Kőszegi Brigitta Hanna

Izgatottan öltözöm, mert egy jó kis programot beszéltem meg Brigittával a réten. Ránéztem az órára és eszembe jutott, hogy 14 órára beszéltük meg a találkát, de már negyed 3 van. A nagy sietségbe még egy virágot is levertem. Gyorsan föltakarítottam és futottam a rétre. Kiléptem a szabadba és éreztem, hogy melegebb van mint számítottam ezért levettem a pulcsimat. Láttam Brigit ahogy a táskájával bíbelődik, ebből kifolyólag szerintem nem nagyon késtem el. Odamentem, köszöntem. Még nem nagyon ismerek itt senkit, de ő elég barátságosnak tűnik. Elindultunk sétálva, egy helyre ahol szép virágok tarkítják a rétet.
Egy kis lápos, nedves részéhez értünk a helynek, ahol sok béka meg gyík volt. Ott süttették kis testüket a napfényben. Az egyik varangy hirtelen rám ugrott. Megijedtem és ahogy hátra ugrottam egy tócsába léptem. Ezt a pechet. Most küldte anyukám az új cipőt. Gyorsan lekaptam a lábamról és kicsavartam. Azt gondoltam úgyis jó idő van levettem a másik cipőt is. Vittem a kezembe, hogy száradjon. Megkérdeztem Brigit, hogy nehezek e a vizsgák. Ő a vállát vonogatta. Ahogy továbbmentünk, hirtelen egy szarvas szökkent a távolban. Közelebb lopóztunk és láttunk egy egész csapat szarvast  7-en voltak. Szép barnásvöröses szőrükön megcsillant a napfény. Elbújtunk egy szikla mögé és onnan figyeltük eme csodálatos lényeket. Egy nagy agancsos egyed tűnt fel a színen. Elkezdett hangosan "bőgni". A nőstények arrébb mentek. A két ereje teljében lévő bika készült megküzdeni. Az agancsok hangosan ütődtek egymásnak. 5 percig tartott a küzdelem. A kihívó bika erősebbnek bizonyult, így övé lett a hárem.
A szarvasok elvonultak. Mi is továbbálltunk. A rét szélén volt egy kis "erdősziget" oda bementünk, majd hangos ágreccsenésekre lettünk figyelmesek.

Nemes L. Izabella

A tegnapi Kísértetház eléggé kivett az energiámból. Sokáig aludtam. Azt gondoltam; jó lenne egy kicsit egyedül lenni és olvasni, vagy nem tudom. Elfoglalni magamat. Megnéztem a sulitérképet, és találtam egy nem túl nagy, elszigetelt helységet; a Fénylő Lelkek Udvarát. Vittem egy mugli újságot, amit még otthonról vittem Szabináékhoz. Leültem egy padra és olvastam. Milyen érdekes...a mugli világban sokkal több veszekedés és vita van a lapok szerint.
Ahogy lapozok és félrenézek, előttem kicsit balra egy padon fekvő lányt pillantok meg. Látom rajta, hogy sportos és jó alakú. Biztos a kviddics csapatban játszik. Hallottam, hogy a tegnapi edzés nagyon kimerítő volt a játékosok részéről. Biztos nagyon fáradt, így nem zavarom. De ha már kipihente magát, akkor megkérdezem, hogy milyen a kviddics válogató.
Nem az erősségem a repülés, inkább párbajozni szeretek. Érthető, mert a muglik között versenyszerűen vívtam és elég szép eredményeket értem el. (Például U14-es Európa Bajnokság 1. hely, pedig csak 13 éves voltam.)
Tovább olvastam az újságot. Már majdnem a végére értem, amikor a lány egy nagyot ásított. Kisebb szívroham jött rám.
Egy madár repült a padom támlájára. Egy kis cinege. Adtam neki egy kis szezámmagot, ami a táskámban volt. A kis állat miután megette az elemózsiát, hangos énekkel elrepült.

 

Nemes L. Izabella

Letettem az újságot és az ismeretlen lányt néztem. Észrevettem, hogy figyel valamit, kicsit arrébb csúsztam a padon és egy feketerigó párt láttam, ahogy a vízben játszadoznak. Engem, ahogy a lányt is lenyűgözöte a rigópár viselkedése. Gondoltam hátha szóba elegyedik velem a lány, ha odamegyek és megetetem a madarakat. Kivettem egy kis magot a táskámból és szépen-lassan elindultam az állatkák irányába. A szökőkút szélére V alakban szórtam le a magokat. A rigók odaröppentek a magokhoz és elkezdték szemezgetni azokat.
- Hát nem gyönyörűek? - kérdeztem a lánytól. Ő csak egy aprót bólintott kis mosoly társaságában. Azt gondoltam, hogy ő Levitás ránézésből. Nem nagyon találkoztam még emberekkel ebből a házból, de azt hallottam, hogy barátságosak.
Körbenéztem az udvaron és gyönyörű, kék virágokra lettem figyelmes. Megnézem őket alaposabban és méhecskék döngicséltek a növények mellett. Erről eszembe jutott az a film, amit kisebb koromba mindig néztem, Az égig érő fű. Itt aztán sok fű volt, bele is hemperegtem volna, ha egyedül lettem volna. Ránéztem a szoborra, ami egy bölcs varázslót ábrázolt. Mindig is lenyűgözött a szobrászat, de ez a darab különösen megragadott.
Összeszedtem a bátorságomat és megszólítottam a lányt.
-Hogy hívnak?

Nemes L. Izabella

-Izabella? Szép név. Én Lívia vagyok. - mondtam. Láttam, hogy eléggé megviseli valami, ezért inkább békén hagytam. Visszaültem a helyemre. Elbambultam. Mániámmá vált a kísértetek utáni kutatás. Akkor is ezen gondolkodtam, amikor Gwennel elmentünk a kísértetházba, akkor láttam először szellemet és lenyűgözött. Plusz, még a Bogolyfalvi temető is tartogathat érdekességeket.
Elszántam magamat, mert ez már egy kicsit unalmas. Akármi lesz. Lehet, hogy megutált ezért, de odaültem mellé. Mivel már nagyon felcsigázta az érdeklődésemet a titokzatossága és zárkózottsága "faggatni" kezdtem.
- Honnan kerültél ide? Miért döntöttél úgy, hogy kijössz ma? Milyen a kviddics válogató?

Gwen Laura Kimiko Jones

A klubhelyiségben összeszedelőzködtem és szépen-lassan elindultam, mert most kivételesen nem voltam késésben. Az Északi-toronyba igyekeztem Gwenhez a Lélek szobába. Odaértem.
Gwen még nem volt ott. Addig leültem az egyik fotelbe. Nagy spirituális energia volt jelen és az egész szobában főleg ez uralkodott. Egyébként egy nagyon barátságos kis helység volt. Minden fából volt. A zöld a barna és a fehér színek voltak többségben. Úgy éreztem kicsit fülledt a levegő úgyhogy kinyitottam az ablakot. Kellemes lágy, meleg szellő fújdogált.
Úgy éreztem ez a tökéletes nyugalom. Gondoltam ameddig Gwen nem jön addig írom a Szellemnaplót. Ebbe azokat a dolgokat írom amiket tudok, és utánanéztem a kísértetekről.
Nagy lidércnyomás tört rám amikor megtudtam, hogy ki az a szellem akit a Kísértetházban láttunk. A több mint 100 éve halott mágiaügyi miniszter, Faris Spavin. Aki a hírek szerint Bagolyfalván van eltemetve. Majd meg kell néznem a sírt. Remélem Gwen is velem tart majd a kalandra. A nagy írogatás közepedte megjött Gwen is. Leült mellém. Nézte, hogy mit írok, majd halkan odasúgtam neki: -Megtudtam ki az a szellem akit a Kísértetházban láttunk.

Gwen Laura Kimiko Jones

-Faris Spavin-é. A régi mágiaügyi miniszteré. Azt mondják, hogy Bagolyfalván van a sírja. Ma este elmegyünk a temetőbe és megnézzük a sírt? -kérdeztem fellelkesülten.
Megkérdeztem tőle, hogy milyenek lettek a vizsgái. Ő egy vállrándítással felelt. Ebból sejtettem, hogy nem valami jók. Biztos tanulnia kell. Megpróbáltam neki segíteni elővettem a könyveit, előkészítettem a pennát és a papiruszokat. Először a bájitaltan tankönyvét lapozgatta. Nekem is jó lesz nézegetnem néhány könyvet, hogy felkészüljek a jövőévi vizsgámra, bár tudom, hogy az még odébb van. Én is kezembe vettem egy könyvet és izgatottan olvastam. De az agyam még mindig Faris Spavin-on járt. Miért tette oda a büdisajtot? stb.
A szoba arculata megváltozott rózsaszínből élénkvörösre változott. Nem tudtam mitől lehetett ez, tálán azért mert fáztunk? Nem tudom. Becsuktam az ablakot. Ahogy megérintettem az ablakkilincset, a kezemre fájdalmas görcs jött rá. Rögtön elkaptam onnan és mutogattam Gwennek.

Gwen Laura Kimiko Jones

Este fél 10-kor izgatottan készülődtem, hogy Gwennel megnézzük Faris Spavin sírját. Converse cipőt húztam, farmert és fekete polár pulcsit. A táskámba tettem a Szellemnaplót és némi kaját is. Háromnegyed 10-kor már kinn voltam a kapunál. Egy kicsit várnom kellett Gwenre, de csak megjött. Bagolyfalva felé vettük az irányt. Most már én is féltem egy kicsit a kicsapástól, mert már kétszer ellógtam takarodó után. Az utcákon még voltak emberek. Egy sötét alak, aki szerintem egy férfi, felénk tartott. Karon fogtam Gwent, mert nagyon féltem. Nem kezdődik jól a kaland. A férfi még egy szűk mellékutcán is követ minket. Gyorsan beszaladtunk az egyik szállóba, ott megvártunk amíg a titokzatos személy elmegy. Az ott lévő gondnok kipenderített minket az utcára mondván: - Nektek nem aludnotok kéne? Büdös kölkök! Én oda akartam menni és beolvasni neki, de a pulcsim beleakadt egy szögbe. Én ezt egy jelnek vettem és bevágtam az ajtót. Továbbindultunk a temető felé. Útközben elmentünk a Kísértetház mellett. Felidéződtek bennem az emlékek, a szellem, a fára mászás és a kisfarkasok is. Végül is az is egy jó este volt.
Amikor a temető vasrácsos kapujához értünk, libabőrös lettem. A kapu zárva volt. Ismét másznunk kellett. Amikor mindketten a kerítés temető felőli oldalán voltunk, ezt mondtam Gwennek:
-Na! Szerintem váljunk szét és keressük meg Faris Spavin sírját! Tudom, hogy ez nem Scooby Doo, hogy szétválunk meg minden, de akkor is, így nagyobb terepet tudunk átfésülni egyszerre.

Gwen Laura Kimiko Jones

Ahogy Gwen elköszönt a hangján éreztem, hogy ismét egy izgalmas estének nézünk elébe. Elmondta, hogy miket hozzak, meg hogy ne menjek el nélküle. Én is elmentem vele a sarokig ahol szétváltunk. Ellőtte köszöntünk egymásnak: -Szia Gwen!
Most csak a "kirándulásra" fogok készülni egész délután. Még egyszer átnézem majd Faris Spavin életrajzát és a szellemekről tanultakat. Akkor aztán már nekivághatunk.

Nemes L. Izabella

- Hát hogy honnan tudom, hogy kviddicsezel? Láttalak a Levitás kviddics névsorban, na meg süt rólad, hogy egy sportember vagy - mondtam. Láttam rajta, hogy visszahúzódik. Nem olyan személyiség, mint én. Nem nyílik meg könnyen és elhallgat fontos dolgokat. Ez nem igazán az én stílusom, de ha ő ilyen, megpróbálok megbarátkozni vele.
- Sokan mondták már, hogy nem egy kiköpött Rellonos egyén vagyok, hanem inkább Eridonos -mondtam neki barátságosan. Ahogy néztem, nem nagyon érdekelte. Talán amit szeret, arról kéne kérdeznem.
- Mik azok a dolgok, amiket szeretsz?
Úgy éreztem ezzel a kérdéssel egy kicsit megtörtem a jeget a kapcsolatunk felszínén.
- Én például szeretek vívni. A mugli életben versenyszerűen űztem ezt a sportot. Az U14-es Európa Bajnokságon 1. lettem - dicsekedtem. - Jártál már a Kísértetházban? Mert mi Gwennel, tegnap, nagyon jót mulattunk, még egy szellemmel is találkoztunk - mondtam sejtelmesen. Kicsit abbahagytam a kérdezősködést és elővettem a magazint.

Gwen és Elena

Egy lány jött utánunk a temetőbe. A talárján az Eridonosok címere található. Bejön a kapun és lazán odaköszön nekünk: -Szia Gwen! Ki ez a kis csaj? Én erre illedelmesen válaszoltam: - Szia, én Lívia vagyok! És téged, hogy hívnak? - kérdeztem tőle barátságos hangnemben.
Miután megmondta a nevét, újra javasoltam a szétválás ötletét, mert ugyebár hárman vagyunk. - Azt gondoltam a két Eridonos menjen együtt és én mint egy szem rellonos indulok útnak. Ez így jó lesz? -motyorogtam. -Egyébként Faris Spavin sírját akarjuk megkeresni.   -mondtam.
A szél egy kicsit jobban elkezdett fújni a válasz hallata után. A temető végeiben álló fűzfák hangosan susogtak. A sírokon már megtelepedett a zuzmó és a moha is. Olyanok, mintha élő zöld szörnyetegek lennének. A távolban egy sírásó koboldot pillantok meg és halkan odasúgom a barátaimnak: -Nem vagyunk egyedül!
Gyorsan az egyik sírkő mögé bújtunk és vártuk, hogy a lény elmenjen. Mert ahogy Hagrid mondta: "A koboldoknak megvan a magához való eszük, de nem valami barátságosak."

Izabella

Lehet, hogy túl sok kérdést tettem fel neki, hogy nem tud válaszolni? Nem tudom. Azt kérdezgette, hogy miért érdekel az érdeklődési köre. Szerintem egy normális ember nem veszi ezt negatívumként, mint ő. Szerintem tudhatná, hogy azért érdeklődök iránta, mert szeretnék vele barátkozni, de látom, hogy ő nem egy ilyen típus. Hát akkor rendben van. Nem szeretném lopni az idejét, meg amúgy is, van jobb dolgom, annál, hogy a végén összevesszünk. Elrakom a magazint, a magokat és elindulok a klubhelyiségbe. Halkan köszönök Izának.
- Szia! Nekem most mennem kell.
Ahogy sétáltam, erről a beszélgetésről eszembe jutottak a kolostori évek, ahol szintén ilyen személyiségű gyerekek voltak. Nem nagyon szerettem volna még fölmenni a szobámba, úgyhogy a klubhelyiségben tovább olvastam az újságot.

Elena és Gwen
(Sírkutatók)

-Nem kell engem védeni! -mondom kissé szeszélyesen. Bár a köpeny még jól jöhet, de most nem azért vagyunk itt, hogy bujkáljunk. Én Elenával megyek. Olvassuk a sírokat és egyszer csak rekedt hangú kobold kiált fel a temető másik végéből: -Ki van itt?! -kiáltja, közben a magasba emeli a lámpását. Gondoltam kicsit megtréfálom az öreget: -"Wingardium Leviosa" -hangzik a számból. A lámpás a magasba emelkedik és egy közeli sírra pottyan. Ott helyben darabokra törik. Szerintem a gondnok vagy sírásó lény nagyon begurult, mert hangos kiáltozás kíséretében hangoztatja, hogy lenyakaz minket. Jobb lett volna a fejére dobni a lámpást, gondoltam magamban és halkan kuncogtam.
A sírok mögött bujkálunk és olvassuk a halottak neveit. Chris Weatford... Lena Louis, Margaret Bischmarc, és még sorolhatnám. Halkan ezt mondom Elenának: -Igen Faris Spavin sírját keressük, mert Gwennel vele, vagyis a szellemével találkoztunk a Kísértetházban.
Az egyik kis kápolna mellett megbújva még látjuk a koboldot, ahogy a lámpa darabjait szedegeti. Ez most jó alkalom, hogy elfussunk a temető közepe felé. Siker! A kobold itt biztos nem lát meg. Kissé tanácstalan vagyok a régi sírok között, melyeken már nem látszódnak a nevek. Egy nagy sírra lettem figyelmes amelyen egy nagy aranykard feküdt és egy nyárfa nőtt ki a holttestből. Angelina Gina Spavin sírja. -Gondolom ő Faris Spavin lánya vagy felesége, úgyhogy az ő sírja se lehet messze. -mondtam

Elena egyszer csak egy kriptát pillantott meg, melyen a Spavin felirat volt látható. Nagyon megörültem amikor láttam. Varjak röpködtek a sír körül, ami azt jelentette, hogy a sír el van átkozva. -Biztos valami védelem van lent, mert a varjak... -mondtam. Varázslattal próbáltam felemelni a kripta fedelét. Nehezen, de sikerült. Kb. egy 20 méter mély lyuk tátongott előttünk, melybe egy vaslétra vezetett le. Ahogy az aljára értünk, rögtön kivillantak a fáklyák. A terem közepén három koporsó volt. Az egyik fa, a másik kő, a harmadik arany. Ahogy közelebb mentünk megláttuk, hogy egy pergamen van a koporsók előtti emelvényen. A papíron ez állt:
Aki olvassa ezt a levelet, bizonyára Faris fiam holttestét keresik. Ő volt réges-rég a mágiaügyi miniszter. Azt mondta, hogy amikor leváltják, öljük meg, hogy senki ne hibáztathassa a tetteiért. Nem kért puccos holmikat és drága koporsót, hogy ne ismerjék föl. Én, mert amikor Ön ezt a levelet olvassa már 200 éve halott vagyok, az arany koporsóban fekszem. Faris fiamat csak egy 50-50%-os szerencsével "találhatja meg" a koporsókban. Csak egyszer választhat, mert az egyik koporsóban a legrosszabb rémálmuk, vagyis egy mumus lepi meg önt.
-Na most melyiket válasszuk? -kérdeztem idegesen.

Gwen és Elena, avagy a sírkutatók

A lány egy feszítővassal próbálta felemelni a kőkoporsófödelet. Segítettem neki. A mumus hangos sikollyal repült ki a koporsóból. A rém, ami esetemben egy szellem volt, ijesztően közeledett felém. Valamit biztos néztem a könyvtárban az ilyen esetekre. -gondoltam magamban.
A mumus már 2 méterre volt tőlem...egyszer csak ez a varázsige hangzott a számból: -Commikulus! A szellem körül légörvény kerekedett és a fejére fújta a lepelét. Hangos kacagásba kezdem. Nem tudtam, hogy ilyen vicces ez a varázslat.
Visszatereltem a kőkoporsóba és lezártam. -Huhh! -sóhajtottam. -Ez meleg helyzet volt.
A fakoporsó felé igyekeztem. Az előbbi feszítővassal felfeszítettem. A holttest ott feküdt a koporsóban. -Na most mi legyen? -kérdeztem lihegve.