Tanévnyitó - segítség a négyzeten. 
Nem is olyan régen indultam útra otthonról, nagyjából 4-5 órája. Édesapám kedvéért muglimódon közlekedtem az úton, nem akarta hogy bármi bajom essen hoppanálás közben, pedig ő is nagyon jól tudja, hogy már eléggé "nagy" vagyok ezekhez az apróbb dolgokhoz. De szófogadó kislány voltam, szóval autóba ültem és felkerekedtem, hogy az Alföld szívéből feljöjjek ide, a Mátrába. Még mielőtt beértem volna a hegyekbe, leparkoltam az autót és behoppanáltam a faluba. Igaz, így valamennyire megszegtem az ígéretemet, de nem akartam ennyire kényelmesnek tűnni, már a legelején.
A szobám a kastély déli szárnyában áll, vagyis azt az információt kaptam, szóval felkerekedtem a két bőröndömmel együtt és nekiindultam keresgélni. Viszonylag egyszerű dologm volt, sok a segítőkész diák itt szerencsémre. A szobám egyelőre még berendezetlen, de ezen rövidesen változtatni fogok, de most sietnem kell egy kicsit, mert most kezdődik a tanévnyitó, pontosabban már el is kezdődött. Gyorsan felveszem az első ruhát ami a kezem ügyébe akad és vadászok mellé egy, a ruhához illő cipőt. Mikor ezzel készen vagyok, átsietek gyorsan a nyugati szárnyba, a nagyteremben, mert ott van az ünnepség.
A terembe lépve nagy zsibongás fogad, az asztalokon lévő kis szobrocskák arról árulkodnak, hogy bizony az igazgatói beszédet lekéstem. Kicsit szégyellem magam, engem pontosságra neveltek a szüleim, bár a késésem most pont édesapám hóbortja miatt van. Melengeti a szívemet a díszítés színe, kék és bronzos, a Hollóhátnak is ezek a színei, gondolom az itteni megfelelője nyerte idén a házkupát.
Széles mosollyal sétálok befelé, de egy villanás eltereli hirtelen a figyelmemet. A fény irányába kapom a fejemet, majd látom, ahogy az egyik kollegát - gondolom én - hátba találja és a férfi eszeveszettem elkezd tőle rángatózni. Hirtelen a szám elé kapom az egyik kezemet és amennyire a ruhám engedi, gyorsan odasietek. Mire odaérkezek, már egy indián kinézetű úr kezelésbe veszi a tanárt - valószínűleg a gyógyító lehet - és felhúzza a földről.
- Minden rendben? - kérdezem még mindig aggódó hangnemben. Valószínűleg nem esett komolyabb baja, de az átkozót azért csak meg kellene keresni.
Ruha