29. tanév, tanulmányi szünet
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Hírek: Megjelent az Edictum legújabb száma! 🖋️
Bagolykő Mágustanoda FórumA kastélyt körülvevő vidék

Oldalak: « 1 2 ... 8 ... 16 17 [18] 19 20 ... 28 ... 56 57 » Le | Téma száljai | Témaleírás
Annabell Lucy Parker
INAKTÍV


melodimágus tanonc
offline
RPG hsz: 59
Összes hsz: 403
Írta: 2014. március 10. 19:02 | Link

Hercegkisasszony palánta

    A reakció kissé heves, de megértem. Én is őrülten tartózkodtam minden esetben, mikor fiúkról kérdeztek. Na de vannak dolgok, amiket egyszerűen lát az ember és ez is azok közé tartozik. Ahogy Leonie tiltakozik, akkor válik csak igazán világossá, hogy valóban Keith-ről van szó, de úgy teszek, mintha csak valamit félreértettem volna, úgyhogy mikor közelebb hajol hozzám, hevesen bólogatok. Végül is, Keith-ről fog beszélni, csak más személynek állítja be, ami egy és ugyanaz. Talán már az is segítség lesz, ha kibeszélheti magából.
    Várom a folytatást, azaz a választ a kérdésemre és mikor megkapom, csupán kedvesen elmosolyodom. Itt bizony románc készülődik emberek! Itt volt már úgyis az ideje, viszont meglepő, hogy Leonie ennyire tanácstalan. Mintha…
- Te még nem voltál szerelmes, ugye? – bököm ki a kérdést kissé sután. Nem azt mondom, üdítő, hogy a vörös ilyen aranyosan kétségbeesett, már amennyiben egy kétségbeesett ember lehet aranyos… De azért meglepő, hogy ezzel a természettel még nem akadt senki, aki álombeli herceg lehetne a számára. A következő felvetésen csak nevetek egyet, aztán hirtelen riadtság jelenik meg az arcomon. Akkor most valóban ránk fognak ülni? De mielőtt eme kérdést szavakba is foglalhatnám, már a kezemet szorongatja és összefacsarodik a szívem, ahogy látom a tanácstalanságát.
- A szerelem nagyon jó dolog. Szerintem Keith megfelelő lenne számodra, amennyit hallottam, igazán jóravaló tündér királyfi – szorítom meg kacsóját, és akkor újabb választ kapok.
- Szerinted a hercegek hogyan szeretik a lányokat? – elmélkedve pillantok az égre, majd vissza Leonie-ra. Nekem még sosem volt hercegem és én sem vagyok hercegkisasszony. Na várjunk csak! – Te hercegkisasszony vagy? Mert a mesékben a herceg mindig a hercegnőket választja és boldogan élnek, míg meg nem halnak! Megvan! Talán, ha lenne egy koronád, azzal bizonyítanád, hogy királyi vér csörgedezik az ereidben, így ha ő a herceg, akkor biztosan téged választ, mert nem tud összetéveszteni senkivel! – csillogó szemekkel ismertetem, amit nagy okosan kisütöttem. Mert ugye egy herceg csak akkor bontakozhat ki, ha hercegnője van, de hercegnő nélkül nem herceg a herceg sem, így nem is érkezhet meg. Legfeljebb lovagként. De az azért mégsem az igazi, nemde?
- A csoki jó ötlet, de tekintve, hogy így is pörögsz, talán mást kéne kitalálni… - töprengésemnek hangot adva dobolok bal kezemmel a lábamon. Boldogság… A boldogság sportolás közben, éneklés közben is kialakulhat, amikor pörgünk, mert a pörgéstől boldogok leszünk, mert… Mert miért is? Sosem voltam jó biológiából, úgyhogy maradjunk annyiban, hogy valami mozgást kell kitalálnunk! – Mit szólnál mondjuk egy közös sportnaphoz a fiúval, akit Kieth-nek hívunk, de nem ő?
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Leonie Rohr
INAKTÍV


padláslakó
offline
RPG hsz: 467
Összes hsz: 3431
Írta: 2014. március 11. 10:03 | Link

A bölcs mindentudó

Ebben az iskolában az összes diákocska olyan aranyos, de Lucy überel mindenkit figyelmességével és kedvességével. Valószínűleg nem sokan viselnék el, hogy Leonie ilyen szinten műsorozzon nekik, nemhogy még megpróbáljanak tanácsokat is adni. Talán óvó néninek kéne mennie a leányzónak, annyira megy ez neki. A kis vörös törpe egyből meg is nyugszik, hogy akkor most újdonsült pszichológusa elhitte neki, valójában nem Keefről beszélgetnek.
-Éééén… - megvonogatja a vállát. Tulajdonképpen Leonie rajongó típus, és eddig is mindig volt valaki, akit éppen nagyon szerethetett, de az mind csupán plátói eset. A Keith iránti érzései ennél kissé valóságosabbak. Vagy inkább testközelibbek, hiszen a nap majdnem mind a huszonnégy óráját együtt töltik; még együtt is laknak.
-Éééén… nem tudom. Ez most szerelem? Mert akkor még nem voltam. Vagyis talán egyszer, de az csak egy délutánig tartott Nathaniellel – a mai napig nem érti, mi történhetett akkor kettejükkel. De lenne egy-két szava Cupidohoz, ha egyszer összefutnának a folyosón.
-És azzal Keith-t nagyon megbántottam ám, legalábbis azt hiszem. Szóval sosem csinálok ilyet többet, mert nem akarom, hogy haragudjon rám – meséli homlokráncolva. Akkor nagyon megijedt, hogy legjobb pajtása többé nem áll vele szóba, ami lássuk be, igen nagy érvágás volna az életében. Ezért is aggodalmaskodik annyira azon, hogy kusza lelkivilágának megnyilvánulásaival nehogy elrontson valamit. Hiszen általában különösebb gondolkodás nélkül kimondja, amit gondol, vagy megcselekszi, ami éppen eszébe villan. Herci esetében ez nem feltétlenül lenne célravezető. A következő kérdésre pláne összezavarodik.
-Nem igazán tudom, hogyan szeretnek a hercegek. Gondolom, hoznak üvegcipellőt, meg fehér lovon jönnek, meg még énekelnek is közben, és aztán megcsókolnak, amitől fellibben az ember lába. Az enyém még sosem libbent fel… a tiéd igen? – Lehet, hogy valamit rosszul csinált a Nath-es sztoriban. Lucy itt a bölcsebb, neki biztos nagy tapasztalata van a témában, és remek receptje akad a mesebéli lábfellibbentős csókra. A legabszurdabb valahol az a sztoriban, hogy mindez majdhogynem felnőtt emberek beszélgetése… a maják valamit nagyon megérezhettek abból a világvégéből, csak éppen az időpontot nem találták el.
-Én nem vagyok hercegkisasszony – rázza meg a fejét. Tulajdonképpen sosem képzelte magát annak, attól függetlenül, hogy valamiféle egészen furcsa mesevilágban ragadt, és képtelen kinőni ezt a naiv, gyermeteg agyi szintet. – Gondolod, hogy jobb lenne, ha koronám lenne? Lehet, hogy azért nem szeret, mert nincsen? – kérdezi egyre aggodalmasabban. Ez még sosem jutott eszébe, de talán igaza lehet eridonos társának. Kell egy korona! Jelenleg bármit képes volna megtenni azért, hogy Keef valami roppant romantikus gesztussal kápráztassa el. És nem feltétlenül arra gondol, hogy egy egész délutánon/estén keresztül közösen tágítsák a tudatukat, mindenféle vicces módon.
-És ha azt feltételezzük, hogy ezzel a fiúval, aki egyébként nem is Keith, csak úgy hívjuk… szóval, ha vele amúgy is egész nap a kastélyban rohangászunk, akkor mit csináljak? Te hogy vettél rá egy fiút, hogy szeressen? – mintha ez így működne. – Vagy hogyan vetted rá magad, hogy ne érezz máshogy iránta? Én normális akarok lenni. Áááá... – ismét felkiált nagy hevesen. - Én nem is szeretem Keitht! Sőt, nagyon haragszom rá, mert tönkreteszi az életemet! Utálom! – oké, kissé átesett a ló túloldalára, szóval ijedten kezd mentegetőzni, saját csúnya szavai miatt.
-Jó, hát igazából nem utálom ám, én azt nem úgy gondoltam… de tényleg nem is szeretem már.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Aileen Aurora
INAKTÍV


Csillámhercegnő | Legcukibb | Móki
offline
RPG hsz: 390
Összes hsz: 5022
Írta: 2014. március 18. 18:04 | Link

Tender professzor - Vizsgaidőszak vége, a tanulmányi szünet előtti nap

Most, hogy letudtam végre minden vizsgámat, és természetesen mindegyiken kiváló érdemjegyet szereztem, biztos lehetek benne, hogy jövőre végzős leszek. Hogy mi lesz utána, arról fogalmam sincs. A gyógyítói álmaimat egy jó ideje félreraktam már, hiszen én vagyok az, aki gyakori ispotálylátogatásra szorul, így pedig hogy tudnék bárkin is segíteni? Ráadásul az állapotom kicsit sem javul, sokkal inkább romlik, ezért nincs is okom hinni abban, amit a gyógyítók a hátralévő időmről jósolnak.
Apropó jóslás. Még mindig a kezemben tartom a reggel kézhez kapott üzenetet, miszerint a jóslástant tanító professzor látni kíván engem, mert van valami, amit meg kell beszélnünk a "vizsgán nyújtott teljesítményemmel" kapcsolatosan.
Épp ezért vagyok most itt a réten, pedig a mai napot a szobámba zárkózással és kisebb depressziós elmélyüléssel akartam tölteni. Nagy valószínűséggel amúgy sem tehettem volna ezt, hiszen Alex vagy Runa biztosan kirángatott volna a szabadba, de a kedvem mostanában - egészen pontosan tavaly nyár óta - nem a legjobb, és valahogy jól esik bosszankodni apróságokon. Addig sem kell a komolyabb dolgokra figyelni.
Egyébként nem értem, hogy mit szeretne tőlem a tanár úr, mert bár azt el kell ismernem, hogy nem szerepeltem éppen kirobbanó formában a vizsgáján, de azért nagyon pocsék sem voltam, elvégre akkor nem adta volna meg a legjobb jegyet rá. Lehet, hogy hallotta, mi a helyzet velem, és megszánt? Talán a többi tanár is csak sajnálatból adott kiválót a dolgozataimra? Nem, ez lehetetlen. Az itt tanító tanárok rangján aluli lenne, ha egy diákot nem az érdemei és tudása alapján osztályoznának. Utoljára kivételezést a mugli iskolámban láttam, de itt, Bagolykőn ilyet el sem tudok képzelni.
Várakozás közben kisebb kört taposok az élénk színű fűbe, mert egy pillanatra sem tudok megállni. Mióta megtudtam, hogy haldoklom, nehezemre esik semmit sem csinálni, kivéve persze, ha elmerülök sötét gondolataim mély mocsarában. Egy pillanatra visszanézek a kastély felé, és megpillantok egy taláros alakot, amint épp kilép az ajtón. Meglehet, hogy a tanár úr az, de én inkább nem indulok el felé, mert meglehet, hogy tévedek, és amúgy is a rét szerepelt a levelében, mint találkozási helyszín.
Egyébként ezt sem igazán értem. Miért pont itt? A professzor úr szobája, vagy a tanterem nem lett volna jobb? Talán, ha majd megérkezik, mindent megmagyaráz. Ha mást nem is, azt biztosan, hogy miért is kellett találkoznunk.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Carl Tender
INAKTÍV


Mara tofumanui pe lepke
offline
RPG hsz: 85
Összes hsz: 183
Írta: 2014. március 19. 12:00 | Link

Aileen

 Sokakban találtam már meg a reménysugarat és nem is tudom tévedtem-e már valaha. A tantárgyamat legaktívabban tanulók az alsóbb évfolyamokban vannak. A jövőbe látás nagyon veszélyes lehet és rémisztő. Megkell rá érni fejben és szellemben. Az instabilitás nem megengedett. A jó jós, olyan mint a pók mikor levedli bőrét. Ha kizökkentik elpusztul. Csupasz elmével kell belelátni az éterbe.
 A vizsga azért volt tanulságos, mert a szorgalmit írni nem szerető felsőbb évesekről megtudtam, hogy kikkel volt dolgom egész évben. Mivel elméletet tanítok és a vizsgának volt gyakorlati része is, ezért mind ők, mind én meglepődtem egy-egy jelenésen. Minden vizsgázó kapott egy csésze teát. Először a gőzét kellett belélegezni, majd meginni. Egyszerű kamilla tea volt. Ellazította a testet és megnyitotta az elmét. Aztán csukott szemmel kellett egy gömbfelületről érzéseket mondani, benyomásokat. Sokan nagyon koncentráltak és mégsem tudtak lényegeset látni. Vannak a teljesen szkeptikusok is, őnekik egyik része vizsgaszituációban teljesen bepánikol és a kamilla-tea sem segít, illetve vannak olyanok akik a tudtomra kívánják adni, hogy ők amúgy sosem hittek ebben a tantárgyban. Ilyenkor mindig mosolygok belül, mert bár ezt ők csak most mondják ki, én az első perctől érzem az alkalmatlanok közelségét.
 Aileen elméleti válaszai lehengerlőek voltak, mert nem az órán tanultakról beszélt. A világ minden tájára kitekintve, vallásokon és kultúrákon keresztül beszélt nekem a kapott témáról, ami egészen felvillanyozott. Érezni lehetett, hogy nem tanult szöveget mesél, hanem tudva-tudottat. Kíváncsian vártam a gyakorlatot, őrajta nem éreztem félelmet, vagy feszültséget. Semmi görcsösség nem volt benne, és ez engem még jobban felcsigázott.
 Ő nem kapott teát. Mivel nem láttam rajta szükségét, hogy bármi szerrel kikapcsoljam az elméjét, nem akartam hókusz-pókuszolni. Látszott rajta, hogy ő így is nyugodt. És én tudtam, hogy jól fog teljesíteni.
 Bizonyára mostanáig nem tudja milyen lenyűgöző volt a jóslata. Csak beszélt és beszélt, úgy, hogy az magamra emlékeztetett. A gömbfelület beindította érzékelőit és töményen továbbította a különböző információkat. Mikor végzett lemondóan nézett rám és kisétált. Láttam rajta, hogy fogalma sincs arról milyen szakszerűen dolgozott. Akkor még igazából nekem sem!
 Beszélt nekem piros sárkányról, fákról, tóról és ajtó nyitásról. A következő vizsgázó a piros színről tartott előadást. A Rellon ház diákja volt és jóslatában erdőben járt, egy tónál. A gondolatát nem tudta befejezni a gyakorlatiságnál, mert igazgatónk váratlanul belépett az ajtón vizsgát látogatni.
 Így történt tehát, hogy Aileen meglátta a következő vizsga forgatókönyvét. Így lett egy jó jóslatból nagyon jó. De ő ezt még nem tudhatja.
 Kisétálok a megbeszélt helyszínre. Már vár engem. Most is ugyanolyan feszültségmentesnek tűnik, mint a vizsgán. Talán nem a jósláshoz, de ebben a lányban biztosan nagy energiák vesztek el. Ha a jövőbelátáshoz, akkor viszont nekem kell kiderítenem. Hozzá sétálok, ő már akkor rám figyel.
 -Szia! Szép időnk van, igaz? - engem idegesítene ez a kérdés, de valahogy mégis csak elkell indítani egy beszélgetést. - Gyere, sétáljuk! -végig járunk a kellemesen hűvös tavaszi időben a réten. Nagy levegőt veszek és rendezem gondolataimat.
 -Valószínűleg nem tudod milyen szépen teljesítettél a vizsgán. Először én sem tudtam. Tudod, ha valaki olyan bátran beszél, mint te, sokszor nem is hallgatom végig a mondandóját, már megadom neki a jobb jegyet. Ez azért van, mert a jóslástant nem szabad úgy tanítani, hogy csak a valós víziókat értékeli az ember. Ha valaki kinyitja az elméjét és ostobaságokat mond, az sem baj. A lényeg az elme szabadjára engedése és ez magának dicséretesen sikerült. Nem tudom emlékszik e még a pirosra, a sárkányra, a tóra és fára a jóslatában; majd a váratlanul kinyíló ajtóra. - bár pont azt ecseteltem mennyire nem figyelek egyes feleletekre, érzékelheti, hogy az övére igen, hiszen pontos képeket idézek belőle. Elmesélem neki miként igazolódott be amit látott a következő vizsgázó felelete során.
 Tovább sétálunk. Közöttünk nagy a csend, de komoly súllyal bír. Érzem ahogy megemészti amit mondtam neki. Ha fele olyan boldog, mint én akkor már nyert ügyünk van. Akadnak olyanok, akiknek az első jóslat félelmet okoz. Lehet ő is elszalad majd. Vannak olyanok is, akik örökre bezárkóznak és nem nyitják ki többet elméjüket, vagy kinyitják de sosem közvetítik senkinek vízióikat. Énnekem komoly emlékezetkiesésem volt. Máig nem tudom felidézni első komoly látomásom részleteit. Sem a helyszínt ahol bekövetkezett. Egyszer Keiko segítségével már rátaláltam arra a nőre egy emlékemben, aki előidézte a látomásaimat, de az emlék megszakadt.
 Amit biztosan tudok, hogy Aileent nem szabad olyan veszélyeknek kitennem, mint amilyeneknek engem tettek. Lehet nem lesznek mindennaposak a látomásai, mint nekem, de nem akarom, hogy hetek, sőt hónapok essenek ki a fejéből. Az emlékekre komoly szükség van. Persze életünk még hosszan nyúlik el, de nem szabad belőle sokat elvesztegelni.
 -Lényeg a lényeg, én már téged nem tanítalak. Ötödikes leszel és én négy évig tanítom a jóslást. Pont abban az időszakban, amikor még nem teszlek ki nektek komoly veszélyeknek, csak terellek titeket az úton. Benned viszont láttam a folytatás lehetőségét. Ha szeretnéd, szívesen foglalkozok veled heti pár alkalommal. Megtanítalak téged egy-egy praktikára és arra, hogyan kell veszélytelenül, szakszerűen uralni erőidet. Úgy gondolom megvan benned a jövőbelátás képessége. Ez nem jelenti azt, hogy nem tévedhetek. Lehet csak túlbecsüllek és a látomásod egy puszta véletlen volt. Az elkövetkezőkben ezt szeretném kideríteni.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Sheela Lengrond
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2014. március 20. 19:48 | Link

Ronald Little-Leah

Elhagyatottan ledobom magam a fűbe, majd felhúzott térdeimet lassan átölelem és lehajtom a fejem. Ma is egy újabb szörnyű napot tudhatok magam mellett. Már megszoktam, mindegyik ilyen rossz szokott lenni. Nem tudom úgy élvezni az életet, mint mások. Ha látom mások mosolyát, elfintorodom. Ha hallom mások nevetését, menekülhetnékem támad. Ha pedig érzem más boldogságát, elfog a hányinger. Heh, nem is tudom igazán, miért van ez. Lehet a szüleim miatt. Ők a hibásak mindenért! Azért, hogy olyan lettem amilyen, és amiért nem tudom normális vágányra terelni az életem!
Miközben visszagondolok arra, mi is történt pontosan, elerednek a könnyeim. Halk sírásomat senki nem hallhatja, ha csak a közelemben elhaladóknak nincs szuper hallása.  
Még hogy érzéketlen? Miért hívott az az idióta érzéketlennek??! Én nem vagyok az! Egyszerűen csak... nincs értelme kimutatnom őket. Ha ezt megtenném, sem változna meg semmi! Minden ember aki eddig hosszú éveken át ott volt a közelemben, érzéketlen tuskóként viselkedett, mintha rég elfeledte volna, mik az igazi érzelmek. Sokat mesélt nekem arról néhány segíteni akaró, hogy azokat milyen megélni, de mindig más hallani, mint ténylegesen megtapasztalni.
Szipogva letörölgetem könnyeimet, és felvéve a pókerarcot elnyúlok a fűben, hogy aztán a tündöklő kék eget tanulmányozhassam tovább.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Tenshi Dasha
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 356
Összes hsz: 5924
Írta: 2014. március 20. 19:57 | Link

Keiko, Zoli


Mivel este későn feküdtem le, nagyon nehezemre esett felkelnem, de hát megígértem Keikonak, hogy ma reggel elmegyünk edzeni. Felébredtem, az ébresztő keltett fel. Az éles hangjára rögtön kinyitottam a szemem és már ugrottam is, hogy kinyomjam. Szerencsére nem emlékeztem az álmomra, ami azt jelenti, hogy nem hirtelen riadtam fel, hanem már eleve ébredeztem. Ez nagyon jó, mert így kevésbé vagyok nyűgös. Ránéztem az órámra: 5:15. Megnyugodtam, hogy az ébresztő első csöngésére felkeltem. Kikeltem az ágyból és felöltöztem. A jól ismert edzőruhámat vettem fel egyből. Elmentem a fürdőszobába megmosni az arcom. Visszaérve az ágyamhoz megint meglestem az időt. 6:28. Remek, elindulok és még jut időm bemelegíteni is egyedül. Mindig szeretek először egyedül is mert ezzel jobban koncentrálok magamra. Keikoval sokszor nem bírjuk megállni, hogy ne nevessünk valamin.
El is indultam. Reméltem, hogy nem fog senki sem meglátni mert hát nem hiszem, hogy hozzá vannak szokva, a taekwondo-karate ruhában, mezítláb mászkálókhoz. Gyors léptekkel átvágtam az iskolán. Én senkit sem láttam, de ez nem jelenti azt, hogy engem sem látott senki.
Kiértem végül a rétre. Néhány fa is volt, amiknek nagyon örültem mert sokszor szükségem is van rájuk a harc során. Leültem a pusztás közepére törökülésben. Behunytam a szemem és befelé fordultam. Végigfuttattam magamban az egész életem. Mindig elmondok magamban egy imafélét, ami igazából csak egy félmondat. "Értetek küzdöm". Ezzel gondolok mindenkire akit szeretek. A szüleimre, a bátyámra, az ikremre és minden egyes hozzám közel álló illetőre. Külön kiemeltem ezúttal Keiko-t, az ellenfelemet, és megfogadtam, hogy nagyon vigyázni fogok rá. Valamint a végén köszönetet mondtam Mesteremnek, Kim Tae Yang-nak, amiért mindezeket megtanította nekem. Ezt a szertartásfélét minden edzés előtt elvégzem.
Aztán kinyitottam a szemem. Elkezdtem nyújtani. Spárgákat és egyéb pózokat vettem fel, a hajlékonyságomat előhívva.  Így! nyújtottam, majd mikor már úgy éreztem, hogy eléggé megnyúltak az inaim felálltam. Ezután egy helyben futottam. Amikor már kellő képen bemelegedtem elvégeztem pár rúgást is. Ilyet.
Most reggel körülbelül 6-7 fog lehetett, időnként feltámadt a szél, de nem vészesen. Kellemes idő volt a gyakorláshoz. Felmértem jobban a helyet majd azon gondolkodtam, hogy vajon Zoli tényleg eljön-e vagy mégsem.
Utoljára módosította:Tenshi Dasha, 2014. március 20. 19:59 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Aileen Aurora
INAKTÍV


Csillámhercegnő | Legcukibb | Móki
offline
RPG hsz: 390
Összes hsz: 5022
Írta: 2014. március 20. 23:38 | Link

Tender professzor

Valóban a tanár úr volt az, aki nem is olyan rég kilépett a kastély ajtaján, és most éppen felém tart. Kicsit kezd nyugtalanítani ez az egész beszélgetés dolog, de azért nem is rágom le a körmömet miatta. Úgy érzem, hogy az elméleti rész kifejezetten jól sikerült, könnyű kérdést kaptam, bár lehet, hogy csak nekem könnyűt. A gyakorlat azonban nem az erősségem. Kékessy tanárnő megdicsérte a tarot kártyás jóslatomat egy korábbi vizsgán, de nem hiszem, hogy azért, mert a jóslatom volt jó, egyszerűen sokat beszéltem, és tudtam, hogy melyik kártya mit jelent az adott helyzetben.
Tender professzor nem sokat mondott a vizsga után, én meg csak arra emlékszem, hogy mindenfélét összehordtam, ami éppen eszembe jutott. Bár közben mintha tényleg láttam volna dolgokat a gömbben, de akkor csupán az üvegre vetődő árnyékoknak gondoltam mindegyiket. A jóslás a családomban nem igazán elfogadott mágiaág, elvégre apám tudós ember, nagymamám pedig nemhogy kettő, de szerintem legalább három lábbal áll a földön, és egyáltalán nem hisz abban, hogy léteznek valódi jóslatok.
Engem különösebben nem érdekelt soha, hiszen gyógyító akartam lenni, ezért inkább a gyógynövénytan, bájitaltan és a gemmológia felé fordultam. A nyáron pedig kaptam egy jóslatot, bár nem valódi jóstól, szóval valószínűleg a szó szoros értelmében nem nevezhető jövendölésnek, mindazonáltal bombabiztos előrejelzés: nyolc évem van hátra. Ezek után szerintem nem csoda, ha nem nyűgöz le a próféciák világa, hiszen nekem valójában már nincs is jövőm.
Közben megérkezik hozzám a professzor, úgyhogy depresszióba hajló gondolataimat egyelőre félreteszem.
- Jó napot! - viszonzom a köszönését, kérdésére azonban először nem tudok reagálni. Ezt egy olyan embertől, akivel véletlenül futok össze valahol könnyebben megemészteném, de hát ő hívott ide, valószínűleg nem az időjárásról akar velem fecserészni. Ráadásul engem már egy ideje egyáltalán nem érdekel, hogy felettem éppen süt a nap, vagy borult az ég, a rossz és a jó idő is el fog múlni előbb vagy utóbb. - Ha maga mondja - vonom meg végül a vállam, letudva ezzel az időjárási kérdés problémáját, majd egy bólintással követem a lassan elinduló tanárt.
Amit azonban mond sokkal nehezebb megemészteni, mint azt gondoltam volna. Persze közben felvonom a fél szemöldököm, mikor ahhoz a részhez ér, hogy az sem baj, ha a diák baromságokat mond, a lényeg, hogy szabad legyen az elméje. Nekem, aki általában a tudományosan igazolt - még, ha varázstudományosan is - tények világában él, ez nagyon lila megfogalmazásnak hangzik, de ezen azonnal túllépek, amikor végre elmondja, hogy miért is hívott ki ide.
Egy darabig némán ballagok mellette, és úgy érzem, hogy az agyam valahol jóval mögöttünk van, pontosan ott, ahol elhagytam, amikor ő kifejtette, hogy talán van némi jóstehetségem. Ahogy meséli, újra eszembe idéződnek a képek, amiket akkor láttam, de csupán képzeletem barangolásának hittem, és egy pillanatra még fejet is hajtok magamban az oktató kitűnő memória előtt.
Nem tudom, hogy mit kéne éreznem, vagy mit kéne mondanom. Igazság szerint ez az egész eltörpül amellett, hogy halálos beteg vagyok, viszont hónapok óta ez az első dolog, ami tényleg igazán megmozdított bennem valamit. Azt hiszem, kíváncsi vagyok. Tudni szeretném, hogy mennyire vagyok jó benne, hogy meddig mehetek el, hogy valójában mire is jó ez az egész. Múlt nyár óta nem érdekel semmi, de most hirtelen annyi mindenre vagyok kíváncsi, hogy úgy érzem, a rengeteg kérdéstől szétrobban az agyam.
A professzor úr folytatja a tudnivalók sorolását, bár egy részével már tisztában voltam eddig is. Tudtam, hogy ez volt az utolsó jóslástan vizsgám, de azt sosem gondoltam volna, hogy valaha egy tanártól ilyen ajánlatot kapok. Persze azért a végén jön a hidegzuhany: lehet, hogy az egész félreértés, és valójában nincs is semmilyen képességem. A prof ért hozzá, hogyan lombozza le az embert. Ennek ellenére szívesen eljárnék hozzá különórákra, mert talán ez végre lefoglal, és segít kimásznom abból a mocsárból, amiből a barátaim már úgy-ahogy kirángattak.
- Be kell vallanom Önnek valamit. Én sosem gondoltam igazi tudománynak a jóslástant. - Úgy gondoltam jobb, ha ezzel kezdek, hogy minden tiszta legyen. Bár nem akarom megsérteni a tanár urat, de elhallgatni sem akarom előle. - Két éve azért vettem fel, mert szimpatikus volt az oktató, ráadásul egy barátom is jó szívvel mesélt róla. Miután Kékessy tanárnő elment, egyszerűen nem adtam le, már én sem tudom, miért. Ennek ellenére szeretnék Önhöz különórákra járni, talán épp azért, hogy tágítsam a látókörömet. Tudja, nem akarok előítéletes lenni.
Lehet, hogy az őszinteségemmel mindent elrontottam, de kicsit sem bánom, hogy mindezt elmondtam neki. Tudnia kell róla, ha továbbra is tanítani akar, hogy valójában eléggé hitetlen vagyok a tantárgyával kapcsolatban.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Keiko Sama
INAKTÍV


Micike by: Noel; Pikaszisza
offline
RPG hsz: 520
Összes hsz: 24908
Írta: 2014. március 21. 18:58 | Link

Dasha, Zoli



Jesszusom! Elaludtam. Hogy lehetek ilyen béna. És ez már nem először fordul elő, szinte mindenhonnan elkések, és ez köszönhető annak, hogy általában mindig nagyon későn fekszem le. Tegnap este is szerintem már éjfél környékén lehettem, mikor végre sikerült elaludnom. De addig azt a levelet fogtam, és olvastam el legalább ezerszer. És hogy miért? Hát, magam sem tudom igazából, de valami kicsit aggaszt azért. Miért épp engem hívott? Van sok másik nagyon jó tanonca, akkor miért én? Ahh, biztos Dasha miatt van. Vagyis pontosan az ő mestere miatt, hisz nyílt titok, hogy Mayuri sensei, és Dasha mestere nagy ellenfelek. Csak azt nem tudom hogy miért. Persze biztos valami régi sérelem, vagy valami efféle hülyeség. Néha olyan gyerekes tud lenni a Mester. De attól még kedvelem, és tisztelem. Vele mindig jól el voltam, szinte harmadik apám volt. Ja hogy miért harmadik. Hát szóval az úgy van, hogy az első, az igazi, az a legtöbb alkalommal még csak azt se mondja, fapapucs, tojik a fejemre magasról. A második a nevelőapám, akit apám ként szeretek, és néha még ki is bukik a számból az "apa" szó, mikor vele beszélek. Mondjuk a nevelő apám, és a mesterem azért más, mert a Mestert tisztelem, és a kellő tiszteletet meg is adom neki a dojoban, és a versenyeken, de azon kívül nagyon jól el vagyok vele.
Dashával szeretjük idegesíteni a mestereinket azzal, hogy jóban vagyunk, és olyan jó nézni, hogy néha már paradicsom-piros a feje Mayuri senseinek. Persze aztán az edzésen mindig megkaptam a magamét, de az legyen a legkevesebb.
És most rohanok a rétre, hisz oda beszéltük meg az edzést Dashával. köbö 20 perc késéssel sikeresen meg is érkezek.
- Szia, bocsi a késésért. Elaludtam. - Vigyorgok a lányra. Na, mennyire fog kiakadni? Bár annyira nem hiszem, hisz szerintem már megszokta, hogy mindig kések.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában


kérdezőke||SziLK tag|| Lila Kecske||Gwen nővérkéje
Kilt Zoltán
INAKTÍV


Kili<-By Benedikta,Mr. Kém<-By Alina,Zé <-By Viki
offline
RPG hsz: 250
Összes hsz: 8036
Írta: 2014. március 21. 19:55 | Link

Dasha, Keiko


Reggel kómásan ébredek, fejem fogom, dörzsölöm a szemem.
Ásítok - Mennyi az idő? - ránézek az órára. - Te jó ég! Hat óra? - Felpattanok, majd öltözködni kezdek, közben agyam vadul kattog, mit felejtettem el.
A fenébe! Kapok észbe. Hiszen Dashának mondtam, hogy kinézek a rétre, edzésük lesz. Szaporán magamra kapok valamit, nincs időm megnézni mit, csak azt tudom, amit magamra kapok az tuti az én cuccom. Kirohantam a hálóból, átugrottam egy fotelt, mely a klubhelyiségben volt, nem volt időm kikerülni. Hamar a bejáratnál találtam magam, rohantam ki, egészen a rétre. Ott volt Dasha, ballagott felé Keiko! Ezek szerint nem késtem sokat. Ziháltam, hisz a futáshoz nem vagyok szokva. Kifújtam magam, majd odaléptem hozzájuk.
- Sziasztok! - Mosolyogtam. - Kicsit kómásan keltem, de már itt vagyok - Azzal leültem a fűbe, törökülésbe.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

"Ha kizárod a lehetetlent, akkor ami marad, az bármilyen valószínűtlen is, de az igazság."
Legbátortalanabb Levitás 2014;legnavinésebb levitás 2015;Legbátortalanabb Levitás 2016. tavasz/nyár
Kérdezz
Carl Tender
INAKTÍV


Mara tofumanui pe lepke
offline
RPG hsz: 85
Összes hsz: 183
Írta: 2014. március 21. 20:06 | Link

Aileen

 Csendben ballagunk a réten, ahol a tavasz már leplezetlenül tombol. Az időjárás kitűnő és az illatok is egyre intenzívebbek. Ebben az idilli helyzetben minden szó, szinte koppan a nyugodt csendben és komoly hatással bír. Mindkettőnk számára különleges ez az alkalom. Ezúttal nem csak én engedek a spirituális energiáknak, hanem legjobb benyomásom szerint a lány is. Bár eszem ágában sincs a reakcióit vizsgálni, pláne tudatosan. Mikor legutóbb belekontárkodtam valaki más életébe -megjegyzem, puszta véletlenségből- annak csúnya vége lett. Számomra.
 Hagyunk magunknak időt megemészteni mindazt amit egyelőre mondtam. Nekem is  újra és újra meg kell bizonyosodnom arról, hogy ami történt nem véletlen, és hogy ígéretes tehetséggel van dolgom. Egyelőre csak annyit akarok, hogy igent mondjon ajánlatomra. Az nem is számít milyen módon teszi, csak az, hogy énnekem komoly szükségem van arra, hogy ne hagyjak elveszni olyan embereket akikben látok némi lehetőséget a fejlődésre. Egyrészt azért mert egészen feltud emészteni a lelkiismeret, másrészt meg azért mert ez mégis csak siker vagy sikertelenség a szakmában. Adott esetben én is tanulhatok a lánytól. Nem tudok olyan érvet felhozni amelyben nincsenek érdekeim tanításában. Mégsem érzem magamat önzőnek. Valahogy úgy képzelem az életet az utóbbi időben, hogy egymáson kapaszkodva, de segítve a másikat kell megmásznunk a hegyet. Most én segítek a lánynak és ezáltal ő is segít nekem. Szimbiózisban működünk. Lelki szemeim előtt máris a boldogság képe lebeg, pedig egyelőre nem kaptam választ. A csendet Aileen töri meg, aki úgy tűnik mindent tökéletesen megértett, hiszen nincsenek kérdései. Egy szkeptikusnak nem is igazán szoktak kérdései lenni, így ez nem meglepő. Bár lehangolhatna a kapott válasz engem csak inspirál. Nem szeretem az egyszerű dolgokat és a kettőnk közötti munka nem is indul könnyedén. Saját bevallása szerintem nem tekint a jóslástanra valódi tudományágként. Ezen csak mosolygok és egy emlék jelenik meg mélyen elmémben.
 - Tudod, én sem ismertem el sokáig tantárgyamat. És ha igazán őszinte akarok lenni, már pedig az akarok, akkor  most sem tartom egyenértékűnek az átváltoztatástannal vagy a sötét varázslatok és kivédésük tantárggyal. Ezek mind gyakorlatiak és tényszerűek. Hasznosíthatjátok vele azt a mágikus képességet, amit örököltetek és örököltem én is az ősi szellemektől és a jóslás nem feltétlen ennek az ápolása, kiváltképp ahogyan én tanítom. Tisztában vagyok azzal, hogy nem a színértelmezéseken keresztül juthattok el a látói szintre, és hogy a mitológiai történetek sem ruháznak fel a patrónusidézés képességével. Én mindössze arra érzem magam elhivatottnak, hogy felkeltsem az érdeklődését a tehetségeknek. Ha mindenkit gyakorlatok alapján értékelnék, nagyon rossz eredménnyel zárnák sokan az évet. Van akiben nincs meg a látás képessége vagy csak nagyon felszínesen. Én történeteimmel felszabadítom a diákok képzelőerejét és felnyitom azt az erősen zárt kagylót, ami korlátozza a fiatal elméket. A te csigaházad különleges. Te nem hiszel, hanem tudsz. Aki tud az nyitott és te mégis zárkózott vagy és azt állítod nem hiszel abban amit teszünk igazán. Ha hinnél, lehet nem is működne ilyen jól a képességed. Mi varázslók és boszorkányok különösen furcsán lettünk összerakva. A jóslatok nem fogják megmutatni neked az esküvőd vízióját vagy a gyermeked arcát. A veszélyhelyzetre vagy a váratlan vendégekre viszont kiválóan feltudsz készülni.
 Nem tudom mennyire fogalmazok szakszerűen, pont azért mert itt szabályok sem igazán léteznek. Nincsenek falak, amik között mozoghatunk és kissé elveszetten létezünk. Ugyanakkor ha a tátongó űrben nem a veszélyt látjuk, hanem a korláttalanságot egészen különleges látomásokra is képesek lehetünk.
 -Az előbb nem biztos, hogy igazam volt. Egyesek egészen félelmetes pontossággal feltudják tárni a jövőt, de embere válogatja. Én magam sosem voltam képes olyan képeket látni, mint te a vizsgán. Itt nem arról van szó, hogy mindenkinek ellehet jutnia egy egységes szintre, hanem arról, hogy mindenkiben adott egyfajta képesség, ami a legtöbb tanoncban örökre rejtve marad. Akik felszínre hozzák, azok viszont sokféleképpen hozhatják felszínre. Olyan ez, mint mikor az ember pálcát választ. Az adott eszköz csak és kizárólag az övé. Az ő sajátja és másé nem hasonlít hozzá. Az én jóslataim merőben mások, mint a tiéid. Ezzel azt akarom mondani, hogy ne számíts arra, hogy végig fogom a kezed. Sokszor hagylak egyedül még akkor is, ha fizikailag mindig melletted állok majd. - nem szeretném szépíteni a dolgot. Előre szembesítem mindazzal amire számítania kell. Ha mindamellett amit mondok neki még mindig érdekli az ajánlat, akkor van miről beszélnünk. Sok akaratra lesz szüksége az elkövetkező időkben.
 -Kicsit enyhébb kérdés: Hogy képzeled el a jövődet? - Aileennel még órán kívül nem volt alkalmam beszélni. Egy ilyen érett gondolkodású lány véleménye különösen érdekel az elkövetkező éveivel kapcsolatban. Nem számítok kislányos és meggondolatlan válaszra, sem "nem tudom"-ra. Valahogy az ilyesmi nem illene hozzá.
 
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Aileen Aurora
INAKTÍV


Csillámhercegnő | Legcukibb | Móki
offline
RPG hsz: 390
Összes hsz: 5022
Írta: 2014. március 23. 12:26 | Link

Tender professzor

Kellemesen csalódom a professzorban, amikor hazugság, és a tárgya istenítése helyett valóban őszinte hozzám. Bár arról beszél, hogy a jóslástan nem egyenrangú a többi, főleg gyakorlati készségeket előtérbe helyező tantárggyal, mégis úgy érzem, hogy becsüli és fontosnak tartja azt, amit tovább akar adni nekünk. Abban is igaza van, hogy a legtöbben nem éppen nyílt elmével állunk a próféciákhoz, sőt a legtöbben, főleg a levitában elzárkóznak ezektől, és talán tényleg az lehet erre a megoldás, amit ő próbál tenni, de azért ettől nem fogom hirtelen megváltoztatni a véleményem.
Láthatóan ő nem is törekszik a meggyőzésemre, egyszerűen elém tárja a véleményét, amivel nem vitatkozhatok. Mindenkinek szíve joga azt gondolni, amit akar, mások hitével veszekedni elvtelenség, legalábbis szerintem.
Furcsálkodva hallgatom a rólam szóló elemzését, bár megcáfolni ezt sem tudom. Valóban nem hiszek benne, azt viszont nem tudom megállapítani, hogy tudok-e, hiszen nekem nem ez a szakterületem. Mindazonáltal a jóslás továbbra is ködös és tudománytalan tárgy a számomra, amit azonban most már szeretnék jobban megismerni, hátha felfedezek benne valamit, amit eddig nem láttam meg, vagy nem ismertem fel.
Kicsit csalódott vagyok, mikor megemlíti, hogy valódi, pontos jóslásokra nem leszek képes, és egy pillanatra dühös is, amikor az esküvőt említve lelki szemeim előtt Mihael arca jelenik meg. Ez azért már túlzás! Persze a képzeletemnek ritkán tudok parancsolni, és a legtöbbször az ilyen futó gondolatokat nem is veszem komolyan, de ha ezt most valóban így gondoltam egy pillanatra, akkor az igencsak szánalmas. Nem is ismerem igazán a srácot, ráadásul fiatalabb nálam, bár ez lenne az egyik utolsó dolog, ami érdekelne, ha valóban szeretném őt. De erre nem fog sor kerülni. Soha.
Lezárva magamban a gondolatmenetet, ijedten veszem tudomásul, hogy a tanár úr magyarázatának egy részéről lemaradtam, de a pálcás hasonlatot könnyű elképzelnem, ezért remélve, hogy nagyon fontos dolgok nem hangzottak el előtte, bólogatni kezdek, miszerint értem, hogy mire gondol, az pedig, hogy eljuthatunk egy olyan szintre, ahol már nem tud nekem segíteni, nem igazán zavar, szeretek egyedül rájönni a dolgokra. A lényeg, hogy ott legyen, amikor elbizonytalanodom valamiben, illetve, hogy alaptudásom megszilárdításában segítsen. Ha megvannak az alapok, onnan már egyszerűbb fejlődni, akár egyedül is.
- Én továbbra is azt mondom, hogy szívesen tanulnék Öntől - jegyzem meg, amikor egy kis szünetet tart a beszédben, de rögtön utána ledermedek egy pillanatra a kérdésétől.
Enyhébb kérdés? Talán ez az eddigi legnehezebb, amit valaha tanár szájából hallottam. Hogyan képzelem el a jövőmet? Nem kell elképzelnem, eléggé pontos képem van róla egy ideje, hogy milyen is lesz a következő pár évem.
- Professzor úr, nekem nincsenek elvárásaim a jövőmmel kapcsolatban, mert pontosan tudom, hogy mi fog velem történni. Nem látomások vagy próféciák hozták a tudomásomra, hanem néhány gyógyító és az édesapám. - Ha már elkezdtem befejezem, bár egyre nehezebben megy a beszéd, próbálok úgy tenni, mintha ez semmiség lenne, és már rég beletörődtem volna a dologba. - Múlt nyáron derült ki, hogy örököltem az átkot, amiben édesanyám meghalt. Az ispotályban azt mondták, hogy körülbelül nyolc vagy kilenc évem van még hátra, most már csak hét vagy nyolc. Mivel rólam van szó, valószínűbb a hét. - Keserűen elmosolyodok, de közben lehajtom a fejem, hogy előre hulló hajam elfedje arckifejezésemet. - Apám kérésemre elmondta, hogy mi is vár rám. Szép lassan leépülök, a belső szerveim egyesével állnak majd le, utolsóként a szívem tenné, de azt már úgysem élem meg, előbb fulladok meg a tüdőm működésképtelensége miatt. Állítólag fájdalmas lesz, de egyelőre még nem érzek semmit. Néha szédülök, gyakran van hányingerem és párszor már kerültem ájulás közeli helyzetbe, de ezek még nem komoly tünetek. - Felemelem a fejem, és belenézek a férfi szemébe, arcomon már nyoma sincs a hazug mosolynak. - A kérdésére visszatérve, professzor úr, nekem nincs jövőm.
Kíváncsi vagyok, vajon ez után is szeretne-e még tanítványának. Ugyan mi értelme olyasvalakit oktatni, aki mire mindent elsajátítana, vége is az életének. Félek, hogy, ha most tényleg itt hagy, és lemond rólam, olyannyira összetörök, hogy képtelen leszek továbbmenni. Pedig muszáj lesz, nemcsak a családom, hanem a barátaim miatt is. Attól még, hogy én nem ismerem el a jövőm létét, ők nem hagynak magamra. Bármennyire fájdalmas lesz számukra, ők akkor is mellettem fognak állni, amikor én megszűnök létezni ezen a világon. Nem is tudom, hogy az fáj-e jobban, hogy ilyen hamar meg kell halnom, vagy az, hogy fájdalmat okozom vele azoknak, akiket szeretek.
Persze a gyógyítók még reménykednek, de bizonyára az édesanyám is bizakodva tekintett a jövője felé, és mégis elment, mielőtt igazán megismerhettem volna. Én nem akarok rózsaszín álmokba és ábrándokba kapaszkodni, a hiú remények dédelgetése rosszabb, mint elfogadni az elkerülhetetlen véget.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Tenshi Dasha
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 356
Összes hsz: 5924
Írta: 2014. március 23. 18:01 | Link

Keiko, Zoli


A rúgásokat gyakoroltam, amikor megláttam Keikot. "bocsi a késésért" - mondta. Na igen, ezt már megszoktam. Régen még kiakadtam ezért, de most már egy szót sem szólok, csak vigyorgok. De nem hagytam csak úgy büntetés nélkül a dolgot. A szemem sarkából láttam, hogy megérkezik Zoli és leül a földre. Köszönt is, de én gonosz mosollyal az arcomon farkasszemet néztem Keikoval. Hallatszott a szél süvítése. Keiko hozzám közel állt meg, mint általában. Félelmetes csönd volt, még nyelés sem hallatszott. Mikor elhallgattak a fák, hirtelen ott teremtem mellette és egy taekwondos rúgással! a fejét céloztam meg. Ezzel büntetve meg. Azonban tudtam, hogy még nem melegített be és hát még nem kezdtük el hivatalosan is az edzést, ezért a rúgásom határozott, de 100 százalékban kontrollált volt, attól tartva, hogy nem védi ki. Amikor már újra két lábon álltam köszöntem nekik.
-Sziasztok! Keiko, várható volt, hogy már megint késni fogsz. - Mondtam gúnyos hangon. Aztán odafordultam Zolihoz mosolyogva - Zoli, nem gondoltam volna, hogy te is eljössz annak ellenére, hogy tegnap elég sokáig fent voltunk. Te is küzdeni szeretnél velünk vagy csak inkább nézel minket és önállóan erősítesz? Annyira örültem, hogy ő is eljött. Keiko meg biztos kiakad majd, hogy miért nem szóltam neki róla. Igazság szerint magam sem tudtam, hogy melyik lenne a jobb választás Zolinak. A válasza után elkezdtük az edzést.
-Keiko bemelegítesz? Nem szerettem volna, ha elkapkodná azt meg még jobban nem, hogy megsérüljön. Belegondoltam, hogy mit szólna a Mestere. Juuhuu, abból nagy balhé lenne.
Míg ő bemelegített én csináltam pár szaltót és egyéb akrobatikus trükköt ami a taekwondo része. Visszaemlékeztem, hogy milyen jó is volt a Korean Tigers-el. Még mindig csapattag vagyok, de sajnos mivel nem Koreában tartózkodok, ezért így most nem tudok velük edzeni.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Carl Tender
INAKTÍV


Mara tofumanui pe lepke
offline
RPG hsz: 85
Összes hsz: 183
Írta: 2014. március 23. 20:24 | Link

Aileen

 Meghallgatva történetét széles mosoly húzódik a számon. Valahogy minden eddigi elhangzott szó semmissé törpül az említett betegség hallatán. Egyfelől a tanácstalanság irónikus reflexszerű kinyilatkoztatása a látszati boldogság, másfelől, mint mérföldkő zuhant alá az égből amit mondott. Mérföldkő ez mindkettőnk életében melyeknek keresztmetszete megmásíthatatlanul jött létre, itt a réten. - Tudod... Nincsen olyan, hogy jövő... Vagy jelen... Sőt, múlt sincs. Minden igazán nagy jós tudja ezt. Az ókori görögök két időt ismertek. Aioloszt és Kronoszt. Aiolosz a pillanat, a sokk, a mámor... A nagy egész töredéke: a boldogság. Kronosz a mindent. Az ő vermében kárhozunk majd átok, rét, Tender vagy a lényeg Aileen... Ide vagy oda. A hatalmas időisten mindőnket eltipor, ahogyan megteremtett. Eközött a két véglet között tenglődünk mi, értelmet keresve életünknek. Szerencsére partnerem érzem a lányban akire kíméletlenül zúdítom életfilozófiámat. Ő még nem tudja, de ez több, mint egy találkozó. Most mutatok meg neki mindent ami én vagyok és amitől eltérőt akarva sem adhatnék. Nem fogja megérteni egyelőre a szándékomat, mert életfelfogást nem lehet tovább adni. Csak utat lehet mutatni. Az enyém kitaposott út, támponként mindig használhatja majd. - Ha megkérdezném hány évet élnél nem arra válaszolnál, amit kérdeznék. Tegyük fel, hogy mondjuk 18at. Abból 6ot alvással töltöttél. A maradék tizenkettőben éltél? Ettél, ittál, lélegeztél megadva magadat az ösztönöknek. Mennyit éltél, ha az első három évet nem számoljuk, hiszen arra nem is emléksze? Éltél egyáltalán? Én nem.  Valóban nem. Előbb utóbb megismeri majd a történetemet anélkül, hogy elmesélném. Nem is lényeges elmondanom ami nyomaszt. Engem a múltam, őt pedig a jövője árnyékolja be. Mindketten eltévedtünk. Együtt talán utat törhetünk, ami kivezet  korlátaink közül. Talán nem. - Az élet... Nem más, mint az aioloszi pillanatok sokasága. A nevetések, az ízek, az együtt töltött idő. Azt mondtad hét éved van. Nekem talán három. Számít? A lényeg, hogy szabadulj meg életedben mindattól ami meggátol téged a szabadságban. Ne félj kimondani, hogy nem létezik igazi jövendölés. Ne félj állítani, mert a Kronoszban mindenkinek igaza van, és senkinek. Egyek vagyunk: te, én, mindenki. Mosolyomnak volt egy harmadik oka is. Ez volt a legfontosabb mind közül, mégis... Ez a legnehezebben közvetíthető.  - Tudod... Sokat tapasztaltam már. Az idő nagy úr, de söpörjük le asztalainkról! Felejtsük el, hogy mettől, meddig tudunk nyújtózni. Ha akarom boldog tudok lenni. Igaz? Ha igazán akarom, jól érezhetem magamat. Ennyire egyszerűen működik az ember. Ne higgy nekem. Sem bárki másnak. Ne higgy az időben, mert nem létezik. Nem csak kettő idő nincs, de egyetlen sem! Egyetlen egy valami van ezen a világon aki sosem csal meg és akiben életed végéig hihetsz, sőt hinned kell. Ez az ember te vagy. Senki más nem számít, mert a központ te vagy!  Indulataim kitágították pupilláimat, egyre gyorsabban és érthetőbben beszéltem. Valami feszültség perzselte körbe a levegőt körülöttünk. Mindent elmondtam, amit a külön órákon fogok mondani. Ha egyszer megmássza ezt a három lépcsőt megszűnjk a hét éves... Sőt, minden korlát.
 Tizenévesként mindennap szembesülni a halál gondolatával olyan érzés lehet , amelyet én sosem tudhatok meg. Nagyon felnézek a lányra amiért a minden napos küzdelmei mellett is találkozott velem. Igazán erősnek kell lennie, ha a maradék idejét beakarja osztani. Ebből pedig rámszánt egy keveset. Ez nagyon jól esik. Hagyom, hogy megeméssze a nehezen befogadható információkat. Ha kitart mellettem, mint professzora mellett, nem lesz még egy ilyen nebéz találkozás. Pusztán azt akartam, tudja mire válalalkozik. Nem akarom, hogy megbánja.
 Tovább sétálgatunk, én pedig a jó időre és a virág illatra figyelek. Ezzel együtt és a beszélgetéssel telve nézek kj a fejemből. Tegyü Ez egész biztosan egy aioloszi pillanat.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Ronald Little-Leah
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2014. március 24. 18:49 | Link

Sheela Lengrond



Ahogy a faluban tébláboltam, valamiért a rét felé vettem az irányt. Sokszor ösztönösen cselekedtem, de sohasem bántam ezt meg.
Épp jól jött, hogy reggel sportcipőt és laza farmert vettem fel. Londonban most ez a nadrágdivat. Majd egy kék pólót melyen egy nagy aranysárga lepke lenyomat volt. Sétálgatásomban semmi nem zavart. A bokrok mentén egy kisebb félreeső részre értem. Közben pálcámmal madarakat idéztem meg. Ez nem nagy dolog, még otthon tanultam.
Ahogy nézegettem a vörös és kék színben pompázó repkedő teremtményeket majdnem elestem egy törékeny testben. Nagy meglepetésemre hatalmasat estem, de a pálcám nem engedtem el. Viszont a madárkák eltűntek.
Madárkák? Te jó ég. Hiszen valakin átgázoltam.
-Szia!- néztem hátra, de csak egy fekvő testet láttam hirtelen. Felemeltem, hát a fejem. Akkor láttam, hogy egy lányban botlottam meg. NA jó, taknyoltam el.
-Nem esett bajod? Ne haragudj.- közben elvörösödhettem, mert úgy gondoltam nagy fájdalmat okozhattam neki, hiszen elmaszatolt könnycseppek voltak az arcán.
-Ron vagyok.- mondtam zavarodottan.
-Nagyon beléd gázoltam?
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Sheela Lengrond
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2014. március 25. 16:26 | Link

Ronald Little-Leah

Egyébként aki azt mondta rám hogy érzéketlen vagyok, egy felsőbb éves diák volt. Nem tudom melyik házhoz tartozhat, de nem izgat. Sokkal inkább az foglalkoztat, mit kellett volna akkor tennem. Kiborultam. Rögtön zokogni kezdtem, és elfutottam, mint egy gyáva nyúl, de előtte nekilöktem pár mellettünk elhaladónak. Nagyon fájnak a szavai. Nem ismer, nem tudhatja hát, hogy milyen vagyok valójában.
Töprengve nézegetem az égen elvonuló felhőket. Nem hiszem hogy találnék bárkit is, aki szóba állna velem, és aki nem olyan nyomulós mint például az a felhúzott csaj volt egy másik helyszínen. Mintha megivott volna legalább 3 doboznyi energiaitalt!
Hirtelen erős fájdalom nyilall a gyomromba. Rám nehezül akár egy zsák, s nem mozdul. Hangosan felszisszenek, összeszorítva fogaimat. Ááááh, mi volt ez?! Torpedó? ... Téglák? Eeh, ki dobna rám téglákat?!
- Az ott a gyomrom! - harsogom, és idegesen felemelem a fejem, hogy szemügyre vehessem azt ami rám esett. Rögtön elhallgatok, amikor egy különös, ámbár szelíd tekintetű fiú arcát pillantom meg. Nem tudom mennyire lepődik meg, minden esetre nem szándékosan teszem most azt, amit. Magával ragad az indulat, ezért kiáltok fel azonnal, majd reflexszerűen tovább törölgetem az arcom, nehogy észrevegye az elmaszatolt kis patakot, amit a könnyeim hagytak hátra. Nem válaszolok arra a legutolsó kérdésre. Szeretnék megszólalni, a cikázó gondolatok miatt pedig szívesen ráüvöltenék. Kinyitom a számat, s beszélnék, viszont nem jön ki hang a torkomon. Ő vele... találkoztam már valahol?

Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Weöres Ioana Médea
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2014. március 27. 17:56 | Link

Sára.


Viselkedéselemzésre adtam a fejem, mert apu szerint nem árt, ha kicsit jobban megismerem az embereket, mint ahogy most velük állok. Hogy muglik, vagy mágusok, az igazából egyre megy, úgyhogy beérem ezzel a képzési iránnyal, viszont ha már ez van, akkor teljes erőbedobással vetem bele magam a részletekbe. A félelem például kifejezetten érdekes téma, hát még a fóbiák. Két éve is megvan, hogy beszereztem a pszichopatológiai diagnosztikai kézikönyvet és meglepődtem, hogy milyen elképesztően hosszú és kimerítő listája van a fóbiákat illetően például. Azt a mai napig nem tudom elhinni, hogy van, aki attól fél, hogy figyeli őt egy kacsa. A kígyóktól való félelem sokkal megalapozottabbnak tűnik, bár tulajdonképpen reálisnak azt sem látom. Abszurd. Minden kígyótól rettegni, mert van néhány, amelyik venomot termel, és támad, bár csak abban az esetben támad, ha veszélyt érez - ez nem reális. Szerintem. Innen már nem volt nagy erőfeszítés összekötni a kígyót, meg a viselkedéselemzést. Mekkora lehetőség. írhatnék róla tanulmányt is akár utólag, csak egyszer mondjuk szerezni kellene egy kígyót az egészhez. Egyes csapó: hogyan szerezzünk be kígyót. Helyszínnek tökéletes bármely rét, bár nem kizárt, hogy egyes helyeken többet kell várnunk, mint másokon, amíg belebotlunk egy kígyóba, valamelyik ártalmatlan siklófaj azonban csak honos a legtöbb rét közelében. Nem volt még alkalmam a Bagolykő környezetének teljes élővilágát felleltározni, úgyhogy csupán remélem egyelőre, hogy találni fogok egy ilyen nem túl közkedvelt csúszómászót. Mindenesetre irány a rét. Az alkalomhoz öltöztem. Úgy nézek ki, hogy katonai terepgyakorlatra is beillenék terepszínű nadrágomban meg a fekete felsőben, amit hozzá felvettem,  - na jó, csak majdnem -  és még a hajam is újra barna. A kígyónak hoztam magammal egy nemrég fogott egeret csemegének, meg egy kisebb vászonzsákot, kézben mégse vihetem be az épületbe, akkor oda lenne a meglepetés ereje, és kiérve első dolgom megnézni minden fellelhető rejtekhelyet, üreget, árnyékos zugot, ahol egy rézsikló vagy egy erdei, esetleg kockás sikló megbújhat, keresztes viperába meg tán csak nem sikerül akadnom, mert annak nem lenne jó vége valószínűleg rám nézve. Beszerzek egy vastagabb ágat, fő az óvatosság, és egyelőre azzal piszkálom meg a zugokat, ahol talán sikerül kígyóra is bukkannom. Pókokkal sem lenne rossz, de azokhoz bizonyos szinten mégis hozzászokik az ember, mivel nehezebb őket elkerülni, úgyhogy bújj elő szépen valahonnan, te sziszegő csúszómászó, vagy nem lesz mit megfigyelnem, azt meg sajnálnám. Nagyon.
Utoljára módosította:Weöres Ioana Médea, 2014. március 28. 23:29 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Ombozi Sára
INAKTÍV


Soha el nem némuló Sára
offline
RPG hsz: 229
Összes hsz: 678
Írta: 2014. március 28. 15:35 | Link

Nagyonfuranevedvan Médea

Sára a mindennapjait a kastélyban töltötte és hiába járta már meg a fura helyzetekkel, amibe került, képtelen volt egyszerűen a fenekén maradni. Hiába, őt nem erre találták ki, az otthon ücsörgés nem az ő műfaja volt, főleg nem a Rellon kietlen, napfénymentes alagsorában. Bár egészen hozzászokott, most a legjobb volt, ha kimozdul kicsit. Amúgy sem akart angolkóros lenni, a kastélyon kívül vándorolni jobb ötletnek tűnt, főleg a tavasz megjelentével. Mondjuk biztosan hatalmasat nevetett volna, ha egy alagsorban kapja el az angolkórt, miután éveket élt Londonban. A sors játéka kiszámíthatatlan és ez igen ironikus kis szeglete lett volna. A móka azonban nem érte meg a betegséggel szenvedést, helyette inkább mélyen magába szívta a friss levegő illatát, egyből, ahogy kilépett a kastélyból.
Körbenézett, merre mehetne, egyelőre a kinti részt nem nagyon fedezte fel. Nem volt félős típus soha, de logikus és abszolút reális döntésnek gondolta, hogy először a kastélytól nem túl távoli részeket fedezi fel. A körül elterülő vidék is épp elég csábító volt. Hosszú mosoly kanyarodott az arcára, ahogy zöld tekintetét végigfuttatta a természet alkotta terepen. Tetszett neki a hely, a fák hívogatták, a nap sugarai meleg bizsergésbe borították bőrét. Eredetileg copfba zárt, hullámos haját kiengedte, hogy az enyhe szél finoman meglengethesse.
Úgy érezte, most él igazán. A feltöltődés minden lélegzetvétellel folytatódott, pumpálta őt belülről. Nem tudta, mennyire ismerik az emberek ezt az érzést. Mármint, mindenki ennyire jól érzi magát, ha kiszabadulhat kicsit a zárt helyekről, ha a szabadság végigáramlik az ereiben? Vele madarat lehetne fogatni, úgy érzi, el tudna repülni a szél szárnyán, abban a pillanatban.
Pozitív érzésekkel felturbózva látott neki a körének, nem sokkal később ért a rétre. Ott körbenézve először észre sem vette a lányt, de aztán hamar feltűnt neki Médea terepszínű foltja, egyelőre a távolban. Érdeklődve villantotta felé zöld tekintetét, úgy osont közelebb, hogy láthassa, mi történik. Az istenért sem értette meg, a lány miért piszkál egy bottal üregeket, lyukakat és miért nézelődik ilyen elmélyülten. De úgy döntött, nem kérdi meg tőle, nem érdekelte annyira.
Halk léptekkel közeledett felé. Amikor elég közel ért, hiába, nem bírta ki, hogy ne érjen hozzá. Egy egyszerű mozdulattal megpöccintette Médeát hátulról. Azt a pillanatot választotta ki, amikor a leginkább előre volt hajolva és a leginkább instabil volt a helyzete, majd, mintha mi sem történt volna, továbbsétált mellette. Ő nem csinált semmit. Meglökte valaki? Dehogy. Csak megingott az egyensúlya, magától. Bár nem láthatta az arcát, elégedett mosoly ült ki rá.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában


WE'RE THE OMBOZIS
Aranyvérű Boszorkány Egylet tagja
Weöres Ioana Médea
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2014. március 29. 00:34 | Link

Sára.


Már lassan fél órája keresgélek, és még mindig semmi. Egy ekkora réten nem létezik, hogy ne találjak egy kígyót. Alaposan végignézek minden egyes zugot, ami rejtekhelye lehet egy ilyen kis aranyos hüllőnek, ami nem is bánt igazából, ha én sem bántom őt. A természet úgy lett kitalálva, hogy a te-nem-bántasz-én-sem-bántalak-elv kifizetődő választási lehetőség sok esetben, már persze amikor nem a ki-az-erősebb elképzelésen alapuló dzsungel-törvény a nyerő. Mondanám, hogy kegyetlen, de igazából nem tartom kegyetlennek, amíg nem esztelen mészárlás, mint amit idióta emberek végeztek a haragos siklók körében például. A Coluber caspius ártalmatlan, annak ellenére, hogy bármilyen vélt veszélyforrással szemben agresszív, de persze, gyilkoljuk le, csak mert kígyó és undorító csúszómászó. Talán errefelé is lehet, bár elég sokáig hibernál, kétlem, hogy belebotlanék egybe, meg aztán különben is védett, és nem értékeli, hogy befogják. Igen, bizony, egy kígyó is tud stresszes lenni, ezek pedig elpusztulnak, ha befogják őket. Nem éri meg a fáradtságot. Valami kevésbé agresszívnak és problémásnak jobban örülnék. Az egyik üregben azonban végre megmozdul valami, már ha nem én képzelem be, mert annyira szeretnék begyűjteni pár órára egy kígyót. Előre hajolok, ezt jó lesz közelebbről megnézni. Az egyensúlyom ingatag ebben a pozícióban, de pár pillanatot kibírom, amíg a bottal megpiszkálom az üreg belsejét, hátha előmászik az aktuális lakója. Vagy mégsem. Mintha valaki hozzámérne, és a pillanat törtrésze alatt oda az egyensúly illúziója is - úgy esek előre, elhasalva a fűben, mintha hirtelen bevonzott volna a föld.
- A francba.- mordulok fel nem éppen a legszebben és kedvesebben, miközben tenyeremre támaszkodva összeszedni igyekszem magam, és szét is néznék, hogy ki lökött meg, mert biztosan éreztem, hogy valaki hozzámért. Még jó, hogy mégsem fordulok elég idejében, ugyanis épp az orrom előtt az üregből kibújik egy kígyó. Nehéz eltéveszteni az osztrák koronácskának köszönhetően. Amilyen gyorsan jött a harag, olyan gyorsan párolog is el, már csak a kígyót látom magam előtt, amint tekeregve menekülne megbolygatott lakhelyéről. Rézvörös példány, ötven centinél valamivel hosszabbnak tűnik, fején ott a jól ismerhető minta. Rézsikló lesz. Óvatosan nyúlok fölé, majd amilyen gyorsan csak sikerül, elkapom a fejét, hogy esélye se legyen megharapni. Felállok végre és alaposan végignézek rajta. Kerek a pupillája, ami azt bizonyítja, hogy minden kétséget kizáróan rézsiklót sikerült fognom.
- Ó, de szép példány vagy, gyönyörűm.- mondom neki elégedetten mosolyodva el, most már csak a helyszínre kellene szállítani és figyelni a folytatást. Csak éppen fél kézzel megoldani mindent nem olyan könnyű. Vergődik azért a kezemben, és relatíve erős, bár még egyelőre én vagyok az erősebb. Szerencsére. Azért kapóra jön, hogy nem messze tőlem egy lányra leszek figyelmes. Annyira lekötött a kígyóvadászat, hogy fel se tűnt, mikor jött erre.
- Hé... szia. Segítenél nekem kicsit, ha szépen kérlek? Fél kézzel nem éppen boldogulok, márpedig őt itt bele kellene valahogy tuszkolni ide. - magyarázom, mutatva a kígyót, meg a zsákot is, aminek a száját zsinór húzza össze.
- Nyugalom, szépségem. Nem esik bántódásod. Mindjárt kapsz csemegét is, csak bírd ki egy kicsit. - ígérem a kígyónak. Tényleg nem szándékom bántani, csak szükségem van egy kicsit rá, aztán visszahozom ide, és elengedem. Szabad kezemmel a lány felé tartom egyelőre a zsákot, már ha nem menekült még el a kígyó láttán, vagy nem fog akkor visítva lelépni, ha meglátja a zsákban a döglött egeret. Nem tűnik olyannak, mint aki megijed az árnyékától, de hát én és az emberismeret... nem vagyunk túl jóban.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Szabó Lívia Lujza
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2014. március 29. 10:00 | Link

Kőszegi Brigitta Hanna

Izgatottan öltözöm, mert egy jó kis programot beszéltem meg Brigittával a réten. Ránéztem az órára és eszembe jutott, hogy 14 órára beszéltük meg a találkát, de már negyed 3 van. A nagy sietségbe még egy virágot is levertem. Gyorsan föltakarítottam és futottam a rétre. Kiléptem a szabadba és éreztem, hogy melegebb van mint számítottam ezért levettem a pulcsimat. Láttam Brigit ahogy a táskájával bíbelődik, ebből kifolyólag szerintem nem nagyon késtem el. Odamentem, köszöntem. Még nem nagyon ismerek itt senkit, de ő elég barátságosnak tűnik. Elindultunk sétálva, egy helyre ahol szép virágok tarkítják a rétet.
Egy kis lápos, nedves részéhez értünk a helynek, ahol sok béka meg gyík volt. Ott süttették kis testüket a napfényben. Az egyik varangy hirtelen rám ugrott. Megijedtem és ahogy hátra ugrottam egy tócsába léptem. Ezt a pechet. Most küldte anyukám az új cipőt. Gyorsan lekaptam a lábamról és kicsavartam. Azt gondoltam úgyis jó idő van levettem a másik cipőt is. Vittem a kezembe, hogy száradjon. Megkérdeztem Brigit, hogy nehezek e a vizsgák. Ő a vállát vonogatta. Ahogy továbbmentünk, hirtelen egy szarvas szökkent a távolban. Közelebb lopóztunk és láttunk egy egész csapat szarvast  7-en voltak. Szép barnásvöröses szőrükön megcsillant a napfény. Elbújtunk egy szikla mögé és onnan figyeltük eme csodálatos lényeket. Egy nagy agancsos egyed tűnt fel a színen. Elkezdett hangosan "bőgni". A nőstények arrébb mentek. A két ereje teljében lévő bika készült megküzdeni. Az agancsok hangosan ütődtek egymásnak. 5 percig tartott a küzdelem. A kihívó bika erősebbnek bizonyult, így övé lett a hárem.
A szarvasok elvonultak. Mi is továbbálltunk. A rét szélén volt egy kis "erdősziget" oda bementünk, majd hangos ágreccsenésekre lettünk figyelmesek.
Hozzászólásai ebben a témában
Rentai Bálint
Gyógyító, Végzett Hallgató, Végzett Diák, Iskolai dolgozó


Gyógyító || Vattacukorúrfi
offline
RPG hsz: 430
Összes hsz: 14174
Írta: 2014. március 29. 15:42 | Link

Ashley Valerie Stanwood

Az évnyitó után egész sokáig aludtam. Majdnem lekéstem a reggelit, és vércukor szintem sem volt az igazi. De már helyre állt. Feltételezem a sok újdonság, az izgalom, meg az ilyesmik emelték meg. A megfelelő főzet bevétele után viszont normális lett az érték, így most kihasználom, hogy még szép az idő, és szétnézek a kastélyon kívül. Belül ráérek majd akkor is, ha éppen nem süt a nap. Vagy ha mondjuk elkezdődnek az órák. Igaz, az "eltévedtem, és ezért késtem", valószínűleg nem elfogadható itt sem, de egyszer ki kell próbálni.
Mostanra egyébként embernek látszom. Reggelinél olyan kótyagos voltam, a szemem sem bírtam nyitva tartani, ahogy pedig a hajam állt... Hát nem csodálom, hogy egy csomóan vihogtak, de legalább lesz egy jó napjuk. Holnapra meg remélhetőleg elfejetik. Én pedig normálisan fogok kinézni. Mint most. Farmer, ing, pulcsi. A talárt egyelőre hanyagolom. Majd ha látom a többieken, akkor felveszem. De bevallom őszintén, a mugli ruhák szerintem sokkal kényelmesebbek. Persze az is lehet, hogy csak megszoktam.
Fura milyen dolgok járnak a fejemben az első napomon. Jobb is, hogy kiérek végre az épületből, és egy nagyot szippanthatok a friss levegőből. Már most nagyon tetszik az egész. Nem is gondolkozom sokáig, elindulok csak úgy, bele a nagy világba - előbb-utóbb, úgyis beleütközöm majd egy kerítésbe vagy valamibe - hogy felfedezzem a kinti világot.
Megjegyzek magamnak mindent, a fűszálakat, a bokrokat, a fákat. Így egész biztos nem fogok eltévedni. Időnként fel-felbukkannak más diákok, de nem zavarom őket. Amúgy is mit mondanék nekik? Az ismerkedés az nem így működik. Én legalábbis nem így szoktam csinálni. Hanem úgy, hogy... mit csinál az a lány ott a földön?
- Szia! Mit csinálsz? Minden oké? - lépek közelebb hozzá, és kérdezem meg bizonytalanul. Az is lehet, csak gilisztákat keres, de nem árt biztosra menni, és kideríteni, hogy nincs-e valami baja. Le is guggolok, ahogy odaérek, átkarolva a térdeim, úgy hogy a pálcám, még véletlenül se az ismeretlen lányra mutasson. Valahogy ez tűnik természetesnek. Oldalra döntöm a fejem, és úgy várom a választ.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Faggató |Leghelyesebb Levitás '14 t/ny
Schlett E. Lilla
INAKTÍV


Evilla Loveguard
offline
RPG hsz: 104
Összes hsz: 227
Írta: 2014. március 29. 22:35 | Link

Gwen

Ahogy közeledik az a pillanat, úgy egyre jobban idegeskedik Lilla is. Nagyon jól tudja, hogy nem jelent sok jót, ha eddig nem jött meg a főzete. Vagyis ez lesz a harmadik alkalom , hogy anélkül kell meglennie az elkövetkező éjjelen. Ahogy az eddig elmúlt teliholdas estéken megbizonyosodott arról is, hogy nincs egyedül ezzel a kórral, van valaki más is az iskolában, aki a bőre alatt ugyanúgy egy állat, mint jómaga. Érezte már ugyanazt a szagot, méghozzá a Rellonosok asztalától, de mindig csak kábéra tudta beazonosítani az illetőt. Egyszer már majdcsak kiderül, hogy kivel vannak így megáldva, de az azért valamennyit segített a lányon, hogy nincs teljesen egyedül. No persze.. azért lányoknak nem szokás ilyen fenevaddá válniuk, de biztos lesz belőle egyszer valami előnye. Állandóan ezt mondogatja magának.
Közeledett az éjjel, a Hold pedig majdnem teljes pompájában csillogott a felhőtlen égen. Lilla pedig mindenhol szívesebben lett volna az ilyen estéken, mint a szobájában. Magára öltött egy szürke vastag bélelésű melegítő alsórészt, pizsama felsőjét, rá a melegítő másik részét, lábára egy edzőcipőt zokni nélkül és már ki is surrant az ajtón. Szobatársai észre se vették, nem nagy vizet zavar a szőke lány. Bestiája követte, hatalmas léptekkel pedig gadáját beérve eléállt és addig ott csücsült a lába előtt, amíg Evelin végül ölbe nem vette becipzározva macska bestiája felett a pulóverét. Lassan ki is értek a friss illatoktól csurigtelt rétre, amely mindkettejüknek egy kis felszabadulást jelentett. Fülest elengedte, az pedig, mint valami úri macska, boldogan és kimérten követte a lányt, aki egész az erdő széléig merészkedett. Ott aztán leült a hűvös fűbe, hátát is a zöldre döntve. Kezeit feje alá pakolva, egyik bokáját a másik lábának térdére támasztva élvezte a természet neszeit. Macskája dorombolását mellette, az éjszakai lények zajait. Baglyok huhogását, farkasok csetepatéjának hangját egy döglött állat felett, beazonosítatlan lények elsődleges életfenntartó lépéseit. Vadászás, lakóhely keresése, harcolás az életben maradásért. Vajon ő maga ölt már meg állatokat? Farkast, kentaurt, esetleg más lényt, amikor nem volt tudatánál, még annyira se, mint általában? Ilyesfajta kérdések gyötörték, miközben cicája nyakát vakargatta, aki kényelmesen elterült Lilla hasán a dögönyözés közben.
Utoljára módosította:Schlett E. Lilla, 2014. március 29. 22:36 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Gwen Laura Kimiko Jones
INAKTÍV


=^.^= Sóginéni
offline
RPG hsz: 589
Összes hsz: 12926
Írta: 2014. március 29. 23:00 | Link

Schlett

Este van én mégis ébren vagyok. Mostanában éjszaka nem alszom sokat. Mindent jobban szeretek ilyenkor csinálni. Nem vagyok vámpír csak a sötétség jobban tetszik mint amikor tűz a nap. Éppen elindulok le a klubhelyiségbe mikor meglátok egy másik eridodnost aki kifelé siet a portrén. Nem értem miért nincs ágyban hiszen nagyon késő van. Gyorsan előveszem a láthatatlanná tévő köpenyemet felhúzom és utána iramodok. Próbálok minél halkabban menni menni de a kihalt folyosókon nagyon nehéz úgy sétálni, hogy ne visz hangozzon. Nincs egyedül, vele van egy hatalmas bundájú macska. Én is hoztam volna a kutyusaimat viszont ők mélyen aludnak és nem volt szívem felébreszteni őket. De örülök, hogy nem jönnek mert ha valami ijesztőt vagy idegesítőt hallanak ugatni kezdenek és elárulnak engem. Már kint járunk a réten mikor a lány megáll és leül egy fa tövébe, mellételepszik a macskája és elkezdi simogatni. A hold ezüstös fénye ragyogja be a teret. A távolban farkasok vonyítanak, és lágy szellő simogatja bőrömet. A fák levelei halkan susognak. A következő dolog amire felfigyelek, hogy esni kezd az eső. Felnézek az égre de egyetlen felhőt sem látok. Az ég tiszta. Elindulok a fa alá ahol a lány ül de természetesen úgy, hogy ne vegyen észre, majd én is leülök.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Másik Felem | Mesélőtárs | profi kviddicsjátékos
Schlett E. Lilla
INAKTÍV


Evilla Loveguard
offline
RPG hsz: 104
Összes hsz: 227
Írta: 2014. március 29. 23:45 | Link

- imádom a nevem Cheesy -
Gwen


Fel sem merült benne a gondolat, hogy valaki követi, de ki akarna ilyen időben az éjszaka kellős közepén nem a jó, meleg, puha, biztonságot nyújtó ágyikójában szunyókálni? Kit emészti még a gondolat, hogy képtelen aludni és nem akarja a következő naplementét követő éjjelt átélni? Csak akkor kezdett el felfigyelni a másik ember jelenlétére, mikor lefeküdt a fűbe élvezni a magányt. Még ilyenkor sem képesek az embert békében hagyni? Na de lényegtelen, majdcsak felszívódik a tag. Gondolta legalábbis a lány, ám a másik illető szaga csak nem akart oszladozni. Már épp mondott volna valamit, mikor megérezte azt az egy percet, mielőtt esni kezd az eső. Van egy pillanat, mikor a levegő illata egészen felfrissül, kitágul az élőlények orrlyuka, mindenki mélyebben veszi a lélegzetet. Ezt a percet még boldogan kiélvezte az Eridonos, majd macskája idegesen mászott le a hasáról és kezdett felborzolt szőrrel az áttetsző lányra morogni. Nem nyújthatott valami kellemes látványt, tekintve egyfelől, hogy bestia, szóval potenciálisan veszélyes és nem nagyon kedveli az idegeneket. Nem arról híresek. Ahogy ez a példány sem.
Lilla is végül felült finoman az ölébe húzva kiskedvencét.
- Minek követsz? Mi vagy te, a MI5 ügynöke?! - Dörrent rá rideg stílusban a másikra, akiről azt sem tudta, hogy Eridonos. Az illatából már megítélte, hogy fiatal és lány, aki biztosan nem Rellonos. Nem pillantott rá a világért sem, holott mostanra már elég jól kivette a köpenyes körvonalait a szemeivel. Magáról lehámozta a pulcsis réteget bebugyolálva azzal Fülest. Neki úgysem árthat egy kis eső meg hideg, a kutyák még szeretik is az ilyen időjárást, de a macskák egészen más tészta. Ez meg még annál jobban. Szóval egy szál pizsama felsőben ült hátát a fának vetve, félig-meddig várva a válaszra, de azt sem bánta volna, ha felszívódik a tag.
Utoljára módosította:Schlett E. Lilla, 2014. március 29. 23:46 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Ombozi Sára
INAKTÍV


Soha el nem némuló Sára
offline
RPG hsz: 229
Összes hsz: 678
Írta: 2014. március 30. 17:18 | Link

Médea

Sára elégedettségét csak növeli, amikor hallja, hogy a lány közelebbi kapcsolatba kerül a földdel. Miután megadta neki a nagy ölelést, ami már kijárt neki, amiért rajta jár (hogy is képzeli!), még morog is egy kicsit. Az a francba mintha simogatná Sára lelkecskéjét, megvolt a napi jó cselekedete, csak éppen magával tett jót. De mi mást várhatnánk szegény, ártatlan lélektől? Csak azt bánja, hogy az álca érdekében saját szemével nem nézhette végig a jelenetet.
Egyből leszűri, hogy a lány nem teljesen épeszű, hiszen magában beszél. Biztos volt benne, hogy nem ő tetszik neki annyira. Eszében sincs azonban engedni a kíváncsiságának, dehogy. Egyszerűen nézelődik, szívja a friss levegőt, a fák felé nyújtogatja a nyakát. Érdekli, mit rejt az erdő kicsit távolabb. Éppen eldöntené, hogy felfedezi azt a részt is, amikor maga mögül újra hangot hall. Immár biztos benne, hogy őt szólítja, meg is áll. Maga mögött összekulcsolja a karjait és úgy fordul 180 fokot a tengelye körül. Érdeklődve mereszti zöldjeit a helyzeten. Az előbbi áldozata immár egy kígyóval a kezében kuncsorog segítségért. Pár lépést közelebb megy, a biztos tudattal, hogy eme delikvens nagyon nem százas.
- Eszem ágában sincs. - Válaszolta bájos mosollyal a segítségnyújtást illetően. Ő nem az a fajta, aki csak úgy segít, ingyen és bérmentve. Na nem, esze ágában sincs. És ha valaki azt mondja, ez rossz tulajdonság, hova tovább, gonosszá teszi... csak annyit mondanék neki, hogy soha, senki nem fogja kihasználni őt. Akik csak feketén és fehéren látják a világot, nagyon nehéz dolguk van Sárával. Hiszen ő a tökéletes, az előre megálmodott, az ősi szürke, az átmenet a jó és a rossz között.
- Persze... ha tudsz cserébe ajánlani valamit, lehet, hogy elgondolkodok.
Amikor ezt mondta, ravasz pillantását futtatta végig a lányon. Médea nem tűnt fiatalnak első pillantásra sem. Ettől függetlenül nem elég, hogy kígyókat fogdos a réten, nem készül fel arra, hogyan fogja őket elrakni. Meg persze nem utolsó sorban beszél a fogolyhoz, ami pedig szintén arra enged következtetni, hogy bolond.
Sára ebben a pillanatban kezdett el kombinálni, a lányt nézve és válaszát várva. Ha ilyen bolond dolgokat csinál, talán elég bolond ahhoz is, hogy neki megcsináljon valamit. Talán elég naiv, hogy ki tudja használni kicsit a céljaira. A lehetőségre pedig azonnal elkezdett kombinálni az agya, hiszen pontosan egy ilyen lehetőségre várt. Bájos mosolyra húzódtak ajkai.
- Igazából én már tudom is, milyen szívességet kéne megtenned nekem cserébe. Megírni és elküldeni egy baglyot, ennyi az egész. Mit gondolsz, megéri?
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában


WE'RE THE OMBOZIS
Aranyvérű Boszorkány Egylet tagja
Weöres Ioana Médea
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2014. március 30. 17:47 | Link

Sára.

Nem szokott különösebben érdekelni, ki mit gondol rólam, mert ha így lenne, valószínűleg nem ücsörögnék itt siklóra vadászva, hiszen kígyóból sem teszi meg akármilyen. Keresgélhetnék viperát is, de ha valakit megmar netán, elég gyorsan szedhetem a sátorfámat és kereshet nekem apu újabb iskolát. Nem kellene. Már majdnem feladom azonban a keresgélést, amikor valaki meglök, és miközben feltápászkodom, az orrom előtt bukkan fel a rézsiklók egy szemlátomást még nem tökéletesen kifejlett, de azért gyönyörű példánya. Elkapnom is sikerül, viszont arról kissé elfeledkeztem, hogy a zsákot talán előre ki kellett volna nyitni. Nem számoltam minden egyes változatával az eseményeknek. Ejnye, ejnye, Médea, mit mondana most Teleki tanár úr? Már megint csak azt vettem figyelembe, ami engem érdekel, és minden egyebet sikerült figyelmen kívül hagyni. Az nem segít a helyzeten, hogy tudom, hogy több-kevesebb figyelemzavar az Asperger-szindrómához szinte minden esetben társul, és én sem maradtam ki ebből a természet adta jótékony kis kettő az egyben opcióból. Még a végén nem lett volna annyi bajom belőle, mint amennyi lenni szokott. Siránkozni azonban ezen végképp fölösleges, megvannak ám az előnyei is a gondjaimnak, leszámítva ezt a szerencsétlen helyzetet, hogy itt ácsorgok, jobbomban egy vergődő kígyóval, balomban meg ott a zsák, amit nehezemre esik kinyitni fél kézzel. Szétnézve az első közelemben felbukkanó emberre esik a választásom segélykérés tekintetében - egy szőke lányra, akit meg is szólítok. A válasz nem éppen kedvemre való, de még egy próbát megér, hátha az meggyőzi, hogy ez a kígyó a kezemben néhány nála jóval kisebb élőlényen kívül senkire és semmire nem jelent veszélyt.
- Ha ő tűnik túl ijesztőnek, nem kell tartani tőle. Csak egy Coronella austriaca, emberre egyáltalán nem veszélyes. - közlöm a fontos információt, azonban még egy fél perc sem telik el, mire kiderül, hogy talán nem is a kezemben található kígyó a fő oka az ellenkezésnek, hanem egy esetleges üzleti alap hiánya. Nahát, hogy az emberek mennyire szeretnek mindenből kihozni valami nyereséget maguk számára. Ezért sem szeretem őket. Veszek egy nagy levegőt, és kifújom, majd megvonom a vállam az ajánlatára.
- Az attól függ, kinek és mit kellene megírni. - jelentem ki, hülye azért nem vagyok, hogy netán rám sózzon valami fenyegető levelet vagy ki tudja, mit, hogy aztán engem szedjenek elő érte a végét. Szó se róla. A tudomány sok áldozatot követel, de ez nem tartozik a szükségszerűek közé. Addig is, amíg eldönti, hogy közli-e a részleteket, vagy sem, megpróbálom a fogaim segítségével meglazítani azt a csomót, ami utamat állja a kígyó említett zsákba való tuszkolásának. Talán egyedül is sikerül mégis megoldanom az egészet, és akkor nem kell semmiféle üzletbe belemennem.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Ombozi Sára
INAKTÍV


Soha el nem némuló Sára
offline
RPG hsz: 229
Összes hsz: 678
Írta: 2014. március 30. 19:33 | Link

Médea

Amikor a lány azt hiszi, hogy a kígyó tűnik túl ijesztőnek Sára számára, némi kuncogás szalad ki ajkain, majd megrázza a fejét és úgy pillant rá újra. Félni? Egy ilyen kis kígyótól? Messze áll az tőle, de sosem segített még senkinek csak úgy. Nem is érti az önzetlen embereket, mert az ő szótárában nincs önzetlen. Az övében csak a balek szerepel, akit ki lehet használni és a többi emberhez hasonlóan ő is kihasznál minden ilyen alkalmat. Igazából magát is hülyének tartaná, ha nem használna ki minden lehetőséget. Az ambíciót talán a homlokára lehetne pingálni.
Abban a pillanatban, hogy Médea megkérdi, milyen levélről van szó, sóhajt egyet és lehajtja a fejét. Egy ideig a földet nézni, a fűszálakat vizsgálja, mintha olyan érdekesek lennének. Közben pörög az agya, egy ideig csendben van, majd egyenes frufruja mögül, megrebben őzikeszemekkel pillantott fel Médeára.
- Egy olyan levélről, amit én képtelen vagyok megírni. Fel is adom, csak írd le a gondolataimat, kérlek.
A kérlek, a varázsszó is elhangzott. Közben nyelt egyet és közelebb lépegetett a lányhoz a réten, közben a kígyót nézte, mintha annyira érdekelné. De hamar kiderül, miért közeledett. Amikor következőleg megszólal, ismét nem néz a lányra, mintha nem tudna egyszerűen a szemébe nézni és hangja halkabb, mint az előbb.
- Egy nagyon bonyolult kapcsolatban vagyok, harmadikként. Nem bírom, muszáj elmondanom a másik nőnek, hogy a férfi, akit szeret... nem az, akinek gondolja.
A végén teljesen elhalkul, csaknem elcsuklik a hangja és újra Médeára emeli zöld tekintetét. Vesz egy mély levegőt, gyorsan megrázza a fejét, majd mosolyt erőltet az arcára. Nem olyan nagy dolog, de szüksége van arra a levélre, remélhetőleg a lány is hamar belemegy. Neki csak pár perc, Sárának viszont komoly gondokat okozhat, ha az ő kézírásával megy az üzenet.
Hogy miért? Mert a történet kicsit sántít, nem éppen erről van szó. A levélben igazat mondott és tényleg szüksége van rá, de hacsak Médea nem nagyon profi ebben, valószínűleg nem tűnik fel neki, hogy hazugság van a háttérben.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában


WE'RE THE OMBOZIS
Aranyvérű Boszorkány Egylet tagja
Weöres Ioana Médea
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2014. március 30. 20:56 | Link

Sára.

A nagy lelkesedés láttán az első gondolat az a fejemben, hogy talán a kígyó az ijesztő. A legtöbb ember nem ismeri a kígyókat annyira, hogy tudja, melyik faj mérges, melyik nem, láttam olyanokat, akik még a viváriumban az üveg mögött található kígyóktól is nagy távolságot tartottak, és ijedten léptek odébb a benti legkisebb mozgásra még a siklóknál is, a viperákat pedig egyenesen elkerülték. Ennek tudatában közlöm inkább, hogy a kezemben lévő egyed nem mérges, nem is igazán veszélyes, csupán épségben kellene bejuttatnom az épületbe, meg aztán majd ha mindennek a végére értem, akkor vissza is ide. Lehetőleg. A szőke lánynak viszont mintha továbbra sem akaródzana segíteni egy igazán keveset, mint kiderül, azért, mert az ellenszolgáltatás nélkül önzetlen cselekedet lenne. Bizonyára belepusztulna a legkisebb nem csere-alapú segítségbe is. A javaslattal már azonnal jön, hogy írjak meg helyette egy bizonyos levelet, de előbb érdekelne, miféle levélről van szó. Nem akarnék különösebb összetűzésbe keveredni senkivel sem, mert az illető az én kézírásommal kap képhez bármilyen számára nem kívánatos tartalmat. A tekintetét elkerülöm, bármennyire is szeretne mindig mindenki egyenesen a szemembe nézni, de azért feltűnik, hogy mintha az arckifejezése változott volna. Sose tudtam ezeket megnevezni, a lényeg, hogy más. Biztos ez is valamiféle taktika, ki tudja, ennek ellenére figyelmesen hallgatom. Szerelmi háromszög. Aha. Egy téma, amihez nekem az égvilágon semmi közöm, és inkább nem folynék bele, ha választhatok. Megvonom a vállam a végére.
- Ha nem lát az orránál tovább, hagynám a helyedben, hogy szenvedjen tovább. - mondom ki a meglátásomat az ügy kapcsán. Az esetek kilencvenkilenc százalékában nem hat meg, de még csak nem is érdekel senki más problémája, a maradék egy százalék pedig még nem fordult elő, de sose lehet tudni, mi történik még a jövőben.
- Különben miért nem írod írógéppel? Nem hiszem, hogy ne létezne egy az iskola épületén belül és ha le is lehet nyomozni a betűtípus meg egyéb részletek alapján, mégsem a tied, és hacsak nem valami hatóságival hozott össze a sors, aligha hiszem, hogy lenyomoztatna bármit is bárki ebben az esetben. - teszem még hozzá az imént mondottakhoz. Teljesen logikusnak látom az írógépet, mint megoldást, ebben az esetben, közben meg most már lassan tényleg elkezdek lemondani arról, hogy segít egyáltalán, viszont foggal mintha mégsem nagyon akarna sikerülni azt a csomót kioldani.
- Ehh... segíts már egy kicsit, és ha ennyire a cserekereskedelem híve vagy, segítek találni neked valahonnan egy írógépet. - ajánlom végül kissé módosítva az eredeti ellenszolgáltatás ötletét, és kíváncsi vagyok, ebbe belemegy-e.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Ombozi Sára
INAKTÍV


Soha el nem némuló Sára
offline
RPG hsz: 229
Összes hsz: 678
Írta: 2014. március 30. 21:50 | Link

Médea

- Nem tanácsot kértem. - Emlékeztette a lányt, amikor egyszerűen azt mondta, hogy ő a helyében nem szólna bele. Márpedig Sárának bele kell szólnia ebbe. Muszáj beteljesítenie a bosszúját, hiszen nem is ő lenne, ha nem tenné meg. Igazából senki nem szórakozhat vele, csak úgy. Ha ő tönkre akar tenni valamit, azt ne merje senki megmenteni. Ettől függetlenül továbbra sem viselkedik hidegen a lánnyal.
- Ez egy jó ötlet. - Vallotta be bólogatva, nem volt egy túlzóan büszke személyiség. És ezen a ponton felcsillant a szeme, ahogy Médeára pillantott. Okos, kitűnően okos, ez már most feltűnt neki. Ezt pedig hasznos tulajdonságnak tartotta. Azonnal elkönyvelte, hogy megtartja őt. Nem feltétlenül avatja majd be az ügyeibe, eszében sem volt bízni benne. Egyszerűen csak megfordult a fejében, hogy ha valami jó ötlet kell, legközelebb is hozzá jön majd. Megkeresi, zaklatja, kihúzza belőle. Nagyon tetszik neki, hogy nem az a buta kis bárányka, aki elsőnek tűnt.
- Nem, semmi hatósági ügy. - Rázta meg a fejét nyomatékosításképp, majd tovább gondolkozott a lányon. Eszes, nem túl naiv, de nem is egy gyáva lány, meg mer fogni egy kígyót. Azonnal levette, hogy megéri nem felbosszantani és rendesnek lenni vele. Innentől kezdve pedig Médeának nyert ügye volt, a szent cél érdekében tudott ő akármilyen lenni. Még egészen elragadóan kedves is. Szóval amikor újabb ajánlatot tett, sóhajtott egyet és elvette tőle a zsákot.
- Na jó, nem kell semmi, nem bírom tovább nézni, ahogy szenvedsz. - Mosolyodott el, majd kinyitotta a zsákot. A döglött egérre, amit benne talált, egyszerűen elfintorodott. Aztán odatartotta Médeának, hogy rakja bele az állatot, ha már olyan régóta fogva tartja. Bár szöget ütött a fejében, hogy ennek a bolondnak minek kell ennyire az állat. Egy ideig csendben figyelte, mi történik, aztán halkan megkérdezte.
- És minek amúgy a kígyó? Bántani nem akarod, gondolom, akkor már megtetted volna. - Állapította meg aprót bólintva.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában


WE'RE THE OMBOZIS
Aranyvérű Boszorkány Egylet tagja
Weöres Ioana Médea
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2014. március 31. 14:44 | Link

Sára.

- Nem tanácsnak szántam. - vonom meg a vállam a replika mellé, végtére is amit mondtam, az pusztán a túl hangos gondolkodás eredményeként hozzá is eljutó véleményem volt. Mit érdekel engem igazából, mibe ártja bele magát, és mibe nem, legfeljebb a logikát nem látom, hogy egy önzetlenséget a legkisebb mértékben is kerülő ember miért akar ennyire a tudtára hozni valakinek egy ilyen tényt meglepően nagylelkű és jótét módon, de ő tudja, mi is motiválja erre. Különben is, most sokkal jobban foglalkoztat a félelem kérdésköre, meg még jobban az olyan fóbiáké, amelyek inkább bírnak társadalmi háttérrel, mint bármilyen személyes tapasztalati alappal. A tanulmány alapjául szolgáló kísérlethez az egyik alapfeltétel, névlegesen a kígyó már megvan, most csak be kell vele sétálni az iskolába és elengedni, aztán kezdetét veheti a munka, némi szórakozással fűszerezve. Csupán biccentek a kapott elismerésre, miszerint jó ötlet, amit mondok, de hát miért is ne lenne az. Ha nincs jó ötletem, inkább meg sem szólalok.
- Akkor az esélye, hogy kiderül, hogy te írtál egy gépelt levelet, gyakorlatilag egyenlő a nullával. - jelentem ki az esélyek rövid ideig tartó latolgatása után, hiszen ha semmi köze az ügynek rendőrökhöz, aurorokhoz és egyéb hasonló szakmájú egyénekhez, nem hiszem, hogy bárki is különösebb nyomozásba kezdene. Apropó, nyomozás, elő kellene keresnem Sherlockot is valahonnan, meg kitalálni, honnan fogom én elérni az internetet. Ez a fránya mágikus környezet kiüt minden elektromos dolgot, a telefonom is meghalt és apu szerint rúnákkal működne csak. Az is újabb kör, mire esetleg elintézem, hogy megoldják. Ki kellene próbálnom, hátha Bogolyfalván nem olyan kerge ez a ketyere, mint itt, de mégis a tapasztalat kell, hogy aztán írni tudjak róla, addig elér ezt is megoldani. A kígyó mintha kezdené feladni a vergődést, talán kezdi felfogni, hogy most nincs menekvés, noha tényleg tervezem visszahozni. Remélhetőleg senki nem csapja majd agyon. A zsákkal hiába kínlódok közben, foggal nem megy ez a hadművelet, viszont végre a lány meggondolja magát és kinyitja nekem. Egészen tetszik, hogy az egértől se kezdett esztelen visításba, csak egy fintort észleltem, ahogy futólag sikerült végignézni az arcán. A rézsiklót a zsákba tuszkolom, majd ismét összehúzom a zsinórt és csomót kötök rá. Eddig tökéletes.
- Köszönöm. - mondom egy elégedett és ugyanakkor hálásmosoly kíséretében, majd megrázom a fejem arra, amit mond.
- Nem, az nincs szándékomban, csak egy kísérlethez kell. Remélem, majd más sem fogja bántani közben. Igazán szép példány, kár lenne érte. Ha kíváncsi vagy arra, hogy ki mennyire fél tőle, esetleg csatlakozz, bár még nem döntöttem el, hol engedem el... valami jó ötleted rá esetleg? - kérdezem végül, még nagyon jól úgysem ismerem az iskolát. Az egyetlen helyszín, amit inkább kizárnék, az a Levita tornya. Nem sok kígyókedvelő van mifelénk, és valószínűleg azonnal rám mutatna minden jel, ha bármi baj származna az egész dologból. Még nem ment el teljesen az eszem, hogy első héten kirakassam magam a lehető legrövidebb úton.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Ombozi Sára
INAKTÍV


Soha el nem némuló Sára
offline
RPG hsz: 229
Összes hsz: 678
Írta: 2014. március 31. 19:31 | Link

Médea

Amikor Médea közli, hogy nem is akart tanácsokat osztogatni, Sára szintén egy egyszerű vállrándítással intézi el az egészet. Nem számít neki annyira, mit gondol a lány és kicsit meglepő számára, amikor azt érzi, ez fordítva is igaz. Magában vigyorog, ritkán találkozik hozzá hasonló személyiséggel, de ilyenkor mindig felcsillannak zöld szemecskéi. Alapból nagy előrelépés volt, hogy Médea felkeltette az érdeklődését, először azzal, hogy kicsit bolond, másodszor pedig azzal, hogy okos, igazán okos. Ez pedig Sárának még jól jöhet, ő sincs híján sütnivalóból, de elismeri, ha valaki jobb nála valamiben. Biztos benne, hogy ha most elválnak útjaik, nem tűnik el az életéből örökre. Kipróbálja az ötletét, úgy dönt, megbízik benne (valaki jegyezze fel a naptárba!) és ad egy esélyt a dolognak. Ha beválik? Visszajön még ötletért, és talán a kék lányka megbánja, hogy ilyen okos. Talán.
Viszont ezen oknál fogva kedvesnek kell lennie vele, amennyire csak tud. Korrigálni kell, ha már nem olyan szépen indított, mint kellett volna. Hamar változott az állás, változott Sára is. Amikor Médea azt mondta, így nem kell félnie, figyelmesen bólogatott rá, majd segített neki elrakni a kígyót a zsákba. Bezsákolni. Ha legközelebb megkérdezi valaki, mit csinált a réten, azt mondja, zsákoltak, palánk nélkül. Néha még magát is lefárasztja a hülye szóvicceivel, gyorsan megrázza a buksiját, hogy kiürítse.
A levitás viszont elmosolyodik, amikor Sára segít neki, meg is köszöni, ő pedig egy szintén bájos, őszintébb mosollyal válaszol neki, miközben a kígyót elrakják, ő pedig gyorsan behúzza a zsák száját, mielőtt még kiszökhetne. Bár a lány már eléggé lefárasztotta, nem szívesen mászkálna egy újabb példány után. Hallgatja Médeát, ahogy a kísérletéről mesél, közben az arcát nézi.
- Kísérlet? Miféle kísérlet? - A kísérlet szóról Sára agyába azonnal laboratóriumi képek ugranak, injekciós tűk, szíjak, különféle kínzóeszközök és ismeretlen eredetű vegyületek. Egyik sem tűnik jó hatással a kígyóra. Főleg a "remélem más sem fogja bántani" rész sántít neki. Bár nem hinné, hogy Médea valami nagy kutatócsoport tagja, akik hobbiból kígyókat kínozgatnak, nem naiv ő. Ennek ellenére szerette volna tudni, milyen kísérletben is segédkezhet. Nem ment volna bele vakon, ebben hasonlított a két lány. De aztán ahogy Médea folytatja, hamar megkapja a választ. Kikerekedett, zöld szemekkel nézett rá.
- El akarod engedni valahol? - Kérdezte, miközben a zsákot, majd a lányt nézte, eleinte kicsit döbbenten, majd lassan elvigyorodott. - Ahol éppen elegen vannak, segítek keresni egy helyet, ami diákokkal van tömve. - Válaszolta lelkesen vigyorogva, közben pedig körbenézett. Biztos volt benne, hogy a kastélyba be kéne menniük, hisz ott nagyobb meglepetés lehet egy kígyó, meg persze itt nem igazán jártak. Nem is értette, a diákok hogy a fenébe nem bírják ki, hogy ne járjanak ki a kastélyból ilyen időben. Ő már biztosan beleőrült volna.
- Honnan tudsz ennyit a kígyókról? - Kérdezte, mert feltűnt neki, hogy a levitás már korábban is beszélt róla, tudta, hogy nem veszélyes, a latin nevét is említette. Ebből arra következtetett, hogy ért a kígyókhoz. Bár nem tudja, hogy lehet ilyen dologgal foglalkozni, de biztos mások sem értik meg az ő szenvedélyét a művészet iránt. Lehet, hogy Médea szenvedélyei a kígyók? Ki tudja.
- Ombozi Sára vagyok. - Mutatkozott be végül, majd újra mosoly terült el az arcán. Végtére, ha már együtt akartak egy kis életet vinni az iskolába, illett volna tudniuk egymás nevét, nem? És ha ő nem akarja megmondani, majd kezdi ő a bemutatkozást.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában


WE'RE THE OMBOZIS
Aranyvérű Boszorkány Egylet tagja

Oldalak: « 1 2 ... 8 ... 16 17 [18] 19 20 ... 28 ... 56 57 » Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda FórumA kastélyt körülvevő vidék