[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=51086#post51086][b]Amanda Meggie Philips - 2013.01.23. 18:17[/b][/url]

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=53138#post53138][b]Amanda Meggie Philips - 2013.01.26. 18:33[/b][/url]

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=355346#post355346][b]Amanda Meggie Philips - 2014.08.09. 22:29[/b][/url]

A füle mellett már csak úgy elmennek Kiva utolsó szavai, nem tud rá koncentrálni eléggé, ugyanis már érzi, hogy valami nincsen rendben. Egyrészt mindjárt bőgni fog, amit nem kíván senki elé tárni, mert egyszerűen teljesen felment benne a pumpa. Ennyire még korábban nem vesztek össze, sőt, talán senkivel nem balhézott még ilyet. Tudta, hogy ez egyszer nagyot fog robbanni, de nem ilyen formában. Másfelől meg tudja, hogy még inkább olyat fog csak a másikhoz vágni, amitől a mostaninál is rosszabb állapotba fog kerülni. Nem akarja kicsinálni azt az embert, aki kibírt mellette már olyan hónapokat, mint az elmúlt négy mondjuk, az volt csak igazán brutális, mégis sikerül, látja, ahogy Kiva is rákezd, ekkor már indulván mondja csak indulatból, de nem kiabálva a szavakat.
- Pedig ahogy látod, és mondod is, nem vagyok normális! Fogalmam sincs már arról, mit teszek vagy mondok ki lassan, eddig se voltam teljesen ép a szociális kapcsolataimban, de most meg aztán pláne!
Sikerül úgy rákontráznia, hogy alátámassza barátnőjét, ezzel magát semmisítve meg elsődlegesen teljesen. Szép munka! Ekkor gördül le az első könnycsepp az ő arcán is. Egyébként is, ki, ha nem saját maga a legnagyobb ellensége? Főleg most, ilyenkor érzi igazán azt, hogy egyszer úgy ki fog borulni a kiborulásoktól, hogy nem lesz tovább… a legtöbb témában tényleg túldramatizálta a dolgokat korábban, nem is tagadja, legalábbis önmagának, nyílt színen ez más, de kivételesen a kikerekedett vitában nem kellett felfújnia se, hogy nagy ügy legyen. Azonban a továbbiak már tényleg nem jutnak el hozzá, elhatalmasodott a düh fölötte, ami távozásra késztetné, ám ekkor elindult az, aminek nem kellett volna, vagyis ki tudja. Elméletben a baba érkezéséig még bőven van ideje, gyakorlatilag úgy tűnik, ő már elérkezettnek tekinti a jövetelét, amiről leendő édesanyját nem kívánta tájékoztatni. Kell egy pár pillanat, hogy összeszedje magát, majd Kiva a válasza után rohan is Manda szobájába a cuccért, addig a lenti közeli mosdóban összeszedi magát meg a lábára is vesz valamit a leendő anyukánk. Meglepően könnyed, talán még nem egészen esett le neki, mi is vár rá, néha, apróbb görcsökként még érzi a korábbi fájdalmat, de egész elviselhető eddig, aminek tekintve az előtte álló utat, hálát tudna most adni. Miután minden megvan, el is indultak, milyen érzésekkel? Hát, szinte rájuk volt írva.
Ahogy végigértek az utcán, majd a téren át elértek a vasútig, a könnyei záporozni kezdtek, de valami megállíthatatlan módon. Lecsapódott rajta az összes vita, félreértés, félelem, elfojtott düh, agresszió és még sorolhatnánk. Tudta, hogy minek a küszöbén áll, rettenetesen megrémült, érzelmileg nem volt felkészülve, vagyis inkább ki volt készülve a korábbiak miatt. Egy árva szót sem szólt, ha barátnője kérdezte se. Egyszerűen csak sírt, miközben összehúzta magát az egyik ülésben.
Szerencsére varázsvilág, igyekvő vonatok, ez nem a MÁV, így az útjuk aránylag zökkenőmentes a Budapesten elhelyezett kórházig. Beérve az intézménybe szinte azonnal találtak egy nővért, aki Mandát bekísérte az egyik szobába, és egyből ágyba is parancsolta, majd Kivának mondott valamit, biztos eligazította, bár Mandának kisebb baja is nagyobb volt ennél. Speciel olyan szinten kiszolgáltatott helyzetben érezte magát, hogy megint sírhatnékja volt, ami nem olyan rég múlt el. Folyamatosan mély levegőt vett és próbálta magát lenyugtatni, aztán a sürgés is megindult körülötte, készültek elő, vagy mi a szösz, tekintetével barátnőjét kereste, csak remélte, hogy a korábbiak után nem lép le innen egy szó nélkül, mikor nagyon is megérdemelné ezt Manda. De jól ismerte, amit megígér, azt betartja, így is volt, jött, ott ült végig mellette.
- Kiva… Nem akartam balhét, nem úgy értettem, hülye voltam, el kellett volna mondani.
Manda sosem szokott bocsánatot kérni, nem igazán bán meg semmit és a megalázkodás is távol áll tőle. Biztosan a helyzet teszi. Vagy létezik, hogy kezd benőni a feje lágya? Nem ártana. A kezdeti nagy riadalom ellenére már estefelé járt az idő, és még mindig nem történt semmi, már többen mondogatták, hogy biztosan vaklárma, mikor is Manda az anyák ekkori tipikus szenvedéseibe kezdett. Mindenre azt mondták neki, hogy normális, de komolyan, hogy lehet normális az, ha olyan fájdalmai vannak az embernek, mint most neki? Nem biztos benne, hogy végig tisztán gondolkodott, de abban biztos, hogy a gyermek édesapja és annak felmenői többször kerültek gondolatai előterébe, mint bármi más. Viszont a szükséges segítő kéz végig ott volt mellette.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=355373#post355373][b]Amanda Meggie Philips - 2014.08.09. 22:50[/b][/url]

Vélhetően ez a nap nem fog bekerülni a legkedvesebb emlékei közé. Nem azért, mert a fájdalmak kiborítanák, bár nem egy leányálom, vagy, mert esetleg nem örülne a babának, amiről igazából szó sincs, jó mélyen, belül valami elindította benne az elmúlt órákban azt a várakozást a picire, amiről talán Kiva eddig papolt neki. Sokkal inkább azért nem szívleli ezt a napot, mert olyan összedörrenést se produkált még soha, mint most. Oké, megesett, hogy könnyezett kicsit, a hormonok tették, de mindig letörölte őket, és nemtörődöm módon feledte el, ám ez túlment egy határon, olyan érzéseket szakított fel Mandában, amiről talán azt se tudta, hogy ott vannak. De egyelőre úgy tűnik, amit magának is nehezen vallott be, azaz hogy tévedett, elismerésre került részéről. Ő is érzi, hogy nem tudja eldönteni valószínű barátnője se mi sokkolóbb most. Fő a félelem, őrizzük a pánikot! Csak egy kis szülés… Ez szörnyűbben hangzik most, mint bármi más. De nincs egyedül, ez azért ad némi erőt neki.
Az elmúló percek óráknak, az órák meg örökkévalóságnak tűntek a szenvedés közepette. Talán bizonyos pillanatok ki is estek neki, de ahogy az idő már éjfél körül járt, egyszerűen egyik pillanatról a másikra kezdtek egyre aggasztóbb arcok lenni körülötte, amitől teljesen kétségbeesve kezdett rá a kiabálásra anyanyelvén, de nem valószínű, hogy túl sokan beszélnek itt éppen németül. Iszonyatos fájdalmak, kínok, mindez az, amire az eddigi hónapok alatt se sikerült szerinte felkészülnie. Az utolsó mozzanat, amire emlékszik, hogy Kivát arrébb próbálták tessékelni tőle, ő pedig csak kapaszkodott volna tovább belé. Azt sem tudta mi történik vele, falfehér arccal kutatta a tekinteteket, minden kérésre és tanácsra csak bólintott közben.
- Köszönöm… - Ez szólt mindennek, az ittlétének, a kitartásnak, a konfliktuskezelésnek. Pontosan tudja mennyire szükséges ez mellé.

***

Valamikor éjjel, az egy óra utáni percekben sírt fel a kisbaba, aki egy hatalmas tüdővel megáldott kislány, amit hamar bizonyított hangerejével. Az első vizsgálatok, Manda ellenőrzése és egyeztetés után lépett oda egy gyógyító tanonc, aki jelen volt, hogy átadja az azóta is síró csöppséget. Ám ezzel egy percig sem törődve szorította magához őt Manda. A fáradtság és kimerültség ellenére mosolygott rá a karjaiban lévő kicsi emberkére. A kis világos, szőkésbarna hajacskájával, pisze nózijával, hatalmas szürkés, jelenleg igencsak kisírt szemeivel találta magát szemben. Valami ösztönösséget vélt felfedezni abban, ahogy karjába vette, vigyázva a fejecskéjének kitámasztására, és minden porcikájára.
- Szia gyönyörűség! Én vagyok az anyukád…
Nagyon kevés ember hallott még hasonló kedvességet, főleg ilyen hangnemmel Mandától. Megfogta az apró lábait, majd kezeit, aztán homlokon csókolta a kislányt, ekkor fordult vissza hozzá ismét a hölgy, aki hozta, hogy elvigye a megnyugodott kisbabát, hogy Manda pihenhessen. Ezzel a lendülettel kérték meg Kivát is, akinek így lehetősége volt az új jövőbeli lakótárs hölgyeménnyel megismerkedni, hogy hagyja a kismamát aludni és ajánlottak fel neki egy nem túl kényelmes, de a célra megfelelő kanapét a szoba másik felében a pici bölcsője mellett, ha itt maradna.
Amanda még kért egy pohár vizet, aztán egészen hamar elnyomta az álom, valamennyire magukra hagyva ezzel Kivát és Lilit. A szoba és a baba környékén ez idő alatt tüsténkedő gyógyító kérdezett rá a sárkánylány barátnőjénél, szeretné-e megfogni a babát, ha igen és kér segítséget, megteszi, majd elhagyja a lányok szobáját. A pici közben megint nyögdécselésbe majd egy enyhe sírásba kezd, valamit nagyon szeretne tudatni a világgal.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=355400#post355400][b]Amanda Meggie Philips - 2014.08.09. 23:45[/b][/url]

Rémlik, hogy egyesek a szülést, mindennel együtt valamiféle csodaként aposztrofálják, bár majdnem biztos benne hősnőnk, hogy ők vagy idióták, vagy meddők… szerinte. Mi tagadás, így a szülésen innen már, ahogy csak a kis szépséget látja maga előtt, túl van a fájdalmakon, nem érzi magát dinnyétnyeltnek, és a medencéje is egyben maradt, amiben pár órával ezelőtt igencsak kételkedett, talán részigazságot adna ennek a közhelynek, de azért nem volt fenékig tejfel. A mai nap egy olyan, amivel most már, ha kell, ha nem, akkor is fel kell nőnie, felelősséget kell vállalnia, és a legfontosabb… önmagán kívül szükséges valakiért az életét adja, vagy öljön. Ez az, ami abban a pillanatban ösztönszerűen körvonalazódott, amint a kislányát meglátta. Sosem volt nagyon elérzékenyülős fajta, az érzelmek kimutatása sem az erőssége, a szeretetnyilvánításról külön nem is beszélve, most mégis, csak rá kellett nézni. Nem törte meg a közte és a pici között kialakult kontaktust, hogy akárcsak felmérje, ki van ott, épeszű ember, ha látja vagy hallja is, ezt sosem emlegeti fel neki, Kiváról tudja, hogy az, másnak pedig valószínűleg csak egy fiatal anya ő a sok közül, így nem azzal törődik, hogy meséljen erről bárkinek. Van valami már-már aranyos, és idilli abban, ahogy a helyzet fest, és ezt Manda is érzi, bár igyekszik elfelejteni. Valószínűleg nem is sűrűn fogja négy falon kívül ezeket bárki látni tőle, amik az első napjaiban történnek anyaként. Dolog lesz bőven, minden a feje tetején áll pillanatnyila az életében, és ahogy lepihen, majd ezekkel a gondolatokkal álomba merül, ott sem túl nyugodtak a képek, amik felúsznak elé. Nem alszik túl mélyen, de ahhoz eléggé, hogy a kimerültség kapcsán az agyában furcsábbnál is furcsább képek kerüljenek. Valahogy újra és újra leperegnek előtte az este eseményei a vitától egészen Lili érkezéséig, ami néhol elmenne horrorfilmnek is a számára. Nem vallotta volna be sok embernek, hogy mennyire félt ettől az egésztől, hogy semennyire nem fog tudni alkalmazkodni, nem lesz képes helytállni. Most is érzi, kevés ehhez. Valljuk be, isten nem éppen családanyának teremtette őt, ami azért az életviteléből is tisztán látszik. A legnagyobb elkötelezettsége valaha, az egy kisállat volt, a nővére mellett persze. Ez azért egy picit nagyobb lépés, mikor kiderült sem fordult meg a fejében, hogy kihátráljon ebből, most meg már pláne, és akkor még ott van Ben is… Az lesz még egy biztosan nem egy menetes, kiütéses harc kettejük között. Krise pontosan ő fiúban, vagy talán még egy fokkal kevesebb érzelemmel, mert azért Mandánál a hormonok dolgoztak az elmúlt időben elég rendesen.
Nem igazán tudja mennyi időre sikerült elaludnia, de az apróbb neszek is magához szokták téríteni, most azonban annyira nem riasztotta fel semmi, hogy Kiva felrázására és mondandójának a végére kezd el életképessé válni és egy „mi az isten van?” fejjel tekintett rá, mikor a metamorf szó eljutott a füléig. Érezhetően szaporábban kapkodta a levegőt, és egyből Liliana ágya felé emelte a tekintetét, vajon ott-e a baj forrása, mert ez a kirohanás erre enged következtetni.
- Mi van?!
A tudatáig kevésbé jutottak el az infók, csak némán bámult lakótársnőjére, hogy ez most valami rossz vicc, vagy mi is történt? Nem volt éppen felpattanós-futós állapotban, szóval idő volt mire felkecmergett, de semmi kellemetlenséggel nem törődve takarózott ki, és fordult az ágy szélére ülésben. Nem volt valami gyenge nő sosem, most azonban, jött volna egy szellő, az is visszalökte volna, szóval mély levegő után tápászkodott fel és ment egyenesen a kislányhoz, akire ránézve leverte a víz elsőre. A szőkésbarna, hatalmas szemű kislánykája helyén egy éjfekete hajú gyermek pihent előtte, aki éppen készült felsírni a grimaszaiból ítélve. A kezébe vette, és a közeli kanapéra ült úgy ringatta, közben pedig az álla is valahol a padlón tanyázott, ahogy előtte változott vissza, ahogy megnyugodott Lili a hajszíne. Teljesen kétségbeesve, minden félelmével a szemében tekintet Kivára. Valószínűleg az amúgy sem kissé rögös út, ami előtte állt ezzel az anyasággal, most borult fel még inkább a napirendjében. Hirtelen fogalma sem volt mihez, vagy kihez kapjon. Illetve de, pontosan tudta. Ben.
- Nem, nem, nem, nem, nem, nem, nem… nem.
Hadarja egymás után az elutasítás tömkelegét, normál, egyre halkuló és elcsukló hangszínen, miközben újra az ölében lévő csöppséget nézi. Igazából már hetek óta tuningolta magát a tényre, hogy ugyan közölnie kell a tényállást a büszke apukával, mégis valahogy belül maximum reménykedett bármilyen pozitív reakcióban, a tudata építette már a kis tervet, hogy egyedül el lesz ő Lilivel, annyira biztos nem is emlékeztetheti egy kisgyerek az apjára, hogy bűntudata lehessen attól, hogy nem szólt neki korábban, vagy, hogy hiányozzon neki. Erre most az ölébe pottyant még ez a kis „öröksége” is a babának. Nem lehet eldönteni, hogy már a birtoklási vágya dolgozik-e, hogy ez a kislány az övé, és miért kell ilyen szinten kötődnie már most az apukájához tudatán kívül, vagy pedig a félelem és pánik a rá váró nehézségek kapcsán. Annyi érzelmet mutatott alig fél nap leforgása alatt, mint talán soha korábban.
- Meg tudom csinálni. Meg. Igaz?
Ismét barátnője került a látószögébe, felé is, és maga felé is intézi ezeket a szavakat. Össze kell kapja magát, és ideje lenne kicsit moderálnia is, hiszen így, egy babával maga mellett, meg a többi katyvasszal, amit mások csak életvitelnek hívnak, nem biztos, hogy a makacssága és a „mindent megoldok egyedül” nézetei túl sok segítséget adnának.