[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=826487#post826487][b]Demeter Hunor - 2021.02.18. 21:59[/b][/url]

A földalatti bevánszorgott a csempézett megállóba és a fejem fölötti hangszóróból szóló recsegő férfi hang tudtunkra adta, hova érkeztünk: Opera.
Kiengedem a két nénit, és utánuk én is kilépek a peronra. A telefonom szerint még van 12 percem a találkáig. Ide beszéltük meg, és majd együtt megyünk a célállomásra, úgyhogy csak felkaptatok a lépcsőkön, és körbenézek a napsütéses belvároson. Itt ez a hatalmas, impozáns operaház, és én még sohasem voltam benne. A hangulatát némileg csorbítják az utcán mellette sorakozó biztosítók, ruhaboltok és egyéb modern, neonfényes, üvegfalú helyiségek.
Inkább viszafordulok a feljáró felé, hátha megpillantom Betti sötét haját valahol. Átnézek a túloldalra is, mert hirtelen nem is tudom, melyik irányból jön. Azt nem beszéltük meg. Mi lesz, ha eltévesztjük egymást?
Nem fogom tudni felhívni, és nem varázsolhatok a nyílt utcán egy üzenetet. Ajj.
Tényleg elég meleg van. Nem a fekete NASA-s pólómban és térd alá érő farmergatyában kellett volna jönnöm. Arra koncentráltam, mi áll jól és miben érzem jól magam, nem arra, hogy számoljak az otthoni hűtőbűbáj csalókaságával.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=827727#post827727][b]Demeter Hunor - 2021.03.16. 19:28[/b][/url]

A vállamon kopogtatást érzek. Széles mosolyom már fordultamban felveszem és nem is hiába: Betti áll velem szemben.
- Hű, de csinos vagy - mondom, az utolsó szót már a hajába, mert közben fogadom ölelését. Milyen viccesen furcsa érzés, hogy a Bagolykőn kívül találkozunk!
Az ölelésből kibontakozva kinyitom a szemem, és akkor látom, hogy Bettihez egy felnőtt is tartozik. Egy pillanatra zavarba jövök, de osztálytársam bemutatja az idegent, és rögtön leesik, kivel találkoztam éppen.
- Jó napot kívánok! - üdvözlöm őt is egy mosollyal és kézfogásra nyújtott karral.
Köszönésünk majdnemcsak elköszönésünk is lett. Csupa jót hallottam Eliana nagynéniről, de azért örülök, hogy nem jön velünk a selfie múzeumba! Ő visszaindul, amerről jöttek, mi pedig szintén hátat fordítva az aluljárót célozzuk meg, hogy átjussunk a túloldalra.
- Tök fura a mugli világban találkozni, nem? - osztom meg vele is iménti felfedezésemet. Magabiztosan vezetem a lányt az emberek között. Előre megnéztem, hol van az épület. Három percen belül ott is vagyunk. Az ajtó feletti felirat hirdeti: Museum of sweets & selfies. Odabent még nincs semmi különös, a recepción vehetjük meg a jegyünket és vásárolhatunk édességet is. A diákjegy egyébként elég olcsó, 1990 Ft, de a sütiket és italokat elég drágán mérik. Meg kell fizetni a szivárványos, pasztellszínű, gondosan díszített édességeket. Kaptam zsebpénzt a jeles alkalomra, úgyhogy bármit is kér Betti, bele fog férni, azt hiszem. Viszont én nem ragadnék le a pultnál most még.
- Jó, ha utána fogyasztunk? - kérdezem. Oldalra pillantok, a szemem megakad a falra rögzített nagy mágnestáblán. Műanyag betűk, számok és figurák alkotnak itt-ott szavakat, máshol káoszt.
- Nézd! - elkezdem keresgélni a neve betűit. Egy E-t és egy T-t már találtam is.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=830066#post830066][b]Demeter Hunor - 2021.04.23. 21:22[/b][/url]

Szeretném én venni Betti jegyét, de végül ő fizeti. Megígértetem vele azonban, hogy a múzeum végigjárása után meghívhatom valamire. Aztán mégsem kezdünk neki a túrának, leragadunk a betűmágneseknél. Ilyeneket varázslattal is lehetne csinálni - jut eszembe, de hangosan nem mondom ki a muglik előtt.
Barátosném az én nevemet rakja, nekem már csak a B hiányzik az övéből. A jobb sarokban meglátok egy "BORI" feliratot, jobb híján tőle kölcsönzöm el az utolsó betűt. Bocsi, Ori.
Mögöttünk egy három lányból álló csapat érkezik, és a jegyük megvétele után rögtön át is lépik az első terembe vezető ajtót.
- Érdekes, hogy itt Pesten sosem tudni, hogy akivel találkozol... olyan-e, mint mi - beszélek neki rébuszokban. - Bár a földalattin idefelé láttam egy kétfarkú terriert! - újságolom.
A neveink láttán meg is születik a kezdő selfie ötlete. Előveszem életem első, vadiúj Xiaomi mobiltelefonját. Már elég jól bírom kezelni.
- Állj csak ide!
Feltartom a telefont. Ha Betti a kijelzőjére néz, láthat engem és a betűket a falon. Megvárom, amíg ő is beér a képbe, hogy kattinthassak. Amint ez megvan, már tényleg indulhatunk.
A csupa rózsaszín teremből egy ajtó vezet, amin átlépve egy műanyag flamingókkal és rózsaszín pálmafákkal díszített pink szobában találjuk magunkat. Egy nagy eper és egy banán lóg a plafonról láncon. Az előttünk érkező lányok épp most hagyják el a terepet, amikor az utolsó is lekászálódik az eperhintáról, és a többiek után szalad.
- Pont jókor jöttünk, nincsenek sokan!
- Hinta?