28. tanév, szorgalmi időszak
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Hírek: Megjelent az Edictum legújabb száma!
Bagolykő Mágustanoda FórumBagolykőtől távolMagyarországi helyszínek

Oldalak: [1] 2 3 4 5 6 7 8 9 » Le | Téma száljai | Témaleírás
Gróf Wickler György
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 34
Összes hsz: 45
Írta: 2012. október 1. 23:53 | Link

A Dolánszky család otthona

El akart jönni azonnal, ahogy azt tapasztalja, hogy rá nincs olyan nagy szükség. Beindult a vizsgaidőszak, mindenki csinálja a dolgát, így a kezdeti döccenők után ő maga is kivehet egy szabadnapot. Igyekezett nagyon mugliasan felöltözni, hiszen ha már itt van, talán sétál is egyet. A vonatról is mugli közlekedési eszközökkel indult tovább, hiszen számára olyan lenyűgöző ez a világ, melyben évek óta nem járt. amióta Zsófi is visszatért hozzá nem látta értelmét, hogy kimozduljon a varázsvilágból.
A megfelelő utcába befordulva, sétabotja kopogásának kíséretében feltűnik ő is. Úgy néz ki, mint egy fitt és fiatalos nagypapa, aki titokban maga a mikulás. A mugli ruhák nála egy fekete nadrágot, fehér inget, fekete mellényt húzott. Nem nézett rá senki furcsán, így érezte, hogy eltalálta az itteni világ öltözködési szokásait. A ruhadarabok Felagund professzornak, pontosabban a feleségének köszönhetőek, aki nagyon jártas ebben a világban.
a megfelelő számnál befordul és némi gondolkodás után meg is találja a megfelelő ajtót, így pálcáját felemelve három határozott koppanással jelzi az ajtón, hogy a lakókhoz vendég érkezett.
Utoljára módosította:Gróf Wickler György, 2012. október 2. 01:36 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Leavey Héloise Lindsey
INAKTÍV


Loise
offline
RPG hsz: 98
Összes hsz: 488
Írta: 2012. október 6. 12:27 | Link

~ Chuck ~
Nyugati pályaudvar
Szept. 20.


*Már alig vártam a mai napot, igaz nagyon jó volt végre itthon, de ma végre újra találkozom Chuckkal és megláthatom mit is alkotnak a színpadon. Reggel nem kellett korán kelnem, elvégre nem olyan nagy táv ez egy varázslónak. London jó hely, és jól éreztem magam nagyon, ismét körbejártam a kedvenc részeimet és találkoztam a haverjaimmal, de ugye nem azért járok Bagolykőre, hogy itt legyek. Most utazok tehát vissza, éppen a vonaton ülök. Természetesen a muglik erre nem ülhetnek fel, de ugyanoda érkezik ez is, mint ahová az övék, csak nem tudnak róla csak a vezetőik. Éppen a Nyugatira tartok az egyik kedvenc ruhámban. Szerencsére még jó idő van, így öltözködhetek nyáriasan. Hajam egyik fele fel van tűzve, s egy közepes méretű köves liliom díszeleg benne. Hogy mit hozok magammal? Csak egy nagyobb méretű gurulós bőröndöt ami tértágító bűbájjal van ellátva és a gitáromat. A helyem kényelmes, összesen hárman vagyunk a fülkében, egy párocska és én. Szerencsére nincsenek folyamatosan összeragadva, így kellemes az út. Nézem a tájat és zenét hallgatok. Nemsokára beérünk a Nyugatira, úgyhogy megigazítom magamon az enyhe sminket, meg a hajamat, mert kicsit összetúrtam a nagy helyezkedésbe. Remélem, hogy Chuck már ott lesz, mert nem szeretek várakozni, de persze úgyis nemsokára odaér, hiszen nem szoktak ezek a járművek sokat késni. Kíváncsi vagyok hogy fog alakulni az este, és hogy hogyan fogadnak a bandatagok, illetve a szülei. Izgulok. Ritkán van ilyen velem, de tudom mennyire fontos az első benyomás. Amikor begördülünk az állomásra, már meg is pillantom a fiút a peron szélén. Össze szedem a cuccomat, még befújom magam egy kis parfümmel, majd elindulok ki a kupéból, át a folyosón az ajtó irányába. Vagyunk egy páran, úgyhogy nem megy ez olyan gyorsan, pláne nem cuccal ugye. Még jó, hogy van egy udvarias fiú, aki kiveszi kezemből a bőröndöt, s leviszi nekem azt a lépcsőn.
- Köszönöm*Rámosolygok bájosan, majd átvéve a cuccomat elindulok Chuck felé, ragyogó mosollyal az arcomon. Látszik, hogy örülök a találkozásnak, meg mindannak ami ránk vár. Odaérve nyomok az arcára három puszit.*
- Szia! Sokat kellett várnod?*Kérdem mosolyogva, miközben körbetekintek a helyen. Jártam már itt, de nem túl sokat, így megfigyelek majd mindent út közben.*

Ruha
Utoljára módosította:Leavey Héloise Lindsey, 2012. október 6. 19:06 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Eugene Carnage
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 49
Összes hsz: 61
Írta: 2012. november 4. 11:40 | Link

Nem kellene Budapestre jönnie. Könnyen pórul járhat merészsége miatt. Másrészt viszont ez egy elég nagy város. Régóta nem látta errefelé senki. Hátha nem keresik, és észrevétlen maradhat az alatt a rövid idő alatt, amíg itt tartózkodik.
A Keleti pályaudvar éjszaka még kevésbé megnyerő képet fest, mint nappal. Ugyan nincs olyan sok ember arrafelé, viszont azok sokkal kevésbé bizalomgerjesztőek a pályaudvar nappali látogatóihoz képest. Eugene-t azonban egyikük sem szólítja meg. Alapvetően nem nyújt félelmetes benyomást, ahogy végigsiet a peronon, miután leszállt a nemrég érkezett vonatról. Hosszú, felöltőszerű kabátjában kissé elüt a normál utazóközönségtől, de ez még nem adna okot arra, hogy békén hagyják. Az ő útjából mégis kitér az a néhány ember, aki történetesen keresztezné azt. Ha az ember sokszor alkalmaz erőszakot, idővel megtanulja felismerni annak jeleit a legapróbb részletekben is...
A pályaudvar kapuján kilépve Eugene egy pillanatra megtorpan, s körbekémlel. A nem messze lévő buszmegállóban egy-két ember lézeng, a jobbra lévő lépcsőfőt támasztó, láthatóan zsákmányra leső férfi Eugene-re pillant, majd egykedvűen félrenéz; nem találja alkalmas áldozatnak ma estére. Ez az érzés kölcsönös.
Eugene e rövid szünet után elindul előre. Átkel a pályaudvarral szemközti zebrán, majd jobbra fordul. Útja ezt követően valamiféle építkezés mellett visz, amit jellegzetes szagú, préselt falapokkal kerítettek el. Ezután elhalad két gyorsétterem között ügyet sem vetve az újabb buszmegállóban várakozó magányos férfira.
Errefelé régebbi építésű házak sorakoznak, melyek múltból örökölt fényére fátylat dob az enyészet. Olyan, mintha a férfi egy lassan málló képben sétálna, ahol idővel minden elfolyik, összemosódik. Az elszórt szemét mintha a festményre cseppent festék lenne, ami lassan beleolvad az összképbe.
Helyenként pincelejáratok lépcsői nyúlnak be a járdába. A legtöbbet régóta nem használják, egyet kivéve. Az apró ajtó füstös üvegén át halvány fény szűrődik ki. Eugene az ajtó felé veszi az irányt, majd kopog rajta háromszor.
- Mit akarsz?
Egy mogorva hang szól ki, miután az ajtón félresiklott egy retesz.
- A Vörös Liliomot keresem.
Hangzik a válasz Eugene részéről. Néhány másodperces hallgatás után az ajtó kinyílik, és a férfi bebocsátást nyer. Még sosem járt itt, viszont a helyet éppen olyannak találja, amilyennek képzeletében élt; egy nyirkos levegőjű, füstös kocsmának, ahova nem éppen a varázsvilág krémje jár. Jobb kéz felől vastag faasztalok, s mellettük padok sorakoznak, balról pedig egy pult húzódik a hosszú, keskeny helyiség mentén. A pult mögött egy köpcös férfi törölget egy söröskorsót. Kopott, foltos pólóján már kivehetetlen a felirat.
- Menj már arrébb!
Szól a mogorva hang, ami ahhoz a lényhez tartozik, aki beengedte Eugene-t. A férfi körbenéz. Egy koboldforma lény ül egy hokedlin a bejárati ajtó közelében. Láthatóan épp szalonnázás közben zavarta meg Eugene jötte.
- Elnézést.
Veti oda a férfi hidegen, majd beljebb megy az ivóba. Nincs különösebb tömeg, könnyen talál magának helyet.
~ Most már csak az a kérdés, hogyan tovább...~
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

"I have no tears,
no sense of shame, no sense of time..."
Amira Loveguard
INAKTÍV


sokgyerekes
offline
RPG hsz: 339
Összes hsz: 10127
Írta: 2013. január 21. 20:23 | Link

Jo és Amanda
jan. 17.
Ispotály

Egy nap telt el azóta, hogy Amira lement a faluba Jo bájitalboltjába, hogy vizsgálja meg. Nagyon rosszul volt már akkor is, és az, amit megállapított, egy cseppet sem javított a helyzeten. Legszívesebben kikapcsolta volna az agyát, mert már nem csak a betegség miatt volt rosszul, hanem a gondolatai miatt is.
Szépen bevette a bájitalokat amiket kapott, és várta az üzenetet, ami szerencsére hamar meg is érkezett. Mira azonnal összekészülődött amennyire tudott, és a lehető legnormálisabb formáját öltötte. Amandát kérte meg, hogy menjen vele, ha már egyszer amúgy is látta, milyen állapotban van.
A faluba menet elmondta neki a baját, megbízott benne már annyira, hogy rámerje bízni. Útközben pedig kitalálta, hogy ha valaki kérdezi, hol van az legyen a válasz, hogy hazautazott, és az az ő dolga, hogy mi okból.
Szerencsére gyorsan történtek a dolgok, Joanne elvitte a lányokat a Budapesten levő ispotályba. A szüleié, így könnyű volt elintézni. Amira nagyon hálás volt a nőnek.
Találkoztak egy ott dolgozó javasasszonnyal, aki nagyon kedves volt a feketeséggel, és elvállata, hogy gondozásába veszi, így szerencsére a bájitalboltos lánynak sem kell otthon hagyni a családot meg a boltot, és Mira sem érzi, hogy túl nagy szívességet kért. Persze a nő irányítja tovább a dolgokat, de csak néha betér majd a lányhoz.
Mirát elhelyezték, és szinte azonnal elvégezték újból a vizsgálatokat. Vérvétel, lázmérés, és a többi. Az állapota csak annyival javult, hogy a kedve jobb lett barátnője jelenlétének köszönhetően.
Ahogy az ágyon feküdt, úgy érezte, jobb lenne visszapörgetni az időt. Amanda felé fordította a fejét, és nagy nehezen elmosolyodott.
-Köszi, hogy itt vagy -mondta neki cseppet sem a szokásos Mirásan. Ezt az oldalát, a kedveset még tutira nem ismerte a lány.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Széles Dea Flóra
INAKTÍV


virágszirom
offline
RPG hsz: 4
Összes hsz: 5
Írta: 2013. január 22. 20:22 | Link


[2013. január 22.; Mágiaügyi Minisztérium]

Aprókat lélegeztem, ahogy kiléptünk a liftből az egyik nevelővel. Az előcsarnokon átsietve arra az ügyosztályra mentünk, ahol az örökbefogadásokat intézni szokták. A nevelőm, Krisztina mosolygott, a hátamat fogta, hogy még véletlen se vesszek el. Érezte rajtam, hogy rendkívül feszült vagyok. Új család, új lakhely, távol mindentől és mindenkitől. Bár a Gyermekotthonban nem leltem túl sok társra, kétlem, hogy... Bogolyfalván fogok. Féltem az egész helyzettől. Anna és Péter, az új... "szüleim" már úton voltak idefele, valószínűleg épp az épület felé rohantak. Tudom, hogy az új mostohatesóm, Vera nem jön velük. A szoknyám szélét húzogattam, azt babráltam. Szép kis egyenruha volt, olyan ünnepi módon kicicomáztak, mintha valamiféle bálra készülnék. Túlzásnak éreztem. Ha tényleg azt akarják, hogy hamar megszokjam az új családot, akkor nem kéne ekkora felhajtás. Kezeim szinte remegtek, még mindig a szoknyám szélétől vártak megoldást. Hallottam, hogy Krisztina köszön pár embernek, szóba elegyedik egy-egy varázslóval, vagy boszorkánnyal, majd mikor eszébe jut, hogy én is ott vagyok, rögvest elköszön és tovasietünk. Miután párszor lejátszotta ezt, odaértünk egy ajtóhoz. Nem volt valami díszes, se nagy, a szoba pedig, ami el volt rejtve mögötte, a vártnál is apróbb volt. Gondolom nem volt túl sok hely ebben a hatalmas épületben ennek a kis irodának, ahol három boszorkány körmölt lelkesen. Előttük irathalmok hevertek, valószínűleg mind-mind hasonló sorsú gyerekek neveivel voltak ellátva. Csoda, hogy sorra kerültem.
- Jó napot. - köszöntem halkan. Erre az egyikük felpattant, és odajött hozzánk szívélyesen vicsorogva. Egy zavart félmosolyt és összehúzott szemöldököt produkáltam (bár inkább grimasz volt). Válaszolgattam ilyenekre, hogy "te vagy Dea, igaz?", aztán kivontam magam a társalgásból - helyette inkább az ügyintéző boszorkányokat néztem. Még nem nagyon láttam boszorkányt, Krisztinán és Annáékon kívül. Furcsa volt...
Egyre inkább kezdett túlzásba esni a szívem a dobogással. Mindjárt itt lesznek. A kakukkos órára néztem; már csak kevés volt hátra. És amikor itt lesznek... elvisznek engem... alig ismernek... Harapdálni kezdtem az ajkam, és az óra mutatóját követtem a szememmel. Egy-két, egy-két, egy-két...
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Emma McNeilly
Előkészítős tanár, Egyetemi tanár, Bogolyfalvi lakos


zsiráfmami ¤ emmus
offline
RPG hsz: 254
Összes hsz: 15042
Írta: 2013. február 23. 17:53 | Link

Mesélő és Boti

-03.02, Budapest-

Öltözék.
Végre, végre, végre. Izgatottan, hatalmas vigyorral az arcán ébredt fel. Felült és kinyújtózott, majd szombat lévén nem siette el a készülődést. Gyorsan ruhákat kapott elő, amiben mehetne, de még mielőtt öltözködni kezdene, kipillantott az ablakon is. Kezd igazán tavaszias lenni az idő, már olyan hideg sincs és pár napja a szél sem süvít. Felkapja a nadrágját, a felsőjét, majd a pulcsik között kezd keresgélni. Addig nézelődik, míg vissza nem néz rá egyikről egy cuki panda, tökéletes lesz. Magára kapja, majd cipőt húz, kabátba bújik, amit nem cipzároz fel, így a maci bátran villogtatja állatimádatát. Táskájába pedig belepakolja a szükséges iratokat, mivel nem akármire készül. Bár a vizsgaidőszak kellős közepében vagyunk, remekül áll eddig, ahol kellett ott már teljesített, és már tulajdonképpen csak egy nagy roham van vissza, így bátorkodott megengedni magának egy kis kiruccanást. Nem árthat meg neki, ha mókázik egy kicsit, hódol az egyik szenvedélyének, ráadásul még elintézi az egyik előre kitervelt és megbeszélt dolgát. Micsoda ötletei vannak. Biztos sokan gondolják félnótásnak, de ez egyáltalán nem így van, egyszerűen csak a fanatizmus nála kicsit másként nyilvánul meg. Ha már a megnyilvánulásoknál tartunk, kifelé menet a bent lévő Beától még elköszön egy sejtelmes mosollyal, ugyanis még neki se árulta el hová igyekszik. Kilép, majd a kastélyon keresztülvonul, hogy elérjen a vasútállomásra, ahonnan Budapestre vezet az útja.
De hová is? Természetesen az állatkertbe! A Fővárosi Állat- és Növénykert Magyarország legrégebbi és legnagyobb gyűjteménnyel rendelkező állatkertje. Budapesten, a Városligetben található, területe 1986 óta természetvédelmi terület. De ezt a kis információt leszámítva két dolog miatt húz oda a szíve. Az egyik, hogy még pár évvel ezelőtt a magántanulói státusza által sok ideje volt, így önkénteskedésbe fogott. Az itteni állatkertbe segített ilyen alapvető munkákban. Nagyon megszerette ezt a helyet, az állatokat meg pláne imádja. A másik, hogy ebben az időszakában alakult ki a zsiráfok iránti csodálata. Egyszerűen nem tudja szavakba önteni, mennyire aranyosnak tartja ezeket az állatokat. Nem olyan régen kapott egy levelet, az egyik ismerősétől, hogy született egy kiszsiráf. Egyből szorgosan elkezdett utánanézni az örökbefogadási programnak, hiszen a kastélyba nem viheti be, nem az a háziállat típus szegény állat, méreteit tekintve, nem is nagyon tud neki szállást - bár lennének elképzelései a tartásáról- sajnos. De nem kesereg, hiszen így is látogathatja Őt, találkozhat vele, segíthet a felnevelésében. Olyan tíz óra tájékán ér be és útja minden bolt vagy egyéb hely helyett rögtön a megbeszélt irány felé vezet - még a vonatra szállás előtt megevett egy szendvicset reggeli gyanánt, ebédet meg majd megoldja valahogy-. Út közben figyeli a nézelődőket, rengeteg kisgyerek van itt a szüleivel, meg sok fiatalt is lát, aminek őszintén örül. Tudja, hogy jobb érzés az állatkáknak szabadon, és a szomorú képüket is rossz látni sokszor, de már nem az van, mint régen, hogy hatalmas ketrecek meg ilyenek, már gyönyörűen karbantartott kis elkerített parkjai vannak egy-egy fajnak. Így a zsiráfoknak is. Az ő kis birodalmuknál találkoznak majd az ügyintéző emberkével.
Nagy nézelődése és izgalma közepette egy egyedül nézelődő srácot pillant meg nem olyan messze. Esetleg nézelődik vele addig, míg kénytelen várakozni, úgy is szeret ismerkedni, akárhol, mondjuk, minden bátorságát össze kell szednie, de kívülről annyira nem látszik ez. Ha ráköszön, abból baj nem lehet, ezért mosolygósan odasétál hozzá, és megkopogtatja a vállát. Megint jön a szokásos problémája, hogy felnézhet az emberekre, de már alig feltűnő.
- Szia! Zavarlak? - Kezd bele a fiúra nézve, de közben a zsiráfok felé pillant és szemei megcsillannak. Vigyorra húzódik a szája. – Odanézz, ott a kis zsiráf. De édes. – Lelkesül bele a dologba, ami miatt akár jót is mulathatnak rajta.

Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Richard J. Ifens
INAKTÍV


elvált. édesapa.
offline
RPG hsz: 179
Összes hsz: 197
Írta: 2013. április 3. 23:35 | Link

Budapest
Április 26.
Kórház

Janey

Meghallottam a hírt, miszerint Vincent és Janey összeházasodtak, és ekkor Spanyolországban voltam, s hogy 24.-én életet adott a szerelmük gyümölcsének, egy kisfiúnak. Keser-édes öröm ez, de legalább a nagy szerelem egyik tagja sikeresen révbe ért, s boldog, szerelmes napokkal megfűszerezett évek várnak rá, egy apró csöppség vidám személyében. Talán nincs is ennél szebb. Régen, mikor megismertük egymást, egyikünk sem gondolt erre. Hogy valaha normális, letisztult Életet élünk majd. Mondjuk, nekem ez nem is jött össze, több tényező miatt is.
Pestre utaztam. Igen, sokan megkérdezhetik miért. Igen, csak Janey miatt, mert a lelkem mélyén kitörölhetetlenül ott lapulnak a csókjai, éveink, ölelése, az a tűz, ami sosem aludt el, ami néha fájt, és égetett, de nem elengedtük, hanem annál jobban öleltük egymást, mindaddig, míg fel nem égetett mindent körülöttünk.
Nem, nem fogok szerelmet vallani, nem fogok ömlengeni, sőt elnyomom inkább ezeket, az Életem nem szappanopera, de a tényeket tudnom kell viselni, s a megfelelő módon, a helyükön kezelni magamban. Besietek a kórházba, s a nővér pulthoz igyekszek. Kezemben egy hatalmas, tavaszi virágokból alkotott mesés csokor, s pár, kissé drága és kifinomult gyermekrugdalózó.
-Elnézést, Janey Forerst hol fekszik? Két napja adott életet egy kisfiúnak.
A nővér elmagyarázza, mégis merre induljak, és sebes léptekkel, arcomon félszeg mosollyal, amit ő mindig is ismert és szeretett, lépek be a termébe. Modern, szép, és otthonos.
Fekete, igen finom, elegáns cipő van rajtam, egy szűk farmer, egy fehér ing, ami kicsit feszesebb szabású, és fekete szövet kabát, fehér sállal. Miután belépek, Janeyhez sietek, aki még alszik, így csak finoman megfogom a kezét, és halkan ébresztgetem. A virágot a mellette lévő asztalkára teszem, a ruhákkal együtt, majd gyorsan ledobom magamról a kabátot és sálat, és visszaülök mellé.
-Büszke vagyok Rád.
Mosolygok Rá, aki valószínűleg meglepetten, vagy éppen elutasítóan fog nézni rám.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Gryllus Matilda
INAKTÍV


Mrs. Riviera Kön(n)y(v)fakasztó könyvmolylepke
offline
RPG hsz: 274
Összes hsz: 6651
Írta: 2013. május 4. 19:21 | Link

Budapest, Jászai Mari tér
Május 4, 21:26


Még mindig az események különös alakulásán töprengek, ahogy átkelek a hídon. Mivel nem igazán ismerem ki magam a mugli főváros tömegközlekedésében, inkább csak simán átgyalogolok a túloldalról, hogy valami eldugottabb helyet keressek, ahonnét hopponálhatok. Habár este van, ettől sok helyen csak megélénkül az élet, az utcán sok-sok fiatalt látni, szóval túlzott óvatosság kerít hatalmába.
És egyébként is el vagyok kissé varázsolva. A levéltárban tett látogatás érdekesebbre sikerült, mint számítottam. Eredetileg csak néhány régi okmányért mentem, munkaügyben, de mikor odaértem, átnyújtottak egy levelet is, azzal, hogy már várták, hogy felbukkanjak itt, mert ezt jó pár éve őrzik nekem.
Csak akkor nyert értelmet a dolog, mikor megfogtam az első pillantásra már olvashatatlanná fakult régi, papírdarabot, mely amint a bőrömhöz ért, hirtelen megrázkódott, és a megsárgult papír kifehéredett, a szöveg pedig olvasható vált. És akkor megláttam az írást. Nagyapám betűi voltak. De csak betűk voltak. Illetve szavak, amik ugyan magyarul voltak, de még így se volt az égvilágon semmi értelmük együtt. A levél látszólag nem is nekem szólt, hanem egy Beának, és valami virág neveléséről szólt, de még csak nem is nagyapám szignója volt a végén, hanem egy álnév, mellyel valami Nóra néninek adta ki magát.
Átérve a hídon felpillantok az égre, mintha lepillanthatna onnét rám, mint az Oroszlánkirályban a nagy királyok, és öreg éveire kissé megbolondult nagyapámra gondolok, aki még így is a legnagyobb király volt a szememben. Hiányzott nagyon, főleg a hihetetlen történetei, és az, ahogy előadta őket, de most különösen örültem volna, ha mesél még valamit. Ugyanis fogalmam sem volt, mit akar ezzel az üzenettel.
Hogy fejtsem meg? Ugyanis nem kellett sokat törjem a fejem hozzá, hogy tudjam, azért nincs értelme az egésznek, mert valójában nem azt jelentik a mondatok, amit látszólag. De a kulcs nem volt a kezemben, csak a lakat a titkon. Nekem szánta, egyértelműen, ezt már a Bea névből is tudtam, ugyanis kiskoromban volt egy ilyen nevű babám. Nóra néni pedig az a mugli óvónő volt, akinek egyszer meggyújtottam a haját, mikor nem akartam aludni menni. Ekkor döntöttek a szüleim úgy, hogy jobb lesz nem muglik közé rakniuk.
Összehajtom a levelet, és bedugom az egyik könyv lapjai közé, melyet úgy mellesleg szereztem a városba látogatásom alkalmával. Egyszerű mugli regény volt, de én az ilyesmire is ki voltam éhezve. Most viszont már csak haza szerettem volna jutni, így elkezdtem nézelődni, hol is ejthetném meg azt a szörnyen gyomorforgató (szó szerint) mozdulatot, amivel is bagolyfalván köthetek ki, de elég sokan voltak még a parkban, és a híd alatt is nagy volt az autóforgalom. Itt nem fog menni, be kell menjek egy mellékutcába. Így aztán el is indulok csomagommal egyensúlyozva, mely azért most kivételesen nem olyan rémesen nagy, mint szokott. Mindössze négy könyv, meg két mappa mindenféle papírokkal az iskolának. Mindenesetre épp elég cucc ahhoz, hogy lekösse a figyelmem az el-nem-ejtésük, és ne vegyem észre, hogy az a pár ember a közelben, akik látszólag ilyen-olyan dolgokkal vannak elfoglalva, valójában engem figyelnek.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Lori Ann
Scarlett Nicol Emily Loughlin
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 102
Összes hsz: 1406
Írta: 2013. május 24. 23:46 | Link

Koszos képű
'13.05.25

Gergőével ellentétben, az én napom remekül alakult. Későn keltem, szerencsére Chris hagyott aludni, aztán lenéztünk a régiség boltba, majd készülődés. Mostanában egy kicsivel sűrűbbek a napok, mint eddig. De legalább nem unalmas. Ma délután is vengédeket fogadtunk, ugyanis mindenki szeretne bemutatkozni az új polgármesternek, ezeket a tiszteletköröket pedig le kell futni. Mindenhez jó képet vágok, örülök, hogy Nathaniel talált valamit, amit szívesen csinál. Amíg a férfiak a politikáról beszéltek, addig én könnyedebb témát vettem fel a női szakasznak. Az középkorú hölgy teljesen el volt ragadtatva a kis családunktól. Csodálkoztak rajta, hogy ilyen fiatalon ennyire jól megy nekünk minden. Hiszen itt vagyunk egymásnak, látszik rajtunk, hogy nem vagyunk begyepesedettek a kapcsolatunk terén, megházasodtunk, gyerekünk van, és gyönyörű otthonunk. Mindezek mellett pedig itt van még a hivatás is. Nos igen, tökéletes feleségnek lenni nem könnyű, de nem is nehéz, időbe telt amíg megtaláltuk az egyensúlyt, voltak hullám völgyek, de ennek most már vége, egyenesbe jöttünk. Ha előtt néhány perccel léptek ki az ajtón, nekem pedig eszembe jutott, hogy más dolgom is van mára, mint a bájolgás. Gyorsan felrohantam a hálószobába, kibontottam a hajamat, felvettem valami kényelmesebbet, majd kiosztva mindenkinek egy puszit, behopponáltam. Nem féltem egyedül hagyni a két srácot, hiszen imádták egymást, és tökéletesen megbíztam Nateben, hiszen ő az apja és nagyon jól csinálja.
Amint megérkeztem, körülpillantottam, majd kényelmes tempóban elindultam a betontömb felé, ahol a tábort sejtettem, ugyanis mára kivéletes feladatot kaptam. El kellett hoznom a rosszaságot, mert Janey a babával volt elfoglalva, Vincent pedig, nos...nem is nagyon akartam belegondolni abba mi lesz velük. Mikor megláttam Gergőt megszaporáztam a lépteimet és odaérve hozzá végigpillantottam rajta és elnevettem magamat...bármennyire is kellemetlen.
  - Hát te meg hogy nézel ki? Tiszta sár a képed..
Lehajoltam, kerestem egy olyan pontot az arcán, ahol a lekevésbé koszos, nyomtam egy puszit az arcára és összeborzoltam a haját. Durcásan, nagyfiúnak tettetve magát, koszosan is aranyos volt.
  - Bocsáss meg, nem akartalak kinevetni, de akkor is röhejes vagy. Milyen volt a kiképzés?
Beletúrtam a táskámba, előkaptam egy üveg vizet és a kis béka kezébe nyomtam, hátha szomjas.

öltözet
Utoljára módosította:Scarlett Nicol Emily Loughlin, 2013. május 25. 00:21 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában


félvéla.  Chris. Cassandra. Drága.
Katherine Danielle Averay
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. június 28. 00:32 | Link

Édes egyetlen jószívű hercegem  Cheesy

-Nem volt. Miért, kellett volna? –néztem őszinte csodálkozással Serenre.
Nem azt mondom, hogy őt magát néztem hülyének, sokkal inkább a kérdést nem tudtam értelmezni. Nyilván az lett volna a logikus, hogy eltemetnek –vagy valami nagyon hasonló–, miután állítólag vízbe fulladtam, esetleg leestem egy szikláról. Csakhogy, én magam elméletben még mindig élek. Legalábbis az anyám elméletében, ez pedig igencsak sokat jelent. Nem szeretném, ha azt hinné, halott vagyok. Azt nem valószínű, hogy túlélné, még akkor sem, ha ott van neki Rich. Merthogy Rich meg nem akarja látni; szép kis páros vagyunk mi.
Feltűnt, hogy Seren megmozdult, de nem volt szívem megállítani, ami annak tudható be, hogy bizonyos szinten azért magamnál voltam. Tulajdonképpen már-már könyörögtem a segítségéért, mert ez a helyzet elég súlyosnak tűnt ahhoz, hogy fogjam magam, elfeledtessem vele és végigszökdécseljek a folyosókon.
-Seren, a francba! –nyögtem fel és megpróbáltam kiszabadulni; megjegyzem teljesen feleslegesen.
A férfi egyetlen mozdulattal a vállára kapott, én meg hiába csavargattam a csuklómat, a bűbáj erősebb volt, mint én magam. Tehát mit tesz szorult helyzetben az ember lánya? Miközben a házvezetőhelyettesem végigcipelt a folyosón megállás nélkül rugdosódtam, csapkodtam a hátát és a szavak, amik elhagyták a számat nem tűrtek nyomdafestéket. Megpróbáltam harapni is, de az sem jött be. Az meg már csak hab volt a tortán, hogy jelenetet jó páran végignézték.
-Ezt annyira meg fogod bánni! –fogadkoztam, de jelenleg nem voltam abban a helyzetben, hogy komolyabban fenyegetőzhessek.
Mire kiértünk a birtok szélére és közelebbről is megcsodálhattam a csodás karban lévő füvet már gyakorlatilag feladtam a szabadulást. Felszusszantam földet éréskor, de semmi jelét nem adtam, hogy komolyabban ki lennék borulva, vagy bármi bajom esett volna.
Gyűlöltem ezt az utazási módot. Szorosan lehunytam a szememet és amennyire a bilincseim engedték belekapaszkodtam Serenbe. Fejem a vállára hajtottam, hogy még csak véletlenül se kelljen idő előtt megmoccannom. Csak akkor pillogtam fel, amikor biztos talajt éreztem a lábam alatt.
-Ennek mi értelme? –érdeklődtem és még mindig úgy kapaszkodtam elé, hogy kifehéredtek az ujjaim.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Maurice Mclaughlin
INAKTÍV


A mágustusa főszervezője
offline
RPG hsz: 28
Összes hsz: 36
Írta: 2013. július 16. 22:11 | Link

A tusa - 3. próba - 7 versenyző
Edictum szerkesztőség


Még egy hét sem telt el a sárkányok próbája óta, de maradék 7 bajnoknak ismét eljött az ideje, a harmadik bizonyítás. Ez a feladat sokkalta könnyebb és egyszerűbb, mint az eddigiek, és nem jár annyi veszéllyel. Itt inkább az eszükre kell hagyatkozniuk, és az ügyességükre.
A szokásos reggelizés után a zsupszkulcs a Nagyteremből nem vitte vissza a csapatot a Lakrészbe, helyette egy lakótelepszerű helyre érkeztek. A férfi mindenkit felállított libasorban maga mögé az egyik lakás kaputelefonja köré, és egy kód beütése után megnyílt alattuk a föld. És a legjobb az egészben, hogy a muglik ezt észre sem vették.
Nem zuhantak nagyot, bár nem valószínű, hogy mindenki talpra esett. Sötét volt, csak miután a fiatalok szeme megszokta a fény utáni sötétséget, akkor vehették észre, hogy egy fáklyákkal kivilágított úton kell követniük Maut. Vagy tíz percet sétáltak mire egy ajtóhoz érkeztek. Ahogy az feltárult, mintha ismét kiléptek volna a külvilágba, a fények és növények között egy magas, 8 szintes épület meredt az ég felé.
- Hát bajnokok, a harmadik próba az Edictum szerkesztőségében fog zajlani. A feladatotok nem más, mint hogy jussatok be, mindenki külön emeletre menjen, és közben legyetek nagyon körültekintőek, mert lesznek akik nem látnak szívesen itt idegeneket... Na már most. A feladat pedig, hogy keressetek egy eldugottabb helyet, és írjatok egy kitalált pletykát valamelyik versenytársatokról, majd küldjétek el a nyomdába. Ezután pedig igyekezzetek ide vissza, mert gyorsaságra fog menni az egész. És mehettek - kezével a bejárat felé intett, hogy mehetnek, és kezdjék el minél előbb a dolgot.
Ő maga leült egy fa árnyékába, és a napszemüvegét feltéve olvasni kezdett egy régebbi Edictumot.

//Egyelőre csak induljatok el valamerre az épületben, és majd kaptok egy személyre szóló akadályt, mint az erdősnél. A megírt cikkeket pedig majd a következő hszbe tegyétek bele!//
Utoljára módosította:Amira Loveguard, 2013. július 16. 23:09 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Ophelia LaFonde
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. szeptember 30. 22:15 | Link

Meslő
Pest, rakpart

Egyik pillanatról a másikra léptem le, mögöttem hagyva megannyi melót, ami csak úgy a nyakamba szakadt, ha már egyszer kiborulok, mert érzem, hogy már az utolsó kötelek is szakadnak, nem szeretném, ha lenne szemtanúja is. Nem is tudom, melyik érzésem a túlnyomóbb, a csalódottság, a tehetetlen düh, vagy az üresség, ami már-már ismerősként köszön vissza. Tény, hogy nem ismertem évek óta, ahogy az is, kebelbarátok se voltunk, ettől függetlenül, csak az életem köszönhettem neki. Most meg... most meg arra se vagyok képes, hogy egy átkozott könnycseppet kicsikarjak magamból, mintha azzal jóvá tehetném, hogy nem omlok össze annyira, mint Lyra, vagy Alexa. Rájuk szabályosan rossz nézni, Kath se fest jobban, ellenben én... annyiszor fojtottam magamba mindent, annyiszor szabtam gátat, minden undorító érzésnek, aminek bármi köze volt a fájdalomhoz, hogy egyszerűen most képtelen vagyok kiengedi. Életemben először kívánom, bárcsak megint ordíthatnék a kíntól, vagy remegnék epilepsziás módjára, de nem... csupán a végtelen üresség van az arcomon, ahogy belül is, ami nem lenne rossz, ha nem tudnám, valami másnak kéne ott lenni. Nem vesztettem még el senkit, aki egy kicsit is fontos lenne, így nem tudom, mi a procedúra, ellenben tény, hogy érzelmileg meg se közelítem a normális embert. Ha már valaki meg bírja szokni a fájdalmat, legyen az fizikai, vagy bármi más, az nem mondhatja el magáról, hogy normális.
Nézem, ahogy a Duna vize fodrozódik, és fel is ötlik bennem a gondolat, erre vajon miért nem jártam még? A kezeim zsebre dugva, lassan lépkedek a rakparton, élettelen szemeimmel pásztázva a folyót.
Tény, hogy az idő nem épp a kellemes sétához való, de jelenleg ez érdekel a legkevésbé, sapka védi a füleim, a dzsekim se rövid, és tényleg nem érzem, hogy fáznék.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Merkovszky Ádám
INAKTÍV


Mindenki apukája :3 | Berci férje <3
offline
RPG hsz: 353
Összes hsz: 1475
Írta: 2013. október 23. 18:21 | Link

Artemisia Rubya

Érdekes, hogy bár aranyvérű varázsló vagyok, a legtöbb esetben nem jut eszembe varázsolni. Ez talán azért lehet, mert mugli környezetben nőttem fel, mugli szomszédokkal, akik előtt az embernek vissza kellett fognia magát. A barátaimmal mindenféle búvóhelyekre mentünk, ha varázsolni vagy kviddicsezni akartunk, és később a Roxfortban is inkább leleményes csapdáimmal, ötletes tanárbosszantásaimmal váltam hírhedtté , semmint ügyes bűbájaimmal vagy igézéseimmel. Velem ellentétben Artemisiának egyből eszébe jut a túl hosszú virág problematikájának megoldása.
A rózsát óvatosan igyekszem a hajába tűzni úgy, hogy ott is maradjon. Egy kicsit ügyetlenkedek vele, de végül sikerül. Egy lépést hátrálok, hogy onnan is megszemlélhessem, hogy igazam volt-e, és el kell ismernem, valóban nagyon jól áll a hölgynek a virág, én mégis szívesebben nézem sötét szemeinek barnás csillogását. Visszalépek mellé, nyújtom a karom, de ő ezt figyelmen kívül hagyva elindul, közben elmagyarázza, hogy hova és miért megyünk. Követem a nőt, és közben próbálok nem megijedni attól a gondolattól, hogy nekem teljesen mindegy hová tartunk, ha ő is ott lesz. A Budapest szó lassan jut el a tudatomig, de mielőtt szóba hozhatnám aggályaimat már indulunk is. A nő keze puha és meleg, viszont meglepően erős is, furcsa érzés számomra, hogy biztonságban vagyok mellette, általában én szoktam másokban ilyen érzéseket kelteni. Furcsa, szokatlan, de egyáltalán nem kellemetlen.
Érkezés után azonnal körbenézek, hogy felmérjem a terepet, bár egy pillanatra megzavar az, hogy Artemisia elengedi a kezem, nem bántam volna, ha még a sajátomban tarthatom az ő különösen apró tenyerét. Viszonzom a nő mosolyát, aztán alaposabban is szemügyre veszem a környéket. Engem azonban nem az épületek és a kirakatok érdekelnek, sokkal inkább az emberi tényezők. Egyelőre sehol nem látok fényképezőgéppel közeledő, vagy éppen ügyetlenül rejtőzködő alakokat, sőt még a közelünkben lévők sem ismertek fel. Ennek kimondhatatlanul örülök, elvégre sokkal jobbnak ígérkezik az estém annál, minthogy néhány túlbuzgó újságíró vagy fanatikus rajongó elől rejtőzködve töltsem.
- Merre tovább? - nézek vezetőmre, remélve, hogy elkerüli a figyelmét az a már-már paranoiára hajazó alaposság, amivel a többi embert szemlélem, illetve a hangomban észlelhető sürgetés.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Kérdezz.. // Év tanára 4 tanéve (Köszönöm nektek. Love Pirul Q_Q *teljesen meghatódott*)
Aileen Aurora
INAKTÍV


Csillámhercegnő | Legcukibb | Móki
offline
RPG hsz: 390
Összes hsz: 5022
Írta: 2013. november 14. 21:42 | Link

Alex és Lin egy alternatív univerzumban 2. rész

Budapest - Egy tetszőleges óvoda
 
- Apuuu, muszáj bemennem? - Reménykedve pillantok fel apukám arcélére az anyósülésről, hátha meggondolta magát, és mégsem kell óvodát váltanom. Már épp sikerült megszoknom a régit, nem akarok újat. Ő azonban hajthatatlan, és sokadszorra is elmondja, hogy így sokkal jobb lesz, mert közelebb leszek hozzá. De ez nem is igaz, mert csak a munkahelye van közelebb, őt egész nap nem is fogom látni, és nekem meg egész nap az oviban kell lennem, de én nem akarok.
Közben megérkezünk, és apu kézen fogva bekísér, aminek nagyon örülök, mert szeretek vele kézen fogva sétálni, de azt nem akarom, hogy itt hagyjon az ismeretlen nénivel, aki olyan ijesztően néz ki a furcsa kontyával.
- Apucii, ne menj el! - szólok utána, mikor a kezemet elengedve a kijárat felé indul, de ő csak visszanéz, integet, és megkér, hogy legyek jó. Ez nem igazságos, miért kell nekem mindig jónak lenni?
Közben a néni megfogja a kezem, és bekísér az egyik szobába, ahol segít átöltözni. A benti cipőm már itt van, meg még egyéb cuccaim is, mert már tegnap is jöttünk, akkor mutatta meg apu az ovit, de én már akkor sem akartam itt maradni.
A szám kezd sírásra görbülni, de ekkor a néni észreveszi, hogy valami bajom van, és megsimogatja a fejem. Feléled bennem a remény, hogy talán rendes lesz, és visszavisz apuhoz, de sajna nem ez történik. A néni ugyanis csak annyit mond, hogy a jókislányok nem sírnak. Ez pedig nem is igaz! A mamám is mondta, hogy sírni mindenki szokott, és nem kell szégyellni, de azért nagyon sokszor sem szabad, mert akkor bőgőmasinának fognak nevezni.
A néni ezután bekísér egy másik szobába, ahol sok másik gyerek van, és mindenki engem néz, és ez engem nagyon zavar, ezért inkább lehajtom a fejem, hogy ne lássam őket. Az óvónéni kéri, hogy mondjam meg a nevem, de én még haragszom apura is, meg rá is, ezért nem szólalok meg, úgyhogy kénytelen ő megmondani a nevem. Persze a magyar nevemet mondja, mert azt könnyebb megjegyezni, meg kimondani. Mert nekem van ám magyar nevem, meg angol nevem is. Az angol nevemet az anyukámtól kaptam, aki azonban már meghalt, és én nem is emlékszem rá igazán, de apu szokott róla esténként mesélni.
A néni azt mondja, hogy menjek oda a többiekhez játszani, de én nem akarok. Nem is ismerem őket, és különben sem akarok itt lenni. Úgyhogy direkt olyan helyre megyek, ahol kevesen vannak, leveszek az egyik polcról egy furcsán mosolygósnak tűnő plüsspingvint, és leülök vele az ablakhoz. Az a tervem, hogy itt maradok addig, amíg apu értem nem jön. Biztos vagyok benne, hogy hamarosan jönni fog, és elvisz innen, mert ő sem akarja, hogy olyan helyen legyek, ahol nem akarok. Szóval biztosan hamar itt lesz. Egészen biztos vagyok benne.


Kinézet
Utoljára módosította:Aileen Aurora, 2013. november 15. 14:51 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Artemisia Rubya
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 305
Összes hsz: 1350
Írta: 2013. december 30. 23:12 | Link

Karácsony második napján, Ádám Szüleihez tartva

 Korán reggel, még napkelte előtt indultunk, szinte teljesen sötét volt és hideg, de engem átjárt a nyugalom melegsége, ahogy belekaroltam a férfiba aki mellettem sétált kifelé a Kastély kapuján. Ujjamon ott a békét hozó Ametiszt, kettő is. Szakmai ártalom, de ahogy tegnap kora délután hazaértünk és visszavonultam lakrészembe egy kézi nagyítóval, úgynevezett lupéval tüzetesen megszemléltem a köveket.
 Az egyikben csodaszép, a lila ásványra jellemző toll alakú zárványt, vagyis a kő belsejébe növekedés közben bezáródott levegő és víz megjelenési formáit találtam. A rávetülő fényt is érdekesen töri, színt változtat ami ritkán mutatkozik ennél a fajtánál, egyfelől levendula másfelől rózsába hajló az árnyalata. Beleszerettem, ahogy abba is akitől kaptam, teljesen és visszavonhatatlanul.
 Eddig nem kedveltem ezt a nemeskövet, mert arra emlékeztetett milyen szürkéslila, idegen szóval cianotikus voltam a betegségem miatt, de ez megváltozott tegnap délután óta. Olyan lágy a hangja ahogy megszólít, szinte simogató, mintha maga Ádám fogná vele a kezem, és lenne mellettem általa.
 Úton vagyunk. Fogalmam sincs ugyan hol laknak pontosan Vőlegényem szülei, annyit árult el csupán, hogy Pest környékén. Na szép ez azért elég tág fogalom, de nem türelmetlenkedem, hiszen a nehezén, az én díszes kompániámon már túl vagyunk és jó vége lett a dolognak.
 Az ő szülei nem lehetnek rosszabbak, ráadásul egyke így testvérekkel sem kell megbarátkoznom, mint neki az én három öcsikémmel. Szóval nyert csatába indul a bátor úrhölgy. Gondolom én, nem számítva arra, hogy esetleg egyik felmenője keményebb dió lehet mint az én családom összes tagja együttvéve. Nos mindez nem soká kiderül. Addig is naívnak tűnő nyugalommal a szívemben ballagok mellette és csak egy kicsit remeg a gyomrom attól ami vár.  
 
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Radits Viktor Endre
INAKTÍV


Mr. Vigyor
offline
RPG hsz: 127
Összes hsz: 617
Írta: 2014. február 1. 16:26 | Link

Lexine
Otthon, édes otthon, avagy az állatkert

Történt egyszer, hogy egy szemüveges majomnak - pontosabb állati kategóriába még mindig nem tudtam sorolni, mert hol egy gorillára hasonlít, hol egy orangutánra - eszébe jutott, hogy talán el kellene menni az állatkertbe. Hogy, hogy nem, de erre úti társául a szőke gyerekfelvigyázót választotta, aki már igaz, hogy nem éppen olyan szabad, mint egykoron volt, de ez jelenleg nem okozott akadályt. Egy állatkertben nincs semmi rossz, nem igaz? Egyébként azért éppen Leixne volt a szerencsés kiválasztott, mert jellemében ő hasonlít talán a legjobban a mi szemüvegesünkre, gyerekességben legalábbis biztosan.
Szóval történetünkbe valahol ott lenne érdemes belevágni, ha már ilyen szép felvezetővel elmondtam, hogy mi is a szitu, amikoooor iiiis, hm... leszállnak mondjuk a vonatról. Viktor már egészen elszokott Budapest viszontagságos tömegközlekedési helyzetétől, ezért a gondosan megtervezett - egy fárszt! - út helyett jöhet a rohangálás.
 - Őőőő, azt hiszem erre a buszra kéne felszállnunk, hogy eljussunk az állatkerthez. - Bök az egyik lilás-kékes csodára, ami éppen a megálló felé tart. Aztán a keze a tarkóját vakarja, miközben egy grimaszt vágva a fogai között kezdi el beszívni a levegőt. - Te egyébként jártál már itt valaha? - Egy kis figyelemelterelés arról, hogy mennyire katasztrofális szervező Viktor. A figyelemelterelés a specialitása, a kalauzolás... nos, az már kevésbé, és akkor finoman fogalmaztam, naggggyon finoman (igen, igen, sok-sok gy-vel a hangsúlyozás végett).
 - Ááá, igen, már tudom! Gyere, erre kell felszállnunk! - Jön az isteni szikra és már kézen is fogja a szőkét, hogy magával húzhassa a buszra, ami hangos csattanással most tárta szélesre kapuit, hogy befogadja a vele utazni szándékozókat. - Hat megálló és ott vagyunk, ígérem! - Bizalomgerjesztő Viktor mosoly villan. Ennek most tényleg lehet hinni, szerencsére tényleg jó buszra szálltak fel.
 - Na szóval, melyik a kedvenc állatod? Azt nézzük meg elsőként! - Udvarolja kicsit körbe a lányt, még egy vigyort is villant, na meg megigazítja szemüvegét, ami a nagy sietségben az orra hegyét kezdte el megközelíteni, pedig nem ott van a helye. Majd talán később, ha már öreg professzor lesz, akkor ott fogja hordani. De egyelőre az neki nagyon kényelmetlen lenne.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Szemüveges - Vidám - ExEridonos - Bátyó - Kérdések
Aileen Aurora
INAKTÍV


Csillámhercegnő | Legcukibb | Móki
offline
RPG hsz: 390
Összes hsz: 5022
Írta: 2014. február 10. 17:43 | Link

Téli szünet valamelyik napja, 15 óra körül - Misi

Miután egész délelőtt a nagymamám tirádáját kellett hallgatnom, amit néhol apám aggodalmas megjegyzései szakítottak félbe, úgy érzem, hogy megérdemlek néhány órányi pihenést, ezért nem sokkal ebéd után elindulok körülnézni a városban. Igazából azonban úticél nélkül bolyongok a főváros utcáin mélyen gondolataimba temetkezve.
Ilyenkor általában a sötétebb eszmefuttatásaim szoktak előtérbe kerülni, de ma valahogy nem tudom beleringatni magam a halál közelségének félelmébe. Fáradtnak érzem magam, talán kicsit nyűgösnek is. Kerülöm az embereket, amikor csak tudom, így jutok el egy eléggé kihalt városrészbe. Mire feleszmélek már rég olyan helyen járok, amiről nem is tudtam, hogy létezik. Megtorpanva körülnézek, de semmi nem tűnik ismerősnek a látottakból.
Azt, hogy mágikus helyen vagyok, egyből kiszúrom, és az is leesik, hogy nem kéne itt lennem. A legtöbb ember az utcában talárt visel, és furcsán bámulnak rám. A házak sötétek, graffitik díszítik őket, falukról hámlik a vakolat. Sietve elindulok valamerre, de csak azért, hogy ne álljak az utca közepén kukán, fogalmam sincs, hogy jó irányba megyek-e, és hogy itt van-e egyáltalán jó irány.
Nem tűnik fel, hogy mikor kezdek el gyorsabban menni, csak azt veszem észre, hogy szinte már futok. Az egész hely ijesztő és nyomasztó, a gyomrom görcsbe rándul azoktól a képektől, amiket a fantáziám vetít elém. Valahol mélyen gúnyosan felnevet bennem egy hang, és igaza van: egész eddig attól pánikoltam, hogy kilenc év múlva valószínűleg meghalok, de ha így folytatom, akkor a holnapot sem érem meg.
Futás közben hátrapillantok a vállam felett. Nem kellett volna. Csupán azt sikerül leellenőriznem, amit úgyis hallok: követnek. Egyre nehezebben veszem a levegőt, és továbbra sem tudom, hol vagyok. Soha életemben nem féltem még ennyire, valójában soha nem tapasztaltam még olyat, hogy valaki tényleg bántani akart volna. Egy éles kanyarban  befordulva, még egyszer hátralesek, és közben sikeresen nekimegyek valakinek. Lendületemnek hála mindketten a földön kötünk ki, bár én jobbára rajta fekszem.
Hallom, hogy üldözőim utolérnek, de nincs erőm tovább menekülni. Reménykedem benne, hogy legalább az általam letarolt illető nem egy kannibál. Ránézek az arcára, és megpillantom az ismerős zöld szempárt. Hát végülis nem egy kannibál. Azt hiszem...
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Reviczky Kornél
INAKTÍV


the big bad wolf
offline
RPG hsz: 358
Összes hsz: 2108
Írta: 2014. február 17. 21:51 | Link

Olivia
Budapest külvárosa, éjjel

Vadászat. Még így emberi alakban is felborzolja a kedélyeit, a vére megtelik adrenalinnal, a hallása és a szaglása még inkább kiéleződik. Igaz, a mai estének nem ő a főszereplője, inkább bábáskodni fog a siker vagy a bukás fölött, de még így teljesen megfeszül. Minden porcikája felkészült a legrosszabbra. Látott már vámpírt vadászni, látta már kihunyni az ember szeméből a fényt, mégis aggódik. A hatalmas nagy egója már nem is annyira hatalmas, mi lesz, ha nem lesz elég ereje? Nem akarja, hogy valaki ma miatta lehelje ki a lelkét pusztán azért, mert rosszkor volt rossz helyen. Egy hosszú, gyéren kivilágított sikátor bejáratánál áll, hanyagul az omladozó falnak dőlve, egyik kezében ott füstölög a cigaretta a másik a zsebébe süllyesztve. Mellette egy csinosnak is mondható lány áll, aki legalább két fejjel kisebb, mint ő, nem sejtené senki, hogy kettőjük közül ő a veszélyesebb. Egy pillanatra lenéz a lányra, rávigyorog, majd a szemét ismét a járdára szegezi abban a reményben, hogy találnak alkalmas vacsorajelöltet. Szakértői szemmel figyeli a ritkán elhalandó jelölteket, de az egyik túl öreg a másik fiatal, a harmadik pedig bűzlik az alkoholtól. Olyan személyt keres, aki viszonylag egészséges és a vére sem borzalmas ízű, ilyet pedig nehéz találni.
 - Ugye tudod, hogyha megharapsz, visszakézből fogsz kapni?
Remekül szórakozik, még fel is nevet. Egyáltalán nem fél. Annyit kapott az élettől, a fájdalom hozzátartozott a mindennapjaihoz, ezt a sebek is remekül mutatják amik a testét borítják. Mindezt persze nem kötötte a lány orrára, hiszen az alkalom nem volt megfelelő, a legutóbbi találkozásuk alkalmával a lányka csak úgy faképnél hagyta, mielőtt bármit is mondhatott volna. Jó ideig állnak még csöndben, Kornél feleslegesen soha nem jártatja a száját, nem érzi szükségét a fecsegésnek.
Aztán meghallja.
Hirtelen kapja oldalra fejét, már távolról hallani az erős, egészséges szívdobbanásokat. A zsebében lévő keze ökölbe szorul és abban reménykedik, hogy a férfi, aki a harmincas éveiben járhat erre fog jönni. Bárcsak így lenne? Türelmes, de csak tetteti, az orrluka kitágul. Aztán a férfi elsétál előttük, egy pillantást sem pazarol a kettősre, majd besétál a szűk utcába. Ez az a pillanat, amire vártak. A Rellonos elpöccinti a csikket, elrúgja magát a faltól és szétnéz az üres utcán.
 - Kerítsd be.
Hangzik a tömör utasítás, majd egy utolsó vigyor keretében ráérősen a férfi után sétál. A terv egyszerű, bekeríteni, nem hagyni menekülési útvonalat.
Utoljára módosította:Reviczky Kornél, 2014. február 17. 21:54 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Alegria C. Martinez
INAKTÍV


*rainbowkiss*
offline
RPG hsz: 55
Összes hsz: 929
Írta: 2014. március 15. 18:35 | Link

Benji
ruha

A vizsgáim letudva, így már csak a környezetváltozásra van szükségem. Apámat például feltétlen látnom kell, így sokat nem is gondolkozom azon, hogy vonatra ülök, és megyek Pestre.. azaz Pest mellé. Tényleg hirtelen ötlet volt, és nem is tudok sokáig maradni, egy nap lesz maximum, mert dolgozom. Furcsa, de ez az egyetlen biztos pont az életemben jelenleg.
A vonaton ülve már nem is kérdés, hogy az egyetlen éjszaka, amit otthon töltök nem azzal fog telni, hogy ülök a szobámban, vagy apámmal beszélgetek. A terv kirajzolódik, biztos hiányozhatok az én drágáimnak.. Hónapokig nem láttak, nem műveltünk együtt semmit. De nem is lehet egyszerre bepótolni mindent, viszont lesz feladatom a számukra.
Ezt pedig megérkezésem után rögtön közlöm a bandám vezéregyéniségével, ő ilyen határidőn belül is megoldja nekem, ebben biztos vagyok. Nem mondom, meglepődött, hogy lát, de aztán mit sem sejtve apám is. Szerintem nem gondolta volna, hogy csak így hazalátogatok, de muszáj volt. Nem láttam már mióta, és egy kis anyagi támogatásra is szükségem van, ha már itt tartunk. Ezt meg persze meg is kapom. Anita az első kérdései között van, ismerem már ennyire. Meg ennél inkább is, és imádom, hogy ő meg engem nem. Tudja ugyan az egyetlen pontot az életemben, ami fájt és fáj is még mindig, de egy aranyos, kedves és a jóra törekvő kislánynak néz még mindig, mióta hozzá költöztem. Részben igaz, tudok ilyen is lenni, mert imádok színészkedni. De amilyen vagyok, azt csak néhányan ismerik. És ami azt illeti türelmes pont nem vagyok, de azért elhallgatom, hogy öcsém még mindig nincs itthon.. Hát őt sem ismeri, nagy szerencséjére sikerült elvinni az én irányomba. Nem olyan, mint húgom. Ő nem lett ilyen, de a kissrác benne van a játékban rendesen.
Mégpedig ahogy gondoltam, kint össze is futok vele. Szóltam apámnak, hogy lelépek, meg majd jövök, ennél több neki nem is kell, és ha kellene se mondanám meg az igazat. A Trash névre hallgató szintén mágus és fogjuk rá társam a szokásos helyen vár rám, és milyen csodálatos dolgokra képes a memória, még tudom merre kell menni. Az éjszakában fekete ruha a megszokott itt mindenkinek, nekem meg ez a stílusom már alapjáraton, így nem megerőltető találni valamit, amiben eltűnhetek a sötétben.
A sikátorba fordulok be a házak között, itt a harmadik beugró a célom. Tudom milyen itt, így muszáj körültekintően haladnom, és figyelnem, nem-e jön utánam bárki is. Csak a pálcám és pénz van nálam, előbbi akármilyen vész esetére, utóbbi egyértelműen fizetőeszköz. Mindenesetre nem szórakozok túl sokat, sietek és minden beszéd nélkül átadom az összeget, ő pedig amit kértem, aztán indulnék vissza, ha egy hústorony nem vágna be elém. Nagyjából fél percet vághat hozzá az utamhoz, mert most saját szerencsémre velem semmi dolga. Trashhoz megy, de új lehet, mert én még soha nem láttam erre, és amíg itthon voltam rengeteget jártam ide. Tehát, amilyen gyorsan, és amennyire lehet feltűnés nélkül szeretnék hazajutni. Nincs most nekem humorom senkihez.  
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Amanda Meggie Philips
INAKTÍV


Pillangó ~ || Királylány ~
offline
RPG hsz: 232
Összes hsz: 7402
Itt az idő part II.
Írta: 2014. augusztus 9. 22:29
| Link

Kivácska
-Viselet-
2014.08.06. este, Budapesti ispotály


Előzmény~

A füle mellett már csak úgy elmennek Kiva utolsó szavai, nem tud rá koncentrálni eléggé, ugyanis már érzi, hogy valami nincsen rendben. Egyrészt mindjárt bőgni fog, amit nem kíván senki elé tárni, mert egyszerűen teljesen felment benne a pumpa. Ennyire még korábban nem vesztek össze, sőt, talán senkivel nem balhézott még ilyet. Tudta, hogy ez egyszer nagyot fog robbanni, de nem ilyen formában. Másfelől meg tudja, hogy még inkább olyat fog csak a másikhoz vágni, amitől a mostaninál is rosszabb állapotba fog kerülni. Nem akarja kicsinálni azt az embert, aki kibírt mellette már olyan hónapokat, mint az elmúlt négy mondjuk, az volt csak igazán brutális, mégis sikerül, látja, ahogy Kiva is rákezd, ekkor már indulván mondja csak indulatból, de nem kiabálva a szavakat.
- Pedig ahogy látod, és mondod is, nem vagyok normális! Fogalmam sincs már arról, mit teszek vagy mondok ki lassan, eddig se voltam teljesen ép a szociális kapcsolataimban, de most meg aztán pláne!
Sikerül úgy rákontráznia, hogy alátámassza barátnőjét, ezzel magát semmisítve meg elsődlegesen teljesen. Szép munka! Ekkor gördül le az első könnycsepp az ő arcán is. Egyébként is, ki, ha nem saját maga a legnagyobb ellensége? Főleg most, ilyenkor érzi igazán azt, hogy egyszer úgy ki fog borulni a kiborulásoktól, hogy nem lesz tovább… a legtöbb témában tényleg túldramatizálta a dolgokat korábban, nem is tagadja, legalábbis önmagának, nyílt színen ez más, de kivételesen a kikerekedett vitában nem kellett felfújnia se, hogy nagy ügy legyen. Azonban a továbbiak már tényleg nem jutnak el hozzá, elhatalmasodott a düh fölötte, ami távozásra késztetné, ám ekkor elindult az, aminek nem kellett volna, vagyis ki tudja. Elméletben a baba érkezéséig még bőven van ideje, gyakorlatilag úgy tűnik, ő már elérkezettnek tekinti a jövetelét, amiről leendő édesanyját nem kívánta tájékoztatni. Kell egy pár pillanat, hogy összeszedje magát, majd Kiva a válasza után rohan is Manda szobájába a cuccért, addig a lenti közeli mosdóban összeszedi magát meg a lábára is vesz valamit a leendő anyukánk. Meglepően könnyed, talán még nem egészen esett le neki, mi is vár rá, néha, apróbb görcsökként még érzi a korábbi fájdalmat, de egész elviselhető eddig, aminek tekintve az előtte álló utat, hálát tudna most adni. Miután minden megvan, el is indultak, milyen érzésekkel? Hát, szinte rájuk volt írva.
Ahogy végigértek az utcán, majd a téren át elértek a vasútig, a könnyei záporozni kezdtek, de valami megállíthatatlan módon. Lecsapódott rajta az összes vita, félreértés, félelem, elfojtott düh, agresszió és még sorolhatnánk. Tudta, hogy minek a küszöbén áll, rettenetesen megrémült, érzelmileg nem volt felkészülve, vagyis inkább ki volt készülve a korábbiak miatt. Egy árva szót sem szólt, ha barátnője kérdezte se. Egyszerűen csak sírt, miközben összehúzta magát az egyik ülésben.
Szerencsére varázsvilág, igyekvő vonatok, ez nem a MÁV, így az útjuk aránylag zökkenőmentes a Budapesten elhelyezett kórházig. Beérve az intézménybe szinte azonnal találtak egy nővért, aki Mandát bekísérte az egyik szobába, és egyből ágyba is parancsolta, majd Kivának mondott valamit, biztos eligazította, bár Mandának kisebb baja is nagyobb volt ennél. Speciel olyan szinten kiszolgáltatott helyzetben érezte magát, hogy megint sírhatnékja volt, ami nem olyan rég múlt el. Folyamatosan mély levegőt vett és próbálta magát lenyugtatni, aztán a sürgés is megindult körülötte, készültek elő, vagy mi a szösz, tekintetével barátnőjét kereste, csak remélte, hogy a korábbiak után nem lép le innen egy szó nélkül, mikor nagyon is megérdemelné ezt Manda. De jól ismerte, amit megígér, azt betartja, így is volt, jött, ott ült végig mellette.
- Kiva… Nem akartam balhét, nem úgy értettem, hülye voltam, el kellett volna mondani.
Manda sosem szokott bocsánatot kérni, nem igazán bán meg semmit és a megalázkodás is távol áll tőle. Biztosan a helyzet teszi. Vagy létezik, hogy kezd benőni a feje lágya? Nem ártana. A kezdeti nagy riadalom ellenére már estefelé járt az idő, és még mindig nem történt semmi, már többen mondogatták, hogy biztosan vaklárma, mikor is Manda az anyák ekkori tipikus szenvedéseibe kezdett. Mindenre azt mondták neki, hogy normális, de komolyan, hogy lehet normális az, ha olyan fájdalmai vannak az embernek, mint most neki? Nem biztos benne, hogy végig tisztán gondolkodott, de abban biztos, hogy a gyermek édesapja és annak felmenői többször kerültek gondolatai előterébe, mint bármi más. Viszont a szükséges segítő kéz végig ott volt mellette.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Angelina Mary Philips
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 60
Összes hsz: 417
Shoppingtúra
Írta: 2014. augusztus 10. 16:34
| Link

Chuck

Megszületett. Komolyan, ennél nagyobb megkönnyebbülés még sose ért. Persze, tudom, hogy Mandának eztán is szüksége lesz rám, de őszintén bízom benne, hogy mostanság annyian lebzselnek körülötte, hogy én is kifújhatom magam. Oké, azért cseppet megterhelő volt ezt végigcsinálni, csoda, hogy pszichológusra nincs szükségem, valamiért mégis élveztem, ja mert a nővére vagyok, és ez a dolgom. De most már nyugodt szívvel hagyom a többiekre, és húzok el vásárolni, vagy mit tudom, én. Lassan kezdődik a második évem mestertanoncként, be kéne újítani, bár reményeim szerint, többet leszek terepen, mint az iskola falai közt, csak jönne már meg a válasz. Az valahogy lehetetlen, hogy én abból a kutatásból kimaradjak, ott kell lennem, nem érdekel az sem, hogy jelenleg zöldfölűként vagyok elkönyvelve, majd rájönnek, csak tudjam meg, hogy mehetek.
Persze erről Manda mit sem tud, nem akartam még azzal is terhelni, hogy benyögöm neki, fél évig, nem hogy a kastélyban, de még egy kontinensen sem leszünk. Nem lesz probléma, én tudom, majd… majd sokat járok haza, ahogy időm engedi.
Most viszont annak a kis izének nézek valami göncöt, mégse járhat akárhogy, ha már a szerencsétlenje, a Philipsek közé került. Komolyan sajnálom szegény kislányt, pedig alig egy napos. Még csak a tény se foglalkoztat, hogy marha hülyén nézhetek ki a babarészlegen, és ha a suliból látna meg valaki, nem tudná hová tenni. Eddigi életemet is úgy éltem le, hogy nagy ívben tojtam arra, mit gondolnak mások, én meg az önbizalmam jól elvoltunk.
Kortyolok a shakeből, mielőtt még nagyon megmelegedne, néha meg-meg fogok egy rugdalódzót, de aztán vissza is teszem, mert vagy a színe, vagy a rá aggatott minta nem tetszik.
Aztán mégis megunom a nézelődést, majd beszélek Mandával, vagy megvárom, míg felnő a kölyök, és eldönti ő, hogy mit akar. Oké, valószínűleg ezért nem lesz belőlem anya soha, azóta vagyok ebben biztos, mióta ezt a kilenc hónapot végigküzdöttem.
Inkább szambázok be az egyik étterembe, persze miután kidobtam a már kiürült papírpoharat, hogy valamit egyek is, mert így korgó gyomorral még az átlagnál is morcosabb vagyok. A teraszra ülök ki, mivel kellemes az idő, na meg, mégis csak várost is nézek, vagy mi a szösz.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Gryllus Matilda
INAKTÍV


Mrs. Riviera Kön(n)y(v)fakasztó könyvmolylepke
offline
RPG hsz: 274
Összes hsz: 6651
Írta: 2014. augusztus 18. 19:08 | Link

Dwayne
/Mesélőmentes övezet!/


A szédítő pörgés váratlanul véget ért. Talpam, mely eddig a semmiben úszott, utcakövön csattant; zsigereim a helyükön voltak és egész testem sikeresen materializálódott, csak a hajam állt kissé szanaszéjjel.
És még csak meg sem tántorodtam, ami nálam a hoppanálás állandó velejárója volt, mert minden alkalommal megszédültem tőle. De most volt kibe kapaszkodnom, így biztos lábakon álltam a budapesti napsütésben.
Felpillantottam Dwayne, bizonytalanul elmosolyodtam - kissé émelyegtem még -, majd mikor már éreztem, hogy nem lesz baj, elengedtem a karját. Nem csak azért karoltam bele az utazás előtt, hogy a végén ne mutassak be neki egy újabb Tilda-féle borulást (Az a konyhás eset még mindig olyan kínos volt!), de így biztosabb is volt, hogy pontosan ugyanoda érkezünk meg a hoppanálásból. Márpedig nagyon nem szerettem volna, ha elkeveredünk egymás közeléből, hiszen ő miattam volt itt. Megkértem rá.
- Még egyszer köszönöm, hogy elkísérsz, Dwayne! - Körülkémleltem, hogy az óvatosságunk ellenére nem-e vett észre minket egy mugli, majd elindultunk az utcán. A belvárosban voltunk, két sarokra egy bizonyos antikváriumtól. Nem, ezúttal nem regények miatt, és a magam szórakoztatására jövök ide. Ha erről lenne szó, nem jöttem volna el idáig. És főként nem védelemmel.
Már nem is tudom, mióta nem hagytam el Bagolykő hegyét. Próbáltam megfeledkezni róla, arra fogni, hogy sok a dolgom, házvezető helyettes is lettem, meg minden, de akkor is ott volt az ügy. Az a bizonyos ügy Annabellel, nagyapámmal, és az egész rejtéllyel, melyet ő a nyakamba varrt. Annyira próbáltam róla tudomást sem venni, hogy hónapokig még csak nem is nyomoztam. De aztán váratlanul, és még csak nem is akarattal új nyomra bukkantam.
- Ez lesz az - mondtam, mikor végre megpillantottam az utcanévtáblát. Régi volt, olyan, ami nem illett a mugli utcaképbe, ami nem is volt véletlen, ők nem látták a sikátort se, melyet jelölt.
Csendes volt, és látszólag teljesen kihalt, a Nap csak kis részeken tudta sugaraival a macskaköves út sötét, kacskaringós folyamát megtörni. Az utca vége egészen sötétbe veszett.
- Ez gyanúsnak számít? A sötét? - sandítottam az aurorra bizonytalanul.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Lori Ann
Mácsai Mina Izabella
INAKTÍV


CsöppWarren
offline
RPG hsz: 246
Összes hsz: 626
Írta: 2014. szeptember 23. 20:27 | Link

Apa és anya

Nem vagyunk bent olyan nagyon régóta, de egyszerűen már nem tudok nyugton maradni. Szeretném, ha az ítéletet kimondanák. Tudom, hogy anyának azért egy kicsit fáj, hogy inkább apa nevét szeretném viselni, ám nem ellenkezett egy pillanatig se, sőt, mindig mosolygott, kedvesen érdeklődött. Amikor velem erről az egészről beszélgettek a szüleim, olyan volt, mintha egy család lennénk. Tudom, furán hangzik, és tudom, hogy ilyen már sosem lesz, és talán sosem volt, de mégis jó volt. Nem veszekedtek, korrekten kommunikáltak velem. Felkészítettek arra is, hogy mi várható, hogy ne legyek biztos semmiben, hiszen apa életvitele nem éppen olyan, mint például egy könyvelőé. Mindkettejük meghalhat egy lépcsőfok miatt persze, de amíg a könyvelőt a számok támadják, addig apát minden halálos, és ezt valószínűleg az ítéletet hozók is tudni fogják. Ott ülve mégis szörnyű érzéseim vannak. Nem tudok nyugton maradni.
Amikor kihívtak, hogy engem is meghallgassanak, tudtam, hogy szépen, érthetően, és lényegre törően kell beszélnem, mégsem sikerült. Áradoztam. Mostanában sokat áradozok a szüleimről, de nem tehetek mást, hiszen tudom, hogy mindent, ezt is, főleg értem teszik. Csak mondjátok már ki, had mehessünk innen. A szoknyám szélét piszkálom idegességemben, remélem, hogy leköt annyira, hogy ne számoljam magamban a másodperceket, a perceket, amíg bent vagyunk. Végre ítéletet hirdetnek, hihetetlen, hogy ennyit kell szöszmötölni, hiszen mindent átbeszéltünk otthon, hogy ne tartson sokáig. Apa még meg is fürdött, és egész szépen felöltözött, hogy lássák, nem rossz ember ő.
Hatalmas sóhaj hagyja el az ajkaimat, rosszabbra számítottam, ám mégis a lehető legjobbat kaptuk. Nem bírom ki, odaszaladok, és megölelem apát, aztán persze anyát is. Ennek így kellett lennie. Az ujjaim már teljesen elgémberedtek attól, hogy keresztbe tartottam őket, annyira drukkoltam a sikerért. Sikerült. Széles mosollyal lépek ki a Minisztérium épületéből a szüleim előtt, és a kivételesen szép időben még pördülök is a tengelyem körül, mielőtt elkapnám apa és anya kezét. Tudom, hogy a tizenhárom évesek már nem nagyon mászkálnak a szüleikkel kézen fogva, de hát ez a nap más, ez a nap ünnepnap lesz most már örökké.
- Eszünk egy sütit? Vagy kettőt? Én fizetek!
Még jó, hogy tettem el a zsebpénzemből, most először fogok költeni belőle, mivel eddig mindig eltettem, így mostanra már csinos kis vagyonnal rendelkezem, amit anya a ház vásárlásakor nem fogadott el, így aztán itt az ideje, hogy én is hozzájáruljak valamivel – még ha csak ennyivel is – a költségekhez.  
Utoljára módosította:Mácsai Mina Izabella, 2014. szeptember 23. 20:35 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Katie Runa Blackwood
INAKTÍV


Rúnafejtő és -fordító
offline
RPG hsz: 271
Összes hsz: 6738
DzsimDzsem, megkenem :3
Írta: 2014. szeptember 24. 21:07
| Link

MecCoy bácsi - szombat délelőtt

Hideg vaaan. De olyan nagyon hideg, az a "bemászom a kabátod alá és kirázlak a bőrödből is a nyár után" hideg. Elképesztő, milyen pálfordulást jelent a nyár után betoppanó ősz mind öltözködés, mind kedv terén. Újra iskolapadba ülnek a nebulók, ismét fel kell kelni reggelente, tanulni a változatosság kedvéért, hozzászokni a változásokhoz, no és persze akad ezer és egy más teendő a listán, ünnepek, elvégzendők, beadandók, fúhh... Alig győzte kapkodni a fejét újabban, hogy mik történtek az iskolában, de hát ma délelőtt azért szabadult ki az Ádámtól kölcsönzött engedély segítségével, hogy felkészüljön az idei hajrára. Ugyanis teljesen lemerültek a készletei, füzetek nulla, írószer nulla, olvasnivaló NULLA. Ez a legborzalmasabb az egészben, hogy nem lesz mit olvasson esténként. Ja és azt nem is említettük, hogy nem tudtak együtt jönni a barna hajú hercegével, mert amannak gyakorlata van. Természetesen. Nem szereti néha az aurori mestertanonc gárdáját. Ellopkodják tőle a fontos személyét, de ha egyszer ez Greg hivatása, fejet hajt előtte egy kis nyögvenyeléssel.
A budapesti utcák szombat dacára nyüzsögnek; a Keleti környéke (ahova berobogott a szerelvény) tele van egyrészt gyanús alakokkal, portékájukat kínálgatom simlisekkel, másrészt, ahogy megindul az előzőleg már feltérképezett utcán, végigbaktat egy másikon és kiér a Hősök teréhez, no ott meg a ferde szemű embertársak tolonganak kamerákkal a kezükben. Muglik- somolyogva dugja zsebre apró kezecskéit, miközben helyre rakja fején a napszemüveget. Villódzó őszi napra ébredtek ma és elindulni enélkül a kellék nélkül öngyilkosság a retinára nézve.
Kissé fázósan húzza összébb magán a széldzsekijét, feljebb tornázza a hátizsákját és jókislány módjára megindul... az Andrássy-n egy darabon. Já, Runa szeret nézelődni újabban, felfedezni azt, amiről már olvasott és Budapesten nem olyan sűrűn engedik kóvályogni, lévén borzasztó az egyensúlyérzéke. Ádám most is csak olyan "felszerelésben" eresztette ki a kapun, ami megtartja minden porcikáját és még sebtapasz is került a cókmókjához. Mint egy vérbeli óvodásnál, szörnyű.
Nos, az mind szép és jó, hogy elindul, de ugyebár ő kinézett magának helyeket és az iskolában internet nincs, a faluban pedig elfelejtette Ádám gépéről kikeresni a koordinátákat. Az ám, így hogy fogja megtalálni az antikváriumot? Jó kérdés. Ekkor jön a képbe mások megszólítása, hm... Igen, Runáról beszélünk. Aki leszólítana egy embert. Segítséget kérne. Abszurd helyzet, fatal error, warning during processing information. Ennyire még nincs kiképezve a kisasszony és bár a szándék megvan, hogy az előtte haladó, létrányi magas fickót megszólítsa, nincs annyi hangja, hogy mindezt kivitelezze is. Egy szerencsétlen momentumában ráadásul oly sikeresen megbotlik, hogy nekivágódik homlokkal előre a másik hátának. Veregesd magad vállon, kislányom, csodás szerencsétlenkedést okoztál ismét.
- Sa-Sajnáálom.... - Dadogja a kis ügyetLenke, miközben még mindig nem volt képes kiegyengetni magát a másik hátából, csak ott balszerencséskedik, hogy kihúzza magát. Azt mondani sem kell, hogy a folyamat közben vagy kétszer még megfejeli itt-ott szegény fiatalembert, egyszer alkaron, egyszer meg vállon. Szép kis kezdés.
Utoljára módosította:Katie Runa Blackwood, 2014. október 24. 05:33 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Aileen Aurora
INAKTÍV


Csillámhercegnő | Legcukibb | Móki
offline
RPG hsz: 390
Összes hsz: 5022
Alternatív(?) dimenzió
Írta: 2014. szeptember 30. 23:19
| Link

Alexem <3

2015. nyara igazán csapadékosra sikerült. Most is éppen esik, bár csak olyan bágyadtan, cseppenként hull alá a víz, akárha az ég szemének könnycseppjei lennének. Budapest egyik csöndes utcáján az esőcseppek mellett valami más is kopog: egy fiatal, szőke nő halad végig a járdán, fekete esernyőjével óvva haját, ruháját a nedvességtől. Léptei először sietősek, majd lelassulnak, végül a lány megáll célja előtt, aztán csak nézi a ház ajtaját mozdulatlanul.
Nem úgy tűnik, mintha várna valakire, talán csak az elhatározás hiányzik belőle. Tétován közelebb lép a nyílászáróhoz, majd vissza a járda szélére. Ernyőt tartó keze remegni tetszik, valószínűleg nemcsak a hidegtől. Arckifejezése pillanatonként változik, gondolatai átsuhannak rajta, szemei izgatottságot, és talán némi bizonytalanságot tükröznek. Ajkába harap, homlokát ráncolja, kék szemeit le sem veszi a kilincsről. Végül elindul, érezhető a pillanat, amikor végre elhatározásra jut.
Két lépéssel megteszi az ajtóig tartó távot, majd becsönget a lakásba. Várakozás közben lesimítja nadrágját, hátradobja hosszú haját, próbálja rendbe szedni arcizmait. Egyszer csak éles fény vetül rá a lassan szélesedő ajtórésből, amit szinte azonnal egy fiatal férfi alakja takar el. A nő hirtelen mozdul, hiszen szemei látják, agya azonnal felfogja a szemüveg lencséi mögül kérdőn rátekintő, hihetetlenül kék szemeket, a rövid barna hajat, az ismerős termetet. Karjait széttárja, szája mosolyra húzódik és a következő pillanat már a férfi nyakában találja őt. Az esernyőt feledve - háta mögé dobva - szorosan hozzábújik az eddig látni vágyott alakhoz, élvezi közelségét, beszívja kellemes, megnyugtató illatát.
Olyan régen, több, mint egy éve már, hogy látta őt, emiatt lehet, hogy a találkozás öröme annyira magával ragadja, hogy végül terveit, melyek biztosan voltak, sutba dobva megcsókolja a férfit. Ajkaik éppen csak összeérnek, mikor a nő ráeszmél arra, mit csinál. Hirtelen hátrébb lép, elhúzódik, fejét elfordítja, talán magában átkozódik is. Nem egészen így kellett volna történnie. Mármint persze, be akarta vallani, el akarta mondani, mit érez, de nem szerette volna így letámadni a férfit. Bár egy kis része nem is bánja, hogy így alakult: ha végül a válasz "nem" lesz, ez a pillanat már akkor is az övé és élete végéig kincsként fogja őrizni. Most hát csendben áll és vár, hogy történjen valami, miközben ajkain még érzi Alex csókjának ízét.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Simfel Kristóf
INAKTÍV


Büfékocsis Vadalma úr
offline
RPG hsz: 40
Összes hsz: 212
Írta: 2014. október 18. 13:29 | Link

Haru
Pestseholse



Felfrissülve lép ki a macskaköves utcára.  Az idő egyre hűvösebb, de mindig felmelegíti az embert ha néhány szokásának eleget tesz. Ejt még egy fesh mosolyt maga mögé a hölgyeknek, mikor pedig az ajtó a becsukódó lendülettel elrejti a benti társaságot, zsebre vágja kezeit és útnak indul. Nincs is jobb, mint napközben Pestseholse tereit járni,  költeni a megmaradt pénzt és nem merengeni azon, hogy még mindig nincsen munkahelye és azt a tündéri bejárócsajszit se fogja tudni kifizetni. Sőt, előbb-utóbb ételre se lesz pénze. Mondjuk ettől nem fél túlzottan, a szülei bármily öregecskék is, nem fogják hagyni, hogy az egyetlen szem pici fiuk éhezzen. Ez a jó az egyke-létben, ha akarnak sem tudnak a szülők másra koncentrálni rajtad kívül. Annyira jól érzi magát, hogy fütyörészni kezd a zsúfolt úton, de hamar rá kell jönnie, hogy amott az a bíbor taláros fazon nem igazán érzékeli ezt. Nagy süvegével, arany fogaival furcsán kezdi méregetni Kristófot, amitől a férfi inkább bekanyarodik egy másik utcába. Az itteni emberekkel jobb inkább vigyázni, első a személyes biztonság. Megáll egy cilindereket és süvegeket áruló bolt előtt, merthogy megakadt a szeme egy a kirakatban lévő tetszetősnek tűnő darabon. Elmereng azon, milyen jól is nézne ki egy cilinderben, majd rögtön a forró gesztenyét áruló, ujjatlan kesztyűs alakok jutnak az eszébe. Lehet, hogy ilyesmivel kéne foglalkoznia? "Simfel Róbert, a köztiszteletben álló nyugalmazott nemzetközi kapcsolatok fejének a fia árulja Bogolyfalva főterén a legfinomabb pörkölt mogyorót, vigyék, egyék!" Sóhajt a gondolataiban felvillanó szalagcímen, majd inkább tovább folytatja céltalan útját. A fene se érti ezeket a minisztériumi fejeseket. Egyik nap még vígan írja alá a papírokat, a másikon pedig már mondhatni az utcát söpri. És mindezt azért, mert útközben hívta őt természet anyánk. Érezte ezt a különleges kapcsolatot közte és Terra, a föld Istennője között, és ezt a bensőséges viszonyt kettőjük között kirúgással jutalmazták. Kristóf végül megáll most egy fogadó előtt és azon kezd el töprengeni, bemenjen-e elverni az utolsó galleonjait és sarlóit.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Sharlotte Johanson
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 395
Összes hsz: 6540
Írta: 2014. október 22. 18:13 | Link

Szívem <3
pesti ispotály, november vége, öltözet

Sosem gondolta volna, hogy Jace után lesz még kismama szerepben, aztán a terhessége végéhez közeledve meg már nagyon is élvezte a dolgot. Sőt, már akkor élvezte, mikor kiderült, csak jött egy kis megszakítás, az a másfél hét, amíg azt hitte, hogy egyedül marad szörnyű volt. Aztán Jamie beállított babacuccokkal, és attól a pillanattól kezdve a rengeteg hisztin kívül nem is volt neki semmi problémája.
Már majdnem teljesen át is cuccoltak párjához, amiben azért segíthetett rendesen, pálcával ide-oda vinni a bútorokat lényegesen egyszerűbb, mint kézzel. Nem erőltette meg magát, ami meg maradt, az már marad is, azért nem végleg lépett le testvéreitől, haza fog még látogatni sokszor, de ha egyszer egy igazi család lesznek már, akkor az úgy szép.
Jace játszott, talán Jamie is épp vele volt elfoglalva, vagy a zenekar dolgait intézte, a lényeg, hogy mindketten a nappaliban, ő pedig addig valami ehetőt dobott volna össze, már ha nem érzi azt a hirtelen fájdalmat, amitől rögtön összegörnyedt félig-meddig, és hasához kapott. Nem ejtette le a tányért kezéből, csak majdnem nekicsapta a konyhabútornak, aztán végül nem is foglalkozott vele, a pultra tette le. Csak utána szánta rá magát, hogy megmozduljon, és balra kicsoszogjon a fiúkhoz. Nem volt olyan szörnyű a fájdalom, mint várta, de kellemes sem volt, viszont testtartásán nem változtatott. Inkább megijesztette, hogy egészen pontosan tudta, most bizony szülni fog. Hiába volt még  majdnem pontosan négy hete hátra, addig azt hitte felkészül majd erre is, de nem. Na meg mi van, ha baj van? Persze, hogy ez az első gondolata, mint szinte mindenkinek.
Nem is kellett semmit mondania. Kedvese a cuccaiért, amíg ő összeszedte magát, meg a kisfiút is nagyjából, ketten együtt, aztán jöhetett az amúgy nem olyan kellemes vonatozás Pestre. Most nem tudta megnyugtatni, hogy aki fontos -, a fia és a párja -, az ott van vele, mert csak a picire tudott gondolni, miért akar ennyivel előbb megszületni?
Nem csak magán vette észre az aggodalmat, ami még az ispotályba beérve sem változott. A kisgyerekre is ráragadt, ők megérzik az ilyet, valahogy neki sem volt jókedve, unottan imitált játékot, és talán abszurd, de mégis lehet, hogy értette, mi a helyzet.
Rögtön nővért kerestek, aki neki helyet, és orvost, majd már csak annyit vett észre, hogy gyermeke apjával beszél a nő, vagyis éppen magyarázza hol tudna várakozni. Addig sem volt nyugodt, de akkor talán egy kicsit előtört belőle az ideg, viszont próbálta azért a tőle telhető legfinomabban és nőiesebben tudatni az ápolóval, hogy kedvese vele marad.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában


Dwayne Warren
Defenzor, Animágus, Auror


officer friendly
offline
RPG hsz: 1575
Összes hsz: 3607
Írta: 2014. november 1. 21:06 | Link

Egerszegi Nina Viktória
Bem rakpart



Szakadozottan fújja ki a füstöt, hagyja, hogy annak a helyére hideg, novemberi levegő kússzon. Megvakarja a fejét, összekuszálva a sötét tincseket, a tenyerével ismét visszatámaszkodik a járda szélén végigfutó derékmagasságig érő gránitszerű korlátra. Alatta, az alsó rakparton mugli autók robognak el, röviddel a délutáni csúcs előtt.
Munka után általában egyenesen hazamegy, vagy, ha épp olyan nap van, hopp- hálózattal vissza a kastélyba, hogy kialudhassa magát. Nem sok ideje marad a főváros utcáit róni, mi több, még csak nem is érdekli holmi európai városka. Ám a mai nap kissé más. Ma ki kell fújnia magát, lemozogni a fölösleges feszültséget, kicsit egyedül lenni, kicsit fázni ebben az istenverte hidegben.
Bár hozzászokott a stresszhez, a fegyelmi bíróság nyomása mégis máig felforgatja a gyomrát.
Ismét az ég felé fújja a füstöt, ami kavarogva keveredik össze a lélegzete párájával. A karzaton áthajolva hamuzik az alatta húzódó útra, végül hátat fordít neki, hogy egy elrugaszkodással felüljön a párkányra. A fegyelmi tárgyalások olyan kiemelt események közé tartoznak, melyekre még ő is kénytelen a pólóját szürke ingre és egy sötét nyakkendőre cserélni, bár kelletlenül és feszengve. Annak tetején mindössze szétcipzározott bőr kabátja védi a késő délután egyre beljebb tolakodó, maró hidegétől. Fázik, persze, hogy fázik, ám ez legalább az otthonára emlékezteti, valami olyanra, amit szeret.
Mert ezen az átkozott helyen abból már nincs valami sok.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Szalai Dominik
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 7
Összes hsz: 10
Írta: 2014. november 8. 22:33 | Link

Bálint


Tekintetem nyúzott, hasított perifériáján alakok mozognak, ujjak lendülnek a levegőbe, íveket követnek le vakon, ál-műértőn, miközben ajkaimhoz emelem a keskeny pezsgőspohár száját. A pezsgő fáradtan mossa keserűre számat, pillantásom színpamacsokról vándorol vékony ecsettel húzott vonalakra, minden véletlen csuklómozdulat is az egész része, egy bonyolult, átláthatatlan kompozícióé, amit nem tudok megfejteni, és nem is igénylem olyanok társaságát, akik úgy gondolják, tűhegynyi festékpászmák mélyére látnak.  A festő kivehetetlen írással szignálta, oldalra kell húznom tekintetemet – mert valamiért mégis nehéz elszakadni az egész egységétől, mintha vonzana, magába próbálna olvasztani – egy fehér téglalapra, melyre alig kivehető betűkkel gépelték a festő nevét és a mű címét. Lassan olvasom. Most kellene megvilágosodnom. A címnek jelentést illene rendelnie a látottakhoz, igen, most, ebben a pillanatban, de helyette csak megforgatom az aranycirádás, apró buborékos italt egyestés poharamban, hüvelykujjammal letörlök egy szám sarkában bujkáló cseppet, és újra az élmény materializálódott, keretbe tuszkolt tulajdonosára marok pillantásommal.
Pedig az este nem így indult, az este kortárs versekkel hullámzott körbe, Instavers és búspoéták, felolvasások, kötetlen beszélgetés, a posztmodern ráncosra gyűrt dekonstrukciója, ezredszerre is miszlikbe aprítva, formára, rímre, jambusokra köpve, egy lehetetlen világ tagja vagyok, mégis ott érzem magam otthon igazán, mintha engem is bármikor széthordhatnának így – a szobában ülnék, és a lét feszített ezüsthúrjait megrántanák, szétperegnék semmit sem jelentő falaimmal együtt, és felkapkodnának, mindig csak egy darabot, aztán azt mondanák, valahogy nem egész, cserélnének, megpróbálnának összeilleszteni, ez túl nagy, ez túl kicsi, de ne konstruáljuk, mert mi lesz az arcrontással, meg mindenféle elmélettel. Hirtelen kicsinek és füstösnek éreztem a nem dohányzó helyiséget, és arra eszméltem, hogy egyetlen kavicsot rugdosok végig a Lánchíd hosszában. Most ez… a festészethez nem is értek, a képhez sem, vizualizálok, de mások vetített valóságát képtelen vagyok kibogozni. Csak húz magába, oda kéne mállani, bele a közepébe, ennek az ostoba festménynek. Csak az a baj, hogy nem ostoba, hanem gyönyörű.
Azt hiszem azért, mert nem értem.
Utoljára módosította:Szalai Dominik, 2014. november 9. 00:42 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Dwayne Warren
Defenzor, Animágus, Auror


officer friendly
offline
RPG hsz: 1575
Összes hsz: 3607
Írta: 2014. november 27. 11:27 | Link

Almásy Léna
Bem rakpart - este hat körül



A felújított pályán sebesen húz el mellettük a mugli villamos, hazafelé igyekvő, álmos és nyúzott fővárosiakkal megpakolva. A tekintete pillanatokra összeakad egy kopaszodó öreggel, aki becsmérlően méri végig a sétányon gyalogló párosukat, ám a villamossal együtt ő is továbbindul a végállomás felé.
Kis lépés az emberiségnek; nagy lépés egy hozzá hasonló, magában oly' bizonytalan introvertnek. Mintha a fogát húzták volna, úgy téblábolt vissza Léna asztalához a munkaidő végén, ami számára eseménydúsan, a nő számára minden bizonnyal halálos unalomban telt. Ártatlan, félmondatnyi szöveggel hívta el, semmi komoly szándék, Léna pedig bólintott. Pusztán ez is léptékekkel több, mint amit hónapok óta egymással kezdtek.
A rakpart sétányára hullott. fagyos falevelek néha megroppannak a talpuk alatt.
Az elhúzó villamosról a nőre pillant. Még mindig nem viszik küldetésre magukkal, ami szörnyen bosszantó és megalázó érzés lehet, Dwayne azonban minden alkalommal kategorikusan elzárkózik még a kérdéstől is. A csaj még nem kész rá, válaszolta legutóbb, mikor a főnöke félrehívta, hogy a csinos kolléganő felől érdeklődjön, majd szólunk, ha alkalmas lesz a dologra, addig úgyis csak megölné magát és minket is.

Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Oldalak: [1] 2 3 4 5 6 7 8 9 » Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda FórumBagolykőtől távolMagyarországi helyszínek