Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Elisabeth Shanes Előkészítő Mágusiskola és Óvoda → Udvar

Édesanyja sosem korlátozta a szabadságát. Olympia mindig úgy bánt a fiával, ahogy szerette volna, hogy vele bánjon; tisztelettel és bizalommal. Boldizsár egyszer sem hazudott még a szüleinek és titkai sem voltak előttük. Ha gyötörte valami vagy kétségei támadtak, mindig megosztotta azokat édesanyjával, aki kedves mosollyal fűszerezve bölcs tanácsokkal látta el. Az, hogy ezeket megfogadta-e vagy sem, már egyedül rajta állt. Valószínűleg ennek a kölcsönös bizalomnak köszönhette azt is, hogy Olympia közbenjárásával hét közben is látogathatta Bogolyfalvát. Bagollyal küldött levelet az igazgató úr részére, amiben részletesen leírta, hogy felelősséget vállal fiáért, akkor is, ha a városban tartózkodik. Boldizsár sosem élt vissza a kapott engedménnyel. Minden óráját tisztességesen látogatta, jegyeire sem érkezhetett panasz, illetve jóval a kijárási tilalom előtt visszatért a hálókörletébe, miután lejelentkezett házvezetőjénél.
Alig várta, hogy vége legyen az óráknak. Izgatottan ficergett a széken és nehezére esett az odafigyelés, ám még így is minden feltett kérdésre pontos választ tudott adni. Ám ahogy az utolsó óra végét jelző csengő felharsant, elsőként távozott a teremből, hogy a szobájában hátrahagyva a könyveit, azonnal a kijárat felé vegye az irányt.
Némán, a folyosó fala mellett, a tekinteteket kerülve robbant ki a kastélyból, hogy egy árnyékos kiszögellésben végre felöltse azt a formáját, amit sokkal jobban szeretett. Épp csak végigsimított a nyakában lógó amuletten, mikor teste összezsugorodott és dús fehér bunda rejtette el vézna alakját. Apró, nyurga, hófehér testecske, épp csak farka vége feketéllett, mintha tintába mártotta volna. Hátsó lábaira állva, fekete gomb szemeivel körbekémlelt, majd elrejtőzve a nagy fűben nekiiramodott. Hosszú volt az út a rövid lábakon, ám mégis sokkal szívesebben tette meg így a város felé vezető utat. A kapun kiérve halk, boldog makogásba kezdett és a fák között, cikk-cakkban rótta a centimétereket, amiket meglepő gyorsasággal hagyott maga mögött.
Az Előkészítő udvarán állt csak meg. Rossz emlékektől terhes hely, ám most mégis kíváncsian szemlélődött. Felegyenesedve a vörös lánykát kereste, akinek olyan furcsa akcentusa van, mellé hatalmas igazságérzete. Talán két napja volt, hogy át akart vágni itt és meghallotta felháborodott beszédét, mikor leteremtette egyik társát, aki csak letépett egy levelet a fáról. Még alig pár centire a földtől is meg tudta állapítani, hogy mennyire apró, mégis mekkora hanggal és akarattal áldotta meg az élet. Nem tudta megmondani, hogy miért, de közelebbről meg szerette volna nézni magának. Végül döntött: a fa felé futott, farka söpörte maga után a földet, karmai halkan pattogtak a kövezeten. A göcsörtös, öreg törzs szűkös odvába fúrta be magát és várt. Valami azt súgta neki, hogy nem kell sokat várnia, hogy felbukkanjon a kis vörös. Édesanyja mindig azt tanította neki, hogy hallgasson a megérzéseire. És Boldizsár így is tett.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Fénylő Lelkek Udvara

Épp a negyedik órájáról lép ki, kissé már elcsigázottan, de lelkesedéséből mit sem veszítve. Minden figyelmét az óráknak szenteli, próbál megjegyezni minden elejtett kis félmondatot, ami elhangzik rajtuk, hogy minél több és több tudásra tegyen szert és így minél színesebb történeteket találhasson ki, mikor hazamegy és este a húgának mesél. Tudja, hogy sosem veheti fel a versenyt édesanyjuk fantáziájával és előadásmódjával, de bizony megtesz mindent, hogy Artemis arcára mosolyt csaljon és lenyűgözze a kislányt. És mivel Artemis örökölte édesanyjuk végtelen fantáziáját, bizony mindig egyre mélyebbre kell ásnia, mindig egyre részletesebb leírást kell adnia a kitalált karaktereiről és azok hőstetteiről, amik egytől egyig mind mágikus eredetűek. És mégis honnan szerezhetné meg legjobban a tudást mindehhez, mintsem első kézből, a nagyrabecsült tanáraitól?
A szünetet kihasználva bukkan elő ő is a robosztus ajtón, hogy egy kis friss levegő segítségével újult erőre kapjon. Kincsként őrzött tankönyveit a mellkasához szorítja, arcán kis mosoly jelenik meg, ahogy teleszívja tüdejét a virágillattól terhes levegővel. Elfogja a vágy, hogy végigsimítson az amulettjén és makogva futkározzon a virágok között, hogy illatos pollenjük beteríthesse a bundáját, de a rendelkezésre álló idő rövidsége miatt ellenáll a kísértésnek.
Az udvar széle felé veszi az irányt, majd kíváncsiságának engedve egy lassan csoporttá dagadó sokaság felé kanyarodik. Felhúzott vállakkal, halkan bocsánatot mormogva ügyeskedik előre, hogy lássa a feldordulás okát, majd ahogy megpillantja a lángokat, barnái kikerekednek és elnyílnak egymástól ajkai. Sebtiben körbetekint, nézi, hogy valaki nem tervezi-e megállítani a fiút a látható szabályszegésben, de halk suttogásokon túl semmi sem történik. Az édesanyja mindig azt mondja, hogy álljon ki abban, amiben hisz. Mély levegőt vesz és előre lép, hogy a fiú tisztán hallhassa a szavait.
- Az iskola területén nem szabad gyújtogatni. Balesetveszélyes - hangja félénken, kissé a megszokottól is magasabban, ám kellő határozottsággal csendül fel. Könyveit még jobban magához szorítja, míg barnáit dacosan a fiúra függeszti. - A dohányzás is tilos - folytatja a sort, majd zavartan oldalra pillant a többi diákra. Hallja, hogy valaki felnevet, bizonyára rajta teszi. Nagyot nyelve igazít a füle mögé egy elszabadult tincset, majd kissé megemelt állal vezeti vissza barnáit az épp többszörösen szabályszegő fiúra.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Fénylő Lelkek Udvara

Nagyon korán kelt, hogy elkerülje még a többi diákot. Alig várta, hogy elég jó legyen az idő és megtehesse azt, amire azóta vágyott, hogy átlépte a kastély kapuját és megpillantotta az udvaron húzódó szökőkutat. Ám mivel rengeteg volt az új inger, a bemagolásra váró szabály és még annál is több új ismeret és ház feladat, egyre csak tolódott a terve. Viszont ma elérkezett a várva várt nap. A Nap már kora reggel fényárba vonta az udvart és arannyá változtatta a szökőkút vizét. Boldizsár próbált minél nesztelenebbül készülődni, hogy véletlenül se ébressze fel a legszebb álmaikat megélő szobatársait, majd mosolyogva, sietős léptekkel indult meg az udvar felé. A nagy izgalomban még fésülködni is elfelejtett, így amúgy is bongyori frizurája még jobban hasonlított egy szénakazalhoz, mint általában.
Az udvarra kiére megborzongott a hajnali friss levegőtől. Nagyokat nyújtózkodva lépdelt egyre közelebb és közelebb a szökőkúthoz, majd előtte megállva, szélesen elmosolyodott. Körbepillantott, hogy esetleg bóklászik-e más is rajta kívül erre ezen a korai órán, majd miután meggyőződött róla, hogy most még egyedül van, izgatottan végigsimított az amulettjén.
Apró karmai karistolták a kövezetet, ahogy egyszer, majd még egyszer körbefutotta a szökőkutat, mielőtt felugrott volna rá. Először csak az orrát dugta bele a vízbe, amitől prüszkölnie kellett, szőre felborzolódott tőle a hátán. Megrázta apró testét, majd a peremen ügyeskedve ugrált körbe. Végül újra megpróbálkozott, ezúttal a mancsát dugta a vízbe, majd egy nagy szökkenéssel placcsant a medencébe. Boldogan makogva ugrándozott, fejecskéjét be-bedugta a vízbe, majd a csobogó részhez ugrándozott és a lehulló vizet kezdte harapdálni. A kastélyba érkezése óta ez a legboldogabb reggele!

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Elisabeth Shanes Előkészítő Mágusiskola és Óvoda → Udvar

Az édesanyja nagyon türelmes ember volt és Boldizsár nagyon is hasonlítani szeretne rá, így az odúba bevackalódva, a karmaival kapaszkodva hajtotta apró fejét a fának. Orra folyamatosan mozgott, az új szagokat befogadva, elemezve őket. Végül, alig talán negyed órával később mozgásra lett figyelmes. A fa halkan susogott a lány pöttöm súlya alatt, Boldizsár apró hermelintestén pedig izgatott borzongás futott végig. Kicsit kintebb dugta a fejét, nyakát nyújtogatta lefelé, hogy lássa a lányka útját felfelé. Valami megmagyarázhatatlan vonzotta felé, ám Boldizsár épp türelmet gyakorolt, így várt. Nézte a közeledő alakot, a gubancos vörös tincseket és a maszatos bőrt. Ha tudott volna, mosoly jelent volna meg apró pofáján, ahogy saját húga jutott eszébe. A lányka alig egy-két évvel lehet csak idősebb Artemisnél.
Ahogy elhelyezkedett az ágon, Boldizsár visszahúzta fejecskéjét az odúba, ám karma megcsúszott, így hangosabban végigkaristolta a fát. Halkan makogott, majd a lányka hangjára lassan ismét kikukucskált búvóhelyéről. Beleszimatolt a levegőbe, orrát egyből megcsapta a magvak illata. Óvatoskodva, kissé púpozott háttal kimászott az odújából és gombszemét a lénykén tartva közeledett hozzá. Orrával megbökte az ujjbegyeit, majd a tenyerét és enni kezdett. Hermelin alakban amúgy is szereti az emberek közelségét, szereti a mosolyt az arcukon, a kedves bókokat, amivel illetik őt, a játékos simogatásaikat. A lánynak azonban semmi ilyesmire nem volt szüksége, hogy minden bizalmát tálcán kínálja neki. Édesanyja biztosan büszke lenne most rá, hogy hallgat az ösztöneire.
Pár falat után közelebb ugrál a lánykához. Makogva szagolgatja, böködi az orrával, majd huppan a lányka ölébe, befészkelve magát oda. Gombszemeit az arcára vezeti, oldalra biccentett fejjel nézi a foltokat, majd szaglászva kúszik a vérző térdéhez. Tudja, hogy le kéne fertőtleníteni, letörölni a száradt vért és bekötni a sebet, az édesanyja megmutatta, hogyan kell. De mégis mit tehetne így, aprócska hermelinként? Jobb híján panaszos makogásba kezd, hátha észreveszi a lányka a saját sebét.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Elisabeth Shanes Előkészítő Mágusiskola és Óvoda → Udvar

Boldizsár már a múltkor is érezte ezt, mikor még csak távolról figyelte az élénkvörös hajzuhatagot és visszhangozva hallotta a lány nevetését, majd rendre intő, éles szavait. Érezte, hogy a lányka biztonságot és szeretetet áraszt, még akkor is, mikor felfújt, piros arccal hirdeti a maga igazságát. Fiatal, fiatalabb Boldizsárnál, de a bátorsága még a felnőttekét is lekörözi. Kivéve az édesanyjáét. Az édesanyja a legbátrabb és a legszeretteljesebb ember a világon. Kár, hogy Boldizsár nem lett bátor.
Ha bátor lenne, talán nem csak apró fejét fordítaná az előkészítő épülete felé. Ha bátor lenne, akkor visszaváltozna emberfiúvá és megmondaná Eriknek, hogy ne bántsa a vörös hajú lánykát. A kis erdőelveit. Boldizsár nem érti a lányka minden szavát, de elnézve a bosszús arcocskát és véres térdét, sajnos pontosan ki tudja következtetni, hogy mi történhetett. Mikor még ide járt, neki is volt egy Erike, aki elpitiszkálta. Mert kisebb volt és gyengébb, mint ő. Mert lányosabb a hangja és lányos a hangja. Az édesanyja szerint Boldizsár egy igen szép és nemes fiú és olyankor neki el is hiszi. Ám a világ egészen másképp vélekedik róla. Egyedül Artemis néz rá ugyanúgy. Mellette mindig férfinak érzi magát.
Makogva bújik a lányka kezéhez, apró fejecskéjével dörzsöli a puha bőrt. Igaz, csak hermelin alakban van jelen, így szavakkal nem tudja bátorítani a lánykát, de mindent meg fog tenni, hogy jobb kedvre derítse őt. Az édesanyja is ezt várná most ezt tőle és ő most is büszkévé fogja őt tenni.
Apró gombszemeit a lánykára emeli és boldogan makkan egyet. Pán. Sosem próbálta még senki elnevezni a hermelin alakját. Mindig csak egy kis névtelen szőrgombócként szaladgált, pár percre boldog mosolyt csalva az emberek arcára. Ha valamit elnevezel, akkor felelősséget is vállalsz érte. Az édesanyja mindig ezt mondja és ha ő mondja, akkor úgy is van. A lányka nem csak pár perces mosolyforrásként tekint rá. Hanem létező apró lényként.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Fénylő Lelkek Udvara

Boldizsár már hozzászokott, hogy a gúny tárgya legyen. Az előkészítőben gyakran piszkálták. Meg se kellett szólalnia ahhoz, hogy felfigyeljenek rá és csúfnevekkel illessék. Olykor a hosszú haja miatt. Olykor a nyüzüge testalkata miatt. Olykor a lányos arca miatt. Előfordult, hogy otthon sírva vallotta meg édesanyjának, hogy épp mivel cukkolták, hogy épp milyen viccesnek vélt csínnyel alázták meg őt. Az édesanyja megértő kedvességgel simította ilyenkor hosszú haját és arra kérte Boldizsárt, hogy legyen jó fiú. Legyen okosabb és kedvesebb, mint azok, akik őt piszkálják. Nagyon nehéz volt, de mindig így cselekedett és azóta is folyamatosan erre törekszik.
Ám azta bővült a lista. Megkapta az amulettjét és ezzel egy új életet nyert vele. Egy sokkal szabadabb és boldogabb életet, de a szabályok bővültek. Már nem volt elég, hogy csendben tűrje a gúnyolódást, hogy segítsen még akkor is, ha inkább az ellenkező irányba szaladna. Ő már bagolyköves diák, már nem az az előkészítős kisfiú, aki volt. Bizony bármennyire is nehéz, neki már ki kell állnia mindamellett, amiben hisz. Mert hiába cselekszik jól, ha más rossz tettei felett szemet huny. Az édesanyja most biztosan nagyon büszke lenne rá, ha látná.
- Akkor... szólok egy tanárnak vagy egy prefektusnak - vékony hangja majdnem elveszik a körülöttük lévők zsivajába. Szíve a torkában dobog, ujjai már elfehéredtek, ahogy a könyveit szorongatja, védve őket a felsőbb évestől. Barnáit a fiún tartja, véletlen se néz az őt gúnyolókra, mert tudja, hogy akkor inkába szállna a bátorsága.
- Oltsd el, kérlek. Megsebesíthetsz másokat - kéri újra, kissé magabiztosabb hangon. A cigarettafüst ilyen közel ár marja az orrát, de megállja, hogy fintorogjon miatta. Ő nem elég ahhoz, hogy hasson a fiúra és ezt nagyon is jól tudja. Épp csak egy pillanatra néz vissza a kastély felé, hátha meglát egy tanárt, aki segítségére siethetne, hasztalan. Mielőtt barnái ismét elkapnák a fiút, hirtelen forróságot érez a karján. Szemei elkerekednek, könyvei kiesnek a kezéből és Boldizsár torkából rövid, lányos sikkantás tör fel. Ijedten kezdi csapkodni inge ujját, ami a láng gyors csókjától elszineződött ám, de nem égett ki.Barnái fátyolossá válnak, ajka lebiggyen, ahogy a fiúra néz, majd remegő kézzel húzza elő a pálcáját és szegezi a még mindig lángoló könyvnek.
- Wasser! - mondja remegős hangon és ha nem gátolják meg benne, végre eloltja szegény, meggyalázott könyvet, hogy utána felszedje némán a saját elhujjajtott tankönyveit.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Boldizsár péntekenként még korábban kel, mint a hét többi napján szokott, hogy legyen ideje beadandót írni vagy épp a következő hétre tanulni. Ezen a napon az órákon is még jobban figyel, mint amúgy szokott, hogy ne vegyen el időt a hétvégén a tanulás, amit a családjával tölthet. Az utolsó óra végén izgatottan pakol össze, majd gyors léptekkel - és véletlenül sem futva, mert az ellenkezik a házirenddel - hagyja maga mögött a folyosók kusza halmazát és felmarkolva a hazamenős táskáját, már ki is robbanjon a kastély ajtaján. Mosolya és a körülötte megjelenő gödröcskék üdvözlik a Napot, a lába alatt zsengén roppanó fűszálakat. Hirtelen késztetést érez arra, hogy futásnak eredjen, egészen Bogolyfalváig, egészen a térig, addig a bizonyos padig, ám tisztában van vele, hogy két lábon félútig se jutna, már kifogyna belőle a szusz, négy lábon pedig nem tudná vonszolni a táskáját maga után. Boldizsár pedig megfontolt és előrelátó fiú, pont, ahogy édesanyja tanította neki.
Ujjai táskájának pántjait markolják, minden lépte apró dobbanással viszi egyre közelebb és közelebb húgához. Látatlanul is tisztánban van vele, hogy Artemis ott, a padon ücsörögve is fényesebben ragyog, mint a Nap. Ezen a héten is sokat volt a könyvtárban és olvasott legendákat és bizonyítékokkal alátámasztott történelmet, hogy a lánykát most is elvarázsolhassa meséivel. Szívének legékesebb csücskét, talán az egyetlent, aki számára Boldizsár férfi lehet, saját kis meséjük védelmezője.
A térre érve Boldizsár erősen szuszog, ám ahogy kiszúrja a sötétszőke kobakot, minden fáradtság tovaröppen vézna testéből. Artemis mögé lép, feje búbjára nyom egy puszit, majd a padot megkerülve lép elé.
- Nahát, te megint nőttél! - állapítja meg ámélkodva, ahogy az egyre kisbb hézagot figyeli a lány tappacsai és a föld között.
- Kész vagy? Vagy maradjunk itt, míg a gondolatod végére érsz? - kérdi kedvesen. Látja ám a két szemöldöke között redőzött bőrt, ami csakis azt jelenti, hogy húga igen mély elmélkedésben volt. Édesanyjuk mindig a türelemre tanította őket és ezzel bizony egymást is meg kell tisztelniük. Boldizsár pedig szívesen adózik a türelemnek, amíg Artemis-szel ücsöröghet csendesen.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Boldizsár nevetése mintha az egész téren visszhangot verne. Nagyon szereti az iskolában töltött hétköznapokat, a könyvtár áporodott illatát, a tanárok bölcsességeit, ám semmi sem ér fel azzal, mikor péntekenként végre átölelheti húgát. Azt az örökké életvidám, eszes és gyönyörű kislányt, aki bizony már nem is olyan kicsi. Ahogy szorosan magához öleli, bizony érzi a nyakában lógó amulett kemény érintését és Artemis iránti büszkesége még tovább nő. Egy erős, fiatal hölggyé érett. Egy pillanatra elfogja Boldizsárt még a félelem is, hogy lassan túl nagy is lesz már az ő meséihez. Őszintén reméli, hogy az a pillanat sosem érkezik majd el.
Ám ahogy a csillogó szemek az ő kékjeibe bámulnak, minden kétsége és riadalma egy pillanat alatt tova is száll. Ajkain őszinte mosoly terül el és lágyan végigsimít húga rövidre vágott haján.
- Biztos tudnak várni addig? - kérdi kedvesen. Tudja, hogy Artemis bizony igen fontos pozíciót tölt be az előkészítősök körében. Párszor látta is már a távolban, egy csapatnyi gyerek körében, mikor ő maga Pánként került-fordult az iskola udvarában. Olyan elfoglalt volt, hogy észre se vette bátyja hófehér bundáját a vörös lányka kezei között.
- Nézzük csak... tudok? - tanakodik hangosan, amint átkarolja húga vállát és elindul vele. - Mondd csak, mennyit tudsz a sárkányokról? - kérdi, miközben próbál komoly arccal nézni testvérére, ám mosolya minduntalan ott bújkál ajka szegletében.
- Úgy látom van még időnk bőven. Mit szólnál ahhoz, ha egy fagyi mellett folytatnánk? - kérdi. Szíve szerint rohanna haza, hogy szabadon, négy mancson rohangálhassanak a kertben és édesanyjuk főztje várja őket utána. Ám sajnos se az időt, se a vonat menetrendjét nem tudja befolyásolni. A türelem pedig fagylalttal kiegészülve még jobban viselhető.