[Lucus]

Amikor Kornél visszakísérte a hálókörletébe, miután némileg megenyhült, berohant a szobájába, és ugrándozni, sikongatni kezdett örömében. Azért félig biztosan megnyerte a csatát, elvégre a fiú megcsókolta, és ezt már nem lehetett visszavonni. Azon gondolkozott, kihez szaladhatna elmesélni, és először persze anya jutott eszébe, de ő már nem volt a kastélyban olyan későn, aztán Luca, és már indult is volna, amikor rádöbbent, hogy bizony takarodó idő van. Telve a boldogsággal, de apró csüggedelemmel feküdt le az ágyába, miután megfürdött, de csak arra volt képes, hogy félóránként vigyorogva keljen, és abban is biztos volt, hogy alvás közben sem lehetett ezt letörölni az arcáról.
Így aztán nem is csoda, hogy korán kel fel. Felöltözik, és az elsők között lép a Nagyterembe reggelizni, de leginkább Lucát várja. Forgatja a tányérját, az ételeket pakolássza rajta jobbra-balra, meg a pálcájával lebegteti az üres helyeken a tányérokat, amikor végre megérkezik a lány.
Felpattan, odarohan hozzá, megragadja a karját, és nagy, csillogó szemekkel néz barátnőjére, a többiekre meg elnézést kérve, amiért ő bizony most kisajátítja magának, és elrángatja.
-Beszélnünk kell!-
Közli határozottan, köszönés helyett, és amikor eszébe jut, mennyire modortalan volt, akkor azért mégis csak kipótolja ezt az üdvözlést.
-Jó reggelt!-
Már fogja is a karját a lánynak, és rángatja a navinéseknél egy olyan asztalrészhez, ahol nem ülnek sokan, hogy azután levetődjenek a padra. Nem akarta a pirosakhoz rángatni, különben is, innen remek kilátás nyílik a rellonos asztalra, pontosabban arra a helyre, ahol Kornél ülni szokott - meg egyébként a nagy részére a zöldek helyének. Kicsit furán érzi magát, helyezkedik a padon, sosem ült még másik asztalnál, csak az eridonosnál.
Hatalmas széles vigyorral, csillogó szemekkel néz a lányra, és úgy érzi, ki tudna pattanni a bőréből a lelke, hogy körbeszáguldja a világot. Soha nem tapasztalta még ezt, de szeretné máskor is, nagyon!
-Megcsókolt!-
Hadarja halkan, némileg talán vinnyogó hangon, mert annyira izgatott, nem tudja magába fojtani. Jelentőségteljesen néz a lányra, bizony ám, ő már nagylány, megcsókolta egy nagyfiú! Alig várja Luca kérdéseit, hogy részletesen kibeszélhessék a történteket.

[Lucus]

Amikor Kornél visszakísérte a hálókörletébe, miután némileg megenyhült, berohant a szobájába, és ugrándozni, sikongatni kezdett örömében. Azért félig biztosan megnyerte a csatát, elvégre a fiú megcsókolta, és ezt már nem lehetett visszavonni. Azon gondolkozott, kihez szaladhatna elmesélni, és először persze anya jutott eszébe, de ő már nem volt a kastélyban olyan későn, aztán Luca, és már indult is volna, amikor rádöbbent, hogy bizony takarodó idő van. Telve a boldogsággal, de apró csüggedelemmel feküdt le az ágyába, miután megfürdött, de csak arra volt képes, hogy félóránként vigyorogva keljen, és abban is biztos volt, hogy alvás közben sem lehetett ezt letörölni az arcáról.
Így aztán nem is csoda, hogy korán kel fel. Felöltözik, és az elsők között lép a Nagyterembe reggelizni, de leginkább Lucát várja. Forgatja a tányérját, az ételeket pakolássza rajta jobbra-balra, meg a pálcájával lebegteti az üres helyeken a tányérokat, amikor végre megérkezik a lány.
Felpattan, odarohan hozzá, megragadja a karját, és nagy, csillogó szemekkel néz barátnőjére, a többiekre meg elnézést kérve, amiért ő bizony most kisajátítja magának, és elrángatja.
-Beszélnünk kell!-
Közli határozottan, köszönés helyett, és amikor eszébe jut, mennyire modortalan volt, akkor azért mégis csak kipótolja ezt az üdvözlést.
-Jó reggelt!-
Már fogja is a karját a lánynak, és rángatja a navinéseknél egy olyan asztalrészhez, ahol nem ülnek sokan, hogy azután levetődjenek a padra. Nem akarta a pirosakhoz rángatni, különben is, innen remek kilátás nyílik a rellonos asztalra, pontosabban arra a helyre, ahol Kornél ülni szokott - meg egyébként a nagy részére a zöldek helyének. Kicsit furán érzi magát, helyezkedik a padon, sosem ült még másik asztalnál, csak az eridonosnál.
Hatalmas széles vigyorral, csillogó szemekkel néz a lányra, és úgy érzi, ki tudna pattanni a bőréből a lelke, hogy körbeszáguldja a világot. Soha nem tapasztalta még ezt, de szeretné máskor is, nagyon!
-Megcsókolt!-
Hadarja halkan, némileg talán vinnyogó hangon, mert annyira izgatott, nem tudja magába fojtani. Jelentőségteljesen néz a lányra, bizony ám, ő már nagylány, megcsókolta egy nagyfiú! Alig várja Luca kérdéseit, hogy részletesen kibeszélhessék a történteket.

Ashley;;

Nyomottan is lehetünk csinik!
Nem aludt valami sokat, amitől kicsit nyúzott is volt Luca, persze ezúttal is saját hibájából. Az előző estére a járőrözést választotta a pihenés helyett, úgy érezte, hogy egyszer ezt is el kell kezdeni. Volt is olyan, akivel komolyabban meggyűlt a baja, de ő más lapra tartozik. Nagy ásítások közepette kászálódott le a klubhelyiségbe, ahol futó pillanatokig látta a testvéreit, akik szintén sietősek voltak ma, elképzelése sincs kihez vagy mihez, bár nem lapul a kíváncsisága, szóval előbb vagy utóbb meg fogja tudni. Vele ellentétben legalább a ruhái jókedvet sugalltak a vidám színekkel, bár nem éppen sugallta a korát, ami már bőven túl volt a tizenkettőn, ellenben a kinézetével… Igazából reggel nem válogatott sokáig a felsőt első látásra választotta, a többit meg összeszedte hozzá. Haját összekötötte lófarokba, a kilógó tincseket meg elcsatolta, hogy ne zavarják. Érzi ő, hogy már késésben van, hiszen kezd kiürülni a ház, mindenki rohan reggelizni, aztán majd az óráikra. Sietős léptekkel halad át a folyosókon, igen, tudja ő, hogy nem kéne rohangálni, ettől függetlenül vannak olyan szokásai, amikről nem bír leszokni, sajnos ez is egy ilyen, de majd igyekezni fog a jövőben, hogy ez ne forduljon többet elő. A szokott időnél gyorsabban ér le, bár így is az utolsók között, mikor sikerül bevágódnia az asztalukhoz Adria és Adél mellé, akiknek csak köszön futólag, majd egy fél szendvicsszerűség elfogyasztása után szeme sarkából már látja a közeledő Ashley-t. Lenyeli a falatot, majd egy korty víz után már érzi is a karján a kezét. A jókedve azonnal átragad Lucára is, aki a társaságtól elnézést kérve pattan fel a helyéről, majd szól a lányhoz.
- Legalább olyan szépet mindenkinek, mint amilyen látszólag a tiéd. – Vigyorodik el, majd folytatja. – Na, érzem, hogy valami nagyon-nagyon-nagyon szuper! Ne tartsd magadban!
Ezzel megy is a lány után, remélhetőleg egy kicsit kevesebb érdeklődő füllel körülvett hely felé. Biztos benne, már csak így végigtekintve rajta, hogy köze lehet ahhoz a fiúhoz, aki már szóba került. Azt a titkát jó mélyen őrzi a lánynak, nem említette senkinek, ilyenkor nagyon büszke magára, ebben mindig is jó volt. Amikor a Navinés asztal végébe ülnek akaratlanul is felkacag, és hozzá kell, tegye a következőket:
- Azért neked a sárga-fekete se állna rosszul!
Látja, hogy furcsa neki, de biztos benne, hogy nem az asztalpróba miatt fáradt át ilyen szélsebesen hozzá. A szemében is az csillog, amit ajkai mutatnak, ráadásul még a hangja is olyan édesen szirupos, meg kell állapítsa, hogy Ashleyt teljesen elvarázsolták! Mikor végre megszólal, Luca álla szinte leesik, pillanatok kellenek neki, hogy a levakarhatatlan mosolyos sokkból és a rengeteg cikázó kérdésből valamit kinyögjön.
- Úristen! De örülök neked! Mikor történt és hol? Ugye! Mondtam én, hogy biztos, hogy szeret, hiszen fontos vagy neki!
Nem akarja világgá kürtölni ő sem, szóval egész halkan mondja, de így is tükröződik az öröm és izgatottság az ő hangjában is, nagyon kíváncsi a dologra, meg úgy mindenre. Egy hirtelen ötlet miatt át is öleli a barátnőjét, majd mikor végre elengedte, ismét kérdést szegez felé.
- Milyen érzés volt? Mit gondolsz, ő is ennyire izgatott lenne tőle?
Arra, hogy ki az illető, tudja, hogy jó oka lehet Ash-nek, hogy eddig nem tért ki, ettől függetlenül is nagyon örül a barátnőjének, és várja a beszámoló kezdetét, amihez még biztos ezer meg egy kérdése lesz majd.

[Lucus]

Barátnője nem teketóriázik, máris megy vele, és ennek Ashley nagyon örül, mert ha még egy percig magában kell tartania ezt a hírt, biztos, hogy szétpukkan, mint egy lufi. Luca kijelentése kibillenti egy pillanatra a gondolatmenetéből, úgyhogy előbb arra válaszol.
-Kár, hogy nem lehet kipróbálni, szívesen megnézném a klubhelyiségeteket. És lehetnénk szobatársak!-
Lelkesedik, de aztán eszébe is jut rögtön, miért rángatta el a legjobb barátját a többiektől, és közli vele, hogy bizony, az ő nagyfiúja megcsókolta. Nem kell csalódnia barátnőjében, ami a reakciót illeti, csaknem olyan elragadtatott, mint a nagykislány, sőt, még át is öleli őt, amire őszintén, és megkönnyebbülten felkacag! Imádja ezt az egész érzést, de azért fura annyira örülni valaminek, hogy remeg belül a lelkünk, ettől függetlenül nem cserélné el semmiért. Elengedi Lucus, ő pedig felcsap mesélőnek, hogy megossza a részleteket.
-Tegnap este... oké, elmondom, de kapcsold ki a prefektusi éned, jó? Nem akartam rosszat! Ő rellonos... ezt már mondtam. Tegnap este belopóztam a Rellonba.-
Itt pedig megtorpan, mert ahogy folytatná, az az, hogy felöltötte Amanda alakját, nade akkor Luca vagy százfűlére gondolna, vagy arra, hogy ő metamorf, ezt pedig... nem kellene elárulnia. Nem akarja, hogy még egy ember megtudja, Kornél már így is rájött.
-Beszélgetni kezdtünk, mert meg akartam tudni, mit játszik a nagylányokkal, aztán hirtelen megcsókolt.-
Magyarázza, és azzal nyugtatja magát, hogy tulajdonképpen igazat mondott, csak egy lényeges információt kihagyott. Tehát nem hazudott Lucának, csak... nem mondott el mindent. Reméli, a lánynak nem lesz fura a történet, és nem kezdi tovább kérdezgetni, mert abban egészen biztos, hogy hazudni nem tudna neki.
-Megijedtem, és elrohantam, ő pedig utánam szaladt, és nagyon összevesztünk, mert nem szereti, ha utána mászkálok. Ilyet sosem csináltam... ezelőtt, és ez meg csókkal végződött, szóval nem tudom, hogy is gondolta ezt, hogy majd elrettentő példa lesz a számomra, amikor... megcsókolt!-
Szalad ki az egész monológ a száján, és csak kicsit hökken meg a saját őszinteségén, pontosabban, hogy ki merte mondani, nem ért egyet a fiú módszereivel, és tulajdonképpen Kornél egyáltalán nem arra motiválja, hogy ne császkáljon utána... persze ezt neki sosem mondaná meg, sőt, azt sem gondolta volna, hogy valaha kimondja hangosan, így némileg el is pirul a dologtól.
-Olyan volt... nem is tudom elmondani.-
Még jobban elpirul, ahogy a rellonosok asztalát fixírozva visszaemlékszik élete első csókjára, és keresi a megfelelő szót rá.
-Mint a záporeső egy tikkasztó nyári napon... pezsdítő és frissítő.-
Mondja végül, bár úgy érzi, ezek sem a megfelelő szavak, amivel jellemezhetné. A kezét a hasára teszi, ahogy megint Lucára néz.
-Azóta is remegek belül. Érzed?-
Megfogja a lány kezét, és a hasához húzza, bár nem tudja, érezhető-e ez kívülről. Aztán a lány következő kérdésére próbál válaszolni, csak nehezen tud rá, így ráncolja is a homlokát némileg.
-Nem, ő nem ennyire izgatott. Azt mondta, hogy neki ez nem olyan volt, mint nekem...-
Megvonja a vállacskáit, ahogy ezt elmondja, mert azon még nem gondolkozott, vajon mi lesz ezután. Ismét szélesen elvigyorodik, ahogy megint Lucára pillant.
-De a lényeg, hogy megcsókolt!-

Ashley;;

Igazából a hirtelen döntések is rá vallanak ilyenkor, hiszen nem teketóriázott és azonnal indult is meg barátnőjével. Nem is nagyon tudna okot, vagyis talán lenne, de az most nem áll fenn, ami megakadályozná ebben. Izgatottan köszönti és vágja egyből rá azt, amit szemmel láthatóan mindenki észrevesz az eridonos leányzón. Csak úgy sugárzik belőle a jókedv, a vidámság és a boldogság. Magában már el is kezdi összetenni, mi lehet ennek az oka és már a mosoly is szélesedik, mikor kezdi sejteni a dolgokat. Arra, hogy a Navine asztalához ülnek, meg kell jegyezze, mert tényleg érdekes, hogy Ash is illene ám oda. Bár sokkal bátrabb, mint általánosan azok, akik idekerülnek, meg sokkal vidámabb és társaságkeresőbb. Luca magát ezért is érzi néha kilógónak a sárga tömegből, de nem lehet mindenki egyforma. A családban is ő az, aki leginkább elüt a „megszokottól”, már ha ezt így lehet nevezni, bár nem bánja.
- Én nagyon örülnék neked, és jó lenne, ha szobatársak lennénk, tök sok dolgot tudnánk csinálni! Bár biztos nálatok is tök jó, én is kíváncsi vagyok az eridonéra.
Mondja vidáman és picit elhadarva, mert már igazából másfelé járnak gondolatai, a kérdések pedig a mondottak után sorra ki is szaladnak a száján. Nem bírja magában tartani. Nagyon meglepődött, ami pillanatokra belé is fojtotta a szót, de mikor ezen átlendült és megértette csillogó szemekkel várta a folytatását a dolgoknak. Izgatottan hallgat, mikor belekezd, bár annál a résznél, hogy felejtse el picit a jelvényét, ami alapból sikerül neki általában, bólint egyet, mutatván, hogy rendben van.
- Hogy tudtad kikerülni a Rellonos prefiket? Senki nem ismert fel?
Teszi fel a kérdéseket, persze nem szakítja félbe, hanem a kis szünetek alatt, nem akarja megtörni a történetmesélésben, hátha kihagyna valami fontos információt, azt meg senki sem szeretné. Kissé furcsállja, de majd meglátja, mi kerekedik még ki a történetből. Közben elértek ahhoz, amiről már annyit beszéltek. A nagyok játékához, amit már megkérdezett barátnője az anyukájától, Luca pedig Zoétól is. Egyikük se kapott olyan hatalmas információkat, ebből is adódhat, hogy az eridonos még kíváncsibb volt, mint azelőtt. A csók pedig… ha jól emlékszik Zoé szavaira, akkor tulajdonképpen már felkérte őt az a fiú a játékra. Vagy ilyesmi. Közben kiderül, hogy nem ment ez olyan simán, mint ahogy Luca azt leszűrte az első mondatokból. Veszekedés? De ha megcsókolta, akkor nem örült neki? Kicsit zavaros ez a legkisebbik Czettnernek, de jobbnak érzi ebbe nem túlságosan belebonyolódni. Látja, hogy a végére érve, kicsit felháborodik, aztán el is szégyelli magát barátnője. Próbál a mosolyával bátorító maradni, mert nem akarja, hogy most meg inkább ne is merjen többet mondani, mert ennyire őszinte volt.
- Igazodjon ki rajta az ember… Mármint furcsák a módszerei, deeeee ez akkor is az első csókod volt! Attól kaptad, akitől szeretted is volna, igaz? Ez annyira szép! Mármint érted…
Próbálja a túllelkesedését ellensúlyozni és felvázolni, hogy ez olyasmi, mint a mesékben, vagy regényekben… Minden jóra fordul a végén, általában, vagy legalábbis mindig van egy jó kis időzítés a főhősnőnek, amikor eljön a várva várt pillanat. Ez is egy ilyen lehetett a lány számára. Azt nem bírja viszont Luca magában tartani már, hogy milyen is lehetett ez neki, szerencsére attól nem kell tartania, hogy tudatlan marad barátnője mellett. Hiszen egyébként is nagyon okos lány, most meg pláne úgy érzi, többet tud nála. A hasonlatokból megint leszűri azt, amit vélhetően kell, közben észreveszi a rellonosok felé tévedő pillantásokat. Meg kell, kérdezze tőle ott ül-e.
- Itt van most a nagyteremben?
Közben az érzés körbeírására figyeli, ahogy a saját hasát fogdosni kezdi Ashley, kicsit különös a dolog, de még hasonló helyzetben sem volt így elhiszi neki, bár van egy kis kétkedés a tekintetében és hangjában is. Ezek a dolgok még elég távolinak tűnnek neki ebben a pillanatban.
- Nem lehet, hogy csak éhes vagy és korog a pocid?
Valószínűleg egy ilyen mondattal romba tudja dönteni a romantikát, meg a kellemes mesét, de annyira gyermeki gondolatokkal, mint az övé még ilyen esetekben, mert bár van olyan, amihez felnőtt, az ilyen dolgokban még nincs otthon. Azért reméli, nem veszi rossz néven, a kedves mosolyát is újra megvillantja, hogy aztán a zöld fiúról essen szó.
- Igen, ez a lényeg. Biztos mindenkinek más érzés lehet. De látod, mondom én, hogy fontos lehetsz neki! Vannak azok a rossz fiúk, akik csak csókokat lopkodnak, hallottam, de ő még utánad is ment, veszekedés ide vagy oda.
Nem tudja igazából maga sem, hogy ez most hozzátevés vagy bátorítás, nyilván Ashley ahogy értelmezi, de nehéz úgy többet mondani, hogy csak az egyik felet ismeri, és annak az érzéseit… érzi, mert nem csak tudja, azt, amiről Ashley beszél.
- Tudod már azt, te mit szeretnél ezzel a dologgal? Mármint, ilyenkor nem tudom, hogy szoktak történni a dolgok, fogtok-e együtt sétálgatni, megfogja a kezed? Vagy ilyesmi… - Kezdi picit zavarosan, de azért érthetően kifejezni azt, ami eszébe jutott erről. Szeret vele beszélgetni, annyi izgalmas dolog derül így ki mindig, mondjuk a legjobb barátnője… csak izgalmas lehet, ami vele történik!

[Lucus]

Persze számíthatott volna arra, hogy Lucus okos, és kérdezni fog arról, hogyan került ő a Rellonba, de mindent összevetve, ezek a kérdések egyszerűek, könnyű is rájuk válaszolnia, mégcsak nem is izgul annyira, mint egy vizsgán.
-Nem találkoztam prefikkel... senkivel sem, rajta kívül. Szerencsém volt, gondolom.-
Megvonja vállacskáit, és örül, hogy nem kellett újabb fél-igazságot mondania a lánynak.
Barátnőjét vizslatja, vajon mit fog mondani, és aztán szélesen elvigyorodik a hallott szavakon. Imádja Lucát, ő annyira hasonlóan gondolkodik, és megértő is! Izgatottan összeszorítja két ökölbe szorított kezét maga előtt, majd előre lendülve megöleli a lányt, ami nem szokása, mármint ölelgetni másokat, de most szükségét érezte, úgyhogy megszorongatja, mielőtt elengedné.
-Értem, igen, én is ezekre gondoltam!-
Ez olyan, mint egy csodálatos tündérmese a számára, és nagyon várja a folytatást, bár ha őszinte akar lenni, akkor bizony van némi balsejtelme, de ezeket elhessegeti, elvégre csókot kapott, finom édeset, a Szív Királytól!
A kérdésre, a teremben van-e, arra téved a pillantása, ahol Kornél ülni szokott, és megrázza a fejét. Ezután kitör belőle a nevetés a kérdés hallatán, mármint, nem Lucát akarja kinevetni, de ez a kérdés nagyon vicces!
-Nem, nem vagyok éhes!-
Elgondolkozik a lány szavain arról, hogy utána ment, és biztos fontos neki. Igen, ezt már mondta is a rellonos, hogy ő fontos neki, Anya is azt mondja, Luca is, akkor már háromszorosan is igaz, sőt, ő is így érzi, így már négyszeresen. Azonban a következő szavak összezavarják kicsit.
-Nem... nem hiszem. Ő nagy, én kicsi vagyok, nem hiszem, hogy szeretné, ha sokan látnának minket együtt, pláne úgy nem, hogy hozzá érek... nem szereti az ilyesmit.-
Ahogy ezt végigmondja, hirtelen megvilágosodik arról, mennyi mindent is tud már a fiúról, és ez jó érzéssel tölti el, olyan biztonságosnak tűnik.
Mint derült égből a villámcsapás, kap észbe, hogy a külvilág létezik, és az iskolában iskolai dolgok is történnek, nem csak rejtélyes Szív Királyok vannak és csókok csattannak, de órákat is tartanak, úgyhogy összerezzen, majd felpattan.
-Rohannom kell órára, de majd még találkozunk, és beszélgetünk!-
Hadarja, és már el is száguld a teremből.


//Köszi a játékot! <3//