Karácsonyi bál

outfit

Izgatottan készülődött, elsős lévén ez lesz élete első karácsonyi bálja - habár más bálokhoz már volt szerencséje, érezte, hogy ez minden korábbitól különböző lesz. Már jó előre kikészítette ruháját, mely egy hosszú, világoskék, egyszerű darab volt, melynek az egyedüli különlegessége a szokatlan dekoltázsa, illetve a hozzá illő, hasonló színű szaténtopánkákat is elővette már. Haját egyszerűen kibontva hagyta, ám sminknek egy magához képest erőteljeset választott, mely hangsúlyozta az öltözékével közel azonos árnyalatú szemeit.
Lelkesedését egyetlen dolog fogta vissza: Noel az estére egyik háztársát kísérte, amennyire elmondta, valami rellonos dolog miatt, és habár megígérte, hogy foglalkozik majd Lyrával is, ugye mégsem ugyanaz a helyzet, mintha teljes értékű partnere lenne az egész estére.
Ám ennek ellenére elhatározta, hogy remekül fogja érezni magát, ha nem lesz más lehetősége, hát idegenekhez csapódik. A bál hivatalos kezdése után nem sokkal már a Nagyterem bejárata előtt ácsorgott, itt fogta el először a bizonytalanság, hogy talán nem is volt olyan jó ötlet eljönnie, ám erőt véve magán felszegte fejét és - habár egy kicsi félszegen, de - megindult a terem belseje felé.
Az első pár lépést követően azonban meg is torpant, ajkait kicsit eltátotta, úgy bámulta a mesebeli dekorációt, mely a jeles ünnep alkalmából borította az amúgy átlagos étkezőhelyiséget. Arcára visszatért gondtalan mosolya és rögtön magabiztosabb léptekkel indult tovább, hogy aztán nem sokkal később észrevegye két háztársát.
Szinte táncos léptekkel indult meg Keiko és Ati felé, hogy aztán boldogan rájuk vigyorogva köszönjön nekik.
- Sziasztok! Minden évben ilyen káprázatosan gyönyörű a Nagyterem ilyenkor?
Kérdését elsősorban a lánynak címezte, elvégre Ati hozzá hasonlóan gólya volt, de a másodikos levitástól talán számíthatott valamiféle támpontra.
Végigpillantott háztársain és egy pillanat kellett, hogy eszébe jusson, talán alkalmatlankodik. Félénken szólította meg őket ismét, arcán halványan kirajzolódó pírrel.
- Jaj, de buta vagyok. Zavarok?
Némán korholta magát, amiért ilyen udvariatlan volt, hogy kérdés nélkül csatlakozott kettősükhöz, főleg, mert fogalma sem volt, hogy most háztársai csak barátként vannak-e itt. Pirulva illetlenségén bocsánatkérően pislogott a szfinxekre és csak remélni merte, hogy nem küldik el őt.

Karácsonyi bál - Kékecskék

Kicsattanó jókedve egy pillanat alatt apadt le, mikor rádöbbent, hogy háztársait nem a sajátjához hasonló hangulatban találta. Ám ahelyett, hogy rajta is eluralkodott volna a melankólia, megmakacsolta magát, hogy megpróbálja felvidítani a másik kettőt. Nem tudhatta, hogy minek köszönhető szokatlan mélabújuk, a gólyaavatón mindkettőjüket kedvesnek, fáradhatatlannak és főleg élettel telinek ismerte meg, ellenben a mostani leeresztett formájukkal. Lyra tanácstalanul állt a helyzet előtt, ám tapintatlan sem akart lenni, így ahelyett, hogy kérdezősködéssel rontotta volna tovább a hangulatot, elhatározta, hogy mindent bevet, hogy valamivel kellemesebbé varázsolja a két levitás estéjét.
- Szívesen csatlakozok, bár tanárnak azt hiszem, csapnivaló lennék. Maximum példával szolgálhatok.
Szinte fültől fülig érő, széles mosolyt villantott meg, kijelentését igazolandó, mely egyik pillanatról a másikra fagyott le arcáról, mikor a japán lány barátját hozta szóba.
- Hát ő...
Hirtelen semmi értelmeset nem tudott kinyögni, és ezen az sem segített, hogy követve a másik lány pillantását észrevehette az éppen a terembe bevonuló sárkányát - oldalán egy fekete, Lyra szerint túlzottan is csinos, rellonos lánnyal. Már az is épp eléggé elkeserítette, hogy a fiú nem kereste vele még a szemkontaktust sem, ám az utolsó csepp a táncra invitáló mozdulata volt, amelyet nem a levitásnak tett. Szája sarka lekonyult, homlokát enyhén összeráncolta és mintha a szíve is direkt fájdalmasan nagyokat dobbant volna.
Nem tervezett féltékenységi jelenetet rendezni, elvégre megbeszélték már a mai estét korábban Noellel, aki biztosította róla, hogy semmi oka az irigységre, ám ezt zúgolódó gondolataival már nem volt olyan könnyű megértetnie. Azonban szégyent sem akart hozni párjára, így egy mély levegővétel után visszavarázsolta korábbi mosolyát - habár már megkopott kissé -, és azzal arcán nyögött ki egy értelmesebb választ.
- Egy háztársával jött a bálra, elvileg valami rellonos dolog, ha minden igaz, majd később találkozunk.
Még szerinte is szánalmasan reménykedő volt a hangja, így megemberelve magát próbálta visszaterelni gondolatait egy kellemesebb ösvényre: elvégre itt van a bálon, barátok között, akiknek talán a támogatására van szükségük. Miután megtalálta motivációját, rögtön jobb kedvre derült, és már bele is kezdett volna mosolymissziójába, mikor újabb vendéget üdvözölhettek kis körükben. Meglepődve vette tudomásul házvezető-helyettesük jelenlétét, aki most is a legváratlanabb pillanatban tűnt fel - és remélhetőleg mentette meg az estét.
- Jó estét, professzor! Remek ötlet, társíthatnánk hozzá apró jégcsapdíszeket is, hogy teljes legyen a hatás. És ha tanárnő volna szíves majd kijárni, akkor a vezetőség sem szólhatna érte.
Apró mosolyt villantott oktatója felé, habár még nem igen ismerte, meglehetősen szimpatikus volt neki a határozott nő.
Érdeklődése csak növekedett felé, mikor felkérte a velük lévő Atit egy táncra, a lány nem hitte volna, hogy ilyen előfordulhat tanár és egy gólya között - bár sejtette, hogy jelképes a dolog -, ám minden ellenérzés nélkül figyelte az alakuló eseményeket.

Karácsonyi bál - Kékik

Ati lelkesen távozott a professzorral, a levitások pedig kettesben árulták tovább a petrezselymet. Keiko kérdésére Lyra már épp belefogott volna unalmas életének leírásába, mikor - szó szerint - beesett közéjük egy újabb háztársuk. Reflexből pattant volna fel, hogy segítsen Dórinak, ám a lány időközben sikeresen feltápászkodott, így csak aggódó hangon tette fel kérdését.
- Úristen jól vagy? Ugye nem ment ki a bokád, vagy semmi ilyesmi?
Tekintetét végigfuttatta az említett testrészen, amelyen hálistennek nem látszott, hogy bármi komolyabb baja történt volna az előbb. Mielőtt válaszolhatott volna a lány kérdésére és hellyel kínálhatta volna, visszaérkezett Ati is, aki most végre hatalmas mosollyal arcán parádézott és hangján is hallatszott, hogy jól sikerült a táncuk a tanárnővel. Rögtön a parkettre invitálta őket is, amelyre a szőke lány lelkesen indult is, az őt húzó fiú után. Visszafordulva kezét nyújtotta ülő társuk felé, aki azonban hamar mások megtaposásáról kezdett magyarázni, meg hogy milyen szép is a terem. Ez utóbbival nem vitatkozott, ám magára a tiltakozásra cseppet összeráncolt szemöldökkel felelt.
- Biztos nem jössz? Inni útközben is tudsz, a terem pedig megvár.
Bátorítóan mosolygott évfolyamtársára, ám amennyiben ő továbbra is ellenállt, kénytelen-kelletlen engedett Ati húzásának és hagyta magát a terem egy kevésbé zsúfolt részére vezetni. Ott hamar kisebb kört alkottak a többi diák között, és a fiú bele is kezdett egy különös koreográfiába. Egyértelmű volt, hogy ennyien nem tudnak hagyományosan táncolni, így kíváncsian bólintott rá társa ötletére, miszerint maguk rakják össze a saját kis mozdulatsorukat.
A standard táncokban otthon mozgott, hála apja vissza nem utasítható kérésének, miszerint minden hölgynek meg kell tanulnia legalább az alaplépéseket, de nem egy kínzásként fogta fel a dolgot, szeretett a zene ritmusára mozdulni, és ha ideje engedte volna, talán komolyabban is foglalkozott volna vele. Azonban ilyen szabadon még sosem kellett táncolnia, ahogy improvizálnia sem - leginkább különböző rendezvényeken kérték fel, ahova családjával járt, ott pedig nem játszottak a mostanihoz hasonló, modernebb zenéket, megmaradtak helyette a klasszikus szerzeményeknél és a néha már idegesítően emelkedett hangulatnál.
Azonban ez nem riasztotta vissza, izgatottan ment neki a kihívásnak és igyekezve a legjobbat nyújtani, próbálta leutánozni a fiú mozdulatait, több-kevesebb sikerrel. Mire nagyjából ment neki az első rész, el is jutottak oda, hogy most Keiko találjon ki valamit, amit hozzákapcsolhatnak, így érdeklődve kezdte figyelni az idősebb lányt.
Időközben a vidám mosoly visszatért ajkaira és néha fel-felnevetett, amikor egy különösen nehéz rész bemutatásához meg kellett erőltetniük magukat, hogy orra ne bukjanak.

Karácsonyi bál - Dóri

A dolgok hamar fordultak, az egyik pillanatban még Ati és Kei társaságában táncolt vígan, a következőben pedig a japán lány már sehol sem volt, hogy aztán a fiú is hamar eltűnjön. Lyra még szinte fel sem fogta az eseményeket, már egyedül is maradt a mulatozó tömeg közepén. Lemondóan nyögött fel, annyira tudta, hogy valami ehhez hasonló helyzet meg fogja találni.
Tanácstalanul pillantott körbe a táncolók sokaságán, hátha időközben legalább párja felszabadult, azonban mikor megtalálta tekintetével Noelt, az még mindig a zöld ruhás rellonossal táncolt. Rajtuk felejtette a szemét, és ennyi elég is volt, hogy találkozzon pillantása Erissel, aki egy gúnyos mosolyt villantott rá, mintha pontosan tudná, hogy mennyire kellemetlenül érzi magát a levitás lány, és csak tetézni akarná ezt. Megrökönyödött az elégedett vigyoron, hogy aztán egy fintor és egy szemforgatás után elkapja tekintetét a rellonos párosról és valami kevésbé zavarba ejtő társaságot keressen magának. Így vette észre a még mindig magányosan üldögélő Dórit, aki el sem mozdult helyéről, mióta otthagyták. Hamar visszavarázsolta a mosolyt ajkaira, még ha közben gondolatai nem is szabadultak az imént látott fölényes mosolytól, majd megindult háztársa felé.
Ügyesen szlalomozott a rengeteg ember között, így nemsokára már ott is állt Dóri mellett, hogy fellélegezve vetődjön le mellé egy székre.
- Történt valami izgalmas, mióta elmentünk?
Ülve tekintete akarva-akaratlan megint megtalálta a duót, akik most egymáshoz zavaróan közel hajolva beszélgettek. Halkan felszisszent a látványra, így inkább a mellette ülőre szegezte pillantását, és erővel ott is tartotta, nem akarta tovább csodálni a rellonosok műsorát.
- A lábad jobban van már? Ugye tényleg semmi komoly nem történt vele?
Miközben beszélt, egy kistányért vett kezei közé, és arra kezdett pakolni a finomságok közül. Nem volt éhes, de pótcselekvésnek az evés is tökéletesen megfelelt, így szép komótosan látott hozzá megrakott tányérjához. Pillantása közben egy sokkal örömtelibb jelenetet is megtalált: tőlük nem messze, a terem szélén Kei és Ati állt, és úgy látszott, végre egymásra találtak.
- Nézd csak, összejött a gerlepár.
Egy őszinte mosoly jelent meg ajkain, ahogy merengve figyelte a párocskát, majd újra elkomorodtak vonásai, ahogy eszébe jutott az ő "párja". Hiába volt hatalmas a kísértés, nem nézett a táncolók felé, helyette teljes figyelmét Dórira összpontosította, és remélte, hogy ezt a jó szokását az este folyamán meg tudja majd tartani.

Karácsonyi bál

A bál a legkevésbé sem úgy alakult, ahogy azt eltervezte. Először is, nem azzal jött, akivel akart, és habár szeretett háztársai társaságában lenni, mégis bántotta kicsit a dolog. Másrészt pedig a szeme előtt jött össze Keiko és Ati, aminek persze örült, de mégis keserű volt a szájíze kicsit, megint csak az első ok miatt. Dórinál kötött ki újfent, és habár próbált beszélgetést kezdeményezni a lánnyal, gondolatai csak visszatértek a rellonos felé, nem tudott túllépni a helyzeten.
Megnyugodva hallgatta a másik levitás beszámolóját az elválásuk óta eltelt időről, szerencsére semmi maradandó sérülése nem lett a lánynak, bár látta rajta, hogy azért fájlalja a lábát. Ezt követően ismét Keikóékon akadt meg a szeme, ami miatt - a változatosság kedvéért - a bosszankodás újra átjárta. Az utolsó csepp minden bizonnyal Dóri ártatlan megjegyzése volt, amelyre csak kínosan elmosolyodott, úgy szűrte fogai közül a választ.
- Valami rellonos dolgot kell elintézzen, de egyébként elvileg igen, párral jöttem...
Körmeit tenyerébe vájta, hogy uralkodjon érzelmein, nem akarta mutatni idegességét a másiknak, így az új kérdések megválaszolásához még egy mosolyt is erőltetett ajkaira. Csak nyugalom, beszélgess!
- Semmit nem hirdettek ki, talán csak a fenyődíszítés van még, mint program, bár őszintén, engem nem nagyon vonz a dolog. A lábaidról meg biztos túlzol, mindenki tud táncolni, ha nagyon akar. Bár inkább most egy darabig még ne nagyon próbáld ki a tehetséged.
A végére még egy őszintébb fajtából való mosoly is futotta, utána azonban megint csak elkomorodott, képtelen volt a gondolatait tartósan távol tartani a táncolóktól. Ezt csak fokozta, hogy egy - legalábbis számára - ismeretlen felsőbbéves Dóri kezébe nyomott egy dobozkát, amely, mint az szavaiból kiderült, minden bizonnyal valami ékszert rejtett. Csak egy halk "wáó" jött ki az ajkai közül, majd döntésre jutott. Még befejezte a tányérán lévő süteményeket, majd megelégelve az egészet, úgy döntött, ő inkább befejezi mára a bálozást. Határozottan állt fel, tekintetével még egyszer megkereste Noelt, egy kérdő szemöldökfelhúzást is küldött felé, amennyiben a fiú is figyelt rá, majd még Dórinak tett egy gyors exkuzálást.
- Ne haragudj, szerintem én most visszamegyek a toronyba, fáradt vagyok egy kicsit.
Felvillantott egy bocsánatkérő mosolyt, majd szapora léptekkel indult meg a kijárat felé. Bűntudata volt, hogy otthagyta a lányt, azonban jelenleg nem vágyott társaságra, maximum egy jó könyvre, amelybe beletemetkezve elfelejtheti az egész estét.

Zétény
~ outfit

Ismét elérkezett az évnyitó napja, és a tavalyival ellentétben idén, apjának köszönhetően, nem tehette meg, hogy megbújik a Levita klubhelyiségében. Mostanra már háztársaihoz is eljutott a híre, hogy szándéka ellenére ugyan, de eljegyezték, ezért legalább az értetlenkedő kérdésektől nem kellett szenvedjen, hogy ugyan mi baja van. A válasz mindenkinek egyértelmű volt: egy bizonyos rellonos már várja, hogy karonfogja Lyrát és együtt vonuljanak be a Nagyterembe. Szinte már mesébe illő. Brr.
Szépen, kötelességtudóan felöltözött hát, bár aki ismerte, annak feltűnhetett, hogy nyomott hangulata rányomta bélyegét kinézetére is, a szokottnál sötétebb göncökbe bújt, csak hogy kifejezze határtalan lelkesedését, amelyet a randevú iránt érzett.
Miután prefektusi jelvényét is gondosan felerősítette, egy látványosan nagy sóhaj után megindult kifelé, hogy találkozzon élete megkeserítőjével. A tőle telhető leglassabban lépegetett, minden lépcsőfordulóban megállt szusszanni egyet, de tovább már nem odázhatta az egyre közeledő pillanatot, egyrészt mert ha ennél lassabban ment volna, akkor már visszafele halad, másrészt pedig késni nem akart, azt rangján alulinak érezte. Így tehát a megbeszélt időpontban, percre pontosan megérkezett a Nagyterem előtti folyosószakaszra, ahol most szinte fekete tengert alkottak a taláros diákok, hogy egy gyors körbetekintést követően ki is szúrja vőlegényét. Sóhajtott még egy utolsót, majd beletörődve sanyarú sorsába megindult a rellonos felé.
Legnagyobb elkeseredettségére a fiú a megbeszéltekhez tartva magát várt rá, Lyrának pedig nem volt semmi kibúvója, mostanra már beletörődött sorsába.
Közönyös kifejezést erőltetett arcára, egyelőre a műmosoly még nem ment, első körben a fintorát próbálta eltüntetni. Mikor aztán elfogadhatónak ítélte ábrázatát, kelletlenül ugyan, de a farkas elé lépett, majd ajkait még mindig szorosan összeszorítva, kipréselt magából egy nem túl lelkes köszönést is.
- Szia.
Ollé, kezdődik a móka!

Zétény

Nos, a nehezén túl is volt. Szépen felöltözve, levitás prefektushoz méltóan elindult a tanévnyitóra, Black lányhoz méltó módon pedig vállalta a családja által rá kiszabott kötelezettséget is. Pedig Merlin a megmondhatója, hatalmas volt a kísértés, hogy egyszerűen magára zárja a szoba ajtaját, miután Runáék kimentek, ő pedig bent maradjon, egészen a lakoma legvégéig. Farkaska akkor nem tehetett volna semmit, esélye sem lett volna a szfinx feladványával szemben, ő pedig békében eltölthette volna az estéjét csendes magányában.
És mégse. A gondolat, hogy milyen egyszerűen megúszhatta volna az egész kellemetlenséget, ami tanévnyitó címen futott, egy keserű fintort húzott ajkaira, épp miután köszönt a kiválasztottjának.
A fenyegető mosoly, amelyet válaszul kapott, már meg sem lepte, annál inkább a viszonylag civilizált megfogalmazás, amely végéről szinte már hiányolta az elvárt öcsém megszólítást.
Ennek ellenére azonban nem mutatta meglepettségét, továbbra is szótlanul követte a rellonost, ki a tömegből, egy viszonylag kihalt folyosószakaszra, ahol aztán szembefordult vele, és miután sokatmondóan keresztbe fűzte karjait maga előtt, tekintetét a másikra függesztette.
- Mondd.
Nos... Maradjunk annyiban, hogy az udvariasságát elhagyta, még valahol a Levita klubhelyiségében.
Amikor aztán egy kész monológot kapott válaszul... Ezúttal már nem tudta elrejteni meglepettségét, ami kiült arcára, és ami aztán szép lassan átváltott felháborodásba, majd végül zavarba. Mikor aztán elhalt a fiú hangja, ő pár pillanatig még csendben maradt, magában többször átrágta az elhangzott szavakat, nem akart átgondolatlan választ adni.
Szóval jó lenne, ha nem rontaná el. Meg hogy mosolyogjon, nem, ne vicsorogjon, kedvesen mosolyogjon rá. És persze kérhet valamit...
Ez utóbbi még ötletnek is nevetséges volt, nincs semmi, de egyáltalán semmi, amit akarna tőle, már persze azon kívül, hogy soha többet ne kerüljön a szeme elé. Sejtette azonban, hogy ez a kérés már kívül esne a fiú által emlegetett ésszerű határokon. Szomorú.
De akkor mit kérjen? Már ha egyáltalán teljesíteni akarja farkaska kérését és megpróbálja hihetőbben játszani a szerepét. Bahh, belegondolni is fárasztó, nem véletlenül nem színjátszókörös.
És akkor felbukkant egy apró gondolatfoszlány, a kíváncsiság bátortalan ötlete, amely először tökéletesen nevetségesnek tűnt, amit egy kézmozdulattal el lehet hessenteni, de mégis befészkelte magát a lány gondolatai közé, míg az már másra sem tudott gondolni.
Elragadó mosoly terült el ajkain, szemei fényesen csillogtak, ahogyan közelebb lépett a fiúhoz, majd a látszattal szöges ellentétben lévő, határozott, szinte már parancsoló hangon kimondta a fejében mostanra már szinte örvénylő gondolatot.
- Rendben, vigyél be a Rellonba.

Zétény, majd levitás törpök

Kimondta. Valószínű, hogy meglepő lehetett ez a mondat a szájából, ő azonban semmi furcsát nem érzett benne, az okok számára világosak voltak. Az iskolában töltött két évben már volt szerencséje több kisebb kalandba belekeveredni, többségében a Levita tárnáiban, és bár előfordult, hogy nem épp veszélytelen helyzetbe került, egyfajta kaland-, és még inkább tudásvágy azóta nem tágított belőle. Már nem érte be a könyvtár nyújtotta tudással, másra, izgalmasabbra vágyott, és a lehetőség, hogy belógjon a híres-hírhedt sárkányfészekbe... Nos, pont ezt az izgalmat garantálta.
Amikor a rellonos nem adott egyenes választ rögtön, őszintén szólva, már meg sem lepődött, csak megforgatta szemeit, majd tekintetét egészen addig a fiú jégkék tükreibe fúrta, amíg meg nem kapta az elvárt beleegyező választ. Akkor aztán elfeledkezve magáról és az általános tartózkodásról, amelyet vőlegénye felé tanúsított eddig, elégedetten elvigyorodott és teljes természetességgel karolt bele a felajánlott kézbe.
Gondtalansága egészen addig kitartott, amíg meg nem érkeztek a Nagyterem elé, ahol is újra rá kellett jöjjön, hogy még mindig csak felsőbb utasításra cselekszik. Azonban még fényesen ragyogott lelki szemei előtt a beígért jutalom, így megelégedett egy beletörődő sóhajjal, mielőtt felöltötte magára legjobb mosolyát.
Állát megemelve, egyenes tartással, visszafogott, de azért bájos mosollyal lépett be a terembe jegyese oldalán, szinte sugárzott róla az elégedett boldogság. Vagyis úgy látszott, és ennyi pont elég is volt.
Egy pillanatra megtorpantak, hogy mindenki megcsodálhassa őket, majd a kékek asztala felé vették az irányt, ahol is nem ért véget a műsor, miután helyet foglalt Miza mellett, még el kellett viselje magán a fiú érintését, ahogy az megjátszott gyöngédséggel megigazította egy rakoncátlan tincsét, majd egy látványos és szinte már csöpögősen romantikus kézcsókkal elbúcsúzott tőle. Lyra csak egy biccentéssel reagálta le a köszönést, majd fordult is vissza a szfinxek felé, még az sem tűnt fel neki, hogy leendő férje a mellette ülőnek kacsintott.
- Ne szóljatok hozzám.
A mosoly egy pillanat alatt olvadt le arcáról, de teljes tudatában a figyelő szemeknek megpróbálta elrejteni zaklatott arckifejezését, egyik kezét a homlokának támasztotta és úgy is maradt néma csendben egészen az igazgató beszédéig. Csak legyen már vége. Csak mehessen már.