Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → A "Fecsegő Dámák" freskójának folyosója

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Bejárati csarnok

Néha már neki is fájnak abszurd ötletei, de függetlenül ezen ténytõl, azokat meg szokta valósítani. Hiába éppen vacsora után jut eszébe, hogy sétálni akar, az úgy lesz. Hát úgy is lett. Az asztaltól felállva csak csizmáját és kabátját vette magára, és szó nélkül elindult a sötétbe. Mivel már az volt, ilyenkor télen már négykor félhomály van. Mindez pedig nyolc óra tájban történt. Elõször nem tudta merre menje, csak fel-alá mászkált a Fõ-utczán. Végül a kastély felé vette az irányt. Nem tartott neki sokáig feljutni, még úgy sem, hogy minden lépésnél megállt nézelõdni. Pedig ismerte már tövirõl-hegyire a környéket, de éjszakai pompájában ritkán van alkalma megcsodálni a tájat. A kapun átlépve tekintete már inkább a kavicsokon vándorolt, azon töprengett miért is van ott. Az nem zavarta, hogy bárkivel összetalálkozhat, és akár hülyének is nézhetik. Hiszen miért is jönne fel a faluból ilyenkor? Õ sem tudta, csak ment a feje után, ahogy szokott. Fejét hamar felemelte, mert a köveknél jobban érdekelte a kilátás. Nem sokszor volt ideje  onnan nézegetni mindenfele, a sötétségben pedig még jobbnak bizonyult. Nem tudta be akar-e menni egyáltalán, de végül kinyitotta a nagy ajtót és belépett. Ugyanaz az óriás méretekkel büszkélkedõ csarnok állt elõtte, mint minden nap, de akkor más volt. Beljebb ment,  és ide-oda járkálva nézegette a falakat, bár minden olyan üresnek tûnt még a festményekkel is. Eszébe jutott az elsõ napja, aztán mikor év végén elégedetten utazott haza. Igen, pár évvel korábban el sem tudta volna ezt képzelni. Mégis itt van, ráadásul varázslást tanul. Milyen szép is volt elõször belépni a tanodába, felfedezni minden kis szegletét, aztán egy év múlva újra visszatérni. Immáron pedig falulakóként ide járni, és egy hatalmas szenvedélyênek, a kviddicsnek hódolni. Még a sok szenvedés ellenére is sok jó momentumot tud felsorolni, ami ehhez az iskolához köti. Hiába, már a szívéhez nõtt. Ezen gondolatmenete végére érve széles mosoly ült ki szája szélére. További gondolkodásához kicsivel kényelmesebb helyzetet keresve sétált közelebb a lépcsõhöz, majd le is ült az egyik lejjebb lévõ lépcsõfokra. Onnan nézegette tovább a csarnokot.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Bejárati csarnok

Gondolataiban, emlékeiben elkalandozva ücsörgött ott azoon a lépcsõfokon. Körmével piszkálta néha a szõnyeget, unalomûzésnek az is jó volt. Olyan megterhelõnek érezte, hogy minden a nyakába borult pár perc leforgása alatt. Jó, rossz és említésre méltatlan dolgok is. De ez van, a lavinát nem tudta megállítani. Egyre jobban azon töprengett, hogy el sem kellett volna mennie otthonról. De már megtette és ott van. Ül, és próbál felülkerekedni a sok érzelmen. Kívülrõl ez azonban nem látszik, csak a gondolkodó tekkintete. A félhomállyban pedig az sem igazán. Kizökkenti az ajtó nyikorgása. Na vajon ki találta meg? Várta a pillanatot, hogy az ismeretlen odaáll elé. Mikor ez megtörtént rendesen meg is lepõdött. Valahogy a köszönésben érezhetõ akcentusból már tudta, hogy ez a magyartudás sem lesz egy kimagasló teljesítmény.
- Heló - köszönt kicsit megilletõdött arckifejezéssel a fiúnak. Szépen csendben végig nézte, ahogy lõszedi a szótárt, de valahogy az a tény, hogy egy szál pólóban volt, jobban foglalkoztatta. Vagy megõrült a gyerek, vagy Északról jött. Beszédébõl ítélve pedig inkább az utóbbi. A bemutatkozásra elmosolyodott, de a 'pince' szóval elõször nem tudott mit kezdeni. Értetlenkedõ arckifejezéssel állt fel, és próbálta összeszedni gondolatait.
- Én Sharlotte vagyok - akkor csak ennyi jutott eszébe, ezért erõsen elkezdte túráztatni az agyát. Miért kereshette a pincèt? Volt pár ötlete, de akkor mindet hülyeségnek vélte, ezért próbált pár dolgot megtudni.
- Do you speak english? - iszonyat hülye helyzetben volt, de motyogott tovább. - Rellon, Eridon, Levita, Navine? - érdeklõdött a házáról is, még mindig enyhén döbbent arccal. Ez szépen lassan kezdett elmúlni, helyébe egy megszokott kedves mosoly lépett. Keze akaratlanul is a pince irányába lendült, de annyival nem megy semmire, mert van egy pár forduló, és egyedül akár el is veszhet ebben a kastélyban. Nem biztos, hogy minden sarkon talál egy emberkét, aki ráér útbaigazítani. Õ viszont állt rendelkezésére. Elõbb azonban szüksége volt lényeges információkra az útbaigazítás elõtt.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Bejárati csarnok

Egy hirtelen felindulásból setálni indul, aminek célpontja végül a kasymtély lett. Mindezt este, de ha ez sem lenne elég, még társaságot is kap. Lehetetlen helyzetek, nagyon is az õ asztala már a téma. Ez pedig megint az volt. Még kicsi esély mellett is megtörtént. Felállt, hogy viszonylag csökkentse a méreteik közti különbséget. Õ maga sem egy alacsony lány, de a fiú elõtt állva nagyon kisebbségérzete volt. Szemeit futtatta rajta jó párszor, hiszen elég meglepõ és érdekes látványt nyújtott Sharlotte számára. Szerencsére mikor angolul szólt hozzá, azt megértette. Világnyelvként gondolta, hogy így majd szót értenek. Azt mindenhol tanulják, és õ is angol, csak magyarul is épp úgy megtanult beszélni, akkorra pedig már tökéletesen, minden ingadozás, botlás nélkül ejti ki a szavakat. Akcentusa alig észlelhetõ, hiszen egy ideje Magyarországon él, de a nyelvet már négy éves kora óta tanulja. Akkor nem értette, miért kelk, de eddg nem látta kárát. Inkább elõnyére vált.
- No Leviathan. What's your house's name? Eridon, Levita, Rellon or Navine? Or you don't know? - próbálta tisztázni a félreértést. Hiâba kereste a fiú a pincét, az odavezetés elõtt még ezen információról bizonylatot akart szerezni. A válaszra várva vette csak észre a szõrmókot a másik lába mellett ülve. El is mosolyodott, és nyugtázta, hogy iszonyat cukiság, de közelebb inkább nem hajolt hozzá. Tovább vizslatta az elõtte álló óriást. Még csak akkor, és nagyon nehezen tûnt fel neki, hogy ne kifejezetten világos bõre van, mint például neki. Valamint izmos, de azt olyan szinten, hogy a pólón keresztül is szembetûnõ dolog. Csodálkozása arcán már nem ütközött ki, elõvette azt a nagyon jól leplezõ kifejezést, ami mögé bármit is hihet az ember, de az igazat csak õ tudja. Szerette ezen arckifejezését, fõleg azokkal a féloldalas mosolyokkal használni. Akkor is így lett, az a görbület lassan, de határozottan csúszott fel arcára. Így aztán már nem rajta múlik az értelmezés, bármi lehet. Egyszerûen imádta az ilyen semmitmondással õrületbe kergetni az embereket. Akkor emögött a csodálkozás volt, meg a hasonló dolgok. Mindezen gondolatmenete alig pár másodperc alatt ért a végére, mikor a választ megkapta.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Bejárati csarnok

A kisebbségérzetét hamar figyelmen kívül hagyja, és látatlanul, vagy éppen feltûnõen nézegeti a fiút. Rossz szokás, de nem érdekli. Sokszor csinálja észrevétlenül, de ha éppen nincs kedve eltakarni valami sablonnal arcát, akkor ezzel sokakat zavarba hoz. Szerencsére az elõtte álló nem ilyen volt, és igaz nem magyarul, de még meg is értették egymást. Miután választ kap kérdésére egy félmosollyal konstatálja a helyzetet. Nem tudja melyik házba tartozik, nem beszél magyarul valami jól, és a pincét keresi. Elég érdekes összeállításnak tûnt, de ez van. Ideje mint a tenger, és szívesen segít. Azt nem tudta azonban, hogy mebmnjen-e vele, inkább csak el akarta magyarázni, hogy merre kell menni. Végül aztán úgy döntött, hogy egy darabon elkíséri.
- Lets go. I help to you find the basement - olyan régen beszélt már anyanyelvén, hogy az szinte történelem. Ettõl függetlenül bízott benne, hogy nem felejtette még el, de megérteni biztosan meg fogja. Azzal a lendülettel indult el az egyik folyosó irányába, azt várva, hogy a másik kövesse. A helyzettel kicsit sem foglalkozva kezdett elõbújni belõle a segíteni akarás. Furcsa volt igaz, de ezt figyelmen kívül hagyva ment a megfelelõ irányba, ahol kellett fordult. Vetett néha egy-egy pillantást a fiúra, hogy ott van-e még, nem-e veszett el, de meg volt. Kínos csendben haladtak, amit noha meg akart törni, de nem tudta hogyan. Egész más szituáció, mint mikor találkozik valakivel a faluban és elkezdenek trécselni. Ez olyan más volt, hogy nem tudott megszólalni, majd végül talált egy jó kérdést.
- Where are you from? - tette fel rögtön, a másik felé fordulva. Ezen információra nem volt szüksége, de már nagyon érdekelte. Annyi biztos, hogy Északról jött, mert a hideget iszonyat jól bírja, de azon belül sok lehetõség van. Túl sok ahhoz, hogy egy egyszerû általánosítással beérje. Mindig gyanakvó és kíváncsi énje is kezdett elõtörni belõle a segítõkészség mellé. Jó párosítás. Azaz nagyon jól csinálja. Észrevétlenül olykor, majd feltûnõen, ezt olyan kavalkádban, hogy még az sem tûnne fel senkinek, ha rossz szándéka lenne. Pedig nincs is, és addig jó a környezetének, amíg ez így marad.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Bejárati csarnok

Ahogy elindultak, már fel is vett egy kicsit gyorsabb tempót a megszokottnál. Nem tudta miért, de gyorsan ment. Esetleg a társalgás elkerülése érdekében? Maga sem tudta, csak azt az egyszerű tényt. Meg az amellett sorakozó sokaságot. Azokban kezdett egyre jobban elmélyülni. Az első volt a mögötte haladó fiú. Elég sok kérdés felmerült benne az ismeretlenről, amiből a legfontosabbnak tartottat fel is tette. Elég hamar, pillanatokon belül érkezett is rá válasz, na meg visszakérdezés.
- Great Britain - hangzott egyszerű válasza. A nyelvtanilag helyes beszédet rég elhagyta, kezdett belejönni. Végül is utoljára szüleivel, valamikor  pár héttel azelőtt, hazautazásakor beszélt angolul. Itt pedig mindenhez a magyart használja, így gyakorlás nélkül el is felejtené. Erről a szóról azonnal eszébe jutott minden. Az utazás, a tragédia, az azt követő depresszió. Valamely furcsa oknál fogva emlékei nem kínozták, kezdett belenyugodni a történtekbe. Nem is látszott már rajta semmi, pedig tényleg csupán pár hét telt el azóta... Jót tett neki a magány, be kell vallani, de sajna szociális énjét kissé rombolta. Akkor, a pince felé tartva sem kezdeményezett beszélgetést, pedig máskor csak úgy folynak belőle a szavak. Ez is megváltozott kissé, vagy talán csak hangulatfüggő? Ott, abban a pillanatban nem tudta volna megmondani, hogy mi történt vele.
A gondolatmenet végére ért, visszatért a jelenbe. Tekintete ide-oda vándorolt, leginkább a Földön kalandozott, de fél percenként egy-egy pillantást vetett Leonra. Nem volt hosszú út, olyan tíz percet tölthettek így. A kissé hidegnek tűnő; tekintete mellé egy kedves mosolyt villantott, ahogy megállt. Itt is volnánk, valami búcsúzás féle következik.
- Well.... It's basement - ujjait összekulcsolva tartotta kezeit maga előtt. - Nice to meet you... Bye! - próbált valami normális, kedves arcot vágni, ahogy integetett. Elkezdett szépen lassan hátrálni. Szinte észrevehetetlenül tette egyik lábát a másik után, és távolodott, kezét tovább lengetve. Pár másodperc után megállt, és megfordulva is intett párat, majd eltűnt. Éppen olyan hirtelen felindulásból, mint ahogyan az ötlet jött. Még pár gondolatban felmérte a helyzetet, de mire összegzett, már a kapunál volt.  

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Gyengélkedő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Könyvtár

Fejében össze- vissza keringtek a kusza gondolatok, amikkel nem sok mindent tudott kezdeni. Nem akart a sok érdekesebbnél érdekesebb foszlánnyal egyedül lenni, de bátyja mellett még annyira sem. Nem romlott meg ugyan köztük a jó viszony, de karácsony óta teljesen máshogy viselkedett. Ennek persze elég nagy mértékben Sharlotte volt az oka, de az nem foglalkoztatta akkor. Tudta, hogy nem lenne szabad még elmennie otthonról, de valamiért nem tudta megállni, így halkan leosont a földszintre, és kabátját magára dobva már el is tűnt. Felsietett a kastélyba, bár nem igazán tudta, mit fog ott kezdeni. Valamit tenni akart a gyötrő gondolathullámok ellen, de magányában azok csak erősödnek, így valami olyan kellett, ami kellő mértékben lefoglalja. Elsőképp a könyvtár jutott eszébe, majd afelé véve az irányt, meg is győződött a hely eme célra való tökéletességéről. Hamar odaért, lábait gyorsan szedte, mert kevesebbet akart eltölteni azokkal a visszatérő mondatokkal múltjából, miket inkább elfelejtene örökre. Ahogy rájött, mit tett, mikor minden egyéb figyelmeztetés nélkül elment otthonról, akaratlanul is rátörtek azok a gyötrő érzések, amiket az emlékek hoznak magukkal. A könyvtárba belépve lelassított, nagyon halkra vette a figurát, a vele háttal ülő alakot látván. Nem akarta megzavarni, még az is felmerült benne, hogy csak így elnézegeti szépen csendben, ellesz úgy, hogy hozzá sem szól. Kabátját nesztelenül vetette le, és helyezte egy székre, majd hálát adva az Égnek, hogy nem magassarkúban ment, kopogás nélkül odasétált egy könyvespolchoz. Rá se nézett, hogy mit, csak levett egy könyvet, majd akkor sem figyelve a kezében tartott tárgyra sétált át az olvasórészbe, ahol az ismeretlen is volt. Leült a székre, melyen kabátja is lógott, majd vetett egy pillantást a műre. Nem volt rajta semmi, borítója teljesen üres, szürke látványt nyújtott. Ennél sokkalta érdekesebbnek tartotta a másik figyelését, aki szemmel láthatóan valamit javított. Jobban megfigyelve észrevette a papírkupacot, amiből szinte teljesen egyértelműen tudott következtetni, hogy dolgozatokat javít, akkor pedig valószínűleg tanár. Agyát kattogtatta egy darabig, bár válaszra nem jutott. Legalább már elterelte gondolatait ezzel az újdonsággal, de immáron azon törte a fejét, hogy ki ülhet előtte. Nem szólt hozzá, de elmosolyodott saját tanácstalanságán.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Könyvtár

Csendben elfoglalta magát, ahogy gondolatait sikerült terelnie. A múlton nem rágódott, inkább azt próbálta kideríteni, hogy ki lehetett az ismeretlen. Nagyon sok lehetőség nem volt, de ötletei ettől függetlenül sem akadtak. Csak nézte értetlenül, abban keresett valami választ, hogy kinézete alapján csökkentse a lehetőségeket a másik kilétére. Szemmel láthatóan nem volt idős, valószínűleg a harmincat sem érte el. Ez tényleg segített, mivel maradt egy pár tanár ugyan, de szinte mindegyik fiatalabbikkal találkozott már. Egy mosoly is kiült arcára, mely után nem sokkal már el is múlt öröme, melyet a csendes megfigyelés miatt érzett. A férfi megszólalt, az már nem is érdekelte, hogy az az egy szó sem tartozott kifejezetten a kedves csoportba. Válaszolni nem igazán tudott, így kissé felnevetett és megvonta vállát. Tekintetét visszaemelte a könyvre egy pillanatra, amely tulajdonképpen feleslegesen volt ott, valami időhúzóként, majd vissza is tért az előtte ülőre. A helyzet nem zavarta, nem igazán bizonyult ott bő szavúnak. Csak nézett ki magából, ráadásul a tanárra. Akkor sem tudta még kilétét, fogalma sem volt róla. Akkorra nem is igazán érdekelte, csak a tudatalattija dolgozott még.
~ Ez.. nem a SVK tanár? ~ tette fel magának a kérdést, pillanatnyi meglepődése talán ki is ütközött arcán. Nevéről akkor sem volt fogalma, de legalább be tudta azonosítani úgy nagyjából. Nem vette fel ugyan a tárgyat abban az évben, de ismerősnek tűnt neki. Egészen addig csak úgy nézte a tanárt, onnantól már pár végigmérő, de látatlan pillantást is vetett a másik felé, aki addigra abbahagyta a javítást. Valamiért a papírkupacról ösztönösen a könyvre nézett, mely már zavarta kissé, ezért visszarakta helyére. Lassan, szinte csoszogva tért vissza a székhez, majd kicsit sem nőiesen dobta le magát. Megint megtalálta az előtte ülő tekintetét, akkor pedig egy kérdő pillantást vetett felé. Hogyan, s miként tovább. Nem akarta zavarni semmivel sem, de a helyzeten muszáj volt nevetnie, közben körbenézett. Mikor visszaért eredeti helyzetébe tekintete megint megtalálta a férfiét, de az övét akkor már hirtelenből elemelte onnan.
- Na? - nevetett fel egy kicsit, ahogy szándékosan a másik szemébe nézett. Ha nem akar beszélni csendben lesz, ha más, akkor is jó. Neki mindegy, beszélgetni is szeret, de így is elvan. Gondolatai akkor sem fognak visszatérni az előzményekhez, ha csendben lesz, mert agya attól ugyanúgy kattogni fog a témán.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Könyvtár

Igazán jól elszórakozott magán és saját hülyeségén is. Jó a memóriája, de akkor cserben hagyta, és szerencsétlenségét csak nevetéssel tudta elfogadni. Ez nem a tanár felé irányult, de mivel folyamatodan őt nézte, így nagyonis ugy tűnhetett, hogy rajta nevet. Pedig azt magának szánta, de abba is hagyta kis idő után. A férfi első kérdésére nem válaszolt, csupán arca rorzult el egy pillanatra, kicsit sem kedves alakot felvéve, majd vissza az eredetibe. Gondolt rá, hogy még egy kedves mosolyt is megereszt, de ha addig nem tűnt teljesen szellemi fogyatékosnak, azután változott volna ez a nézet. A könyvtől megszabadult, bár addig sem volt rá semmi szüksége. Úgy tervezte, hogy majd olvasni fog és nem foglalkozik az idegennel, de tudatalattiját sokkal jobban érdekelte a másik kiléte. Ezért produkált olyan viselkedést, amit még ő maga sem értett.
A tanár következő megszólalásától maradék jókedve is elillant. Lehet, hogy fogalma sem volt, milyen jelentőségű mondatot ejtett ki száján, de Sharlotte ezt övönalulinak vélte.
- Örülnék, ha bármit is tudnék mondani anyámnak - váltott át hirtelen valami gúnyosabb hangnembe, de tekintetét tovább fúrta a másikéba. Abban sem látszott már semmi boldogság, csak a hidegség, amit sikerült visszahozni egy mondattal. A kérdésre nem válaszolt, de még a tanár zavartságát is teljes mértékben figyelmen kívül hagyta. Csak nézte, de már nem érdekelte, ki ő, sokkal inkább idegesítés céljából futtatta rajta szemeit. Érdekelte a reakció, mert a sajnálatos emlékidézést valamilyen módon vissza akarta fizetni. Tekintetét nem vette le az alanyról egy pillanatra sem, egy titokzatos félmosoly csúszott fel arcára, ahogy lábait elhelyezvén ő is törökülésre váltott. Fejében bosszúvágy kezdett kialakulni ezen ballépése miatt, és ezt percről-percre többször is megállapította magában. Semmi rosszat nem akart, csupán még egy kis feszültséget a másik részéről. Így is eleget tett azzal, hogy ott van, nem akarta tetőzni. Csupán kölcsönösen kifejezte, hogy nem túl szimpatikus neki a tanár. Szinte mozdulatlanul figyelte, néha nézett csak rá a dolgozatokra kezében.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Könyvtár

Az, hogy büntetése alatt látogatott el egy olyan helyre, ahova az nem terjedt ki, mér nem is érdekelte a tanár megjegyzése után. Teljesen félretett mindent, csak idegesíteni akarta, másra nem is figyelt. Tekintete futkározott rajta, azutáni megnyilvánulását pedig elengedte a füle mellett. Természetesen mindent értett belőle. A feltételezésen, hogy a szimpátiát akarja kicsikarni a másikból majdnem újra elnevette magát, de talán csak szemében látszott, hogy véleménye és akarata ettől teljes mértékben eltér. Éppen, hogy az ellenkezőjét akarta. Sokat nem tulajdonított általában az első benyomásnak, de akkor nem volt meg a szimpátia a kezdetektől fogva, éppen ezért nem is akart ezen változtatni. Sokkal érdekesebbnek találta idegesíteni a férfit.
- Őszintén? Semmit - mondta majdnem nevetve, de ugyanazon gúnyos hangsúllyal. Nem akarta elárulni, min nevetgélt, vagy éppen miért nézte, de célját láthatólag elérte, mert a vak is észre vette volna, hogy irritálja a férfit a bámulás. Határozottan észrevehető volt rajta a feszültség, majd a kissé gyerekes bosszút kiélvezve pattant fel székéről. Távozni még véletlenül sem akart, csak ténylegesen olvasni valamit. Levett hát a legközelebbi polcról egy újabb könyvet, aminek témája a bájitalkészítés volt. Nem épp az, ami akkor a legeslegjobban érdekelte, de azért megteszi. Az előbbinél szebben, láthatólag a sorokban elmerülve ült vissza, majd tekintetét még egy pillanatra felemelte az előtte ülőre, de azonnal vissza is a szövegre. Semmi kedve nem volt ezek után magyarázkodni, kellett egy kis idő, amíg kitalál valami normális magyarázatot, miért is tette, amit tett. Végül is nem túl jó érv az, hogy idegesíteni akarta, még akkor is, ha hihető. Úgy tervezte, már teljesen figyelmen kívül fogja hagyni, hogy mit csinál a férfi, de hogy sikerül-e neki, az már más téma. Lehet, hogy elérte célját, de önkontrollja akkor kezdett gyengülni.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Könyvtár

Az ő saját kis tömör válasza után továbbra sem érthette a máik, hogy mi volt az ok, ráadásképpen pedig még büntetést is kapott. Semmi problémája nem volt vele, nagyon jó ötletek kezdték elözönleni.  Miután rájött, hogy nem is okoz akkora nagy problémát, próbált valami kedves mosolyt elerőltetni magára elfogadásképpen, de nem lett az igazi. Egy leheletnyi gúny még benne volt, szeme pedig csillogott. A keresett könyvben próbált ezután ismét elmerülni, még fél pillantást sem vetett a tanárra. Szinte teljesen levegőnek nézte, mintha ott sem lenne, de tekintetét még csak a közelébe se engedte. Csak egy nagyon nagynak mondható zörej zökkentette ki. Ott csend volt, a hangkülönbségtől meg is fájdult cseppet a füle. Ez nem volt elég, természetesen az asztalra kellett esnie egy elég szerencsétlen gyereknek, és az ott lévő tintatartó tartalma a dolgozatokon és ruhájukon landolt. Arcára egy pillanatra kiült a düh, és hogy ezt a szép pillantást a levitás is lássa lassan felé fordította. A tanárhoz hasonlóan kezébe temette volna fejét, de nem akarta utánozni, ne legyen már más, amibe bele tud kötni.
- Köszönöm - mondta az előbbieknél valamivel kedvesebb hangon, mikor a férfi eltüntette talárjáról a tintát. Ez volt az, amire egyáltalán nem számított, és tényleg lehetett érezni a dolgon, hogy megtiszteltetés. De miért tisztelné meg, ezek után bármivel is? Agya nem kattogott a dolgon, a másik mondat egy darabig el sem jutott elméjéig. Amint ez megtörtént még egy nagyon kedves mosolyt vágott, majd hirtelen felállt.
- Viszlát! - mondta egy kicsit erősebb hangsúllyal, mint az eddigiek, ahogy még egy utolsó, ugyancsak gúnnyal teli pillantást vetett a tanárra. Hasonlót kapott a fiú is, majd tettetett idegességgel megfogta kabátját és elég feltűnően elviharzott. A ruhaneműt csak a helyiségből kiérve vette fel, maga sem tudta miért. Talán a hitelesség kedvéért. Az 'Örvendek a szerencsének' elmaradt, semmi ilyesmi nem volt, nem szeret hazudni. Az egyetlen jó az volt, hogy idegesíteni tudta a férfit.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Társalgó

Napja teljesen átlagosan telt, semmi szokatlan nem volt benne. Nem törte össze magát, bajba sem keveredett, tehát nyugisnak könyvelhető el. Hazaérkezése után azonban nem töltött többet házában mint pár percet. Az előző egy, szobafogsággal töltött hónap után teljesen felszabadultan indult útjára. Nem mintha betartotta volna azelőtt is a dolgot, de mégis jobb volt egy cseppet úgy mászkálni, hogy nem kell tartani bátyjától, aki bármikor megjelenhet és leszidhatja. Szinte ugrálva indult hát meg kastély felé, ahova elég gyorsan fel is ért. Ok nélküli boldogság ült ki arcára, kivételesen nem gondolkodott el rajta, hogy vajon miért lehet. Csak ment egy határozatlan irányba, hogy majd lesz valami. A Nyugati szárnynál távolabbra nem igazán akart menni, inkább rótta a lépcsőfokokat felfelé. Csak a második emelten állt meg, ahol útját tovább folytatta, és hamar elért egy számára még ismeretlen helyre. Az ajtót kinyitva egy nagy terekkel rendelkező szobába jutott, ahol először a sok kéket vette észre. Beljebb lépve tekintete ide-oda cikázott a berendezésen, kisebb meglepődés is megjelenhetett arcán. Az ajtót behajtott maga mögött, és bár nem akart túlságosan is gyerekes viselkedést produkálni odasietett az ablakhoz és úgy nézett ki a tájra, mintha életében nem látott volna olyat. Belül próbált megnyugodni, de a boldogság, amit csak úgy érzett, nem engedte annyira, amennyire akarta, vagy éppen szükséges lett volna. Nehezen sikerült elszakadnia a látványtól és útját az egyik fotel felé vette. Nem volt fáradt, de nőiesség sem volt felfedezhető abban, ahogyan ledobta magát. Vigyorgott csak magában, de a nevetés még nem tört rá, ahogyan továbbra is örömteli arckifejezéssel tekintett körbe majd dőlt hátra kényelmesen. Nem tartott sokáig, már fel is kelt, de csak egy rövid útja volt az asztalhoz, ahol megpillantotta a sok finomságot. Szinte kötelezőnek érezte, hogy odasétáljon, és birtokba vegyen valamit elfogyasztásra. Nem gondolkodott sokat, a sütemény mellett döntött, de már elhatározta, hogy teát is fog csinálni magának később. Visszatért előbbi ülőhelyéhez, és sokkal szebben, mosolyogva ült le. Akkor, időben bővelkedvén kezdett el egy kicsit gondolkodni, hogy vajon mi lelhette, de semmi választ nem talált, pedig nagyon elmélyült a dologban.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Társalgó

Ok nélküli boldogsága bár huzamos ideig tartott, voltak benne ingadozások. Amíg a társalgóba fel nem ért teljes mértékben magába kerítette az érzés, és még ott is, az elején. Aztán magányával nem tudott mit kezdeni, és az unalom kezdte elnyomni az örömét, amit érzett. Gyorsan próbált ellene tenni, lefoglalni magát. Először a teakészítéssel próbálkozott, ami ugyan eltartott egy kis ideig, de csak az járt fejében, hogy mennyivel jobb lenne, ha lenne ott valaki. Aztán a kandalló elé ült le, de ott még rosszabbnak érezte a dolgot. Végül az ablakhoz próbált sétálni, és a tájra letekintve kicsit nosztalgiázni. Ez viszonylag visszahozta a boldogságát, főleg a közelmúlton elmerengve. Ez persze nem azt jelentette, hogy nincsenek problémái, csupán azt, hogy figyelmen kívül hagyja egy kicsit őket, hogy úgy igazából tudjon élni, nem pedig a társadalmi korlátok között szorongani. Nem foglalta el magát sokáig, szinte pár pillanat után eszébe jutott minden, és megújult örömmel vethette neki magát a délutánnak, amit tervei szerint ott tölt abban a helyiségben, kiélvezve, hogy bárhova mehet végre. Visszasétált hát az asztalokhoz, ahol a süteményeket felfedezte, és addig magával hordozott teája mellé vett még abból is. Felváltva fogyasztotta őket, néha megállva és mosolyt eresztve a semmibe. Kis idő után útját a fotel felé vette, ahol legelőször ült, majd ezt a tevékenységét a kihagyás után folytatta. Az édesség hamar elfogyott, így csak a nagy bögre tea maradt, ami ki tudja milyen keverékből készült, de az íze csodálatos volt, ráadásul forró. Néha vetett egy pillantást a kandallóra, ahogy kortyolgatta a nedűt, és olyannyira elmerült a lángokban, hogy észre sem vette az idő közben megjelenő lányt. Csak mikor köszönt, akkor pedig Sharlotte a fejét is hirtelen a hang irányába fordította.
- Szia - mosolyodott el, majd pár pillanatig nézte, ahogy a másik is elmerül a cikázó lángnyelvekben. Ezalatt volt ideje kicsit végigmérni, és ismerős is volt számára a megjelenés, de ötlete sem volt, honnan. Csak rémlett neki, hogy látta már, ami elég valószínű, mivel minden sarkon összefuthat itt mindenkivel. A lány azonban nem csak egy ilyen félpillanatból volt ismerős számára, hanem máshonnan. Azt azonban nem tudta volna megmondani, hogy mégis hol látta.
- Sharlotte vagyok, Téged hogy hívnak? - fordult végül felé, teáját letéve és beszélgetést kezdeményezve - valljuk be, elég sablonosan. Mindig van valami téma, amiből kiindulhat, de ott igazából semmi sem volt. Érdeklődhetett volna a lángokról, de akkor biztos hülyének nézte volna a másik, és inkább elkerülte volna messziről. Ez a fajta indítás pedig általában bejön. Hacsak nincs olyan állapotban az ismeretlen, akkor bizonyára egy igen kellemes beszélgetést kezdett meg, ha pedig nem, az sem baj. Akkor csendben marad, és valahogy megpróbálja majd figyelmen kívül hagyni az ott lévőt. Teáját fél perc után újra kézbe vette, de tekintete a lányon maradt, mert nagyon érdekelte már, honnan ismerheti, meg a puszta léte is, hogy ki ő.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Társalgó

Ahogy a lányt felfedezte és visszatért a lángok bámulásából már nem foglalták le előző gondolatai. Mindegyik az ismeretlenre terelődött, aki szokatlanul ismerős volt számára, éppen ezért kattogott rajta az agya. Teájába bele-bele kortyolt, ami lassan fogyni is kezdett, de ezzel előrébb nem jutott, ugyanúgy gyötörte az érzés, hogy nem tudja. Bemutatkozott és viszont köszönt is, de ahhoz, hogy a másik is elárulja a nevét kellett egy kis idő. Furcsállta is, de arcán nem jelent meg a gondolat, csak nézte tovább. A neve utáni két szó azonban olyannyira meglepte, hogy az arckifejezésében tükröződött.
- Sharlotte, mint már mondtam - tette le teáját és ujjait összekulcsolva maga elé helyezte kezét.  Fel sem tudta fogni az első pillanatokban a visszakérdezéset, majd egyszerű elbambulásnak tudta be.  Nem nézte hülyének, hiszen bárkivel megesik, hogy nem figyel oda. Vele is történt már hasonló így teljesen megérthető volt a szituáció.  Az italhoz is visszatért volna tisztázva a dolgokat, de a bögrére pillantva szomorúan vette tudomásul, hogy elfogyott. Azonnal indult volna csinálni újat, de a kérdésre válaszolt inkább, melyre elmosolyodott.
- Igen, és szerintem Te is - mondta sejtelmesen, de belül remélte, hogy nem mond hülyeséget, mert azzal nagyon beégne. Viszont ezt a pár szót kimondva fel is pattant, és el is indult ismételten az asztalok irányába. Előttük megállt, majd Zoéra nézett és a süteményekre felváltva. Nem tudta eldönteni, mit is tegyen; csináljon a lánynak is valamit, vagy feltűnés nélkül foglalkozzon csak magával. Végül nem az utóbbi mellett döntött, hanem inkább még egy csésze forró ital készítése mellett szavazott. Hamar elkészítette, sietett is egy kicsit, ám határtalan kedvességében és boldogságában ezt nem látta elégnek. Odasétált az egyik szekrényhez, majd feltérképezve, hogyan is kell, hangos nyikorgás keretein belül kivett egy kistányért és ugyanígy vissza is csukta azt. Az asztalhoz visszatérve teasüteményeket pakolt az tányérra, majd a másik bögrét is kezébe véve indult meg a lány felé. Mellette állt meg, de rá nézett, közben mosolygott.
- Tessék, csináltam teát és hoztam sütit is - vetett még egy mosolyt a Navines irányába, majd letette a kezében lévő dolgokat. Ha gondolja majd úgy is elfogyasztja, ha nem, akkor meg mindegy. Lassan ő is visszatért az itókájához és azzal indult vissza a kandallóhoz. Útja közben összesedett egy fekete párnát és a szőnyegre letéve azt rá, ráült. Néha a lángokra, majd a lányra pillantva kezdett neki az újabb keveréknek.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Társalgó

Az apró botlásra egy kedves, megértő mosollyal felelt. Nem is kattogtatta rajta az agyát túlságosan, elkönyvelte, hogy megtörtént, és kész. Amint végül rákérdezett Zoé a házbeli hovatartozására, szinte azonnal rájött, honnan ismerős. A viszonylagos helyeslést ismét egy mosollyal fogadta, és el is indult teáját pótolni. Azonban úgy döntött, nem csak magával foglalkozik, készít a másik lánynak is. Így is tett, ezután pedig el is juttatta az italt és a süteményeket is hozzá. Ahogy átadta, a köszönetre is csak mosollyal tudott válaszolni. Nem sokkal később a saját bögre ismeretlen teakeverékével sétált vissza a kandalló elé, ahol le is telepedett. Ismét a cikázó lángnyelvek bámulását választotta, hol tekintete leragadhat és elmélyülhet, bár nem is gondolkodott, csak mosolygott a semmibe, ahogyan az a pár deci forró csoda is fogyni kezdett. Nem merült el annyira a tevékenységben, hiszen sokkal jobban lefoglalta az a bizonyos ok nélküli öröm, aminek okát már nem is kereste, tudta, hogy nem fogja megtalálni. Éppen ezért vette azt is észre, hogy a lány közelebb jön hozzá, ráadásul le is ül. Akkor már tudta, sőt, szinte várta a pillanatot, hogy megszakad a csönd, ez pedig be is következett. A hang irányába fordította fejét, majd tekintetét lesütötte, mintha gondolkodna.
- Igazából nem tudom. Csak elindultam, hogy majd lesz valami, és ide jutottam - vonta meg vállát. Nem akarta az unalmas részletekkel untatni, hogy mit miért tett, ennyi tökéletesen elég lesz, meg lehet érteni. A becenevet újabb mosollyal díjazta, bár furcsa volt. Mindenki Lotténak hívja, így ezt még meg kell szoknia.
- Te hogy-hogy itt kötöttél ki? - kérdezett vissza egy korty tea után érdeklődést mutatva. Nem csak színlelve, mert tényleg tudni akarta, mi a válasz. Hasonló-e az övéhez, vagy valami teljesen más? Kíváncsi természete kezdett kibontakozni, ahogy figyelte a mellette ülőt. Egyre több dolgot akart tudni, de ezt természetesen a boldog arckifejezéssel elfedte. Megtanulta már, hogyan kell. Jó lenne színésznek is, de azt teljesen más szituációnak véli.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Társalgó

Mennyire egyszerű is lenne, ha mindig, minden problémát figyelmen kívül hagyva tudnának az emberek boldogok lenni. De ez nem ilyen egyszerű, és sokan nem is érthetik, nem foghatják fel, de vannak, akik elfogadni sem tudják, hogy bárki a sok gond mellett egy kicsit kiszabadul a burokból, és él. Szükség van rá, bármennyi rossz gyűlik is össze, teljesen más szemszögből láthatjuk, ha egy kicsit megpróbáljuk elfelejteni őket.
- Igen, szinte sohasem tervezek. Mindent a sorsra bízok, had történjen úgy, ahogy kell, hiszen véletlenek nincsenek - mosolyog ismét. Még véletlenül sem akar belekezdeni a végeláthatatlan filozofálásba, de ennyit azért muszáj volt közölnie. Ezt muszáj volt, hogy jobban átláthassa a lány is, milyen ő, bár nem ismerhette. Ebből azonban sok minden kiderül, felesleges magyarázkodások nélkül is.
- Nos, hát itt a tökéletes alkalom. A gondolataimmal én sem szeretek egyedül maradni - nézett újra rá. Teljes mértékben megértette ezt az egyszerű mondatot, de nem csak a szavakat, hanem azt, ami mögötte van. Az a sok frusztráló gondolat, ami magányunkban egyszerre tör ránk, a múlt borzasztó, vagy éppen szomorú képei, érzései, amik visszajönnek olykor, pedig nem szeretnénk. Ez ellen viszont semmit nem tudunk tenni, el kell fogadni. Lehetséges ugyan, hogy a társasággal próbáljuk elűzni őket, de az sem tart örökké, nem lehet mindig valaki mellettünk.
- Nem kell rá esélyt adni. Az mindig meg van, és aminek meg kell történni, az akkor is meg fog, ha nem akarod - nevetett kicsit fel. Akkor már hülyének is nézhette Zoé, mert nem mindenki érti meg furcsa gondolkodásmódját. Aki viszont igen, annak elég gondolkodni valót ad tömör, de annál összetettebb mondataival. Elég furcsa tud lenni, főleg ha valami külső hatás miatt előtörnek belőle a mélyebb gondolatai. Nem az átlagos, "élet nagy problémái" gondolatok, hogy mi legyen a vacsora, vagy hasonlók, hanem az életről megfogalmazódott ideái. Az pedig, ahogyan tálalja őket néha meg is ijesztheti az embereket, akik azután örömmel tűnnek el, nem keresve egy idióta társaságát.
- Kérsz esetleg még valamit? Ott az asztaloknál - nem tudom láttad-e - van egy csomó minden. Sütemények, a teák meg üdítők - kérdezte teljesen új irányba sodorva ezzel a beszélgetést. Természetesen folytatódhat a másik témával is, de egy kicsit biztosan megszakad, minimum pár szóval. Ezeket kimondva fel is állt, és elindult az előbb említett bútordarab felé, mert szüksége volt már valami süteményre is az itala mellé. Pár lépés megtétele után már ott is volt, és ugyancsak teasüteményt szedett volna magának, de ahhoz előbb tányérra volt szüksége. Hamar szerzet magának a szekrényből, és visszatért az asztalokhoz. Ha a lány kér valamit, neki is visz, de addig vár.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Társalgó

Nem éppen megszokott, teljesen természetes beszélgetést folytattak, de tökéletesen megértették egymást. Hiszen nem állunk le minden sarkon valakivel az elmélkedésről és a sorsról trécselni, de ez akkor bevált. Valami különös oknál fogva, ha nem is ismerték egymást, a gondolkodásmódjuk hasonlónak bizonyult, éppen ezért értették meg annyira egymást. Legalábbis ő ezt érezte, de, hogy viszonozva van-e a dolog, azt nem tudta.
- Én sem tudom őket nagyon befolyásolni. Csak úgy vannak, és szinte saját életet élnek, lehetetlen gátat szabni nekik, bármely tekintetben - mosolyodott el, az ismételt egyetértésen. Nem tartotta már furcsának a dolgot, megesik az, hogy összetalálkozik két személy, akik nagyjából egy hullámhosszon vannak. Amikor Zoé elmosolyodott, neki is önkéntelenül egy görbület csúszott arcára, valami köszönetképpen. Nem sokkal később  ő is úgy dönt, hogy süteményre van szüksége. Addig is elpusztított már párat, de nem vette észre magát, csak szüksége volt rá. Felpattant hát, miután teáját lerakta a földre. Abban még volt, nem foglalkozott vele. Meghagyta későbbre, legalább lesz oka felállni, és mondani valamit, ha nem találna beszédtémát. Megint érdeklődött, hogy kell-e a lánynak valami, de az nemleges választ adott. Az ő kérdésére elmosolyodott, majd kicsit fel is nevetett.
- Igen, ha megfeledkezem magamról, akkor sokat eszem - nézet fel a tányérról a lányra, miközben el is indult vissza a kandallóhoz. Pár lépés megtétele után eredeti helyére ült vissza, a fekete párnára, ügyelve, hogy ne döntse fel a bögrét, amiben az ital volt. Tekintete ismét a lángokra tévedt, de nem ragadt ott le, inkább továbbment, és a falakon végigfutva a mellette ülőn állt le.
- Nem tudom, mi az oka, hogy nem mutatsz túlzott érdeklődést az édesség iránt, szerintem finom - fordítja fejét mosolyogva Zoé felé - Azért, ha kell valami, csak szólj - tette hozzá kedves hangon, majd visszafordult, és a teát nézte, ami még mindig a földön pihent. Nem hitte, hogy a másik nem képes rá, csak éppen olyan kedvében volt, hogy mindent szívesen csinált. Hirtelen ötletei támadtak saját kérdésére, melyek közül felmerült, hogy magával a süteménnyel van baja, vagy annak minőségével, esetleg megunta, szeretne vigyázni az alakjára, vagy valami teljesen más. Agya önkéntelenül is végigvette a lehetőségeket, miközben bambán nyúlt a bögre felé, hogy kézbe vegye, és igyon belőle. Amint ez megtörtént, további kábulatában a semmibe meredve kezdett iszogatni, csupán a lány nemsokára érkező hangja zavarta meg.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Társalgó

Hihetetlen volt számára, hogy valakivel ennyire képes ugyanazon a véleményen lenni. Ugyanazok a gondolatok, valószínűleg hasonló érzésekből eredően. Ugyanaz a felfogás és értékelésmód. Ilyet el sem tudott képzelni. Igaz, hogy van olyan személy a Bagolykőben, akivel hasonló lehetetlen dolgokat tudnak összehozni, de ekkora egyetértésre soha nem számított senkitől.
Sosem volt a nyugalmasságáról híres, ehhez méltón nem bírt egy helyben maradni sokáig. Ezért volt szüksége mászkálásra, hogy ide-oda vándoroljon asztal és párna között. De a sütemény és tea nagyon jó érvnek bizonyult ehhez a "függőségéhez". A lányra csak mosolyogni tudott, ezzel dolgozta fel kellőképpen a hasonlóságot, és azt, hogy majdnem ugyanolyan az életszemléletük. Persze, vannak dolgok ,amikben biztosan máshogyan vélekednek, de ez a téma, a sors, összekötötte őket, ilyen szempontból.
- Én sem azt mondom, hogy az életem az édesség, elvagyok nélküle is, de olyankor, mikor sok tárul elém egyszerre, akkor képes lennék az egészet eltüntetni - mondta, ahogy visszaült. Fejét is a lány felé fordította, úgy hagyták el száját a szavak. Szereti, ha megvan az a bizonyos kontaktus, ami egyszerűbbé teszi a kommunikációt, bár sok esetben nem szükséges. Akkor sem volt, mert hangján is érezni lehetett a folyamatosan áramló kedvességet és megértést, de mégis jobbnak látta így. A szűnni nem akaró mosolya akkor is kint ült arcán, tudva, hogy nem kell onnan levándorolnia egy jó ideig. Felajánlotta a segítségét, amire már sokkal oldottabb hangulatban válaszolt a másik. Ennek örült és ő is felnevetett.
- Vannak kapcsolataim, de majd meglátjuk - nevetett még mindig vele, az addig kezében lévő bögrét letéve. Nem volt már benne semmi, és ez normális esetben arra ösztökélte volna, hogy menjen oda az asztalhoz, és készítsen újabbat, de akkor nem érdekelte, próbálta figyelmen kívül hagyni.
- Milyen gyümölcsöket szeretsz - már ha szeretsz valamilyent? - kérdezte meg pár másodperccel később. Nem tudta, honnan jött a kérdés, valószínűleg, ahogy lepillantott az epres süteményére, az ihlet megragadta. Ő maga a legtöbbel ki van békülve, de a kedvenceit, mint mindig, ott is előnyben részesíti. Remélte, hogy nem nézi majd hülyének Zoé, mert nem biztos, hogy azonnal tud majd asszociálni erre az indokra, vagy éppen eszébe sem jut.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Társalgó

Mint egyedüli nő a háztartásban, a legtöbb munka rá marad. Alex is segít neki természetesen, de sokszor kivonja magát mindenből így neki kell mindent megcsinálni. Ezt nem is bánja, hiszen az életben is így el kell majd boldogulni, ez pedig kellőképp felkészíti arra. Tehát mosogatás, takarítás, mosás, hasonlók tartoznak "munkakörébe".
Még az év kezdete előtt, olyan december 28-29. tájban találkozott olyan ruhákkal, amik se nem övék, se nem testvére tulajdonát képezik. Megpillantva őket azonnal előtörtek akkor még friss emlékei, mivel tudta, kiék. Sokszor eszébe jutott, hogy a tulajdonoshoz vissza kellene juttatni őket, de azt személyesen akarta intézni. Viszont nem volt ereje, meg éppen bátorsága írni Davidnek, hogy találkozzanak valahol, és az átadás megtörténjen. Emellett bocsánatot is akart kérni, leginkább testvére viselkedése miatt. Meg úgy mindenért, mert igaz, nem gondolta át akkor sem, és utána sem, mégis így illik.
Nagyon sokáig szépen összehajtogatva tartogatta a ruhákat szobájában, pontosabban az egyik éjjeli szekrényen, mintha valami ereklyékre kellene vigyáznia. Minden nap látta, de próbált nem foglalkozni vele. Egy idő után azonban már zavarta, de maga sem tudta miért, ezért minden esetleges negatív gondolatát leküzdve kezdett el levelet fogalmazni a fiúhoz. Nem tartott sokáig, csak a lényeg volt benne: szombat, este nyolc, társalgó, meg a ruhák visszaszolgáltatása, természetesen ennél valamivel szebben megfogalmazva. Amint végzett, baglya már el is szállt a levéllel, ami remélhetőleg célba is ért. Ám még akkor sem volt biztos, hogy a  történtek után valószínűleg nem túl rózsás kedvében lévő másik fél elmegy majd a találka helyszínére.
Ő maga viszont már fél nyolckor elindult, igaz, már sokkal előbb elkészülve, a pólót a nadrágot, a pulcsit és a kabátot nézegetve ült az ágyán, és gondolkodott. Mindent próbált érinteni ezalatt, de nem sikerült, mert az idő telt. Így egész egyszerűen csak berakta a darabokat oldaltáskájába és elindult, fel a kastélyba. Bátyjának nem szólt, nem akart feszültséget kelteni, hiszen meg van neki tiltva, hogy bármikor és bárhol is találkozzon megmentőjével. Természetesen a történet ezen részét Alex azóta sem ismeri, mert nem hajlandó beszélni az esetről. Az ő baja, ennyi.
Hamar elért a társalgóig, már tudta hol van, hiszen járt ott. Belépett, majd első útja a már jól ismert fotel felé vezetett. Levetette fehér kabátját, és végigpillantott rajta. Az volt rajta akkor is, mikor lelki szemeivel láthatta a dísztó mélyét. Levette az oldaltáskáját is, és normál esetben ledobta volna, de akkor nem tette ezt meg. Tudta, hogy a benne lévő dolgoknak semmi baja sem lenne egy kis huppanástól a fotelben, de akkor sem akarta még a legcsekélyebb esélyt sem megadni neki.
Nem ült le, inkább fel-alá járkált a helyiségben, várva a fiút, és tulajdonképpen a világon minden mást kizárva.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Társalgó

Hiába is ért fel hamar, várnia kellett, bár nem sokat. Elfogadta a helyzetet, hiszen még úgy is jobb volt, mintha el sem talált volna a társalgóig a fiú. Örült, de nem is magának a személynek, hanem annak az ottlétének, mivel így nem veszett pocsékba nagyjából fél órája. Azzal sem lett volna probléma, hiszen fél óra nem a világ, de azonnal ez jutott eszébe, amint megpillantotta Davidet. Nem számított semmi kedvességre, sőt. Semmire sem számított, nem várt semmit, de arckifejezésén akkor is meglepődött. Kicsit meg is torpant, de a fel-alá mászkálást nem hagyta abba, amíg a fiú el nem ért a kandallóig. Megjegyzésére csak egy kicsit gunyoros félmosolyt villantott, de azt nem láthatta, hiszen akkor éppen háttal állt neki.
- Hú... most megnyugodtam - mondta ugyanabban a stílusban, mint kezdte - Egyébként szia neked is - tette még hozzá mosolyogva, de már nem gúnnyal, hanem kedvesen. Semmi szemrehányást nem akart tenni, már nem foglalkozott akkor semmivel. Lassan elindult a fotelhez, olyasfajta céllal, hogy kiszedje a táskájából a ruhákat, hiszen tulajdonképpen csak azért hívta oda a rellonost, hogy azokat átadja, meg persze egy bocsánatkérést intézzen feléje a testvére részéről. El is jutott odáig, hogy kirakta az ülőalkalmatosság karjára a cuccost, majd kisebb sóhaj keretében elindult az asztalok felé. Hogy miért, maga sem tudta még, de aztán rájött, hogy valami innivalóra és talán süteményre is szüksége van, hiszen azért, hogy ott lehessen, kihagyta a vacsorát. Gyorsan, hangok nélkül eltüntetett egy szelet, csokisnak bizonyuló valamit, és ivott rá vizet, majd a ruhákhoz lépett vissza. Megfogta őket, majd ismételt sóhaj kíséretében indult meg, méghozzá a fiú irányába, a kandallóhoz. Ahogy David is ült, ő is ezt tette, tőle körülbelül egy, vagy másfél méterre.
- Először is, szeretnék bocsánatot kérni, Alex nevében, mindenért - tekintett le maga elé, majd fel a tanoncra - Másodszor pedig, én is szeretnék bocsánatot kérni - mondta saját magát lenéző hangsúllyal, bár arról fogalma sem volt, miért teszi azt. Miért is kért bocsánatot? A semmiért, de ez így volt jó, ezt kellett mondania. Kíváncsi volt még a reakcióra, a ruha-kupac addig ott várakozott előtte. Hiszen nem akart mindent egyszerre, csak lépésekben, de attól függetlenül gyorsan lerendezni.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

A lány életében a Valentin nap mindig is fontos szerepet kapott, de eddig nem azért, ami ennek az "ünnepnek" a lényege, hanem mert ő maga egy ilyen ajándék volt szüleinek, immáron 18 évvel ezelőtt, hajnalban. Ez a nap csupán ennyi számára, mindig egy évvel idősebbé teszi, a "szerelmesek ünnepe" dologgal eddig nem is foglalkozott. Persze, ez a szeretet ünnepe is, az mindig számított neki, de most ezzel a részével is megismerkedhetett.
Rátalált a szerelem, és ezt most nem Cupidonak köszönheti. Ez saját magától jött, belülről, ez a saját érzése. Minden okkal történik, nem volt véletlen, hogy akkor, és oda ment, és most itt van. Újra boldog.
Reggel, amint felkelt, ágya melletti éjjeli szekrényén egy levél volt, a Szív küldi üzenődobozból, valószínűleg. Ő is küldött ezen módon üzenetet, éppen annak, akitől az övét kapta. Örömteli arckifejezésekkel olvasta a sorokat, a kérdésre már pedig csak ott magában is bólogatott.
Neki is állt volna ruhát választani, már délelőtt, de valahogy mindig csúszott fél órát a dolog, így aztán csak kora délután kezdte el, és szerencséjére nem tartott sokáig. Először valami aranyosat akart, aztán valami lazább mellett döntött, és az időt figyelembe véve összeszedte magát, felvette a kiválasztott darabokat, és haját is kivasalta, majd egy copfba kötötte, és már indult is. Normál esetben magassarkút vett volna fel, minimum tíz centivel, de a fiú és közte lévő magasságkülönbséget nem akarta megfordítani, így egy lapos balettcipő mellett döntött.
Hamar felért, igazából futott is. A kastély lakóinak könnyű megoldani a dolgot, hiszen benn vannak, ki se kell lépniük, neki pedig a hidegben kellett mászkálnia. Kabátját otthon felejtette, de szerencsére az ajándékot nem, amit már jó pár nappal előre megvett. Kis táskájában volt, ami csak úgy ugrált, ahogy a lány nagyokat lépve próbálta a havas részeket kikerülni és menekülni az időjárási viszontagságok elől. Útját azonnal a Nagyterem felé vette. Nagyon jól tudta, hogy hol van, meg azt is, hogy milyen, DÖK-ös létére, de mikor belépett, nagyon meglepődött. Ez azonban csak egy pillanat volt, mert tekintete már vándorolt a bent lévő párokon, természetesen Ericet keresve. Magasságából adódóan hamar megtalálta, láthatólag a süteményeknél. Éppen nem vele szemben állt, így közelebb lépett, és egy félpillanat után köszönés mellett döntött.
- Szia - mondott valamit. Hirtelen csak ennyi jutott eszébe, de nem nagyon erőlködött a további dolgokon, majd jönnek maguktól. Amint végül egymásra néztek, arcára mosoly ült ki, meg az a levakarhatatlan boldogság, ami hetek óta csillog szemeiben. - Hogy vagy? - kérdezett még végül valamit. Lényegesnek is tartotta, meg valamivel el kellett kezdeni bármiféle beszélgetést. Próbált aranyosan nézni, ahogyan szokott általában, közben pedig látatlanul végigpillantott a drága ruháján. Ő sem öltözött ki, de ettől függetlenül is tetszett neki, mint amúgy mindig.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

Véget ért egy év, mindenki számára, de hogy ki hogyan élte meg, mi történt vele, az teljesen egyéni, személyiségfüggő. Sharlotte sem mondhatja, hogy egy teljesen unalmas év áll mögötte, és nem csinált semmit, de hogy hogyan fogja fel, az már más tészta.
Ugyanaz a minimális lelkesedés, mint mindig, ez a nap valahogy mégis más. Évnyitó-évzáró ünnepség az iskolában, ez az oka. Viszont ez nem lelkesíti igazán, sőt. Nagyjából semennyire, de azért elhatározta, hogy elmegy, csak azért is. Na meg barátait látni, találkozni velük, vagy bármi mást csinálni.
Végül aztán úgy döntött, hogy akkor még ki is öltözik. Persze kabátjára szüksége lett volna, de ezt pótolta talárjával, ami kötelező viselet. Ezzel már nem úgy fest, mint aki csak úgy valamiféle időtöltés céljából megy el az ünnepélyre. Igazából részben nem is, de sok élvezetet nem talál benne. Úgy nagyjából normális időpontban érkezett meg, még megcsodálhatta a földön fetrengő Markovitsot, de nem reagált rá semmit, csupán egyszerűen tovább ment háza asztalához. Ismerős arcokat vélt felfedezni, és az egyikhez szinte rögtön le is huppant. Talárját is megigazította, majd kényelmesen elhelyezkedve szólalt meg.
- Szia Mary - köszönt mosolyogva, ahogy elfoglalta helyét mellette. Ez nem lett volna hosszadalmas folyamat, de össze-vissza álló ruhája és haja megnehezítette neki, így egy kis igazgatás keretében folytatta. - Hogy telt a szünet? - érdeklődött tovább. Ténylegesen foglalkoztatta a dolog, nem csupán kérdezett valamit beszélgetéskezdeményezés gyanánt. Ilyen szándékai is voltak, de nem elsődleges célként, és ezt akár látni is lehetett rajta. Viszonylag hamar végzett, körbetekintgetett még ismerősök után kutatva, majd jött az igazgató beszéde, amit tapsolva és mosolyogva hallgatott végig. Leginkább a kviddics része érdekelte, ez volt az egyetlen jó dolog szerinte. Közben ugyanúgy sokfelé nézegetett, nem ragadt le az igazgató úrnál. Volt, hogy az ajtóra, a mennyezetre, vagy a diákságra figyelt éppen, de közben hallgatta mi is folyik körülötte. A bejárati ajtónál azonban meglátta Ericet. Kedvtelen hangulata rögtön átváltott a boldogságba, bár ez nem látszott rajta, mivel folyamatosan a mosolygós, kedves arcát hozza. Ő a levitás asztalhoz ült, meg ugye még lesz ez a lakoma,amire a manók annyit készültek. Hát igen, szeret enni, de inkább azon agyalt, mikor beszélhet már Vele. Igaz, hogy alig ha egy napja nem látta, de beszélni akart vele.
Addig a kezét nézte. Eddig fel sem tűnt neki, hogy ruhájának köszönhetően nagyon is látszik mik díszelegnek ott. Ez nem zavarta, nézzék csak, vagy ne foglalkozzanak vele. De persze tovább nézett ki magából, most már Maryt figyelve. Tervei közt van, hogy amint lehet már megy is, vagy a fiút hívja oda, és jobban elgondolkodva... Maryt is be lehetne mutatni neki, igen...
Hogy jobban megfigyeli észreveszi, hogy a kérdéses asztal a Navine asztala mellett van. Egészen odáig nem figyelte a levitásokat, még csak barátját se, de akkor világosodott meg, hogy csak hátra kell fordulnia, és ott vannak. Azért még nem csinált semmit, csak várt.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

Jelentőségteljes nap elé nézett, vagyis inkább este, ha már a nyitóbál részét nézzük. Ezzel veszi kezdetét a Mágustusa, amire már nagyon hosszú ideje készülnek, teljes erőbedobással, a lehető legtöbb odafigyeléssel, precízen, hogy minden részlet a helyére kerüljön, és sikerült is, itt vannak, eljutottak idáig, hogy ez a dolog kezdetét veszi, pontban este nyolckor.
Őszintén nem tartott sokáig a készülődés, mivel ár régen eltervezett és elővett mindent, amire szüksége lehetett, azaz a ruhája, a kinézetére összpontosítva, aztán fel kellett aggatnia magára a dolgokat, és már indult is fel a kastélyba. Nem tartozott éppen a legjobbak és a rekorddöntően meleg napok közé az időjárás, de már sokszor megkísérelte báli ruhában felszökni az iskolába, még akkor is, mikor repkedtek a mínuszok.
Beérve sem bonyolította túl a dolgot, egyedül volt, de ez nem érdekelte különösebben, csak szépen odasétált a többiekhez, vagyis a szervezőkhöz tömören, Adriához, Amandához meg Amirához, ott pedig csendben maradt, lecsüccsent a helyére és hallgatta az igazgató úr beszédét is, de persze csak miután észrevette barátját egy másik levitás oldalán. Körülbelül mintha nem történt volna semmi fordult vissza DÖK-ös társaihoz, és utána ténylegesen Wickler beszédére figyelt. A bejutottaknak tapsolt, még ha ez számára nem volt újdonság, ettől függetlenül viszont örült a sikerüknek, és megérdemelték teljes mértékben. Amira következett ezután, elsőként a szervezőknek megköszönve a munkát, melybe ugyan ő is beletartozott, de a tapssal nem állt le, mivel társainak ugyanúgy kijár ez az egész. Kezdetét vette a vacsora is persze már, nem húzták túlságosan az időt, mondjuk kivételesen most alig evett valamit, viszont amit a tányérjára kitett, az mind eltűnt - még ha nem is volt sok, sőt.
Mivel ez egy bál, természetes, hogy van egy táncos rész, rendszerint az evés után, mint most, de ő csak ült szépen csendben figyelve ott az asztalnál, nem ment sehova. Mivel egyedül jött igazából csak várt, hogy valami ismerős vagy bárki felbukkanjon, és legalább beszélgetni tudjon.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

Csak csendben ült és figyelte az eseményeket leginkább, majd csak arra lett figyelmes, hogy valaki megáll előtte. Történetesen egy fiú volt, ráadásul még egy kérdést is intézett felé, amire csak elmosolyodott, szokásos természetességgel.
- Szia! Persze, nyugodtan - először persze, hogy arra válaszol, amit hallott. - Sharlotte vagyok, téged hogy hívnak? - utána jöhetett már ez az eléggé sablonos, de fontos dolog, hogy a nevét megtudja az ismeretlennek. Látásból ismerős volt neki, nagyon is, de nem tudta volna megmondani miért és honnan.
Kicsit arrébb is csusszant, hogy aztán a fiúcska ténylegesen le tudjon ülni mellé, ha már megkérdezte. Jól esett neki azért mégis, hogy nem kell egyedül unatkoznia, hanem lesz beszélgetőpartnere, bár elsőképp nem jutott eszébe semmilyen normális téma, amit felhozhatna neki, már így ebben a szituációban.
- Szurkolsz valakinek? - csak sikerült aztán neki, nem erőltette meg magát, ha már alapjában véve valami ilyesmi volt a bál lényege, azaz a Tusa megnyitása, a versenyzők névsorának kihirdetése.
Az, hogy sok dologra képes egyszerre figyelni, megnyilvánulhatott abban, hogy a mellette ülőre és a többi történésre egyaránt, ugyanabban az időben próbált koncentrálni, és hát sikerült is neki. Igaz, leginkább a kéket csapatát vizsgálta. Először Nikit, akinek viselkedésérén nagyon meglepődött, de miután a lányok intézkedtek az ügyben, ő inkább hagyta, és Ericet kereste. Megtalálta, méghozzá táncolt. Valami furcsa érzés kapta el hirtelen, hogy táncolnia kell, és ha már párja nincs ott vele, akkor tökéletes lesz ez a srác is.
Hatalmas vigyorral fordult oda hozzá ismételten, pár pillanatig ugyanígy maradva, majd megszólalt.
- Nincs kedved táncolni? - furcsa talán, hogy a lány kérdi a fiútól, de nem érdekelte, késztetést érzett rá, és úgy gondolta muszáj megkérdeznie. Nem gondolta, hogy nemleges választ kap. Beszélgetni ott is tudnak, a bál lényege a tánc, meg csak úgy megérzésképpen is biztos volt benne.
Ha elfogadta a felkérést a fiú, akkor fel is állt Lotti rögtön, valamely egyszerű módon kiügyeskedve magát helyéről, és indulhattak is.