Aileen

 Sokakban találtam már meg a reménysugarat és nem is tudom tévedtem-e már valaha. A tantárgyamat legaktívabban tanulók az alsóbb évfolyamokban vannak. A jövőbe látás nagyon veszélyes lehet és rémisztő. Megkell rá érni fejben és szellemben. Az instabilitás nem megengedett. A jó jós, olyan mint a pók mikor levedli bőrét. Ha kizökkentik elpusztul. Csupasz elmével kell belelátni az éterbe.
 A vizsga azért volt tanulságos, mert a szorgalmit írni nem szerető felsőbb évesekről megtudtam, hogy kikkel volt dolgom egész évben. Mivel elméletet tanítok és a vizsgának volt gyakorlati része is, ezért mind ők, mind én meglepődtem egy-egy jelenésen. Minden vizsgázó kapott egy csésze teát. Először a gőzét kellett belélegezni, majd meginni. Egyszerű kamilla tea volt. Ellazította a testet és megnyitotta az elmét. Aztán csukott szemmel kellett egy gömbfelületről érzéseket mondani, benyomásokat. Sokan nagyon koncentráltak és mégsem tudtak lényegeset látni. Vannak a teljesen szkeptikusok is, őnekik egyik része vizsgaszituációban teljesen bepánikol és a kamilla-tea sem segít, illetve vannak olyanok akik a tudtomra kívánják adni, hogy ők amúgy sosem hittek ebben a tantárgyban. Ilyenkor mindig mosolygok belül, mert bár ezt ők csak most mondják ki, én az első perctől érzem az alkalmatlanok közelségét.
 Aileen elméleti válaszai lehengerlőek voltak, mert nem az órán tanultakról beszélt. A világ minden tájára kitekintve, vallásokon és kultúrákon keresztül beszélt nekem a kapott témáról, ami egészen felvillanyozott. Érezni lehetett, hogy nem tanult szöveget mesél, hanem tudva-tudottat. Kíváncsian vártam a gyakorlatot, őrajta nem éreztem félelmet, vagy feszültséget. Semmi görcsösség nem volt benne, és ez engem még jobban felcsigázott.
 Ő nem kapott teát. Mivel nem láttam rajta szükségét, hogy bármi szerrel kikapcsoljam az elméjét, nem akartam hókusz-pókuszolni. Látszott rajta, hogy ő így is nyugodt. És én tudtam, hogy jól fog teljesíteni.
 Bizonyára mostanáig nem tudja milyen lenyűgöző volt a jóslata. Csak beszélt és beszélt, úgy, hogy az magamra emlékeztetett. A gömbfelület beindította érzékelőit és töményen továbbította a különböző információkat. Mikor végzett lemondóan nézett rám és kisétált. Láttam rajta, hogy fogalma sincs arról milyen szakszerűen dolgozott. Akkor még igazából nekem sem!
 Beszélt nekem piros sárkányról, fákról, tóról és ajtó nyitásról. A következő vizsgázó a piros színről tartott előadást. A Rellon ház diákja volt és jóslatában erdőben járt, egy tónál. A gondolatát nem tudta befejezni a gyakorlatiságnál, mert igazgatónk váratlanul belépett az ajtón vizsgát látogatni.
 Így történt tehát, hogy Aileen meglátta a következő vizsga forgatókönyvét. Így lett egy jó jóslatból nagyon jó. De ő ezt még nem tudhatja.
 Kisétálok a megbeszélt helyszínre. Már vár engem. Most is ugyanolyan feszültségmentesnek tűnik, mint a vizsgán. Talán nem a jósláshoz, de ebben a lányban biztosan nagy energiák vesztek el. Ha a jövőbelátáshoz, akkor viszont nekem kell kiderítenem. Hozzá sétálok, ő már akkor rám figyel.
 -Szia! Szép időnk van, igaz? - engem idegesítene ez a kérdés, de valahogy mégis csak elkell indítani egy beszélgetést. - Gyere, sétáljuk! -végig járunk a kellemesen hűvös tavaszi időben a réten. Nagy levegőt veszek és rendezem gondolataimat.
 -Valószínűleg nem tudod milyen szépen teljesítettél a vizsgán. Először én sem tudtam. Tudod, ha valaki olyan bátran beszél, mint te, sokszor nem is hallgatom végig a mondandóját, már megadom neki a jobb jegyet. Ez azért van, mert a jóslástant nem szabad úgy tanítani, hogy csak a valós víziókat értékeli az ember. Ha valaki kinyitja az elméjét és ostobaságokat mond, az sem baj. A lényeg az elme szabadjára engedése és ez magának dicséretesen sikerült. Nem tudom emlékszik e még a pirosra, a sárkányra, a tóra és fára a jóslatában; majd a váratlanul kinyíló ajtóra. - bár pont azt ecseteltem mennyire nem figyelek egyes feleletekre, érzékelheti, hogy az övére igen, hiszen pontos képeket idézek belőle. Elmesélem neki miként igazolódott be amit látott a következő vizsgázó felelete során.
 Tovább sétálunk. Közöttünk nagy a csend, de komoly súllyal bír. Érzem ahogy megemészti amit mondtam neki. Ha fele olyan boldog, mint én akkor már nyert ügyünk van. Akadnak olyanok, akiknek az első jóslat félelmet okoz. Lehet ő is elszalad majd. Vannak olyanok is, akik örökre bezárkóznak és nem nyitják ki többet elméjüket, vagy kinyitják de sosem közvetítik senkinek vízióikat. Énnekem komoly emlékezetkiesésem volt. Máig nem tudom felidézni első komoly látomásom részleteit. Sem a helyszínt ahol bekövetkezett. Egyszer Keiko segítségével már rátaláltam arra a nőre egy emlékemben, aki előidézte a látomásaimat, de az emlék megszakadt.
 Amit biztosan tudok, hogy Aileent nem szabad olyan veszélyeknek kitennem, mint amilyeneknek engem tettek. Lehet nem lesznek mindennaposak a látomásai, mint nekem, de nem akarom, hogy hetek, sőt hónapok essenek ki a fejéből. Az emlékekre komoly szükség van. Persze életünk még hosszan nyúlik el, de nem szabad belőle sokat elvesztegelni.
 -Lényeg a lényeg, én már téged nem tanítalak. Ötödikes leszel és én négy évig tanítom a jóslást. Pont abban az időszakban, amikor még nem teszlek ki nektek komoly veszélyeknek, csak terellek titeket az úton. Benned viszont láttam a folytatás lehetőségét. Ha szeretnéd, szívesen foglalkozok veled heti pár alkalommal. Megtanítalak téged egy-egy praktikára és arra, hogyan kell veszélytelenül, szakszerűen uralni erőidet. Úgy gondolom megvan benned a jövőbelátás képessége. Ez nem jelenti azt, hogy nem tévedhetek. Lehet csak túlbecsüllek és a látomásod egy puszta véletlen volt. Az elkövetkezőkben ezt szeretném kideríteni.

Aileen

 Csendben ballagunk a réten, ahol a tavasz már leplezetlenül tombol. Az időjárás kitűnő és az illatok is egyre intenzívebbek. Ebben az idilli helyzetben minden szó, szinte koppan a nyugodt csendben és komoly hatással bír. Mindkettőnk számára különleges ez az alkalom. Ezúttal nem csak én engedek a spirituális energiáknak, hanem legjobb benyomásom szerint a lány is. Bár eszem ágában sincs a reakcióit vizsgálni, pláne tudatosan. Mikor legutóbb belekontárkodtam valaki más életébe -megjegyzem, puszta véletlenségből- annak csúnya vége lett. Számomra.
 Hagyunk magunknak időt megemészteni mindazt amit egyelőre mondtam. Nekem is  újra és újra meg kell bizonyosodnom arról, hogy ami történt nem véletlen, és hogy ígéretes tehetséggel van dolgom. Egyelőre csak annyit akarok, hogy igent mondjon ajánlatomra. Az nem is számít milyen módon teszi, csak az, hogy énnekem komoly szükségem van arra, hogy ne hagyjak elveszni olyan embereket akikben látok némi lehetőséget a fejlődésre. Egyrészt azért mert egészen feltud emészteni a lelkiismeret, másrészt meg azért mert ez mégis csak siker vagy sikertelenség a szakmában. Adott esetben én is tanulhatok a lánytól. Nem tudok olyan érvet felhozni amelyben nincsenek érdekeim tanításában. Mégsem érzem magamat önzőnek. Valahogy úgy képzelem az életet az utóbbi időben, hogy egymáson kapaszkodva, de segítve a másikat kell megmásznunk a hegyet. Most én segítek a lánynak és ezáltal ő is segít nekem. Szimbiózisban működünk. Lelki szemeim előtt máris a boldogság képe lebeg, pedig egyelőre nem kaptam választ. A csendet Aileen töri meg, aki úgy tűnik mindent tökéletesen megértett, hiszen nincsenek kérdései. Egy szkeptikusnak nem is igazán szoktak kérdései lenni, így ez nem meglepő. Bár lehangolhatna a kapott válasz engem csak inspirál. Nem szeretem az egyszerű dolgokat és a kettőnk közötti munka nem is indul könnyedén. Saját bevallása szerintem nem tekint a jóslástanra valódi tudományágként. Ezen csak mosolygok és egy emlék jelenik meg mélyen elmémben.
 - Tudod, én sem ismertem el sokáig tantárgyamat. És ha igazán őszinte akarok lenni, már pedig az akarok, akkor  most sem tartom egyenértékűnek az átváltoztatástannal vagy a sötét varázslatok és kivédésük tantárggyal. Ezek mind gyakorlatiak és tényszerűek. Hasznosíthatjátok vele azt a mágikus képességet, amit örököltetek és örököltem én is az ősi szellemektől és a jóslás nem feltétlen ennek az ápolása, kiváltképp ahogyan én tanítom. Tisztában vagyok azzal, hogy nem a színértelmezéseken keresztül juthattok el a látói szintre, és hogy a mitológiai történetek sem ruháznak fel a patrónusidézés képességével. Én mindössze arra érzem magam elhivatottnak, hogy felkeltsem az érdeklődését a tehetségeknek. Ha mindenkit gyakorlatok alapján értékelnék, nagyon rossz eredménnyel zárnák sokan az évet. Van akiben nincs meg a látás képessége vagy csak nagyon felszínesen. Én történeteimmel felszabadítom a diákok képzelőerejét és felnyitom azt az erősen zárt kagylót, ami korlátozza a fiatal elméket. A te csigaházad különleges. Te nem hiszel, hanem tudsz. Aki tud az nyitott és te mégis zárkózott vagy és azt állítod nem hiszel abban amit teszünk igazán. Ha hinnél, lehet nem is működne ilyen jól a képességed. Mi varázslók és boszorkányok különösen furcsán lettünk összerakva. A jóslatok nem fogják megmutatni neked az esküvőd vízióját vagy a gyermeked arcát. A veszélyhelyzetre vagy a váratlan vendégekre viszont kiválóan feltudsz készülni.
 Nem tudom mennyire fogalmazok szakszerűen, pont azért mert itt szabályok sem igazán léteznek. Nincsenek falak, amik között mozoghatunk és kissé elveszetten létezünk. Ugyanakkor ha a tátongó űrben nem a veszélyt látjuk, hanem a korláttalanságot egészen különleges látomásokra is képesek lehetünk.
 -Az előbb nem biztos, hogy igazam volt. Egyesek egészen félelmetes pontossággal feltudják tárni a jövőt, de embere válogatja. Én magam sosem voltam képes olyan képeket látni, mint te a vizsgán. Itt nem arról van szó, hogy mindenkinek ellehet jutnia egy egységes szintre, hanem arról, hogy mindenkiben adott egyfajta képesség, ami a legtöbb tanoncban örökre rejtve marad. Akik felszínre hozzák, azok viszont sokféleképpen hozhatják felszínre. Olyan ez, mint mikor az ember pálcát választ. Az adott eszköz csak és kizárólag az övé. Az ő sajátja és másé nem hasonlít hozzá. Az én jóslataim merőben mások, mint a tiéid. Ezzel azt akarom mondani, hogy ne számíts arra, hogy végig fogom a kezed. Sokszor hagylak egyedül még akkor is, ha fizikailag mindig melletted állok majd. - nem szeretném szépíteni a dolgot. Előre szembesítem mindazzal amire számítania kell. Ha mindamellett amit mondok neki még mindig érdekli az ajánlat, akkor van miről beszélnünk. Sok akaratra lesz szüksége az elkövetkező időkben.
 -Kicsit enyhébb kérdés: Hogy képzeled el a jövődet? - Aileennel még órán kívül nem volt alkalmam beszélni. Egy ilyen érett gondolkodású lány véleménye különösen érdekel az elkövetkező éveivel kapcsolatban. Nem számítok kislányos és meggondolatlan válaszra, sem "nem tudom"-ra. Valahogy az ilyesmi nem illene hozzá.
 

Aileen

 Meghallgatva történetét széles mosoly húzódik a számon. Valahogy minden eddigi elhangzott szó semmissé törpül az említett betegség hallatán. Egyfelől a tanácstalanság irónikus reflexszerű kinyilatkoztatása a látszati boldogság, másfelől, mint mérföldkő zuhant alá az égből amit mondott. Mérföldkő ez mindkettőnk életében melyeknek keresztmetszete megmásíthatatlanul jött létre, itt a réten. - Tudod... Nincsen olyan, hogy jövő... Vagy jelen... Sőt, múlt sincs. Minden igazán nagy jós tudja ezt. Az ókori görögök két időt ismertek. Aioloszt és Kronoszt. Aiolosz a pillanat, a sokk, a mámor... A nagy egész töredéke: a boldogság. Kronosz a mindent. Az ő vermében kárhozunk majd átok, rét, Tender vagy a lényeg Aileen... Ide vagy oda. A hatalmas időisten mindőnket eltipor, ahogyan megteremtett. Eközött a két véglet között tenglődünk mi, értelmet keresve életünknek. Szerencsére partnerem érzem a lányban akire kíméletlenül zúdítom életfilozófiámat. Ő még nem tudja, de ez több, mint egy találkozó. Most mutatok meg neki mindent ami én vagyok és amitől eltérőt akarva sem adhatnék. Nem fogja megérteni egyelőre a szándékomat, mert életfelfogást nem lehet tovább adni. Csak utat lehet mutatni. Az enyém kitaposott út, támponként mindig használhatja majd. - Ha megkérdezném hány évet élnél nem arra válaszolnál, amit kérdeznék. Tegyük fel, hogy mondjuk 18at. Abból 6ot alvással töltöttél. A maradék tizenkettőben éltél? Ettél, ittál, lélegeztél megadva magadat az ösztönöknek. Mennyit éltél, ha az első három évet nem számoljuk, hiszen arra nem is emléksze? Éltél egyáltalán? Én nem.  Valóban nem. Előbb utóbb megismeri majd a történetemet anélkül, hogy elmesélném. Nem is lényeges elmondanom ami nyomaszt. Engem a múltam, őt pedig a jövője árnyékolja be. Mindketten eltévedtünk. Együtt talán utat törhetünk, ami kivezet  korlátaink közül. Talán nem. - Az élet... Nem más, mint az aioloszi pillanatok sokasága. A nevetések, az ízek, az együtt töltött idő. Azt mondtad hét éved van. Nekem talán három. Számít? A lényeg, hogy szabadulj meg életedben mindattól ami meggátol téged a szabadságban. Ne félj kimondani, hogy nem létezik igazi jövendölés. Ne félj állítani, mert a Kronoszban mindenkinek igaza van, és senkinek. Egyek vagyunk: te, én, mindenki. Mosolyomnak volt egy harmadik oka is. Ez volt a legfontosabb mind közül, mégis... Ez a legnehezebben közvetíthető.  - Tudod... Sokat tapasztaltam már. Az idő nagy úr, de söpörjük le asztalainkról! Felejtsük el, hogy mettől, meddig tudunk nyújtózni. Ha akarom boldog tudok lenni. Igaz? Ha igazán akarom, jól érezhetem magamat. Ennyire egyszerűen működik az ember. Ne higgy nekem. Sem bárki másnak. Ne higgy az időben, mert nem létezik. Nem csak kettő idő nincs, de egyetlen sem! Egyetlen egy valami van ezen a világon aki sosem csal meg és akiben életed végéig hihetsz, sőt hinned kell. Ez az ember te vagy. Senki más nem számít, mert a központ te vagy!  Indulataim kitágították pupilláimat, egyre gyorsabban és érthetőbben beszéltem. Valami feszültség perzselte körbe a levegőt körülöttünk. Mindent elmondtam, amit a külön órákon fogok mondani. Ha egyszer megmássza ezt a három lépcsőt megszűnjk a hét éves... Sőt, minden korlát.
 Tizenévesként mindennap szembesülni a halál gondolatával olyan érzés lehet , amelyet én sosem tudhatok meg. Nagyon felnézek a lányra amiért a minden napos küzdelmei mellett is találkozott velem. Igazán erősnek kell lennie, ha a maradék idejét beakarja osztani. Ebből pedig rámszánt egy keveset. Ez nagyon jól esik. Hagyom, hogy megeméssze a nehezen befogadható információkat. Ha kitart mellettem, mint professzora mellett, nem lesz még egy ilyen nebéz találkozás. Pusztán azt akartam, tudja mire válalalkozik. Nem akarom, hogy megbánja.
 Tovább sétálgatunk, én pedig a jó időre és a virág illatra figyelek. Ezzel együtt és a beszélgetéssel telve nézek kj a fejemből. Tegyü Ez egész biztosan egy aioloszi pillanat.

Aileen

 A szkepticizmus kezelését volt alkalmam megtanulni a hosszú jóslással töltött évek során. Bizonyos tekintetben jobban értek a szakmám behatárolásához szóban; mint annak gyakorlásához, ha például a jósgömbtehetségemet nézzük. Sosem értettem a gömbjósláshoz. Nem szeretem az eszközhasználatot. Makacs vagyok, és jobb szeretem saját személyiségemmel intézni a jövő vizsgálatát.
 Aileen is makacsnak bizonyul, ami érthető, hiszen megoldást keresünk, az pedig sosem jön könnyen. Válaszai mögött ott a kétség, de végül is úgy tűnik érdekelni kezdi amit mondok, bár egy pillanatra meghőkölök, mikor Aioloszról kérdez. Ráadásul jogos a figyelmeztetés.
 -Valóban. A véges idő istene sokkal inkább Kairosz. Aiolosz filozófikus értelemben tekinthető a múlandóság és a változás istenének, lévén hogy a szelet jelképezi, ami minden tekintetben a hirtelenség és a megfoghatatlanság szimbóluma. Elnézést. - Próbálok a lehető legkevesebbet magyarázkodni, mert tudom, nem túl méltóságteljes. Sokkal korrektebb tisztázási mód az egyszerű beismerés.
 A lány további eszmefuttatásán gondolkodva azért el-elcsodálkozom azon, milyen kevés is amit egy ember tudhat, és milyen nehéz is megfelelően tárolni azt a tudást aminek birtokába kerül.
 -Tulajdonképpen ... - kezdve válaszom a lány lényegi kérdésére- az idő teljesen mindegy. Pontosan most magyaráztad meg miért. Az emberi idő véges. A számadatok nem fontosak, mert bármi is jöjjön elméletileg, az gyakorlatban millió más módon folytatódhat, végződhet. A vége pedig egy. Vagy ha több is, nem ismerhető meg csak tapasztalat útján. Mi jósok nem is arra vagyunk hivatottak, hogy végső megoldásokat keressünk. Helyzeteket analizálunk, és gyakran jóslataink bekövetkezésének oka az akarat, vagy a hit ami mögöttünk van. Esetlegesen a másokba ültetett hitünk.
 Remélem nem fogalmazok zavarosabban, mint kéne. Akarom, hogy a lazán ejtett szavak mögött azok súlyossága se vesszen el, hiszen amit jelenleg pedzegetünk az emberi életünk legfontosabb kérdéseinek sora. Mit, miért, hogyan, mikor... stb...
 -Tudod... Elárulok neked egy titkot. Mikor nyugaton tanítottam nem azért voltam elismert és sikeres oktató, mert többet tudtam másoknál, hanem mert máshogyan. Talán észrevetted már, de én magam is szkeptikus vagyok, minden meggyőződésem mellett, hiszen nem állítom azt, hogy az eljövendőt megtudom pontosan határozni. Azt sem állítom, hogy befolyásolható bármilyen módon. Ez a fajta közönyösség tehetett keresetté, amivel a jóslás felé fordultam. Nem voltak görcsösen erőltetett hóbortok vagy hókusz-pókusz, eszközhasználat. Helyzetelemzés, és jelképfejtés viszont annál inkább. Nem állítom, hogy biztosan tudom ami következik.
 A jóslástan professzor képe a diák elméjének falára szögelve talán megrepedt. A valóságban azonban teljességet érez.
 -Hogy miért áldoztam az életem erre a tudományra mégis? Kicsit túloztam. Tudom előre, ha kopogni fognak az ajtón. Megérzem a látogatómat és annak hangulatát. Látok jelenéseket amilyeneket te is láttál. Amik miatt itt vagyunk. Ez mind, mind a valóság. Ez mind több annál a hitetlenségnél amivel most szembesítettelek. És minden kételyem mögött ott a tudat, hogy ha nem foglalkozom a jövő kutatásával, megjelenik magától szemeim előtt. Ha kergeted elszalad. Ha hagyod, hogy megismerjen és ő jöjjön közelebb, a tied lehet idő előtt.