Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

Elbambul félpillanatokra, de pillanatnyi furcsa elmeállapotától függetlenül ő azért örül, hogy akad társasága, és csak mosolyog rá, ahogy a bemutatkozáson gyorsan átesnek.
- Én kérlek, a navinében vagyok - egyszerűen lerendezi, de kedves ábrázattal, és hangjában sincs semmi taszító, vagy ellenszenves. A kérdésből kiderül, hogy rellonos a fiú, bár ez így első ránézésre megállapíthatatlan az ő esetében. Vannak olyanok, akiknél már hallomásból egyértelmű, bár ha azt összegyűjtenénk Lotti miket csinált legutóbbi két évében, na hát nem a navine lenne az emberek első gondolata.
- Hááát.. mindenkinek szurkolok egyaránt szervezői mivoltom miatt, de egyébként talán az unokatestvérem, Mary az, aki ebből többet kap - és igaz is. Nem kivételezhet, nem is akar, de valahol belül tényleg neki szurkol, és azt sem szeretné, hogy baja essen. Persze ez nem olyan verseny, hogy mindenki egy karcolás nélkül megússza, és végig csinálja, ez utóbbi pedig már önmagában nem biztos, tehát igazából nem tud vele mit kezdeni, csak el kell fogadnia.
- Természetesen.. - elmosolyodik, ahogy feláll ő is és kezét nyújtja, Lotti pedig egyértelmű, hogy bal kezét az ő jobbjára helyezi, és mehetnek is táncolni. Szépen lassan indulnak el a táncparkett felé, bár azért még normál tempóban, majd kérdés is érkezik felé, amin először erősen el is gondolkodik, ez pedig arcán is kiütközik.
- Nem tudom... A barátom is itt van, de ő a háza tagjaival van, mással is táncol, és.. Mindegy is, jó így - rövidre zárja a dolgot, nem szeretné azt ecsetelni, hogy még ha valahol tényleg legeslegbelül kedve lenne vele táncolni, mégis tényleg tökéletes így. Nem kell a közvetlen közelségében lennie, érzéseivel küszködni, a gyötrő emlékekkel, na meg valljuk be, hogy a jelennel. Ahogy a Tusa elkezdődött egyébként sem utazhat haza Danielhez, így aztán csak fájdítaná a szívét, és jó is, hogy ennyire távol van tőle, ő pedig mással táncolhat. Szereti, persze, de mégis.
- Neked hogy-hogy nem akadt párod? - azt nem mondja ő, hogy Dávid csúnyaság, sőt, de ilyen szemmel nem igazán tud rá tekinteni az adott helyzetben. Viszont ez azért mégis egy alap kérdés, meg talán még a későbbiekben is jutnak vele valamire.
A táncparkettre is szépen, biztosan elértek, valahol elmerülve a tömegben, és hát nem is pörgős szám szól - épp, ahogy a bálokon megszokott -, hanem lassú, amit még ha kifejezetten annyira nem is tart kedvencének, de egyszer-egyszer el lehet viselni, és hát akkor táncolni is rá. Kezeit a fiúcska vállára helyezte, szépen behajlítva, nem görcsösen, és mosolygott a bátyja háztársára.
- Egyébként van kedvenc sütid? - ez teljesen spontán kérdés volt, és nem is a természetes érdeklősébe ilyenkor beletartozó dolgok közé sorolható, de ha egyszer a sok ételre és finomságra, édességre ránézve ez jutott először eszébe, hát akkor már nem fog tovább csendben maradni.
- Jaa.. és melyik évfolyamra jársz? - még valami, ami talán teljesen lényegtelen, de jó beszédtéma, és így legalább jó gyorsan, jó sok információt megtudhat.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Társalgó

Haja nagyjából mint egy kisebb összekötözött szénaboglya, divatosan óriás póló, rövidnadrág és természetesen tűsarkú alkotta most az összképet, azaz ezt látta mindenki, ha véletlenül látóterébe Lotte is beleért.
Ez érdekelte azonban legkevésbé a temérdek más dolog mellett, ami nagy ívben elkerülte figyelmét. A tusa kezdete óta nem volt épp a legjobb passzban, már alapból rosszul érezte magát nagyjából mindig, Daniel hiánya miatt pedig talán ingerültebb is lett, mint előtte. Kevesebb időt fordít a környezetére, és be kell vallani, hogy a meleg se tesz jót neki, ez viszont már nem olyan probléma, amiért bárkit is okolni lehetne.
Talán a megszokottnál egy kicsit nyugodtabb lelkiállapotban, a magányban reménykedve és a kellemesen hűs levegőt élvezve baktatott fel a kastélyba, és arra igazándiból magasról tett, hogy mennyi lehet az idő, vagy mit szabad és mit nem. Csak ment előre, nyugis helyet keresve, aminek megtalálásához elsőképp egy hosszú és kimerítő sétát is túlélt, majd a társalgó mellett döntött. Benyitva azonnal észrevett néhány távoli diákot, de azok csak hárman voltak, és a lehető legmesszebb, a kandallónál lévő párnákon ülve trécseltek. Ott sem volt melegebb, de hidegebb sem, mint bárhol, de nem igazán ragadta meg a látvány. Beljebb lépve feltűnt még egy ablakban ülő lányka is neki, ő sem keltett benne nagyobb érdeklődést, de mivel egy hozzá viszonylag közeli fotelbe huppant le a nagy gondolkodásba belefogni, azért egy nem igazán kedves hangon kiejtett sziát odavetett neki a miheztartás végett, aztán bele is kezdett. Először elkönyvelte magában, hogy nincs egyedül, első negatívum kipipálva. Már ezen a ponton tudta, hogy hosszú lesz a lista.
Néhány másodperc telhetett el csupán, de az neki mégis óráknak tűnt, igazándiból azt sem tudta, hol kezdje el a dolgot. Annyi minden volt, hogy egyre inkább taszította a felismerés, és más tevékenység után akart nézni, ez azonban így már problémásabb lett volna, ezért csak ült, és képeket vágva nézelődött. A japán lányon ragadt le tekintete, nem mintha érdekelte volna mit is csinál, csak valamelyest megnyugtató érzés volt nem a semmibe bambulni, hanem valakire, legalábbis számára. Az megint mellékes és lényegtelen momentum, hogy erre mit reagál majd a másik. Ő csak nézett, mégis talán szokatlanul értelmesen.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Társalgó

A lány reakcióiból azonnal leszűri, hogy bizony nem az a teszek rá típus, és eléggé irritálja bizony, amit csinál. Már az első mozdulatnál, jobban mondva ahogy néz rá, a tekintetéből kiolvasható, testbeszéde pedig alátámasztja a feltételezést. Mit feltételezést? A tényt.
Csak halovány, és a külvilág felé semmit sem közlő félmosollyal figyeli, ahogy a lányka öszehúzza magát, és próbál valamit csinálni, hogy elterelje saját figyelét róla, de ez persze nem sikerül neki, ahogy várta. Mindenesetre azt nem kell jegyezni, hogy Lotti ebben nem leli örömét, viszont nem is zavarja.
- Baj kérlek.. az mindig van, és elég sok is. Ettől függetlenül te semmit se tettél. Még, és ez maradjon is így, oké? - a végére természetesen egy angyali mosolyt muszáj beiktatnia, amit ugyan ő nyugtatásképp szán az ablakban ülőnek, mégis sokkal frusztrálóbb, és furcsa érzéseket keltőre sikeredett. Mondanom sem kell, teljes mértékben elkerüli a figyelmét, és tesz is rá magasról. Egyáltalán nincs olyan kedve, hogy bájcsevegjen, vagy kedvesen álljon bárkihez is. Talán egy, vagy két ember lenne, aki ha beállítana hirtelen, akkor mosolygósan, édesen viselkedne, de mivel az lehetetlen jelen pillanatban, így marad ez a közömbös és negatív énje.
Még jobban összehúzza magát. Erre igazán semmivel sem reagál, csak magában könyvel el néhány dolgot, amit így feltehetően meg is állapít a másikról, annak reményében, hogy később hasznát veheti - másért nem tenné, ha nem érdeke nem cselekszik. Tekintetét is csak most emeli le a lányról, lassan és horrorisztikusan nyugodtan. Egy magazinért nyúl, aminek különböző - felesleges - példányai az asztalon hevernek, és csak fellapozza minden ok nélkül, hogy lekösse addig is valamivel a figyelmét. Még ha menne vele valamire, persze... A leányzónak ez csak percekre adhat megnyugvást, utána le is teszi, és számtalanaszor végigpásztázza szemével a termet, természetesen megakadva a másik íriszeiben. Furcsa, nem?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Konyha

A Nap süt, sőt. Inkább éget, ha már enyhén akarjuk kifejezni magunkat, de ő szereti a meleget. Most talán nem kellene mászkálnia kint, ha már egy hirtelen ötletből valamit megint varratott magára, de éppen annyira nem érdekli. Hadd lássák akkor, úgysem csak úgy minden ok nélkül csinálta.
Egy nagy papírpohárnyi jegeskávéval indult el, valami kis egyszerű sétára, de aztán végül a kastélyba is felballagott. Nagyon nem akart bolyongani, noha mindenről tudta már kívülről, merre van, és csukott szemmel is odatalált volna bárhova, de nem akart távol menni, csak valahol a nyugati szárnyban, ráadásul a földszinten. A meleg mindenkinek elveszi az erejét, hiába is van kibékülve vele.
Mindenesetre azért frissítővel jobban lehet bírni, jéghideg innivalóval, ami még kávé is. Ennél többet ő már nem is kérne, maximum lelki békét. Na az jól jönne neki, de mindent lehet egy kicsit hanyagolni, és szabadságát bizonygatva csinált mindent, amit tett, és nem bánta meg, ennyit erről.
A pohárból hamar kifogyott tartalma, így hát gyorsan a konyhába fordult be, csak hogy valami mást összedobjon magának az ott található innivalókból, vagy akár egy másik adag ilyet. Neki mindegy, csak hideg legyen, édes, és mindenek előtt valami olyasmi, amit szeret.
A hűtőt kinyitva végül arra jutott, hogy ebben kávé nem lesz, hanem a sok gyümölcsből fog valami shake szerűt csinálni, aminek minden segítség nélkül - amit a manóktól tudott volna igénybe venni ugye - nekivágott. Borzasztó felfordulást nem csinált, végül is jártas már az ilyenben, mondhatni gyakran csinálja, így a papírpoharacska új tartalmával együtt úgy döntött, hogy megy is valamerre, de az ajtóig eljutás nem volt olyan gyors, mint az ő gondolta.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Konyha

Konkrétan nem volt nála tervben bárminemű szocializálódás erre a napra, de ha már úgy alakul, hogy egyedül nem lehet, akkor neki általában szerencséje van, és a negatív alakok elkerülik. Ez is kedvfüggő, mindig olyas valaki akad rá, akihez épp kedve is lenne. Caiussal régen futott már össze, így ez most kellemes meglepetés neki, a mosolyra pedig mosollyal válaszol.
- Szia! Nem, ez gyümi-shake lesz - fejét is a játékostársa felé fordítja, úgy magyaráz, persze közben ügyelve a kezeire is, mert szeretné, ha az ujjai is egyben maradnának. Elég szerencsétlen tud lenni, ha akar, ha nem, és az általában úgy van, ha jó jön rossz is. Vagy éppen nem, ha jó napja van, akkor jó lesz minden, ha rossz meg rossz. Nála még az élet rendje is másképp alakul.
- Nyugodtan csórhatsz - a málnát annyira nem szereti, de ha a kedvence lenne se problémázna rajta. Nem az a típus, bár kifoghatják olyan állapotban, hogy rá se lehet nézni, ez tény és való. Az viszont ritka, egyre kevesebbszer fordul elő, és szerencsére olyankor békén hagyják.
Visszatérve kicsit gondolatban is a frissítőhöz, a papírpoharába tölti, aztán amit bepiszkított, azt a mosogatóba rakta, de ennyivel le is zárta a dolgot, mert semmi kedve sem volt a mosogatáshoz - a manók majd megcsinálják.
Caiushoz fordult tehát, és csak nézte egy pillanatig mit csinál, utána szólalt meg.
- Hallod, segíthetek? - hogy miben tudna segíteni, az még neki is kérdés, maximum adogatni a dolgokat, mert a puding nem az dolog, ami agysebészi tudást és marha nagy odafigyelést igényel, csak benne most feltámadt ez a gondolat, és kész. Ilyen lendületesen sétál is oda a hűtőhöz megint, kinyitja aztán csak áll előtte.
- Na jó, milyen pudingot szeretnél? - csak mert ugye vannak alap dolgok, meg amit az ember saját maga variál, és erre kíváncsi, csak mert nem igazán ismeri a fiú ízlésvilágát.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Konyha

Nem mintha úgy nem lenne elég hideg, de ha már shake, akkor bizony tényleg kell bele jég, ahogyan azt a fiú javasolta neki, így í mosogatóba helyezett jégtartóhoz sétál, és lassan engedve rá vizet kinyitja, hogy a kockák, amik már elváltak a műanyag faltól szépen belepotyogjanak a papírpohárba. Masszív, tehát nem kell félteni.
Persze ennyivel nem lesz vége a találkozásnak, hogy kész az innivalója és továbbálljon rögtön, hanem felajánlja segítségét, kicsit lazán, érdekes felszólítással, de ő ilyen, majd hozzászokik mindenki, vagy tesz rá magasról mit gondolnak róla.
- Okés, kikeverem - és egy kedves mosoly is kell hozzá, amíg tekintetemmel követem a tej útját a pultig, és gondolkozok következő kérdésein. Persze elvigyorodok, aztán összerakom a választ fejemben és mondom is.
- Tökéletes. A málnát pedig nagyon szeretem, de ha keverni akarjuk, akkor csoki menjen mellé - csak egy kis ötlet, de punccsal tényleg nem olyan jó, és azt meg nem tudja, hogy a vegyítéshez mennyire ragaszkodik a srác. Ha nem, akkor maradhat sima vanília, azt még ő is szereti. Viszont nem készül ám el csak úgy, hogy állnak, és nézik az összetevőket, amikből ráadásul az összes nincs is elővéve. Valami fontos hiányzik, a por. Valahol a szekrényekben kell lennie, fent, emlékszik rá, hogy látta, de hogy hl, arra nem. Így ha esetleg nem ad Caius konkrét információt, akkor az összes felső ajtót kinyitja, és amíg meg nem találja, így megy a végéig. Vagyis az utolsó előttiig, mert ott van. Kivesz egy vaníliásat, aztán a fiúra nézve kihajol az ajtó takarásából.
- Csoki is kell? - ha igen, akkor olyat is vesz ki, ha meg nem, akkor egyértelműen hanyagolja az ötletet. De a kis edény keresése, amibe a porokat kikeverheti sem maradhat el, így most lehajol, hogy ott szerencséjére rögtön ráakadjon a megfelelő darabokra. Meg olyanra is, amiben a másik megcsinálhatja majd magát az édességet, tehát gyors azt is kikapja a pultra, majd becsapja az ajtót.
- Tessék - valamiféle szusszanás, aztán fogja is a tejet, egy laza mozdulattal kibontja, önt az edényekbe egy keveset, és a porok kibontása után azokat is beledönti a helyükre. Fakanálra lenne még szüksége, azzal imádja kikeverni a pudingot, és akkor már mehet is. Kiskorától kezdve ez volt a reszortja, ha hasonló édesség készült otthon.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Konyha

- Persze, hogy maradt - és semmivel se foglalkozva keresett vett elő egy másik poharat, hogy a méretes papírpoharából öntsön át. Ment bele jég is, meg a shake is, ami jelen esetben málna-eper-banán-alma, és még egy szupertitkos, nagyon finom összetevő elegye. Ezt nyújtotta át lelkesen a fiúnak, várva a reakciót, aztán továbblépve, mert a puding nem csinálja meg magát.
- Te meg nem tudod, ugye? - hát persze, hogy de, csak ezt azért még muszáj, feltétlenül bele kell kötnie, és Lotti nem bánja, nem fogja megölni érte, csak édesen visszamosolyog. Ez a "most nem nyírlak ki, de sok nem kell hozzá" mosoly, amit soha nem gondol komolyan, mert az már egy másik megnyilvánulás lenne, ha komoly szándékait szeretné bemutatni.
A következőkben már csak a port kell kikevernie, aminek hamar neki is áll, de még ehhez is kap instrukciókat. Áh, nem baj. Csak visszamosolyog, aztán keveri tovább, nyomkodja szét a kis csomókat, ahogyan szokta, de hagyva is, egyéni kérésre. Neki mindegy milyen, de általában csomómentesre szokta kikeverni. Ha végzett egyértelműen és elég feltűnően letette, aztán a fiúra figyelt, aki arra kérte, hogy meséljen. Hát, azt éppenséggel tudna, csak akkor egy darabig itt ülnének, vagy épp állva hallgatná órákig. Egy másik esetben viszont menekülne előle nagyjából harminc perc után, de ez nem lesz kipróbálva.
- Nem mondhatnám. Az utolsó pillanatra szoktam hagyni, nem hetekben, hanem napokban mérve. Vagy akkor se, és csak úgy átslisszanok, nem bonyolítom túl - ebből nagyon lejön, hogy neki nem a jegyek számítanak, hanem hogy átmenjen, és ezt már kialakította magában régen. - Harmadikos vagyok, de igazából most végzősként itt hagyhatnám már a sulit.. Csak nem jött össze - ez a gondolat mindig visszatér, de már nem érdekli, csak reflex. Kibírja még ezt a két évet, jól érzi magát, aztán meg lelép, és éli a kis életét, valahol máshol, úgy, ahogyan ő szeretné. Szép, de kicsit sem konkrét elképzelések.
- Te meg mt vagy. Azt hiszem azon a kviddicses szakon, tehát... mennyi is van még hátra? Elsős vagy ha jól tudom - azért furcsa, hogy mennyi mindent képes megjegyezni. Talán túl sokat is, mindenkiről nagyjából tudja mit merre, akikkel beszélgetett és valamivel szorosabb kapcsolatot alakított ki, szóval a barátok és majdnem barátok, ellenségek, ilyenek.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Gyengélkedő

Annyi még rémlik neki, hogy az első büntető milyen kellemesen alakult, és az is, hogy mennyire imádta akkor azt a bizonyos rellonos terelőt, levegőt alig kapott, és csodaként elkönyvelhető az is, hogy egyáltalán fent maradt a seprűn. Aztán volt még egy büntetője a rellonnak, de abból már alig van meg valami. Repül a kvaff, nyújtja a kezét, az  a hirtelen és éles fájdalom, és hiába akar a seprűhöz visszanyúlni, egyszerűen képtelen rá, mert elsötétül minden.
Amit lát, az sötétség, de csupán mert szemei csukva vannak. Él, minden bizonnyal, és ezt is csak onnan gondolja, hogy már-már szavakkal kifejezetlenül fáj szinte az egész felső teste, de jobbnak látja, ha most nem kísérletezik azzal, milyen lenne, ha mozogna, mert így is a tűrőképessége határait súrolja.
Fejében szépen lassan kialakul a káosz, ahogy ezerféle gondolat özönlik be egyszerre, hogy most mi van, mi lesz, és egyáltalán mi volt, azaz mi történt. Keresi az okokat, és közben feltűnik az is neki, hogy talán nem is olyan messze beszélnek mellette. Hát persze, a gyengélkedőn van, és belegondolva amilyen irtást végeztek a pályán, a játékosok egy bizonyos része, de leginkább a navine csapatának nagy része biztosan itt végezte.
Amit felismer, az Kristóf és Amira hangja, őket biztosra, már hogy egy kicsit nyugodtabban látja át a dolgokat. Persze képletesen, mert még mindig csak csukott szemmel hallgatja a néhány ággyal arrébb lévő emberkéket, és éppen azon van, hogy kinyissa végre szemeit, hogy ténylegesen felmérhesse a helyzetét. Neki ez a legfontosabb most, mert bizonyára nem akar sehova menni, és nem is tudna, az sem mellékes.
Akkora erővétel végül is nem kell neki ahhoz, hogy kitekintsen a fejéből, mint gondolta, de az, hogy csak a plafont látja, az egyre frusztrálóbb. Tisztában van vele, hogy kegyetlen lesz a mozdulat, ha már anélkül is meg tudna halni kitartás hiányában, de azért fejét jobbra fordítja hirtelen, hogy annyit ne kelljen szenvedni, és lássa az összegyűlt kis csapatot. Nem kell, hogy tudomást vegyenek róla, de tényleg, jó neki így.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Gyengélkedő

Kivételesen nem azért volt számára kínszenvedés az elalvás, mert a gondolatok nem hagyták nyugodni. Jó, részben igaz, de simán ment volna, a fájdalom hátráltatta csak rendesen. Nem akart gondolkodni, sokkal inkább hagyni mindent, és aludni, mert akkor minden sokkal egyszerűbb, és nem kell foglalkozni a jelen problémáival. Viszont miért is lenne minimum ennyire jó? Hát már lassacskán hajnali kettő felé járt az idő, amikor miután már mindent átvett magában háromszor, unalmában elnyomta az álom.
Odabent persze teljes sötétség, de ennek is örül. Persze, ameddig élvezheti, hogy tényleg pihenhet végre, még ha kétes is ennek az állapotnak az időtartama. Csak akkor válik pontossá számára, hogy alig sikerült valami szunyálni, mikor egy kezet érez arcán, és amint a szavak is eljutottak hozzá némileg megnyugszik, és szemeit is hirtelen kinyitja. Esze ágában nincs sikítani, de ha nem Mihael lenne, aki zargatja, akkor az lenne a következő kérdés, hogy túléli-e. Na igen, az lényegtelen, hogy félholt állapotban mozogni is alig tud, de kinyírná, aki felébreszti. A fiú viszont kivétel, és ahogy ismerteti a tervét, Lotte szája is mosolyra húzódik. Már a hangvételéből is, de tényleg... milyen természetes helyzet már.
- Menjünk.. - azzal a lendülettel pedig - kicsit sem tartva attól, hogy az állapota nem engedné -, próbál felülni. Persze csak úgy sikerül, hogy lassan, fokozatosan, kezével kitámasztva magát. Aztán már csak a távolból hall hangot, lányé, ám rögtön nem ismeri fel, és a kegyetlen rossz fényviszonyok mellett is látja, ahogy az átok Misikét éri el. Azt most nem tudja felfogni, hogy ki és mit csinált, csak hogy Mihael összerogyott mellette, és most a földön fekszik.
Csakhamar a tettes is megjelenik, pontosabban előbukkan, mert ahogy felismeri, rájön, hogy tényleg, ő a közelben volt eddig is, de Emma is biztos lehet benne, hogy ha kicsit más lenne a helyzet... akkor kicsit másképp érezné most magát. Mert bizonyára minimum tudat alatt büszke magára, hogy megvédte háztársát, de Lotti annyira már nem örül neki.
- Most mit csináltál? Ja és.. köszönöm szépen! Hogy milyen aranyos vagy!.. - nem hangosan, inkább átlag beszédhangján szólal meg, tekintettel a még ott alvókra, ez azonban nem gátolja meg abban, hogy szarkazmussal, és valamennyire leplezett dühtől telve forduljon háztársához. Nem érdekli, hogy más esetben mi lett volna, hogy akkor valóban köszönné - ha egyáltalán külső beavatkozásra lett volna szükség -, most ez a helyzet van, és szíve szerint üvöltene. Ezt nem a holléte miatt nem teszi meg, hanem mert csak rontana az amúgy sem pont jól alakult dolgokon. Szóval elnézegeti a fiút ott az ágya mellett, és mivel mozogni feleslegesen nincs kedve, előbb kitalálja mit kezdjen, csak ez nem olyan egyszerű, mint amilyennek hangzik.