Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Mágusfalvak és városok → Mágusfalvak

Ingerülten sóhajtok egyet, de egy mosolyt is varázslok arcomra, hogy magammal is feledtessem a pénztárca hiányának a keserű érzését. Úgyis megvan valahol, csak most éppen nem kerül a kezem ügyébe. Finom kis ujjaim egyre mélyebbre szántanak az oldaltáskámban, és már lelki szemeim előtt látom, hogy nemsokára meglesz a keresett tárgy, amikor is csupán egy csomag zsebkendő marad tenyerem szorításában. A táska immáron egy gördeszkás markában találja magát, én pedig meglepetten hápogva fordulok az elszáguldó alak után. Mellkasom erősen mozdul fel, majd le, miközben egyre erősebben szorítom az egyedüli, megmaradt csomagot ujjaim között. – Thief! Thief! – kiáltok hangosan, a gördeszkás után mutogatva, de a hangzavarban még ez a próbálkozás is igen gyengének bizonyul, illetve jobb lenne, hogy leküzdeném anyanyelvi szokásaimat, és felfognám végre, hogy az Egyesült Királyságban vagyok. Egy mellettem álló néni felé fordulok, aki értetlenül pislog rám fakó szempárjával, mire én csak zavartan mosolygok egyet, és magassarkú szandálomban csattogok az előttem guruló „kissrác” után. Ezt még nagyon megbánja. Morgok felhergelt macska módjára, majd gyorsan kezdem szedni egymás után hosszú lábaimat. Gyorsan elsuhanó csíkokká válnak az utca fényei, és a mellettem szaladó fények, majd – észre sem veszem – és máris kiérek a bevásárlónegyedből. Egy furcsa sikátornál találom magam, de egy magamra erőltetett fintorral túlteszem magam félelmemen, elvégre… sok minden van abban a táskában. Meglátom az alakot, megköszörülöm a torkom, majd megszólalok. – Hey! Hey boy! – kiáltok utána, majd fejemet csóválva javítom ki magam. – Add vissza szépen azt a táskát, fiú! – elvégre nem láthatom a kapucni alatt meghúzódót.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Mágusfalvak és városok → Mágusfalvak

Kényelmesen várakozik a sikátorban, szinte már jó kedélyűen várja, hogy a lány beérje, amikor pedig ez megtörténik, arcára gúnyos mosoly kerül. A megszólítás még annál is inkább tetszik neki, mivel valójában nőnemű, erről pedig a kis csinibabának fogalma sincsen. Az angol szavakat is tökéletesen érti, de nem reagál rájuk, megvárja, hogy magyarul szólítsák fel a tulajdon visszaszolgáltatására.
- Gyere ide tündérkém, akkor visszakapod - mutatóujjára akasztja a táska vállpántját, jelezve, hogy mennyire könnyű préda lenne, ha esetleg úgy döntene, beszáll a játékba. Eközben feltételezi, hogy a pálcája is a csomagban lehet, de ha nem, az sem gond, mert pulóverének ujjában ott lapul Nairobi-é, így egy esetleges támadást képes lehet kivédeni. Az mindenesetre feltűnhet Petronellának, hogy a kis tolvajt valójában fikarcnyit sem érdekli sem a táska, sem annak tartalma, hiszen ha érdekelte volna, nem állnának itt. Ellenben a tény, hogy közelebb kívánja csalogatni, óvatosságra intheti.
- Persze nem muszáj eljönnöd érte, ezesetben az auror parancsnokságon hagyom talált tárgyként némi extrával - a némi extra, mondanom sem kell, hogy drogot jelent. És mi történik azzal a tinivel, akinél akár csak kisebb mennyiségben is anyagot találnak? Nos, ha a rellonos nem húz bele, ez könnyen kiderülhet mindkettejük számára.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Mióta magához tért a kórházi ágyon és némaságba burkolózva vetett számot életének minden percével, nem telt el nap, hogy ne jutott volna eszébe azoknak a csodálatos aranybarna szemek tulaja, amiket színvaksága ellenére mai napig fel tud idézni magában. A teleholdas napok önmarcangoló poklában, a cigaretta füstjében úszva megszámlálhatatlan alkalommal idézte fel és képzelte el azokat ma, benne az érzéseket, minden fájdalmat és sérelmet, amit ő maga okozhatott az akkor végtelenül kedves, mosolygós fiú lelkében. Rémálmaiban, izzadságban vergődve, némán üvöltve esdekelt bocsánatért és ígért megbocsátást és nem kért mást cserébe, csak azt az egy rosszul sikerült mozdulatot tehetnék semmissé, feloldozást nyerve a múlt terhe alól… mégis minden ébredéskor visszatér a fájdalom.
Több, mint egy évtized telt el, mióta utoljára szemtől-szemben álltak, mégis elég volt csupán egy pillantás, hogy minden kétséget kizáróan tudja, hogy Ő áll vele szemben. Kékjei ugyanazt a tinédzser fiút látják a férfias vonások mögött. Annyiszor próbálta már elképzelni ezt a pillanatot, megfogalmazni minden érzését és gondolatát, amit át akar adni, hogy tudja, mennyire sajnálja az éveket, amiket Reece sanyargatásával töltött és, hogy megérti azt, amit tett. Mert megérdemelte, még ha ez a lecke élete végéig el is kíséri. Viszont most, hogy tényleg itt áll vele szemben, kezével az ő karján az első pillanatban, képtelen megszólalni. Arca fehérebb színt ölt, kékjei szinte pislogás nélkül merednek a férfira, ajkai kiszáradva követelik nyelvének érintését, hogy ha csak egy pillanatra is, de újra élettel töltse meg azokat. Nem hall mást, csak reszelős lélegzetvételeinek kínzó neszét, szívének vad táncával elegyedve. És nem érez mást, csak a tompa lüktetést végig a gerincén…
- Reece... - leheli csupán a nevét, miután a hideg végigjárta mindenét a sajátja hallatára. Olyan rég használta a középső nevét, hogy minden szájból idegennek hat, kivéve Reecéből. Hangja elemi erővel rántja vissza a múltba és félő, hogy soha többé nem ereszti.
Szólásra nyitja ajkait, erőt gyűjtve a szavakhoz, amik még ki sem forrtak benne, de a másik lágy nevetése űz ki minden megkezdett gondolatot a fejéből. Döbbenet ül ki arcára, ahogy figyeli a jelenséget, majd szemeit lesütve biccent automatikusan egy aprót. Tekintete végigsiklik a szétszóródott jegyzeteken, az egész éjszaka lázas munkáján, ami most mégis jelentéktelennek tűnik. Bizonytalanul nyúl végül mégis a kutya felé, hogy az egész egy apró részletét megmenthesse. Addig is van ideje, hogy összeszedje magát. Csak egy kicsit…
- Mit... - hangja bizonytalanul cseng, hogy halkan torok köszörülve haljon el. Tekintetét félve vezeti vissza Reece-re, hogy végül fejét megcsóválva űzze ki fejéből a kérdés maradékát. Nem ez a megfelelő… - Én sajnálom - rekedten, de a lehető legőszintébben hagyják el ajkait a szavak, akkor mégis miért érzi hazugnak őket? Keze megrándul maga mellett, ahogy ellenáll a kísértésnek, hogy a hátához érjen, oda, ahol a másik okozta sebeket viseli a felszín alatt. Kékjei Reece aranybarnáin függnek, szinte kétségbeesve várva a pillanatot, mikor végre, annyi év gyötrődés után ő is fellélegezhet. Vajon megkaphatja bármikor is?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Mátra Máguscsárda

Meglepett az, hogy ennyire őszinte volt velem, mert a legtöbb esetben elhülyéskedik, többnyire viccet űz a hivatásomból, amit már megszoktam. Sokszor már fel sem veszem, ha azzal állít be, hogy áldjam meg, mielőtt még lángra gyúlna a kereszt, most viszont nagyon is komolyan hangzottak a szavai, s tudtam jól, hogy komolyan gondolja. Még akkor is, ha nem nézett rám.
- Magadnak is köszönheted Ráhel, nagyon sok erő lakozik benned, Isten jó útra terelt, ezért is tudtál talpra állni - nem akartam körbeudvarolni a szavakkal, de ez volt az igazság. Hittem benne, hogy az a sok beszélgetés gyümölcsöt érlelt az elméjében. A húgomnál is meg kellett volna indulnia ennek a folyamatnak, ő viszont valami oknál fogva elzárkózott tőlem. Hallani sem akart a hitről, és a segítségemből sem kért, ez pedig elkeserítő volt. Sóhajtva pillantottam még végig rajta, s ezt követően jött egyik pillanatról a másikra a megdöbbenés, s az a beszélgetés, mely a pokol mezsgyéjére sodort. - Igen, csak ennyi - vágtam rá ismét a választ, persze egyáltalán nem úgy reagáltam, ahogyan kellett volna, mert a történtek miatt komoly viharok dúltak a lelkemben. Tudtam jól, hogy nagyot hibáztam ma este, s most, hogy kiderült, Ráhellel, csak még rosszabbul éreztem magam.
- Hogyan? - ahogy tovább beszélt, s körül írta, hogy kivel is találkozott, annak hallatára elkezdtek égni a füleim, talán még el is vörösödtem, miközben a szívem egyre szaporábban vert, s úgy éreztem, hogy le fogok bukni előtte. - Ezt most..hogy érted? - nyeltem egyet, mert emlékeimben még mindig ott élt az a tinédzser lány, aki szerelmet vallott. - Nem…nem érezhetsz semmit Ráhel…- vágtam rá, de érezhetőt volt, hogy feszült lettem, s ideges. Meg kellett volna mondanom, hogy én voltam ott a bálon, de hogyan is tehettem volna ezt? Nem, talán nem kell, hogy megtudja. Vagy tudja? - Csak azért, mert találkoztál valakivel, ilyen nincs, hogy egyből érzelmek. Biztos sokat ittál - vágtam rá, de éreztem, hogy egyre nehezebben tudom kezelni ezt a helyzetet. - Talán haza kéne menned, hogy kipihend magad, nem? - finoman céloztam arra, hogy jobb lenne, ha elmenne.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Faház

- Hű. Mint a komoly urak – nézem, ahogy olvassa, lapozza azt az újságot, tényleg úgy, ahogy kell, nem pedig ahogy én szoktam, hogy megfordítom és elolvasom a hátoldalát, aztán kész is, ennyi érdekelt. Nem nagyon politizálok, a sport sem nagyon hoz lázba, a bulvár meg ezek főleg nem, jó, mondjuk ez az újság nem is olyan. Ez kicsit más, másabb, van benne minden, de mégsem olyan komoly, mint amit tényleg a komoly emberek olvasgatnak, mert abban nincsenek nagyon arról sorok, ki kivel jön össze vagy hasonlók. Nem nagyon szerepelek benne ilyenekben, szerencsére, mert rettentő kínos lenne ki is magyarázni, hogy mégis mi a franc igaz belőle és mi nem. Nem nekem való az a hasáb, meghagyom az állandó szereplőknek. Vagy valami olyasmi.
Hagyom is, hogy lapozgassa, addig rendezkedek, lehet dugtam a táskába képregényt, nekem az való, fogalmam sincs, mert mire odaérnék, addigra kész horror lesz az egész és előjön a rém, aki csak egy apró állatka, semmi több és mégis, még nekem is hevesen ver a szívem, mondjuk, lehet attól, hogy Petya ennyire megijedt és hangot is adott neki. Ez már csak ilyen, ahogy oldalamra fogok és szusszanok egy nagyot, amint elhárult a „vész”.
- Semmi gáz – mert előttem aztán nem kell szégyellni, ha berepül ide valami tollas, én sem leszek nyugodtabb, sőt, rosszabb, szóval látott már ő is így engem eleget, hiába próbálom ezt magamból kinevelni, mert nevetséges, amint eljutok oda, hogy felsétálok a baglyokig, kinyitom az ajtót, csak az a következő emlékem, hogy a lépcső aljában zihálok. Nem megy ez nekem.
- Na, halljam az izgalmat – pakolok tovább, miközben ropit halászok elő és letelepszem mellé, kényelmesen, magam mellé pakolva a táskát, hogy kéznél legyen. Elhelyezkedek, szememmel az újság lapjára sandítok és kibontom a sósat, hogy rágcsálva figyeljem, mi is az az izgalmas.
- Hűha. Furcsa dolgok, ez tényleg izgalmasnak hangzik – bólogatok, megállok még a rágásban is, ahogy folytatja a sorok olvasását, egy bizonyos pontig. Azt hiszem épp, hogy csak nyelnie kell, inni vagy csak simán egy hatásszünet, aminek gondolatára közelebb is hajolok.
- Mi az? – pislogok, mert nem értem, min akadt ki ennyire. Mi a baj. Egyszeriben elfehéredik az arca, mintha pánik kergetné, mint engem amikor… aztán… - Petya, Petya, mi a baj? – ő elejti az újságot, én meg a ropit dobom rá. Közelebb kúszok, hogy finoman ragadjam meg a vállát, biztosítva arról, itt vagyok, csak semmit sem értek. Nem engedem el, de látom, hogy mindjárt kiborul és én tehetetlen vagyok. A gyomrom rándul görcsbe, amikor felveszem a lapot és olvasom ott, ahol abbahagyta. Aztán, nekem is lassan össze áll a kép.
- Megmentette a nőt a… Helvey… ő nem a…? Ő nem az a haverod, ugye? – de nagyon úgy néz ki. Tudom én, hogy van egy idősebb srác, aki nagyon speciálisan van itt, se mágia, se semmi és nagyon jóban vannak, mesélt róla, vagy épp hogy mikor mi történt. De hogy… ezek szerint vérfarkas? – Biztos csak elírták, nyugi, nyugi. Mély levegő, tudod – visszadobom a lapot a földre és próbálom valahogy megnyugtatni szegényt.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Czukorvarázs Cukrászda

Az utcákon megjelentek a karácsonyi díszek. Először a fényfüzérek kezdték körbeölelni a kirakatok széles ablakait, aztán megbűvölt hóemberek fakadtak dalra, és néhol egy-egy Mikulás is táncra perdült. Jellegzetes illatok terjengtek az egyébként hideg levegőben, aztán néhány napra rá én is megjelentem a kavargó tömegben, akiket elkapott a szokásos bevásárlási láz. Nézelődtem szótlanul, arcomon halvány mosollyal. Hagytam, hogy magával ragadjon a hangulat, hogy egy kis csend és nyugalom költözzön a szívembe. Valami, amire régóta vágyom. Valami, amiről azt hiszem, talán az ünnep majd megadhatja nekem.
Aztán az egyik olyan napon, amikor szabad lejárást kaphattunk a faluba, Karola elhívott a cukrászdába, hogy igyunk meg valamit. Sejtettem, hogy valamilyen céllal teheti ezt, de végül is igent mondtam. Lehet, hogy csak én gondolom túl a dolgokat. Mármint ez elég jellemző rám, de próbálok rajta változtatni. És nagyon is vágyom arra legbelül, hogy társaságban legyek, csak megszoktam már a gubbasztást. Úgyhogy felöltöztem, bár nem elég jól, így most kissé vacogósan baktatok le a Fő utczán, hogy egy lámpaoszlopnak dőlve az ő felbukkanását fürkésszem. Mindig olyan időpontban megyünk, amikor nincsenek túl sokan, és most különben is inkább vásárolnak az emberek, mint beülnek valahova találkozni. Arra ott lesz a heteken belül aktuális karácsony. Nekünk pedig a hazautazás miatt nem hiszem, hogy lesz időnk akkor összefutni. Ó, és jut eszembe, a barátaimnak még mindig nem vettem semmit... De legalább a családot letudtam.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Kviddicspálya

Egy dalt dúdolok, amit fogalmam sincs mikor tettem utoljára. A labdát halvány mosollyal ajkaimon a kezeimbe veszem, visszacsukoma  láda fedelét és fejemet azon töröm, honnan ismerős ez a dallam. Nem rémlik, de éppen amikor idegesíteni kezdene, Hunor hangja megüti a fülemet. - Ügyes vagy - villan pillantásom arcára, ahogy igyekvő léptekkel közeledek felé, majd értetlenül szuggerálom a kezében lévő seprűszámot. – Jönnek mások is? – kérdezem őszinte kíváncsisággal végigmérve a darabokat – Már értem – teszem fel a kezemet elmosolyodva – nem a legfrissebb darabok.
Elveszem a legszimpatikusabb járgányt, majd a vonalhoz sétálok vele, és a vörös bőrrel a hónom alatt. Még egyszer végigmérem az eget az időjárást fontolgatva, de csak nem fog esni! Mindesetre a kapucnimat fél kézzel megigazítom, hogy a lehető legkönnyebb legyen majd a seprűn a fejemre húzni azt. Semmilyen bűbájt nem alkalmazok a ruhámon, habár a cipőmre ráfér majd egy suvickol később.
 – Emlékszel az első repülésedre? – kérdezem Hunortól, miközben lassan emelkedni kezdek és vele összehangolódva, mellé érve követem mozgását. Kissé feljebb húzom a fa elejét, hogy hamarabb kerüljünk egy vonalba a karikákkal.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Bogoly Burger

BALÁZS atya
suli után az étterem előtt | #nicetomeetyouGIF



Nem akar ez összejönni szegénynek. Aláhullik a háló, én meg csak figyelem. Nem tudom, érte nyúljak-e, visszalebegtessem-e neki, vagy azzal csak gondot okozok, esetleg még rossz néven is veheti, hogy beleavatkozom a munkájába. Ezen tépelődöm magamban, amikor megszólít a magasból. Felkapom rá a fejem.
- Ó, én... én csak... - kezdek hebegni mosolyogva. - Szóval engem csak érdekel, milyen lesz, ha elkészül - mutatok el kicsit az étterem felé. Lenne itt számomra munka? Komolyan? Csak így? Az a helyzet, nem fordult még meg komolyabban a fejemben, hogy dolgoznék. Úgyhogy nem is fűzöm tovább a szót, remélem, így világossá tettem, hogy szimpla nézelődő vagyok. Noha azért motoszkál bennem a dolog. Már csak kiváncsiságból is.
- Igen - simítom meg derűsen sálamat, lehajtva kicsit a fejem, ahogy lepillantok rá - Mikhail Kazanov és Ardai Tánya professzorok - felelem nagy bólogatva, bár fogalmam sincs, neki mondanak-e bármit ezek a nevek. - Ön is a Bagolykőbe járt? - adja magát kérdésem. Érdeklődő tekintettel pislogok rá felfelé, azonban már nem soká kell a magasba kémlelnem, hiszen leérkezik hozzám.
- Hú - nyújtom a kezem, elkerekedő szemmel mosolyogva, miközben megtudom, kivel van dolgom - Örvendek. Thomas Middleton, navinés prefektus - biggyesztek oda én is egy jelzőt a nevem mögé vigyorogva. Nekem ez a titulusom és úgy feltételezem az imént elhangzottakból, hogy ez számára jelentőséggel is bírhat.
- Honnan jött az ötlet... hogy... szóval miért Noé bárkája? - variálok kicsit azon, hogyan tegyem fel a kérdésemet. Végül így sikerül. Közben elpillantok kicsit az említett étterem felé, aztán figyelem a jó kiállású férfit, ismét zsebeimbe csúsztatva kezem.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

A múlt ködös képei sejlenek fel, összecsúszva, mikor melyik alkalom mutatja meg magát a rejtett tekintetem előtt, amit a lelkemben hordok. Ahogy egy őszi napon elvárt úgy bukkannak fel a hűvös, nyúzó és kellemetlen levegő mellé az ugyanilyen jelzőkkel illethető emlékképeket, melyek évek óta, most először jutnak eszembe. Hosszú évek teltek el azóta, hogy egymással szemben álltunk, akkor még gyermekekként. A meg nem értettség a megalázottsággal keveredett, ahogy a nevetésük elhalt a hátam mögött, míg én töretlen mosolyogva sétáltam vissza a szobámba, hogy az újonnan felszakadt sebeket kezeljem le. Most nincsenek felszakadt sebek. Azok beforrtak, ahogy az évek haladtak előre, így a múlt sérelmei nélkül vagyok képes állni a férfi előtt, kinek arcvonásai egy cseppet sem változtak, mióta utoljára figyelhettem meg azokat. Soha nem fogalmazódott meg bennem, hogyha életem során még valaha láthatom ezt a kék tekintetet, vajon mit mondanék neki? Felemlegetném a múltat, vagy azon túl lendülve beszélgetnénk arról, eddig mit éltünk át, mit értünk el? Itt állva, ezen az őszi és hűvös napon sem vernek mély gyökeret ezen gondolatok a fejemben.
Nevetésem hal el a kellemetlen fuvallatban, kedves mosollyal bólintok egyet felé, miközben lassan húzom ki tincseim közül ujjaimat, hogy a maga elé lehelt nevet erősítsem meg. Bár kérdések ezrei cikáznak át fejemben, mégis mindössze töretlen mosollyal követem tekintetét, amely végig siklik a jegyzeteken. Aranyló barnáim zizzennek papírról papírra, amiket mintha eddig észre sem vettem volna. A viszontlátás öröme okán ignorált valóság cseppenként tér vissza a körülöttünk lévő térbe, ahogy agyam fokozatosan engedi neki. Az anyuka a gyermekkel eltűnt, az emberek gőzölgő kávéjukkal sietnek úticéljuk felé, az eddigi csendbe kúszik be a morajlás: éledezik a kisváros. Hangjára emelem rá pillantásomat, félre biccentett fejjel, csillogó tekintettel állok múltam előtt, hogy a végül fel nem tett kérdés lebegjen köztünk. Lesütött tekintettel guggolok le, legalább a közelemben lévő jegyzeteket kaparom fel a földről. Felkapom fejemet. Kékjeibe fúrom tekintetem, ahogy felpillantok rá. Sajnálja. Én nem szeretném sajnálni. Nem szeretnék a múlt mocskos karmai közé kerülni újra.
Térdeimre támaszkodva kelek fel, hogy messzebb lépjek és a maradékot felszedhessem. Lafayette előtt állok meg, miközben felé nyújtom a jegyzeteket, alattuk a könyvvel. - Ne tedd - villantom meg olyan jól ismert mosolyomat. - A múltat nem tudjuk megváltoztatni, Lafayette. Ennyi év távlatából talán, ha lehetőségünk is lenne rá, akkor sem lenne már érdemes - hiszen a múltja, ha nem is határozza meg az embert, de formál rajta.
Rajta vajon mit formált?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Északi szárny → Északi Torony → Lélek szoba

Elmélyülten járkálok fel-alá a "Praktikus varázslatok kezdőknek" című könyvtárból szerzett könyvemmel. Annyira lúzer vagyok a varázslásban, hogy az már nevetséges, így minden létező könyvön átrágom magam ami a témához kapcsolódik. -Ennek köszönhető, hogy az elmúlt hónapokban teljesen elfelejtettem kapcsolatot teremteni a barátaimmal. Mármint, hogy Hunorral, mert a zárkózottságom és a nyusziságom nem segít abban, hogy igazán barátokat szerezzek.- Pedig valamit kéne produkálni átváltoztatás tanra. Az asztalon heverő tükör viszont csak nem akar csinálni semit, bármit próbálok ki rajta a könyvből. Már már arra jutok, hogy hagyom az egészet a francba, mikor eszembe jut Hunor, aki penge a varázslatokban. Örömömben, hogy talán ő tud segíteni ledobom a könyvet a tükör mellé, a táskámból kiveszek egy pergament és írok neki egy levelet.

Amint megvagyok a levéllel hajtogatok belőle egy repülőt és használom rajta az egyetlen bűbájt amit eddig normálisan sikerült megtanulnom. A repülő aztán kisiklik a kezemből és az ajtó alatt átslisszanva már keresi is a címzettet. Hát legalábbis nagyon remélem, hogy Hunort keresi és meg is talája.
Aztán fogom a könyvet és keresek benne valami könnyebb varázslatot míg megjön Hunor, vagy a levele, hogy nem tud segíteni, meg nem is akar mert x hónapig nem is beszéltem vele. Amit persze tökre megértenék, már nem is tudom mi a helyzet vele. Megrázom a fejem, hogy a gondolataim kitisztuljanak és rácélzok a tükörre. Majd kiejtem a kicsinyítő bűbáj szavait a számon és elvégzem a szükséges pálca mozdulatokat.
A világ olyan hírtelen fordul velem, hogy a pálcám kiejtem a kezemből és én beesek a kanapé alá. Kicsit megütöm magam, szédülök, becsukva tartom a szemem míg megáll a forgás. Amint kicsit jobban vagyok kinyitom a szemem. Közben a szoba teljesen megváltozott. Először meg sem ismerem az előttem fekvő tárgyat. Majd rájövök, hogy az a táskám és vagy háromszor akkora mint én.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Második emelet → Tanulószoba

- Nyugodj meg, szívesen segítek. Még élvezem is - mosolygok rá. És nem hazudok, tényleg élvezem a dolgot. Sosem gondoltam eddig a tanári pályára, de ezek után talán fontolóra veszem. Mindig bátortalan voltam, ám fejlődőm, talán egész jó tanár válna belőlem.
Hiába gondolkodom el, közben nem veszem le a szemem a barna lepedőről. A szemem sarkából látom azt is, hogy Tami mennyire koncentrál. Én is elképzelem magamban, hogy rózsaszínné válik a lepedő, ahogy várom, hogy ez megtörténjen. Pálcámat azonban az asztalra tettem, így szerencsére a padló nem lesz rózsaszín. Ellentétben azzal a lepedődarabbal, amire barátnőm szegezi a pálcáját. A következő pillanatban pedig már nem barna az a lepedő darab... Hanem rózsaszín! Még mielőtt reagálhatnék, Tami a nyakamba vetődik. Egy pillanatra merevedem csak le, aztán viszont én is átölelem őt.
- Sikerül! - mondom a nyakának. - Most már ráéreztél a módjára. Ha még egyszer-kétszer átszínezel valamit a vizsga előtt, simán fog menni - elengedem a barátnőmet, és rámosolygok.
- Tovább mehetünk? Van még erőd? - kérdezem. Elsőre a sonorust javasoltam neki, ám körül nézve rájövök, hogy a hely nem alkalmas hozzá. Nem szívesen zavarnám meg a többieket, a kiabálás viszont határozottan nem tetszene nekik. Ahogy az sem, ha besötétítenénk a szobában. Így gyorsan végig gondolva a dolgokat, két lehetőség jut eszembe: - Ha keresünk egy olyan helyet, ahol nem zavarunk senkit, gyakorolhatjuk a hangerősítő bűbájt. De átevezhetünk a bűbájtan tananyagra is. A szakító és ragasztó bűbájokat tudjuk a lepedő darabon is gyakorolni. - Tamra hagyom a választást, elvégre ő az, aki gyakorolni szeretne, ő tudja, mi az, ami nehezebben megy neki.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Czukorvarázs Cukrászda

Mióta bejött a hideg, igyekeztem egy kicsit melegebben öltözni, így ma egy farmert kaptam magamra, egy kötött fehér pulcsival, barna bakancsot húztam, sötétszürke kabátot, s végül egy fehér, kötött sapkát is felvettem, mert a füleim hamar meg tudtak fájdulni, főleg akkor, ha fújt a szél.
Benivel volt találkozóm, amit nagyon vártam, több okból kifolyólag is. Egyrészt, nagyon rég nem volt már időnk egymásra, mindkettőnknek akadtak magán jellegű gondjai, ráadásul a suli sem lett könnyebb, sőt. Megszaporodtak a teendők, a tanulni való, magam is úgy éreztem, hogy egyre többet követelnek tőlünk a tanárok, s már elmúltak azok a kis elsős évek, amikor még szemet hunytak a hiányosságaink felett.
A faluba sétálva volt mit nézni, gyönyörű díszekben pompáztak az utcák, az ablakok, s a kirakatok. Már tényleg csak a ropogó, friss hó hiányzott a talpunk alól, mellőlem meg Beni. De hol is lehet ez a fiú?
Leérve ide-oda pillantottam, míg végül egy közeli oszlopnak dőlve megláttam őt, azonnal mosoly futott az arcomra, s egy gyors körbepillantás után át is rohantam hozzá az utca másik felére.
- Sziia Beni! - két puszit is kapott az arcára, mert ki tudja, mennyi ideje várakozott már rám, bár remélem, hogy nem késtem túl sokat. - Olyan, mintha ezer éve nem láttalak volna. Na gyere, üljünk be és igyunk egy jó kis forrócsokit, közben mesélj, mizu veled? - karjába karoltam, s bizony nagyon is kíváncsi voltam rá, hogy mi a helyzet, mert emlékszem, hogy mennyire megviselte őt az, amit Theon művelt. Bíztam abban, hogy azóta már helyrejött, ráadásul a madarak is azt csiripelték, hogy tetszik egy lánynak.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Stég

- Ha arra a vetkőzősre gondolsz, akkor igen, abban. Én nem láttam, csak a csajom…az akkori csajom. Oda volt érte, mindig azzal nyúzott, hogy jajj Lucas te is táncolj már. De most úgy őszintén, úgy nézek ki, mint egy táncos? - nevetve ráztam meg a fejem, el nem tudtam volna képzelni azt magamról, hogy ilyet valaha is bevállaljak. Kizárt. Jó, legfeljebb fogadásból, de azt is csak haverok közt, nem pedig életvitel szerűen.
Közben ahogy Margaréta arcát fürkésztem, észrevettem ám, hogy talán egy kicsit zavarja a téma, ezt mondjuk nem csodáltam. Nem is feszegettem tovább a témát, ahogy a későbbit sem, melyből megtudtam, hogy hozzám hasonlóan járt. Mivel megéltem én is hasonlót, pontosan tudtam, hogyan is érezheti magát, ezért maradtam inkább csöndben, s próbáltam inkább vidámabb témák felé terelni a beszélgetést. - Futurisztikus cowboy, hm. Végül is, miért ne. Ha lesz valami jelmezbál, komolyan beöltözöm, de csak akkor, ha te is. Neked is kéne valami jelmez, hm mondjuk…lehetnél Leia hercegnő a Star Warsból, az megvan? Légyszi, mond hogy láttad - egy kicsit reménykedtem ebben, mert a legtöbb lányismerősömnek halvány lila gőze sem volt arról, hogy ez mégis mi lehet. Közben éreztem, hogy kezd igen csak lehűlni a levegő. - Te nem fázol? Lassan visszamehetnénk a kastélyba - jegyeztem meg, s közben felkászálódtam a stégről, kezemet meg nyújtottam, hogy ha segítségre lenne szüksége.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

A mellkasomat szorító érzés, normális esetben, még félelemnek is lehetne mondható, vagy akár, ha egy átlagos embert veszünk alapul, még valamiféle pozitív érzelemnek is helyet adhatna. De nem teszi. A hamis ablakban tomboló vihar, amely egyik pillanatról a másikra ütötte fel fejét az információk okán, amiket soha életemben nem akarnék hallani, csak jobban és jobban erősödik, míg a színtiszta sötétség nem fogja uralni az egészet. Immár szemet megerőltető az is, hogy legalább a fák sziluettje kivehető legyen az eddig oly’ békésnek tűnő képen. Pillanatok. Mindössze pillanatok kellettek, hogy a lelkemet megszálló, szinte már folytonos nyugalom úgy tűnjön el, ahogy Janka kis védence fog, ha még egy ilyen hibát elkövet. Aggodalmam csitul fokozatosan, helyét a sötétség veszi át, mintha ennél természetesebb nem is történhetne. Megrémiszt a lebukás veszélye.
Apró bólintására ráng meg ujjam a könyvön. A legnagyobb türelmet statuálom Jankával most is, mint ahogy eddigi együtt töltött napjaink bármelyikén. Kiváltságos helyzetben van, szinte már feltétlen bizalmamat élvezheti, mégis az ártatlanság mintapéldányának arcával áll elém, amit még tőle sem tűrhetek. Felső ajkam húzom fel, ahogy látom rajta a próbálkozást, mutató- majd középső ujjam mozdul, hogy halkakat dobbanjon a könyv fedőlapján. A végszó. A hamis ablak borul sötétségbe. Lehunyom piszkos kékjeimet, igyekszem visszafogni önmagamat, igyekszem nem elfelejteni, hogy az én egyetlen Picave madaram áll előttem, aki oly’ sok mindent adott már nekem. Hogy most elvegye. Felszisszenek a túl harsány gondolatra, azonnal agyam legmélyebb zugába zárom azt, de visszhangot ver. Minduntalan visszhangot ver az információk között, amiket nemrég hallottam.
Az az egyetlen egy szó, amire nem volt szükség. Az az egyetlen egy szó váltja ki belőlem, hogy tenyeremmel csapjak a könyvre. Kékjeimet nyitom ki, íróasztalom előtt elterülő falat nézem, kínzóan lassan fordulok Janka felé. - Elég volt ebből - nem emelem meg hangomat, mégis hidegen pattan vissza a falakról. - Cseppet sem vagyok megelégedve azzal, hogy sosem látta a valódi arcodat. Ez tudod mit jelent? Nem bízol benne eléggé - gyilkos mosoly kerül fel ajkaimra. Eltolom magam az asztaltól, lassan felállok, hogy elé sétálhassak. Ujjaim közé fogom egy tincsét, félárbócra eresztett pillantással figyelem azt, majd kezdem el morzsolgatni ujjaim között. - Ne mondd azt nekem, hogy tudod, amikor elkövetted a hibát. Az a semmirekellő azt sem érdemelné meg, hogy közvetetten legyen köze hozzám, mégis megadatott neki - pillantok fel és kapom el azonnal Janka tekintetét. - Általad. A te felelősséged volt az egész, de csúnyán csődöt mondtál, Picave, aminek én fogom meginni a levét. Engedtem, hogy azt tedd, amit szeretnél, megadtam a hőn áhított szabadságodat, amit egy lebukással köszönsz meg - ujjaim állnak meg tincsén. Piszkos kékjeim merülnek el pillantásában, mintha csak belé láthatnék. Mosolyom lesz visszafogottabb, ahogy elengedem a tincset, majd azzal egy időben mozdul másik kezem, hogy nyakára simíthassam azt. Tenyerem tökéletesen simul a puha bőrre, el nem engedem Janka engem fürkésző tekintetét.
Ha ennyire félsz, ne pillants félre, Picave.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Fénylő Lelkek Udvara

Könyvem és jegyzetem felsőtestemhez ölelve gyorsítok már eleve igyekvő lépteimen. Kivételesen nem azért a nagy rohanás mert időre oda szeretnék érni valahova, sokkal inkább azért, mert kezeim közül csúszni kezd a füzetem és a könyvem kupaca. Éppen csak elérem az udvarban a padot, hogy lecsúsztassam őket rá. A mai napom még sűrűbb, mint a korábbiak. A holnapi napom sem fog különösebben máshogy zajlani, ahogyan az azutáni sem, és a naptáram kezd egyre inkább fodrosodni. Egy pillanatnyi időt sem akarok magamnak hagyni, hogy fölösleges időpocsékolásként teljen, mert azt türelmetlen, elkalandozott gondolataim követik és arra nincs szükségem. Tényekre van szükségem, ahhoz azonban a válasz üzenet kell a családomtól. Már ha még egyben van egyáltalán. Gyűlölöm, hogy üzengetve kell megbeszélnünk, márpedig nem kértek haza, én meg csak azért sem megyek. És tessék, megint ezen töröm a fejem! Helyette inkább vászontáskámba lesek. Valahogy csak bele tudok még illeszteni egy-két füzetet. Kényelmesen elhelyezkedem a padon, de fel is ugrom elhúzott szájjal. Hideg. Nem meglepő, lehettem volna okosabb. Húzok egyet meglazul copfomon, ahogy meglátom közeledni a háztársam nyúlánk alakját. Amikor tekintetünk találkozik, intek neki, de pillantásom tovább szökik, és azonnal kíváncsiság csillan meg benne. – Sziasztok – apró mosoly jelenik meg szám szélén, ahogy előrébb dőlve lesem meg az állatot. Hallottam már róla, de még nem találkoztunk a kaméleonnal, sőt eddig semmilyen kaméleont nem láttam élőben.– Mi járatban erre? – nézek fel a fiú arcára. - Ugye tudod, hogy egy kishaver közlekedik veled? - teszem fel költői kérdésem.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Kviddicspálya

Látszik, hogy meghökken a csokornyi seprűn, és már nyitom a szám, hogy megmagyarázzam, de mire belekezdhetnék, leesik neki is, miért hoztam ennyit.
Odanyújtom neki a zsákmányt, ő kiválaszt egyet, a maradékból pedig én is kihúzok egy szimpatikusat. Amelyiknek a legépebbnek tűnnek a farokvesszői. A többit ott hagyom a falnak támasztva egyelőre.
A kisebbik bátyám Szalamandra-Szentegyeden repülőseprű-készítést tanul egy mestertől. Most először látom meg a potenciált a szakmájában, és nekem is kedvem támad hozzá.
- Fel lehetne újítani ezeket a csoffadt tüzifákat - utolsó gondolatomat hangosan is kimondom, azzal fél lábamat átvetem a seprűn, és álltamban elrugaszkodom. Megindulok fölfelé, és meglepődve tapasztalom, hogy se jobbra, se balra nem hord a járgány. Megsarkantyúzom, és egy rövid sprint után, pár méterrel később éleset fékezek.
A fékező bűbáj megkopott, de nem annyira lomha, mint Jólsep-R 7 létére számítottam.
- Ez nem is rossz! - kiáltom át Rózának vidáman.
Együtt emelkedünk a karikák magasságába, már rég elhagytuk a ványadt seprűket. Odalent látom a két Eridonost lobogó kapucnival a pálya túloldaláról a szertár felé ballagni.
- Az első repülésemre? - utalok vissza Róza kérdésére. - Hát... lehettem vagy három éves, úgyhogy amire emlékszem, szerintem csak azért, mert a szüleim annyiszor elmesélték már. Karácsonyra kaptam egy gyerekseprűt, mert akkoriban mindenképpen repülni akartam, és a bátyámét nem bírtam el. Nagyon vicces volt, van róla fotó!
Látom magam előtt a képet, ahogy teljes hároméves erőmmel próbálom felhúzni a seprűt, ami persze meg sem mozdul.
- Szóval ahogy megkaptam az első sajátot, egész karácsony este nem akartam róla leszállni. Hisztiztem, hogy a seprűn lebegve akarom megenni az ünnepi vacsorát.
- Te emlékszel a tiédre?
Közben nyújtom a kezem a lány felé, hogy dobja a kvaffot. A szél hullámokban borzolja a hajamat, de még nem olyan erős, hogy a seprűt is dobálná.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Mátra Máguscsárda

a bál után

Úgy érzem kicsit félreértette a megjegyzésem. Hogy véletlenül, vagy szándékosan, az most teljesen mindegy. És talán jobb is így. Úgy jöttem vissza ide, hogy mindennek hátat fordítok, ami a múlt, és tessék. Újra ugyanott találom magam, és ugyanannyira tehetetlenül.
Nem tudok, és nem is akarok vitába szállni, noha kicsit túlzásnak érzem a hirtelen dicséretet. Viszont nem tudom megcáfolni. Erős vagyok, azzá váltam, és magamhoz képest, tényleg pozitív a fejlődés, ami végigment bennem, és mégis... nem tudom teljesen jónak érezni magam. Mellette valahogy sose.
Minden összedől hirtelen, és lassan, de rájövök, hogy az a nyamvadt maszk a kiváltó ok. Azonban egyszerűen nem tudom mire vélni. Persze sejtem, hogy Léda miatt tajtékzik, de akkor is érzem, van valami más is ott, és talán életemben először szeretnék legilimentor lenni, hogy kiszedjem a fejéből, mégis mi baja.
Ehelyett kifakadok, és tényleg őszintén zúdítom rá mindazt, ami bennem van, mert ő a hibás. Minek jött ide? Miért engedett meg? Miért kért meg valamire, hogy okot adjon arra, újra és újra találkoznom kelljen vele? És bár tagad, miért érezteti mégis azt, hogy nem ezt gondolja? Vagy ezt már csak én látom a dolgok mögé?
- Nem tudom, feltűnt-e, de józan vagyok - szalad magasba a szemöldököm, mert bárcsak ráfoghatnám az alkoholra, bárcsak tényleg amiatt lenne ez az egész kaszvaty a fejemben, meg bennem. Akkor az holnapra elmúlna, nyoma se lenne, és én se vágynék tovább olyas valamire, amire felesleges.
- Talán elmondhatnád, hogy mi bajod. Annyira szörnyű ez? - halkan kérdezek rá, most belenézve a szemeibe, de érzem azt is, hogy nem kellene.
- Te tudhatod a legjobban, mióta csak ismerlek, ez van. Azt hiszed nekem annyira jó? Nagy szavakkal dobálózni, hogy nincs mögöttük valóság, szerinted
képes lennék erre? Feltenném a barátságom Lédával, tojnék arra, ami vagy, ha mindez, csak hazugság lenne? Szerinted élvezem, hogy olyas valaki iránt vannak érzelmeim, aki már elkötelezte magát? Szerinted jó az nekem, hogy olyas valamire vágyok, ami az életben nem lesz az enyém? Mégsem akadok ki, és kezdek idegbeteg módjára viselkedni - ahogy most sem. Lassan, nyugodtan, szépen tagoltan mondom ki a gondolataim, esélyt sem adva neki arra, hogy azt higgye, ez is csak egy hülye tréfa tőlem. Bárcsak az lenne.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Északi szárny → Északi Torony → Lélek szoba

Nemrég végeztünk a bandával. Már csak beszélgetünk, nevetgélünk, amikor egyszer csak egy papírrepülő libben be az alagsori próbaterem bukóra nyitott ablakán. Érdeklődve bámulom, eszembe sem jut, hogy nekem érkezett volna az üzenet. Igazából nem gondolok semmire, kicsit zsong még az agyam. De amikor realizálom, hogy a járgány zuhanórepülésben próbál belegyűrődni az arcomba, időben elkapom.
A többiek tovább beszélgetnek - még mindig nem sikerült dűlőre jutnunk, mi legyen a nevünk -, én pedig kihajtogatom a repülőt.
Ajsa írt - ezt az írásképéből megállapítom. Olyan gyorsan akarom elolvasni, pontosan mit is, hogy fel sem fogom a mondatot, úgyhogy megpróbálom újra, eggyel nyugodtabban.
A "nem megy a varázslás" résznél már nyúlok is a gitártokért. Összecsomagolok és elbúcsúzom a srácoktól.
Minden órán látom, hogy küszködik Ajsa a bűbájokkal, de sosem kért segítséget. Egyszer megkérdeztem, van-e kedve együtt tanulni, de azt mondta, dolga van, én meg nem akartam többet erőltetni.
Szóval a lépcsőket kettesével szedve, hátamon az iskolatáskámmal, kezemben a fekete gitártokkal repülök fel a nyugiszobába.
Először kopogok, majd benyitok az ajtón. Arra számítok, Ajsa ott vár, de nincs bent senki. A táskája viszont még itt van. Talán vécére ment.
Nem baj, megvárom itt. Addig lecuccolok a kanapé mellé, és levetődöm a puha párnák közé.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Egyszerre csend és borzalmas zsivaj. A kezdeti sokk lassú múlásával ébredeznek nyugtalan gondolatai, mik egymást kergetik, ezer, meg egy kérdést üvöltve és csupán töredéknyi választ suttogva. Kékjei a múlt megtestesülésén függnek, bennük zavarba ejtően sok érzéssel és kérdéssel, mégsem képes hangosan is megfogalmazni kétségeit és bizonyosságait. Mert mind a kettőből akad bőven, csak elég mélyre kell ásni… és ő mást sem csinált az elmúlt évtizedben.
Nagyon sokáig magának se merte bevallani arra az egy miértre a választ. Tagadta maga előtt az igazságot, mert őszintén szólva, nem akart kilógni a sorból. Nem akart más lenni, mint a többiek, ezzel kilógva a sorból és célponttá válni. Ezért azzá tette Reecet. Évekig hordta magán a céltáblát, amit Sebi akasztott a nyakába és mégsem tört meg, hanem felül kerekedett. Utólag könnyedén belátja, hogy erre ő sosem lett volna képes, akkor nem. Gyenge volt a népszerű külső alatt, ezért a nálánál gyengébbeken uralkodott. És ennek közepén volt ott Ő, aki akaratán kívül fordította ki az egész világot a lába alatt. Ehhez pedig nem kellett több, mint egy pillantás és az a mosoly. A mosoly, ami a válasz a miértre.
A feszült pillanatban, mikor szavai után az örökkévalóságnak érződő csend üti fel a fejét, akaratlan suhan át a bárgyú gondolat a fejében; mi lett volna, ha? Mi lett volna, ha megemberelve magát és felvállalva minden érzését és gondolatát, válaszol a soha fel nem tett kérdésre, ami mindig ott lapult azokban az aranybarna szemekben. Mi lett volna, ha őszintén vall és ha nem is a kezdetektől, de gátat szab a folytonos szekálásnak? Talán minden másképp alakult volna, talán minden ugyanúgy… túl sok a bizonytalan tényező.
Kékjei Reece minden mozdulatát követik, mintha most akarná bepótolni a kimaradt éveket és minden részletet mélyen el szeretne raktározni. Képtelen megmozdulni, ahogy a segítséget nyújt, csak áll, ingatag lábakon, vállán a már ólomsúlyú táskával, kezében a megmentett jegyzet darabkájával, hátában a képzelt fájdalommal.
Lassan emelkedik meg végül szabad keze és egy reszketeg sóhaj kíséretében dörgöli meg orrnyergét, kísérletet téve a feszültség és zavar elengedéséhez. Ahogy Reece végül megszólal és kékjei zizzennek egyből arcára, egy halovány mosoly költözik arcára, hogy a folytatás hallatán végül a döbbenet, a feszültség és az örökös szomorúság keserű elegye nehezedjen rá elemi erővel. Ilyen érzések mellett mégis hogyan képes ekkorát dobbanni a szíve a rég látott mosoly láttán? Erre talán még maga Odin sem tudná a választ.
- Nem érdemes… - leheli maga elé a szavakat, szinte öntudatlanul. Ádámcsutkája heves táncot jár, ahogy visszanyeli torkából a gombócot és próbál úrrá lenni a mellkasát feszítő érzésen. Szemei lecsukódnak, hogy átadhassa magát a megsemmisítő ítéletnek, amit Reece szavai mérnek rá. Tudja, pontosan tudja, hogy igaza van, tudja, hogy megérdemli, mégis az elmúlt pár percben önzőn és naivan várta a megbocsátást.
- Igazad van - ajkaira őszinte mosoly kerül, ahogy kékjeit kinyitva emeli fel fejét ismét. Ujjai lassan mozdulnak felé, hogy miután visszanyerte lélekjelenlétét vehesse át tulajdonát, kínosan ügyelve arra, hogy véletlenül se érjen hozzá.
- Csak egy valamire válaszolj… kérlek - hangja kedvesen száll a reggeli szellővel, amit mosolya enged útjára, miközben szemeiben szomorúság honol. - Jó életed lett? - a kérdés olyan halkan hagyja el ajkait, mintha egy féltve őrzött titkot árult volna el. Ha a kérdés nem is, a válasz bizonyosan az lesz. Egy régóta várt kincs, ami elhozhatja a belenyugvás egy apró szeletét.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Északi szárny → Északi Torony → Lélek szoba

Még kissé szédülve az eséstől talpra kecmergek és körbenézek. Nem csak a táskám lett hírtelen nagy, hanem minden más is körülöttem. Vagy tán én mentem össze fut át az agyamon a képtelen ötlet. Nem, az nem lehet. Egyenesen kizárt, hogy sikerült összehoznom a kicsinyítő bűbájt, csak magamon. Akkora pechem még nekem sem lehet. Mélázásomból egy hangos dörömbölés ráz ki, amitől annyira megrémülök, hogy beugrom a biztonságot nyújtó kanapé alá. A dörömbölést követően furcsán messze kinyillik az ajtó és Hunor ront be az ajtón. Látszódik az arcán egy kezdődő mosoly, majd helyét a meglepetség veszi át. Körbenéz, majd elindul felém. Távolról is nagynak tűnik, de mikor a kanapé elé ér egyenesen oriási. Talán a bokájáig érek. Ez a tény az ami meggyőz, hogy higgyem el, valóban összementem. Keserűségemben felhorkantok, majd a saját nyomoromon nevetve kimászom a kanapé alól. Hunor nem vesz észre. Érthető ki nézne a kanapé alá ha a barátját 160 centi magasnak véli, nem pedig 8 centisnek.
Oké, akkor most valahogy fel kéne hívnom magamra a figyelmét. "Vajon ha üvöltök azt meghallaná? Vajon milyen lehet most másoknak a hangom? És ha erősen megrúgok valakit azt megérzi?" futnak át az agyamon a gondolatok.
Na jó foglalkozzunk egyszerre csak egy kérdéssel.
- Hunor! Hunor! Itt vagyok idelent! - üvöltöm teli torokból és közben a cipőjére mászva a nadrágját rángatom azt remélve, hogy észre vesz és nem pedig lepöcköl magáról mint egy kellemetlen kis bogarat.  

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Kviddicspálya

Most, hogy újra seprűnyelet fognak kezeim jövök csak igazán rá milyen jó ötlet volt Hunortól, hogy kijöjjünk. A lábaimat stabilabban helyezem a tartóra és némileg lassítok, hogy ne legyen akkora menetszelem, hogy se ne halljak, se ne tudjak tőle megszólalni. – Abszolút! – válaszolom Hunornak, kissé jobbra húzva a seprű orrát. Kissé „pöfékelve” akarja tenni, amit szeretnék, de egy laza dobáláshoz megfelel, nem megyek le másikért, hiszen annyival jobb egyik sem lehet. Helyette a történetét hallgatom, miközben kényelmesen haladunk a karikák irányába. Elképzeltem a fiút három évesen a nagy kék szemeivel és a szöszke hajával, ahogy egy varázslócsalád tagja és megjelenik előttem egy karácsonyi kép. – Látnom kell majd rólad egy ilyen fotót! – mondom neki határozottan, majd elcsendesedek, hiszen folytatja. Jobb karom eközben mozog és a vörös bőrt legurítja egészen a combomig, hogy aztán kényelmesen tenyerembe fogjam. Na, ez az érzés a levegőben, amibe kapaszkodtam tavaly és ami most is felbukkan, csak a helyzetet nézve kevésbé intenzíven. Attól még örülök neki, azt hiszem. Halkan nevetés hagyja el ajkaimat a történet folytatásán – Képzelem, nem csodálom, szerintem én se szálltam volna le róla – főleg amilyen kitartóan tudok ragaszkodni – Persze. Tavaly, repüléstanon. Kissé lekezelően gondoltam rá, hogy ez valóságos, de utána felültem és az elméletre hagyatkozva megtettem az első körömet a többiekkel. - Amit csináltam, nem volt nagy szám, de tekintve, hogy előtte a létezéséről sem tudtam büszke vagyok az eredményre. - Igaz, majdnem nekimentem egy srácnak, de túléltük mindketten – vonom meg vállamat és Hunorra lesek. Elmosolyodok mozdulatán, bal kezemmel erősebben ráfogok a nyélre - Na, de kezem jár, nem a szám – mondom hangosan, ahogy a kvaffot felé, némileg elé dobom, hogy rágyorsítson. Én is így teszek miközben figyelem elkapja e a passzomat.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Czukorvarázs Cukrászda

Olyan furcsa érzés zsebpénzt kapni. Eddig sosem kaptam, mert nem kellet. Otthon éltem, mindenem megvolt, ha kellett valami, megvették nekem. Most egy olyan hálóteremben próbálok aludni, ahol másik három ember szuszog, osztozni kell a fürdőszobán és a privát terem csak addig privát, amíg valaki be nem jön, onnantól van egy nyitott privát terem, ami határozottan szemben áll azzal, amit eddig annak hívtam. Azonban, mivel gyakorlatilag nincstelen vagyok. Az anyám utcára tett, a keresztszüleim fogadtak be. Akik nem egy párként a keresztszüleim, de együtt vezetnek egy házat, szóval most én is ennek a háznak vagyok a tagja, és bár Damyan nem a gyámom, mégis, ő adott pénzt nekem, hogy egy kicsit nézzek körbe. Ugyan karácsonyi díszítés még nincs, de italok karácsonyi ízben már igen, szóval csak találok valamit magamnak. Remélem, hogy valóban így lesz.
Az utcán állva sokáig hezitáltam, hogy melyik hely is lesz az ideális, hiszen a cukrászdában vannak sütemények, a teaházban tea, az espressoban pedig kávé, de, hogy karácsony ízű forrócsoki hol lehet, az nagyon jó kérdés. Végül a cukrászdánál állapodtam meg, pont akkor, amikor a kezeim és a nózim már teljesen átfagytak, a teljesen alatt pedig azt értsd, hogy hiába vettem levegőt, már teljesen összeszűkültek az orrjárataim, és csak olyan picit ment át rajta a csípős hideg. Még a hideg is kirázott tőle.
Belépve azonban, a jó meleg vár, egyből érzem, ahogy a sapkám leveszem, és reszketeg ujjaimmal kicsit átmozgatom a sapkától kócossá vált hajam. Aztán jön a következő kérdőjel. Itt hogyan működik a rendszer? Vannak, akik ülnek, mások sorban állnak, megint mások kicsit arrébb téblábolnak. Aztán van, aki kezében viszi el az italt, van, aki elé a pincérnő teszi le a süteményt. Eléggé bonyolultnak tűnik. Maradni akarok, de nem akarok leülni, és beégetni magam, szóval beállok a sorba és finoman megkocogtatom az előttem álló hölgy vállát.
- Elnézést, zavarhatom?
Ha rám pillant, próbálok nem úgy mosolyogni, mint egy hibbant, és megpróbálok önálló emberi lény módjára feltenni egy kérdést. Lehet, hogy először azzal a bizonyos Ambrózy Henrikkel kellett volna találkoznom a dolog miatt, és nem rögtön belecsapni az életbe? Meglehet.
- Szeretném megkérdezni, hogy ha itt akarok fogyasztani, akkor le kell ülnöm egy asztalhoz vagy előbb sorba kell állnom?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Mintha valahol teljesen normális dolog lenne az, hogy ő, ilyen későn, még idekint ücsörög. Itt a hét vége, ő pedig, ahogy azt ígérte, ahol tud, segít alapon vállalta el, hogy a zártkörű rendezvényen szolgál fel a pizzázóban, alkalmisként, mert miért ne kínozná magát, hogy aztán valami vacakra költse. Eddig úgy néz ki, új lábakra gyűjt, mert azt most lejárta, elszokott attól, hogy totál talpon van folyamatosan, amint az ember tanárnak áll, megtanul asztal mögött ülni és élvezni. Most is élvezi, noha nincs asztalra, csak a pad, ahova leült, lábát kinyújtva pihenteti azt és ugyan, ezt otthon is tenné, de leült, hogy váltson pár üzenetet a mobilján, aztán az történt, hogy már valami idétlen videót néz, természetesen macskákról és egymagában, némán rázza a nevetés, közben pedig cigarettázik. Kicsit hűvös van, de ő ezt jól bírja, és a helyiség fülledt levegője után, egyelőre erre is van szüksége, tudja, ha hazaér, talán zuhanyzás nélkül dől be az ágyba és reggelig meg sem moccan, ha az álom is sikerül. Ha nem, akkor végignéz valami filmet és aztán nekiáll még csesztetni a beadandóit. Jól áll időben, mindig egy keveset abból, ami távolabbi időpont, sokat, ami sürgős és nem pánikol, mert akkor dől az egész. Sok mindent tanult, főleg időt beosztani és ennek, úgy néz ki, senki sem issza meg a levét, nem is szeretné, így aztán, egy-két ilyen plusz alkalom belefér. Ez az utolsó tanéve a Bagolykőben, aztán az egyetem lazább, levelezőn maradva felszabadul kicsit, még csak fantáziál róla, mire fordítja majd azt az időt, de kétség sem fér hozzá, hogy meg lesz majd a módja.
A tér maga, minden tudása szerint kihalt már, a normális emberek alszanak, akik pörgősek, meg még valami szórakozásra alkalmas helyen vannak. Kifele menet ledöntött egy pohárka meggysört, mert annyira jó illata volt, hogy egész este azért sóvárgott, így külön öröm, hogy a dohány bukéja mellett, a kellemes íz emléke terjeng még ízlelőbimbóin. Nem emeli fel a fejét, elmerül még kicsit, mielőtt felállna innen, de félő, elkövette a legnagyobb hibát, leült és innen majd csak daruval szedik fel. Annyi baj legyen, gondolta, és a következő videóra nyomott.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Ráfókuszál. Nem feltűnő, szeme szinte észrevétlen zizzen, de figyeli az árulkodó jeleket. Minden ott van előttünk, ha jól látunk. Ő pedig lát. A testbeszéd a kedvence, az, ahogy a másik fél viselkedik, ahogy fokozatosan változik, ahogy lassan már nem idomul, hanem önálló személlyé változik. Veréna, ha jól látja, válaszút előtt áll, már közel a szabadság, de még nem áll szilárd talajon. Még nem. Vajon fog?
- Kinek sütné meg őket?
A kérdéshez halvány, kedves mosoly, csevegő hangszín társul. Egy történet, ahogy már az elején elmondta neki, csak akkor kerek, ha minden apró részletét megismerjük. Egy házasság, nem csupán az, amit a harmadik fél lát, legyen az jó vagy rossz, egy házasság rétegelt, jó és rossz dolgok épülnek egymásra, miértek hadakoznak az azonbanokkal, ember feszül embernek. Egy jó házasság sosem jó és egy rossz sosem rossz. Az aspektusok adják a zamatát. Azokból lehet tökéletesen következtetni a végkifejlet tragédiájára. Mert minden házasság végén, tartson náhány hónapig, évig, vagy az élet végéig, egy tragédia várja a benne főszerepet játszókat. Az ő házassága is törékeny, a nehéz napok elviselhetetlen kínjára azonban gyógyír férje türelme, gyógyír a sok kedves pillanat, melyeket szívesen idéz fel. A házasság, a társas kapcsolatok nem csupán feketék és fehérek, megannyi szín lobban bennük lángra az érzelmek behatásának hála.
- Kérem, hunyja le a szemét, ürítse ki az elméjét. Amikor ez megvan, bólintson egy aprót.
Miközben a nő így tesz, ő maga jegyzetel, fél szemmel figyelve a pillanatot, mindegy, hogy gyorsan vagy lassan jön el. Figyeli a rezdüléseit, várja a folytatás engedélyét.
- Képzelje el egy napját. Ne olyat, ami megtörtént, hanem, ami megtörténhetne, ha most itt lenne a huszonnégy óra. Ha most kezdődne. Hogyan nézne ki?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Északi szárny → Északi Torony → Lélek szoba

A szobára rátelepedik  egy kis csönd, ám most nem olyan feszült, mikor a beszélgetés kezdetekor, inkább egy megnyugvás. Végül az én hangom töri meg a csendet, barátom pedig pont olyan bizonytalanul válaszol kérdésemre, mint ahogy én feltettem.
- Rendesek a szüleid - mondom halkan, Közben megtörlöm az arcom, hogy az utolsó könnycseppek is eltűnjenek. - Nekik mikor mondtad el? - kíváncsiskodom tovább. Figyelem az arcát, a reakcióit. Semmiképp sem szeretnék túlmenni a határon, és mivel nem vagyok benne biztos, hogy ő leállít, szeretném észre venni, ha sok számára a kérdés. Tudom, mennyire nehéz neki ez a helyzet alapjáraton, nem akarom neki még kellemetlenebbé tenni a sok kérdéssel.
Csak csendben figyelem, ahogy beszél. A könyökömet a kanapé háttámláján támasztom, a fejemet pedig a kézfejemen. Rengeteg féle érzelem kavarog benne, ám főleg pozitívok. Ahogy kifakad, lassan a vállára teszem a kezem, és megsimítom a karját bátorítás képpen.
- Szerintem mindenki megérti, ha elmondod, miért - mosolygok rá, és leengedem a kezem. - Én megértem. Nem érzem úgy, hogy ezzel hazudtál volna nekem - biztosítom róla.
Igazság szerint viszont érzek valamit. Nem is a hazugsága miatt. Hiszen - ahogy az előbb ezt meg is mondtam neki - teljes mértékben megértem, miért tette. Ennek ellenére ez egy különleges információ. A barátságunkat egyáltalán nem teszi tönkre, de megváltoztatja. Erősíti. Ennek ellenére - akár mennyire is hálás vagyok azért, mert elmondta nekem - máshogy nézek rá picit. Egyáltalán nem ítélem el. Sőt. Inkább becsülöm érte.
A saját érzéseimet sem tisztáztam még. Nem tudom pontosan, mit fogok érezni, gondolni, amikor holnap elköszönünk egymástól az állomáson. Abban azonban biztos vagyok, hogy közelebb kerültem hozzá.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Czukorvarázs Cukrászda

Megígérte Imolának, hogy mire hazaérnek a papáékkal, pillecukor szelet fogja várni otthon. Ez az édesség attól különleges, hogy a rajta lévő habosított cukorlepkék, ha hozzájuk érnek, néhány percig, pár centire a sütemény felett elkezdenek repkedni, majd a rájuk vetett bűbáj elmúltával leereszkednek helyükre és újra ehetővé válnak. Hiába remek átváltoztatásban, ilyen kunsztokra nem képes. Így hát ahelyett, hogy elpocsékolná a karácsonyi süteményekhez szánt, jó előre beszerzett alapanyagokat, eljött a Czukorvarázsba, ahol mesterien készítik ezt a nyalánkságot is, sok más mellett. Ha már itt van, ad az érzésnek és megeszik egy szelet finomságot ő is, bár most boldogsághormon szintjét nem kell helyrebillentenie. A cukrával már más a helyzet. Azt sosem árt megtámogatnia, hogy bájos, élces önmaga tudjon maradni, minden körülmények között. Belépve megáll a sorban. Elég lassan haladnak, mert Erzsike, a Holdfény utca első számú idős hölgye épp válogat. Szerencsére hősnőnk nem siet így joviális mosollyal ajkán hallgatja az űnyölódést. Pont tenyerébe fojt egy feltörekvő kuncogást a hallott párbeszédre, amikor megkocogtatják a vállát. Jókedvűen fordul hátra - Nem zavarsz, mond csak - mosolyog az őt megszólító kamaszlányra kedvesen, majd miután a nevezett felteszi kérdését, továbbra is vidáman és segítőkészen válaszol - Ha látatlanban tudsz választani, akkor csak ülj le és kiviszik neked, amit a sütilapról kinéztél. Mondjuk, én mindig szeretem meg is nézni ezt a sok finomságot, egyik-másik olyan szép - beszél miközben a jóságos matróna végre fizet és pár pillanattal később, egy nagy doboz édes kísértéssel felpakolva, most már nagy sebbel-lobbal elhalad mellettük. - Viszlát Erzsike! - int oda neki hősnőnk, mire a hölgy szélesen rámosolyog - Minden jót Etelkám! - hangzik a kapkodó, de szívélyes elköszönés, majd az idős hölgy már ott sincs. Ekkor hősnőnk elneveti magát - Mindig eltéveszti - magyarázza a lánynak, hogy min derül ilyen jót, ha esetleg figyelt volna - A nevem igazából Elektra, de nincs szívem kijavítani - mondja, s közben mindjárt ő követezik. Az előtte álló, egymást el nem engedő ifjú párról azonban szinte lerí, hogy ez lehet maximum az ötödik randevújuk. Jó helyet választottak. Itt aztán biztosan találnak megfelelő afrodiziákumot, hisz köztudott, hogy már maga a csokoládé is annak számít. Na igen. Nehéz is a választás. Ellesznek vele ők is egy darabig.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Tantermek

A padló halkan nyöszörög Kende lábának járása alatt, ahogy a székén hintázva szemöldökét vakarja. Nem érti, hogyan képesek a pedálok az első sorokban pislogás nélkül hallgatni a dögunalmat, ami elhagyta új oktatója száját. Teljes mértékben szenved tőle, és a kényelmetlen székétől is. Nem ehhez van szokva. Nagyon nem.
 Számára legkényelmesebb pozícióját veszi fel. Bal bokáját felemeli jobb térdére, eközben széles vállával előredől az asztalra, csak a nyakába lógó apró kődarabbal nem számol, ami hangosan koppan a fán. Általában gyors a reflexe, de most olyan szinten alfában volt, hogy több diák is felé pillantott. Hát és aztán? Ez a látványos szenvedése mellé csak i-t tett a pontra. Bocsánatkérőn emelte meg a kezét az év közben közéjük keveredett gyerek, aztán szemét forgatva karjára dőlt. Nem a nyaklánca az egyedüli kiegészítője, több ujján is gyűrűket hord, ha aznap ahhoz van kedve, és ezen a napon így kelt. A hideg fém csak még inkább lassú pislogásra késztette. Este is olyan jót aludt végre! Majd a csaj mellette megmondja miről maradt le, vagy adhatna neki egy párnát.
 Egyre hosszabbak és hosszabbak azok a lélegzetvételek, halkan ásít egyet félig alkarjába, félig nem, majd ellazulnak tagjai és szuszogásba kezd. Elaludt.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

A bennem tomboló csendet, mindössze a fel-felvillanó emlékképet tudták megszakítani, homályos, foszlányokkal teli hangokkal, míg a valóság foggal-körömmel küzdött azért, hogy visszarángasson a talajra. Nem tudom mit mondhatnék. Nem tudom mit kellene éreznem. Utálattal vegyített megvetést? Esetleg felhőtlen örömöt, a múltat magunk mögött hagyva, amiért láthatom? Félelmet, mert ismét a semmiből csöppent az életembe, mint annak idején? A köztünk lebegő, fel nem tett kérdések, melyikünkből fognak felbukkanni először? Megtörik a jég, vagy mosolyogva, egymással kezet rázva lendülünk túl a sérelmeken, hogy sután intve egymásnak ismét elváljanak útjaink? Vajon képes leszek elhinni, hogy az előttem álló, aki színtiszta kék tekintetével követi úgy mozdulataimat, mintha kámforrá válhatnék, megváltozott? Kaphatok-e arra garanciát, hogy az akkori önmagát maga mögött tudva áll most előttem?
Ahogy a papírhalommal kezemben felpillantok rá, elhiszem: van rá garancia. Ott van abban a különösen csillogó szempárban, amit több, mint egy évtizede nem láttam. Egy évtized. Hosszú idő óta először kell túl lendülnöm saját ellentétes érzelmeimen, amit a múlt ködös képei okoznak. Nem. Nem kell rajtuk túl lendülnöm. Már megtettem. Igen. Megtettem, ahogy Lafayette kilépett nem csak az én, de az iskola teljes életéből. Nincs értelme kapaszkodnom abba, ami elmúlt, bár akkor súlyos sérelmeket - és sérüléseket - okozott, mára már behegedtek, ahogy az apám keze által hagyott nyomok is. Mégis, ahogy előtte állok, ahogy elkapom pillantását, ahogy elmélyedek azokban, mielőtt válaszolnék, megmagyarázhatatlan nyugtalanság jár át. Pillanatra ül ki arcomra a döbbenet: különösen csillogó tekintetében villan meg a… szomorúság? Lehetséges lenne? Villámcsapásként érkezik a válasz, hiszen szavait maga elé leheli, végül szemeit lehunyja. Zavartan pislogok, magamban igyekszem helyrerakni az összes felbukkanó kérdést: mégis hogy van mersze mindazok után bűntudatot kelteni bennem ennyi év elteltével? Alsó ajkamba harapva nyelem vissza a feltörni kívánó végzetes ítéletet - amely mindkettőnket elemi erővel döntene le a lábáról. Mire felpillant mosolyom ül ajkaimon, hogy szemben találhassam magam az én ítéletemet hordozó szempárral.
- Nem erre a válaszra számítottál, igaz? - mélyen zengő baritonommal együtt indul meg a szellő, hogy tarkómon álljanak égnek tőle a pihék. Lesütött tekintettel mosolyodom el, immár a jegyzetektől mentes kezem csúszik tarkómra, ahogy halkan felnevetek. Mindenem a részletekben rejlik: még ő sem tudja elvenni tőlem a tudásvágyam oly’ sértő érzetét, ami csak erre vágyik. - Bocsáss meg, nem akartalak megbántani - felsandítok rá, tarkómra csúsztatott kezem dörzsöli meg azt aprón, mintha ismét a Roxfortban lévő gyermekek lennénk. A macskakövet figyelve szólalnék meg újra, de megelőz. Barnáim kerekednek ki, felkapom fejemet. Meglepettség, értetlenség és bűntudattal összefolyó tekintetem függesztem rá, mielőtt szélesen elmosolyodnék, ami nevetéssé növi ki magát pillanatokon belül. Őszintén nevetek, hangosan. A sors iróniája sosem alszik? Másik kezem is tarkómra csúszik, ott kulcsolom össze ujjaimat, majd pillantok fel a szürke felhő tömegre.
- Attól félek, hogy túlságosan is az lett - lehunyom szemeimet, mosolyogva konstatálom kutyámat, ahogy lábamnak dőlve ül le mellém. - Végre van lehetőségem megtenni azt, amit évek óta meg kellett volna, csak sosem volt rá lehetőségem... - fejemet előre biccentem, mosolytalan arccal fúrom tekintetem az előttem állóéba. - Köszönöm - pár másodperc elteltével villantom meg állandó mosolyomat, végül lesütött tekintettel hajolok le, ujjaim közé veszem a pórázt és egyenesedem fel ismét.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Tantermek

#tehetséggondozó
#kíváncsiszerzet
#bűbájtan
#Kende

Finite Incantatem. Igen, már mindenki tökéletesen tudta, hogy ki és mikor találta fel, és hogy miért. A mögöttes kis történéseket, sőt még az is le lett tisztázva, hogy a világ másik felén mi zajlott éppen akkor, mikor a varázslat megszületett. Mindenki mint a korhadozó virágok dőltek erre meg arra, Marina biztosra vette, hogy minimum a fél osztály kicsit se figyel oda, ha nem alszik egyenesen.
Mint a mellette ülő gyerek. Épp csak pár nappal ezelőtt sétált be, mint akié a világ, és halál nyugodtan leült Marina mellé. Igazából csak szerencséje volt, hogy padtársa éppen úgy gondolta kihagyja azt az órát. És hát mondani se kell, hogy a legközelebbi alkalommal már Mae maga küldte melegebb tájakra a kis bacitenyészetet. Inkább elviseli a totál ismeretlen szőke gyereket, minthogy elkapjon valami magyar bacit.
Visszatérve a jelen szituációra ott volt az órán Mae, aki mellett Kende édes deden szundikált. És hát mi a világ legjobb ötlete ilyenkor? Naná, hogy összefirkálni a másik arcát. Először a lány még csak félve rajzolta fel a kackiás bajszot a fiú szája felé, de ahogy látta a szöszi még csak kicsit se figyelt fel a mozgolódására, szóval aztán tovább folytatta a művészkedést.
Folytatta egy összenőtt szemöldök megrajzolásával, egy bajesz jó hosszú lehúzásával. Éppen egy könnycseppet rajzolt fel a fiú szeme sarkába, amikor megszólalt az órát jelző csengő.
- Héj Csipkerózsika. Ideje felébredni - taszajtotta meg a fiú karját Marina, és kajánul vigyorgott a másikra. - Kicsit elaludtad a fejed - vonogatta a szemöldökét.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Tantermek

Repülnek a halak? Vagy, nem is! Inkább ő merül valami fordított akváriumban. Nevetnie kell a csiklandós érzéstől, de ha nevet, megfullad. A víznek nincsen szaga, ez meg olyan, mint a tinta. Merülni kezd, hiszen minden egyre feketébb lett, ahogy halad, halad és halad a mélybe, mígnem éles zörgés csapja meg fülét és karja egy hínárnak csapódik.
Megrezzen, nyelve csettint mielőtt óceánkék szemei rávillannának a hatalmas mosolyra. A csaj olyan fejet vág, mint a csupa fogas emoji. Jól van, a barna begerjedt rá. Ez természetes. Mint egy oroszlán, amikor üvölt, olyan elánnal ásít kihúzva magát és mindeközben a very happy lányra sandít, meg annak kezére, ahogy óvatosan félre tesz valamit. Marinara fintorog, annak szavaira, amíg nyújtózkodik. Az ablak felé fordul. A téli gyenge napsütés mellett arca tükröződik vissza rá.
 Kende olyan nevetésben tör ki, hogy akik már elhagyták a termet is hallják őt a folyosóról. – Szép munka! – nevet a lány vállát megveregetve – Legközelebb valami ijesztőbbel is előrukkolhatsz –   Ment már neki a lányokkal való hülyéskedés, elvégre, van egy húga, akivel évekig össze volt kényszerítve a kúria kapui mögött. Emellett Kende amúgy sem egy lobbalékony természetű srác. Benyálazza ujját és két szemöldöke között maszatolni kezdi a tintát. Rápillant sötét hüvelykujjára és előre nyúlva nevetve egy csíkot húz a barna arcélének vonalán. Halványan, de a tinta ott landol – Na, így egészen indián hercegnős vagy – mosolyog szélesen – Egye fene lehetünk együtt hercegnők. – legyint, közben teljes testével Van Gogh felé fordul, bokáját még mindig térdén pihentetve.