32. tanév, szorgalmi időszak
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Hírek: Megjelent az Edictum legújabb száma!

Megnyitotta kapuit a Karácsonyi vásár és a Korcsolyapálya a Boglyas téren!

Kérünk mindenkit, hogy ellenőrizzétek a drive-ban beadott multikarakterek esetén a hozzáférési beállításokat! Akiét nem tudjuk megnyitni vagy elolvasni, azét automatikusan elutasítjuk!
Bagolykő Mágustanoda FórumA kastélyt körülvevő vidék

Oldalak: [1] Le | Téma száljai | Szál kezdő | Témaleírás
Aileen Aurora
INAKTÍV


Csillámhercegnő | Legcukibb | Móki
offline
RPG hsz: 390
Összes hsz: 5022
Írta: 2014. március 18. 18:04 | Link

Tender professzor - Vizsgaidőszak vége, a tanulmányi szünet előtti nap

Most, hogy letudtam végre minden vizsgámat, és természetesen mindegyiken kiváló érdemjegyet szereztem, biztos lehetek benne, hogy jövőre végzős leszek. Hogy mi lesz utána, arról fogalmam sincs. A gyógyítói álmaimat egy jó ideje félreraktam már, hiszen én vagyok az, aki gyakori ispotálylátogatásra szorul, így pedig hogy tudnék bárkin is segíteni? Ráadásul az állapotom kicsit sem javul, sokkal inkább romlik, ezért nincs is okom hinni abban, amit a gyógyítók a hátralévő időmről jósolnak.
Apropó jóslás. Még mindig a kezemben tartom a reggel kézhez kapott üzenetet, miszerint a jóslástant tanító professzor látni kíván engem, mert van valami, amit meg kell beszélnünk a "vizsgán nyújtott teljesítményemmel" kapcsolatosan.
Épp ezért vagyok most itt a réten, pedig a mai napot a szobámba zárkózással és kisebb depressziós elmélyüléssel akartam tölteni. Nagy valószínűséggel amúgy sem tehettem volna ezt, hiszen Alex vagy Runa biztosan kirángatott volna a szabadba, de a kedvem mostanában - egészen pontosan tavaly nyár óta - nem a legjobb, és valahogy jól esik bosszankodni apróságokon. Addig sem kell a komolyabb dolgokra figyelni.
Egyébként nem értem, hogy mit szeretne tőlem a tanár úr, mert bár azt el kell ismernem, hogy nem szerepeltem éppen kirobbanó formában a vizsgáján, de azért nagyon pocsék sem voltam, elvégre akkor nem adta volna meg a legjobb jegyet rá. Lehet, hogy hallotta, mi a helyzet velem, és megszánt? Talán a többi tanár is csak sajnálatból adott kiválót a dolgozataimra? Nem, ez lehetetlen. Az itt tanító tanárok rangján aluli lenne, ha egy diákot nem az érdemei és tudása alapján osztályoznának. Utoljára kivételezést a mugli iskolámban láttam, de itt, Bagolykőn ilyet el sem tudok képzelni.
Várakozás közben kisebb kört taposok az élénk színű fűbe, mert egy pillanatra sem tudok megállni. Mióta megtudtam, hogy haldoklom, nehezemre esik semmit sem csinálni, kivéve persze, ha elmerülök sötét gondolataim mély mocsarában. Egy pillanatra visszanézek a kastély felé, és megpillantok egy taláros alakot, amint épp kilép az ajtón. Meglehet, hogy a tanár úr az, de én inkább nem indulok el felé, mert meglehet, hogy tévedek, és amúgy is a rét szerepelt a levelében, mint találkozási helyszín.
Egyébként ezt sem igazán értem. Miért pont itt? A professzor úr szobája, vagy a tanterem nem lett volna jobb? Talán, ha majd megérkezik, mindent megmagyaráz. Ha mást nem is, azt biztosan, hogy miért is kellett találkoznunk.
Hozzászólásai ebben a témában

Carl Tender
INAKTÍV


Mara tofumanui pe lepke
offline
RPG hsz: 85
Összes hsz: 183
Írta: 2014. március 19. 12:00 | Link

Aileen

 Sokakban találtam már meg a reménysugarat és nem is tudom tévedtem-e már valaha. A tantárgyamat legaktívabban tanulók az alsóbb évfolyamokban vannak. A jövőbe látás nagyon veszélyes lehet és rémisztő. Megkell rá érni fejben és szellemben. Az instabilitás nem megengedett. A jó jós, olyan mint a pók mikor levedli bőrét. Ha kizökkentik elpusztul. Csupasz elmével kell belelátni az éterbe.
 A vizsga azért volt tanulságos, mert a szorgalmit írni nem szerető felsőbb évesekről megtudtam, hogy kikkel volt dolgom egész évben. Mivel elméletet tanítok és a vizsgának volt gyakorlati része is, ezért mind ők, mind én meglepődtem egy-egy jelenésen. Minden vizsgázó kapott egy csésze teát. Először a gőzét kellett belélegezni, majd meginni. Egyszerű kamilla tea volt. Ellazította a testet és megnyitotta az elmét. Aztán csukott szemmel kellett egy gömbfelületről érzéseket mondani, benyomásokat. Sokan nagyon koncentráltak és mégsem tudtak lényegeset látni. Vannak a teljesen szkeptikusok is, őnekik egyik része vizsgaszituációban teljesen bepánikol és a kamilla-tea sem segít, illetve vannak olyanok akik a tudtomra kívánják adni, hogy ők amúgy sosem hittek ebben a tantárgyban. Ilyenkor mindig mosolygok belül, mert bár ezt ők csak most mondják ki, én az első perctől érzem az alkalmatlanok közelségét.
 Aileen elméleti válaszai lehengerlőek voltak, mert nem az órán tanultakról beszélt. A világ minden tájára kitekintve, vallásokon és kultúrákon keresztül beszélt nekem a kapott témáról, ami egészen felvillanyozott. Érezni lehetett, hogy nem tanult szöveget mesél, hanem tudva-tudottat. Kíváncsian vártam a gyakorlatot, őrajta nem éreztem félelmet, vagy feszültséget. Semmi görcsösség nem volt benne, és ez engem még jobban felcsigázott.
 Ő nem kapott teát. Mivel nem láttam rajta szükségét, hogy bármi szerrel kikapcsoljam az elméjét, nem akartam hókusz-pókuszolni. Látszott rajta, hogy ő így is nyugodt. És én tudtam, hogy jól fog teljesíteni.
 Bizonyára mostanáig nem tudja milyen lenyűgöző volt a jóslata. Csak beszélt és beszélt, úgy, hogy az magamra emlékeztetett. A gömbfelület beindította érzékelőit és töményen továbbította a különböző információkat. Mikor végzett lemondóan nézett rám és kisétált. Láttam rajta, hogy fogalma sincs arról milyen szakszerűen dolgozott. Akkor még igazából nekem sem!
 Beszélt nekem piros sárkányról, fákról, tóról és ajtó nyitásról. A következő vizsgázó a piros színről tartott előadást. A Rellon ház diákja volt és jóslatában erdőben járt, egy tónál. A gondolatát nem tudta befejezni a gyakorlatiságnál, mert igazgatónk váratlanul belépett az ajtón vizsgát látogatni.
 Így történt tehát, hogy Aileen meglátta a következő vizsga forgatókönyvét. Így lett egy jó jóslatból nagyon jó. De ő ezt még nem tudhatja.
 Kisétálok a megbeszélt helyszínre. Már vár engem. Most is ugyanolyan feszültségmentesnek tűnik, mint a vizsgán. Talán nem a jósláshoz, de ebben a lányban biztosan nagy energiák vesztek el. Ha a jövőbelátáshoz, akkor viszont nekem kell kiderítenem. Hozzá sétálok, ő már akkor rám figyel.
 -Szia! Szép időnk van, igaz? - engem idegesítene ez a kérdés, de valahogy mégis csak elkell indítani egy beszélgetést. - Gyere, sétáljuk! -végig járunk a kellemesen hűvös tavaszi időben a réten. Nagy levegőt veszek és rendezem gondolataimat.
 -Valószínűleg nem tudod milyen szépen teljesítettél a vizsgán. Először én sem tudtam. Tudod, ha valaki olyan bátran beszél, mint te, sokszor nem is hallgatom végig a mondandóját, már megadom neki a jobb jegyet. Ez azért van, mert a jóslástant nem szabad úgy tanítani, hogy csak a valós víziókat értékeli az ember. Ha valaki kinyitja az elméjét és ostobaságokat mond, az sem baj. A lényeg az elme szabadjára engedése és ez magának dicséretesen sikerült. Nem tudom emlékszik e még a pirosra, a sárkányra, a tóra és fára a jóslatában; majd a váratlanul kinyíló ajtóra. - bár pont azt ecseteltem mennyire nem figyelek egyes feleletekre, érzékelheti, hogy az övére igen, hiszen pontos képeket idézek belőle. Elmesélem neki miként igazolódott be amit látott a következő vizsgázó felelete során.
 Tovább sétálunk. Közöttünk nagy a csend, de komoly súllyal bír. Érzem ahogy megemészti amit mondtam neki. Ha fele olyan boldog, mint én akkor már nyert ügyünk van. Akadnak olyanok, akiknek az első jóslat félelmet okoz. Lehet ő is elszalad majd. Vannak olyanok is, akik örökre bezárkóznak és nem nyitják ki többet elméjüket, vagy kinyitják de sosem közvetítik senkinek vízióikat. Énnekem komoly emlékezetkiesésem volt. Máig nem tudom felidézni első komoly látomásom részleteit. Sem a helyszínt ahol bekövetkezett. Egyszer Keiko segítségével már rátaláltam arra a nőre egy emlékemben, aki előidézte a látomásaimat, de az emlék megszakadt.
 Amit biztosan tudok, hogy Aileent nem szabad olyan veszélyeknek kitennem, mint amilyeneknek engem tettek. Lehet nem lesznek mindennaposak a látomásai, mint nekem, de nem akarom, hogy hetek, sőt hónapok essenek ki a fejéből. Az emlékekre komoly szükség van. Persze életünk még hosszan nyúlik el, de nem szabad belőle sokat elvesztegelni.
 -Lényeg a lényeg, én már téged nem tanítalak. Ötödikes leszel és én négy évig tanítom a jóslást. Pont abban az időszakban, amikor még nem teszlek ki nektek komoly veszélyeknek, csak terellek titeket az úton. Benned viszont láttam a folytatás lehetőségét. Ha szeretnéd, szívesen foglalkozok veled heti pár alkalommal. Megtanítalak téged egy-egy praktikára és arra, hogyan kell veszélytelenül, szakszerűen uralni erőidet. Úgy gondolom megvan benned a jövőbelátás képessége. Ez nem jelenti azt, hogy nem tévedhetek. Lehet csak túlbecsüllek és a látomásod egy puszta véletlen volt. Az elkövetkezőkben ezt szeretném kideríteni.
Hozzászólásai ebben a témában
Aileen Aurora
INAKTÍV


Csillámhercegnő | Legcukibb | Móki
offline
RPG hsz: 390
Összes hsz: 5022
Írta: 2014. március 20. 23:38 | Link

Tender professzor

Valóban a tanár úr volt az, aki nem is olyan rég kilépett a kastély ajtaján, és most éppen felém tart. Kicsit kezd nyugtalanítani ez az egész beszélgetés dolog, de azért nem is rágom le a körmömet miatta. Úgy érzem, hogy az elméleti rész kifejezetten jól sikerült, könnyű kérdést kaptam, bár lehet, hogy csak nekem könnyűt. A gyakorlat azonban nem az erősségem. Kékessy tanárnő megdicsérte a tarot kártyás jóslatomat egy korábbi vizsgán, de nem hiszem, hogy azért, mert a jóslatom volt jó, egyszerűen sokat beszéltem, és tudtam, hogy melyik kártya mit jelent az adott helyzetben.
Tender professzor nem sokat mondott a vizsga után, én meg csak arra emlékszem, hogy mindenfélét összehordtam, ami éppen eszembe jutott. Bár közben mintha tényleg láttam volna dolgokat a gömbben, de akkor csupán az üvegre vetődő árnyékoknak gondoltam mindegyiket. A jóslás a családomban nem igazán elfogadott mágiaág, elvégre apám tudós ember, nagymamám pedig nemhogy kettő, de szerintem legalább három lábbal áll a földön, és egyáltalán nem hisz abban, hogy léteznek valódi jóslatok.
Engem különösebben nem érdekelt soha, hiszen gyógyító akartam lenni, ezért inkább a gyógynövénytan, bájitaltan és a gemmológia felé fordultam. A nyáron pedig kaptam egy jóslatot, bár nem valódi jóstól, szóval valószínűleg a szó szoros értelmében nem nevezhető jövendölésnek, mindazonáltal bombabiztos előrejelzés: nyolc évem van hátra. Ezek után szerintem nem csoda, ha nem nyűgöz le a próféciák világa, hiszen nekem valójában már nincs is jövőm.
Közben megérkezik hozzám a professzor, úgyhogy depresszióba hajló gondolataimat egyelőre félreteszem.
- Jó napot! - viszonzom a köszönését, kérdésére azonban először nem tudok reagálni. Ezt egy olyan embertől, akivel véletlenül futok össze valahol könnyebben megemészteném, de hát ő hívott ide, valószínűleg nem az időjárásról akar velem fecserészni. Ráadásul engem már egy ideje egyáltalán nem érdekel, hogy felettem éppen süt a nap, vagy borult az ég, a rossz és a jó idő is el fog múlni előbb vagy utóbb. - Ha maga mondja - vonom meg végül a vállam, letudva ezzel az időjárási kérdés problémáját, majd egy bólintással követem a lassan elinduló tanárt.
Amit azonban mond sokkal nehezebb megemészteni, mint azt gondoltam volna. Persze közben felvonom a fél szemöldököm, mikor ahhoz a részhez ér, hogy az sem baj, ha a diák baromságokat mond, a lényeg, hogy szabad legyen az elméje. Nekem, aki általában a tudományosan igazolt - még, ha varázstudományosan is - tények világában él, ez nagyon lila megfogalmazásnak hangzik, de ezen azonnal túllépek, amikor végre elmondja, hogy miért is hívott ki ide.
Egy darabig némán ballagok mellette, és úgy érzem, hogy az agyam valahol jóval mögöttünk van, pontosan ott, ahol elhagytam, amikor ő kifejtette, hogy talán van némi jóstehetségem. Ahogy meséli, újra eszembe idéződnek a képek, amiket akkor láttam, de csupán képzeletem barangolásának hittem, és egy pillanatra még fejet is hajtok magamban az oktató kitűnő memória előtt.
Nem tudom, hogy mit kéne éreznem, vagy mit kéne mondanom. Igazság szerint ez az egész eltörpül amellett, hogy halálos beteg vagyok, viszont hónapok óta ez az első dolog, ami tényleg igazán megmozdított bennem valamit. Azt hiszem, kíváncsi vagyok. Tudni szeretném, hogy mennyire vagyok jó benne, hogy meddig mehetek el, hogy valójában mire is jó ez az egész. Múlt nyár óta nem érdekel semmi, de most hirtelen annyi mindenre vagyok kíváncsi, hogy úgy érzem, a rengeteg kérdéstől szétrobban az agyam.
A professzor úr folytatja a tudnivalók sorolását, bár egy részével már tisztában voltam eddig is. Tudtam, hogy ez volt az utolsó jóslástan vizsgám, de azt sosem gondoltam volna, hogy valaha egy tanártól ilyen ajánlatot kapok. Persze azért a végén jön a hidegzuhany: lehet, hogy az egész félreértés, és valójában nincs is semmilyen képességem. A prof ért hozzá, hogyan lombozza le az embert. Ennek ellenére szívesen eljárnék hozzá különórákra, mert talán ez végre lefoglal, és segít kimásznom abból a mocsárból, amiből a barátaim már úgy-ahogy kirángattak.
- Be kell vallanom Önnek valamit. Én sosem gondoltam igazi tudománynak a jóslástant. - Úgy gondoltam jobb, ha ezzel kezdek, hogy minden tiszta legyen. Bár nem akarom megsérteni a tanár urat, de elhallgatni sem akarom előle. - Két éve azért vettem fel, mert szimpatikus volt az oktató, ráadásul egy barátom is jó szívvel mesélt róla. Miután Kékessy tanárnő elment, egyszerűen nem adtam le, már én sem tudom, miért. Ennek ellenére szeretnék Önhöz különórákra járni, talán épp azért, hogy tágítsam a látókörömet. Tudja, nem akarok előítéletes lenni.
Lehet, hogy az őszinteségemmel mindent elrontottam, de kicsit sem bánom, hogy mindezt elmondtam neki. Tudnia kell róla, ha továbbra is tanítani akar, hogy valójában eléggé hitetlen vagyok a tantárgyával kapcsolatban.
Hozzászólásai ebben a témában

Carl Tender
INAKTÍV


Mara tofumanui pe lepke
offline
RPG hsz: 85
Összes hsz: 183
Írta: 2014. március 21. 20:06 | Link

Aileen

 Csendben ballagunk a réten, ahol a tavasz már leplezetlenül tombol. Az időjárás kitűnő és az illatok is egyre intenzívebbek. Ebben az idilli helyzetben minden szó, szinte koppan a nyugodt csendben és komoly hatással bír. Mindkettőnk számára különleges ez az alkalom. Ezúttal nem csak én engedek a spirituális energiáknak, hanem legjobb benyomásom szerint a lány is. Bár eszem ágában sincs a reakcióit vizsgálni, pláne tudatosan. Mikor legutóbb belekontárkodtam valaki más életébe -megjegyzem, puszta véletlenségből- annak csúnya vége lett. Számomra.
 Hagyunk magunknak időt megemészteni mindazt amit egyelőre mondtam. Nekem is  újra és újra meg kell bizonyosodnom arról, hogy ami történt nem véletlen, és hogy ígéretes tehetséggel van dolgom. Egyelőre csak annyit akarok, hogy igent mondjon ajánlatomra. Az nem is számít milyen módon teszi, csak az, hogy énnekem komoly szükségem van arra, hogy ne hagyjak elveszni olyan embereket akikben látok némi lehetőséget a fejlődésre. Egyrészt azért mert egészen feltud emészteni a lelkiismeret, másrészt meg azért mert ez mégis csak siker vagy sikertelenség a szakmában. Adott esetben én is tanulhatok a lánytól. Nem tudok olyan érvet felhozni amelyben nincsenek érdekeim tanításában. Mégsem érzem magamat önzőnek. Valahogy úgy képzelem az életet az utóbbi időben, hogy egymáson kapaszkodva, de segítve a másikat kell megmásznunk a hegyet. Most én segítek a lánynak és ezáltal ő is segít nekem. Szimbiózisban működünk. Lelki szemeim előtt máris a boldogság képe lebeg, pedig egyelőre nem kaptam választ. A csendet Aileen töri meg, aki úgy tűnik mindent tökéletesen megértett, hiszen nincsenek kérdései. Egy szkeptikusnak nem is igazán szoktak kérdései lenni, így ez nem meglepő. Bár lehangolhatna a kapott válasz engem csak inspirál. Nem szeretem az egyszerű dolgokat és a kettőnk közötti munka nem is indul könnyedén. Saját bevallása szerintem nem tekint a jóslástanra valódi tudományágként. Ezen csak mosolygok és egy emlék jelenik meg mélyen elmémben.
 - Tudod, én sem ismertem el sokáig tantárgyamat. És ha igazán őszinte akarok lenni, már pedig az akarok, akkor  most sem tartom egyenértékűnek az átváltoztatástannal vagy a sötét varázslatok és kivédésük tantárggyal. Ezek mind gyakorlatiak és tényszerűek. Hasznosíthatjátok vele azt a mágikus képességet, amit örököltetek és örököltem én is az ősi szellemektől és a jóslás nem feltétlen ennek az ápolása, kiváltképp ahogyan én tanítom. Tisztában vagyok azzal, hogy nem a színértelmezéseken keresztül juthattok el a látói szintre, és hogy a mitológiai történetek sem ruháznak fel a patrónusidézés képességével. Én mindössze arra érzem magam elhivatottnak, hogy felkeltsem az érdeklődését a tehetségeknek. Ha mindenkit gyakorlatok alapján értékelnék, nagyon rossz eredménnyel zárnák sokan az évet. Van akiben nincs meg a látás képessége vagy csak nagyon felszínesen. Én történeteimmel felszabadítom a diákok képzelőerejét és felnyitom azt az erősen zárt kagylót, ami korlátozza a fiatal elméket. A te csigaházad különleges. Te nem hiszel, hanem tudsz. Aki tud az nyitott és te mégis zárkózott vagy és azt állítod nem hiszel abban amit teszünk igazán. Ha hinnél, lehet nem is működne ilyen jól a képességed. Mi varázslók és boszorkányok különösen furcsán lettünk összerakva. A jóslatok nem fogják megmutatni neked az esküvőd vízióját vagy a gyermeked arcát. A veszélyhelyzetre vagy a váratlan vendégekre viszont kiválóan feltudsz készülni.
 Nem tudom mennyire fogalmazok szakszerűen, pont azért mert itt szabályok sem igazán léteznek. Nincsenek falak, amik között mozoghatunk és kissé elveszetten létezünk. Ugyanakkor ha a tátongó űrben nem a veszélyt látjuk, hanem a korláttalanságot egészen különleges látomásokra is képesek lehetünk.
 -Az előbb nem biztos, hogy igazam volt. Egyesek egészen félelmetes pontossággal feltudják tárni a jövőt, de embere válogatja. Én magam sosem voltam képes olyan képeket látni, mint te a vizsgán. Itt nem arról van szó, hogy mindenkinek ellehet jutnia egy egységes szintre, hanem arról, hogy mindenkiben adott egyfajta képesség, ami a legtöbb tanoncban örökre rejtve marad. Akik felszínre hozzák, azok viszont sokféleképpen hozhatják felszínre. Olyan ez, mint mikor az ember pálcát választ. Az adott eszköz csak és kizárólag az övé. Az ő sajátja és másé nem hasonlít hozzá. Az én jóslataim merőben mások, mint a tiéid. Ezzel azt akarom mondani, hogy ne számíts arra, hogy végig fogom a kezed. Sokszor hagylak egyedül még akkor is, ha fizikailag mindig melletted állok majd. - nem szeretném szépíteni a dolgot. Előre szembesítem mindazzal amire számítania kell. Ha mindamellett amit mondok neki még mindig érdekli az ajánlat, akkor van miről beszélnünk. Sok akaratra lesz szüksége az elkövetkező időkben.
 -Kicsit enyhébb kérdés: Hogy képzeled el a jövődet? - Aileennel még órán kívül nem volt alkalmam beszélni. Egy ilyen érett gondolkodású lány véleménye különösen érdekel az elkövetkező éveivel kapcsolatban. Nem számítok kislányos és meggondolatlan válaszra, sem "nem tudom"-ra. Valahogy az ilyesmi nem illene hozzá.
 
Hozzászólásai ebben a témában
Aileen Aurora
INAKTÍV


Csillámhercegnő | Legcukibb | Móki
offline
RPG hsz: 390
Összes hsz: 5022
Írta: 2014. március 23. 12:26 | Link

Tender professzor

Kellemesen csalódom a professzorban, amikor hazugság, és a tárgya istenítése helyett valóban őszinte hozzám. Bár arról beszél, hogy a jóslástan nem egyenrangú a többi, főleg gyakorlati készségeket előtérbe helyező tantárggyal, mégis úgy érzem, hogy becsüli és fontosnak tartja azt, amit tovább akar adni nekünk. Abban is igaza van, hogy a legtöbben nem éppen nyílt elmével állunk a próféciákhoz, sőt a legtöbben, főleg a levitában elzárkóznak ezektől, és talán tényleg az lehet erre a megoldás, amit ő próbál tenni, de azért ettől nem fogom hirtelen megváltoztatni a véleményem.
Láthatóan ő nem is törekszik a meggyőzésemre, egyszerűen elém tárja a véleményét, amivel nem vitatkozhatok. Mindenkinek szíve joga azt gondolni, amit akar, mások hitével veszekedni elvtelenség, legalábbis szerintem.
Furcsálkodva hallgatom a rólam szóló elemzését, bár megcáfolni ezt sem tudom. Valóban nem hiszek benne, azt viszont nem tudom megállapítani, hogy tudok-e, hiszen nekem nem ez a szakterületem. Mindazonáltal a jóslás továbbra is ködös és tudománytalan tárgy a számomra, amit azonban most már szeretnék jobban megismerni, hátha felfedezek benne valamit, amit eddig nem láttam meg, vagy nem ismertem fel.
Kicsit csalódott vagyok, mikor megemlíti, hogy valódi, pontos jóslásokra nem leszek képes, és egy pillanatra dühös is, amikor az esküvőt említve lelki szemeim előtt Mihael arca jelenik meg. Ez azért már túlzás! Persze a képzeletemnek ritkán tudok parancsolni, és a legtöbbször az ilyen futó gondolatokat nem is veszem komolyan, de ha ezt most valóban így gondoltam egy pillanatra, akkor az igencsak szánalmas. Nem is ismerem igazán a srácot, ráadásul fiatalabb nálam, bár ez lenne az egyik utolsó dolog, ami érdekelne, ha valóban szeretném őt. De erre nem fog sor kerülni. Soha.
Lezárva magamban a gondolatmenetet, ijedten veszem tudomásul, hogy a tanár úr magyarázatának egy részéről lemaradtam, de a pálcás hasonlatot könnyű elképzelnem, ezért remélve, hogy nagyon fontos dolgok nem hangzottak el előtte, bólogatni kezdek, miszerint értem, hogy mire gondol, az pedig, hogy eljuthatunk egy olyan szintre, ahol már nem tud nekem segíteni, nem igazán zavar, szeretek egyedül rájönni a dolgokra. A lényeg, hogy ott legyen, amikor elbizonytalanodom valamiben, illetve, hogy alaptudásom megszilárdításában segítsen. Ha megvannak az alapok, onnan már egyszerűbb fejlődni, akár egyedül is.
- Én továbbra is azt mondom, hogy szívesen tanulnék Öntől - jegyzem meg, amikor egy kis szünetet tart a beszédben, de rögtön utána ledermedek egy pillanatra a kérdésétől.
Enyhébb kérdés? Talán ez az eddigi legnehezebb, amit valaha tanár szájából hallottam. Hogyan képzelem el a jövőmet? Nem kell elképzelnem, eléggé pontos képem van róla egy ideje, hogy milyen is lesz a következő pár évem.
- Professzor úr, nekem nincsenek elvárásaim a jövőmmel kapcsolatban, mert pontosan tudom, hogy mi fog velem történni. Nem látomások vagy próféciák hozták a tudomásomra, hanem néhány gyógyító és az édesapám. - Ha már elkezdtem befejezem, bár egyre nehezebben megy a beszéd, próbálok úgy tenni, mintha ez semmiség lenne, és már rég beletörődtem volna a dologba. - Múlt nyáron derült ki, hogy örököltem az átkot, amiben édesanyám meghalt. Az ispotályban azt mondták, hogy körülbelül nyolc vagy kilenc évem van még hátra, most már csak hét vagy nyolc. Mivel rólam van szó, valószínűbb a hét. - Keserűen elmosolyodok, de közben lehajtom a fejem, hogy előre hulló hajam elfedje arckifejezésemet. - Apám kérésemre elmondta, hogy mi is vár rám. Szép lassan leépülök, a belső szerveim egyesével állnak majd le, utolsóként a szívem tenné, de azt már úgysem élem meg, előbb fulladok meg a tüdőm működésképtelensége miatt. Állítólag fájdalmas lesz, de egyelőre még nem érzek semmit. Néha szédülök, gyakran van hányingerem és párszor már kerültem ájulás közeli helyzetbe, de ezek még nem komoly tünetek. - Felemelem a fejem, és belenézek a férfi szemébe, arcomon már nyoma sincs a hazug mosolynak. - A kérdésére visszatérve, professzor úr, nekem nincs jövőm.
Kíváncsi vagyok, vajon ez után is szeretne-e még tanítványának. Ugyan mi értelme olyasvalakit oktatni, aki mire mindent elsajátítana, vége is az életének. Félek, hogy, ha most tényleg itt hagy, és lemond rólam, olyannyira összetörök, hogy képtelen leszek továbbmenni. Pedig muszáj lesz, nemcsak a családom, hanem a barátaim miatt is. Attól még, hogy én nem ismerem el a jövőm létét, ők nem hagynak magamra. Bármennyire fájdalmas lesz számukra, ők akkor is mellettem fognak állni, amikor én megszűnök létezni ezen a világon. Nem is tudom, hogy az fáj-e jobban, hogy ilyen hamar meg kell halnom, vagy az, hogy fájdalmat okozom vele azoknak, akiket szeretek.
Persze a gyógyítók még reménykednek, de bizonyára az édesanyám is bizakodva tekintett a jövője felé, és mégis elment, mielőtt igazán megismerhettem volna. Én nem akarok rózsaszín álmokba és ábrándokba kapaszkodni, a hiú remények dédelgetése rosszabb, mint elfogadni az elkerülhetetlen véget.
Hozzászólásai ebben a témában

Carl Tender
INAKTÍV


Mara tofumanui pe lepke
offline
RPG hsz: 85
Összes hsz: 183
Írta: 2014. március 23. 20:24 | Link

Aileen

 Meghallgatva történetét széles mosoly húzódik a számon. Valahogy minden eddigi elhangzott szó semmissé törpül az említett betegség hallatán. Egyfelől a tanácstalanság irónikus reflexszerű kinyilatkoztatása a látszati boldogság, másfelől, mint mérföldkő zuhant alá az égből amit mondott. Mérföldkő ez mindkettőnk életében melyeknek keresztmetszete megmásíthatatlanul jött létre, itt a réten. - Tudod... Nincsen olyan, hogy jövő... Vagy jelen... Sőt, múlt sincs. Minden igazán nagy jós tudja ezt. Az ókori görögök két időt ismertek. Aioloszt és Kronoszt. Aiolosz a pillanat, a sokk, a mámor... A nagy egész töredéke: a boldogság. Kronosz a mindent. Az ő vermében kárhozunk majd átok, rét, Tender vagy a lényeg Aileen... Ide vagy oda. A hatalmas időisten mindőnket eltipor, ahogyan megteremtett. Eközött a két véglet között tenglődünk mi, értelmet keresve életünknek. Szerencsére partnerem érzem a lányban akire kíméletlenül zúdítom életfilozófiámat. Ő még nem tudja, de ez több, mint egy találkozó. Most mutatok meg neki mindent ami én vagyok és amitől eltérőt akarva sem adhatnék. Nem fogja megérteni egyelőre a szándékomat, mert életfelfogást nem lehet tovább adni. Csak utat lehet mutatni. Az enyém kitaposott út, támponként mindig használhatja majd. - Ha megkérdezném hány évet élnél nem arra válaszolnál, amit kérdeznék. Tegyük fel, hogy mondjuk 18at. Abból 6ot alvással töltöttél. A maradék tizenkettőben éltél? Ettél, ittál, lélegeztél megadva magadat az ösztönöknek. Mennyit éltél, ha az első három évet nem számoljuk, hiszen arra nem is emléksze? Éltél egyáltalán? Én nem.  Valóban nem. Előbb utóbb megismeri majd a történetemet anélkül, hogy elmesélném. Nem is lényeges elmondanom ami nyomaszt. Engem a múltam, őt pedig a jövője árnyékolja be. Mindketten eltévedtünk. Együtt talán utat törhetünk, ami kivezet  korlátaink közül. Talán nem. - Az élet... Nem más, mint az aioloszi pillanatok sokasága. A nevetések, az ízek, az együtt töltött idő. Azt mondtad hét éved van. Nekem talán három. Számít? A lényeg, hogy szabadulj meg életedben mindattól ami meggátol téged a szabadságban. Ne félj kimondani, hogy nem létezik igazi jövendölés. Ne félj állítani, mert a Kronoszban mindenkinek igaza van, és senkinek. Egyek vagyunk: te, én, mindenki. Mosolyomnak volt egy harmadik oka is. Ez volt a legfontosabb mind közül, mégis... Ez a legnehezebben közvetíthető.  - Tudod... Sokat tapasztaltam már. Az idő nagy úr, de söpörjük le asztalainkról! Felejtsük el, hogy mettől, meddig tudunk nyújtózni. Ha akarom boldog tudok lenni. Igaz? Ha igazán akarom, jól érezhetem magamat. Ennyire egyszerűen működik az ember. Ne higgy nekem. Sem bárki másnak. Ne higgy az időben, mert nem létezik. Nem csak kettő idő nincs, de egyetlen sem! Egyetlen egy valami van ezen a világon aki sosem csal meg és akiben életed végéig hihetsz, sőt hinned kell. Ez az ember te vagy. Senki más nem számít, mert a központ te vagy!  Indulataim kitágították pupilláimat, egyre gyorsabban és érthetőbben beszéltem. Valami feszültség perzselte körbe a levegőt körülöttünk. Mindent elmondtam, amit a külön órákon fogok mondani. Ha egyszer megmássza ezt a három lépcsőt megszűnjk a hét éves... Sőt, minden korlát.
 Tizenévesként mindennap szembesülni a halál gondolatával olyan érzés lehet , amelyet én sosem tudhatok meg. Nagyon felnézek a lányra amiért a minden napos küzdelmei mellett is találkozott velem. Igazán erősnek kell lennie, ha a maradék idejét beakarja osztani. Ebből pedig rámszánt egy keveset. Ez nagyon jól esik. Hagyom, hogy megeméssze a nehezen befogadható információkat. Ha kitart mellettem, mint professzora mellett, nem lesz még egy ilyen nebéz találkozás. Pusztán azt akartam, tudja mire válalalkozik. Nem akarom, hogy megbánja.
 Tovább sétálgatunk, én pedig a jó időre és a virág illatra figyelek. Ezzel együtt és a beszélgetéssel telve nézek kj a fejemből. Tegyü Ez egész biztosan egy aioloszi pillanat.
Hozzászólásai ebben a témában
Aileen Aurora
INAKTÍV


Csillámhercegnő | Legcukibb | Móki
offline
RPG hsz: 390
Összes hsz: 5022
Írta: 2014. április 5. 11:05 | Link

Tender professzor

Nem akarok hinni a szememnek, mikor meglátom a tanár úr arcán a mosolyt. Mielőtt még felháborodhatnék, vagy rákérdezhetnék, beszélni kezd, és attól, amit mond, bennem a szkeptikus, eszére hallgató ember összevonja a szemöldökét, keresztezi maga előtt a karjait, és lassan csóválja a fejét. Mellette azonban megjelenik egy másik alak is, akit nem érdekel a szavakból kihámozható logika, ő az, aki még mindig reménykedik bennem, annak ellenére, hogy eszem szerint már rég lemondtam magamról. Őt az ösztöneim és a szívem vezérlik, és a tanár úr mondatai, filozófiája erőt ad neki.
Agyam azonban nem képes befogadni ezt az egészet, próbál benne hibát, cáfolható dolgot találni még úgy is, hogy tudom, ez a férfi saját hite, véleménye, amellyel akkor sem vitatkozhatnék, ha téves lenne minden állítása. Az, hogy valaki hisz-e mások által láthatatlan, megfoghatatlan, vagy logikátlannak tartott dolgokban, a saját ügye. Mindenkinek más ad erőt, és ennek nem kell megfelelnie a logikának, nem kell ésszerűnek lennie.
- Professzor úr, Aiolosz nem szélisten? - kérdezem, mikor végre úgy hiszem, hogy megfogtam őt, végre hibázott. Persze fogalmam sincs róla, hogy valóban tévedett-e a tanár úr, hiszen a görög mitológiában sok isten egyszerre több dologért is felel. Például Apollón is az íjászat, a gyógyászat és a jóslás istene, mellette pedig néha napisten, aki egyben a múzsák vezetője is.
Bár az időtlen időt nem egészen értem, hiszen az idő bár megfoghatatlan, mégis mérhető és észlelhető, létezése bizonyítható és bizonyított, de amit a professzor mond, azt érdekesnek találom. Ha innen nézzük a dolgot, akkor valóban nem éltem igazán eddig, hiszen alig néhány különösen boldog pillanatra emlékszem, a legtöbb nap unalmas, monoton rutinja egybemosódik, csupán egy hatalmas szürke folt.
Vajon mit kéne tennem, hogy a maradék hét vagy nyolc emlékezetes legyen? Mit kéne tennem ahhoz, hogy elmondhassam, én valóban éltem is a halálom előtt? Bár kezdetben tiltakoztam a tanár úr filozófiája ellen, de most mégis magával ragad, a szerint kezdek gondolkozni, amit elmond nekem. Észrevétlenül szívom be, sajátítom el mindazt belőle, amit fel tudok használni, és szinte észre sem veszem, hogy a korábbi, „csak ennyi időm van” siránkozás helyett azon kezdek gondolkozni, hogy ezt az időmennyiséget hogyan tehetném a legjobbá.
- Szerintem a boldogság nem csak rajtunk áll - mondok ellent halkan a tanárnak, elvégre hiába minden érzelem és szívre hallgatás, ha valaki egy évtizeden át inkább az eszére hallgat, nem tud olyan könnyen váltani. - Akarhatom én nagyon, de attól még valami mindig közbejöhet.
Ekkor eszembe jut édesanyám: talán számára én és az apám voltunk azok, akik miatt hosszabbnak, a tanár úr szavaival élve aioloszinak érezte az életét. Talán épp azért nem feküdt be az ispotályba, mert ő igazán boldog akart lenni még a betegsége ellenére is. Hallottam róla suttogni gyermekkoromban a rokonaimat, hogy, ha anyám aláveti magát a gyógyítók akaratának, és életének utolsó pár évét benn tölti az ispotályban, akkor talán évekkel is tovább élhetett volna. Akkor még nem igazán értettem, hogy miért nem tette ezt meg, de most, a professzor szavainak és saját tapasztalataimnak köszönhetően némileg megvilágosodott előttem a helyzet: mi értelme lett volna éveken át egy ispotály szobájának fehér plafonját bámulni, ha e helyett otthon is lehetett a családjával? A hosszabb élet helyett, a rövidebbet, de boldogabbat választotta.
Kérdőn nézek a professzorra, nem tudom, vajon sejti-e, hogy mennyit segített nekem ezzel a pár mondattal. Nem igazán várok választ a ki nem mondott kérdésre, egyszerűen elkezdek hálát érezni.
- Ezek szerint, ha elfelejtem az időt és minden mást, ami korlátoz, szabad lehetek? Viszont, ha nincs idő, akkor mi értelme van a jóslásnak? Sőt, bár én azt mondtam az előbb, hogy hét évem van hátra, de, ha holnap balesetet szenvedek és meghalok, akkor ez az állításom máris tévesnek bizonyul. A jövőt én úgy képzelem el, mint lehetőségek végtelen sorát, melyekből a döntéseink által választódnak ki létünk lépcsőfokai. De, ha valami ennyire bizonytalan, akkor hogyan lehet foglalkozni vele? Mikor meglátok valamit a jövőben, honnan tudom, hogy az valóban be fog-e következni, vagy csupán egy lehetőség?
Igazán kíváncsi vagyok a válaszára. Már nem akarok hibát találni benne, de vitatkozni szeretnék. Az érvek egymásnak ütköztetése sosem lehet rossz dolog, sőt mind a két fél előtt hasznos ismereteket tárhat fel.
Hozzászólásai ebben a témában

Carl Tender
INAKTÍV


Mara tofumanui pe lepke
offline
RPG hsz: 85
Összes hsz: 183
Írta: 2014. június 26. 21:34 | Link

Aileen

 A szkepticizmus kezelését volt alkalmam megtanulni a hosszú jóslással töltött évek során. Bizonyos tekintetben jobban értek a szakmám behatárolásához szóban; mint annak gyakorlásához, ha például a jósgömbtehetségemet nézzük. Sosem értettem a gömbjósláshoz. Nem szeretem az eszközhasználatot. Makacs vagyok, és jobb szeretem saját személyiségemmel intézni a jövő vizsgálatát.
 Aileen is makacsnak bizonyul, ami érthető, hiszen megoldást keresünk, az pedig sosem jön könnyen. Válaszai mögött ott a kétség, de végül is úgy tűnik érdekelni kezdi amit mondok, bár egy pillanatra meghőkölök, mikor Aioloszról kérdez. Ráadásul jogos a figyelmeztetés.
 -Valóban. A véges idő istene sokkal inkább Kairosz. Aiolosz filozófikus értelemben tekinthető a múlandóság és a változás istenének, lévén hogy a szelet jelképezi, ami minden tekintetben a hirtelenség és a megfoghatatlanság szimbóluma. Elnézést. - Próbálok a lehető legkevesebbet magyarázkodni, mert tudom, nem túl méltóságteljes. Sokkal korrektebb tisztázási mód az egyszerű beismerés.
 A lány további eszmefuttatásán gondolkodva azért el-elcsodálkozom azon, milyen kevés is amit egy ember tudhat, és milyen nehéz is megfelelően tárolni azt a tudást aminek birtokába kerül.
 -Tulajdonképpen ... - kezdve válaszom a lány lényegi kérdésére- az idő teljesen mindegy. Pontosan most magyaráztad meg miért. Az emberi idő véges. A számadatok nem fontosak, mert bármi is jöjjön elméletileg, az gyakorlatban millió más módon folytatódhat, végződhet. A vége pedig egy. Vagy ha több is, nem ismerhető meg csak tapasztalat útján. Mi jósok nem is arra vagyunk hivatottak, hogy végső megoldásokat keressünk. Helyzeteket analizálunk, és gyakran jóslataink bekövetkezésének oka az akarat, vagy a hit ami mögöttünk van. Esetlegesen a másokba ültetett hitünk.
 Remélem nem fogalmazok zavarosabban, mint kéne. Akarom, hogy a lazán ejtett szavak mögött azok súlyossága se vesszen el, hiszen amit jelenleg pedzegetünk az emberi életünk legfontosabb kérdéseinek sora. Mit, miért, hogyan, mikor... stb...
 -Tudod... Elárulok neked egy titkot. Mikor nyugaton tanítottam nem azért voltam elismert és sikeres oktató, mert többet tudtam másoknál, hanem mert máshogyan. Talán észrevetted már, de én magam is szkeptikus vagyok, minden meggyőződésem mellett, hiszen nem állítom azt, hogy az eljövendőt megtudom pontosan határozni. Azt sem állítom, hogy befolyásolható bármilyen módon. Ez a fajta közönyösség tehetett keresetté, amivel a jóslás felé fordultam. Nem voltak görcsösen erőltetett hóbortok vagy hókusz-pókusz, eszközhasználat. Helyzetelemzés, és jelképfejtés viszont annál inkább. Nem állítom, hogy biztosan tudom ami következik.
 A jóslástan professzor képe a diák elméjének falára szögelve talán megrepedt. A valóságban azonban teljességet érez.
 -Hogy miért áldoztam az életem erre a tudományra mégis? Kicsit túloztam. Tudom előre, ha kopogni fognak az ajtón. Megérzem a látogatómat és annak hangulatát. Látok jelenéseket amilyeneket te is láttál. Amik miatt itt vagyunk. Ez mind, mind a valóság. Ez mind több annál a hitetlenségnél amivel most szembesítettelek. És minden kételyem mögött ott a tudat, hogy ha nem foglalkozom a jövő kutatásával, megjelenik magától szemeim előtt. Ha kergeted elszalad. Ha hagyod, hogy megismerjen és ő jöjjön közelebb, a tied lehet idő előtt.
Hozzászólásai ebben a témában

Oldalak: [1] Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda FórumA kastélyt körülvevő vidék