[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=817707#post817707][b]Harmat Betti - 2020.09.27. 00:07[/b][/url]

Táskámat szorongatva lépek be a mugliüzlet ajtaján. Nagyon rég láttam Nesztát. Azóta mindketten sokat változtunk. Kisgyerekek voltunk még, mikor barátok lettünk, ki tudja, megtaláljuk-e még a közös hangot. Annak viszont, hogy a találkozás ötlete felmerült, nagyon örültem. Régen nem hallottam a lány felől, csak nagy ritkán küldtünk baglyot egymásnak. Az ajtóban megállva körüljáratom a szemem barátnőm után kutatva. Azonban nem látom sehol, így feltételezve, hogy én voltam a gyorsabb, leülök egy két fős asztalhoz, hogy ott várjak tovább. A hozzám lépő fiatal pincérlánytól rendelek egy cappuccinot és egy brownie-t, majd visszafordulok az ajtó felé, hogy lássam, ha Neszta belép. Kezeim még mindig táskámra szorulnak. Torkomban is egy kisebb gombóc növekszik. Nincs sok okom izgulni, de ennyi idő után újra látni egy régi ismerőst... mindig nehéz. Jövőre azonban Neszta is a Bagolykőbe érkezik, így mindketten idejét láttuk a találkozásnak. Jobb így, mint a folyosón összefutni, vagy csak elmenni egymás mellett. Így viszont lesz alkalmunk mindent megtárgyalni, tulajdonképpen újra összeismerkedni.
Egyre izgatottabban várok, közben pedig kihozzák a rendelésem. Beleiszom a kávéba, és amint lenyalom a habot a számról, meg is látom a belépő Nesztát. Kissé hevesen pattanok fel, mert az asztalon kilöttyen az ital, de így legalább észrevesz a lány. A biztonság kedvéért intek is neki, hogy biztos megtaláljon. Mosolyogva köszöntöm, és mikor ideér hozzám, egy ölelést is kap tőlem. Leülök és rögtön túl is esem a sablon kérdéseken:
- Hogy vagy? Hogy telik a nyár? Hogy vannak a bátyáid? - ezeket a kérdéseket mindig muszájnak érzem megejteni, azonban a válaszokból már ki alakulhat egy jó kis beszélgetés. - Mióta nem láttuk egymást? Két éve? - kérdezek rá a dologra. Hátha ő jobban emlékszik, míg nekem nem jut eszembe mit csináltunk legutóbb mikor láttuk egymást. Arra sem, mikor volt ez az alaklom. - Hű, mennyi minden történt azóta! - reménykedem benne, hogy a beszélgetés nem fog sokszor megakadni, és nem azzal fogjuk tölteni a délutánt, hogy kínosan nézünk egymásra.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=820306#post820306][b]Harmat Betti - 2020.10.28. 23:26[/b][/url]

Engem is meglep az az ölelés, hiába felőlem érkezett. Nem vall rám a dolog, de ennek ellenére nem érzem magam kényelmetlenül a helyzetbe.
- Ó én is megvagyok - felelem. - Hű, hát az nagyon jó lehetett. Mi főleg otthon voltunk, de legalább a családdal. Hiszen nem látom őket egész évben. Dominik pedig csak jövőre kezdi az Bagolykőt. Te mikor láttad utoljára a bátyaidat? - kérdezek rá, csupán kíváncsiságból.
Emlékszem én is arra a fesztiválra. Pont azon a nyáron volt, ami után a mágustanodát kezdtem. Eliana rángatott el a dologra, és ha már mentünk, hívtuk magunkkal Nesztát is. A zene egy nagyon nagy része a barátságunknak, ez az a téma, amiben mindketten jól érezzük magunkat. Az csak véletlen, hogy mindketten a csellónál (is) kötöttünk ki.
- Igen. Elsősként én is abbahagytam, nem is vittem magammal a hangszert. De aztán találtam tanárt az iskolában. Így újult lelkesedéssel kezdtem neki. Idén viszont megint nem lesz tanár - biggyesztem le a számat. - Kiköltözött Olaszországba - a dolog hirtelen ért, pedig nagyon megkedveltem Fisher profot, és nagyon lelkes lettem ismét a hangszerrel kapcsolatban, ahogy az általa tartott önismereti órákkal is. - Most már csak magamtól tanulok inkább - magyarázom. - És gitározni szoktál még? - mindig szerettem hallgatni, ahogy Neszta játszik. Sokszor együtt is játszottunk régen. - Elhozod a hangszereket a Bagolykőbe? - kérdezek rá. Én nagyon sokat vacilláltam első előtt. Végül a nem mellett döntöttem, de megbántam a dolgot. Egy idő után nagyon hiányozni kezdett a zene.
- Amúgy, melyik házba szeretnél kerülni? - kicsit elkanyarodom az előző témától, de érdekel, ő hogyan áll hozzá első évéhez. Neki van három bátyja úttörőnek, míg nálunk én voltam az első, aki felfedezte a mágustanodát. Nem volt senki, aki beszámoljon arról, mi vár ott rám pontosan. Nyilván Neszta nem fog annyira rettegni, mikor átlépi a Nagyterem küszöbét mint én tettem. Az nem is vallana rá. - Mi az, amit legjobban vársz a Bagolykővel kapcsolatban? - érdeklődöm tovább.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=827405#post827405][b]Harmat Betti - 2021.03.11. 11:58[/b][/url]

Évente egyszer használom a mugli közlekedési eszközöket. Minden nyáron akad egy ilyen alkalom. Most Hunorral beszéltem meg találkozót.
A buszon zötykölődve Elianának mesélek a vizsgákról, arról, ki melyiket hogyan fogadta, és, hogy mennyire izgultam a szellemtan vizsga írása közben. Valahogy az elmúlt két hétben, mióta itthon vagyok, nem sikerült mindent elmondanom. Abban nem vagyok teljesen biztos, hogy nagynénémet érdekli minden részlet, de valamivel el kell ütni az időt. Mellesleg mindegy, miről beszélgetünk, hiszen nem láttuk egymást egész évben. Ezért is örülök, hogy el tud kísérni. Másrészt pedig nem tévedek el. Amíg egész évben itthon voltam sem mentem ki sokat a házból, így nem ismerem eléggé Budapestet. Egyedül barangolni pedig, a muglik között, veszélyes tud lenni. Legalábbis ijesztő biztosan. Eliana viszont ismeri a várost, a mugli járműveket, hiszen varászerő híján nem tud másképp közlekedni.
A villamosról leszállva lassan meg is pillantom a gyönyörű épületet, ahol a találkánkat beszéltük meg Hunorral. Sosem voltam még az Operában, valahogy a zenének nem volt sosem szerepe a családban. Mikor csellózni kezdtem, minden, amit tanultam, egy teljesen új világba vezetett. Az ember mindig tanul.
A zajos utcán sétálok Eliana mellett, és ahogy az Operához közeledünk, Hunor szőke fejét kezdem keresni a tömegben. Nincs könnyű dolgom, hiszen egy nyári délután lévén az utcák nyüzsögnek az emberektől. Szerencsémre éppen meglátom barátomat, mégpedig az út végén. Odaérve óvatosan megkopogtatom a vállát, és reménykedem benne, hogy nem ijesztem meg nagyon.
- Szia! - tárom ki karjaimat, hogy egy öleléssel köszönthessem. - Hogy vagy? - érdeklődöm mosolyogva. Közben leveszem a napszemüvegem, amit utolsó pillanatban kaptam fel otthon. - Ő Eliana, a nagynénim - félre lépek kicsit, hogy Eliana is be tudjon mutatkozni. Sokat hallottak már egymásról, így éppen ideje volt, hogy találkozzanak is. - Ne aggódj, ő nem jön velünk, csak elkísért - nevetek fel, és már el is köszönök Elianától, hogy mi Hunorral elindulhassunk az uticélunk felé.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=829238#post829238][b]Harmat Betti - 2021.04.07. 22:15[/b][/url]

- Köszönöm - mosolygok rá Hunorra, bár ő ezt nem láthatja, míg el nem engedjük egymást.
Gyors búcsú nagynénémtől, és már indulunk is, le az aluljáróba. Mindig féltem a földalatti átjáróktól, hiszen itt a legkönnyebb eltévedni. Hunor azonban magabiztosan megy előre, így én csak követem őt. Ő az, aki a helyet javasolta, láthatóan tudja is, hova megyünk, így félelmem azonnal tova is száll, és csak az izgatottság és boldogság marad a helyébe.
- Igen, nagyon fura - értek egyet barátommal. - De örülök, hogy össze tudtuk hozni - fordulok felé egy pillanatra.
A tavalyi nyáron - amellett, hogy még nem voltunk annyira közeli kapcsolatban mint most - nehezebben váltunk el. Persze nem volt köztünk harag, se távolság, mégis kellett nekünk az a pár hét, hogy feldolgozzuk a Lélek szobában esett beszélgetésünket. Szerintem mindkettőnknek kellett az az idő, amíg nem láttuk egymást. Ellenben a tanév kezdetével a barátságunk is megerősödött, én pedig nagyon hálás vagyok neki, hogy akkor, ott a Lélek szobában elmondta a titkát. Közben pedig annyi minden másról is tudunk beszélni! Míg ő Júliáról nekem, én Elijah-ról beszéltem neki, bátorítottuk egymást és amennyire tudtunk, tanácsot is adtunk.
- Wow! - Ennyi a reakcióm, ahogy belépünk a múzeum ajtaján.
Egyedül a selfie dolog az, amit még nem értek teljesen, de azt hiszem a mai kirándulásunk után tisztázódni fog az is. Így ebben reménykedve fizetem ki a jegyemet, abból a pénzből amit Eliana adott, mielőtt elváltunk. - Persze. Nézzünk előbb körül - bólintok. Közben szememmel követem Hunor tekintetét, egyenesen a falon függő mágneses tábláig.
Kérdés nélkül ugrom oda, hogy alulról egy H betűt, kicsit lentebbről pedig egy U-t szedjek össze, és rakjam egymás mellé.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=829467#post829467][b]Harmat Betti - 2021.04.11. 20:54[/b][/url]

Többször beszéltünk a nyáron. Sőt, talán többször, mint tavaly. Megtanultam használni a mobiltelefont, s mikor Eliana otthon volt, az ő telefonját használva néha egy óráig is csevegtünk Elijah-val. A sok beszélgetés ellenére nagyon vártam már, hogy láthassam. Az időpontot, azonban sehogy sem sikerült megbeszélnünk. Mire ő hazajött a rokonoktól, mi éppen elindultunk a Balatonhoz. Mikor én értem haza, neki volt más programja. Így csak a szünidő végére sikerült megbeszélnünk egy olyan időpontot, ami mindkettőnknek megfelelt.
Elijah volt az, aki felvetette a találkozás ötletét, ám hazudnék, ha azt mondanám, én nem akarom látni a szünetben is. Izgatottabb nem is lehetnék, ahogy a zajos autók mellett, egészen gyors lépésekkel közeledem a Deák tér felé. Nem is volt nagyon hosszú az út, és könnyedén ide is találtam, így megkönnyebbülve közelítem meg a göndör fiút. Meglátva Elijah-t elfog az a már ismerősnek mondható érzés, az arcomra pedig széles mosoly ül. Nem árulta el, mit tervez, de télen is nagyon jól éreztük magunkat, korcsolyázás közeben. Nem félek tőle tehát, hogy valami olyat talált ki, ami nem fog tetszeni.
Izgulni csak magam miatt izgulok. Nem egyszer öltöztem át, mielőtt megelégedtem volna a bordó ruhával. S bár Darya kicsit megnyugtatott a múltkor, még mindig motoszkálnak bennem kételyek és a félelem. Meggyorsítom a lépteimet, és próbálom elengedni a fejembe kúszó gondolatokat, amik arra sarkallnának, hogy forduljak vissza. Mert tudom, hogy amint odaérek, sokkal könnyebb lesz. Minden alkalommal sokkal könnyebb, mikor végre találkozunk. A szavak maguktól jönnek, és nem is bánom meg, hogy kimondtam őket. Közben pedig tudom, hogy ő is izgul, és így sokkal könnyebb.
- Sziaa! - állok meg végül mellett. Arcomon hatalmas mosoly terül szét, karjaim pedig lendülnének, hogy megöleljem, ám megállok a mozdulatban, s vacillálok egy kicsit. Végül az igen mellett döntök, így kicsit lábújhegyre emelkedve ölelem meg gyorsan. - Milyen volt Belgium? - Ismét előtte állva mosolygok rá. S bár mesélt az utazásról valamennyit, a kimaradt részletek érdekelnek még. - Mennyi ideig is voltál kint?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=830949#post830949][b]Harmat Betti - 2021.05.05. 22:26[/b][/url]

Hunor kérésére mosolyogva bólintok. Van nálam elég pénz - még úgyis, hogy tudom, milyen drágán árulják azokat a sütiket - de Hunor annyira ragaszkodik hozzá, hogy meghívjon, megengedem hát neki. Kedves gesztus tőle, én pedig szeretem a sütit, így a boldogság nálam garantált.
Amint megtalálom a hiányzó "N" betűt, ki is egészítem barátom nevét, hogy aztán ő le is fényképezhessen minket. Nagyon idegen nekem az egész telefon dolog, és bár Elianának is van egy, én még sosem használtam. Nem is tudom, hogyan venném hasznát. Hagyom hát, hogy Hunor kezelje a mobilt, én pedig állok ahova mondja.
- Igen - helyeselek felvetésére. Manapság már a mágusok is megtanultak alkalmazkodni, át is vettek néhány mugli találmányt, így könnyedén találkozhatsz egy varázslóval, aki telefonál - lásd Hunor - és fel sem tűnik neked, hogy van egy közös titkotok, míg el nem ejt egy mondatot, amit csak te értesz meg körülötte, a muglik nem. - Én egy furkászt láttam egyszer, megbújva egy sarokban. Valaki rögtön fel is kapta. Nem is vagyok benne biztos, hogy furkász volt, de erőteljesen hasonlított - nevetek fel kínosan. Egy-két éve lehetett, és tényleg csak egy pillanatra láttam az állatot. Ráadásul korábban csak képeken láttam furkászt, könnyedén összetéveszthettem valamivel.
- Hű! - csodálkozó sóhaj hagyja el a számat, ahogy belépünk a csupa rózsaszín helységbe. A hangulata talán teljes ellentéte a varázslatos helyszíneknek. Ennek a helynek egy egyedi varázslata van.
- Lefényképezzelek a hintán? - fordulok Hunor felé. Előbb azonban megvárom, hogy kiürüljön körülöttünk a hely, hiszen minden bizonnyal furcsán néznének ránk, amint megkérdezném a fiút, hogyan kell fényképezni a mobillal. Csak a minket megelőző lányok távozása után nyúlok a telefonért, és nézek ismét barátomra, várva, hogy bevezessen a mobilhasználat rejtelmeibe.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=830951#post830951][b]Harmat Betti - 2021.05.05. 23:36[/b][/url]

Az én karom is a magasba lendül, én is integetni kezdek, ahogy meglátom Elijah göndör fürtjeit. Mosolygok, mint mindig, ha vele vagyok, és bár voltak félelmeim idefel, amint a fiú mellé érek, azonnal el is felejtem azokat. Az ölelésem bizonytalanra sikeredik, azért jólesik a közelsége. Ahogy megérzem arcomon a puszit, azonnal pirulni kezdek, ám hirtelen ötletből én is nyomok egyet az ő arcára. Elpirulva tehát, de még mindig szélesen mosolyogva engedem el a fiút, hogy aztán rögtön kérdezősködni is kezdjek.
Vele együtt én is felnevetek. Én mondjuk nem ismerem az ilyesfajta nagyszülőket, tekintve, hogy a Nagyi minden napra főz a nyáron, nem esik már túlzásba. Előfordul azért, hogy elcsomagol plusz egy szendvicset egy kirándulás alkalmával, nehogy elfogyjunk. Talán ez valamiféle nagymama ösztön. Gondolataimból felébreszt visszakérdezése. Dicséretére mosolyogva hajtom le a fejem, s aztán válaszolok.
- Mi is nagyon jól éreztük magunkat! Pont kifogtunk egy napos hetet, tudtunk sokat fürdeni. Csak azután szakadt le az ég, hogy hazaértünk. - Nagy szerencsénk volt tehát. Az eső utáni idő pedig tökéletesnek bizonyult kiránduláshoz, szóval a nyár hátralevő részében sem unatkoztam. A kirándulásokról és utazásról azonban már beszámoltam egyszer Elinek, így nem is fejtem ki jobban. Időm se lenne, mert meglep a felém nyújtott szatyorral, el is felejtem, mit akartam mesélni még neki. - Köszönöm! - pillantok fel rá csillogó szemekkel.
Rögtön meg is nézem az ajándékot, s a szatyorba belenyúlva először egy plüssfigura akad a kezembe. Kiemelem a cicás plüsst, hogy aztán belenézhessek a zacskóba, és szemügyre vehessem a többi szuvenírt. Csillogó szemekkel és örömteli mosollyal az arcomon nézek ismét fel Elijah-ra, s tekintetemmel újra megköszönöm az ajándékot. Aggodalmaimról megfeledkezve pedig lábújhegyre állo picit, és adok egy puszit az arcára. Ma már a másodikat.
- Mit szeretnél csinálni? - kérdezem visszaereszkedve. Picit hátrébb is lépek, hogy könnyedén Eli szemébe tudjak nézni. - Van valami terved? - kíváncsian várom, most is meglep-e, mint ahogy a korizással is tette. Én annak is örülnék, ha csak leülnék, keresnénk egy picit csendesebb helyet, és beszélgetnénk, esetleg sétálgatnánk a városban. Ha viszont van terve, annak is örülök, és kipróbálnék bármi újat, ha ő azt mondja, jó.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=831946#post831946][b]Harmat Betti - 2021.05.29. 12:23[/b][/url]

Visszaereszkedem a talpamra, ahogy kiengedünk az ölelésből mindketten. Nem vagyok nagyon magas, ő viszont nem alacsony, így kénytelen vagyok lábújhegyre emelkedni kicsit, hogyha megölelném. Nem bánom azonban cseppet sem, nem okoz akkora gondot a dolog, hogy ne akarjam megölelni miatta.
- Igen, szerencsénk volt - mosolygok érveire. Tavaly tényleg sikerült a nyár legesősebb hetén mennünk, és kénytelek voltunk egész héten a bérelt apartmanban ülni. Persze az se volt rossz, mert legalább együtt voltunk a családdal, társasoztunk meg ilyenek. Annyira bevállalósak nem vagyunk, hogy Elihez hasonlóan fürdeni menjünk az esőben, vagy esetleg viharban.
Őszinte meglepettség ül ki az arcomra, ahogy felém nyújtja az ajándékot, azt azonban fel is váltja a mosoly és izgatottság. Kíváncsian kukkantok bele szatyorba, hogy aztán hálásan pillantva a fiúra emelhessem ki a plüssfigurát és leshessem meg alatta a csokit, a bögrét és a többi apróságot. A puszival még magamat is meglepem, de nem bánom meg, hogy megtettem. Csak mondok még egy "köszönömöt" Elinek. Visszatéve a cicát nézek fel rá, meghallgatva, mik a tervei. Arra nem számítok viszont, amit elsőnek ad válaszol. Én is nevetek picit, nagyrészt zavaromban, s talán picit el is pirulok. Még mindig őt nézem viszont.
- Nekem jó - felelek végül, és el is indulok abba az irányba, ahová az előbb mutatott. Agyam azonban rögtön kattogni kezd: vajon mit akar elmondani? - Meghallgatom, bármit szeretnél mondani - szólok útközben.
Az árnyékban elhelyezkedve aztán megvárom, hogy ő is leüljön, és kíváncsian nézek rá. A szívem közben hevesen dobog, amint azon agyalok, mit fog mondani. Felmerülnek bennem azok a mondatok, melyekre titkon a legjobban vágyom tőle, ám a legrosszabb eshetőségekre is megpróbálok felkészülni. Eszembe jutnak Darya szavai, amik akkor is észhez térítettek, mikor hozzá fordultam télen a korizás előtt. Nem hívott volna el ideáig, ha azt akarná közölni velem, hogy többé nem akar látni.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=832079#post832079][b]Harmat Betti - 2021.06.01. 00:30[/b][/url]

A szívem majd kiugrik a mellkasomból, arcomról azonban egy percre sem tűnik el a lelkes mosoly. Elindulunk, s Eli az aki megteszi, mire én is gondolok. Most ő a bátrabbik kettőnk közül. Ő az, aki megragadja kezemet, én pedig csak remélem, hogy nem izzad nagyon a tenyerem, ahogy én is rákulcsolom ujjaimat az övéire. Azt hiszem ez jó jel, mármint, hogy megfogta a kezem. A gonosz ki ördög a vállamon azonban folyamatosan felhívja a figyelmemet arra, milyen negatív kimenetelei lehetnek a következő beszélgetésünknek. Próbálok azonban pozitív maradni, és kissé elpirulva ugyan, de mosollyal az arcomon helyezkedem el, miután elengedi a kezem. Minden erőmmel azon vagyok, hogy szabályozzam a légzésemet, és kívülről ne látszódjon, mennyire izgulok a mondandója miatt.
Nem zavar, hogy ismét megfogja a kezemet. Bőröm felmelegszik az övé alatt. Ahogy pedig tekintetem kapja el, úgy fúrom én is barnáimat az övéibe, és mélyedek el szemeiben. A légzésemet ugyan sikerül lelassítanom kissé, tekintete megnyugtat, szívem azonban még mindig hevesen kalapál. Akkor sem csendesedik, mikor beszélni, s egyúttal dicsérni kezd. Most már nem akarok tenni ellene, elvörösödöm. Tekintetem azonban még mindig Eliében tartom, és eszembe se jut, hogy elszakítsam onnan. Ahogy az sem, hogy megszólaljak, ezzel félbeszakítva őt. Csak figyelek rá, minden porcikámmal. Egyedül hüvelykujjam mozdul meg, és simít végig kézfején, mikor önmagáról beszél. Ösztönös mozdulat ez részemről, de azon ritka alkalmak egyike, mikor nem bánom meg, hogy megtettem. Ösztönös az is, hogy közelebb húzódom hozzá, mikor elmondja, mennyire kedvel. Közelebb húzódom, mert én is kedvelem, nagyon. Vágyom rá, hogy a közelében legyek, pláne, hogy már tudom, ő is kedvel. Az ördögöcske egy szempillantás alatt tűnik el a vállamról, belátva, hogy nem volt igaza. Melegség árad szét bennem, mosolyom pedig még szélesebbre húzódik, ha lehetséges. Hihetetlen megnyugvást ül rám, hiszem mindennél jobban vágytam rá, hogy ezekkel a szavakkal forduljon hozzám.
Elijah azonban folytatja, következő szavait pedig tágra nyílt szemekkel fogadom. Szeret. Elfelejtek azzal foglalkozni, hogy palástoljam meglepettségemet, vagy azt, arcom mennyire ég. Hosszú perceknek tűnő pillanatokig fogalmam sincs, mit kéne erre mondanom? Hogyan kéne reagálnom? Egy pillanatig ki akarnám rántani ujjaimat Eli kezéből, az ő mozdulatai azonban gyorsabbak, mint az én gondolataim. Csókja olyan váratlanul ér, ahogy vallomása tette. Ösztönből ellökném magamtól, ám valamiért mégsem teszem. Az, hogy ennyire közel kerül hozzám, ráébreszt, hogy én is vele akarok lenni. Hogy az előbb majd kiugrottam a bőrömből, már attól, hogy tudom, kedvel.
Rászorítok kezeire, és anélkül, hogy végig gondolnám, ő is kap tőlem egy csókot, válaszképpen. Hátrébb húzódva pár pillanatig csak nézem őt, elsüllyedek szemeiben, mielőtt választ adnék a meghívására.
- Szívesen átmegyek hozzátok - hangom remeg, mert túl sok az érzelem most bennem. Az ördög is visszatér, arra ösztönözve, hogy menjek, maradjak egyedül a gondolataimmal. Semmiképp sem szeretném azonban otthagyni Elijah-t. Közelebb húzódom hozzá inkább, s az eltántorító gondolatok hamar tovább is állnak. A közelsége megnyugtat, bármilyen új is ez a helyzet most nekem. Sőt, talán mindkettőnknek.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=833564#post833564][b]Harmat Betti - 2021.07.01. 20:22[/b][/url]

Szavai egyenként jutnak el tudatomig, kapnak értelmet. Egyszerre rémisztenek meg, tesznek izgatottá és boldoggá, ébresztenek bennem rengeteg érzelmet. A szívem mintha ki akarna szakadni a mellkasomból, arcom ég, mint egy ashwinder tojása, bőröm pedig kellemesen bizsereg érintése alatt. Kevés ilyen pillanat van, de gondolataim csak itt vannak. Itt és most. Nem azon gondolkodom, mit fogok csinálni holnap, csak szavait ismétlem fejemben, próbálom megemészteni. Vágytam rá eddig is, szinte mindennél jobban vágytam rá, hogy megjelenjen a "szőke herceg fehér lovon" az életemben, de ez a kép nagyon sokáig csak a romantikus regények és élnék fantáziám nyoma volt. Aztán, mikor táncoltunk a bálon, a szőke herceg képét átvette az előttem ülő göndör fiú. Onnantól kezdve pedig nem csak képzelet volt, sokkal inkább vágy. Nem gondoltam bele, milyen lesz, ha valóra válik. Nagyon akartam, akarom még most is, de féltem tőle, milyen lesz, ha valóra válik. Merlinre, még mindig nagyon félek! De nem vagyok feszült, nyugodt vagyok. Egyszerre vagyok nyugodt és félek is. Közben pedig izgatottan várom, mit hoz ez az egész. Mert ahogy megcsókol, már tudom, hogy akarom, bármennyire is félek. Jól esik a közelsége, és úgy megnyugszom tőle úgy, ahogy soha máskor.
A külvilág teljesen eltűnik. Az autók zaja, a nevetgélő társaságok, a szirénázó mentőautók, mind nagyon távolinak tűnnek. Csak én vagyok meg Elijah, közel egymáshoz, egymás szemébe bámulva, egy olyan helyzetben, amiben soha nem hittem volna, hogy benne leszek. Második csókunk hosszabb, de így sem akarom, hogy véget érjen. Tartson örökké! Ujjaim rászorítanak az övéire, és húzodom hozzá közel, egészen közel. Már nem jövök zavarba attól, hogy kicsi a távolság köztünk, csak újra meg akarnám csókolni, ha lenne hozzá bátorságom.
Mosolyogva nézek szembe vele, és látom rajta, hogy megkönnyebbült. Ő menne tovább, de engem még feszítenek belülről a ki nem mondott szavak és kérdések.
- Még maradjunk itt kicsit - kérem halkan. Minden erőmet megpróbálom összeszedni, hogy én is kimondjam, amik megfogalmazódnak bennem. Ha ő is bátor volt, nekem is annak kell lennem. Minden szavát megjegyeztem, azokra szeretnék neki válaszolni, ám először csak makogok. - Nem vagy béka - csúszik ki végül ez elsőnek. Kifújom a levegőt, és akárcsak ő az imént, én is erőt veszek magamon, hogy beszéljek. - Én is kedvellek... Sőt, nem is, én is szeretlek és azt hiszem, ugyan azt érzem mint te - vallom be. - És szeretem azt is, amit te talán bénának gondolsz. Hogy a sátor mellett táncoltunk, csak mi ketten, és, hogy megtaníthattalak korcsolyázni, valami olyan dologra, amit én nagyon szeretek. - Mosolyom csak egyre szélesebb lesz, félelmem pedig meglepő módon kezd alább hagyni. Mert őszintén beszélek, és komolyan gondolom minden szavamat. - Közben szeretem azt, hogy figyelsz rám, és meg kérdezed, mit szeretnék, hova szeretnék menni - nem tartok sok szünetet, éppen annyit, hogy levegőhöz jussak. Csak dőlnek belőlem a szavak, a levakarhatatlan mosolyom mögül, közben pedig elveszek Eli barna szemeiben. - Amikor elsőben megkérdezted elmennék-e veled a bálba, egy totál idegen srác voltál, én mégis igent mondtam neked. És bár akkor még csak barátként, az egyik első ember lettél nekem a Bagolykőben, aki igazán fontos lett számomra. Azóta pedig már szokás lett, hogy együtt bálozunk. Aztán táncoltunk kettesben, és onnantól másképp kezdtem rád tekinteni, nem mint barát. Egész évben rettegtem, hogy te nem így érzed. Attól pedig még jobban, hogy elmész a Bagolykőből, és soha többé nem látlak. - Mosolyom nem tűnik, arcomon azonban könnyek gördülnek le. Nem azért mert szomorú lennék. A megkönnyebbültségtől, és reménykedem benne, hogy ezt ő is látja rajtam. Megkönnyebbülten sóhajtok fel, mert úgy érzem, kimondtam mindent, amit akartam. Majdnem mindent. - De nem mentél, és már semmiképp sem akarlak elveszíteni. Én is veled akarok lenni - sóhajtok fel.
Fejemet a vállára hajtom, mellé húzódom, szorosan mellé. Közben letörölgetem könnyeimet. Mindkét kezét szorítom, de csak annyira, hogy érezze, minden szavamat csakis neki szántam. Hosszú ideig nem szólalok meg, csak magamba szívom az illatát, hallgatom a légzését, ahogy fejem a vállán pihen, ha el nem lök.
- Akkor mi most... ? Te meg én... ? - emelem fel a fejem hosszú idő után. Egy pár. Ezt akarnám kérdezni, ha megtalálnának a szavak.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=833656#post833656][b]Harmat Betti - 2021.07.03. 23:01[/b][/url]

Boldog vagyok most. Nagyon boldog. Sokszor képzeltem magam romantikus regényekbe, mert vágytam rá, hogy velem is megtörténjen. Ez most viszont más. Ez valódi és sokkal jobb, és egy olyan pillanat, amit örökké meg akarok őrizni.
Bólintok, ahogy válaszol, bár szinte biztos voltam benne, hogy nem fog elrángatni, ha azt kérem, maradjunk. Veszek egy mély levegőt, megpróbálom kitalálni mit mondjak. Ő előbb felel viszont, én pedig vele, nevetek, pedig nem szeretem, amikor így beszél magáról. Agyam viszont azon kattog most, hogyan mondjak ki, amit érzek. Ő vallott nekem, most pedig én jövök.
A szavak végül csak kibuknak belőlem, minden előjön, amin gondolkodtam Elivel kapcsolatban, minden, amit érzek. Kiadom magamból mindazt, amit legbelül neki szántam, mert ő váltotta ki belőlem. Könnyeimben is csak ezek az érzelmek vannak, semmi negatív. Arcomon boldog mosoly ül, ujjaim meg úgy szorítanak rá a kezére, hogy érezze, semmiképpen sem akarom elengedni.
Ahogy közbevág, kicsit zavarba jövök, lesütött szemmel nevetem el magam. Én is szeretem, hogy mellette bátrabb tudok lenni, és, hogy bátorítjuk egymást. Hogy együtt bátrabbak és erősebbek vagyunk, mi ketten.
- Igen - erősítem meg. - Nem ismertem senkit, mikor idejöttem, nagyon magányos voltam. Aztán megjelentél a bál előtt, és ahelyett, hogy egyedül töltöttem volna a karácsonyt, veled tölthettem - mesélek, közben pedig könnyeim újra kicsordulnak az emlék hatására.
Elpirulok, még mindig zavarba tud hozni, mikor kijelenti, hogy miattam maradt. És maradni akar, velem, amíg csak lehet. Én is vele akarok maradni, főleg most, itt ebben a pillanatban. Abban a burokban, amiben most vagyunk. Közben azért felnevetek vele az utolsó mondatán, annak ellenére, hogy megint eszembe jut, mi lesz, ha végez?
Fejemet hajtom a vállára, puszijára pedig kiszélesedik mosolyom, ha lehetséges az még egyáltalán. Csak egy pillanatra emelem aztán fel a fejem, hogy tőlem az arcára kapjon egy puszit válaszul. Nem is olyan rég, mikor megérkeztünk ide, még zavarban voltam attól, mit fog szólni. Most sokkal nagyobb könnyedséggel puszilom meg, és csak még közelebb szeretnék lenni hozzá. Még egyszer megcsókolni, aztán megint, és hozzá bújni, akárcsak most.
- Együtt - ismétlem meg magabiztosan. - Nekem is, nagyon! - Ujjaim rákulcsolódnak az övéire, hüvelykujjam pedig simít végig a kézfején, ahogy ő is megsimogatja az enyémet. Hallgatom a légzését, ahogy fejem még mindig a vállán pihen, és csak élvezem a pillanatot. - Nekem sem volt - felelek aztán, kis szünet után. - Fogalmam sincs, hogyan kell ezt az egészet csinálni - vallom be félelmemet. Nem is félelem igazán, mert most úgy érzem, mindent meg tudok oldani, amíg mellettem van.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=835376#post835376][b]Harmat Betti - 2021.08.05. 22:44[/b][/url]

Nem akarom, hogy valaha is véget érjen ez a pillanat. Most úgy tűnik, mint ami nem egy fog. Egy örök percnek tűnik ez az egész. Egy buboréknak, amin kívül esnek a nevető, söröző társaságok, más párocskák, a káromkodó részegek, még a zajos autók is. Csak mi ketten vagyunk ennek a percnek a buborékában, és a szavaink, a vallomásaink, melyek hosszú várakozás után végre kikerültek, és elhelyezkedtek kettőnk között, mint egy kapocs.
Szívem nagyot dobban érintésére, arra, ahogy jelzi, velem van. Ujjaim ösztönből szorítanak rá az övéire. Én is vele vagyok. Együtt vagyunk. Még mindig különös ennek a gondolata. Különös ugyan, de nincs is más, amire szívesebben gondolnék most. Szívem hevesen dobog, de inkább már az örömtől. Arcomról pedig lehetetlen volna levakarni a mosolyt.
- Remélem tudod, hogy én is - nevetek fel, még mindig kicsit zavartan. - Én sem gondoltam volna soha, hogy elsősként majd egy idegen sráccal megyek a bálba. És nézd mi lett belőle - csúszok közelebb hozzá kicsit. -Mégiscsak van valami abban, amikor Eliana azt mondja, lépjek ki a komfortzónámból. - Szipogok kicsit, és már emelném kezem, hogy elmorzsoljam kicsorduló könnyeket, de megelőz. Fejemet döntöm a keze felé, simulok hozzá, mielőtt elvenné az ujjait. Ez százszor kellemesebb, mint bármelyik romantikus regény.
A csend sem feszélyez most, épp ellenkezőleg. Az, hogy egyikünk sem akarja megtörni, nem érzi kínosnak, mutatja, milyen harmóniában ücsörgünk most itt. Talán ő is épp úgy próbálja helyre tenni a dolgokat, ahogy én. Próbálom kizárni az apró kételyeket, a negatív gondolatokat, és csak arra koncentrálni, hogy most itt van velem, és én itt vagyok vele. Hogy itt vagyunk együtt. Ujjaim az övéire kulcsolódnak, hajam pedig a hátára hullik, ahogy fejem a vállán pihen. Ő meg nem ellenkezik, és nem is érzem rajta, hogy zavarná a dolog. Szinte biztos vagyok benne, hogy örül a közelségemnek. Legalábbis remélem, mert én örülök az övének.
- Nem is viselném el azt a távolságot - csúszik ki a számon. Bele is pirulok, hiába tud már mindent. Hiába tudom, hogy ő is így érez. Most már, hogy tudok mindent, csak közel akarok lenni hozzá, és annyit vele, amennyit csak lehet.
Meghatnak szavai. Puszijával együtt én rászorítok a kezére. Ha pedig lehetséges az még, közelebb húzódom hozzá. Mintha csak össze lennénk nőve. Én észre se veszem az egy-két tekintetet amit kapunk, pedig van köztük pár ronda is. Egy idős úr például nagyon rosszallóan csóválja meg a fejét, miközben minket bámul. Merthogy én meg ismét felegyenesedem, és Eli a homloka helyett az ajkaira kap tőlem puszit. Ujjaim elengedik az övéit, és karjaimat ösztönösen fonom a nyaka köré, miközben újabb csókot kap tőlem.
- Mit szólnál egy gombóc fagyihoz? - kérdezem aztán, szélesen mosolyogva, a köztünk húzódó kevéske térbe.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=868020#post868020][b]Harmat Betti - 2023.10.04. 22:07[/b][/url]

Furcsa azzal a tudattal járni a kastély folyosóit, hogy ezek az utolsó napjaim a Bagolykőben. Talán az utolsó napokat belengő szentimentális miatt még jobban meg is hatódtam Amélia ajándékán. Csupán a tényen, hogy eszébe jutott nekem szerezni valamit.
A kikapcsolódásra talán mindennél jobban szüksége van most mind a kettőnknek, erre pedig barátnőm tökéletes programot talált ki. Azt hiszem nem véletlenül lettünk mi barátnők. Amíg pedig Eli nincs még itthon, nem sokan akadnak, akikkel ki tudok mozdulni.
A varázstalan világ nem ismeretlen számomra, bár az tény, hogy az utóbbi években sokkal inkább elszakadtam tőle, mint ahogy korábban voltam. Már nem mindennapi egy olyan eseményen részt venni, amiben nem szerepel mágia. Zavarba sem hoz azonban. Arcomra viszont mosolyt csal, ahogy a hangoló zenészeket figyelem, ahogy gyülekezik a tömeg. Egy igen jó estének ígérkezik ez.
- Eddig imádom, hogy elhoztál - mosolygok barátnőmre hálásan. - Őket ismered? - mutatok a színpad felé, az előzenekarra utalva. A Blahalousiana  kedvenc, őket még a húgom mutatta meg nekem egy-két éve. Az épp hangoló zenészek azonban nem ismerősek, bár előfordulhat, hogy találkoztam már a nevükkel.