Radits Viktor Endre INAKTÍV
Mr. Vigyor RPG hsz: 127 Összes hsz: 617
|
OdettFüttyülős jó napot a népnek! Jelentem Viktor karja ismét egyben. Mondjuk eddig se volt szanaszét, vagy darabokban, csak a csontjára volt jellemző a megszakítottság. De a bájitalok csodákra képesek. Így hát most, ha még egy kicsit fáj is és fásli szükséges még a karjára akkor is már egészségesnek mondható. Persze a kontrollra még vissza kell néznie. Hogy miért is, az már más kérdés. Szóval kedves kisasszonyok, büszkén jelenthetem be, hogy a nagy nőcsábász teljes gőzzel bevetésen van. Szóval férfiak reszkessetek! Na, azért mondjuk nincs nagy félni való, most ez a bozontos bohóc kicsit megjavult. Vagy csak a látszat mindez? Na, majd hamarosan kiderül. Most fütyörészve póló-pulcsi-farmer együttesben téved be a teaházba, ahol egy kacsintást dob az egyik pult mögött álló lánynak, aztán az egyik asztalhoz lehuppanva már a kezében az itallappal választ ki egy teát. Még pedig az ízek varázsa az, ami leírásával kedvét elnyeri. Cseppnyi rumaroma és egy kis titkos eszencia a nyált is összefuttatja szájában. Már emeli is a kezét, hogy jelezzen, ő rendelne. Én meg addig, amíg ő rendel bedobok egy kávét, mert úgy érzem teljesen meghülyültem. Pedig az este jól kialudtam magam. Na egy nescafét ide nekem is! Hééé, kisasszony, engem észre sem vesz! Na, még ilyet. Látjátok mesélőnek sose menjetek, olyanokká váltok, mint egy szellem. Szörnyű élet ez, higgyetek nekem! Na, rendelés leadva, kávé belém tankolva, uccu neki. Nézzük az ide betévedőket. Talán Viktor is talál magának valami szemrevaló teremtést, ha már Merci elment az orosz sztyeppékre Amira meg... Amira. Egy dalt halkan fütyörészve dől hátra a széken, az ablakon kitekint, lábait összekulcsolja, kezét a tarkóján összegubózza és így várja a teát, vagy éppen éppen a társaságát.
|
|
|
|
Radits Viktor Endre INAKTÍV
Mr. Vigyor RPG hsz: 127 Összes hsz: 617
|
AmiraAz őrült tudós nem áll messzire Viktor alapjellemétől és nem is kellett sok mindent csinálnia magán. Csak összeborzolta a haját, belekent egy kis zöld trutyit, hogy a hatás meglegyen, a szemüvegén is eszközölt némi változtatást így most a szódásszifon alja kismiksa ahhoz képest, amit ez az orra végére biggyesztett. A hatás kedvéért, egy véresnek tűnő, koszos orvosi köpenyt is magára húzott. Fogai is kaptak egy kis trutyit, hogy sárgásan világítsanak. Szeme pedig vörös színt kapott. Kitett magáért a fiú, de rendesen. Szóval a felismerhetőség jelenleg igen esélytelen. Még néhol ráncosnak is hat, meg a bőre is viseltesnek tűnik. Körme alatt kosznak kinéző valami éktelenkedik. Visszataszító. Pedig teljesen higiénikus és egészséges. Nem úgy, mint a sátor melletti kis akciózása a kis vörösnek. Várjunk csak! Vörös?! Amira! Mit tettél?! A fekete jobban áll neked, az olyan démoni, de megértem a ruhaválasztást. Amira tényleg egy gyilkos feleség. Viktor mégis kiszúrja már most és egy széles vigyorral a képén felé is veszi az irányt. Ha gyorsan átugrok Amira mesélőjéhez, akkor láthatom, hogy ez bizony úgy néz ki ebből a szemszögből, mintha egy pszichopata közelítene felém, aki éppen meg akar ölni. Ijesztő. De én tudom, hogy szó sincs emberevő orvosról, vagy hasonlóról, csak erről a túlméretezett kölökről van szó. - Szia drága! - Szólal meg már messzebbről még mindig azzal a széles mosollyal, nézve ahogy a lány próbálkozik az öngyújtójával. A lányról a bagó szagát már megszokta érezni, ezért nem is tesz a dologra megjegyzést, bár ő maga nem cigizik. Nem is bírná a hegymását, ha másképp tenne. Az elég tüdőt próbáló egy hobbi. A Mira felé repülő szellem pedig idegpróbáló egy valaki. Viktor ki is fújja a benne lévő levegőt miután meglátja a lebegő rémalakot, de folytatja útját a lány irányába.
|
|
|
|
Radits Viktor Endre INAKTÍV
Mr. Vigyor RPG hsz: 127 Összes hsz: 617
|
Rajzoló karatés kisasszony, ha már eltetszik menni, akkor én is búcsút veszek, meg egy csokor rózsát. *megölelgeti, átadja a virágot, csak fordított sorrendben* Remélem visszajössz.
|
|
|
|
|
|
Radits Viktor Endre INAKTÍV
Mr. Vigyor RPG hsz: 127 Összes hsz: 617
|
De, én vagyok álnéven. Nem Győztesérme, jó a szemem ahogy van. *fa humor, reccs, ó jeee* Miru. Ne haragudjatok, egy pillanatnyi szünet van most a Miruchuyban. *elrabolja kedvesét*
|
|
|
|
|
Radits Viktor Endre INAKTÍV
Mr. Vigyor RPG hsz: 127 Összes hsz: 617
|
Igaz ám Susi drágám. Már házasok is vagyunk régóta. Csak el kellett mennem a seregbe harcolni a gonosz trollok ellen. De most visszatértem hozzád! De Gergő, már találkoztunk.
|
|
|
|
Radits Viktor Endre INAKTÍV
Mr. Vigyor RPG hsz: 127 Összes hsz: 617
|
Nem, de ne menj a wc-re egyedül, nehogy úgy járj, mint Hermione. O.o Mert ha nem találkoztunk volna normálatlan lennék? XD Kérjem meg a kezét a feleségemnek? O.o
|
|
|
|
|
Radits Viktor Endre INAKTÍV
Mr. Vigyor RPG hsz: 127 Összes hsz: 617
|
Csak ennyi? Na, akkor tényleg lépek. Igazából egyébként meg megyek, mert még van dolgom. Jók NE legyetek. Éjszakátok JÓL teljen! Sziasztok!
|
|
|
|
Radits Viktor Endre INAKTÍV
Mr. Vigyor RPG hsz: 127 Összes hsz: 617
|
- Húhúúú! - Kiált bele a levegőbe, amikor felszáll és az első csavarját megcsinálja Viktor. Szeret repülni, de nem igazán ért hozzá. Csak élvezni tudja a magaslatot, de ő nem tudna kviddicsezni. Főleg, mert biztosan széttörne a szemüvege. Most is csak azért nem esik le róla, mert a sapka fenntartja a szár végét, így nyugodtan repül fejjel lefelé is akár, vagy orsóban. Otthon szerette nézni a műrepülőket, amikor még kisebb volt, egyszer az apja el is vitte egy olyanra. Nagyon élvezte a kis srác. Mondjuk utána már a talajon állva is úgy érezte, hogy még forog a világ, de azért nagyon jó volt. A falmászás után a második kedvence a hullámvasút volt, amire csak az apja mert felülni vele. Most a seprűre már az apja sem merne felszállni Viktor mellé. A nagy repkedés közben nem is figyeli, hogy esetleg van-e valaki a pályán, csak repked magának, néha aztán le is pottyan, de nem túl magasról, így meg nem üti magát, na meg védőfelszerelést azért vett fel. Tudjuk jól, hogy Viktor nem éppen az életbiztosítók álma, sokkal inkább a rémálma nekik. Ha látnák azt, amit most csinál. Még nekem is el kell takarnom a szemem néha. Fogja magát, be a lelátók alá mindent seprűn ülve, aztán kitör onnan egy kiáltással, majd hirtelen lefékezi magát. Csoda, hogy a seprű nem dobja le magáról és repül el a messzeségbe Viktor elől.
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Lazavagyok INAKTÍV
Mr. Vigyor RPG hsz: 127 Összes hsz: 617
|
Na most jön a Napi locsolóvers. Viktor vagyok, szép és laza, meglocsollak oszt megyek haza. *és ezzel a lendülettel végiglocsolja a lányokat, a lánynak kinéző fiúkat és a mutánsokat.*
|
|
|
|
|
|
Radits Viktor Endre INAKTÍV
Mr. Vigyor RPG hsz: 127 Összes hsz: 617
|
Egy Kivuskaaa! *elkapja, megpörgeti* Na mi van szép szeműm? Az smafu, nekem 11-ből kell, na jó, csak 10, mert az egyikből lesz megajánlott jegyem, na de na, akkor is 10 lesz. Szerencsére hét végére már csak 8 marad, szépen testvériesen elosztva egyik héten 3, másik héten 5 vizsgával. >.<
|
|
|
|
|
Radits Viktor Endre INAKTÍV
Mr. Vigyor RPG hsz: 127 Összes hsz: 617
|
Jó, hogy ilyen vidám vagy. Nekem inkább elméleti, semmint gyakorlati a szakom, van 3 gyakom összesen erre a félévre, azokból már meg is van a jegyem, meg van egy tárgy, amiből kapunk megajánlott jegyet a két zh eredményeként, de a többiből vizsga van keményen. Nekem az év közben az, ami elég laza, nem nagyon vannak zh-k, de a vizsgaidőszak gyilkos. De, van januárban is, akkorra marad a 8 vizsga.
|
|
|
|
|
|