Ronald Little-Leah

 Rohantam majdnem elestem a nagy sietségbe, hogy le ne késsek egy fontos találkozót. A Boglyas téren találkozom az egyik barátommal, Ronald Little-Leah-val. Reméltem nem várakoztattam meg. Mikor odaértem lihegve így szóltam:
 - Szia! Remélem nem vártál itt már rég óta.
Elindultum a téren, üres pad után kutatva. Meg is láttam egy fa árnyéka alatt. Oda mentem, és leültem. Belekezdtem a mondandómba:
 - Szeretném meg kérdezni, hogy lenne-e kedved majd velem lógni a szünetekben. Te vagy itt az egyetlen barátom és örülnék ha veled legalább beszélgethetnék. - ránéztem, hogy vajon mit gondolhat. Én mosolyogva folytattam:
 - Ja most jut eszembe, hogy haladsz a vizsgákra való tanulással? - kérdeztem.    Szerettem volna egy meg értő barátot, és ezt benne megtaláltam. Jó volt olyan emberrel lenni, aki tényleg megért mindenben.
 Aztán így szóltam:
 - Meddig maradsz?  

Ronald

 - Hát elmehetnénk a Pillangó-varázs étterem és Teaházba. - ránéztem, és vártam válaszát. - Otthonos és itt farkasordító hideg van. Odabenn meg mindig fűtenek, és ott ihatunk egy finom vaníliás teát, ha szereted. - elmosolyodtam, és folytattam tovább:
 - Ja és én se megyek haza a szünetre. A családom elutazik, Párizsba. Nincs kedvem elmenni, mert ott nagy a nyüzsgés. Itt pedig kevesen vagyunk a szünetben. - rá néztem, várva reakcióját. - Úgy gondoltam rendezek egy kis bulit, majd valahol itt Bogolyfalván. Még nem döntöttem el hogy hol, de azt reméltem, hogy te majd segítesz a szervezésben. Ugye? - és kérdőn néztem rá. Szerettem volna, ha nem csak egyedül én dolgoznék a projekten, így azt gondoltam segítséget kérek a legjobb barátomtól.
 - Mi lenne, ha mondjuk a Czukorvarázs Cukrászdában rendeznénk? - ránéztem várva válaszát. - Ott azért jó mert sok a hely. Egyet értesz? - megfigyelve arcát, hogy mint gondol a témáról. Elkezdett esni az eső. Mindenki elkezdett rohanni a legközelebbi épülethez. Én így szóltam:
 - Még szerencse, hogy készültem. - és a táskámból egy esernyőt húztam elő. Kinyitottam, és folytattam ott ahol abba hagytam.
 - Na, akkor jó lenne, ha segítenél összeállítani a meghívottak listáját. Meghívhatod a barátaidat és én is a barátaimat, meg persze aki jönni akar. Na, mit szólsz? - megszemléltem arcát és vártam.

Ronald Little-Leah

 Odamentem ahhoz az asztalhoz ahova Ronald vezetett. Ott leültem.
 - Ja, Ron én vaníliás teát kérnék, ha lehet. - erre el is mosolyodtam.
Jó egy ilyen kedves barát közelében lenni.
 - Szerintem vasárnap tartsuk a bulit. Tudod, én nem szeretem a nyüzsgést. Szombaton túl sokan vannak. Ezért jobbnak látom, ha vasárnap rendeznénk  a partit. - mikor befejeztem ránéztem és vártam. Megkóstoltam a teámat. Pont, ahogy én szeretem. Olyan finom édeskés íze volt. Megmagyarázhatatlan mire hasonlít, pont ahogy szeretem. Nem tudom ki készítette vagy ki kérte így, de nagyon finom volt.
 - Jó ötlet volt ide jönni. Egyet értesz? - kérdeztem tőle. Azt mondta szeret itt lenni. Tényleg nagyon otthonos és jó teát is készítenek. Ja és jó meleg is van.
 - Na, akkor van, ötleted kit hívjunk meg? Jó lenne tudni, hogy hogy készüljünk. Nem gondolom, hogy csak tervek nélkül bele kéne vágni egy ilyen buliba, ahol rengeteg ember lesz. Jobb, ha előbb meg beszéljük, ki akar jönni és ki nem. Én így vélekedek. - mikor befejeztem elkezdtem gondolkodni a meghívottak nevein. -  Vagy akár meg is hívhatnánk az összes itt maradt diákot, így senki nem marad ki és nem lesz sértődés. Te mit gondolsz? - ránéztem és vártam a válaszát. - A buli jó ötlet de hogy csak a barátainkat hívjuk meg az már  nem mi van ha más is akar jönni mi meg nem hagyjuk. - tényleg milyen rossz lenne csak egy maréknyi emberrel bulizni az nem is buli.

Maia Norwood

 Elindultam a cukrászda felé. A kastélyban épp egy vizsgán voltam túl. Úgy gondoltam elmegyek megenni egy sütit a barátnőmmel Maiával. Oda érve ígyszóltam:
 - Szia! de jó hogy eljöttél. Már tök uncsi volt ott ülni bezárva egy szobába. Ott egyedül hátborzongató. Szörnyű. - mikor befejeztem, beléptem a cukrászda ajtaján. Szép és otthonos volt. Jó érzés ott lenni. - De otthonos. Te már voltál itt? - és kérdőn rámeredtem. Leültem a legközelebbi asztalhoz és nyugodtan vártam a pincérre. Amíg várakoztam rendesen körülnéztem hova is jöttem, hisz itt még életemben soha sem voltam. Eközben a pincérnő is megérkezett.
 - Jó napot! Én egy citromos tortát kérnék. - kértem mosolyogva. Mikor visszaért a pulthoz rögtön egy citromos torta után kutatott. Én örültem, mert ilyen kiszolgálást sem kap az ember minden nap. Vissza fordultam Maiához.
 - Hogy érzed magad? Jól vagy? A családodról tudnál nekem mesélni? De ha nem akarsz akkor nem kell. - én erre bisztatóan rámosolyogtam. Szerettem az emberek társaságát. Na jó csak akkor ha nincs óriási tömeg. Azt az egyet nem szeretem. Jé már vissza is ért a pincérnő?
 - Ó, köszönöm. - mondtam.
 - Semmiség. - és indult tovább a dolgára.
 - Ez aztán a gyors kiszolgálás. Te kérsz valamit? - kérdeztem.

Maia

 Megkóstoltam a tortát és meg állapításom szerint igen finom. Nem túl citromos de nem is túl cukros. Pont ahogy szeretem.
 - Én jól vagyok. Na és te haza mész szünetre? Az egyik barátommal azt tervezzük, bulit szervezünk itt azoknak akik itt maradnak és szeretnének jönni. Itt szerveznénk. Te mit gondolsz erről? - kérdeztem. Vártam egy kicsit majd át tereltem a szót valami másra.
 - Neked hogy tetszik ez a hely? Szerintem nagyon szép. Jó itt. Otthonos, de nincs túl lihegve. - mondtam neki. Most nem csak szófosásom volt, mint ahogy az általános iskolai tanárom mondta, hanem érdekes dolgokról beszéltünk és minden olyan hétköznapi volt.
 - Milyenek voltak a vizsgáid és hogy sikerültek? Jó tudni hogy az ember barátja hogy tanul. Nekem legalábbis. - erre elmosolyodtam. Lehet hogy még segíteni is tudok. Jó volt itt minden olyan ... olyan ... tökéletes volt. Azt kívánom bár soha véget nem érne ez a beszélgetés! Maia nagyon kedves volt.
 - Neked ki a kedvenc tanárod? Ezt még meg se kérdeztem. - vártam a válaszát majd tovább beszéltem. - Nekem a Fédra tanárnő. Ő a jóslástan tanár. - mondtam kicsit halkabban nehogy valaki meg hallja. - Nagyon jó tanár. Nagyon figyelmes és a kérdéseidre szívesen válaszol. - és vártam hogy ő mit gondol erről.

Ron

 - Jó majd még gondolkodunk neveken de már akkorákat ásítasz, hogy egy ház is bele férne a szádba. Menj haza lefeküdni. Én is vissza megyek mert már fáradok. - szintén nagyokat ásítottam. - Jobb ha vissza megyünk a kastélyba mert a végén még itt fogunk elaludni. - elmosolyodtam. Leültem és beszélni kezdtem.
 - Na akkor meghívhatjuk Maryt és Maiát. Vele szoktam még beszélgetni. - elgondolkodtam még ki jöhetne el. Ekkor eszembe jutott. - Van egy barátnőm Lazly Jassy, meg még Emily is jöhet. Az egyik Eridonos társad. - és tovább gondolkodtam, de már annyira fáradt voltam, hogy már a szemhéjam is lecsukódni kívánkozott. - Na mindegy. Jó éjt! Majd holnap beszélünk. - felálltam és elindultam az ajtó felé. Kiléptem és nagyot szippantottam a levegőből. Sietve elindultam a kastély felé. Már sötét volt.

Varga Dávid  

  Óvatosan kilopóztam a szobámból, úgy hogy senki ne vegyen észre. Körülnéztem, és elindultam. Amint elértem a folyosó végét, újra körül pillantottam, tanárt keresve. Ennek hiányban magabiztosan tovább indultam. A sok bolyongás közben véletlenül bementem a konyhába. Gyorsan elslisszoltam, attól félve hogy valaki meglát. Ezután két emeletet végigfutottam. Így értem el A "Fecsegő Dámák" freskójának folyosójára. Körültekintettem, nem lát-e senki, és óvatosan elindultam a folyosón. Minden páncél mögé benéztem. Az egyik páncél előtt hirtelen hátraugrottam. Majdnem felborítottam az egész páncélsort. Ott egy fiú aludt. Már azt hittem, az egyik gondnok vagy tanár, aki az este mászkáló diákok keresése közben kicsit elszunyókált. Ám nem. Egy rellonos fiú volt. A jelvényéről ismertem fel. Oda lopakodtam mellé, és ébresztgetni kezdtem.
  - Hahó ébresztő! Bármikor ránk találhatnak. Ébresztő! - suttogtam a fülébe, és lágyan megráztam. - Ugye nem akarod, hogy én vigyelek vissza a hálókörletbe? - azzal utoljára megráztam. Felálltam és elindultam tovább éjszakai körutamra. Ekkor suttogást és zörgést hallottam. Megtorpantam, és megfordultam.

Dávid

 - Semmi baj! - súgtam neki mosolyogva. - Azért álltam meg, mert meghallottam a dámák beszélgetését - azzal kinéztem nem jön-e tanár, aki az éjszaka mászkáló gyerekeket kutatja. Nem jött senki. Síri csend. - Mi a neved? - kérdeztem, és kezet nyújtottam neki. - Az én nevem Vanília Perwinkle! - mondtam. Újra kinéztem a folyosóra, most se jött senki. A dámák időközben elbóbiskoltak. Csak a szuszogásuk hallatszott a nagy csöndben.
Megint kinéztem, most azonban az egyik tanár közeledett. Gyorsan bebújtam a legközelebbi páncél mögé.
  - Sss! - szóltam rá a fiúra, és befogtam a száját. Fülelni kezdtem. A tanár úr távolodó léptei hallatszottak. Kinéztem búvóhelyem mögül, tényleg elment-e. Oda osontam a falhoz és kilestem. Elment. - Előjöhetsz! - szóltam a fiúnak, csendesen. - Menjünk vissza az egyik páncél mögé - és leültem az egyik páncél védelmező árnyékába. - Hoztam egy takarót a biztonság kedvéért. és elő húztam egy jó nagy takarót a pizsamám alól. Jó meleg volt a takaró. Bebugyoláltam magam, és jó mélyen belenyúltam a pizsamámba, és előhúztam még egyet. - Takarózz be vele. - és oda nyújtottam neki.

Dávid

  - Hát a Dámák. Te tudod egyáltalán hol vagy? - mondtam nevetve, hisz mindenki tudja, hogy ez a "Fecsegő Dámák" freskójának folyosója. - Legközelebb figyelj oda hová mész! - mondtam neki. - Hát én a Vancist szeretem. - válaszoltam. Ő is lelapult intésemre. Még szerencse, hogy befogtam a száját. - Szerinted? - kérdeztem szemrehányóan, hisz mi más oka lehetett volna, mint hogy egy tanár jön. - Hát igazából... azért, mert a szobában nagyon unalmas volt és úgy gondoltam jót tesz egy kis éjszakai séta. Na és te? - kérdeztem tőle, mondjuk gondoltam, hogy ő is alvási problémákba szenved, de jobb hallani az illetőtől. - Én is úgy gondolom, hogy nem rellonos vagyok. Én levitás vagyok, így kicsi a valószínűsége, hogy találkozunk a Rellon klubhelyiségébe. - mondtam fejcsóválva. - Hogy sikerültek a vizsgák? Ha nem akarod elmondani nem kell. - folytattam, nyugtatóan. Lehet, hogyha nem sikerültek neki olyan jól, nem akar majd róla beszélni. Van ilyen. - Lett kiválód? Csak érdeklődöm. - fűztem hozzá gyorsan. Gondolkodtam azon, hogy most már vissza kéne menni a hálókörletekbe, mert le fogunk bukni.
   - Szerintem vissza kéne menni a hálókörletbe, mert lebukunk. Holnap találkozunk valahol? - kérdeztem reménykedve, mivel elég kevés barátom van, és van végre egy ember akivel tudok beszélni. - Ha gondolod találkozhatnánk, a könyvtárban. Jó? Vagy inkább menjünk Bogolyfalvára?- kérdeztem. Szerettem volna találkozni az új könyvtárossal. - Na akkor szia! - köszöntem el. Remélem egyikünk se fut össze egy tanárral. Nem lenne jó, ha éppen a szünetben rúgnának ki.

Glyniss

  Igyekeztem, nehogy bezárjon a teaház mire oda érek. Rohantam, mint egy őrült. Ám a nagy sietségbe észre sem vettem a velem szembe jövő lányt. Már nem tudtam elkerülni az ütközés. BUMM! Kissé megszédültem, de gyorsan feltápázkodtam, és rögtön hadarni kezdtem:
  - Jaj, sajnálom nem volt szándékos csak siettem nehogy bezárjon a teaház. Nem akartalak fellökni. Meghívhatlak egy forró csokira kiengesztelés képp? - kérdeztem reménykedve abba, hogy valamivel ki tudom engesztelni. - Gyere! - léptem be az ajtón, a gyönyörű és otthonos helyiségbe. Szerettem itt lenni akár egyedül, akár nem. Szép hely. - Ó, de udvariatlan vagyok, még be sem mutatkoztam. A nevem Vanília Perwinkle. Neked mi a neved? - kérdeztem érdeklődve. Nagyon csinos lány volt és nem úgy tűnt, mint egy vérendző fenevad ezért szerettem volna minnél többet megtudni róla. - Melyik házba vagy beosztva, talán Rellonos vagy? - kérdeztem bizonytalanul. Ekkor a pincér is megérkezett.
   - Jó napot! Én szeretnék kérni egy citrom tortát, meg egy varázstumixot, persze, ha van. Te mit kérsz? - kérdeztem a lánytól. Már lehet hogy evett valamimit. - Köszönöm egyelőre ennyi lesz. - mosolyogtam a pincérnőre, aki vissza ment a pult mögé.

Glyniss

 - Chiliset? Te Jézusom. Leég a torkod. Nem gondolod, hogy ez egy kicsit merész gondolat? - mondtam neki aggodalmaskodva. Remélem túléli. Én egyszer már majdnem belehaltam. Na, mindeggy. - Remélem nem fogok átváltozni valami érdkes dologgá. - nevettem, majd megkóstoltam, milyen az íze.
 A gyomrom kavarogni kezdett. Finom, de átváltoztat. Lecsusszantam a székről. Mire észbe kaptam, minden olyan nagy lett. Uram atyám! Macskává változtam! Oda futottam Glyniss-hez, hogy segítsen rajtam, de gyoirsan, mert így maradok.
 - Miau! Miau! - nyávogtam, arra célozva, hogy vigyen már kiinnen. Könyörgök! Odabújtam a lábához és elpihentem.

Amira és Dávid

  Hát nem kellett volna elindulni, az holt biztos. Innét már nem lógunk meg, az egyszer tuti.
  - Én Vanília Perwinkle vagyok. Másodikos diák, Levitás, és azért nem voltam takarodó után a háló körletben, mert nem jött a szememre álom - mondtam semmi félelem nélkül. - Ő Varga Dávid. Másodikos és Rellonos. Az okok egyeznek - folytattam, illedelmesen, ahogy azt egy ilyen helyzetben illik. - Elfogadom bármilyen büntetésről van szó, mert megérdemlem, ehhez kétség sem fér. Nem lett volna szabad ilyenkor itt kóborolnom - fejeztem be és vártam, mit mond.

Glyniss

  A hátamra feküdtem, és rögtön játszani kezdtem a kesztyűvel. Pofozgattam jobbra balra. Hirtele abba hagytam, felálltam, és Glyniss ölébe ugrottam. Odabújtam hozzá, és simogatást vártam.  
  - Hogy tudnék eljutni a gyengélkedőbe. - gondolkodtam. - Hát persze. Rosszullétet tettetek, akkor biztos felvisz. De jó ötlet. - gondoltam, majd össze kuporodtam, és panaszosan nyávogni kezdtem. Nem akarok egy életen át macsaként élni. Holnap lesz az első anítási nap, nekem meg a hátam lesznek kötve az eszközeim és úgy szllomozokbe a termekbe. Szép is lenne.
  - Miaú! Miaú! - nyávogtam panaszosabban, mint előbb.

   Tiffany
Április 1. Reggel 5 órakor, az tanórák előtt

  Pár csokoládéval a kezembe indultam el, már kora reggel a folyosón sétálgatni. Tegnap, a szüleim, három kosár csokit küldtek Húsvét alkalmából. Minden alkalmat megragadnak, hogy ajándékot, és levelet küldjenek nekem és féltestvéreimnek. Olyan hosszú levelet írtak, hogy 4 bagoly hozta el idáig. Iciri-piciri betűkkel lett írva, és így is ilyen hosszú.
  A végén pedig a Bibircsókos banya folyosójára értem. A Banyát festhették volna szebbre, de minden más gyönyörű volt. Mindenféle páncél és dísz volt kitéve. Miközben a szobrokat szemlélgettem, egy vörös pacnit láttam meg a távolban. Két lépést hátráltam. Nem mintha féltem volna, de egy közeledő vörös folt, még egy Eridonost is megrémisztene.
  Hirtelen kifúlytan a levegőt, majd halkan  kuncogni kezdtem. Az  a közeledő vörös folt, egy lány volt. Egy Rellenos lány. A tallárján láttam a címert. Közelebb léptem hozzá.
  - Szia! - köszöntem neki udvariasan. - Hogy hívnak? - kérdeztem érdeklődve, kiléte iránt. Nem voltam benne biztos, hogy válaszol, de azért vártam.
 

 

Tiffany

  Nem valami kedves, de meglehet puhítani. Gondolkodtam, a megfelelőszavakon, majd semmi elgondolás nélkül kiböktem:
  - Boldog Születésnapot! - abban sem voltam biztos, hogy tényleg ma van neki, csak úgy kiböktem. Lehet, hogy épp az ellenkezőjét értem el vele lehet, hogy nem. - Én Vanília Perwinkle vagyok. - tereltem a szót másra.
  Persze, hogy így viselkedik, hisz Rellonos. Nem meglepő.Tudhattam volna. Senki más nem lenne ilyen flegma valakivel, aki csak beszélgetni akar vele. Minek így viselkedniük? Mi jó származik abból, hogy mindenkibe belekötnek? Mi értelme van?
  Voltak Rellonos barátaim. Itt van például Varga Dávid, és Glynnis. Mindketten, nagyon, de nagyon kedvesek.
  Megfordultam, és elindultam, mert már biztos történt valami érdekesebb.

Keith Coltrane

  Hajnali 5 órakor, hirtelen felriadtam. Azt álmodtam, valami nagyon fontos dolgot a könyvtárban hagytam. Nem tudom mi az, de nagyon fontos. Gyorsan felöltöztem, majd kiosontam a szobából, nehogy bárkit is felébresszek. Végigmentem a folyosón, majd miután kiértem, elindultan a könyvtár irányába. Ekkor eszembe jutott valami. Meg van mit hagytam ott a könyvtárban!            
  Vizsgaidőszak után nem is gondoltam arra, hogy tanulnom kéne. Úgy látszik a szervezetem hiányolta már a sok tanulást. Már nem akartam vissza fordulni, így tovább mentem.
  Beléptem az ajtón, majd sietősen a legközelebbi polchoz léptem. Tegnap ide tettem vissza azt a könyvet, amit utoljára olvastam. Abban hagytam valamit. Nagyon reméltem, hogy még nem vette ki senki, hiszen egy nagyon fontos dolgot felejtettem benne.  Minden Jóslástanról szóló könyvet kivettem és átlapoztam, aztán végül a huszadikban megleltem. Egy értékes medál volt az, amit a Fő úton találtam. Volt benne egy hegyi csiszolt kristály.  A napfényben mindig megcsillant.  A nyakamba akasztottam, majd valami érdekes olvasmányt kerestem, nehogy elunjam magam a tanulás nélküli időszakban. Legfőképpen a Jóslástannal kapcsolatos könyveke. Reméltem találok valami érdekeset, ám kutatásom kudarcba fulladt.

Tiffany

  Gyorsan megpördültem és mosolyogva a lány szemébe néztem. Tudtam, hogy csak kényszerből mond ilyeneket, de azért boldogsággal töltött el.
  - Én a Levitába. Ez az első napod? - kérdeztem még mindig fülig érő szájjal. Gondoltam, hogy a válasz igen lesz, de azért nem baj. A régebbi Rellonosok tudják magukat tűrtőztetni, az újjak, pedig még nem tudják, hogy itt a Bagolykőben nem szoktunk gorombáskodni. Olyan gyakran.
  Reméltem, hogy hamarosan megbékél. Lehetet volna mondjuk egy iciri - picirit kedvesebb, na de mindeggy. Biztos nagyon kedves is tud lenni, ha akar. Mindenki ilyen, ha új helyre kerül. Én ennél sokkal rosszabb voltam. Két hétig a szobámba kuksoltam. Ő legalább kimozdult, a szobából.
  - Bele néztél a tankönyvekbe? - kérdeztem tőle, a lehető legkedvesebb hangon.
 

Gyógyító úr és a Glyniss

  Míg tartott az utazás, odabújtam Glyniss-hez, és nyugodtam pihentem, néha pedig keservesen felnyávogtam. Gyorsan oda is értünk a gyengélkedő ajtajába. A barátnőm bevitt, és elkezdett beszélni, majd a gyógyító kezébe nyomott. Miután átkerültem az idegen kézbe, hirtelen felugrottam, és panaszosan nyivákolni kezdtem. Kiugrottam a gyógyító kezéből, és Glyniss lába köré csavarodtam. Úgy látszott, feltörtek bennem a macska ösztönök. Lefeküdtem, de tudtam, nem sokáig lesz nyugtom. Biztos valami gusztustalan löttyöt fognak leönteni a torkom és gondolom nem lesz olyan íze, mint a halnak.
HALNAK? Jézusom! Már tényleg macska vagyok! - gondoltam, erre elborzadva.

Leslie, Abigél, Kumagoro

  Elindultam, szívni egy kis friss levegőt. Mikor a rétre értem megláttam, hogy Kuma és Les épp homok várat épít.
  - Sziasztok! Én is segíthetek? - futok eszeveszetten feléjük. Még időben fékeztem, mert különben, szegény Kumából, palacsintát csináltam volna. Leültem és vártam a válaszra. Közben meg öleltem Leslie-t, és megsimiztem Kuma fejét.
  Kihúztam a pálcám, és koppintottam a talajon, egy meleg takaróért amire leülhetek. Pár pillanat múlva meg is jelent, én meg ráültem, mellettem megpaskolva a két helyet.
  - Innen is tudunk építeni várat. Nem kell a homokba ülni. Neked piszkos lesz a bundád nekünk meg a talárunk. - mondtam neki vidáman. Felpattantam, és elmentem egy zászlóért, a vár tetejére. Egy szép levéllel tértem vissza ami most már csillogott.
  - Szia Abi! - köszöntem a távol létemben érkező lánynak. - Hogy vagy?- kérdeztem vidáman majd leültem, a takaróra.

Keiko Sama

 Elindultam a konyha felé, hátha maradt valami kis finomság egy kis diák számára. Végig mentem a soha véget nem érő folyosón és néha-néha kikukucskáltam az ablakokon. Besütött a folyosókra a nap sugara, mely meg-megcsillant a páncélokon.
  Mikor odaértem, a konyha ajtajához, óvatosan bekopogtam. Kinyitottam az ajtót és beléptem.
  - Jó napot! - köszöntem. - Elnézést a zaklatásért, de maradt valami kis finomság? - kérdeztem vidáman.
  - Hát persze! - jött a válasz, és már a kezembe is tarthattam az ínycsiklandozó palacsintát és muffint. A kis táskámba egy pléd volt, amit leterítettem és leültem. Nem volt kedvem visszamenni a klubhelyiségbe.

Szotyi

  Elindultam, az udvarra valami elfoglaltság után kutatva. Nagy nehezen eltekeregtem a kertig, ahol sok ember nyüzsgött. Megindultam a szökőkút felé, ahol egy kislány állt az újonnan rajzolt ugróiskolája mellett. Odaléptem hozzá.
  - Szia! Vanília vagyok. Téged hogy hívnak? - mondtam neki mosolygósan. - Úgy látom nem játszik veled senki. Játszhatok veled?
  A szökőkút szélére ültem. Reméltem nekem se meg neki se kell egyedül lenni itt kint ezen a szép napon. Ültem és a kezemet a vízbe lógattam.
  - Elsős vagy az iskolában? - kérdeztem tőle. Nagyon aranyosnak tűnt és az is. Nem volt olyan pici ezért gondoltam, hogy már iskolás. - Majd ha Bagolyköves leszel melyik házba szeretnél kerülni?
  Kihúztam a kezem a vízből és leráztam.

Keiko

  - Semmi baj! Gyere és csatlakozz hozzám - mondtam nyugtatóan. - Te jól vagy? Nem én estem el benned, hanem te bennem. Nekem kellene bocsánatot kérnem amiért kint hagytam a lábam - mosolyogtam rá. Nagyon udvarias lánynak tűnt, hisz azért kért bocsánatot, amiről nem is ő tehet.
  - Még meg se kérdeztem. Hogy hívnak? - kérdeztem tőle. - Levitás vagy, mert láttalak a klubhelyiségben, és elsős, mert ritka az ekkora másodikos, már bocsánat - fejeztem be mondandóm. Örültem, hogy találkoztam vele. Odébb csusszantam és megütögettem magam mellett a helyet. - Na gyere! Csüccsenj le és mesélj magadról! - érdeklődtem.

Keiko

  - Na, akkor jól gondoltam! - nevettem. Örültem, hogy van egy nálam picit fiatalabb akivel beszélgethetek. Szeretem a társaságot. Sok embert ismerek, de azok szinte mind nagyobbak nálam. Végre volt itt egy ilyen kedves lány. Ennek nagyon örültem.
  - Hát. Például elmondhatnád milyenek a szüleid mit dolgoznak, milyen származású vagy. Szeretném még tudni, hogy ... mm ... mi a kedvenc ételed, és hasonlóak - fejeztem be. Jó volt vele beszélgetni. - Persze vegyél csak - oda nyújtottam neki a tányért.
  - Hallottál a Bagolykő Mágustusáról? - tettem fel még egy utolsó kérdést. Vártam a válaszra és közben én is vettem egy palacsintát.

Kei

  Figyelemmel hallgatom a mondandóját, és figyelek minden részletre. Bár tudtam, hogy nem kérdezte, de azért elkezdtem mesélni magamról.
  - Az apukám magyar. Ciceró Perwinkle, és csillagászattal foglalkozik. Nem varázsló, ahogy anyám se. Ebből következik, hogy én sárvérű vagyok. Ő Betty Burke és író. Van két féltestvérem, Lisa és Leslie ők is Bagolykövesek. Van egy testvérem Kim. Mi négyen tudunk varázsolni a családban. A féltesóimmal már nem nagyon tartjuk a kapcsolatot. Már nem Figyelnek ránk annyira. Talán Leslie ő jobban. A nyarakat mindig együtt töltöttük. Én vagyok a legidősebb. Ők mind elsősök én meg másodikos vagyok. Mind a Levitába járunk - fejezem be. Elgondolkodok a következő kérdésen.
  - A jelentkezési lapot elküldtem már csak várni kell. Van esély, mivel kevesen indultak, így nagyobb az esély, hogy bekerülök- mondtam el. - Valamikor elmehetnénk ketten sétálni a Fő uczára. De azért még maradjunk, mert sok a kaja - nevettem.

Kei

  - Ha akarod én szívesen gondolok rád úgy, mint egy tesóra. Nekem van 3 is, és ahol 3 elfér ott a 4.-nek is jut hely - mosolyogtam rá. Örültem neki, hogy valakit, lehet, hogy így felvidít az ha lehet egy testvére.
  - Köszi! Remélem tényleg bejutok! - mosolyogtam. Örültem, hogy valaki majd kijön szurkolni, ha egyáltalán bejutok.
  - Neked jó a holnap? Mert akkor pont ráérek - vigyorogtam rá és újabb palacsintát vettem.
  - Igen. A szüleim büszkék voltak ránk - húztam ki magam. - Örülök, hogy itt vagy - ezzel megölelem.

Kei

  - Üdv a csapatban tesó! - kiáltom és megölelem. Megérkezett a 4. tesó! - Akkor holnap mehetünk is. Már nagyon várom - mosolyogtam. Holnap séta, Keivel. - Ja neked jó? - kérdeztem meg még gyorsan. Milyen lenne, ha én ott egyedül sétálgatnék rávárva.
  - Hááát... olvasni, tanulni és tornázni, balettozni és ilyenek. Bár még szeretek énekelni - mondtam végig a hobbijaim listáját. - És neked van hobbid?

Gyereknap

  Végre itt a Vasárnap! Gyereknap van ma, és életem leghosszabb levelét kaptam meg szüleimtől, és egy óriási ajándék csomagot, amit feltettem a szekrjényem tetejére. Aztán elhatároztam magam, hogy lemegyek a gyereknapi rendezvényre. Kikászálódtam az ágyból és felöltöztem egy csinos ruhába. Hosszú kék szoknya és magas sarkú kék cipő. Nagyon örültem volna, ha nem egyedül megyek, de így is jó.
  Mikor oda értem 3 embert láttam. Tiff-t, akivel a folyosón futottam össze, Amirát, aki elkapott éjszakai csatangolásért és Kei-vel akivel a konyhában találkztam.

Keiko

  - Írni én is írok naplót, és most írom a második könyvem. Az a Bagolykő életéről szól az én szemszögemből. Téged is bele írlak- mosolyogtam rá és folytattam tovább mondókám.  - Rajzolni is szoktam, de azt ritkábban - mondtam végig a kis beszédem.
  - Hogy érzed magad itt a Bagolykőben? - tettem fel a fontos kérdést, Keiko-nak.

Keiko-zárás

 Kinéztem az ablakon. A nap, már lement, de még nem volt éjszaka. De sötét volt már.
 - Kei! Eljössz velem vacsorázni? Nem ettünk olyan sokat- jelentetttem ki. - Induljunk el ha akarsz jönni! - kiéltottam fel és feláltam. - Majd ott befejezzük a beszélgetést - mondtam és ránéztem, várva, hogy elinduljon.
 - Én aztán megvárlak!- nevettem el magam. Vártam hátha elindul, de aztán megfájdult a lábam és leültem. - Akkor mi lesz? A prefektusok fognak innnen elvonszolni? Hmm? - kérdeztem meg tőle.

Mágustusa nyitóbál
Eric-el

  Elkezdődött a tusa, amit már hetek óta vártam. A Nagyterem kapuja előtt, Eric-el indultam befelé. Kék nagyestélyi ruhában jelentem meg. Szerintem gyönyörű volt.
  A kapu kinyílt, és én beléptem. El is állt a lélegzetem, a gyönyörűségtől több szempontból is. Először is a látvány, másodszor meg, hogy találkozhatok, egy Roxfortos diáklánnyal. Már nagyon vártam a talákozást. Meg persze, egy csodálatos estét tölthetek a barátaimmal.
  Szép lassan odasétáltam az asztalunkhoz, és szememmel a tömeget fürkésztem. Reméltem, hogy sokan lesznek, hisz ez egy csodálatos ünnepség. Biztos sokan fognak jönni. Persz nem volt kötelező. Csak a bajnokoknak volt az.
  Nagyon vártam, hogy részt vehessek a Tusán. Kicsit izgultam a nyitó ünnepség előtt, de utána sikerült megnyugodnom.
  Oda léptem az asztalhoz, és leültem. Vettem egy csészét, és óvatosan töltöttem magamnak a teából. Dalmi már ott ült az asztalnál. Niki is hamarosan érkezik, aztán majd valahogy elleszünk. Oda-oda néztem a kapura, ki érkezik, és kivel, de a végén feladtam, mert megfájdult a fejem.Az asztalhoz fordultam, és néztem, ki jött meg.