[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=829817#post829817][b]Bajnóczi Kimoriah - 2021.04.18. 20:37[/b][/url]

Szemeimet forgatom igen egyértelműen a kérdésére. Ebből eléggé lejön a neki szánt válaszom is valószínűleg. Soha. Soha nem volt olyan, hogy kopogott volna és az ajtó előtt, türelmesen, mint minden ember - kivéve Belián, mert ő simán bejöhet - megvárta volna, hogy kinyissam és beinvitáljam. Volt már arra is példa, hogy zuhanyzás után battyogtam lefelé a lépcsőn, ő meg az étkezőasztalnál tömte a fejét. Kihordtam egy hátsófalit, ő meg teli arccal kinevetett. Így visszagondolva tényleg vicces volt, de azért nem annyira, hogy mindennap megtörténjen.
- Nevetni fogsz, de ha otthon vagyok hajlamos vagyok elhagyni a pálcámat, szóval… - köhintek egy aprót. - Az unikornisos mamuszommal szándékoztam elkergetni, ő pedig annyira kinevetett, azt hittem túl sem éli - legyintek az egészre egyet. Régen volt, és nagyon reméltem, hogy soha többet nem fog megtörténni, de persze nem volt ekkora szerencsém. Lássuk be: Arion nélkül unalmasak lennének a hétköznapjaim. Belián szavai után csak még inkább megerősítést nyer ez, mert az rendben van, hogy titokzatos, de miért az én házamban kell annak lennie? Jó, belátom, soha nem bánom, ha jön, mindig ugyanolyan boldogsággal fogadom, miután megcsapkodtam papuccsal, mert hang nélkül osont be a házba, de e mellé még szexi is lenne? Végül is… csak legyintek egyet végül. Nem szeretnék erről beszélni. Ahogy Belián sem. Megértően bólogatok, hogy rendben, akkor ejtsük a témát, nem fogom erőltetni.
- Arra gondoltam, hogy leginkább iszunk, viszont… - gyorsítom meg lépteimet, hogy elé kerülhessek, miután rágyújt. - Ha szeretnéd, csak sétálhatunk is, miközben kibeszéljük, hogy a szaktársam megint mennyire undorító ruhában jött előadásra - mosolyodom el szélesen. Ha nem szeretne beszélni róla, akkor nem fogunk, így az alkalom tökéletes arra, hogy kipletyizzük magunkat a lányról, aki eddig mindkettőnket megbotránkoztatott. Vagy csak úgy általában pletyizzünk mindenről is.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=829874#post829874][b]Vivien Poulain - 2021.04.20. 18:38[/b][/url]

Még épp a koccintáson sem voltak túl, nehézségekről meg problémákról meg jobb lett volna már kissé derültebb állapotban társalogni. Még túl józan volt hozzá, de aztán belegondolt, és úgy érezte, talán akkor se tudna mit mondani, ha már pityókás lenne.
- Nincs. - Megrázta a fejét, finom mosoly mellett, de aztán meg is ingatta kicsit. - Vagyis hát persze, mindig akad valami apró bosszúság. Ma például lemaradtam az ebédről, és le kellett mennem a konyhába, de ez igazán nem akkora dolog.
És igazság szerint jól is érezte magát a kis privát étkezésén, volt lehetősége csakis a saját gondolataival foglalkozni. Nem mintha magának való lett volna, épp ellenkezőleg, mostanra már egészen barátságos volt mindenkivel, levetkőzte fiatalkori távolságtartó énjét, de épp ezért sokkal többet törődött másokkal, mint önmagával. Egy kis me-time pedig nem ártott.
És igaza lehetett Zorkának, talán egy saját bútor, ami valóban csak neki készült, is jó lehetett. Ha valakinek például minden ismerőse az IKEA-ra esküdött, valószínű volt, hogy találkozik két egyforma tárggyal vagy bútorral előbb-utobb, de ha neki készül egy, abból nem lesz több a világon.
Kollégája határozott szavaira kicsit el is nevette magát, kezét szája elé emelve.
- Rendben-rendben, majd valahogy beleerőszakoljuk Olival a büdzsébe - ígérte. Voltak kedvesének is saját kis elképzelései jövőbeli otthonukat illetően, szóval belefért, hogy neki is legyen egy-kettő.
Erre ittak is, ha már a nehézségekre nem, és Vivi nagyon finomnak találta a bort. Nem volt szakértője a témának, hiába volt kedvelt nedű számára. Megitta szárazon, édesen, a rosét végképp nem vetette meg. De még a gyümölcsösebbekkel is szívesen barátkozott.
- Tökéletes választás volt - dícsérte meg Zorkát, és ismét kortyolt egyet. - Na és hogy néznek ki azok a lámpák? Vajon egy invito megtalálja őket, vagy annál drágábbak voltak?
Ha mondjuk olyan egyedi darabok, mint az emlegedett Hangsági bútorok, akkor könnyen lehet, hogy lopásgátló is van rajtuk.
- Bár jobban belegondolva.. nem biztos, hogy jót tenne nekik egy kis reptetés, igaz? - kérdezte, és már sejtette, hogy bizony itt mugli-módon kell majd szétnézniük.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=829887#post829887][b]Bánki Zorka - 2021.04.21. 08:38[/b][/url]

Vivien

– Hmm, rendeljünk valami kaját?   - ha már az ebédről esett szó. Ő sem igazán evett ma, éhgyomorra pedig nem a legszerencsésebb inni, de már késő bánat, hiszen belevágtak.
- A kicsik között elfelejtettem, hogy milyen az a jó, meleg és friss kávé. Folyamatosan kihűl a koffein adagom, mire odajutok, hogy megigyam – alapból jegeskávét kellene készíteni, mert akkor nem bosszankodna folyton, hogy már megint kihűlt a lötty. - Az evés meg szerintem csak azért jut eszembe, mert a tanáriban szokott lenni néha süti - hát ez az élet vár rájuk? Rendezetlen táplálkozás és alvási zavarok? Elég rosszul hangzik, de hát ők választották ezt.
– Hogy mi? – neveti el magát hangosan. – Te azt hitted, hogy azt akarom, ti vegyétek meg? – továbbra is nevet, majd iszik még egy kortyot. – Az én ajándékom lesz, ne szórakozz, ti meg majd költitek a kis Vivire és kis Olira a megtakarításotokat – nevetése végül szelíd mosollyá formálódik.
– Két álló lámpa, ekrű színű búrával, két kapcsolóval, ezüstözött talppal. Ó nem, ezek nem drágák, nem vagyok burzsuj – rázza meg megint vállait a nevetés. – Kezdek félni attól, hogy mit gondolsz rólam – de tényleg aggódik. Nem szeretne nagy méltóságnak tűnni, mert nem is az. Szerencsés, hiszen a nagycsalád ellenére, mégis volt mindig mindenre elegendő pénzük. De soha nem kezdte el szórni, megtanították megbecsülni az értéket.
– Őszintén nem tudom, hogy jót tenne-e nekik – eszébe se jutott egy reptetés, ő mindig a nehezebb formáját választja a dolgoknak. Annyi időt töltött már muglik között, hogy úgy gondolkozik, cselekszik, mint ők.
– Sőt – felpattan és elindul a nappaliként funkcionáló helyiség felé. – Abban sem vagyok már teljesen biztos, hogy itt vannak – ráncolja össze a homlokát, majd lassan körbeforog. – Tényleg nem tudom.. – zavartan vakarja meg a tarkóját, majd visszatipeg Vivihez.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=830039#post830039][b]Vivien Poulain - 2021.04.23. 16:59[/b][/url]

Azt hitte, a kései ebédjével ő lehet a nap mártírja, de Zorka szavaira Vivien szemei kissé elkerekedtek.
- Te csak sütit ettél ma? Hát persze, akkor rendeljünk! - jelentette ki.
Ő mondjuk éppenséggel nem volt éhes most még, és lehet, hogy a másik nő sem érezte annak magát, de ha valaki csak annyit eszik, hogy ne ájuljon el, annak a gyomra már annyira össze lehet szűkülve, hogy észre sem veszi, hogy nincs benne semmi. Ami alapjáraton sem túl jó, hát még ha alkoholt iszik az illető.
Kotorászni kezdett mobiltelefonja után, miközben már a saját bútor kérdését vitatták meg, viszont egy ponton megakadt a mozdulatban, és egy pillanatig úgy nézett a nevetéstől rázkódó Zorkára, mintha nem tudná eldönteni, hogy komolyan vegye-e őt, avagy sem.
- Ne csináld, te is fizetésből élsz! Vagy csak hobbiból dolgozol? - nevette el magát most már ő is. - De komolyan, nem fogadhatom el.
Nem volt anyagilag támogató családja, egész gyermekkorát, és fiatal felnőtt korát is úgy élte le, hogy magának kellet gondoskodnia a legtöbb dologról, így nem volt hozzászokva, hogy bármit is csak úgy kap. Nem is igényelte.
Viszont a kis Olit és kis Vivit emlegetve nem tudott a mosoly lehervadni az arcáról.
- Ott pedig még nem tartunk, hogy a mini verzióinkat szabadítsuk a világra. Az még nagyon a jövő zenéje.
Persze szeretett volna gyerekeket. Legalábbis úgy érezte, szeretne. Máskor meg már kevésbé volt biztos a dologban. Erről még néhányszor komolyan el kell beszélgessenek majd Olivérrel. De nem mostanában.
Úgy tűnt, hamar beütött a bor, Zorka legalábbis folyamatosan nevetett, és Vivi hangulata is emelkedett volt. Együtt nevetett kollégájával, ahogy az mentegezőzni kezdett a lámpák okán.
- Az se zavarna, ha valóban csak kínodban tanítanál, mert már annyira unod a pénzszórást - kuncogott. Egyáltalán nem ítélt meg negatívan senkit sem az alapján, hogy mennyire volt vagyonos, vagy sem. A pénz meg tudta rontani a lelket persze, de nem feltétlenül tette, és ugyanúgy lehetett borzalmas ember az, akinek egy vasa sem volt.
Elvetették végül a lámpák reptetésének ötletét, és Zorka látszólag azt is kezdte kétségbe vonni, hogy egyáltalán itt vannak. Még jó, hogy ők meg igen, érdemes volt idejönniük. De Vivi ezen is csak koncugott.
- Nem baj. Találjuk ki, mit eszünk, aztán teli hassal és még két újabb pohár mellett kitaláljuk, hogyan tovább. - Kezében már ott volt a telefon, és épp a Hoppincér alkalmazást nyitotta meg. A legváltozatosabb varázslók által látogatott helyekről szállítottak ki hopp-hálózaton, vagy hoppanálásos módszerrel. Persze az ötlet alapja a mugliktól származott, ahogy az is, hogy mobiltelefonon működött.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=830066#post830066][b]Demeter Hunor - 2021.04.23. 21:22[/b][/url]

Szeretném én venni Betti jegyét, de végül ő fizeti. Megígértetem vele azonban, hogy a múzeum végigjárása után meghívhatom valamire. Aztán mégsem kezdünk neki a túrának, leragadunk a betűmágneseknél. Ilyeneket varázslattal is lehetne csinálni - jut eszembe, de hangosan nem mondom ki a muglik előtt.
Barátosném az én nevemet rakja, nekem már csak a B hiányzik az övéből. A jobb sarokban meglátok egy "BORI" feliratot, jobb híján tőle kölcsönzöm el az utolsó betűt. Bocsi, Ori.
Mögöttünk egy három lányból álló csapat érkezik, és a jegyük megvétele után rögtön át is lépik az első terembe vezető ajtót.
- Érdekes, hogy itt Pesten sosem tudni, hogy akivel találkozol... olyan-e, mint mi - beszélek neki rébuszokban. - Bár a földalattin idefelé láttam egy kétfarkú terriert! - újságolom.
A neveink láttán meg is születik a kezdő selfie ötlete. Előveszem életem első, vadiúj Xiaomi mobiltelefonját. Már elég jól bírom kezelni.
- Állj csak ide!
Feltartom a telefont. Ha Betti a kijelzőjére néz, láthat engem és a betűket a falon. Megvárom, amíg ő is beér a képbe, hogy kattinthassak. Amint ez megvan, már tényleg indulhatunk.
A csupa rózsaszín teremből egy ajtó vezet, amin átlépve egy műanyag flamingókkal és rózsaszín pálmafákkal díszített pink szobában találjuk magunkat. Egy nagy eper és egy banán lóg a plafonról láncon. Az előttünk érkező lányok épp most hagyják el a terepet, amikor az utolsó is lekászálódik az eperhintáról, és a többiek után szalad.
- Pont jókor jöttünk, nincsenek sokan!
- Hinta?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=830350#post830350][b]Bánki Zorka - 2021.04.26. 08:50[/b][/url]

Vivien

Ez az a pont, ahol Zorka abban sem biztos igazán, hogy sütit evett egyáltalán ma. Lehet, hogy csak egy fél cukorkára futotta, vagy Karola maradék csokijára, amit elvett valamelyik nap. Sosem számolja a kalóriát, s a gyomra már annyira megszokta, hogy alig kap valamit, hogy gyakorlatilag az éhségérzet hosszú órákon át nem jelentkezik. Bár most korran a gyomra, ahogy megemlítik az étkezés lehetőségét, s ha már Vivi intézni kezdi, ő inkább csak iszik, hogy aztán a nő szavaitól, majdnem sikeresen megfulladjon.
- Szerintem meglepődnél, ha tudnád, hogy mennyi mindent csinálok azért, hogy legyen fizetésem – mosolyodik el szelíden. – Nem kérdés vagy kérés volt. Kijelentettem, hogy kapsz, mert megjár és mert láttam a csillanást a szemedben, mikor Hansági neve felmerült – bár maga a fickó kissé nehéz eset, de amiket készít azok briliánsak. Örül annak, hogy gyűjtögetett és ki tudta fizetni, végre olyan a ház, amilyet ő szeretett volna.
– Még, de majd eljön az ideje és én tökre támogatom – ő mindenkit támogat ebben. Saját magát jelenleg még nem látja szülőkét. Tény, hogy Jasonnel tettek viccből nem is olyan régen egy megállapodást, de kétli, hogy valaha is bekövetkezne. Szóval marad az állatos nőci, a jó fej nagynéni, keresztanya vagy csak a bolond szomszédnő. Mindegyikkel megelégszik majd, s majd jókat nevet, mikor mindenki mehet haza a gyermek miatt, ő meg még tovább dorbézolhat. Az más kérdés, hogy nem lesz kivel…
– Naaaa -  húzza fel a nóziját egy pillanatra, mintha tényleg megsértődne. –Nem szórom, okosan költöm, tényleg – hozná ő a bizonylatokat és számlákat, de szerencsére nincsenek kéznél. Zorka sosem volt az a pénzszóró típus, megtanították becsülni, de néha azért elcsábul egy-egy értékesebb darabra, aztán általában hamar meg is unja őket, de ilyenkor sem dobja ki. Eladja! Vagy elcseréli! Csomó mindent szerzett már így, imádja a muglikat ezekért az ötletekért.
– Mondjuk teli hassal kevésbé üt az ital – cicceg párat, s ha már kiürült mindkettejük pohara, gyorsan tölt bele, hogy még az evés előtt jusson a nedűből a szervezetükbe.
– Visszatérve a tanításra – kezd bele végül őszintén.  – Azért tanultam a szakmát, mert úgy éreztem kell valami a művészet mellé, hiszen abból nem biztos, hogy meg lehet élni.. De, hogy már elsőre két osztályvezetését kapjam!  – csattan fel halkan nevetve. – Szerintem Keserűnek elment az esze – nevet még mindig. Talán soha nem fogja elfelejteni a pillanatot, mikor kiderült a dolog, először nem tudta, hogy sírjon vagy nevessen, ezért faarccal hallgatta végig a felvezetést. – Csóró Karola is az én kezem alá tartozik, hát szegény gyerek – nevet újfent. Nincs annál rosszabb, ha egy rokonunk tanít, szegény Karola meg kifogta őt, akinél lakik. Ez egy örökéletre megutáltathat vele mindent, ha Zorka nem kezeli jól.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=830562#post830562][b]Elijah Kearney - 2021.04.28. 18:40[/b][/url]

Ha be kellene tájolnom, hogy mennyire vagyok izgatott, akkor a fekvő nyolcasra esne a tippem, elég erősen. Nem is az, hogy félek, hanem ez az a fajta izgalom, ami jó. Meleg van, így nem lepődöm meg, hogy izzad a tenyerem, viszont nem szeretnék csatak izzadtan állni előtte, mint aki nem ismeri a szappan és a dezodor kettősének szükségességét. Csak remélem, hogy eleget fújtam magamra - anya így is megjegyezte, hogy minek csinálom, sosem voltam amúgy sem büdös. Csak a szomszéd szerint, de a "büdös-kölyke" kifejezés nem éppen arra irányult, mint amit elfedni próbálok. Talán egy kicsit túl is készültem, oda sem neki, szerintem belefér. Napszemüveg mögé rejtem kíváncsi és kutató íriszeimet, hiszen szeretném minél előbb meg is látni, nem csak állni, mint az a szamár. Egyszer véletlen integetek valakinek, mert azt hittem ő, gyorsan próbáltam korrigálni egy nyújtózkodás és vakarás keverékének, több-kevesebb sikerrel. Így inkább nézek csendben, az lesz a legbiztosabb, amivel nem égek be.
A telefonomra is többször ránézek, nem-e üzent, hogy mégsem jó, de csak az egyik jó mugli haverom írt, mikor megyek át játszani az új konzolján. Gyorsan visszaírok, hogy családi ügy - mert na, nem kell neki tudnia, hogy mit csinálok - aztán el is teszem. Épp időben, mert ekkor már tényleg őt pillantom meg, most már nyugodtan integethetek neki. És szerencsére, nem újabb felsülés a dolog, valóban őt látom. Nem mást.
- Szia! - köszönök, miközben gyorsan feltolom fejem tetejére a napszemüvegemet. Valahogy hiába sok a nap, nem szeretem, ha valakivel úgy beszélek, hogy rajtam van. Elvégre, úgy nehezen néz mondjuk beszéd közben a szemembe, ugyebár. Épp időben engedem le a kezem, így fogadni tudom az ölelését is, fél kézzel ugyan, mert a másikban ott a szatyor ugyebár. Még egy ügyetlen puszit is sikerül az arcára adnom hirtelen felindulásból. Miért is ne?
- Ajh, nagyon jó. De azért hiányzott az itthon is – mert az is otthon, meg ez is, nem is tudok és nem is akarok nagyon választani a kettő között. - Három hétig, anyu rátolt még egy hetet. Úgyhogy most leadom, amiket belém tömtek kilókat – nevetek fel, hogy a nagyszülők már csak ilyenek. De nem haragszom, ritkán látjuk őket, talán télen ha megint megyünk majd, de csak pár napra, az ünnepekre. Vagyis lehet én nem is jutok el oda, nem tudom, hogyan lesz sosem a karácsony.
- És nektek milyen volt? Látom, szép színed lett – nézek rá, majd kapcsolok, hogy majdnem elfelejtettem. - És nagyon jól áll ez a ruha is. Csinos vagy. Így az ajándékom csúf lesz, deee… hoztam neked pár apróságot – azzal nyújtom felé a szatyrot, hogy indulunk majd nemsokára de előbb ezt lesse meg.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=830801#post830801][b]Martai Erika - 2021.05.03. 11:41[/b][/url]

Csodák Palotája és a Katasztrófák
Csoda lenne, hogy magába van roskadva, ilyen mostoha (és cukormegvonásos) környezetben? Erika azt kívánja, bár inkább az derülne ki, hogy itt körülöttük mi a csoda, és miért is hívják ezt a látszólag tök uncsi és tök mugli helyet palotának. Elvégre ha az ember a Kereki-Nagy Ivánban nő fel, azért kicsit más fogalmai alakulnak ki a kastélyokról, óriási épületekről, palotákról, és nem elégszik meg holmi bevásárlóközpontból kicsípett teremmel. Hol vannak a tornyok? A végtelen hosszú börtönsorok, tömve kesergő rabokkal? Hát a sárkány hol marad, aki a kesergő, aranyszőke hajú királylányokat védi? Ercsi megküzdene vele, egészen pontosan eléállna, megkínálná savanyúcukorral, és amíg a nagy tüskés tűzokádó nyelve szájpadlásához ragad (elvégre ki tud ellenállni az édességnek, ugye, logika), ő kisimogatja belőle a dühöt, és egyetlen érintésével megszelidíti, hátasállatává teszi, és onnantól kezdve már járhat is sárkányháton az előkészítőbe. Minek neki bicikli?
Knútot is így szerezte, poroszkálva meglátta, megsimizte, felkapta, és a tiltakozó ficergéssel mit sem törődve hazavitte bemutatni. Az utca végére a macska is elfogadta a sorsát, még zúgott egyet figyelmeztetően, aztán csak csendes faroklegyintgetéssel jelezte, hogy nincs teljesen kibékülve helyzetével. Na, például most lehetne otthon, és próbálhatná megmenteni a zoknijait Knút ámokfutásától. Szájbiggyesztett, morcos elmerengéséből a külső történések rángatják ki, egészen pontosan az, hogy kénytelen megtorpanni, nehogy eltapossa az előtte haladót. Hátezmeg? Felhúzott szemöldökkel nézi a kialakulni kívánó feszült szituációt, és mivel önhibáján kívül is bevonásra kerül, meg is szólal. Na jó, kit akarunk átverni, akkor is belepofázna, ha semmi köze nem lenne hozzá. - Még én is majdnem rádléptem, ne dobd el csak így magad - és ciccent. Persze, hibáztassuk az áldozatot, nem szép dolog, de Erika majdnem felbotlott benne. Szóval nem érez sajnálatot. Talán tenné, ha éppen egy cukorkabolt közepén lennének, eszegetve… Talán akkor sem. - Elcsendesenétek? - mosolyodik el lágyan, ahogy kiszúrja a feléjük pillantó tanárnőt. - Ha a hisztitek miatt kizárnak a délutáni fagyizásból, az egész éves sütiadagotok kevés lesz, hogy kiengeszteljetek.  - És hála következetes magatartásának, a legtöbben már ismerhetik, hogy ez nem jelent semmi jót rájuk nézve, ám annál több összefestékezett pólót, rajzszöggel telepakolt váltócipőt, befeketítést és véletlenül hibásan lesúgott válaszokat.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=830949#post830949][b]Harmat Betti - 2021.05.05. 22:26[/b][/url]

Hunor kérésére mosolyogva bólintok. Van nálam elég pénz - még úgyis, hogy tudom, milyen drágán árulják azokat a sütiket - de Hunor annyira ragaszkodik hozzá, hogy meghívjon, megengedem hát neki. Kedves gesztus tőle, én pedig szeretem a sütit, így a boldogság nálam garantált.
Amint megtalálom a hiányzó "N" betűt, ki is egészítem barátom nevét, hogy aztán ő le is fényképezhessen minket. Nagyon idegen nekem az egész telefon dolog, és bár Elianának is van egy, én még sosem használtam. Nem is tudom, hogyan venném hasznát. Hagyom hát, hogy Hunor kezelje a mobilt, én pedig állok ahova mondja.
- Igen - helyeselek felvetésére. Manapság már a mágusok is megtanultak alkalmazkodni, át is vettek néhány mugli találmányt, így könnyedén találkozhatsz egy varázslóval, aki telefonál - lásd Hunor - és fel sem tűnik neked, hogy van egy közös titkotok, míg el nem ejt egy mondatot, amit csak te értesz meg körülötte, a muglik nem. - Én egy furkászt láttam egyszer, megbújva egy sarokban. Valaki rögtön fel is kapta. Nem is vagyok benne biztos, hogy furkász volt, de erőteljesen hasonlított - nevetek fel kínosan. Egy-két éve lehetett, és tényleg csak egy pillanatra láttam az állatot. Ráadásul korábban csak képeken láttam furkászt, könnyedén összetéveszthettem valamivel.
- Hű! - csodálkozó sóhaj hagyja el a számat, ahogy belépünk a csupa rózsaszín helységbe. A hangulata talán teljes ellentéte a varázslatos helyszíneknek. Ennek a helynek egy egyedi varázslata van.
- Lefényképezzelek a hintán? - fordulok Hunor felé. Előbb azonban megvárom, hogy kiürüljön körülöttünk a hely, hiszen minden bizonnyal furcsán néznének ránk, amint megkérdezném a fiút, hogyan kell fényképezni a mobillal. Csak a minket megelőző lányok távozása után nyúlok a telefonért, és nézek ismét barátomra, várva, hogy bevezessen a mobilhasználat rejtelmeibe.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=830951#post830951][b]Harmat Betti - 2021.05.05. 23:36[/b][/url]

Az én karom is a magasba lendül, én is integetni kezdek, ahogy meglátom Elijah göndör fürtjeit. Mosolygok, mint mindig, ha vele vagyok, és bár voltak félelmeim idefel, amint a fiú mellé érek, azonnal el is felejtem azokat. Az ölelésem bizonytalanra sikeredik, azért jólesik a közelsége. Ahogy megérzem arcomon a puszit, azonnal pirulni kezdek, ám hirtelen ötletből én is nyomok egyet az ő arcára. Elpirulva tehát, de még mindig szélesen mosolyogva engedem el a fiút, hogy aztán rögtön kérdezősködni is kezdjek.
Vele együtt én is felnevetek. Én mondjuk nem ismerem az ilyesfajta nagyszülőket, tekintve, hogy a Nagyi minden napra főz a nyáron, nem esik már túlzásba. Előfordul azért, hogy elcsomagol plusz egy szendvicset egy kirándulás alkalmával, nehogy elfogyjunk. Talán ez valamiféle nagymama ösztön. Gondolataimból felébreszt visszakérdezése. Dicséretére mosolyogva hajtom le a fejem, s aztán válaszolok.
- Mi is nagyon jól éreztük magunkat! Pont kifogtunk egy napos hetet, tudtunk sokat fürdeni. Csak azután szakadt le az ég, hogy hazaértünk. - Nagy szerencsénk volt tehát. Az eső utáni idő pedig tökéletesnek bizonyult kiránduláshoz, szóval a nyár hátralevő részében sem unatkoztam. A kirándulásokról és utazásról azonban már beszámoltam egyszer Elinek, így nem is fejtem ki jobban. Időm se lenne, mert meglep a felém nyújtott szatyorral, el is felejtem, mit akartam mesélni még neki. - Köszönöm! - pillantok fel rá csillogó szemekkel.
Rögtön meg is nézem az ajándékot, s a szatyorba belenyúlva először egy plüssfigura akad a kezembe. Kiemelem a cicás plüsst, hogy aztán belenézhessek a zacskóba, és szemügyre vehessem a többi szuvenírt. Csillogó szemekkel és örömteli mosollyal az arcomon nézek ismét fel Elijah-ra, s tekintetemmel újra megköszönöm az ajándékot. Aggodalmaimról megfeledkezve pedig lábújhegyre állo picit, és adok egy puszit az arcára. Ma már a másodikat.
- Mit szeretnél csinálni? - kérdezem visszaereszkedve. Picit hátrébb is lépek, hogy könnyedén Eli szemébe tudjak nézni. - Van valami terved? - kíváncsian várom, most is meglep-e, mint ahogy a korizással is tette. Én annak is örülnék, ha csak leülnék, keresnénk egy picit csendesebb helyet, és beszélgetnénk, esetleg sétálgatnánk a városban. Ha viszont van terve, annak is örülök, és kipróbálnék bármi újat, ha ő azt mondja, jó.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=831166#post831166][b]Vivien Poulain - 2021.05.09. 15:12[/b][/url]

Nem tudta, hogyan ellenkezhetne még, de úgy tűnt, Zorka hajthatatlan jelenleg a kérdésben, hiába kezdte azzal mondatát, hogy Vivit meglepné, mi mindent csinál, hogy legyen pénze. Mert hát ha így van, akkor aztán végképp nem kellene ajándékokra szórja olyanok részére, akiket alig pár hónapja ismert. De nem akart vitázni, így egyelőre ráhagyta a dolgot, és csak mosolyogva bólogatott szavaira, meg jókat derült megjátszott sértettségén, amiért Vivi azt feltételezte, hogy már unja költeni a pénzét.
A baba kérdésre viszont már a hálától szélesedett mosolya, örült, hogy ha ők maguk Olivérrel még nem is, más már látja maga előtt jövendőbeli családjukat.
- Amint megteremtettük az alapokat, jöhet az a támogatás - kuncogott, és újból pohara aljára kukkantott, míg ki nem ürült, de ekkor kollégája készséggel újratöltötte poharát. - Köszi!
Valóban nem ütött annyira az ital, ha ettek is mellé, de eddig a pontig nem is gondolta, hogy Zorka célja a részegedés lenne. Fel is vonta kissé szemöldökét, de arcán a mosoly nem vesztett erejéből.
- Drága kollegina, csak nem le akar itatni? - kérdezte huncut mód, de egy pillanatig sem tartva távol ajkaitól az üveget.
A téma aztán látszólag komoly vizekre eveződött, legalábbis a felvezetés azt sejtette, de aztán Vivien is elnevette magát. Ő is rögtön kapott egy osztályt, noha pályakezdő volt. De egész más fényben látta a dolgot Zorka helyzetét tekintve.
- Vagy elmentek neki, vagy nagyon kétségbe lehet esve. Elég kevesen vagyunk, helyettesítésre is, meg felügyeletre is be kell időnként ugranom, pedig nekem ott van a tanodai tanítás is.
Időnként igen komoly kihívást jelentett mindent összeegyeztetni, és még magánéletre is hagyni időt. Gyakorta annyira volt komoly, hogy össze se jött, és már csak a rég ágyban fekvő Oli mellé tudott beesni.
- Szóval Karola nem boldog, úgy érzed? - kuncogott.
Félretette a telefont, miután sikerült leadnia a rendelést. Nem nagyon variált, rendelt valami menüt, amiben volt köret, és savanyúság is. Italt nem rendelt, azzal jól álltak.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=831330#post831330][b]Helvey Belián Balázs - 2021.05.16. 15:24[/b][/url]

Elmosolyodott a reakción. Ezek szerint olyan alak, aki nem vár, csak megy és ott akar lenni. Ismerős ez ugyebár, kicsit megint kellemetlen és csípős a hiányérzet, amely benne bukkan fel, de most nem róla van szó és nem is arról, ami vele van. Vagyis de, csak éppen pontosan arról tereli el a szót és a gondolatokat, minden egyes pillanatban.
- Érdekes fazon lehet. Gyakran talál be a házadba? - nem mintha ezzel problémája lenne vagy épp féltené, csak érdekes alkalmak lehetnek, kérdés, mennyire sűrűn. Mert a ritka az nem igen jelent semmit, de ha rendszeres, akkor már nem csak a véletlen műve, ugyebár. Erre nyilván már mindegyikük rájött talán. Vagy ha nem, akkor majd idővel.
- Óó, értem, értem - mint a szemüveg, amely valakinek szükséges, mindennapi kellék, de ha feltolja a feje tetejére, akkor aztán annyi is, mert sehol sem találja, pedig szinte a ház alapját is lebontja. A további szavaira azonban ő sem állja meg, hogy ne tudjon ne nevetni. Aprót csak, hamar abbahagyja, azonban elképzelte a helyzetet és nem tudod máshogy reagolni rá. Eleve a mamusz látványa a kézben mint fegyver… Naugye. - Figyelj. Végül is, az is önvédelem, hogy halálba röhögi magát valaki, szóval… - somolyog felé szórakozottan, minden jó valamire ugyebár, ez persze arról szólt inkább, hogy jót szórakoztak együtt. Lenne még kérdése, de mind a ketten kikerülik szépen végül és nem is feszegeti tovább. Azonban szerenté később olvasni az üzenetei között, hogy éppen merre halad a dolog. Mert fog.
- Bizonyára igazad van. Egy-két ital jót fog tenni - bólint egyet, belemenve abba, hogy valahol ledöntsenek valamit, azt még nem tudja, hogy hol és mit, ezt kicsit a másikra bízza ugyebár. - Sétáljunk el valami helyig, ahol adnak nekünk alkoholt. És mesélj, most miben jelent meg? - fújja félre a füstöt, majd lépked vissza mellé és karol bele. Igen, ő tudja, mikor kell jönni és terelni, csak azt tenni, ami természetes és mégis, szükséges. Örül ennek és akkor legalább pár óra erejéig olyasmi lenni, mint aki volt.
- Csak nem sárgában?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=831542#post831542][b]Anna Weißling - 2021.05.20. 22:04[/b][/url]

 Az nem az én bizniszem. Finoman engedte ki a bent tartott levegőt. Talán mégsincs minden veszve. Nem az övé. De ismeri, akié. Ezek alapján legalábbis az feltételezhető. De nem szólt, csak bólintott, talán egy félmosoly is megjelent az arcán, ahogyan legördült egy újabb sziklahalom a mellkasáról.
 A szájához emelte a bögrét, és éppen a kávéba kortyolt, mikor Niko feltette a kérdését. Majdnem félrenyelt, ahogyan meghallotta. Mégis mit gondol, mik ők egymásnak? Mit gondol, miért járt egyáltalán utána Anna? Miért követi mindig fél szemmel a rendőrségi híreket, hátha meghall valamit, ami bajba keverheti? Mit gondol, miért tartja a kapcsolatot Zalánnal és miért segít neki ebben a tündérporos ügyében is?
 A kelleténél egy kicsit erősebben koppant a kemény faasztalon a bögre talpa. A felcsapó kávé pár cseppje a mellette elterülő jegyzetpapírt színezte be barnára. Összeszorította a száját és vett egy mély levegőt, mielőtt válaszolt volna.
 - Nem. Én csak a híreket szállítom. - Kihúzta magát, és felállt az asztaltól. A mellette álló ablak felé fordult és karba fonta a karját. - Csak tudni akartam, hogy hogy áll a nyomozás ellened. - És tudni akartam, biztonságban vagy-e. - Azt hittem, te intéztél valamit.
 Gyűlölt. Tele volt gyűlölettel azóta, hogy elváltak. Sokáig a gyűlölet a férfi felé irányult. Mostanában azonban kezdett átcsapni csak a körülményekre. Az apjára, Noah-ra, az alvilági alakokra, akik megkörnyékezték őt. Akik belevitték ebbe az egészbe.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=831543#post831543][b]Nikolai Weißling - 2021.05.20. 22:11[/b][/url]

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=831544#post831544][b]Anna Weißling - 2021.05.20. 22:13[/b][/url]

 Gyűlölni akarta őt, gyűlölni a helyzetet, minél távolabb kerülni tőle. Tőle, aki emlékeztette, mit vesztett el. De mégsem gyűlölte, és mégsem tépte szét a levelet, ami idehívta őt.
 Visszafordult, hogy valami csípős megjegyzést tegyen az ő szenvtelen és rideg hangvételére, de végül csak összehúzta magán a kardigánját és bólintott.
 Fogalma sem volt, mit várt tőle, mit várt ettől a találkozástól. Csak látni akarta őt, hallani a hangját és a közelében lenni. De ettől éppen hogy gyengének érezte magát. Sebezhetőnek. És pontosan ez a sebezhetőség rémítette őt halálra.
 - Szép napot? - pillantott vissza a kijelentésre. Csak úgy kicsúszott a meglepett kérdés a száján, és egy lépést még tett is előre, mielőtt meggondolta magát és megtorpant.
 Ismét összeszorította a száját, egész kis vékony vonallá. De végül csak leengedte a kezét, és felvette az asztalról a mappát, amit előzőleg még a férfinak adott.
 - Ezt ne hagyd itt. Nekem nincs rá szükségem, de neked talán még jól fog jönni - nyújtotta felé a megsárgult papirost, és tett egy pár bizonytalan lépést felé.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=831545#post831545][b]Nikolai Weißling - 2021.05.20. 22:14[/b][/url]

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=831546#post831546][b]Anna Weißling - 2021.05.20. 22:15[/b][/url]

 Mintha hideg zuhany érte volna egy forró nyári napon. Csak állt egy egészen hosszú percig, miközben várta, hogy közölje, csak viccel. De nem tette, ő pedig úgy érezte, a maradék föld is kicsúszik a lába alól.
 - München... - lehelte szinte hangtalanul, ahogy elismételte a szót a férfi után. Németország. Oda, ahol végleg elvesztené őt. Egymást. Talán sosem kellett volna elhívnia. Sosem kellett volna elmennie a Vértesbe akkor, és talán sosem kellett volna visszajönnie Magyarországra.
 Mintha újra kiszakítottak volna egy darabot belőle, és képtelen volt uralni az arcára ülő érzelmeket. Minden megjelent rajta. A döbbenet, a veszteség, és a kétely. A kétely, hogy vajon ebben a helyzetben mi lenne a helyes. Az, amit a szíve diktál, vagy az, amit az eszével próbál védeni?
 - Mit fogsz kint csinálni? - közelebb lépet hozzá, és még inkább összehúzta maga körül a kardigánt. Átölelte magát, mintha az megvédeni az újabb elválás fájó eseményétől. - Mi lesz a csárdával? A Vértessel? - Azzal, ami közösen felépítettek.
 Úgy érezte, egy pillanat alatt leomlott a védfala. Egyetlen mondat volt szükséges ahhoz, hogy lyukat üssenek a védvárba, ami az elmúlt években megvédte az összeomlástól.
 - Miért költöznél mégis vissza?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=831547#post831547][b]Nikolai Weißling - 2021.05.20. 22:15[/b][/url]

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=831548#post831548][b]Anna Weißling - 2021.05.20. 22:16[/b][/url]

 Nem akarta őt így látni. Nem miatta. A fejét rázta és a padlón lévő repedéseket figyelte. Hallani a lemondó hangját. Nem akarta, hogy részt vegyen abban a világban. Mert nem akarta, hogy baja essen. Hogy ártson magának. És minden, ami rossz volt, az abból a világból jött.
 Beharapta az alsó ajkát és a nyakában lógó láncot kezdte piszkálni. Bevett mozdulat volt az elmúlt években. Most is önkéntelenül nyúlt felé. A ruha alatt a lánc végén lógó gyűrű égette a bőrét, attól félt, a ruhája is lángra kaphat.
 Maga mellé ejtette a kezét, és a férfit nézte. A gyűlő könnyeket azokban a sötét szemekben. Rá nézett, arra a férfira, akinek csak szeretetre volt szüksége. Arra, hogy szeresség. Hogy tartozzon valakihez. Ahogyan Annának is.
 - Niko... - Először ejtette ki a nevét azóta, hogy elváltak egymástól. Akárhányszor kimondta, mindig közelebb került hozzá a múlt. És ő.
 Tett egy lépést felé. Hozzá akart érni, érezni a bőre melegét. Nem nézett rá, a kezét figyelte, majd a mappát, amit a másikban tartott.
 - Maradj... kérlek. - Óvatosan csúsztatta kezét felé. A kézfejét simította végig, a napbarnított bőrét, és az eret, ami a kézfején futott végig. Gyenge volt. Gyenge volt, és emiatt józan esze ordított a fejében. Elhordta mindennek és próbálta emlékeztetni, mit tett az életükkel akkor. Ám mindent megtett volna, hogy ne kelljen így látnia őt.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=831549#post831549][b]Nikolai Weißling - 2021.05.20. 22:17[/b][/url]

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=831550#post831550][b]Anna Weißling - 2021.05.20. 22:18[/b][/url]

 Felsóhajtott, és hátrébb lépett egy lépést. Hogyan is érthetné meg őt, mikor saját maga gondolatait sem érti? Mikor folyton ellentmond önmagának is? Mikor egyszerre akar elmenekülni előle és hozzáérni és sosem elengedni újra?
 - Niko, én csak... - Beletúrt a hajába, és elfordult tőle. Hogyan is magyarázhatná meg, mit érez? Hogy mennyire hasított bele a fájdalom a gondolatától, hogy sosem láthatja őt ismét?
 Mérgesen felmordult, és visszafordult a férfi felé.
 - Én nem... Nem tudom, mit érzek. Állandóan ott vagy a gondolataim közt és... - ismét közelebb lépett hozzá, a szemébe nézett. Azokba a sötét szemekbe, amik képesek egy pillanat alatt elnyelni őt, az egész lényét. - Mit gondolsz, mégis miért hívtalak most ide? Gondolom már régen tisztában voltál ezzel, és én csak...
 Csak össze volt zavarodva. Csak reménykedett benne, ha látja, megnyugszik egy kicsit.
 - De nem akarom újra átélni azt, érted? - Az esze már hiába ordított a fejében, nem tudta megállítani az előtóduló szavakat. A keze remegett, ahogy próbálta kifejezni a gondolatait. Az elmúlt évek és hosszú hónapok szőnyeg alá söpört érzéseit. - Nem akarom, hogy ismét ellökj. Hogy magamra hagyj, egy olyan dologért, ami a veszteted akarja! - A hajába túrt és felsóhajtott. Nem nézett rá, csupán leejtette a kezét maga elé, és azt figyelte, hogyan tudja megállítani a remegést. Gyenge vagy, Anna! Akkor is gyenge voltál!

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=831551#post831551][b]Nikolai Weißling - 2021.05.20. 22:18[/b][/url]

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=831552#post831552][b]Anna Weißling - 2021.05.20. 22:19[/b][/url]

 Ismerősen és mégis idegenül veszett el az ölelésében. Akár egy meleg takaró, fonta körbe őt, és csillapította a remegést. Mintha hazaért volna. Minden egy pillanatra olyan tiszta és világos volt. Addig, amíg el nem engedte.
 Soha többé nem hagylak magadra - annyiszor hallotta ezt a mondatot a képzeletében és álmaiban. Olyan sokszor visszhangzott a lelkében, hogy nem is tűnt valódinak már.
 - Nem tudlak nem szeretni. - Nem sírt. Már nem. Az összes könnyét elpazarolta abban az évben. Már üres volt. - Hidd el, hogy megpróbáltam. Gyűlölni akartalak, mindennél és mindenkinél jobban. De nem megy!
 Beharapta az alsó ajkát, miközben nekitámaszkodott a szék háttámlájának. Felnézett rá. Az arcát figyelte és azon a kérdésen gondolkodott, ami oly' sokszor megfordult a fejében.
 - Azt ígértük egymásnak, jóban rosszban egymás mellett állunk majd. Te ott voltál velem, mikor... Mikor elvesztettük a babát. - Nyelt egyet, mielőtt folytatta volna. Neki köszönhette, hogy akkor tovább tudott lépni. Hogy nem ragadt abban a mocsaras völgyben, ami egyre csak húzta magába.
 - Mondd, én miért nem tehettem meg ugyanezt? - nézett fel rá, és felsóhajtott. Nem volt dühös. Csak válaszokat akart.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=831554#post831554][b]Nikolai Weißling - 2021.05.20. 22:19[/b][/url]

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=831555#post831555][b]Anna Weißling - 2021.05.20. 22:20[/b][/url]

 A kérdés váratlanul érte. Vajon ő mit tett volna ebben a helyzetben? Fogalma sem volt. Tényleg magára hagyta volna őt? Eltávolodni tőle, amennyire csak lehet. És megbántani, hogy neki könnyebb legyen az elválás.
Annyira kézenfekvő volt a válasz, mégsem gondolt erre soha. Mintha nem is az ő életük lett volna. Mintha nem is velük történne. Hisz ilyen csak a filmekben történik!
 Felrémlett előtte Noah elgyötört arca, mikor Lénát elhozta hozzájuk. Mikor magára hagyta, hogy ne kelljen ezen az életen osztoznia az apjával. Vajon hányszor fog még ez előfordulni ebben a családban?
 A fejét rázta, ahogyan elképzelte a helyzetet. A férfi helyzetét. Ahogyan az üzenet után elhatározásra jut. Hogy feladja az életét azért, hogy neki ne essen baja.
 - Fogalmam sem volt... - Mindig van választás! Ezt mondta volna akkor, abban az évben. Azóta megváltozott. Ahogyan Niko is. Mindketten mások lettek.
 Felnézett rá. Hosszan beszívta a levegőt, és benn tartotta. Összeszorította a száját, és behunyta egy pillanatra a szemét. Lassan, nagyon lassan fújta ki a levegőt. Elnézett a parketta távoli réseire. Ellökte magát a széktámlától, és és a férfira emelve zöldjeit közelebb lépett hozzá. Nem szólt, csak átölelte. Hosszan, akár a bent tartott levegőt.
 - Nagyon sajnálom, Niko - mormogta a pulcsijába. Sajnálta az elmúlt évet. Sajnálta, hogy mindezzel egyedül kellett megküzdenie. Hogy mindkettejüknek ugyanazzal magányosan kellett megbirkózniuk.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=831556#post831556][b]Nikolai Weißling - 2021.05.20. 22:31[/b][/url]

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=831560#post831560][b]Anna Weißling - 2021.05.20. 22:57[/b][/url]

 Mindent el akart mondani neki. Mindent, ami a szívét nyomta, ami csak most nehezedett rá mindazzal, amit Niko most elmondott neki. Mindent és mindent. De csak a semmi szakadt fel belőle. Nem az üres, kietlen semmi. Inkább a hazaért nyugalom.
 - Én is szeretlek. - Lassan talán két éve, hogy kimondta. Hogy neki mondta. És hogy a férfi hangján hallotta a szót, amire annyira szüksége volt és amire annyira vágyott.
 Az érintésétől libabőrös lett, a csókjától pedig elöntötte a forróság. Mintha újra visszatért volna a testébe az élet, az az éltető energia, ami hajtja előre.
 Éhezett az ajkaira, az érintésére, a szenvedélyére. Rá. Mindenére. Halványan érezte, ahogy az asztalon felhalmozott papírhalom összedőlt, és az akták és feljegyzések nagy része tollpiheként ért földet körülöttük. Halványan, de esze már régen háttérbe szorult, már nem is próbálkozott azzal, hogy figyelmeztesse Annát a munkahelyi etikettre és értékekre. Keze magától mozdult és csúszott a pulcsija alá.
 Megesküdött volna, hogy mikor bőrük összeért, apró villámok is megjelentek. Ám ezek inkább csiklandozták, játszottak velük. Élvezték, hogy új életet leheltek beléjük.
 Másik kezével a sűrű, sötét hajba túrt. Ujjai közt a tincsek ismerősen engedelmeskedtek a mozdulatnak, Anna pedig egy pillanatra sem akarta őt elengedni. Soha többet.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=831840#post831840][b]Weiss Arion Ruben - 2021.05.26. 17:59[/b][/url]

Hát már csak az kellene. A szemeit forgatja meg arra, hogy lehetne komolytalan és ügyvéd, meg úgy más annál, mint amit most lelki szemei előtt lát. Látja a srácot, aki még bőven a tanulmányaiban fürdött, amikor megismerte. Ő már rég nem, mégis odakeveredett valahogy, aztán, mintha csak egy lenne a diákok között, vagy éppen csak egy lenne a rendes emberekkel, ami sosem volt. Akkor sem a mocskos titkait és életét élte, hanem valami álcát, amiről nem kellett tudniuk és nem is tudtak, csak azt látták, akinek semmi sem volt akadály. Bele tudna borzongani az emlékekbe, ha felhúzna mindent, amit csak hirtelen el tudna kapni elméjében. Mégis, arra a pár apróságra is vigyorognia kell.
- Sok mindent szeretnék, de ez messze nincs közötte. Szóval, a karót nyelt valódtól kímélj meg - és akkor finoman fejezte ki magát. Tudja ő persze, miről beszél és ha lehetne, akkor rémesen egyet is tudna érteni azzal, amire csak pár szóval célzott. Mindketten szerepet játszanak, és mind kiderült, két különböző oldalon, olyan oldalakon, akiknek nem kellene egy asztalnál ülnie. Az egyik az igazság, a másik a sötétség oldala. Két polaritás, izgalmas lenne, ha napvilágra kerülne. Így azonban, míg Reece nem játszik, ő igen.
- Ki kéne ruccanni egy hétvégére, most hogy így emlegetjük. Hmm - dönti kissé hátra a fejét, miközben elgondolkodik, hogy meg is fogja valósítani, egyedül, társasággal, mindegy. Egy valódi pörgés valóban kell, így még hálás is lehet ennek a találkának. - Ja, kell. Ha esetleg társulnál - sandít felé, hogy ha maradt még abból a vadságból az ügyvéd mellett, akkor adhat neki teret. Ha nem, akkor most nosztalgiáznak egy jót. Egy aprót kortyol arra az öregségre, ha már annyira emlegeti. Az évek szállnak, nem érzi magát kevesebbnek viszont, sőt. Egyre több.
- Na de ügyvéd úr, miket beszél - ciccegve rázza meg a fejét, de somolyogva, mielőtt eltünteti azt. Komollyá válik a szó, ahogy arca is és végül csak száját húzza el kissé. Ha jobban visszagondol, talán el is kapta annak idején a hírt, azonban mivel már nem voltak egymás életében és nem is arról híres, se táviratot nem küldött, se nem jelent meg. De ettől függetlenül, a gyász kellemetlen téma, amelyre most nem vigyorog, pedig sötét jellemét nem érinti meg rég a halál.
- Részvétem a szüleid miatt - biccent egyet. - Érthető. Mindegyikük ki akar törni, aztán ha adódik egy alkalom, már reppennek is. Bár ennek véres ára volt - nem látja, hogy elszomorodna, hogy könnyeket rejtegetne, ezért nem finomak a szavai. De nem fűzi tovább, akkor a húga miatt jött és maradt, az is egy jó ok arra, hogy leváltsa akkori életét.
- Nem tudom, tovább lett-e fejlesztve. Még azt se értem, melyik rész benne a para. Az arcom beszél néha szavak helyett, ezt vágom. De komolyan, mi para? Hátha akkor tudok segíteni a szép mosolyodon - pillant felé, majd hagyja, hogy töltse tele a poharat és újabbat kortyol. Para. Hát, ha csak sejtené, látná rajta a vércseppeket, onnantól nem akarna tanulni.
- Nos, akkor örömmel segítek mind a te, mind a húgod örömében. Igyál annyit, hogy úgy kelljen kicipelnem innen és hazavinni - röhög fel, nem mintha neki nem menne ez könnyen. Még mindig nem kell sok, hogy ő kerüljön ebbe a helyzetbe. De szerencsére, annál általában sokkal okosabb.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=831848#post831848][b]Elijah Kearney - 2021.05.26. 18:42[/b][/url]

Zavarba hoz, hogy én is kapok tőle puszit, de már nem akarok pofára esni és semmi, szóval egész jól mutatom, hogy ez nekem mennyire természetes. És az is. Tudom, hogy ez már nem csak valami szimpla kedvelés, vagy éppen annál kicsit több. Ez már sokkal több, és tudom, hogy ha nem akarom elveszíteni, akkor bátornak kell lennem és meg kell majd lépnem a dolgokat. Meg is szeretném, kértem már tanácsot, hogyan kell, remélem, hogy ez az alkalom pedig majd sokat segít, ha nem éppen az lesz, amit érzek. Nagyon csinos, nagyon örülök, hogy látom és nagyon sokat meséltem neki anyának. És tudom, hogy baromi béna vagyok, nem lepődnék meg, ha… Mindegy. Elengedem végül, hogy aztán hallgassam. Egyelőre.
- Ahh, az szuper. Általában pedig fordítva van és akkor esik, amikor ott vagy és áll el, amikor indulsz haza. Sokszor volt ilyen, amikor nyaraltunk, de mondjuk én simán esőben is pancsoltam - azt nem teszem hozzá, hogy egyszer rettentően beteg is lettem tőle, lázas és minden nyavalya. Nyáron nem kellemes ilyen, amikor menne a ember és tenné a dolgát, szórakozna, de nem, mert reszket a takaró alatt. Nem is gond, hogy azóta se sikerült ilyen.
- Szívesen! Remélem minden tetszeni fog neked, próbáltam mindenfélét beletenni - lehet, hogy szedett-vedett a sor, azonban mindegyiket szerettem volna hozzá igazítani. A plüsst, az édességet, mindent. A puszira mosolyodom el és térek vissza ahhoz, min gondolkodtam az előbb.
- Az volt a tervem, hogy találkozni szeretnék veled. Csak az - nevetek aprót, inkább magamon, nem rajta, nagyon nem rajta. - Mi lenne, ha leülnénk oda az árnyékba - emelem meg a kezem, mert elég meleg és napos idő van ahhoz, hogy ha sokáig mászkálunk, akkor le is égünk még mellé. De persze, ha sétálna, akkor arról is lehet szó. - És beszélgetnénk. Vannak dolgok, amiket már nagyon régóta szeretnék elmondani, csak gyáva vagyok. Meg se érdemelném, hogy meghallgass, mert… na mindegy… Szóval, neked is jó? - pillantok felé és ha igen, elindulok a hely felé és addig is, összeszedem a szavaimat.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=831895#post831895][b]Mikhail Sergejevics Kazanov - 2021.05.27. 19:01[/b][/url]

Egyik baj letudva akkor máris jön a másik, majdnem fel is lökve az előző gondot. Nem is váratja magát, hamar belecsap a lecsóba, pedig nekem is lenne mit mondanom neki. Biztos vagyok, hogy tudott Darya evési zavarairól. Ahogy feltételezem Odett is.
Az önmegalázás, kampányolás és hülye ötletek összehordása közben csendben állok. Nem szólok bele. Annyi tisztelet mindenkit megillet, hogy ne szakítsa félbe valaki a mondandója közben. Bár igazán nem úgy érzem, hogy ez rám tartozna. Nehéz Darya életében is részt venni, vagy legalábbis elfogadni, hogy már benne vagyok. A fiúk, magánélet és az, hogy szinte felnőtt, egy egészen más tészta. A végénél csúsztam bele az életébe, amikor egy apának az elengedést kell megtanulnia. Igaz, ki más csinálhatná még ezt is elbaszottan, ha nem én?
- Aszongya kilencvenöt - forgatom meg a szemem, de ha rám néz csak megrántom a vállaimat, hogy nincs mondandóm csak megjegyeztem.  
Az összeköltözés felvetése az ami az egészben a legkevésbé lelkesített. Szemöldököm felszalad, tiltakozásra nyitnám a számat, aztán rájövök, hogy nincs igazából közöm hozzá, vagy jogom megakadályozni. Amennyit én tettem ezért a szerencsétlen lányért, az apa titulus is nevetségesen hangzik.
Mégis nagy kő esik le a szívemről, mikor Darya nemet mond. Az eddig benn tartott levegő mély sóhaj közepette jön ki. Nem érdekel, ha hallják, tényleg megkönnyebbültem.
A lemondások rész újra felhozza a bulémia emlékét, ami néhány pillanatra háttérbe szorult a hős szerelmes miatt. Ez egy gyakori betegség a balettosoknál. A cirkuszban is volt néhány, mindnek rossz vége lett. Katyát és engem nem érintett, örömmel zabáltuk fel a fél konyhát ha végre hazabukhattunk egy hosszú nap után amit keményen végiggyakoroltunk. A legjobb lenne ha Darya soha többet nem állna színpadon, akkor talán helyre jöhetne és minden más sanyargatástól, amit a testével tenne később, attól is megóvná magát és minket. Aki erre hajlamos az bármi másra is.
Azonban mikor az előadására gondolok, amit megnéztem, elszorul a szívem, ha soha többet nem láthatnám úgy.
- Ha ennek vége beszédem van kettőtökkel - jegyzem meg Odettre és Somogyira pillantva. - Úgy sem ártana pihenni hagyni Daryat. Az átszállítás meg fogja terhelni, örülnék ha a lehető legjobb állapotba lenne addigra.