is. Az ujjaim remegnek, szorosabban fogom össze őket, miközben a mindig egyenes tartásom egészen összeesetté válik.
- Majdnem megöltam a nőt, akit a szerelmem szeret. Nem féltékenységből, én tudom, hogy kevés vagyok Hegéhez, hogy nem vagyok olyan, akivel tervezne, hiszen abba se gondolt bele, hogy azért mondom neki el az elemi mágiát, hogy azért kérek tőle bocsánatot, mert őt szeretem. Miatta lett, hogy ő az egyetlen, akinél nem tudom befolyásolni. Neki egy érett, korban hozzá illő nő kell, nem én, nem egy érzelmileg elcseszett nő, aki néhány átok kimondásától úgy összeomlik, hogy a pálcáját is képtelen használni. Nem varázsolok, egyáltalán nem, de a manámat termelnem és mozgatnom kell, mert oda kell adnom... oda kell adnom Otíliának.
A nő nevét szinte suttogom, mert tudom, hogy Edu se szereti, és most kihagytam egy jó nagy szeletet a történetből, szóval összeszedve magam, kihúzom, és nyelve egy nagyot, finoman megnyalom kiszáradt ajkaimat.
- A kórházban Hege után akartunk nyomozni. Nekem csak be kellett volna vinnem, és egy közeli szálláson megvárni, hogy kiengedjék, míg ő éjjel nyomoz. Be is vittem, mivel magamat nem sértettem meg annyira, engem gyorsan elláttak, és akkor láttam meg Otíliát, annyira borzalmas állapotban volt, a vágások, a teste, az a sok cső, haldoklott, kómában tartották, abban van most is. Annyira megdöbbentem, hogy felkiáltottam, hogy ő a rokonom, hogy ismerem. Mert biztosak voltunk benne, hogy Marcell vele van, és ha ő ilyen állapotban van, akkor lehet, hogy tényleg meghalt. Amíg egy másik helyiségben Elektra életéért küzdöttek, addig engem mindenféle vizsgálatoknak vetettek alá, hogy alkalmas vagyok-e segíteni Otílián. Tényleg a rokonom, de ezt nem mondtam el Hegének akkor sem, amikor megismerkedtünk, és később sem, soha. A szüleink unokatestvérek. Hetente háromszor utaztam eddig Írországba, már szállítható állapotban van, hazahozzák. Leveszik a vérem, kivonják a manát belőle. Aktív mágiahasználat kellene, így folyamatosan az elememet használom, mert képtelen vagyok pálcát fogni. Ironikus nem? Én nem akartam szerelmes lenni, de az lettem. Majdnem megöltem a szerelmét, és most rajtam múlik, hogy életben marad-e a volt felesége. Ez annyira nem fair.
A fejem is megrázom kicsit, hogy mennyire nem az, és közben próbálom összeszedni a gondolataimat, a szoknyám redőit piszkálva.
- Otíliát egy ismeretlen férfi vitte be, aki utána eltűnt. A halott nem Hege, hasonlít, de Elektra szerint nem ő, és tudod, ő ismeri, felismeri, ha nem ő az. Életben van, és gondolom, ha visszatér, akkor szeretne majd élni a lehetőséggel, és újrakezdik. Talán össze is házasodnak. Én fogom összeadni őket, ha addig nem csuknak börtönbe emiatt az egész miatt. Képzeld csak el, Edu, ott fognak állni velem szemben, és összeadom őket. Hege téged fog tanúnak felkérni, te vagy a legjobb barátja. Én pedig összeadom majd őket. Mi van, ha nem szeretek ki belőle addigra? Nem tudok aludni, rémálmaim vannak, hogy szörnyű dolgokat teszek, hogy elveszik Ririt, hogy még jobban megvetnek majd. Én nem akartam, tényleg nem akartam beleszeretni, nem akarom, hogy meggyűlöljön, de meg fog, bárki megtenné. És ha Elektra meghal? Vagy nem lesz annyi energiám, hogy Otíliát életben tartsam? Olyan sok idő telt el, hogy már eltűnt az illata a házból, már csak az enyém van ott, mert minden héten kitakarítom, de az én öblítőm, az én tisztítószereim. És ha meggyűlöl, meggyűlöli majd a házat is, mert betettem oda a lábam. Talán, nem kellene megvárnom, amíg visszatér, hanem haza kéne mennem, visszaköltözni anya házába, és többet nem a közelibe menni, mert nem akarom látni, ahogy megvet, és amikor minden kiderül, meg fog, mert ártottam annak, akit szeret, de én esküszöm, hogy nem akartam. Nem akartam, Edu.
A fejem is rázom hozzá, és megint egészen elhalkulok a végére, felkelve ellépek a padtól, mert nem tudom, hogy mindezek után a közelembe akar-e lenni, vagy inkább távolságot tartana, de segítek abban, hogy utóbbi esetéb ne legyen annyira kínos.
- Sajnálom, senkivel se beszélhettem ezekről, és nem is akartam, csak, nagyon fáradt vagyok. Eddig jól kezeltem a stresszt, de azt hiszem, egy ideje összeomlottam már, csak nem vallottam még be eddig hangosan. Szerinted el kéne mennem?  

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Elisabeth Shanes Előkészítő Mágusiskola és Óvoda → Udvar

Valószínűleg azért nem ment a fáramászás soha Lenkének, mert messzebbi ágakat akar elérni, mint amit tud. Magában mindig azt hajtogatja, hogy azért is eléri, mindent meg tud csinálni, amit akar. Csak alacsony természete szólt közbe. Így viszont, hogy Gertie segít neki, könnyebben tájékozódik az ágak rengetegében. Végül talán szerencséje van, hogy az utolsó pár lépést már egyedül is megtalálja. Nem figyel azonban úgy a fára, mint a másik, csak magára, csak arra, hogy épségben feljusson. Számára a fa csak egy fa, aki - illetve Lenke fejében ami - jelen helyzetben csak arra szolgál, hogy felmásszanak rá. Észre sem veszi, hogy letörte a kis gallyat, bele sem gondol, hogy a fa pont olyan élőlény, mint ő. Örül neki, hogy végre fent van, és beszélgetne ő Gertie-vel, ha a vörös nem akadna fent a törött ág témán. Mosolya szimpatikussá teszi Lenke számára Gertrúdot, a szőke arcára is mosoly költözik, és már kérdezné a másikat, megkérdezné, mi érdekli. Gertie azonban választ ad a kimondatlan kérdésre, csak éppen nem olyat, amilyet Lenke akarna. A válasz sokkal agresszívabb és parancsolóbb. Amit pedig Lenke a legjobban utál, az az, ha parancsolgatnak neki. Ő a maga ura, kész, pont. Neki senki ne mondja meg, kitől és mitől kérjen bocsánatot!
- Azt akarod, hogy egy fától - nyomja meg a szót - kérjek bocsánatot? - bámul értetlen képpel a vörösre. - Ez csak egy fa! - puffog. Szemöldökét értetlenül ráncolja össze, ahogy a másik valóban megteszi, valóban bocsánatot kér egy fától.
Nem érti az egészet. Hiszen a fákat sokszor kivágják, készítenek belőle dolgokat. Ha Lenke véleménye érdekel: sokkal jobb dolgokat készítenek, mint egy álló fa, amivel semmit sem lehet kezdeni.
- Miért is kéne bocsánatot kérnem mellesleg? Te is felmásztál rá! - dühöng tovább. Lábaival szorosan öleli meg az ágat amelyen ül, míg kezeit bosszúsan összefonja maga előtt.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Bogolyfalvi Hivatal és Művelődési Ház → Auror kirendeltség

Komolyan mondom, az eszem megáll. Mert az oké, ha máshol, a saját kis magánidejében csinál ilyet – mármint nem oké, akkor is ideges leszek, hogy idősebb férfiakkal kavar, vagy úgy, hogy férfiakkal kavar egyáltalán –, de itt, a munkahelyemen? Minden idegszálam sikolt ellene, sőt, az agyam is, hogy ezt itt most azonnal fejezzék be. Szerencsére elég a jelenlétem hozzá, hogy ennek pillanatokon belül vége is legyen. Az ember, ha húga van, akaratlanul hiszi azt, hogy örökké kicsit és ártatlan marad, olyan, akit védeni kell minden áron. Akinek mindig csak a bátyjaira van szüksége. Aztán koppan, koppanok, hogy ez régen nincs így. Dóra tudja mit akar és azt főleg, hogy hogyan érje el. Az pedig, hogy kikkel és mit csinál… nem az én dolgom. Nem az lenne, de itt igen. És ezt András is tudja, pedig jóval felettem van korban, rangban, most mégis, lesütött tekintettel, mint egy csínytevésen kapott gyerek, úgy oldalog el. Helyes, morgom magamban, erről majd még biztosan beszélni fogok vele. Felőlem azt fűz, akit akar, őt nem. Megtehetem? Nem, de nem érdekel.
- Ó, én kérek elnézést – forgatom meg a szemeim és mogorván pillantok rá, majd végül a kosárra. Ez kibillent a kemény testvér szerepéből, elvégre, az Ákos eleve, nem én. Pislogok párat, bugyután, hogy akkor most ez komoly? Elveszem, tartom, mintha sosem kaptam volna ilyet, pláne nem tőle. Tényleg nem kaptam.
- Köszi. De ezzel… nincs elfelejtve – teszem le a kosarat az asztalomra, majd még egy utolsó, lesújtó pillantást vetek András felé és hagyom, hogy Dóra köszönjön. Ajkai csattannak borostás arcomon, túl mérges vagyok, hogy megöleljem és olyan legyek, amilyen szoktam lenni vele.
- Nem, az nem baj. Ellenben amit vele csináltál, már igen. Dóra, ez a munkahelyem – szusszantok egy nagyot. Még nekem sem lenne illendő és szabályszerű az, ha egy kollégámmal folytatnék viszonyt, akár otthon, vagy épp a raktárban, mert ránk tör a vágyakozás. Izgalmas, de csak lapokon, leírva. - Nem fél, de tudja, hogy nem ez az első húzása. Ha jelentem, bajba kerül – fűzök hozzá ennyit. Nem tartok én szánt szándékkal a markomban senkit, de igen könnyű rájönni, hogy néhányan nem teljesen tiszták. Andrást egyszer már, igaz másik ügy miatt, de megfeddtem, akkor és ott megígértem, az-az utolsó, amit elnézek.
- Mégis van okod – csóválom meg a fejem, egy fokkal szelídebb vonásokkal. Az asztalnak dőlve hallgatom tovább, majd szusszanok fel. - Attól függ, mennyi. Mert fióktól az akasztóson át, bármi lehet egy „szekrény tartalma” – nem mintha egyikből se lenne. Igaza van, egyedül élek, nem halmozok fel sok mindent. Van, ami tabu, a többibe nyugodtan pakolhat, de megesz a kíváncsiság, ez mire kell neki.
- És mégis miért kell a szekrényem? - adok neki hangot, majd a kosarat vizslatva húzok elő egy répát, megtörölgetem és beleharapok. Tessék, stresszre eszek. - Gyorshajtásért szórok ki bírságokat seprűkre – vigyorodom el haloványan. - Sajnos folyamatban lévő ügyekről nem beszélhetek, mintha nem tudnád. Apa se beszélt sosem.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Elisabeth Shanes Előkészítő Mágusiskola és Óvoda → Jobb oldali szárny

Ahogy meglátta bátyja mosolyát, a félelem azonnal eltűnt Lenkéből. Aleksz az a személy volt, akinek a lány a legjobban tudott örülni, még akkor is, ha ilyen véletlen módon bukkant fel. Egészen pici kora óta bátyja volt az, akit a legjobban tisztelt, a legjobban imádott, és valamiféle példaképként tekintett rá. Azt mondjuk sosem értette, hogy miért akarja mindennapjait azzal tölteni, hogy idegesítő gyerekeket tanít. Ráhagyta azonban, számára ez nem változtatott semmit azon, ahogy Alekszejre nézett.
Addig összeszűkült szemei elkerekedtek aztán a válaszra. Hogy nem őt keresi? El sem tudta képzelni azt a helyzetet, amikor Aleksz az előkészítőben van, de nem miatta. Lenke a világ közepe, persze, hogy a fiúnak vele kell foglalkoznia. Elkerekedett szemmel bámult bátyjára, ám arcán széles mosoly ült. Alkesz mosolya mindig jókedvre derítette a kislányt. Akkor ott Lenke el sem tudta képzelni, milyen más oka lehet, hogy az előkészítőben találkozott testvérével. Gyanakodva várt a válaszra, ám nem szólt közbe. Tudta, hogy csak úgy kaphatja meg az őszinte választ, ha figyel. És meg akarta tudni a választ. A saját érdekében. Mert Lenkét mindig az esze hajtotta, az esze pedig arra vezette, ahol neki a legmegfelelőbb talajra léphet. Úgy alakította a dolgokat, ahogy neki megfelelt. Még hogy falkavezér? Szép álmok Aleksz, de remélem te is tudod, hogy Lenke mellett nem lehet tiéd ez a szerep. Csoda, hogy egy családban megfér két ennyire erős személyiség. Meglátjuk, hogy Alkszej sármja, vagy Lenke személye lesz e a gyümölcsözőbb.
- Miért pont itt? - tért rögtön a lényegre. Szó sem volt róla, hogy ne örülne bátyja jelenlétének. Annak nem örült, hogy osztoznia kell a fiún. Tudta, hogy nem lóghat majd a bátyján, tudta, hogy néznie kell majd, ahogy a többi gyerek ugyanúgy szeretgeti a fiút, mint ő. Előre féltékeny volt, pedig utálta a féltékenység érzését. Nem akart osztozni a bátyján, nem akarta nézni, ahogy mások is szeretik Alekszet, és Aleksz is szeret másokat.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Bogolyfalvi Hivatal és Művelődési Ház → Auror kirendeltség

Az aurorok is biztos tanulnak küzdősportokat. Ha nem így lenne, akkor az előtte ülő sem lenne ilyen jó kondiban. Varázsolni az is tud aki egy tonna, nem? Elvileg igen. Szóval ha nem pont barticu, akkor tuti valami más lehet amitől fitt Bertalan meg a többi bűnüldöző. Ezen jár az esze mialatt megint eltüntet egy pogácsát. Aztán a kérdésre megvonja kicsit a vállát. - Igazából úgy hívják, hogy az úriemberek sportja. Mindennel Is megtanulunk harcolni. De tényleg - meséli lelkesen és ujjain számolva sorolja, azokat a dolgokat, amikkel tud - Esernyő, sörös krigli, felmosó, serpenyő, kendő, húr, cilinder, sétapálca. Nekem csak egy sima, hosszú botom van, amit nagyon szeretek. Azzal is tök jól el lehet verni bárkit. Kihúzni a lábát, tarkón csapni, meg ilyenek - magyarázza átéléssel és látszik rajta mennyire élvezi, hogy néha elpáholhat valakit. Nem gonoszságból, csak fölös energia levezetésből. Ha rossz szándék vezérelné nem pont auror szeretne lenni, hanem mondjuk valami maffiás valaki. Csak azt ne! Merlin ments! Aztán egy okos megfogalmazással felfedi képessége titkát, ami igazából nem titok csak nem szokta reklámozni nagy neon feliratokkal, hogy: "Hahó! Meg tudlak gyógyítani a saját életem árán!" Az elég érdekes esetekhez és hasonló reakciókhoz vezetne, mint amiket Bertalantól kap jelenleg is, ahogy a férfi székében előre dőlve beszél hozzá. Réka kicsit megszeppen, mert megint csodabogárnak nézik. Hozzá kellene szoknia, mert ez már csak így lesz. - Iszonyat ritka képesség. Még én sem találkoztam sorstárssal. Állítólag legtöbbször nőknél fordul elő, de azt mondta a Gyógyító hölgy, akinél tanulom a használatát, hogy vannak férfiak is, csak ők tényleg nagyon kevesen - bele kell kortyolnia a vízbe, mert egy kicsit kiszáradt a torka - Igen, már használtam párszor. Úgy derült ki, hogy rendelkezem vele, hogy egy kocsmai verekedés közepébe keveredtünk és a barátnőm orrát eltörték. Meggyógyítottam, de utána engem kellett a gyenguszra vinni. Vicces egy este volt - csacsogja kicsit felszabadultabban és már mosolyog is megint. Aztán azt mondja neki az auror, hogy bármit kérdezhet. Ez aztán az ajánlat. Az a soha vissza nem térő alkalom. Ki kell használnia, így rá is vágyja azonnal, ami az eszébe jut. - Lehetnék önkéntes itt a kirendeltségen? Bármit megcsinálnék. Annyira szeretnék itt lenni, hogy lássam milyen az aurorok élete. Aztán meg, amikor végzek a Sárkányölőn, mert oda szeretnék járni, akkor visszajönnék és nem lenne idegen semmi, mert már mindent ismernék - néz kérlelőn a férfira és arcának kislányos bája valahol keveredik a határozott elképzelésekkel rendelkező fiatal nő kisugárzásával. Huszonkét éves és tényleg tudja mit akar. Segíteni. Szolgálni és védeni. Egy szóval auror lenni. Erre vágyik, ezért tanul és ezt a beszélgetést is ezért kérte a férfitól. Nincs más, amit jobban szeretne. Na jó talán egy barátot, de az most mellékes.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Aprócska, szinte táncszerű lépésekkel szedem hosszú lábaimat a Boglyas tér irányába. Tikkasztó a hőség. Olyannyira, hogy majdnem térdeimre omlok a placc közepén, hogy könyörögve kérjem az esőt. De végül más megoldást találtam a problémára; noha eléggé felszínes praktikája ez a lehűlésnek, most mégis egy rózsaszínből áthaladó kékes jégkását szürcsölgetek. Lágy, eperszínre festett ajkaim szegletében mindkét szín egyre erősebben játszik, és amikor elhaladok egy jobban tükröződő kirakat előtt megállok. Hatalmas napszemüvegemet a fejem búbjára tolom – így teljesen összezavarva vöröslő tincseimet – és játékosan hunyorítva dugom ki nyelvemet. Halkan fel is kuncogok, miközben egyre inkább élvezem bohókás kis tükörképemet. Ezzel a látvánnyal el is szórakoztatom magam egy ideig, amíg gyermekhangot nem hallok magam mellől. Egy nő áll a kisfiával mellettem, és a gyerek egészen elcsodálkozik grimaszolási technikámon. Malacmód nyomja fel az orrát, s míg a felnőtt az ajtóban álló boltossal társalog, addig én és a „kismalac” mindenféle botrányosan viccek pofákat vágunk egymásnak. Az utolsónál látványosan bandzsítok egyet, mire a kisfiú kuncogni kezd. Így nem sok mindent láttam, ezért kell egy kis idő, mire visszanyerem a látásomat, ám ekkor pillantom meg magam előtt a nőt, aki kérdőn megívelt szemöldökkel vizsgálja most már kiszépült vonásaimat. Halványan elmosolyodok, majd kislányosan beleszívok a jégkásába, de csak egy halk köszönés telik tőlem.
– Csókolom! – köszönöm végtelen akcentussal, majd biccentek egyet, és máris tovább száguldok. Amolyan tündérszerűn szökellek a szökőkúthoz. Honnan a mai tündérség? Sokat olvastam ebédszünetben a keltákról, meg mindenféle druida tradíciókról. Ezért nem is csoda, hogy mindenféle líra-muzsika szól a fejemben. Próbálok nem törődni az elmúlt időszak dolgaival, és a mai napon elég jól is megy. Nem tudom, hogy mi üthetett belém, de valóban nem érdekel semmi sem. Jól szeretném érezni magam. Amint ezt egy aprócska biccentéssel elmondom, megpillantom a fagylatot élvező Beliánt. A gyomrom összeszűkül, szívem hevesen kalimpálni kezd, és érzem, hogy minden bennem maradt víz patakokban kezd folyni halántékom mentén. Nem tudom, hogy mi történt a kapcsolatunkkal. Nem tudom, hogy mi történt vele. Hogy mi történt velem. Kicsit erősebben fogom a jégkásás pohárra, felszegem fejemet és elindulok a fiú irányába. Mi baj lehetne? Elvégre… - Szia Beli! – csilingel hangom az utca zsivajában. Jobb lábamat idegesen kezdem valami nagyon brutális drum and bass-re járatni magam mellett, szemeim cikázva keresik a fiú tekintetét. – Mi… khm… mi a helyzet?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Elisabeth Shanes Előkészítő Mágusiskola és Óvoda → Bal oldali szárny

Nehogy azt higgye bárki is, hogy Lenke egy pillanatra is komolyan megfontolta a feladás lehetőségét. Esze ágában sem volt feladni a dolgot, engedni a tanárnak. Azt viszont nem tudta, és nem is akarta palástolni, hogy borzalmasan dühös volt Denisre. Nem tetszett neki, hogy most vele játszanak úgy, ahogy ő szokott másokkal. Nem örült, hogy Brightmore az ő módszereit használja föl ellene, hogy nem enged neki és, hogy meg akarja vesztegetni. Az mondjuk már sokkal jobban tetszett a lánynak, amivel meg akarták vesztegetni. Bár Lenke általában igen makacs volt, tudta, mi a jó neki. Meg akarta szerezni, amire szüksége volt, ez pedig jelen helyzetben a tanár által birtokolt tudás. Minden porcikájából sugárzott a kíváncsiság. Lelkesedése azonban elapadt, ahogy észre vette, hogy a tanár nagyon nem akar elkezdeni beszélni. Nem akarta azonban kimutatni, hogy dühösebb mint volt. Mert - ha nem is azonnal - észre vette ám, hogy ez az, ami szórakoztatta Denist. Az egy valami pedig, amit semmiképpen nem akart, az az volt, hogy örömet szerezzen a másiknak. Ellenségek voltak most, és Lenke úgy is viselkedett tanárával.
Szúrós tekintettel nézte a férfit, és csoda, hogy kék szemei nem fordultak vörösbe. Nem tudhatta, mikor néz ellenfele a fejébe, kénytelen volt hát megpróbálni uralkodni magán, és szabályozni gondolatait, ha már az okklumencia képességének nem volt birtokában. Talán majd egyszer. Addig viszont csak megérzéseire tudott hagyatkozni. Megérzései pedig azt súgták, hogy Denis Brightmore éppolyan makacs, mint Podlovics Lenke. Azt viszont már nem tudta, hogy tudna ő az lenni, aki győztesen kerekedik ki a szituációból.
Előre dőlve szemlélte a férfit, aki viszont még mindig a képet nézte. Lenkét szörnyen zavarta, hogy nem jött rá, mit ábrázol a kép. Ő akart lenni az első, aki rájön, mert azt remélte, azzal a másik fölé kerekedhet. Egy valami tudta volna kizökkenteni őket a játékból, még pedig a korábban is kérdezősködő lányka. Második próbálkozását azonban feladta, ahogy szemei találkoztak Lenke dühös tekintetével. A kislány fiatalabb volt Lenkénél, talán ezért is ijedt meg, és döntött úgy, hogy inkább megoldja egyedül a helyzetet. Legalább tanul egy kis önállóságot.
Lenke is a kép felé fordult, ám már nem abban a nyitott, érdeklődő pozícióban, ahogy eddig ült. Karjait ismét összefonta mellkasa előtt, és úgy dőlt hátra a székén. De vajon mi van a képen?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Bogolyfalvi Hivatal és Művelődési Ház → Bogolyfalva Hivatala

Mosolyom a legszélesebbé válik; fogaim világítanak a beszűrődő napfényben, miközben kissé előre hajtom fejemet, és úgy tekintek fel csibészesen Zsófira. Mi ez, ha nem a legtipikusabb Hege arckifejezés? Mi még nem jutottunk el a barátságunk alatt erősebb flörtig. Csupán csipkelődtünk. De ez egészséges és így van jól. Aki azt mondja, hogy nem flörtöl olykor, annak ellenére, hogy valaki másé a szíve; az egy hatalmas nagy hazug. Szükség van rá. És ezt mi Zsófival mindig játékosan elvicceltük. Azonban most nem tudja, hogy ki vagyok, és láthatom „akcióban”. Elbűvölő. És lenyűgöző, hogyan vált esetlen bókolásból az egyre kacérkodóbb vonalra. Akárhányszor visszaránt az emlék, miszerint rá mindig kislányként tekintettem, az ilyen helyzetek igazolják, hogy ő már minden, csak nem gyermek. Valójában, amikor az ügyünket intézte sem volt az, csupán egy fiatal, okos lány, aki sikeresen megmentett az éhhaláltól. Ha Otílián múlik… na, mindegy is. Ajkaimba harapva vigyorgok még fakókék szemeimmel, majd előre dőlök az irodai karosszékben, hogy közelebb húzódhassak.
– Így lesz – felelem szófuvarmód a „keressen bizalommal” mondatrészre. Egy ideig figyelem szemeit, a vöröslő arcpír alól előbukkanó szeplőket. Végül egy mély sóhajjal visszadőlök a székbe, noha tudom, hogy most már igazán fel kellene tennem a kérdést és tovább állni. Zsófia is hadd intézze aznapi teendőit. Aztán ösztönösen húzom össze szemöldökömet a következőkre. Az unokatestvére. Külföldön balesetet szenvedett. Dolgozom fel az információkat, és egy nagyon érdekes kép ugrik be lelki szemeim elé, de látványosan fejet csóválok. A szemöldökráncolás természetesen egy pillanatra személyes kötődést és érdeklődést mutathatott Zsófi felé, azonban most próbálom úgy rendezni vonásaimat, hogy puszta együttérzéssé csituljon az arckifejezés. – Hm – hallatom karcos baritonom, amikor a felém nyújtott karokra emelem tekintetemet. – Mindenkinek ilyen unokatestvérre lenne szüksége, mint maga, Kisasszony – húzom egy nagyon halovány mosolyra ajkaimat, majd óvatosan felkelek a székből. Olykor még érzem a pincében ért ütések nyomait, pedig már hó néhány hete, hogy megtörtént a dolog. Aprócska fájdalom ül ki vonásaim közé, majd öregemberesen lépek egyet, majd még egyet. – Soha ne öregedjen meg, Zsófi… Zsófia – rázom meg a fejem a becézésnél, végül gondolatban legyintve indulok el az ajtó felé. Agyam kattog. Egyenesen zakatol, s mikor ujjaim a kilincsre fonódnak, egy másodpercre megállok a műveletben, hogy féloldalasan visszaforduljak a nő felé. – Akkor… még keresni fogom – rövid időre elkapom tekintetét. – További szép napot! – köszönök el egy fájdalmas, ám kedves mosollyal, majd nyílik és szinte máris záródik mögöttem az ajtó.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Bogolyfalvi Hivatal és Művelődési Ház → Bogolyfalva Hivatala

Elképesztően zavarban vagyok, amiben nyilván nem lennék, ha nem lenne az, hogy a bennem élő tűz vidám vágytáncot jár. És ha ez nem lenne, ezt az egészet sokkal jobban élvezném. Szerettem ezt csinálni vele, Hegével. Apró, ártatlan flört. Baráti. De ezt vele csináltam, nem mással. Ez az egész, ami bennem van, az övé volt, nem másé. Most mégis, úgy kuncogok, mint egy zavart tini, és kékjeimmel úgy tekintek rá, mintha számítana- Nem számít, mert nem akarom, hogy számítson, mert ezzel az egésszel csak még jobban hiányzik. Van ennek az egésznek valami elévülési ideje nem? Egy idő után az emberek kiszeretnek egymásból, meg elmúlik az egyoldalú szerelem is nem? El kellene neki. Én... én nem akarom az a kínzó, mardosó bűntudatot érezni, hogy megcsalom őt.
Megcsalom. Mennyire nevetséges gondolat ez. Hiszen sosem volt semmi. Ő volt az egyetlen, akivel szerettem volna, hogy legyen minden, akinek oda mertem volna adni a szívem, de sosem került rá sor, és talán soha nem is fog. Nem, nem fog. Maradjunk a realizmus talaján. Hege nem tudja, és nem is fogja soha megtudni. Majd visszatér, Elektrával rendezik a sorukat, én meg... mosolygok? Istenem, mondd, hogy van lejárata annak, hogy egy ember meddig szerethet egy másikat, mert ennek nagyon nem lesz jó vége.
Bólogatok, bájos vagyok, és még azt is mondom, hogy várom. Valóban várom, hogy keressen? Ez a férfi... csak végignézek rajta, és nem tudom elképzelni, hogy vonzódjak hozzá, mégis, a testem szinte felrobban, még én is érzem, hogy sokkal nagyobb a forróság idebent, mint az normális volna. Felfűtöm a szobát, csodás. Bólogatok, és mosolygok, és szinte imádkozom, hogy minél előbb menjen ki innen, mégis, amikor visszafordul a szívem is hevesebben kezd dobogni, és mintha többet pislognék, mint az normális volna. Csak menjen el.
Ahogy az ajtó csukódik, a mellkasomba zárt levegőt, elnyíló ajkaimon át préselem ki, és szinte leroskadok a székbe. Kiszáradtam, és érzem, ahogy az egész testem remeg, de a tűz visszahúzódott. Lehunyt szemeimen át a megkönnyebbülés és a szégyen könnyei préselik ki magukat, ahogy hátrahajtott fejjel megbocsátásért imádkozom. Annyira nem voltam profi, hogy az már kínos, és emellett az az érzés, az a pillanat, ahogy közelebb hajolt, és úgy nézett. ÚGY nézett. A szemeim hirtelen kipattannak, ahogy a plafont kezem bámulni, felidézem a két ellentétes szempárt. Ez volt az, ez volt az a nézés, ez. Nem az egymás mellett alvás, nem a beszélgetés, nem a közös reggeli. EZ a tekintet. Ahogy reggel a konyhapulton ülve közel hajolt, megéreztem az illatát, a bőre melegét, és, ahogy felnéztem rá, ott helyben váltam semmivé, és emelkedtem fel, mint a főnixmadár, csak, hogy utána újra mélyrepülésbe kezdjek. A tekintet, a nézés, ahogy néz. Az olyan volt, az ugyanolyan volt, és én ugyanúgy reagáltam. Sosem néztem igazán férfiakra, kevés esélyt adtam, kevés esélyt kaptam, és a szánalmas próbálkozások során sosem jutottam el addig, hogy észrevegyem ezt a tekintetet. Talán senki másban nincs meg? Hogyne lenne, hiszen ez a férfi most ugyanúgy nézett. Csak, hirtelen, egyetlen pillanatig sokkal szebbnek, jobbnak és kívánatosabbnak éreztem magam abban a múltbéli pillanatban, amikor Hege olyan közel volt, és én elvesztem. Nem szabad. Nem szabad ezen gondolkoznom.  Vége lesz. Idővel. Koncentrálj Zsófia, és gondolkozz, Dolgozz, az megnyugtat. Dolgozz, takaríts, maradj annál, amihez értesz.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Nem akar arra gondolni, hogy ő függő. Csak olyan, akinek szüksége van valamire, hogy szinten tartsa magát. Ezzel azonban pontosan leírja azt, amit kerülni akar, amit tagadni. Ha valakinek problémája van, olyankor könnyű indokokat találni: ma rossz nap van, évfordulós stressz, hétfő, mert csak. Ezekkel nyugtatja magát, aztán utána, amikor elül, elmúlik, gyötri a lelkiismeret, hogy hiába ígérte meg, megint megtette. Erős szeretne lenni, gondtalan, megegyezik azzal is, ha arra a szinte jut vissza, ahonnét elindult. Nem kell több, az egy egészen jó pont és vicces, mert akkor érezte talán azt, hogy mennyire rossz és mekkora szarban van. Most pedig irigy arra az állapotra. Sok mindent máshogy tenne, máshogy csinálna, de ez a jelen bölcsessége, semmi több. Abban az állapotban ugyan úgy ugrana bele mindenbe, mint annak a rendje. De nem akar mégsem úgy gondolni magára, ahogy kinéz minden.
Megborzong, ahogy a fagyi szép lassan az ujjára csöppen. Igazából nem szeret tölcsérből fagyit nyalogatni, ő lassan eszi, szereti, ha kicsit már meg is olvad, de így nehéz, mert lefolyik. Otthon, dobozból, kehelyből valami helyen, rolettivel, de nem tölcsérben. Igazából nem is érti, miért vette, nyilván a pillanat heve, addig is itt lehet és elvonta a gondolatait másról. Így, hogy ne legyen nyakig, bokáig ragacsos, gyorsabban halad vele, mégis kézfejébe törli száját, amit meg aztán nadrágjába. Mert amiket a fagyi mellé adnak szalvéta néven, az minden, csak nem az. Vékony papírdarab, ami semmit se ér. Pont úgy, mint küzdelme az akarat ellen.
Ekkor hallja meg a nevét, méghozzá olyan hangon csilingelve, amit rég hallott. Kissé merevedik meg, holott… Nem a lány tehet arról, ami vele történt. Nellinek is megvolt a maga gondja, mégis, valahol odabent érzi, hogy szüksége volt rá és nem volt ott, ez pedig, valamit elrontott. De nem akarja, nem szeretné ráhúzni azt, hogy úgy érzi, sokan cserben hagyták, ami nem is helyes válasz. Mindenkinek megvolt a maga dolga, ő nem is szólt nagyon, főleg nem akkor, amikor Amerikáig menekült. Most viszont itt van, ahogy Nelli is nagy levegőt vesz. Le kell vetkőznie a sérelmeket, amik nem valósak. Mindent. Képes lesz vajon? Miért van az, hogy a mélypont óta, valahogy retteg minden találkától? Mit látnak, mit gondolnak, mit éreznek. Vagy éppen ő. Arcára húz mégis egy barátságos mosolyt, ahogy felé fordul.
- Szia, Nelli – még egy utolsó nyalintás, mert épp folyna le, fel is tartja az ujját, hogy egy pillanat, majd már lejjebb is engedi a kezét. - Semmi extra. Meleg, fagylalt és a szokásos, elvagyok. És veled? - érdeklődik, de nem mesél. Mit mondjon? Hogy üres, hogy épp bájitalra vágyik? Nem, nem húzhatja a kínjait mindenki nyakába. Nem közönség előtt szenved, felhúzza az álarcot. - Jól nézel ki – zárja végül, bókkal, megszokott udvarias felével, mintha semmit sem változott volna.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Magyar Mágus Vasutak - Bogolyfalva Vasútállomása

Évei alatt sok katasztrófát élt már meg. Nem egyszer maradt már egyedül is. Mondhatni gyakorlata van abban, hogy elhagyják, éppen ezért nem szokása a ragaszkodás. Igazán kevés ember van, akik nélkül képtelen lenne létezni is. Akiknek a legkisebb rezdülését is ismeri, és akiknél tudja, ha baj van. Mondhatjuk különleges képességnek. Megérzésnek. De amint kilépett Legilimenciáról, tudta, hogy a hálókörlet felé kell vennie az irányt. Eddig nem hitte, hogy Domonkos is ilyen ember számára. Hogy fontos, de míg a szíve megakadályozta az érzéseit, az elméje üzente, hogy mit kell tennie. Trükkös. Az agya tudta, pedig épp ő szokta megtréfálni.
Egyetlen pillantás elég volt hozzá, hogy mindent hátrahagyva caplasson a vasút felé. Szólnia kellett volna valakinek. Legalább egy diáknak, hogy tudassa a házvezetőknek, de túl jól ismerte már a sehova tartozás émelyítően édes ízét. Ellenállhatatlan szirup, ami beborítja a testet és senkit nem enged közel.
Ahogy a peronon lépkedett, azonnal kiszúrta az ismerős testtartást. A szőkéllő fürtöket, és a tömény cigaretta szagot. Lassan mellé lépdelt, talán észre sem vette, hogy ő az. Kezeit lazán zsebre vágta, és arra fordult, amerre Domonkos is állt. Ugyanazt nézte, csak épp nem tudta az ő szemén keresztül.
- Hova mész? - kérdezte az első dolgot, ami eszébe jutott. Nem akart vele menni. Ha elmegy, nem is küldet utána. Szimplán csak kezdenie kellett valahol.
- Van elég pénzed? - Olyan volt mint egy szülő. Csak ő épp nem aggodalmasan kérdezett. Arra volt kíváncsi, hogy Domonkosnak van-e terve, vagy csak hirtelen felindulás volt.
- Szólhattál volna. Egy ég veled jól esett volna - jegyezte meg Zsombor egy kis éllel a hangjában.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Játszótér

O1.. viccelek.
Kinézek

Ha néhány évvel ezelőtt valaki azt mondja neki, hogy egy játszótéren fog ücsörögni, miközben próbál jó pofát vágni ahhoz, hogy kicsinyített mása éppen teletuszkolja a szandálját vizes homokkal, valószínűleg kineveti. Sőt mi több. Látva a jelenetet, most is jó ízűen kacag ezen, mintha nem is hozzátartozna a szőke loknis kislány. Nem érzi a felelősséget. Pontosabban, tisztában van azzal, hogy például a játszótéren nem ülhet egy mojitoval a kezében, miközben gyermek szakértőként kritizálja az anyákat, akik éjt nappallá téve igyekeznek a három gyereket kordában tartani, mégsem érzi olyan erősnek az egészet, mintha a saját gyermekéről enne szó.
Arról meg ne is beszéljünk, hogy még az előkészítőben is ennek a hurrikán csemetének a hülyeségeit kell elviselnie. Tényleg nem vágyik sokra, csak arra, hogy azért a munkában ne lássa minden ötödik percben Karolát, akit amúgy kifejezetten kedvel, na jó.. szereti a kis szarost, aki nem isi tudja, hogy mikor nőtt meg ennyire.
Csukott szemmel élvezi a napsugarainak cirógatást, mikor hangosabb visításra lesz figyelmes.  Éppen morgolódva szeretné szidni a nőstényt, avagy hímet kihez a rakoncátlan kölyök tartozik, mikor rájön, hogy az éppen rendet bontó gyermek az ő vére. Karola nőket megszégyenítő beállással és vehemenciával magyaráz egy nála kisebb fiúnak, aki egyre gyűlő krokodilkönnyekkel és visítással veszi tudomásul az élet nagy igazságtalanságát, miszerint a nők mindig dirigálnak és jobb nem harcba szállni velük.
Zorka kivár, szíve szerint elosonna és hátra hagyná a legkisebb Bánkit, de mikor az felé kezd hadonászni, a nő fülét farkát behúzva indul meg az incidens helyszínére, hogy mindentudó felnőttként megoldja a helyzetet.
– Karola, kérlek engedd a kisfiút is játszani – guggol le teljes nyugalommal a hozzájuk, s egy vödröt meg egy lapátot elmar a szőke kislánytól, hogy a fiúnak nyújtja. – Elég nagy a hely, ne legyél irigy, inkább játszatok együtt – de a kislány letükrözi azt, miként Zorka is viselkedett annak idején és inkább karba font kezekkel, duzzogva elsétál a mászókához, ezzel jelezve, mennyire nem szereti most a nagynénjét.
– Ne haragudjanak, igazi dráma királynő, nem tudom kitől tanulhatta – ó dehogynem, jól tudja, hogy sem ő, sem Cath nem éppen a legjobb női példák, az anyjáról meg ne is beszéljünk. Mi lesz még ebből a lányból, azt csak ez ég tudja. Mindenesetre Zorka mosolyogva néz a kisfiúra és a már odaérkező férfira is, akiben ismerőst vél felfedezni. – ÓóóóÓ – ennyi, több nem telik tőle, mert bizony mindenre és mindenkire számított, de a szemben állóra nem.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Játszótér

Apának ma sok a dolga, Flórinak meg nincs óvoda. Ezt énekelgetjük, miközben egyre csak haladunk előre, annak érdekében, hogy még a legnagyobb meleg előtt a játszón legyünk. Ott szerencsére sok a fa, a gyerek elvan, én meg tudok kicsit lazítani. Múlthéten a lányaim vittek a sírba, és mikor már úgy tűnt, hogy ma semmi dolgom nem akad, akkor jött Milán, hogy vigyázni kellene egy kicsit Flórira, ha nem baj. Nem az. De otthon nagy volt a felfordulás, meg aztán a délutánban elfoglalják majd a konyhát is, de ezt csak akkor lehet nyugalomban űzni, ha a gyerek elfáradt, és alszik. Ezért vagyunk itt. Ő rohangál, én meg élvezem az árnyékot. Napszemüveg, lazulás. Asszony híján persze, elkezdtek már pletykálni. Ikerházat vett a két... muki. Tőlem, ha ők attól boldogabbak, hogy melegnek hisznek... pedig nem vagyok. Komolyan nem, olyan szinten nem, hogy... mit magyarázkodom? Nem és kész. Élvezem az életet, elvagyok, van egy laza kapcsolatom, megvan minden, amire vágyom, kivéve a gyerekbőkést, mert arra nem vágyom, aztán meg, ahogy nézem, a kit Tökit éppen most akarja egy nagyobb lány csúnyán lealázni. Mindig egy nő a baj, mindig mondom, hogy a nőkkel csak a baj van.
- Na nézd csak, az első randim. Helló Bánki Zorka kreatív menedzsment.
Az arcomon a nem létező mosoly, mivel nem nagyon tetszett, hogy fel kellett kelnem, vigyorba csap át, és a fogaimat megvillantva nézek végig rajta. Ez a nő még akkor is látványos, amikor teljesen egyszerű.
- Légy férfi. A szíved életed során még vagy ezerszer összetörik.
A legjobb nevelést adom én neki. Hüppög egy kicsit, de aztán csak tovább indul, és egy perc múlva már vigyorog meg kacarászik. Tök jól csinálom, simán lehetnék én is apa. Mármint, van négy gyerekem papíron, de ezt a kiskölykös bizniszt is tök jól kezelem.
- Van kedved csatlakozni hozzám?
Mivel szent meggyőződésem volt, hogy nem látom többet, igazán érdekes, hogy most itt van, éppen itt, egy durcás kislánnyal. Csak nem? Anya volna? Nem néz ki úgy, mint egy puma. Már nem azért, de... felkoppintották? Hány éves lehetett, tizenkettő? Tiszta érdekes és izgalmas ez a nő.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Játszótér

O1.. viccelek.
Kinézek

– Hű micsoda titulusom lett – neveti el magát, miközben fél szemmel a még mindig duzzogó Karola felé pillant. – Mondjuk nem tudom melyik viccesebb, az első randi vagy a kreatív menedzsment.. – fordul vissza teljes valójában a férfi felé, aki olyan könnyed atyai tanáccsal látja el csóró gyermeket, mintha csak egy katona volna. Zorka meg itt döbben rá arra, hogy nem csak ő műveli kifejezetten szarul a gyermeknevelést, hanem hála isten Gábriel is.
– Ez igen, már csak a szalutálás hiányzott – néz a lassan kacagó, boldog gyermek után. – El sem merem képzelni miféle terrorban tarthatod otthon szegényt – halkan kacag egyet, majd visszacsúsztatja a napszemüveget a szemei elé. Nem csak azért, hogy a nap ne zavarja, hanem azért is, hogy jobban megnézze magának a másikat. Tény és való, nem csak kiöltözve megnyerő a férfi, de hát ezt csak nem árulhatja el neki két másodperccel a viszontlátás után.
– A megnyerő szövegedből kimarad, hogy van apró tartozékod is.. – nem leszúrás, csak amolyan Zorkás puhatolózás afelé, hogy ugyan már kitől és mitől van ez a kölyök, ha már olyan csoda független az ember, mint állította.
– Miért is ne? Társaságban jobb végig szenvedni ezt az egy két órát, mint egyedül kifeküdni az egyik asztalon – bár így m ár talán nem lesz olyan szenvedős, mint amilyennek ígérkezett.
– És mi a helyzet? Sikerült megszokni az itteni környezetet? – fordul érdeklődve a másik felé, miután sikeresen helyet foglal a legközelebbi padnál.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Játszótér

- Pedig én egy komoly ember vagyok, Bánki kisasszony!
Ó nem, dehogy vagyok, vagyis, néha. Többnyire leszarom a világot magasról, és meghagyom az aggódást olyanoknak, akik vagy nagyon ráérnek, vagy éppenséggel nincs jobb dolguk, mint nullhuszonnégyben aggódni valamin, ami úgyis elszaródik. Most komolyan, ha tényleg ez lesz, akkor mi a bánatért túráztassam magam feleslegesen?
- Nem az enyém, én csak a baromira jó arc nagybácsi vagyok, aki hordozza a gyereket, amíg az apja dolgozik meg ügyet intéz. Bár vannak olyan elborult elmék, akik szerint az apjával melegek vagyunk, de hát most nézz rám, melegnek nézek én ki?
Mutatok magamon végig drámaian, ahogy az árnyékba érünk, de azt nem teszem hozzá, hogy az apját meg inkább hagyjuk, mert ő eléggé ilyen nyurga gyerek, akiről azt hinnénk, éheztetik. Hát meg jóslástant tanít, most komolyan, miért is csodálkozom? Én vagyok az aktív, Milán meg a passzív, tiszta sor.
- De valóban nem mondtam, hogy vannak gyerekeim, négy is. Kettő felnőtt, kettő nem. Korán kezdtem. A két kicsi az anyjával él, néha itt is megfordulnak. Sőt, mi több, negyven évesen nagypapa vagyok, na ez az igazi váratlan információ.
Vigyorodom el, és tényleg váratlan, ha azt veszem, hogy szeretnék még gyereket. Vagyis, nem is még, hanem csak simán, mert ugyebár nekem nincs utódom, és azért az embert mégiscsak úgy teremtették, hogy szaporodni vágyjon, meg büszkélkedhessen a porontyaival.
- Belerázódtam. Hallottam pár urban legendet lányokról, akik kikezdenek a tanáraikkal, meg hanyag dolgozókat, amik aztán be is bizonyosodtak, de azt hiszem, be. Elég jól elviselnek már errefelé. Na és te? Megmaradtál a festészetnél? La el kell tartanod a hercegnőt, szívesen megveszem egy-két képed.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Játszótér

Gábriel

– Na hát, négy? – kerekednek kissé el a szemei, s szinte zsigereiben érzi a fájdalmat. Már nem azt, hogy a férfinak annyi utódja van, hanem szerencsétlen nőt sajnálja, aki meg is szülte őket.. Még meg is rázkódik. – NAGYPAPA? – csattan fel kissé hangosabban, mint kellene, s néhányan fel is figyelnek rá, amire ő csak eltakarja néhány pillanatig a fejét, mintha ezzel láthatatlanná tudna válni. – Beszarás, pedig a dokim azt mondta, hogy tuti nincsen apakomplexusom erre nézz oda – neveti el végül magát a saját idióta poénját. – Hát gratulálok hozzájuk – szedi végül magát össze és tényleg, teljesen őszintén mondja a szavakat. Mondjuk abban biztos, hogy legalább többet már nem fog erről a férfiról álmodni, mert nem akar járókeretes öreget látni az álomföldön.
- Ja itt elég durván nyomják a diákok, nálam is bepróbálkozott múltkor egy.. Igaz csak 7 éves, de elég megnyerő és tisztességtelen ajánlatot dobott oda a kissé fikás füzetlapon –arról nem is beszélve, amikor valamelyik az apját ajánlgatta. Kezdi azt gondolni, hogy manapság túlságosan hamar nőnek fel a kölykök, bezzeg az ő idejébe..
– Az Előkészítőben tanítok rajzot és technikát, a kastélyban meg szakkörözök, mellette még mindig gyűrőm az iskola padot, a festményeimet a kiállítás után, hála az égnek viszik és köszi az ajánlatot, de azt hiszem ennek a törpördögnek így is elegendően kinyalják már a valagát, nem fordítanék rá több lóvét – és ezt majdnem képes mind egy levegővel. Na jó, a felénél vesz egy parányit, s mondandója végén még egyet, ezzel jelezvén, hogy pár pillanatig befejezte.
– Lizingelem én is. Én vagyok a menő nagynéni, aki mellesleg csóró osztályfőnöke is, szóval jól megszívta velem – röviden tömören összefoglalva ennyi a történet.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Játszótér

Elnevetem magam az arcára, mert mindig imádom, ha közlöm az emberekkel, hogy helló, negyven vagyok, kétszeres nagypapa, de keep calm, jön a harmadik, és ki tudja, hamarosan a negyedik is. Sokan azt hiszik, hogy viccelek, pedig nem, tényleg elképeszően termékeny család a miénk.
- Szörnyű, hogy tizenhét évesen felnőttnek vannak tekintve az emberek a világunkban. Ha tizenhat évesen teherbe esik, akkor az már nem olyan ciki, legalábbis a társadalom egy jelentős része szerint, így nekem se engedték, sem azt, hogy eunuchot csináljak a fiamból, sem azt, hogy megöljem a lányom udvarlóját, pedig igazán bennem volt a vágy, amikor hazaállítottam erre a látványra.
Szó szerint fogalmam se volt, hogy mi vár, és hogy egyáltalán elhiszik-e, hogy én vagyok Gabe, vagy sem, de aztán egyetlen pillanat alatt el is feledkeztem arról, hogy nem én vagyok, és felháborodottan néztem a porontyokra és terhes anyákra.
- Nyugi, teljesen rendben vagy, a szituáció nem az.
Mert szerintem nem normális, hogy tizenhat évesen terhes valaki. Sőt, elnézve a most felnövő generációt, harminc éves koruk előtt tiltanám őket a nemi közösüléstől, most viszont valószínűleg mire harminc évesek lesznek, már olyan szinten ki lesznek égve, hogy ők maguk kerülik azt fásultan. Kifordult a világ, és nem a jó irányba.
- Akkor mégiscsak tanár lettél. Lehet életmód tanácsadónak kellene állnom.
Na mondjuk az lenne valami, hogy én osztom az észt az embereknek. Az én életmódommal aztán senkinek sem ajánlom, hogy tanácsokat kapjon tőlem. Bár, valljuk be, Zorkánál elég jól bejött.
- Oh, akkor nem tudja még csak kamuzni se, hogy jó volt az extra gombóc fagyiért. Az iskolában is ennyire domináns alkat?
Mert az látszik, hogy itt, ezen a helyen, igen könnyedén ugrál mindenki úgy, ahogy ő fütyül, és jaj az ilyen nőkkel találkozó fiúknak. Mint Flóri, aki szerintem nagyon is lenyűgözve nézi.
- Na és, mi volt az a nagyon tisztességtelen ajánlat?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Magyar Mágus Vasutak - Bogolyfalva Vasútállomása

A nyári Nap égeti fehér bőrét, karja már most halványpiros színt öltött csókjától. Homloka oldalán lassan csordul le egy izzadtságcsepp, kellemetlen csiklandós érzetet hagyva maga után, ahogy teszik ezt a melegtől csatakos tincsei, miként a bőréhez tapadnak. A peron sima felülete izzik, fodrozódik feketéi előtt, mintha felforralták volna. Napszemüvege mögül tapasztja tekintetét a fekete nyúlványra, ahogy lustán fújja ki az eddig benn tartott füstöt. Lassan emeli ismét ujjait ajkaihoz, hogy a szálat azok közé téve szívjon bele és ismételhesse meg a folyamatot. Szabad kezével ütemet ver a combja oldalán, ami azonnal megszakad ujjai önkéntelen rándulása miatt, mikor ismét recseg a hangosbemondó.
Gondolatban egészen máshol jár, távol a ricsajtól, a kastélytól, távol az emberektől, akik szép sorban kiléptek az életéből. Nem tudja, hogy merre viszi majd az útja. Nincsenek tervei, se céljai. Az egyetlen vágya, hogy minél messzebb jusson. Teó világot akart látni, nyüzsgő nagyvárosokat tűzte ki úticélul és mindenhol játszani szeretett volna. Talán megteszi helyette.
Az ismerős hang kellemes dallamként csendül fel a tucatnyi zaj közepette. Feketéi azonnal az arcára siklanak, ám szinte azonnal vissza is fordítja a fejét és mielőtt válaszolna, erősen megszívja a szálat.
- Még nem tudom - feleli őszintén, hangja rekedtes, talán a cigarettától, talán az egész napos szótlanságtól.
- Van - válaszol halkan, majd ujjai közé veszi ismét a szálat és Zsombi felé nyújtja azt, majd szavai hallatán a szállal mozdul ő is. Feketéiben hitetlenség ül, Zsombi arcán keresi bármi jelét annak, hogy igazat beszél. Éveket töltött a fiú mellett, mégsem képes elhinni, hogy számítana neki. Szomorú.
- Igazad van - mondja végül, lehajtott fejjel. Szabad kezével túr tincsei közé, amik végül ugyanoda hullanak vissza. - Ezért jöttél? - hangjába a szokásos közömbösség mellé valami egészen más társul... talán remény? Talán egy aprócska kis része még tartja a cérnaszálat és abban reménykedik, hogy Zsombi megfogja a másik végét és nem engedi el.
A vonat csikorogva áll meg előttük, arca megrándul az éles hangra. Felbőg a hangosbemondó, szűnni nem akaró ricsajjá olvadnak össze. 30 perc a vonat indulásáig. Vajon végül vele robog el?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Elisabeth Shanes Előkészítő Mágusiskola és Óvoda → Udvar

- Már egy óra is eltelt?
Pillantok rá csodálkozva, hiszen tudom, hogy hazudik. A nagy kérdés az, hogy vajon ő tudja-e, hogy én tudom, hogy hazudik, vagy hisz abban, hogy én elhiszem, hogy igazat mond, és csak csőbe próbálom húzni. Persze az olyan szavakat, mint hazug próbálok kerülni, én sem szeretem, és próbálom a gyerekeket is becsületességre nevelni, mert az jobb, mint az, ha nem mondanak igazat, és kiderül. Eleve a nem igazat mondás sem jó.
- Miért vett anyukát egész kicsi gombócot? Mert, ha beteg vagy, akkor semmiképpen sem szabad elmennünk újra, hiszen akkor sokkal betegebb is lehetsz, és akkor fekhetsz egész nyáron. Ha szeretnéd, megvizsgállak.
Tárom ki a kaput, ami most is kicsit nyíg, de mind a ketten tudjuk, hogy majd akkor lesz igazán hangos, amikor visszacsukódik. Ez volt ugyebár az utolsó csepp, de már eleve akkor is gyanús volt a kicsi lány, amikor csak úgy céltalanul bóklászott. Megtanultam már, hogy tizennégy év alatt céllal, felette valóban céltalanul bóklásznak az kölykök. Az pedig, hogy vajszívem van és szeretek naivnak látszani, egy dolog. Tény, hogy mindenkiről a jót feltételezem, de azért ostoba nem vagyok. Helyette más taktikát választok.
- Óóó, neked is van kamuszemed? Ennyi idősen egyszer nekem is előjött, amikor nem mondtam igazat és nagyon féltem, hogy meg fog nőni, de végül csak akkora lett, mint az orrom, és alig lüktetett. Sssziii, nem fáj?
Teljes átéléssel beszélek, és közben a homloka közepére mutatok, majd megborzongva fonom össze magam előtt a karjaimat, olyan arckifejezéssel, mint aki menten elájul egy nagyon rossz emléktől. Valójában persze nincs ott semmi, azonban az emberek annyira szokták félteni a hazugságot, hogy ösztönöseb megérintik az ilyen helyeket, belenéznek a tükörbe, ha van rá lehetőségük, és testük minden rezdülésével elárulják magukat. Nekem is ez a célom, hogy magát buktassa le. Szeretném, hogy érezzel, mit is jelent hazudni, hogy a folyamatot értse meg. Nem hiszek a büntetésben, sem abban, hogy a gyerek verve jó. Én inkább játékosabb módszerekkel szeretek olyan helyzeteket teremteni, hogy legyen lehetőségük átgondolni.
- Na gyere.
Nyújtom ki a kezem, remélve, hogy elfogadja azt, és elindulhatunk vissza, mielőtt még valaki olyan lát meg minket, aki megbüntetné, pedig a nagy melegben csak egy kis fagyit szeretett volna.