36. tanév, tanulmányi szünet
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Bagolykő Mágustanoda FórumA kastély - Nyugati szárnyElső emelet
Nagyterem - Lorelai K. Riviera hozzászólásai (3 darab)

Oldalak: [1] Le | Téma száljai | Témaleírás
Lorelai K. Riviera
INAKTÍV


bejegyzett hydromágus
offline
RPG hsz: 213
Összes hsz: 2490
Írta: 2014. március 18. 19:30 | Link

Sophie Alsen

Az évnyitó unalmas, mint mindig, de a megjelenés kötelező. Legalábbis nekem biztosan, ugyanis prefektus vagyok. Kicsit el kellett gondolkodnom azon nem vagyok-e túl régóta ebben a pozícióban... ráadásul már másodszorra veselkedek neki ennek az egésznek.
Szokásos rutinfeladataimat végzem az évnyitón, a bukdácsoló, tanácstalan elsősöket útbaigazítom, igyekszem elhallgattatni azokat a személyeket, akiknek túl nagy a szájuk és zavarják a helyet. Próbálom a tömeget is irányítani, ha éppen valami történik. Mert ezeken az évnyitókon sosincs nyugalom, na persze nem mintha máskor olyan ártalmatlan és unalmas lenne a kastély.
Ráadásul undorító kék az egész ünnepség, amikor gyönyörű sárga színekben pompázott a nagyterem, sokkal jobban tetszett. Fintorogva néztem körbe... a Levita nagyra lehet magával, ezt az évet átengedtük nekik. A következőben biztosan lesz ellenfelük, nem akarom feladni, bár nem volt túl sok időm a pontversennyel törődni ebben a tanévben. Így utólag morogni én is tudok, hogy elvesztettük a kupát, de nem érzem magam bűnösnek, hogy nem tettem érte. Az ilyesmi egyszerűen lepereg rólam.
Amikor vége volt a beosztásnak, végignéztem az újdonsült diákokon. Nem festettek valami talpraesettnek, mégis nosztalgikus érzéseket keltettek bennem. Ó, igen, nagyon is emlékszem arra, amikor én álltam ott, amikor idejöttem a kastélyba. Még egészen elveszett voltam, nem tudtam éjszakánként jól aludni, akaratom ellenére küldtek ide. El sem tudtam volna képzelni rosszabb helyet ennél. Most viszont elég nehéz lenne elképzelni az életem a Bagolykő nélkül. A sors iróniája.
Annyira fáj az önérzetemnek bevallani, hogy a nagynénémnek igaza volt: itt megtalálhattam a számításomat. Deborah sosem lesz a szívem csücske, de már nem akarok minden áron lázadni ellene, rájöttem, hogy felesleges.
Felpillantottam, visszatértem az emlékekből a valóságba. Halovány mosollyal megrázta a fejem, majd odaléptem a Navine asztalához. Mielőtt még leültem volna, egy kislányt láttam erre téblábolni, a házamhoz osztották be őt. Éppen egy szellem repült felé és tapasztalatból tudtam, hogy nem túl kellemes élmény.
- Tűnés. - Szóltam a szellemnek, miközben felemeltem a pálcám, bár nem sok kárt tehettem volna benne. A kísértet kikerülte a lányt, talán csak a fagyos tekintetem ijesztette el. A kis újoncra pillantottam.
- Látom nem igazán találod a helyed. - Mondtam neki, miközben leültem az asztalunkhoz. - Ülj ide, ha akarsz.
Biztosan ijesztő lehetek egy kislánynak. Nem vagyok a legbarátságosabb jelenség, emellett mestertanonc vagyok... további erényem, hogy még meg is büntethetem, ha akarom. Halványan elmosolyodtam a gondolatra, ahogy magamra nézek kicsi szemmel és megremeg a térdem. Lori, a rettegett. Őszintén szólva, tetszik ez az imázs. De most megengedtem a kislánynak, hogy leüljön velem vacsorázni. Miért ne? Ma rendesnek kell lennem velük és nem elijeszteni őket.
Szál megtekintése

Lorelai K. Riviera
INAKTÍV


bejegyzett hydromágus
offline
RPG hsz: 213
Összes hsz: 2490
Írta: 2014. március 19. 20:52 | Link

Sophie

Úgy látom, a lányka nem érzi magát túl kellemesen itt. Elég idegesnek tűnik, egyből feltűnik. Nem bámulok felé, csak szemöldököm alól, oldalra pillantok néha. Ha már úgy döntött, leül mellém, figyelek rá kicsit. Tudom, nem lehet minden diákot egyesével terelgetni, ahhoz túl sokan vannak, de olyan kis elveszettnek tűnik. Még az én kőszívem is meg lehet enyhíteni néha - a kislány erre most pont alkalmas. Persze, nem mutatom, hogy észrevettem, mennyire rosszul érzi magát.
Úgy tűnik, mintha kicsit melege is lenne a lámpalázon kívül. Elveszek az asztalról egy pohár vizet, egy ideig a kezemben tartom és az elemi mágiával alaposan lehűtöm neki. Jóleső, frissítő így is, de így talán jobban fog csúszni neki.
- Tessék, idd meg ezt. - Adom oda neki a poharat, miközben egy nagyon nevetgélő diákcsoportot méregetek. Nem vagyok túl éhes, talán majd pár falatot eszek, de azt is csak később. Nekem most fontosabb dolgom van, úgy érzem, mintha minden pillanatban elszabadulhatna a pokol.
Aztán a következő pillanatban a lány bemutatkozik, erre kicsit hátrébb dőlök, felé fordítom a fejem, rápillantok. Szimpatikus, hogy nem fél hozzám szólni és nem tűnik megszeppent báránykának, amikor rápillantok.
- Lorelai Riviera vagyok, örülök.
Biccentettem egy kicsit a lánynak, majd egy picit végignéztem rajta. Úgy tűnt, lassan kicsit megnyugszik. Nem tudom, hogy ez a jelenlétemnek köszönhető, vagy magában rendezte csak a dolgokat, de őszintén szólva nem is érdekel annyira. Viszont ha már megmert szólítani, igyekszek felhagyni a szavakban szűkölködő énemmel.
- Egyél bátran, nagyon finom szokott lenni. Jól főznek a manók, különösen a sültekhez értenek.
Halvány félmosollyal adtam tanácsokat neki, hiszen még nem igazán tudja, milyen is itt a koszt. Nem vagyok nagy evő, de vannak fogások, amiket tényleg muszáj kipróbálni itt, ilyenek a sültek. A manók nem tudom, hogyan csinálják, de legyen az sertés, bárány, marha, csirke... mindig tökéletes. Nem túl rágós, de nem is száraz. Pont tökéletes.
- Nem magyar neved van. Honnan jöttél ide? - Kérdeztem végül, miközben elvettem én is egy pohár vizet és ittam belőle pár kortyot, majd testemmel félig a lány felé fordultam, hogy a szemébe nézhessek.
Szál megtekintése

Lorelai K. Riviera
INAKTÍV


bejegyzett hydromágus
offline
RPG hsz: 213
Összes hsz: 2490
Írta: 2014. március 20. 22:01 | Link

Sophie

Látom, ahogy a lány elveszi a poharat tőlem, nem igazán érti, miért pont azt kéne innia. Viszont nagyon tetszik, hogy nem kérdez semmit, csak csendesen kortyolgatja a hűs vizet. Talán némi feloldást jelent neki a talár melege alól. Elkaptam a tekintetét, ahogy egy hálás pillantást vetett felém, én pedig egy aprót bólintottam neki. Most, hogy így belegondolok, gyakran kommunikáltam mindig is apró, nonverbális jelekkel.
Amikor azt mondja, hogy nem látott még manókat, csak megemelem az egyik szemöldökömet. Kicsit érdekes, de egyáltalán nem lepődök meg rajta.
- Varázstalan szülőknél éltél, ugye? Amikor idejöttem, én sem láttam még manót, ne aggódj. Viszont ne lepődj meg, ha sok új dologgal találkozol majd a kastélyban.
Jobbnak láttam előrevetíteni, hogy készüljön fel a meglepetésekre. Jól emlékszem, amikor idejöttem, mennyire hihetetlen volt az egész. Mint egy rémálom - hiszen én utáltam itt lenni. Ennek ellenére csodálatosnak találtam a varázsvilágot. Viszonylag hamar meg is szoktam mindent, a manókat és minden mást. A kastélyt is kiismertem már teljesen, hiszen rengeteg ideje élek már itt. Hét éve? Még belegondolni is iszonyat sok. Halvány mosoly kúszik az arcomra, amikor ezekben a gondolatokban elmerülök. Nosztalgikus érzés, csak idősebbnek érzem magam tőle. Mintha már ide sem tartoznék...? Egyszer el kell hagynom a kastélyt, ha minden igaz. Nem élhetem itt le az élete. Vagy mégis?
Közben Sophie-t figyelem, azt, ahogy eszeget és látom rajta, tényleg ízlik neki. A mosolyom erősödik kicsit, amikor őt nézem. Hiába, nem tehetek róla. Egyszerűen aranyosnak találom a lányt. Jól is esik most beszélgetni kicsit vele és nem az esemény felkavarodására figyelni. Amikor meghallom a nevelőszülő szót, akaratlanul is kicsit megrándulnak a szemöldökeim - össze akarnak húzódni.
- Mesélj róla, ha akarsz. - Ajánlom fel neki. Nem akarok rámenős lenni, miért lennék? Ha nem akar róla beszélni, úgysem fog. Ha pedig akar, majd meghallgatom. Pontosan tudom, az ember mennyire meg tud szenvedni a családjáért, a családjával. Elég sok dolgon mentem keresztül, talán most hasznot húzhatnék belőle és tanácsolhatnék neki valami hasznosat.
Aztán Sophie elfordul, egyértelmű, hogy sír és az is, hogy titkolni akarja. Nem mondok semmit, nem teszek rá megjegyzést. Úgy teszek, mintha semmi sem történt volna. Nem akarom nyaggatni vele, hagyom, hadd szedje össze magát. Csak utána pillantok le rá újra.
- Angliából származom, de a nagynéném előírta, hogy itt tanuljak. Megszerettem Magyarországot, csodálatos hely. - Bólintottam mellé egy aprót, majd belegondoltam, mennyire jóra fordult minden... már ami az országot illeti. Nekem kellett ez, szükségem volt erre. Itt kellett maradnom, még ha itt nem is menekülhetek örökre az emlékek elől. Nem is szabad tovább menekülnöm, szembe kell néznem velük.
- Így elsőre hogy tetszik a kastély? Örülsz neki, hogy itt lehetsz?
Szál megtekintése

Nagyterem - Lorelai K. Riviera hozzászólásai (3 darab)

Oldalak: [1] Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda FórumA kastély - Nyugati szárnyElső emelet