Bál - Eric és a többiek

  A többi barátom, már ott volt, persze nem mindenki. Reméltem, hogy majd ők is eljönnek. Eddig minden tökéletes volt. A kapu szinte másodpercenként nyílt ki, és zárult be. Bimm-bumm. Bimm-bumm.
  - Elegéns vagy eléggé. Igen kicsit izgulok, de nem vészes - válaszolok Eric-nek nevetve.
  Sok ismert és ismeretlen ember érkezett. Szinte az egész iskola itt volt. Néhányan biztos fent vannak és alszanak, de mi jó sokáig maradunk. Remélem, de ahogy Nikit ismerem, hamar ágyba tessékel.
  - Sziasztok! De jó, hogy itt vagytok! - mondtam és átöleltem mindenkit külön külön. - Örülök, hogy itt vagytok! Szuper! - elvettem egy kis tálat és szedtem bele salátát. Gondoltam a Niki nem nagyon engedne zsíros ételeket enni. - Gyere ide Nikus a másik oldalamra. Itt legalább szemmel tudsz tartani - nevettem el magam, hisz tudom, hogy Niki nagyon felelős lány és nagyon résen is van. Nagyon szeretem Nikit akkor is ha néha valamit túlzásba is visz. Ezért választottam mentornak. Meg persze gondoskodó. Ez pedig nagyon fontos. Meg bízom benne, ezért neki mindent nyugodtan elmondhatok, mert ez nála  biztonságban lesz. Örültem, hogy van egy ilyen barátom.
  - Eric remélem nem akarsz egész este itt ülni. Remélem, hogy azért táncolni is fogunk - mosolygok a fiúra. Nagyon szeretek táncolni és ezt az alkalmat sem fogom kihagyni.

Mágustusa - bál; Vani és a többiek

Úr isten! Már ennyi az idő? El fogok késni a bálról! Hogy tudtam délután elaludni? Mindegy, ez most nem lényeg, inkább minél hamarabb kész legyek. Gyorsan Felveszem azt a piros, virágmintás kimonót, amit meg anyámtól kaptam,bár meg sose vettem fel, de ez egy jó alkalom rá, majd hajamat most csak egy nagy kontyba tűztem fel, és az elmaradhatatlan virágot is beletűztem. Az igaz hogy ebben mozogni alig bírok, de táncolni valószínűleg úgy sem fogok, szóval az nem gond. A ruhát, ami eddig rajtam volt, csak az ágyra dobom, mondván majd a bál után a helyére rakom, úgyse jön ide senki. Szinte futók végig a folyosókon, már amennyire a ruha engedi, és amennyire lehet szaladni ebben a cipőben, remélve hogy nem kések sokat. A kapu előtt kicsit megtorpanok, de nem sokat idő zök ott, hamar belépek. Vissza is fordulhatnék,  még nem lenne túl késő, hisz nekem nem kötelező itt lennem. De Vani megkért, hogy menjek el, és nem okozhatok neki csalódást. Így beljebb merészkedek, azonban újból megtorpanok,mikor látom mennyien vannak már itt, körülnézek, és észreveszem, hogy az iskolaigazgató épp beszédet mond. Mi van akkor, ha alépteimmel megzavarom, vagy esetleg kínos helyzetbe hozom magam az egész iskola előtt. Áááá, de nem,nem most kell ilyeneken gondolkodni, ahhoz már túl késő. Veszek egy nagy mély levegőt, és összegyűjtöm a bátorságom, s elindulok az asztalunk felé. Mikor odaérek, meglátom Vanit, és Alexet is, meg még néhány másik levitást, akiket csak látásból ismerek.
- Sz-sziasztok! - köszönök kicsit bátortalanul. - Leülhetek? - kérdezem, és ha megengedik, akkor helyet foglalok és töltök magamnak teát.

Nem kellett sokat várnom, Amira hamarosan meg is érkezett, és valami csodálatosan nézett ki. Bőven magasabb, így lábujjhegyre kellett állnom, hogy puszit tudjak neki adni. A többiek nem igazán érdekeltek, már mint nem zavartattam magam azon, hogy vele megyek a bálra. Akinek nem tetszik, az nem fog ránk nézni, és kész. Úgy is meg fognak bámulni, és ez csak örömmel fog eltölteni.
Nyújtottam a karomat, és már mentünk is be a terembe. Elkísértem egy darabig, utána mennie kellett, amit én megértettem, hogy miért. Tudtam, hogy nem lesz velem mindig, hiszen szervező, de én vállaltam így a bált, és nem is bánom. Amikor elváltunk, én is leültem az asztalunkhoz, ha megtaláltam Botit, vagy Yancsit, akkor melléjük, ha nem találtam meg, akkor pedig egyedül. Nézegettem, hogy milyen ételek is vannak, és már kapásból találtam olyat, amihez nem nyúlhatok. Valószínű, hogy nem sokat fogok enni, de ez van. A manóknak fontosabb dolguk is volt annál, hogy a mogyoró vagy epermentes dolgokat készítsenek. Nem haragszom rájuk, mert lényegében a vendégek az elsők.
Az igazgató beszédjét figyelmesen hallgattam, és megtapsoltam mindenkit, akinek a nevét hallottam. Mikor megpillantottam a képemet, és meghallottam a nevemet, ledöbbentem. Nem hittem a szememnek, sem a fülemnek. Bejutottam a Tusára, és kb arra eszméltem fel, hogy valaki meglök, hogy menjek a kitűzőért, vagy micsodáért. Felkeltem, és boldog, de ugyan meglepett arccal indultam oda Amirához, és feltegye nekem a jelvényt. Onnan már mosolyogva sétáltam vissza a helyemre, és láttam neki a vacsorának.
Szereztem magamnak narancslevet, meg olyan étel, amiben tuti nem lehet allergiás hozzávaló. A vacsora közben beszélgettem a háztársaimmal, már amelyik szóba állt velem. Lassan elfogyasztottam az ételt, és meg is szólalt a zene. Felkeltem, és máris indultam megkeresni Amirát, hogy felkérjem egy táncra. Kb félúton találkozhattam vele, és mosolyogva sétáltam oda elé.
– Gyönyörű vagy. –dicsértem meg, mert erre nem volt még időm. – Szabad egy táncra? –mosolyogva nyújtottam felé a kezemet, és vártam a válaszát. Remélem igent fog mondani, és ha meg is kaptam a megfelelő választ, akkor megfogtam a kezét, és vezetni kezdtem oda, ahol kényelmesen tudunk táncolni. – Szuper beszéd volt. Nem hittem volna, hogy bekerülök. –jegyeztem meg boldogan, és ha odaértünk a tánctérre, átkaroltam a derekát, megfogtam a kezét, és elkezdtem a lépéseket.

Kőszegi bácsi elfoglalt volt, így megkért arra, hogy felügyeljek le egy büntetést. Konkrétumot nem mondott, csak annyit, hogy a Bejárati csarnokba kell mennem. Ott úgy is meg fogom tudni, hogy kik, és milyen büntetést kaptak. Jobb dolgom híján nem utasítottam el. Legalább lesz némi képem arról, hogyan is kell lezajlania egy büntetésnek. Felhúztam a cipőmet, feltettem a szemüvegem, és már szaladtam is, hogy időben odaérjek. Nem lenne szerencsés, ha lekésném, mert akkor még nekem lesz kellemetlen, hogy nem tudok elszámolni a dolgokkal. Szedtem a lábaimat, de óvatosan, mert még kicsit fájt a bokám.
Azt hittem, hogy tényleg elkéstem, mert a távolban már hallottam valami éneklést, és gitározást. Ez eléggé szokatlan volt a számomra, így biztosan tudom, hogy ő vagy ők lesznek az elszenvedő alanyok. Megérkeztem a csarnokba, és amint megpillantottam, hogy Niki és a sárkányos srác énekel, hát elhúztam a számat. Picit hamiskás volt, és eléggé borzalmas is, de a dal szövege meg vicces, így a kettő kiüti egymást. Már csak azt kell megtudnom, hogy kinek is énekelne, de erre is fény derült. Amira az a személy, akinek énekelnek, de ahogyan ránézek a lányra, nem igazán tetszik neki. Eléggé feszült, vagy hogyan mondjam. A dal vége előtt már elviharzik, én még megvárom a végét, és csak utána eredek Amira után. Majd jelentem Kőszegi bácsinak, hogy teljesítették a feladatot, de most muszáj beszélnem a lánnyal, mert megígért nekem valamit, ami csak a kettőnk dolga. Hamar le kell rendezni, mert ha sikerül bejutnom a Tusára, akkor kizárt dolog, hogy egyhamar kivitelezni tudjuk. Nekem pedig látnom kell a kistesómat, mielőtt nagyobb lesz.

Mágustusa Nyitóbál
Zoé

Számottevő hisztipókokhoz képest Zoé egy sokkal nyugodtabb jellemvilágot tudhat magáénak. Kettőnk személyisége sok - de nem minden! - esetben egyezik. Én a Hugrabugban végeztem el a saját iskolámat, ő pedig az itteni megfelelőjében. Örültem, hogy nem haragudott meg rám, a legtöbb lány hamar felkapja a vizet, a legapróbb dolgokon is. Ez az a helyzet, amikor úgy érzik, tökéletesnek kell lenniük. Na, persze... Attól még, hogy legújabb elegáns viseletüket és sminkkészletüket magukon viselhetik egy éjszaka erejéig, még nem változik semmi. Nem értem, miért tartják olyan meghatározónak az itt történt pillanatokat. Elvégre nem üzletet kötni jönnek, csupán szórakozni. Ahhoz pedig én tudom, hogy mire van szükség. Jó kedv, lazaság, baráti társaság. Ha valaki rosszul lép, elszúr valamit, csak nevetünk. Nem gáz és nem is szégyellni való dolog. Szegény lányok... Sajnálom, hogy nem veszik ezt észre.
De, mint mondtam, Zoé nem ilyen, így nem is kalandoznék tovább ezen szálon.
Szemeim már bele is fúrtam a vendégseregbe és a díszletek színes kavalkádjába. Csak egy cél érdekelt: Jó helyet találni, minél közelebb a színpadhoz. Valahol középtájon lenne ideális, de úgy látszott, mindenki arrafelé tobzódott. Miközben méltóságteljesen bevonultunk a nagyközönség elé, kószán és mérhetetlenül komolyan bólintottam a lánynak, válaszolva kérdésére.
- Nagyon is többet, kedves. Ó, ha te azt tudnád! A régi szép emlékek... Őszintén vallom, jó érzéssel tölt el újra látni szeretett iskolám címerét a többi nagyra becsült létesítményével együtt.
Egy pillanatra lehajtottam a fejem. Szomorú voltam, s csak egy gondolat cikázott az agyamban - eljárt az idő. Hatalmas bűntudat gyötör, hogy kiléptem az iskolapadból. Fel se fogtam, hogy milyen jó dolgom van nekem abban az iskolában. Szerettem ott lenni és jól is éreztem magam, de így visszatekintve többre is értékelhettem volna az ottani éveket. És miért nem nyújtottam a maximumot mindig? Hiszen hova jutottam... Sehová. A Roxfort egy jó lehetőség lett volna, melyből egyenes és szabad út bontakozódott volna ki akár a minisztériumi székig, de én nem éltem vele. Más utat választottam. Inkább hazamentem dadust játszani vagy világot járni és bulizni, majd most iderepültem és egy lakásban - lakásban! - nyomorgok, minthogy tovább tanulnék. Nem tudom, mi van velem. Egyszerre gyötör a bűntudat, a lehetőség utáni szomj, s egyszerre vagyok büszke, egyenes és elégedett eddigi munkámmal, eredményemmel. Hiszen a családom büszke, én nem szűkölködöm és boldog vagyok. Afféle kapuzárási pánikom lehet csak a kamaszkor végett. De ezt minek is magyaráznám meg Zoénak? Talán, ha van valami jóféle ital itt, megnyílik nyelvem. Addig egy szót se. Félre a rossz gondolatokkal, mulatni jöttem, az este táncolni akarok és szívből drukkolok ennek az iskolának is. Kívánom a résztvevőknek, hogy vegyék könnyen az akadályokat, legyen izgalmas és hasznos nekik, s élvezzék ki a lehetőséget, melyet most kaptak.
A nőknek mindig jobb szemük van ahhoz, hogy jó ülőhelyet találjanak. Többek között ezt a tulajdonságot is epekedve irigylem. Egy pillanatra kalandoztam csak el a saját lelkivilágomban és a díszletek csodálásában, de ő már szépen önállóan helyet foglalt. Néhány másodpercig - tényleg kevés - kétségbeesetten kerestem tekintetemmel, hogy hova a fészkesbe ugrott el hirtelen, mint egy bakkecske, de mivel nem történt más, csak az orrom előtt helyet foglalt, sóhajtottam és játszi könnyedséggel odatelepültem mellé.
- Látsz? - mosolyogtam rá - Jobb helyet aligha találtunk volna.
Megvont vállakkal hallgattam Zoé agymenését, ami nem igazán jellemző rá, de biztosan a varázslatos hangulat ragadta magával. Van barátja, lehet csak kéreti magát, mindenesetre poénnak vettem és egy jót nevettem rajta.
- Hogyne, nélküled nem lenne olyan bulis a dolog, hogy egy kicsit lazábban fogalmazzak - vakartam meg a szám - Elbűvölő személyiséged engem is zavarba hoz. De ahogy elnézem, te is jól érzed magad a társaságomban. Javíts ki, ha tévedek, de erősíts is meg, mert kell a dicséret.
Akárhogy is van, Zoéval másképp viselkedik az ember. Minden figurához másképp áll hozzá az egyén, mert mindenkinek saját kisugárzása és személyiségi varázsa van, amely képes másokat is befolyásolni. A ma este nem az üzletről szól, nem kell figyelnem túlzottan, hogy miket beszélek. Ez egy egyszerű megnyitó, ahol kevesen ismernek, itt ez mind megengedett. Ha pedig hülyéskedni akar, hát tegye.
- Szépen felöltöztél, méltó vagy egy Reynoldshoz - kacsintottam rá, bókomat azonban megszakította az igazgató úr bariton hangja. Mindig a legjobbkor szólnak, természetesen... -
Figyelmesen végighallgattam a beszédet, s bár én nem vagyok diák, se résztvevő, mégis sikerült átéreznem azt az izgalmat, melyet kitűzött célként el akartak érni. Szépen kitettek magukért, le a kalappal! Pedig engem nem olyan könnyű lenyűgözni. És való igaz, voltam már jobb parádén is, egy iskolához - magyar színvonalban - ez tökéletesen fölülmúlja az átlagot. Tapsikolás, látszólag csillogó szempárokkal izgatott tekintet és fegyelem, figyelem. A beválasztott résztvevők közül egy sem ismerős, maximum látásból, akikkel egy, a falubeli boltban futottam össze. Ja, nem...
- Azt a... Ott van Gergő is! Nézd már, de fura... Erről én miért nem tudok? - vigyorogtam, mint a fakutya, mivel abszolút nem számítottam rá, hogy ilyen fiatalon bekerül -
Lelkes tapsot nyomtam neki úgy, hogy még a tenyerem is vérvörös lett, tekintetemmel pedig buzgón elkezdtem unokatestvéremet, Janeyt, vagy rokonságom többi tagját keresni, hátha megtalálom a tömegben. Akkor aztán büszkén összemosolyognánk, s értené is, mire fel. De biztos lefoglalják egyéb teendői. Ha itt is van, én nem látom.
- Nem is tudom, pontosan milyen rokoni viszony fűz hozzá, de jó a kapcsolatunk. Már most izgulok érte és a szüleit is sajnálom. - jegyeztem meg elgondolkodva.
- Ennél vagy innál esetleg valamit? Mi újság egyébként? Mostanában keveset beszélünk... Hogy megy a bolt, a suli, meg úgy minden? És... mi a helyzet a barátoddal? - kezdtem el a kérdésbombákat hajigálni, tapintatosan. Sunyi Tomi!

A bál - Domival

Igazság szerint Amira örömmel nézte a feléje közeledők arcát, ahogy izgatottak, de mégis boldogak voltak. Most tényleg foglalkozott velük, persze leginkább azokkal, akiket jól ismer.
A beszéde után nem volt más hátra, mint hogy végre jól érezzék magukat egytől egyig. Mivel Domival érkezett, az alkalmat kihasználva keresni kezdte. Ez mondjuk nem tartott túl sokáig, hamar összetalálkoztak. Mosolyogva fogadta, azzal meg nem foglalkozott, hogy közben hányan nézték meg, és hányan kezdtek el suttogni róluk.
-Köszönöm szépen -kedvesen elmosolyodott, habár biztos volt benne, hogy sikerült kihoznia magából a lehető legtöbbet. -Te is jól nézel ki -odanyúlt a zakójához, egy kicsit megigazította, aztán várakozva összefűzte maga előtt az ujjait.
-Persze -bólintott, és elfogadva a felkérést a fiú oldalán a táncparkettre sétált. Kicsit furcsán érezte magát a magasság miatt, ugyanis alapból is magasabb, magassarkúban pedig főleg. Na de mindegy is, csak ne kezdjenek el szuper pletykák szárnyalni róluk.
-Szerintem megérdemelted. Ügyes leszel -mondta biztatóan. Habár Mira nincs tisztában vele, hogy mennyire fog helyt állni, inkább pozitívan állt hozzá. Bunkóság lett volna már a nyitóesten lelombozni szegényt, pedig aztán lehet, hogy ő lesz a bajnok.
Közben lassan, a zene dallamára lépkedtek, Mira kicsit belefeledkezett a körülöttük zajló világba. A terem csodálatosan nézett ki, és megpillantotta a vendégeket, akik szintén elhagyták az asztalukat, hogy ünnepeljenek.
-Aranyos a kishúgod -jegyezte meg mikor visszatért a jelenbe, de persze csak halkan, nem kell, hogy valaki bármit is sejtsen.

-Mágustusa Nyitóbál-smink, haj, ruha

Nyitóbál
Barbi

    

Mágustusa nyitóest
Kinézet

Az időjárás és az esti program nem nagyon játszottak össze. A Mágustusa egy fontos esemény, az időjárás viszont mintha teljesen ellene lett volna. Vészjóslóan villámlott és dörgött egész nap.
A férfi hoppanálva érkezett a faluba, de mire onnan felért a kastélyba, bőrkabátja teljesen elázott, a hajából is csöpögött a víz. Utazóládája már a rejtett lakrészben várta, így első dolga azután, hogy Wickler igazgatóval találkozott az volt, hogy a zsupszkulcs segítségével bement átöltözni, ezzel egyetemben pedig felmérte a terepet, amit még így teljes valójában, bebútorozva nem látott.
Nem sokkal utána érkezett meg a Durmstrang, a Beauxbatons és a Roxfort meghívott emberei, az igazgatók, és a nyertesek. Jó ismerősként köszöntötték egymást a fiatalokkal, hiszen mindhárom nyertessel ő volt ott a tusájuk alatt, mint ahogy idén ezt a Bagolykőben teszi.
Az igazgatóval, a szervező DÖK elnökkel, és persze a vendégekkel együtt bejárták a kastélyt, közben izgatott csevejt folytatva. Maurice igazából leginkább csak hallgatta őket, és megfigyelőként szúrt be pár választ és észrevételt, amit jónak látott. A séta végezetével a többi vendéggel együtt elvonultak a lakrészükbe, hogy nyugodtan felkészülhessenek az esti bálra.

Szürke, fekete csíkokkal kiegészített inget, egy sötét farmerszerű nadrágot, és az ünnepiesség kedvéért fekete bársonyzakót öltött magára. Ezzel a megjelenéssel nem mutatott sok újat a régi ismerőseinek, minden ünnepségre ezt az összeállítást választja. Nyakkendőt még véletlenül sem kötött, főleg mivel nincs is neki. A bálon nem tervezett nagyobb szerepet, tehát minek úgy kiöltözni ha nem kényelmes?
Teljesen időben érkezett, ennek ellenére leginkább kihagyta volna az egészet. Már korgott a gyomra, és csak arra tudott koncentrálni, hogy mit válasszon: csirkét, vagy halat. Míg ő ezen agyalt, az Igazgató elmondta a beszédét. Mikor rá került a sor, egy-két másodpercre felállt, de ennyivel le is tudta az ő részét. A versenyzőket egyesével megtapsolta, kifejezéstelen arccal nézte végig, ahogy lassan levonulnak, és még kibírta Amira beszédét is.
Végül a halat választotta, egy pohár gyömbérrel. A vacsora végezetével kezdtek mellőle fogyni az emberek, sokan táncra adták a fejüket. Hát ő nem az a típus, ezért inkább előredőlve nézte a diáksereget.

Nyitóbál
Markovits.
A ruha

Tudom, hogy tisztára meg vagyok húzatva. István bármit kitalálhat, azonnal, gondolkodás nélkül bólintok rá. Most éppenséggel a közelgő Mágustusa megnyitójára hívott el, bagolyban. Ezt igazándiból egy kissé zokon vettem, meg is látogathatott volna. Megértem én, hogy a kviddics mellett tanárnak lenni nem a legegyszerűbb feladat, de egy fél órára biztos elszabadulna, ha nagyon akarná. Ennek ellenére boldog voltam, hogy rám gondolt, és a miértje csak akkor jutott eszembe, amikor már készülődtem a bálra. Ruhaválasztás közben le kellett ülnöm az egyik puffra, hogy lemossam az arcomról a mosolyt, ami a levéltől kezdve végig lemoshatatlan volt. A gondolataim cikáztak, már egyre inkább azon voltam, hogy el sem megyek, úgyis talál magának egy csinos kollégát akit korábban nem hívott el. Nehezen, de végül nagy szívdobbanásokkal eldöntöttem, ha már megígértem, elmegyek.
Kíváncsian vártam az egész ünnepséget, hisz ilyen nagy esemény tudtommal még nem zajlott az iskolában. A régi iskolám neve hallatán meglepődtem, úgy tűnik, túl sokáig voltam távol, és lemaradtam az ilyen súlyú dolgokról. A bajnokról sem tudtam semmit, de vártam, hogy megnézhessem, hátha ismerjük egymást.
Nagyon nem örültem neki, hogy ilyen időjárásban kell felsétálnom a kastélyba, és a biztonság kedvéért a ruhámat is vittem magammal, kézben. A körletünkbe mentem vele, ott bújtam bele a kék csodába, meg az ezüst cipellőbe. Még időben voltam, ezért az ujjaimat tördelve, nagyokat szusszanva járkáltam fel-alá a klubhelyiségben. Abban az időben indultam el, amire megbeszéltük a találkozót, direkt késve. Igaz, pár perc alatt ott voltam, de ennyi kell.
Könnyen kiszúrtam Markit a befelé siető diákok között, pontosan ott, ahová megbeszéltük. Jól nézett ki, mint mindig. Bájos mosolyt varázsolva arcomra indultam el hozzá.
- Szia! - két puszival köszöntöttem. Régen találkoztunk az órákon kívül, jó érzés volt így érintkezni vele. Valami viszont nem stimmelt, sokkal lazább szokott lenni.
- Baj van? Olyan...idegesnek tűnsz - kérdeztem rá, hátha kapok valami érthető választ. Vagy kiderül, hogy rosszul mértem fel, és nem ideges egy cseppet se.

A Mágustusával kapcsolatban eddigi egyetlen konkrét élménye, hogy bezsongott, mikor Leennel felkészülés címszó alatt nekivágódtak a párbajteremben a falaknak. Akkor és ott eldöntötte, hogy ez nem rászabott kihíváskör, így inkább hagyta a keményebb levitás magot érvényesülni. Lett is eredménye, a pletykák szerint hatan is megszerezték a jelentkezési lapot, aminek ő csak csendben örült szépen, hogy legalább lesz kinek szurkolnia. S végre itt a nyitóest ideje is. Ugyan sokmindent el lehet mondani róla, de hogy az ekkora rendezvényeket bizseregve várná, azt nem. Mégis szépen felöltözött, összefogta a haját, felrakott egy karkötőt éééés most itt van. Nem vitte túlzásba a kiöltözést, de ami azt illeti, egészen kikupálódott önmagához képest mostanra. Öltözéke ezüstszínű és görög stílust utánoz dekoltázzsal megspékelve, e mellé a gyöngy fülbevalópáros éppen dukál.
Beérvén nem hagyja hidegen a dekoráció, sőt a helyzet súlya sem, ezért is áll meg egy pillanatra az ajtótól arrébb, hogy kibámészkodja magát elsősorban a díszítésen, aztán az embereken is elidőznek íriszei. Sokféle ruha, sokféle diáktárs, néhányukat felismeri, másokról segédfogalma sincs, kik lehetnek. Végül arra a nagyon elmés elhatározásra jut, hogy az ismertek csoportjához sodródik, azaz a Niki-Vani-Eric-Alex-Dalmi-Kei-chan sokasághoz. Út közben fél szemmel olyan emberkéket pillant meg, mint Domi a távolból, vagy éppen Várffy Robi, de felettük jobbára csak elsiklik a tekintete, jobban koncentrál Nikiékre. Beérkezvén melléjük, sóhajt egyet és megvillantja szokásos, vérszegény mosolyát.
-Sziasztok. Jó... huhh, alaposan feldíszítették a termet. Hogy.... hogy vagytok? Izgulás?- ez a legutolsó kérdés inkább Vaninak, Dalminak és Alexnek szól, elvégre legjobb tudtával ők szerezték meg ebből a kis társaságból a jelentkezési lapot, hát nekik is szurkol rendesen most a többi kék jelentkező mellett. Yart például sehol nem látja még, Domit már észrevette, viszont Leen, a kedves Leen még szintén sehol nem fedezhető fel. Kicsit aggódva pislog az ajtó irányába, miközben leül Keiko mellé, ha ez nem egy probléma persze. De úgy is jeleznék, ha az.

Hamar összefutottunk a teremben, és nem is kellett sokat győzködnöm arról, hogy táncoljon velem. Előtte még megdicsértem a ruháját, amire szintén kaptam egy dicséretet. Mosolyogva köszöntem meg, és hagytam, hogy megigazítsa rajtam a zakót. Nem igazán szeretem kicsípni magamat, ez meg is látszik rajtam, de most mégis adtam a külsőmre.
Egyáltalán nem zavart sem a korkülönbség, sem a magasságkülönbség. Akinek meg nem tetszik az, hogy mi együtt megyünk táncolni, az egyen sok mogyorót. Senkinek nincs ahhoz köze, hogy mi együtt jöttünk a bálra, így azokkal sem nagyon törődöm, akik már sugdolózni kezdtek. Most biztos jön az, hogy be akarok vágódni az egyik szervezőnél, de tudom, hogy feleslegesen tenném, hiszen Amirát ismerve, úgy sem mondana el semmit sem a feladatokkal kapcsolatban, csak annyit, amennyit tudhatunk. Meg, ő sem kockáztatná a pozícióját, hiszen az ő helyében, én sem tenném.
– Köszönöm, igyekezni fogok, hogy ne elsőként essek ki. –mosolyogva fogadtam dicsérő szavait, és lassan vezetgettem a lányt a zene ütemére. Nem vagyok valami profi táncos, de igyekszem nem letaposni Amira lábait, és szerencsére egyszer sem lépek rá. Ha érzem, hogy letaposnám, már azonnal elhúzom onnan, és bocsánatkérően húzom el a számat.
– Igen, szerintem is nagyon aranyos. Köszönöm, hogy elvittél. –ezt a mondatot a lehető leghalkabban mondom, de úgy, hogy ő értse azért, mit is motyogok. Senki nem tudja, hogy mi merre jártunk, és senkinek nem is kell megtudnia. Még a végén kicsapnak minket, és az egyáltalán nem lenne szerencsés. Ráadásul nagyon bűntudatom lenne, mert Amirát is rántanám magammal, és azt nem szeretném. A szám vége közeledik, nekem pedig kezd kicsit zsúfoltságérzetem lenni, így egy kedves kérdést fogok intézni a lány felé. – Nem lenne kedved kimenni egy kicsit? Olyan zsúfoltan vagyunk. Mit szólnál a lépcsőházhoz? –ajánlottam fel egy helyet, de persze nekem az is meg fog felelni, amit ő választ, csak jussunk ki, úgy mond friss levegőre.

 -  Örülök, hogy örülsz.
Bólintok, majd a kezembe véve az előttem kést, az élével fölfelé pörgetni kezdem az ujjaimmal, miközben lassan megkezdődik az ünnepség. Mindenki helyet foglal a tömeg pedig csöndesedni kezd, ami azt jelenti, hogy nemsokára valaki beszélni fog. Sokkal jobban tudok figyelni, ha közben valami van a kezemben, el sem tudom képzelni magamat, ahogy egy helyben ülök és kihúzott háttal figyelek. Helyette inkább könyökölök az asztalon és a kést pörgetem, egészen addig, ameddig Reynolds le nem ül mellém. Akkor felé fordulok és nem felejtek egy vigyorogni.
 -  Látok, de nekem az is elég hacsak hallgatom. Nekem soha nem lenne bátorságom egy ilyenre jelentkezni. Ráadásul úgy hallottam, hogy be lesznek zárva az északi toronyba és csak a mentoruk mehet fel hozzájuk.
Fintorgok egy sort. El sem tudom képzelni, hogy én kit választanék. Kevés barátom van, de azokhoz nagyon kötődöm és nem szívesen válnék meg tőlük. Na meg persze ott van Zora, aki nélkül egy napot sem bírnék ki. Amikor az igazgató elkezd beszélni felé fordítom a fejemet, figyelmesen hallgatom, majd tapsolok. De az infó egyik fülemen be, a másikon pedig ki. Nem rám vonatkoznak, ez az egy szerencsém van. Inkább folytatom tovább a hülyéskedést Thomassal. Tudtam, hogy belemegy a játékba. Legalább nem kell megerőltetnem magamat és olyan dolgokról beszélgetni, amiről egyáltalán nincs kedvem. Vele határozottan jól érzem magamat, megértjük egymást. Talán azért, mert csak egy évvel idősebb mint én és a temperamentumunk is hasonlít.
  - Ohh még a végén zavarba hozol. Természetesen így van, különben nem téged hívtalak volna. Mindig felvidítasz.
Vigyorogva nézek rá, majd lehajtom a fejemet és a fülem mögé tűrök egy kósza tincset. Nem mindenkinek vallanék be ilyesmit, még akkor sem, ha poénnak van álcázva, hiszen nagyon jól tudja, hogy nem kenyerem a hazugság. A következő bók viszont tényleg kibillent a hülyéskedésből, elpirulok és egy kissé összehúzom magamat. Nem szoktam hozzá, hogy bárki ilyet mondjon nekem, de azért jólesik a dicséret, hogy mégse legyen olyan kellemetlen, elvigyorodom és a könyökömmel finomat meglököm az oldalát.
  - Tudod, igyekszik az ember.
Utána már csak a vállamat vonogatom, és annyiban is hagyom a dolgot. Nem tudom, mit lehetne még ehhez hozzáfűzni, semmi értelmes nem jut az eszembe, nem vagyok biztos benne, hogy meg kell-e köszönni így inkább nem szólok semmit.
  - Gergő? Csak látásból ismerem, ő is Navines.
Nem igazán vagyok képbe a többieket illetően, végigvezetve a tekintetemet a tusa résztvevőin nem ütközök egyetlen ismerős arcba sem a tekintetem, nem meglepő módon. De tudom, hogy a drága Reynoldsnak vannak rokonai, a kastélyban is, és a faluban is.
  - Miért sajnálod a szüleit? Hiszen most mondta az igazgató, hogy nem eshet bajuk.
Nem igazán értem, hogy mit ért ezalatt, miközben várok a válaszra belekortyolok a poharamba és ahelyett, hogy válaszolnék felpattanok, megragadom a kezeit és felhúzom.
  - Inkább táncoljunk, szeretnék táncolni.
Ritkán teszek ilyesmit, a napját sem tudom már, hogy mikor táncoltam utoljára. Ki kell használni, hogy a parteremet rátudom venni szinte bármire, ha kell még nyafogok is, de csak ha nagyon muszáj.
  - Nos, nemrég visszajött az iskolába, de...most más dolga van, meg amúgy sem szereti a tömeget meg az embereket se nagyon.
Mit mondhatnék? Hogy a pasimnak gondjai vannak a holddal és néha szőrös vadállattá változik ami miatt utálja magát és hanyagol, mert azt hiszi, hogy nélküle nekem jobb lesz? Érdekes kis beszélgetés lenne, nem tudom, hogy kinevetne vagy hülyének nézne.

Nyitóbál
Violetta

Mágustusa. Pont ez kell ahhoz, hogy a legeldugottabb szegletéből is előcsalogathassák az érdeklődőket a leleményes szervezők. Minden elismerés, jó munkát végeztek, ugyanis még Kőszegi professzor úr is vette a fáradtságot, hogy kivasaltassa manóival legújabb öltönyét. Nagy gondossággal óvta és őrizte meg legtisztább állapotában a megnyitó pillanatáig, amikor is magára ölthette még odafenn a szobájában. Fekete szmoking, csokornyakkendő, frizuraigazítás és egy jó erős, de mégsem zavaró elegáns férfi parfüm. Ujján a családi gyűrűje díszelgett, más kiegészítőt nem viselt magán. Ha izgul, mindig komolyan és méltóságteljesen lépdel, így tesz most is. Egyenesen jár, délcegen, mintha önmagát ünnepelni igyekezne le a Nagyterem sűrű forgatagába.
Szerencsére bevette a gyógyszereit, megengedheti magának az esti szórakozást, de diétájához tartania kell magát. Sajnos... Pedig milyen jól tudja, hogy ilyenkor a szorgos manók a legfinomabb ételeket kínálják! Kollégáitól hallotta, hogy a különleges alkalomra a többi ország nemzeti ételeit is felszolgálják. Csak őszintén remélte, hogy nem esik kísértésbe. Rossz végeredményt szülne ugyanis.
A rendezvénysorozat nem csak az elsődleges szervezőbridágot és a résztvevősereget mozgatta meg mérhetetlen mértékben, a tanárokra is hárult egy csomó rendhagyó kötelesség. Kétszer jobban kellett ügyelni, mindent szemmel kellett tartani, hogy minden rendben menjen. Az események alatt is éberen és segédkezve kell részt vállalni a tusa lebonyolításában. Állapotára való tekintettel nem osztották be járőrözni, szabadnapot kapott, hogy pihenjen. Egy kicsit azonban szórakozni akart.
Éppen a nagyterem felé igyekezett szorgosan, amikor ismerős hang ütötte meg a fülét. Érdeklődve a hangforrás felé pillantott, majd megállapítva a köszönőt elmosolyodott és a hölgyemény mellé szegődött.
- Áh, jó estét, Violetta! Igen, eltalálta, éppen oda igyekszem. Volna kedve velem tartani? Mesélhetne is... Anya jól van? - kérdezte udvariasan újdonsült beszélgetőpartnerét.
A terembe érve a körülnézés után elfoglalták a helyüket. Egy, a tanári asztalhoz közel eső, mégis a diákok hatáskörébe tartozó helyen álltak meg, körülötte minden jól látható volt, hiszen egyik diák sem mert a kilátása elé állni zavaró tényezőként. Izgatottan és nagy lelkesedéssel hallgatta a beszédeket és az eseményeket, hangos tapssal kísérve azokat. Diétájához tartotta magát, igyekezett a diákokkal és Violettával foglalkozni. Néha-néha egy pillanatra odabiccentett egy-egy tanárkollégájának. Úgy döntött, az esemény végén mindenképpen odamegy a nemzetközi iskolák kísérődelegációihoz is, de úgy is tudta, hogy erre neki később is lehetősége lesz.
- Na és kinek szurkolsz a legjobban? - súgta a fülébe -

Társaságunk gyorsan növekedett, Niki után Kei és Ru is megérkezett. Az idő alatt töltöttem magamnak inni, aztán érdeklődve néztem a résztvevőkre, mert egyre többen kérdezték őket, hogy izgulnak e. Én biztos izgulnék, de csak a feladatok miatt, hogy mennyire lesznek nehezek, hogy tudnám teljesíteni őket. Meg persze a többiek felkészülését figyelném, és hogy nekik hogyan sikerül a feladatok megoldása. Gondolkozásomból Vani szakított ki, aki egyértelmű célzást adott, hogy az este folyamán muszáj lesz táncolnom. Félreértés ne essek, szándékomban volt táncolni vele, és a többiekkel is. Mosolyogva néztem rá, aztán csak bólintottam egyet. Remélem ez elég célzás volt, hogy mindenképp táncolunk majd. Csak előbb a beszédek és egyebek. Nikiéket nézem akik salátát szednek, majd miután kicsodálkoztam magam,amiért nyúlkaját esznek, szedek magamnak valami laktatóbbat.
Amikor felcsendül a bál kezdetét jelző zene, egy kicsit várok, mert azért nem akarok az első lenni a parketten. Aztán amikor már elkezdenek fel-fel szállingózni a párok, felállok, és Vanira nézve, odanyújtom neki a kezem.
- Mademoiselle! Szabad egy táncra? -A szokásos féloldalas mosollyal nézek rá, aztán ha elfogadja a felkérést, a kezét fogva elkezdek a parkett felé sétálni. Volt részem táncoktatásban, mert az otthoniak úgy gondolták, ez bele tartozik a nevelésembe. A jó társaság miatt pedig el is jártam a próbákra, így most jó néhány  év színpadi tapasztalat után mondhatni van egy kis tánctudásom. Azonban az utolsó próbám már másfél éve volt, azóta nem táncoltam, biztosan felejtettem is sokat, és csak reméltem, hogy ami megmaradt, azt tudom hasznosítani.

Mágustusa, Bál Vani, Dalmi, Eric, Keiko, Runa

A levitások asztalánál fokozódik a hangulat, az izgalom nem különben, lezuttyanok Vani mellé, ezúttal a kezemben hozva már a cipőmet.
- Ne haragudj, de biztosan összeszáradt vagy megnőtt a lábam, ki tudja, mert piszkosul szorít, úgyhogy, ha táncolok is, biztosan mezítláb teszem, elég hosszú a ruhám, nem fog alatta látszani. - súgom a fülébe, aztán nézem, ahogy rám pillantva, csak salátát szed magának. Fogom a villát, és egy nagyobb szelet natúr husit kiszúrva, meg leszúrva, a tányérjára teszem.
- Egyél fehérjét is, jót tesz az agysejteknek, és arra most szükség van! - kacsintok rá, aztán magamnak is salit szedek, meg egy kevés husit. Szolidarítok vele ebben is. Egyre sokasodik, nem csak a Levita nép, hanem más házak diákjai is feltűnnek. vannak köztük kedvelt, és kevésbé kedvelt fazonok is, mint Robika. Nem érdekel különösebben, de a pálcám megremeg a zsebemben. Nyugalomra intem magam, nem vagyok elvégre párbajhoz öltözve. Majd eljön m9ndennek az ideje. Az igazgató bejelenti a nyerteseket, akik bejutottak a Tusa versenyzői közé. Mindenki itt van már majdnem közöttünk, csak Yar hiányzik. Odafordulok Keiko-hoz
- Mit tudsz Yarról? Aggódom egy kicsit. - Összeszorul a gyomrom a gondolatra, hogy hol lehet. Nagyon feszült volt mostanában, nem is csodálom, a Tusa izgalmai mindenkire hatással vannak, kire így, kire úgy, de most már örülnie kéne, mert baromi ügyes. Csak itt lenne már! Igyekszem palástolni az idegességemet, és mosolyogva gratulálok a nyerteseknek. Majd előhúzok egy csinos csomagot.
- Vanília! Ez a Tiéd, e nemes alkalomra. Forgasd haszonnal! Az egyik egy "Bűbájok és átkok, különleges esetekre, különleges varázslóknak" című könyv, egy kiváló nagymestertől, a másik pedig szintén egy könyv: "Elmetréning" . Ebben nagyon ravasz fejtörőket találsz. Itt hátul benne van a megoldás is. Szükség lesz az eszedre, ezért kapod, na meg, mert győzni fogsz, tudom. - Átadom a könyveket, aztán újra lesem az ajtót, mert Zsolti is ígérte, hogy jön, de helyette Runa jelenik meg, halványan mosolyogva lehet, mindjárt sírva is fakad, amilyen könnyen megy ez nála.
- Szia Ru! nagyon csini a ruhád! Gyere ülj ide!-  

Akimoto Hisashi

 Alig kezdődött el a bál, de a vöröske úgy érezte, menten megfullad annyi ember közt, így sietve kitrappolt a nagyteremből, az előcsarnokba érkezve. Fájt már a lába, mert csomót kereste Amirát, persze sikertelenül, és az arca is alaposan kipirosodott a melegtől. Tétovázva állt meg a lépcsők tetején, majd kicsit lejebb ment, és levetette magát az egyik márvány lépcsőfoknak. Nem érezte túl jól magát, talán a tömegtől. Nekidöntötte arcát a hideg korlátnak, és levette magassarkúját, mivel eléggé erősen feltörte a lábát. Utálta, sőt, gyűlölte az ilyen szerencsétlen "női" cipőket, és a ruháját is legszívesebben azonnal le tépte volna magáról, hisz alig tudott benne levegőt venni. Valahogy még az sem jutott el a tudatáig, hogy tényleg résztvevő lesz a mágustusán. Próbálta bíztatni magát, hogy talán még sem fog kiesni a leges leg elsőnek, hisz parányi tudással azért ő is rendelkezik. Izgult, de még nem fogta fel teljesen a helyzetet. Csak Mirát akarta megtalálni, több okból is. Először is kíváncsi volt a nagyobb lány véleményére a versenyről, el akart beszélgetni vele, hogy mi hogy lesz, és szinte azonnal eldöntötte, hogy meg szeretné kérni, hogy a mentora legyen. Abban reménykedett, hogy senki sem csapott még le rá előtte, mert ha még is, fogalma sem volt, kihez szegődhetne.

Tiffany Elswood

Meg egy kis ideig még elténfergek a klubhelyiségben, aztán kezdem magam unni, mert szinte mindenki elment erre a bálra vagy mire. De ezt az időt hasznosan fogom eltölteni: körülnézek a kastélyban, egyedül. Eltévedni nem fogok, ha meg mégis, akkor majd csak visszatalálok. Különösképpen nem izgatnak a festmények, sem az egyéb dolgok, csak fel akarom fedezni azt a helyet, ami a következő években lakhelyemül fog szolgálni. Szerencsére nem találkozom senkivel,  sakk néhány portré beszél hozzám, de nem foglalkozom velük, mintha itt sem lennének. A bejárati csarnokhoz érve kicsit megtorpanok, mert meglátok egy lányt, aki a lépcsőn ül. Ruhája alapján ő is a bálra jött, viszont nem értem, akkor miért ül itt kint? Talán nem nagyon bírja az ilyen dolgokat, és csak muszájból jött el. Odamegyek hozzá, majd megállok mellette, olyan távolságban, ami még nem zavaró.
- Szia! - köszönök neki. - Milyen a bál? - érdeklődöm, majd egy félmosolyt eresztek el. Valójában nem érdekel mi van odabent, csak próbálok kedves lenni, hisz egy jópár évig velük kell egy légtérben lennem, szóval nem lenne a legjobb, ha már az első napomon ellenségeket szereznék.
- Abból ítélve, hogy kijöttél nem lehet olyan jó odabent.

Bál - Mindenki
 
  Már a mi asztalrészünk roskadozott a sok embertől. Már  alig fértünk el, de még maradt pár hely a későn érkezőknek.
  - Szia Ruuuu! - felálltam és megölelgettem, de azért óvatosan nehogy tönkre tegyem a gyönyörű öltözékét. - Én kifejezetten izgulósan, de azért elviselhető - válaszoltam az én oldalamról. Letettem magam mellé a könyveket és belelapozgattam.
  - Nikus majd segítesz áttanulmányozni? Mert azért jó ha nem egyedül kell ezeket itt végigolvasni - emeltem fel a két könyvet. - Nyugi mindenből eszek egy kicsit. Jó? - kérdeztem meg nagyon komolyan. Vettem egy szelet húst, és szépen felkockáztam. Egyet be is kaptam, de utána már érkezett felém egy kérdés.
  - Igen uram - mondom méltóságteljesen, majd elmosolyodtam. Odanyújtottam a kezem, majd szép lassan a parketthez sétáltam, Eric-cel az oldalamon. - Tudsz valamit a Botiról? - kérdeztem meg mikor elkezdődött a tánc.

Brigitte Bonneville
Mágustusa nyitóbál - Várffy-Zoller Róbert
Kinézet

bál és a többiek

Leülök az asztalhoz, majd mikor az igazgató befejezi a mondandóját, Nikivel együtt én is gratulálok a bejutottaknak. Elveszek magamnak egy húst, de mielőtt elkezdeném enni, Niki kérdez tőlem valamit.
- Yarról? Nem ma még nem is láttam. De ne aggódj biztos mindjárt itt lesz - felelem megnyugtatóan mert észreveszem Niki aggodalmát.
- Szia Ruu - köszönök az ekkor megérkező leányzónak. - Nagyon szép a ruhád - dicsérem meg a ruhát, s közben tovább eszem, majd figyelem ahogy Vaniék elmennek táncolni.

Akimoto Hisashi

 Gondolatai összevisszaságából egy hang rántotta vissza a valóságba. Felemelte fejét, és az előtte álló fiúra nézett. Kifésült egy kósza tincset az arcából, és végig mérte a srácot. Elsősnek nézte, nagyjából egykorúnak tűnt.
-Nem, a bál nagyon jó. -mondta az igazat, de meg sem próbált jó kedvet mímelni. Rég nem érezte magát ilyen pocsékul, és most aztán ígazán nem volt kedve műmosolyt festeni a fáradt arcára.
-Te hogyhogy nem vagy bent? -tesztte fel a kérdést egyáltalán nem azzal a szándékkal, hogy csevegésbe kezdjen, hanem csak mert a csend zavaró kezdett lenni. Háttérben  kiszűrődtek a bál fényei is hangjai, a zene, a beszélgetés foszlányok, a nevetések. Kicsit kinyújtózott, ujjaival hátra fésülte a haját, és kicsit rendbe hozta magát, hogy még se nézzen ki annyira szörnyen. El tudta képzelni, hogy valószínűleg nem fest valami jó színbe, így vett pár mély levegőt, remélve, hogy attól talán kicsit jobban lesz. Nem lett volna alkalmas, hogy a bál napján megtöltse az előcsarnokot gyomra félig megemésztett tartalmával. Kiegyenesítette hátát, és továbbra is kifejezéstelen arcal, de mostmár az ismeretlen szemébe nézett.

Bál

Kettő... Kettő még nem sok... Vagy sok? Túl sok? Kevés? Épp elég? Az sok... Miért? Mi a baj bennem? Kétszer kosarazott ki Leonie... Egyszer a valentin napi bálkor és most. Nincs értelme az életemnek... Ültem a szobámba, és csak sírtam. Sírtam, és nem tudtam mit tegyek. Kedvem sem volt bálba menni. Egyedül lehettem a szobába szerencsére. Azt csinálhattam amit akartam, és én a sírást választottam. Csak ordítottam, hogy 'miért'. Lelkileg egy roncs voltam. Nem értettem a világot, és a boldog embereket. A gondolataim Leonie-ról szóltak.
-SZERETLEK!-
Bőgtem, mint egy kisgyerek, de össze kellett szedjem magam. Megígértem Nikinek, hogy elmegyek, de nem akartam. Muszájnak éreztem. Összeszedtem magam, felöltöztem, és elindultam. Lassan mentem, de ez is gyorsnak tűnt. Visszafutottam a szobába, és lefeküdtem. Elhatároztam, hogy nem megyek, de eszembe jutott Niki. Nagyon befolyásolt ezért újra elindultam, de most nem álltam meg a nagyteremig. Beléptem, és körülnéztem. Sokan voltak. Európa varázsló elitje, de ez nem érdekelt. Fapofával sétáltam a levita asztaláig. Illetve amire azt hittem, hogy a levitáé. A roxforti asztalhoz ültem le, és ott is maradtam körülbelül fél órát, és akor vettem észre magam. Majd ijedten átültem egy másik asztalhoz... Ahonnan hamarabb távoztam, mert rellonos asztal volt. Ezután sikerült megtalálni az igazgatói asztalt, ahova szintén leültem. Amikor csúnya szemeket láttam magam körül, megkérdeztem a levita versenyzőinek névsorát, csak hogy ne tűnjek hülyének. Részegnek tűnhettem, csoda lesz, ha nem dobnak ki. Majd leültem a levita asztalhoz.
-Sziasztok!
Majd csúnya, szomorú pillantásokat irányítottam mindenkire, jelezve, hogy erről nem akarok beszélni, majd fejem az asztalra hajtottam.

Tiffany

- Hát ez nem volt túl meggyőző - felelem egy halk kacaj kíséretében. Látszik rajta, hogy valami baja van, de ebbe nem akarok belemenni, mert a végén meg órákig itt tartana.
- Óh engem nem igazán érdekelnek az ilyen puccos cuccok - válaszolok, majd lehuppanok a lány mellé. - Csak azért jöttem errefelé mert egy kicsit körül szeretnék nézni.
Azért ültem le mellé, mert jobban belegondolva, nem árt egy kis társaság, és ő megfelelőnek tűnt számomra. Végignézek a lányon, majd megszólalok:
- Amúgy a nevem Akimoto Hisashi - mutatkozok be. Valahogy ez a része mindig lemaradt, és csak a végén mutatkozom be, vagy ha a másik fél megkérdi a nevem. Persze csak ha nem rontom el már az elején a gorombaságommal. - Téged hogy hívnak? - kérdem, és egy mosolyt küldök felé.

Mágustusa, Nyitóbál

Ekkora, és ilyen nagyszabású rendezvényen, gyerekkorom óta nem voltam még, nem mintha rajonganék érte, inkább a csendes magányt részesítem előnyben a színes, zajos társaságnál, de a protokoll, az protokoll. Belebújok az estélyi ruhámba, egy kicsit erősebb, estére való sminket is felteszek, aztán a tükörbe nézve, elégedetlenül nyugtázom az onnan visszanéző arcot. Több éve már, hogy ez a ruha rajtam volt, el is kellett küldenem a mágus tisztítóba, mert gondoltam, hogy egy egyszerű Suvickusz nem lett volna elég már. Ott a szakavatott mesterek csodát műveltek vele, olyan, mintha új lenne. Ám a feltuningolt ruha sem tudta eltüntetni szemem alól a karikákat, melyben Vécsey kollégának igen nagy szerepe volt, bár ő nem tudott róla, és nem is szándékoztam elmondani neki. Majd, talán, ha úgy alakul...Nem is vagyok olyan jó formában, pedig most össze kéne szedni magam. Ritkán vagyok ennyire szétesve, de az utóbbi napok, hetek, hónapok történései, nem mondom, hogy nem viseltek meg. Bár ismertem ennek orvoslására igen sok technikát, még nem vitt rá a lélek, hogy alkalmazzam is, de előbb-utóbb rá leszek kényszerítve. Senkire nem voltam kíváncsi, és találkozni sem volt kedvem senkivel, mégis a lábaim a Nagyterem felé visznek. Jól viselem az estélyekkel járó megpróbáltatásokat, de ez most lehet, hogy sok lesz egy kicsit. Az volt a terv, hogy megmutatom magamat, aztán feltűnés nélkül távozom, remélve, hogy Vécsey sem lesz ott. Örültem volna most egy láthatatlanná tévő köpenynek. Belépek a terembe, ahol nagy fényesség és csili-vili fogad, nem is nézek körül, zavar ez a nagy nyüzsgés. Gyorsan biccentek a vendégek asztala felé, egy halvány mosoly kíséretében, aztán elvegyülök a tanári asztalnál, a lehető legkisebbre húzódva össze. Innen is látom a levitások asztaltársaságát, és a kedves, ismerős arcokat, de most csak egy valaki izgat különösebben, Dalmi. Addig nézem, míg rám nem pillant, aztán küldök felé egy bátorító mosolyt. Ejj, de szükségem lenne nekem is most erre.

Amira és Dominic

Bálság (úristenmennyiembeeeer)
Dalm, Vani, Eric, Niki, Runa, Keiko...