32. tanév, szorgalmi időszak
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Hírek: Kérünk mindenkit, hogy ellenőrizzétek a drive-ban beadott multikarakterek esetén a hozzáférési beállításokat! Akiét nem tudjuk megnyitni vagy elolvasni, azét automatikusan elutasítjuk!
Bagolykő Mágustanoda FórumA kastélyt körülvevő vidék
Rét - Aileen Aurora hozzászólásai (15 darab)

Oldalak: [1] Le | Téma száljai | Témaleírás
Aileen Aurora
INAKTÍV


Csillámhercegnő | Legcukibb | Móki
offline
RPG hsz: 390
Összes hsz: 5022
Írta: 2013. május 10. 13:42 | Link

Maid Café

Nem is tudom, hogy juthatott eszembe, hogy ilyesmit csináljak. Na, jó, persze ott volt a Vízkeresztes buli, meg az activity est, amiknek a szervezésében szintén közreműködtem, de azért ez egy kicsit más. Furcsállkodva tekintem meg magam a tükörben, majd megrázom a fejem: nem érzem magamhoz illőnek a cselédlány ruhát. Még szerencse, hogy időm nagy részét a sátor egy elkerített részében, egy erre az alkalomra kialakított konyhában fogom tölteni. Valahogy én lettem a felelős a bent történő dolgokért és azért, amit felszolgálunk.
Sajna még mindig nem tudom, hogy miért mentem bele a dologba. Talán, mert Runa annyira akarta, vagy, mert folyton Yar jár (:P) a fejemben és most már muszáj valamivel elfoglalnom magam és kiűznöm őt az agyamból. Szóval, ha úgy vesszük, akkor ez a kis rendezvény pont kapóra jött, bár azt nagyon nem szeretném, ha valamelyik ismerősöm meglátna ebben a szerelésben. Az meg még szörnyűbb lenne, ha valamelyiküket pont nekem kéne kiszolgálnom.
Elhessegetem a szörnyű gondolatokat, majd elindulok a jelmezemben a rét felé, ahol már elméletileg áll a sátor, amiben az egész napomat fogom tölteni. Amint odaérek, látom, hogy gyakorlatilag is megvagyunk az előkészületekkel. A sátor nemcsak, hogy áll, egyenesen pompázik. Tetejét valamilyen átlátszó anyag borítja, oldalai nincsenek, illetve csak ott, ahol az ideiglenes konyha van berendezve. Igazán tetszik a sárga dekoráció, de azért a csengőkre egy kicsit furcsán tekintek. Az első, aki megpróbál csöngetni nekem, elég gyorsan a gyengélkedőn fogja találni magát. Na, jó, ennyire azért nem vagyok agresszív, úgyhogy remélve a legjobbakat túlteszem magam a dolgon.
Miután a sátorban mindent rendben találok, besietek a konyhába is, ahol a két segítő manó már serénykedik. Runával úgy beszéltük meg, hogy én maradok benn, elvégre én tudok, meg szeretek sütni, így felügyelhetem a konyhát, valamint én irányítom azokat a pincéreket, pincérlányokat, akik a sátorban lévőket szolgálják ki. Felkötöm magamra az utolsó hiányzó ruhadarabot, a kötényt, majd kisétálok a sátor elé és várom Maryt, Glynisst és Nikit, aki a pénztárosunk lesz.
Látom, hogy az egyik pincér már megérkezett és amikor közelebbről is szemügyre veszem, egy kicsit megdöbbenek. Erőteljesen hasonlít egy manga karakterre, csak éppen ő 3D-ben is létezik. Megpróbálom nem feltűnően bámulni, de azért érzem, hogy ez a próbálkozás némileg kudarcra van ítélve. Biccentek neki, majd visszafordulok a kastély felé és várom a pincérlányokat. Amint a többiek is megérkeznek tartok egy rövid eligazítást, majd visszatérek a konyhába és ott is megkezdem az előkészületeket.
Utoljára módosította:Aileen Aurora, 2013. május 10. 13:57 Szál megtekintése

Aileen Aurora
INAKTÍV


Csillámhercegnő | Legcukibb | Móki
offline
RPG hsz: 390
Összes hsz: 5022
Írta: 2013. május 10. 21:09 | Link

Maid Café - előkészületek és szemléltetés Cheesy

A várakozás kezd unalmassá válni, mire kezdenek szállingózni az emberek és végre Runa is megjön. Bár az egész az ő ötlete volt, mégis rám néz, mintha tőlem várna segítséget. Én csak bólintok egyet biztatóan hátha az is elég lesz, nem készültem semmilyen biztató beszéddel. Mondjuk másmilyennel sem.
Közben fény derül a „személyzet” egy hiányosságára: nem igazán vannak tisztában a köszönéssel, ami pedig ennek a kávézótípusnak majdhogynem védjegye. Mivel úgy érzem, ezt tisztáznunk kell még a vendégek érkezése előtt, ezért bele is kezdenék a magyarázatba, de „Tyki” megelőz. Nagy meglepetésemre a meghajlása és a köszönése is nagyon jól néz ki, látszik rajta, hogy van benne gyakorlata. Ennek ellenére, azért én is megpróbálom megvilágítani a dolgot a többieknek:
- Pontosan, úgy kell csinálni, ahogy ööö… Tyki mutatta. Láthatjátok, hogy a köszönés igen egyszerű bár némileg talán zavarba ejtő. - Némileg? Inkább teljes mértékben. Ennek ellenére én is bemutatom, hogy mit kéne tenniük, elvégre mindent szeretek tökéletesen csinálni, persze semmi nem sikerül úgy, de azért törekszem rá. Így hát szám kedves mosolyra húzom, kezeimet a testem előtt tartom, majd feszesen meghajolok és köszönök az elképzelt vendégnek: - Üdvözlöm itthon gazdám! Hogy érzi magát? Szolgálhatok valamilyen frissítővel? – remélem, hogy mindenki megérti ebből, hogy mi a dolog lényege, mert nem hiszem, hogy hajlandó lennék még egyszer megmutatni.
- Ha nő vagy lány az illető, akkor úrnőm a helyes megszólítás. Kísérjétek őket egy asztalhoz és húzzátok ki nekik a széket! Végig legyetek kedvesek, de ne erőltessétek a dolgot, mert az nagyon látszik, ha nem szívből jön a mosoly! Van még kérdés? – nézek körbe bizonytalanul.
Ekkor Tyki érdeklődik a többiek után, de erre csupán vállat vonok:
- Elméletileg még négy embert várunk, például a pénztárosunkat. Valószínűleg csak késnek, illetve inkább csak remélem. Ha más kérdésetek nincs, akkor szerintem mindenki foglalja el a helyét. Sharlotte, kérlek, ellenőrizd, hogy a minden asztalon van-e csengő és menülista! A sátorban Mary, Tyki és Glyniss fog kiszolgálni rajtam kívül, illetve Niki is bent lesz. Amint felvettétek a rendelést, hozzátok be a konyhába, én és a manók majd foglalkozunk az ételek elkészítésével! Az italokat ti is megcsinálhatjátok. Amíg a vendégek a rendelésükre várnak nektek kell szórakoztatni, szóval tartani őket. Azt hiszem ennyi a feladat. – egy pillanatra Runára nézek, hátha kihagytam valamit, majd a többiekre, hátha van kérdésük.
Szál megtekintése

Aileen Aurora
INAKTÍV


Csillámhercegnő | Legcukibb | Móki
offline
RPG hsz: 390
Összes hsz: 5022
Írta: 2013. május 11. 20:01 | Link

Maid Café - Yar

Az eligazítás után már mindenki tudja a dolgát és teszi is, hiszen végre megérkeznek az első vendégek. Gyorsan a konyha felé veszem az irányt, elvégre a manók elméletileg csak segíteni vannak és nem azért, hogy mindent ők csináljanak meg. Bár az igaz, hogy mindenből készítettek már egy keveset, hogy az első vendégeknek egyáltalán ne kelljen várniuk. Rövidesen meg is érkezik Tyki és az első rendelés, de ezzel nekem egyelőre semmi tennivalóm nincs.
Mivel még nem indultak be a dolgok, így van időm nézelődni, amit ki is használok, mert remélem, hogy a későbbiekben erre nem lesz lehetőségem. Épp csak kikukkantok a konyhából a sátorba, mikor észreveszek egy érkező vendéget. Láttára azonnal visszabújok a vendégektől elzárt sütő mellé és próbálok úgy tenni, mintha nem pirultam volna el teljesen.
~Mit keres ő itt? Nem gondoltam volna, hogy érdekli az ilyesmi? Meg úgy egyáltalán? Azért is bólintottam rá a szervezésre, mert tele volt vele a fejem és úgy gondoltam itt kiszellőztethetem. Erre nem idejön?~
Kezdek egészen bepánikolni, mikor meghallom az egyik csengő hangját, bár beazonosítani nem tudom. Mindegyik más hangon szól és a nap végére már lehet, hogy fejből fog menni, hogy hányas asztal melyik hang, de most még csak annyit tudok leszűrni ebből, hogy kint ül egy rendelni kívánó vendég, aki sejtem is, hogy ki lehet.
Sóhajtva kilépek az ideiglenes konyhából és kedves mosollyal az arcomon odasétálok Yarhoz. Meghajolok, úgy, mint mikor bemutattam a többieknek és pipacsvörös fejjel megszólalok:
- Üdvözlöm itthon, Gazdám! Mit óhajt? Ha gondolja, segíthetek választani.
Elég kínosan érzem magam, bár azt el kell ismernem, hogy jó látni. Közben remélem, hogy nem fog kinevetni, mert az nagyon kínos lenne.
Utoljára módosította:Aileen Aurora, 2013. május 11. 20:01 Szál megtekintése

Aileen Aurora
INAKTÍV


Csillámhercegnő | Legcukibb | Móki
offline
RPG hsz: 390
Összes hsz: 5022
Írta: 2013. május 12. 12:50 | Link

Maid Café - Yar

Nagyon kínos az egész, látom rajta, hogy próbálja visszafojtani a nevetését: a szemei gyanúsan vidáman csillognak. Persze lehetne attól is, hogy érdekli ez az egész dolog és most boldog, hogy itt lehet, de én valahogy ezt nem tudom elhinni. Amikor elfordul, látszólag azért, hogy megtekintse mi folyik Leonie-ék asztalánál, élek a gyanúperrel, hogy csak a vigyorgását akarja leplezni.
Valószínűleg csapnivaló pincérnő vagyok, elvégre a vendégnek élveznie kellene a kiszolgálást, nem pedig röhögni. Úgy döntök, hogy ezentúl csupán feladatként tekintek a fiúra, - pedig mennyivel több annál - amit meg kell oldanom. Mostantól még inkább a tökéletességre törekszem és megpróbálom minden kívánságát teljesíteni, ahogy az egy cselédlánytól elvárható.
Mivel ezzel sikerül lenyugtatnom magam, arcom pirossága is megszűnik, ami már hatalmas előrehaladás, tekintve, hogy Yar közelében vagyok. Egy pillanatra felmerül bennem a gondolat, hogy vajon rajtam kívül hány másik lány érzi még így magát  a fiú mellett, de ezt a kósza kíváncsiságot hamar elhessegetem.
Újra megpróbálom a cselédlányosdit, hátha jobban sikerül: mosolyogva a fiú felé hajolok - közben örülök, hogy a ruhám nem mélyen dekoltált - és egyik kezemben a menülistát tartva, a másik kezemmel a választékra mutogatva próbálok ajánlani neki valamit.
- Vannak különleges fagylaltkelyheink, melyeket saját kezűleg díszítek Önnek olyanra amilyenre szeretné. Örülnék, ha megkóstolná a somlóinkat. De, ha valami tartalmasabbra vágyna, akkor készíthetek Önnek omlette rice-t is.
Remélem, hogy ezzel segítettem neki valamelyest és közben büszke vagyok magamra, hogy végig tudtam mondani, valamint, hogy arra a gondolatra, hogy esetleg az én főztömet fogja enni nem pirultam el. A fiú következő kérdése meglep, de ezt nem mutatom, helyette inkább a válaszon töprengek. Elvégre nincs semmilyen egyéb szolgáltatás, de ha a gazdám úgy kívánja, mindjárt kitalálok valamit. Fel is vetődik bennem egy ötlet, talán isteni sugallatra, vagy csak Leonie hangját kapta fel a szél a sodorta el hozzám, de mindegy is, mert a gondolat megszületik és én azonnal ki is mondom mielőtt meggondolhatnám magam.
- Ha gondolja megmasszírozhatom a vállát, Gazdám. Vagy esetleg énekelhetek is, de utóbbit kérem, ne akarja, mert azzal ki is üríteném a sátrat és környékét - csóválom szomorúan, de komolyan a fejem. Előbb masszíroznám meg a lábát is akár, minthogy dalra fakadjak.
Következő kérdése miatt egy pillanatra kiesem a szerepemből, de aztán gyorsan visszatalálok a cselédlány hangomra.
- Gazdám, a mai nap azért van, hogy a tanulásban megfáradt diákok kiélvezhessék ezt a szép időt és hogy mi is jól mulassunk. - Na meg, mert Runa néha úgy viselkedik, mint akit fejbe vágtak - Ma bármit kívánhat tőlem Gazdám, de kérem, erősen fontolja meg előtte azt a "bármit".
Remélem, hogy elég célzatos a "bármi" szó hangsúlyozása és a figyelmeztetően gonoszkás tekintetem. Akármit azért még neki sem tennék meg.
Szál megtekintése

Aileen Aurora
INAKTÍV


Csillámhercegnő | Legcukibb | Móki
offline
RPG hsz: 390
Összes hsz: 5022
Írta: 2013. május 13. 10:49 | Link

Maid Café – Yar, Runa

Nem kapom elő a kis füzetemet, hogy abba jegyzeteljek, bár lehet, hogy a pincérnősködés egyik elengedhetetlen kelléke és nekem is ott lapul a kötényem zsebében, de ezt a rendelést képes vagyok megjegyezni és nem csak azért, mert Yar mondja. Legalábbis remélem, hogy nem ez az oka. Ugye, nem? De hagyjuk is ezt a problémát, elvégre nem ragadhatok le minden apróságnál, megjegyzem a rendelést és kész, mindegy miért és hogyan.
A masszázst elfogadja, ami miatt egy pillanatra zavarba jövök, mert hát persze én ajánlottam fel, de nem gondoltam volna, hogy igényt tart rá, viszont az éneklést szerencsére nem követeli, amiért legszívesebben hálából a nyakába ugranék. Amit úgy látszik, hogy meg is tehetek. Lehet, hogy gondolatolvasó? Bár nem konkréten ölelésre gondoltam, hanem ugrásra, de akkor is…
Ölelés? Ez most komoly? Azt hiszem, mázlista vagyok, elvégre azért a bármi elég tág határokat adott a választásának.
- Természetesen ezek a plusz szolgáltatások nem kerülnek pénzbe – kicsit morcosan nézek rá, mert a pénzért ölelgetés nekem elég furcsán hangzik – Ezek az Ön kívánságai, amiket én örömmel teljesítek - Egyébként meg az ilyen fajta kávézók egy különleges tulajdonsága, hogy a személyzet extra kedves és tényleg csinálnak ilyeneket, de ezt nem kötöm az orrára. Meg Yar már áll és a beígért ölelésre vár, úgyhogy abbahagyom a felesleges dolgokon való gondolkodást és közelebb lépek hozzá.
Úgy tervezem, hogy csak egy pillanatra bújok a karjaiba, aztán hátrébb lépek, de a hangja megállít, így aztán kicsit tovább marad a kezem a hátán és tovább érzem az illatát és testének melegét, mint az számomra egészséges lenne. Ráadásul cukinak tart, ez már tényleg sok, így aztán azon kapom magam, hogy megint tiszta vörös a fejem és, hogy egy pillanatra belemarkolok a felsőjébe, mert még nem akarok hátrébb lépni. Olyan szívesen maradnék még, de persze nem lehet. Egy rövid belső viaskodás után hagyom, hogy leüljön – nem mintha eddig nagyon akadályoztam volna benne – és válaszolok a kérdésére. Illetve csak akarok, de aztán leesik, hogy a kérdés súgva hangzott el, talán azért, mert a fiú nem akarja nagydobra verni, – az nem jut eszembe, hogy esetleg azért, mert nem akar kizökkenteni a cselédlány szerepből – így hát lehajolok hozzá és úgy teszek mintha az asztalterítő –egyébként nem létező – gyűrődéseit simítanám ki és a fülébe súgom:
- Én bármikor ráérek, bár talán ma éppen nem – felelek kissé zavartan és még mindig kipirultan, szédelegve az élménytől, de láthatóan sokkal vidámabban, mint ahogy az eseményre érkeztem – Valamelyik hétvégén, amikor neked is megfelel.
Felegyenesedek, majd meghajolok és a konyha felé veszem az irányt. Éppen elkészülök Yar rendelésével, mikor Runa lép be izgatottan és egy kicsit talán közel a széteséshez.
- Nyugi, nem lesz semmi baj – mutatok a manókra, akik teljes erőbedobással készítik a hirtelen megnövekedett számú rendelésekhez tartozó ételeket – Emellett én is itt vagyok és azonnal munkához is látok. Van, ami már készen is van, mert a manók nagyon előrelátóan egy-két dolgot már hamarabb elkészítettek.
Runa szórakoztatásra vonatkozó kérdésére egy pillanatra elpirulok, mert eszembe jut, hogy egy masszírozással még tartozom Yarnak.
- A masszázs jó, meg az olvasás is, de csak, ha kérik. Mondanám, hogy ajánld fel nekik a szolgálataidat és kérjenek, amit akarnak, de az ételrendelésüket látva ezt egyáltalán nem ajánlom. Talán énekelhetnél nekik, ha jó hangod van, bár Leonienak lehet, hogy valami olyasmit kéne kitalálni, ami közben mozoghat, eléggé hiperaktív szokott lenni – apró mosoly jelenik meg a szám szegletében, de nem akarok messzemenő következtetéseket levonni a lányról, elvégre eddig csak az órákon találkoztunk, bár azokon az alkalmakon mutatott viselkedésére kivétel nélkül illik ez a jelző.
- Zenét talán tudok szerezni, de csak, ha elvállalja… - morfondírozok félhangosan, majd Runához fordulva kicsit hangosabban is – Megpróbálok szerezni valakit, aki tudna nekünk zenélni, megpróbálom beszervezni, úgyis maradt plusz ruhánk a visszalépők miatt. Addig is nagy mosoly és ne nézz ilyen ijedten! – nevetek rá – Szórakozunk, nem?
Ezzel felkapom a tálcát Yar rendelésével és kiviszem neki, miután lerakom elé az ételeket, előveszek a zsebemből egy ketchupos tubust és megkérdezem, hogy mi szépet írhatok az omlette rice tetejére. Amint ezzel megvagyok, kilépek a sátorból és megkeresem Apollónt, akit már korábban leküldtem, hátha szükség lesz rá. A kis füzetem egy lapjára gyors levelet firkantok és felrögzítem baglyom lábára, majd útjára indítom. Visszafelé Yar felé tekintek, és úgy látom, hogy még nem fejezte be az evést, így még a masszázs is ráér. Besietek a konyhába és nekiállok a két darab teljes menüsort felölelő rendelésnek, mert nem akarom, hogy a manók idő előtt dőljenek ki.

Szál megtekintése

Aileen Aurora
INAKTÍV


Csillámhercegnő | Legcukibb | Móki
offline
RPG hsz: 390
Összes hsz: 5022
Írta: 2013. május 14. 20:24 | Link

Maid Café - Yar (zárás), Park Min Woo

A nagy főzőcskézésben majdnem elfeledkezem Yarról. Mindent a manókra hagyva kisietek a konyhából és a fiú mellé állok. Mivel már végzett az étellel - köztük azzal az omlette rice-szal, amire a kérésére rajzoltam neki egy szívet és még azt is ráírtam, hogy szeretettel, mindeközben nem törődve azzal, hogy teljesen elpirultam - mögé állok és megmasszírozom a vállait. Majd kérésére Nikihez küldöm, mert nála lehet fizetni, majd meghajolok:
- Köszönöm, Gazdám. Boldog vagyok, hogy Önt szolgálhattam.
Felkapom az üres tányérokat és beviszem őket a konyhába, közben a manókra pillantok és úgy érzem talán kérnünk kéne egy kis plusz segítséget vagy lassítani a tempón mielőtt a segítőink felmondanak. Bár a manók nem látszanak fáradtnak, sőt kifejezetten boldognak tűnnek.
Nekem viszont szükségem van egy kis pihenőre, így kisétálok a sátor elé, közben elnézek a kastély felé, hátha megpillantom Ericet, de a fiú egyelőre nem mutatkozik. Persze az is lehet, hogy még meg sem kapta az üzenetemet, ezért nem is türelmetlenkedek. Nézelődés közben észreveszek egy srácot, aki hozzám hasonlóan csak áll a sátor mellett. Hatalmas mértékű logikai képességeimmel kisakkozom, hogy a fiú bizonyára vendég. Körbenézek, hogy a többiek merre járnak, de nem látok szabad pincért, pincérlányt, így magam sétálok oda a vendéghez.
Kedvesen rámosolygok, meghajlok, majd megszólítom:
- Üdvözlöm itthon, Gazdám! Hol szeretne leülni: a sátorban vagy kint a szabad ég alatt? - ha utóbbit választja, akkor visszatérhetek a konyhába, mert az nem az én terepem, de ha a sátor belsejét, akkor mostantól én leszek az ő személyes cselédlánya - Kérem, jöjjön utánam, odavezetem a helyére! - egy újabb meghajlás után az egyik asztalhoz vezetem választásától függően.
Utoljára módosította:Aileen Aurora, 2013. május 14. 20:25 Szál megtekintése

Aileen Aurora
INAKTÍV


Csillámhercegnő | Legcukibb | Móki
offline
RPG hsz: 390
Összes hsz: 5022
Írta: 2013. május 14. 22:02 | Link

Maid Café - Park Min Woo

Hiába kérdezek a fiú nem válaszol, azonban elindul. Egyelőre nem jövök zavarba, bár egy pillanatra talán felvonom a szemöldököm. Persze, ha a gazda nem kíván hozzám szólni, úgyis jó, majd csak megoldjuk valahogy. Amint odaérünk egy szabad asztalhoz a fiú leveti magát egy székre, mielőtt megmozdulhatnék. Már-már neheztelve tekintek rá, de aztán visszafogom magam, elvégre ő egy vendég és jelenleg az ő szava számomra szent kell, hogy legyen. Illetve hát inkább a tettei, mivel, hogy eddig egy szót sem szólt hozzám.
Míg gazdám az étlapot olvasgatja, én körülnézek a sátorban, hogy minden rendben van-e. Mivel nem látok semmi rendelleneset, vissza fordulok a fiúhoz, aki ekkor már engem figyel, majd rémületemre mutogatni kezd. Most mi lesz? Én ezt így nem értem. Hiába mosolyog rám a srác, valahogy nem tud felvidítani. Azon szánt az agyam, hogy van-e olyan pincérünk, aki tudna kommunikálni vele, de sajna részletes életrajzot nem kértünk tőlük.
Végül a legegyszerűbb megoldás mellett döntök: bevallom, hogy hülye vagyok.
- Bocsásson meg uram, de ezt én így nem értem - nyelek egyet, majd rájövök, hogy ebből meg valószínűleg ő nem ért semmit. Ez remek. Most jön a kézzel-lábbal mutogatás? Egy pillanatra megfordul a fejemben, hogy a bolondját járatja velem, elvégre elképzelni sem tudom, hogy az órákon így hogyan vesz részt. Ezt a gyanút azonban azonnal el is hessegetem, mert nem találom cselédlányhoz, vagyis a szerepemhez illőnek.
Végül a kezembe kapom az étlapot, majd kérdőn a srácra tekintek és a menülistára mutatok. Nagyon szeretném, ha értené és nem kéne bevetnem a Levitás activity esten tanultakat.
Szál megtekintése

Aileen Aurora
INAKTÍV


Csillámhercegnő | Legcukibb | Móki
offline
RPG hsz: 390
Összes hsz: 5022
Írta: 2013. május 20. 18:37 | Link

Maid Café - Min Woo

Eléggé kényelmetlenné kezd válni a helyzet, de közben azért a szemem sarkából látom, hogy megérkezik Eric, vagyis a kávézó zenei aláfestés gondja is megoldódni látszik. Örülök neki, de van ennél fontosabb dolgom is. Fogalmam sincs, hogy mit vár tőlem a gazdám és úgy tűnik, ő sem igazán érti, hogy én mit szeretnék. A nehézségek ellenére sem akarom feladni, mert az gyáva meghátrálás lenne. Előkapom a zsebemből a kis füzetemet, majd gyorsan írni kezdek, sőt az iromány végére még egy kis figurát is odafirkantok. Gazdámnak nem kell sokáig várnia, mert nagyon gyorsan tudok írni, sokat gyakoroltam. Miután elkészülök a levélkével, a kezébe adom, miközben mélyen meghajolok és sűrűn bocsánatáért esedezem, amiért ilyen szerencsétlen és ostoba vagyok.
A levélben ez áll:
„Elnézését kérem ügyetlenségemért és tudatlanságomért, de szeretném megkérni, hogy a papír hátuljára írja le a rendelését, valamint azt is, ha van valami egyéb kívánsága, amit teljesíteni tudok.” KÉP
Remélem, hogy nem sértődik meg és hagy faképnél, bár már most sem tűnik túlzottan nyugodtnak, inkább kicsit felháborodottnak és dühösnek. Ha elolvassa a levelet, amiben nagyon bízom, elvégre akár apró darabokra is téphetné, felé nyújtom a kezemben tartott tollat, hogy azzal legyen szíves leírni nekem a kívánságait. Várom, hogy elveszi-e, és előre félem reakcióit. Ha én lennék a helyében, valószínűleg faképnél hagynám az ilyen szerencsétlen felszolgálót.  
Közben egy másik asztalnál történik egy "apróbb" incidens, de én nem tudok odasietni, elvégre nem hagyhatom itt a vendéget, aki már most sem tűnik túlzottan elégedettnek. Remélem, hogy Niki és Runa meg tudják oldani a helyzetet, de persze, ha valamiért mégsem sikerülne, akkor nekem is oda kell mennem. Miközben gazdámra várok, visszagondolok a napomra és kissé borongva állapítom meg, hogy, ha ez továbbra is így folytatódik, a végén még Yar lesz a napom fénypontja - nem mintha egyébként nem az lenne, de ezt úgy sem vallanám be magamnak. Ez irányú és borús gondolataimat azonban visszafojtom, arcomon csupán egy kedves, "szolgálati" mosoly látszik.
Szál megtekintése

Aileen Aurora
INAKTÍV


Csillámhercegnő | Legcukibb | Móki
offline
RPG hsz: 390
Összes hsz: 5022
Írta: 2013. május 25. 10:58 | Link

Maid Café – Min Woo

Erősen figyelem gazdám arcának minden rezdülését miközben a kis fogalmazványomat olvassa, és közben várom azt a pillanatot, mikor dühösen ráncolni kezdi a szemöldökét, de ez nem történik meg. Helyette egy mosoly tűnik fel az arcán és aligha hiszem, hogy tévednék, ha úgy gondolom, hogy ezt a rajzommal érdemeltem ki. A fiú nem várakoztat sokáig, megfordítja a lapot és remélhetőleg a rendelését írja le, majd a kezembe adja a papírt, hogy elolvashassam. Azon azonban csupán egy kérés található, még csak nem is parancs, csak egy egyszerű kívánság. Állok, kezemben a lappal és nem mozdulok.
Nem mintha nem érteném, vagy nem tudnám elolvasni, valami furcsa, számomra sem egészen tiszta indokból várakoztatom a gazdám. A mondat végén álló mosolygófejre tekintek, de az érzés nem múlik, inkább erősödik. Végül felemelem a fejem és a szemébe nézek, miközben megszólal bennem egy hang, amit még nem hallottam, de elmém valószínűleg így képzeli el a fiú hangját: „Azt szeretném, hogy ülj le és figyeld a kezemet.” A képzeletemben megszólaló hang ezeket a szavakat nagyon kedvesen és gyengéden ejti ki, és én, mint akit megbabonáztak csak bólintok egyet és leülök. Közben az is eszembe jut, honnan ilyen ismerős ez a furcsa lebegő érzés: olyankor szoktam ilyen hangulatba kerülni, amikor rajzolok. Mintha minden más elmosódna, kívül kerülnék az időn és csak az előttem álló rajzolnivaló a fontos, egyedül csak az érdekel, csak azt látom. Végül minden elcsendesül és már azt a belső hangot sem hallom, ami azt szajkózza, hogy oldjuk meg máshogy, meg hogy kérjem meg, hogy inkább a rendelését írja le. Hirtelen rájövök, hogy mi okozza ezt a furcsa állapotot: kíváncsi vagyok, közben tanulni is szeretnék és a fiú megihletett. Tudom, hogy amint végzek itt a kávézóban, fel fogok rohanni a szobámba és lerajzolom a fiút.
Mikor mutogatni kezd, nagyon koncentrálok a mozdulataira és az első jelet sikerül is felismernem, de a második már nem egészen tiszta. Még a pislogással is felhagyok arra az időre, amíg a kezét figyelem. A harmadik az L, ebben biztos vagyok és elkezdem az általam felismert betűket összevetni az étlappal. Mivel csak egy O betűvel kezdődő fogásunk van, így elég könnyű felismerni a szót, illetve szavakat, de azért kivárom, hogy elmutogassa, mert lehetne valamilyen gyümölcstea is akár, vagy valamilyen fagylalt különlegesség. Mikor az I-t és a C-t is felismerem a végén, már biztos vagyok benne, hogy gazdám omlette rice-t szeretne, és nagyon büszke vagyok magamra, amiért az okoskodásommal nem rontottam el ezt az élményt. Ráadásul gazdám is nagyon türelmes volt hozzám. De hogy biztosra menjek, gyorsan lefirkantom a két szót a papír aljára a fiú mondata után és kérdő arckifejezéssel felé tolom. Ha rábólint, akkor már megyek is a konyhába, hogy elkészítsem neki az ételkülönlegességünket. Minden főzőtudásomat beleadom, ezt nem hagyom a manóra, akin most már látszani kezd a hosszú nap, bár egy pillanatra eltűnődöm, hova is tűnhetett a másik. Mintha hallottam volna valamiféle zajt, amíg gazdám leadta a rendelését, de annyira bele voltam feledkezve a számomra teljesen új élménybe, hogy minden zavaró tényezőt kiiktattam.
Amint elkészülök az étellel ki is viszem gazdámnak és egy meghajlás kíséretében elé teszem, majd egy újabb lapra ráfirkantok egy kérdést: „Hozhatok még valamit? Esetleg valamit inni?” Majd eszembe jut még valami: „Írhatok vagy rajzolhatok valamit az omlette rice tetejére?” Átnyújtom neki a papírt és felmutatom a kezemben tartott ketchupos flakont, amivel teljesítem majd a kérést, ha lesz.
Szál megtekintése

Aileen Aurora
INAKTÍV


Csillámhercegnő | Legcukibb | Móki
offline
RPG hsz: 390
Összes hsz: 5022
Írta: 2013. június 25. 08:21 | Link

Maid Café – Min Woo, Gilbert

Igazán örülök, hogy kommunikációs kísérleteimet végre siker koronázza, ezért úgy döntök, hogy valami kedveset rajzolok az omlettre. Kezembe fogom a ketchupos tubust és lendületes vonalakkal egy nyuszipofit alkotok az étel tetejére. Mivel gazdám italt nem kért, így a továbbiakban hagyom nyugodtan étkezni és inkább a többi asztal felé fordulok.
Miközben kiszolgáltam láttam, hogy egy vendég nagyobb zajt csinált, mint, ami indokolt lett volna. Kicsit később pedig Niki el is ment. Szeretném megtudni, hogy mégis mi történt, ezért a szememmel Runát keresem, aki eléggé aggódni látszik. Mindenképpen oda akarok menni hozzá, hogy támaszt nyújthassak neki, illetve, ha valami rosszul sült el, segíthessek helyrehozni.
Azonban nem akarom csak úgy faképnél hagyni a gazdámat, ráadásul lehet, hogy nem is tudok majd hozzá visszajönni, ha a probléma azonnali megoldást követel. Ajakamat beharapva nézek körbe a sátorban, hátha találok olyan pincért vagy pincérlányt, aki éppen szabad és átvenné a helyemet.
Mivel úgy tűnik, hogy épp mindenki elfoglalt, majdnem feladom a dolgot, mikor megpillantom Tykit, aki egyelőre csak áll az egyik asztal mellett. Elnézést kérek gazdámtól és a fiúhoz sietek.
- Légy oly kedves és vedd át tőlem a további tennivalókat annál az asztalnál! – intek a fiú felé, majd megkérem, hogy kövessen, mert úgy gondolom, hogy gazdámat is tájékoztatnom kéne a pincércseréről. Mire az asztalhoz érünk le is firkantom ezt a pár mondatot a füzetecskémbe:
„Elnézést kérek gazdám, de akadt egy kis problémánk egy másik asztalnál és rám ott szükség lenne, ezért ha nem veszi rossz néven, helyettem ez az úriember szolgálná ki önt a továbbiakban.”
Gazdám keze mellé helyezem az írást, majd egyik lábamról a másikra állva, némiképp idegesen várom, hogy válaszoljon.

Szál megtekintése

Aileen Aurora
INAKTÍV


Csillámhercegnő | Legcukibb | Móki
offline
RPG hsz: 390
Összes hsz: 5022
Írta: 2014. március 18. 18:04 | Link

Tender professzor - Vizsgaidőszak vége, a tanulmányi szünet előtti nap

Most, hogy letudtam végre minden vizsgámat, és természetesen mindegyiken kiváló érdemjegyet szereztem, biztos lehetek benne, hogy jövőre végzős leszek. Hogy mi lesz utána, arról fogalmam sincs. A gyógyítói álmaimat egy jó ideje félreraktam már, hiszen én vagyok az, aki gyakori ispotálylátogatásra szorul, így pedig hogy tudnék bárkin is segíteni? Ráadásul az állapotom kicsit sem javul, sokkal inkább romlik, ezért nincs is okom hinni abban, amit a gyógyítók a hátralévő időmről jósolnak.
Apropó jóslás. Még mindig a kezemben tartom a reggel kézhez kapott üzenetet, miszerint a jóslástant tanító professzor látni kíván engem, mert van valami, amit meg kell beszélnünk a "vizsgán nyújtott teljesítményemmel" kapcsolatosan.
Épp ezért vagyok most itt a réten, pedig a mai napot a szobámba zárkózással és kisebb depressziós elmélyüléssel akartam tölteni. Nagy valószínűséggel amúgy sem tehettem volna ezt, hiszen Alex vagy Runa biztosan kirángatott volna a szabadba, de a kedvem mostanában - egészen pontosan tavaly nyár óta - nem a legjobb, és valahogy jól esik bosszankodni apróságokon. Addig sem kell a komolyabb dolgokra figyelni.
Egyébként nem értem, hogy mit szeretne tőlem a tanár úr, mert bár azt el kell ismernem, hogy nem szerepeltem éppen kirobbanó formában a vizsgáján, de azért nagyon pocsék sem voltam, elvégre akkor nem adta volna meg a legjobb jegyet rá. Lehet, hogy hallotta, mi a helyzet velem, és megszánt? Talán a többi tanár is csak sajnálatból adott kiválót a dolgozataimra? Nem, ez lehetetlen. Az itt tanító tanárok rangján aluli lenne, ha egy diákot nem az érdemei és tudása alapján osztályoznának. Utoljára kivételezést a mugli iskolámban láttam, de itt, Bagolykőn ilyet el sem tudok képzelni.
Várakozás közben kisebb kört taposok az élénk színű fűbe, mert egy pillanatra sem tudok megállni. Mióta megtudtam, hogy haldoklom, nehezemre esik semmit sem csinálni, kivéve persze, ha elmerülök sötét gondolataim mély mocsarában. Egy pillanatra visszanézek a kastély felé, és megpillantok egy taláros alakot, amint épp kilép az ajtón. Meglehet, hogy a tanár úr az, de én inkább nem indulok el felé, mert meglehet, hogy tévedek, és amúgy is a rét szerepelt a levelében, mint találkozási helyszín.
Egyébként ezt sem igazán értem. Miért pont itt? A professzor úr szobája, vagy a tanterem nem lett volna jobb? Talán, ha majd megérkezik, mindent megmagyaráz. Ha mást nem is, azt biztosan, hogy miért is kellett találkoznunk.
Szál megtekintése

Aileen Aurora
INAKTÍV


Csillámhercegnő | Legcukibb | Móki
offline
RPG hsz: 390
Összes hsz: 5022
Írta: 2014. március 20. 23:38 | Link

Tender professzor

Valóban a tanár úr volt az, aki nem is olyan rég kilépett a kastély ajtaján, és most éppen felém tart. Kicsit kezd nyugtalanítani ez az egész beszélgetés dolog, de azért nem is rágom le a körmömet miatta. Úgy érzem, hogy az elméleti rész kifejezetten jól sikerült, könnyű kérdést kaptam, bár lehet, hogy csak nekem könnyűt. A gyakorlat azonban nem az erősségem. Kékessy tanárnő megdicsérte a tarot kártyás jóslatomat egy korábbi vizsgán, de nem hiszem, hogy azért, mert a jóslatom volt jó, egyszerűen sokat beszéltem, és tudtam, hogy melyik kártya mit jelent az adott helyzetben.
Tender professzor nem sokat mondott a vizsga után, én meg csak arra emlékszem, hogy mindenfélét összehordtam, ami éppen eszembe jutott. Bár közben mintha tényleg láttam volna dolgokat a gömbben, de akkor csupán az üvegre vetődő árnyékoknak gondoltam mindegyiket. A jóslás a családomban nem igazán elfogadott mágiaág, elvégre apám tudós ember, nagymamám pedig nemhogy kettő, de szerintem legalább három lábbal áll a földön, és egyáltalán nem hisz abban, hogy léteznek valódi jóslatok.
Engem különösebben nem érdekelt soha, hiszen gyógyító akartam lenni, ezért inkább a gyógynövénytan, bájitaltan és a gemmológia felé fordultam. A nyáron pedig kaptam egy jóslatot, bár nem valódi jóstól, szóval valószínűleg a szó szoros értelmében nem nevezhető jövendölésnek, mindazonáltal bombabiztos előrejelzés: nyolc évem van hátra. Ezek után szerintem nem csoda, ha nem nyűgöz le a próféciák világa, hiszen nekem valójában már nincs is jövőm.
Közben megérkezik hozzám a professzor, úgyhogy depresszióba hajló gondolataimat egyelőre félreteszem.
- Jó napot! - viszonzom a köszönését, kérdésére azonban először nem tudok reagálni. Ezt egy olyan embertől, akivel véletlenül futok össze valahol könnyebben megemészteném, de hát ő hívott ide, valószínűleg nem az időjárásról akar velem fecserészni. Ráadásul engem már egy ideje egyáltalán nem érdekel, hogy felettem éppen süt a nap, vagy borult az ég, a rossz és a jó idő is el fog múlni előbb vagy utóbb. - Ha maga mondja - vonom meg végül a vállam, letudva ezzel az időjárási kérdés problémáját, majd egy bólintással követem a lassan elinduló tanárt.
Amit azonban mond sokkal nehezebb megemészteni, mint azt gondoltam volna. Persze közben felvonom a fél szemöldököm, mikor ahhoz a részhez ér, hogy az sem baj, ha a diák baromságokat mond, a lényeg, hogy szabad legyen az elméje. Nekem, aki általában a tudományosan igazolt - még, ha varázstudományosan is - tények világában él, ez nagyon lila megfogalmazásnak hangzik, de ezen azonnal túllépek, amikor végre elmondja, hogy miért is hívott ki ide.
Egy darabig némán ballagok mellette, és úgy érzem, hogy az agyam valahol jóval mögöttünk van, pontosan ott, ahol elhagytam, amikor ő kifejtette, hogy talán van némi jóstehetségem. Ahogy meséli, újra eszembe idéződnek a képek, amiket akkor láttam, de csupán képzeletem barangolásának hittem, és egy pillanatra még fejet is hajtok magamban az oktató kitűnő memória előtt.
Nem tudom, hogy mit kéne éreznem, vagy mit kéne mondanom. Igazság szerint ez az egész eltörpül amellett, hogy halálos beteg vagyok, viszont hónapok óta ez az első dolog, ami tényleg igazán megmozdított bennem valamit. Azt hiszem, kíváncsi vagyok. Tudni szeretném, hogy mennyire vagyok jó benne, hogy meddig mehetek el, hogy valójában mire is jó ez az egész. Múlt nyár óta nem érdekel semmi, de most hirtelen annyi mindenre vagyok kíváncsi, hogy úgy érzem, a rengeteg kérdéstől szétrobban az agyam.
A professzor úr folytatja a tudnivalók sorolását, bár egy részével már tisztában voltam eddig is. Tudtam, hogy ez volt az utolsó jóslástan vizsgám, de azt sosem gondoltam volna, hogy valaha egy tanártól ilyen ajánlatot kapok. Persze azért a végén jön a hidegzuhany: lehet, hogy az egész félreértés, és valójában nincs is semmilyen képességem. A prof ért hozzá, hogyan lombozza le az embert. Ennek ellenére szívesen eljárnék hozzá különórákra, mert talán ez végre lefoglal, és segít kimásznom abból a mocsárból, amiből a barátaim már úgy-ahogy kirángattak.
- Be kell vallanom Önnek valamit. Én sosem gondoltam igazi tudománynak a jóslástant. - Úgy gondoltam jobb, ha ezzel kezdek, hogy minden tiszta legyen. Bár nem akarom megsérteni a tanár urat, de elhallgatni sem akarom előle. - Két éve azért vettem fel, mert szimpatikus volt az oktató, ráadásul egy barátom is jó szívvel mesélt róla. Miután Kékessy tanárnő elment, egyszerűen nem adtam le, már én sem tudom, miért. Ennek ellenére szeretnék Önhöz különórákra járni, talán épp azért, hogy tágítsam a látókörömet. Tudja, nem akarok előítéletes lenni.
Lehet, hogy az őszinteségemmel mindent elrontottam, de kicsit sem bánom, hogy mindezt elmondtam neki. Tudnia kell róla, ha továbbra is tanítani akar, hogy valójában eléggé hitetlen vagyok a tantárgyával kapcsolatban.
Szál megtekintése

Aileen Aurora
INAKTÍV


Csillámhercegnő | Legcukibb | Móki
offline
RPG hsz: 390
Összes hsz: 5022
Írta: 2014. március 23. 12:26 | Link

Tender professzor

Kellemesen csalódom a professzorban, amikor hazugság, és a tárgya istenítése helyett valóban őszinte hozzám. Bár arról beszél, hogy a jóslástan nem egyenrangú a többi, főleg gyakorlati készségeket előtérbe helyező tantárggyal, mégis úgy érzem, hogy becsüli és fontosnak tartja azt, amit tovább akar adni nekünk. Abban is igaza van, hogy a legtöbben nem éppen nyílt elmével állunk a próféciákhoz, sőt a legtöbben, főleg a levitában elzárkóznak ezektől, és talán tényleg az lehet erre a megoldás, amit ő próbál tenni, de azért ettől nem fogom hirtelen megváltoztatni a véleményem.
Láthatóan ő nem is törekszik a meggyőzésemre, egyszerűen elém tárja a véleményét, amivel nem vitatkozhatok. Mindenkinek szíve joga azt gondolni, amit akar, mások hitével veszekedni elvtelenség, legalábbis szerintem.
Furcsálkodva hallgatom a rólam szóló elemzését, bár megcáfolni ezt sem tudom. Valóban nem hiszek benne, azt viszont nem tudom megállapítani, hogy tudok-e, hiszen nekem nem ez a szakterületem. Mindazonáltal a jóslás továbbra is ködös és tudománytalan tárgy a számomra, amit azonban most már szeretnék jobban megismerni, hátha felfedezek benne valamit, amit eddig nem láttam meg, vagy nem ismertem fel.
Kicsit csalódott vagyok, mikor megemlíti, hogy valódi, pontos jóslásokra nem leszek képes, és egy pillanatra dühös is, amikor az esküvőt említve lelki szemeim előtt Mihael arca jelenik meg. Ez azért már túlzás! Persze a képzeletemnek ritkán tudok parancsolni, és a legtöbbször az ilyen futó gondolatokat nem is veszem komolyan, de ha ezt most valóban így gondoltam egy pillanatra, akkor az igencsak szánalmas. Nem is ismerem igazán a srácot, ráadásul fiatalabb nálam, bár ez lenne az egyik utolsó dolog, ami érdekelne, ha valóban szeretném őt. De erre nem fog sor kerülni. Soha.
Lezárva magamban a gondolatmenetet, ijedten veszem tudomásul, hogy a tanár úr magyarázatának egy részéről lemaradtam, de a pálcás hasonlatot könnyű elképzelnem, ezért remélve, hogy nagyon fontos dolgok nem hangzottak el előtte, bólogatni kezdek, miszerint értem, hogy mire gondol, az pedig, hogy eljuthatunk egy olyan szintre, ahol már nem tud nekem segíteni, nem igazán zavar, szeretek egyedül rájönni a dolgokra. A lényeg, hogy ott legyen, amikor elbizonytalanodom valamiben, illetve, hogy alaptudásom megszilárdításában segítsen. Ha megvannak az alapok, onnan már egyszerűbb fejlődni, akár egyedül is.
- Én továbbra is azt mondom, hogy szívesen tanulnék Öntől - jegyzem meg, amikor egy kis szünetet tart a beszédben, de rögtön utána ledermedek egy pillanatra a kérdésétől.
Enyhébb kérdés? Talán ez az eddigi legnehezebb, amit valaha tanár szájából hallottam. Hogyan képzelem el a jövőmet? Nem kell elképzelnem, eléggé pontos képem van róla egy ideje, hogy milyen is lesz a következő pár évem.
- Professzor úr, nekem nincsenek elvárásaim a jövőmmel kapcsolatban, mert pontosan tudom, hogy mi fog velem történni. Nem látomások vagy próféciák hozták a tudomásomra, hanem néhány gyógyító és az édesapám. - Ha már elkezdtem befejezem, bár egyre nehezebben megy a beszéd, próbálok úgy tenni, mintha ez semmiség lenne, és már rég beletörődtem volna a dologba. - Múlt nyáron derült ki, hogy örököltem az átkot, amiben édesanyám meghalt. Az ispotályban azt mondták, hogy körülbelül nyolc vagy kilenc évem van még hátra, most már csak hét vagy nyolc. Mivel rólam van szó, valószínűbb a hét. - Keserűen elmosolyodok, de közben lehajtom a fejem, hogy előre hulló hajam elfedje arckifejezésemet. - Apám kérésemre elmondta, hogy mi is vár rám. Szép lassan leépülök, a belső szerveim egyesével állnak majd le, utolsóként a szívem tenné, de azt már úgysem élem meg, előbb fulladok meg a tüdőm működésképtelensége miatt. Állítólag fájdalmas lesz, de egyelőre még nem érzek semmit. Néha szédülök, gyakran van hányingerem és párszor már kerültem ájulás közeli helyzetbe, de ezek még nem komoly tünetek. - Felemelem a fejem, és belenézek a férfi szemébe, arcomon már nyoma sincs a hazug mosolynak. - A kérdésére visszatérve, professzor úr, nekem nincs jövőm.
Kíváncsi vagyok, vajon ez után is szeretne-e még tanítványának. Ugyan mi értelme olyasvalakit oktatni, aki mire mindent elsajátítana, vége is az életének. Félek, hogy, ha most tényleg itt hagy, és lemond rólam, olyannyira összetörök, hogy képtelen leszek továbbmenni. Pedig muszáj lesz, nemcsak a családom, hanem a barátaim miatt is. Attól még, hogy én nem ismerem el a jövőm létét, ők nem hagynak magamra. Bármennyire fájdalmas lesz számukra, ők akkor is mellettem fognak állni, amikor én megszűnök létezni ezen a világon. Nem is tudom, hogy az fáj-e jobban, hogy ilyen hamar meg kell halnom, vagy az, hogy fájdalmat okozom vele azoknak, akiket szeretek.
Persze a gyógyítók még reménykednek, de bizonyára az édesanyám is bizakodva tekintett a jövője felé, és mégis elment, mielőtt igazán megismerhettem volna. Én nem akarok rózsaszín álmokba és ábrándokba kapaszkodni, a hiú remények dédelgetése rosszabb, mint elfogadni az elkerülhetetlen véget.
Szál megtekintése

Aileen Aurora
INAKTÍV


Csillámhercegnő | Legcukibb | Móki
offline
RPG hsz: 390
Összes hsz: 5022
Írta: 2014. április 5. 11:05 | Link

Tender professzor

Nem akarok hinni a szememnek, mikor meglátom a tanár úr arcán a mosolyt. Mielőtt még felháborodhatnék, vagy rákérdezhetnék, beszélni kezd, és attól, amit mond, bennem a szkeptikus, eszére hallgató ember összevonja a szemöldökét, keresztezi maga előtt a karjait, és lassan csóválja a fejét. Mellette azonban megjelenik egy másik alak is, akit nem érdekel a szavakból kihámozható logika, ő az, aki még mindig reménykedik bennem, annak ellenére, hogy eszem szerint már rég lemondtam magamról. Őt az ösztöneim és a szívem vezérlik, és a tanár úr mondatai, filozófiája erőt ad neki.
Agyam azonban nem képes befogadni ezt az egészet, próbál benne hibát, cáfolható dolgot találni még úgy is, hogy tudom, ez a férfi saját hite, véleménye, amellyel akkor sem vitatkozhatnék, ha téves lenne minden állítása. Az, hogy valaki hisz-e mások által láthatatlan, megfoghatatlan, vagy logikátlannak tartott dolgokban, a saját ügye. Mindenkinek más ad erőt, és ennek nem kell megfelelnie a logikának, nem kell ésszerűnek lennie.
- Professzor úr, Aiolosz nem szélisten? - kérdezem, mikor végre úgy hiszem, hogy megfogtam őt, végre hibázott. Persze fogalmam sincs róla, hogy valóban tévedett-e a tanár úr, hiszen a görög mitológiában sok isten egyszerre több dologért is felel. Például Apollón is az íjászat, a gyógyászat és a jóslás istene, mellette pedig néha napisten, aki egyben a múzsák vezetője is.
Bár az időtlen időt nem egészen értem, hiszen az idő bár megfoghatatlan, mégis mérhető és észlelhető, létezése bizonyítható és bizonyított, de amit a professzor mond, azt érdekesnek találom. Ha innen nézzük a dolgot, akkor valóban nem éltem igazán eddig, hiszen alig néhány különösen boldog pillanatra emlékszem, a legtöbb nap unalmas, monoton rutinja egybemosódik, csupán egy hatalmas szürke folt.
Vajon mit kéne tennem, hogy a maradék hét vagy nyolc emlékezetes legyen? Mit kéne tennem ahhoz, hogy elmondhassam, én valóban éltem is a halálom előtt? Bár kezdetben tiltakoztam a tanár úr filozófiája ellen, de most mégis magával ragad, a szerint kezdek gondolkozni, amit elmond nekem. Észrevétlenül szívom be, sajátítom el mindazt belőle, amit fel tudok használni, és szinte észre sem veszem, hogy a korábbi, „csak ennyi időm van” siránkozás helyett azon kezdek gondolkozni, hogy ezt az időmennyiséget hogyan tehetném a legjobbá.
- Szerintem a boldogság nem csak rajtunk áll - mondok ellent halkan a tanárnak, elvégre hiába minden érzelem és szívre hallgatás, ha valaki egy évtizeden át inkább az eszére hallgat, nem tud olyan könnyen váltani. - Akarhatom én nagyon, de attól még valami mindig közbejöhet.
Ekkor eszembe jut édesanyám: talán számára én és az apám voltunk azok, akik miatt hosszabbnak, a tanár úr szavaival élve aioloszinak érezte az életét. Talán épp azért nem feküdt be az ispotályba, mert ő igazán boldog akart lenni még a betegsége ellenére is. Hallottam róla suttogni gyermekkoromban a rokonaimat, hogy, ha anyám aláveti magát a gyógyítók akaratának, és életének utolsó pár évét benn tölti az ispotályban, akkor talán évekkel is tovább élhetett volna. Akkor még nem igazán értettem, hogy miért nem tette ezt meg, de most, a professzor szavainak és saját tapasztalataimnak köszönhetően némileg megvilágosodott előttem a helyzet: mi értelme lett volna éveken át egy ispotály szobájának fehér plafonját bámulni, ha e helyett otthon is lehetett a családjával? A hosszabb élet helyett, a rövidebbet, de boldogabbat választotta.
Kérdőn nézek a professzorra, nem tudom, vajon sejti-e, hogy mennyit segített nekem ezzel a pár mondattal. Nem igazán várok választ a ki nem mondott kérdésre, egyszerűen elkezdek hálát érezni.
- Ezek szerint, ha elfelejtem az időt és minden mást, ami korlátoz, szabad lehetek? Viszont, ha nincs idő, akkor mi értelme van a jóslásnak? Sőt, bár én azt mondtam az előbb, hogy hét évem van hátra, de, ha holnap balesetet szenvedek és meghalok, akkor ez az állításom máris tévesnek bizonyul. A jövőt én úgy képzelem el, mint lehetőségek végtelen sorát, melyekből a döntéseink által választódnak ki létünk lépcsőfokai. De, ha valami ennyire bizonytalan, akkor hogyan lehet foglalkozni vele? Mikor meglátok valamit a jövőben, honnan tudom, hogy az valóban be fog-e következni, vagy csupán egy lehetőség?
Igazán kíváncsi vagyok a válaszára. Már nem akarok hibát találni benne, de vitatkozni szeretnék. Az érvek egymásnak ütköztetése sosem lehet rossz dolog, sőt mind a két fél előtt hasznos ismereteket tárhat fel.
Szál megtekintése

Aileen Aurora
INAKTÍV


Csillámhercegnő | Legcukibb | Móki
offline
RPG hsz: 390
Összes hsz: 5022
Írta: 2016. június 1. 16:35 | Link

Szeretlek titeket! Love


Éppen néhány papírt rendez össze a házvezetői asztalon - bár valójában már csak nézelődik, búcsúzik a helytől, semmi érdemlegeset nem tesz, és nem is kell tennie -, amikor meghallja odakintről a hangokat. Csodálkozva araszol közelebb az ablakhoz, és amikor meglátja a kékeket, és köztük a kékszemű pasast, egyszerűen elerednek a könnyei. Annyira nem szívesen megy el, annyira maradna még. Ez a helyzet annyira rossz, annyira fájó. De muszáj mennie, ha még élni akar valamennyit. Ráadásul túl sokat támaszkodik a prefektusaira, Bercire. Ilyen állapotban őket is csak terhelni fogja, ez pedig egyáltalán nem célja.
Most azonban minél hamarabb le akar jutni a toronyból, hogy megölelhesse drága kékjeit. Szélesre tárja az ablakot, aztán a szoba sarkából felkap egy seprűt. Múlt héten kobozta el az egyik diáktól, és most, amikor a lába közé veszi, csak azért imádkozik, hogy ne egy takarítószeres seprű legyen. Az kétszeresen is bukta lenne.
Könnyeitől nem nagyon látja, hogy merre megy, de azért sikerült kitalálnia az ablakon, és szerencséjére a seprű repül, így nem is végzi csúnyán összetörve a torony aljában. Persze az orvos nem véletlenül tiltotta el a repüléstől, elvégre egy gyenge, beteg, szédülékeny nőnek még véletlenül sem szabadna repkednie, de hát kit érdekel ez most, amikor Lin búcsúzni szeretne?
Földközelbe érve, szinte leugrik a járgányról, cseppet sem zavartatva attól, hogy az csak simán a földre zuhan, hiszen ő már fut is helyettese felé, hogy megölelhesse, és nem mellesleg belefúrhassa arcát a férfi széles vállába. Mert hát mégiscsak ciki itt bőgni mindenki előtt.
Bár az elején sokan nem értették, miért rá esett a választása, de az idő őt igazolta, és Berci a kékeknek tényleg jó apjává vált. Nem fél itt hagyni őket, mert tudja, hogy ő vigyázni fog rájuk. Szívesen megköszönné neki, hogy mindig mellette állt, segített neki és majdhogynem második apjának is érzi őt, de a sírástól képtelen megszólalni.
Egyik karját kinyújtva a mellettük álló Bogit is ölelésébe vonja, fejét az övének dönti, és csak van. Lágyan ringatni kezdi hármukat, szokása ezt tenni, ha nagyon szomorú, ezzel kicsit megvigasztalódik. Most mégsem működik. Itt már csak Alex segíthetne. De azért lassacskán elapadnak a könnyei, ha törött félmosollyal is, de képes ránevetni a körülötte állókra, és elmondani nekik, mennyire szereti őket.
Szál megtekintése

Rét - Aileen Aurora hozzászólásai (15 darab)

Oldalak: [1] Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda FórumA kastélyt körülvevő vidék