Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Társalgó

Elijah bemutatására biccnet, bár foglma sincs róla, hogy az eridonos fiú mégis honnan tudja a nevét. Vagyis de, sejtései vannak, de azokra inkább nem akar hallgatni. Mert az azt jelenetné, hogy már megint az egész iskola róla beszél, arról a furcsa szótlan kis navinésről. A külseje csak rásegít egy lapáttal, nem mindennapi megjelenése miatt rendkívül könnyű észrevenni akárhol. Számtalanszor eljátszott már a ténnyel, hogy egyszer fejleszt egy olyan varázslatot ami képes egyenes tincsekbe zabolázni vadul göndörödő haját. Az átszínezéssel nem lenne probléma, de a forma... már mindent kipróbált, de a természet ereje még mindig felülkerekedett a varázslatén.
Értetlenül pislog a fiúkra, ő ugyanis nem vágja a dolgokat, de egy apró fejcsóválás kíséretében el is engedi, hogy megpróbálja megérteni. Jól megvan ő a mugli világ mindenféle ilyen csodája nélkül is, mert ahogy hallja ez nem lenne neki való. Képeket kéne kivarázsolnia valahova emberek elé, akik követik őt. Ez szörnyen hangzik a fejében, elvégre ki az az őrült aki azt akarja, hogy kövessék? Hát Hayden köszöni szépen nem kér belőle.
Csalódottan rázza a fejét Eli kérdésére. Szóval nem ízlik neki a sütije. A süti, amit olyan nagy gonddal és szeretettel készített. Bár nem látszik, de mélyen valahol összetört egy kicsit. Tett egy lépést, egy aprócska lépést előre, erre tessék, jön ez. Hát kellett ez neki? Ricsi megjegyzései csak rátesznek egy lapáttal rossz irányba alakuló kedvére. Halovány mosolyt varázsol ajkaira míg bólint, hogy igen, persze, nem kéne ennyit beszélnie. Meg úgy emberek közé járnia. Vagy élnie. Azon kijelentésére miszerint hiányozna magának csak megvonja vállait amolyan az jó stílusban. Nem kapja el a kezét, pedig nagyon szeretné, sőt Ricsi tekintetét is hajlandó állni, míg arra a rövid időre neki szenteli a figyelmét. Aztán ahogy a két eridonos újra egymás társaságába merül, Hay maga elé veszi a sütis dobozt, hogy miközben megpróbál visszatérni az ütési technikák csiszolásához a szájába tömjön egyet. Legalább ez jó, ha már semmi más nem.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Fénylő Lelkek Udvara

Vannak, akik szeretnek bebújni egy meleg takaró vagy pokróc alá, elkényelmesedve a kandalló tüze előtt, vagy a ágyikójukban, miközben odakint esik valami csapadék, de Lili inkább az aktív pihenés híve volt. Örökmozgó, lelőhetetlen buzgómócsing, aki amint jó időt neszelt, már szaladt is kifelé, mit sem törődve holmi tüdőgyuszikkal, vagy hasonlókkal.
És az idő láthatóan, érezhetően jobbra, melegebbre fordult, és százágra sütött a Nap is. A kissé hűvös levegőt egyedül a még kicsit fagyos szél okozta, de éppen miatta csapta hóna alá a szőke levitás kissé megviselt papírsárkányát is.
Sok mindenben volt béna, több mindenben, mint amiben ügyes, és a sárkány eregetés is előbbi csoportba tartozott, de Lilkónak cseppet sem vette kedvét, még az az apróság sem, hogy egyszer már az életére is tört a játék. Pedig a legtöbb dolgot hamar elunta, és feladta, de a sárkánynak adott egy újabb esélyt. Mintha vak lett volna a jelekre, pedig aztán elég nyilvánvalóak voltak.
Éppen a Fénylő Lelkek Udvarán vágott át, és mivel már itt is volt némi légmozgás, fel-feldobálta a reptetnivalót, és azon elmélkedett, vajon milyen varázslattal segíthetne neki egy kicsit tartósabban a levegőben maradni. A legnyilvánvalóbb, virgardium leviosa varázs túlontúl kézenfekvőnek tűnt, ráadásul úgy okoskodott, hogy lebegtetni valamit nem ugyanaz, mintha repülne, hiszen akkor adott ponton fog a levegőben állni, és amíg tart a varázslat, nem is kap bele a szél, vagy ha mégis, az ellenállástól még a végén eltörne.
Volt azért némi esze, csak többnyire tűnt úgy, mintha óriási tévedésből került volna a kékek házába. De aztán a következő pár pillanat ismét rácáfolt, mert ahogy elcaplatott volna a mágus szobra előtt, valahogy sikerült belegabalyodnia az épp feldobott sárkánynak a kőkarba, és miután kis híján hátraesett, ahogy visszarántotta őt, mert hát a zsinórt azt fogta, csak még jobban rácsomózta a zsinegjénél megcsavarodott sárkányt, hogy aztán némi rángatás, kibogózási kísérlet, és nyögve húzás-vonás után őrá is épp úgy rátekeredjen a zsinór.
Megállt végül, és törökülésben leült a földre, elgondolkodni az életén. Ilyen béna komolyan nem lehet - gondolta, de persze tévedett. Most legalább nem volt életveszélyben, legalábbis amíg a nyaka köré nem tekeri a zsinórt, addig csak úgy nézett ki, mintha a varázsló szobra megkötözve tartaná őt.
Így üldögélt pár pillanatig, míg lépteket nem hallott közeledni.
- Hahó! Kérhetek egy kis segítséget? - kiálltotta, mielőtt az illető, akit még nem is látott, valahova másfelé indul el, és nem ki, ide, az udvarra.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Második emelet → Tanulószoba

A kezei varázslatos sebességgel állítgatják a mobilt és kérsnek megfelelően működni kezd az iphone. Továbbra is vágyik rá, de a fene nagy büszkesége nem engedi kiutatni eme gyengeségét. Sajnos ők nincsenek is ilyen anyagi helyzetben, hogy megengedhessenek magának egy ilyet, de lehet, jhogy a végén ráveszi magát valami diákmunkára. Amit persze nem láthat senki, szóval csak a sötétben feketerózsa ültetés és hasonló jöhet szóba.
- Ja, meg a széllel, baszki - felhirkan, majd még egyszer, amikor Marina is ekézni kezdi Kendét. - Egyébként... a Kins&Kensbe tesznek rá víztől, meg hőtől óvó rúnát is, ha védni akarod a tűztől. Amúgy, ahogy Marina mondja: ne dobd a kandallóba - von vállat flegmán, és már kezd elege lenni az ingyenmunkából, mikor is megkapja a pénzt. Oké, ez a másik meló, amit szívesen csinálna. De nem hiszi, hogy tele van annyire gyíkokkal a kastély, hogy mindenki hozzá rohangálna egy kis apróért megcsinálttatni a mobilját. Sajnos.
- Én kösz - mondja, és gyorsan el is tünteti a pénzt. Hát ez jobb, mint remélte, szerinte nem dolgozott drágán, de lehet, hogy olcsóbban is megcsinálná valakinek. Mondjuk a törzsvendégeknek, mint Marina. Mert, hogy a dán az lesz, ebben egészen biztos. Még ad némi kiegészítő információkat, amikor végre úgy veszi, hogy távozhat. Végül is csak ezért jött, nem igaz?
- Mé' tapsoljak még neked egyet, mielőtt lépek? - néz rá a barnára, aki a walkmannel akarná itt tartani. Azért annyira nem érdekli, hogy belekavarjon a két barát dolgaiba és hallgatnia kelljen őket. Visszadugná a fülébe a fülesét és megint élvezhetné a száguldó ritmusokat, meg a basszust, ami szétvágja a dobhártyáját és öreg korában olyan süket lesz, mint az ágyú. Nem gond, megéri, és lehet, hogy van rá bájital, ayeah.
- Ja, néha elmegyek egy párra - bólint, bár ő inkább a keményebb zenéket szereti, mint a cingogást, meg a drogbulikra rángatózást. Felröhög a Marian által felvázolt képre, mikor rászólnak, hogy hagjya abba. - Bocs má' - röhhent egyet, majd visszafordul a két jómadárhoz. - Hát megnézném, ahogy pogózol Marcsi, baszod - röhögcsél tovább, majd kitörli a könnyét a szeméből. - A sörlocsáláshoz már nagyon vidámnak kell lenni - heherészik, majd sóhajt egy nagyot a fejét rázva. - Tán menni akartok? Vigyetek sok mugli pénzt, mert lehet jókat inni, meg enni, meg mindenféle baromságban részt venni, mint a habparti - ad néhány tanácsot, majd ráül a padra Marina mellé. - Én inkább ilyen mágikus cuccra mennék el, kíváncsi vagyok, hogy hogy tolják ezek a népek - egy jó bartelben benne lenne. Ő vinné el a muglikhoz a jómadarakat, őt meg az ebben a világban jobban mozgók kalauzolnák el. Nem is lenne gond, nem?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Félszemű Kukorica Pizzéria

Én is felnevettem, bár inkább kínosan, s nem olyan könnyeden, mint Zsófia. Közben folytattam a kiömlött üdítő feltörlését is.
- Köszönöm - pillantottam a nőre hálásan. Bár ki tudtam volna fizetni az újabb pohár limonádét, nem ellenkeztem a meghívásra sem, ha már ilyen kedves.
A szüleim elém raktak mindent, amire csak szükségem volt, már születésem óta. Akkor sem tagadták meg tőlem a pénzt, amikor nem úgy cselekedtem, ahogy azt elvárták volna tőlem. Mindig volt tehát nálam elegendő pénz. Egyelőre. Mert ha más nem, az elköltözésem gondolata biztosan kiborítja majd a Bernáthy szülőket. Nekem is nehéz lesz, mindenképpen. Hiszen bármennyire is ellene vagyok a családomnak, a pénzhez hozzá vagyok szokva. Nehéz lesz minimális fizetésből élni, ahhoz képest, ami eddig volt körülöttem. Talán arra rá tudom venni őket, hogy az iskolához szükséges költségeket állják, hiszen az oktatás mindennél fontosabb nekik. Akkor pedig ki tudom fizetni a lakást.
- Hát igen - nevettem fel. Hangomba kis keserűség vegyült.
Igen, ilyesmi indokkal tudom csak kihúzni magam az összejövetelek alól. Amíg Lídia szívesen megy, a szüleimnek van kit bemutatni. Van, aki fenntartsa a Bernáthy család jó hírnevét. Van, aki bebizonyítsa, milyen jó házasság az, ami a Kalóz és Bernáthy családok közt köttetett. Szerencsére viszont nem én vagyok az az ember.
Ismét csak keserűen felnevettem, másképp nem tudok reagálni. Sem a bájmosolygás, sem az úri fiúk gondolata nem idegen tőlem.
- Nem, szerencsére még nem álltak elő senkivel. Ellenben Lídia nagyon szemez az egyik Vittman fiúval. A szüleim pedig kiugranának a bőrükből, ha házasság lenne a dolog vége. - Közben belekortyoltam a limonádémba, amit a felszolgáló elém elém rakott. - Én a világ végéig rohannék, ha hozzá akarnának adni valakihez. - Ha nem is vagyunk közeli barátok, Zsófi ismerhet már annyira, hogy tudja, nem szívesen hódolok be a szüleim akaratának.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Adam Kensington háza

Juhász Laura
kora délelőtt | a nappalimban | x


Tényleg nem lenne túl nagy fáradtság, hogy macskám megmentőjének formás koponyája más halmazállapotot vegyen fel, azonban bennem fel sem merülnek ilyen gondolatok. Csak azért, mert valamire képes vagyok, nem fogom megtenni. Általános hiba az embereknél, hogy erről nem így gondolkodnak. Meg az is, hogy előítélkeznek. Még ez a prefekta is. Egy pillanat alatt juthat el olyan következtetésekre velem kapcsolatban, amelyekre én magam soha nem adtam okot, csak a fajtám és tulajdonságaim. Nem arról van szó, nem hibáztatom érte. Ez csak ténymegállapítás.
Felvetése és sablonkérdése nyomán csak felpillantok rá, arcomba hulló hajam keretéből, lassan pislogva egyet, aztán lesütve tekintetem macskámra.
- A gyorsaság jó. Hogy hamar ott vagyok mindenhol. Bár nem olyan gyorsan, mint ti - teszem hozzá, miközben elmormogom válaszom. Hiszen a varázslók tudnak hoppanálni meg miegyébb közlekedési módokat alkalmazni. Igaz, ehhez nekik külön tanulás, külön eszköz, külön mágiafelhasználás kell, nekem viszont ugyanolyan, mint hogy mondjuk sétálok vagy beszélek. Egyéb előny nem annyira jut eszembe. Mások annak tartanák őket, de aki naponta éli, annak ugyanannyira átok, mint áldás.
Arrébb húzom a kezem a cica lábáról, ahogy a borogatása érkezik. Figyelem a lány mozdulatait, majd a képződő jégréteget. D'Artagnan odapislog és kis vékony hangot ad, aztán pihen tovább erőtlenül. Bólintok Laurának hálám jeléül.
- Egy-két perc - felelem a gyógyszer hatását illetően, majd éppen csak biccentek egyat harsányabb kérdésére. Nem teljesen világos számomra, hogy arra a felismerésre jutott-e, miért a kedvesem viszi el abban az időben, vagy arra, hogy a kedvesemnek miért nem gond akkor elvinni. De mindegy is ez. Az már kevésbé mindegy, hogy egyre laposabbakat pislogok, miközben simogatom a kis fehérséget. A többiek hol a lánynak teszik a szépet, hol itt érdeklődnek nálam.
- Az jó lenne - fogadom el maradási ajánlatát, hiszen érzem és látom rajta, hogy szívén viseli állatom sorsát. Addig úgyse nyugodna, míg nem tudja, hogyan alakultak a dolgok. Meg ki vagyok én, hogy eldöntdem, hogy lenne-e ennél jobb dolga? Ráadásul a végén lehet, hogy tényleg arra szorulok, hogy őt kérjem meg az elvitelre, ha nem érek el hirtelen mást. Illetve, ha hirtelen alaludék. Oké, nem fogok, de egyre nehezebbnek tetszem magamnak.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Kviddicspálya

Olyan mint én... érdekes gondolat, mert, ahogy jön felém, valóban magamat vélem felfedezni benne. Vagy talán csak elültették a bogarat a fülemben. Az a baj az egésszel, hogy Zina miatt már így is túlcsordult bennem az a bizonyos anyai érzelemköteg, ami azt sem tudtam, hogy létezik bennem, és most ha van még egy kölyök, akire azért illik odafigyelni, akkor szó szerint végem van. Ráadásul egyidősek. Komolyan mondom, sosem láttam magam kamaszlányok anyjaként, de most van ez a megfoghatatlan érzés, hogy az vagyok. Vajon, ilyen hatással van az emberre, ha tényleg majd húsz év van élete férfija meg közte? Hozzáöregedtem Damy-hez, ha én ezt elmesélem neki! Mondjuk lehet, hogy az "öreg" szó nélkül, még a végén megsérteném a férfiúi önérzetét.
- Szervusz.
Nyújtom én is a kezem felé, bár egy kicsit meglepett a... ó nem, hát eridonos, min lepődjek meg? Édes Merlin! A mosoly nálam is megvan, de persze nem olyan vadul vigyorgó vadalma módon, mint az övé, és hellyel kínálom, amikor ő az időjárásról kezd el beszélni. Oké, tehát zavarban vagyunk, a mosolyom hirtelen szélesebb lesz, ahogy a gondolat eljut az agyamig, és mielőtt bárki kiakadna ezen, én annyira vagyok navinés, mintha azt mondanák, hogy Cipzár Masa rellonos. Szóval igen, én ezt nagyon élvezem.
- Igen, reméljük, hogy a sok depressziós arc végre csinál valami élettel telit, mert nyomasztóbb a hangulat a kastélyban, mint tömegmészárlás után.
A napszemüveget feltolom a fejem tetejére, és kékjeimmel jó alaposan, és mocsok mód lassan végigvizslatom a lányt. Családtag lesz, vagyis, nyilván már az, mivel én senkit sem hagyok hátra, és bár tudom, hogy Zina féltékeny lesz, idővel megbékél majd. Belián pedig... nos, ő jelenleg a depressziójának él, szóval mire kilábal belőle, már nem is fog emlékezni a Villő nélküli éjjelekről. Erre még ki kell találnom valamit, hogy kicsit felrázzam, mielőtt valami hülye miatt kinyírja magát. Nálunk nem nagyon lehet húsz napon túl depressziós az ember.
- Nem foglak megenni, nyugi. Csak érdekelsz.
Igen, mind a két kijelentés teljesen valid, mert tényleg nem fogom bántani, ráadásul örülök, hogy nem egy mélybánatban szenvedő valaki, hanem olyan, akinek ez a helyzet nincs ellenére, plusz valóbab érdekesnek tartom, érdekel, hogy valóban megtalálom-e magam benne. Minden szentnek maga felé húz a keze.
- Szóval, kisfarkas, mit érdemes rólad tudni?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Évente egyszer használom a mugli közlekedési eszközöket. Minden nyáron akad egy ilyen alkalom. Most Hunorral beszéltem meg találkozót.
A buszon zötykölődve Elianának mesélek a vizsgákról, arról, ki melyiket hogyan fogadta, és, hogy mennyire izgultam a szellemtan vizsga írása közben. Valahogy az elmúlt két hétben, mióta itthon vagyok, nem sikerült mindent elmondanom. Abban nem vagyok teljesen biztos, hogy nagynénémet érdekli minden részlet, de valamivel el kell ütni az időt. Mellesleg mindegy, miről beszélgetünk, hiszen nem láttuk egymást egész évben. Ezért is örülök, hogy el tud kísérni. Másrészt pedig nem tévedek el. Amíg egész évben itthon voltam sem mentem ki sokat a házból, így nem ismerem eléggé Budapestet. Egyedül barangolni pedig, a muglik között, veszélyes tud lenni. Legalábbis ijesztő biztosan. Eliana viszont ismeri a várost, a mugli járműveket, hiszen varászerő híján nem tud másképp közlekedni.
A villamosról leszállva lassan meg is pillantom a gyönyörű épületet, ahol a találkánkat beszéltük meg Hunorral. Sosem voltam még az Operában, valahogy a zenének nem volt sosem szerepe a családban. Mikor csellózni kezdtem, minden, amit tanultam, egy teljesen új világba vezetett. Az ember mindig tanul.
A zajos utcán sétálok Eliana mellett, és ahogy az Operához közeledünk, Hunor szőke fejét kezdem keresni a tömegben. Nincs könnyű dolgom, hiszen egy nyári délután lévén az utcák nyüzsögnek az emberektől. Szerencsémre éppen meglátom barátomat, mégpedig az út végén. Odaérve óvatosan megkopogtatom a vállát, és reménykedem benne, hogy nem ijesztem meg nagyon.
- Szia! - tárom ki karjaimat, hogy egy öleléssel köszönthessem. - Hogy vagy? - érdeklődöm mosolyogva. Közben leveszem a napszemüvegem, amit utolsó pillanatban kaptam fel otthon. - Ő Eliana, a nagynénim - félre lépek kicsit, hogy Eliana is be tudjon mutatkozni. Sokat hallottak már egymásról, így éppen ideje volt, hogy találkozzanak is. - Ne aggódj, ő nem jön velünk, csak elkísért - nevetek fel, és már el is köszönök Elianától, hogy mi Hunorral elindulhassunk az uticélunk felé.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Tanári szoba

A mai nap valahogy még a szokásostól is jobban szét voltak csúszva a diákok. Az egyiknek sikerült fagyasztás helyett felforralni a táljában lévő vizet, a másik meg egyenesen szőkére festette a saját haját. Igazából próbáltam a közelgő vizsgaidőszakra fogni az őrületet, de bevallom őszintén így nem csak a tanítás, de a fegyelmezés is nehezen ment. Szóval fáradtan, tíz perccel az óra vége előtt engedtem a diákságot azzal a címszóval, hogy szívjanak egy kis friss levegőt, mielőtt bemennek a következő órájukra. Hátha az segít.
Egy gyors pálcamozdulattal pakoltam össze a holmimat, amit behoztam szemléltetésnek - az ábrák meglepő módon nagy segítséggel voltak a diákok képzelőerejére -, és már vettem is utamat a tanári felé. Nekem sem lesz rossz egy kis pihi a nagy felfordulás után. Elképzeltem, ahogy majd a szünetben elszürcsölök egy jó kis citromfű teát, és folytatom az egyik barátom által ajánlott könyvet. Ám ahogy beléptem az ajtón, minden álmom szerte foszlott.
- O-o... - néztem rá házvezető társam megtört ábrázatára. Meg se kellett mozdulnia, hogy tudjam valami nagy és borzasztó dolog történt. A fejemben már el is kezdtem sorakoztatni, hogy a sárgák közül most vajon melyik keveredhetett bajba - meglepő, de volt nem egy név a listán -, és közben az asztalomhoz léptem, hogy lecuccoljak.
- Domonkos volt? - fontam karba a kezem a mellkasom előtt. - Vagy Odett? Oh, csak azt ne mond, hogy Zsombor. Nincs kedvem megint az igazgatóhoz menni és bizonygatni, hogy a tinédzserek nem csak akkor verekednek, ha dühkezelési problémáik vannak - temettem kezembe arcomat, ahogy felrémlett előttem a kép. Zsomborral amúgy is van egy kis múltunk, jobb volt inkább nem háborgatni az álló vizet.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Játszótér

- Igen, de csak ha megígéred, hogy erősen fogsz kapaszkodni. Nem szeretném, hogy leess, mert akkor aztán nem jöhetünk ki sokáig, és még meg is fog szidni az igazgató bácsi.
Azt pedig ugye senki sem szeretné, főleg én nem, aki olyan nagyon készülök arra, hogy a bagolykőbe is tanárrá váljak. Persze szigorúan csak gyakorló és csak óraadó tanárrá, mert teljesen elköteleztem magam az előkészítőnek. Én ide tartozom, velük értetem meg magam. De szeretek több lábon állni, és képtelen lennék nem pörögni kétszázzal. Kiszámoltam és beosztottam mindent jó előre, ezért tudom, hogy ha váratlanul másképp is alakulnak a dolgok, akkor is menni fog. Teljesen rendben vagy minden.
- Persze, de mi a baj? Veszekedtetek?
Lopva - hiszen mindannyian tudjuk, hogy nem szabad arra nézni látványosan, akiről éppen szó van - hátrapillantok, és nem is kell nagyon néznem, hogy szinte égessen a kislány tekintete. Olyan furcsán méreget, és ilyenkor az ember persze mit csinál? Gyorsan számot vet az életéről, hogy mégis mit követett el, és ki ellen.
- Lehet, hogy nem is rád mérges, hanem rám? Vagy mindkettőnkre.
Biztos, hogy nem mosolyogtam rá az apukájára félreérthetően, és nem korholtam meg mostanában semmiért, ráadásul mivel én voltam az okos felnőtt, ezért bosszúból még csak a babája haját se vágtam le. Pedig, ahogy most ránk néz, csak zárójelesen jegyzem meg, hogy megérdemelné.
- Azt hallottam, hogy tegnap összeveszett Florinával. Tudod, hogy miért?
Kérdezem bizalmasan, mégis csevegő hangon. Beszéltünk erről tegnap Sarahval, de ő sem tudta, hogy mi üthetett Helgába, ezért arra a döntésre jutottunk, hogy megpróbáljuk majd máshonnan megközelíteni a dolgokat. Például úgy, hogy beépülünk a korosztályba, és tessék, itt a tökéletes pillanat. Szeretem a hintákat, amikor valami bajunk volt egymással, mindig oda vonultunk el, és oda jöttek az éppen békítőképes testvéreink. Nekem a leginkább Jason az a testvérem, akivel meg tudtam beszélni a problémáimat, és Will volt az, akivel a legjobban veszekedtünk mindig. Megsúgom, ez felnőttként se változott semmit.
 

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Magyar Mágus Vasutak - Bogolyfalva Vasútállomása

Érzem, hogy a szívem olyan hevesen ver, hogy már képtelen a helyén maradni, helyette feljebb kúszik, a torkomban dobog, egyre erősebben. Nagyon nem szeretem, ha nem én irányítok, ha olyan érint meg, akit nem ismerek, vagy ismerek, de nem fogadok el. A munkám során megtanultam, hogy lehetnek akaratlan bőrfelület-súrlódások, de ez most nem az, akkor sem, ha én most éppen dolgozom. Egy valamit nem bírok az érintésnél is jobban, az olyan kérdéseket, amiknek egyértelmű a válasza, így, amikor felteszi a kérdést, nem is tudom honnan érkező gúnnyal vegyülő választ adok rá.
- Nem, évek óta megvan, felégettem már a fél világot, de senkit sem zavart.
Avagy, persze, hogy friss, hát csak nem így néznék ki, ha ne lenne friss. Rendben, tény, hogy nem teljesen friss, mert ez már a második körös esemény, először túl fiatal és túl heves voltam, és az évtizedek során elnyomott tűz most állandóan feltűnést akar okozni, és nem is csak akar, hiszen, akkor nem lennénk most itt. Nem lennénk most így. Nézem, ahogy közeledik hozzá, majd elhúzódik, aztán megint, mintha valami sosem látott csoda lenne. Tűz, az Isten szerelmére, ez csak tűz! Vajon, az ősember is ilyen arcot vágott, miközben ismerkedett vele. Az ember tényleg visszafejlődik, én meg tényleg egyre bunkóbb leszek, de szigorúan csak magamban.
- Pont úgy nézek ki, mint akinek az irányítás a kezében van.
Ajkaim vérszegény mosolyra húzódnak, mert, ha valahogy nem nézek ki, akkor az az, amit az előbb mondott. Bárcsak. Nekem szükségem van arra, hogy érezzem, én irányítok, hogy tudjam, minden egyes kis rezdülés úgy történik, ahogy azt én akarom. Mi van ehelyett? Ülök egy nagy kupacs hamuban, ami egykor a tökéletesen rendezett életem volt. Körülöttem minden káoszos, felborultak a hormonjaim, az érzelmeim, az egész életem, és vigyorgok, mint egy elmeháborodott. Valószínűleg azért, mert az elmém megbomlott eddigre már. Kiváló.
- Illúziómágia?
Kérdezem halkan, figyelve a lángokat, melyek már nem csak az én, de az ő tenyerén is jelen vannak. Tudom, hogy nem hazudik, hogy nem elemista, mert ha az volna, éreztem volna. Ez is egy olyan furcsa, új képesség, amit ezzel az egésszel kaptam. Megérzem az elemi mágusokat. Nem valami vadító különlegesség, mert ők is éreznek engem, meg egymást. Igen, mind érezzük egymást, így a helyes a kifejezés.
- Én meg bunkó lenni, csak nehezen viselem.
Ezt nem tagadhatom, visszahúzva a kezem, elrejtem, ahogy csak lehetőségem van rá. Képtelen vagyok még arra, hogy olyan büszkén viseljem, mint kellene.  Most még nem, majd egy nap, ha már tudom irányítani, és ha véget ért az őrületsorozat bennem.
- Szóval... illúziómágia?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Fénylő Lelkek Udvara

Nem sokszor gondolkodom el rajta, de egyre biztosabban érzem, hogy nem is lenne olyan rossz egy kisállat. Már olyan, amit képes vagyok gondozni és talán nem is varázslény, hiszen olyan hirtelen lettem a része ennek a világnak, talán egy kedvenc, mint egy kutya kicsit még komfortosabbá tenné nekem a változást. De nem igen kalandozok el, hiszen Benett kérdez. - Nem, még nem, de egyre több embert ismerek a kastélyban, akinek van. Lehet én is meg tudnék birkózni még egy kis felelősséggel - mosolyodok el háztársamra sandítva.
Figyelmesen hallgatom, kissé félre biccentett fejjel, mert nem mond butaságot a másik. Abszolút nem! És ettől kicsit fel is villanyozódom. - Sose jutott volna eszembe, de el kell ismernem, ez kreatív - bólogatok. - A végén lehet még onnan is vennék magamhoz valakit - gondolkodok el, hiszen ez rám vallana. A menhelyről elhozni egy állatot. - Mindenképpen elnézek majd arra - biztosítom róla Benettet, hogy tudja, megfogadom a tanácsát.
- Kicsit. Inkább csak szokatlan - válaszolom, majd úgy teszek, ahogy kér, és a kaméleon szárnyait megpróbálom inkább kerülni. Álla alatt cirógatom, miközben felmerül a legkedvesebb témám. - Igen, zenében. Zongorázok, és néha, ha úgy alakul, akkor énekelek - bár az iskolai kórus óta nem rajongok a nyilvános dalolászásért. Hagyjuk is, meg is tartom magamnak ezt az infót.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Tanári szoba

Ардаи Танья
Проблемы

Amióta visszazuhantam az asztalomra, azóta ott feküdtem a lapján, mint a rossz diákok egy unalmas órán. Óriási lelkiismeret furdalásom volt a kimondott szavak miatt, illetve ami meglepőbb, hogy megkönnyebbültnek is éreztem magam. Amitől csak az előbbi érzelmem még inkább nőtt bennem. Nem volt helyes így éreznem és pláne nem minden gyászomat és haragomat Daryara kiengednem, csak azért, mert kiabált velem. Hiába vádoltam már őt évek óta ezzel, soha nem lett volna szabad megtudnia.
Hallottam ahogy kinyílt az ajtó. Morcosan felültem, a gondolataim csak úgy kavarogtam bennem és valaki azzal, hogy bejött gátat szabott annak, hogy teljes mértékbe azokra koncentráljak. Talán ideje volna hazamenni. Kivenni pár nap szabadságot. Elmenni valahová, esetleg egy másik országba valami hülye ürüggyel. Hiába volt fenn a fejem és nyitva a szemem, nem figyeltem arra ki jött be, míg a hang meg nem ütötte fülem. Így egy fokkal jobb, hogy csak Tánya jött. A találgatás azonnal elkezdődött, bár sokkal pitibb dolgokra tippelt. Bárcsak az lenne a gond, hisz azt néhány szóval, pár beírással, megrovó tekintettel meg lehetne oldani. De Daryás ügy után lehet soha többet nem fog szóba állni velem a saját lányom.
- Azt mondtam Dashenkának, hogy megölte a saját anyját - minek kerteljek. Azonnal a közepén kezdtem a történetet, ahonnan a bonyodalmak születtek. Ezután visszaengedtem fejem az asztallapra, mint aki lezártnak is tekinti a beszélgetést.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Konyha

Mindig is érdekesnek találtam a kultúrák közötti különbségeket és azzal, hogy a lány elejtett egy megjegyzést automatikus rá is hangolódott a kíváncsiságom. Figyelmesen hallgatom, amit az otthoni, dán munka szokásokról mesél nekem, néhol bólintok egyet, neki is és magamnak is jelezve, hogy értettem és megjegyeztem. - A hyggéről már olvastam - mondom neki halvány mosoly mellett. - Te is a szerint élsz ezek szerint? Mármint, gondolom érdekel - teszem hozzá nehogy félre értse esetleg mi után érdeklődöm, de így se biztos, hogy úgy csattan majd benne, mint én azt szeretném.
Miután a beceneveket tisztázzuk még mindig némileg furcsán érzem magam attól, hogy Rinnek neveztem, hangosan. Szinte hallom, ahogy a Tökfej kiejti a nevet a hangsúlyával és egyszerűen nem érzem úgy, hogy nekem ez feküdne. De majd még később gondolkodok ezen, a fő, hogy megtudtam, nem kedveli, ha Marinanak nevezik.
Fél szemöldökömet emelem rá, ahogy szarkasztikus mosoly kerül ajkamra. - Pedig, nem ittam még - bólintok és rögtön közben akadok el, ahogy a szűzesség szó fülemet üti. - A micsodát? - Kikerekedett szemekkel pislákolok fel a lányra. - Nem is terveztem, csak elkészítettem, számításaim szerint megfelelően - mondom határozottan, ugyanis, nem szándékoztam egy két kortynál többet inni ebből a gyümölcsös, ámbár büdös dologból.
Ajkam belsejébe harapok, ahogy átgondolom amit mond. Biztos vagyok benne, hogy a tanárnő nem éppen ezek miatt oktatok minket a hőmérséklet változtatására és bármennyire is szívesen mondanám most Marinanak, hogy bizony, megkóstolhatjuk, nem a hőmérséklet a fő problémánk. - Össze kell állnia, nem elég, ha csak lehűtjük. Sajnálom, de nem ronthatjuk el éppen a  végén - rázom a fejem, ahogy hajgumival szorosabb copfba kötöm a hajamat. - Később fog kiderülni, hogy sikerült e - közlöm, mert sajnos, nem sajnos, ez a helyzet. Addig nem is fogom sikeresnek tekinteni, amíg nem történt meg a teszt. Halkan szusszanok végül, ugyanis meglepően elfáradhat az ember ilyen procedúrákban.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Choi Művészeti Bolt

Észre sem veszem, hogy belül igenis zavarba jövök attól, ahogy tekintete zizeg miközben beszélek, de valahogy az agyam inkább a szavakra fókuszál, amiket nem vagyok rest kimondani neki. Alsó ajkam belsejébe harapok, ahogy igazat ad nekem, és ettől valahogy jobban is érzem magam. Merlin tudja miért töprengek ennyit egy pimasz kamasz fiún, mintha fel kellene térképeznem, ahhoz, hogy megértsem miért kedvelem, ugyan már, de komolyan!
Az a probléma, hogy ahogy folytatjuk, eszembe jut mennyit lógtam én azon a könyvön vele szemben és ha most ezt felhozom, akkor mondhatja, hogy egyértelműen az én döntésem volt nem elengedni, én álltam bele, a saját erőmmel, tehát ez így nem jó.  Aztán halad tovább a beszélgetés és egészen oda lyukadunk ki, ami már inkább ránk vall. Civakodunk. Pontosabban, gondolnám tovább, de ujja éri a homlokomat, mire hátrahőkölök és csak megszeppenve pislogok fel rá. - Akkor talán ne az én homlokomat bökdösd - fürgészem mérgesen, majd félre pillantok, hogy végül újra az arcára vezessem tekintetem. - Most arról civakodunk, hogy hogyan civakodunk? - mert azért ez abszurd és okát se tudom, de akaratlan mosolyodok el egy pillanatra. Gyorsan rendezem az arcvonásaimat.
- Köszönöm - teljesen komolyan fogadom, mert igen, erre ment ki. Megformálja a szavakat, amiket továbbra is dacos arckifejezéssel hallgatok, majd elmosolyodik. Rám kacsint… és én libabőrös leszek. Pusztító, elárasztó érzés ez a bőrömön, aminek jelenlétét teljes mértékben igyekszem nem figyelemmel kísérni. Kizárom, mert nem eshet jól az, amit gúnyolódás okául cselekszik velem szemben. Majd mégis segítséget ajánl nekem, én pedig kínomban elfogadom.
- Fest - bólintok, ami igen csáléra sikerül, ahogy felém lép és azonnal a másik irányba topogok, hogy elférjen, mert azért nem kicsi. Inkább beszélek még neki a spatulá szerű dolgokról, hogy lássa, nem véletlen fordulok hozzá, tényleg nem tudtam mibe vágom a fejszémet. Pedig ez ritka. - Jó, ez mondjuk logikus - mondom, ahogy meredek a tárgyra. Lehet azzal még én is tudnék kezdeni valamit. Majd a Tökfej visszaér, felnézek rá, aztán le a kezemre, avagy kezünkre, ahogy a következő percbe, már mindenem libben utána. Tudok ám menni magamtól, mondanám is, de miért nem teszem? Mindennek tetejébe még neki csapódok a polcnál, hiszen én nem is tudtam hova tart aztán egyszer csak megáll. Fülem mögé simítom a lendületben elszabadult tincsem, ahogy hátrébb lépek és elhúzva a kezemet a polcot kezdem méregetni. - Várj. Tudom - összeszorítom a szemeimet, igyekszem felidézni miket rejtett a mappája. - Pávát faragott a tökbe - mondom ki halkan. - Állatosak - pattannak ki a szemeim - olyan, egy vonallal - mutatom a levegőbe, a termékekről nézek a Tökfejre. Teljesen idétlen vagyok. - Szóval, állatokat szokott a legtöbbször. Nagyon színesek, szépek, de nem tudok többet mondani - engedem le a kezem magam mellé, mert tényleg ennyire jutottam. Legszívesebben vennék neki egy naptárat, de nem hátrálok meg. Főleg, ha már eddig fajult a dolog, hogy a rellonos segít benne.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Tantermek

Az apró csattanásra, ami nem vészes egyáltalán, de egy teremben, ahol - legalábbis ebben a pillanatban -, mindenki csendben várja az ítéletet, rendesem kihallatszik, így én magam is a hang irányába fordulok.
- Önnek tökéletesen igaza van Drinóczi kisasszony, látom alaposan felkészült a mai kiívásra. Kérem, az állatot semmilyen módon se etessék, nem szeretném, ha egy esetleges rosszullét miatt zavar keletkezne a koncentrációjukban.
Továbbra sem értem, hogy miért van itt egy majom, és miért kell nekem pátyolgatnom, amikor a kezembe adták, már akkor sem értettem, de választ nem adtak hozzá, így most odatettem az ablakpárkányra, remélve, hogy valóban nem fog senkit sem zavarni.
- Foglalják el a helyeiket.
Mutatok körbe, és megvárom, amíg mindenki leül, az üresen maradt helyen a fejemet csóválom, és már éppen újra szólásra nyitom a számat, amikor az a bizonyos hely is megtelik.
- Deighton úr, köszönöm, hogy megtisztelt minket a mai jelenlétével.
Hangom egyáltalán nem gúnyos, ám mégis kiérződhet belőle némi plusz él, ami ilyenkor azért jogos, hiszen ez egy komoly vizsga, itt minden pillanat számít. A vizsgára szánt idő alig egy perccel később kezdődik, és éppen csak eltelik egy újabb, amikor Vajda kisasszony úgy érzi, menthetetlenül a középpontba kell, hogy kerüljön, a figyelmemet pedig nem kerülheti el a tény, hogy hirtelen mindenki szeretné jobban megtekinteni a tizenkettes kérdést, sőt, mi több, megválaszolni is. Eszes kölykök.
- Olykor szükség van a képzelőerőre kisasszony, arra, hogy némiképp elrugaszkodjon a valóságtól, és beleképzelje magát mások helyzetébe. Így választ adhat a kérdésre. Oh, és ha szabad megjegyeznem, érzem, hogy ön egy impulzív személy, de olykor a hallgatás arany. Van még valakinek kérdése a vizsgasorral kapcsolatban, vagy mindenki kielégítő választ kapott a vérfarkasokkal kapcsolatban?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Tantermek

- Hol voltál?
Súgom oda gyorsan Lucasnak, na nem mintha számíthatnék arra, hogy erre most válaszolni is tud, hiszen vizsgázunk, és lesz nekem még itt elég bajom azzal, hogy mit is teszek, főleg miután előadtam a vérfarkasos intermezzomat, ami tudom, hogy célba ért, hiszen még a vizsgáztató is megjegyezte, így most egy kicsit próbálok jó kislány lenni. És vagy egy percig sikerül is, mert utána meghallom Lucas segítségkérését, és nyilván nem fogok úgy tenni, mint, aki nem hallotta, hogy mit is kér. Rápillantok a vizsgalapra, az első pontban nem tudok segíteni, hiszen az egyéni, így a másodikra vetem rá magam. A pad alatt mutatok neki egy kettest, majd először a tenyeremre bökök, utána beleírom, hogy "tea", majd csillagot rajzolok, remélve, hogy a hiányzó részeket, mint a "fű" és "olvasás" kiegészíti majd.
Várok egy kicsit, tekintetem tovább siklik, keresek még olyat, amit hirtelen le tudok neki súgni, így állapodik meg a szemem a rögtön utána következő négyesen. Felmutatok egy négyest, és a korábban már megbeszélt jeleléssel, vagyis a mutatóujj igaz, a középső ujj hamis, kezdem el lejelelni a válaszokat. Hibátlan a történet, mivel amikor a számokat mutatom, akkor nincs olyan pillanat, hogy ne mutogatnám egyszerre őket, vagyis képtelenség eltéveszteni, hogy hányadik kérdés és mi a válasz rá. Az első három esetében hamisat mutatok, aztán következik hat igaz, és végül egy hamis. Utána muszáj ezeket nekem is leírnom, mert félek elmarad a dolog, és így is csúszik bele hiba, hiszen hiába mutatom helyesen, hogy mikor nyitott meg az üstödi édességgyár, és hamisat írok rá. Talán túl elégedett vagyok a teljesítményemmel? Igen, valószínűleg ennek köszönhető a dolog. Lopva felpillantok Holló úrra, remélve, hogy nem szúr ki minket. Ha pedig minden rendben, felmutatom a tizenhármas számot, ahol még tudok könnyedén súgni. Itt két számot mutogatok el, kis kihagyásokkal. Az első az író sorban elfoglalt helye, a második a hozzá illő könyv sorszáma, vagyis egyes-kettes, kettes-nyolcas, hármas-egyes, négyes-tízes, ötös-hetes, hatos-hatos, hetes-ötös, nyolcas-kilences, kilences-hármas, tízes-négyes.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Bejárati csarnok

Kicsit el kellett gondolkodnia, mert bizony bár segítőkész volt, különösebben felkészült már kevésbé, épp ezért lehetett, hogy már eleve az Eridon felé sem tudta elirányítani szegény lányt.
- A reggeli aaaz.. talán hétkor van. Nem vagyok biztos benne, mert többnyire lekésem vagy legalábbis akkor érkezem, amikor a többség már távozik - rántotta meg vállát nevetgélve. Ő is szeretett aludni, na. - Az ebéd délben, a vacsi meg hatkor van, legalábbis ha hatkor odamegyek, szoktak ott lenni sokan. Igazából bármikor, ha odamegyek, vannak, akik épp esznek, szóval igen, mondhatjuk rá, hogy ilyen társasági bigyó központ.
Szóval nem volt kizárt, hogy bármikor is érkezzék az ember fia-lánya, lesz mit tömnie magába, ha mást nem, mások uzsonnáját. Legalábbis Lilivel ilyen már megesett, de szerencsére Polli nem haragudott meg nagyon.
- Igeen, nagyon sokan vannak itt, akik nem idevalósiak. Mármint az országba. De vannak varázslatok, amik segítik az egymás közti megértést, mert különben bajban lennének. Illetve én is, mert nem igazán tudok más nyelven, mint a sajátomon. Még tudok nyávogni, ha az számít, csak nem vagyok biztos benne, hogy mit mondok olyankor. - Illetve elvileg tudott angolul is, de nem sűrűn kérkedett vele, mivel csak elvileg tudott, gyakorlatilag inkább volt az manglish vagy eng-gyar.
Úgy rémlett, filmekről is esett szó már az újságban, legalábbis szuperhősökről biztos. Azokról pedig sok filmet forgattak mostanság.
- Azt hiszem, igen, de Disney-s mesékről nem rémlik, hogy olvastam - rázta meg a fejét, de aztán elvigyorodott. - Persze szeretem őket, a kedvencem a Lilo és Stitch! Azt már vagy negyvenhatezer-tizenkétszer láttam!
Érdeklődve hallgatta az eridonos beszámolóját a lováról, és a terveiről, hogy miként fog majd kiskedvenchez jutni. Bólogatott, hogy abszolút fair ajánlat, bár mit tudta ő. Neki akkor se engedték volna meg, ha csupa K mindenből.
- Mondjuk nekem is tuti felajánlanák ezt szüleim, úgyse félnek attól, hogy mindenből Kiváló leszek - nevetett egyet saját magán.
Az apró visszakanyarodással a pacigoláshoz egy pillanatig nem tudott mit kezdeni. Aztán zavartan megvakargatta a fejét.
- Miért, te már pasizol is? Vagy csak jó megnézegetni őket? A pacik azért csak szebbek.. nem? - Nem igazán értett a lovakhoz - hehe - szóval tényleg őszintén kérdezte.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Tantermek

Szávay Edmund
Animágia óra
_______________________________________________

Az animágiáról az iskolában hallottam még elsős koromban és már akkor megjegyeztem, hogy marha nagy hasznát vehetném ennek a tudásnak a munkám során. Igaz a metamorf mágiával is képes vagyok valamilyen mértékig állati jellemzőket felvenni, kacsacsőrt vagy nyuszifület növeszteni, de az nem túl hasznos skill hacsak nem kiríni akar az ember a tömegből.
A tanulása sok odafigyelést igényel, ami nálam jelenleg még talán plusz pont is, ugyanis Hunor elengedése óta néha el-elszomorodom. Nem egésze értem miért, csak úgy jön az egész. Viszont ahogy láttam ő boldog, a tudatlanság oltalmazó kezei alatt nem is ragyoghatna jobban. Néha magam is meglepődök milyen rohadt jó fej ember vagyok, hogy néhány kivételes emberrel kajakra törődöm. Sőt, áldozatokat hozok értük. Na mondjuk a közeljövőbe nem tervezek ilyesmit, nálam limitálva vannak az ilyen cselekedetek, lévén, hogy nem szeretetszolgálat vagyok.
Néhány napja azon morfondírozok vajon milyen állat leszek. Ez nem választható így az igazi tulajdonságaim alapján semmi aranyos, ártatlan lényre nem tippelnék. A nyuszik és társaik esélytelenek. A madarak közül is maximum a ragadozómadarak. Ha szerencsém lesz legalább Európában élőt kapok. Egy tigris irtó menő lenne, de ha olyan alakban flangálnék, mindenki levágná, hogy animágusról van szó. Tehát haszontalan lenne az egész. Kisebb, hétköznapibb állatban bízom. Mondjuk egy kígyó.
A teremhez érve megállok. Hangosan kopogtatok kétszer, utána nyitok csak be.
- Jó napot tanár úr, remélem nem késtem - mosolyodom a férfira ha benn van, ha nincs akkor bemegyek és egy padban csendesen megvárom.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Második emelet → Tanulószoba

Unottan dől hátra a széken, ahogy a másik kettő próbálja megerőltetni magát és Kende vérét szívni. - A tűzijáték is tönkremegy, nagyokos, mert felrobban - vigyorodik el teli arccal, úgy emeli szürkéskék pllantását Rolandra. - Hasznos infó. Vettem, tesó, kösz - bólint, közben ismétli párszor magában a bolt nevét, ahova majd frankón benéz. - Marinat? A szösztalicskát nem dobáljuk kandallóba, ember - ingatja a fejét, mint, aki totálisan komolyan vette a kérdést, pedig belül, meghal a saját csodálatos poénján. Zseniális. Ahogy az is, hogy ilyen lazán összedobta neki a gyerek a cuccot, ki is fizette, neki meg a kezébe van ugyanaz a retek készülék, remélhetőleg már úgy, hogy használni is tudja. Keze közt forgatja, felnyitja, megles az appokat, próbálja újra végig venni melyik melyik volt, közben Roland távozni készül, Mae pedig marasztalná, mindebből Kende szinte semmit nem érzékel, ahogy a zenés appról hirtelen megindulnak a gondolatok és rátér a fesztiválokra. A kérdését azonnal a sráchoz vágja. Aztán töhög Marinat, majd tröhög Rolandon. Teljesen jó ez a mai nap! - Marcsi, baszod - ismétli meg nevetve a szavakat, kezével meglöki a szösztalicska felkarját. Édes ördög! Siratja a srác! Aprókat köhint, ahogy nevetése csillapodik, valaki odaszól Brigittát szidva, mert valszeg Kende édesanyja után érdeklődtek. Kezét emeli fel egy bocsra, hogy aztán hevesen bólogasson. - Adom a pogót. A sörlocsolás se rossz, de tudod ki pazarolna el, annyi piát - így is nehezen üt be az elemije miatt. Pillantása keresi Mae-ét, hogy támogató fülekre talált e. - Főleg sört.
Bólint Roland kérdésére, hogy ja, az a terv, azért kérdezte, aztán félre döntött fejjel hallgatja. - Habparti? - kérdez vissza és a sráccal leginkább csak tekintet alapján próbálja leszövegelni a lényeget. Mert azért, ami fontos, az fontos. - Felőlem aztán simán ledumálhatunk valamit a nyárra. Ami a Balatonon van, arra még szállást is tudok - tárja szét a karjait, majd megvonja a vállát, hogy na, hát ez van.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Második emelet → Elemi mágia terasza

Nem érti. Közeledik a szezon, többet edz. A klór maró fellege szállhatott tényleg az agyára. Csak erre tud gondolni, ahogy lépked a másik mögött, ugyanis Kendéhez képest kicsit többet árul el magáról, mint azt szokta, ráadásul egy totális idegennek. Valami furcsa a levegőben, kimelegedik az egésztől, érzi, ahogy arcára is felkúszik a forróságtól a pír, és amúgy sem rajongója annak, ha egy kicsit is megbillen a közérzete azzal a sok szutyokkal a nyakán, amit mellékhatásnak az elemije hozott magával. Miközben kibújik belőle, a pulóver anyagának gyűrődése mögött pillantja meg Mihailt, aki hol felé fordulva áll, hol újra a hátát mutatja Kendének. Észre se veszi, hogy a keleti szárny melyik szakaszán is járnak. Egy, majd két pillanat. A kastély legújabb építésű része, ami nem is érdekelné a navinést, de itt csúszik egyedül igazán a padló és akárhányszor a teraszra ment gyakorolni végig akart rajta csúszni, mint otthon a húgával, csak az emberek sose hagyták meg neki rá a lehetőséget. Most megcselekszi, hátha az segít kicsit helyre rázódnia, amellett, kíváncsi: ha a másik elmosolyodik rajta, vajon elrejti e azt. Nem is érti miért foglalkoztatja… főleg, hogy nem történik meg, csak egy pillantást kap, amit nem tud eltenni sehova, max zsebre. Elvigyorodik és megy fel a lépcsőn.
Ahogy a terasz padlóján némán puffan a talpa, odalépdel és azonnal az első gyakorló terem kis ablakán skubizik befele. Fél füllel hallja csak meg Mihail szavait maga mögül. - Most jársz - szól, ahogy ráérősen a pyro-terem ablakához lépdel. Felnevet a rellonos megjegyzésén, kicsit fejét is ingatja. - Elemi mágusok arról szövegeltek, hogy takarodó után jönnek gyakorolni - meséli. A helyet még érti. Nagyon máshol nem tehetik meg biztonságosabban, mint itt, de: - Ne kérdezd miért nem emberi időben tervezték - legyint hátra, már a harmadik ablakon bekukkantva. - Azóta sűrűn benézek - von vállat hanyagul, mert nem nagy szám, csak szimplán megragadt neki.
 Az utolsó, negyedik ablakon belesve, mutatja fel fél kezét, hogy minden oké, aztán megfordul és ugyanazzal a hüvelykujjával bököd a válla felett hátra. - Hydromágus vagyok, Sztravinszkij - so-called, legalábbis, de ezt nem kívánkozik megosztani vele. - Nem fulladsz meg, jó fej vagyok - nem is akármennyire, mert folytatja. - Mondtam volna, hogy találd ki, de tudjuk, hogy a rellonos haverom nélkül nem menne - vigyorodik el, ahogy egyik kezét zsebre vágva, a másikkal a vállán lógó pulóvert tartva lépked Mihailhoz közelebb. - Nézz fel - megvárja amíg Mihail feje mozdul, majd utána emeli szürkéskékjét az üvegezett mennyezetre, amin túl az éjszakába hajló égbolt süt át. Azért, nem a legocsmányabb látvány és annak, aki szereti a természetet, vagy a szépet, frankón jól tud esni. Szusszan, megköszörüli a torkát, majd oldalasan elfordulva újra végig pillant az üres téren. Állati lenne, ha egyszer képes lenne valódi gyakorlatokat végrehajtani itt.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Második emelet → Elemi mágia terasza

Érzem magamon a másik pillantását, ahogy elcsúszik mellettem, mintha minimum egy sítáborban lenne, azonban megszeppent tekintetemen nem tudok, és nem is akarok változtatni, ahogy végül - pillanatnyi - habozás után csupán, követni kezdem. Kékjeim gyorsan járnak körbe a teraszon, hogy mindent felmérhessek, ami elterül körülöttünk, de Reiner mozdul, így tekintetem szinte automatikusan követi, ahogy az első ajtóhoz lép, miközben a nyilvánvaló kijelentésem követi a kérdés, ami szintén egyértelmű. Válaszára mosolyodom el féloldalasan. - Most igen - lesütöm tekintetem, egy pillanat erejéig fürkészem csupán a padlót, majd tekintek fel újra, hogy követhessem Kendét, aki éppen magyarázatot ad arra, miért is vagyunk itt. Hitetlenség csillan szemeimben, bár hangot nem adok neki, amíg hallgatom szavait, amiket az ajtóknak intéz, mégis nekem szólnak. Szóval pár elemista gyakorta jár ide takarodó után gyakorolni. Elmosolyodom a hallottakra, mert valahol megértem őket: üres folyosók, üres az egész kastély, mindenki a körletében tengeti a szabad óráit, mielőtt álomba zuhanna. Csend honol mindenhol, a teljes koncentráció melegágya. Ennek köszönhetően hunyom le szemeimet több másodpercre is, amíg nézelődik tovább a srác, majd a vélt végszóra, félszemmel pillantok rá. Felemelt hüvelykujjára bólintok egyet, a folytatásra nyitom ki másik szemem is, mert ismételten érdekes vizekre eveztünk. Szemöldököm rebben meg, végül mosolyom szélesedik csak jobban és jobban.
- Tartom magam annyira logikusnak, hogy az úszásból kitaláltam volna, bár még úgy is fennállt volna a tévedés, szóval… - kapom el a másik tekintetét. - Tusé - mert ennyire még én is tisztában vagyok az elemekkel. Vannak párok, amik elviselik egymást, míg - példának okáért - a tűz és a víz, aligha marad meg egymás mellett. A hibázás lehetősége mindig adott, mindössze döntenünk kell, hogy bevállaljuk-e a vele járó csalódást, avagy a vele járó győzelmet. Olyan kétélű penge ez, amin mindenki az élén táncol. Fejemet eresztem lejjebb, le sem veszem kékjeimet róla, ahogy közelebb lépked. Az inger van meg, hogy én is lépjek egyet előre, mégsem cselekszem meg. Kérdő tekintetem függeszkedik arcán, ahogy elhangzik az utasítás, végül lassan fordítom fejemet felfelé, hogy a látványtól nyíljanak el minimálisan ajkaim egymástól. Megbabonázva figyelem az elém terülő látványt, ádámcsutkám mozdul egyet gyorsan, ahogy aprót nyelek. Messziről, halkan jut el hozzám Reiner torokköszörülése, de ördög látja lelkemet, nem sajnálom. Talán csak pár másodperc, talán percek telnek el, ahogy iszom magamba a tiszta, éjszakai égbolt látványát, csendben, a gondolataimmal. Végül őszinte mosoly kerül ajkaimra. - Reiner - lágyan gördül le a név ajkaimról, pár pillanatot várok csupán, hogy rám figyeljen, mielőtt folytatnám. - Te hiszel a sorsban? - kellemesen mély baritonom tölti meg a teret, a falakba issza magát óvatosan. Nem pillantok rá, egyelőre úgy érzem, képtelen vagyok elszakítani tekintetem a sötét tisztaság megtestesítőjéről.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

Vajas ábrázattal vigyorogva bólint Lili almájára. Általában ő maga is el szokott nyammogni egyet minden nap, kivéve, amikor más gyümölcsöt eszik, meg persze akkor, amikor nem is eszik. Mindig mondják neki, hogy több zöldséget meg gyümölcsöt kéne fogyasztania, na de számára a legzöldebb dolog, amit szeret, az a zöld alma, így elfogadja zöldségnek.
- Tegnap… - Kezd bele még üres szájjal a panaszkodásba, azonban újabbat harap a pirítósba, pont úgy eszik, ahogy egy úrinőtől elvárható. – Töpp, mint ety órát készültem máva. – Folytatja felháborodással a hangjában, bizonyos benne, hogy Lili megérti. Hát milyen dolog már, hogy egész nap óráik vannak és még utána is tanulni kell? Hát akkor mikor fog kilógni Bogolyfalvára? Hétvégén, mint mindenki más?
Gyorsan befejezi a pirítós ropogtatást, hogy jobban hallja a drámát, ami éppen kibontakozni készül. Lopva a tanárokra pillant, ahogy Lili teszi – reméli, hogy az előbbi mondatát sem hallották, nem csak a szappanoperát. Vagy titkon ők is figyelik, hogy mi történik, hogy aztán jól ki tudják a diákokat beszélni? Vajon őket is érdeklik a pletykák meg a diákok dolgai, vagy csak az ő kis ingerszegény életükbe hoz ez némi izgalmat?
Mindenesetre egyre több későn kelő kóvályog le a Nagyterembe, ami hangzavart is hoz magával. Homlokát ráncolva csóválja meg a fejét, de egyelőre bírja még, bár kétségtelen, hogy a szíve erősebben ver még anélkül is, hogy 50 percig ázott fekete teát ivott volna. Próbálja magát átadni a Lili által tolmácsolt dolgoknak, a szőkeségnek valószínűleg jobban megy a koncentrálás ebben a tömegben. Ezek is rághatnának beszéd helyett. - Tárcát? Az olyan süti, mint a lekváros buksza? -Kérdi döbbenten az asztalra pillantva, azonban ott csak az üres seteményes tálca kacsint rá vissza. Meg is lepődik, de aztán rájött, hogy a fémen tükröződik valami, nem kacsintott az sehová. – Ezen lehetett a túrós tárca is? – Motyogja az orra alatt, bár valószínűleg Lili is meghallja a magában való beszédet. Amikor befejezi az élet nagy kérdéseiről az eszmefuttatást, válaszol Lili kérdésére. – Kevés hát, hogy betömték. Remélem van még. – Tárja szét a kezeit a fejét csóválva. Buksiját megállítja a rellonosok asztala irányába, ahol is megpillant két koglófot. – Nekik még van. – Suttogja fejével kettő-hármat a zöldek irányába bökve. Hát milyen dolog az, hogy a Rellon nagyobb tálcát kapott, mint a Levita?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Második emelet → Tanulószoba

Nem is érti, hogy miért kell nekik vizsgázni. Amennyire tudja, a mugliknál csak néhány évente van egy nagy vizsga, amikor már idősebbek, meg aztán az egyetemen persze nagyon sok. A szomszédjuk mesélte nyáron, hogy az unokája milyen jó átlaggal végzett és szó sem volt vizsgákról, pedig nagyjából Pollival lehet egy idős a srác. Persze a lány nem szívesen járna egyik tatai mugli iskolába sem, nem azért, mert bármi rosszat hallott volna róluk, egyszerűen csak a muglik világa még rémisztőbb, mint az övéké. Nem teljesen idegen számára, de nagyon sok mindent nem tud még róla és ez szorongással tölti el, ha belegondol.
Ugyan ez erősen hasonló a bagolyköves vizsgák esetén, a gyomrában erős feszülést érez időnként, meg nem tud egy falatot sem enni. Vajon, ha majd jön a nagy ötödikes vizsga, arra már készen fog állni, vagy 3 év múlva is ugyanilyen rettegős lesz?
Már most meg kell találnia az ideális tanulási körülményeket és helyet, hogy később kevésbé viselje meg. Legalábbis ez a terv a tanulószobával kapcsolatban.
A gyakorlat az, hogy valószínűleg Marcit fogja boldogítani és egyikük sem tanul. Persze, ha muszáj, mert holnap lesz vizsgája a jó barátjának, akkor inkább máshol folytatja tovább a tanulást – egészen biztosan nem bírja ki, hogy ne találjon ki valami hülyeséget 5 percenként, amit meg kell kérdeznie.
Széles vigyora hamar döbbenetté alakul, amikor Marci ’bosszúból’ felkapja és magához szorítja. Először a meglepettségtől szinte rongybabává ernyed, azonban mielőtt letenné a fiú, ő is visszaöleli gyengén. Lehet, hogy több spenótot kéne ennie és akkor nagyobbra nőne. Kár, hogy utálja. – Naa, Marcii! – Hangjában a kényesség és a játékosság keveréke cseng. Kicsit késve a lepakolást követően reagál. – Engem nem lehet csak úgy megemelni! – Folytatja a kényes tónust kivéve a hangjából. – Majd én eldöntöm, hogy mikor lehet. – Mondja Marci alkarjába kapaszkodva, ahogy megpróbálja magát felhúzni. Reméli, hogy a fiú befeszíti az izmát, hogy ő se csak úgy vergődjön a kis nyüzöge izomzatával. Abban sem biztos, hogy képes megtartani a saját súlyát.
- Bent is unalmas. – Sóhajtja ő is az ablakhoz lépve, olyan közel, hogy a lehelete meglátszódjon az üvegen. Nem sokat lát a kinti sötétben, épp csak annyi fény van, hogy a kint bandukolók orra ne essenek. – Még a hóembereket is lerombolta valaki, amik ott voltak. – Csóválja meg a fejét, ahogy lemondóan az udvar egy pontjára mutat. A kaszabolás helyszínére.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Játszótér

Azzal, hogy Polli sosem járt óvodába meg általánosba, hanem végig jelen volt Panna életében, egészen addig, amíg a szőkeség nem került oviba és később az elemibe, nagyon szoros kötelék alakult ki közöttük. Persze úgy is alakulhatott volna, hogy Panna már unja a nővérét, aki folyamatosan az órát figyelve várta, hogy érjen haza a húga. Ezért tanulta meg leolvasni az órát, hogy ne mindig az anyukáját meg a nagymamát kérdezze, hogy mikor jön már haza a húgicája, hanem nézze meg magának, hogy hány óra van.
De szerencsére nem történt ilyen, és egy olyan kapocs van a nővérek között, amit semmi, de semmi nem szakíthat szét. Legalábbis Pollinak nehezére esik elképzelni, hogy újból ilyen messzire éljenek egymástól – még akkor is, ha felnőttek lesznek majd és dolgozni fognak. Persze ezen még nem kell komolyan gondolkoznia, de álmatlan éjszakákon, amikor eleve zakatolt az agya, bizony többször gondolt erre.
- Az borzasztó lenne. – Szisszen fel helyeselve. Jobb, hogy nem jön ide semmilyen repülő mugli dolog, csak a bajt hozná a fejükre. Meg a futóművet. – Én azt sem szeretném, ha egy kviddicsező a fejemre pottyanna. – Azt már nem is teszi hozzá, hogy ha egy labdát a fejére pottyantana. A cikeszt még el is viselné, na de a gurkót, azt nem… - Szerintem nem fáznak, biztos van mugli melegítő bűbáj benne. Vagy teknológia. – Többször hallotta már a technológia kifejezést, amikor a muglikról beszéltek neki, de nem mindig képes eldönteni, hogy a hangos zenéről vagy valamiféle tudományról van-e szó éppen. Nadia néni biztos tudna neki segíteni, hogy jobban megértse a varázstalan embereket meg a dolgaikat. – Köszi. – Hálálkodik a tisztításért vigyorogva. Reméli, hogy nem sokan látták ezt a kis mutatványt. Most már nyoma sincs, maximum csak a szétszállt hó a jégnél, ami bárki is lehetett, nem Polka. – Borzalmas! – Feleli nagyot nyelve, fejével sűrűn bólogatva, hogy lássa Panna, az igazat szólja. – Olyan íze van… mint… mint… nem tudom. De így… - Áll meg a magyarázatban egy pillanatra. Nem is nagyon tudja mihez hasonlítani, hiszen nagyon sok ételt meg italt elutasít mielőtt megkósolhatná, sokszor csak feltételezi, hogy egyes dolgok milyenek lehetnek. – Mint amikor meleg füvet iszol, amibe csúszós dolog van, de közben finomnak akar tűnni, de tudod, hogy hazudik. – Fejezi be arcán egy fintorral. Nem biztos, hogy érthető volt, de talán sikerült átadni némi tudást Pannának a bájitallal kapcsolatban. – És! – Emeli fel a mutatóujját komolyan. – Még a füled is füstöl tőle. – Zárja le egy nagy sóhajjal. Hát igen, zsebkendő galacsinokkal próbálta betömni a fülét, azonban kilőtt. Azóta nem iszik meg semmilyen bájitalt, még ha azt is ígérik, hogy finom lesz meg semmi nem jön ki semelyik testnyílásából, akkor sem. Amióta tanulja is, hogy miből vannak, azóta főleg nem kíván semmilyen módon a közelükbe menni – valószínűleg ezért nem bírta Felagund. Rudolf megértőbb, ha megmondja neki, hogy ezt a varangy szemölcsöt akkor most ő úgy nem érintené meg, mert sírni fog. – Én is szeretlek! – Mosolyodik el szemeivel Pannát figyelve. Hát igen, ez jobb téma, mint a varangy váladék. – A brokkolit még nem, mert az zöld. De a karfiolt. – Meséli büszkén kihúzva magát. Tök logikus, hogy a legzöldebb dolog, amit megeszik az az alma, de a karfiolt ki lehet próbálni, főleg rántva. Fontos az egészség, nem ehet mindig pirítóst.
- Cicakunyhóóó! Biztos imádni fogják a kóbor cicák. – Lelkendezik, s megy Panna után összelapátolni a havat a téglának. Ez sokkal jobb, mint egy hóember, abból olyan sokat csináltak már. – Srácok? Mármint… fiúk? – Kérdi jobban lefagyva, mint a keze attól, hogy havat lapátol vele. – Ááá… ráér az még. – Rázza meg a fejét, ahogy pirosodó ujjaival elkezd téglát formázni, az alakja kicsit fura, de a szándék megvan. – A suliban a nagyok mindig beszélnek róluk, eléggé furi dolgokat mondanak. – Fogalma sincs, hogy mikor fogja magát már ő is nagynak érezni, valószínűleg még jó sok fej karfiol van előtte addig. – Olyan sok dráma van vele…. – Sóhatja a fejét megrázva, ahogy rápakolja az előző kész téglácskájára az újabbat. – Ugye az előkészítőben nincsenek ilyenek? Mármint ott még nem járnak az emberek, nem? – Neki kimaradt ez az időszak az életéből, fogalma sem volt róla, hogy a többi korabeli miket csinál, itt pedig egyből a tőle pár évvel idősebbeket hallgatta, ahogy a másik fenekét tárgyalják ki. Nem érti őket. – Matekból? Jaj… - Sóhajtja újból. Neki talán nagyobb szerencséje volt, hiszen külön foglalkoztak vele, így volt ideje megérteni. – Megnézzük? De én sem vagyok egy nagy rajzmester. Ilyen háromszögeket csináltok a körökbe meg köröket a háromszögekbe? – Valami ilyesmi rémlik neki, hogy ezzel küszködött sokat. – Tudok 180, 90 meg 45 fokot csinálni…. – Mereng el a karjával kanalazva magához egy újabb adag havat. – Már körzővel, nem üstben. De több fokot nem tudok. – Vonja meg a vállát. Biztosan születni kell arra, hogy az emberek. Picit összerezzen, ahogy meghallja maga mögött a trombitálást, nagyon elmélyedt a hólapátolásban meg az érintőkben. Ő maga is feltápászkodik, jól meghuhúkolva az elfagyott kezét. – Nézd, ott! – Mutat a kerítés mellett egy hórakásra, ami rárakódott a kuka fedelére. – Szerinted simán megáll majd egymáson? – Bök a fejével a kis építkezésük irányába.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Könyvtár

Az igazat megvallva meglepte Belián kérése, elvégre sokan úgy rettegnek a francia nyelvtől, mint a tűztől, sőt talán még jobban is. Pedig nem olyan nehéz, ráadásul gyönyörű.
Igaz, a szépség szubjektív, hiszen rengetegen utálják az orrhangokat, ami a franciában van, ráadásul elriasztja őket, hogy általában a szavak felét nem kell ejteni. Meg persze a hátul képzett r-rel sincs mindenki kibékülve, valamelyik évfolyamtársa ahhoz hasonlította, mintha valaki köpni akarna. Pedig egyáltalán nem olyan… maximum egy kicsit.
Annak ellenére, hogy véleménye szerint a francia az egy könnyű nyelv, természetesen megérti az emberek előítéletét vele szemben, elvégre nem hangzik egyszerűnek. Ráadásul ő maga is sokszor küszködik még a saját anyanyelvével is. Hiszen magyar az anyukája, elvégre ez az anyanyelve, de gyakorlatilag később tanulta meg egy kicsit és akkor is keveset használta. Nem szerették volna, ha az iskolába kerülve nyelvi nehézségei vannak, meg hát ugye egy család már beszéljen olyan nyelven, amit minden egyes tagja megért. Így az apukája miatt evidens volt, hogy a magyar háttérbe kerül, annak ellenére, hogy az anyukája igyekezett megtanítani nekik. Valószínűleg nincs túl jó nyelvérzéke, ha sem a magyar sem pedig az angol nem megy úgy, ahogy szeretné. Érdekes módon, az olaszt nagyon könnyen magára tudta szedni, de ez valószínűleg azért van, mert mind a két nyelv újlatin, egészen hasonló gondolkodásmódot igényel – a hasonló szavakról nem is beszélve.
A fiatal férfi azon kevesek egyike, akik nem tartják különösnek Szofit – de legalábbis nem mutatják azt. Tudja, hogy ő is tesz érte azzal, ahogy titokzatoskodik, meg hát nagyon sok embert zavar a szeme, többször kapott már rá megjegyzést még a Beauxbatons alatt is. Mindig olyan, mint aki csodálkozik – ő legalább is így írja le, mások szerint a lelkükbe bámul. Mindenesetre most őszinte meglepődés tükröződik kékjeiben, amikor meghallja a kalapács kifejezést. Először nem érti, hogy miről van szó, aztán leesik neki, hogy magyaros fonetikus franciát hallott imént. – Áh, malliet! – Ismétli Belián után kiejtve. Igyekszik nem túl gyorsan beszélni, hogy felszedje a kiejtést. – Miért kell neked kalapács? – Kérdi halvány mosollyal az arcán. Nem éppen az első szó, amit az emberek meg szoktak tanulni franciából. Bár kétségtelen, hogy szép szó. – Szia! – Köszön vissza halványan elmosolyodva. – Salut! – Teszi hozzá gyorsan franciául, ez mégis fontosabb szó, mint a kalapács – bár lehet valamiért nagyon fontos ez Belinek.
A helyére ülve boldogan teríti szét a tollait – mások furcsának találják, hogy ilyenekkel ír felnőttként, de ha egyszer neki ezt tetszik? Kicsit kihúzza magát, amikor végre talál valakit, aki nem forgatja a tekintetét. – Igen, ámelyik tetszik. – Tenyerével az összeset Belián irányába tolja, hogy nyugodtan válasszon csak. – Áh, áz illátos. Volt nekem is, amikor kicsi voltam. – Jobban belegondolva most sem bánná, ha olyat kéne használni. – Meg vannak olyanok, amik színet változtatnak. De azzal nem jó… színet kódolni? – Sosem használta még ezt a kifejezést magyarul, mindig csak a fejében fogalmazta ezt meg, az pedig egyértelműen nem magyarul történik a mai napig sem. Vagyis néha magyarul is gondolkozik, de francia szavakkal egészíti ki, ami előbb jön. – Ráérek, hetente egy-kettőször. Nem minden nap megyek el… - Azt tudják, hogy dolga szokott lenni franciahonban, azonban mindig valamivel kimagyarázza, család, valami színházi munka. Amilyen kis tesze-tosza, valószínűleg nem feltételezik, hogy a színpad közelében van a feladata. – Tudol jól angolul? Nekem az olyan ne’éz! Az olasz nem… Pedig én próbáltam, komolyan! – Tárja szét a kezeit, hogy kifejezze a tanácstalanságát. Valószínűleg itt rossztanuló hírében áll, ezért nem olyan meglepő. De neki kicsit rosszul esik, hogy az illúziómágia előbb megy, mint az angol. – Nekem nincs időm a növényekre. Mámának van kertje meg fűszerei. Friss provancei keveréket csinálunk né’á. – Fogalma sincs, hogy ez miért érdekelné Beliánt, de ő egyszerűen imádja azt az ízesítést, még a sült krumpliját is provancei sóval szórja meg.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

Nagyon büszke arra, amit ilyen rövid idő alatt el tudott érni az illúziómágiával – még akkor is, ha ez sajnos több minden rovására ment az életében. Vagyis főleg a tanulmányaival kapcsolatos dolgokra. Fogalma sincs, hogy most mihez értene, ha nem csapta volna meg egészen fiatalon ez a terület. Néha, amikor rossz kedve van, bizony belegondol, hogy vajon lenne-e ő jó illúzionista, ha nem ilyen emberek mentorálják. Tisztában van vele, hogy mekkora lökést kapott, a saját munkája értékével, azonban látja maga előtt még az utat. Például ő nem képes mindig mindenről megmondani, hogy illúzió, főleg, ha egy hangról van szó. Igaz, nem nagyon futott még össze muglik között illúzióval, de nem gondolja, hogy ha hallana egy hangot, akkor ilyen profin be tudná azonosítani a forrást.
- Kérlek. – Dől hátra vigyorogva karjait keresztbe fonva maga körül. Ezen a ponton már erős a gyanúja, hogy valóban nem egy emberrablóval hozta össze a sors, azonban sosem lehet az ember lánya eléggé óvatos, főleg egy ilyen helyen, ráadásul muglik között. Tudja, hogy a varázslóknak is megvannak a maguk rossz arcai, de a muglik között valahogy mindig gyanakvóbb.
Ezért is nem árulta el magát egyből – szép is lenne, ha kiadná pár korty alkohol után a varázsvilágot. Ez az egyik oda, hogy nem nagyon iszik a varázsvilágon kívül. Meg persze egyébként sem alkoholista, de jobban elengedi magát a varázsló negyedében Párizsnak, mint itt. Bogolyfalván azért nem iszik, mert a nagyanyja szíjat hasít a hátából, ha a spiccesnél ittasabban állítana haza. Meg hát ott nincs nagyon kível, a társulattal szokott inkább.
Érdeklődve pillant újdonsült ismerőse tenyerébe, majd onnan elégedett mosollyal fel a férfi arcába. – Szép… - Szinte teljesen kizárta már a kocsmai külvilágot, pedig a háttérben megint igencsak hangos a pasas, aki az imént még nem hagyta békén. A csapos szerint túl sokat ivott már, pedig egész stabilan áll, inkább csak a viselkedése lesz egyre kiállhatatlanabb. Jelenleg azonban érdekesebb Szofi számára az ismeretlen illúzionista tudománya meg a magyar nyelvi képességei. – Én is ott élek. Meg itt. Vagyis.. – Kicsit összeakad a nyelve, arca halvány grimaszra húzódik, ahogy megrázza a fejét. – Ez bonyolult. Ott élek és tanulom. Itt dolgozom és itt a családom…  nagy része. – Zavaros a fejében az otthon fogalma, hiszen sokkal inkább tekinti Párizst az otthonának ennyi év után is, mint Bogolyfalvát, bármennyire is szereti a nagymamáját. – Váratlan Paris-ban a magyar. Vagyis a muglik között nem annyira. De nálunk igen. – Magyarázza halkan, nehogy még egy magyar tudós legyen itt. Nehéz bemenni úgy egy plázába, hogy ne halljon az ember legalább egy magyar szót, meg egy ízes magyar kifejezést. Olyankor inkább úgy csinál, mint aki nem is érti. -  ’orror, igen. Azt csak a mugliknak bezárták. – Lehet az itóka, de nem annyira tökéletesen igekötőzik. Most egyszerre nagyon sok minden kavarog a fejében, egyszerre nem is olyan fontos már, amitől stresszes volt mielőtt betért ide, annyi minden történt itt. – Működünk, már külföldiek is jönnek előadásra. Vannak angolul. – Meséli tömören, mert közben a férfi ismét kiabál valamiért, azonban még nem fejezte be, amit szeretett volna. – Én ott csak vetítem, nem játszom. – Ez érthető az előző angol bemutatója tekintetében, azonban a francia darabokban fel szokott tűnni. Nem biztos benne, hogy olyan a kiállása, mint aki ilyeneket csinál, azonban a színpadon át tud kapcsolni. – Nem fogom. – Remélhetőleg látszik már, miféle illúzionistával van dolga. A saját izgatott-huncut vigyorát igyekszik rendezni, nem hiányzik, hogy bárki gyanút fogjon. Az illúziót csakis Ruben és a férfi láthatja, nem hiányzik, hogy pánikot keltsen és kijöjjenek a zsaruk. A pohara félig van fehér borral, így egészen látványos lesz az átalakulás. A szemük előtt a fehér, híg ital egyszeriben átalakul egy sűrűn folyó, vörös folyadékká. Egyértelműen látszik, hogy vér és nem vörös bor ’van’ a pohárban. Az iszákos ember a szájához emelve érezheti, hogy milyen sűrű, fémes folyadék ömlik a szájába. Az ajkait nőies sikoly hagyja el, az üveg pedig a földön landolva ezer darabra hullik. Ebben a pillanatban mindenki számára fehérbor látható a padlón, azonban a férfi pánikolva kiabálja, hogy ’Sang’. – Nem énekel, ez a vér franciául… - Gonoszkás fény csillan a szőkeség szemében, hogy leplezze az elégedett vigyorát gyorsan lehúzza az itala végét, miközben az üzlettulaj lép oda a fehérbor folthoz és a pánikban lovaghoz.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Második emelet → Elemi mágia terasza

Tudja mennyire szüksége volt, van és lesz a vízzel való kapcsolatára ahhoz, hogy kibírja magukat a mindennapokat. Minden élőlény lelke. Mindennek energiát ad, szabad, finoman mozgatja a hegyek részecskéit, beszínezi a világot, miközben be is utazza azt. A víz mágiája Kende minden porcikájába beleitta magát az évek során. Szüksége van rá a létezéshez, jobban, mint bárkinek. Általa még talán magát is megtalálja, mi van az örökös aranykölyök mögött.
- Tusé - ismétli meg, arcán ülő vigyora válik kissé szélesebbé, azáltal villan gödröcskéje.
Azt hitte ismeri a vizet, minden nap találkozott hatalmával, de az most sokkal erősebb lett. Már nem az ő választása a közös kapcsolat, az jelen van, ha akarja ha nem, és ez rémisztő. Rémisztő, mert az érzelmei döntenek - nem a sors, vagy bármilyen külső erő. Mindent meg fog tenni, hogy kezelni tudja a mágiáját és előcsalogassa és bár már elő-elő merészkedett érezte, hogy van benne valami, aminek nem talál helyet.
Érdekeli. Szeretné újra az összhangot érezni a vízzel, mint eddig mindig. Most itt van ezen a helyen és tudja, ő nem lehet az a diák, aki éjszaka kioson gyakorolni. Nem tudja mennyi ideje áll Mihail mellett, míg végül családneve baritonba burkolva kúszik fülébe visszacsalogatva őt az elemi terasz falai közé. Feje megakad kissé a mozdulatban, ahogy a másik felé fordul. Ajkai elnyílnak, nem pislog, tekintete zizeg Sztravinszkij arcan, várja a folytatást. Félre döntött fejjel néz fel az égre, majd le a padlóra, amihez tompán simuló léptei törik meg a csendet, ahogy a terasz közepén lévő néhány lépcsőfok egyikére ül. A kérdésen nem sokat gondolkodik, csak a helyszín által benne formált érzésekből gyúrja meg válaszát.
- Igen is, meg nem is. Baromság, hogy előre meg van írva. Akkor miért csinálunk bármit? - hátradől, a fentebbi fokon támaszkodik meg könyökén.
A birtoklás vágya nem mozgatja, mert tudja milyen érzés, ha birtokolni akarják. Nem érdekli és nem is hisz a felsőbb hatalomban. Kapóra jött, meg nem is a hataloméhes szüleivel szemben a hydromágia megjelenése. Amúgy is mély kapcsolata volt az elemmel, de mintha csak azért vált volna elemi mágussá, hogy az megmentse az otthoni bezártságtól. Sose lehet elég hálás a víznek az életéért. Ez pedig nem a sors volt, hanem Kende döntéseinek eredménye. De mégis mit tudhat tinédzser létére? Azon kívül, hogy inkább dacos viselkedése, ragaszkodása az úszáshoz, majd a hullámba feltörő elemije vezetett oda, hogy ott ül, ahol. Ő alakította, nem a sorsa.
- Abban hiszek, hogy minden lépésünk számít és eljuttat valahova. Hogy tőlünk függ mit cselekszünk. Kapunk opciókat, mi döntünk, aztán majd alakul valahogy - őszintén így gondolja. Ha a sorsa munkálkodott volna, most nem lenne itt. - A sors olyan, mint a karma. Minden rosszat visszakapunk az életben - emeli tekintetét a plafonra. - Belemagyarázás. Elkövettük, ha valaki fel is fogja a súlyát az már épp elég büntetés - mintha a mágiájának megkapása és attól való elszakadásának bármi rossz tettéhez köze lenne. Újabb baromság. Ez nem büntetés, mindössze a szülei idióta, hataloméhes neveltetési módszereinek a szerencsétlen eredménye, aminek a levét Kende szívja. Nincs köze a sorshoz. Az életét a víz irányítja, az pedig nem felette áll, hanem mellette. - Miért? Szerinted az a sorson múlik, ha homokba dugod a fejed? - mosolyodik el könnyedén.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Elisabeth Shanes Előkészítő Mágusiskola és Óvoda → Udvar

- Egy nap majd szeretnék tudni én is olyan szúrósan nézni, mint te.
Pillantok fel rá őszinte vággyal, mert tényleg nagyon szeretnék én is olyan jó lenni a rossz zsaru szerepében, mint ő. Neki elég egy pillantást vetnie úgy, ahogy az előbb tette, és máris megint minden a helyén van. Ehhez képest én, nos, nem vagyok benne valami jó.
- Megmutatom.
Felegyenesedve rápillantok, megpróbálom komolyra rendezni a vonásaimat, nem mosolyogni, és nem pajkos-játékos csillogással a szememben rá nézni. Kihúzom magam, a fejem kicsit feljebb emelem, aztán hirtelen vágom csípőre a kezem, és... nos az eredmény magáért beszél. Valahogy úgy nézek ki, mint egy beképzeld ex-modell, akinek komoly csípőproblémái vannak, és emiatt nagyon felfuvalkodott pulykaként tekint a világra. És ezt én már gyakoroltam tükör előtt, szóval mindenki elképzelheti, hogy milyen voltam előtte. A gondolatra elvigyorodom, és picit megingatom a fejem.
- Tök béna vagyok benne, tudom.
Nem is kell mást mondania, hát látszik, hogy valahogy nem tudok eléggé felnőttes lenni, pedig néha nem ártana. Akkor talán nem hócsatáznék sikítva a fő utczán, és nem ülnék le random, megkérdezés nélkül másokhoz. Engem a szüleim közvetlenségre neveltek, de itt úgy vettem észre, hogy ennek nem mindenki örül.
- Kérek... vagyis... hoznál inkább egy forrócsokit? Láttam, hogy az is van.
Nem vagyok valami nagy kávés, és ez nem is baj, mert így is tudom, hogy indokolatlanul sokat pörgök, szóval, ha nekiállnék kávézni, akkor már biztos, hogy olyan lennék, mint egy rajzfilm figura, és tényleg, de totálba egész nap és egész éjjel remegnék a tettvágytól.
- Addig én vigyázok rá, hogy ne legyen katasztrófa. Köszönöm!
Széles szájú béka mosolyommal - apa hívja mindig így ezt a vidám mosolyt - hálásan pillantok rá, és felmérem a terepet, amivel szembe kell néznem most, hogy egy kicsit egyedül maradtam.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Félszemű Kukorica Pizzéria

A köszönetre elmosolyodtam, és aprót biccentettem, amolyan semmiség szinten. Az esetben mind a kettőnket hibásnak és ártatlannak is tekintettem, a vita pedig igazán felesleges volt. Tudom, hogy sokan vannak pattanásig feszült idegekkel, ők valószínűleg már réges-rég ordítanának, én azonban messze nem ilyen vagyok. Nekem is sok minden van a vállamon, sok teher és néha idegőrlő nap, de sosem fekszem le mérgesen, és sosem kelek bosszúsan, így aztán olyan jól tudok aludni, mint a medve, mikor téli álomra vonul. Sokkal, de sokkal kipihentebb vagyok, mint az itt élők jó része, és ez nagyon sokat segít abban is, hogy ne kapjak instant agyérgörcsöt egy kis kiömlésért.
- Mondjuk az a jobbik eset, ha ő szemez, nem? Kevés család hagyja, hogy a lány önállóan gondolkozzon.
Ha például megnézzük a polgármesteri párt - hozzám jelen pillanatban ők állnak a legközelebb, mivel nekik dolgozom -, ott Konrádnak volt lehetősége nemet mondani, viszont, ha igent mond, ahogy tette is, akkor Elizabet nem mondhat nemet, ahogy nem is tette. Ilyenkor a nő egyáltalán nem dönthet a saját sorsáról, és azok, akik görcsösen ragaszkodnak ahhoz, hogy a vér tiszta maradjon, a nagy korkülönbségektől se riadnak vissza. Hány tizenhét éves ment már hozzá negyvenes férfihoz a vér és az utódlás miatt? Naugye.
- Szerintem, ha nagyon akarnák, akkor ott is megtalálnának. Viszont, ha Lidi nézhet magának férjet, akkor lehet, hogy neked is ezt kellene, nem? A következő alkalommal jó alaposan körbe nézni a potenciális lehetőségek között, és megtalálni a legkisebb rosszat. Ha Richárd ilyesmin törné a fejét, én biztos ezt csinálnám.
Örülök neki, hogy nem gondolkozik ilyenben, mert nem igazán élvezném a helyzetet. Persze voltak próbálkozásai régebben, úgy egy éve, de szerintem ő is belátta, hogy mivel a társaság peremvidékén egyensúlyozok, nem biztos, hogy előnyök házasságra tehetek szert. Aztán, amikor szóba került Erika, megbeszéltük, hogy valószínűleg egyedül maradok majd, de nem bánom, mert lesz egy kislány az életemben, aki tökéletes.
- Azt nem javaslom, hogy gyorsan házasodj meg, mert kitagadnának, és annál szerintem bármi jobb.