Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Északi szárny → Északi Torony → Lélek szoba

Különleges nap ez a mai. Annyira különleges, hogy mindjárt belepusztulok.
Egy nyugis zugba hívtam Bettit, hogy ne zavarjon senki, amíg beszélünk. Persze olyan ideges vagyok, jóval korább idejöttem, itt addig sem háborgatnak, míg szoktatom magam a gondolathoz. Ülök a kanapé sarkában, ahol a legtöbb párna van, egyet magamhoz szorítok közülük.
Amikor izgulok, mindig nagyon rosszul leszek. Ha ilyen kínos helyzetbe tervezem hozni magam, elkezd nyomni a fejem, szédülök, felbolydul a gyomrom. Nagyon nehéz koncentrálni, úgyhogy csak a hosszú levegővétellel törődöm egyelőre. Mire ideér, összekapom magam valamelyest.
A terem, ami általában napsütötte, nyugos derűt áraszt, most, ahogy körülnézek, mintha megdermedt volna. A saját feszültségem telepedett rá, csoda, hogy nem sercen fel itt-ott a levegő. A színek is fakók, legalábbis meg mernék esküdni rá, hogy mikor legutóbb itt voltam, élénkebbek voltak a díszpárnák. Most csak vajsárgák, fehérek és halványszürkék vannak. A többit elvitte volna valaki?
Oh, egy pillanatra majdnem megfeledkeztem róla, miért vagyok itt. Áhh.
Félredobom a párnát és a tenyereimbe temetem az arcom.
Túlesek rajta. Aztán jön a nyári szünet, és mindenki ráér emészteni.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Stég

M I N C S Idouble darkness || nézz rám

Elárulhatnám Minának, hogy engem a nők azon csoportja, amely minden félnótásnak - beleértve engem is, természetesen - felkínálja magát, fikarcnyit sem érdekel, de az alig hallható, mellékesnek szánt megjegyzés helyett inkább amolyan kösz'szépen-féle cinkos félmosolyra húzom vastag ajkaimat, majd hátamat a csónak falának vetve, kíváncsiságtól fülledt, már-már szúrós szemekkel kezdem figyelni őt.
- Örömmel hallom - bólintok oldalra billenő fejjel, és mint aki még életében nem tette be lábát színjátszó szakkörre, mesésen rosszul előadott merengéssel, de legalább összehúzott szemöldökeim alól folytatom.  - Rosszul is érezném magam, ha már az ismeretségünk ötödik percében el kéne utasítanom téged.
Még halkan felsóhajtok, még tekintetem az övére emelem, de ha egy szempillantás alatt semmivé váló pillanatra hittem is, nem bírom ki, a következő levegővételnél már ajkaim között kidugott nyelvvel, és olyan mohó tekintettel nézek a csónak túlfeléből engem fürkésző nőre, mintha szavaimmal ellentétben most azonnal fel akarnám őt falni. Hiába, a szemtelenség mint általában, úgy most is győzelmet arat felettem.
Aztán mond valamit, amitől egy pillanatra megdermed bennem az élet. Akaratom ellenére gondolkodtat el, ami meglepően ritkán fordul elő, hiszen a legtöbb ember egyébként sem képes magára vonni a figyelmem - főleg nem hosszabb időre, az érdeklődésemet már meg sem említve. A legtöbb ember a rossz kérdéseket teszi fel, és a jók helyett azokra keresi a választ.
- Mennyi? Hét milliárd ember él ma a bolygón? - kérdezem mindinkább magamtól, mint tőle, de a pontos adatra magasról téve, szinte azonnal folytatom is. - Fizikai képtelenség, hogy ennyien érvényesülni tudjunk. Ilyen módon. És hidd el, a gyerek meg a család sem válik minden esetben értékké. Kérdezd csak meg apámat - vigyorodom el szélesen, és mutatóujjammal a csónak szélét ritmusosan kocogtatva kezdem fürkészni Mina arcát. - Egyébként is, kit érdekel, mi lesz miutánunk? Miért kellene bárkinek is emlékeznie ránk? Félelem helyett inkább told fel maximumra az intenzitást, élj, amennyire lehetséges, aztán engedd el. Máskülönben viszont meg kell mondanom, igazán kedvelem benned, hogy egy ilyen drámai felsorolásba is képes voltál belecsempészni némi pornót.
Vállaim megrázkódnak, ahogy szórakozottan nevetni kezdek. Fejemet hitetlenül megcsóválom, aztán apró sóhajjal Minára pillantok.
- Mivan, Baba Vanga - jegyzem meg ciccegve, a pillantásomat még véletlenül sem választva el a másiktól. - Oké, vagy Bagolykőnek van a legjóképűbb jóslástan tanára vagy über máker vagy, de akkor irány Pest meg az első szembejövő lottózó...

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Stég

- Nem lennél rá képes.
Jegyzem meg vigyorogva, mert valljuk be, ha az én szintemen már szinte szánalmas a "véla" szó használata, hiszen nagyjából emberi vagyok már, akkor is van egy aprócska kis, szinte már fikarcnyi mágiám, amire a gyengébb egyedek ugranak is. Áron ötletem sincs, hogy hol helyezkedhet el ezen a skálán, de nem szeretném kipróbálni, legalábbis most nem. Hallgatom őt, mosolyom töretlen, de azért ott van az a kis szájremegés a szélén, ami mindig megjelenik, ha kissé kényelmetlennek érzem a gondolataimra adott válaszreakciót. Nem sokszor adom ki magam, igazán, a teljes képet csupán egy ember ismeri, vagyis, egyrészt teljesen nyugalomban vagyok a titkaimat illetően, másrészt, ha valami olyan lát napvilágot, aminek nem kellene, akkor tudom, hogy Noel volt az, aki elárult. Ez szerintem egy teljesen rendben lévő dolog, ám nem hagyom annyiban az okfejtést, inkább reflektálok rá.
- Ez olyan, mint amikor hazamész és azt mondod átadva a hitvány félévidet, és minimum azt a tipikus anyai vagy apai lesajnáló tekintetet és mosolyt kapod meg. Te védekezel, hogy de hát Kati meg Bori is ilyen rosszat kapott, mire a szülőd közli, hogy engem nem érdekel Kati meg Bori. Pont ezt érzem magammal kapcsolatban is. Engem nem érdekel a hétmilliárd ember, engem Mina érdekel és az, amit Mina érez, és Mina egyelőre még nem érzi magát egésznek.
Viszont nem is tudom, hogy mivel lennék az. Fedezzek fel egy olyan gyógyszert, ami segíti a gyorsabb gyógyulást? Szüljek gyereket? Járjam be a világot nyolcvan nap alatt? Annyi opció van, de jelen pillanatban még az útirányt sem találom, nem hogy azt, hogy mikor és hogyan leszek teljes.
 Szerintem sokan szeretnék, hogy én is olyan álszenten nyilatkozzak ebben a témában, mint a lányok többsége. Hogy pirulva süssem le a szemem, mondva, hogy nemhogy öt kategóriát nem tudok felsorolni, azt se tudom, hogy mi az a pornó. Közben meg, ezek a lányok alig várják, hogy hazamenjenek és szörfölgethessenek kicsit a kedvenceik között.
Sokat változtam, tudom. De jót tett az egyetem, az új emberek, a más közeg, a szüleimtől távol létezés. Sokat segített, hogy felnőttem, hogy voltam boldog, hogy csalódtam, hogy másként láttam az embereket, mint ahogy egy gyerek látja. Tarthatnám magamban a dolgokat, de van értelme? Álszent módon, nem csak a környezeted, de önmagad is becsapni? Ugyan. Csak bonyodalmat szül minden, én sosem fekszem le nehéz szívvel.
- Hahahaha, nem, egyik sem nyert. Én kívülálló vagyok, mindig is az voltam. Figyeltem az embereket, az arcukat, a hangjukat, és nagyon sokat tanultam anyámtól meg a Gyilkos elmékből az emberek kiismerésére. Innen tudom, hogy ha máshogy beszélsz valakiről, mit is jelent neked. Legalábbis úgy kábé, azért nem vagyok egy menő profilozó. De, ha bármi lehettem volna, azt hiszem, akkor abba az irányba indultam volna. És te? Mi lennél, ha bármi lehetnél?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Stég

M I N C S Idouble darkness || nézz rám

Úgy megszólalnék, úgy, de úgy kimondanám, hogy tégy próbára, valami mégis visszatart. Hiába nézem a csónak másik végében ülő lányt; hiába takarja testét fikarcnyi anyag és hiába tűnik a szokottnál sokkal nyitottabbnak. Hiába beszél magáról ennyire nyíltan, hiába mond el ennyi mindent, az idegen fülnek és idegen szemnek hiába tűnik önmagát felfedő és kiadó, akár mindenki előtt őszintén kitárulkozó nőnek. Valami azt súgja, hogy a lényeg bent marad, az alig takart, mutatós test, a vékony, törékeny csontok mögött, és úgy érzem, azt, amit mond, amit belőle kapok, azzal odabent, a lelkében hagyott, az ott őrzött lényeget takargatja. Nem az őszinteségét kérdőjelezem meg - éppen ellenkezőleg, azt gondolom, hogy ha valaki, hát ő az. De valami furcsa, valami mégsem egészen klappol vele kapcsolatban.
- Soha nem tudjuk meg - viszonzom szemtelen vigyorát, és szemöldökeimet kérdőn felhúzva ciccentek egyet. Így jártunk.
Miközben hallgatom, a képzeletem dolgozni kezd, és önkéntelen is magamat látom gyerekként, ahogy hazamegyek és az ebédlőasztal szélére teszem azt az épp az imént felhánytorgatott hitvány félévit. Durva, de még Katit és Borit is látni vélem, pedig egyet sem ismertem soha. Nem semmi a csaj, gondolom elismerően, halványan oldalra húzott szájjal.
- Szerintem most mondtad ki a kulcsszót - felelem rekedten, aztán megköszörülöm a torkom, és ha nem szólal meg, folytatom. - Az az egyetlen, vagy inkább az igazi problémád, hogy nem érzed magad egésznek. Amúgy annyira mindegy lenne, mit hagysz magad után, mert lekötne az életed. Várj - emelem fel gyorsan a mutatóujjam, mielőtt még hevesen közbevágna, és csúnyán megmagyarázná, amit én is tudok, hát hogyne tudnék?! - tudom, tudom, most is az életed köt le. Csak rossz sarokból nézed.
Hinnye, ezt az éleslátást, édes fiam, Romhányi-Coelho Mózes! Nem kérdés, hogy Mincsi is roppantmód értékelni fogja, milyen tisztába kerültél az életével röpke egy óra alatt, és csöppet sem fogja bánni azt az igencsak elhamarkodott döntését, miszerint egy csónakba ül veled. Végülis, belefér.
- Tiszta Mindhunter - vigyorgok teljes kényelemben ott az alvégen, és mintha bárki is kérdezett volna, kezdek el a sorozatról beszélni. - Nézed? Tegnap kezdtem el. Arról szól, hogy a muglik miként kezdték el vizsgálni a sorozatgyilkosok viselkedését. Ne vedd sértésnek, de az az érzésem, hogy neked tetszene. A hangulata meg... úgy az egész.
Aztán jön a következő faszomkérdés; mi lennék, ha bármi lehetnék? Hjaj, úrjézus, ez a nő! Hazudnék, ha azt mondanám, soha nem foglalkoztatott ez a kérdéskör. Merthogy állandóan ott motoz az agyam sötétebbik, hátsó szegletében. Részben ezért is kezdtem tetováltatni; hogy elinduljak a saját utamon, ami eltér az átlagostól, a megszokottól, mindenki másétól, ami az enyém, amit különlegesnek és issssszonyúan unique-nak érzek.
- Ácsi - kiszélesedő mosollyal nézek át Minára, és feljebb emelt állal megingatom a fejem. - Attól, hogy te így elsőre mindent és azonnal típus vagy, én még kurvára nem ismerlek téged. Tudod, az van, hogy a szüleim arra tanítottak, hogy eleinte tartsak egy kis távolságot, aztán majd szépen, idővel. Nemt'om, számomra ez elég privát cucc. Érti?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → A "Fecsegő Dámák" freskójának folyosója

Messziről hallom Hunor üdvözlését, így mosolyogva felé fordulok. Ahogy közelebb ér látom az arcán, hogy kicsit ledöbben, hogy a portrékkal beszélgetek, de már megszokhatta volna.
Körülöttem a Dámák egyáltalán nem halk pusmogásba kezdtek.
- Ő most fiú? - kérdezte az egyik.
- Nem, szerintem lány. - felelte a másik.
- Szerintem se nem fiú, se nem lány. - okoskodott egy harmadik Dáma.
- Szia Hunor. - köszönök a mellém érő társamnak, közben felettünk a Dámák még mindig Hunor kilétén diskurálnak. Végül az egyik megelégeli a dolgot és egy fülsiketítő "Elég" sivítással belefolytja társaiba a szót.
- Ritkán szokott velünk olyan előfordulni, hogy valakiről nem tudunk valamit. És most te ilyen vagy. - néz Hunorra - Ezért hát két kérdést szeretnénk neked feltenni. Az első ami a legfontosabb, hogy te Kedvesem hogy állsz a szoknyákhoz, blúzokhoz, esti táncokhoz helyes férfiakkal? Ugyanis a kis barátod ezekből mind nem kér. Unalmasan olvasásra használná a kandalló melegét. - nézett rám lenézően a Dáma.
- A második kérdésünk pedig az lenne, hogy te ugye lány vagy? Hiszen ilyen helyes pofival nem is lehetnél más. -  mosolyog Hunorra inkább kíváncsian, mint barátságosan. Most már minden portré Hunort nézi, én már nem is létezem számukra, hiába állok itt. Igaz ez kicsit sem zavar, a Dámákat kedvelem a legkevésbé. Csak most szegény Hunorra szálltak rá.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Északi szárny → Északi Torony → Lélek szoba

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Bogolyfalvi Hivatal és Művelődési Ház → Auror kirendeltség

- Dana...- egy kicsit összeugrott a szemöldököm, mikor rám támadt, s bár érthető volt a reakciója, hisz tényleg szó nélkül léptem le az iskolából, azért még meghallgathatott volna. Egy ideig tűrtem is, de aztán picit megemeltem a hangom, hogy meghallgasson. El is meséltem Danának, hogy mi történt, s miért kellett eltűnnöm a kastélyból, bár úgy tűnt, hogy ennek ellenére még mindig mérges rám.
- A helyedbe képzeltem magam, és én is dühös lennék. Jogos - feleltem szűkszavúan, s beleegyezőn még bólintottam is, mert hát volt benne igazság, és tényleg megértettem az aggodalmát. Valószínűleg magam is nagyon ideges lettem volna, ha vele történik hasonló.
- Igen, úgy tűnik, hogy sikerült, most jelenleg a nagybátyáméknál van, de nem tudom, hogy meddig. Ebből szerintem bírósági ügy lesz, és tartok attól, hogy apám fog nyerni - mondtam komoran, érezhette rajtam, hogy azért nem vagyok toppon, s hogy eléggé megviseltek a húgommal történtek.
- Tudod, az zavar, hogy el akarja őt vinni messzire, és itt nem hónapokról van szó. Márpedig, ha elviszi, akkor végleg elszakít tőle. És féltem, mert tudom, hogy mit művelt az anyámmal. Erőszakos ember, és nem szeretném, ha mellette nőne fel Janka - magyaráztam, miközben sóhajtottam is egyet. Jó lett volna megölelni Danát, de így a "rácsokon" túlról ez lehetetlen akciónak minősült.
- Köszi, de úgyis tudom, hogy haragszol...de jogos - tettem hozzá, immár mosolyogva, mert tagadni sem tudta volna, hogy mennyire megharagudott rám. Kiengeszteltem volna, de tényleg nem volt így egyszerű a fogdából, ráadásul ő sem akart csak úgy kiváltani, érdekelte, hogy mi történt.
- Annyi volt, hogy épp hogy megérkeztem vissza Bogolyfalvára, megindultam az állomásról be a faluba, de láttam, hogy egy barom meg akar támadni valakit. Odaléptem, szóváltásba keveredtünk, ő pálcát emelt, és már szórta az átkot, hát nekem is pálcát kellett ragadnom. De megsérült egy járókelő...és mindkettőnket behoztak. Pedig én csak le akartam állítani - sóhajtottam. - Sajnos a járókelő meg nem tudja, mi történt, így nem tudja alátámasztani az igazam, ezért kerültem ide - vallottam be őszintén.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Bogolyfalvi Hivatal és Művelődési Ház → Auror kirendeltség

Egyszerre lett rajtam úrrá a kétségbeesés és a szomorúság érzése, amikor meghallottam, hogy mennyire komoly a dolog.
- Tényleg bocs, hogy így kifakadtam, de egyáltalán nem gondoltam rá, hogy ennyire meredek szituba került a húgod... és te is - néztem a fiúra bűnbánó szemekkel. Kicsit elszégyelltem magam, amiért így kitörtem, de egyszerűen nem értettem idáig, hogy miért tűnt el egyik napról a másikra Soma, ráadásul mindenféle előzetes búcsú, magyarázat nélkül. Immár teljesen megértettem őt, hiszen én sem akarnám, hogy a családtagom egy szörnyű, erőszakos ember fennhatósága alá kerüljön. Legszívesebben átöleltem volna Somát, de a rácsok miatt ez a szándék csupán vágyálom maradt. Közben végighallattam a fiút mindenféle megszakítás nélkül, hogy megtudjam, miért is került ebbe az ötcsillagos szállodába. A történtek hallatán mosoly jelent meg az arcomon, nem is ő lenne, ha nem került volna bajba, na és persze mindig is megvédte a gyengébbeket.
- Nem is te lennél, ha ez nem veled történt volna meg - szántam afféle bóknak továbbra is mosolyogva. A maradék haragom is elszállt, hiszen a jó szándék vezérelte a cselekedetében, az már csupán balszerencse, hogy az a bizonyos járókelő rossz helyen volt rossz időben.
- Mint mondtam, kifizetem az óvadékot, aztán majd törlesztesz - kacsintottam rá huncut tekintettel, majd dobtam feléje egy csókot a levegőbe, és sarkon fordultam. Igyekeztem minél gyorsabban intézkedni, hogy Soma hamar kikerüljön a rácsok mögül, és ne kelljen tovább sínylődnie, na és persze, hogy újra együtt lehessünk. Nagyon hiányzott már, hiszen jó ideje nem találkoztunk, lesz mit bepótolni.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Szertárak

Mivel hamarosan kezdődik az új tanév, már megkaptam az engedélyt a bejárásra. Fisher kisasszonnyal, aki mostanra már Bianchi asszony mindent megbeszéltünk, mielőtt távozóra fogta volna, így most már az elméleti tudásom kielégítő. A gyakorlat? Nos, az majd adja magát. Ha meg mégsem, akkor is kihozzuk valahogy kettesre. A lényeg viszont, hogy szeretnék teljesen felkészülni és nem én lenni az a tanár, akkor a nulladik percben beégeti magát a diákok előtt, így néhány nappal az indulás előtt, amikor még viszonylag béke van, a szertáam rendezésével ügyködöm. Több féle rendszer egyvelege ez, először is, külön vannak az általános és a ritka hozzávalók, azokon belül a könnyű és nehéz bájitalok, valamint a növényi és állati eredetű összetevők, méghozzá abc sorrendben. Ez az én rendszerem, az én agyamnak megfelelő rendszer, de pontosan tudom, hogy az úgynevezett normális emberek nem így gondolkoznak. Nekik a bejárattal szembeni hosszú polcot tartogatom, ahol külön az állatiak és a növényiek vannak betűrendben. Emellett elhelyezek egy kis puskát, ugyanis az öt polcos, ajtó holtterében lévő rendszert felosztom évfolyamokra, és nem rendes méretekben, hanem bemutatócsomag jelleggel állítom össze az adott évfolyamon tanult bájitalok összetevőit. Mondhatjuk, hogy ezek a csomagok elég csinosak, gondos női kéz jelenlétére utalnak, és valóban így is van. Noha a női kéz nem az enyém, és a nő sem hozzám tartozik, hiszen hamarosan polgármesterasszonnyá avanzsálódik. Ezen éppen elmerengek egy picit, amikor megszólítanak, és ajkaimon talán egy leheletnyi idilli báj tükröződik.
- Rudolf.
Adom meg a titkot, ami nem is tudom, hogy miért titok, talán mert olyan hamar távozott a múltkor, és csak mert én tudom a nevét, nem mutatkoztam be, oedig az emberek elvárják az efféle "normális" viselkedést. Milyen unalmas. Most viszont, már tudja, hogy ki vagyok, legalábbis tudja a keresztnevem, és hogy a következő tanévtől a nyugdíjba ment nagypapája helyét veszem át.
- Jó napot, Charlotte.
Mivel köszönt, én is köszönök neki, illő, ezt elismerem, de nem vagyok az a fajta, aki minden újabb és újabb találkozásnál köszön azoknak, akikkel reggel találkozott. Sok lenne, úgy vélem.
- Haszontalan?
Furcsa, hogy a bájitalok nagy tudora éppen a farkasölőfű egy ilyen ritka példányára mondaná azt, hogy haszontalan. Kicsit összevonom a szemöldökömet, és megcsóválom a fejem.
- Nagy becsben pihent itt, arra gondoltam, hogy átviszem az asztalomra, mindenképpen több fény kellene neki, de ha visszakapnád, visszaadom.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Tanári szoba

Most, hogy végre kiszabadult a szülei otthonából sokkal többet tud foglalkozni az őt ért átokkal és azzal a faluval, ami már vagy egy éve tartja lázban az átoktörő és ereklyekutató társadalmat. Azóta elég sok minden derült ki róla, hogy megtörtént Ákossal az életét teljesen felfordító eset. Szíve szerint már a kórházban foglalkozott volna a kehellyel, de szigorúan el volt tiltva az ügytől, még Tihamér sem volt hajlandó beszélni vele semmiről sem, ami az ásatással kapcsolatos. Egyedül azok az aljas, hátulról támadó legilimentor pszichológus volt hajlandó felhozni a témát, de az a férfi is inkább csak Ákos érzésein keresztül kívánta megközelíteni a dolgot. Csoda, hogy olyan dühös volt? Senki nem akarta megérteni, miközben mindenki azt mondta neki, hogy értik és tudják, hogy mit érez meg min megy át. Talán egyedül a főnöke értette meg valamennyire, hiszen őt érte már átokcsapás egy bő évtizeddel korábban, bár az ő karrierje nem tört bele, mert az egyiptomi átkok hiába erősek, nagyon jól sikerült őket mára kiismerni.
A minisztériumban tett legutóbbi látogatása során a főnöke úgy gondolta, hogy most már belenézhet, hogy az elmúlt három-négy hónapban mit sikerült kideríteniük az átokról és a helyről. A kelyhen már nem sok mindent sikerült kimutatniuk, hiszen az átok átszállt Ákosra, amikor meg akarta törni azt, amit ő kis rontásnak vélt, viszont ettől függetlenül viszonylag sok mindent találtak rövid idő alatt, hirtelen gyorsult fel a munka.
A fiatal férfi gondterhelten ül a mappa fölött a tanáriban. Tegnap küldték neki át az anyagot, sokáig foglalkozott vele az éjjel, de nem ért még a végére, noha nem túlzottan hosszú az egész, körülbelül 30-40 oldal lehet. Nem szeretne egyetlen betűt sem eltéveszteni, nem akarja, hogy egyetlen dolgon is átsuhanjon a figyelme. Elég jól begyakorolt mozdulattal, a bal kezével húz elő a dossziéból egy mugli múzeumból fotózott fényképet, amin egy nagyon nehezen olvasható kőtömb áll. A hozzácsatolt jegyzet tanulsága szerint ezt már digitálisan restaurálták, lelőhelye néhány kilométernyire található a hegytől, amelynek a tetején megtörtént az… eset.  Nyakát lassan nyújtja előre, szemeivel finoman hunyorogva próbálja kivenni, hogy mit ír a latin szöveg.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Bejárati csarnok

az utolsó évnyitón

Bólintok egyet a magyarázat hallatán, hiszen teljesen logikus, amit az eridonos mond. Egy picit azért elhúzom a számat, mert bár rám soha nem erőltettek semmit sem a szüleim – tökre nem is foglalkoztak velem - , attól még tudom miről beszél.
- Nem hiszem, nem vagyok frontérzékeny – rázom meg a fejemet óvatosan. Szerencsére elkerülnek engem az ilyen dolgok, ellenben a saját gondolataim nem igazán kímélnek. Na meg az elvárásaim sem magammal szemben. Nemes egyszerűséggel túlstresszeltem saját magam, tiszta ügyes vagyok.
- Visszamennél? Hű. Hát látod én azt nem tenném soha. Mármint persze eléldegélek én a muglik között, de hogy ne használjam az elememet például, na azt nem tudnám megtenni. A varázspálca is egész jól hozzámnőtt már – mosolyodok el, bár szomorú vagyok a gondolattól, hogy Eli talán elhagyja a varázslók világát és ki tudja hogy hova vetődik. Mivel nem célom a muglik közt élni, úgy nem igazán hiszem, hogy találkoznánk. És erre a gondolatra ismét belehasít a fejembe a fájdalom, el is kezdem masszírozni a halántékom.
- Majd csak megtalálod a neked való dolgot. Kipróbálsz többféle szakmát, és előbb-utóbb meglesz a hivatásod. Mondjuk a repülés az érdekes, mármint repülővel – naná, hogy azzal, seprűvel nem. Esetleg még repülő lovon, na az még nagyon menő. És kevésbé tűnik veszélyesnek, mint az a darab fa.
Aztán megerősíti a gondolatmenetem, miszerint igen, ő a muglik közt szándékozik élni. Sóhajtok egy nagyot, tudomásul véve a dolgot. Hozzáfűzni viszont nem nagyon tudok mit, egyszerűen nem találom a szavakat.
- Hppanálni pedig egész jó, de vannak, akik nem is alkalmasak rá. Meg hát máshogy is lehet ám utazni, szóval tökre nem gond ha nem tud valaki – magyarázom majd szélesen elvigyorodom – Tudom mi az a hajtó, azért ennyit már sikerült megjegyeznem. Az elég sok csapatmunkát igényel. Mármint az őrző az csak úgy van, és védi a karikákat, a fogó meg röpköd mint a szélvész, hogy elkapja a cikeszt. A hajtó meg összedolgozik a többivel, passzolgatnak meg ilyenek. Nem egy könnyű poszt – érdekel ám a kviddics, mármint szívesen hallgatom, ha mesélnek róla. Danka is folyton arról beszélt, amikor még egy szobába laktunk a navinében. Ragadt rám tőle elég sok infó. De hogy mit tudnék kérdezni, azt nem tudom. Hogy szereti-e? Nyilván, különben nem csinálná. Ügyes-e benne? Na ezt meg kevésbé érzem illőnek.
- Kicsit jobb, köszönöm. Ó ne fáradj, van itt nem messze egy mosdó, ha vízihatnékom támadna. Remélem nem lesz gond belőle, hogy kijöttünk – adok hangot az aggodalmamnak. Elvileg elhangzott már minden fontos dolog, csak nem orrolnak meg ránk, ugye?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Tanári szoba

Nem mondható különösen tájékozottnak, már ami a tanári kar többi tagját illeti, azonban hallott egy különös pletykát Kállay Ákosról, miszerint egy átok vagy rontás - a forrás nem volt túl megbízható - okán igen súlyos sérüléseket szenvedett, melyeknek következményeit még ma is nyögi és vélhetően ez így marad élete végéig. Bár nem szeret ilyesmit tenni, mégis fogta magát és nyomozásba kezdett, hogy minden fellelhető tanulmányt és cikket elolvashasson arról a balesetről, melynek szerencsétlen következményeként a férfi nem átoktörő többé a minisztérium berkein belül. Merthogy a nőnek meggyőződése, hogy nem épp egy tanodai karrierre vágyott, mikor tanulmányait megkezdte, s mogorvasága sem alaptulajdonság, csupán tünet, melyet lehet kezelni, ám a problémát nem szünteti meg. Aranyszabály, hogy akkor tudhatod meg a legtöbbet valakiről, ha Őt magát kérdezed, így amikor úgy érezte, hogy a források nem tudnak neki újat mondani, akkor hetykén megvonva vállát elhatározta, hogy az események főszereplőjét interjúvolja meg arról, mi is történt valójában.
Noha látja, hogy épp nagy olvasásban van és a világért sem akarná zavarni, keresve sem találhatna jobb lehetőséget a mai napnál, amikor az oktatók többsége órán van, vagy szorgalmikat javít. Stressztől és görcstől mentesen lép Ákos asztalához, hogy megállva előtte kedvesen elmosolyodjon annak ellenére is, hogy alanyának figyelme egészen máshová koncentrálódik, s a legkevésbé sem szerény személyére.
- Ne haragudj a zavarásért, a végzős bálon már összefutottunk, de ha volna rám pár perced, azt elrabolnám - hangja is ugyanolyan türelmes és megnyugtató, mint egész lénye és kisugárzása. Természetesen kivárja a sorát, míg elnyeri Kállay megtisztelő figyelmét, s csak ekkor határoz úgy, hogy belekezd mondandójába, egyelőre szigorúan rövidre fogva. - Szakmai ártalom lehet, de nagyon érdekesnek találtam a téged ért balesettel kapcsolatos cikkeket és érdekelne az átok eredete. Esetleg tudunk erről beszélni?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Konyha

Nem nagyon volt kedve enni, amikor ebédre került a sor, meg amúgy sem nagyon szereti a legtöbb főtt kaját, valahogy mindegyikkel van valami baja. Vagy az íze, vagy az állaga, vagy csíp, vagy van benne valami olyan összetevő, amit ki nem állhat, úgyhogy egyébként is nagyon nehéz olyat találnia, amit szeret.
De ma különösen nem volt kedve semmihez. Azt hallotta tavaly év végén, hogy eljegyezték Emilyt, de azt meg sem álmodta volna, hogy egészen Olaszországig megy a férje után. Kimet meg tudja a csoda, hogy mi lelte, de ő is cserbe hagyta őket. Most két férfi a házvezetőjük, akiknek egyáltalán nem örül, most már egészen más világ jön. Ők biztosan nem lesznek olyan kedvesek és elnézőek vele, mint Emily és Kim. Már arra is gondolt, hogy átkéri magát a Likőrös bácsihoz, Emily megígérte, hogy átmehet, ha nem tetszik itt neki. De az Emily volt, nem pedig Rudolf.
Rudolf ide, Hege oda, ma le sem ment ebédelni, viszont ez azzal járt, hogy délutánra csak megéhezett egy kicsit. Szomorkásan, a legpuhább bő kapucnis pulcsijában (szigorúan elbújva a kapucnija alá), melegítőben és kényelmes tornacipőben indult meg a konyha irányába, hogy magához vegyen némi elemózsiát, amivel reggelig kihúzhatja. Mert ő vacsorán sem akarja a két férfit látni, az egészen biztos. Annyira nem félt a tanárokól, hogy rászólnak, máskor is járt már ide pirítóst zabálni, olyan kis soványka, valószínűleg örülnek neki, ha végre valamit eszik.
- Sziasztook, csak a vajas pirítosért jöttem, nem zavaroook! – Köszön be a kis manóknak, akik között már szinte gyakorlottan mozog. Tudja, hogy már javában készül a vacsora, nem akarja őket megakasztani. Néhányan visszaköszönnek neki, már megjegyezték, hogy ő nem várja el a körbe ugrálást. Szerencsére a vacsorához már volt elkészítve pár szelet vágott kenyér, így azt könnyen meg tudja magának pirítani, a vaj meg kés helyét pedig már könnyen megtalálja.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Kviddicspálya

Talán tényleg illetlenség, hogy Petya csak így betört kettejük meghitt pillanatába, azonban az érkezése mindent felborított. Layla hirtelen két tűz között találta magát, s tudta jól, akármelyiket is választja, megégetik majd a lángok, mégis úgy véli, hogy mivel az eridonos valóban csak jött és megy pillanatokon belül, neki is kedvez, utána visszatér Nate-hez, ekkor pedig majd neki. Arrébb lépve követi iskolatársát és még egy utolsó pillantást vet barátja felé, bár hozzá kell tennem, a navinés semmit sem érzékel abból a feszült légkörből, ami kialakult.
Megigézi, ahogy íriszei elvesznek Péter lélektükreiben és hirtelen zavarba jön. Mindig is így nézett rá a fiú, vagy ez valami új? És mintha nőtt is volt, elvégre első találkozásukkor még csak egy csöpp embernek tűnt, most viszont... Fogalma sincs, mit kéne tennie, így háta mögé rejti kezeit és talpán előre-hátra dülöngélve várja, hogy kiderüljön, miért is érkezett. - Ajándék? - meglepetten szaladnak fel szemöldökei, elvégre nincs születésnapja, mégis mindketten valami aprósággal kedveskednek neki. Megilletődötten mosolyodik el és hol a dobozra, hol Petyára pillant. Eltelik pár másodperc, mire bontogatni kezdi azt, hogy végül megpillantsa a poharat, melyet a gondos csomagolás rejtett. Óvatosan kiveszi belőle és megforgatja vékony ujjai között, hiszen tud angolul. Ettől függetlenül nem szakítja félbe az eridonost, mert az ajándék épp attól a gesztustól válik becsessé, amivel adják, s ha a gesztust szavakba lehet önteni, azt mindig érdemes kellő figyelemmel és odaadással hallgatni.
- Hűű, hát nem is tudom, mit mondjak - arca azonnal jóval sötétebb árnyalatot vesz fel, mint eddig bármikor, és tekintetét, bár Petyán akarja tartani, képtelen rá, így a pohárra írt szavakra fókuszál. Ezután hangzik csak el az igazán zavarba ejtő mondat, amire kis túlzással megrogynak térdei. Íriszei majdhogynem remegnek, ahogy fejét megemeli, hogy úgy adhasson választ erre a felkérésre, ahogy illik. - Nagyon szépen köszönöm az ajándékot és nagyon szívesen piknikeznék Veled. Ha ez randi, akkor nekem ez lesz az első, de biztos vagyok benne, hogy veled jól fogom érezni magam - gyermeki, kislányos ártatlansággal felel a szinte már felnőttes komolyságra, mely egyértelművé teheti, hogy igenis nagy hatással van rá ez a kérdés. Szomorú vagy sem, arról meg is feledkezik, hogy legjobb barátja, Nate, épp ott áll tőlük néhány lépésre és, ha nem is hallja, de rá vár. Mégis csak randija lesz, ez hatalmas szó! - Nagyon aranyos vagy - azzal közelebb lép és egy apró puszit nyom a fiú arcára, hogy ellépjen tőle és lángoló arccal fordítsa figyelmét cipőjének orra felé. Igen, az lesz a legjobb, ha a ruhadarabot tanulmányozza még egy ideig, akkor zavara is tán messze száll.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Tanári szoba

Hazudna, ha azt mondaná, hogy valaha egyszer is átfutott a fején a tanári pálya – már ami a középiskolát illeti. Az akadémiai pályával az egyetem alatt is többször kacérkodott, aztán amikor a terepre került, akkor elfelejtette az egészet. Most pedig újból felmerült benne, noha nem azért, mert annyira érdekelte a jövő átoktörőinek kiképzése, hanem hogy a tudományos karrier által közelebb tudjon kerülni a válaszhoz. Valaki ebből szép kis summát fog benyelni, hogy ha ez tényleg egy új és ismeretlen átoktípus, amit egy eddig ismeretlen varázsló népcsoport alkalmazott, nem pedig egy egyénileg létrehozott nagy erejű átok. Bár azt is szereti a tudomány, ha az ilyeneket megfejti valaki. Akkor meg már miért ne ő legyen az, ha ő szenvedte el, nem igaz?
Viszont ahhoz kicsi a Bagolykő kapacitása, hogy ő innen nyomozgasson, ráadásul az is valami, hogy ezt az állást elvállalhatta. Az AMS valószínűleg elutasította volna a jelentkezését a mostani állapotában, hiszen nem árt, ha az átoktörő doktorandusz magabiztosan… nos… tör átkot. Az az egy eléggé alap skill. Egyelőre innen kell megtennie, amit tud. Nem a tudományos sikerért és a dicsőségért, hanem a saját magáért. Alsó ajkába harapva koncentrál, hogy kivegye, amit a muglik az állítólagos digitalizációval annyira jól feljavítottak. Sóhajtva megcsóválja a fejét. Nekik sokkal jobb technológiájuk lenne rá, csak el kéne venniük egy éjszakára. Újból előrehajol, hogy jobban lássa a latin szöveget, ami előtt az egyik képen még plexi is van. Hogy ilyen szar képet ki csatolna? Rejtély. Direkt szopatják ezek ilyen fotókkal?
Ekkor ismerős hang üti meg a fülét, amihez hirtelen nem tud arcot kötni. Automatikusan odafordul, kissé megdöbben a nő közvetlenségén és egyenességén. Összességében sokkal többre értékeli, mint azokat a kérdéseket, amik úgy kezdődnek, hogy ’de miért remegsz?’, mi történt a…’ ’mi volt a … tudod hol…’. Nem merik kimondani előtte. – Persze...persze. – Kartávolságban van neki a mellette ülő kolléga széke, aki jelenleg éppen órát tart, úgyhogy egy viszonylag ügyes mozdulattal – nem esik le, de nem sok kell hozzá – kinyúl érte és Sarah mellé húzza, hogy kényelmes, beszélgető távolságba kerüljenek. – Nos… - Köszörüli meg a torkát bizonytalanul. – Ez itt az összes anyagom az asztalon, amim van. – Magyarázza bal tenyerével jelentőségteljesen nyomva rajtuk egyet. – Most azon vizsgálódunk… vizsgálódnak… - Javítja ki gúnyosan, keserű lemondással a hangjában. – Hogy pontosan milyen népcsoport is élt ott, akkor többet fogunk tudni. Az nagyon izgalmas lenne, ha egy teljesen új átokcsaládot találnánk… - Hangjában eltökéltség és tudásvágy ég. Nagyon tudni akarja, hogy mi a fene tette taccsra.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Stég

Jó érzéssel tölt el, hogy önfeledten nevethetek egy háztársammal. Ilyenkor jönne az a része a dolgoknak, hogy bűntudatot érzek amiatt, mert én jókedvűen tengetem a mindennapjaimat, míg nekik erre már nincs lehetőségük, de valahogy Lucas közelsége még azt is háttérbe szorítja, hogy bűntudatom legyen a jókedvem miatt. Bár nem tart sokáig, de a meleg érzése megmarad a nevetés után is pár pillanatig. Kár, hogy ezt nem lehet elhúzni a végtelenségig, mert most elég jól jönne, de a téma valahogy kellemetlenebb vizekre evez, én pedig zavarba jövök a komolyságától. Hallom Lucas hangján a rosszallást, ahogy rásandítok arcáról is lerí mennyire nem tetszik neki a helyzet, és megértem. Fordított esetben én sem lennék elájulva ettől, de... szükségem van rá. Nem azért, hogy megkönnyítse, elég ha segít az átvészelésben. Bőven elég. Több is, mint amit el tudnék képzelni.
- Szomorú, amikor az embernek nincs más választása - igyekszem úgy mondani, hogy ne csak én, de ő is elhiggye, mennyire sajnálom, hogy ilyen helyzetbe kényszerült, még akkor is, ha tisztában vagyok azzal, hogy a sajnálatommal semmit nem ér. Támogatóan, enyhe pírral arcomon nyújtom ki kezemet és érintem meg óvatosan felkarját. Ha rám pillant, halványan mosolyodom el, ha nem, a mosoly akkor is ott van arcomon, csak nincs kinek intéznem. Amikor felém pillant rántom vissza kezemet és sütöm le azonnal tekintetemet, feleletére bólintok aprót. Örülök, hogy nem bántottam meg, nem szeretném, ha ismét félreértések áldozatai lennénk. Elég volt legelőször olyan helyzetbe kerülni, amit a valaha volt legrosszabbul reagáltam le. Nem éppen felnőttes viselkedési formát mutattam be ott.
Ahogy beszélni kezd, fejemet lassan fordítom felé, ajkaim elnyílnak egymástól, ahogy a meglepetés egyértelműen ül ki arcomra. Szavai folynak ki ajkai közül, én pedig elhűlten hallgatom, mégis milyen hirtelen csöppent bele ebbe, mármint úgy rendesen a varázsvilágba. Képtelen vagyok megmozdulni, de legszívesebben úgy bólogatnék neki, mint egy bólogatós kutya, mert teljesen megértem és átérzem, amit mondd. Amikor a semmiből rántanak ki egy olyan világba, amiről soha nem tudtál semmit. Felkészületlenül ér, te pedig egy apró pöttyként állsz a mindenség közepén és várod, hogy valaki segítsen kimászni. Hiszen más az, amikor mondják neked, és megint más az, amikor a közepébe került. Mint Lucas, aki addig csak hallott a mágusvilágról, de nem nagyon tapasztalta, ráadásul még az édesapja is, az édesanyjával történtek... hangosan nyelek egyet, ahogy kezem esik le mellém, halkan koppan a stég fadeszkáján. Sok minden értelmet nyert, hiszen így már tudom, miért ellenzi annyira a drogokat, amiben egyet is értek. És mégis a legfontosabb, hogy: ő megérthet engem ennyi veszteség után?
Ki tudja meddig figyelem így a mellettem ülőt, mielőtt megszólalnék. - Nem különc vagy Lucas, hanem különleges. Egy olyan világba kaptál ezzel belátást, ami tele van csodákkal - elég feltűnően akadok el, hiába vettem a folytatáshoz levegőt, hiába nyíltak el ajkaim egymástól, nem tudom mégsem kiengedni a szavakat magamból. Ha úgy érez, mint én, nem elég ide pár egyszerű szó, amit ilyenkor mondanak az emberek a másiknak. Felesleges szavak csupán, amik mögött nincs semmi. Ismét mozdul a kezem, ám most, félénken ugyan, de alkarjára csúsztatom tenyeremet, hogy amíg nem tudok megszólalni, addig valahogy így fejezhessem ki magamat. Pár másodpercig zizegnek kékjeim arcán, mielőtt valóban erőt vennék magamon és egy mély levegő után szólalnék meg ismét. - Sajnálom, ami anyukáddal történt, semmit nem tehettél azért, hogy megmentsd. Tudod mit gondolok? Hogy azért választottad ezt, mert kíváncsi voltál, ami nagyon jó dolog. Sok új dolog vár ránk még itt - bátorítóan mosolyodom el felé, karjára tett kezem mozdul lassan fel s alá, hogy megsimogassam. Rászorítok alkarjára, majd kezemet visszahúzom magamhoz, hogy elhelyezkedhessem ismét. Térdeimet felhúzom, államat támasztom közéjük, miközben karjaimmal ölelem át őket.
Kérdésére mosolyodom el szomorkásan, kékjeimet le nem veszem a körülöttünk elterülő vízről. - Túl sokan léptek ki az életemből egyszerre, hirtelen is, és attól félek, hogy nem fogok tudni túllépni rajtuk - hangom elcsuklik a végére, ahogy felsejlik előttem az arcuk, mintha hangjukat is hallanám egy pillanatra, reszketegen sóhajtva hajtom le fejemet és támasztom térdeimre homlokomat.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Bogolyfalvi Hivatal és Művelődési Ház → Auror kirendeltség

- Ne kérj bocsánatot, én is hibás vagyok, mert tényleg legalább egy sort írhattam volna, mielőtt lelépek. Csak akkora volt a nyomás, meg a feszültség, csak azon tudtam agyalni, hogy nehogy későn érjek oda - vallottam be őszintén Danának, és most utáltam csak igazán, hogy ott van köztünk az a fal, és nem léphetek mellé, hogy adjak egy csókot, és magamhoz ölelhessem. Ám ez nem történhetett meg, hisz még mindig fogva tartottak, s kellett volna egy kis segítség, hogy kikerülhessek. Eljött hát a vallomás ideje, őszintén el is meséltem Danának, hogy mi történt, végül vele együtt mosolyogtam.
- Hát na, nem tudom megállni, ha valaki bajban van, egyből úgy érzem, hogy intézkednem kell..remélem, hogy az aurori tanulmányaimnak ez az eset majd nem tesz keresztbe - jegyeztem meg egy sóhajjal, de annak örültem, hogy Dana megértett.
- Hűha, félnem kell? - kérdeztem nevetve, látva a kacsintását, közben volt néhány szemtelen gondolat a fejemben a törlesztés kapcsán. A levegőbe dobott csókot elkaptam, szívem felé húztam tenyereimmel színpadiasan, mire a szomszédos cellában valaki gúnyosan felhorkantott. Mogorván kaptam arra a fejem, de nem érdekelt, hogy mit gondolt.
Jó pár óra eltelt, mire Danának sikerült elérnie, hogy végre kiengedjenek, s amikor ez megtörtént, szorosan öleltem magamhoz, s megcsókoltam. Ezután indultunk vissza a kastélyba, s csak arra vágytam, hogy hosszú idő után újra kettesben lehessünk.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Fő utcza

Hunor
Az ismeretlen is bemutatkozik, így megtudom a szőke nevét is. Hunor. Eközben olyan gondolatok söpörnek végig agyamon hogy hű, milyen szőke. Mármint hogy mennyire...világos. Mert van ugye a sima szőke, amit másik aranyszőkének hívnak,aztán van az extrém világos szőke. Hunor pont ilyen extrém szőke. Igyekszem nem bámulni a haját, remélem sikerül is.
-Hunor. Jó kis név. Tetszik. Jobbb napokon barátságos. Áh, lehetséges, hogy ez a nap valami sötét nap. Pedig  reggel olyan jól indult. Erőt veszek magamon, hátha lehet még fordítani a dolgon. Csak nem hagynám veszni a kellemes reggel után. És igazából jó kis könyveket vettem. Veszek egy nagy levegőt, és úgy döntök, elengedem ezt a biciklis őrültséget.
-Igaz, seprűn sokkal jobb lenne. De ha belegondolok, amennyi őrült van, sok boszorkány és varázsló pottyana az égből, lehet hogy az ernyőm nem fogná meg őket. És hát...én amúgy sem vagyok az az esernyős típus. tekintetem az égre emelem, elkpzelném, ahogy fönt megy a hatalmas forgalom. Valaki aztán ügyetlenül fékezik, és bumm...eltarol, és én kifeküdve kiterülve a földön jajgatok. Erre aztán kissé összeráncolom a szemöldököm, majd mosolygok, és az egészet elvetem. Mikor aztán megkérdezni merre megyek, nem tudom rávágni a válaszom. Nem azért mert nem akarnék én válaszolni, csupán fogalmam sincs merre megyek. Mert hát...a könyveim megvettem. Most menjek vissza a kastélyba? Vagy nézzek be esetleg a bestiáriumba? Rövid habozás után sikerül válaszolnom. - Hát az állomásra megyek majd haza fele, de előtte leugrottam a faluba. A vonatútra viszont még be akarok vásárolni...némi édességget. A következő állomásom a Paradis bolt.
Mutatok előre az üzlet irányába. Igen, ez van, muszáj vennem valami édességet, és nem csak magamnak, hanem odahaza Zsókának is. Az ikrek még csak 2 évesek, nekik már varrtam ajándékot, és be is van csomagolva fent a szobában. Hunor sem tűnik éppenséggel olyannak, akit majd szétvet a jókedv. Talán egy kis csoki segítene rajta, de mivel nem tudom, hova igyekszik nem akarom elrángatni magammal. Pedig tényleg egy csokibéka rá férne.
- Na és te merre felé?
De csak csak. Amúgy is híján vagyok most a ttársaságnak, Rózi is hazament, és nincs itt még olyna sok barátom. Így hát, próba cseresznye.
-Ha esetleg te is pont oda igyekeztél, akkor mehetünk együtt. Meghívlak egy csokibékára, végülis segíteni akartál, azt meg illik megköszönni.  
Lehet nem is szereti a csokit, de hát...ki az aki nem szereti? Mindenesetre remélem nem ő az. Az a furcsa, hogy ha elkezdek jobb dolgokon gondolkodni, valahogy a kedvem is hasonul hozzá.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Fejetlenség Folyosója

Minden erejével a tanári szoba felé igyekszik, mert biztos benne, hogy ott talál egy olyan embert, aki majd segít neki. Hogy miben? Az egyik felsős megelégelte, hogy folyton "menőzik" az akrobatika és repülő tudásával - pedig csak ártatlanul gyakorol, mint mindig -, ezért úgy döntött, hogy megkínálja egy csinos kis átokkal. Ha elhibázta volna, most nem írnám ezeket a sorokat, azonban a varázslat célt ért, ennek következménye pedig az, hogy Layla teljes mértékben elvesztette egyensúlyérzékét. Persze járni tud, de amint meglökik és kibillen a biztos talaj adta tartásából, rögtön dől és nincs az a mágia, ami képes lenne két lábon tartani.
Hogy miképp tette meg a tanárihoz vezető utat, arról ne is beszéljünk: kapaszkodott a lépcsőkorlátokban, mintha az életébe tette volna, illetve igyekezett a fal mellett sétálni, ezzel is elérni, hogy kisebb eséllyel essen orra. Hallotta, ahogy nevetnek rajta a háta mögött, azonban úgy döntött, hogy nem hajlandó sírni, nem adja meg ezt az örömet az Őt piszkálóknak, így amennyire lehetősége van rá, igyekszik hősiesen viselni az eredményt. Egyébiránt tudja, hogy Kállay professzor úr tudna neki segíteni, azonban mogorva ember hírében áll, így némileg tart is attól, hogy elutasítja és máshoz irányítja. Mégsem teheti meg, hogy az ebből fakadó félelmének behódolva így maradjon, mert a versenye közeledik, egyébként pedig ön- és közveszélyes jelen állapotában. Így is sikerült nagyon csúnyán beütnie a jobb könyökét, amikor nem tudta megfelelően tompítani az esését. Ahogy közeledik, egyre jobban érzi, hogy sírva fog fakadni.
Épp ki akarna kerülni valakit, mikor szándékosan vagy sem, de nekiütköznek, ő pedig hogy-hogy nem elveszti egyensúlyát és összeesik a tanári ajtaja előtt. Ezzel még nem is lenne probléma, csakhogy mindenki végignézi, ráadásul a fejetlenség folyosóján történik az eset. Szipogni kezd és érzi, hogy eltörik a mécses, amikor felpillant és kit látnak szemei? Kállay Ákost. Ez az a pont, ahol kitör belőle a sírás. Segítség!

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → A "Fecsegő Dámák" freskójának folyosója

Már csak pár lépésre vagyok, hallhatom, hogy rám terelődött a beszélgetés témája a dámáknál. Két kezemen sem tudnám megszámolni, hányadik verzióját hallom ugyanannak a gondolatmenetnek.
Mikor végül odaérek, Ajsa visszaköszön; az utolsó hangot az egyik festmény sikítása vágja el. Összerezzenek.
Egy pillanatra elfelejtem bosszúságomat, és tényleg végighallgatom a portréalak első kérdését. Sűrűn pislogok, mert nem értem, hogy jön ide, míg be nem fejezi.
Ajsára nézek, összepréselt szám nem enged mosolyogni, de közben azt gondolom: na igen, ez rá vall.
Sosem tudnám elképzelni egy férfi karján, ellenben egy könyvbe dugva az orrát nagyon is. Ami engem illet, sokat nem hagy az asszony gondolkodni a válaszon, de nem is baj, mert úgysem akartam, és azt sem tudom, mit mondhatnék.
Ami a rögtön köverkező második kérdést illeti, ha nem ilyen szövevényesen kérdezett volna rá, elhasznáhatnám a szokásos replikámat ("És maga?"), de nem így történt.
Mindenki rám bámul, én pedig feszengve fordulok Ajsához:
- Nem kereshetnénk egy nyugodtabb helyet?
Bár már elfelejtettem, miért is kerestem őt.
Ja, igen.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Fő utcza

Újdönsült ismerősöm egy darabig fixíroz. Átsuhan az agyamon a gondolat: Tudja.
Talán nem ül ki semmi az arcomra, amíg kevésbé paranoiás lehetőséget gondolok ki. Lesimítom a hajamat. Lehet, hogy feláll.
Muszáj felnevetnem az ötletére, hogy esernyővel hárítja a zuhanó seprűsöket. Látom magam előtt fantáziaképét, én is felemelem az égre a tekintetem, hogy jobban kivehessem a fölöttünk cikázó képzeletbeli szupersztrádát.
Nem semmi agy.
Én meg - most, hogy belegondolok -, azt sem tudom, mitől szuper egy sztráda. Csak hallottam valahol.
- Én, hát...
Elbizonytalanodom egy kicsit. Kimondva elég nevetséges, hogy mi járatban vagyok. Úgy döntök, egyszerűsítek rajta.
- Csak ide az utca végében lévő mezőre - mutatok ugyanarra, amerre ő.
- Végül nem igényelted a segítségem, de mehetünk, legalább egy darabon - bólintok, és ha készen áll, megindulok az édességbolt felé.
Nem maradt valami sok pénzem, mivel nem sikerült munkát szereznem. (Na nem, mintha a tanulnivalók mellett nagyon sok állásra értem volna rá jelentkezni.) De azért mégis illene valamit adni az új barátoknak, akiktől most elbúcsúzom a nyárra.
Mire odaérünk, addigra kitalálom, mit is akarok.
- Milyen volt a tanév? Hányadikos vagy? - érdeklődöm tőle. Nekem ez volt az első évem itt, és ehhez mérten minden nagyon izgalmasra sikerült, és nem csak azért, mert most már törvényesen varázsolhattam. Kíváncsi vagyok, más hogy van vele.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Északi szárny → Északi Torony → Lélek szoba

Futólépésben közeledek a Lélek szoba felé, néhol kettesével szedve a lépcsőket. Nem akarom megváratni Hunort. A kastély viszont hatalmas, és a Levita toronytól az Északi Toronyig sok lécsőn kell végig menni. Késésem oka a holnapi utazás, az izgalom, nehogy itt hagyjak valamit. A csomagjaim már összekészítve állnak. Csak azt a kis válltáskát hagytam elől, ami most rajtam van. Tervezek még lemenni a faluba a délután folyamán, így a táskámban a pálcám lapul, egy pár galleon, zsebkendő és hasonló dolgok. Plusz az a bizonyos sárga nyúl is a táskában lapul. Hunor már látta a kis elnyűtt plüsst, amit ereklyeként tartok magamnál. Még mindig nem indulok el sehova nélküle, úgyhogy utolsó pillanatban felkapom az éjjeli szekrényről a nyulat, és táskámba rejtve elindulok.
Lihegve érek a Lélek szoba elé. Szusszanok egyet, és benyitok. A torkom összeszorul, ahogy felkészülök rá, hogy meglássam a fiút. Sejtelmem sincs róla, mit akar mondani, de nagyon komolynak tűnt, mikor idehívott. Próbálok találgatni, miről lehet szó. Nagyon jóban lettünk azóta a közös lovagló lecke óta, sokat beszélgettünk, tanultunk együtt. Nagyon hirtelen jött, hogy beszélni akar velem, és látszólag valami nagyon fontosról.
Az orromat savanykás illat csapja meg, az ecetes salátára emlékeztet, ezzel felhívva figyelmemet az éhségemre, és a közeledő ebédidőre. Ahogy körül nézek, a fakó színek közt meglátom Hunort, ahogy a kanapén ücsörög. Halvány mosolyt varázsolok az arcomra. Csak ennyi telik tőlem most, tekintve, hogy a fiú komor arckifejezése megijeszt, én pedig izgulok, miről akarhat beszélni? Lassan sétálok oda hozzá.Közben felfigyelek a halk zenére, az alig hallható lágy dallamra. Mintha a szoba megnyugtatni próbálna mindkettőnket. Leülök barátom mellé, és ölembe veszek egy párnát, azon támasztom kezeimet.
- Szia - köszönök végül, egészen a szemébe nézve. Még mindig próbálok mosolyogni, de szeméből kiolvasva az érzelmeket nem könnyű tartani az arcomat.- Mi a helyzet? Miről akartál beszélni? - kérdezek rá rögtön. Tudni akarom végre, fel akarom oldani a feszültséget, ami a szobára telepedett. Már nem mosolygok, csak Hunor szemébe nézek, és várom, hogy beszélni kezdjen. A szoba a fiú hangulatát is átveszi, így a tömör feszültség ül rajtunk, mitől szinte összeroppanok.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Faház

Nem számítottam rá, hogy szavaim ilyen agresszívvá teszik majd. Persze mindenkiben máshogy dolgozik a gyász. Míg én visszahúzódóvá, zárkózottá váltam, Szofi hisztis lett, Dominik pedig ingerlékenyebbé vált. Ennek ellenére megijedek a heves reakciójától. Következő szavaim üresek, hiába gondolom komolyan. Talán érzi, hogy mellette vagyok, segíteni akarok. Ellenben a részvét szavakban kifejezve nem jelent semmit. Csak üres mondatok, melyeket az emberek udvariasságból mondanak a kínos helyzet kitöltése érdekében. Furcsa felismerni, hogy most a másik oldalon állok. Most én vagyok a zavarodott másik, aki nem érti, mi zajlik le Domonkos lelkében. Aki nem tudja mit mondjon, mit tegyen, amivel kimenti magát. Furcsa érzés most a másik oldalon állni. Annak idején én is gyűlöltem ezeket az embereket. Meggyőződésem volt, hogy nem tudják miről beszélnek, és nem is érdeklem őket. Hosszú időbe telt megértenem, hogy segíteni akarnak, csak nem tudják hogyan. Nem tudják, mi zajlik bennem legbelül, min megyek keresztül.
Zavartan szám szélébe harapok, ahogy a falra csap. Aha. Szóval ezek személyesebbek mint gondoltam. Teljesen igaza van. Pontosan tudom, hogy egy mély sebet téptem fel újra. Egy emléket, amihez a legkevésbé sem volt közöm. Ami csak az övé és Teójé. Ami összeköti őket. Emlékszem, sokan azt akarták, meséljek nekik szép emlékeket a szüleimről. Merthogy az majd segít, majd nem szomorkodni fogok tőle, hanem szépen emlékszem majd rájuk. Magamban persze elküldtem mindet melegebb éghajlatokra, és leráztam mindenkit, aki ezt kérte tőlem. Az első pár évben, pláne hónapban, a szép emlékek a legfájdalmasabb sebek. Azok, amikről tudja az ember, hogy soha többé nem él már át hasonlót. Magamba roskadok a felismeréstől, hogy én is olyanná váltam, mint azok a távoli rokonok, ismerősök, akiket a hátam közepére sem kívántam abban az időszakban. Aztán összeszedem kicsit magam, hogy ismét megpróbálkozzak beszélgetni a fiúval.
A hirtelen reakció azonban széthasít bennem valamit. A szavak jelentése lassan tudatosulnak bennem. A döbbenet, az empátia nehezedik rám. Könnyeim már nem csak saját sebeim miatt potyognak. Nem ismertem a teljes történetet. Honnan ismertem volna? Most viszont egy hatalmas pofonként ért a dolog. A babzsákon ülve a tenyerembe temetem az arcom, a könnyeim már patakokban folynak, a vállamat pedig rázza a zokogás. Nem tudom elképzelni mit érez Domonkos. Ő sem tudja, én mit érzek. Nincsen joga üvölteni velem ezért. Már nem tudok neki válaszolni. Nem is akarok. Ha azt hiszi, neki nagyobb a fájdalma, mint az enyém, nagyot téved. Könnyeim egyik fele azonban érte hullik. Nem tudhatom, milyen lehet látni, ahogyan az, aki a világon mindennél kedvesebb számodra, eltávozik. Csak a mély fájdalmát ismerem, azt tudom elképzelni.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

Hatalmas falatot tömök a számba, miközben lapozok egyet a Szellemszerelem egy régi kötetében. Azon magányos étkezések egyikének indult ez, melyeken az asztal egyik szélére kucorodom, és olvasok. Már közel sem azért, mert nincsenek barátaim. Szerencsére az idei év alatt rengeteg új ismeretségre szert tettem, ha akarnék, lenne kivel csacsogni. a mai hangulatomhoz azonban jobb társaság Alexis története. Óvatosan lapozok megint, nehogy a megsárgult lap kiszakadjon. Egy jól sikerült ragasztó bűbájjal már visszatettem pár lapot, amik már nem voltak a helyükön. Többet azonban nem szeretnék vele bajlódni, így inkább a lehető legjobban vigyázok rá. Már teljesen elmerülök a történetben, mikor hirtelen kizökkent valami. A nagy koppanás mellettem olyan hirtelen ér, hogy kezemet visszarántom, ezzel elszakítva a lapot, melyet fogtam. Dühösen felmordulok, és becsukva a könyvet oldalra nézek, vajon ki az, aki megzavart. Meglepetésemre az illető nem háztársam, hanem egy Eridonos diák. Ha jól tudom Petyának hívják. Ez azonban nem ad választ arra, miért mellettem ül, és mi késztette arra, hogy eldobja azt a muglikütyüt. Kérdőn nézek rá, ahogy a szájába tömi a pitét.
- Szerintem rossz helyre ültél - figyelmeztetem kis idő után, mikor már a pite végénél jár, és biztosra veszem, hogy nem tűnik fel neki a hiba. - Mi a gond mellesleg? - bökök a tárgyra, ami előttünk hever az asztalon. Láttam már ilyet korábban, de a nevét, vagy azt, hogy mire jó, nem tudnám megmondani. - És az mi? - mutatok a kütyüre. Ha nála volt, nyilván tudja mi az, annak ellenére is, hogy láthatóan meggyűlik vele a baja.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Játszótér

- Nem baj, ügyes landolás volt. És most már tudom, hogy ne féltselek annyira – mosolyodom el legyintve egyet. Tényleg nem gond, most már látom, hogy milyen mókás ez a jelent, meg na, megjegyeztem, hogy az ilyesmi bizony tökre előfordulhat a srácnál. Csak úgy leugrál valahonnan.
- Az anyukák csúnyán is néznének rád, ha elfoglalod a mászókát, vagy a hintát vagy bármit. Merthogy ilyen nagy létedre ne akarj itt bohóckodni. Őszintén szólva nem tudom, hogy mi folyik pontosan este, irányt váltottam, amikor erre futottam – magyarázom – Elég gyakran szoktam futni, egy ideje inkább estefelé van rá időm, akkor nyugisabb meg csendesebb is a falu – város – és elég hamar rájössz, hogy merre nem érdemes menni. Atrocitásom nem volt soha, de nem is nagyon lenne rá lehetőség, mert elhoppanálok és kész.
Látni szoktam furábbnál furább fazonokat, és ennyi szerencsére. Egyetlenegyszer elegyedtem szóba az éjszaka közepén valakivel, ami minden volt csak veszélytelen nem. De hogy mennyire nem az, arra csak a beszélgetés végén jöttem rá. Pillantásom el is téved a Fő utcza irányába, mintha innen láthatnám a Kins&Kenset, vagy annak tulaját.
- Hogyhogy nem tudod? – kérdezek vissza rögtön észrevéve a bizonytalanságot a szavaiban. Szeretne, az szinte biztos de akkor mi akadályozza meg abban, hogy játszon?
- Mindig is jobban szerettem kint lenni. Lehet, hogy azért is, mert folyton eltévedtem a kastélyban. Most már jobb, nagyon ritkán vétem el az irányt. De a szabadban lenni, mindig jó. Főleg ha víz is van a közelben – elnémulok egy kicsit, töprengővé válnak a vonásaim, szinte szenvedővé. Ez ám a nagy kérdés, mit fogok tovább tanulni. A kérdés, ami már jóideje foglalkoztat. És amire nem tudom a választ. Még mindig nem, pedig most már igazán jó lenne eldönteni. – Halvány lila gőzöm sincs. De itt szeretnék maradni, mestertanoncnak – ez tuti, eddig már eljutottam. Nem akarok egyetemre menni a ki tudja hova. Itt szeretnék lenni a közelben, és erre nagyon jó okom van. Cirka 170cm-nyi, barna hajú, barna szemű okom. Nem meglepő, gondolom.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Könyvtár

Teljesen egyet értek Rózival a sütőtökös pitét illetően. Na de az hagyján. Közben eszembe jutott egy sütőtöös latte is, de ezt már nem is említen, mert szem ágában sincs most lemászni az espresso patronumba. A falu most olyan messzi van, én meg nem vagyok a legfittebb állapotomban, de persze magamnak megjegyzem, hogy holnap esetleg a délelőtti órákban elnézhetek oda is. Talán pár ismerős arccal is találkozom...na de mindegy is. Megszólítani se biztos hogy merném, felesleges az egész. - Tudod mit? Mit szólnál hozzá, ha a következő szünetben eljönnél hozzánk? Tudom, hogy a karácsony mindenkinek sűrű, de ha gondolod, és rársz, karácsony bármelyik napján jöhetsz, mi szívesen látunk. Anya biztosan örülne neki, apa sajnos elég sokat dolgozik, sokszor karácsony tájékán is, bár szenteste mindannyian otthon vagyunk. És a karácsonyi vásár sem piskóta nálunk! Nyáron nincs semmi különösebb a kisvárosban, de az ősz és a tél mindig nagyon szép.
Miután megsúgtam Rózinak a Pestseholsei pletykát, körbe nézek, de úgy tűnik, senkise fülelt. Visszaülök hát rendesen a székre, és elmosolyodom.
-Ó, ugyan. Nem lehet minden mindig ugyanolyan. Ami pedig az előbbi sötétebb dolgot illeti...lehet hogy csak én fújtam fel. Élénk fantázia. Egy kis izgalom a lelkemnek.
Izgalom...ha van akkor az a baj, ha nincs akkor meg persze az. Szerintem olyan ez, mint a fűszer. Kell belőle egy csipetnyi, de ha megbprul a dolog, és ellep, az borzalmas tud lenni. Miközben hallgatom, Rózi szülei hogyan tudták meg a boszorkány dolgot, teljesen el is merülök benne. Szemeim elkerekednek, és élénken figyelem. Elképesztő!
Húú, hát ez...3 polcnyi. Szép mennyiség. És...volt ott még valaki a boltban?Ha meglátta bárki is, akkor biztos volt dolga a varázsbaj elhárítóknak. Azért valahol vicces a dolog. Bár biztos ijesztő, ha valaki nem tudja, milyen képességek pirtokban van. Akkor lehet hogy nem hogy nem vicces, de halálra rémül. Róza, a könyvboszi. Ezen elmosolyodom, illik hozá a becenév.
- Étel? Kaja? Jöhet. Tudod én most mire vágyom? Egy padlizsánkrémes szendvicsre.   Meg 4 mézes csokigólyra, és gy szedres pitére, de ezt nem mondom ki hangosan, mert olyankor mindig megkérdezik, hova fér belém ennyi kaja, és meg mindig vagy csodálkozok, hogy mi a baj, vagy egyszerűen elpirulok.  Könyveimet összepakolom, összecsatolom a kis könyvszíjammal. Betolom a székem, Rózára kacsintok.
-Mehetünk.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Fejetlenség Folyosója

Nem véletlenül nem akart soha tanár lenni egy középiskolában. Diákként végül is szeretetett idejárni, jó volt a társaság, elszórakozott a többiekkel a klubhelyiségben, jól főztek, meleg volt, kapott kényelmes ágyat. Nem volt oka igazán panaszra – persze a bájitaltannal neki is meggyűlt a baja, mint oly sok diáknak, akik Felagundnál kényszerültek tanulni. Neki akár az átoktöréses, akár az aurori (nem) tervek miatt muszáj volt tanulnia, hogy később meglegyenek a megfelelő alapjai.
De tanárként… egészen más tészta ez a hely. Maga sem gondolta volna, hogy valaha nehézségként fogja megélni Ákos, aki mindig szórakoztatta a többieket a klubhelyiségben, azt, hogy kiálljon és beszéljen valamiről, ami egyébként még érdekli és szereti is. Mert hiába történt meg az a bizonyos eset, azon a ponton már sikerült túllendülnie, amikor gyűlölte az egészet. Összességében nem értékeli túl rossznak az órát, amiről éppen siet vissza a tanáriba, végül is a fiatalok érdeklődtek, a jelenlétük elviselhető volt… a maguk módján. Azért reméli, hogy a vele történtek nem fogja a többséget elriasztani az átoktörői hivatástól, mert ugyan sokakat érdekel nagyon ez a terület, de igazán csak kevesek lesznek alkalmasak elviselni az ezzel járó nyomást.
Már éppen lépne be a tanáriba, amikor valaki takarásából kikerülve nagyon különös jelenségre lesz figyelmes. Az egyik fiatal lányt találja a földön összeroskadva, sírva, a körülötte lévők meg leginkább az órájukra sietnek, éppen csak át nem lépnek fölötte. Az ajtót visszahajtva, egy-két trógert kerülgetve próbál a lány közelébe férkőzni. – Úúúgy, legyünk érzéketlen tulkok! – Kissé emelt, élesebb hangon tereli odébb a diákságot. Annyira nem érdeklik a tinidrámák, reméli, hogy nem arról van szó, hogy a leányzó rendszeresen a földön sírja ki magát és mindenki ismeri már. De ha már tanár vagy mi, akkor megkérdezi. – Mi történt? – Lép oda a szőke navinés arcát vizsgálva. Szerencsére nem az ő óráján volt, ez már jó jel, ha nem azért bőg. – Miért sír? – Kérdi maga is leguggolva a leányzó mellé, bár ebből neki sem lesz túl könnyű felállnia. Mintha furán állna a lába, talán kiment a bokája?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Első emelet → A szfinx portréja előtt

Ha azon a délutánon nem érezte volna úgy, hogy szüksége van magányra és arra, hogy elbújjon az emberek elől, amikor Lilivel felfedezték a táncoló virágok csodáját meg a Virágkeringőt játszó szobrot, akkor ma sokkal kevesebb lenne. Kevesebb lenne egy varázslatos délutánnal, egy mesés élménnyel, egy vizeslufi csatával, és ami a legfontosabb: egy nagyszerű baráttal. Maga sem érti, hogy hogyan lehetséges ilyen könnyen egy hullámhosszra kerülni, talán a virágok varázsa tette, talán csak ilyenek ők ketten, mindenesetre egy szoros kötelék jött létre köztük. Azóta sok időt töltöttek együtt olyankor is, amikor nem zenél a szellő és nem tornáznak a növények, de barátságuk szélvészként fejlődik, pont úgy, mint amikor a családi nyaraláskor két kisgyerek találkozik és egy pillanat alatt örök legjobb barátok lesznek, szavak nélkül dől el ez a kapcsolat. Aztán persze elfelejtik egymást, amikor hazamennek, de a felejthetetlen közös hét emléke mindig ott lesz.
Lilivel ez nem ilyen. Polli tudja hol lakik és megtalálja, ha lelép. Innen már nincs menekvés. A tatai törpe nem fogja elengedni a talárosi tökmagot. Úgy döntöttek, hogy a barátságuknak ideje egy újabb szintre lépnie, és Polli megismerheti Lili kastélybéli lakhelyét is, főleg hogy Emily megbeszélte a Likőrös bácsival, hogy megpróbálhatja a Levitában. Polka kisujj esküvel ígérte meg, hogy nem fog feltűnősködni – bár, ha megtalálják a zongorát és egész nap játszani fog rajta, akkor ez lehet fel fog tűnni pár embernek, kivéve, ha van hangszigetelő függönyük, mint abban a csillámvámpíros filmben.
Mindenesetre Polli az alkalomhoz illően levetette az eridonos talárját, nehogy feltűnjön az embereknek, hogy ő igazából cseresznye és nem kékáfonya. Gondolt rá, hogy bűbájjal átfesti a ruháján a színt, de rájött, hogy fogalma nincs hogyan kell, így inkább felvette a kék süsüs pulcsiját, hogy ha valaki meglátja, akkor otthonos színre tudjon asszociálni és még csak ne is feltételezze, hogy ő piros és egyből elfogadja minden magyarázkodás nélkül. Nadrágból a farmerje volt a legkékebb, tornacipőből pedig felvette azt, amin legkevésbé nyikorog a gumi, hogy ne idegesítse a kékeket a nagy tanulásban a járkálásával. Lilivel a Nagyteremnél találkoztak, mert egészen biztosan eltévesztette volna magától az utat erre.
- És akkor nektek most komolyan mindig gondolkodni kell, ha be akartok menni aludni? – Kérdi lemondóan. Persze izgatott, hogy megismerheti a Levitát, meg hallott róla, hogy ott sok az okos ember, de ez a sok fejtörés egészen abszurd neki. – Ha nem találod ki, akkor a folyosón alszol meg minden? – Ez afféle büntetésnek tűnik a számára, ezért erősen gondolkodik, hogy tényleg váltson-e házat, ha úgy adódik. Végül is így is lehet rávenni az embereket a tanulásra, hogy ágy meg fürdés nélkül kényszerülnek este lefeküdni. Kemények ezek a levitások. Reméli a prefektusoknak is szóltak, hogy majd kukkantani hozzájuk és nem akarják majd elkapni.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Első emelet → A szfinx portréja előtt

Polliban azt imádta a legjobban Lili, hogy mellette teljesen zavartalanul lehetett gyerek. Nem mintha egyébként olyan felnőttesen viselkedett volna máskor, kerülte ő a felelősséget, mint a leprát (amiről azt gondolta, hogy valami gombafajta lehet), de azért csak utolérték olyan nagylányos gondok, amikről pár éve még szó sem volt. És nővérkéje sem készítette fel ezekre, valószínűleg éppen azért, mert azt gondolta Liliről, hogy még túl kicsi.
De aztán az a csodálatos véletlen összesodorta az eridonos lánnyal, és nem is jöhetett volna jobbkor a társasága, hiszen Lilkó épp szerelmi bánattól sújtottan vergődött egyik napról a másikra. Különösen jól jött a vidám, gondtalan szórakozás, és ehhez jobb partnert nem is találhatott volna Pollinál.
És mivel nem érte be egyszeri dózissal, megismerkedésüktől fogva gyakran összefutottak, és most már odáig is eljutottak, sőt valamiért igen nagy jelentőséget tulajdonítottak a dolognak, és Lili úgy izgult, mintha az utolsó szám hiányzott volna csak neki a bingón (erről csak azt tudta, hogy kiabálni kell, hogy bingó, és ez nagyon tetszett neki), hogy a főnixlányt vendégül lássa a szfinxek otthonában.
A nagyterem előtt sétált körbe-körbe, míg barátnője meg nem érkezett, aztán, bár szívesen belécsimpszkodott volna, és úgy kísérte volna fel az első emeletre, tudta, hogy Polli személyes terére kicsit jobban tekintettel kell lennie, mint az amúgy általában az emberekkel szemben meg szokott magának engedni, így csak körülötte szökellve, ugrálva, diákok közt átcsusszanva menetelt mellette. Közben csacsogtak, amiről épp eszükbe jutott, és minél közelebb kerültek a Levitához, annál inkább a házra terelődött a szó.
Polli kissé csalódottnak hangzó kérdését hallva a szőke elnevette magát.
- Azért elég nagy a jövés-menés, legtöbbször épp olyankor szoktam az ajtóhoz érni, mikor kinyitják valamelyik oldalról. Olyankor ugye nem nagyon kell gondolkodnom, csak sietnem.
Jót kuncog leleményességén, és külön vállon is veregeti magát ezért, mert mikor először jutott be így, úgy okoskodott, hogy azért kell némi gógyi ahhoz, hogy ne álljon meg, és várja ki, míg az átjáró újra lezárul, amikor ha van egy kis esze - UGYE -, simán be is mehet, míg tud.
- De ha netán egyszer kint rekedek.. - elmerengett egy kicsit, majd megrántotta a vállát - ..akkor sincs baj. Majd bekéreckedek máshová.
Sejtelmes kis mosoly suhant át orcáján. Tényleg, már elég rég járt a sárgáknál, Layla biztos szívesen pizsipartizna újra. Bár a legutóbb eléggé zavarba sikerült hoznia, azért talán nem annyira, hogy többé ne engedje be a szobájába.
A szöszke egyszercsak megtorpant, és Polli felé fordult, majd színpadias mozdulattal (illetve többel is; nagyon túlspilázta) egy nagyobb festményre terelte a lány figyelmét, melyen egy szfinx ült magasztos nyugalomban. Ha létezik ilyen egyáltalán, ez a lény bizonyára képes rá.
- Íme! És szerencsére csukva van, szóval ki is próbálhatod magad, elég levitás vagy-e, hogy bejuss - vigyorgott. Örült, hogy Pollira háríthatta a feladatot ily módon, mert tartott tőle, hogy ő felsülne, az meg milyen ciki már!

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Északi szárny → Északi Torony → Lélek szoba

Nyílik az ajtó. Összerezzenek, ám csak lassan nézek fel, tényleg az jött-e akit várok. Betti az; átfut rajtam a hideg. De legalább nem kell a normalitás álarcát felvéve udvariasan elküldenem a bizonyos másik illetőt - ahhoz tényleg nem lenne energiám.
- Szia - hörgöm elszorult légcsővel. Megköszörülöm a torkom. - Bocsi.
Viszonzom tekintetét, és látom, milyen kellemetlen helyzetbe hozom őt ezzel az egésszel. Jobb lesz, ha túlesek rajta. - Ezt gondoltam, mégis kerülőutat választok:
- Valami nagyon fontosat akarok mondani. Sokkal előbb kellett volna, ne haragudj. De nem tudtam, hogy mondjam.
Eddig elfelejtettem levegőt venni, úgyhogy meg kell állnom pótolni.
- Végig... eltitkoltam. És most már olyan késő...
Érzem, hogy könnyek gyűlnek a szemembe, sűrű pislogással próbálom visszaszorítani.
Nem hazudtam, csak nem mondtam el az igazat. Vagyis hazudtam, hiszen varázslatokkal segítettem elrejteni az igazságot.
Elfintorodom. Ezektől a gondolatoktól csak elbátortalanodom, de nem bírok nem arra gondolni, hogy innentől máshogy fog nézni rám. Ha egyáltalán szóba áll velem még.
- Engem nem Hunornak hívnak.
Egy egész nyár lesz, amikor elrejtőzhetek a következmények elől.
De hogyan térek vissza ide utána? Bámulni fognak az emberek?
- Ehehe - zavartan röhögcsélek. - Ez tisztára filmbe illő mondat, nem? - legörbül a szám.
- De ez az igazság. Valójában Hunorkaként anyakönyveztek.
Kifújom ezt az utolsó levegőt is. Vége. Kimondtam.