Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Defenzori szoba

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

Sokáig kérdéses volt, hogy egyáltalán részt tudok-e venni az iskolai ünnepségen, de aztán sikerült felmentést kapnom az edzés alól. A részvételt fontosnak tartottam annak fényében, hogy az új tanévben újra házvezető-helyettes leszek a Navineben. Személyes jelenlétemmel szerettem volna jelezni a háznak, hogy igyekszem maximálisan megfelelni a posztból fakadó kötelezettségeimnek.
A nagyterem ajtajában álló nőre ráköszöntem, gyanítottam, hogy az új könyvtárosunk lehet. Majd illendő lenne valamikor bemutatkoznom neki, de ez most nem tűnt megfelelő alkalomnak. Az érkező, és helyüket kereső diákok között elvegyülve közelítettem a tanári asztal felé. Közben előttem is lepörögtek a tanév eseményei, legelőször is az iskolai bajnokság botrányba fulladó nyitómeccse. Mind a mai napig nem tudtam, ki volt az, aki rám támadt a nézőtérről. Mondjuk nem is kértem kivizsgálást, nem szomjaztam bosszúra. Reméltem, hogy a tettest megbünteti majd a lelkiismerete, és talán egyszer eljut odáig, hogy elém áll, és vallomást tesz. Bár az is lehet, hogy a félelem nagyobb az illetőben, mint a lelkiismeret-furdalás, hiszen tudják rólam, hogy érzékeny vagyok az ilyesmire. Le is taglóztak a történtek egy időre, de aztán azóta 180 fokos fordulatot vettek az események, nem dolgozott bennem harag.  
Hirtelen annyit éreztem, hogy valami eltalál a hátamon, és szinte az egész testemen kibírhatatlan csiklandozás lesz úrrá. Nem tudtam mit tenni, önkéntelenül a földre dobtam magam, és hanyatt fekve, kapálózva próbáltam enyhíteni a szenvedésemen. Még a pálcámat se voltam képes előhúzni, de reméltem, hogy valaki megsegít, miután jól kiröhögtek. Igen, megint sikerült nevetségessé válnom az egész iskola előtt.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

*Nem vagyok kifejezetten a hivatalos összejövetelek híve, ez tény. Ennek ellenére úgy érzem, mégiscsak illendő lenne megjelennem a tanévnyitón. A vizsgaidőszakban érkeztem az iskolába, így az sem elképzelhetetlen, hogy vannak diákok, akik azt sem tudják, van gyógyító az iskolában. Így nem árt megmutatni magam, még ha nem is válik majd a szokásommá az iskolai rendezvények látogatása. Egyébként is hajt a kíváncsiság, hogy egyáltalán, hogyan is zajlik egy ilyen esemény. Nekem ugyanis még nem volt szerencsém részt venni hasonlón, hiszen nem jártam mágus iskolába.
Hajam lófarokba kötve, dísztalár feszül rajtam, ami sosem volt a szívem csücske, most, hogy elértem a nagytermet, felerősödik bennem a vágy, hogy visszamenjek a szobámba, de azért hősiesen elindulok az asztalok között. Komoly arckifejezéssel méregetem a szünetről visszatért, csevegő diákokat. Az őrült kviddicsmeccsről felismerek pár arcot, de egyébként az egész terem egybeolvad nyüzsgő-zsibongó diákok tömegévé. Remélem, azért mindenki elcsendesedik majd, ha az igazgató kezd beszélni.
Aztán hirtelen egy átokcsóva száguld el mellettem, és egyenesen hátba találja a néhány méterrel előttem lépkedő férfit. Gyorsan kiderül, hogy egy csiklandozó átok    találta el. Nem egy szörnyű átok összességében, de elég nagy meggondolatlanságra vall, ha valaki tanárokat átkoz. A közelben állók közül többen felneveznek a professzor szenvedésén, én azonban nem találom mulatságosnak a helyzetet. Csak úgy, névtelenül a tömegből átkozódni nem nagy dicsőség. Kifejezetten gerinctelen dolog. Már feltételezve, hogy az illető ténylegesen a professzort célozta. Azt hittem, ennél magasabb itt a színvonal. Előkotrom a talárzsebemből a göcsörtös pálcám, amit egy hozzáértő már inkább múzeumban állítana ki, és nem használna, de nekem tökéletes. Mostanában kezdek rászokni, hogy a kastélyban magamnál hordjam, hiszen ezt most más közeg, mint ahogy eddig éltem, és rá kellett jönnöm, hogy egyre több helyzetben lehet szükségem a fadarabra. Bár ha nem muszáj, továbbra sem használom. Most viszont muszáj, mert csak nem akarom hagyni a professzor további megszégyenülését. Igez vannak olyan kristályok, amik képesek megszüntetni varázslatok hatását, de ilyen most nincs a zsebemben, így marad a pálca. Elmorgom a varázsigét, és megszüntetem a csiklandozó bűbájt. *
- Bizonyára nagyon népszerű vagy! * jegyzem meg, miközben kezet nyújtok a férfinak, miközben az angolnak hála a magázás kérdése fel sem merül. *

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Konyha

Noel <3

Újabb büntetőmunkán túl. Ez most kivételesen tényleg nem volt jogos. Két lány cicaharcba keveredett a könyvtárban, valami csalfa fiú miatt és valaki megátkozta őket, hogy most már hallgassanak. Mást is zavartak, nem csak őt, de hogy azonnal őt vegyék elő az előítélet, vagy hírnév, még nem döntötte el. Mindenesetre a könyvtár takarítás közben lenyelt port muszáj leöblítenie valamivel, és ha már itt tartunk, rendesen ebédet is enne, mivel ez is elmaradt. Ezeket a büntetéseket mindig a legrosszabb időpontra tudják időzíteni.
A már szürkére vált talárját leveszi, kiporolja, de csak annyit ér el vele, hogy ő is és a mellette elhaladó szellem is prüszkölni kezdenek, igen, még a szellem is. Utánakiáltanak, hogy lehet nem is halt meg annyira, de az nagyon nagy bunkóság lenne. Összehajtva a táskájába gyűri a csodadarabot, majd az egyik közeli ablakhoz lép és kiengedi kontyba fogott haját. Szegény konty már inkább szénakazal, mint haj. Ujjaival kicsit átfésüli és két felé szedve, előre fésülve összefonja őket két fonatba, így a köldökéig ér a haja, melyekbe egy-egy zöld szalagot fűz. A művét megcsodálva kihúzza magát, megigazítja a pulóverét, és így indul tovább a folyosón énekelve, egy-egy festménynek címezve a mondandóját.:
- Give me a second I need to get my story straight My friends are in the bathroom getting higher than the empire state my lover she is waiting for me just across the bar My seat's been taken by some sunglasses asking 'bout a scar...
Pördül egyet, táncikál egy kicsit jobbra, majd balra is, megint forog és egy újabb képet választ ki magának, akinek énekelhet.
- And I know I gave it to you months ago I know you're trying to forget but between the drinks and subtle things the holes in my apologies you know I'm trying hard to take it back...
Megállva a keretnek dől, mielőtt még belépne a konyhára, és úgy fejezi be ezt a részt:
- So if by the time the bar closes and you feel like falling down I'll carry you home...
Benyitva a sürgő manók tömegébe kiáltja bele a következő sorokat, több manót megállítva, ami majdnem csúnya következményekkel jár:
- Toniiiight...We are young So let's set the world on fire We can burn brighter than the suuuun...
Közelebb lépve felkapja a legközelebbi manócskát, akit megpörget és táncosan mozog vele kicsit. Ismeri, ő egy kislány, aki nem fogadhatta el tőle a masnit, amit neki szeretett volna adni.
- Tonight we are young so let's set the world on fire we can burn brighter than the sun... Éhes és szomjas vagyok, szeretnék egy nagy pohár áfonyalevet, rizses húst és madártejet, azt mondták ezek ma voltak ebédre, maradtak belőle?
Érdeklődik a manótól, akit úgy tart a kezében, mintha kisgyerek lenne. A kislány igennel válaszol, így leengedi, hogy elszaladhasson ebédet hozni. Addig magához vesz egy narancsot, és a pulcsiját levéve, folytatja a dalolászást, csak már halkabban, a refrént elhagyva.
- Now I know that I'm not all that you got I guess that I...I just thought maybe we could find a ways to fall apart But our friends are back So let's raise a toast Cause I found someone to carry me home ...Carry me home tonight Just carry me home tonight Carry me home tonight Just carry me home tonight...
 

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

Az utolsó este. Holnap megyünk haza. Egyrészt végre vége a sulinak, másrészt nem tudom, láthatom-e Dalmit a nyáron, mert Ausztriában lesz; emiatt egy kicsit lehangolt vagyok. Ezt a vizsgaidőszakot nyújtanám inkább tovább, hiszen csak lógattam a lábam (höhö) egész nap, mégis itt voltam a Bagolykőben. Otthon viszont várnak Nonóék, a Balatonozás, Camaro... na jó, döntöttem: jó lesz végre egy kis otthoni lét.
A sodrás vége felé vonulok én is a terembe, és büszkeséggel tölt el a hatalmas szfinxes zászló látványa a falon. Az év elején még nemigen érdekelt volna, de ahogy belelendültünk a pontszerzésbe, eléggé ráfeszültem a dologra, szóval megkönnyebbültem, hogy nyertünk, és nem ment kárba a meló.
Nincs már nagyon hely, Dalmit mégsem látom sehol. Ellenben Tolland mellett üres egy szék, biztos nekem foglalta. Szemben is van egy hely, ha mást nem, Dalm majd oda ül. Odaérek szobatársamhoz, elhajtom az útból a mellette álló széket és beparkolok a helyére.
- Üdv - köszönök neki, és van egy kis időm nézelődni, mielőtt az Öreg kezdi a beszédet. Mivel az előttem lévő hely továbbra is üres - én nem t'om, hol van Dalmi, lehet leült a harmadikasok kupacába? -, szekond plánban láthatom, ahogy az a bunkó Várffy meglöki a Palarn gyereket. Kárörvendőn felröhögök, de rögtön eztán az arcomra fagy a vigyor. Palarn vaktában átkot küldött Várffy-nak - ez a reflex amúgy elámítana -, de a varázslat az épp mellette járó Markovitsot találja el.
Hallom, ahogy páran felnevetneka reptan-profon, és helyettük is szégyellem magam. Még jó, hogy az indián fickó kéznél van. Markovits elismerése méltóan kezeli a helyzetet, én meg csak bámulok. Palarn meg se szólal, a tanárok meg nem rendeznek jelenetet, így az igazgató végül megkezdi a beszédet. Ez mi?
Keserű szájízzel hallgatom a bevezetőt, de amikor a Levita győzelmét hirdetik, persze én is beszállok a kollektív tapsba és üvöltésbe, ami az asztalunknál alakul, és ezzel félre is teszem a negatív gondolataimat. Az előttünk termett pakkból előveszek egy édességes csomagot, és benyomok a számba egy sav-a-júj cukrot, aztán amikor bejelentik, hogy Ágo az elsősök legjobbja, már teljes örömmel intek neki az asztal túlvégére. A másodikosok évfolyamelsőjének kihirdetésekor viszont félrenyelek egy adag cukrozott nyálat. Hogy mi?! Amint helyrerakom a torkomat pár másodperc masszív köhögéssel, bambán gurulok ki az Öreghez, mert közben próbálom számba venni, hogy a mennydergetős ménkűbe fordulhatott elő, hogy én lettem az évfolyamelső? Ez rém ciki. Ha én vagyok az első, milyen a többi? Még csak meg sem erőltettem magam! Nem a tanulásban vagyok én első, hanem a munka könnyebbik végének megfogásában - anyám is mindig ezt mondja. Minden, amit tettem az év során csak annyi, hogy a könnyű szorgalmikat megcsináltam, a nehezeket meg hagytam a fenébe. Az össz erőfeszítésem annyi volt, hogy folyamatosan piszteráltam Abiékat, hogy írjanak pályázatokat, és magam is bepályáztam mindenre, amire lehetett, de ez sem nagy szám, mert a Levitában folyton megy a tanulás, és amíg nem volt szobatársam sem, amúgy sem volt nagyon mást csinálnom.
Tompán lekezelek Wicklerrel, köszönömöt motyogok neki, majd Ágohoz indulok, és miután lecsapok az asztalon lévő Mugli tárgyak a varázsvilágban könyvre, vetek rá egy WTF-fejet. Ő persze megérdemelte az évfolyamelsőséget, tudom, hogy sokat gürizett. Szénné is vert a gemmológia pályázatban, amit azóta is felhánytorgatok neki alkalomadtán. Nahát, Wood is évfolyamelső lett! Ahogy kiér hozzánk, vele is válthatok egy "valószínűleg egy párhuzamos univerzumba kerültünk, mert ilyen nincs"-pillantást, hiszen ő sem tanulta szét magát az évben.
- A szakácsteljesítményedet díjazták gondolom - suttogok neki vigyorogva, ahogy beáll közénk.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

Idegesen toporogtam a Nagyterem hatalmas, óriásként felém emelkedő ajtaja előtt. Másodikos lettem. Alig hiszem el, hogy már itt vagyok egy éve. Sok minden lepergett a szemem előtt, mi mindent éltem már meg itt, és még mennyi mindent fogok, illetve gondolatban vállon veregettem magam, amiért sikerült túlvészelnem a vizsgákat, ami a kezdeti nehézségek legyőzése után, utólag nem tűnt olyan vészesnek, főleg a magamfajtáknak, akik elég lelkiismeretesek ahhoz, hogy felkészüljenek a megmérettetésre. Felrémlett a könyvtár homályos volta, Veronika, és a többi arc emléke, akiket már megismertem. Remélem, látni fogom ma este őket itt.
Az igazságot megvallva, szerettem az ilyen eseményeket. Mindenki egy helyen, a diákok jókedvű csacsogásából adódó zaj is jó érzéssel töltött el, és a fenséges vacsora, amin tejóég, mennyit dolgozhattak a manók. Nem hagyhatom ki az igazgató beszédét sem, akit eddig nem sokszor láttam. Helyet foglaltam Levitás társaim között, s reméltem, hogy nem vesztem el egyensúlyom magas sarkú cipőmben, amit nem nagyon szívleltem, és csak ilyen kaliberű eseményeket tiszteltem meg vele hordásával. Öltözékemet nem vittem túlzásba, egyrészes ruhát viseltem, illetve egy kötött kardigánt, hogy szolidabb legyen a kollekció, nem szerettem feltűnő lenni. Hajamba csak egy hajtűt tűztem, de szokásomhoz híven kibontva hagytam.
Abit kerestem a Levitások között, de nem ítéltem az időt alkalmasnak arra, hogy elkezdjek ténferegni, mikor már a diáksereg nagy része a helyén ül. Majd a végén megkeresek mindenkit.
A figyelmet kérő köhögés megtörténik az igazgató úr részéről, aki az emelvényen nagyon tekintélyt parancsoló és nyugalmat sugárzó. A zaj lassan elült, és az eredmények kihirdetésre kerültek. Jaj, ez szörnyen izgalmas. A házam első helyezett lett a pontversenyben – végignéztem a mosolygó háztársaimon, miközben büszkeség töltött el a tapsot hallgatva.
Következtek az évfolyamelsőt, iskolaelsőt kimondó eredmények. Szentséges ég! Az én nevemet mondta az igazgató! Gondolom, most ki kell mennem, jesszusom, miért vettem fel ezt a cipőt? Diszkréten kiverekedtem magam a szomszédjaim közül, s közben már éreztem ezt a füstszerű érzést a fejemben, meg a pirulást, amikor mindenki engem néz, én pedig nem vagyok a helyzet magaslatán. Hát, ez sokszor előfordult. Felagund…óó! Kezdtem tudatosítani a hallott mondatokat. Pillantásom pont eltalálta az asztal végén ülő Alexet, akinek mosolya most nekem szólt, állati magabiztos lettem tőle hirtelen. A taps végére odaértem az igazgató elé közvetlenül, aki egy barátságos mosoly kíséretében megrázta a kezem, miközben számmal egy határozott „köszönömöt” formáztam, természetesen viszonozva a mosolyt. Majd az asztalhoz vezetett, ahol választhattam magamnak könyvet, nos, ez éppen ideális nekem. Nem akartam sokáig időzni, kiemeltem gyorsan egyet, majd már a beszéd folytatása alatt oldalra álltam, ahová nemsokára megérkezett Alex, a második évfolyam legjobbja, ami számomra nem volt nagy meglepetés, nem ismertem szorgalmasabb embert nála, bár saját bevallása szerint nem viszi túlzásba.  Intettem neki majd csendes befarolása után vállon veregettem, viszonozva a korábbi mosolyt.
Nahát, fogalmam sem volt, hogy ma ilyenekben lesz részem, nagyon örültem, és hálámat szerettem volna kifejezni, de egyelőre meg kell várnom az ünnepség végét.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

Miután leültem, csak akkor tűnt fel, hogy közben már meg is történt a revánskísérlet, Yar vaktában ellőtt el egy átkot. Szerintem meg se nézte, hogy kit céloz, pusztán így akarta levezetni a feszkót. Egyáltalán szabad így az ünnepségen átkozódni? Mondjuk Yarista Palarnnak biztosan, hallottam a tavalyi seprűs magánszámáról is. Annál nagyobb volt a felhördülés, amikor az átok a reptan tanárt találta el. Nem bírtam ki nevetés nélkül, hiába szenvedett szerencsétlen. Markovits tanár úr viszont nem rendezett jelentet, miután segítettek rajta. Nagy kár, még szívesen élveztem volna tovább a műsort. Bár belegondoltam, hogy a házunkra se vet valami jó fényt, hogy egy közülünk tanárokat átkoz. Örülhetünk neki, hogy megúsztuk a számonkérést, mert tuti, hogy Yar nem vitte volna el egyedül a balhét.  
A pontverseny eredményhirdetése teljesen hidegen hagyott, bár mi is kaptunk vigaszdíjként egy csomagocskát, amit azonban én unottan félretoltam magam elől. Nem kértem az alamizsnából, de azért a Rellont megtapsoltam. Az egyéni kviddicses elismerésemnek természetesen nagyon örültem, de a bajnoki cím közömbösen érintett, annyira irritáló volt, hogy egy lúzer csapattal kell osztoznunk. Még az ezüst is szebben csillogott volna, mert az legalább csak a miénk lenne.
Következett az évfolyamelsők kihirdetése. Hangoztattam lépten-nyomon, hogy jó lenne megcsípnem az évfolyamelsőséget, ha az iskolaelsőséget nem is, mert akkor legalább visszavághatnék Nikinek a párbajszakkörös komikumért. Szokatlan idegesség is fogott el, amikor a harmadik évfolyamhoz ért a diri. Az én nevemet mondták. Há! Diadalittasan vonultam ki, közben pedig lepacsiztam a rellonosokkal.
- Köszönöm igazgató úr! - fogtam kezet az öreggel, majd kiválasztottam a számomra szimpatikus ajándékot. Nagyon illusztris társaságba kerültem, Alex mellé állítottak be. Most, hogy Niki elszállt, egyedül őt tartottam ellenfelemnek az iskolaelsőségért folyó harcban. Előszeretettel hangoztatta, hogy ő nem tanul semmit, meg őt magát is meglepik az eredményei. Tipikus álszerény viselkedés, a múltkori edictumos szövegétől is a hányinger kerülgetett.
Láss csodát, én lettem az iskolaelső is. Féltem, hogy csak szájhős lesz belőlem, mert annyira nem volt komoly az elhatározásom, mint amennyire így utólag be lehet állítani. Röhej, hogy az igazgató is ezzel példálózott, igen jól jöttem ki most ebből.
- Igggen! - emeltem fel ujjongva kezem a magasba, hatalmas gát szakadt át bennem.  Legalább ezt a nagyon fontos címet elhalásztuk az okostojások elől. Még az arcképem is kikerült a szfinx fölé, amit úgy fogtam fel, hogy egymagam lenyomtam az egész Levitát.
Felvehettem volna az Alex stílust, ha azt mondom, hogy érezze az egész Rellon magának ezt a címet, de tudtam, hogy őket ez úgysem hatná, így hát fel se szólaltam. Csak próbáltam a lehető legjobban kiélvezni a pillanatot, hogy mindenki engem ünnepelt, ki őszintén, ki kevésbé őszintén.
Az asztalmohoz kerülővel mentem vissza, végigvonultam a levitások között, egy amolyan „Na, ki a király?” üzenetet sugallva a testbeszédemmel. Várffy-Zoller Róbert, iskolaelső. Ezt még nekem is emésztenem kellett, de azt hiszem, nem lesz nehéz megszoknom.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Könyvtár

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Könyvtár

Kissé megfeledkezve szerepemről nekiállok dolgozni, de a két fiatal lánynak nem tűnik fel a dolog igazán, talán mert lelkesen belefeledkeznek máris a Runa által csent könyvről való diskurálásba. Örömmel figyelem őket, ahogy sugárzik belőlük ugyanaz a szeretet ezek iránt az írott csodák iránt, ami bennem is lobog. Két gyakori látogatóm biztosan lesz. Illetve, a könyveknek.
Némán hallgatom én is, amit Lagger mesél a kötetről, és mivel nem emlékszem, hogy annak idején olvastam volna, elraktározom a fejemben, hogy később belekukkantsak. Persze nagy valószínűséggel csak akkor, ha majd Runa is visszahozta. Habár most leteszi, miután ahogy elnéztem elolvasott egy egész fejezetet belőle, látszik rajta, hogy nem szívesen hagyná itt. Én mindenesetre egy újabb pálcaintéssel a többi tetejére levitálom át a pultra. Ekkor üti meg fülem a már nem egészen irodalmi témájú kérdés a fülemet, melyet éppenséggel pont nekem szegeznek. Kicsit össze is rezzenek, mire a regény lecsúszik a többiről és kinyílva az asztalra esik. Gyorsan suhintok egy újabbat, hogy becsukódjon, majd azzal a lendülettel visszaperdülök a két lány irányába, és mosolyt húzok az arcomra.
 - Hogy én? - kérdezek vissza nagy szemeket meresztve Lagger felé. Végül is egészen logikus a kérdése, ami azt illeti. Jól bekamuztam nekik, hogy itt a vég, de, tekintve, hogy diáknak adom ki épp magam, ez rám is igaznak kéne legyen, ahhoz képest pedig túl nagy nyugodtságot, sőt, már-már önfeledtséget mutatok. Gyorsan el is kezdem pörgetni a fogaskerekeket az agyamban, hogy erre most mit is mondjak, de közben Runa is érdeklődve rám pillant, és szavai beugrabugrálnak tekergő gondolataim közé, beilleszkednek szépen új gondolatokat szülnek, és némi önbizalmat sugároznak ki belőlem arcomra kiülő mosolyom által.
 - Nos, éppenséggel akár össze is kapcsolhatjuk a két dolgot - válaszolom mindkettejüknek. - Én a könyvtáros utasítására vagyok itt, szóval nekem lehet. Sőt, igazából büntetésben vagyok, szóval muszáj is.
Miközben beszélek, az egyik polchoz lépek, és elkezdem olvasgatni a cédulákat rajta, míg meg nem találom, amit keresek. Akkor egy pálcamozdulattal megbillentem az egészet, mire több tucat könyv inogni, dőlingélni kezd, de valami csoda folytán talán, de csak a tetejéről esik le pár kötet, egész pontosan albumok. A kinyújtott karjaimba zuhannak, amitől majd' összeesek, de végül csak nem gyűrnek maguk alá. Még az hiányozna, elég volt az első nap eltemetnem magam az ókori varázstörténelemmel.
Leteszem az asztalra a két lány elé a féltucat albumot, és rájuk tenyerelek. Mármint nem a lányokra.
 - Ezek évkönyvek, egykori diákok fotóival, neveivel. Az a dolgom, hogy szépen sorba tegyem őket. Ami azt illeti, egy rosszul sikerült átoknak hála jópár lapjuk kiszakadt, és csak úgy lehet megjavítani, ha előbb a megfelelő oldalak közé kerülnek a lapok.
És ami azt illeti, ez teljesen igaz is volt az utolsó szóig. Csak annyi volt a csavar benne, hogy nem a könyvtáros utasítására kellett megcsinálnom, ugyanis az én voltam ugye. Ez volt az egyetlen feladatom, amit el akartam máskorra napolni, de némi segítséggel, amit most aljasul megszerzek magamnak reményeim szerint, már nem is lesz olyan vészes.
 - A könyvtárosnő vezetékneve Gryllus, és tudom, hogy itt tanult annak idején. Ha segítetek rendbe tenni ezt a katyvaszt, megtalálhatjátok a képét valamelyik albumban.
És ezzel az önlebuktató kampány, de egyben a semmi-kedvem-hozzá feladatom befejezésének terve készen állt. Biztos voltam benne, hogy nem fogják egyhamar kiszúrni a képem, úgyhogy volt időnk közben akár beszélgetni is. Már ha egyáltalán belemennek a dologba. Még nem volt ez sem biztos, de azért reméltem, van bennük játékkedv. Még azért gyorsan biztosítottam őket egy fontos dologról:
 - És ne aggódjatok, a .. banya nem fog egy darabig még visszajönni.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

Véget ért egy év, mindenki számára, de hogy ki hogyan élte meg, mi történt vele, az teljesen egyéni, személyiségfüggő. Sharlotte sem mondhatja, hogy egy teljesen unalmas év áll mögötte, és nem csinált semmit, de hogy hogyan fogja fel, az már más tészta.
Ugyanaz a minimális lelkesedés, mint mindig, ez a nap valahogy mégis más. Évnyitó-évzáró ünnepség az iskolában, ez az oka. Viszont ez nem lelkesíti igazán, sőt. Nagyjából semennyire, de azért elhatározta, hogy elmegy, csak azért is. Na meg barátait látni, találkozni velük, vagy bármi mást csinálni.
Végül aztán úgy döntött, hogy akkor még ki is öltözik. Persze kabátjára szüksége lett volna, de ezt pótolta talárjával, ami kötelező viselet. Ezzel már nem úgy fest, mint aki csak úgy valamiféle időtöltés céljából megy el az ünnepélyre. Igazából részben nem is, de sok élvezetet nem talál benne. Úgy nagyjából normális időpontban érkezett meg, még megcsodálhatta a földön fetrengő Markovitsot, de nem reagált rá semmit, csupán egyszerűen tovább ment háza asztalához. Ismerős arcokat vélt felfedezni, és az egyikhez szinte rögtön le is huppant. Talárját is megigazította, majd kényelmesen elhelyezkedve szólalt meg.
- Szia Mary - köszönt mosolyogva, ahogy elfoglalta helyét mellette. Ez nem lett volna hosszadalmas folyamat, de össze-vissza álló ruhája és haja megnehezítette neki, így egy kis igazgatás keretében folytatta. - Hogy telt a szünet? - érdeklődött tovább. Ténylegesen foglalkoztatta a dolog, nem csupán kérdezett valamit beszélgetéskezdeményezés gyanánt. Ilyen szándékai is voltak, de nem elsődleges célként, és ezt akár látni is lehetett rajta. Viszonylag hamar végzett, körbetekintgetett még ismerősök után kutatva, majd jött az igazgató beszéde, amit tapsolva és mosolyogva hallgatott végig. Leginkább a kviddics része érdekelte, ez volt az egyetlen jó dolog szerinte. Közben ugyanúgy sokfelé nézegetett, nem ragadt le az igazgató úrnál. Volt, hogy az ajtóra, a mennyezetre, vagy a diákságra figyelt éppen, de közben hallgatta mi is folyik körülötte. A bejárati ajtónál azonban meglátta Ericet. Kedvtelen hangulata rögtön átváltott a boldogságba, bár ez nem látszott rajta, mivel folyamatosan a mosolygós, kedves arcát hozza. Ő a levitás asztalhoz ült, meg ugye még lesz ez a lakoma,amire a manók annyit készültek. Hát igen, szeret enni, de inkább azon agyalt, mikor beszélhet már Vele. Igaz, hogy alig ha egy napja nem látta, de beszélni akart vele.
Addig a kezét nézte. Eddig fel sem tűnt neki, hogy ruhájának köszönhetően nagyon is látszik mik díszelegnek ott. Ez nem zavarta, nézzék csak, vagy ne foglalkozzanak vele. De persze tovább nézett ki magából, most már Maryt figyelve. Tervei közt van, hogy amint lehet már megy is, vagy a fiút hívja oda, és jobban elgondolkodva... Maryt is be lehetne mutatni neki, igen...
Hogy jobban megfigyeli észreveszi, hogy a kérdéses asztal a Navine asztala mellett van. Egészen odáig nem figyelte a levitásokat, még csak barátját se, de akkor világosodott meg, hogy csak hátra kell fordulnia, és ott vannak. Azért még nem csinált semmit, csak várt.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Bibircsókos banya folyosója

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Konyha

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Konyha

Noel *-*

A megszólításra csodálkozva pillantott fel, nem hitte volna, hogy más is lesz itt, de ezek szerint tévedett. A tekintete összeakadt a fiúval és egy cicamosoly kíséretében feltápászkodott, hogy átsétálva a másik asztalhoz megölelje a szendvicsével viaskodó fiú nyakát, és puszit nyomjon az arcára.
- Noel!
Szegény manók, akik a sok ételt és italt automatikusan oda vitték, ahogy a lány ült, most éles kanyarral változtatnak helyszínt és indulnak el a másik asztalhoz, ahol már a lány helyet foglalt a fiú bal oldalán. Furcsa a kapcsolata vele, olyan közvetlen és őszinte tud lenni az első pillanattól fogva. Vannak, akik megbámulják a fiút az arca miatt. Az ilyeneket nem szereti, ő egyszer észrevette, aztán na bumm, ha ilyen az arca ilyen, neki meg például túl vastag a felső ajka, és az egész arcát összevetve így néha úgy néz ki, mint egy kacsa.
- Tetszett? A kedvenc számom. Úgy döntöttem a gyújtogatás után meglépek a környékről, szerencsét próbálok a világ legelismertebb színpadán, férjül veszlek és leigázzuk a világot, persze csak ha éppen ráérsz. Amúgy a szendvics sokkal finomabb, ha van benne chips is, mondjuk hagymás-tejfölös, az nagyon király tud lenni.
Ezt még Alexától tanulta, amikor kicsi volt, ő is ezzel borzolta a szülei idegrendszerét. Egyszer megkóstolta ő is, és azóta nem volt megállás, ha volt rá alkalma, tett a szendvicsébe. Nagy vigyorral nézi a fiút, majd kortyol egyet az áfonyaléből. Teljesen finom még mindig. Gyomorfájásig tudja inni ezt a csodaitalt.
- Ha ez nem jön össze, akkor viszont itt kell sztárnak lennem. Megbeszéltem egy lánnyal, hogy járok majd színjátszóra, erre puff, nem feloszlanak? Totál szívás.
Miközben beszél, maga elé húzza a madártejet, mert még csak véletlenül se tudná sorba enni a kajákat, és a kis fehér gombócokkal kezd el játszani, egymásnak ütköztetve őket.
- Ez volt a bűvös tizenharmadik büntetésem. Most már nyugodt szívvel lehetek elsős. Már csak hasznos tárgyakat kell összeválogatnom. Apa azt mondta nem tanít méregkeverést, de ha nem veszem fel a tárgyát megsértődne, pedig gőz fölött begöndörödik a hajam.
A végére látványosan rájátszik és hátradobva a haját a plafonra tekintve pillog párat.
- Láttam egy ilyen csajt, nem Rellonos, valahova felfelé ment, de már a bőröndjét is úgy fogta, mint egy kis nebántsvirág. Az ilyenektől fog kihullani a hajam. Komolyan, ha eltanulod valakitől ezt a stílust…
Megáll, felnézve csücsörít egy kicsit, látványosan végigmérve a fiút, majd visszafordulva bekap egy gombócot és miután lenyelte teszi hozzá a "végső csapást".
- Akkor köztünk mindennek vége.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Könyvtár

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

*A tanerőnek nem esett semmi baja, felpattan, fogadja a megjegyzésem, és egyáltalán nem tűnik a kelleténél bosszúsabbnak. Pedig felmerült bennem, hogy ha a férfi az önérzetesebb fajtából való, még szép kis jelenet is kerekedhet itt, amihez eszem ágában sem volt asszisztálni. Ilyesmire tehát nem kerül sor - amit az előttem álló úriember javára írok fel - ellenben feltűnik a színen egy fiatal nő és a professzor hogyléte felől érdeklődik. Ha nem egy iskolai rendezvény kellős közepén lennénk, ez lenne az a pillanat, amikor magukra hagyom őket. De itt vagyunk, nem húzhatom fel a nyúlcipőt, a férfi egyébként is bemutatkozik. Azonban nem sokat mond nekem a neve, a tanári kart egyáltalán nem ismerem. *
- Chaske Tsosie* mutatkozom be én is, bár a nemhivatalos titulusoknak még híján vagyok. Bár akkor sem használnám őket, ha lennének, örülhetnek a bátrabb diákok, ha egyáltalán eltűrök bármilyen más megszólítást a nevemen kívül. A hivatalos titulusom pedig azt hiszem evidens, legalábbis mostanra.
Követem Markovitsot az asztalhoz és én is gyorsan helyet foglalok, hogy ne zavarjuk tovább az ünnepséget. Úgy ülök, hogy a két tanerő egymás mellé kerülhesse, ha szeretne, amennyiben ugyanis ők nem akarnak engem bevonni az esetleges beszélgetésbe, én sem fogok társalgásba kezdeni. Nem az én műfajom, egyébként sincs mondani valóm. A rendezvény további részében inkább a csendes megfigyelő szerepét vállalom magamra, érdeklődve hallgatom az igazgató beszédét és nézem, ahogy az iskola okoskái kiballagnak a nevük hallatán, eltérő szerénységgel nyugtázva a dolgot. *

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Bibircsókos banya folyosója

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Bejárati csarnok

Zsófit útnak indította, ma nem akar hazamenni, a lány pedig látta a szőkén, hogy jobb ha tényleg megy. Kezdett sötétedni, esteledni, neki pedig még időben haza kell érnie, nem akarja egyikük se, hogy valami baja essen a lánykának. Gergővel tízre beszélte meg a találkozót, nem emlékezett rá, hogy tízkor vagy tizenegykor  van-e takarodó, de gyakorlatilag neki tök mindegy.
Háromnegyed tízkor kilépett a klubhelyiségből és hátra sem nézve, zsebre dugott kézzel indul el a találka helyszínére. Már nem visel talárt, egy zöld nadrágot és zöld kardigánt húzott, amit nem gombolt be, így jól látható a felsőjére írt üzenet, melyet most teljesen átérez. Egy fekete cipőt húzott még, amire a keresztet egy unalmas délutánján készítette, amikor éppen senki nem volt otthon. Ez az egyik kedvenc cipője, mindig szerencsét hozott neki, most is ez a helyzet, reméli, hogy türelmet és nem erőt ad, mert akkor megöli Gergőt. Erre a gondolatra megsimítja a pálcáját, de aztán csak gondolatban megrázza a fejét, nem, nem lenne helyes, elvégre más is tudja kezelni az ilyen helyzetet, csak már nem ő, ő ki tudná nyírni akkor is, ha csak arra gondol, ahogy rámosolyog.
Odaérve a hely egészen kihalt, sőt, mintha a fáklyák is gyérebben égnének. Mindegy, felismeri a fiút, ezer közül is. A lépcsőre ülve felpillant az órára, még van öt perce, szokás szerint korábban érkezett, nem szeret késni, inkább vár. Lábait keresztbe téve ringatja kicsit, ujjait egymásba fonva a térdén. Ezek után egy tonna csokit akar majd enni, az talán elfeledteti vele, hogy mégis miket mondtak a többiek. Nem hitte volna, hogy éppen Gergő, hogy komolyan meg tudta ezt tenni vele. Ez nagyon súlyos és ő most nagyon rosszul is érzi magát, de inkább azon van, hogy minél inkább semlegesnek mutassa magát. Nem fogják itt az ő érzéseit boncolgatni a festmények, meg a reakcióit, olyanról pedig, hogy könnyek még csak hallani sem akar. Lassan elkezdte ütni a nagy óra a tízet, ő pedig várt, hogy lépteket halljon, melyek közelednek.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Bejárati csarnok

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Bejárati csarnok