[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=407993#post407993][b]Sharlotte Johanson - 2014.10.22. 18:13[/b][/url]

Sosem gondolta volna, hogy Jace után lesz még kismama szerepben, aztán a terhessége végéhez közeledve meg már nagyon is élvezte a dolgot. Sőt, már akkor élvezte, mikor kiderült, csak jött egy kis megszakítás, az a másfél hét, amíg azt hitte, hogy egyedül marad szörnyű volt. Aztán Jamie beállított babacuccokkal, és attól a pillanattól kezdve a rengeteg hisztin kívül nem is volt neki semmi problémája.
Már majdnem teljesen át is cuccoltak párjához, amiben azért segíthetett rendesen, pálcával ide-oda vinni a bútorokat lényegesen egyszerűbb, mint kézzel. Nem erőltette meg magát, ami meg maradt, az már marad is, azért nem végleg lépett le testvéreitől, haza fog még látogatni sokszor, de ha egyszer egy igazi család lesznek már, akkor az úgy szép.
Jace játszott, talán Jamie is épp vele volt elfoglalva, vagy a zenekar dolgait intézte, a lényeg, hogy mindketten a nappaliban, ő pedig addig valami ehetőt dobott volna össze, már ha nem érzi azt a hirtelen fájdalmat, amitől rögtön összegörnyedt félig-meddig, és hasához kapott. Nem ejtette le a tányért kezéből, csak majdnem nekicsapta a konyhabútornak, aztán végül nem is foglalkozott vele, a pultra tette le. Csak utána szánta rá magát, hogy megmozduljon, és balra kicsoszogjon a fiúkhoz. Nem volt olyan szörnyű a fájdalom, mint várta, de kellemes sem volt, viszont testtartásán nem változtatott. Inkább megijesztette, hogy egészen pontosan tudta, most bizony szülni fog. Hiába volt még  majdnem pontosan négy hete hátra, addig azt hitte felkészül majd erre is, de nem. Na meg mi van, ha baj van? Persze, hogy ez az első gondolata, mint szinte mindenkinek.
Nem is kellett semmit mondania. Kedvese a cuccaiért, amíg ő összeszedte magát, meg a kisfiút is nagyjából, ketten együtt, aztán jöhetett az amúgy nem olyan kellemes vonatozás Pestre. Most nem tudta megnyugtatni, hogy aki fontos -, a fia és a párja -, az ott van vele, mert csak a picire tudott gondolni, miért akar ennyivel előbb megszületni?
Nem csak magán vette észre az aggodalmat, ami még az ispotályba beérve sem változott. A kisgyerekre is ráragadt, ők megérzik az ilyet, valahogy neki sem volt jókedve, unottan imitált játékot, és talán abszurd, de mégis lehet, hogy értette, mi a helyzet.
Rögtön nővért kerestek, aki neki helyet, és orvost, majd már csak annyit vett észre, hogy gyermeke apjával beszél a nő, vagyis éppen magyarázza hol tudna várakozni. Addig sem volt nyugodt, de akkor talán egy kicsit előtört belőle az ideg, viszont próbálta azért a tőle telhető legfinomabban és nőiesebben tudatni az ápolóval, hogy kedvese vele marad.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=411283#post411283][b]Sharlotte Johanson - 2014.10.27. 14:33[/b][/url]

Hirtelen jött a dolog, szinte még fel sem fogta, hogy jön a baba, de összeszedték magukat és indultak is. Az egészet máshogy képzelte el, valahogy könnyebbnek, és szebbnek, vagyis csak jobb érzésnek. Tudta, hogy az a fájdalom megint nem lesz kellemes, ami majd időnként jön és jön, jöttek azok Jace-nél is, csak sokkal szebb lett volna, ha pont időre, úgy együtt és nyugisan mennek fel Pestre, hogy új taggal bővüljön a kis családjuk. Ám ha így, hát legyen így.
Az ispotályban ha lehetséges, még idegesebb lett, mint volt. Négy hét az mégiscsak négy hét, és hiába erősködött, hogy Jamie maradjon már vele, párja mégis próbálta megnyugtatni, hogy a kicsire vigyáz addig, de szereti és ügyes legyen. Valamiért aztán ezzel mégis sikerült egy rövid időre, hiába vágyott arra, hogy ne egyedül kelljen ezt odabent végigcsinálnia, mint előzőleg. Bár az teljesen más volt. Ott akkor az jutott eszébe, hogy a szanatóriumban, a kisfiát megszülni mennyire hasonló volt, és mégis mennyire más. Csak mert a kis herceg időre jött, és akkortájt amúgy is egyedül volt, nem aggódott olyasmin, hogy ott is ez lesz a helyzet.
Most sokkal nagyobb izgalommal és aggodalommal tekintett a fel-alá járkáló nővérekre, akkor csak túl akart lenni az egészen. Valójában most is, de a hozzáállása rengeteget változott. Pusztán hallgatott, tette a dolgát, amire kérték, és ide-oda kapkodta fejét, hiába magyarázták, hogy nyugodjon már meg.
Eltelt négy óra, ami az előző szüléséhez képest sok volt, bár belegondolva mindkettő egy örökkévalóságnak tűnt. Ő akkor nem is foglalkozott azzal, hogy amúgy mióta lehet ott, csak kislánya sírására eszmélt fel; vége. Vagyis még csak most kezdődik. Fejét kapkodta az orvosra, a nővérekre, akik arcán már nem látott akkora feszültséget. Ahogy rendebe tették a kislányt, meg is vizsgálták, csak utána vehette a kezébe. Mérhetetlen boldogság volt számára, ahogy az is, hogy végre megnyugodhatott, habár koraszülött, a kis hercegnő egészséges.
Olyan pici volt, és törékeny, bár már nem félt, hogy kárt tehet benne, tudta, hogyan is kell ezt. Addigra nyílt az ajtó és lépett be Jamie a fiukkal. Tekintetét rájuk emelte, és önfeledten mosolygott. Visszanézve a kezében tartott csöppségre azt vette észre, hogy ő közben az apját nézi.
- Tiszta apja a kis Lindsay - szólalt meg a homlokcsók után kedvesére mosolyogva, mert tényleg kiköpött apja volt a gyerek. Aztán fiát figyelte, aki a kezét nyújtotta a testvére felé, mintha csak a két akarta volna megfogni. Még nagyon is furcsa volt számára az érzés, hogy tényleg egy család lesznek mostantól, úgy igazán. Nem is vágyott ennél soha többre, de még ennyire se, aztán mégis megkapta...