Budapest

Jo és Amanda
jan. 17.
Ispotály

Egy nap telt el azóta, hogy Amira lement a faluba Jo bájitalboltjába, hogy vizsgálja meg. Nagyon rosszul volt már akkor is, és az, amit megállapított, egy cseppet sem javított a helyzeten. Legszívesebben kikapcsolta volna az agyát, mert már nem csak a betegség miatt volt rosszul, hanem a gondolatai miatt is.
Szépen bevette a bájitalokat amiket kapott, és várta az üzenetet, ami szerencsére hamar meg is érkezett. Mira azonnal összekészülődött amennyire tudott, és a lehető legnormálisabb formáját öltötte. Amandát kérte meg, hogy menjen vele, ha már egyszer amúgy is látta, milyen állapotban van.
A faluba menet elmondta neki a baját, megbízott benne már annyira, hogy rámerje bízni. Útközben pedig kitalálta, hogy ha valaki kérdezi, hol van az legyen a válasz, hogy hazautazott, és az az ő dolga, hogy mi okból.
Szerencsére gyorsan történtek a dolgok, Joanne elvitte a lányokat a Budapesten levő ispotályba. A szüleié, így könnyű volt elintézni. Amira nagyon hálás volt a nőnek.
Találkoztak egy ott dolgozó javasasszonnyal, aki nagyon kedves volt a feketeséggel, és elvállata, hogy gondozásába veszi, így szerencsére a bájitalboltos lánynak sem kell otthon hagyni a családot meg a boltot, és Mira sem érzi, hogy túl nagy szívességet kért. Persze a nő irányítja tovább a dolgokat, de csak néha betér majd a lányhoz.
Mirát elhelyezték, és szinte azonnal elvégezték újból a vizsgálatokat. Vérvétel, lázmérés, és a többi. Az állapota csak annyival javult, hogy a kedve jobb lett barátnője jelenlétének köszönhetően.
Ahogy az ágyon feküdt, úgy érezte, jobb lenne visszapörgetni az időt. Amanda felé fordította a fejét, és nagy nehezen elmosolyodott.
-Köszi, hogy itt vagy -mondta neki cseppet sem a szokásos Mirásan. Ezt az oldalát, a kedveset még tutira nem ismerte a lány.

Jo, Mangó, ispotály
jan. 17.

Amanda nagyon aranyos volt ahogy sorban tette fel a kérdéseit. Pont ez kellett Amirának, hogy valaki törődjön vele.
-Nem igazán -ingatta meg a fejét -, pocsékul vagyok. Mint akire rálépett egy troll és kifújta az orrán. Csak hogy csókbetegség, és majd itt kapok bájitalt. Nagyon aranyos volt Joanne -a beszéd végén nagy nehezen nyelt egyet, és nyögdécselve mocorogni kezdett. Kényelmetlenül feküdt, mindenhogy rossz volt.
-Kristóf...nem tud még semmit, és nem tudom, hogy mit mondjak neki -a szemében egy olyan érzés jelei mutatkoztak, amit csak a barátnője érthetett. Ő tudta, vagyis ő élte meg Mirával az estét, amire utalt. Persze első sorban a betegségről és az ispotályról mondta, hogy nem tudja, de érezhető volt a rejtett dolog is benne. Bűntudata volt, ami egyre nagyobb lapátokkal tett rá a fájdalmára.
-Tudom, és köszönöm -lágyan pislogott és elmosolyodott, majd felszusszant.
-Mesélj, milyen volt a heted? Vagy valami érdekes? -hogy valami vidámabbra terelje a szót, kérdezősködni kezdett. Így legalább nem neki kell beszélnie, és több információval lesz gazdagabb.
Kicsit később aztán megérkezett a bájitalboltos Jo is. Csak intett neki, majd figyelmesen hallgatta a mondandóját. Bólogatott, és elfogadta a tényeket.
-Szeretnék minél előbb hazamenni, bevállalom még az ájulást is.
Sokkal szimpatikusabb volt neki az egy napig tartó erős fájdalom mint a több hétig való kínlódás. Hát kinek van kedve egy hétnél tovább az ispotályban feküdni?
-Ha nem élem túl, vigyázz Ecsetre és Leora -kicsit próbált viccelődni, és ezt egyébként nem a javasasszonynak mondta, hanem Amandának. Ezután visszapillantott Jora, hogy most akkor hogy és mint lesz.