Ashley;;

Nyomottan is lehetünk csinik!
Nem aludt valami sokat, amitől kicsit nyúzott is volt Luca, persze ezúttal is saját hibájából. Az előző estére a járőrözést választotta a pihenés helyett, úgy érezte, hogy egyszer ezt is el kell kezdeni. Volt is olyan, akivel komolyabban meggyűlt a baja, de ő más lapra tartozik. Nagy ásítások közepette kászálódott le a klubhelyiségbe, ahol futó pillanatokig látta a testvéreit, akik szintén sietősek voltak ma, elképzelése sincs kihez vagy mihez, bár nem lapul a kíváncsisága, szóval előbb vagy utóbb meg fogja tudni. Vele ellentétben legalább a ruhái jókedvet sugalltak a vidám színekkel, bár nem éppen sugallta a korát, ami már bőven túl volt a tizenkettőn, ellenben a kinézetével… Igazából reggel nem válogatott sokáig a felsőt első látásra választotta, a többit meg összeszedte hozzá. Haját összekötötte lófarokba, a kilógó tincseket meg elcsatolta, hogy ne zavarják. Érzi ő, hogy már késésben van, hiszen kezd kiürülni a ház, mindenki rohan reggelizni, aztán majd az óráikra. Sietős léptekkel halad át a folyosókon, igen, tudja ő, hogy nem kéne rohangálni, ettől függetlenül vannak olyan szokásai, amikről nem bír leszokni, sajnos ez is egy ilyen, de majd igyekezni fog a jövőben, hogy ez ne forduljon többet elő. A szokott időnél gyorsabban ér le, bár így is az utolsók között, mikor sikerül bevágódnia az asztalukhoz Adria és Adél mellé, akiknek csak köszön futólag, majd egy fél szendvicsszerűség elfogyasztása után szeme sarkából már látja a közeledő Ashley-t. Lenyeli a falatot, majd egy korty víz után már érzi is a karján a kezét. A jókedve azonnal átragad Lucára is, aki a társaságtól elnézést kérve pattan fel a helyéről, majd szól a lányhoz.
- Legalább olyan szépet mindenkinek, mint amilyen látszólag a tiéd. – Vigyorodik el, majd folytatja. – Na, érzem, hogy valami nagyon-nagyon-nagyon szuper! Ne tartsd magadban!
Ezzel megy is a lány után, remélhetőleg egy kicsit kevesebb érdeklődő füllel körülvett hely felé. Biztos benne, már csak így végigtekintve rajta, hogy köze lehet ahhoz a fiúhoz, aki már szóba került. Azt a titkát jó mélyen őrzi a lánynak, nem említette senkinek, ilyenkor nagyon büszke magára, ebben mindig is jó volt. Amikor a Navinés asztal végébe ülnek akaratlanul is felkacag, és hozzá kell, tegye a következőket:
- Azért neked a sárga-fekete se állna rosszul!
Látja, hogy furcsa neki, de biztos benne, hogy nem az asztalpróba miatt fáradt át ilyen szélsebesen hozzá. A szemében is az csillog, amit ajkai mutatnak, ráadásul még a hangja is olyan édesen szirupos, meg kell állapítsa, hogy Ashleyt teljesen elvarázsolták! Mikor végre megszólal, Luca álla szinte leesik, pillanatok kellenek neki, hogy a levakarhatatlan mosolyos sokkból és a rengeteg cikázó kérdésből valamit kinyögjön.
- Úristen! De örülök neked! Mikor történt és hol? Ugye! Mondtam én, hogy biztos, hogy szeret, hiszen fontos vagy neki!
Nem akarja világgá kürtölni ő sem, szóval egész halkan mondja, de így is tükröződik az öröm és izgatottság az ő hangjában is, nagyon kíváncsi a dologra, meg úgy mindenre. Egy hirtelen ötlet miatt át is öleli a barátnőjét, majd mikor végre elengedte, ismét kérdést szegez felé.
- Milyen érzés volt? Mit gondolsz, ő is ennyire izgatott lenne tőle?
Arra, hogy ki az illető, tudja, hogy jó oka lehet Ash-nek, hogy eddig nem tért ki, ettől függetlenül is nagyon örül a barátnőjének, és várja a beszámoló kezdetét, amihez még biztos ezer meg egy kérdése lesz majd.

Karácsonyi bál -Zsombubi *--*;;

Kicsit bálos, kicsit Lucás...
Az elmúlt napokban el sem hiszi, hogy mennyire felfordult körülötte minden. Sosem érzett még ilyet, izgult, ideges volt, aggódott, ügyetlenkedett, percenként mosolyognia kellett magán, arról nem beszélve, hogy ide-oda cikázott a cukorkaboltban is Zoénál, meg járőrözés közben Zora mellett, olyan nagy cipőben, izé, magas sarkúban. Három napig, majdnem percenként akarta kitörni a bokáját vagy a nyakát, de egészen belejött, bár abban szinte biztos, hogy ez nem lesz a mindennapjai része, nem is tudja elképzelni másoknak, hogy is megy ez. Közben mikor épp nem tanult, vagy nem Holden professzorral beszélgetett valamiről óra előtt vagy után, a ruha keresésébe is nagy energiákat fordított. Végül egyedül választotta ki, de Adélt azért megkérdezte mit gondol róla, Ashleyt is meg akarta, de nem volt szíve körbevinni a kastélyon a ruhát, de megbeszélték, hogy itt majd úgy is látják egymást csinos ruhában. De mire is ez a nagy izgatottság és készülődés, hiszen Luca meg a bálok általában arról híresek, hogy valami olyat tesz ilyenkor, aminek senki nem örül, biztos a balhé, most mégsem erre készül. Tulajdonképpen az első hivatalos bálja. Miért? Mert már volt egy, amire beszökött, hogy megnézze anyukájáékat, az asztal alatt kucorgott, lopott egy-egy süteményt, de apukája észrevette, nem szidta le, de nem repesett az örömtől, hogy nem az ágyban aludt, hanem ott bujkált.
Most viszont nem másokat jött nézegetni, vagy csak részben. Nagyot kalapált ott baloldalon az a vért pumpáló kis aranyos, amitől élet az élet, mikor Zsombi elhívta őt, szinte gondolkodás nélkül vágta rá azt az igent, amivel egyrészt esélyt sem adott a fiúnak menekülni maga elől, bár ki tudja szeretne-e, másrészt abban a percben még nem tudta mit vállal ezzel. Itt léte alatt összesen egyszer húzott szoknyát, abban is csak a klubhelyiségben mutatta meg magát. Ráadásul ez a vonal, ami a szép, nőcis ruhákat illeti, még nem volt a legnagyobb barátja, hiába igyekszik. Felvette a halvány rózsaszín ruhát, hozzá a sok sárga dolgot, mint a cipő és a karkötő, majd a masni is belekerült, jobb oldalra a hajába. A cipővel a kezében siet le a lépcsőn, rohan, mint mindig, pedig pontosan érkezne amúgy is. Mikor az aljára ér, felkapja azt, majd lassú tempóban kezd a bejárat felé tipegni, ahol a neki háttal álló fiút megpillantja. Egy megkönnyebbült mosollyal az arcán indul meg abba az irányba. Kicsit ijedten és zavartan, de mögé lép, majd óvatosan a keze után nyúl, hogy megfoghassa. Zavarban lenne? Elképzelhető, sőt biztos, igazából remeg is a lába csak ezt jól álcázza azzal, hogy van benne ennyi határozottság, hogy nem mutatja ki nagyon, bár ki tudja meddig. Próbálja a kezdeti mosolyt visszavarázsolni az arcára majd végre meg is szólal.
- Szia! Nagyon jól festesz.
Kicsit halkan, bár egész komolykásan és határozottan kezd bele, ha minden igaz a kezét fogva, ami amolyan kapaszkodónak is jó. Nagyon reméli, hogy nem fog elhasalni, vagy hasonló, ami azt illeti ezért is mondott le a hosszabb ruháról. El bírja képzelni, hogy összeakad a saját lábaiban és a ruhában, aztán puff, jön a hasra esés. De mielőtt elkezdené magát rémisztgetni, hátha megijed, összeszedi magát és a nagy barna szemeit Zsombi tekintetébe fúrja.
- Mehetünk?
Kérdezi enyhén megremegő hanggal, amennyiben a fiú is kész rá, belépnek a nagyterembe. Meg kell hagyni, hogy a szervezők minden évben kitesznek állítólag magukért, ez biztosan idén sincs másképpen. Rengeteg süti, kellemes dallamok, mindenki készül lelkiekben a karácsonyi menetre, akár hazautazik, akár itt marad.

Karácsonyi bál -Zsombubi *--*;;

Kicsit bálos, kicsit Lucás...
Nem volt biztos benne, miközben készülődött, hogy neki be fognak jönni ezek a bálos dolgok, abban sem, hogy ez, de bízott benne, hogy jó társaságban minden egyszerűbb. Legalábbis némileg. Ami a kedvét illette, az megvolt hozzá, kíváncsi is volt, hogy itt ezek hogyan zajlanak, kik jönnek el, hogy öltöznek, mit csinálnak, szóval mindenre. Azzal tisztában volt, hogy az estét majd a végzősök nyitják, itt kicsit csalódott sóhajt engedett meg magának, de ez egyáltalán nem irigységből, vagy ellenérzésből. szimplán azért, mert tudja, hogy mennyire messze még, mire ő is ilyen nagy lesz már. Sokkal jobban szeretné, ha az idő néha gyorsabban telne, de sajnos ebbe nincs beleszólása. Vagyis, a jó dolgokkal gyorsabban elszáll, ezért is él a mának, de ez egy másik sztori lenne. Ma bál van. Ideje színre lépnie végre, Zsombiban biztos, hogy már ott lesz, és neki nem kell rá várnia, nem mintha késne, egy percet sem, csak tudja, hogy mennyire ügyel ezekre a dolgokra, szóval tudja, hogy már toporog a bejáratnál vélhetően. Mikor a rohanás után megpillantja, nyugtázva magában vált magabiztosabb üzemmódba, bár némi zavarodottság azért ül rajta, még sosem volt partnere se bálra, se máshová, eddig sosem hívták sehová… Izgatottság lett úrrá rajta elég korán. De ebből is a legjobbakat akarja kihozni, így próbál átlendülni minden megmozdulással. A keze megfogásával, a beszéddel, a fiú felé irányuló kedves, ártatlan és bájos mosolyocskával. Nem elbűvölő akar lenni, inkább biztosíték, hogy itt van, miatta jött és hozzá, szóval mehet a menet. Bár első látásra a cipője nem bizalomgerjesztő, szerencsére a gyakorlás, meg, mert bízik magában, nem jelent gondot, nem akarja elkiabálni, de reménykedésnél azért erősebbek az érzései a dolog felé.
- Köszönöm.
Amikor megdicsérik, kicsit felkacag, majd megköszöni illedelmesen. Felteszi az előrelendítő kérdést,  amire a biccentés és a visszakérdés érkezésével meg is indul befelé. Szép, sőt gyönyörű, minden, vagy ilyesmi. Nem nagyon szokott helyeket ilyesmi jelzőkkel illetni, most mégis megteszi. Az asztaluk felé igyekszik, ahol rengeteg finomság tűnik fel neki, de most amilyen gombócban van a gyomra, -na de mitől?- úgy sem tudna enni, szóval inkább csak a párocskákat nézi, meg az érkezőket és a lassan kezdődő keringőt. Az asztalhoz fordul, ahová leülnek nyilván még ennek és az igazgatói beszédnek vége, majd Zsombira néz.
- Nem vagy éhes, vagy szomjas?
Kérdezi kedvesen, közben már nyúl is pohárért, ha kér Zsombi is, akkor kettőért, hogy inni töltsön. Igazából a hangulatos dallamokra mozdulnak a lábacskái, de azután Gyuri bácsi beszéde nem túl felvillanyozó számára, arra pedig, amit valami szavazásokról beszél már nem is igazán tud figyelni. Körbenézve ismerős arcokat szúr ki, első körben barátnőjét Ashleyt azzal a nagyfiúval…hmm. El is mosolyodik, miközben eszébe jut  a múltkori találkozásuk és beszélgetésük. Örül neki, hogy boldog a főnixlányka, jó ezt látni. Kis keresgélést is megejt tesó fronton, természetesen azért, mert nem tud megülni a fenekén két percre, amúgy sem, most meg pláne, de sajnos elsőre nem lát meg senkit. Utána is csak Zoét, aki társaságán eléggé meglepődik, főleg mert nem sok ismerete van a kilétéről az illetőnek, ami fúrja is az oldalát. Fél szemét azért biztos rájuk szegezi majd, de most Zsombira igyekszik koncentrálni maga mellett.
- Annyira örülök, hogy együtt jöttünk… mármint, hogy elhívtál. Voltál már korábban is bálba vagy bálokon?
Kezd bele a szokásos energiaáradattal, kezd feloldódni talán, de ki tudja, lehet, csak az teszi, hogy megint a fiúnak mondhatja, valamiért kihozza belőle még inkább ezt a töltetet. Nem is érti sokszor magát.

Ashley;;

Igazából a hirtelen döntések is rá vallanak ilyenkor, hiszen nem teketóriázott és azonnal indult is meg barátnőjével. Nem is nagyon tudna okot, vagyis talán lenne, de az most nem áll fenn, ami megakadályozná ebben. Izgatottan köszönti és vágja egyből rá azt, amit szemmel láthatóan mindenki észrevesz az eridonos leányzón. Csak úgy sugárzik belőle a jókedv, a vidámság és a boldogság. Magában már el is kezdi összetenni, mi lehet ennek az oka és már a mosoly is szélesedik, mikor kezdi sejteni a dolgokat. Arra, hogy a Navine asztalához ülnek, meg kell jegyezze, mert tényleg érdekes, hogy Ash is illene ám oda. Bár sokkal bátrabb, mint általánosan azok, akik idekerülnek, meg sokkal vidámabb és társaságkeresőbb. Luca magát ezért is érzi néha kilógónak a sárga tömegből, de nem lehet mindenki egyforma. A családban is ő az, aki leginkább elüt a „megszokottól”, már ha ezt így lehet nevezni, bár nem bánja.
- Én nagyon örülnék neked, és jó lenne, ha szobatársak lennénk, tök sok dolgot tudnánk csinálni! Bár biztos nálatok is tök jó, én is kíváncsi vagyok az eridonéra.
Mondja vidáman és picit elhadarva, mert már igazából másfelé járnak gondolatai, a kérdések pedig a mondottak után sorra ki is szaladnak a száján. Nem bírja magában tartani. Nagyon meglepődött, ami pillanatokra belé is fojtotta a szót, de mikor ezen átlendült és megértette csillogó szemekkel várta a folytatását a dolgoknak. Izgatottan hallgat, mikor belekezd, bár annál a résznél, hogy felejtse el picit a jelvényét, ami alapból sikerül neki általában, bólint egyet, mutatván, hogy rendben van.
- Hogy tudtad kikerülni a Rellonos prefiket? Senki nem ismert fel?
Teszi fel a kérdéseket, persze nem szakítja félbe, hanem a kis szünetek alatt, nem akarja megtörni a történetmesélésben, hátha kihagyna valami fontos információt, azt meg senki sem szeretné. Kissé furcsállja, de majd meglátja, mi kerekedik még ki a történetből. Közben elértek ahhoz, amiről már annyit beszéltek. A nagyok játékához, amit már megkérdezett barátnője az anyukájától, Luca pedig Zoétól is. Egyikük se kapott olyan hatalmas információkat, ebből is adódhat, hogy az eridonos még kíváncsibb volt, mint azelőtt. A csók pedig… ha jól emlékszik Zoé szavaira, akkor tulajdonképpen már felkérte őt az a fiú a játékra. Vagy ilyesmi. Közben kiderül, hogy nem ment ez olyan simán, mint ahogy Luca azt leszűrte az első mondatokból. Veszekedés? De ha megcsókolta, akkor nem örült neki? Kicsit zavaros ez a legkisebbik Czettnernek, de jobbnak érzi ebbe nem túlságosan belebonyolódni. Látja, hogy a végére érve, kicsit felháborodik, aztán el is szégyelli magát barátnője. Próbál a mosolyával bátorító maradni, mert nem akarja, hogy most meg inkább ne is merjen többet mondani, mert ennyire őszinte volt.
- Igazodjon ki rajta az ember… Mármint furcsák a módszerei, deeeee ez akkor is az első csókod volt! Attól kaptad, akitől szeretted is volna, igaz? Ez annyira szép! Mármint érted…
Próbálja a túllelkesedését ellensúlyozni és felvázolni, hogy ez olyasmi, mint a mesékben, vagy regényekben… Minden jóra fordul a végén, általában, vagy legalábbis mindig van egy jó kis időzítés a főhősnőnek, amikor eljön a várva várt pillanat. Ez is egy ilyen lehetett a lány számára. Azt nem bírja viszont Luca magában tartani már, hogy milyen is lehetett ez neki, szerencsére attól nem kell tartania, hogy tudatlan marad barátnője mellett. Hiszen egyébként is nagyon okos lány, most meg pláne úgy érzi, többet tud nála. A hasonlatokból megint leszűri azt, amit vélhetően kell, közben észreveszi a rellonosok felé tévedő pillantásokat. Meg kell, kérdezze tőle ott ül-e.
- Itt van most a nagyteremben?
Közben az érzés körbeírására figyeli, ahogy a saját hasát fogdosni kezdi Ashley, kicsit különös a dolog, de még hasonló helyzetben sem volt így elhiszi neki, bár van egy kis kétkedés a tekintetében és hangjában is. Ezek a dolgok még elég távolinak tűnnek neki ebben a pillanatban.
- Nem lehet, hogy csak éhes vagy és korog a pocid?
Valószínűleg egy ilyen mondattal romba tudja dönteni a romantikát, meg a kellemes mesét, de annyira gyermeki gondolatokkal, mint az övé még ilyen esetekben, mert bár van olyan, amihez felnőtt, az ilyen dolgokban még nincs otthon. Azért reméli, nem veszi rossz néven, a kedves mosolyát is újra megvillantja, hogy aztán a zöld fiúról essen szó.
- Igen, ez a lényeg. Biztos mindenkinek más érzés lehet. De látod, mondom én, hogy fontos lehetsz neki! Vannak azok a rossz fiúk, akik csak csókokat lopkodnak, hallottam, de ő még utánad is ment, veszekedés ide vagy oda.
Nem tudja igazából maga sem, hogy ez most hozzátevés vagy bátorítás, nyilván Ashley ahogy értelmezi, de nehéz úgy többet mondani, hogy csak az egyik felet ismeri, és annak az érzéseit… érzi, mert nem csak tudja, azt, amiről Ashley beszél.
- Tudod már azt, te mit szeretnél ezzel a dologgal? Mármint, ilyenkor nem tudom, hogy szoktak történni a dolgok, fogtok-e együtt sétálgatni, megfogja a kezed? Vagy ilyesmi… - Kezdi picit zavarosan, de azért érthetően kifejezni azt, ami eszébe jutott erről. Szeret vele beszélgetni, annyi izgalmas dolog derül így ki mindig, mondjuk a legjobb barátnője… csak izgalmas lehet, ami vele történik!

Évnyitó/záró - Keith drága;;

Nem is telt el olyan sok idő, na jó, egy fél tanév azért csak-csak, a legutóbbi bál óta. Most nem volt abban a kifejezett nagyruhás, tinci-táncis hangulatban, de ott akart lenni, ráadásul volt egy eridonos fiú, akit egy nagy, fura, mókás és tök szupi véletlen által ismert meg, amin máig nagyon jókat kacarásznak. Tudni kell ugyanis, hogy egy elkóborolt baglyocska kezdte az egészet, aki nála és Benjinél kötött ki, Luca pedig felbuzdulva megválaszolta azt, amiből egy nagyon vicces levelezés lett. Máig nem tudja, hogy az eredeti címzettnek van-e erről tudomása, vagy sem, mindenesetre azt megtudta, hogy a lány, Leonie, akinek szánta a szőke, nagyon cuki vörös leányzó. Biztos jól kijönnének, mondta akkor Keith. Azóta persze megismerte és nagyon bírja a kis főnixet.
Találkozott vele pár napja, és megbeszélték, hogy együtt fognak érkezni. Nagyon megkedvelte a fiút, mert ő is ilyen művészi beállítottságú. Lucának nem nagyon van mása, mint a rajzai, innen jött az ötlet, hogy emlékezetből megpróbálta lerajzolni a fiút, egy nagy Főnix mellett, mert mégis csak az a háza állata. Nagyjából egy napja rá is ment erre, éppen az ünnepség előtt nem sokkal fejezte be rajta az utolsó simításokat. Aztán a szobája - ami amúgy sem rendes, a négy lányból minimum 4, ha nem 5, tök rendetlen, ez már egy matematikai káosz- egyik sarkában talált egy fekete szalagot, de valami pirosat is akart bele, így keresett tovább. Végül egy zacskó külön csomagolt cukorka papírjait találta meg, kreatív Lucus bekapcsolt, nekiállt felragasztgatni egy lapra, a Fiú nevét kirakva belőle, majd ebbe csomagolta a rajzot, amit gondosan a háta mögé tervezett rejteni, még a barátja megérkezik.
Az asztalra letette a meglepetést, aztán rohant is a szekrénybe, amiből csak úgy repültek ki a ruhák. Talált végül egy csinos piros szoknyácskát, meg alá egy fekete harisnyát, majd, gondolván van még ideje, belebújt vissza az egyszarvús mamuszába, és az egyik alsó ágyra csücsült egy könyvecskével a kezében, amibe élvezettel kezdett. Érdekes könyv volt ez, egy hajótörött kislányról szólt, aki, hogy ne érezze magát egyedül naplót írt, és minden este felolvasta magának az előtte nap írt mesét. Végülis csak a könyv felénél jár, nagyon kíváncsi, hogy happy end-e a vége, de nem akar kukacoskodni és előre olvasni, szóval inkább a kezében lévő hajkefével esik neki a bogos hajának, mikor ez kész elkezdi szépen fonogatni az egyik oldalra. Egész mosolygós, mikor a folyosóról hallja beszűrődni a sietős léptek hangjai. Jaj, az ünnepség!
Mint akit puskából lőttek, úgy pattant fel, semmit nem nézve, felkapta a becsomagolt rajzot és leviharzott a nagyterembe. A díszek mind a szfinxeknek szóltak, ámult egyet vagy kettőt, aztán tekintetével Keitht kereste, miközben ide-oda billegett, a navine asztala felé menve megállt a sütiknél, biztos pontnak érezte a barátja és maga között ezt a helyet. Saját magának pedig az már fel se tűnt, hogy mamuszban sikerült lejönnie… Majd Keithivel biztos jót nevetnek, ha felhívja rá a figyelmét, addig is figyeli, ahogy beszállingóznak az emberek, és türelmetlenül billeg háta mögött a kis ajándékkal.

Vince;;
[ruha | cipő | haj]

- Pff... akkor sem kényelmes, és... fáj is.
Már napokkal korábban tudta, hogy itt segítségre lesz szüksége, mert nem csak nem bízik, de képtelen is összehozni valami... szépet? Igen, belenézve a tükörbe nem egészen azt nézte, hogy hűha, ma hercegnősdi lesz, és mennyire csinos lesz, mint a többi lány szokott vele ellentétben. Zoénak szólt leginkább, aki az örökkévalóságnyi időnek tűnő fodrászkodást befejezve az utolsó hullámcsatot is a hajába tette Lucának. Na, tuti nem lett volna minderre képes, meg feltűzött haj? Alapvetően vagy lóg, vagy maximum praktikusságból felköti, extrém esetben befonja és itt kifújt. De meg lett neki szépen magyarázva, hogy ehhez a ruhához ilyen illik, mert zárt felül, meg ezzel szép, és a többi. Egyszer... talán egyszer majd megérti ezeket jobban. Pedig a legcsinosabb akart lenni, a legjobb és minden ehhez köthető, hiába nem megy annyira. Mindezen kis morgolódások, vagy az, hogy Zoét szóval tartotta ezekről, kicsivel kevésbé hozták elő a gyomrában a gombócot, amit az izgalom okozott. Bár amint elkezdett beszélni Róla, ez elég hamar bekövetkezett. Mondjuk a nővérének még átérzőnek se kellett lennie hozzá, hogy a szavakhoz valami mögöttes érzést társítson, azért Luca csak túlmagyarázott mindent, bár a neki szegezett kérdéseket inkább kikerülte. Szokásos módon.
Belebújt a cipőkbe is, amitől már normál lányos magassága lett, és jó pár centivel átlépte a 160-as határt, ám tisztában volt vele, hogy azok, akik ezzel rendelkeznek is húznak ilyen lábbelit, így csak elhúzta a száját a gondolattól. Nem boldog tőle, hogy simán elveszik negyedikes létére az elsősök tömegében, bár legszívesebben tornacipőben belavírozott volna, az legalább kényelmes. Egyébként is próbakörök gyanánt ebben a magassarkúban lavírozott előző napon a klubhelyiségben, nehogy valami baj legyen, bár a tánctudásán ez nem segít sokat. Nem baj, vannak lassú számok is... reméli.
De ezekkel vége is a felkészülésnek, ugyanis idő van, a Nagyterem előtti folyosón terveztek összefutni, aminek Luca nagyon tudott örülni egyébként. Abból a szempontból, hogy kevesebb esélyt látott arra, ha Vince meggondolná magát, hogy onnan lelépjen, őt otthagyva, mintha mondjuk a Navine bejáratához jönne a fiú. Lassan ballagott, kezeit maga előtt összekulcsolva, ami távolról úgy tűnhetett, mintha takargatná magát, pedig nem, csak fogalma sem volt, miért csinálja. Arcán ott pihent a mosoly, bár kicsit idegesen remegett meg a szája széle, mikor egyik évfolyamtársa valakit keresve állította meg őt, de megrázta a fejét, aztán folytatta az útját, közeledve pedig Vincét kereste a befelé igyekvő kisebb tömegben.
Akkor bál. Luca várja, akarja. Nagyon.

Vince;;
[ruha | cipő | haj]

Gombóc a gyomrában, kissé remegő lábak, izgalom, zavart vigyor,, földbámulás igazából pipa. Lehetne aranyos a dolog, de inkább cikinek érzi, hogy így tart az egésztől. Járt már az iskolai rendezvényeken háztársakkal, sőt fiú is kísérte már el, de ez most... igazából nem tudja milyen, jobban odarakta magát, mint várta, még ezt a sminkdolgot is kipróbálta, de a szempillaspirál meg a rúzs kettősénél nem ment tovább, mert nem tetszett neki. Bár sok ilyen van, amit még nem visel annyira jól, de a nővérei szerint egyszer ezekkel is meg kell ismerkedni, aztán jobb későn mint soha.
Ez igaz Vince meglelésére is. Ugyanis hiába bámészkodik, túl sok az ember így nem igazán vette észre, ha itt is volt, szóval kicsit bátortalanul, de azért nem olyan lassan megindult a Nagyterem bejáratához, amikor is az egyik ablaknál kiszúrta a fiút, annak vigyorával együtt, amitől valahogy neki is szélesebbre húzódott a szája. Ha nem ebben a cuccban lenne, már rárontott volna és a nyakába veti magát, de sokan is vannak, meg ebben a szerelésben nem egyszerű ez a pattogás szóval csak közelebb lépett és viszonozta a csókot, majd vigyorogva hátrált, de csak egy egészen picit. Ezután lenézve Vince ruhájára, majd végigsimított nagy mosollyal rajta. Ez a fehér...annyira, annyira... színtelen. Igen. Furcsa és szorongató a dolog, de persze azért szép is van benne.
- Így talán nem veszem el az elsősök sűrűjében...
Picit elhúzta a száját, miközben az eridonos zakójába kapaszkodott, aztán megigazítva elengedte azt és hátrébb lépett tőle körbenézve a folyosón, hogy ideje lesz lassan elindulni be.
- Igen, nekem is hiányoznak...de széééép! Köszönöööm.
Az ajándékra felcsillannak a szemei és azonnal adja is a karját, aztán mikor megkapja és felkerül kezére gyorsan még átkarolja örömében, aztán belé kapaszkodva elindul befelé. Ismét visszaköszön kicsit az a szorongató érzés, ez észrevehető, hogy egyre közelebb simul Vincéhez és egészen szorítja szegény kezét, de azért nem tesz benne kárt persze.
Mikor beérnek körülnéz, szokott módon kitettek magukért a DÖK-ben, mert valóban nagyon jól sikerült ismét az egész, már a látvány is elragadja az embert, még akkor is, ha a fehérrel továbbra se békélt meg annyira, de ahogy a kezére téved a tekintete megnyugszik kicsit. Szín, legalább egy kevés. Ezután figyelt csak fel a rengeteg édességre, ami felé éppen tartottak. Vannak dolgok, ez is azok közé tartozik, amivel pillanatok alatt lehet Lucát teljesen levenni a lábáról, na egy csokiszökőkút látványa pont ilyen. Meg így a gondolatait is elterelhette kicsit a bűvös tánc dologtól. Kicsit félt. Na jó, annál azért jobban.
- Úúú, együnk valami édeset! - Kezdett bele nagy vidáman, aztán Vincére nézve folytatta, miután végigmérte a termet. A zeneszámok pedig váltogatták egymást, ahogy a párocskák gyűltek, hogy táncolhassanak a terem közepén. - Többen vannak, mint elsőre gondoltam volna...

Vince;;
[ruha | cipő | haj]

Javíthatatlan marad abból a szempontból, hogy a magasságára minden dolgot célzásnak fog venni és célkeresztben érzi majd magát, na meg ezért akar extrán bizonyítani mindenben, hogy ettől függetlenül is tud a legjobb lenni. Valahol mélyen ebből fakad a versenyszelleme is, most mégis csak azért zavarja ez az egész, mert nem tudja, Vincét amúgy zavarja-e. Borzalmas elméleteket tud gyártani, de azért megnyugtatják az elhangzottak és bátran vág bele az este további részébe, legalábbis igyekszik.
- De azt mondták, az nem illik a ruhához, meg minden...
Igen, kisül micsoda "szakértő" a báltémában és mennyire nem önálló a megjelenés, de attól még figyelt a nővéreire meg másoktól elcsípett tanácsokra. Érti ő valahol, hogy mire jó ez, de attól még nem fog mindennapossá válni számára. Elég fura is lenne, ha a törpe magassarkúban vonulna ki edzést tartani, vagy szoknyában repdesne. Juj, belegondolni is rossz, hogy a levegő fellibbenti, meg mennyire kényelmetlen lenne, na meg jézuskácska, belátni alá! Egy pillanatra végignézett magán, ahogy összeszorított lábakkal álldogált az édességek mellett és elég viccesen nézhetett ki. Megrázta magát végül belülről, hogy hé, hé, beszélnek hozzád, aztán kapcsolt csak.
- Ühhüm. - Vigyorgott rá, aztán tekintetét a táncolókra emelte újra, még kicsit a fejét is oldalra döntötte ahogy bambult. Eléggé abnormálisan figyelte a dolgot, de valahogy ez leírta azt is, hogy az ide-oda lépegetésen túl neki minden új. Aztán visszafordult. - Valami csokisat, talán.
Elég esetlennek hangzik ez tőle, kicsit tördeli is az ujjait, aztán egy bátortalan mosoly után nyúl egy szalvétával két csokis golyó után, majd a fiú felé tartja. Mindenben ilyen kis megosztós. De közben a gondolataival már egészen más vizeken evez. Mármint megint leragadt a tényeknél. Nagyon jól érzi magát, szeret vele lenni, itt lenni, meg jó barátok is... és itt jön az a bizonyos bukfenc. Luca érzi, hogy valami nem olyan, valami egészen másabb és jobb dolog, de hallgatott róla, mert inkább kiélvezi, hogy jó kedve lehet és nem kell a saját dolgait még kibogozgatnia, pedig nagyon is ideje lenne.
- Te nem izgultál a mai este miatt? - Bugyuta egy kérdés, tudja is, de ha egyszer őszinte, akkor ezek is vele járnak.

Vince;;
[ruha | cipő | haj]

Lucának is feltűnt, hogy itt még az asztal is előfordulhat, hogy csokoládéból van, mégis teljes nyugalommal ejtette ki, hogy csokisat keres az asztalon. Jól van na, nem egy bonyolult lány a maga módján, csak a helyzetek zavarosak körülötte. Mondjuk kicsit dekoncentrált attól, ami kavarog a fejében, bár nem szabad mindent erre fogni, hiszen ha így lenen, közveszélyes volna neki Vincével mászkálni, azt meg nem kockáztatná meg, hogy erről le kelljen mondania. El is veszi a felé nyújtott italt, bele is kortyol, de a süti megevéséig még nem jutott el.
- Hmm?
Derült égből fordulat, édesség elvonva, és elhangzik a "Luca" is. Felkúszik a szemöldöke egy pillanatra, de igyekszik nyugodt maradni, bármit is vágnak hozzá. Pár pillanat elég ahhoz, hogy kisebb listát pörgessen le maga előtt, mit ronthatott el, de úgy igazán, hol hibázhatott. Ahogy pedig belekezd, hát csak még szaporább lesz Luca szívverése, el is kapja azért a pánik belülről, de csak mosolygósan figyel és szépen kivárja, mi is lesz ebből, próbál nem értetlenkedni, pláne nem sürgetni. Szívesen közbevágott volna, hogy "te is az vagy nekem", meg azt is, hogy "nem csak ez a pár hét volt olyan jó", és még kismillió dolgot, de csak szépen hallgatott, az arcán pedig egy vigyorrá kezdett szélesedni az a türelmes mosoly.
- Felvidítasz, mindig és ettől jól érzem magam veled. Szeretem, mikor kijavítasz, még akkor is, ha én hinni akarok az elképzeléseimben és azt is, mikor megcsókolsz, igen, azt mondjuk nagyon... És mikor meglepődsz valamin... hát ez mellettem sűrűn előfordulhat még, azt hiszem.
Miközben megszorított a kezeit fogó Vincét, a szemébe nézett, aztán vissza a kezeikre, lassan közelebb húzta őt magához, a kezeit a csípőjére húzta, a sajátjaival pedig Vincét karolta át és bújt hozzá. Mély levegő után nézett fel rá, aztán elnézett egy kicsit, mintha észrevett volna valamit, de egyszerűen csak nem akarta letámadni rögtön a szeretetével, így meg van ideje összekapni magát. Magasabb volt ma, de azért így is ott volt még az a különbség, de nem zavartatva magát hajolt egyre közelebb és közelebb, aztán még folytathatta volna az előbbi kis monológját, de nem tette, csak mosolygott.
- Vince... szeretném.

Vince;;
[ruha | cipő | haj]

- Igen, vannak akadályok persze. Messze van, nagy, sugárzik, nem tapizzuk. Én is tudom, de...
...Valamiben hinni akart, ami legalább nem törhet soha össze, mert legalább a remény élhet, nem? Meg amúgy is, nagyon benne van a csillogó meg a csillagos dolgok imádatában, még akkor is, ha az esze neki is tiltakozik sok megmozdulásánál, többször bizonyította magának, hogy a lehetetlen nem létezik, még akkor is, ha ez elég meredek lenne. Ő szeret ilyen kis álmokból építkezni, meg tenni is értük persze. De nagyon nem akart ő ilyen felé elmenni, el is vigyorodik, hogy a leglényegibb eleme előbukkant a beszélgetésüknek, illetve attól is megdobban a szívecskéje, hogy pontosan tudta Vince mire gondolt azzal, amit elmondott. Ettől függetlenül félt kicsit előre is, hiszen nem akart senkire bajt hozni, de eddigi tapasztalatai és élete pofonjai nem éppen azt mutatták, hogy aki a közelébe került, az megúszta volna csak úgy.
Szinte belebújik Vince ölelésébe, mikor közelebb húzza magához őt, a kapott puszitól pedig csak a vigyora növekedik meg arcán. Szereti ezt, szüksége van erre, kicsit rá is van függve. Őt a szavak kevésbé tudják meggyőzni semmint inkább a tettek, mert ő maga is ilyen. Sokat beszél, de leginkább cselekvő. Aztán a felé tartott csokigolyóba harap, majd át is veszi azt, és illedelmesen meg se szólal még fogyasztja, nem illik ugyebár, csak azután, hogy lenyelte a falatot, miközben meg puszit lehelt Vince arcára, aztán ahogy húzódott arrébb, egy villám csókot a fiú szájára nagy boldogan. Közben még megkereste az eridonos kezét is és összefűzte ujjaikat.
- ...és most már nem baj, ha mindig fogom a kezed meg megölellek?
Persze, eddig is megfogták egymásét, meg bátortalanul ugyan, de csak letámadta Luca a fiút a szeretetrohamával, de most... teljesen más a felállás. Biztosan sokkal felszabadultabb a dolog, meg nincs félelem, hiszen ez természetes a pároknál, nem? Van egy kicsi izgalom még benne, hiszen sosem volt barátja úgy igazán. Mit is kéne csinálni ezen kívül...?
- Táncolunk?
Csillogó szemekkel nézett rá, olyan kis kérlelően volt aranyos, teljesen ignorálva a tényt, hogy egyébként nem tud valami fényesen, tuti béna lesz meg minden, de ez egy bál, meg Vince biztos jó benne, és úgy is lassú számok mennek, baj nem lehet, ugye?

Vince;;
[ruha | cipő | haj]

Valami oknál fogva élvezte ezeket a hirtelen cselekedeteket és azt, hogy mennyire elvarázsolta sokszor az eridonost vele. Nem igazán tudja, hogy azt bírta benne, amilyen volt a helyzet, vagy azt, hogy ennyire hatással van a másikra az, amiket tesz. Utóbbi kifejezetten jól esett neki, úgy érezte hogy értékelve van mindaz, amit ad és amivel megpróbálja megmutatni, mi is zajlik benne. Ivott még egyet, közbe persze figyelve minden szavára Vincének, aztán csak bólogatott kicsit, még kitalálta maguknak fejben a táncot. Első gondolatra még tényleg jól hangzott, aztán kimondva már felmerült benne is, hogy nem biztos ez annyira.
- Háát...
Tud akaratos lenni, mintha ezt a pályán már érezte volna magán, ám most cseppet sem így állt a dolog. Nyilván nem adta fel a dolgot, természetesen, hiszen hitt benne, inkább csak várakozóan pislogott. Biztos nem sietett volna el, sőt mérges se lett volna, ha azt mondja neki Vince, inkább üljenek le, de azért reménykedett, hogy nem így lesz. Belegondolva elég komoly dolog kell, hogy bárki iránt is negatív érzeteket tápláljon, akár csak hirtelen felindulásból is, pillanatnyilag viszont egészen rendben volt. Hosszú idő óta először volt teljesen tisztában a saját érzéseinek alakulásában, ráadásul még az irányítás is ment. Aztán végül bele is ment. Nagy boldogság költözött a pofijára, még egy kis ujjongás is elhagyta a száját, de azzal volt már elfoglalva, hogy kövesse Őt a táncolók közé. Ahogy szemben állt vele kicsit zavarba jött, viszont hamar összeszedte magát. Karjait bizonytalanul emelte fel, hogy Vince tarkójánál összekulcsolja őket, közben pedig aprókat lépegetett a ritmusra. Ahogy közel húzódott és a szoknyája közéjük szorult, valahogy cseppet sem érdekelte, hogy meggyűrődhet, vagy hasonló, csak élvezte ezt a táncikálást.
- Köszönöm. Most olyan jó minden. Olyan boldog.
Csillogó szemek, hálás tekintettel párosítva, boldog mosoly. A fiú válla alá valamivel lehajtotta a fejét, úgy figyelte körülöttük a tömeget, akiket az utóbbi percekben mintha észre sem vett volna. Aztán egy mély levegőt követően felfelé pislogott az arcot fürkészve, majd lehunyta a szemeit és csak ringatózott az aktuális zenére.
- Itt leszel karácsonykor?

Vince;;
[ruha | cipő | haj]

Mert olyan jó ez az egész...
Jelenleg nem érdekelte senki és semmi más, mint ők itt ketten, ez így is volt rendjén. Élt a pillanatnak és csak hagyta, hogy peregjen az idő a feje felett. Nem tartott különösebben soha a tömegtől, navinéshez képest bőven jól szocializálódott, sok emberre találkozott már és nem riadt vissza tömegbe menni jobb napjaiban. Ez az elmúlt időszakra viszont nem volt igaz, teljesen elkerült minden plusz, új vagy felesleges kontaktust, tényleg csak a legszűkebb körben mocorgott, ott se túl nagy életkedvvel, ebből adódna, hogy most is feszenghetne, mégis csak önmaga, végre. Mosolyog, ölelget, fecseg, kérlel és elvarázsol, úgy egyben és lucásan. Nem megy semmi egyről a kettőre, de ők már sokat számolgattak együtt...
- Így érzem, nem csak gondolom, és ez hiányzott...
Javítja ki, vagy helyesbít, ahogy tetszik igazából most is mosolyog, mert nem bír magával, még nincs azon az ugrálunk és pattogunk mindenen tapsikolva szinten, de előbb-utóbb elérkeznek ide is, mondjuk ettől tart is kicsit a Törpe. Tudja magáról mennyire sok tud olykor lenni, meg lelőhetetlen, néha kicsit idegesítő... Hajh, nem egyszerű mégsem annyira, mint hitte magáról. Legalábbis viselkedésben biztosan nem. Így inkább békésen lépked, fordul, éppen ahogy jön a lépés, miközben a karácsonyról érdeklődik.
- Én azt hiszem maradok. Szilveszter? Ühüm.
Ejha, ez mind? Persze, kicsit meglepte a dolog, de olyan örömtelien, szóval tetszik neki a dolog, de pillanatok alatt kúszott a gondolataiba az a kis cseverészésük Zoéval az utazgatásairól. Persze ez közel sem azzal egyenlő, nem fenyegeti ugyan az, ebben nagyon bízik és hisz is benne. El akar menni, csak éppen a válaszolása ilyen bugyuta. Plusz megígérte, hogy többet nagyon a falun kívül se lép a tudtuk nélkül, erről is biztos szólni fog valamelyik tesónak, mert mért ne tenné? Bár nem Benjivel fogja kezdeni.
- Szívesen megyek, biztos jó lesz.
Ahogy kimondja éppen vége is van a számnak, kezeit szép lassan lefelé húzza Vince nyakából, kicsit ágaskodva pedig ad neki egy csókot, aminek elvigyorogja a végét. Milyen kis szétszórt valaki... Körbenézett, de valahogy érezte, hogy ez mára bőven elég szociális közeg volt, mindkettejüknek, így megfogta Vince kezét, aztán ránézett, majd a kijárat felé és vissza.
- Menjünk.
Nem mintha eddig tapasztalt volna bármire ellenkezést, de most elég biztos volt a dologban, hogy valahol máshol, csendesebb helyen sokkal jobb lesz, szóval még időben, a hátuk mögött hallható gyorsult ritmusú számok megjelenése előtt kitopognak innen. Luca egy percre sem ereszti el az eridonost, a lábain biztosan áll, de ahogy a számára félóriásokat kerülgeti, nem valami szívderítő, de aztán ott a terem bejárata és kint is vannak, szerencsére épségben.

Nővérkém;;

Fejszerkezet.... nem lett meg a fésű.

A Ruha meg még őt is meglepte.

A Pokol. Mi van ott az ördögökön és a rosszakon kívül? Meleg. Nagyon is füllesztő idő, na meg a színek, azok is azok. Narancs, vörös, a vér és  a tűz. Tűz! Áh, hát, fogalma sem volt a Törpének egy órával ezelőtt még, hogy minek fog öltözni. Abból a szempontból könnyen van, hogy a jelmezei kilencven százalékát tizennégy éves kora óta nem nőtte ki, lehetőség van bőven a szekrényében a ruhái között. Ez egyébként valahol szép, valahol szomorú. Például a múlthéten teljesen felháborodott, mikor egy három fejjel magasabb elsős megkérdezte tőle előkészítős-e még. Legszívesebben menten kiakadt volna, helyette durcásan vonult tovább választ sem adva. Ezt megbánta, sosem szokott igazán goromba lenni, de a sokadik ember volt a héten, aki kiakasztotta ezzel. Nem viseli mostanság annyira jól, ha eltűnik az elsősök között.
Hosszas keresgélés után bukkant a "megfelelő" jelmezre, mert ha nem is az, ő ugyan tovább nem babrál már vele. Mély sóhajt követően kezdett öltözködésbe és elégedetten konstatálta, hogy csak mellben lett egy kicsit szűkösebb, meg ő érzi rövidebbnek, mint régen, ettől még patent. Előásta a ládájából a hozzá illő sapkát, majd bozontos szőkés tincseit igazgatta meg, de a fejfedő úgy is takarja, a fésülködés már minek. Felkapta a még Zorával poénból vásárolt hosszú csizmát, majd  a tükör előtt jól kinevette magát és elindult.
az elmúlt időszakban elég jól megtanult magassarkúban járni, így nem félt már a fél kastély átszelésétől, inkább csak szokatlanul izgult kicsit. Kikkel fog összefutni? Milyen lesz Zoéval bulizni most, hogy tanár... házvezető-helyettes... felnőtt. A most már hosszabb ideje ujján feszülő gyűrűcskét forgatta miközben elérte a célállomást és felfelé nyújtózkodva lesett körbe.
az ajtóban valami démonűző itókát osztogattak, amire fintorgott elsőként, de csak megitta, aztán pedig beljebb tipegett. a nagy figyelésbe észre se vette, hogy belegyalogolt egy... lányba. Elképzelése sincs, kibe szaladt.
- Bocsánat.

Nővérkém;;

Fejszerkezet.... nem lett meg a fésű.

A Ruha meg még őt is meglepte.

Ő igazán nem akart késve érkezni, de az érzései azt súgták mégis így lett. Nem akarta cserbenhagyni a nővérét, sőt igazából rosszat se, hiszen tökre fel van dobva, jó híreket hallott, amitől fülig ért a szája. És azt i tudta, hogy ezt vele kell megossza most majd, de ár nem kutatott utána a nap második felében, inkább kivárt. Azonban most elveszett és tanácstalan. Hol a fenében lehet a testvére? Keresi a barna hajat, a jól ismert magasságú, csinos női alakot, de semmi.Persze mindenkin jelmez van, így nehéz is. Lát pár alakot lepedő alatt. Hű, szellemek, menő. De Zoé tuti nem ilyen. A nagy bambulásból nagy bumm lesz, aztán már majdnem legyintve megy is tovább mire eszmél.
- Te? Mi... wáoh. De rohadt jól néz ki. Hogy csináltad? de jó a hajad! Megfoghatom? ÚÚÚÚÚÚ! Van ütőd! Hiányzik a terelés?
Nevetve kezd bele az első sokkok után aztán figyelmesen észleli azt is, ami felé érkezik. Felhúzott szemöldökkel figyeli a beszámolót aztán körbenéz. alapesetben ilyenkor biztos őrültnek nézik az emberek a másikat, de Luca pontosan tudja, hogy érzések terén előtte nincs hazugság, na meg Zoé mért is tenné. Kicsit elszégyelli magát a késés okán, le is konyul a szája, de ez hamar megváltozik. Előbb kérdőn néz, majd fintorogva kicsit igazít lefelé húzogatva a ruháján.
- Nem is, ne égess Zoé! Tökre jó ez így. Pont patent, bár azt hittem már rám se jön. Régen kaptam.
Vigyorodik el, mindketten tudják, hogy Luca ugyan úgy tud öltözködni méreteiből adódóan a 12-13 éves kori ruhatárából, mint a 18-19 éves jelenlegi kollekciójából. És még a nővérét is alulmúlja jó pár centivel, pedig ő se égimeszelő. Az eddig elmaradt ölelést hirtelen pótolja be, aztán hatalmas és sejtelmes vigyorral néz Zoéra.
- Jaj, van ám egy meglepetésem!

Nővérkém és az Szoknyabűvölő ( );;

Fejszerkezet.... nem lett meg a fésű.

A Ruha meg még őt is meglepte.

- Annyira ügyes vagy!
Hajtapi! Ezért megérte felkelni ma reggel. Jó Zoéért mindig, meg ilyenek, de haj, és annyira szép lett. Van benne szín, meg világos! Luca kísérletezős típus így ugrált a barnától a szőkéig, az egész hosszútól a rövidebbig az utóbbi időben, de nem látszik megállapodni. Majd egyszer megtalálja az igazit, mint a szerelemben szokás. De ott már nincs mit keresni, rátalált Vince és már haladnak az "örökkön örökké" irányába. Észbe kap, hogy talán nem a hajtaperolással kéne az ideje nagyrészét tölteni.
- Bocsánat, igyekszem.
Fejti le az ujjakat a szája elől, tényleg megbánóan tekintget, aztán követi őt az asztalok felé. Idő közben csomó emberen verekedi át magát - nem meglepően mindre fel kell nézzen -, de annyira bambul, hogy csak már egész közel pár helyhez vesz észre valami furát. Mintha a ruhája szellősebb lenne, mint előtte. Azt hitte felcsúszott, hát van ilyen, de hiába húzkodta, nem nagyon működött a dolog. Még Zoé elment addig megpróbált úgy leülni, hogy rájöhessen a problémára. De nem sikerült, fel sem merült benne idegenkezűség, csak hogy talán Zoénak igaza van...
Nem érezte mondjuk ettől még rosszul magát, szépen csücsült és várt, közben mosolyogva nézelődött a tömegben, még megjött a nővére. És ismét előjött a téma is. Nem igazán akart az előbbi hadakozása után hatalmas fordulatokba bonyolódni, de tényleg furi lett ez a szoknya. Nagyon. Ha egyszer megfejti a probléma okát...
- Kicsit rövidebb talán, mint amilyennek készülődéskor láttam...
Kompromisszumos beleegyezést hallottunk, nem kíván megsemmisülni azzal hogy "Én megmondtam.", viszont ha már ital meg süti is van, egész mást akart elújságolni Zoénak. Az mondjuk lehet, hogy nem ezekkel a szavakkal kéne, de mióta Kivától tudja és nem titok, tökre fel van dobva így csak rázúdítja testvérére. Bár Benji biztos nagyon készült már a bejelentésre amúgy is.
- Szóóval a meglepetés! Mielőtt bármit elfelejtek. Kééépzeld, nagynéni leszel!

Nővérkém és az Szoknyabűvölő ( );;

Fejszerkezet.... nem lett meg a fésű.

A Ruha meg még őt is meglepte.

- Miért zavar ennyire a ruha?
Költői kérdés ez, ő maga is tudja, választ se vár rá, de azért elég kellemetlen gondolatai támadnak Vincés kérdés kapcsán. Bár inkább próbálja elrejteni az előtörő nevetést, amit kiváltanak a gondolatai belőle. Pontosan el tudja képzelni Vincét ha így ellibeg előtte, de nem biztos benne, hogy Zoé is arra a reagálásra lenne kíváncsi. Sőt, száz százalékig biztos ebben. Pedig Luca szerint Vincének is tetszene a tűzoltós jelmezesdi, esetleg.
- Azt tudja, hogy tűzoltó lettem, és ismer...szóval.
Elméletben igen, gyakorlatban nem teljesen, de Lucának ez elég ahhoz, hogy szerinte tökéletesen rendben legyen minden. Ahogy egyre többet beszéltek róla, úgy kezdte igazából ő is kellemetlenül érezni magát. Mintha megrövidült volna az a ruha, pedig az képtelenség, nem? De, biztosan az. Mindenesetre inkább lendül tovább, úgy a biztos.
Hát, képtelen nem nevetni Zoé reakcióján. Amit levág vele szemben, az valami hihetetlen vicces. Bele se gondolt, hogy félreérti majd, amit mesélni akar, de ez így extrán vicces. De ha már belekezdett, a projektet is elmondja.
- Ezt igazából nem most akartam elmesélni...de lett egy Csornay Ajándékunk. Tök jó, nem? - Néz rá, miközben visszafojtja a nevetést végre. Elnyammog egy kis sütit a szünetben, amit tart, majd folytatja, mielőtt élve felfalják Zoé szemei. - Persze hogy nem én! Tegnap tudtam meg én is hogy nagynéni leszek! De ez olyan jó, de akkor ne szólj, hogy tudod tőlem, de Kiva babát vár, Benji apuka lesz! Mi meg nagynénik! Zorának is el kell újságolni!
Elmondja, de hagyja, hogy dolgozzon az infó nővérében további beszéd helyett és inkább felpattan és elkapja a jelenleg szőke lány kezét, majd húzza magával a táncoló tömegbe. Ezért jöttek, nem? Pörgősebb szám következik, de ez is a borzongatós kategóriából. Luca nem tud táncolni, szóval annak ne nevezzük, de mozog Zoé mellett nagy boldogan. Ugrál, pattog, forog.
Kimerülésig.
A sokadik szám környékén, kiszáradva, vidáman fújnak visszavonulót, megkeresik az italos pultot. Itt váltanak még pár szót, idő közben kihirdetnek minden fontosat, amire annyira nem is figyelnek, fontosabb a növekvő család témája. Mikor azonban az estére azt mondják vége, együtt visszaindulnak a Navinébe.