[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=738310#post738310][b]Anna Weißling - 2018.10.27. 21:08[/b][/url]

 Az utóbbi hónapokban nem igen mozdultak ki Lena miatt a lakásból, és ha igen, az is csak a munka miatt volt. Ám most, hogy Noah visszatért a lányához, kissé lazított a szoros láncon, ami Bogolyfalvához kötötte. Rennek persze csak azok után szóltak, miután Noah teljesen felépült. Kissé zavarta, hogy eltitkolják előle az igazságot, de az ő érdekét tartották szem előtt. Legalábbis erre gondolt mindig, mikor mardosni kezdte a bűntudat.
 - Ne viccelj, tök jól viselted! - legyintett egyet a kezével, miközben bekanyarodtak jobbra a macskaköves utcára. - Láttál volna Kolumbiában. Majdnem leájultam a székről... - Nem volt kellemes, de lehet egy kicsit túlzásba vitte. Most is inkább próbált vele csevegni, elvonni Ren figyelmét a tű élességéről. Bár ő már jól ismerhette a fájdalmat.
 - Megünnepelni a tetkót? - Széles mosollyal az arcán bólintott. Jobb is, hogy nem a Vértesbe mennek. Pláne, hogy Niko még nem is tudott az új szerzeményről. - Már elintéztem mindent az újságnál, szóval akár maradhatunk egy-két körre.
 Kikért két rövidet meg két korsó vajsört kísérőnek. Ettől még nem lesz nagyobb bajuk, aztán majd meglátják.
 - A fotózásra! - emelte magasba a poharat. Nem akart tósztot mondani, felesleges lett volna. Mindketten tudták, mennyit jelentett ez a kép.
 - Mielőtt elfelejtem. Arra gondoltam, szervezhetnénk egy kiállítást a képeidből. Csak ilyen mezei valamit. Csaphatnánk egy kis hírverést meg megírhatnám a programajánlóba az újságnak. Mit gondolsz?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=738324#post738324][b]Anna Weißling - 2018.10.27. 21:46[/b][/url]

 Jó kedve volt, hisz minden nyugodtan és békésnek tűnt. Mintha minden a helyére került volna. Noah vissza Lenához, Ren az iskolába, Niko meg ő végre ismét kettesben. Különös és mégis furcsa érzés volt.
 Egy kissé fintorgott az erős italtól. Amióta Lena náluk volt, nem igen engedhették meg maguknak az ilyen estéket, így egészen elszokott már az alkohol égető érzésétől. Jóleső melegség kezdett szétterjedni egész testében a mellkasából kiindulva, ami újabb mosolyt csalt az arcára.
 - Oké, lehet nem ezzel kellett volna kezdeni, de most már mindegy - kommentálta mindkettejük arcát az ital hatására.
 Visszarakta a pultra a kis felespoharakat, majd a korsót felmarkolva nézett körül a tömegben. Fejével egy kissé távolabbi, látszólag üres asztal felé bökött. Nem volt benne biztos, sok ember állt a pult körül, de talán szerencséjük lesz.
 - Miért ne lennének kíváncsiak. A művészet elég tág, nem baj, ha olykor kiégett vagy homályos. Majd azt mondod a koncepció része volt. Vagy ami még jobb, meg se szólalsz, és az emberek meg majd elkezdenek okokat és miérteket keresni rá. És majd ők találnak helyetted. - Egészen hangosan beszélt. Megfogta Ren kezét, és húzta maga után, hogy nehogy elveszítsék egymást a tömegben. Élvezte a nyüzsgést és az életet, felpezsdítette maga körül a sok ember.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=738334#post738334][b]Anna Weißling - 2018.10.27. 22:38[/b][/url]

 Még ellenkezett a pultosnak, hogy hát ez bizony nem az övéké volt, nem is akartak kikérni satöbbi. De minek is ellenkezni, ha már kihozták és Ren amúgy is előbb magához vette a poharat, mint Anna.
 - Hát akkor nincs mit tenni - emelte magasba a poharat, majd húzta le az italt. Aztán ivott pár korty sört is, hogy elvegye a tömény ízét a szájából. Kevésbé marta, ahogyan a gyomrát is. Talán a szerkesztőségben evett utoljára egy szendvicset.
 - Mi? - kiabált vissza a tömegben, ahogyan a kihangosított gramofonban valamelyik vendég a legújabb slágert rakta be maximum hangerőn. Még meg is állt egy pillanatra és visszafordult Renhez, hogy meghallgassa. Arcára újabb mosoly kúszott, ahogyan próbálta Ren összeszedni a gondolatait. Kissé megfogta az ital, Annának meg csak melege lett tőle. Egyelőre.
 - Pont ez a lényeg. Látod? Lehet mások is színesben szeretnék látni a világot. Biztos vagyok benne, hogy sok a szürke meg a fekete a világban. Talán nem fogják teljesen érteni, de nem ér meg egy próbát? Abba belegondoltál, mi van, ha esetleg tetszik az embereknek?
 Ismét elindult a kiszemelt asztal felé. Kikerült néhány hangosan éneklő embert, és kénytelen volt kissé kerülőúton megközelíteni a szabad helyet, hogy aztán mire odaérjenek Rennel és a fél-fél korsó vajsörrel a kezükben, elfoglalják azt.
 - Basszus! - csattant fel hangosan és fordult vissza Ren felé, hogy szemével ismét szemügyre vegye a terepet. - Oké, találunk valami asztalt. Vagy tudod mit? Rakjunk be zenét mi!

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=738341#post738341][b]Anna Weißling - 2018.10.27. 23:23[/b][/url]

 Még káromkodott volna egy kört, de mindegy volt, mikor ott volt  a kezükben az ital, és éppen a gramofon felé tartottak. És amint hallható, talán még sikerült is meggyőznie Rent, hogy érdemes a kiállításra.
 - Tudod mit? Csak azért, hogy megünnepeljük a leendő kiállításodat! - A vigyor nem tűnt el az arcáról, és seperc alatt ott is termett a gramofon előtt. Hümmögve böngészte a listát, ami elérhető volt a lemezeken, miközben ide-oda ringatta a csípőjét.
 - Oké, a felét nem is ismerem, úgyhogy berakom az egyiket - előbányászott pár knútot a zsebéből és bedobta az érmegyűjtőbe, hogy aztán egy nagyobb levegő után kiigya a korsóból a vajsört.
 Majdnem sikerült. Meg kellett állnia kétszer, mire sikerült lehúznia a maradékot. Elvégre korsóval a kézben mégsem állhattak színpadra.
 - Ez lesz az, azt hiszem - kiabált bele a zenébe, mikor a gramofonban cserélődött a lemez, a hangszórókból pedig szólni kezdett a zene.
 Kis lökdösődés, egy-két taposás és ugrálás után a táncparkett közepén voltak. Már egészen régen járt ilyen helyen, és most, hogy ott voltak, esze ágában sem volt időben hazamenni. A csípőjét ringatta, a fejét rázta, kezét a magasba emelte, úgy járta át a zene ritmusa.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=740916#post740916][b]Anna Weißling - 2018.11.17. 15:50[/b][/url]

 Olyan volt, mintha a zene üteme uralná az egész testét. Mintha nem is ő mozgott volna, de nem is különösebben zavarta ez. Csak táncolt. Egy ritmusra a tömeggel. Együtt dobogott a szíve és száguldott a vére az ereiben a lüktetéssel.
 - Még nem láttál igazán semmit! - Őszintén meglepte, mennyire jól csinálta Ren. Na meg hogy mennyire nyitott és vidám.
 Nem sok időt töltöttek még együtt. Mióta visszaérkezett Bogolyfalvára, elsősorban, de Anna mégis úgy érezte, még nem ismeri eléggé őt. Ahogyan a családjuk bizonyos részei is rejtélynek számítanak neki.
 Felemelte a kezét, hogy megforgassa Rent, mikor hátulról valaki belé ütközött. Csak annyit érzett, hogy valami hideg folyadék csurog végig a hátán, amitől még a szőr is felállt a karján.
 - Basszus. - Éppen csak maga elé szűrte ki a szót a száján, majd fordult meg a tettes felé. Lehúzta a vékony pulcsit magáról, hogy felmérje a károkat, miközben az tizennyolcév-forma gyerek hangos szabadkozásba kezdett. Aminek természetesen a felét sem értette, úgyhogy csak hátrakiáltott Rennek, hogy mindjárt jön, csak lerendezi a gyerekkel a a pulcsi árát. A vörösbort mégsem olyan könnyű kiszedni.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=816822#post816822][b]Anna Weißling - 2020.09.10. 23:08[/b][/url]

 Rápillantott az órájára. Ötvenkilenc perc. Ötven. Kilenc. Pontosan ötvenkilenc perce és harmincegy... harminckettő, harminchárom, harmincnégy... másodperce.
 Lógatta az orrát is a sorban. Szó szerint. Ahelyett ugyanis, hogy a ránctalanító bájital frissé és üdévé tette volna az arcbőrét, megereszkedett. Konkrétan a komplett orra lógott egy kicsit. Még nem ért el a felső ajkáig, de nem sokon múlt. Pedig az ispotályban már kapott is ellenszert, csak abban nem volt biztos, hogy még időben hatna. Mielőtt lepottyan az orra. Vagy csak elérné az ajkait. Az nagyon kínos lenne.
 Meg is kellene írnia a cikket a termékről. Veszélyes, forgalomba kerülése pedig erkölcsi aggályokba is ütközik. Mondjuk ez már nem az ő asztala, ennél kicsit tényfeltáróbb és oknyomozóbb irányba mozdult el, de simán átpasszolja a témát egy megfelelő embernek.
 - Édes Istenem, annak a hülye ebédszünetnek, már biztos vége van! - Hatvanhat perc. Hatvanhat perce várakozik a bájitalkereskedés és zárt ajtók előtt. Egy kendőt húzott magára, hogyha esetleg valaki túl közel sétálni hozzá, el tudja takarni lógó orrát, de ahogy végignézett az utcán, nem az övé volt az egyetlen problémás bájital a kereskedésből.
 - Csak nehogy megpróbálják beadni, hogy valami ügyetlen gyakornok készítette őket, és nem is az ő hibájuk... - Hallott már sztorikat. Elvégre újságíró volt, és mindenki tudja, hogy a szerkesztőségekben a legfurcsább és leghihetetlenebb történeteknek is van alapjuk.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=827773#post827773][b]Anna Weißling - 2021.03.17. 21:20[/b][/url]

 Megírta a levelet, elküldte a baglyot, aztán... Meg is bánta. Meg nem is bánta. Széthasadt a feje, annyit gondolkodott azon, miért is küldte el végül. Elvégre, nem életbevágóan fontos a dolog és egyébként is, ez még jelentheti azt, hogy pont ő intézte el az ügyet, tehát...
 És csak folytak és folytak a gondolatok, hosszú napokon és órákon keresztül. Úgy tett, mintha minden rendben lenne, megpróbált összeszedett maradni, vagy legalábbis a látszatát fenntartani. Ahogyan a madárkái csicseregték, a pletykák még mindig nem róla szólnak a szerkesztőségben, ami jót jelenthet.
 A füle mögé simította a haját, ami továbbra sem mozdult bejáratott helyéről. Az elmúlt öt percben legalább tizedszerre tette ezt. Zöld tekintetét tíz másodpercente a kilincsre szegezte, miközben pennájával játszott a kezében. Mégis miért hozta magát folyton olyan helyzetekbe, amiket messziről kerülnie kellene?
 - Igen! - Még be sem fejezték a kopogást, már ki is szólt az illetőnek. Fejben jó nagyot koppintott magára, de letette pennáját az asztalra, és mintha nem tudná, érdeklődve az érkezőt figyelte.
 - Weißling - mutatott az ajtó mellett elhelyezett táblára. Az elmúlt időben egészen jó pozíciót sikerült kiharcolnia magának. - Ha jól tudom, nem váltunk el. - Átrendezte egyik papírhalmot a másikra, miközben felállt az asztal mögül. Abban az egy évben megannyiszor eszébe jutott a lehetőség. És a kérdés egyaránt. Hogy miért? Miért nem történt meg a végleges búcsú? Miért nem merült fel köztük sosem?
 - Kávét? - Meg sem várta a választ, már indult is el a bekészített kancsó felé. Nem, nem várta az érkezését. Az a kancsó természetesen állandóan ott várja az esetleges vendégeket a szerkesztőségi irodájában. - Sajnos szolgálatban vagyok, úgyhogy mással nem tudlak kínálni - szólt hátra a válla felett, miközben már öntötte is ki a fekete lét.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=828507#post828507][b]Anna Weißling - 2021.04.02. 22:39[/b][/url]

 Ismerte a férfit. Olykor szerette azt hinni, talán jobban is, mint ahogy ő ismerte saját magát. Abban azonban biztos volt, hogy attól nem kell tartania, hogy kényelmetlenül érezné magát. Így a helykínálás helyett, csak arra fókuszált, hogy még egy röpke pillanatig másra tudjon koncentrálni. Még egy röpke pillanatig tudja húzni az időt, amíg felé nem kell fordulnia, és az arcáról le nem olvasná, mennyire mondvacsinált indokkal hívta el őt, csak azért, hogy lássa.
 - Persze, de ha mégis szükséged lenne egy kis rumra a kávéba, Erzsinél mindig van egy flaska... - a bögrét a férfi elé rakta az íróasztalra, és egy tétova mozdulat erejéig majdnem leült mellé a sajátjával, de aztán józan esze időben utasította a testét, és ült le vele szemben az asztal másik oldalára.
 - Beszéltem az egyik forrásommal a parancsnokságról... - Adta meg az egyenest választ. Úgy csinált, mintha fontos információról lenne szó. Talán tényleg fontos volt ez a férfi számára, de valamiért úgy gondolta, a másik tökéletesen tisztában van azzal, amit mondani szeretne. - Leállították a nyomozást veled kapcsolatban.
 Átnyújtott egy paksamétát, amit a táskája egyik rejtett zugából vett elő. Talán ez mind az ő műve volt. Talán lefizetett pár aurort, talán emellé még az utcára küldte az embereit, hogy eltereljék a figyelmet. Akárhogyan is, ha mindezen sötét üzletekre gondolt, összeszorult a szíve. Gyűlölte, egyre jobban gyűlölte, hisz ez volt az oka mindennek.
 - Valami tündérporra fókuszálnak most. Egy új drog, ami elég gyorsan terjed... - Hozzá akarta tenni, hogy reméli, neki ehhez nincs köze. Talán a tekintetéből ezt is ki tudta olvasni, de nem szólalt meg.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=831542#post831542][b]Anna Weißling - 2021.05.20. 22:04[/b][/url]

 Az nem az én bizniszem. Finoman engedte ki a bent tartott levegőt. Talán mégsincs minden veszve. Nem az övé. De ismeri, akié. Ezek alapján legalábbis az feltételezhető. De nem szólt, csak bólintott, talán egy félmosoly is megjelent az arcán, ahogyan legördült egy újabb sziklahalom a mellkasáról.
 A szájához emelte a bögrét, és éppen a kávéba kortyolt, mikor Niko feltette a kérdését. Majdnem félrenyelt, ahogyan meghallotta. Mégis mit gondol, mik ők egymásnak? Mit gondol, miért járt egyáltalán utána Anna? Miért követi mindig fél szemmel a rendőrségi híreket, hátha meghall valamit, ami bajba keverheti? Mit gondol, miért tartja a kapcsolatot Zalánnal és miért segít neki ebben a tündérporos ügyében is?
 A kelleténél egy kicsit erősebben koppant a kemény faasztalon a bögre talpa. A felcsapó kávé pár cseppje a mellette elterülő jegyzetpapírt színezte be barnára. Összeszorította a száját és vett egy mély levegőt, mielőtt válaszolt volna.
 - Nem. Én csak a híreket szállítom. - Kihúzta magát, és felállt az asztaltól. A mellette álló ablak felé fordult és karba fonta a karját. - Csak tudni akartam, hogy hogy áll a nyomozás ellened. - És tudni akartam, biztonságban vagy-e. - Azt hittem, te intéztél valamit.
 Gyűlölt. Tele volt gyűlölettel azóta, hogy elváltak. Sokáig a gyűlölet a férfi felé irányult. Mostanában azonban kezdett átcsapni csak a körülményekre. Az apjára, Noah-ra, az alvilági alakokra, akik megkörnyékezték őt. Akik belevitték ebbe az egészbe.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=831544#post831544][b]Anna Weißling - 2021.05.20. 22:13[/b][/url]

 Gyűlölni akarta őt, gyűlölni a helyzetet, minél távolabb kerülni tőle. Tőle, aki emlékeztette, mit vesztett el. De mégsem gyűlölte, és mégsem tépte szét a levelet, ami idehívta őt.
 Visszafordult, hogy valami csípős megjegyzést tegyen az ő szenvtelen és rideg hangvételére, de végül csak összehúzta magán a kardigánját és bólintott.
 Fogalma sem volt, mit várt tőle, mit várt ettől a találkozástól. Csak látni akarta őt, hallani a hangját és a közelében lenni. De ettől éppen hogy gyengének érezte magát. Sebezhetőnek. És pontosan ez a sebezhetőség rémítette őt halálra.
 - Szép napot? - pillantott vissza a kijelentésre. Csak úgy kicsúszott a meglepett kérdés a száján, és egy lépést még tett is előre, mielőtt meggondolta magát és megtorpant.
 Ismét összeszorította a száját, egész kis vékony vonallá. De végül csak leengedte a kezét, és felvette az asztalról a mappát, amit előzőleg még a férfinak adott.
 - Ezt ne hagyd itt. Nekem nincs rá szükségem, de neked talán még jól fog jönni - nyújtotta felé a megsárgult papirost, és tett egy pár bizonytalan lépést felé.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=831546#post831546][b]Anna Weißling - 2021.05.20. 22:15[/b][/url]

 Mintha hideg zuhany érte volna egy forró nyári napon. Csak állt egy egészen hosszú percig, miközben várta, hogy közölje, csak viccel. De nem tette, ő pedig úgy érezte, a maradék föld is kicsúszik a lába alól.
 - München... - lehelte szinte hangtalanul, ahogy elismételte a szót a férfi után. Németország. Oda, ahol végleg elvesztené őt. Egymást. Talán sosem kellett volna elhívnia. Sosem kellett volna elmennie a Vértesbe akkor, és talán sosem kellett volna visszajönnie Magyarországra.
 Mintha újra kiszakítottak volna egy darabot belőle, és képtelen volt uralni az arcára ülő érzelmeket. Minden megjelent rajta. A döbbenet, a veszteség, és a kétely. A kétely, hogy vajon ebben a helyzetben mi lenne a helyes. Az, amit a szíve diktál, vagy az, amit az eszével próbál védeni?
 - Mit fogsz kint csinálni? - közelebb lépet hozzá, és még inkább összehúzta maga körül a kardigánt. Átölelte magát, mintha az megvédeni az újabb elválás fájó eseményétől. - Mi lesz a csárdával? A Vértessel? - Azzal, ami közösen felépítettek.
 Úgy érezte, egy pillanat alatt leomlott a védfala. Egyetlen mondat volt szükséges ahhoz, hogy lyukat üssenek a védvárba, ami az elmúlt években megvédte az összeomlástól.
 - Miért költöznél mégis vissza?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=831548#post831548][b]Anna Weißling - 2021.05.20. 22:16[/b][/url]

 Nem akarta őt így látni. Nem miatta. A fejét rázta és a padlón lévő repedéseket figyelte. Hallani a lemondó hangját. Nem akarta, hogy részt vegyen abban a világban. Mert nem akarta, hogy baja essen. Hogy ártson magának. És minden, ami rossz volt, az abból a világból jött.
 Beharapta az alsó ajkát és a nyakában lógó láncot kezdte piszkálni. Bevett mozdulat volt az elmúlt években. Most is önkéntelenül nyúlt felé. A ruha alatt a lánc végén lógó gyűrű égette a bőrét, attól félt, a ruhája is lángra kaphat.
 Maga mellé ejtette a kezét, és a férfit nézte. A gyűlő könnyeket azokban a sötét szemekben. Rá nézett, arra a férfira, akinek csak szeretetre volt szüksége. Arra, hogy szeresség. Hogy tartozzon valakihez. Ahogyan Annának is.
 - Niko... - Először ejtette ki a nevét azóta, hogy elváltak egymástól. Akárhányszor kimondta, mindig közelebb került hozzá a múlt. És ő.
 Tett egy lépést felé. Hozzá akart érni, érezni a bőre melegét. Nem nézett rá, a kezét figyelte, majd a mappát, amit a másikban tartott.
 - Maradj... kérlek. - Óvatosan csúsztatta kezét felé. A kézfejét simította végig, a napbarnított bőrét, és az eret, ami a kézfején futott végig. Gyenge volt. Gyenge volt, és emiatt józan esze ordított a fejében. Elhordta mindennek és próbálta emlékeztetni, mit tett az életükkel akkor. Ám mindent megtett volna, hogy ne kelljen így látnia őt.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=831550#post831550][b]Anna Weißling - 2021.05.20. 22:18[/b][/url]

 Felsóhajtott, és hátrébb lépett egy lépést. Hogyan is érthetné meg őt, mikor saját maga gondolatait sem érti? Mikor folyton ellentmond önmagának is? Mikor egyszerre akar elmenekülni előle és hozzáérni és sosem elengedni újra?
 - Niko, én csak... - Beletúrt a hajába, és elfordult tőle. Hogyan is magyarázhatná meg, mit érez? Hogy mennyire hasított bele a fájdalom a gondolatától, hogy sosem láthatja őt ismét?
 Mérgesen felmordult, és visszafordult a férfi felé.
 - Én nem... Nem tudom, mit érzek. Állandóan ott vagy a gondolataim közt és... - ismét közelebb lépett hozzá, a szemébe nézett. Azokba a sötét szemekbe, amik képesek egy pillanat alatt elnyelni őt, az egész lényét. - Mit gondolsz, mégis miért hívtalak most ide? Gondolom már régen tisztában voltál ezzel, és én csak...
 Csak össze volt zavarodva. Csak reménykedett benne, ha látja, megnyugszik egy kicsit.
 - De nem akarom újra átélni azt, érted? - Az esze már hiába ordított a fejében, nem tudta megállítani az előtóduló szavakat. A keze remegett, ahogy próbálta kifejezni a gondolatait. Az elmúlt évek és hosszú hónapok szőnyeg alá söpört érzéseit. - Nem akarom, hogy ismét ellökj. Hogy magamra hagyj, egy olyan dologért, ami a veszteted akarja! - A hajába túrt és felsóhajtott. Nem nézett rá, csupán leejtette a kezét maga elé, és azt figyelte, hogyan tudja megállítani a remegést. Gyenge vagy, Anna! Akkor is gyenge voltál!

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=831552#post831552][b]Anna Weißling - 2021.05.20. 22:19[/b][/url]

 Ismerősen és mégis idegenül veszett el az ölelésében. Akár egy meleg takaró, fonta körbe őt, és csillapította a remegést. Mintha hazaért volna. Minden egy pillanatra olyan tiszta és világos volt. Addig, amíg el nem engedte.
 Soha többé nem hagylak magadra - annyiszor hallotta ezt a mondatot a képzeletében és álmaiban. Olyan sokszor visszhangzott a lelkében, hogy nem is tűnt valódinak már.
 - Nem tudlak nem szeretni. - Nem sírt. Már nem. Az összes könnyét elpazarolta abban az évben. Már üres volt. - Hidd el, hogy megpróbáltam. Gyűlölni akartalak, mindennél és mindenkinél jobban. De nem megy!
 Beharapta az alsó ajkát, miközben nekitámaszkodott a szék háttámlájának. Felnézett rá. Az arcát figyelte és azon a kérdésen gondolkodott, ami oly' sokszor megfordult a fejében.
 - Azt ígértük egymásnak, jóban rosszban egymás mellett állunk majd. Te ott voltál velem, mikor... Mikor elvesztettük a babát. - Nyelt egyet, mielőtt folytatta volna. Neki köszönhette, hogy akkor tovább tudott lépni. Hogy nem ragadt abban a mocsaras völgyben, ami egyre csak húzta magába.
 - Mondd, én miért nem tehettem meg ugyanezt? - nézett fel rá, és felsóhajtott. Nem volt dühös. Csak válaszokat akart.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=831555#post831555][b]Anna Weißling - 2021.05.20. 22:20[/b][/url]

 A kérdés váratlanul érte. Vajon ő mit tett volna ebben a helyzetben? Fogalma sem volt. Tényleg magára hagyta volna őt? Eltávolodni tőle, amennyire csak lehet. És megbántani, hogy neki könnyebb legyen az elválás.
Annyira kézenfekvő volt a válasz, mégsem gondolt erre soha. Mintha nem is az ő életük lett volna. Mintha nem is velük történne. Hisz ilyen csak a filmekben történik!
 Felrémlett előtte Noah elgyötört arca, mikor Lénát elhozta hozzájuk. Mikor magára hagyta, hogy ne kelljen ezen az életen osztoznia az apjával. Vajon hányszor fog még ez előfordulni ebben a családban?
 A fejét rázta, ahogyan elképzelte a helyzetet. A férfi helyzetét. Ahogyan az üzenet után elhatározásra jut. Hogy feladja az életét azért, hogy neki ne essen baja.
 - Fogalmam sem volt... - Mindig van választás! Ezt mondta volna akkor, abban az évben. Azóta megváltozott. Ahogyan Niko is. Mindketten mások lettek.
 Felnézett rá. Hosszan beszívta a levegőt, és benn tartotta. Összeszorította a száját, és behunyta egy pillanatra a szemét. Lassan, nagyon lassan fújta ki a levegőt. Elnézett a parketta távoli réseire. Ellökte magát a széktámlától, és és a férfira emelve zöldjeit közelebb lépett hozzá. Nem szólt, csak átölelte. Hosszan, akár a bent tartott levegőt.
 - Nagyon sajnálom, Niko - mormogta a pulcsijába. Sajnálta az elmúlt évet. Sajnálta, hogy mindezzel egyedül kellett megküzdenie. Hogy mindkettejüknek ugyanazzal magányosan kellett megbirkózniuk.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=831560#post831560][b]Anna Weißling - 2021.05.20. 22:57[/b][/url]

 Mindent el akart mondani neki. Mindent, ami a szívét nyomta, ami csak most nehezedett rá mindazzal, amit Niko most elmondott neki. Mindent és mindent. De csak a semmi szakadt fel belőle. Nem az üres, kietlen semmi. Inkább a hazaért nyugalom.
 - Én is szeretlek. - Lassan talán két éve, hogy kimondta. Hogy neki mondta. És hogy a férfi hangján hallotta a szót, amire annyira szüksége volt és amire annyira vágyott.
 Az érintésétől libabőrös lett, a csókjától pedig elöntötte a forróság. Mintha újra visszatért volna a testébe az élet, az az éltető energia, ami hajtja előre.
 Éhezett az ajkaira, az érintésére, a szenvedélyére. Rá. Mindenére. Halványan érezte, ahogy az asztalon felhalmozott papírhalom összedőlt, és az akták és feljegyzések nagy része tollpiheként ért földet körülöttük. Halványan, de esze már régen háttérbe szorult, már nem is próbálkozott azzal, hogy figyelmeztesse Annát a munkahelyi etikettre és értékekre. Keze magától mozdult és csúszott a pulcsija alá.
 Megesküdött volna, hogy mikor bőrük összeért, apró villámok is megjelentek. Ám ezek inkább csiklandozták, játszottak velük. Élvezték, hogy új életet leheltek beléjük.
 Másik kezével a sűrű, sötét hajba túrt. Ujjai közt a tincsek ismerősen engedelmeskedtek a mozdulatnak, Anna pedig egy pillanatra sem akarta őt elengedni. Soha többet.