[Lucus]

Barátnője nem teketóriázik, máris megy vele, és ennek Ashley nagyon örül, mert ha még egy percig magában kell tartania ezt a hírt, biztos, hogy szétpukkan, mint egy lufi. Luca kijelentése kibillenti egy pillanatra a gondolatmenetéből, úgyhogy előbb arra válaszol.
-Kár, hogy nem lehet kipróbálni, szívesen megnézném a klubhelyiségeteket. És lehetnénk szobatársak!-
Lelkesedik, de aztán eszébe is jut rögtön, miért rángatta el a legjobb barátját a többiektől, és közli vele, hogy bizony, az ő nagyfiúja megcsókolta. Nem kell csalódnia barátnőjében, ami a reakciót illeti, csaknem olyan elragadtatott, mint a nagykislány, sőt, még át is öleli őt, amire őszintén, és megkönnyebbülten felkacag! Imádja ezt az egész érzést, de azért fura annyira örülni valaminek, hogy remeg belül a lelkünk, ettől függetlenül nem cserélné el semmiért. Elengedi Lucus, ő pedig felcsap mesélőnek, hogy megossza a részleteket.
-Tegnap este... oké, elmondom, de kapcsold ki a prefektusi éned, jó? Nem akartam rosszat! Ő rellonos... ezt már mondtam. Tegnap este belopóztam a Rellonba.-
Itt pedig megtorpan, mert ahogy folytatná, az az, hogy felöltötte Amanda alakját, nade akkor Luca vagy százfűlére gondolna, vagy arra, hogy ő metamorf, ezt pedig... nem kellene elárulnia. Nem akarja, hogy még egy ember megtudja, Kornél már így is rájött.
-Beszélgetni kezdtünk, mert meg akartam tudni, mit játszik a nagylányokkal, aztán hirtelen megcsókolt.-
Magyarázza, és azzal nyugtatja magát, hogy tulajdonképpen igazat mondott, csak egy lényeges információt kihagyott. Tehát nem hazudott Lucának, csak... nem mondott el mindent. Reméli, a lánynak nem lesz fura a történet, és nem kezdi tovább kérdezgetni, mert abban egészen biztos, hogy hazudni nem tudna neki.
-Megijedtem, és elrohantam, ő pedig utánam szaladt, és nagyon összevesztünk, mert nem szereti, ha utána mászkálok. Ilyet sosem csináltam... ezelőtt, és ez meg csókkal végződött, szóval nem tudom, hogy is gondolta ezt, hogy majd elrettentő példa lesz a számomra, amikor... megcsókolt!-
Szalad ki az egész monológ a száján, és csak kicsit hökken meg a saját őszinteségén, pontosabban, hogy ki merte mondani, nem ért egyet a fiú módszereivel, és tulajdonképpen Kornél egyáltalán nem arra motiválja, hogy ne császkáljon utána... persze ezt neki sosem mondaná meg, sőt, azt sem gondolta volna, hogy valaha kimondja hangosan, így némileg el is pirul a dologtól.
-Olyan volt... nem is tudom elmondani.-
Még jobban elpirul, ahogy a rellonosok asztalát fixírozva visszaemlékszik élete első csókjára, és keresi a megfelelő szót rá.
-Mint a záporeső egy tikkasztó nyári napon... pezsdítő és frissítő.-
Mondja végül, bár úgy érzi, ezek sem a megfelelő szavak, amivel jellemezhetné. A kezét a hasára teszi, ahogy megint Lucára néz.
-Azóta is remegek belül. Érzed?-
Megfogja a lány kezét, és a hasához húzza, bár nem tudja, érezhető-e ez kívülről. Aztán a lány következő kérdésére próbál válaszolni, csak nehezen tud rá, így ráncolja is a homlokát némileg.
-Nem, ő nem ennyire izgatott. Azt mondta, hogy neki ez nem olyan volt, mint nekem...-
Megvonja a vállacskáit, ahogy ezt elmondja, mert azon még nem gondolkozott, vajon mi lesz ezután. Ismét szélesen elvigyorodik, ahogy megint Lucára pillant.
-De a lényeg, hogy megcsókolt!-

Ashley;;

Igazából a hirtelen döntések is rá vallanak ilyenkor, hiszen nem teketóriázott és azonnal indult is meg barátnőjével. Nem is nagyon tudna okot, vagyis talán lenne, de az most nem áll fenn, ami megakadályozná ebben. Izgatottan köszönti és vágja egyből rá azt, amit szemmel láthatóan mindenki észrevesz az eridonos leányzón. Csak úgy sugárzik belőle a jókedv, a vidámság és a boldogság. Magában már el is kezdi összetenni, mi lehet ennek az oka és már a mosoly is szélesedik, mikor kezdi sejteni a dolgokat. Arra, hogy a Navine asztalához ülnek, meg kell jegyezze, mert tényleg érdekes, hogy Ash is illene ám oda. Bár sokkal bátrabb, mint általánosan azok, akik idekerülnek, meg sokkal vidámabb és társaságkeresőbb. Luca magát ezért is érzi néha kilógónak a sárga tömegből, de nem lehet mindenki egyforma. A családban is ő az, aki leginkább elüt a „megszokottól”, már ha ezt így lehet nevezni, bár nem bánja.
- Én nagyon örülnék neked, és jó lenne, ha szobatársak lennénk, tök sok dolgot tudnánk csinálni! Bár biztos nálatok is tök jó, én is kíváncsi vagyok az eridonéra.
Mondja vidáman és picit elhadarva, mert már igazából másfelé járnak gondolatai, a kérdések pedig a mondottak után sorra ki is szaladnak a száján. Nem bírja magában tartani. Nagyon meglepődött, ami pillanatokra belé is fojtotta a szót, de mikor ezen átlendült és megértette csillogó szemekkel várta a folytatását a dolgoknak. Izgatottan hallgat, mikor belekezd, bár annál a résznél, hogy felejtse el picit a jelvényét, ami alapból sikerül neki általában, bólint egyet, mutatván, hogy rendben van.
- Hogy tudtad kikerülni a Rellonos prefiket? Senki nem ismert fel?
Teszi fel a kérdéseket, persze nem szakítja félbe, hanem a kis szünetek alatt, nem akarja megtörni a történetmesélésben, hátha kihagyna valami fontos információt, azt meg senki sem szeretné. Kissé furcsállja, de majd meglátja, mi kerekedik még ki a történetből. Közben elértek ahhoz, amiről már annyit beszéltek. A nagyok játékához, amit már megkérdezett barátnője az anyukájától, Luca pedig Zoétól is. Egyikük se kapott olyan hatalmas információkat, ebből is adódhat, hogy az eridonos még kíváncsibb volt, mint azelőtt. A csók pedig… ha jól emlékszik Zoé szavaira, akkor tulajdonképpen már felkérte őt az a fiú a játékra. Vagy ilyesmi. Közben kiderül, hogy nem ment ez olyan simán, mint ahogy Luca azt leszűrte az első mondatokból. Veszekedés? De ha megcsókolta, akkor nem örült neki? Kicsit zavaros ez a legkisebbik Czettnernek, de jobbnak érzi ebbe nem túlságosan belebonyolódni. Látja, hogy a végére érve, kicsit felháborodik, aztán el is szégyelli magát barátnője. Próbál a mosolyával bátorító maradni, mert nem akarja, hogy most meg inkább ne is merjen többet mondani, mert ennyire őszinte volt.
- Igazodjon ki rajta az ember… Mármint furcsák a módszerei, deeeee ez akkor is az első csókod volt! Attól kaptad, akitől szeretted is volna, igaz? Ez annyira szép! Mármint érted…
Próbálja a túllelkesedését ellensúlyozni és felvázolni, hogy ez olyasmi, mint a mesékben, vagy regényekben… Minden jóra fordul a végén, általában, vagy legalábbis mindig van egy jó kis időzítés a főhősnőnek, amikor eljön a várva várt pillanat. Ez is egy ilyen lehetett a lány számára. Azt nem bírja viszont Luca magában tartani már, hogy milyen is lehetett ez neki, szerencsére attól nem kell tartania, hogy tudatlan marad barátnője mellett. Hiszen egyébként is nagyon okos lány, most meg pláne úgy érzi, többet tud nála. A hasonlatokból megint leszűri azt, amit vélhetően kell, közben észreveszi a rellonosok felé tévedő pillantásokat. Meg kell, kérdezze tőle ott ül-e.
- Itt van most a nagyteremben?
Közben az érzés körbeírására figyeli, ahogy a saját hasát fogdosni kezdi Ashley, kicsit különös a dolog, de még hasonló helyzetben sem volt így elhiszi neki, bár van egy kis kétkedés a tekintetében és hangjában is. Ezek a dolgok még elég távolinak tűnnek neki ebben a pillanatban.
- Nem lehet, hogy csak éhes vagy és korog a pocid?
Valószínűleg egy ilyen mondattal romba tudja dönteni a romantikát, meg a kellemes mesét, de annyira gyermeki gondolatokkal, mint az övé még ilyen esetekben, mert bár van olyan, amihez felnőtt, az ilyen dolgokban még nincs otthon. Azért reméli, nem veszi rossz néven, a kedves mosolyát is újra megvillantja, hogy aztán a zöld fiúról essen szó.
- Igen, ez a lényeg. Biztos mindenkinek más érzés lehet. De látod, mondom én, hogy fontos lehetsz neki! Vannak azok a rossz fiúk, akik csak csókokat lopkodnak, hallottam, de ő még utánad is ment, veszekedés ide vagy oda.
Nem tudja igazából maga sem, hogy ez most hozzátevés vagy bátorítás, nyilván Ashley ahogy értelmezi, de nehéz úgy többet mondani, hogy csak az egyik felet ismeri, és annak az érzéseit… érzi, mert nem csak tudja, azt, amiről Ashley beszél.
- Tudod már azt, te mit szeretnél ezzel a dologgal? Mármint, ilyenkor nem tudom, hogy szoktak történni a dolgok, fogtok-e együtt sétálgatni, megfogja a kezed? Vagy ilyesmi… - Kezdi picit zavarosan, de azért érthetően kifejezni azt, ami eszébe jutott erről. Szeret vele beszélgetni, annyi izgalmas dolog derül így ki mindig, mondjuk a legjobb barátnője… csak izgalmas lehet, ami vele történik!

Karácsonyi bál

A bál a legkevésbé sem úgy alakult, ahogy azt eltervezte. Először is, nem azzal jött, akivel akart, és habár szeretett háztársai társaságában lenni, mégis bántotta kicsit a dolog. Másrészt pedig a szeme előtt jött össze Keiko és Ati, aminek persze örült, de mégis keserű volt a szájíze kicsit, megint csak az első ok miatt. Dórinál kötött ki újfent, és habár próbált beszélgetést kezdeményezni a lánnyal, gondolatai csak visszatértek a rellonos felé, nem tudott túllépni a helyzeten.
Megnyugodva hallgatta a másik levitás beszámolóját az elválásuk óta eltelt időről, szerencsére semmi maradandó sérülése nem lett a lánynak, bár látta rajta, hogy azért fájlalja a lábát. Ezt követően ismét Keikóékon akadt meg a szeme, ami miatt - a változatosság kedvéért - a bosszankodás újra átjárta. Az utolsó csepp minden bizonnyal Dóri ártatlan megjegyzése volt, amelyre csak kínosan elmosolyodott, úgy szűrte fogai közül a választ.
- Valami rellonos dolgot kell elintézzen, de egyébként elvileg igen, párral jöttem...
Körmeit tenyerébe vájta, hogy uralkodjon érzelmein, nem akarta mutatni idegességét a másiknak, így az új kérdések megválaszolásához még egy mosolyt is erőltetett ajkaira. Csak nyugalom, beszélgess!
- Semmit nem hirdettek ki, talán csak a fenyődíszítés van még, mint program, bár őszintén, engem nem nagyon vonz a dolog. A lábaidról meg biztos túlzol, mindenki tud táncolni, ha nagyon akar. Bár inkább most egy darabig még ne nagyon próbáld ki a tehetséged.
A végére még egy őszintébb fajtából való mosoly is futotta, utána azonban megint csak elkomorodott, képtelen volt a gondolatait tartósan távol tartani a táncolóktól. Ezt csak fokozta, hogy egy - legalábbis számára - ismeretlen felsőbbéves Dóri kezébe nyomott egy dobozkát, amely, mint az szavaiból kiderült, minden bizonnyal valami ékszert rejtett. Csak egy halk "wáó" jött ki az ajkai közül, majd döntésre jutott. Még befejezte a tányérán lévő süteményeket, majd megelégelve az egészet, úgy döntött, ő inkább befejezi mára a bálozást. Határozottan állt fel, tekintetével még egyszer megkereste Noelt, egy kérdő szemöldökfelhúzást is küldött felé, amennyiben a fiú is figyelt rá, majd még Dórinak tett egy gyors exkuzálást.
- Ne haragudj, szerintem én most visszamegyek a toronyba, fáradt vagyok egy kicsit.
Felvillantott egy bocsánatkérő mosolyt, majd szapora léptekkel indult meg a kijárat felé. Bűntudata volt, hogy otthagyta a lányt, azonban jelenleg nem vágyott társaságra, maximum egy jó könyvre, amelybe beletemetkezve elfelejtheti az egész estét.

[Ágota]

Bence

Elsőnek a nagyterembe irányítottak, mondták, ott majd biztosan találkozom háztársakkal. Így is lett. Hatalmas bőröndömmel érkeztem meg, jó lassan. Utáltam sietni, minek szívassam a tüdőmet, ha elég a sípályákon teljesíteni?
Leültem egy helyre a Levita-asztalnál, aztán hirtelen nem tudtam mit kezdeni a bőséges kajakínálattal.
- Hű, mennyi minden van itt! - otthon többnyire kénytelen voltam tartani magam egy megszokott étrendhez -abból ki nem billenhettem. Itt azt eszek, amit akarok! Rögtön le is csaptam egy méretes bundás kenyér-adagra, meg gyümölcsteára. Fogok is én salátán nyammogni!
Egy fiú ült velem szemben, láthatóan nem volt igazán jó bőrben. Elétettem egy csomag zsepit. Nem irigyeltem a megfázós típusú embereket, biztos borzasztó lehet nekik ez a betegedős időszak.
- Szia. - köszöntem rá félénken. Nem voltam egy hú, de beszédes alkat, így nem is cifráztam túl a dolgokat. A finom reggelim jobban lekötött. Hirtelen még többet szerettem volna enni, ami talán nem volt túl jó ötlet, de nekiestem az ételnek. A fiú, velem szemben nyilván meglepődött, hisz úgy tűnhetett, mintha ezer éve nem adtak volna semmilyen ételt elém. Pedig csak a sportolás miatt nagyobb az étvágyam. Anya négy szendvicset is elpakolt az útra, bizony ám! ÉS mind a négybe tett paradicsomot! Világvége... meg is etettem a háziállatommal. Bizony, most Szederlekvár is ott gubbasztott mellettem a kalitkájában. Hogy miért Szederlekvár a neve? Nos, ő egy papagáj, és ilyen ciklámenes színnel rendelkezett, nekem meg a kedvenc gyümölcsöm jutott eszembe erről a színről.

Ádám, és a többeik

  Az óra csörgésére ébredt reggel Emma. Gyorsan kinyomta. Visszafeküdt a pihe-puha ágyába, de már nem tudott vissza aludni. Tudta, hogy fel kell kelnie. Ide-oda vergődött, de aztán kócos hajjal kikelt az ágyából. Percek alatt felöltötte magára a szokásos ruháját, és egyik sarokból a másikba közlekedve készülődött tovább. Fehér műszálba öltöztetett ágyát bevetette. Haját féloldalas fonásba kötötte, és lesétált a lépcsőn, hogy a szokásos reggelit elfogyassza. Amikor belépett a teremben, az első ami megragadta a figyelmét, hogy az elvarázsolt plafonról pici, puha pelyhű hó esett.
  ~ Ez csak egyet jelenthet. Hogy kint is esik az a fránya hó. ~ sóhajtott egy nagyot.
  Az ódon fa asztalok hosszú sorban álltak. Emma kinézett magának egy egészen szimpatikus helyet, ahol csak pár ember üldögélt. Nagy léptekkel átszelte a helyet.
  ~ Vajon jó ötlet, hogy a helyett, hogy ismerős arcot keresnék, ideülök egy rakás ismeretlenhez? ~ gondolkodott, és közben oda is ért a csoporthoz.
  - Ide ülhetek? - kérdezte az egyikőjüket. Kezét rátette egy egyik üres szék háttámlájára. A szemek rá szegeződtek, aztán az egyikőjük bólintott. Emma kihúzta az ülő alkalmatosságot, és leült. Tányérjára rakott néhány frissen sült zsemlét, és egy kis gyümölcsöt.
  ~ Vigyáznom kell az alakomra. Itt az ember percek alatt elhízhat! ~ gondolatai cikáztak. Közben szemével követte a keze mozdulatait, amivel megkeni a péksüteményét.

Misi

Farkaséhesen és elég fáradtan, ami nálam egyenlő a kissé pihent agyú, szórakozott és ingerlékeny állapotommal, esek be a nagyterembe. Volt egy elég tanulságos beszélgetésem Warrenel az aurori szakmáról, ami még mindig foglalkoztat, és egyébként pedig szorgalmas tanulással töltöttem a napot.
Levágódok egy üres székre a Misiék asztala melletti asztalhoz, mégpedig olyan pozícióban, hogy a rellonos fenegyerek háttal van nekem, viszont a vele szemben ülő fiúcskára tökéletesen rálátok. Igazából elsőre fel sem ismerem Misit, nem is foglalkozom velük, mert inkább azzal törődök, hogy ipari mennyiségű rizst halmozzak a tányéromra és lelocsoljam egy liter majonézzel. Csak a fiú hangja alapján jövök rá, hogy Misi ül ott átellenben. Döbbentem igyekszem felfogni, hogy Misi egy gyereket etet. Ha épp nem fenyegetné a gyereket, még nevetnék is ezen a furcsa képen, vagy talán el sem hinném, hogy tényleg Mihael az. Na nem mintha olyan nagyon ismerném a rellonost, de volt egy kis afférunk, meg egyébként is folyton hallani róla ezt-azt.  De visszatérve a jelenbe, megáll a kezemben a villa, miközben hallgatom, milyen könyörtelen, hideg hangon félemlíti meg az óvodásforma gyereket. Azonnal megsajnálom szegény párát, amiért a rellonossal van, bár arról (a döbbenet miatt) lekések, hogy közveavatkozzam a jelenetnek, mely következtében a kis lurkó máris tömi magába az egyébként nem túl guszta szendvicset.
Kaját mosoly jelenik meg az arcomon, kicsit meg akarom leckéztetni Misit, meg egyúttal talán jobb kedvre deríteni a gyereket is. Rövid ideig gondolkodok, mivel érhetném ezt el, majd a rellonosra irányítva a pálcám nonverbálisan elvégzek egy fognövesztő ~Densaugeo! ~ és egy szemöldök növesztő ~Fronscresco!~ átkot. Csak azt sajnálom, hogy így hátulról nem fogom látni a fejét, és kénytelen leszek a kicsi fejéről leolvasni a hatást.

[Lucus]

Persze számíthatott volna arra, hogy Lucus okos, és kérdezni fog arról, hogyan került ő a Rellonba, de mindent összevetve, ezek a kérdések egyszerűek, könnyű is rájuk válaszolnia, mégcsak nem is izgul annyira, mint egy vizsgán.
-Nem találkoztam prefikkel... senkivel sem, rajta kívül. Szerencsém volt, gondolom.-
Megvonja vállacskáit, és örül, hogy nem kellett újabb fél-igazságot mondania a lánynak.
Barátnőjét vizslatja, vajon mit fog mondani, és aztán szélesen elvigyorodik a hallott szavakon. Imádja Lucát, ő annyira hasonlóan gondolkodik, és megértő is! Izgatottan összeszorítja két ökölbe szorított kezét maga előtt, majd előre lendülve megöleli a lányt, ami nem szokása, mármint ölelgetni másokat, de most szükségét érezte, úgyhogy megszorongatja, mielőtt elengedné.
-Értem, igen, én is ezekre gondoltam!-
Ez olyan, mint egy csodálatos tündérmese a számára, és nagyon várja a folytatást, bár ha őszinte akar lenni, akkor bizony van némi balsejtelme, de ezeket elhessegeti, elvégre csókot kapott, finom édeset, a Szív Királytól!
A kérdésre, a teremben van-e, arra téved a pillantása, ahol Kornél ülni szokott, és megrázza a fejét. Ezután kitör belőle a nevetés a kérdés hallatán, mármint, nem Lucát akarja kinevetni, de ez a kérdés nagyon vicces!
-Nem, nem vagyok éhes!-
Elgondolkozik a lány szavain arról, hogy utána ment, és biztos fontos neki. Igen, ezt már mondta is a rellonos, hogy ő fontos neki, Anya is azt mondja, Luca is, akkor már háromszorosan is igaz, sőt, ő is így érzi, így már négyszeresen. Azonban a következő szavak összezavarják kicsit.
-Nem... nem hiszem. Ő nagy, én kicsi vagyok, nem hiszem, hogy szeretné, ha sokan látnának minket együtt, pláne úgy nem, hogy hozzá érek... nem szereti az ilyesmit.-
Ahogy ezt végigmondja, hirtelen megvilágosodik arról, mennyi mindent is tud már a fiúról, és ez jó érzéssel tölti el, olyan biztonságosnak tűnik.
Mint derült égből a villámcsapás, kap észbe, hogy a külvilág létezik, és az iskolában iskolai dolgok is történnek, nem csak rejtélyes Szív Királyok vannak és csókok csattannak, de órákat is tartanak, úgyhogy összerezzen, majd felpattan.
-Rohannom kell órára, de majd még találkozunk, és beszélgetünk!-
Hadarja, és már el is száguld a teremből.


//Köszi a játékot! <3//

Reggelizzünk /vagyis Ádám és Emma... meg aki még csatlakozik/

Susani Moon
     //reggel, 10:22//

Fáradtan ébredtem. Alig bírtam kikászálódni a piha-puha ágyikómból. De sajnos muszáj volt. Benny már alig bírt nyugton maradni, legalább várhatott volna, amíg felöltözöm. Gyorsan magamra kaptam valamit és rendbe szedtem a fejem, aztán kezdődhetett a kiképzőtábor. Jól kifárasztott, de hát a szépségért meg kell szenvedni. Visszatérve a szobámba a hasam jelentette, hogy még semmit nem kapott ma. Mivel a lányok már eltűntek, ezért enyém volt a fürdő, így nyugodtan lezuhanyoztam, felvettem a taláromat és lesiettem reggelizni.
Ilyenkor általában szokott még lenni valami kevés maradék, ám amikor beléptem a terembe az asztalok roskadoztak a sok ételtől. Összefutott a nyál a számban és a levita egyik asztalához lépdeltem.
Leültem egy helyre és bőségesen szedtem a földi jóból. Nagyon meg voltam elégedve az iskolával, már nagyon megszerettem. A nagyterem közben folyamatosan kiürült, én pedig az órámra pillantottam. Két óra múlva órám lesz! De addig még van kettő teljes szabad órácskám. Nos, mivel töltsem? Fogalmam sem volt, így úgy döntöttem, hogy tanulok az egyik vizsgámra. Fogtam egy tányért, pakoltam rá még egy kis elemózsiát, aztán felálltam. Hiszen nekünk van konyhánk! – jutott eszembe, szóval gyorsan befaltam a maradékot és indulni készültem. Felpattantam és hátranéztem, ahol az üres tányérom állt. Ekkor nekiütköztem valaminek. Vagyis valakinek.

Isobel Reeves

Ott álltam a nagyteremben, sárkánylével leöntött fehér-kék pólómban. Próbáltan felsietni a szobámba, mielőtt a figyelem középpontjává kerülök. Elindultam a szobám felé, mikor észrevettem, hogy a karkötőm beleakadt a lány kötött pulcsia szára egyik szálába. Próbáltam kiszabadítani magam mielőtt kínossá vált volna a helyzet.
 

Susani Moon

A hirtelen felállástól, nekiütköztem egy lánynak, aki magára öntötte a sárkánylevét. Döbbenten néztem rá és szabadkozni kezdtem.
- Ó, ne haragudj, nem volt szándékos, had se...- meg sem várva a válaszom elindult a terem ajtaja felé, viszont a karkötője beleakadt a taláromba. Segítettem kiszedni a karkötőt, majd a lány után futottam.
- Tényleg bocsi, nem direkt csináltam, csak olyan hirtelen fordultam, meg hogy nem vettelek észre - próbáltam valahogy megállítani. Ekkor érkeztünk a lépcsőfordulóhoz, ahol elé szaladtam és elálltam az útját.
- Had segítsek! - kértem. A lány talárja nem éppen a levitához hasonló volt, így tudtam, hogy nem egy házba járunk és ha felmegy a szobájába, nem mehetek utána. Ruhájából ítélve Eridonosnak néztem, de lehet hogy tévedtem. Nem tudom pontosan, hogy ki kicsoda, hiszen csak pár hónapja érkeztem az iskolába, a vizsgák elején. El is felejtette, anya tanácsát, amit az előtt mondott, mielőtt meghalt. "Légy mindig...illemtudó..." Észbe kaptam és bemutatkoztam.
- Isobel Reeves vagyok. Téged hogy hívnak? - mosolyogtam rá. Reméltem, hogy nem lesz ellenséges és válaszol a kérdésemre.

Isobel Reeves

-Szia, a nevem Susani Moon-mondtam kissé sietve.De végül is ..... ha már itt vagyok beszélhetek pár szót.Úgy sem ismerek nagyon senkit, még csak 1 hónapja érkeztem a suliba. Próbáltam a talárommal eltakarni a leöntött pólómat, és folytattam a veszélgetést.
-Te lavitás vagy?-kérdeztem, és azon gondolkodtam ,hogy vajon Isobel hanydikos lehet. Na mindegy ezek mellékes dolgok. És a gondolkodássort befejezve, Isobel válaszára összpontosítottam.

Susani Moon

A lány Susani néven mutatkozott be, aminek örültem, hiszen ha már elárulja a nevét, könnyebb dolgom van a beszélgetéseknél. Egy jó pont. Nem sok ember öntöttem le sárkánylével, sőt nem szoktam embereket leönteni, hiszen azt figyelem, hogy mikor jön majd egy diák, és jól nyakon öntöm. Susani próbálta a talárjával eltakarni a pólóján okozott foltot, ami többé-kevésbé sikerült is neki. Gyorsan visszaszaladtam a terembe és a legelső szalvétakupacot felmarkolva visszasiettem hozzá és a kezébe nyomtam párat.
- Tessék! Ezzel talán felitathatod! – mosolyogtam rá, majd lehajtott fejjel a foltra koncentráltam és próbáltam valahogy ledörzsölni. Szerettem volna segíteni neki, de egyelőre az lett volna a legokosabb, ha felmegy a szobájába és átveszi a pólóját. Mielőtt szólásra nyitottam volna a számat, Susani megelőzött és egy kérdést tett fel.
- Lavitás? Bocsi, de nem a Levitára gondoltál? – kérdeztem vissza. – Amúgy igen, levitás vagyok, jelenleg első évfolyamos. Te? – érdeklődtem. A talárjából persze tudtam, hogy Eridonos, hiszen ott volt a kis címerkéje a talárján, de azért jó volt megérdeklődni a kilétét. Végül bátorkodtam megszólalni.
- Figyelj, az lenne a legokosabb, ha most felmennél a toronyba és átcserélnéd a pólód! – egy halvány mosolyt küldtem felé, közben a fekete lógó köpenyem birizgáltam és úgy tettem, mintha valami szöszt próbálnék leszedni róla. Persze nem volt ott semmi, ez csak csupán pótcselekvésnek szolgált.

ÉVNYITÓ - ÉVZÁRÓ

Hamarosan este hét óra, a folyosók tömve, egymást lökdöső diákokkal, akik mások között átnyomakodva igyekeznek megkeresni a barátokat, hogy elmeséljék a szünidei élményeket egymásnak. Vannak itt megszeppent elsősök, akik épp csak túlestek a beosztáson, még keresik a helyüket, és próbálnak nem elesni az új talárjukban. Vannak itt szellemek, akik mindenféle tekintet nélkül suhannak át embereken, akiket kiráz a jeges érzés a találkozás miatt. És vannak tanárok, dolgozók, akik igyekeznek a rendet fenntartani a bejárati csarnokba, noha ez szinte lehetetlen, hiszen egy szünidei románc, egy izgalmas utazás ilyenkor sokkal fontosabb, mint az, hogy ne tapossunk rá néhány lábra.
Odabenn a díszek kékben és bronzban tündökölnek, a gyertyák is kékek, bronz díszítéssel. A tanár asztalt a Levita ház színeivel terítették meg, mögöttük pedig büszkén tekinget a falat betöltő szfinx. Lassan a tanárok is megérkeznek az asztalhoz, melynek közepén már ott ül az igazgató, jobbján ülő kollégájával mély értekezést folytatva. Amint elüti az óra a hetet - alig van addig tizenöt perc - megkezdődik az új tanév, és lezárjuk a régit.

//Játékidő: 2014. március 17 - április 06. //

//A hozzászólásokat egy szálba, az előző hozzászólóra (nem a játékpartneredre) szálazzátok!//

Isobel Reeves
A szalvéta kupac jól jött. Míg a lány próbálta  felitatni  a foltot, addig válaszoltam neki.
-Elsős Eridonos diák vagyok.
Válaszoltam, de amint már kimondtam jött is egy tanács:
 - Figyelj, az lenne a legokosabb, ha most felmennél a toronyba és átcserélnéd a pólód!
Hirtelen fel sem fogtan,hogy mit mondott, mert zavaromban nagyon lefoglalt a sarokban hálótszövő pók.De hirtelen észre vettem, hogy kínosan néz rám a tanulmányaim során. De feleszméltem és válaszoltam.
-Kösz a tanácsot!Mindtam kicsit sietve, és elindultam a szobám felé, amikor eszembe jutott, hogy a nagyteremben maradt a pálcám. Hát elindultam vissza az ebédlőbe.

Év záró/nyitó ünnepség

 A szünet olyan gyorsan telt el, ahogy a szél fújja a lehullott leveleket az udvaron. Szaladtak a napok és most azon kapom magam, hogy már itt ülök megint a tanári asztalnál bal oldalt, legszélen. Levita kék-bronzban áll a helység és a teríték, aminek örülök és büszkén vezetem körbe pillantásom, de korán van még a diákok jó része odakinn tobzódik és csevegi el társainak a nyár élményeit. Jó nekik, gondolom magamban és eszembe jut saját diákkorom. Nosztalgiázgatok szépen csendben és figyelem, ahogy lassan mégiscsak megtelik a Nagyterem.
 Fekete dísztalárom alatt egy vérszín estélyit viselek, hozzá a szokásos ékszereimet, egyet kivéve. Vőlegényem apjától kapott medálom nincs rajtam, veszekedésünk óta az most talonban, egy puha selyemmel bélelt dobozban pihen, szerelmünkkel együtt. A féltékenységet nem tűröm, szabad vagyok de hűséges, ha ezt nem tudja felfogni nincs közös jövőnk. Kár féltenie, mert fogadtam: Az övé vagyok. Hordom a gyűrűjét, nem tehetvén amúgy sem mást mert egészségemnek is záloga az ékszer, illetve a benne lévő kövek. Azért jöttem ide ilyen hamar, hogy lássam bejönni. A vitánk, vagyis év vége óta nem találkoztunk. Ahogy én úgy ő is családjához tért haza. Furcsa lesz ismét a közelemben tudni, hogy vajon megbocsátottunk-e egymásnak az majd ezen az estén kiderül.
 Addig is míg várok csendben tovább szemlélődöm. Nézek, de nem látok, lélekben máshol járok, fahéj íriszem fénytelen ürességgel fixíroz immár egyetlen pontot és valami látenset keres, ami sohasem volt ott. Koncentrálok, kizárom a világot és csak a mellkasom közepét érzékelem. Smaragd baglyom zölden ragyogó fénye világítja be lelki szemeim előtt szívem s negyedik csakrám, gyógyítva sebeit, mint a hegedűből kicsalt édesbús dallamok, ez a kő is így szól hozzám. Befelé figyelek csupán,  hiába vesz körül a mind hangosabban zsibongó ember orkán.

Lorelai K. Riviera

  Megszeppenten nézelődöm. Nekem nagyon új ez a hely, a nagy, ódon falaival. De másrészt viszont nagyon megkönnyebbülök, mert végre vége a beosztásnak! Igazából nem annyira lepődtem meg, amikor kiderült, hogy navinés leszek. Sejtettem, hogy vagy a Navinébe, vagy az Eridonba kerülök. De azt nem tudtam, hogy a kettő közül melyikbe, és a süveg se nagyon. Bár nagyon örültem, hogy az eridonba is mehettem volna, de igazából jobb így. Mert az eridonosoktól mindig elvárják, hogy tegyenek valami nagyot, bátrat. Eddig annyira nem gondolkoztam ezen, csak amikor leültem a székre, és a fejemre húztam a süveget.
 Eddig egy kicsit féltem, hogy milyen lesz itt, és hogy lesznek-e barátaim, de most megnyugodok. Valahogy jó hatásra van rám ez a nyüzsgés.
 Öntudatlanul keresgélek az emberek között, hátha van, aki észrevesz, aki rám mosolyog, vagy leül velem beszélgetni. Nem nagyon zavar, hogy haszontalanul keresek, mert látom, hogy sok gólya van még, aki egyedül ücsörgél.
 A talárom egy kicsit nagy rám. Eléggé kényelmetlen is, és nagyon meleg. Én nem tudtam, hogy Magyarországon ilyen meleg van! Eddigi életemet Németországban töltöttem. Szerencsére van a ládámban egy kevésbé meleg talár is. A mai estét meg valahogy kibírom.
 Alig várom, hogy elkezdődjön a vacsora, mert akkor valaki leülne mellém, és ha van egy kis szerencsém, még beszélget is velem. Így nézelődöm tovább csendben.

Sophie Alsen

Lorelai

 Na, végre valaki észrevesz! Nagyon örülök, hogy valaki hozzám szólt.Bár egy kicsikét megszeppenek, amikor észreveszem, hogy prefektus. Nem hinném, hogy valaha is leszek prefektus, nem nagyon akarok lenni. És az se túl valószínű, hogy év végén mindenből jól le tudok majd vizsgázni. Ez vajon látszik rajtam?
 Ú, és még mestertanonc is! Remélem, nem egy olyan lánnyal tévedtem össze, aki utálja a rossz tanulókat! De ahogy jobban megnézem, kicsit megnyugodok. Jó, egy kicsit talán ijesztően néz ki, ahogy végigmér, de nem hiszem, hogy ne lenne jófej, különben miért akarna mellém ülni? De az is lehet, hogy csak megszánt. Sőt, ez valószínűbb! De ha megszánt, akkor valószínűleg nem akar valami apróságért megbüntetni.
 Most megnyugszom, de lehet, hogy egy kicsit furán néztem ki, miközben átgondoltam az egészet.
 -Öööö. Köszi. -Huh, ez sikerült.
 Hirtelen nagyon melegem lett a talárban. Jaj, miért nem bírtam a kevésbé meleg taláromat felvenni!!!
 Leülök mellé. Ugye nem látszik, hogy bő rám a talár?! Nagyon feszengek. És még a hajam is szét jön. Na, hát ez jó. Hogyan keltsek így jó benyomást az emberekre?
 Megpróbálok megnyugodni. Jó, most nagyjából sikerült. Lélegezz nagyokat!
Felnézek rá, hogy észrevett-e valamit. Úgy tűnik, nem. Most szemügyre veszem a navinéseket. A legtöbbjük szimpatikusnak néz ki. Azért jó navinésnek lenni, mert a navinések a legbarátságosabbak, szóval itt a legkönnyebb beilleszkedni.Ez így nagyon jó lesz! Most szétnézek az egész teremben. Mindenki beszélget. Hát, akkor én is megpróbálok... Be  kéne mutatkoznom!
-Ööö Sophie vagyok. Sophie Alsen.

Évnyitó/Évzáró
Ombozi.



* Nem sokat volt otthon, ami nem meglepő... ugyan úgy tűnik, hogy a következő évfolyamba léphet, Awer anyuka mégsem volt túl boldog, hogy nem mindenből hibátlan Kiválót vitt haza a kicsi Eris, és ugyan a vastagon felkent kenőcsök eltüntették már a kék-zöld foltokat, halványan még mindig láthatja őket az, aki nagyon közel nézi a bőrét. Nem jött jól ez a bál, legszívesebben el sem menne, de nem hagyhatja szövetségesét egyedül, szégyenben maradna, ha lány nélkül lépne be a Nagyterembe, annyira meg - bár nem vallja be magának -, megkedvelte a fiút, hogy ne akarja kellemetlen helyzetbe hozni. A fürdőszoba hideg csempéjén ücsörög egy darabig a gondolataiba mélyedve és a testén éktelenkedő sebeket figyelve, aztán mikor már a többi lány dörömböl az ajtaján, hogy jó lenne, ha igyekezne, feltápászkodik a padlóról és nekiáll készülődni. Nem telik bele sok időbe, máris a mai napra tartogatott zöld-fekete ruháját ölti magára, haját bal oldalt összefogja egy laza, több helyen meggumizott frizurába, pár tincset meghagy szabadon a másik oldalt is, így most kicsit úgy néz ki, mintha egy görög meséből lépett volna ki - persze a dísztalárját kivéve, s karjait egy hosszú zöld anyaggal takarja el. Nyakába csempészi a kígyós medált, amit önmagától kapott ajándékba még karácsonykor, aztán megnézi a tükörben, és megállapítja, hogy ennyi ékszer bőven elég. Szemhéjára csak kevés zöld-fekete füstös sminkfélét kever, nem ért ő nagyon ehhez a cicomázásokhoz, ha meg tovább próbálkozik vele, csak elrontaná és kezdhetné előröl, arra pedig most nincs idő. A "lovagja" már a klubhelyiségben várja, hogy újabb cselszövésüket ismét a nagyközönség leple alatt tervezhessék meg. Még utoljára megnézi a pofikáját az arcán továbbra is csúnyán sötétlő keresztel, aztán kap pár gúnyos megjegyzést az édes Opheliától, de a sötét hajú lány ezzel mit sem törődve, szoknyája alá, a lábára erősített tartóba rejti a pálcáját, s már útnak is indul, hogy megkeresse Ombozit. Nem kell sokáig kutatnia utána, hiszen a fiú valóban rá vár - ki tudja mióta, és rögtön bókkal fogadja, amit Eris egy fintorral "köszön" meg. *
- Te is rendesen kinyaltad magad. *Ereszt egy félmosolyt a fiú felé, majd egy újabb változást fedez fel. * Nocsak. Jól megnőtt a hajad, már copfban kell összefogni. Aztán vigyázz Rapunzel, nehogy a szőke herceg fehér lovon fel akarjon mászni rajta. *Vigyorodik el most már teljesen, aztán elfogadja a feléje nyújtott kart. Észreveszi, hogy Ombozi mintha magasabb is lenne, mint amilyennek utoljára látta, de ezt már nem jegyzi meg. Elindulnak hát ketten együtt ki a klubhelyiségből, Noelnek pedig rá kell jönnie, hogy Kowai azóta sem lett beszédesebb. A lány, miközben karöltve sétálnak, leginkább csak feszeng a dísztalárban és gondolataiban szitkozódik a szoknya feltalálójáról. Idegesíti, hogy össze van fogva a haja, hogy nyomja az a leheletnyi smink a szemhéjait, töri a cipője, magára kell szorítania a selyem anyagot, hogy ne látszódjon a karján a verés nyoma, és különben is, utál emberek között lenni, minek kell neki most megint megmutatnia magát? Ha Noel néha ránéz, csak annyit láthat, hogy időnként rándul egyet Eris szája és mintha valamit motyogna is, de inkább csak az ajkai mozognak. Tudja, hogy nemsokára ott vannak az ünnepség helyszínén, nem csak a falakból, hanem abból is, hogy egyre több diákot látni és mindenféle lényt, akit lehet utálni. Ombozi egyre izgatottabbnak tűnik, kíváncsiságának hangot is ad. *
- Én nem. * Morogja Eris durcásan. Nem akart eljönni, ez most más, mint a Karácsonyi bál. Akkor legalább nagyon jól tudta, hogy csak meg akarja mutatni Noel akkori csajának, hogy igenis tud ő csinos lenni, de most nincsenek ilyen szándékai. Ha Ombozi nem hívta volna el, most biztosan odalent gubbasztana a fürdőszoba padlóján. A fiú bekukucskál az ajtón, elengedi a karját, aztán szembefordul vele. A kérdés és a sanda mosoly legalább eljut hozzá, most már Eris is hasonló mimikát varázsol arcára. *
- Naná. * Ezúttal ő karol bele magától a sárkányba, de még mielőtt átlépnék az ajtó küszöbét, halkan, hogy csak Ombozi hallja, a szokásos "kabalamondatát" is kimondja. * Showtime.
* Odabent kék és bronz áradata fogadja őket, amitől a rosszban sántikáló mosoly egyből eltűnik a lány arcáról, fintorba torzulva. Hát persze, hiszen a Levita nyert idén, de ennyire azért nem kellett volna túlzásba vinni a színeket. Miután kifintorogta magát, ismerős arcok után kutat a szemeivel, hogy feltérképezze a tanárok és a prefektusok helyzetét, nehogy túl közel kerüljenek hozzájuk. Emelt fővel, óvatosan lépked. Nem azért, hogy ezzel felhívja magára a figyelmet, hanem mert utálja a magassarkú cipőket és nem akar benne elesni. Nagyon reméli, hogy most ha táncikálásra kerül a sor sem akarja belevonni ebbe a hülyeségbe őt Ombozi, de nem mer ebben hinni, hiszen hogyan máshogy tudnának feltűnésmentesen kommunikálni? Már most érzi, hogy nem kellett volna fel jönnie a pincéből, émelyeg a gyomra. *
- Szerintem iszom valamit. Te kérsz? * Pillant fel, sötét szemeivel a fiúét keresve. *

Évzáró/-nyitó ünnepség

Azt hiszem nagyon az év vége felé haladva jöttem ide. Nem igazán tudtam még rájönni arra, mik itt a szokások, puszta véletlenségből találtam el helyekre is, de amit felfedeztem, annak mind nagyon... örülök. Már érzem, hogy a kíséretházba sokszor látogatok még el, mintha egy faluban láttam volna! A bútorai porosak, ablakait talán kövekkel verhették be nagyon régen. Szomorúan és üresen áll arra várva, hogy valaki meglátogassa.
A napjaim zöme eseménytelen volt. Kódorogtam, próbáltam felfedezni a helyet, s minél kevesebbet poshadni az iskola unalmas, förtelmes falai közt. Találkoztam ugyan emberekkel, de szokásomhoz híven elég visszahúzódó magatartást mutattam velük szemben. Én inkább magamnak való vagyok, ezért van az, hogy most is egyedül sétálok a folyosón lassan, meg-megbotolva időnként a tömegben, amitől egyébként masszív hányingerem támad.
Neee, nem akarok sokáig köztük lenni! Remélem hamar vége lesz ennek az egésznek! Kétségbeesetten nézek körbe, miután sikerül beesnem az ajtón, végül leülök a saját asztalom legvégébe, remélve hogy a többiek messziről elkerülnek majd. Nem akarok társalogni. Nem akarok most itt lenni. Nem akarom, hogy megpróbáljanak szóba állni velem.
Hajamat kiengedve viselem a mai napon, ami pedig a ruhámat illeti, elég lezser viselet rejlik a talár alatt egy fekete hosszú ujjú, és egy farmer képében.

Év záró/nyitó ünnepség

Az elmúlt évben keveset tartózkodtam a kastély területén. Különös betegségem miatt Londonban töltöttem a tanidőt. Visszatérve viszont örömmel láttam, hogy semmi sem változott. A szobám ajtaján még ott a nevem és...
A társaim nem találom. Sietve veszem az irányt a Nagyterem felé, hiszen ünnepség lesz. Nem csak tanévzáró, hanem kicsit részemre is, hiszen újra itt vagyok.
Sok idő telt el, most újra kell keresnem az ismerőseimet. Remélem összetalálkozok egy-két Eridonos ismerősömmel.

Sophie

Ronald
Ünnepély

Szofi az egész szünetet a nagybátyjával töltötte aki, egy héttel Szofi hazaérkezése előtt jött haza Németországból. Nagy volt a boldogság, hogy itthon van a rég nem látott kedvenc nagybácsi.
Mivel így kifejezetten izgalmasan telt a szünete, az utolsó pár napban, amikor visszautazott a szeretett nagybácsi a leányzó körülbelül végig csak aludt. Szóval nem igazán bánta már, hogy vissza kell jönnie. Ha több embert ismerne még jobban várta volna. De majd idén, amikor már nem elsős lesz, többen meg fogják ismerni. Úgy tervezi több ideje lesz, mint eddig volt és akkor majd megismerkedik mindenkivel és mindenki tudni fogja ki is az a Szofi Wilkinson.
~Szép elgondolás. – Szólalt meg magában a lány.
A talárját felöltve, határozottan vette az irányt a Nagyterem felé.  Minél közelebb ért hozzá, annál jobban bántotta a fülét a nagy zsivaj. Nem tud ellene mit tenni, el kell viselnie, hisz kötelező iskolai program. Mondjuk, csúnya lenne, ha már az évnyitón nem lenne itt.  A sok elsős, micsoda félelemmel, izgatottsággal nézi a kastélyt, az embereket. Milyen jó érzés, hogy ő már túlesett rajta. Amikor minden szempár rád szegeződik, és te ártatlanul emeled a fejedre a süveget.
Az ajtóból egyből szétnéz, először a Naviné felé pillantgat, majd a Levita, ahol ismerős arcot lát. Int neki, rámosolyog, majd továbbviszi tekintetét. Az Eridonosokra pillant, néhány emberen megakad a szeme, elmosolyodik, majd testével elindul a Rellonos asztalhoz, és tekintetével mindenkit végigmér. Már majdnem mindenki itt van. Leül az asztalhoz, onnan várja a sült galambot remélve, hogy odarepül.

Évzáró/nyitó, Márk, levitások

Különleges alkalom az iskola életében, hisz egy évben csak egy ilyen van, én mégis szorongva készülődtem, hiszen a tanulmányi eredményeim nem úgy alakultak, ahogyan alakulniuk kellett volna, és ezért már a legrosszabbra is fel voltam készülve. Ám most ruha kellett, de persze nem kaptam erre pénzt, így Márktól kellett kölcsönkérnem, megígérvén, hogy valahogy törlesztek majd neki. Egyelőre még fogalmam sem volt róla, de egy dolog világossá vált, nem mehetek ennyire ellene apám akaratának, hiába nincs itt. No nem Márk miatt, bár neki sok mindent megtennék, hanem hogy békén hagyjon, és lenyugodjon, hogy minden a legnagyobb rendben van velem. Eddig is az volt, csak az én nézőpontomból. Szóval kellett egy ruha, ennek érdekében pedig kisétáltam a Főutcára, meg a Boglyas térre, nincs messze a házunktól, és kinéztem egy olcsóbb, de azért tetszetős rucit. Nem mentem már haza, nem akartam, hogy Márk ebben lásson, csak ha már ott vagyunk a bálon, ott ugyanis már nem sok mindent tehet ellene. Amúgy meg rajtam lesz a talár is és alig, fog belőle látszani valami.  Megbeszéltem Issie-ékkel, hogy a szobájukban átöltözhetek majd, Márk pedig utánam jön, és a Nagyteremben találkozunk. Magamra öltöttem a ruhát, a hozzáillő cipőt. A hajammal nem csináltam semmi különöset, csak egy simító bűbájjal, még otthon tanultam, kiegyenesítettem tincseimet. Mivel a lányok már valahol másutt voltak, nem vártam rájuk, majd Márkra elég lesz várakozni, így el is indultam a Nagyterem irányába. Szinte sodródtam a tömeggel, sietősre kellett vennem lépteimet, hogy fel ne lökjön valaki a hátam mögött. Hamar elértem a Nagyterem ajtaját, de nem mentem be azonnal, pedig ahogy belestem az ajtó nyíláson, a sok kék és bronz, a Levita színei nagyon csábítottak, hogy egészben lássam a dizájnt, de Márkkal együtt szerettem volna belépni, mert az olyan romantikus, nem mellesleg meg azt beszéltük meg, hogy a bejáratnál találkozunk.  Ő még persze nincs sehol, így várnom kell rá.