Legalább stabil. Gondolom, ez az a bizonyos s betűs szó, aminek nyugtató hatással kellene rám lennie, de most valahogy mégsem tudta kiváltani ezt, és órák múltán sem tudja, mikor már a este éjjelbe torkollik, én pedig kitartóan ülök az ágya mellett. Valamikor, a látogatási idő vége felé megpróbáltak elküldeni, de, ahogy a mellékelt ábra mutatja, nem jártak sikerrel. Éppen annyira nem, mint, ahogy én sem az apja felkutatásával.
Az első szembejövőnek, miért is ne éppen Odett lenne, elhadartam mindent, amit tudnia kell, ha ő megtalálja. Azóta beszéltünk, volt is itt, hozott egy sporttáskányi holmit, amit lediktáltam neki a telefonba, aztán hazaküldtem, hogy ha megtalálná az apját, akkor szóljon neki. És megkértem, hogy ne szóljon másoknak, hogy ebből ne legyen hisztéria, felesleges pánikkeltés lenne csak, és arra most senkinek sincs szüksége.
Érzem, ahogy egyre álmosabb vagyok, mégis ellenállok az elalvásnak, vagy éppen a szervezetem képtelen leküzdeni a hat fekete okozta éberséget. Nem szoktam kávézni, és a nővérek jóvoltából itt hatszor száz forintért olyan lórúgás kávákat kaptam, hogy odabent valószínűleg egy egész nyugdíjascsapat állt neki tesztelni a friss csípőprotéziseket. Plusz elszívtam egy doboz cigit, pedig, csak háromszor voltam kint. Kiváló éjszakánk lesz, amikor majd éber ültömben a fáradtságtól elkezd kifolyni a nyál a számból. Az lesz majd az a pillanat, amikor végre magához tér.
Még két óra eseménytelenül, aztán… képszakadás. Nem alszom nyugodtan, hülyeségek követik egymást, hol dínók, hol karambolozó autók kerülgetik egymást. Hallom az éjszakás nővéreket, akik már tájékoztatva lettek róla, hogy itt vagyok, kirakhatatlanul, és hogy a lány, mekkora mázlista, hogy életben van. Hogy még mindig az ébredését várja mindenki, és hogy nem is értik, hogy mi történt, elvégre rendes fiúnak látszom, és hát ha ilyen fiatalon a házasság mellett döntöttünk, akkor biztos nagyon szeretjük egymást, elvégre még csak nem is terhes, hogy muszáj legyen. Oké, kicsit szabadjára engedtem a fantáziámat annak érdekében, hogy beengedjenek hozzá. Meg aztán, ha az apja itt talál, akkor úgyis megöl, elvégre elég pletykát hallott hozzá. Legalább egy kicsit kiélvezem, hogy akár a menyasszonyom is lehetne.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=829131#post829131][b]Darya Mikhaila Kazanova - 2021.04.06. 21:05[/b][/url]

Amint a doktor arrébb hívta az apámat, én előhúztam rejtekéből a nyakláncot, és megpróbáltam a lehető leggyorsabban visszatenni a nyakamba. Csakhogy a kétszeri - vagy már többszöri - leszakítás nem kímélte a láncszemeket, és már Odett is megjelent, mire nekem sikerült összekapcsolnom a műszert. Lassan mozdultam arrébb, mert azért minden is fájt jelenleg, de természetesen nem tudtam nemet mondani barátnőmnek. A beszélgetés nagy részéről már úgy is lemaradtam.
- Nem vagyok éhes, köszönöm - válaszoltam gyengén, ahogy Odett etetni próbált. Bár ez nem feltétlenül volt igaz. A gyomrom tényleg kavargott a történések tükrében, és egy jókora gombóc is a torkomban volt már egy ideje. De mégis a legjobban zavart, hogy ránéztem a fánkokra, és csak arra tudtam gondolni, hogy attól mennyivel több leszek csípőben. Nézzenek oda. Játéknak indult, és valóság lett az egész.
Nagyot sóhajtottam, ahogy Viktor visszaért, mert bármennyire is örültem neki, hogy ott van, láttam az arcán, hogy valamit megint be fog alakítani. Az én idegeim pedig már alig bírták ezt a nyüzsgést.
- Igen, mond - válaszoltam, talán kissé nyersen is, pedig csak a fáradtság szólt ki belőlem. Az első mondatánál már összeszaladt a szemöldököm. Halvány fogalmam sem volt róla, hogy hova fog kifutni egy a szál, és talán jobban is járok, ha nem tudom meg. Mert ott aztán volt minden. Kezdve a veszekedésekkel, a szakítással, teletűzdelve jövőképekkel házasságról és gyerekekről, én pedig már tényleg úgy éreztem, hogy mindjárt elájulok. Talán Odett meg is érezte, ahogy minden idegszálammal megfeszülök mellette, ahogy hallgattam, és ahogy elkezdtem félni attól, hogy Misha erre mit fog reagálni. Gyorsabbnak kellett lennem.
- Viktor... én még nem fogok összeköltözni veled - jelentettem ki. Ez az Darya, kezdjük is a fekete levessel. - Folyton veszekedünk, alig jártunk ténylegesen. Nekem az még nem fog menni - ingattam a fejemet is tehetetlenül. Nem ugorhattam bele valamibe csak így. Nem most, nem ebben az állapotban. - De újrakezdem veled - küldtem egy félszeg mosolyt felé. Én is azt akartam, hogy ne legyen több külön töltött idő. Semmi sértegetés, se egy rossz szó. Csupán mi ketten, a magunk valójában.
- És ha én lemondok a balettről, te lemondasz a derbyről - jelentettem ki határozottan, és félve pillantottam csak Odettre, hogy vajon neki most mi a reakciója. Talán még a fánk is úgy maradt az ő szájában is.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=829491#post829491][b]Angyal Odett Abigél - 2021.04.12. 13:21[/b][/url]

Ha lenne időm, akkor biztos, hogy tisztelegtem is volna neki egyet, már ami az ételmegosztást illeti, de mivel már olyan nagyon gyorsan az ágyban is teremtem, ezért csak képzeljük el, hogy ez megtörtént, úgy is jó, nem? De. Arra, hogy nem éhes, csak kuncogok egy kicsit, de nem kedvesen, hanem úgy, mint ahogy a gonosz királynő kuncogna a Hófehérkében. Viccen kívül, ha valaki el tudná hitelesen játszani azt a szerepet, az én lennék, mert az én arcmimikám legerősebb darabjai a flegmatikus picsa és az őszinte magyar arc, ami valahol egy kielégítetlen feleség és egy kiégett tanár között van félúton. A királynő is valami ilyesmi, ehhez meg hozzájön a félelmetes kuncogásom is.
- Nem azt kérdeztem, hogy van-e kedved enni, hanem azt, hogy megeszed-e magadtól, vagy megtömjelek, mint a vágásérett libát?
A mondatot komolyan gondolom, még akkor is, ha műpilláimmal olyan gyorsan verdesek pislogás közben, mintha el akarnék szállni. És igen, ilyenkor van az kifejtve, hogy én jó hatással vagyok Daryára. Nos, ha eszik, akkor jó hatással vagyok, nem?
- Visszatért a tékozló fiú.
Helyezem kényelembe magam, a jobb felső fánk kíséretében. Igen, igen, tudom, a bal alsó az enyém, de chö, annak, aki végigeszi egy ültő helyében a pizzéria teljes kínálatát, nehogy csak egy fánkot gondoljanak egy ilyen stresszes nap után. Igen, a bal alsó is az enyém. Így helyes a mondat. Meg aztán most dráma van, és popcorn híján mi máshoz is nyúlhatnék, mint ehhez. A tekintetem a három jelenlévő között jár, és be kell vallanom, ha ők annyira nem is, de én nagyon jól szórakozom. Kicsit a saját fiatalságomra emlékeztetnek, amikor tizenhat évesen közöltem, hogy innentől a harminckét éves Damyan Volkovval kívánok mindenféle kapcsolatba is bonyolódni. Az is mekkora egy műsor volt, nem hittem volna, hogy valami übereli, aztán tessék, itt vannak most ők hárman, és én rendesen az idei tanév legjobb pillanatát élem át éppen. Ez valami zseniális. A balettnél Daryára pillantok, aztán a visszaválaszolásra felszisszenek.
- Erős.
Csúszik ki a számon, ahogy a derby kap viszonzást, de mondjuk nem hülyeség, ha egyik sem nyírja ki magát a másik kedvéért. Betömöm a fánk végét, és mielőtt valakinek feltűnne, hogy nem a nekem kijelöltet ettem meg, kiveszem a babánmázas - csokitöltelékeset is, mielőtt még valaki meg akarná enni, ami viszont ténylegesen az enyém. Érdeklődve pillantok fel a gyermeklány édesapjára azon elmélkedve, hogy most öli-e meg a fiút, vagy megvárja, hogy Darya jobban legyen. Mondjuk a kórterem nem eléggé csempézett, fizetni kéne az újrafestést.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=831895#post831895][b]Mikhail Sergejevics Kazanov - 2021.05.27. 19:01[/b][/url]

Egyik baj letudva akkor máris jön a másik, majdnem fel is lökve az előző gondot. Nem is váratja magát, hamar belecsap a lecsóba, pedig nekem is lenne mit mondanom neki. Biztos vagyok, hogy tudott Darya evési zavarairól. Ahogy feltételezem Odett is.
Az önmegalázás, kampányolás és hülye ötletek összehordása közben csendben állok. Nem szólok bele. Annyi tisztelet mindenkit megillet, hogy ne szakítsa félbe valaki a mondandója közben. Bár igazán nem úgy érzem, hogy ez rám tartozna. Nehéz Darya életében is részt venni, vagy legalábbis elfogadni, hogy már benne vagyok. A fiúk, magánélet és az, hogy szinte felnőtt, egy egészen más tészta. A végénél csúsztam bele az életébe, amikor egy apának az elengedést kell megtanulnia. Igaz, ki más csinálhatná még ezt is elbaszottan, ha nem én?
- Aszongya kilencvenöt - forgatom meg a szemem, de ha rám néz csak megrántom a vállaimat, hogy nincs mondandóm csak megjegyeztem.  
Az összeköltözés felvetése az ami az egészben a legkevésbé lelkesített. Szemöldököm felszalad, tiltakozásra nyitnám a számat, aztán rájövök, hogy nincs igazából közöm hozzá, vagy jogom megakadályozni. Amennyit én tettem ezért a szerencsétlen lányért, az apa titulus is nevetségesen hangzik.
Mégis nagy kő esik le a szívemről, mikor Darya nemet mond. Az eddig benn tartott levegő mély sóhaj közepette jön ki. Nem érdekel, ha hallják, tényleg megkönnyebbültem.
A lemondások rész újra felhozza a bulémia emlékét, ami néhány pillanatra háttérbe szorult a hős szerelmes miatt. Ez egy gyakori betegség a balettosoknál. A cirkuszban is volt néhány, mindnek rossz vége lett. Katyát és engem nem érintett, örömmel zabáltuk fel a fél konyhát ha végre hazabukhattunk egy hosszú nap után amit keményen végiggyakoroltunk. A legjobb lenne ha Darya soha többet nem állna színpadon, akkor talán helyre jöhetne és minden más sanyargatástól, amit a testével tenne később, attól is megóvná magát és minket. Aki erre hajlamos az bármi másra is.
Azonban mikor az előadására gondolok, amit megnéztem, elszorul a szívem, ha soha többet nem láthatnám úgy.
- Ha ennek vége beszédem van kettőtökkel - jegyzem meg Odettre és Somogyira pillantva. - Úgy sem ártana pihenni hagyni Daryat. Az átszállítás meg fogja terhelni, örülnék ha a lehető legjobb állapotba lenne addigra.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=832374#post832374][b]Somogyi Viktor Domonkos - 2021.06.06. 09:37[/b][/url]

Nem figyelek oda a közbeékelt megjegyzésekre, csak arra, amit Darya mond, és nekem tetszik talán a legkevésbé az, hogy nem megy bele az összeköltözésbe. Tudom, hogy mivel fog járni a két iskola, hogy nem fogom tudni minden szabad időmet vele tölteni, hogy sokat elvesz majd az utazás, a készülés, egyszerűen csak, valahogy úgy éreztem, sőt, még most is úgy érzem, hogy, ha együtt élnénk, akkor együtt tudnánk lenni olyan pillanatokban is, amikor nem tudunk effektíve egymással foglalkozni, és ezt úgy szeretném, hogy senki se legyen ott. Szeretnék számos pillanatot kettesben megélni, ami több száz fővel együtt élve nem megy olyan könnyedén.
- Rendben, akkor még nem költözünk össze.
A még szót egy picit megnyomom, jelezve, hogy nem vagyok hajlandó ettől elállni, de hajlandó vagyok némiképp odébb tenni az időpontot. Arra, hogy miért adtam csak kilencvenöt százalékot a tökéletességére, nem állok neki itt magyarázatot adni, ha bárkit érdekel, akkor kifejtem később. Különben is, a válasza hirtelen önt el forrósággal. Abban a biztos tudatban jöttem be ide, hogy azt mondja, a dohányzásról mondjak le, amit képes lettem volna megtenni, de olyat kér tőlem, ami a lényem része. Jobban belegondolva viszont ugyanolyan súlyban van jelen az életemben, mint neki a balett, valami, amit szeretünk, de képes megnyomorítani, sőt, talán meg is ölni minket. Így nem mehetünk bele egy közös életbe, márpedig egyértelműen, hogy ez egy logikus lépés lenne.
- Még sosem hoztam senkiért ekkora áldozatot, de legyen.
A torkom kicsit kapar, ahogy elkezdem kimondani a mondatot, rekedtesen tudom csak megtenni, de kimondom, és amit én kimondok, az úgy is van. Az elbeszélgetésre bólintok, mégsem mozdulok, tekintetem továbbsiklik és a férfiról a szőkére vándorol, néma kommunikációt folytatva le vele.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=832375#post832375][b]Angyal Odett Abigél - 2021.06.06. 09:52[/b][/url]

Nekem tetszik ez a műsor, bár hoztam volna popcornt meg mondjuk egy nagy canada dry-t, és élvezhetném jobban a showt. Én lennék az a néző a moziban, aki teletömi a száját, a fogai alatt olykor megcsikordulna egy-egy szem, és közben szürcsölve tolná az italát. Aztán, persze, a film felénél iszonyatosan kellene pisilnie, és mivel a sor közepén ül, ezért mindenkin is áttapos, hogy kijusson. Nyugi, alapból tök kulturált mozizó vagyok, de most a fánkokkal kell beérnem, és mivel nekem nem nagyon kell beszélnem, ezért csak laposkúszásban tömöm a fejem, amíg a dráma megy. Én itt, koszorúslány leszek, vagy talán tanú, de az még arrébb van, és bár megjegyzéseket tehetnék, de olyan finom ez a fánk, hogy inkább nem teszem.
De persze, minden jónak vége szakad, Somogyi rám emeli a tekintetét, pont, amikor a két pofazacskóm a legszélesebbé válik, a szemem meg ettől egészen összeszűkül, mert nagy izgalmamban egy fél fánkot magamba tömtem. Nézem őt, és közben próbálom lenyelhető méretűr aprítani a fánkot, de persze olyankor, amikor mindenki engem néz, akkor sikerül úgy nyelnem, mint a bundás viccnél. Hát ez valami csodálatos. Amúgy se ítéljen el senki, aki nem látott telihold előtt enni. Na, az valami brutális mennyiség egyszerre a számban. De, most azt hiszem, nem ezt kellene kifejtenem ilyen hosszan.
- Uhmmm. Jól van, kezdjük velem.
Adom meg magam, és mielőtt még bárki azt hinné, hogy eleget ettem, kiemelem az eleve nekem szánt fánkot a dobozból, és felemelkedve az ágyról, visszahajolva adok egy nagy cuppanósat Darya fejére. Lehet picit ragacsos is a cukortól, de hát majd megmosakszik.
- Viktor nem fog hazajönni, feltett szándéka, hogy ezen a kényelmetlen széken ülve várja meg az átszállítást, és szeretné, ha mi ketten lelépnénk, hogy megkezdhesse az őrséget.
Végig Kazi mesterre pillantok, mert hát én tudom, hogy Viktor mit akar, ő is tudja, hogy mit akar, Darya meg együtt volt vele, csak tudja, hogy mit akar. Szegény apuka az, aki viszont nem biztos, hogy tisztában van itt a dolgokkal. Azzal például, hogy a lánya aktív nemi életet él a fiúval, aki összeköltözne vele, biztos, hogy nincs tudomása, szóval ezt majd elég ciki lesz négyszemközt is tisztázniuk. Meg aztán az én fejmosásom sem tartozik másra. Kinyújtom felé a kezem, hogy jöjjön, menjünk.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=833406#post833406][b]Darya Mikhaila Kazanova - 2021.06.29. 23:24[/b][/url]

Nem is tudom melyik volt az a pillanat, amikor elkezdtem érezni, hogy már nem bírok sokat, de biztosan rég eljött már. Talán már akkor, amikor Misha megjelent. Vagy amikor ez másodszor történt meg. Vagy még utána? A lényeg egy volt. Aludni akartam, mert minden egyes porcikám sajgott az ébrenléttől, a fejem zsongott az emberektől, nem is beszélve a rengeteg történésről. Apám megjelenése se feltétlenül tett jót a jelenlegi állapotomban, mégis hálás voltam érte, hogy ott van. Öt éves korom óta először, igazán mellettem volt, mikor baj történt.
Hiába nem tetszett először Somogyinak a kikötésem, ha ő így játszik, ugyanazt kapja vissza. Annak viszont örültem, hogy bár Mishára vallana, mégse szólt bele a dolgokba. Nem abba, amit a férfi mondott nekem. És ami utána jött egy halvány mosolyt varázsolt az arcomra. Úgy viselkedett, mintha az apám lenne. Az apám volt eddig is, és ezután is, de abban a pillanatban nem csak névileg. Nem csak genetikailag, hanem éreztem valamiféle törődést is az irányomba. Talán megijesztették a történések. Talán csak túl sokat látok bele. De mindenféleképpen jó volt.
Amint kiléptek a kórteremből barátaim, lehunytam pilláim, és szinte azonnal álomba merültem. Szükségem volt rá, még akkor is, ha nem a saját ágyam volt. Ha tudtam, hogy ez egy szörnyű esemény következménye, és hogy hosszú lesz  felépülés. Most egyedül a jelenre tudtam koncentrálni.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=833418#post833418][b]Mikhail Sergejevics Kazanov - 2021.06.30. 00:37[/b][/url]

Nézem azt a néma cirkuszt amit a hörcsögpofis leányzó és Rómeó  vittek végbe. Aztán mikor Odett felállt és elsőnek jelentkezik. Akarok szólni, de ő folytatja is, amire csak pislogok párat.
- Én is sok mindent szeretnék és mivel itt én vagyok a legfelnőttebb felnőtt az én szavam a mérvadó - jelentem ki és gyűlölöm, hogy mindenki felnőtt és nem mondhatom azt, hogy én vagyok itt az egyetlen. Pláne, hogy az érvelésem olyan gyerekesnek számít mint aki még a bilit se tanulta meg használni. A lány kinyújtott kezét megfogom, de nem indulok el.
- Somogyi, velünk jössz - húzom vissza Odettet ha túl messzire akar menni, aztán egy olyan hangot veszek fel, amit valószínűleg egyikük sem hallott még tőlem.
- Mert ha ő tud róla - mutatok a szőkére- akkor te is tudsz róla - most Somogyira - és ha te is tudsz róla, akkor ő is tud róla, és ha kiderül, hogy akármelyikőtök tudott róla én esküszöm, hogy koholt vádakkal de elintézem, hogy fél évig annyi iskola utáni feladatot kapjatok, hogy az ágyba esetleg lerogyni legyen kedvetek de semmi mást se csinálni, a szabadidő pedig ismeretlen fogalommá válik, szóval mozgás. Most - hangom nem emelem fel, sőt halkabb mint előtte, Daryaig alig jut el, mégis fenyegető és dühös. Az a navinés kedves bácsi, aki általában szoktam lenni eltűnt, csak az a higgadt orosz marad lángoló szemekkel, aki halálnyugodtan töri ki egyetlen mozdulattal a másik nyakát és megy el meginni egy Unikumot a hideg ellen amit a test elásása közben érzett.
Itt talán már nyilvánvalóvá vállt mindkettejüknek az is, hogy nem a mostani kis vallomásról akarok beszélni. Hiszen izgat is az engem, Darya azt mondta nem költözik, akkor nem lehet olyan komoly a dolog, meg amúgy is.