Én nem mondtam semmi rosszat.

Szia öcsi! *egy kis barackot ad a fejére*

Tessék Kei, itt a tejszínhab, a csokiöntet is elég lesz most nekem.

Gyere, szívesen látunk.  

Na, gyere prücsök, mássz fel az én nyakamba. Még nem vagy nehéz, elbírlak. *leguggol*

Szia Luca!

De a játék igen kimerítő, lehet elalszol közben.

De nem engedhetlek éjszaka ki az utcára, veszélyes! O.o

Lexine
Otthon, édes otthon, avagy az állatkert

Történt egyszer, hogy egy szemüveges majomnak - pontosabb állati kategóriába még mindig nem tudtam sorolni, mert hol egy gorillára hasonlít, hol egy orangutánra - eszébe jutott, hogy talán el kellene menni az állatkertbe. Hogy, hogy nem, de erre úti társául a szőke gyerekfelvigyázót választotta, aki már igaz, hogy nem éppen olyan szabad, mint egykoron volt, de ez jelenleg nem okozott akadályt. Egy állatkertben nincs semmi rossz, nem igaz? Egyébként azért éppen Leixne volt a szerencsés kiválasztott, mert jellemében ő hasonlít talán a legjobban a mi szemüvegesünkre, gyerekességben legalábbis biztosan.
Szóval történetünkbe valahol ott lenne érdemes belevágni, ha már ilyen szép felvezetővel elmondtam, hogy mi is a szitu, amikoooor iiiis, hm... leszállnak mondjuk a vonatról. Viktor már egészen elszokott Budapest viszontagságos tömegközlekedési helyzetétől, ezért a gondosan megtervezett - egy fárszt! - út helyett jöhet a rohangálás.
 - Őőőő, azt hiszem erre a buszra kéne felszállnunk, hogy eljussunk az állatkerthez. - Bök az egyik lilás-kékes csodára, ami éppen a megálló felé tart. Aztán a keze a tarkóját vakarja, miközben egy grimaszt vágva a fogai között kezdi el beszívni a levegőt. - Te egyébként jártál már itt valaha? - Egy kis figyelemelterelés arról, hogy mennyire katasztrofális szervező Viktor. A figyelemelterelés a specialitása, a kalauzolás... nos, az már kevésbé, és akkor finoman fogalmaztam, naggggyon finoman (igen, igen, sok-sok gy-vel a hangsúlyozás végett).
 - Ááá, igen, már tudom! Gyere, erre kell felszállnunk! - Jön az isteni szikra és már kézen is fogja a szőkét, hogy magával húzhassa a buszra, ami hangos csattanással most tárta szélesre kapuit, hogy befogadja a vele utazni szándékozókat. - Hat megálló és ott vagyunk, ígérem! - Bizalomgerjesztő Viktor mosoly villan. Ennek most tényleg lehet hinni, szerencsére tényleg jó buszra szálltak fel.
 - Na szóval, melyik a kedvenc állatod? Azt nézzük meg elsőként! - Udvarolja kicsit körbe a lányt, még egy vigyort is villant, na meg megigazítja szemüvegét, ami a nagy sietségben az orra hegyét kezdte el megközelíteni, pedig nem ott van a helye. Majd talán később, ha már öreg professzor lesz, akkor ott fogja hordani. De egyelőre az neki nagyon kényelmetlen lenne.

De én meg szeretek vigyázni embertársaimra, hőskomplexus, meg bátyókomplexus, tudod. XDDD Szóval akkor haza kell majd kísérnem téged és megbizonyosodni arról, hogy lesz, aki vigyáz rád otthon.

Mi? Dehogy is! Én nem házasodok vagy 30 éves koromig. Az hiányzik nekem, hogy bekössék a fejem. O.o

Egy csapat szingli, aki csak rád vár, igaz? *lekezel* Szeva!

Lexine
Otthon, édes otthon, avagy az állatkert

Lótifuti jobbra, balra. Az állomásról kisétálva kicsit haladnak a tömeggel az első buszmegállóig, ahol persze a táblát is olvashatnák, de az ilyesmi túl egyszerű lenne. Az egyszerűségben pedig nincs semmi poén és élvezet. E kettő dolog nélkül meg az életet Viktor szemszögéből nem lehet élni. Szóval hát az isteni szikrát várva tarkót vakarva nézelődik, közben persze a csipkelődés sem marad el.
 - Nem fogunk eltévedni, csak maximum hosszabb úton keresztül jutunk el a célunkhoz. Az nem egészen az eltévedés. - Vigyorog. Egy férfi sose vallaná be, hogy eltévedt, ezért szoktak az emberek még jobban eltévedni, amikor véletlenül félreolvassák a térképet. Velük is előfordult már, amikor Ausztriába kirándultak autóval. De aztán végül csak odaértek a céljukhoz, csak kicsit megkerülték a térséget. Természetesen csak azért, mert meg akarták nézni a vidék látványosabb területeit. Mi másért?
Szóval valami ilyen helyet áll fent most is, csak a valódi eltévedés helyett tényleg sikerül felkevergőzniük az ideális buszra. A nagy felszállás közben összeragadt kéz persze most sem válik szét. Igazából elég közel áll a lányhoz a járat heringjellege miatt. Csak az éppen szabad kezét van helye felnyújtani a feje fölé. A fejével pedig lefele néz a lányra, hogy kíváncsiskodjon. Már régen kinőtt a kíváncsi korszakából. Hivatalosan. Ő azonban néha még most is olyan, mint egy bezsongott kisfiú, aki mindent tudni akar. Hát most is. Szóval a lány információközlését is figyelmesen hallgatja végig, hiszen ő ezt eddig nem tudta.
 - Komolyan? Akkor egyszer elviszlek pandát lesni egyenesen Kínába. Csak, hogy biztosra menjünk. - Kacsint rá és a fejében már a teljesítendő kívánságok listájára fel is jegyezte a pandaleső akciót. Szeret másoknak örömet okozni, szóval biztos, hogy el fogja egyszer még vinni a lányt Kínába, de oda azért már hopprendszeren keresztül mennek. A vonatozás sokáig tartana. Nem úgy, mint ez a buszút, hiszen Lexine lelkesedik és már rángatja is magával kísérőjét.
 - Szerintem én se tűnnék ki nagyon az állatok közül. Majd beállok mondjuk gorillának. - Vigyorogva el is kezdi utánozni a jól ismert gorillamozdulatokat és hangot. Még az is eszébe jut, hogy King Kong-ot játszik és felkapja a lányt, de nem tud vele túl messze szaladni, hiszen még nincs jegyük. De bent még lehet eljátssza a rablógorillát. A gorilla momentum persze a bájos mosolyoknak nem jön be, de Viktor ezt észre se veszi. Ha egy emberrel van, akkor csak arra figyel, nem a többi millióra, aki körülveszi őt. Tudja, hogy az illetlenség. Ugye, milyen jól nevelt? Egész büszke vagyok rá!
Közben már oda is értek a pénztárhoz. A sor most meglepően gyorsan halad. Vagy csak jól tudják elütni az időt sorban állás közben.
 - Jó napot! Két állatjegyet lehet kérni? Ha nem, akkor két felnőtt is megteszi. - A pénztáros annyira nem veszi jól a humort, szóval kissé morcosan nyújtja ki a jegyeket a pénz ellenében, amit Viktor át is nyújt. Közben persze igyekszik ügyelni arra, hogy a remek arckép róla, ami a személyién, vagy éppen a jogosítványán díszeleg ne kerüljön Lexi látókörébe. Tudja, hogy az ilyen "cuki" fotókra a lányok mennyire harapnak.
 - Mehetünk be! Először nézzük meg a tesóidat. Valahol a nagymacskák körül kell keresgélni, igaz? - Valahol a tigrisek környékén helyezné el ő maga a szőkeséget. Hiszen van, de dorombolni nagyon tud.

Keiko, elültetted mások fejében a bogarat és már van, aki sógornak hív. O.o

Ophelia... *szedi a sátorfáját, ő még nem házasodik, inkább lelép*

Hm, tetszik ez a jelmez. * szemöldökhúzogat*

Látszik, hogy egy Radits, nem csinál olyat, amit nem szabad. *büszke*

Nagyon jól is áll.

A még, elég hosszú időintervallumot takar. Szóval, ne hívj sógornak, mert gondok lesznek, amit te beszélsz meg Vandával. Mert az ilyesmi elég pasiriasztó dolog. O.o

Lexine
Otthon, édes otthon, avagy az állatkert

 - Miért ne? Én már egyszer úgyis jártam Kínában. Mondjuk csak a hegyekbe. - Rántja meg vigyorogva a vállát, mintha ez egy mindennapos dolog lenne. Számára igazából az is. Nem egy nagy világutazó, de mióta tud hoppanálni kihasználja a tudás adta lehetőségeket és olyan vidékekre utazik el, ahova egyébként nem lenne kerete. Bár eddig még pandalátogatásra nem gondolt, de ez most számára egészen jó ötletnek tűnik. Mindig is szeretett volna ilyen őrült dolgot csinálni, csak nem volt mit és kivel. Most van. Nem lesz hülye, hogy ne használja ki.
 - Köszönöm, köszönöm! - Hajlong meg kissé a produkciója után vigyorogva, mintha egy nagy művész lenne. Pedig csak majomkodott, szó szerint. De most teljes komolyságot követel meg az akció következő pontja. Szóval teljesen komoly hangon kéri ki a jegyeket. De persze, amikor Lexi elkezd nevetni, ő se bírja vigyor nélkül. Na meg a pénztáros is csak szórakoztatja. Szereti meghökkenteni az embereket néha. Nem éppen felnőttes magatartás, de ez őt mikor érdekelte? Szerintem sosem! 5 éves kora óta nem komolyodott egy cseppet sem, ebben teljesen biztos vagyok.
 - Nekem meg asszem makognom. - Ad ki most inkább egy csimpánzra emlékeztető makogó hangot. Neki a majomkodás az, ami jól megy. - Ez a bandzsítás amúgy nagyon tuti. Én kicsiként csináltam, de anyám rám szólt, hogy úgy maradok, aztán nem csináltam többet. - A fiúknak egy mumusuk van, az anyjuk. Még a legbátrabbak is visszarettennek az anyaszörny haragjától. Ez egy olyasféle dolog, mint hogy a nagy hősök megmentik a világot, szembeszállnak a gonosszal, de egy tűtől becsokiznak.
 - Hát a nők többnyire nagymacskák szoktak lenni. - Rántja meg a vállát. - De amúgy szerintem papagáj vagy, néhány méterrel mindig a föld fölött jársz és elég színes vagy. - Bár azért tollászkodni szerencsére nem tart neki annyi ideig, mint egy átlagos nőnek. Ez a következtetés pedig abból jön, hogy időben odaért a megbeszélt helyre, nem pedig néhány órával később.
 - Ajánlom nekik, különben majd kénytelenek leszünk felébreszteni őket. - Egy cinkos mosoly jelenik meg arcán, ahogyan megfogalmazódik a fejében egy gondolat. Én már előre rosszat sejtek. Emberek, jobb lesz ha mindenki menekül, amerre lát! De tényleg!
 - Menjünk először mondjuk oda. - Mutat rá az egyik szimpatikusnak tűnő ketrecre nem is olyan messze tőlük. Bár innen még nem látja, hogy mik is bújtak meg a vasháló mögött. - Amúgy örülök, hogy eljöttél velem. - Mosolyog rá a lányra, aztán már el is indul a kiszemelt célpont felé, hogy kerítésbe kapaszkodva leshesse kisfiú módjára az állatokat. Néha olyan jó gyereknek lenni!

Öcskös

Amilyen lendülettel szalad felé a kisöcsi, majdnem fel is dönti Viktort. Főleg, hogy ő leguggolt Krisztián mellé. Csak egy hónapja volt, hogy látta, de mivel az előtt sokáig nem látta még most is meglepetést okoz számára, hogy már milyen nagy is az öcsikéje. Szerencsére egész sokat volt otthon annak ellenére, hogy itt tanult kezdetben, így jó a kapcsolata a tesójával és nagyon is jól ismeri. Nem is nehéz, hiszen sokban hasonlítanak. Mindketten ugyanannyira szeretnek otthon játszani. Leülnek egy-egy távirányítóval a kezükben és versenyeznek az autókkal, vagy éppen a számítógépen nyomnak le játékokat. Mindig jól elvannak. Szóval remélhetőleg itt is kitűnően meglesznek majd.
 - Akkor jó, mert hozzá kell szoknod a fura dolgokhoz. A varázsvilág már csak ilyen. - Neki se volt egyszerű megbarátkozni azzal, hogy itt vannak szellemek és a páncélok is mozognak. Na meg a festmények beszélnek. Megállás nélkül. Na meg itt nincs elektronika. Nem mintha a megszállottja lenne, de azért gyakran hiányzik neki. Krisztiánnak valószínűleg még jobban fog. De ennyire ne siessünk előre, ugyanis először még meg kell nyugtatni egy aggódó anyai szívet.
 - Rendben, mindig át fogom nézni, és a házi feladatát is leellenőrzöm, meg leülök vele tanulni is. Kikérdezem tőle az anyagot. Este pedig mesélek neki a varázsvilágról lefekvéshez. A manók pedig kiválóan főznek, afelől sem kell aggódnod. - Persze a megnyugtatás nem olyan egyszerű, minden lehetséges opciót kilő, és elmond, hogy teljesülni fog, de persze ilyenkor jön egy másik. Majd még egy. Az anyák hogy képesek ennyi mindenre gondolni? A fele eszébe nem jutott volna Viktornak, de most igyekszik mindent eltárolni a fejébe, ha nem megy, akkor meg majd az apját megkéri, hogy írjon össze pár dolgot. Jobb az ilyesmit férfiak között intézni, nem veszik annyira a lelkükre a dolgot.
De vajon Krisztián se veszi majd a lelkére azt, hogy nincs itt áram? Most kiderül.
 - Nincs, se áram, tehát televízió, xbox és számítógép se. Csak a nagyon gazdagok engedhetnek meg maguknak ilyeneket. De van fényképezőgép, amivel lehet mozgó képeket csinálni és beszélnek a festmények. Nagyon király. Meg vannak itt más nagyon tuti játékok. - Azt persze a világért nem mondaná, hogy megtanítja majd repülni a tesóját és a pálcával többé-kevésbé bánni is. Szóval minden olyan dolgot, amivel élvezetesebbé lehet tenni az életet itt. Sőt, a poénpalotába is ellátogat vele. Meg persze beviszi majd Emmához is. Igaz ő neki nem az unokatesója, de a csupa szív unikornislányt a vérség biztosan nem fogja érdekelni. Meg bár még Viktor nem találkozott Ririkével, de Krisztián biztosan hamarosan fog, hiszen majdnem egyidősek. Szóval legalább eljátszanak együtt.
Mondhatjuk úgyis, hogy már egész haditervet készített az öccse ideköltözésére és a varázsvilágba való bevezetésére. Persze ezt szigorúan Radits módon, és Enikőnek a részleteket nem fogja az orrára kötni, biztos halálra izgulná magát és még a végén ide akarna költözni.
 - Amúgy hogy vagytok? Meséljetek mi van otthon! - Kíváncsiskodik egy kicsit Viktor, hogy ne csak ő beszéljen már egész idő alatt. Na meg, hogy ne is tűnjön taplónak, akit nem is érdekel szülei hogyléte.

Nemsoká én is hivatalosan is falulakó leszek, szóval bekukkantok már én is meglesni, hogy mi a stájsz. Hellóhó mindenki!

Szeva Tökmag! *hajat kócol*

Állatkertbe én hívtam, és csak őt, ez ilyen szemüvegesek közti dolog tudod. Na, meg nincs ott semmi, ne aggóggyá'

Na, majd nálam tartunk egy pizsipartit, van egy cuki öcsém, őt nyúzhatjátok csajok. Én meg majd csinálok palacsintát.

Engem nem szabad megnyúzni, mert kinyúlik a bőröm, Krisznek még friss, neki még lehet húzogatni. XD
Venni se kell, Emma hoz, ha szépen megkérem, mire nem jó, ha az unokatesódnak cukorkaboltja van.

Kristóf, úgy az izgi igazán. A lányok maguk között úgyis csak körmöt festenének meg sztorizgatnának, de így meg lehet pókerezni, meg hasonlók.

Én már nagyfiú vagyok, engem nem babusgatni kell, haneeeem... na jó inkább hagyjuk, még a végén meghallja Krisz és Enikő megöl, hogy mire tanítom én az öcsémet. XDD

*megfogja Lexine derekát, így nem húzza annyira a nyakát*

De Jamie, te vagy a kocsmáros. XDDD
Amúgy meg neked is van egy öcséd, használd ki. A legjobban kisgyerekkel lehet csajozni. *halkan megsúgja*

Igen, Emmus?

Miért? Nem vagyok az övé. Karácsony óta nem is láttam. *vállat ránt*

De én egy kisangyal vagyok, még szép, hogy előkerült a glória.

Szia Elena!

Hogy te milyen jól ismersz!

Nem ám! Milyen törpék is voltunk. O.o

Hm... szeretem a pandákat...

Hát, ahogy érzed.

Nem ám. Akkor még nagy bagolyszemüvegem volt. XDDD
Ugye?

Örömmel hallom.

A szép és aranyos dolgokat csak szeretni lehet, tudod így megy ez.

Milyen ajándékot?
Hé, ne buktass le!

Az örömöd a legnagyobb öröm számomra!

De amikor ajándékot kapok egy lánytól az olyan zavarba ejtő, fordítva illik lennie.

Hát én sosem voltam normális, átlagos igen, mert nincs semmi extra képességem, leszámítva azt, hogy kicsit túlpörög bennem a jókedv.

Szia Kekio!

A házépítés az ám, a lakásátalakítás is elég kemény meló, még mindig tart nekem is.