[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=828331#post828331][b]Elijah Kearney - 2021.03.31. 23:23[/b][/url]

Miután megtudtam, hogy nem is él messze, sőt, igencsak közel, mégis olyannak éreztem, mintha lehetetlen lenne egyeztetni. Persze, nekem is megvoltak a magam útjai, a családi nyaralás, a rokonlátogatás, akik még kint élnek, illetve, biztosan neki is a saját programjai. Miután hazaértem végül és nem volt tudomásom újabb, külföldi vagy belföldi útról, telefonáltam neki, szokjuk ezt is. Ügyes, ebben biztos vagyok és tudatom is vele, bátorítani mindig jó valakit. Találkozót kértem, nevezzük randinak, bárminek, már nem is leplezem, hogy látni szeretném és vele tölteni egy vagy több napot. Szívesen mutatom meg neki azt, hol élek, az anyukám, de ettől azért még nagyon izgulok. Nem említem a telefonban, majd szóban. Igen. Legyen úgy.
Köztes helyet, a Deák teret bemondva, de semmi konkrét ötletet el nem árulva várom őt. Meg akarom lepni, vagy épp random lenni, engedni, hogy ő is vezessen, ne csak én rángassam ide-oda, mert az sem egészséges. Nem szabad ilyet, így aztán, minden lehetőség nyitott és szabad, majd megvitatjuk. Jó idő van, esőre sem áll semmi, így akár maradhatunk egy kicsit idekint is, bár rajtam látni, hogy többet tettem, itt-ott látszanak még a leégés nyomai, a vállam a póló alatt hámlik, ahogy a hátam is, a nyaralás alatt túl jól elszórakoztam és pancsoltam ki magam, és tessék, most vedlek. De semmit nem látni belőle, így remek.
Bal kezemben egy ajándékszatyor lóg, hoztam neki is szuvenírt bőven. Belga csokit, annál jobb nincsen, bögrét, mert abból finom a kakaó, egy macskás plüsst, és meg pár apróságot, amelyet gyors összeszedtem. Csak adni szeretnék és tudatni vele, hogy gondoltam rá. Leülök, megbontom a vizet és nagyokat kortyolok. Egyelőre sehol sem látom, korai is vagyok, de ráérünk, szóval nem aggódom. Üzenne, ha valami közbe jönne, addig is, a telefonom nyomkodva játszom valamit. Itt legalább velem is van és teljesen működik rajta minden. Nem mondom, hogy nem hiányzott, de azt veszem észre, egyre jobban megvagyok abban a világban is, amelytől annyira tartottam. Igaz, nem sikerült jól szakot választanom, de anya ennek is örült, no meg, hogy jól sikerült a vizsgám. Mégsem akarom teljesen elengedni az ilyen eszközöket, nem is tudnám. Jó nekem a kettő között.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=830562#post830562][b]Elijah Kearney - 2021.04.28. 18:40[/b][/url]

Ha be kellene tájolnom, hogy mennyire vagyok izgatott, akkor a fekvő nyolcasra esne a tippem, elég erősen. Nem is az, hogy félek, hanem ez az a fajta izgalom, ami jó. Meleg van, így nem lepődöm meg, hogy izzad a tenyerem, viszont nem szeretnék csatak izzadtan állni előtte, mint aki nem ismeri a szappan és a dezodor kettősének szükségességét. Csak remélem, hogy eleget fújtam magamra - anya így is megjegyezte, hogy minek csinálom, sosem voltam amúgy sem büdös. Csak a szomszéd szerint, de a "büdös-kölyke" kifejezés nem éppen arra irányult, mint amit elfedni próbálok. Talán egy kicsit túl is készültem, oda sem neki, szerintem belefér. Napszemüveg mögé rejtem kíváncsi és kutató íriszeimet, hiszen szeretném minél előbb meg is látni, nem csak állni, mint az a szamár. Egyszer véletlen integetek valakinek, mert azt hittem ő, gyorsan próbáltam korrigálni egy nyújtózkodás és vakarás keverékének, több-kevesebb sikerrel. Így inkább nézek csendben, az lesz a legbiztosabb, amivel nem égek be.
A telefonomra is többször ránézek, nem-e üzent, hogy mégsem jó, de csak az egyik jó mugli haverom írt, mikor megyek át játszani az új konzolján. Gyorsan visszaírok, hogy családi ügy - mert na, nem kell neki tudnia, hogy mit csinálok - aztán el is teszem. Épp időben, mert ekkor már tényleg őt pillantom meg, most már nyugodtan integethetek neki. És szerencsére, nem újabb felsülés a dolog, valóban őt látom. Nem mást.
- Szia! - köszönök, miközben gyorsan feltolom fejem tetejére a napszemüvegemet. Valahogy hiába sok a nap, nem szeretem, ha valakivel úgy beszélek, hogy rajtam van. Elvégre, úgy nehezen néz mondjuk beszéd közben a szemembe, ugyebár. Épp időben engedem le a kezem, így fogadni tudom az ölelését is, fél kézzel ugyan, mert a másikban ott a szatyor ugyebár. Még egy ügyetlen puszit is sikerül az arcára adnom hirtelen felindulásból. Miért is ne?
- Ajh, nagyon jó. De azért hiányzott az itthon is – mert az is otthon, meg ez is, nem is tudok és nem is akarok nagyon választani a kettő között. - Három hétig, anyu rátolt még egy hetet. Úgyhogy most leadom, amiket belém tömtek kilókat – nevetek fel, hogy a nagyszülők már csak ilyenek. De nem haragszom, ritkán látjuk őket, talán télen ha megint megyünk majd, de csak pár napra, az ünnepekre. Vagyis lehet én nem is jutok el oda, nem tudom, hogyan lesz sosem a karácsony.
- És nektek milyen volt? Látom, szép színed lett – nézek rá, majd kapcsolok, hogy majdnem elfelejtettem. - És nagyon jól áll ez a ruha is. Csinos vagy. Így az ajándékom csúf lesz, deee… hoztam neked pár apróságot – azzal nyújtom felé a szatyrot, hogy indulunk majd nemsokára de előbb ezt lesse meg.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=831848#post831848][b]Elijah Kearney - 2021.05.26. 18:42[/b][/url]

Zavarba hoz, hogy én is kapok tőle puszit, de már nem akarok pofára esni és semmi, szóval egész jól mutatom, hogy ez nekem mennyire természetes. És az is. Tudom, hogy ez már nem csak valami szimpla kedvelés, vagy éppen annál kicsit több. Ez már sokkal több, és tudom, hogy ha nem akarom elveszíteni, akkor bátornak kell lennem és meg kell majd lépnem a dolgokat. Meg is szeretném, kértem már tanácsot, hogyan kell, remélem, hogy ez az alkalom pedig majd sokat segít, ha nem éppen az lesz, amit érzek. Nagyon csinos, nagyon örülök, hogy látom és nagyon sokat meséltem neki anyának. És tudom, hogy baromi béna vagyok, nem lepődnék meg, ha… Mindegy. Elengedem végül, hogy aztán hallgassam. Egyelőre.
- Ahh, az szuper. Általában pedig fordítva van és akkor esik, amikor ott vagy és áll el, amikor indulsz haza. Sokszor volt ilyen, amikor nyaraltunk, de mondjuk én simán esőben is pancsoltam - azt nem teszem hozzá, hogy egyszer rettentően beteg is lettem tőle, lázas és minden nyavalya. Nyáron nem kellemes ilyen, amikor menne a ember és tenné a dolgát, szórakozna, de nem, mert reszket a takaró alatt. Nem is gond, hogy azóta se sikerült ilyen.
- Szívesen! Remélem minden tetszeni fog neked, próbáltam mindenfélét beletenni - lehet, hogy szedett-vedett a sor, azonban mindegyiket szerettem volna hozzá igazítani. A plüsst, az édességet, mindent. A puszira mosolyodom el és térek vissza ahhoz, min gondolkodtam az előbb.
- Az volt a tervem, hogy találkozni szeretnék veled. Csak az - nevetek aprót, inkább magamon, nem rajta, nagyon nem rajta. - Mi lenne, ha leülnénk oda az árnyékba - emelem meg a kezem, mert elég meleg és napos idő van ahhoz, hogy ha sokáig mászkálunk, akkor le is égünk még mellé. De persze, ha sétálna, akkor arról is lehet szó. - És beszélgetnénk. Vannak dolgok, amiket már nagyon régóta szeretnék elmondani, csak gyáva vagyok. Meg se érdemelném, hogy meghallgass, mert… na mindegy… Szóval, neked is jó? - pillantok felé és ha igen, elindulok a hely felé és addig is, összeszedem a szavaimat.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=831989#post831989][b]Elijah Kearney - 2021.05.30. 20:59[/b][/url]

- Nagyon lutri egy nyaralás, én mondom – mert sose tudni, mi fogad. Meséltek már a rokonok minden rosszról, ami elvenné az ember kedvét, jobb esetben. Amikor betegek lettek, mert olyan ételt ettek, de ilyen velem is volt már. Nem mindenki figyel oda, aztán hamar kész is a baj, ha akarja az ember, ha nem. Az ilyenre fel kell készülni, más nem, gyógyszerrel. Csak így lehet elmenni, ha minden van az embernél, csakhogy, általában mindig az marad el, ami „lehet, hogy kelleni” fog, mégis kimarad a csomagból, mert inkább egy másik pár cipőt teszünk a helyébe. Mindegy is, itthon vagyunk, itthon vagyunk, így most nem kell aggódni, hogy nincs meg valami. Nem lakom messze, ha esetleg esne az eső, leszaladunk a metróhoz, onnan közel az otthon és… és és. Akkor bemutatom anyukámnak. Sokat meséltem róla neki, mármint anyának és ő már nagyon szeretné látni. Terveim között szerepel az is, hogy ha nem siet haza, akkor a vacsorát nálunk töltse. De az előtt mindenképp szeretnék vele beszélgetni. Mindenről. A kis ajándékcsomag inkább az izgalmak enyhítésére van, bár lehet, hogy jobban zavarba hoztam vele, mint illene. Na mindegy, mert én örülök, hogy tetszik neki, esetleg minden, amit csak beletettem. Nem zavar, hogy csak én adok, sőt, én még adnék is, ha lenne nálam. Na de talán a bátorságom ma elég lesz.
- Szuper – bólogatok, bár lehet, hogy ijesztően hangzik az, ahogy tálaltam. Gyakoroltam pedig, bolondnak tűntem a szobámban sétálgatva, hogy jaj, akkor most hogyan kellene. Az lesz a legegyszerűbb, mint rájöttem, ha csak mondom, ami jön. Ha elakadok, akkor kérek szünetet, de örökké nem ücsöröghetek azon, amiket érzek és gondolok. Nem, mert ki tudja ki lesz bátrabb és ügyesebb, aztán egyedül maradok mindennel. Ha pedig a válaszok nem-re hajaznak, akkor sem mondhatom majd, hogy semmit sem ért, nem tettem meg. Finoman fogom meg a kezét, majd indulok el vele az árnyékba. Kikerülök egy fűben ücsörgő csoportot, akik már nagyban söröznek. Inni hozhattam volna, ha nem is sört, de valami hűs üdítőt. Na mindegy, majd utána beülünk valahová vagy veszünk egy fagyit, nem messze innen láttam egy pultot, szóval megejtjük. Odaérve engedem el, hogy leüljek, majd megvárom, míg ő is így tesz.
- Huh. Fejben minden jobban hangzik majd, ahogy sikerül kimondanom, szóval előre is elnézést érte – ejtek meg egy zavart nevetést, majd nagy levegőt veszek. Nem tudom honnan veszem a bátorságot, csak arra gondolok, hogy mások ezen évekkel ezelőtt túl vannak. Tudom, le vagyok maradva, nem is érdekel. Finoman fogok rá az ujjaira, úgy csinálom, ahogy elképzeltem. Fejem emelem meg, tekintetemmel keresem az övéit, majd fúrom bele a sajátom és nem eresztem.
- Betti, te egy nagyon csinos és csodálatos lány vagy – kezdek bele, hangom és talán ujjaim is kicsit remegnek. - Nem is értem, hogy az ilyen békát, mint engem, hogy tudsz kedvelni de… de én ennek nagyon örülök. Annál is jobban – mosolyodom el. Csak így tovább – mondja a fejemben a hang, de a szívem ki akar szakadni. - Már nagyon régóta szeretném elmondani, hogy… hogy én nagyon kedvellek, jobban is, mintha azt mondanám, barátok vagyunk csak. Tudom, hogy nagyon bénán csinálok mindent és hogy ami randinak volt vehető, nem tűnt annak de… - nyelek egyet. Mondd ki, mondjam már ki. Kicsit elmegy a hangom, krákogok párat, nagyon szomjas lettem, érzem hogy leizzadok. De akkor sem állok meg. Egy szusszra, aztán, jöhet az ítélet.
- Szeretlek, és szeretném ha… velem lennél és nem mással. Ideges vagyok ha nem találkozunk, hogy vajon… hiszen ilyen szép lányra mindenki vágyik. Szóval… veled szeretnék lenni és szeretném, ha ma este átjönnél hozzám vacsorára, hogy… bemutassalak az anyukámnak is. Addig is… beszélgetnénk meg… - meg mi? Semmi mi. Szeretem, erre jöttem rá, amikor vásároltam neki a nyaralás során. Amiről azt hittem, sose, mégis valós. Minden szavam végére, mint valami pont, közel hajolok hozzá és hacsak nem zavar el, csap arcon, az ajakira csókolok. Rövid, apró, de ettől biztosnak tűnnek béna szavaim. Reszket belül a gyomrom, hogy mit kapok válasznak, de ujjaimmal simogatom az övéit és várom, hogy megszólaljon.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=833214#post833214][b]Elijah Kearney - 2021.06.27. 09:35[/b][/url]

Hirtelen még az árnyékban is olyan meleg lesz, mintha a tűző napon ülnénk kint és még ki is gyulladt volna a világ. Nagyon remélem, hogy nem nagyon látszik meg, de érzem, ahogy tarkómon veríték csordul le, a hajam tövéből, a hátamon is érzem. Jesszusom, remélem nem fogok úgy kinézni, mint az esküvőkön a nagybácsik, akik átizzadt ingben mulatnak és foltot folt hátára halmoznak. Lehet ez inkább az izgalom, mert amúgy itt, hűvösben jó és kellemes, nem lehet panaszom semmire, nem lehetne, ha nem rólam lenne szó.
A szavak elindulnak kifelé és már nem gondolkodom nagyon. Sokáig, sokszor próbáltam neki elmondani, egyáltalán akár csak magamnak közölni, hogy mi és hogyan pihen odabent. Igyekeztem az idősebb srácokat figyelni, hogy ők milyen magabiztosak, nekik hogy megy és hogyan boldogulnak. Próbáltam pár könyvet olvasni, ahol hasonló helyzetekben kialakulva vallottak röviden, hosszan egymásnak. Annyira szép szavakat találtam ki és szöveget hozzá, de amint odaértem, elfelejtettem vagy rettentő kínosnak éreztem az egészet. Mint most is. Lehet nem fog kinevetni, csak azt mondani, hogy ő ezt nem érzi, nem így érzi, hogy kedvel. Lehet, hogy ha van is valami, nem meri, úgy, mint én eddig. Őszintén, kivárom azt, amikor bátrabb lesz, ha ennyin múlik a dolog. Várok én addig, ameddig kell és ameddig csak lehet, nincs hova sietnem és főképp, nincs kihez. Ismerek más lányokat és hozzájuk teljesen máshogy állok. Szeretem őket is, kedvelem, de nem úgy és nem olyan mértékben, mint Bettit. Ekkor, amikor ezek leestek, jöttem rá, hogy… hogy szerelem van bennem. Nem hittem, hogy valaha megélem ezt, vagy ha igen, annak nem egyoldalú móka lesz a vége. Csak mondom és mondom, mintha nekem már nem lenne holnap és a szavak nem számítanának.
Érzem, ahogy ujja moccan a kézfejemen. Apró érintés, mégis, az egész testemet rázza ki a hideg, kúszik végig rajta a libabőr, mintha soha többé nem lehetne jobb érzés a világon nekem. Ez kicsit erőt ad, mosolyt húz arcomra, hogy folytassam, hogy kimondjak mindent és végül, egy nagy levegővétellel fejezzem be. Lehet, hogy a csók egy kicsit sok volt, tolakodó, de visszavonni nem tudom és őszintén, nem is bánom. Megpofozhatna, vagy éppen csak elmehetne, mert nem és miért csinálom, végül nem teszi. Olyan nagyokat dobban a szívem, mintha ki akarna szakadni, mint aki eddig rohant volna és most ugrik le és vár, míg az ernyőt nyithatja… Ekkor érzem meg az ajkait a sajátjaimon. Nem akarom, hogy véget érjen, ismeretlen késztetés, ahogy aprón viszonzom és mégis, hagyom elhúzódni. Álomszerű az egész, mégis, tudom, hogy megtörténik, minden.
- Szuper! - kiáltok fel, aztán kapcsolok. Zavartan nevetek egy sort és szabad kezemmel a tarkómra vakarok. Remek. Remek minden, hirtelen mégsem tudom, mit kellene tenni.
- Addig… addig elmehetnénk inni valami hideget meg fagyizni… ha van kedved – nem akarom rávenni semmire, inkább csak azt, hogy az előbbi tekintetet lássam magam előtt, úgy, örökre… Hát magam sem hiszem el ezt, de mégis. Hangosan sóhajtok fel, mintha az érzéseim titkának súlya alól szabadultam volna ki.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=833638#post833638][b]Elijah Kearney - 2021.07.03. 15:06[/b][/url]

A félelem szépen lassan apad és ürül ki belőlem. Féltem, hogy nemet mond, hogy itt hagy vagy kinevet. Féltem, hogy az esetleges bátrabb fiúknak is feltűnik, hogy milyen okos, szép és nagyszerű lány és majd eszükbe jut, hogy hoppá, az övék is lehetne. Persze, hogy ettől rettegtem talán a legjobban. Sok éjjel „álmodtam” meg ébren, milyen is lesz ez és hogyan sikerülne. Nagyon okos és szép beszédeket találtam ki, azonban most, mikor ki kellett volna mondanom, egyikre sem emlékszem. Vagyis, pontosítok, miközben beszéltem, mert éppen ezekben a percekben, amikor kicsit csendesebbek vagyunk és pihenünk pár másodpercet, percet, már rémlenek a mondatok. Mindegy, akkor maradnak ott. Állítólag amúgy is sokkal jobb az, ami spontán jön, nem pedig eltervezett és óramű pontos, mert hát… az olyan merev. Én eddig sem voltam merev és kimért, megtervezett szavakkal. Az rettentő távol áll tőlem, szerencsére. Talán emiatt is tűnök szerencsétlennek és bénának, ám állom, legyen így, van elég díszmajom az iskola falai között bőven szerintem, akik mellett elférek és lehet, hogy a legtöbb babért és csajt ők kapják meg, de engem nem is érdekel mindenki. Sosem érdekelt, ez az első és egyetlen alkalom, amikor mégis felbukkant bennem. Ó, persze, neveztek engem már melegnek emiatt, hogy biztos a fiúk érdekelnek és azért lógok ennyit Petyával, mert mi szerelmesek vagyunk egymásba titokban. Meg kell nyugtassak minden kíváncsi lelket, erről szó sincs, egyszerűen haverok vagyunk, a legjobbak és imádjuk egymás társaságát úgy eltölteni, hogy mindig találunk ki valamit. Ne mondja nekem senki, hogy ilyen velük nincs, csak épp lehet, hogy nekik valami istentelen buli meg sok alkohol az. Fúj. Örülök, hogy Petya nem ilyen. Apropó, Petya… Jézusom! Ezt neki is el kell minél előbb mondanom, bár tudomásom szerint, most éppen nagyon nyaralnak az anyukájával. Ha jól emlékszem, a tanév előtt érnek haza nem sokkal, vagy keverem. Felírtam valahova, szóval majd megnézem mert… mert nem is tudom hogyan meséljek el ennyi mindent. Inkább megrázom a fejem gondolatban csak, maradok a jelennél és amikor megszólal, mosolyogva bólintok egyet.
- Rendben, maradunk – nem sietek én már sehova sem. Felesleges. Az idő telik, tudom, de most lelassult, ahogy végre tisztán és őszintén ülhetek vele szemben. Lehet azt hitte, olyan jó barátomnak veszem őt, mint Petyát, és eleinte én is azt hittem. Végül, rájöttem, hogy ebben sokkal több minden akad.
- Csak egy kicsit – nevetgélek arra, hogy békának hívom magam. Őszintén? Nem zavar. A békákból lesznek a hercegek, és most, hogy csókolóztunk, úgy is érzem magam, mint akiről leszakadt egy átok. Az, ami miatt nem mertem beszélni őszintén, nagyon sehogy sem, ami miatt mindig béna voltam és furán izgatott szívveréssel. Most is bennem vannak, de már tudom kezelni. Szavai hallatán még gyorsabb ütemben dobol odabent, de csak sóhajtok. Olyat, amilyet akkor ad az ember, amikor megkönnyebbül, úgy igazán.
- Még szép, hogy figyelek rád! - vágok közbe, kicsit hangosabban. - Mert… mert szeretem, amikor el tudod engedni magad. Tudom milyen nehéz és furcsa tud lenni minden új hely. És mert szeretem amikor megtörténik és mosolyogsz és bátor vagy – és én is bátrabb vagyok olyankor. Igen, kutattam néha, mi az, ami nem ijesztő, sokkoló, de kényelmes és jól élvezhető. Nem sajnáltam erre az energiát, még ha én annyira tudom, hogy nem is voltam oda érte. Mert nem számított, én mit akarok, csak jót a másiknak.
- Én voltam az első? - pislogok rá nagyokat. Hogy mennyire vak voltam! Te jó ég. Mondjuk, gyerek is, fejben, aki nem erre figyelt. - El akartam menni, de aztán szép lassan megkedveltem ezt a világot, a mágiát. És persze, nagyon sokat nyomott a latban, hogy akkor így maradhatok veled is. Még ha mindig amiatt voltam ideges, hogy majd jön egy helyesebb, menőbb, jobb dumájú srác, aki levesz a lábadról és… szóval ja. Nem megyek el, ha kell, addig bukdácsolok, míg itt vagy – nevetgélek egy sort, pedig valóban így gondolom. Nagyon nagyokat vallottunk egymásnak, mégis, annyira szebb minden: a fák, a világ, ő, pedig nem tudom, lehet-e még fokozni. A végén megvakít majd a szépsége. Átölelem és egy puszit nyomok feje búbjára. Nem lettem sokkal bátrabb, de ölelni és csókolni szeretném sokat, viszont nem szeretnék sok lenni és tolakodó. Nem is tudnék.
- Ühüm. Igaz, bénán, de kimondtam. Te és én, együtt. Nekem nagyon tetszik a gondolat – fűzöm ujjaimat az övéibe és simogatom meg a kézfejét. - Örülök ennek az egésznek, Betti. Én még… nekem még sosem volt… aki… akit így szerettem – szusszanva vallom meg a legvégső igazságot.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=835098#post835098][b]Elijah Kearney - 2021.07.31. 20:53[/b][/url]

Minden olyan réginek tűnik, mármint ami történt, pedig nem vagyunk öregek, akik a verandán ülve nosztalgiáznak épp. Mégis, csak van benne valami, hogy a jelen simán meg tud változtatni mindent és teljesen új nézőpontba helyezi azt. És még mennyi minden lehet, hiszen… csak most kezdődik minden. Vagy valami ilyesmi, nem? Eddig is szuper dolgokat láttunk, látogattuk meg, mégis, újra odamenve már más lenne. Most, hogy kiadtuk egymásnak mindazt, ami lelkünket nyomta, sokkal de sokkal könnyebbek vagyunk és felszabadultabbak, boldogabbak. De minden elhúzott, elódázott korábbi lehetőség eltörpül a jelennel szemben. Miért nem sejtettem azt, ami benne voltak? Mert nincs tapasztalatom, nem tudtam, hogy milyen tekintet az, amelyből sejteni lehet, hogy ő is úgy érez, mint én. Nem ismertem előtte ilyet és vak voltam, akinek ma nyílt ki a szeme. Pontosabban már korábban, ugye, mikor elterveztem, hogy el szeretném neki mondani, legyen bármi is a következménye.
Látom a zavarát, amire csak mosolygom és a kezét cirógatom meg, hogy nyugodjon meg, nincs semmi gond. Csak kíváncsi vagyok, kicsit morgok magamra némán, még mindig, de az semmiség.
- Hú jaj, mennyire féltem a báltól – most is félnék, nem akarok én itt szépíteni semmit. Csak már őt kérném meg bátrabban bármire, főleg arra, hogy jöjjön el velem. - Viszont nagyon örülök, hogy az a karácsony sikerült. Majdnem hazamentem, de a bál miatt maradtam, miután igent mondtál. Olyan mintha nem is én lettem volna és mégis – mert valljuk be, azóta mégis, valahogy, valamiben bátrabb lettem, ha nem is annyira, mint szeretném. Alakul ez, ahogy mások is mondták, miközben pont az ellenkezőjét panaszoltam nekik. Észrevéve a könnyeit, pislogok párat, mert nem értem. Az arca boldog, így nem hiszem, hogy ez rossz, vagyis… nagyon remélem. Csak óvatosan nyúlok oda, hogy letöröljem arcáról, de nem merek butaságot beszélni.
Kis csend áll be, azt hiszem ez az ideje annak, hogy kicsit emésszünk is minden mellett. Szívem még mindig hevesen ver, de semmiben sem akadályoz, ugyanúgy közel vagyok hozzá, ő hozzám, néha ajkaink érnek a másik bőréhez, amelytől kellemesen bizsereg az enyém. Néha felénk néznek, de mivel egyáltalán nem szokatlan az, hogy párok ülnek a fűben, két, egymásra találó tini már fel sem tűnik nekik. Elvégre, még a kezem sincs illetlen helyen.
- Szerintem úgy kell, ahogy eddig – próbálok okos lenni, de most nehéz. Nem baj, ha az előbb ment, most is fog. - Élvezzük egymás társaságát, elmegyünk helyekre és jól érezzük magunkat. Csak most már nem kell három lépés táv és ilyenek – nevetek aprót, leginkább, hogy én tartottam, ha nehezen is. - Én abban biztos vagyok, hogy ketten meg fogjuk tudni oldani a dolgot. Szóval nem aggódom – puszilom meg végül a homlokát és szusszanok egy nagyot. Ráérünk, de nagyon várom, hogy hazaérve megtörténjen a találkozás. Szerintem nagyon el fogom bénázni, anyát ismerve azonban, nem lesz gond. Ha minden jól sikerül, nekem már okom nem lesz félni.
- Szólj, ha szeretnél elindulni bármerre.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=836330#post836330][b]Elijah Kearney - 2021.08.29. 20:33[/b][/url]

Ilyenkor minden más. Megtudni, hogy ő sem érzett másképp, vagy éppen ő is félt. Olyan apróságok ezek, mégis, ostobának érzem kicsit magam, csak azért, mert nem figyeltem fel ezekre. Ha előbb veszem észre, esik le, minden korábban történik? Az a baj, hogy ha ezen szorongok, akkor semmi jó sem lesz belőle, csak elrontom a pillanatot magamban és talán így, most kettőnk között is. Így elengedem az egészet, vagyis csak azt, hogy én mennyire voltam buta. Mindegy. Így is kijött, szép és csodás minden. Meg kell nyugodnom. Ujjai az enyéim között pihennek, cirógatom a bőrét, mintha nem akarnám elhinni, hogy itt van, itt maradt és nem fog eltűnni, mert csak képzelgek vagy álmodom.
- Most már tudom – akkor nem hittem, de azt mégis igen, hogy izgult. Csak éppen nem abban a hitben voltam, hogy azért, mert velem, hanem mert csak úgy bálba megy és az nagy dolog. - A komfortzónát nekem is mondták, de sosem mertem nagyon. Mármint igen, mert ahogy elhívtalak, az kész ugrás volt kifelé. Én nemigen mertem beszélni még lányokkal sem, mert általában kinevettek. Hát na, meg is értem, nem nézek ki úgy, mint Henrik bácsi, nem is fogok sosem és a szőke herceg sem vagyok, azt meg ismerem, milyenek a sztereotípiák. Aztán Petya mondta, hogy naaa, hát vágjak bele és ja. Fura ezekről beszélni – nevetek kicsit zavartabban. Mármint ezek olyan titkok meg kételyek az emberben, amiket nem szokott csak úgy kimondani, mert hát, vagy kínosnak érzi vagy csak mert attól is fél.
De most már nem félek. Pontosabban attól nem, hogy amit érzek, az hiábavaló. Látom a könnyét, érzem, hogy nem azért csordul ki, mert olyan rossz, hanem ellenkezőleg, mégsem akarom látni sírni, mert az rossz. Csak a jót akarom neki, ez minden. Hogy mit adok emellé? Amit csak tudok. Időt, mert abból bármi lehet: egy jó beszélgetés, program, amit csak elképzelni lehet. Tudom, hogy ez nem olyan lesz, mint a filmekben, nem vagyunk olyanok, mint azok a szereplők és minden lassabb lesz. Csak attól félek, hogy mégsem lesz elegendő a tempó, vagy én. Sóhajtok egyet, majd elmosolyodom a szavaira.
- Sajnos csak azt a távot kell, ami a levitás és eridonos torony között van – nyomok egy puszit kipirult arcának rózsájára éppen. Persze, azt a távot is le lehet küzdeni, csak nem illik. Egyikünk házvezetője sem örülne neki, bár ha nem tudnak róla… mindegy, ezt majd később. Egyelőre maradok itt, a jelenben, nem merek előre gondolkodni. Fél szemmel nézem csak, ahogy az idős bácsi azt hiszi, mi itt erkölcstelenek vagyunk éppen, pedig ha két méterrel odébb néz, ott még rosszabb. Nem is érdekel, nézzen, rázza a fejét. A csókra figyelek, amit kapok, hogy finoman cirógatom közben arcát, vagy épp karját, amit csak érek. Nem érdekel a világ és amikor elszakad tőlem, már hiányzik is.
- Uhh, benne vagyok. Meg egy jó limonádé? - lassan engedem el végül és segítem fel. Nem is tudom innen merre, de aztán beugrik, hogy láttam a környéken egy cukrászdát. - Szólj, ha mehetünk – porolom le magam azért én is, hogy a kósza fűszálak eltűnjenek a nadrágomról. - Vagy lehet jégkása, nem is tudok dönteni. Gyalog menjünk vagy üljünk fel a villamosra? - fordulok felé és fogom meg a kezét, amikor kész, úgy indulok el vele. Hátrapillantok, mintha hagytunk volna ott valamit, de csak az érzések lenyomata ül a fűben. Elmosolyodom. Soha jobb napot ennél.