Budapest

Tinus

Mindig akad intézni való itt, vagy Bogolyfalván, újabban ugyebár odahaza is. Egyre nehezebben tudja irányítani az életét, ami érződik a kisugárzásán is. Sosem volt igazán boldog leszámítva azokat a pillanatokat, amikor élete nője mellett nem gondolt semmi másra, csak rá. A kapcsolatukban is voltak hullámvölgyek, amik most nincsenek, vannak helyette titkok és egyre halmozódó problémák.
Csak hogy ne legyen egy lazább napja, ma Kalózzal az állatorvost látogatták meg. Még szerencse, hogy Budanekeresden több a lehetőség és nem kell sokat gondolkodni azon, merre lépjen.
A kutya a lába mellett sétál pórázon, lustán és rossz kedvűen, néha felpillant gazdájára és megvetően, utálkozva nézi. Niko a szemét forgatja, hát mit tehet ő róla, hogy felfújhatós gallért kell viselnie, nehogy szétszedje a friss sebet?
Kell egy perc, hogy felfogja, valami történik, valaki a nevén szólítja. Egy újabb vörös, egy újabb nő, akitől végre sikerül elmosolyodnia.
- Mármint most a kutyára gondolsz? - vigyorog rá. - Hidd el, nem gondoltuk át, kettő is van - sóhajt fel.
Tény, még mindig jobb a két kutya, mint egy gyerek, bár arra egy ideje nem is mernek gondolni.

Tinus

Felsóhajt és megrázza a fejét. Azóta, mióta kutyáik vannak, még három púppal több lett a hátán. Lassan elmehetne toronyőrnek, pont beillene a képbe. Persze képletesen, mert a helyzet az, hogy még így nyúzottan is jobban néz ki, mint az átlag.
- Ivartalaníttattuk, azért néz rám így - egy pillanatra összenéz a durcás ebbel, de ráhagyja.
Idővel csak beletörődik és mindenki jobban jár, ha a kutya nem ugrik mindenkire és minden berendezési tárgyra, mert éppen olyan kedve van.
- Ja, hogy arra - ezt meg nem mondta volna, rendszerint elfeledkezik az ujján viselt ékszerről. - Merlinre, szerencsére nem. Szombat Anna, biztos ismerted őt is. Edictumozott, olyan vörös, mint te - elvigyorodik miközben szabad kezével Tina hajához nyúl és mutatóujjára csavar egy tincset.
- Elcsavarták már a te fejedet is? Vagy szülessek újra, hogy megtörténjen?
Egy kicsit jobb kedvre derül mindig, mikor ismerőssel találkozik. Ha csak néhány percre is, de el tudja feledni a jelent, mintha visszarepülne a múltba. Ideig, percig tart csupán.
- Enyém egyébként a Vértes, jártál már bent? Egyáltalán merre kódorogsz most? - felvonja szemöldökét miközben felteszi a kérdést.
Néha szeretne egy olyan szuperképességet, amivel azonnal megtudhat az emberekről mindent és nem kerülne kellemetlen helyzetekbe, mert nem tudja sem térben, sem időben elhelyezni beszélgetőpartnerét.

Tinus

- Felettem járt, öreglányok vagytok mindketten - ő meg büszkén vigyorog, mert nem elég, hogy szép feleséget talált, még idősebb is nála.
Pedig aztán azt mondják, a nők az érett pasikra buknak. Hát Anna éppenséggel másra bukik, pontosabban a kutyatulajra, aki ugyan kaján vigyorral méregeti a másik vöröset, nem tudná másra gondolni, csak a feleségére.
- Ami az illeti, mindig is volt - vállat vonva jut eszébe, hogy Noah-ról sokan nem tudnak és a teljesen eltérő stílusuk miatt a mai napig alig veszik észre, hogy ikrek. - Ő nem került át velem Magyarországra anno, de már itt lakik Bogolyfalván. Viszont rossz hír, van egy lánya. Anya nélkül.
Ez nem tudja, mennyire taszítja a nőket, vagy pont ellenkezőleg, mennyire vonzza, de ha a helyükben lenne, inkább menekülőre fogná. Ki az, aki képes egy idegen gyerekét felnevelni miközben tudja, hogy a pasi a gyerek anyjára gondol? Szegény, szegény Noah.
- Nem akkora szám - megrázza a fejét, mégis büszkeséggel tölti el a dicséret. - Mi lett a nagy álmaiddal? Hogyhogy itt ragadtál? - ha már kimozdulás, tényleg kíváncsi, mi lett Tinával miután elballagott. Sok ismerőse van, akiről semmit sem tud, ilyen ő is. Sosem voltak olyan jóban, hogy hosszabban beszélgessenek, de így visszagondolva már bánja, hogy nem hívta el meginni valamit.

Tinus

Nem szeret a családjáról beszélni, mert túl sok a problémás rész és kevés a vállalható. Nincs sok olyan a tényeken kívül, amiről itt, az utca közepén fecsegnie kellene, vagy akarna. Meg is rázza a fejét és felsóhajt.
- Bonyolultabb a helyzet - legyint, ezzel szeretné elkerülni a belebonyolódást és a felesleges hazugságokat.
A régi ismerősökkel alapvetően nem tudja, miről kellene beszélgetni és a kevésbé szoros viszonyt akár el is ronthatja, ha benyögi, hogy unokahúga anyját megölték. Talán senkinek nem is kellene megtudnia.
Tinát nem ismerte valami jól, néha meghúzta a haját és váltottak pár mondatot, de sosem jutott eszébe, hogy összebarátkozzanak. Ahhoz képest most viszont lazábbnak tűnik, vagy talán csak kevésbé ellenszenves?
- Világjáró? Te? Mivel foglalkoztál? - most már kezdi érdekelni, ha pedig nem egy unalmas munkája van, garantáltan meg is fogja jegyezni, elvégre a vörösek felejthetetlenek.
Idő közben párszor újból és újból végigsiklik rajta tekintete, mintha árulkodó jeleket keresne, vagy csak meg akarná jegyezni vonásait. Figyelmét neki szenteli, épp csak néha odaköszön a törzsvendégeinek és megsimogatja a mellette kitartóan ücsörgő kutya fejét.
- És mi a terved itt? Azon kívül, hogy valamikor összefutsz velem - magabiztos vigyor rajzolódik ki arcán miközben felteszi a kérdést.

Anna
megjelenés

A napok hosszúak és nehezek a vörös jelenléte nélkül. Egyébként a rendes ütemben zajlik minden, és változatlan a helyzet, Niko ingázik, éli az életét, irányítja a cégjeit, néha meglepi élete nőjét... Nagyjából ennyi, amit fel tud mutatni.
Már egészen hozzászokott, hogy Anna elérhetetlen, ezért ő az, aki a legjobban meglepődött, amikor bagoly érkezett a nőtől. A szemöldöke egészen a mennyezetig emelkedett, többször átolvasta a levelet, amiben találkozóra invitálta, hogy beszéljenek az ügyről, ami eredetileg is elvezette hozzá. Niko természetesen úgy irányította az idejét, hogy semmi ne ütközzön az időponttal, és több helyre is felírta, hogy el ne felejtse. Nem mintha el tudná...
A megbeszélt időpont előtt néhány perccel érkezik a szerkesztőségbe, ahol jó napot szerez a hölgyeknek kedves mosolyával, és megjelenésével. Ha valaminek használt a szakítás, akkor az a testalkata, hisz minden szabadidejét edzéssel tölti azóta is.
Illedelmesen kopogtat Anna irodájának ajtaján, majd belép, és leplezetlen mosollyal köszönti őt.
- Jó reggelt, Szombat kisasszony...vagy Weißling asszony? - tekintetével a névtábláját keresi.
Igen, határozottan zavarná, ha a felesége nem viselné a nevét, talán még meg is sértődne annyira, hogy még Annának kelljen jóvátennie.

Anna
megjelenés

Nem vár csodát, tudja, hogy amit Annával tett, az nem megbocsátható néhány hét alatt. Kitartóan udvarol neki azóta, hogy először újra látták egymást, és minden egyes együtt töltött pillanattal jobban és jobban beleszeret feleségébe.
Maga sem érti, a nő miért nem adta be a válókeresetet, de igazából örül, hogy az ő családnevét használja, hisz ez reményt ad neki. Reményt arra, hogy kitartása értelmét nyeri hamarosan, és Anna nem csak a nevét, de a gyűrűjét is viselni fogja.
- Kérek - bólint az ajánlatra.
Kérdés nélkül lép beljebb, és teszi le hátsóját az egyik székre. Elkényelmesedve hátradől, különösebben nem izgatja a kávé, sokkal inkább a nő, akinek végig figyeli mozdulatait. Megjegyezné, hogy ma is csinos, mint mindig, de inkább hallgat.
- Két kocsmám van. Megoldom, ha erősebbet szeretnék - néz félmosollyal a vörösre.
Mostanság kevesebbet iszik, inkább csak hétvégente, amikor lazít, vagy alkalmakkor. Ez is egy alkalom, ami azt illeti...de inkább komoly témákról lesz szó, úgy érzi.
- Nem akarom húzni az időd, miről szerettél volna beszélni? - kíváncsian tér a lényegre, ami miatt jött.
Persze Niko sosem azért megy Annához, hogy megtudja, mi az a fontos dolog, egyszerűen csak azért, hogy lássa.

Anna
megjelenés

- Észben tartom - bólint.
Nem, esze ágában sincs megkeresni Erzsit, vagy akárki mást, és ezt Anna is tudja. A jelenlegi szokásait nem, ellenben szavainak kiejtését, hangsúlyát, arcának rezdüléseit mindenkinél jobban ismeri.
A kávé nem ugyanolyan, mint amilyet Anna régen odahaza készített neki, de iható. A koffein pedig sosem árt egy férfi szervezetének, tehát kortyolgatja, miközben a lényegre tér és végig hallgatja, mi volt az a nagy dolog, ami miatt a nő ide hívta.
- Ez jó hír - vonja össze szemöldökét.
Átveszi a dokumentumokat, de annyira sem érdekli, hogy legalább belelapozzon, maximum annyit ér az egész, hogy rátegye a kávés bögréjét, amiből rejtélyes módon már el is tűnt a fekete ital.
Lazán veti át a szék támláján karját, s ujjait összekulcsolja. Ahogy Anna megemlíti a drogot, Niko úgy mosolyodik el és ingatja meg a fejét.
- Az nem az én bizniszem, megnyugtatlak.
Ismeri a feleségét annyira, hogy ez lett volna a feltételezése, és a következő kérdése. A jövőben nem akar előtte titkolózni, már ha lesz jövő.
- Gondolom te intézted így. Mivel tartozom? - szavai kicsit ridegebben hangoznak most, egészen komoly, ha üzletről van szó.
Márpedig ez üzlet, hisz semmi sincs ingyen ebben a világban.

Anna

Ennyi idő külön elég volt ahhoz, hogy már ne tudja Anna minden reakciójáról, mi mit jelent. Kitart mellette, mert a szerelme, és a felesége, ezért nem akarja, hogy véget érjen, de a nő mintha meg sem akarná próbálni, mintha ellene lenne.
Talán ez az oka annak, hogy a beszélgetés végén úgy kezeli, akárcsak egy üzletet. Rezzenéstelen arccal követi végig a szeretett nő reakcióját. Egy pillanatra komolyan megsajnálja a bögrét, amit olyan erővel rak le az asztalra, hogy esküdni merne rá, szegény felsírt.
Fél szemöldökét kissé megemelve, csak tekintetével követi Annát, mikor az ablakhoz sétál. Nem igazán érti, mi történt vele, hisz a múltkori "randi" egész jól sikerült. Nehéz összeraknia a képet, mert most nem lát mást, csak egy nőt, aki napról napra vastagabb falat épít maga köré, hogy esélye se legyen áttörni azt.
- Vannak erre nálam jobb emberek is - nem, nem fogja kimondani.
Még szép, hogy nem hagyta annyiban a dolgot. A mondat azonban függ a levegőben, több okból is. Az egyik, hogy Annának nem kell mindenről tudnia. A másik, hogy ő maga sem ismeri a körülményeket, hogy egyáltalán kellett-e lépnie a megbízottjának, vagy Anna keze jókor volt jó helyen. Utóbbi kár is, hogy egyáltalán az eszébe jut, pedig erre tippelne.
- Hát akkor...gondolom csak ezért hívtál - megköszörüli a torkát miközben feláll az asztaltól. - Köszönöm...az információt.
Az arcáról nem olvasható le semmi. A mozdulatai sem ráérősek, mintha húzni akarná az időt. Egyedül a szemében láthat némi szomorúságot, ha egyáltalán ránéz.
- Szép napot, Anna.

Anna

Eddig még nem érezte ezt az ürességet a mellkasában. Az eddigi találkozásiak alatt többet érzett abból, ami kettejük közt van, vagy volt egykoron. És most csak elutasítást, falakat lát. Mintha szíven szúrták volna, úgy érzi, az eddigi hónapok feleslegesen mentek el azzal, hogy olyasmi kergetett, ami már nem lehet az övé. Ezt nem lehet lezárni egy szép napottal. Mégis megpróbálja, megpróbál úgy elmenni, hogy megőrizze a tartását és ne kezdjen feleslegesen újra bele az ígéretekbe és a válaszok kérésébe.
Egy furcsa oda-vissza táncot járnak. Mikor Anna megáll, Niko mozdul, és fordítva. Egyre rosszabbnak érzi a szituációt, már rég nem kellene itt lennie. Talán el sem kellett volna jönnie.
- Ja igen, köszönöm - valami mosolyféle mutatkozik az arcán egy másodperc erejéig.
Magasról tesz az aktákra, amiket a kezében tart. Valószínűleg tűzre fogja dobni őket anélkül, hogy elolvasná. Nem is ezért jött, hanem a nő miatt, s talán ez az utolsó, hogy találkoznak.
Vesz egy mély levegőt, már épp kifordulna az ajtón, amikor megtorpan. Visszafordul a feleségéhez, és a szemébe néz.
- Hamarosan visszaköltözöm Münchenbe.
Nem ez volt a terv, úgy volt, hogy csak néhány hetet fog ott tölteni tavasszal, de jelen pillanatban ez tűnik a legjobbnak. Ekkora távolságnál már nem kell kerülgetniük egymást.

Anna

A torkát valami szorongatni kezdi, egy manó, aki erre a pillanatra várt. Hogy megtörjön, és a kemény férfi, akit máshol főnöknek, egyes helyeken pedig maffiavezérnek hívnak, most egy nő miatt elveszítse a kontrollt. A nő miatt.
- Pontosan tudod - bólint.
Hiába tagadják, Nikolai az, aki, és ez már nem fog megváltozni. Ezt az életet választotta, úgy alakította, hogy megszeresse. Vagy éppenséggel az életforma alakította őt.
- Felveszek egy vezetőt, aki majd irányítja helyettem - megvonja a vállát, mintha ez lenne a világ legegyszerűbb dolga.
Elgondolkodott rajta. Volt már B-terve arra az esetre, ha a próbálkozása kudarcba fulladna Annával. Nem gondolta, hogy szükség lesz erre, nem vette számításba, hogy nem is olyan sokára fel kell adnia azt a sok helyet, ahová oly sok emlék fűzi. A lakás épp csak elkészült, még be sem lakta igazán, máris indulni készül. Ő, és a két kutya.
Hosszan szívja be a levegőt és tartja bent, míg átgondolja, mit válaszoljon a miértre. Tétován ácsorog, kezében a mappával, előtte egy karnyújtásnyira a feleségével. Akihez nem mer hozzáérni sem.
- Nem tudok úgy élni, hogy tudom, bármikor szembe jöhetsz az utcán valaki mással - szemei már nem csak szomorúságot tükröznek, gyűlnek a könnyek is. - Azt akarom, hogy boldog legyél, de nem tudnám elviselni. Nem számít, hogy nem hiszed el, de akkor is te vagy a legfontosabb számomra.

Anna

Amikor csak meghallja a nevét a felesége szájából, a szíve nagyot dobban, akárcsak most. A szívdobbanás mellett azonban a gyomra is görcsbe rándul, mert már érzi, mivel fogja folytatni. Hogy menjen csak, folytassa az életét nélküle, maradjon minden úgy, ahogy az elmúlt évben volt.
Aztán amikor hozzáér, és megszólal, a szavai még legalább egy percig visszhangoznak fejében. Hogy...mi? Jól értette? Maradásra kéri?
- Hogy...mi? - kérdez vissza teljes döbbenettel az arcán. - Nem értelek, Anna.
Megrázza a fejét, s lepillant a kezére, amin a szeretett nő érintését érzi. Fogalma sincs róla, mit kellene gondolnia. Nem akarja azt hinni, hogy ezt ő komolyan mondta, és nem csak hirtelen a meglepettségtől. Nem akarja magát abban a hitben ringatni, hogy ennyi elég ahhoz, hogy a kapcsolatuk rendbe jöjjön. Hogy Anna végre azt lássa benne, akibe beleszeretett. Aki a világon bármit megtenne érte.
- Hónapok óta próbállak megbékíteni. Ellöksz magadtól és úgy kezelsz, mint egy idegent. Most békén hagynálak, és arra kérsz, maradjak? - széttárja karjait, miközben kérdések ezrei merülnek fel benne.
Végig erre várt. Az elmúlt pár hónapban, mióta találkozgattak, minden egyes alkalommal azt remélte, mad most maradásra kéri. Majd most...majd most. Soha nem tette. Bezzeg ma...amikor menne...

Anna

Én csak... A fejét ingatja a szavak hallatán. Anna sohasem fogja megérteni, mit miért tett, amikor útjaik különváltak. Akkor is mindent érte tett, és biztosra veszi, így kellett cselekednie. Máskülönben talán már nem ölelhetné magához soha.
- Nem tudom - őszintén felel arra, mit gondol, miért lett ide hívva.
Fogalma sincs, a felesége mit érez iránta, mert a remény, amibe kapaszkodott, minden egyes nappal egyre jobban elhalványul.
Állkapcsa megfeszül, a mellkasában egyre szorongatóbb az az érzés. Kezd teljesen összezavarodni, pedig ő csak új életet akart kezdeni, ha már ez így nem megy.
Csendben áll előtte, állja a tekintetét, amíg azt a nő hagyja. Itt áll előtte élete szerelme, és fogalma sincs róla, mit kellene tennie. Egyik fele azt mondja, menjen, hagyja Annát, hadd legyen boldog, a másik viszont, amire hallgat, azt mondja, lépjen közelebb.
- Soha többé nem hagylak magadra - suttogja a hajába, miközben gyengéden átöleli.
Lefolyik az könnycsepp az arcán, talán pont a vörös tincsekben landol. Semmi másra nem vágyott, csak erre az érzésre. Az illatára. Elmondhatatlanul hiányolta már. Elég csak ennyi, nem is próbálja magánál tartani, ha menni akar, menjen.
- Ha együtt tudsz élni velem, én leszek a világ legjobb férje.

Anna

Egyszerre teszi boldoggá, és okoz fájdalmat Anna a szavaival. Valószínűleg a felesége sokkal nagyobb fájdalmat érzett akkoriban, mint amit Nikolai el bírt képzelni. Azt viszont a mai napig bizton állítja, hogy okkal és helyesen tette.
Tétován áll továbbra is az ajtó előtt. Indulásra, és maradásra is készen áll, de inkább a maradás mellett döntene. Nem tudja elképzelni sem, mi lesz ebből, egyelőre próbálja feldolgozni mindazt, amivel a nő előhozakodik.
Szeretne szólni, válaszolni és megnyugtatni őt, de hang nem jön ki a torkán. Annyi rosszat éltek már együtt át, hogy azt hinné, ez már csak egy a sok közül.
- Nem erről volt szó. Nem volt ilyen opció - megrázza a fejét, majd tesz egy lépést az asztal felé, aminek nekidőlve fonja össze maga előtt a karjait. - Egy gyengém volt. Te. Azzal fenyegettek, hogy neked fog bántódásod esni, ha nem foglalom el a helyem.
Nem akarta ilyen részletekbe beavatni, de úgy látszik, eljött az ideje a teljes őszinteségnek, ha egyszer még maga mellett akarja tudni. Vagy ha csak tiszta lelkiismerettel akarják elengedni egymást.
- Te is tudod, hogy ezt nem hagyhattam. Az egyetlen választásom az volt, hogy itt hagyjalak, mintha már semmit nem jelentenél. Elhiheted, nekem is pont olyan nehéz volt. Te nem ezt tetted volna?

Anna

Talán még sosem beszélt ilyen őszintén Annával arról, mi történik a háta mögött, mi az, ami miatt sokszor felszívódik. Úgy érezte, az az élet egy másik, amibe jobb, ha sem a felesége, sem pedig a család többi tagja nem kerül be. De talán csak id kérdése volt, hogy elmondja az igazságot.
- Tudom - vonja meg a vállát.
Egyszerre szomorú, és fáradt. Belefáradt a folytonos vitákba, a hónapokig tartó udvarlásba, abba, hogy azt az életet kergesse, amit elveszített. Megérti, elfogadni azonban soha nem fogja tudni.
Nem bírja levenni tekintetét a nőről. Még mindig nem érti, mit szeretne, még mit kellene mondania, vagy hogy mi lesz a következő lépés. Erre mit csinál a vöröske?
Niko szemöldöke felszalad néhány másodpercre, hirtelen nem is érti, mi történik. Aztán hosszan fújja ki a levegőt, egyenesen Anna hajába. Szorosan öleli át hosszú idő óta először. Kivételesen nem fél attól, hogy ezt azonnal meg fogja szakítani. Mindkettőjüknek kellett ez már.
- Szeretlek - nem győzi elégszer mondani.
Miközben a fülébe suttog, kisimítja arcából a hajat. Két keze közé fogja, s mélyen a szemébe néz. Gondolkodás nélkül hajol közelebb, és csókolja meg olyan szenvedéllyel, ami az elmúlt év során felhalmozódott. Nem hajlandó elereszteni. Kezeit a csípőjére csúsztatja, majd megfordítja, hogy a következő mozdulattal az asztalra ültesse.