34. tanév, szorgalmi időszak
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor
Bagolykő Mágustanoda Fórum - Ombozi Sára összes RPG hozzászólása (137 darab)

Oldalak: [1] 2 3 4 5 » Le
Ombozi Sára
INAKTÍV


Soha el nem némuló Sára
RPG hsz: 229
Összes hsz: 678
Írta: 2014. március 12. 16:22 Ugrás a poszthoz

Naphegyi Máté

Egy teljesen nyugodt, csendes hely - ez volt minden, amire Sára vágyott, amióta csak ide érkezett. Hiába, nem volt az a szószátyár típus és egyszerűen muszáj volt találnia egy olyan kis zugot magának, ahova néha elvonulhat és a gondolataival lehet. Ehhez tökéletes segítségnek számított egy vázlatfüzet és némi szén, grafit.
Szokás szerint a mappáját a vállára akasztotta, ezzel indult felfedezésre, bár egy ideig csak céltalanul bolyongott a kastélyban. Minden olyan új volt, magába kellett szívnia az első perceket. Szinte tudta, hogy egyszer majd mosolyogva fog visszagondolni erre az időszakra, ha már elég ideje itt lesz. Miért? Hát, egyszerűen mert elég jól ismeri magát és előre tudja, melyek azok a pillanatok az életében, amik távolról meghatározónak tűnnek majd. Van, hogy téved ezzel kapcsolatban, de nem jellemző rá.
A tévedés, a bénaság amúgy sem jellemző Sárára, egyáltalán nem az a bukdácsolós szerencsecsomag, mint az emberek java. Talán ezért barátkozik nehezen, nehéz olyan határozott személyiséggel bánni, mint az övé. A sok sétálgatást nem szerette, sem ezt a keresgélést, kezdtek megfájdulni a lábai... nem volt éppen egy fitnesz lady a reklámokból, még csak erőltetett mosolyt sem varratott fel az arcára ennek érdekében.
Még ha a tanulószoba nem is volt a legtökéletesebb búvóhely, amit el tudott képzelni, de jelenleg megtette. Unta a keresgélést, a járkálást. A karja alatt pihenő lapok szinte égették az oldalát, bűn volt üresen hagyni, amikor ennyire nagyon _akart alkotni. Szóval benyitott a kis szobába, csak egy fiatal diák volt bent, de már éppen pakolt. Sára egy pillantást vetett rá zöld tekintetével, aztán hirtelen gyorsabban pakolt és sietős léptekkel távozott is. Talán csúnyán nézett volna rá? Nem akart minden áron ijesztő lenni, úgy tűnik, mégis sikerült.
Nem igazán érdekelte a lány, megvonta a vállát, majd a kellemes helyet kereste. Végül két fotelt egymás felé fordított és összetolta őket. A rögtönzött fekvőhelyet pillanatok alatt kihasználta, elfeküdt, lábait felhúzta. A rajztábláját a combjainak támasztotta, fejét lehajtotta, kezébe vette a ceruzát. Kicsit gondolkodott, a levegőben megállt a keze, majd elengedte a realitásokat, a valós világot az elméje. Egyszerűen szárnyalni kezdett, a keze pedig követte az utasításokat. Ő maga közben gondolkodott - mindenfélén.
Új élet, újrakezdés, új iskola, Noel, Andrew... rengeteg dolgot kellett átgondolnia és mégsem érezte, hogy összenyomnák. Nem érzett mázsás súlyt a vállán. Miért nem? Mert éppen nem volt ideje foglalkozni a gondjaival, az élettel, jelenleg egy dolgot csinált, de azt istenigazából: Szabad volt.
Ombozi Sára
INAKTÍV


Soha el nem némuló Sára
RPG hsz: 229
Összes hsz: 678
Írta: 2014. március 12. 18:36 Ugrás a poszthoz

Naphegyi Máté

Amikor az ajtót valaki kinyitotta... várjunk, a feltépte kifejezés helyesebb lenne a helyzetre. Szóval, amikor valaki feltépte az ajtót, Sára hirtelen zuhant vissza a valóságba, megremegett a keze és egy mozdulattal törte el a ceruzája hegyét a lapon, emiatt pedig egy pillanat alatt képes lett volna kiabálni. Szinte érezte, ahogy az indulatok a torkában összegyűlnek és szép, obszcén szavakba rendeződnek, de úgy döntött, visszafogja magát. Ebben igazán volt, egy nagy nyeléssel szépen visszaküldte a gyűlölködést a gyomrába, majd megemészti vagy kiereszti később.
Aztán a delikvens becsukta... vagyis inkább bevágta az ajtót maga mögött. Erre már ő is összerezzent, kifújt egy nagy levegőt és lehunyta a szemeit. Amikor kinyitotta őket, zöldjei kegyetlenek voltak. A fiú hamar Sárára vigyorgott, ő pedig egy láthatóan erőltetett bájmosollyal díjazta a csodálatos belépőt. Na biztos, hogy nem ez lesz az állandó kis rajzolós helye. De mélyebbre csúszott a fotelekben, hogy a srác - akit első benyomásra szimplán parasztnak titulált - nyugodtan tehesse a dolgát és hagyja őt békén. Olybá tűnt, el is felejtheti a kis malőrt, szerzett egy új ceruzát, de mielőtt még újra nekikezdhetett volna, hátrahajtotta a fejét, a kíváncsiskodó srác arcával találta szemben magát.
Egy pillanatig nézte, alaposan megrágta a gondolatokat, vajon jó döntés-e azonnal elküldeni meleg éghajlatra, vagy netán, ha tényleg érdeklődik iránta, meséljen a rajzáról. Nehéz helyzet volt, igazából mindkettőhöz lett volna kedve, nagyon is.
- Ami éppen jön. Ez egy madaras csendéletnek készül.
A jövő idő abszolút helyes volt, hiszen még csak a vázlata sem volt teljesen kész és amúgy is, a festésben gyakran jobban ki tudott teljesedni. Így ceruzával csak vázlatokat alkotott, amiket később festékkel életre keltett, megelevenített, lelket öntött beléjük.
És ha már a fiú érdeklődött iránta, őt miért ne érdekelhették volna az indítékai? Senki nem születik ormótlannak, legalábbis ő szentül hisz benne.
- És te amúgy mindig elefántként közlekedsz, vagy csak engem tiszteltél meg vele, hm?
Amikor a kérdések elhagyták a száját, már inkább nem őt nézte, visszapillantott a rajzára, húzott pár vonalkát, hogy elfedje az előző malőrt, amit a fiú megjelenése okozott.
Ha eleinte harapósnak is tűnhetett, Sára nem volt olyan maradi, hogy valami felhúzza, aztán éjt nappallá téve azon puffogjon. Nem, egyszerűen legyintett, túlélte a fiút, egyelőre. Bár volt egy olyan érzése, hogy ez még csak a kezdet.
- Unalmadban kezdesz el társalogni idegenekkel vagy ez a perverziód? - Tette fel további kérdését, ami rajzolgatás közben eszébe jutott.
Ombozi Sára
INAKTÍV


Soha el nem némuló Sára
RPG hsz: 229
Összes hsz: 678
Írta: 2014. március 16. 23:03 Ugrás a poszthoz

Állia Szipenni

Sára lassan kezdte kiismerni magát a kastélyban. Bár az épület még mindig tartogat számára kellemes és kellemetlen meglepetéseket egyaránt, már ezekre is számított, szóval a hatásuk is elmaradt, általában. Sajnálatos módon nem tudta megkímélni magát ezektől, nem volt éppen az a szobában ülős típus. Főleg nem a Rellonban, imádta az alagsor hangulatát, belátta, hogy pontosan nekik való hely volt, lassan kiismerte háztársait is. Ennek ellenére nem tudott volna egy életet leélni a sötét, dohos folyosókon bolyongva. Vagy éppen a klubhelyiségben a többi ház jelképeire dartsnyilakat dobálva. (Bár őszintén szólva ez a kreatív szórakozás tetszett neki, nála fiatalabb diákok találták ki, de még ő is megemelte a kalapját nekik... persze csak képletesen.)
Jól haladt abban, hogy beleillessze magát a vadonatúj, egészen más életébe. Úgy gondolta, eleinte több gondja akad majd vele, de nem, végül kevesebbet bukdácsolt, mint gondolta volna. Talán azért, mert Noel is itt volt, márpedig a nővéri büszkesége biztosan nem engedte volna meg, hogy a fiú esetlennek, összetörtnek, kiszolgáltatottnak lássa. Mindig ügyelt arra, hogy az emberek olyan képet kapjanak róla, amilyet ő mutatni akar nekik. Így könnyebb volt befolyásolni őket. Ha azt akarta, láthatták őt vérbeli bunkónak, viszont ha úgy látta, a helyzetből még hasznot húzhat, igazán kedves és leigázó jelenség tudott lenni. Jól bánt az emberekkel, tudatosan építette kapcsolatait. Hívhatjuk számítónak, haszonlesőnek, de sikeres volt a karrierje és egyre csak felfelé ívelt. Nevezhetjük rossz embernek, de később csak főnöknek, vagy még egyszerűbben, sikeresnek fogjuk.
Megunta a Rellonban ücsörgést, újra gyalogolni kezdett. Még mindig kereste a tökéletes helyet az alkotásra. Ami eléggé lenyűgöző, eléggé ihlető, tele van élettel, bizsereg tőle az ember tarkója, ha végigtekint rajta. Mégis nyugodt, csendes és emberek ritkán járnak arra. A művei sértetlenségének védelmében most nem hozott magával semmit, csupán pár elhagyhatatlan dologgal mászkált a kastélyban, mint pálca, rúzs, ceruza, fényképező.
Amikor a keleti szárnyhoz ért, alapos meglepetés várta őt, hiszen nem olvasta el a mai híreket, minek neki ilyesmi? Hát, most az egyszer valóban jól jött volna, ugyanis hirtelen dobogást hallott maga mögül. Megállt, egy határozott mozdulattal fordult hátra. Alig hitt a szemének, amikor egy csapat sprintelő páncél tartott felé, zöld szemei kikerekedtek. Nem volt nagyon edzésben, de gyors elfojtott egy sikkantást és legjobb tudása szerint futni kezdett. Még nem volt semmi terem, ahova bemenekülhetett volna, de hamarosan ajtók közeledtek, többek között az erőnlét terméé is. Sajnos a páncéllovagok is, a másik irányból. Előrehajtotta a fejét, hátha úgy gyorsabban fut... közben magában szitkozódott, egyre cifrábban.
Ombozi Sára
INAKTÍV


Soha el nem némuló Sára
RPG hsz: 229
Összes hsz: 678
Írta: 2014. március 18. 20:01 Ugrás a poszthoz

Állia Szipenni

Sára meglehetősen vicces látvány lehetett, ahogy fejvesztve menekült a páncélok elől - bár ő akkor és ott ezt cseppet sem tartotta viccesnek. Éppen kezdett kifáradni, nem éppen az erőnlétéről és az állóképességéről volt híres. Azon járt az agya, hogyan ússza meg ezt az egészet. Gondolt arra, hogy a falhoz lapul, de azt már korábban meg kellett volna tennie és amúgy sem volt bombabiztos. A másik lehetőség, amire számított, az volt, hogy előrántja a pálcáját.
Már éppen erre készült, nyúlt a pálca után, amikor az egyik nyitott ajtóból valaki kinyúlt érte és berántotta. A pálcája nagy koppanással esett le a földre, hiszen pont sikerült kirántania, de hála istennek, nem a lovagok lába alá gurult. Nagyon nem örült volna annak, ha új pálca után kéne néznie egy ilyen gond miatt. Azonban bármilyen megkönnyebbülés volt eltűnni az útjukból, sajnos még maga Sára sem mondhatott ellen a fizika törvényeinek. Így a hirtelen irányváltás ellenére, akármennyire szeretett volna, a lendületétől nem szabadulhatott meg pillanatok alatt. Így amikor Állia elrántotta az útból, megbillent az egyensúlya. Már az erőnlét termében puszilta meg a földet csinos kis popsijával, majd egy jól irányzott gurulással mondott búcsút a sebességének.
A földön fekve nyögött egyet, majd feltérdelt, hátrasimította hosszú, hullámos, szőke tincseit, hogy ki is lásson alóluk. Felállt, de a hirtelen események és a futás hatására kicsit megszédült, lehajolt és térdeire támaszkodott. Kicsit megviselte a futás, nagyokat lihegett, mielőtt még felállt volna teljesen és felvette volna a pálcáját. Az említett tárgyat a helyére rakta, majd kihúzta magát. Egy pillanatig kimért, hűvös tekintettel pillantott végig a lányon.
Hamar átfuttatott magában egy mérleget: mennyire éri meg neki kedvesnek lenni a lánnyal? Mi hasznot húzhat belőle? Alapvetően a lány kicsinek tűnt, biztos benne, hogy a Rellonba osztották, mintha látta volna már, az arca ismerős volt. Naiv kislánynak tűnt, akit könnyű befolyásolni, neki pedig tetszett a helyzet. Szóval elmosolyodott, a legbájosabb mosolyát vette elő.
- Hű, ez meleg volt! Köszönöm, hálás vagyok, amiért segítettél.
Aprót bólintott is, majd sóhajtott egyet, nem esett jól neki ez a nagy ijedtség. Ezentúl biztos óvatosabban fog kóborolni, legalábbis megnézi alaposan, mielőtt még egy-egy folyosón barangol. Vagy legalábbis a híreket nem ártana elolvasnia, akkor talán elkerülhette volna ezt a helyzetet.
Ekkor tűnt fel neki, hol is van valójában, nagy szemekkel pillantott körbe. Valami fullos edzőteremnek tűnt, tele mindenféle eszközzel, amiről azt sem tudta, mire kell használni. Furán nézett.
- Te mit csináltál itt? - Kérdezte a lánykától érdeklődően. - Ne haragudj, de nem tűnsz valami gyúrósnak.
Miközben ezt megállapította, Álliára vigyorgott szélesen. Körbenézett a teremben alaposabban és akkor látta meg, hogy itt nem csak bonyolult gépek, de egyszerű pályák, labdák is vannak bőven.
- Vagy játszottál valamivel? Van kedved játszani valamit? - Mondta szélesen mosolyogva, miközben a kosárlabdák felé oldalgott. Megtapogatta őket, mennyire kemények, majd kiválasztott egy szimpatikusat, pattogtatta kicsit. Utána felmérte, mennyire kellemes a távolság a palánk és közte, mennyi esélye van bedobni. Csak ezután dobta el, két kézzel, magasra ívelten, némi pipiskedéssel lendületet adva neki, mert az ugye a lányoknál elmaradhatatlan.
Utoljára módosította:Ombozi Sára, 2014. március 18. 20:04
Ombozi Sára
INAKTÍV


Soha el nem némuló Sára
RPG hsz: 229
Összes hsz: 678
Írta: 2014. március 23. 23:35 Ugrás a poszthoz

Gwen "Rengetegnevedvan" Jones

Esze ágában sem volt bemenni az évnyitóra... miért is tette volna? Nem volt híve az ilyen eseményeknek és amúgy is kötelező volt, vagy ilyesmi. Márpedig ami kötelező, az számára kerülendő. Hiába, valahogy mindig meg volt benne ez a késztetés, hogy szembemenjen minden akarattal. Mint valami defektes lazac az életben. Mert persze, az árral egy irányba túl egyszerű lenne úszni. Sárának is túlságosan lenne egyszerű azt csinálni, amit tennie kéne.
A régebbi iskolájában is mindig ügyesen játszott, sosem kapták el az ilyenjei miatt. És ha mégis, annyira édesen ki tudta magát magyarázni, hogy pillanatok alatt megoldódott az ügy. Hiába, őt valahogy nem lehetett elkapni, nem volt az a bénázós fajta.
Most is szerette volna, ha emlékezetes lesz az a bizonyos nagy esemény. Már be is szerezte a kellékeket, amivel viccesebbé teszi majd. Talárt húzott magára, így nem is lehetett kiszúrni, hogy valami oda nem illő dolog van nála. A nagyterem ajtaja mellett egy sötét folyosórészen a falnak támaszkodott, bájos mosollyal nézett körbe. Ravasz, zöld tekintetével vizsgálta a diákokat.
Esze ágában sem volt egyedül csinálni az egészet. Két okból: úgy nem volt elég hatásos, ha egyszerre csak egy ember végzi. Másrészt pedig ha elkapják, kell neki egy tökéletes bűnbak, akire rákenheti az egészet. Ahogy vizsgálgatta a diákokat, egy egészen bohókás kinézetű lányt pillantott meg. Elsős lehetett fiatalnak tűnt. Tökéletes célpontnak látszott, hiszen Eridonos volt a jelvénye szerint, emellett épp elég naivnak és kalandvágyónak tűnt. Nem volt az a tipikus jó lány, neki pedig nem is olyanra volt szüksége.
- Psszt... te. Igen, te! - Szólogatta a lányt a fal mellől, egyik kezét megemelte, mutatóujjával magához csalogatta. Ravaszkás mosoly ült az arcán, zöld szemei szinte ragyogtak, miközben a lányra nézett végig.
Amikor a lány közelebb ért, cinkos mosolyt villantott rá.
- Új vagy itt, igaz? Én is. Nincs kedved játszani egy kicsit? - Kérdezte a lányra kacsintva. Ha csak így, belemegy, tökéletesen naiv lesz ahhoz, hogy Sárának semmi félnivalója ne legyen a következményektől.
Ombozi Sára
INAKTÍV


Soha el nem némuló Sára
RPG hsz: 229
Összes hsz: 678
Írta: 2014. március 24. 18:57 Ugrás a poszthoz

Gwen "Akkorjó" Jones

Amikor a lány közelebb jön, úgy látta, nem annyira ugrik be a kislány neki. Pedig milyen szépen eljátszotta a cukros nénit! Irigylésre méltó. Viszont amikor felajánlja, hogy ő is tönkre akarja tenni az ünnepséget, hirtelen ravasz vigyorra húzódik az ajka, villannak zöld szemei.
- Nahát, pont ilyesmit szerettem volna játszani. Gyere közelebb! - Int a lány felé a kezével, közben talárja belső zsebében kutat. Egy krémecskét vesz elő, meg pár aprócska, zselés gombocskát. Nagyon aranyosnak tűnhetnek első ránézésre, pont, mint a trolltakony.
- Ragacsos bűzbombák. Ha bekened ezzel a kezed, nem hatásos, de ha valakire ráragasztod és benyomod a közepét, elég hamar kifejti a hatását. Van kedved szétosztani őket?
Szélesen vigyorgott a lányra, miközben felajánlotta neki a krémet, hogy bekenhesse a kezét. Nem akarta, hogy a lány már most leleplezze a tervet, idekint, ahol semmi értelme nincs a büdösnek. Közben két kezébe vette a kis bombácskákat, az egyiket elrakta a saját zsebébe, a másikat a lánynak tartogatta, ha belemegy.
Közben fogta a pálcáját és egy-egy egyszerű varázslattal vörösesbarna hajat és kék szemeket varázsolt magának, hogy ne legyen annyira felismerhető. Na nem mintha Noelen kívül bárki felismerte volna odabent, de nem ártott az elővigyázatosság. A lánnyal nem törődött, ha van annyi sütnivalója, okosan csinálja majd. Ha nem? Legalább ő nem bukik le.
Közben, ha Gwen elfogadta az ajánlatát, felé tartotta a ragacsos kis vackokat.
- Egyszerre kéne kezdenünk, a zűrzavarban pedig már könnyű felrobbantani a többit. De én a helyedben utána kispuriznék onnan... éktelen bűz lesz.
Ombozi Sára
INAKTÍV


Soha el nem némuló Sára
RPG hsz: 229
Összes hsz: 678
Írta: 2014. március 24. 21:13 Ugrás a poszthoz

Gwen "Perszehogyaz<3" Jones

Amikor a lány megígérte, hogy belemegy a játékba, bólintott egyet. Éppen kezdett volna újra elvigyorodni, amikor azt mondták neki, hagyja abba. Nem ismerik még, de ez volt a legnagyobb kihívás, amit csak valaha hallod. A "ne" Sára szótárában nincs benne, helyette ott van a "DE" szó, szép, vastag betűkkel. Így amikor ezt meghallotta, különösen széles vigyort tolt a lány arcába, hogy megcsodálhassa szép, fehér fogsorát.
Belement az ötletbe és kapott egy jó nagy adag krémet a kezére, na meg persze két-három bombácskát. Rábízta őket, eltolta magamtól a kezét. Utána ő maga is leellenőrizte a saját kis bűzbombáit. Nem félt attól, hogy nem aratnak majd osztatlan sikert.
- Te kezded. - Súgta a fülébe. A teremben egyből szétvált a lánytól, elvegyült a diákok között. Keresett magának valami finom innivalót, nyugodtan iszogatta, nézelődött. Figyelt rá, hogy ne szúrják ki sokan, ha valaki tekintete rajta időzött, hamar elfordult, hogy ne nagyon jegyezzék meg az arcát.
Amikor megpillantotta Noelt, nem tudott nem elvigyorodni. Vörösesbarnán lehet, hogy még ő sem ismerné meg. Most viszont nem kímélheti meg őt sem. Sajnos kimaradt a tervből, van saját kis párja, most vele foglalkozik. Jó lesz ez így, Sára büdösen is szeretni fogja.
Miközben a tömegben nézelődött, kiszúrta magának a személyeket. Utána felpillantott, egyik kezébe láthatatlanul egy bombácskát csúsztatott. Biztos volt benne, hogy jó kis zűrzavar lesz ebből az egészből. Mindjárt show time, már csak Gwenre kellett várnia, a kezdődő ámulatban pedig egyszerűen lesz majd észrevétlen.
Ombozi Sára
INAKTÍV


Soha el nem némuló Sára
RPG hsz: 229
Összes hsz: 678
Írta: 2014. március 24. 22:52 Ugrás a poszthoz

Mindenki figyelmébe ajánlott!

A nagyteremben hamarosan beállt a légkörváltozás. Amikor Gwen elkezdte az egész akciót, Sára is elkezdett gyors léptekkel suhanni. Egy-két lépés, egy mozdulat és máris a diákok hátán van a bűzbomba. Gyorsan tovább is lép, hiszen nem akar ott lenni, amikor felrobban. Persze ő sem menekül meg a szagoktól ez által, de legalább nem testközelből érintkezik velük.
Amikor a bombácskák felrobbannak, erőteljes, zöld füst homályosítja el a szemeket a Nagyteremben. Részben a színnel(, bár az kisebb gond), részben a szemekbe tóduló könnyek. Hiszen a füst nem csak a színtelenséggel száll szembe, de a szagtalansággal is átellenben van. Lassan az egész terem megtelik az egyre halványuló füsttel. Ám a színnel szemben a szag nem kopik, beleívódik szinte minden bálozó orrába, ahogy az kell.
Sára is megvolt a nagy robbantgatással, köhögőrohamot kapott, sipákolt, mint mindenki. Úgy tett, mint aki nem tudja, mi történt. Pedig belül imádta ezt a káoszt, amit okozott és már rég győzedelmesen nevetett. De jelenleg nem volt ilyenre ideje.
Mielőtt még a sok kifelé haladó diák közé beállt volna, keresnie kellett egy szerencsétlent. Bár ő nem ismerte, David Benettet nézte ki magának. A háta felől közelítette meg és egy óvatlan pillanatban "véletlen" kirántotta a kezét, így a maradék bizonyítékot (kenőcs, bombácskák, a zacskó, amiben vette őket), David mellé szórta, majd még a füst takarásában gyorsan, hirtelen irányváltoztatással le is lépett.
Egyenesen az ajtó felé szaladt, köhécselt a bűztől, de nevetni akart. Nem tehette, túl árulkodó lett volna. Ehelyett viszont gyorsan felvette a nyúlcipőt.  Így kislisszolhatott a teremből, mielőtt bárki elkaphatta volna. Utána pedig élvezte a friss levegőt és egy ideig fulladozást játszva nézte, ahogy a többiek "élvezik" a kis meglepetését. Magában szélesen vigyorgott és megveregette a saját vállát. Ma is megérte felkelnie.
Utoljára módosította:Ombozi Sára, 2014. március 24. 22:53
Ombozi Sára
INAKTÍV


Soha el nem némuló Sára
RPG hsz: 229
Összes hsz: 678
Írta: 2014. március 28. 15:35 Ugrás a poszthoz

Nagyonfuranevedvan Médea

Sára a mindennapjait a kastélyban töltötte és hiába járta már meg a fura helyzetekkel, amibe került, képtelen volt egyszerűen a fenekén maradni. Hiába, őt nem erre találták ki, az otthon ücsörgés nem az ő műfaja volt, főleg nem a Rellon kietlen, napfénymentes alagsorában. Bár egészen hozzászokott, most a legjobb volt, ha kimozdul kicsit. Amúgy sem akart angolkóros lenni, a kastélyon kívül vándorolni jobb ötletnek tűnt, főleg a tavasz megjelentével. Mondjuk biztosan hatalmasat nevetett volna, ha egy alagsorban kapja el az angolkórt, miután éveket élt Londonban. A sors játéka kiszámíthatatlan és ez igen ironikus kis szeglete lett volna. A móka azonban nem érte meg a betegséggel szenvedést, helyette inkább mélyen magába szívta a friss levegő illatát, egyből, ahogy kilépett a kastélyból.
Körbenézett, merre mehetne, egyelőre a kinti részt nem nagyon fedezte fel. Nem volt félős típus soha, de logikus és abszolút reális döntésnek gondolta, hogy először a kastélytól nem túl távoli részeket fedezi fel. A körül elterülő vidék is épp elég csábító volt. Hosszú mosoly kanyarodott az arcára, ahogy zöld tekintetét végigfuttatta a természet alkotta terepen. Tetszett neki a hely, a fák hívogatták, a nap sugarai meleg bizsergésbe borították bőrét. Eredetileg copfba zárt, hullámos haját kiengedte, hogy az enyhe szél finoman meglengethesse.
Úgy érezte, most él igazán. A feltöltődés minden lélegzetvétellel folytatódott, pumpálta őt belülről. Nem tudta, mennyire ismerik az emberek ezt az érzést. Mármint, mindenki ennyire jól érzi magát, ha kiszabadulhat kicsit a zárt helyekről, ha a szabadság végigáramlik az ereiben? Vele madarat lehetne fogatni, úgy érzi, el tudna repülni a szél szárnyán, abban a pillanatban.
Pozitív érzésekkel felturbózva látott neki a körének, nem sokkal később ért a rétre. Ott körbenézve először észre sem vette a lányt, de aztán hamar feltűnt neki Médea terepszínű foltja, egyelőre a távolban. Érdeklődve villantotta felé zöld tekintetét, úgy osont közelebb, hogy láthassa, mi történik. Az istenért sem értette meg, a lány miért piszkál egy bottal üregeket, lyukakat és miért nézelődik ilyen elmélyülten. De úgy döntött, nem kérdi meg tőle, nem érdekelte annyira.
Halk léptekkel közeledett felé. Amikor elég közel ért, hiába, nem bírta ki, hogy ne érjen hozzá. Egy egyszerű mozdulattal megpöccintette Médeát hátulról. Azt a pillanatot választotta ki, amikor a leginkább előre volt hajolva és a leginkább instabil volt a helyzete, majd, mintha mi sem történt volna, továbbsétált mellette. Ő nem csinált semmit. Meglökte valaki? Dehogy. Csak megingott az egyensúlya, magától. Bár nem láthatta az arcát, elégedett mosoly ült ki rá.
Ombozi Sára
INAKTÍV


Soha el nem némuló Sára
RPG hsz: 229
Összes hsz: 678
Írta: 2014. március 30. 17:18 Ugrás a poszthoz

Médea

Sára elégedettségét csak növeli, amikor hallja, hogy a lány közelebbi kapcsolatba kerül a földdel. Miután megadta neki a nagy ölelést, ami már kijárt neki, amiért rajta jár (hogy is képzeli!), még morog is egy kicsit. Az a francba mintha simogatná Sára lelkecskéjét, megvolt a napi jó cselekedete, csak éppen magával tett jót. De mi mást várhatnánk szegény, ártatlan lélektől? Csak azt bánja, hogy az álca érdekében saját szemével nem nézhette végig a jelenetet.
Egyből leszűri, hogy a lány nem teljesen épeszű, hiszen magában beszél. Biztos volt benne, hogy nem ő tetszik neki annyira. Eszében sincs azonban engedni a kíváncsiságának, dehogy. Egyszerűen nézelődik, szívja a friss levegőt, a fák felé nyújtogatja a nyakát. Érdekli, mit rejt az erdő kicsit távolabb. Éppen eldöntené, hogy felfedezi azt a részt is, amikor maga mögül újra hangot hall. Immár biztos benne, hogy őt szólítja, meg is áll. Maga mögött összekulcsolja a karjait és úgy fordul 180 fokot a tengelye körül. Érdeklődve mereszti zöldjeit a helyzeten. Az előbbi áldozata immár egy kígyóval a kezében kuncsorog segítségért. Pár lépést közelebb megy, a biztos tudattal, hogy eme delikvens nagyon nem százas.
- Eszem ágában sincs. - Válaszolta bájos mosollyal a segítségnyújtást illetően. Ő nem az a fajta, aki csak úgy segít, ingyen és bérmentve. Na nem, esze ágában sincs. És ha valaki azt mondja, ez rossz tulajdonság, hova tovább, gonosszá teszi... csak annyit mondanék neki, hogy soha, senki nem fogja kihasználni őt. Akik csak feketén és fehéren látják a világot, nagyon nehéz dolguk van Sárával. Hiszen ő a tökéletes, az előre megálmodott, az ősi szürke, az átmenet a jó és a rossz között.
- Persze... ha tudsz cserébe ajánlani valamit, lehet, hogy elgondolkodok.
Amikor ezt mondta, ravasz pillantását futtatta végig a lányon. Médea nem tűnt fiatalnak első pillantásra sem. Ettől függetlenül nem elég, hogy kígyókat fogdos a réten, nem készül fel arra, hogyan fogja őket elrakni. Meg persze nem utolsó sorban beszél a fogolyhoz, ami pedig szintén arra enged következtetni, hogy bolond.
Sára ebben a pillanatban kezdett el kombinálni, a lányt nézve és válaszát várva. Ha ilyen bolond dolgokat csinál, talán elég bolond ahhoz is, hogy neki megcsináljon valamit. Talán elég naiv, hogy ki tudja használni kicsit a céljaira. A lehetőségre pedig azonnal elkezdett kombinálni az agya, hiszen pontosan egy ilyen lehetőségre várt. Bájos mosolyra húzódtak ajkai.
- Igazából én már tudom is, milyen szívességet kéne megtenned nekem cserébe. Megírni és elküldeni egy baglyot, ennyi az egész. Mit gondolsz, megéri?
Ombozi Sára
INAKTÍV


Soha el nem némuló Sára
RPG hsz: 229
Összes hsz: 678
Írta: 2014. március 30. 19:33 Ugrás a poszthoz

Médea

Amikor a lány azt hiszi, hogy a kígyó tűnik túl ijesztőnek Sára számára, némi kuncogás szalad ki ajkain, majd megrázza a fejét és úgy pillant rá újra. Félni? Egy ilyen kis kígyótól? Messze áll az tőle, de sosem segített még senkinek csak úgy. Nem is érti az önzetlen embereket, mert az ő szótárában nincs önzetlen. Az övében csak a balek szerepel, akit ki lehet használni és a többi emberhez hasonlóan ő is kihasznál minden ilyen alkalmat. Igazából magát is hülyének tartaná, ha nem használna ki minden lehetőséget. Az ambíciót talán a homlokára lehetne pingálni.
Abban a pillanatban, hogy Médea megkérdi, milyen levélről van szó, sóhajt egyet és lehajtja a fejét. Egy ideig a földet nézni, a fűszálakat vizsgálja, mintha olyan érdekesek lennének. Közben pörög az agya, egy ideig csendben van, majd egyenes frufruja mögül, megrebben őzikeszemekkel pillantott fel Médeára.
- Egy olyan levélről, amit én képtelen vagyok megírni. Fel is adom, csak írd le a gondolataimat, kérlek.
A kérlek, a varázsszó is elhangzott. Közben nyelt egyet és közelebb lépegetett a lányhoz a réten, közben a kígyót nézte, mintha annyira érdekelné. De hamar kiderül, miért közeledett. Amikor következőleg megszólal, ismét nem néz a lányra, mintha nem tudna egyszerűen a szemébe nézni és hangja halkabb, mint az előbb.
- Egy nagyon bonyolult kapcsolatban vagyok, harmadikként. Nem bírom, muszáj elmondanom a másik nőnek, hogy a férfi, akit szeret... nem az, akinek gondolja.
A végén teljesen elhalkul, csaknem elcsuklik a hangja és újra Médeára emeli zöld tekintetét. Vesz egy mély levegőt, gyorsan megrázza a fejét, majd mosolyt erőltet az arcára. Nem olyan nagy dolog, de szüksége van arra a levélre, remélhetőleg a lány is hamar belemegy. Neki csak pár perc, Sárának viszont komoly gondokat okozhat, ha az ő kézírásával megy az üzenet.
Hogy miért? Mert a történet kicsit sántít, nem éppen erről van szó. A levélben igazat mondott és tényleg szüksége van rá, de hacsak Médea nem nagyon profi ebben, valószínűleg nem tűnik fel neki, hogy hazugság van a háttérben.
Ombozi Sára
INAKTÍV


Soha el nem némuló Sára
RPG hsz: 229
Összes hsz: 678
Írta: 2014. március 30. 20:14 Ugrás a poszthoz

Radits Viktor Endre

Sára sokszor látta már a kviddicspályát - távolról. Sosem ment ki meccsekre szurkolni és esze ágában sem volt a pályán repkedni az idiótákkal. Egyszerűen hülyeségnek tartotta az egészet. A kviddicsjátékosok szerinte passzióból, na meg persze indokolatlanul vitték vásárra a bőrüket, sosem tudta sajnálni őket, amikor sírva szaladtak velük a gyengélkedőre. Így kellett nekik, maguknak csinálták, senki nem szorított kést a torkukhoz, hogy repkedjenek, illetve vasgolyót puszilgassanak.
Ennek ellenére elgondolkozott pár dolgon. Egy dolog volt ami nem volt értelmetlen a kviddicsben, hova tovább, hasznos is lehetett bizonyos helyzetekben. Ez pedig nem más volt, mint a repülés. Bizony, úgy döntött, ideje lesz elsajátítani ezt. Először is, bénának nézhették, amit biztosan nem akart. Mármint, itt volt, 18 évesen és boszorkány létére sosem ült még seprűn. A repüléstan órákat mindig elsumákolta, kibeszélte magát. Számára ez sosem volt nagy feladat. Másodlagos oka pedig az volt, hogy most viszont saját maga akart repülni.
Szóval végül Sára drága elbattyogott a kviddicspályára. Kis idejébe került, mire megtalálta, hol tartják a seprűket. Elvett magának egy szimpatikus darabot, alaposan megnézte magának. Igazából még a kezében sem volt repülő fajta, szóval elég furcsa volt, hogy mennyiben más ez, mint amivel takarít. Ahogy eredetileg sejtette, hogy kéne csinálnia, úgy kezdett neki. Fogta a seprűt, a földön, biztos lábakon állva ült rá. Először nem is koncentrált a repülésre, semmire, egyszerűen elrugaszkodott, úgy gondolta, egyből menni fog. Ki ne tudna repülni? Igazán meglepődött, amikor a talpai a talajon újra földet értek.
Hümmögve nézett körbe maga körül. A fránya gravitáció kifogott vele, márpedig ezt meg kell bosszulnia. Lehunyta a szemeit, vett egy mély levegőt. Csak akkor nyitotta ki őket, amikor már érezte, hogy meglehetősen instabil helyzetben ül. Miért is? Lebegett!
Ez az információ egyszerre örömteli és gyászos volt számára. Először is örült, mert helyből meg tudta csinálni. Másodszor pedig kétségbeesett, ugyanis a gravitáció ugyanúgy hatott rá, csak jelenleg egyszer a seprű jobb, majd némi korrigálás után a bal oldalán próbálta lehúzni a földre. Először csak morgolódott, nem volt messze a talajtól, de ez nem volt gond. Ugyanis a morgás lassan sikkantásokba, heves kézmozdulatokba fordult át. Ennek hamarosan egyszerű következménye volt, csinos kis hátsójával közelebbi kapcsolatba került a talajjal, a seprű pedig koppant a porban.
Sára megsimogatta a derekát, de nem hagyta annyiban. Dühöngött volna, de visszafojtotta, nem ez volt a megfelelő alkalom. Felállt, felkapta a seprűt, rápattant és újra próbálkozott. Biztos volt benne, hogy menni fog ez... előbb-utóbb.
Ombozi Sára
INAKTÍV


Soha el nem némuló Sára
RPG hsz: 229
Összes hsz: 678
Írta: 2014. március 30. 21:50 Ugrás a poszthoz

Médea

- Nem tanácsot kértem. - Emlékeztette a lányt, amikor egyszerűen azt mondta, hogy ő a helyében nem szólna bele. Márpedig Sárának bele kell szólnia ebbe. Muszáj beteljesítenie a bosszúját, hiszen nem is ő lenne, ha nem tenné meg. Igazából senki nem szórakozhat vele, csak úgy. Ha ő tönkre akar tenni valamit, azt ne merje senki megmenteni. Ettől függetlenül továbbra sem viselkedik hidegen a lánnyal.
- Ez egy jó ötlet. - Vallotta be bólogatva, nem volt egy túlzóan büszke személyiség. És ezen a ponton felcsillant a szeme, ahogy Médeára pillantott. Okos, kitűnően okos, ez már most feltűnt neki. Ezt pedig hasznos tulajdonságnak tartotta. Azonnal elkönyvelte, hogy megtartja őt. Nem feltétlenül avatja majd be az ügyeibe, eszében sem volt bízni benne. Egyszerűen csak megfordult a fejében, hogy ha valami jó ötlet kell, legközelebb is hozzá jön majd. Megkeresi, zaklatja, kihúzza belőle. Nagyon tetszik neki, hogy nem az a buta kis bárányka, aki elsőnek tűnt.
- Nem, semmi hatósági ügy. - Rázta meg a fejét nyomatékosításképp, majd tovább gondolkozott a lányon. Eszes, nem túl naiv, de nem is egy gyáva lány, meg mer fogni egy kígyót. Azonnal levette, hogy megéri nem felbosszantani és rendesnek lenni vele. Innentől kezdve pedig Médeának nyert ügye volt, a szent cél érdekében tudott ő akármilyen lenni. Még egészen elragadóan kedves is. Szóval amikor újabb ajánlatot tett, sóhajtott egyet és elvette tőle a zsákot.
- Na jó, nem kell semmi, nem bírom tovább nézni, ahogy szenvedsz. - Mosolyodott el, majd kinyitotta a zsákot. A döglött egérre, amit benne talált, egyszerűen elfintorodott. Aztán odatartotta Médeának, hogy rakja bele az állatot, ha már olyan régóta fogva tartja. Bár szöget ütött a fejében, hogy ennek a bolondnak minek kell ennyire az állat. Egy ideig csendben figyelte, mi történik, aztán halkan megkérdezte.
- És minek amúgy a kígyó? Bántani nem akarod, gondolom, akkor már megtetted volna. - Állapította meg aprót bólintva.
Ombozi Sára
INAKTÍV


Soha el nem némuló Sára
RPG hsz: 229
Összes hsz: 678
Írta: 2014. március 31. 19:31 Ugrás a poszthoz

Médea

Amikor Médea közli, hogy nem is akart tanácsokat osztogatni, Sára szintén egy egyszerű vállrándítással intézi el az egészet. Nem számít neki annyira, mit gondol a lány és kicsit meglepő számára, amikor azt érzi, ez fordítva is igaz. Magában vigyorog, ritkán találkozik hozzá hasonló személyiséggel, de ilyenkor mindig felcsillannak zöld szemecskéi. Alapból nagy előrelépés volt, hogy Médea felkeltette az érdeklődését, először azzal, hogy kicsit bolond, másodszor pedig azzal, hogy okos, igazán okos. Ez pedig Sárának még jól jöhet, ő sincs híján sütnivalóból, de elismeri, ha valaki jobb nála valamiben. Biztos benne, hogy ha most elválnak útjaik, nem tűnik el az életéből örökre. Kipróbálja az ötletét, úgy dönt, megbízik benne (valaki jegyezze fel a naptárba!) és ad egy esélyt a dolognak. Ha beválik? Visszajön még ötletért, és talán a kék lányka megbánja, hogy ilyen okos. Talán.
Viszont ezen oknál fogva kedvesnek kell lennie vele, amennyire csak tud. Korrigálni kell, ha már nem olyan szépen indított, mint kellett volna. Hamar változott az állás, változott Sára is. Amikor Médea azt mondta, így nem kell félnie, figyelmesen bólogatott rá, majd segített neki elrakni a kígyót a zsákba. Bezsákolni. Ha legközelebb megkérdezi valaki, mit csinált a réten, azt mondja, zsákoltak, palánk nélkül. Néha még magát is lefárasztja a hülye szóvicceivel, gyorsan megrázza a buksiját, hogy kiürítse.
A levitás viszont elmosolyodik, amikor Sára segít neki, meg is köszöni, ő pedig egy szintén bájos, őszintébb mosollyal válaszol neki, miközben a kígyót elrakják, ő pedig gyorsan behúzza a zsák száját, mielőtt még kiszökhetne. Bár a lány már eléggé lefárasztotta, nem szívesen mászkálna egy újabb példány után. Hallgatja Médeát, ahogy a kísérletéről mesél, közben az arcát nézi.
- Kísérlet? Miféle kísérlet? - A kísérlet szóról Sára agyába azonnal laboratóriumi képek ugranak, injekciós tűk, szíjak, különféle kínzóeszközök és ismeretlen eredetű vegyületek. Egyik sem tűnik jó hatással a kígyóra. Főleg a "remélem más sem fogja bántani" rész sántít neki. Bár nem hinné, hogy Médea valami nagy kutatócsoport tagja, akik hobbiból kígyókat kínozgatnak, nem naiv ő. Ennek ellenére szerette volna tudni, milyen kísérletben is segédkezhet. Nem ment volna bele vakon, ebben hasonlított a két lány. De aztán ahogy Médea folytatja, hamar megkapja a választ. Kikerekedett, zöld szemekkel nézett rá.
- El akarod engedni valahol? - Kérdezte, miközben a zsákot, majd a lányt nézte, eleinte kicsit döbbenten, majd lassan elvigyorodott. - Ahol éppen elegen vannak, segítek keresni egy helyet, ami diákokkal van tömve. - Válaszolta lelkesen vigyorogva, közben pedig körbenézett. Biztos volt benne, hogy a kastélyba be kéne menniük, hisz ott nagyobb meglepetés lehet egy kígyó, meg persze itt nem igazán jártak. Nem is értette, a diákok hogy a fenébe nem bírják ki, hogy ne járjanak ki a kastélyból ilyen időben. Ő már biztosan beleőrült volna.
- Honnan tudsz ennyit a kígyókról? - Kérdezte, mert feltűnt neki, hogy a levitás már korábban is beszélt róla, tudta, hogy nem veszélyes, a latin nevét is említette. Ebből arra következtetett, hogy ért a kígyókhoz. Bár nem tudja, hogy lehet ilyen dologgal foglalkozni, de biztos mások sem értik meg az ő szenvedélyét a művészet iránt. Lehet, hogy Médea szenvedélyei a kígyók? Ki tudja.
- Ombozi Sára vagyok. - Mutatkozott be végül, majd újra mosoly terült el az arcán. Végtére, ha már együtt akartak egy kis életet vinni az iskolába, illett volna tudniuk egymás nevét, nem? És ha ő nem akarja megmondani, majd kezdi ő a bemutatkozást.
Ombozi Sára
INAKTÍV


Soha el nem némuló Sára
RPG hsz: 229
Összes hsz: 678
Írta: 2014. március 31. 21:06 Ugrás a poszthoz

Rentai Bálint

Sára a szokásos nyugodt járkálását csinálta a kastélyban. Szeretett volna egy kedves kis helyet, ahova mindig eljöhet pihenni. A vázlatfüzete és a ceruzái helyett azonban most a fényképezőgépét vitte magával. Szeretett volna pár szép fotót csinálni, ha már rajzoláshoz nem talált megfelelő helyet. Éppen az arcához emelte a gépet, úgy nézte a folyosót. Így menetelve egészen más volt a világ, varázslatos. A lába elé ugyan nem nézett, de elesni nem esett el, nem volt béna. A kontyából kilógó, hullámos tincsek csak úgy szálltak körülötte, amikor oldalra is fordította a fejét. Mintha egészen máshol járt volna.
Azonban ebben az álmodozásban nem sokáig tudott elmerülni. Nézte az objektíven keresztül, ahogy szépen egymás után rakja a lábacskáit, amikor hirtelen kiabálás szűrődött ki az egyik szobából. Egy ideig állt, az ajtóra emelte tekintetét, majd felé és fordult. Csendben hallgatott, de semmi újabb kiabálás. Az előzőnek csak a lényegét vette ki, mintha valami családi dráma lenne. De nem, végül nem válaszol senki. Valaki magában beszél? Sára érdeklődően felvonja a szemöldökét.
Óvatosan nyit be a szobába, ahonnan halk zene szól, majd csendesen csukja be maga mögött az ajtót. Csak egy fiú van bent, aki éppen elfeküdt a kanapén. Körbetekintett a szobában, felcsillantak zöld szemei. Nagyon szép szoba, kellemes, nyugodt. Ezt még meg fogja látogatni, hátha itt tud majd nyugodtan alkotni. Már éppen ideje lenne, a támogatói és megrendelői kezdenek lázadozni, Sárát akarják, a művészetét. De egyelőre fényképész-módban van.
Közelebb sétál Bálinthoz, csendben leguggol mellé. Az arcához emeli a fényképezőt, állít az objektíven, hogy szép, éles közeli képet tudjon csinálni róla. Az arca, nagyon békés volt és nyugodt, a szempillái, a bőre színe. Tetszett Sárának ez a részlet, így katt-katt, képeket csinált róla sutyiban, olyanokat, amilyeneket ő szeretne. Ámulva nézte, milyen jól fog majd ez kinézni fotópapíron, közben kicsit még közelebb hajolt és a fényképező fölött nézte zöldjeivel Bálintot.
Egy kukkolónak érezte magát, de lekapni a pillanatot... abszolút megérte.
Ombozi Sára
INAKTÍV


Soha el nem némuló Sára
RPG hsz: 229
Összes hsz: 678
Írta: 2014. április 2. 20:09 Ugrás a poszthoz

Rentai Bálint

Sára nyugodtan fényképezget, egészen addig, amíg a fiú fel nem pillant rá. Akkor a fényképező fölött átpillant. Zöld tekintetével nézi őt, egész közelről. Sóhajtott egyet, hiszen amint visszanézett, elveszett a pillanat varázsa. Hiszen Bálint már tudta, hogy fotózzák, így pedig nem ártatlan, nyugodt, természetes. Felveszi a jelleme azt a görcsös kis finomságot, ami szinte minden képen ott van. Sára nagyon nehezen bírja elviselni a beállított képeket, amikor az embereken látszik, hogy akaratlagosan állítják meg a pillanatot. Amikor pózolnak, az pedig a halála. Akármilyen népszerű is a fényképezésnek ezen ága, egész távol áll tőle. Minden képe természetes, elkapott pillanat, valós, érzelmekkel teli. Az élet, maga. Amiben élünk, semmi beállítás, semmi restauráció, semmi cicoma. Fintorog egyet, amikor Bálint a rossz profiljáról beszél.
- Ugyan már... amúgy is elmúlt a varázs. Nagyon békésen pihentél, látszott, hogy elgondolkodsz. Majd kapsz egyet a kedvencemből.
Rámosolygott, miközben a már leengedett fényképezőt megemelte és kicsit megforgatta, hogy értse, mire gondol. Ha már nem akart többet fényképezni, kimászott Bálint személyes teréből, kicsit távolabb guggolt tőle. Körbenézett a teremben és ismét mosoly szaladt az arcára. Igen, ezt a hangulatot kereste, ez volt az a hely, amire annyira várt. Nagyon sok helyet tűvé tett a kastélyban, hátha talál valami igazán nyugodt sarkot. Ha valami, hát ez az volt! Magában örömködött is, miközben a gépét nézte, ahogy a fiú a kérdését feltette.
- Igazából több van. Ez CanonEOS 600D, meg van egy csomó lencsém is. De ez az egyik kedvencem. - Mosolyodott el féloldalasan, majd újra Bálintra emelte tekintetét. - Te is szoktál fényképezni? Szereted?
Ez után a kérdés után lelkesen pislogott a fiúra. Nem gondolta, hogy ebben a suliban túl sok művészlélek van, hiszen nem konkrétan erre szakosodott. De ha valami, hát a művészet, a fényképezés, a festés igazán izgalomba tudták hozni. Kihoztak belőle egy különös, kissé gyermeki ént, aki rajong mindezekért. És ha mástól nem is, ettől igazi szómenést tudott kapni. Bálint jobban teszi, ha okosan válaszol erre a kérdésre.
- Ja, amúgy Sára vagyok, Ombozi Sára, örülök, hogy összefutottunk. - Biccentett aprót a fejével, majd felállt és egy másik ülőalkalmatosságon foglalt helyet, hogy végleg kimásszon a levitás fiú arcából.
Ombozi Sára
INAKTÍV


Soha el nem némuló Sára
RPG hsz: 229
Összes hsz: 678
Írta: 2014. április 2. 20:26 Ugrás a poszthoz

Viktor

Miközben lelkesen próbálkozott tovább, fáradhatatlanul, valami nevetésfélét hallott. Azonnal felkapta szőke buksiját, izzó zöld szemekkel kereste a hang forrását. Aztán jön a taps is, ez is alaposan felhúzza, amúgy sem volt teljesen nyugodt. De nyel egyet, visszafojtja. Már éppen készül jéghidegen megkérdezni a bátor srácot, hogy mi köze hozzá, hogy mit csinál és szívesen elküldte volna melegebb éghajlatra is. Igazából már a levegőt vette hozzá, azonban megelőzték és köszönt. A segítségnyújtás ajánlata kicsit fejbe kólintotta, meghátrálásra kényszerítette. El kellett gondolkodnia, valóban akarja-e, hogy valaki segítségét kérje. De úgy döntött, ha már felajánlották neki, ingyen és bérmentve... miért is ne?
- Segíthetsz. - Válaszolta végül kimérten pillantva rá. Még nem sikerült teljesen elnyomnia a hirtelen haragot, amit legszívesebben Viktor nyakába zúdított volna. - De ha tovább nevetsz, megismertetlek a kevésbé aranyos oldalammal.
Egy biccentés mellett figyelmeztette a férfit, majd elgondolkodott. Valóban kicsit görcsösen állt neki az egésznek, felvette a seprűt, leporolta magát, hiszen már nem egyedül volt. Ráült, de lábait még a földön tartotta, az volt a biztos.
- Sára. - Közölte szintén szűkszavúan, hiszen már lehunyta a szemeit, kissé felfelé hajtotta a fejét. Egy picit hallgatta a szél finom játékát, érezte a napsütés kellemes bizsergetését a bőrén. Vett egy mély levegőt, lejjebb engedte vállait a görcsös tartásból, ujjait is lazábban fonta a seprű köré. Még mielőtt sikerült volna teljesen magába fordulnia és elveszítenie a külvilágot, Viktor újból megszólalt, egyik szempillája alól felpillantott rá, megrázta a fejét.
- Nem, igazából még soha nem ültem ilyenen. - Igazán komoly fejet vágott Sára, miközben ezt válaszolta, majd újra nekikezdett, mielőtt még ismét próbálkozhatott volna, Viktor újabb kérdést tett fel neki. Egy ideig lefelé nézett, majd lassan elvigyorodott, végül kuncogni, majd nevetni kezdett. Látszott, hogy a fiú nem ismeri, hogy ilyeneket kérdez. Teleszájas vigyorral nézett fel rá, ahogy felemelte a fejét.
- Ne hinnék benne? Bármire képes vagyok, nem ez fog megállítani. Meg amúgy is, repülni mindenki tud. - Válaszolta, majd megrándította a vállát. A repülni mindenki tud kijelentést így utólag megbánta, hiszen ő nem tudott repülni, de azért vannak itt, hogy megtanuljon. Amúgy alapvetően tényleg hitt az egészben, hogy menni fog, megtartja az egyensúlyát, suhanni fog majd egyszer... csak még egészen új volt neki az egész. Nem volt nagy sportember sem, hogy természetfeletti reflexekkel rendelkezzen. Márpedig néha úgy érezte, a repüléshez talán azok is kellenének.
Elhatározta, hogy újra elrugaszkodik, kicsit lazábban kezeli a helyzetet, nem fog kételkedni semmiben. Csak a cél lebeg majd a szeme előtt, nem lesz nevetséges, jó kislány lesz. Repülni fog, mint egy madár, szabad lesz, érezheti magán a szelet... előre beleélte magát. De még mielőtt elrugaszkodott volna, zöld szemeivel ártatlan pillantást vetett Viktor felé.
- Ha nem megy, elkapsz? - Kérdezte tőle bájosan pillogva. Na mert feladni nem fogja, de sokkal kellemesebb, ha nem kell ismét a földön kikötnie. Amúgy is poros lesz, tele lesz kék-zöld foltokkal, nem kell az a fenének sem. És ha már itt volt egy önjelölt segítő, aki talán még el is kapja, miért is ne? Magában már amúgy is ráaggatta a nagy BALEK táblát. De Sára személy szerint szerette a balekokat, jól elvolt velük mindig is.
Amint megbizonyosodott a válaszról, újra mindenre koncentrált, ami instrukciót eddig kapott, majd újra elrugaszkodott, de elég hamar megingott ültében és ismét, még a talajhoz közel adta meg magát a gravitáció vonzásának.
Ombozi Sára
INAKTÍV


Soha el nem némuló Sára
RPG hsz: 229
Összes hsz: 678
Írta: 2014. április 2. 23:36 Ugrás a poszthoz

Rufus és Meglepi

Sára nyugodtan sétálgatott az első napján. A diákok java fáradt volt, ő viszont tele volt erővel. Miben is fáradt volna el? A pihenésben? Ha valami, hát ez aztán igazán távol állt tőle mindig is. Nem is értette, a többiek miért ilyen kedvetlenek. Hiszen valaminek még csak az elején álltak, még neki is lesz ideje bőven, hogy megunja ezt az egészet. Biztos ő is nyavalyogni fog majd, karikás szemmel mászik kávéért, kétoldalú hisztirohamot kap és kaparássza a kastély falát majd egyszer az év vége felé. De addig még van idő, lehet szép, jókedvű, kipihent, igazi Sára.
Azonban a sétálgatás közben a diákok unott arcáról lejjebb vándorolt a tekintete. A tömegben meglátott a földön egy dobozkát, ettől megtorpant. Valaki neki is ment a hátára, ő morogva küldte el a szabadkozó elsőst. Szem elől vesztette a csomagot, így az embereket félretolva az útjából abba az irányba indult, amerre feltételezően lehetett. Neki abszolút nem jelentett gondot tolakodni kicsit, pillanatok alatt siklott át mások között. Volt ugyan, akinek ez nem tetszett, de azok mellett egyszerűen elment.
Odaérve úgy látta, mintha más is kiszúrta volna a csomagot. Odalépett hozzá, lehajolt. Elolvasta a címzést, furán nézett rá. Kumagoro? Még nem is hallott róla. Éppen nyújtotta a kezét a dobozkáért, amikor az kicsit megrezzent. Gyorsan visszahúzta a mancsát, váratlan mozdulat volt. Nem akarta egyből elkapni a földről, először azon gondolkozott, jó ötlet-e. Mi van, ha valami csúnya áprilisi tréfa az egész? Akkor bizony elég mérges lenne, ha belesétál.
A nagy gondolkodás közepette még le is guggolt és átkarolta térdeit. Nagy zöld szemekkel pislogott a csomagra, nem is érdekelte, hogy az emberek megnézik emiatt.
Ombozi Sára
INAKTÍV


Soha el nem némuló Sára
RPG hsz: 229
Összes hsz: 678
Írta: 2014. április 3. 20:24 Ugrás a poszthoz

Médi

Sára választ kap a kérdésére a kísérletekkel kapcsolatban. Érdeklődő, zöld szempárával türelmesen figyel, néha bólogat is aprókat, hogy jelezze, figyel és nem kalandozott el semerre közben.
- Értem. - Biztosította a lányt arról is, hogy nem kukult meg, a cica... kígyó sem vitte el a nyelvét. Tovább vigyorog a dolgokon, előre imádja majd azt a káoszt, amit a kígyó okoz. Már éppen azon gondolkozik, merre is engedhetnék el, ahol a leghamarabb a legjobb hatást érhetnék el. Hiszen a folyamatos járkálás miatt, ami mostanában rátört, egészen nagy részét sikerült felfedeznie a kastélynak. Bár, hogy éppen merre mennyi ember van, csak tippelgetni tudja ő is, de szerencsés típus, talán beletrafál elsőre.
- Új vagy? Nem tűnsz újnak és leveszettnek. - Kicsit meglepődik, hogy Médea nem ismeri a kastélyt, de elvigyorodik, a kelleténél is szélesebben. Ugyanis egyből a fejébe ötlik, hogy ő is pont ilyen volt, amikor nemrég ideérkezett. Talpraesett, magabiztos, kicsit sem elveszett, róla sem gondolta volna senki, hogy újonc.
Amíg Médea a kígyókról mesél, ismét figyel, egy ideig teljesen koncentrál, majd vet rá egy pillantást, elgondolkodik. Több közös vonás van bennük, mint gondolta volna, ez pedig nagyon jó, érzi, hogy ez a lány nem véletlen került most elé. Nevezzük akárminek a fenti erőt, biztos benne, hogy az akarta, hogy ez így történjen. Gondolatban már dörzsölgeti is a tenyerét, mennyi előnye fog származni ebből a kapcsolatból, így tudatosan figyel tovább.
- Nahát, te tényleg nagyon szereted a kígyókat. - Mosolyodott el szélesen. - Az én szenvedélyem a művészet, én attól kapok irreális lelkesedésrohamot és szómenést.
Végül a lányra vigyorgott, így legalább nem érezte magát annyira kényelmetlenül, Sára megértette a lelkesedését. Viszont szemet szúrt neki, hogy a lány sokat beszél az apjáról. Ettől el kellett vigyorodnia ismét, ez egy pont volt, amiben nem hasonlítottak. Mindig is szerette, imádta a szüleit, de sosem lógott a nyakukon. Kiskorától kezdve találékony volt, egyre önállóbb, ahogy cseperedett. Élte a saját életét, ahogy egy igazi életrevaló személy, de persze néha hazautazott, hogy megnézze a családját és megszeretgesse a testvéreit.
Médea nevére csak mosolygott és bólintott. Aztán el is felejtette a lány kérdését, látszott rajta, hogy megvilágosodott. Új ötlet ugrott a fejébe, felemelte a buksiját. Ragyogó, szikrázó zöld tekintettel pillantott fel rá, elmosolyodott, elnyíltak az ajkai és mulatva fújta ki a levegőt.
- Médi... tudom, hogy lehetne egy kígyód mégis, de apádnak se mondanál ellent. - Ígérte neki, majd bólogatott kicsit, erősítésképpen. - Művész vagyok, rendelésre festek, de biztos vagyok benne, hogy egy hihetetlen jó tetoválást tudnék neked csinálni. Hallottam, hogy van valaki a suliban, aki tud ilyesmit csinálni, megkérdem, hogy kell, kölcsönkérem a gépet és megoldjuk. Lesz egy örök kígyód.
És máris szétáradt benne a lelkesedés, dübörgött a mellkasán, a fülében, a torkában, a gyomrában. TETOVÁLNI akar. Ki akarja próbálni, milyen, amikor az ember maga a vászon és szabadjára engedheti a kreativitását azon is.
Ombozi Sára
INAKTÍV


Soha el nem némuló Sára
RPG hsz: 229
Összes hsz: 678
Írta: 2014. április 3. 22:45 Ugrás a poszthoz

Axel pajti
Április 1.

A legszebb napja az évnek Sára szerint - a bolondok napja. Hiszen ő mindig is imádta a bolondokat, kihasználta őket és nevetett rajtuk. Ezért igenis jogosnak tartotta, hogy kapjanak egy napot, amikor őket ünnepeljük. Néhány embernek és gratulált is, boldog ünnepet kívánt, furán néztek rá, pedig ő köszöntötte őket bolondok napján.
A másik fontos vonása volt ezen napnak, amiért Sára úgy szerette, hogy nyugodt szívvel lehetett kitolni másokkal. Ő más napokon is előszeretettel okozott bosszúságot, de valahogy április első napján emiatt senki nem volt mérges rá. Áprilisi tréfa, legális a rosszalkodás, ez pedig azonnal alapot ad neki, hogy kigondoljon valami kellemes kis meglepetést.
Előző hétvégén felutazott Budapestre, ott vette meg a szükséges kellékeket. Utána az iskolában is körbejárt, hogy megkérdezze, ki a leginkább rettegett tanár. Sokan meséltek neki egy Aurorról, aki a mestertanoncokat okítja és nem éppen a kedvességéről híres.
Mielőtt még nekiindult volna, a körletében felvette kedvenc kesztyűit, talárt húzott, de jelvény nem volt rajta. Haját feketére festette varázslattal, szemeit pedig kékre változtatta, tincseit pedig felkötötte. Sapkát vett a fejére, hosszú tincseit alá dugta, úgy tűnt, mintha rövid haja lenne. Nagyon nehezen lehetett csak ráismerni emiatt. Semmit nem bízott a véletlenre, az összes kis kütyüjét elrakta, úgy közelítette meg Warren szobáját.
Odaérve várt, alaposan megnézte, amíg a férfi elmegy, olybá tűnt, egy jó ideig nem jön majd vissza. Csak akkor surrant oda az ajtóhoz. Dolgai közül először az egyszer használatos, mindent nyitó kulcsot használta, a kulcslyukban hagyta egy ideig, várt, reménykedett, hogy működik. Megpróbálta, simán kinyitotta az ajtót, de amint kihúzta a kulcslyukból, hamuvá foszlott. Volt a táskájában még egy a bezáráshoz. Lassan besurrant, becsukta maga mögött az ajtót. Körbenézett a teremben és elmosolyodott. A táskájából elővette a pálcáját.
Eleinte fel sem tűnt neki a madár, amelyik a szobában ücsörgött. A bagoly őrizte gazdája szobáját, hiszen amikor Sára gyanútlanul közeledett hozzá, az pedig dühödt támadásba lendült, visszahátrált. Fintorgott, majd a pálcájával egy egyszerű Trullus-szal szemet gyönyörködtetően undorító rózsaszínné változtatta Warren baglyát. Elvigyorodott, így sokkal jobban tetszett neki.
Ombozi Sára
INAKTÍV


Soha el nem némuló Sára
RPG hsz: 229
Összes hsz: 678
Írta: 2014. április 4. 20:06 Ugrás a poszthoz

Médi

Az érkezés időpontjára szintén csak bólint egyet, hiszen nem érdemes erről többet beszélni, főleg, mert akadnak más témák is: kígyók, művészek, ezek pedig sokkal érdekesebbek, mint az iskola. Látja a lány mosolyát és máris nyeregben érzi magát: olybá tűnik mégsem lesz olyan nehéz megkedveltetnie magát vele.
Szintén türelmesen figyel, miközben Médea a festőkről beszél, hevesen bólogat, amikor a neveket hallja. A véleményalkotás viszont nem megy ilyen könnyen, először meg kell kicsit rágnia a dolgot, elgondolkodik egy kis időre.
- Tudod, én nem alkotók alapján kedvelem a művészetet, hanem stílusok alapján. Szerezhet valaki hírnevet egy-két jó képpel, viszont szürke egerek is alkothatnak olyanokat, amit sosem lát szakértő szem, mégis nagyobb kincs, mint a Mona Lisa.
Miközben az álláspontját kifejti, nem bírja ki, hogy ne gesztikuláljon, hiszen így nyomatékosítja a szavait. Tisztában van vele, hogy nem minden művész olyan élelmes, mint ő, hogy mindent megtegyen a sikerért. Elég sikeres is, folyamatos megrendelői vannak, az alkotásaiért pénzt is kap. Talán nem lesz a világ leghíresebb festője soha, de megélni már megtud majd belőle, ha akar. Hiszen az újságírás, a fényképészet is érdekli. Emiatt pedig sokféle karrierlehetőség áll előtte. Viszont a tehetség és az extrovertált személyiség elegye, ami Sárában megtalálható egyetlen nagy, villogó, csicsás feliratot eredményez: SIKER.
De aztán hamar talál magának újabb lelkesedési célpontot, mégpedig a tetoválást. Csillogó, zöld szemeiből látni lehet rajta, hogy megállíthatatlan, Médea pedig elkezdi feltenni a kérdéseit ezekkel kapcsolatban. Egyelőre nem válaszol, most tényleg az unott "csak legyünk túl rajta" arccal hallgatja végig, amit a lány mondani akarja. A lelkesedés szétárad ereiben, majd amikor a lány befejezte az aggódást, elvigyorodik és rápillant.
- Ne aggódj semmi miatt, megtervezem a legjobb tetoválást a világon, elintézek mindent. Bízz bennem. - Bólint is egyet nyomatékosításképpen, majd elkapja Médea csuklóját és elkezdi húzni a kastély felé. - De most menjünk és kísérletezzünk!
Még nevet is mellé, miközben elviszi a lányt egy megfelelően forgalmas helyre, hogy szórakozhasson egy jót. Az már plusz bónusz, hogy Médea közben megfigyel, kutatásokat végez és a kis kígyójával játszadozhat. Ám az egész közben a gondolatai a tetoválás körül forognak, mindig visszakanyarodnak hozzá. Lelki szemei előtt már körvonalazódik is, milyen tetoválás fogja díszíteni a lányt, már csak egy papír és egy ceruza kell, hogy megmutathassa a külvilágnak is.
Egy igazi géniusznak érzi magát, erősnek, alkotni fog, de olyat, amilyet még soha.
Ombozi Sára
INAKTÍV


Soha el nem némuló Sára
RPG hsz: 229
Összes hsz: 678
Írta: 2014. április 4. 22:19 Ugrás a poszthoz

Axel

Egészen jól szórakozik a madáron, de amikor kopogást hall, hirtelen egy-két szívdobogás kimarad. Ettől kicsit összerezzen. Hamar tudatosítja a szervezete, hogy Warren nem fog kopogni a saját irodájába, de ettől függetlenül nem kellemes, hogy lelepleződik. Amikor Axel belép a szobába, pont háttal áll neki. Nem látta őt, de tudta, hogy akárki is jár erre, nem sokat kerülgeti a forró kását, egyből benyitott a szobába. Érzi a hátán a tekintetét, mozdulatlan marad. A kezében van a pálcája ugyan, de nem akarja használni. Szereti a mókát ugyan, de nem veszélyes, nem is igazán gonosz.
Amikor meghallja a felszólítást, hogy mutatkozzon be és mondja meg házát-évfolyamát, egyből tudja, hogy egy prefektussal van dolga. Kuncogni tudna a helyzet iróniáját, de inkább csendben marad. Elrakja pálcáját, szinte érzi, ahogy hátulról rászegeznek egy hasonlót és ha valamit, párbajozni nem szeretne. Hiszen ez egy ártatlan tréfa, nem megyünk vérre és nem sérül meg senki, remélhetőleg. Sára viszont képtelen komoly lenni, kezeit lassan az égnek emeli, elvigyorodik, fejét is hátrahajtja.
- Nekem nincs se nevem, se házam, se évfolyamom. Hiszen én egy tündér vagyok, aki vidámságot, színt hoz az emberek életébe!
Színtiszta taktika volt, ahogy a nevetése is. Hiszen mivel zavarhatná meg jobban a meglepőjét, mint a leginkább irreális dologgal, ami elsőre eszébe jut? Remélhetőleg Axel megakad rajta, nem bírja jól a baromságokat. Na meg tényleg tündérnek érzi magát, hiszen éppen Warren életét készül megédesíteni... hm, de még mennyire!
A következő lépésben pedig leengedte kezeit, majd lassan megfordult. Amikor meglátta a fiút, egyszerűen ledöbbent, abbahagyta a nevetést. Először is, ismerte a prefektust, hiszen a házához tartozott, na meg futólag beszélgettek már egyszer, amióta itt van. Neki van az a fura, északi neve, a hideg népek közül jött valahonnan. Másodszor pedig, rózsaszín a feje.
- Axel...? - Kérdi a kiakadás határán, majd elvigyorodik. - Mi az a fejeden?
A kérdés után nem sokkal kitör belőle a nevetés, kicsit előredönti a fejét, a sapka leesik és hosszú, fekete, göndör tincsei immár sima copfban ereszkednek alá. Jót nevetgél, majd vesz egy mély levegőt, felegyenesedik, egy kósza könnycseppet is kitöröl a szeméből.
- Mit csinálsz te itt? - Kérdezte jókedvűen, le sem véve a szemét a prefektus hajáról. Bár ezt a kérdést hozzá is intézhették volna, nem zavarja. - Jaj, nincs időm csevegni, Warren visszajöhet, bármelyik percben... őrködj vagy segíts, ne állj csak úgy ott!
Eszébe jutott bizony, hogy a küldetés nem állt le, táskájában kutat további kellemes kis meglepetések után, amiket a drága tanárnak itt hagyhat. Az eszébe sem jut, hogy Axel akár meg is büntetheti, Sára kicsi szemeiben máris bajtársként tekint a fiúra. Tudja, hogy pofára is eshet ezzel a közvetlenséggel, amivel kezeli a helyzetet, de majd abból is kivágja magát... próba, szerencse!
Ombozi Sára
INAKTÍV


Soha el nem némuló Sára
RPG hsz: 229
Összes hsz: 678
Írta: 2014. április 4. 23:41 Ugrás a poszthoz

Bálint

- Nem, ne fáradj, ezek jók lettek, hidd el. - Mosolygott tovább a fiúra, amúgy sem akarta, hogy itt húzza a lóbőrt. Túl pörgős lány volt ahhoz, hogy egész nap itt gubbasszon Bálint mellett és próbálja tökéletesen megörökíteni az alvását. Ahogy emlékezett a fotón gyönyörű fényviszonyok voltak, a porszemek a háttérben homályosan szálldostak a beszűrődő fényben. Senki nem fogja konkrétan Bálintot nézni.
- Öhm... nem. - Szögezte le, amikor a fiú az összes képből kért és kissé furán nézett rá. - Majd a legjobból kapsz, a többit nem mutogatom senkinek, neked se.
Mondata közben elvigyorodott és egy apró bólintással nyomatékosította szavait. Hiába, az olyan képek, amelyek nem tetszettek neki egy aprócska, mégis tértágító bűbájjal ellátott dobozkában pihentek, halmokban. A mutogatni valók, a jó képek pedig egytől egyig albumokba rendezve, dátumozva pihentek. Bár nem tudott ezeregy dolgot csinálni egyszerre, így nem jutott ideje minden héten fotózni, azért az idő során egész sok kép gyűlt össze.
Aztán felcsillannak zöld szemei, amikor Bálint a fotózásról mesél, ő pedig lelkesen pillant fel rá. Figyel, amíg mesél, bár kicsit sután teszi. Fura neki a fiú összeszedetlensége, más emberekhez van szokva.
- Én is nagyon szeretem a fekete-fehér képeket, egészen megváltoztatják a hangulatot, a jelentést, a mélységet. Mégis, amikor a valóságot szeretném visszaadni, pont emiatt nem szeretem használni. Bocsánat, a képekben természetesség-valóság-realitás mániás vagyok, az agyam mindig ekörül forog.
Nevetgél kicsit magán, egyik ujját megemelve köröket rajzol a halántékánál. Bálint nem gondolta át alaposan a válaszát, hiszen Sára nem szokott rengeteget beszélni egyszerre, igazából lelkes sem szokott igazán lenni. Ennek ellenére, ha a művészetről volt szó, fotózásról vagy festésről, mindig elragadta a hév. Most még vissza is fogta magát, nem volt gyerekes, nem ugrándozott ülés közben.
- Fejezd be az akadékoskodást, nem szeretem.
Sáránál így működtek a dolgok. Ha valami nem tetszett neki, megmondta az illetőnek, hogy hagyja abba. Általában hallgattak is rá, hiszen ez a mondat egy burkolt figyelmeztetés is volt, hogy ha nem hagyja abba, azzal viszont felbosszantja. A bosszantás pedig komoly szankciókkal jár együtt, ezt pedig a legtöbben nem szeretik megtapasztalni.
Most, hogy leült és kicsit visszatért a fényképezésből a valódi világban, körbenézett a szobában és érzékei életre keltek. Kellemes zene szólt, puha párnák és furcsán ismerős, kellemes illatok. Vett egy mély levegőt. Mintha amikor bejött volna, más lett volna az atmoszféra. Most sokkal inkább az ő szája íze szerint alakult, sőt... még a falak színe is más volt. Ámulva néz körbe, zöld szemei csillognak.
- Hé, Bálint, te tudod mi ez a hely? Én már most imádom. - Állapította meg, miközben elmosolyodva nézte az egyik vicces alakú párnát, puhának tűnt, szóval felvette és megigazgatta.
- Jézusom, ez hihetetlenül puha! - Tipikusan abból az anyagból volt, ami egyszerűen bizsergeti, csiklandozza az ember bőrét és lehetetlen megállni, hogy hozzá ne érjünk. Sára kezecskéit a finom szőrmére csúsztatta, majd arcához emelte, hogy ott is érezhesse a puhaságát. - Nézd meg te is. - Jutott eszébe a következő pillanatban egy jó ötlet, amikor is lerakta a fényképezőjét és egy gyors mozdulattal Bálint arcához vágta a párnát. Persze kizárólag azért, hogy érezze a puhaságát. Naná. Minden esetre Sára vigyorogva várta, a másik mit szól hozzá.
Utoljára módosította:Ombozi Sára, 2014. április 4. 23:44
Ombozi Sára
INAKTÍV


Soha el nem némuló Sára
RPG hsz: 229
Összes hsz: 678
Írta: 2014. április 5. 18:16 Ugrás a poszthoz

Bálint

- Nem kell, elég lesz. - Bólintott Sára, majd amikor Bálint azzal fenyegetőzött, hogy feljelenti, először csak felemelte egyik szemöldökét, majd elnevette magát. Komolyan nevetségesnek találta ezt a fenyegetőzést. Majd pont ő ijed meg egy ilyentől? Látszik, hogy Bálint nem ismeri őt.
 - Csak tessék. Bizonyíték nélkül még ott is kinevetnek. - Vigyorgott szélesen a fiúra, fesztelenül. Nem érezte valósnak a fenyegetést, meg amúgy is, a ilyenről van szó, simán eltünteti a képeket, seperc alatt.
Amikor Bálint azt mondta, nem vagyunk egyformák, rámosolygott és megvonta a vállát. Igazat adott neki, a legbölcsebb dolog volt, amit most mondhatott. Valóban, ízlések és pofonok. Ő a realitással, színekkel szeretett dolgozni, Bálint pedig a fekete-fehér képekkel szerette kifejezni önmagát. Szerinte ezzel semmi gond nem volt, abszolút megértette.
Arra pedig, hogy nem tudja teljesíteni az akadékoskodási embargót, összevonta a szemöldökeit. Már miért is nem? Mindegy, nem akart folyamatosan kötekedni. Úgy döntött egyszerűen jó példát mutat a fiúnak ezzel és képes elengedni neki egy szót.
- Ó... nem mondod? - Kérdezte elvigyorodva, amikor Bálint mágikus szobát emlegetett. Égnek is emelte tekintetét. Ki sem találta volna, hogy mágia áll a háttérben. Amikor Bálint megkapja arcába a párnát és Sára meglátja az arckifejezését, jóízűen neveti el magát.
- Ne aggódj, tökéletes leszel, mire befejezem a szobrászkodást az arcodon. - Vigyorgott rá, de amikor a levitás felállt, hátradőlt a foteljában, hogy védekezhessen. Először azt hitte, a fiú nem akarja majd visszaadni neki a párnát. Ám hamar kiderül, hogy Bálint nem ilyen büntetésre gondolt a szemtelenség miatt.
Sára kicsit meglepődött, amikor a párnát az arcába kapta. Megilletődött, két kenyerével az arcához kapott, mintha fájna neki. Egy kis ideig várt, majd egy hirtelen mozdulattal állt fel és adott egy nagy taslit Bálintnak egy másik párnával. Nevetve indult meg a rohamra, folyamatosan ütögette őt, addig, amíg össze nem akadtak a lábai. Akkor pedig elvesztette az egyensúlyát, direkt nem a fotelba, hanem Bálintra zuhant. Sára kiütéssel győzött.
Ombozi Sára
INAKTÍV


Soha el nem némuló Sára
RPG hsz: 229
Összes hsz: 678
Írta: 2014. április 5. 22:26 Ugrás a poszthoz

Pán Péter

- Király, ha te vagy Pán Péter, akkor én meg Csingiling. - Vigyorgott Sára szélesen, amikor már megfordult és Axelre pillantott. A fiú is vigyorgott az ő hülye megjegyzésétől, alapvetően úgy tűnt, beválik ez a csodás taktika.
Nagyon jót kacag Axel frizuráján, a fiú még meg is mutatja neki, hogy megcsodálhassa a rózsaszín tincseket. Egészen illik a bagolyhoz. Amikor Sára meghallja, hogy a húga volt, csak szélesen vigyorog rá. Olybá tűnik Annikának szép kis humora van, szereti az áprilisi tréfákat, pont mint Sára.
 - De, nagyon jól áll, szerintem maradhatna így.
Vigyor kíséretében bólogat is, hogy helyeseljen. Ő minden nap szívesen elnézné Axel rózsaszín fejét, nem lenne vele semmi gondja. Amikor a fiú megjegyzi, hogy ő is kérdezhetne hasonlót, csak megvonja a vállát, hiszen nem tartja fontos dolognak, ő mit csinál erre, most Axelről kell beszélni. De a büntetés szóra elkerekednek jelenleg kék szemei, nagy pilláival csak úgy néz a fiúra, pillog is párat. Bájosan elmosolyodik, akár egy modell, még egy nagy reklámon is megállná a helyét, annyira elbűvölő.
- De nem fogsz, ugye? - Pillanatok alatt bízza el magát, amikor a fiú az ajtóhoz lép, becsukja azt. Egy picit még feszülten vár, de közben a táskájában turkál. Amikor Axel azt kérdezi, miben segíthetne, elvigyorodik, szélesen. A táskájából egy tégelyt szed elő. Leellenőrzi, biztos az-e, aminek hitte. Bólintva nyújtja a rellonos prefektus felé.
- Nagyon vigyázz vele, hihetetlenül erős viszketőpor. Csak fújj belőle kicsit az ajtó elé, a padlóra. Elég lesz. - Mondta, majd a fiúra kacsintott. Amint Axel megcsinálja, bizonyos: amint Warren belép az irodájába olyan égető lábviszketése lesz, mint soha még. A por alattomos: sem cipő, sem zokni nem állítja meg, maximum öt-hat rétegnyi védelmen át nem fejti ki hatását. Elképzelve a helyzetet, bizonyos, hogy Warren majd le akar ülni valahova, lekapni a lábbelit és alaposan megvakarni a talpát. Erre felkészülve Sára a legközelebbi ülési lehetőséghez, a kanapéhoz lép. A finom bőrön végigsimít, elvigyorodik. Az ülések közti résekbe nagyon óvatosan festékpor bombácskákat helyez. A legkisebb nyomásra is felrobbannak, így nagyon óvatosan kell bánnia velük, végül baleset nélkül helyezi őket. Amikor a drága delikvens a kanapéra ül, azonnal megmozgatja a bombákat, azok felrobbannak, a kedves kuncsaftot a szivárvány minden színében virító festékporral lepik el. A csillám...láma kinézetet nem olyan könnyű leszedni, amilyennek elsőre tűnik.
- Ez így jó lesz, jó lesz... mindjárt kész vagyunk. Még egy pár apróság... - Kutakodik tovább a táskájában. Alaposan bevásárolt az alkalomra. Nemsokára egy-két csövet vesz elő a táskájából, az egyiket odadobja Axelnek. - Trolltakony-konfetti. Én az egyik fiókjában használom el, keress a tiédnek valami jó helyet, amit nem lehet egyből látni. - Vigyorgott a prefektusra, aki bajtársává avanzsált erre a napra.
Ombozi Sára
INAKTÍV


Soha el nem némuló Sára
RPG hsz: 229
Összes hsz: 678
Írta: 2014. április 6. 22:56 Ugrás a poszthoz

Pán Péter

Axel örvendett neki, ő pedig elvigyorodott és kicsit meg is hajolt neki, megemelve felsője szélét. Jót mosolygott azon, milyen tiszteletet vívna ki magának a prefektus ezzel a hajjal. Ő lehetne a Rellon plüssnyula, a kis édeske, akit mindenki körbeölelget.
- Na, akkor elvennéd a szerepem. - Korholta játékosan, nevetgélt kicsit. - Én hozok mindenki életébe szépséget, emlékszel, ugye?
Vigyorogva láttak neki a fiúval együtt a csodálatos hadművelethez. A változások hamar végbementek a szobán és olybá tűnt, a prefektus is élvezi. Miután Axel elintézte a viszketőport, Sára óvatosan rakta el a tégelyt, alaposan lezárva, nehogy apokalipszist hozzon el az iskolába. El sem tudja képzelni, mi lenne, ha ez itt elszabadulna, de nem akarja sem látni, sem megtapasztalni. Az még neki is durva lenne, így elrakja a cuccot biztonságos helyre, ahol nem okozhat semmi véletlen meglepetést.
Mindent bekészítettek, így utoljára maradtak a trolltakony-konfettik. Sára a sajátját is elhasználta. Így Dwayne egyik polca, illetve egy fontosnak tűnő, iratokkal teli fiókja szintén megtelt zöld, nyúlós trolltakonnyal. Pálcával egyszerűbben eltüntethető, kézzel viszont bajos: ragacsos és nehéz tőle megszabadulni.
- Lehet, hogy beavatlak egyszer. - Nevetgélt Sára a kéréseken, majd elrakta a maradék bizonyítékot a táskájába. - Van egy jó ismerősöm Pesten... ha szerencséd van, majd bemutatlak neki.
Kuncogott még kicsit, majd amint Axel is kész volt mindennel, a férfi íróasztalához lépett. Egy üres lap hevert a sok között. Sára elővett egy alkoholos filcet. Szép, nagy betűkkel odakanyarította az ÁPRILIS BOLONDJA! feliratot, elvigyorodott és egy szívecskét is rajzolt mellé. Bal kézzel írt, kétkezes lévén akkor egészen más volt az írása. Eredetileg a jobb kezét használta, mégis, senki ki nem találta volna, hogy az az ő írása. Legszívesebben egy rúzsnyomot is hagyna rajta, de attól könnyen beazonosítható lenne, meg biztossá válna, hogy lány volt az illető, így pedig nem éri meg.
- Rendben, most már mehetünk. - Bólogatott és Axelre mosolygott. Az ajtóhoz érve megtorpant. - Vigyázz a viszketőporra! - Figyelmeztette, majd ő maga átugrotta a fertőzött részt, kilépett az ajtón. Bevárta a prefektust, majd elővette a mindent nyitó kulcsát, bezárta az ajtót. A kulcs szintén porrá vált, kifolyt Sára ujjai között. Ekkor a kilincsre nézett, elvigyorodott.
- Várj, még egy apróság. - A táskájából némi átlátszó ragasztót húzott elő, a kis ecsettel bekente. Amikor Dwayne megfogja a kilincset, nem tűnik fel semmi, de aztán amint belép, rájön, hogy nem lesz olyan könnyű elengedni. Persze, egy rántás elég, de égő nyom marad a helyén, ki tudja, talán még bele is esik a viszketőporba. Jót kuncog az utolsó simításon, elrakja ezt is, majd csillogó szemekkel néz fel a rellonos prefektusra, elkapja a csuklóját és jót nevetve szalad el vele, mielőtt még a szoba tulaja visszaérne.
Ombozi Sára
INAKTÍV


Soha el nem némuló Sára
RPG hsz: 229
Összes hsz: 678
Írta: 2014. április 7. 20:12 Ugrás a poszthoz

Bálint

Bálint azt mondja, komolyan mondta amit a szobáról szólt. Sára csak megértően bólogat rá, ahogy eddig is tette. Viszont amikor a mugliságról volt szó, megakadt a tekintete, elgondolkodott kicsit, de nem volt ideje a szája jártatására. A párna repült, jött, ütött és süvített a levegőben.
- Semmi baj, de jobban nézne ki utána, hidd el. - Bizonygatta Sára vigyorogva, végül is, még nem próbálkozott a szobrászattal, de mindent el kell kezdeni egyszer, nem? A kézügyessége megvolt, a finom művészujjakkal talán még agyagot is tudna formázni, szobrokat farigcsálhatna. Azonnal elálmodozik erről a lehetőségről, hiszen imádja a művészetet. Nem, nem elég neki a festés, rajzolás, fotózás, mindig azon jár az esze, hol próbálhatná ki magát. Aztán, ahogy megszületett az ötlet, azon gondolkozik, hol szerezhetné be az alapanyagokat.
Persze a nagy gondolatok a harc közepette születnek, ahogy kitartóan próbálja eltalálni Bálintot, de nem akar benne kárt lenni... annyira. Hamar kiadja csapkodásával a rég felgyülemlett feszültséget. Aztán a nagy gondolatok meg a fizikai harc bonyolult kombinációnak tűnnek, ugyanis hamar összeakadnak a lábai, ahelyett, hogy hátrahanyatlana előre dől és puff, máris Bálinton pihen, aki még ad egy párnaütést a hátára, hogy nyugodt legyen a lelke. Sárának ebben a helyzetben már nem sok esélye van küzdeni.
- Megvagyok. - Ismeri be mosolyogva, egy apró bólintás kíséretében. - De én vettelek le a lábadról.
Immár vigyorogva közölte a fiúval, aki kényelmesen elhelyezkedett és átölelte a hátán lévő párnát. Ő sem zavartatta magát, sosem volt az a fajta. Inkább buksiját finoman Bálint vállára hajtotta, hogy ne kelljen tartania tovább és ne fájduljon meg a nyaka az irreális helyzettől. A csodálatos párnacsata után nagyon jól esett neki pihenni kicsit, észre sem vette, de a harcias hangulatra megváltozott a szoba, most pedig változott vissza békésre, nyugalmasra. Annyira jól érezte magát akkor és ott, hogy ha egy hosszabb pillanatra lehunyta a szemeit, úgy érezte, el is tudna aludni. De az nem lett volna valami kedves Bálintra nézve, szóval gyorsan kinyitotta a szemeit.
- Bálint... elmeséled, miért játszottál muglit annyi ideig? - Kérte tőle halkan, hátha a fiú majd szóval tartja. Ha pedig szép kis mesét kap, akkor nem kell majd attól félnie, hogy elalszik, mert figyelni fog. Egyértelmű és totálisan jó taktika. Bálint amúgy sem olyan fiúnak tűnt, aki mellett nyugodtan el lehet aludni... kivéve, ha ő is azt teszi.
- Bárcsak le tudnám fotózni... - Sóhajtotta még halkabban, csak magának, lelki szemei előtt látta magukat és biztos volt benne, hogy tetszett volna neki ez a helyzet, a párna kavarta porfelhő, az álmos tekintet, minden annyira jól összejátszott, hogy maga sem hitte el. De sajnos a "modell" nem fotóz, most lemaradt erről a pillanatról. Na nem baj, majd lesz sok másik, amit kihasználhat. Magában mosolyogva gondolt erre.
Ombozi Sára
INAKTÍV


Soha el nem némuló Sára
RPG hsz: 229
Összes hsz: 678
Írta: 2014. április 7. 22:19 Ugrás a poszthoz

Alexis

Sára a szokásos étkezéshez ment le a nagyterembe. A Rellon arcai között már egész sok ismerős volt, nem kellett attól félnie, hogy unatkozik. Beszélgetett és amikor meglátta egyik ismerősét, odament, hogy köszönjön neki. Muszáj volt jó kapcsolatokat kialakítania, hiszen megtanulta hamar, hogy ez jelenti a hatalmat. Amikor ment, észre sem vette, hogy meglökött egy srácot. De már nem is volt éhes, a beszélgetés után úgy döntött, elhagyja a termet és visszamegy inkább a Rellon alagsorába.
Nyugodtan ment, nem is nagyon figyelt oda. Az esze már akörül járt, hogy ma alkotni fog, valami hatalmasat és maradandót. Lelki szemei előtt képzelte el, ahogy csinos kis kezei közé veszi az ecsetet és megindul a tánc a lapon és a kusza vonalakból lassan kialakul valami egész, valami igazán jó. Libabőrös lett már attól is, ha rágondolt az alkotás érzésére.
Ám a következő pillanatban egy regimentnek elegendő süti landolt a fejében. Nem volt valami kemény, elsőre nem is tudta, mi az, hiszen csak valami puha találta el a fejét. Amikor odanyúlt, hogy megtapogassa, egy adag habos-babos sütit fedezett fel, megnézte a kezét. Lenyalta az ujját, a vihar előtti csend volt, ahogy mozdulatlanul állt, csak az egyik kisujja ugrált türelmetlenül.
- Kösz a krémest, bárki is szánta... - Mondta sötét hangon majd nyelt egyet és megfordult. Kitolta csípőjét, oldalára támasztotta kezeit. Zöld szemei szikrákat hánytak, ahogy körbepillantott. Egyből kiszúrta Alexist, ráemelte tekintetét és lassan, féloldalasan elmosolyodott. Érezte, ahogy a feszültség gejzírként tör elő belőle, felemelte kezét, rámutatott.
- Mégis hogy képzelted, te pondró?! - A történések hatására hirtelen éles hangon kiabált, igazán dühös volt, a hajából és a földről vett maradék krémest és sütit vett fel, odalépett, Alexis arcába túrta az egészet. - Mégis mi a fene bajod van, haaa? - Kérdezte a kínzás közben, majd elengedte és a saját takarítására fordította inkább energiáit. Közben morgott és néha káromkodott is... a hajára igazán mérges volt, most pedig aztán mehetett órákon át mosni, hogy újra egészséges és cukormentes legyen. Lepillantott, miközben a haját tisztogatta, meglátta a cipőjét. Ott volt rajta némi sütidarab, a fiú felé emelte.
- Nyald le. - Mondta szigorú hangon, miközben a lábára mutatott.
Ombozi Sára
INAKTÍV


Soha el nem némuló Sára
RPG hsz: 229
Összes hsz: 678
Írta: 2014. április 8. 23:12 Ugrás a poszthoz

Viktor

- Helyes. - Bólintott elégedetten, amikor Viktor megígérte neki, hogy nem nevet tovább. Ez volt a helyes taktika, így már hajlandó volt vele repülni... egészen addig, amíg betartja az ígéretét. Amúgy már megállapította, hogy elég nagy baleknak tűnik, így nem lesz sok gondja vele. Tipikusan annak a jó fiúnak tűnt, aki nem akarja direkt bosszantani és jelen helyzetben ezért még hálás is volt. Amúgy is ingerült volt a hülye seprű miatt, hát most aztán nem jött volna jól neki egy olyan személy, aki igazán viccesnek képzeli magát. Mondjuk talán már így is eljön majd az idő, hogy orvosokhoz kell fordulnia a magas vérnyomásával, túl sokat fojtja el magában az indulatait.
Aztán Sára próbálkozik, olybá tűnik, mintha egészen jól menne neki, ám hamar lepottyan a seprűről. Már készíti is az alfelét az újabb becsapódásra, de Viktor elkapja őt, mielőtt még megtörténhetne. Jólesően sóhajt, összehúzta magát esés közben, hogy kevésbé sérüljön, de most már el is engedheti magát kicsit. Hiszen pihenés van, férfi karjai között. Hátradönti a fejét, vigyorog szélesen.
- Miről beszélsz? - Kérdezte vigyorogva, miközben karjait is kitárta, nem volt az a félős fajta. - Most is repülök, méghozzá seprű nélkül, ezt kapd ki!
Nevetgélt kicsit, de aztán, amint a férfi letette, rendezte sorait és komolyságot erőltetett magára. Az ilyen dolgai segítettek levezetni a benne felgyülemlő energiákat, így nem bolondult meg soha. Ép, egészséges, erős maradhatott, az, hogy ki mit gondolt róla, egyáltalán nem érdekelte.
- Ó, hát... ültem már biciklin, de akkor még elég kicsi tökmag voltam. - Elgondolkodott rajta, egyik kezét az állához érintette, összeszűkítette szemeit. - Na jó, próbáljuk meg még egyszer!
Erre a vezényszóra újra elkapta a seprűt. Az eddigi tanácsokat is betartotta, de most még azt is elképzelte, hogy egy biciklin ül. Ez hatásos volt, hiszen már nem csak elemelkedett, de biztosabban ült, nem akart jobbra-balra lecsúszni minden másodpercben. Még tekerni is tudta volna a seprűt, ha van pedálja. De nem volt, így meg kellett elégednie a repüléssel.
- Látod? Mindenki tud repülni! - Vigyorgott szélesen, miközben körbenézett, egyre magasabbra szállt, csak úgy, hagyta a seprűt repülni, hiszen nem is értett az irányításához. Nevetve nézelődött körbe, egészen tetszett neki a panoráma, na meg a lassú emelkedés is, de meg akarta állítani... itt szembesült a következő problémával. Nem tudta, hogyan állítsa meg azt pedig, hogyan jut le, pláne nem. A leugráshoz már bőven magasan volt, szóval kétségbeesetten pillantott le, Viktorra.
- Hogy kell ezzel lejönni? Le akarok menni, ez túl magas! - Kiabált le, hogy a férfi meghallja. Közben pedig egyre inkább pánikolt, görcsösen fogta a seprű nyelét, de eszébe sem jutott volna lefelé tolni vagy hasonló. A zuhanórepüléstől még inkább tartott. Vagy talán csak tényleg akarnia kellett volna leereszkedni is? Most nem voltak elég összeszedettek a gondolatai, hogy ilyenen problémázzon.
Ombozi Sára
INAKTÍV


Soha el nem némuló Sára
RPG hsz: 229
Összes hsz: 678
Írta: 2014. április 9. 22:31 Ugrás a poszthoz

Bálint

Már éppen emelte volna fel egyik szemöldökét, amikor Bálint megint a szavakon akart lovagolni. Egyszerűen nem bírta ezt az akadékoskodást, felesleges volt. Azt abszolút értékelni tudta volna, ha valaki rendesen képes odaszólni valamit. Talán még meg is tapsolta volna, hiszen a zsigerből jövő gúnyolódás, fájdalom okozás különleges tulajdonság volt. Ő megtanulta a sajátját elnyomni és kezelni, de volta lelkének egy igazán sötét szeletkéje, amit nagyon ritkán mutatott meg. Viszont ilyen nemes eszméknek semmi köze nem volt ahhoz, hogy szavakon lovagoljunk, de mielőtt még Sára mérges lehetett volna miatta, Bálint javított. A szemöldökét visszaeresztette, mosoly húzódott az arcára.
- Köszi. - Illendőnek tartotta azért megköszönni, hogy a fiú visszafogta magát. Naná, nekikezdett, de gyorsan korrigált, ez pedig máris bocsánatos bűn volt. Főleg, mert valószínűleg Sára kedvéért csinálta. Ennek ellenére egy aprócska győzelmet könyvelt el magának, kicsi szívébe elégedettség költözött az ügyet illetően. Nem bízta el magát, nem akarta végleg leszoktatni a fiút, de már most megérte határozottnak lenni.
Érdeklődve pillant fel Bálint arcára, zöld szemei őt fixírozzák. Meglepte ez a válasz a mugliléttel kapcsolatban. Azt hitte, valami jelentéktelen vagy vicces sztori lesz, nem gondolta, hogy komoly dologba talált bele. Nem is állt szándékában, de ha már így alakult, felkeltette az érdeklődését.
- Az igazságot, ha kérhetném. - Mosolyodott el a képes hasonlaton, de azért apró bólintással nyomatékosította mondanivalóját. Utána fájni kezdett a nyaka, szóval inkább visszadöntötte a fejecskéjét.
Aztán Bálint megigazította egyik hajtincsét, nem értette mit csinál. De aztán amint beszédre nyílt a szája, megértett mindent. Szélesen, szívből elmosolyodott, kuncogott is egy kicsit. Akármennyire nehéz volt beismerni, volt abban valami, amit Bálint összehordott.
- Igazad van. Ez még jobb, mint a fénykép, hiszen az idő alapvetően megszépíti. A fotókon nehezen lehet az idő távlatából változtatni. - Mosolygott szélesen tovább. Elgondolkodott és valóban igaza volt, a legszebb emlékeket nem fotókon, hanem a fejében őrizte.
Utoljára módosította:Ombozi Sára, 2014. április 9. 22:32
Bagolykő Mágustanoda Fórum - Ombozi Sára összes RPG hozzászólása (137 darab)

Oldalak: [1] 2 3 4 5 » Fel