Dwayne Warren

Hiába laktunk az üvegházban Noellel és Opheliával, az nem azt jelentette, hogy korlátlan mennyiségben állt a rendelkezésünkre a zöldség és egyebek, így aztán étkezni a kastélyba jártunk fel. Most egyedül jöttem, azzal a céllal, hogy jól bevacsorázok, aztán viszek le a többieknek is valamit, nehogy felkopjon az álluk.
A konyhába érve az ismerős közeg fogadott, és mellé az ismerős manó is, aki szerintem már tökéletesen tudta, hogy mit szeretek enni, mert valahogy úgy esett, hogy folyton ő szolgált ki, mikor itt jártam. Így aztán biccentettem felé egyet köszönésképp, aztán előálltam a kívánságlistával.
- Pizzát szeretnék, sonkásat ha van, és ha megtennéd, hogy csomagolsz nekem belőle, azt is megköszönném - aztán mikor a manó elsietett leültem a sarokban álló asztalhoz.
Hát igen, voltam annyira paranoiás, hogy a fő cél az legyen, hogy lássam az ajtót, és senki se lopózhasson mögém.
Nem sokkal később a manó visszajött, és a pizza mellé még üdítőt is hozott, a becsomagolt szeletek pedig egy szatyorban landoltak az asztal alatt, arra várva, hogy majd a másik két illegális lakótársam elfogyassza. Jó volt a szünet, mert senki se felügyelte, hogy mit is csinálunk, ráadásul én a végzett diák és a mestertanonc közötti határvonalon éppenséggel teljesen kívül estem a szabályrendszereken.
Megköszöntem hát a vacsorát, és elküldtem a manót, hagy folytassa a dolgát, és lassú falatozásba kezdtem. Nem túl nőies kézzel enni a pizzaszeleteket, de komolyan, azt tőlem senki se várja el, hogy késsel és villával egyek ilyesmit. Nem és nem, nem vagyok én sznob.

Lyra Castle

Most sem sikerült visszaérnie a kastélyba vacsorára, bár ez sosem zavarta igazán. Valahogy nem kenyere a gyerekzsivaj, sem pedig a drága kollégák fecsegése körülötte. Senkit sem érdekel a vizsgák javítása, pláne őt, aki konkrétan még nem kezdett el tanítani. Mivel azonban jelenleg más feladata nincs a szülőhazájában sem, időzhet a kastélyban nyugodtan, ismerkedésképp.
Az éhség azonban nagy úr, így a kötelező esti futás után az útja egyenesen a konyhai manók főhadiszállására vezet. A sportruházatot, ami a Mágiaügyi Minisztérium jelvényét hirdeti, le sem cserélte, elégre minek, úgysem divatbemutatóra jött.
Az ajtóban megállva szét sem néz, nincs is rá ideje, az egyik ráncos kis manó már rohan is, hogy a szolgálatára legyen.
 - Wellington stake-t kérek, közepesen. A köret legyen meglepetés, csak ne valami magyar... izé.
Egy picit el is fintorodik, ahogy a manó elsiet, helyet foglal az asztal legközelebb eső helyén. Reméli gyorsabbak lesznek, mint tegnap.

Dwayne Warren

Mostanában már nyugodtabb voltam, lassan lecsendesült bennem minden, ami nemrégiben történt, ha éjszakánként egyedül a sötétben még mindig kísértett is néha. Kívántam olykor, hogy bár lennék érzéketlen, akit nem érdekel ez az egész, de tudtam, hogy érzések nélkül kár lenne élni is. Na igen.
Aztán nyílt az ajtó, és egy férfi jött be a konyhába, amivel először nem is foglalkoztam, hiszen bizonyára csak vacsorázni jött, és teljes nyugalomban eszegetettem tovább, aztán amikor leült megláttam a ruháján a címert, és azzal a lendülettel félrenyeltem az ételt.
Köhögve próbáltam nem megfulladni, aztán mikor úrrá lettem a dolgon, inkább elkezdtem a pizzát bámulni, miközben mindenféle gondolatok cikáztak a fejemben. Mit keres itt a minisztérium embere? És vajon milyen pozícióban dolgozik ott? Akaratlanul is az volt az első gondolatom, hogy egy auror, aki valahogy a nyomomra akadt, de aztán rögtön kapcsoltam, hogy akkor nyilván nem vacsorázna itt nyugodtan. Ettől függetlenül a félelem kígyója lassan körbefonta a lelkem, és valahogy már nem is volt kedvem enni. Viszont az feltűnő lenne, ha csak úgy felpattannék, amint meglátok valakit a minisztériumból, úgyhogy inkább haraptam egy újabbat, és lassan elkezdtem rágni a falatot. Mi legyen, mi legyen? Néha lopva a férfira néztem, hogy mit csinál, de azért nem túl gyakran, nehogy felhívjam magamra a figyelmet. Miért is nem maradtam szépen nyugton az Üvegházban, vagy inkább Kahlil szobájában?!

Dávid

  - Hát a Dámák. Te tudod egyáltalán hol vagy? - mondtam nevetve, hisz mindenki tudja, hogy ez a "Fecsegő Dámák" freskójának folyosója. - Legközelebb figyelj oda hová mész! - mondtam neki. - Hát én a Vancist szeretem. - válaszoltam. Ő is lelapult intésemre. Még szerencse, hogy befogtam a száját. - Szerinted? - kérdeztem szemrehányóan, hisz mi más oka lehetett volna, mint hogy egy tanár jön. - Hát igazából... azért, mert a szobában nagyon unalmas volt és úgy gondoltam jót tesz egy kis éjszakai séta. Na és te? - kérdeztem tőle, mondjuk gondoltam, hogy ő is alvási problémákba szenved, de jobb hallani az illetőtől. - Én is úgy gondolom, hogy nem rellonos vagyok. Én levitás vagyok, így kicsi a valószínűsége, hogy találkozunk a Rellon klubhelyiségébe. - mondtam fejcsóválva. - Hogy sikerültek a vizsgák? Ha nem akarod elmondani nem kell. - folytattam, nyugtatóan. Lehet, hogyha nem sikerültek neki olyan jól, nem akar majd róla beszélni. Van ilyen. - Lett kiválód? Csak érdeklődöm. - fűztem hozzá gyorsan. Gondolkodtam azon, hogy most már vissza kéne menni a hálókörletekbe, mert le fogunk bukni.
   - Szerintem vissza kéne menni a hálókörletbe, mert lebukunk. Holnap találkozunk valahol? - kérdeztem reménykedve, mivel elég kevés barátom van, és van végre egy ember akivel tudok beszélni. - Ha gondolod találkozhatnánk, a könyvtárban. Jó? Vagy inkább menjünk Bogolyfalvára?- kérdeztem. Szerettem volna találkozni az új könyvtárossal. - Na akkor szia! - köszöntem el. Remélem egyikünk se fut össze egy tanárral. Nem lenne jó, ha éppen a szünetben rúgnának ki.

Lyra Castle

Várja a vacsoráját, közben egy valaki, minden bizonnyal diák által ott hagyott újság címlapját nézi. A nyugalmát azonban pillanatokon belül a szinte fuldokló lány hangja töri meg, amire természetesen azonnal felkapja a fejét.
 - Jól érzed magad?
Szól át fennhangon a terem túloldalára. Ha baj van, természetesen közbelép, de csak azért, mert valami félrenyelt, nem fog egyből odarohanni.
Egy manó érkezik az asztalához, tojásfejét a tálat egyensúlyozva a gőzölgő fogással, egy másik az italt, harmadik az evőeszközöket hozza, hogy lepakolják elé. Ezt azért meg tudná szokni, bármennyire sem szereti ezeket a házi manókat.
 - Máskor azért ajánlanám a hivatalos vacsorát.
Szól ismét a terem másik végében kuksoló lányhoz. Az ő régi iskolájában tilos volt, hogy a hivatalos étkezéseken kívül egyenek, ez így inkább egyfajta reflex nála, mint valódi figyelmeztetés.

Dwayne Warren

- Igen, jól... - válaszoltam sietve, talán túl gyorsan is a feltett kérdésre, miközben próbáltam elérni, hogy ne szúrjon a torkom. Remek, ennél jobban fel se hívhattam volna magamra a figyelmet. Ügyes vagy Lyra, felettébb ügyes.
Miközben figyeltem és folytattam az evést a férfi is megkapta a vacsoráját, úgyhogy kezdtem lassan megnyugodni. Nem vagyok normális, hogy ennyire megijedtem, igazán lehetne több eszem is ennél... Azonban alig sikerült elkalandoznia a gondolataimnak a jövevényről, az újból hozzám szólt.
Felkaptam a fejem a hangra, és bólintottam egyet.
- Rendben.
Nem volt szokásom ilyen csöndben beletörődni dolgokba, de komolyan, ha ezen múlik a nyugalmam, akkor tényleg fent fogok enni. Különben is, örülök, hogy végre múlik a méreg rossz hatása, és nem vagyok rosszul minden falattól.
Ennek ellenére a helyzetet jónak találtam arra, hogy megtudjam, hogy mit is keres itt valójában ez az ember.
- Ön esetleg... egy új tanár? - kérdeztem végre egészen felemelve a fejem, a férfire nézve. Volt, hogy minisztériumi dolgozók órákat tartottak nekünk, és ilyenkor az új év előtt könnyen lehet, hogy egy ilyen emberbe futottam bele. Talán jobb már most tisztázni.

Lyra Castle

Finnyásnak hathat, ahogyan a tányérjára öntött párolt borsót és burgonyapürét kavargatja, pedig nem volt ez mindig így. Vidéki gyerekként mindent megevett ő, amit elé tettek, az új és felettébb irritáló szokását a pár hónappal ezelőtti mérgezéses incidens alakította ki benne. Addig idiótának nézte az idősebb, tapasztalt aurorokat, akik minden alkalommal ellenőrizték az ételt, azonban kellemetlen ispotályban töltött hét után már nem tűnik annyira ostoba ötletnek. Mindenesetre ezt a vacsorát látványra legalább is teljesen méregmentesnek ítéli. Már csak az ízével van némi problémája.
 - Aurorkiképző.
Válaszol könnyedén. Kifejezetten közlékeny hangulatban van, talán, mivel ma még nem beszélt senki mással. De hát van ez így, ha az ember egy olyan idegen országba keveredik, ahol a helyiekkel nem igazán érteti meg magát.

Dwayne Warren

A választ hallva kedvem lett volna belefejelni a tányéromba. Aurorkiképző. Hát ennél jobb ember keresve sem ülhetett volna be ide, ez igazán remek. Azonban mivel szinte nem is foglalkozott velem, már nem féltem attól, hogy utánam kutat, ami rendkívül pozitív fordulat volt számomra, ráadásul azt is megmagyarázta, hogy miért nézegeti az ételt, mielőtt megenné. Paranoia, teljesen ismerős, Seren mellett jócskán ragadt rám belőle.
Egy darabig azon méláztam, hogy micsoda fordulat volt az így hirtelen számomra, hogy végül mégsem auror szakra mentem, annak ellenére, hogy Seren tökéletesen felkészített rá, ráadásul az utóbbi egy évben az SVK tanórák zömét is én tartottam, amíg ő távol volt. Persze tisztában voltam vele, hogy az aurorság innen még sok-sok kilométerre volt. Egy kicsit azért sajnáltam, hogy végül nem tartottam ki a szándékom mellett, de nem kenyerem a rablóból pandúr módi.
Viszont hogy lehet a legjobban védekezni? Úgy, ha megismerjük az ellenséget. Ezt pedig úgy tehettem meg most, hogy beszélgetni próbáltam.
- Mondja csak, az óráit csak a leendő aurortanoncok látogathatják? - kíváncsiskodtam végül, jobb ötletem nem lévén. Ráadásul, ha ereklyekutató is leszek, attól még akadhat olyasmi az aurorok óráin, ami hasznos lenne számomra. - Nem baj, ha közelebb ülök? Kényelmetlen kiabálni - mondtam aztán, felszedve a földről a szatyrot, és ha engedték, akkor valamivel közelebb ültem le.

Lyra Castle

Nyugodtan lát neki a stake-nek tehát. Mindig olyasmit rendel, ami az otthonára emlékezteti, esze ágában sincs valami olyasmivel próbálkozni, amit nem ismer.
 - Persze, gyere.
Felel, udvariasságból (amit Isten tudja, hol vertek belé) ki is húzza a mellette lévő széket. Ő sem szeretne így kiabálni, különben se nem harap, se nem szenved kóros antiszociálisságban.
 - Némelyiket igen. A különfoglalkozásokat nem. De más miért is szenvedné végig?
Teszi föl a teljesen költői kérdést. Amikor ő diák volt, meg sem fordult volna a fejében egyszer sem, hogy olyan órán vegyen részt, amihez semmi köze. Plusz foglalkozás, plusz kötelesség, ugyan már.

Dwayne Warren

Leültem hát a férfi mellé, egy mosollyal megköszönve, hogy a széket is kihúzta, aztán a szatyor újból a földön landolt, én pedig vártam a választ, ami csakhamar meg is érkezett. Persze jogos volt a kérdés, miért is akarna valaki plusz órákat is bevállalni a sajátjai mellé? Azonban még ha költői is volt a kérdés, akkor is volt rá egy tökéletes válaszom.
- Ereklyekutatónak fogok tanulni jövő évtől, azonban mellé átoktöréssel is foglalkozni akarok. Serent, vagyis Weaver profot már megkértem, hogy ebben segítsen - helyesbítettem, hátha nem ismerik még egymást. - Azonban ha az ember terepre akar menni, akkor úgy vélem, vannak olyan dolgok, amiket nem biztos, hogy tanítanak az ereklyekutatóknak, de hasznosak lennének, és lehetséges, hogy van ilyesmi az aurorképzésben is - fejtettem ki az álláspontom, miközben a férfi reakcióit figyeltem. Így közelről mást mutatott az arca, nem láttam ellenségesnek, de biztos voltam benne, hogy éles a szeme, és kiszúrja a gyanús dolgokat. Korántsem voltam benne biztos, hogy valóban szándékomban áll-e valaha is betenni a lábam egy auroroknak szóló tanórára, de beszéltetni szerettem volna, hogy rájöjjek, miféle ember ő. Mondja bárki, hogy túlzottan óvatos vagyok, de még ha a hatóságok nem is tudnak a gyilkosságról, koránt sem biztos, hogy ez így is marad, hiszen mit tudhatom én, hogy Iwan nem akar-e újra ellenemre tenni? Márpedig most közel és távol ez a férfi volt az egyetlen auror.

Két kis áldozat

Lyra Castle

Még a végén kíváncsi lesz, ki az a Seren. Hallotta ezt párszor, minden bizonnyal be is mutatták neki, de nem igazán érdekelte a dolog. Valószínűleg azért, mert SVK-t tanít - ez ugyanis olyan tantárgy, amit, érdekes, de Auror létére az iskolában teljesen feleslegesnek tart. Össze-vissza oktatnak mindent, semmi koncepció, semmi értelme. Ha párbajozást tanítanak, az legyen Párbajtan. Ha veszélyes lényekről, SVK. Egy ilyen katyvasz csak összezavarja a gyerekeket.
 - Akkor biztosan lenne valami, ami hasznodra válik - bólint, miután végighallgatta a lány beszámolóját - Szóval sírrablónak tanulsz. Oda nem árt néhány ütősebb átok és rontás.
Ez végtére is mindent elmond arról, mit gondol a történelemről és az értékekről, amiket képez. Talán múzeumban sem járt sosem. Az ereklyéknek legfeljebb akkor van hasznuk, ha varázserővel bírnak, illetve, ha el lehet adni őket. Különben nem sok.

Dwayne Warren

Miközben beszéltem, jött a manó az üres tányéromért, amit oda is nyújtottam neki, aztán a felelet közben újra a férfire néztem. Beletelt pár másodpercbe, mire feldolgoztam, hogy épp le lettem sírrablózva, de a pislogás után akaratlanul is felnevettem.
- Na igen, ez a szó igen jól összefoglalja a tanulmányaim célját - jegyeztem meg, aztán igyekeztem moderálni az arcom, hogy abbahagyjam a vigyorgást. - Bár őszinte leszek, nem a szervezett része vonz.
Ez nagyjából azt akarta jelenteni, hogy nem fogok régésznek menni, és nem fogok csapatban dolgozni, mert arra röviden és egyszerűen: nem vagyok képes. Tulajdonképpen valahol ez a szak csak afféle mentőöv volt számomra, mivel nem tudtam, hogy mit kezdjek magammal az után, hogy eldöntöttem, hogy nem leszek auror. Hát igen, akkor menjünk arra, ahol a képességeim ki tudom használni, de nem kötelező a hivatalokkal együtt működni, és pláne nem kell senkit sem üldözni. Ez volt a legfőbb érv.
- Egyébként én Lyra Castle vagyok - nyújtottam kezet, hogy az illendőségnek is adjak némi helyet. Egy kastélyban összezárva úgyis könnyen megtudhatta volna a nevem és én is az övét, ha egyszer úgy hozza az élet, szóval akár most is meg lehet ezt ejteni.

Lyra Castle

Kissé elmosolyodik ő is. Becsülendő, hogy a lány nem kezdett el majrézni, amiért így degradálta a szent hivatását. Bár, valahogy úgy sejti, nem is tartja annyira szentnek ezt.
 - Megértem. Engem sem a szervezett vonzott, de abból nem lehet megélni, hogy konzervdobozokra lövöldözök az erdőben.
Íme, ennyi Dwayne nagy története. Nincs különösebb tragédia vagy fordulat, ami miatt bosszút esküdött volna, hogy aurornak áll. Mindössze ez az, amiben jó: élő pajzsként vagy fegyverként funkcionálni. Mivel pedig a családja sem különösen nagy múltú, neki pedig sem felesége, sem hivatalos gyermeke nincs, a szerveknek különösen jól is jött: teljes mértékben feláldozható.
 - Dwayne Warren. Auror és jelenleg tanár.
Viszonozza a kézfogást egészen derűsen.

Dwayne Warren

- Hát igen, ebben is van valami - bólogattam szórakozottan. - Igazából az is lehet, hogy végül valahol egészen máshol kötök majd ki.
Sok lehetőségem volt, hiszen a jegyeim jók voltak, és sokféle dologhoz értettem, ráadásul a melodimágiám még egy löketet adott a dolognak. Igazából bármi lehettem volna, aminek nincs nagy köze az emberekhez és a kommunikációhoz.
- Nagyon örülök - mosolyodtam el a bemutatkozás után, bár még ha szimpatikusnak is találtam a tanárt, odabent mélyen azért még mindig ott világított a félelem és a gyanakvás egy szikrája. Valójában talán épp ebben láttam a férfi legnagyobb veszélyét. Ugyan elsőre riasztó, de mégis valahogy képes volt majdnem elaltatni a figyelmem, márpedig ha ennek az ismerkedésnek most tétje lenne, akkor pórul is járnék. Talán nem szép tőlem ez a lavírozás, de valahogy nekem is túl kell élnem, és nem vagyok egy naiv kislány, aki nem látja meg, ha valaki egyszer még ellenség lehet.
Noha reméltem, hogy nem lesz az.
- Látom önnek sem jön be a magyar konyha - jegyeztem aztán meg a tányérjára pillantva. - Én az első hetem a gyengélkedőn töltöttem - idéztem fel ideérkezésem emlékét. Ugyan voltak időszakok, amiket idehaza éltem előtte is, de akkor már olyan régen Londonban voltam, hogy a visszaérkezésem után a gyomrom felmondta a szolgálatot.

Lyra Castle

 - Ilyenkor még úgysem tudhatod.
Vonja meg a vállát. A kelleténél kissé agresszívabban vágja fel a húst, melynek következményeként pár borsószem pattogva gurul szét az asztalon. A mozdulatain, a vonásain látszik, hogy nem olyan közegben nőtt fel, ahol bárki sokat adott volna a külsőségekre vagy a viselkedésre.
Szórakozottan nézi végig, ahogy egy manó kétségbeesetten siet, hogy eltakarítsa az imént előidézett szemetet. Milyen kis hasznos állatok.
 - Nem kockáztatok. Különben... ez olyan, mint otthon. Más pedig úgysem érdekel.
Lerí róla az amerikai öntudat. Talán túlságosan is, inkább egyfajta arrogáns mániának is lehetne nevezni, ahogy szeretett hazájához viszonyul. Ami onnan származik, szent, ami rajta kívül, legfeljebb puszta utánzat, bóvli vacak lehet. Talán ez a legfőbb oka, hogy nem tud és nem is próbál ebbe a közegbe beilleszkedni.

Dwayne Warren

Az étel kapcsán érkező válaszból újabb következtetést vontam le - a férfi nem szívesen van itt. Mondjuk valahol meg tudtam érteni, hiszen aurorként valószínűleg nem az minden vágya, hogy gyerekeket pesztráljon, mikor ennél sokkal érdekesebb és élvezetesebb feladatokat is elláthatott volna, ráadásul otthon, nem pedig egy idegen ország földjén.
- Na igen, még jó, hogy itt mindent megfőznek... - feleltem kissé elkalandozva, aztán úgy döntöttem, hogy elég is lesz mára az ismerkedésből, jobb, ha elhúzom a csíkot, mielőtt véletlenül valami gyanúsat kotyogok ki. Azért milyen ironikus az élet, a tanár nem tudhatja, hogy épp egy köztörvényes bűnöző mellett vacsorázik. Na nem mintha büszke lettem volna a címre, sokkal jobban éreztem volna magam, ha nem kell ilyesmikkel törődnöm. De kellett.
- Nos, engem várnak, úgyhogy megyek is - álltam fel aztán az asztaltól, felkapva a többiek leendő vacsoráját. - További jó étvágyat, és a viszont látásra! - köszöntem el egy halvány mosollyal, és elindultam, hogy a lehető legrövidebb úton lejussak az üvegházba. Ez a találkozás azért egy kissé felzaklatott, jó lesz a békés zöldségek között ücsörögni, míg a többieket hallgatom.

Évnyitó/Évzáró

Elérkezett hát ez a nap is, egy újabb tanév végét készül megünnepeli a mágustanoda, és ha már ilyen szépen összegyűltek a tanárok és diákok, akkor egyben megkezdődik az új tanév is. A házak felett zászlók jelzik, melyik házhoz is tartoznak az ott ülő diákok, a tanári asztal mögött elterülő kék és bronz zászlón pedig békésen szemlélődik egy szfinx, hiszen idén a Levita nyerte el a házkupát. A vacsora finom illatai még nem érték el a nagytermet, a manók igyekeznek minél tovább húzni a dolgot, hogy az igazgató úr beszédét ne az evőeszközök csörömpölése zavarja meg. A behömpölygő diákokkal érkeznek a tanárok is, akik lassan elfoglalják a helyüket és az igazgató érkezéséig halk beszélgetéseket folytatnak egymással.    

Játékidő: 2013. március 22 - 2013. április 5.

Tanévzáró/tanévnyitó

Zsolti
Nőnapi zárás

* Nem hitte volna, hogy lesz még bármi, ami ennyire fel fogja lelkesíteni, mint ez a mai nőnap dolog. Az ilyen dolgok általában lelombozzák, szíve szerint ki sem mozdulna az ágyából és csak olvasgatna, meg langyos kakaót majszolgatna keksszel egész álló nap. Ő amúgy is köszöni, nagyon jól elvan egyedül, sőt mondhatjuk, hogy irritálja az emberi társaság, főleg ha az némi butasággal is párosul. Ám most a klubhelyiségben hallottak nagyon felbirizgálták a fantáziáját, így ennek hála meghozta amazon döntést , miszerint ma közösségi programot tart.  A nagyteremben sok nőtársa mászkált virággal a kezében, részben valószínűleg a jó öreg Zsolti közbenjárásának hála. Az óriási csarnokban szétpillantva egyetlen legényt sem lát még a vidéken, aki megtenné ezt a gesztus a nőtársaiért. A srác meglepően kedvesen fogadja a szőkeséget, ahhoz képest, hogy a múltkor megszabadította a felsőruházatától, és nem épp kedves dolgokat mondott rá meg arra a Ronra. * - Ja, a miénk... hurrá! * Feleli némi iróniával a hangjában, picit szem forgatva. Még mindig nincs kedve ezekhez az anyagi haszonhajtásra létrejött ünnepnapokhoz. A kereskedők drágábban kínálják a portékáikat, a virág és a csokoládé ára is emelkedésnek indul. Olyan ez, mint az anyák napja, meg a ballagás a muglinál. Zsolt egyre meglepőbben viselkedik. Ha belé fele annyira kötöttek volna, mint amennyire azon az este ő kötött a kék fiúba, akkor bizony halálnak halálával halna az illető, nem még efféle baráti hangnemben csevegne vele.* - Áh, oké. Kösz. *Válaszolja szűkszavúan, inkább nem hozza fel a dolgokat. A kviddics meccsen majd a fiú fogja védeni, érdemes feszültségmentessé tenni a viszonyukat, ha nem akar Winnetunál kikötni. A férfi biztosan pikkel rájuk, amiért viccelődtek rajta, ráadásul Adri is életében először volt annyira szőke, hogy magát buktatta le. Goldman sem volt rest, egyből az új pszichológushoz küldte, pár nap múlva fogadta is.* - Rosszban vagy? Én melyik kategóriába esem? * Kapja fel a fejét a fiú mondandójára, miközben nagy kék szemekkel figyeli annak minden reakcióját. Tényleg különös teremtés a Levitás, majd kikérdezi róla a bátyját. Hogy lehet, valaki egyszeriben ilyen érzelmes, és olyan agresszív, mint amilyen a múltkori eset alkalmával volt? * - Balcsi? Bele is mersz menni? * Kérdi némileg célozgatva a srácnak. Ha elég bátor, akkor biztos meg mer mártózni a még hideg tóban. Ha ő is menne, egészen biztosam cukkolná, hogy tegye meg. Ha olyan jól rá tudja venni, mint a bunyóra, akkor cudar nagy mókában lenne része. Ő is finoman elmosolyodik, amikor a fiú elneveti magát. Könnyen azt lehetne hinni, hogy viccesnek találja, amit az előbb mondott az évfolyamtársa, pedig csak azt képzelte el, ahogy az visítva menekül ki a néhány fokos vízből. A vigyor hamar lelohad a képéről, amikor Zsolti összefröcsköli a kólával. Kezeivel a föld felé suhint egyet, miközben morog egyet. Nem lehet igaz, hogy a fiú nem tud kinyitni egy szénsavas üdítőt! A muglik között nőtt fel, tudhatná a helyes technikát.* - Ó, hogy a… fokozatosan engedd ki a szénsavat… * Akad ki még mindig erős morcossággal a hangjában. A végén még motyogott valamit, amit a fiú nem érthetett, de talán jobban is járt így. Átveszi a kólát, durcás pillantások kíséretében.* - Ki kell neki, megyek… megoldom. *Folytatja még mindig szikrákat szóró tekintettel. Nagy levegő kicsi szőke, ő fog megvédeni a gurkóktól, nem szabad ledarálni.  A rózsát bólintva elfogadja, a fiú amúgy sem számíthatott volna tőle nagy puszikra meg ölelésekre, de így pláne nem kap. Összefogja a virágot meg a flaskáját, s neheztelő arckifejezéssel a képén biccentve elköszön, majd sietősen eltűnik, hogy minél hamarabb átcserélje a pecsétes gúnyáját.*

Hát megtörtént. Vagy két napja agyal a dolgon, még egy üveg borral is megosztotta aggályait, de nem volt valami beszédes, így a fejfájáson kívül nem hagyott benne semmi maradandót. A délelőttöt szenvedéssel, és a ruhái módszeres A pontból B pontba való dobálásával töltötte, menet közben megállapítva, hogy nincs egy rongya se, amit fel tudna venni. Végül aztán döntött, egy olyan darab mellett, ami a legmesszebb áll tőle. Egy virágokkal teleszórt fehér ruhácskát, fehér boleróval, és cipővel. Hozzá egy virágos táskát választva, amit talán tizenéves korában használt utoljára, de sejtette, hogy valamire még jó lesz. A smink maga, melyet felkent teljesen átlagos, mégis ennyi időt talán régen töltött tükör előtt, és még a fésülködésig el sem jutott.
- Hát remek. Ennél szánalmasabban nem is festhetnél. Gratulálok.
Morogva pillant az órára. Csekély egy óra alatt sikerült alapozni, kihúzni a szemét, spirált és szájfényt felkenni. Tényleg nagyon kétségbe lehet esve a találkozást illetően. Mindenesetre nem akar tovább várni, gyorsan megfésülködik, majd lecsapva szegény ártatlan fésűt elindul, hogy túlessen az első sokkon, amit okozni fog. Ő már tudott róla, már túl van a sokkolódáson, szóval már csak a férfinek kell hasonlóan eljárni, és minden mehet tovább a saját kerékvágásában.
Eltelik újabb fél óra, ami alatt az ajtóval szemközti ablakpárkányon ült, mint egy elmélkedő diák, akinek éppen nincs jobb dolga, mint ülni egy ablakpárkányon, majd nagy levegőt véve leugrott, és végre eljutott odáig, hogy bekopogjon. Nem célszerű, hogy belőle még egyszer menyasszony legyen, mert azt a várakozást, amit ez a nő tud okozni, egy férfi sem érdemli. Már csak az kell, hogy az ajtó túlsó végén legyen is valaki, mondjuk a férfi, aki fogadja. Lehet be kellett volna jelentkezni, de akkor oda a meglepetés.
- Gyerünk Dwayne, nyiss ajtót, gyerünk, gyerünk. Még egyszer nem lesz ennyi bátorságom.
 

Ha a nő nem töltött volna el ennyi időt készülődéssel, akkor valószínűleg nem találná itt. Délelőtt egyéb, az iskolánál fontosabb elfoglaltságai voltak, csak délutánra ért vissza, hogy foglalkozzon valami olyannal, amihez minimális kedve sincs: tanterv.
Az elődje, Várnai Zétény itt hagyta neki az órái vázlatát és minden eszközt, amire szüksége lehet, neki lényegében annyi a dolga, hogy saját szájízéhez mérten alakítson rajta. Még sincs ínyére egyáltalán ez a papírmunka.
A kihúzott kanapén fekszik, körülötte szétdobált papírok és könyvek tengere, összeráncolt szemöldökkel, fekve körmöl épp, amikor kopognak. Kissé lejjebb engedi a papírt, csodálkozva fordítja tekintetét az ajtó felé. Két napja került ki az ajtóra a neve, nem hitte volna, hogy valaki már most megtalálja a problémáival. Bár tény, nem az első eset lenne - szinte meglepő, milyen népszerűségnek örvend ez az új tantárgy.
Egykedvűen kászálódik fel, a jegyzetet visszadobja a kanapéra, kissé kinyújtóztatja a tagjait, mielőtt az ajtóhoz lép. Megpróbálja majd a legrövidebbre fogni a beszélgetést, neki elvégre halaszthatatlan dolgai vannak.
Épp csak annyira nyitja az ajtót, hogy ő maga kilásson, de a jövevény lehetőleg ne szembesüljön a mögötte elterülő rendetlenséggel.
 - 'sup.

Évnyitó / Évzáró

Összébb húzza a szemöldökét, pár pillanat kell, mire felismeri. Évek óta nem találkozott vele, semmilyen módon nem tartották a kapcsolatot és egyáltalán - addig is hellyel-közzel ismerték egymást. A név azonban végleg igazolja sötét sejtését, így egy apró bólintással viszonozza a köszönést.
 - Ühümm... jahm... gyere be.
Kissé elhúzza a száját, a tekintete egy ideig a nő arcát fürkészi, végül tovasiklik a sugdolózó portrékra. Hamar felméri, hogy, bár nemigen engedne be bárkit az irodájába, mégsem kellene a folyosón beszélniük.
Számított rá, hogy Zója fel fogja keresni, az elődje figyelmeztette erre. Alapvetően elkerülné, amennyire lehet, de helyzete abból a szempontból, nos, kínos, hogy ezt nem teheti meg. Az iskolapszichológus munkájára ugyanis, tantárgyából adódóan szüksége van. A látogatás tehát elkerülhetetlen.
Félreáll, hagyja, hogy a nő belépjen mellette. Utoljára szétnéz a folyosón, a portrék felé a véleményét egy nemzetközi kézjellel fejezi ki, majd becsukja az ajtót. Aztán fordul a nő felé.
 - A szakvélemények miatt, igaz?

Tanévzáró/Tanévnyitó

Változnak az idők. Kicsit idegesen érkeztem a tanévnyitóra, és nem azért, mert annyira izgultam volna az eredmények miatt, hanem azért, mert ez volt az első hivatalos megjelenésem rellonosként. Zöld nyakkendő, rellon jelvényes talár - valójában kifejezetten jól éreztem magam benne, de ahogy közeledtem a nagyterem felé, kicsit aggódva tekintgettem körbe. Csak remélni mertem, hogy lesznek olyan belátók a zöldek, hogy nem akarnak majd meglincselni. De különben is, én mától már mestertanonc vagyok, nincs is közük hozzám! Félni persze nem féltem, ismertem én őket egytől egyig, majdnem egy évig tanítottam is őket, amíg Seren nem volt itthon, sőt, a Rellon-táborban felügyeltem is rájuk, de talán épp ez volt a problémám. Kicsit ciki csak egy diák lenni köztük, na!
Mikor beértem a terembe, szétnéztem, és a rellon asztala felé indultam. Kétségtelen, nem voltam feltűnésmentes, mert egészen az végéig lejtettem mellette, közel a tanári asztalhoz, hogy legalább közel legyen pár barát. Azt nem tudtam, hogy Noel vagy Oph is eljön-e a tanévnyitóra, gondolom volt nekik bajuk elég, de ha igen, akkor majd idehívom őket is, elvégre mi az, amit csak kevés diák tud? Hogy a tanárok legkevésbé az első padban ülőkre figyelnek. Nos, ez érvényes az ünnepélyekre is.
Ez volt az első alkalom, hogy nagyobb tömegbe jöttem, mióta visszaértem a kastélyba, de nem sokkolt annyira, mint amennyire hittem, hogy fog. Igazából jó is volt kicsit eltűnni a többiek között, nem gondolni rá, hogy mi történt. Ez csak egy átlagos nap volt, és kész.
Miután kényelmesen elhelyezkedtem, unaloműzőként a többieket kezdtem figyelni. Ott volt Yar, aki ezek szerint legalább idén nem akart nagy felhajtással berobbanni ide, meg az az undok srác a párbajszakkörről. Most is úgy nézett ki, mint akit majd szétvet az önbizalom. Remek.
Aztán míg vártam, hogy olyasvalaki is feltűnjön, akivel szót tudok érteni, öntöttem magamnak egy pohár vizet, és elkezdtem azt kortyolgatni.

Az ajtóban marad. Összefonja a karjait, bár a nő leül, ő nem követi a példáját. Ez a gesztus többnyire tudatosítani szokta a vendégekben, hogy a házigazda nem számít részükről hosszú látogatásra.
Majdcsak a nő is rájön, hogy bár Dwayne évekkel ezelőtt elásta a csatabárdot, lehetőleg minél kevesebb időt töltene el vele. Illetve a témával, amitől tart, hogy szóba kerülhet.
 - Valahogy úgy. Szeretném, ha beszélnél az összes diákommal. Tudni akarom, melyikükre kell jobban odafigyelni. Engem nem érdekel, hogy milyen sérüléseik voltak, vagy ilyenen... csak annyi, hogy megbízhatóak-e. Hogy elvesztik-e a fejüket. Megoldható?
Eddig az ajtónak támaszkodott, most ellöki magát onnan, hogy az asztalához sétáljon. A fiókból egy halom papírt keres elő, az asztal lapjára pakolja. Egy bizonyos nyomtatványt keres, bár ebben a rendetlenségben egyáltalán nem biztos, hogy megtalálja.
 - Megvannak a szempontok. Csak ki kell tölteni... íme.
A halomból végül kihúz egy sűrűn nyomtatott, apró betűs lapot, az alján a Mágiaügyi Minisztérium jól látható, jellegzetes címerével. Felületesen átfutja, majd az asztalt megkerülve átnyújtja a nőnek.
 - Nem én találtam ki. Felsőbb utasítás.