Varga Dávid  

  Óvatosan kilopóztam a szobámból, úgy hogy senki ne vegyen észre. Körülnéztem, és elindultam. Amint elértem a folyosó végét, újra körül pillantottam, tanárt keresve. Ennek hiányban magabiztosan tovább indultam. A sok bolyongás közben véletlenül bementem a konyhába. Gyorsan elslisszoltam, attól félve hogy valaki meglát. Ezután két emeletet végigfutottam. Így értem el A "Fecsegő Dámák" freskójának folyosójára. Körültekintettem, nem lát-e senki, és óvatosan elindultam a folyosón. Minden páncél mögé benéztem. Az egyik páncél előtt hirtelen hátraugrottam. Majdnem felborítottam az egész páncélsort. Ott egy fiú aludt. Már azt hittem, az egyik gondnok vagy tanár, aki az este mászkáló diákok keresése közben kicsit elszunyókált. Ám nem. Egy rellonos fiú volt. A jelvényéről ismertem fel. Oda lopakodtam mellé, és ébresztgetni kezdtem.
  - Hahó ébresztő! Bármikor ránk találhatnak. Ébresztő! - suttogtam a fülébe, és lágyan megráztam. - Ugye nem akarod, hogy én vigyelek vissza a hálókörletbe? - azzal utoljára megráztam. Felálltam és elindultam tovább éjszakai körutamra. Ekkor suttogást és zörgést hallottam. Megtorpantam, és megfordultam.

Dávid

 - Semmi baj! - súgtam neki mosolyogva. - Azért álltam meg, mert meghallottam a dámák beszélgetését - azzal kinéztem nem jön-e tanár, aki az éjszaka mászkáló gyerekeket kutatja. Nem jött senki. Síri csend. - Mi a neved? - kérdeztem, és kezet nyújtottam neki. - Az én nevem Vanília Perwinkle! - mondtam. Újra kinéztem a folyosóra, most se jött senki. A dámák időközben elbóbiskoltak. Csak a szuszogásuk hallatszott a nagy csöndben.
Megint kinéztem, most azonban az egyik tanár közeledett. Gyorsan bebújtam a legközelebbi páncél mögé.
  - Sss! - szóltam rá a fiúra, és befogtam a száját. Fülelni kezdtem. A tanár úr távolodó léptei hallatszottak. Kinéztem búvóhelyem mögül, tényleg elment-e. Oda osontam a falhoz és kilestem. Elment. - Előjöhetsz! - szóltam a fiúnak, csendesen. - Menjünk vissza az egyik páncél mögé - és leültem az egyik páncél védelmező árnyékába. - Hoztam egy takarót a biztonság kedvéért. és elő húztam egy jó nagy takarót a pizsamám alól. Jó meleg volt a takaró. Bebugyoláltam magam, és jó mélyen belenyúltam a pizsamámba, és előhúztam még egyet. - Takarózz be vele. - és oda nyújtottam neki.

Dávid

  - Hát a Dámák. Te tudod egyáltalán hol vagy? - mondtam nevetve, hisz mindenki tudja, hogy ez a "Fecsegő Dámák" freskójának folyosója. - Legközelebb figyelj oda hová mész! - mondtam neki. - Hát én a Vancist szeretem. - válaszoltam. Ő is lelapult intésemre. Még szerencse, hogy befogtam a száját. - Szerinted? - kérdeztem szemrehányóan, hisz mi más oka lehetett volna, mint hogy egy tanár jön. - Hát igazából... azért, mert a szobában nagyon unalmas volt és úgy gondoltam jót tesz egy kis éjszakai séta. Na és te? - kérdeztem tőle, mondjuk gondoltam, hogy ő is alvási problémákba szenved, de jobb hallani az illetőtől. - Én is úgy gondolom, hogy nem rellonos vagyok. Én levitás vagyok, így kicsi a valószínűsége, hogy találkozunk a Rellon klubhelyiségébe. - mondtam fejcsóválva. - Hogy sikerültek a vizsgák? Ha nem akarod elmondani nem kell. - folytattam, nyugtatóan. Lehet, hogyha nem sikerültek neki olyan jól, nem akar majd róla beszélni. Van ilyen. - Lett kiválód? Csak érdeklődöm. - fűztem hozzá gyorsan. Gondolkodtam azon, hogy most már vissza kéne menni a hálókörletekbe, mert le fogunk bukni.
   - Szerintem vissza kéne menni a hálókörletbe, mert lebukunk. Holnap találkozunk valahol? - kérdeztem reménykedve, mivel elég kevés barátom van, és van végre egy ember akivel tudok beszélni. - Ha gondolod találkozhatnánk, a könyvtárban. Jó? Vagy inkább menjünk Bogolyfalvára?- kérdeztem. Szerettem volna találkozni az új könyvtárossal. - Na akkor szia! - köszöntem el. Remélem egyikünk se fut össze egy tanárral. Nem lenne jó, ha éppen a szünetben rúgnának ki.

Amira és Dávid

  Hát nem kellett volna elindulni, az holt biztos. Innét már nem lógunk meg, az egyszer tuti.
  - Én Vanília Perwinkle vagyok. Másodikos diák, Levitás, és azért nem voltam takarodó után a háló körletben, mert nem jött a szememre álom - mondtam semmi félelem nélkül. - Ő Varga Dávid. Másodikos és Rellonos. Az okok egyeznek - folytattam, illedelmesen, ahogy azt egy ilyen helyzetben illik. - Elfogadom bármilyen büntetésről van szó, mert megérdemlem, ehhez kétség sem fér. Nem lett volna szabad ilyenkor itt kóborolnom - fejeztem be és vártam, mit mond.

   Tiffany
Április 1. Reggel 5 órakor, az tanórák előtt

  Pár csokoládéval a kezembe indultam el, már kora reggel a folyosón sétálgatni. Tegnap, a szüleim, három kosár csokit küldtek Húsvét alkalmából. Minden alkalmat megragadnak, hogy ajándékot, és levelet küldjenek nekem és féltestvéreimnek. Olyan hosszú levelet írtak, hogy 4 bagoly hozta el idáig. Iciri-piciri betűkkel lett írva, és így is ilyen hosszú.
  A végén pedig a Bibircsókos banya folyosójára értem. A Banyát festhették volna szebbre, de minden más gyönyörű volt. Mindenféle páncél és dísz volt kitéve. Miközben a szobrokat szemlélgettem, egy vörös pacnit láttam meg a távolban. Két lépést hátráltam. Nem mintha féltem volna, de egy közeledő vörös folt, még egy Eridonost is megrémisztene.
  Hirtelen kifúlytan a levegőt, majd halkan  kuncogni kezdtem. Az  a közeledő vörös folt, egy lány volt. Egy Rellenos lány. A tallárján láttam a címert. Közelebb léptem hozzá.
  - Szia! - köszöntem neki udvariasan. - Hogy hívnak? - kérdeztem érdeklődve, kiléte iránt. Nem voltam benne biztos, hogy válaszol, de azért vártam.
 

 

Tiffany

  Nem valami kedves, de meglehet puhítani. Gondolkodtam, a megfelelőszavakon, majd semmi elgondolás nélkül kiböktem:
  - Boldog Születésnapot! - abban sem voltam biztos, hogy tényleg ma van neki, csak úgy kiböktem. Lehet, hogy épp az ellenkezőjét értem el vele lehet, hogy nem. - Én Vanília Perwinkle vagyok. - tereltem a szót másra.
  Persze, hogy így viselkedik, hisz Rellonos. Nem meglepő.Tudhattam volna. Senki más nem lenne ilyen flegma valakivel, aki csak beszélgetni akar vele. Minek így viselkedniük? Mi jó származik abból, hogy mindenkibe belekötnek? Mi értelme van?
  Voltak Rellonos barátaim. Itt van például Varga Dávid, és Glynnis. Mindketten, nagyon, de nagyon kedvesek.
  Megfordultam, és elindultam, mert már biztos történt valami érdekesebb.

Keith Coltrane

  Hajnali 5 órakor, hirtelen felriadtam. Azt álmodtam, valami nagyon fontos dolgot a könyvtárban hagytam. Nem tudom mi az, de nagyon fontos. Gyorsan felöltöztem, majd kiosontam a szobából, nehogy bárkit is felébresszek. Végigmentem a folyosón, majd miután kiértem, elindultan a könyvtár irányába. Ekkor eszembe jutott valami. Meg van mit hagytam ott a könyvtárban!            
  Vizsgaidőszak után nem is gondoltam arra, hogy tanulnom kéne. Úgy látszik a szervezetem hiányolta már a sok tanulást. Már nem akartam vissza fordulni, így tovább mentem.
  Beléptem az ajtón, majd sietősen a legközelebbi polchoz léptem. Tegnap ide tettem vissza azt a könyvet, amit utoljára olvastam. Abban hagytam valamit. Nagyon reméltem, hogy még nem vette ki senki, hiszen egy nagyon fontos dolgot felejtettem benne.  Minden Jóslástanról szóló könyvet kivettem és átlapoztam, aztán végül a huszadikban megleltem. Egy értékes medál volt az, amit a Fő úton találtam. Volt benne egy hegyi csiszolt kristály.  A napfényben mindig megcsillant.  A nyakamba akasztottam, majd valami érdekes olvasmányt kerestem, nehogy elunjam magam a tanulás nélküli időszakban. Legfőképpen a Jóslástannal kapcsolatos könyveke. Reméltem találok valami érdekeset, ám kutatásom kudarcba fulladt.

Tiffany

  Gyorsan megpördültem és mosolyogva a lány szemébe néztem. Tudtam, hogy csak kényszerből mond ilyeneket, de azért boldogsággal töltött el.
  - Én a Levitába. Ez az első napod? - kérdeztem még mindig fülig érő szájjal. Gondoltam, hogy a válasz igen lesz, de azért nem baj. A régebbi Rellonosok tudják magukat tűrtőztetni, az újjak, pedig még nem tudják, hogy itt a Bagolykőben nem szoktunk gorombáskodni. Olyan gyakran.
  Reméltem, hogy hamarosan megbékél. Lehetet volna mondjuk egy iciri - picirit kedvesebb, na de mindeggy. Biztos nagyon kedves is tud lenni, ha akar. Mindenki ilyen, ha új helyre kerül. Én ennél sokkal rosszabb voltam. Két hétig a szobámba kuksoltam. Ő legalább kimozdult, a szobából.
  - Bele néztél a tankönyvekbe? - kérdeztem tőle, a lehető legkedvesebb hangon.
 

Gyógyító úr és a Glyniss

  Míg tartott az utazás, odabújtam Glyniss-hez, és nyugodtam pihentem, néha pedig keservesen felnyávogtam. Gyorsan oda is értünk a gyengélkedő ajtajába. A barátnőm bevitt, és elkezdett beszélni, majd a gyógyító kezébe nyomott. Miután átkerültem az idegen kézbe, hirtelen felugrottam, és panaszosan nyivákolni kezdtem. Kiugrottam a gyógyító kezéből, és Glyniss lába köré csavarodtam. Úgy látszott, feltörtek bennem a macska ösztönök. Lefeküdtem, de tudtam, nem sokáig lesz nyugtom. Biztos valami gusztustalan löttyöt fognak leönteni a torkom és gondolom nem lesz olyan íze, mint a halnak.
HALNAK? Jézusom! Már tényleg macska vagyok! - gondoltam, erre elborzadva.

Keiko Sama

 Elindultam a konyha felé, hátha maradt valami kis finomság egy kis diák számára. Végig mentem a soha véget nem érő folyosón és néha-néha kikukucskáltam az ablakokon. Besütött a folyosókra a nap sugara, mely meg-megcsillant a páncélokon.
  Mikor odaértem, a konyha ajtajához, óvatosan bekopogtam. Kinyitottam az ajtót és beléptem.
  - Jó napot! - köszöntem. - Elnézést a zaklatásért, de maradt valami kis finomság? - kérdeztem vidáman.
  - Hát persze! - jött a válasz, és már a kezembe is tarthattam az ínycsiklandozó palacsintát és muffint. A kis táskámba egy pléd volt, amit leterítettem és leültem. Nem volt kedvem visszamenni a klubhelyiségbe.

Keiko

  - Semmi baj! Gyere és csatlakozz hozzám - mondtam nyugtatóan. - Te jól vagy? Nem én estem el benned, hanem te bennem. Nekem kellene bocsánatot kérnem amiért kint hagytam a lábam - mosolyogtam rá. Nagyon udvarias lánynak tűnt, hisz azért kért bocsánatot, amiről nem is ő tehet.
  - Még meg se kérdeztem. Hogy hívnak? - kérdeztem tőle. - Levitás vagy, mert láttalak a klubhelyiségben, és elsős, mert ritka az ekkora másodikos, már bocsánat - fejeztem be mondandóm. Örültem, hogy találkoztam vele. Odébb csusszantam és megütögettem magam mellett a helyet. - Na gyere! Csüccsenj le és mesélj magadról! - érdeklődtem.

Keiko

  - Na, akkor jól gondoltam! - nevettem. Örültem, hogy van egy nálam picit fiatalabb akivel beszélgethetek. Szeretem a társaságot. Sok embert ismerek, de azok szinte mind nagyobbak nálam. Végre volt itt egy ilyen kedves lány. Ennek nagyon örültem.
  - Hát. Például elmondhatnád milyenek a szüleid mit dolgoznak, milyen származású vagy. Szeretném még tudni, hogy ... mm ... mi a kedvenc ételed, és hasonlóak - fejeztem be. Jó volt vele beszélgetni. - Persze vegyél csak - oda nyújtottam neki a tányért.
  - Hallottál a Bagolykő Mágustusáról? - tettem fel még egy utolsó kérdést. Vártam a válaszra és közben én is vettem egy palacsintát.

Kei

  Figyelemmel hallgatom a mondandóját, és figyelek minden részletre. Bár tudtam, hogy nem kérdezte, de azért elkezdtem mesélni magamról.
  - Az apukám magyar. Ciceró Perwinkle, és csillagászattal foglalkozik. Nem varázsló, ahogy anyám se. Ebből következik, hogy én sárvérű vagyok. Ő Betty Burke és író. Van két féltestvérem, Lisa és Leslie ők is Bagolykövesek. Van egy testvérem Kim. Mi négyen tudunk varázsolni a családban. A féltesóimmal már nem nagyon tartjuk a kapcsolatot. Már nem Figyelnek ránk annyira. Talán Leslie ő jobban. A nyarakat mindig együtt töltöttük. Én vagyok a legidősebb. Ők mind elsősök én meg másodikos vagyok. Mind a Levitába járunk - fejezem be. Elgondolkodok a következő kérdésen.
  - A jelentkezési lapot elküldtem már csak várni kell. Van esély, mivel kevesen indultak, így nagyobb az esély, hogy bekerülök- mondtam el. - Valamikor elmehetnénk ketten sétálni a Fő uczára. De azért még maradjunk, mert sok a kaja - nevettem.

Kei

  - Ha akarod én szívesen gondolok rád úgy, mint egy tesóra. Nekem van 3 is, és ahol 3 elfér ott a 4.-nek is jut hely - mosolyogtam rá. Örültem neki, hogy valakit, lehet, hogy így felvidít az ha lehet egy testvére.
  - Köszi! Remélem tényleg bejutok! - mosolyogtam. Örültem, hogy valaki majd kijön szurkolni, ha egyáltalán bejutok.
  - Neked jó a holnap? Mert akkor pont ráérek - vigyorogtam rá és újabb palacsintát vettem.
  - Igen. A szüleim büszkék voltak ránk - húztam ki magam. - Örülök, hogy itt vagy - ezzel megölelem.

Kei

  - Üdv a csapatban tesó! - kiáltom és megölelem. Megérkezett a 4. tesó! - Akkor holnap mehetünk is. Már nagyon várom - mosolyogtam. Holnap séta, Keivel. - Ja neked jó? - kérdeztem meg még gyorsan. Milyen lenne, ha én ott egyedül sétálgatnék rávárva.
  - Hááát... olvasni, tanulni és tornázni, balettozni és ilyenek. Bár még szeretek énekelni - mondtam végig a hobbijaim listáját. - És neked van hobbid?

Keiko

  - Írni én is írok naplót, és most írom a második könyvem. Az a Bagolykő életéről szól az én szemszögemből. Téged is bele írlak- mosolyogtam rá és folytattam tovább mondókám.  - Rajzolni is szoktam, de azt ritkábban - mondtam végig a kis beszédem.
  - Hogy érzed magad itt a Bagolykőben? - tettem fel a fontos kérdést, Keiko-nak.

Keiko-zárás

 Kinéztem az ablakon. A nap, már lement, de még nem volt éjszaka. De sötét volt már.
 - Kei! Eljössz velem vacsorázni? Nem ettünk olyan sokat- jelentetttem ki. - Induljunk el ha akarsz jönni! - kiéltottam fel és feláltam. - Majd ott befejezzük a beszélgetést - mondtam és ránéztem, várva, hogy elinduljon.
 - Én aztán megvárlak!- nevettem el magam. Vártam hátha elindul, de aztán megfájdult a lábam és leültem. - Akkor mi lesz? A prefektusok fognak innnen elvonszolni? Hmm? - kérdeztem meg tőle.

Mágustusa nyitóbál
Eric-el

  Elkezdődött a tusa, amit már hetek óta vártam. A Nagyterem kapuja előtt, Eric-el indultam befelé. Kék nagyestélyi ruhában jelentem meg. Szerintem gyönyörű volt.
  A kapu kinyílt, és én beléptem. El is állt a lélegzetem, a gyönyörűségtől több szempontból is. Először is a látvány, másodszor meg, hogy találkozhatok, egy Roxfortos diáklánnyal. Már nagyon vártam a talákozást. Meg persze, egy csodálatos estét tölthetek a barátaimmal.
  Szép lassan odasétáltam az asztalunkhoz, és szememmel a tömeget fürkésztem. Reméltem, hogy sokan lesznek, hisz ez egy csodálatos ünnepség. Biztos sokan fognak jönni. Persz nem volt kötelező. Csak a bajnokoknak volt az.
  Nagyon vártam, hogy részt vehessek a Tusán. Kicsit izgultam a nyitó ünnepség előtt, de utána sikerült megnyugodnom.
  Oda léptem az asztalhoz, és leültem. Vettem egy csészét, és óvatosan töltöttem magamnak a teából. Dalmi már ott ült az asztalnál. Niki is hamarosan érkezik, aztán majd valahogy elleszünk. Oda-oda néztem a kapura, ki érkezik, és kivel, de a végén feladtam, mert megfájdult a fejem.Az asztalhoz fordultam, és néztem, ki jött meg.

Bál - Eric és a többiek

  A többi barátom, már ott volt, persze nem mindenki. Reméltem, hogy majd ők is eljönnek. Eddig minden tökéletes volt. A kapu szinte másodpercenként nyílt ki, és zárult be. Bimm-bumm. Bimm-bumm.
  - Elegéns vagy eléggé. Igen kicsit izgulok, de nem vészes - válaszolok Eric-nek nevetve.
  Sok ismert és ismeretlen ember érkezett. Szinte az egész iskola itt volt. Néhányan biztos fent vannak és alszanak, de mi jó sokáig maradunk. Remélem, de ahogy Nikit ismerem, hamar ágyba tessékel.
  - Sziasztok! De jó, hogy itt vagytok! - mondtam és átöleltem mindenkit külön külön. - Örülök, hogy itt vagytok! Szuper! - elvettem egy kis tálat és szedtem bele salátát. Gondoltam a Niki nem nagyon engedne zsíros ételeket enni. - Gyere ide Nikus a másik oldalamra. Itt legalább szemmel tudsz tartani - nevettem el magam, hisz tudom, hogy Niki nagyon felelős lány és nagyon résen is van. Nagyon szeretem Nikit akkor is ha néha valamit túlzásba is visz. Ezért választottam mentornak. Meg persze gondoskodó. Ez pedig nagyon fontos. Meg bízom benne, ezért neki mindent nyugodtan elmondhatok, mert ez nála  biztonságban lesz. Örültem, hogy van egy ilyen barátom.
  - Eric remélem nem akarsz egész este itt ülni. Remélem, hogy azért táncolni is fogunk - mosolygok a fiúra. Nagyon szeretek táncolni és ezt az alkalmat sem fogom kihagyni.

Bál - Mindenki
 
  Már a mi asztalrészünk roskadozott a sok embertől. Már  alig fértünk el, de még maradt pár hely a későn érkezőknek.
  - Szia Ruuuu! - felálltam és megölelgettem, de azért óvatosan nehogy tönkre tegyem a gyönyörű öltözékét. - Én kifejezetten izgulósan, de azért elviselhető - válaszoltam az én oldalamról. Letettem magam mellé a könyveket és belelapozgattam.
  - Nikus majd segítesz áttanulmányozni? Mert azért jó ha nem egyedül kell ezeket itt végigolvasni - emeltem fel a két könyvet. - Nyugi mindenből eszek egy kicsit. Jó? - kérdeztem meg nagyon komolyan. Vettem egy szelet húst, és szépen felkockáztam. Egyet be is kaptam, de utána már érkezett felém egy kérdés.
  - Igen uram - mondom méltóságteljesen, majd elmosolyodtam. Odanyújtottam a kezem, majd szép lassan a parketthez sétáltam, Eric-cel az oldalamon. - Tudsz valamit a Botiról? - kérdeztem meg mikor elkezdődött a tánc.

Bál-Celeste Barlow

  Vége lett a számnak, én személy szerint el is fáradtam. Elindultam az asztalhoz, de meggondoltam magam, és elindultam a külföldi bajnokok felé. Elég veszélyesnek látszott átkelni a táncparketten, így aztán megkerültem.
  Nagy nehezen sikerült átverekednem magam, és végre az asztalhoz értem. A hátam mögül köszönés hallatszott. Megpördültem és a szemem elkerekedett a látványtól. A Roxforti bajnokság tavalyi győztese állt előttem, Celeste Barlow.
  - Hello! Ó nagyon köszönöm - mondtam. Szerettem idegenekkel beszélgetni. - Gondolom, könnyebb lenne angolul beszélgetni - és elmosolyodtam, remélve azt, hogy értette, amit mondok. Én tudtam angolul és franciául is egy kicsit, de az angol jobban ment. Még apukámtól tanultam. Szerettem más nyelveken beszélni.
  Örültem a találkozásnak. Reméltem hogy még összefutok vele. Gondoltam kévés időnk van a beszélgetésbe, mert nekünk hamarosan el kell indulnunk a Lakrészbe.
  - My name is Vanilia - mutatkoztam be már angolul, gondolva így könnyebb lesz a megértés. Néha nem tudtam nagyon megszólalni, így akkor nagyon büszke voltam magamra. Nem is értettem magam, hisz akkor még régebben is 5-6 évig tanultam.
 

Scarlet Violett

  Nagyon izgatott voltam. Nagyon vártam már a barátnőm, Scarlet Violett! Tesómnak tekintettem és nagyon vártam már, hogy megjöjjön. Nagyon sok mindent kellett még megmutatnom neki, a kastélyban. Rengeteg látnivaló van. Izgatott voltam. Majd kibújtam a bőrömből.
  Szép kék ruhában vártam, az új társam, aki úgyszintén a Levita házat gyarapította. A ruha réteges volt, ahhoz képest, hogy nyár volt, és rengeteg masnit viseltem rajta. Már a szép hosszú hajam kissé össze-vissza állt, és virágot tettem bele. Tudtam, hogy ő is így fog felöltözni, ezért hozzá igazodtam.
  Ekkor az ajtó becsapódott. Egy hosszú barna hajú lány lépett be a csarnokba.  ő volt Scarlet!
  - Szia! - futottam felé, és megöleltem. - Nagyon hiányoztál! Sok látni való van a kastélyban, amit látnod kellene! - mondtam neki.