36. tanév, tanulmányi szünet
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
A kastély - Nyugati szárny - összes RPG hozzászólása (9762 darab)

Oldalak: « 1 2 ... 9 10 [11] 12 13 ... 21 ... 325 326 » Le
Fülöp Farkas
INAKTÍV



RPG hsz: 70
Összes hsz: 149
Írta: 2013. január 7. 17:55 Ugrás a poszthoz

Pöttöm

- Ja. Hihetetlen, hogy senki nincs ebben az épületben. Ha eddig vacsoráztak is, most már végezniük kellett, tuti egy órája bolyongunk - morogta Farkas már kissé türelmetlenül, pedig nem ő volt az, aki hamar kijön a sodrából. - Hacsak nincs tényleg takarodó ilyen korán, de akkor hazamegyek. Amint megtaláltam a cuccainkat.
Farkas már semmin sem lepődött volna meg a Bagolykővel kapcsolatban, eddig semmiben sem hasonlított régi sulijukhoz. A két teremből, amit eddig volt szerencséjük felfedezni, úgy döntött, ez itt a tantermek sora, és itt nem érdemes többet próbálkozni. Így amikor meglátott egy lefelé levezető szűk sötét lépcsősort, behúzta rá öccsét. Lefelé baktattak mogorva embereket, és ínycsiklandozó csendéleteket ábrázoló festmények között. Némelyik szigorú arcú festménylakó még rájuk is sziszegett: "Ezt nem kéne."/"Eriggyetek innen." Még a festmények sem voltak kedvesek itt. Farkas inkább nem törődött velük, csak szedte a lábait a lépcsőkön. A lépcsősor véget ért, és amikor az azt lezáró vastag és öreg szőnyeg mögül kikukucskáltak, épp egy ajtóval találták szembe magukat a folyosón, amelyet keresztezett útjuk.
Farkas ajtónyitás közben néma fohászt mondott a plafonnak. Ahogy benézett, először azt gondolta, a Mikulás játékgyárához van szerencséjük. Már épp megfordult a fejében, hogy tudta, hogy itt valami nagy titok rejtőzhet, és az, hogy a Télapó itt gyártja az ajándékokat, pontosan beleillett az elképzeléseibe, de aztán rájött, hogy ajándékgyár helyett a konyhába jutottak.
- Köszönöm, Istenem - adott hálát a plafonnak, és már hozzászokva ahhoz, hogy itt sincs egy teremtett lélek sem, körül sem nézve kerülte volna meg az útjában álló hatalmas asztalt a mögötte mosolygó hűtőért. A lába alatt azonban egy kis manó suhant el, és ezt már ki kellett szúrnia. Ahogy figyelmesebben körbetekintett, egyre több manót vett észre a helyiségben. Egyesek tálcát cipeltek, mások náluk kétszer magasabb koszos tányértornyokat egyensúlyoztak vagy a kezüket törölgették egy konyharuhában éppen.
- Félix - nyögte Farkas teljesen elképedve és egy kicsit talán felháborodva is, pedig tényleg azt hitte, semmi sem lepheti már meg ezen a helyen. - Itt házimanókat dolgoztatnak.
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Kiva Faraday
INAKTÍV


.anyatündér.
RPG hsz: 157
Összes hsz: 7910
Írta: 2013. január 7. 18:36 Ugrás a poszthoz

Griffek - Sárkányok meccs után össznépi gyenguszozás.
egyelőre mindenki, aki jön.

Igen, ez a meccs most nem volt olyan sikeres mint az előző, semmiféle szempontból sem. Egyrészt kikaptunk, másrészt pedig megint eltrafálták a már kétszer törött bal lábamat. Most megérte a harmadikat is, nagyon örülök neki, mit ne mondjak. De ettől szép ez a sport, vannak kisebb illetve nagyobb sérülések. Bár én még a szerencsésebb kategória vagyok, Timi és Emy teljesen harcképtelenek, a másik csapat kapitánya sem néz ki a legjobban.
Leszállás után Robi és Leonie segítségével egyből eltámolygok a gyengélkedőre. Egyedül ezt egy nyílt töréssel annyira nem lenne egyszerű megtenni, rám fér egy kis támogatás. Egész kis tömeg vonul utánunk, aggódó barátnők és rajongók jönnek, bár az utóbbi szekció szerencsére féluton leszakad. Nincs túl sok hangulatom most az emberekhez elég ez a "családi kör" egyelőre.
Úgy nézem, nem én vagyok az egyetlen, aki segítségre szorul, a másik őrzőlányt is ketten hozzák, neki is a lábát kapta el a gurkó. Neki nem olyan magas még a fájdalomküszöbe a jelek szerint, rettenetesen eltorzult arccal néz. Mint "vén róka", átéltem már pár komolyabb törést és zúzódást, volt időm rendesen kiképződni az évek alatt. A legkomolyabb egy bordatörés volt, mikor majdnem kilyukadt a tüdőm. De még élek és mozgok, szóval túlélhető, csak nagyon kellemetlen.
Lassan érünk csak fel a gyengélkedőre, nem igazán tudok gyorsan mozogni, meg hogy őszinte legyek, nem is akarok. Eddig hajtás volt, most egy kis nyugalom a vágyam.
Leonie és Robi leültetnek egy ágyra és kicsit aggódva néznek rám. Megértem, rossz látni, ha a csapattársaid sérültek, ismerem az érzést.
- Menjetek nyugodtan, én jól leszek.
Rájuk mosolygok és feltornázom magamat az ágyra, vagyis inkább a törött lábamat igyekszem stabil helyzetbe hozni. Most amíg nem jön a javasasszony nézegethetem a véres, kiálló csontomat. Éljen!
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Sharlotte Johanson
INAKTÍV



RPG hsz: 395
Összes hsz: 6540
Írta: 2013. január 7. 21:05 Ugrás a poszthoz

Meccs utáni gyenguszozás
Griffek-Lovagok

Első meccs: változó vélemény. Jó amiért nyertek, bár ezt odáig nem is fogta fel, és rossz, sokak között ő is lesérült. A többiekkel együtt szállt le a pályáról, de lábra állni már nem volt olyan egyszerű. Szerencsére kapott segítséget, anélkül egy lépést sem jutott volna, nemhogy el a gyengélkedőig. Ahogy lassacskán botorkált elnézegette a többieket. A fájdalmat nem igazán érezte, csak azokban a pillanatokban, amikor eszeveszettül belenyilallt, és olyankor arcán akaratlanul is megjelentek a fájdalmát tanúsító vonások. Még nem játszott, nem volt gyakorlott, és fájdalomküszöbe sem volt akkora, mint gondolta, de tisztában volt vele, hogy a kviddics ezzel jár, ráadásul ő jelentkezett. Nem is bánta, és remélhetőleg sosem fogja. Igazán szeret repülni, és szerencsére tudott másra gondolni. Anélkül igazi kínszenvedés lett volna eljutni a célhoz. Így is lassúra sikeredett,  már sóvárogva várta a pillanatokat, hogy leülhessen az egyik ágyra. Ezen momentum pár perc után be is következet.  Csapattársai elengedték az ágy mellett állva, és már saját erőből sikerült elhelyeznie magát ülő helyzetbe. Le, azaz felrakta lábát is, és akkor vetette rá az első komolyabb pillantást. Szörnyülködve tekintett végtagjára, majd a többi teremben lévőre. Akkor figyelt fel arra, hogy a másik őrző ágya mellé telepedett le, és csodák csodájára, a lábuk is ugyanolyan állapotban van. A sors iróniája, de ez kicsit sem érdekelte már, inkább őrülten várta a javasasszony érkezését. Hiába, a lelki fájdalommal így is jobb barátságot kötött, mint a fizikaival. Szinte már unatkozott is, de élvezve azt a nyugalmat, ami nem volt meg meccs közben. Újabb körbetekintés, az arcok vizsgálata. Még szerencsésnek gondolta magát, Kristóffal, Kath-el és a többiekkel ellentétben. őket olyan mértékben eltalálta a kis szörnyeteg, hogy tulajdonképp mozgásképtelenek. Néhányan. Elnézve játékos társait, látta, hogy az igazán súlyos sérüléseket szenvedők is bírják. Ez arra ösztönözte, hogy tegye félre szenvedéseit, és egy kicsit foglalkozzon másokkal is.
Utoljára módosította:Amira Loveguard, 2013. január 18. 15:59
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Fülöp Félix
INAKTÍV


Testvérben az erő!
RPG hsz: 72
Összes hsz: 146
Írta: 2013. január 8. 20:06 Ugrás a poszthoz

TESÓ

- Ha ilyen korán van takarodó, és ennyire kihalt az egész, akkor az egész sok lehetőséget biztosít nekünk - felelte félhangosan Farkasnak. Nem akarta, hogy valaki már most kiszagolja a jövőbeli (és jelenleg cseppet sem kidolgozott) terveiket, és örült volna, ha a tesója nyugodt marad. Valakinek a racionalitást is meg kellett testesítenije kettejük között, és Félix nem erről volt híres. A dolog űködhetett, mert Farkas akcióba lendült, és elkezdett valami lépcsőn lefelé haladni. Félixet túlzottan lekötötte, hogy a környezetüket vette szemügyre, így egyszer-kétszer meg is botlott az úton, de nem esett el - le is tarolta volna a bátyját, mint egy kuglibábut!
Végre bejutottak a konyhába. A két iker tátott szájjal nézte az eléjük táruló képet.
- Morgana - javította ki automatikusan Farkast. A muglik között mindenki Istenezett, a varázslóknál mindenki Merlinezett, Félix meg szeretett különcködni, így ő többnyire Morganázott. Meg amúgy is, női egyenjogúság, satöbbi. Az anyukájuk biztos jobban ki tudta volna fejteni ezeket a dolgokat.
A házimanók jelenléte azonban kizökkenti a fiúkat. Farkas teljesen el van hűlve és ez esetben Félix a logikusabb:
- És felháborít minket ez annyira, hogy ne akarjunk enni? - érdeklődik, ahogy szemügyre veszi az ikrét. Nem cukkolódásból kérdezi, valóban tudni akarja a választ. Kétség sem merülhet fel: ha Farkast zavarja a manó-dolog, akkor nem esznek. Ennyire egyszerű.
Utoljára módosította:Kahlil L. Rochard, 2013. január 28. 13:55
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Fülöp Farkas
INAKTÍV



RPG hsz: 70
Összes hsz: 149
Írta: 2013. január 8. 23:39 Ugrás a poszthoz

Pöttöm

- Sok lehetőséget, kivéve a napi ötszöri tisztességes táplálkozásét - reagált Farkas, már szinte nyafogásba menve át. Örömhír, ha úgymond övék az egész kastély, de az idősebbik már annyira belelovalta magát abba, hogy nem tetszik neki ez a hely, és éhes, és fázik az átázott ruhájában, hogy egyelőre nem látta a dolog jó oldalát. Majd Félix emlékezteti a következő alkalommal, amikor rájön valami hiperszuper ötlet, amivel kiforgathatják az iskolát a négy (vagyis sokkal több) sarkából.
Aztán meg ugye már nem is volt ok a morgásra, mert a három aktuális szükséglet közül (kaja, meleg, bőröndök) az első és legfontosabb az ölükbe hullott. Vagyis keserves munkával megküzdöttek érte.
- Ha Morgana volt a tettes, akkor ő - hagyta öccsére az istenség/boszorkányságválasztást, mint mindig. A családjuk nem volt vallásos, ő meg mindig azt vette épp a szájára, ami először eszébe jutott.
Becsukta a száját. Öccse kérdése rátapintott a lényegre. Mardosó éhség vagy házimanó felszabadítási front?
- Hát... ha saját maguknnak csináljuk a szenyót, az rendben van.
Óvatosabban folytatta az útját a hűtőszekrény felé. Először is nem akart felrúgni véletlenségből egyetlen itt dolgozót sem, másrészt nem tudta, mit fognak reagálni az apróságok arra, hogy a testvérek úgy tesznek, mintha itthon volnának. Bár végtéreis most már itt tanulnak, és a tandíj biztos fedezi az összes étkezést is, vagy nem? Nem arról van szó, hogy meg akarnának enni fejenként egy vízilovat. Bár az elején volt szó erről, de csak viccből. Igazából csak kétszer két-három szendvicset szeretnének, de most már olyan nagyon, hogy intő is lehet a vége, akkor is megszerzik maguknak.
Elérték a hűtőt, Farkas kinyitotta azt. Jó nagy hűtő volt jó sok mindennel. Farkas kivett egy guriga sajtot, aztán egy fém vajtartót, egy dobozt mindenféle felvágottal, két zöldpaprikát, és ezt mind öccse kezébe halmozta.
- To-amm?
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Fülöp Félix
INAKTÍV


Testvérben az erő!
RPG hsz: 72
Összes hsz: 146
Írta: 2013. január 9. 19:52 Ugrás a poszthoz

TESÓ

- Ugyan már! Majd vadászunk magunknak egy sellőt, vagy valami... - próbált ötletelni, hogy legalább a jókedv látszatát megtartsa, és szerencsére erről eszébe jutott valami: - Emlékszel, mikor azt a mókust akartuk levadászni?!
Természetesen a mókus ép őrrel megúszta, mert az ikrek anyja időben hazaért, és megvédte a kis állatot. Ez vagy tíz évvel korábban volt, amikor éppen London környékén laktak. Félix a fejébe vette, hogy ha egy kis állat ennyire cuki, mint a mókus, akkor biztos, hogy finom is - Farkas pedig egyszerűbbnek találta haladni az árral.
Miután megvitatták a teológiát érintő kérdéseket is, jött a korgó gyomor kontra lelkiismeret. Maslow tudhatott valamit, mert Farkas sem tudott a manók jogai mellett érvelni üres gyomorral, így a két tesó a hűtő felé óvakodott, és az idősebb elkezdte kipakolni azt, illetve a tartalmát.
- Van egy kis lekó? Desszertnek kéne valami édes is - adta meg a feleletet a testvére kérdésére. Úgy tippelte, hogy két felvágottas kenyér után egy kis lekváros még igazán belefér az esti programba.
Rutinosan elkezdték a vacsorát gyártani, miközben Félix hangosan gondolkozott:
- A kaja-kérdést most megoldottuk, de nem hiszem, hogy sokáig tudnánk rántottán élni - utalt ezzel kettejük szegényes konyhai tudására, és hogy a továbbiakban az élelmezésük komoly problémába ütközhet. Örömmel lobbizott a manók jogaiért, de nem akart folyamatosan éhezni sem. Miközben ezen vívódott, méretes harapásokkal pusztította a közben elkészült szendvicset.
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Fülöp Farkas
INAKTÍV



RPG hsz: 70
Összes hsz: 149
Írta: 2013. január 10. 16:08 Ugrás a poszthoz

Pöttöm

- A mókus! - Farkas felvihogott az emlékre. - Nem az volt az évszázad ötlete, Pöttöm.
- Hm... Azóta sem tudjuk, finomak-e a mókusok.
Persze most már felnőttek, és valahol az évek során összeszedtek valamiféle nézetet arról, hogy nem esznek kedves mezei/utcai/erdei állatokat még akkor sem, ha történetesen nagyon nagyon aranyosak. Farkas eme világszemléletéhez nagyban hozzájárult az is, hogy a fóliázott csirke a hűtőben könnyebb préda, mint egy életerős, villámgyors macska a háztetőn. Ha apa egyik ismerőse hoz egy fél szarvast a családnak pörköltfőzés apropójából, az persze más. Kedves erdei állat kockákra darabolva sok szafttal és nokedlivel anya keze alól maradhat.
- Lekó - vett ki egy üveget a hűtőből öccse kérésére Farkas. - És majonéz - toldotta meg a pakkot még egy tubussal is hirtelen ötlettől vezérelve.
A zsemlék hamar meglettek, és az ikrek az asztalnál állva nekiállhattak a szendivcsgyártásnak. Mire a harmadik elkészült, az elsőnek a fele már eltűnt a szájukban.
Eddigi itt tartózkodásuk fénypontját Félix egy kényes probléma felvetésével árnyékolta be. Bátyja még rágott kettőt, addig volt ideje kitalálni, hogy is lesz ez a továbbiakban a manókkal. Lehalkította a hangját, mert nem akart tiszteletlen lenni a konyhában sertepertélőkkel, akik amúgy nem igazán méltatták őket figyelemre.
- Holnap ebédig még utánajárhatunk a manódolgoztatás körülményeinek. Ne ítéljünk előre. Úgyis le kell jelentkeznünk a tanulókörök vezetőjénél, vagy nem tudom kinél, gondolom, hogy egyben megérkeztünk.
A problémát ezzel Farkas félrerúgdalta holnapig, és magában büszkén megállapította, hogy anyjuk is helyeselné, hogy egyrészt kiáll a rabszolgamunka ellen, másrészt jól körüljárja a problémát, mielőtt elhamarkodottan döntene.
A desszertként számon tartott utolsó lekós szendvicsük fele még meg volt, mikor Farkas az egyik polcon talált málnaszörpös üvegből jó édes italt készített maguknak két műanyag bögrébe útravaló gyanánt a kaja mellé.
- Na most kellene morzsát szórni, hogy ide visszataláljunk - jegyezte még meg öccsének, miközben elhagyták a konyhát.
Ha szemetelni nem is szemeteltek végül, azért próbálták megjegyezni a kanyarokat és jellegzetes tereptárgyakat, hogy mindig visszatalálhassanak erre a helyre.
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
László Dalma
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. január 11. 12:52 Ugrás a poszthoz

Aileen

Hát mit mondhatnék. Nem éppen így képzeltem el az életem itt. Eddig elég uncsi minden, az órák mondjuk néha kivételek, de akkor is. Mintha itt sem lennék. Bár lehet, hogy ez a visszahúzódó énem hibája, lehet, hogy az "árnyék vagyok" és nem is vagyok itt viselkedésem eredménye. Igazából meg is értem, de hát na. Azt mondták, sokan vannak itt fecsegők, akik mindenről tudnak, mindenhol, és mindenkivel diskurálni. Azt hiszem, ez hazugság. Akkor nem tartanék itt, ahol.
A karácsonyt mondjuk otthon töltöttem, de valljuk be, nem sokat nyom a latban, hogy az elmúlt egy hónapban, amit itt töltöttem, nem szólt hozzám nagyon senki sem.
Most is csak barangolok a folyosón, az otthonról hozott kedvenc, mugli könyvemmel, amiben egy cseppnyi mágia fűszerezi a történetet. De nem olyan, amit mi tanulunk ám, sokkal másabb. Mellette van még nálam penna, meg egy ceruza, a fülem mögé helyezve. Mintha valami fontos emberke lennék, pedig hát valljuk be, nem vagyok.
Valami folyosón kötök ki, amit figyelve, és hallgatva rájövök, hogy itt vannak a fecsegő portrék, sok- sok pletyka kiindulóhelyének okai. Talán még hallok valami finomságot a következő lapba. Remélem így lesz, de addig is, meg közben is, ha úgy van, megpróbálok úgy tenni, mintha csak olvasnám Noel könyvét.
Leheveredek az egyik falhoz, magam alá gyűrve meleg pulcsim alját, amivel ki is tágítom egy picit, kinyitom, és folytatom ott, ahol előzőleg befejeztem, megpróbálva kiszűrni a dámák beszélgetéséből a fontosabb információkat, és elhanyagolni a kevésbé fontosat. Most éppen arról van szó, hogy diákok, akik falusiak, és itt tanulnak, vagy babáznak, vagy hasonlók. Ehh, ezeknek sosem elég a pletykából?
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Aileen Aurora
INAKTÍV


Csillámhercegnő | Legcukibb | Móki
RPG hsz: 390
Összes hsz: 5022
Írta: 2013. január 11. 13:07 Ugrás a poszthoz

Dalma

Bolyongva próbáltam visszajutni a Klubhelyiségbe, mikor észrevettem, hogy egy olyan folyosón sétálok, amin eddig még sosem. Alaposabban körülnézve azt is megállapíthattam, hogy teljesen eltévedtem. Magamat átkozva indultam tovább, elvégre harmadikos létemre már igazán megjegyezhettem volna, hogy mi hol van.
Bár az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy a gondolataim eléggé elkalandoztak sétálás közben, mostanában folyton a buli szervezése köti le minden agykapacitásomat. Éppen aggódni kezdtem volna, amiatt, hogy hogyan fogok innen kijutni, mikor megláttam a folyosó közepe táján egy lányt, aki a padlón ücsörgött és láthatóan belemerült a kezében tartott könyvbe. Megörültem a szerencsémnek és mosolyogva odamentem hozzá:
- Szia, öö tudnál segíteni? Azt hiszem eltévedtem – A lány kicsit ismerősnek tűnt. Arra gondoltam, lehet, hogy levitás. – Egyébként Aileen Aurorának hívnak, de Ilonának is szólíthatsz.  - Nem álltam neki magyarázkodni, hogy miért, ha érdekli, úgyis megkérdezi.
Miközben válaszára vártam, kíváncsian pislogtam a kezében tartott könyv borítójára.
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
László Dalma
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. január 11. 13:27 Ugrás a poszthoz

Aileen

Éppen az egyik legeslegizgibb résznél tartok a könyvemben, amikor jön a csattanó első fele, amikor valaki megszólít. Meg is ugrom, hiszen bár a portrék mögöttem folyamatosan dumcsiznak, ez most más hang, más hangszín, és a többi, ahogy mondani szokás.
Nem pattanok fel a helyemről, csak gyorsan összecsapom a könyvem, felnézek, és szinte rögtön válaszolhatok. Szegény lány eléggé összezavarodhatott, ha még azt sem tudja, merre jár. Megvakarom hátul a buksim, egyik szemem összecsukom, és kidugom a nyelvem, majd megszívom azt, és végül egy levegővel válaszolok neki.
- Mivel a napocskát látom, és alig múlt dél, de tél van, meg az ablak arra néz, íííígy, azt hiszem a nyugati szárnyban vagyunk.
Tényleg, merre is járunk? Vagyis én ülök? Nem figyeltem, merre megyek, vagy jövök, így ez tényleg csak egy veszélyes tipp a részemről. De egyben azért biztos vagyok.
- Viszont az tökéletesen biztos, hogy a második emeleten. Ezek mellett a folyton beszélő képek mellett. Gondolhatod. Itt olvasok, és nem bírok annyira odafigyelni, mert itt járatják a szájukat.
A szemem is megforgatom, megpaskolom a mellettem lévő helyet, és én is bemutatkozom, ahogy az hozzám méltó.
- Engem Dalmának hívnak, és nincs más nevem.
Rázom meg a buksimat, és remélem, hogy addigra már leül mellém Aileen, akinek a helyet ütögettem magam mellett. De még ha nem ült le, vagy már megtörtént, én még előtte szólok, szóltam neki.
- Vigyázz, hideg. Jobb, ha valamit magad alá teszel.
Hívom fel figyelmét, aztán megint a portrékra nézek, és a gondolataim a fejemben most már forognak, kavarognak, anélkül, hogy kontrollálni tudnám őket.
- Vagy mégsem miattam volt, hogy eddig láthatatlan voltam?
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Aileen Aurora
INAKTÍV


Csillámhercegnő | Legcukibb | Móki
RPG hsz: 390
Összes hsz: 5022
Írta: 2013. január 11. 13:43 Ugrás a poszthoz

Dalma

Mikor megszólítottam, a lány láthatóan megijedt, amit tökéletesen meg is értettem, engem rajzolás közben szokott elkapni ez a se hall-se lát effektus. Kérdésemre a választ azonnal meg is kaptam, miszerint a második emeleten a nyugati szárnyban vagyunk, de sajna én azon emberek közé tartozom, akiknek a térbeli és térképen való tájékozódás nem éppen erősségük. Mikor a portrékat említette, fel is néztem a falakon függő képekre, melyek valóban folyton pusmogtak egymással. Az egyik hölgy kíváncsi, de egyben leereszkedő pillantást vetett rám legyezője fölött, mintha bizony várt volna tőlem valamit. Vállat vonva visszafordultam a lányhoz, akiről közben kiderült, hogy Dalmának hívják és azt is észrevettem, hogy hellyel kínált maga mellett. Mivel nem siettem sehova, engedtem az invitálásnak. Lila kapucnis felsőmet levettem és leterítettem a padlóra, majd leültem rá. Így közelebbről is megtekinthettem a lányt és könyvét, kíváncsiságom pedig mindig is hatalmas volt.
- Mit olvastál? – intek a könyv felé – Melyik házba tartozol? Egyébként te mit keresel itt? – lendítem meg a karom, hogy lássa ezt a furcsa folyosóra és a portrékra is értem – Elvégre csendesebb és kényelmesebb helyet is találhattál volna az olvasáshoz.
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
László Dalma
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. január 11. 13:53 Ugrás a poszthoz

Aileen

Mire észbe kaptam, hogy hangosan mondtam ki az utolsó gondolatom már késő volt, de ahogy hallom, és észreveszem, nem igen keltettem fel vele a lány érdeklődését. Hála istennek. Ő lecsüccsen mellém, és máris a könyvemről kezd faggatni. Kicsit nagyot nézve válaszolok a kérdésére, azon belül is inkább az utóbbira.
- Háááát kék, és bronz.
Hangom kicsit megszeppent, mert az első kérdésre egészen eddig nem tudtam, mit mondjak. Összeszedem magam, és elsüllyesztem a kötetet a másik oldalamra, nem amelyiken Aileen is helyet foglalt. Kis tétovázás után megrázom a fejem, legyintek, és erőltetett nevetgéléssel, és mosollyal próbálom meg vele elfeledtetni kérdezősködésének okát.
- Áhh, semmi különös. Valami mugli butaság.
Igyekszem ezt minden zavar nélkül beadni neki, hogy elhiszi-e, vagy nem, azt nem tudom, bár remélem, hogy ugyanúgy elsiklik felette, mint az előbbin. Meg az azelőttin.
Az pedig, hogy hol olvasok, szerintem nekem nem mindegy, nem neki, de azért elgondolkodom rajta. Elvégre jogos. Hűvös van, kemény a talaj, a festmények a hátam mögött beszélgetnek. Szó, mi szó, se meleg, se nyugalom, se kényelem, se csend nincs. Ergo, az olvasáshoz felettébb furcsa választás volt részemről.
- Tudod, nem igen akarok senkit megzavarni, hogy máshova menjek be olvasgatni, mert mindenhol vannak. A kh-ban is, meg úgy majdnem mindenhol. És nem szeretek feltűnősködni.
Rázom meg megint a fejem, és le is hajtom, az orcám pirospozsgás a szégyentől, és a vallomástól, de hát ez az igazság, meg még egyebek, amiről jobb, ha nem beszélek most Violával. Helyette inkább én faggatom, még mindig kicsit zavart kifejezéssel.
- És te? Hogyhogy ezen az emberek által kihalt, magányos részen barangolsz?
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Aileen Aurora
INAKTÍV


Csillámhercegnő | Legcukibb | Móki
RPG hsz: 390
Összes hsz: 5022
Írta: 2013. január 11. 14:18 Ugrás a poszthoz

Dalma

Sejtettem, hogy levitás, úgyhogy nem is lepődtem meg különösebben, mikor mondta, de azt kissé furcsának találtam, hogy nem mutatja meg a könyvét, mintha szégyellné. Mikor terelni próbálta a témát, azonnal rávágtam:
- Hát tudod én muglik között nőttem fel, nem hiszem, hogy olyan nagy butaság lenne, de ha nem akarod, akkor nem kérdezősködőm. – visszakoztam félve, hogy esetleg megbántottam.
Arra, hogy miért ül itt egyedül olyan választ kaptam, amire számíthattam volna, elvégre néhány hónappal ezelőtt én is így tettem volna, hogy látható zavarából kisegítsem mosolyogva kijelentem:
- Nem hiszem, hogy bárkit is zavarnál, a levitások jó fejek – nevettem fel – De persze, ha nem szereted a tömeget… - vontam meg a vállam – Van amikor én is szívesebben vagyok egyedül.
Mikor visszakérdez, kissé elpirulok, mert hát mégis szégyen ennyi itt töltött idő után eltévedni.
- Háát az úgy volt… – kezdek bele kissé körülményesen – Én és egy barátnőm szeretnénk bulit rendezni a Klubhelyiségben és már az engedélyt is megkaptuk Kékessy tanárnőtől, ezért mostanában folyton programokon, meg recepteken gondolkozom a partira. Ezért fordulhatott elő, hogy nem figyeltem, merre megyek és itt lyukadtam ki. – világosítottam fel Dalmát, majd hirtelen eszembe jutott valami – Hé, te nem akarnál csatlakozni hozzánk? Csinálhatnánk együtt is a bulit, de ha nem akarod, akkor majd küldünk meghívót, mert azért el kell jönnöd. – egészen lázba hozott annak a lehetősége, hogy talán megvan az első ember, aki biztosan ott lesz az összejövetelen.
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
László Dalma
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. január 11. 15:25 Ugrás a poszthoz

Aileen

Akkor sincs nagyon kedvem neki megmutatni a könyvet, mert még, khm. Hagyjuk is. Nem fontos. És ezt a fejem rázása is mutatja, bár elég értelmetlennek tűnhet úgy, hogy most egy szavam sem volt. Erre pedig megint kénytelen vagyok lehajtani a fejem, mert megint butaságokat csinálok.
- Tudom, hogy jó fejek, és mindegyikükkel tudnék beszélgetni, hiszen én is oda tartozom házilag. És hidd el, engem nem az egyedüllét vonz.
Vonok vállat, és húzom fel a szám, a szemöldököm, és olyan arcot vágok, hogy tényleg hihető, ami igaz is. Nem szeretek annyira egyedül lenni. De másokat zavarni sem.
- Csupán arról van szó, hogy tapasztalatom szerint, nem túl sokan vannak, akik szívesen néznének olvasás közben. Vagy zavarom őket, vagy ők zavarnak a hadoválásukkal.
Egészítem még ki egy kicsit, de nem szólok semmi többet erről, helyette inkább arra lennék most kíváncsi, hogy ő mit keres itt, és hogy tévedt el. Ami nem nehéz mutatvány, de hát akkor is. Az izgatottból a kérdés hallatán kissé egyhangú lesz a kedvem. Imádok vezetni, és szervezkedni, de ezt most valahogy nem értem, miért, mégsem akarom.
- Khm. Nem szervezek. *Rázom meg a fejem.* Nem szeretek, de ha úgy van, szívesen jövök majd a bulira. De nem ígérem, rendben?
Bár előszörre nem hangzik rosszul az ajánlat, belegondolva nem biztos, hogy jó ötlet lenne, ha bulizni mennék. De azért nem vagyok illetlen, meg mivel szeretnék róla többet tudni, azért még egy kis időt ráfordítok a problémára.
- És mi lesz a témája, vagy oka a bulinak?
Kérdem meg tőle, miközben a figyelmem egy cseppet elterelődik a festményekre, akik azon tanakodnak, hogy ezt nekünk miért itt kell megbeszélni. De közben meg örülnek neki, mert majd pletykatémájuk is lesz. Legalábbis, ahogy ismerem őket...
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Aileen Aurora
INAKTÍV


Csillámhercegnő | Legcukibb | Móki
RPG hsz: 390
Összes hsz: 5022
Írta: 2013. január 12. 11:16 Ugrás a poszthoz

Dalma

Hiába firtattam a könyvet Dalma csak a fejét rázta, ezt eléggé furcsálltam, de próbáltam nem megsértődni, elvégre nem is ismerjük egymást, miért kellett volna nekem megmutatnia. A problémán gyorsan továbblépve megjelenik egy újabb, az erre való reagálásra is kísérletet tettem.
- Értem, amit mondasz, de szerintem a könyvtárban vagy a szobádban nem zavarnál vele senkit és téged sem akadályoznának az olvasásban. Ráadásul a Levitának van egy saját titkos könyvtára is.
De, persze végül is ahhoz sincs semmi közöm, hogy hol szeret olvasni és mivel úgy nézett ki, hogy nem akar róla beszélni, inkább ezt a témát is hanyagoltam. Viszont a bulival kapcsolatos kérdésének felettébb megörültem még úgy is, hogy a szervezéstől látszólag ódzkodott.
- Hát, ha nem akarsz, nem kell segítened, csak gondoltam hátha van kedved. Az eljövetel sem kötelező, ezért ígérned sem kell, de azért egy meghívót, majd küldünk, hátha lesz időd beugrani. Igazából vízkereszt alkalmából rendezzük, leszedjük a díszeket a Klubhelyiségben, meg a fáról. Eszünk, iszunk, játszunk, és remélhetőleg jól fogjuk érezni magunkat, de a teljes programterv még nincs kész. A héten tervezünk összeülni a barátnőmmel, hogy megbeszéljük a részleteket.
Úgy éreztem kissé magával ragadott a téma, de hát ez lesz az első rendezvény, amit részben én szervezek és nagyon izgultam, hogy jól sikerüljön. Eközben észrevettem, hogy Dalma a festményeket figyeli, ezért én is rájuk pillantottam.
- Remélem, azért nem kürtölik szét mindenfelé, mert ez még elég titkos, csak pár ember tud róla. – jegyeztem meg gyanakodva, majd hirtelen eszembe jutott még valami.
- A hétvégén lesz egy kis megbeszélésféle a levita színháztermében, ha akarsz, eljöhetsz. Néhány embernek feltűnt, hogy nem nagyon használjuk ki és csak porosodik, ennek okán fogunk összegyűlni, már, ha leszünk annyian, hogy gyűlésről lehessen beszélni. Persze semmi nem kötelező, csak arra az esetre mondom, ha ráérsz. – visszakoztam kicsit, mert Dalma eddig sem tűnt vevőnek az ötleteimre.
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
David Benett
INAKTÍV


Kinyírta a zenekart.
RPG hsz: 344
Összes hsz: 1551
Írta: 2013. január 12. 16:20 Ugrás a poszthoz

Frucok

Miközben nekitántorodtam a levita asztalának, egy sereg rellonos csapat vonult ki a teremből. Eddig észre sem vettem őket, de valamin erőteljesen kuncogtak és jelentőségteljes pillantásokat küldtek felénk. Talán kicsit le kéne halkítani a hangomat, vagy nem kéne úgy viselkednem, mint egy sarokba szorított állat. Elvégre nem a selyemkötelet küldték meg, csak pár fényképet. Mélyeket lélegeztem, majd ahogy továbbá kiakadásomnak hangot adtam, körbekémleltem a termet. Most már tényleg csak mi ketten ücsörögtünk itt a félhomályban. Nem tudom, hogy a lány most mire gondolhat, én mindenesetre szét voltam esve. Eddig sem voltam valami túl összeszedett egyén, e ez most egy kicsit betett. Még nekem is. Pedig elég magas az ingerküszöböm, leszámítva persze ha verekedésről van szó. Akkor nem várok semmire, de ez az információ most bőven megütötte a határomat. Persze mégis mit képzelek, hogy sosem lesz probléma azzal, hogy milyen vagyok? Ahogy elvettem ismét a képeket, futó pillantást vetettem a szöszire. Az ölében egy összegömbölyödött állat van, akinek a fejét időnként megsimítja. A kutyaszerű bestia jó hogy nem kezd el dorombolni neki és mosolyogni. Ez az én arcomra is felcsalt egy mosolyt, majd a képekkel egyetemben levetettem magam Fruzsina mellé. Nem túl udvarias módon szegeztem neki a kérdést, hogy oké, a nevét már tudom, de ki is ő valójában.. Hm. Unokanővér. Persze, hasonlóra számítottam volna, ha egyáltalán végiggondoltam volna a kérdésemet egy kicsit is. Ahogy elmondta, hogy mit szeretne, az állam kis híján a földig ért, úgy eltátottam.
- Őőőőőőő.... Ez mind? De mondd már, hogy sikerült neki túlélnie ezt az egészet? Miért nem szólt? Ez hülye kifogás, hogy nekem tanulnom kell. Biztos teljesen ki volt bukva, vagyis még hogy bukva, totál ki lehetett készülve!  Hogy állt talpra ezek után? És 19 évesen megszülte a gyerekét? Eszébe se jutott, hogy saját életet éljen, modellkedjen és ne egy .. zabigyereket neveljen otthon? Mi lett a kicsi teljes neve?
Vagy üvöltöttem, vagy olyan halkan beszéltem a lánnyal az elmúlt fél órában, hogy az csuhaj. Most a hangomat szinte csak suttogásnak lehetett vélni, mert nem akartam még jobban szétkürtölni a világnak, hogy mi is a helyzet valójában. Jézusom, Elizabeth mégis mit fog lépni az egészre? Egyáltalán nem lenne-e jobb megoldás, ha kalap kabát, leköltöznék Pestre Ráhelék közelébe? Hiszen ez egy kislány, az én.. az én lányom, nem pedig egy kiscica, akit ha nem szeretnél felnevelni, nem kell. Ráhel pedig olyan temperamentumos, nagyon tudja, hogy mit akar, de a rohadt életbe, egy család nem hiába áll egy nőből és egy férfiből!
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Tolland Clotan
INAKTÍV



RPG hsz: 96
Összes hsz: 539
Írta: 2013. január 12. 17:42 Ugrás a poszthoz

Anna

Miután kiderült rólam, hogy levitás vagyok, egészen máshogy kezelt a szimpatikus lány. Lekezelő stílusra váltott, és számonkérte, amiért takarodó után a konyhában vagyok. Igyekeztem nem venni tudomást arról amit mond, elvégre ő is csak annyira bűnös, mint én. Szótlanságom tetszhetett neki, mert rendszeresen elvigyorodott, mikor rám nézett. Ennek persze számtalan oka lehetett, de a rellonosokra -bár nem sokat volt szerencsém megismerni- általában ez volt jellemző.
-Hát... Még nem büntettek meg eddig. Bár ezelőtt nem is lett volna rá okuk.- vontam vállat a kérdésére. Még egy pohár teát kiöntöttem magamnak. Eldöntöttem magamban, hogy ha végeztem az ivással, felmegyek a hálókörletembe. Nem tűnt jó ötletnek a lánnyal szabályt szegni. Így legalább is nem, hogy én kék vagyok, ő pedig zöld. Ugyanakkor a tea forró volt, és a hosszú csendet kénytelen voltam megszakítani.
-Én mindjárt felmegyek. Össze kell itt pakolni? - tettem fel ezt a meglehetősen furcsa kérdést. Mikor nem volt mit tenni, rendszerint nyíltan kérdeztem valamit. Akárcsak most. Tudtam, hogy a lány nem fog örülni ennek az egyébként teljesen ártalmatlan kérdésnek... A hozzá hasonlók szeretik sértésnek venni az ilyesmit, vagy felkapni rajta a vizet.
A teám talán már eleget hűlt. Elkezdtem kortyolgatni. Ez pont kapóra jött, mert így a bögrémbe tudtam rejteni a mosolyt, ami kiült az arcomra. Nem lett volna jó, ha Anna meglátja, hogy ő miatta vagyok ilyen vidám. Mikor valaki ilyen ellenséges velem, ok nélkül; olyankor mindig elmosolyodok. Az abszurd helyzetek nagyon szórakoztatóak tudnak lenni...
Utoljára módosította:Kahlil L. Rochard, 2013. január 28. 14:03
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Lillith Holloway
INAKTÍV


Harciusz varázsusz....izé gyíkusz
RPG hsz: 68
Összes hsz: 401
Írta: 2013. január 12. 19:07 Ugrás a poszthoz

Nana

Mikor fölkeltem máris a könyvtárba indultam hogy kivegyem a Bogár bárd meséit az egyik kedvenc könyvemet. Az oda vezető út során gondolkoztam hogy mit vegyek ki a könyvtárból, mert nem túl sűrűn járok oda. Már elég régóta fáj a lábam igaz hogy az első emeleten van. Mikor már a könyvtárhoz értem megkérdeztem hogy hol van a keresett könyv. Vártam.....nem jött válasz. Így hát tovább mentem. Eszembe jutott hogy hol van így hát elmentem ahhoz a polchoz ahol van a könyv. Megtaláltam a könyvet már éppen megfogtam és akkor éreztem hogy valaki ott van mögöttem.
Utoljára módosította:Lenna Goldberg, 2013. január 13. 13:31
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Gilbert Blythe
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. január 13. 17:38 Ugrás a poszthoz

Gilbert az egyik sarok mögül kandikál elő- jobbra, majd balra fordítva fejét, hogy ellenőrizze, tiszta-e a levegő. Ahhoz ugyanis, amit most akar csinálni, nincs szüksége közönségre, csak elijesztenék apró kedvenceit. Ahogy előlép, az egyik kezében egy jókora zacskó, a másikban a Szőke hölgy és pár ceruza van. Egyenest az egyik ablakhoz sompolyog, szeme sarkából továbbra is azt figyelve, hogy a folyosó üres legyen, vagy legalábbis embermentes. A naplót letéve a belső párkányra támaszkodik- kicsit pipiskednie kell, hogy elérje a kilincset, de sikerül kinyitnia az ablakot, hogy aztán kint lesöröpje a napközben hullott havat. A helyére magokat szórt- kölest, búzát, napraforgót, diódarabokat. A konyhán kérte meg a manókat, hogy segítsenek kikeverni, amikor megtalálta a helyet és kiderült, mennyire barátságos és szolgálatkész lakói vannak. Némán könyököl, hogy minél kevésbé mozogjon és nem is kell sokáig várnia- az első cinke kisvártatva a párkányra röppen, hogy ránézzen, felkapjon egy magot és eltűnjön, azonban a következő körben már másodmagával térjen vissza. Egyelőre csak a párkány széléről csipegettek, azonban ahogy fogyott az eleség és Gilbert továbbra is mozdulatlan maradt, egyre közelebb merészkedtek. Sőt, megjelent egy pinty és egy csuszka is, végül egy vörösbegy. Gyönyörködött bennük, a színeikben és szinte itta a szemével, ahogy mozogtak- az apró biccentéseket, ahogy ugrabugráltak és őt figyelték, ahogy az egyik közeli fán a szotyit hámozták. A cél az volt- hogy több napi etetés, rajzolgatás és figyelés után végre megérinthesse őket. A hideg sem tudta zavarni, pedig nem húzott kabátot- túl nagynak tűnt volna és az állatok így szokták meg, vékony pulóverben ülni az üveg túloldalán. A tenyerében várakoztak az utolsó magok. Az egyik kékcinke közelebb jött- kicsi volt, épp ezért villámgyorsan jött-ment, hogy a többiek ne lökdössék félre. Aztán még közelebb. Aztán egyszerre apró, hegyes karmocskákat érzett az ujjain és egyetlen, leheletnyi koppintást, ahogy a madár elvitt egy magot és azt hitte, menten kiugrik a szíve a helyéről. Mégsem mert mozdulni, várva, hogy visszajöjjön, még a lélegzetét is visszatartva. És tényleg, a tollas jött és ismét megült egy töredék pillanatig az ujjai hegyén, mielőtt elrebbent volna. Teljesen elvarázsolta, miközben a cinke felbátorította társait is- most egy barátcinege óvatoskodott közelebb, gyanakvóan méregetve őt, hogy aztán leszállás helyett inkább csak röptében kapjon ki magának egy magvat a tenyeréből. Aztán Gilbert lépteket hallott maga mögött és rémülten fogta fel, hogy a zajt a madarak is észlelték- a legközelebbi vészkiáltást hallatott és úgy eltűntek, mintha ott se lettek volna. A pillanat elmúlt, de igazából túl izgatott és boldog volt, hogy szomorkodjon emiatt.
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Park Min Woo
INAKTÍV


Hallj a szemeddel érezd a ritmust a kezeddel...
RPG hsz: 69
Összes hsz: 296
Írta: 2013. január 13. 19:33 Ugrás a poszthoz

Gilbert

*Még a földszinten vettem észre a fiút.  Egy zacskót és még valamit szorongatott, de azt nem tudtam azonosítani. Ezzel semmi gond nem lett volna, egy átlagos tanuló, aki megy a dolgára, de még is feltűnt nekem. Az oka az arcán levő álarc volt.  Ne tudtam miért hordja, de abban a pillanatban ne is az érdekelt. Minél előbb le akartam szakítani róla. Én így láttam az embereket, így ismertem meg őket, hogy látom az arcukat, de különös képen inkább a szájukat. Ha azokat ne látom, akkor az olyan mintha vak is lennék és akkor teljesen elvesztem az életemet. Néma csend és sötétség, a legrosszabb dolog. Talán, ha ne lett volna rossz napom, hagyom elenni, de így elindulok utána.
Nem volt sokkal alacsonyabb nálam, de pár centi volt köztünk.  A ruhái lógtak rajta, de még sem állt rosszul neki. Olyan elvontnak tűnt, aki elvan magában. Még sosem láttam ezelőtt, ami furcsa, mert már egy ideje ide járok.
Próbáltam lábujjhegyen menni, de nem nagyon tudom, hogy mennyire sikerült halkan.  Azért sikeresnek tűnt, mert nem vett észre. A fecsegő Dámák folyosójánál megállt és az ablakhoz fordult.  Féltem, hogy lebukok mikor körbenézett, de nem vett észre. Kinyitja az ablakot és elővesz valamit a zacskóból. Magok. Nagy valószínűséggel madaraknak adhatja, bár nem látom, hogy mit csinál. Ez rá tett még egy lapáttal, mivel én szeretnék mindent tudni. Vártam még párpercet, mire megindultam felé. Észrevett és ezért behúzta a kezét az ablakból és elrakta magokat is. Felém fordult, csak a szeme látszott ki rajta.  Megálltam előtte és pár percig csak néztem. Ne tudtam miért hordja. Vajon sebhely van az arcán, vagy égési sérülés. Talán csak valami új divat? Még az első kettőt meg tudtam volna érteni, de úgy éreztem nem ezzel állok szemben. *
-    Minek neked ez az álarc?* Muszáj volt megkérdeznem tőle, de választ nem vártam. Biztos látta szememben a gyűlöletet, de nem érdekelt. Csak megragadtam az álarcot.
Még csak kilenc éves voltam mikor apukám levitt a játszótérre. Három hónap telt el a baleset óta én meg rá szántam magamat, hogy elegyek, mert muszáj volt kimozdulnom a házból. Nem tudtam sem szájról olvasni, sem a jelbeszédet nem ismertem és beszélni sem szerettem, mert nem hallom. A játszótér nem változott sokat mióta ott voltam, ahhoz képest én rengeteget. Sok gyerek volt én meg odamentem a hintához és elkezdtem hintázni. Elég régóta azt csináltam, mikor hátulról egy nagyobb lökést éreztem és kiestem a hintából. Hátam mögött egy tőlem talán egy évvel idősebb fiú állt és mondott valamit, de nem értettem. Apukám azonnal odament és Ő is mondott valamit a fiúnak, de azt sem értettem. Közben felálltam és elindultam hazafelé. Apám félúton ért utol. Megragadta kezemet, de én kirántottam és felé fordultam. „Hagyjál békén!” Csak ennyit mondtam . Akkor beszéltem először és fél évig utoljára.
Azóta ezeket a dolgokat már meg tudom oldani, de még mindig félek a tehetetlenségtől, talán ezért tett ilyené. *
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Gilbert Blythe
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. január 13. 22:31 Ugrás a poszthoz

Min Woo

Ahogy tollas barátai elrepültek, kezét visszahúzva tényleg becsukta az ablakot, csomót kötve a zsákocskára, amiben az elemózsiájukat tartotta. Csak utána fordult a hang irányába, fél kezét továbbra is a párkányon nyugtatva. A léptek közeledtek és egy nála nem sokkal nagyobb vagy idősebb fiú állt meg előtte, talán ha pár lépés távolságot hagyva köztük. Ismeretlen volt számára- biztosan nem jártak együtt órára, mert arra sem emlékezett, hogy látta volna ezelőtt, azért is, mert az arca szinte azonnal megragadta. Különös, keleti vonások, de egészen puhák, kerekek, sötét, mandulametszésű szem, kócos haj. Mégis, volt ebben a szépségben valami, amitől a hátán meredeztek a pihék- veszélyt érzett, de még nem tudta, milyet és honnan várja, csak ujjai kapaszkodtak erősebben a kőlap peremébe. Nem csinált semmit, nem haragíthatta magára, ezért nem értette, miért érzi úgy, hogy talán futnia kellene. A kérdés hangneme éles volt, dühös és nem maradt ideje vagy esélye válaszra, mert a másik hirtelen felé lendült, elkapva álarcát. *
- NE!-*Mintha meg se hallották volna, egyetlen mozdulat volt csak, egyetlen pillanat, ahogy hallotta pattani a vékony gumiszalagot, ahogy a hideg levegő érzése az arcán mintha egészében fagyasztotta volna meg. Aztán ott állt, a maszk nélkül és az első pillanatban a karjait kapta szemei elé, megremegve, amíg a rémület pánikká, a pánik pedig elkeseredett, acsarkodó indulattömeggé nem lett.*
- Miért?-*Kérdezte, mert egyre ez zörömbölt a fejében, miért kellett ezt, miért jó ez a másiknak, miért nem kér, miért nem kérdez és várja meg a választ, miért kell erőszakkal szaggatni le azt, ami olyan, mint a ruhája, ami eltakarja és megvédi, hogy ne kelljen hazuggá válnia? Aztán a kérdés már nem volt elég, nem érte be a szavakkal, leengedte a kezeit és egyenesen a másik szemébe nézett, mielőtt teljes erőből rávetette volna magát. A lendülettől mindketten elestek, ő pedig a másikra ülve marta ki annak kezéből a maszkot.*
- És ha az arcom se tetszik, azt is bevered?!-*Kiabált, ő, aki általában hallgatott, vagy csak egy-két halk szót ejtett el, ha kérdezték, most elfehéredett ujjakkal, görcsösen szorította magához mindazt, ami megmaradt a papírmasé álarcból. Minden érzés az arcára volt írva, szinte üvöltő tisztasággal- a sebzett tekintet, a keserűség, ami átlökte a félelmen, furcsa keménységgel karcolódva vonásaiba.

Talán az én sebhelyeim nem a bőrömön vannak, nem virítanak arcomon fehér és vörös hegek. De ha elég figyelmesen nézel, megláthatod őket. Megbújnak mosolyom fodraiban, a szemem sarkában, szemöldököm takarásában és homlokom ráncai közt.
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
László Dalma
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. január 14. 08:09 Ugrás a poszthoz

Aileen

Csak megrázom a fejem, mikor a szobát említi, hiszen nekem egyelőre olyanom még nincs. De ő ugye ezt nem tudhatja még.
- Nekem nincs saját szobám.
A szavába is belevágtam, így most hallom csak az utolsó felét a mondatnak, hogy van egy rejtett könyvtár is valahol ott. A szemeim kitágulnak, mert ez azért mégiscsak furcsa, hogy egy háznak saját könyvtár, nemde?
- És, khm. Az merre van? Ez a szegény kötetem már elég kis használt, és hát. Na mindegy.
Hajtom le a fejem, és a buliról hallgatok, amit rendezni készülnek. Karácsonyfa leszedős. Előszörre nem is hangzik rosszul, főleg ha még mindenki haza is vihetne egy- egy díszt emlékül, az ez évi karácsonyra. De ez nem biztos, hogy jó ötlet, hiszen rengetegen vagyunk egy házon belül is, nemhogy a suliban. A saját ötletemet elvetve csavargatom megint egy cseppet a fejem, majd felkacagok, mikor Aileen titokban szeretné tartani a dolgot.
- Ne aggódj, holnapra, vagy még ma délutánra mindenki tudni fog róla!
Mutatok fel ujjammal a festményekre, akik látszólag elég érdeklődve figyelik a beszélgetésünket, és akik biztos, hogy még ma délután pletykálni fogják a buli hírét. Erre mérget veszek. Kicsit még vigyorogva megrázom a fejem, hiszen valamelyest elővigyázatlan volt Aileen, de hát előfordul az ilyesmi. Aztán szép lassan merülök el ismét magamban, és válok szótlan, tettetlen lánykává, és csak akkor nyitom ki a szám, ha kell. A sok szabadkozás viszont kissé aggaszt, így a kézfejem Aileenére teszem, és remélem egy kicsit lenyugszik.
- Nyugi. Nem kell annyira izgulni. Köszönöm a meghívást, még elgondolkodom rajta, de tudod. Halálom a szervezés.
Ami persze nem így van. De most nem a buli téma számomra a legfontosabb. Sőt, abszolút nem. Előbb a tanulás, és a könyvek, meg a könyvek, és még mindig a könyvek, aztán a szórakozás azon formája, amit bulinak hívnak.
- Ez alól persze kivételt képez, hogyha kapunk cserébe valami szép ajándékot is. Mint pl. egy könyvet. Vagy egy díszt pl. a fáról. Mindenki jól jár, és emlékezetes is marad majd.
Mondom ki aztán hangosan is az ötletet, ha már többel nem, ennyivel én is hozzájárulok az ünnepség megszervezéséhez.
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Park Min Woo
INAKTÍV


Hallj a szemeddel érezd a ritmust a kezeddel...
RPG hsz: 69
Összes hsz: 296
Írta: 2013. január 14. 17:12 Ugrás a poszthoz

Gilbert


*Nem volt erős a gumi, ami a maszkot tartotta. Kezei gyorsak voltak és határozottak. Nem gondolkoztam, hogy mi akadályozzon meg a tettemben. Csak megfogta és egy halk szakadással, már az én kezemben volt. Elém tárult az az arc, amit eddig egy álarc takart. Döbbenet volt kiírva rá, de semmi vágás vagy ilyesmi nem volt rajta. Gyermek arc volt egy teljesen szép és egészséges arc. Néhány másodperc alatt változott meg.  A fiú maga elé emelte a kezeit, mintha a szemével csináltam volna valamit. A szeme kíváncsiságot, majd gyűlöletet sugárzott. Láttam mit érez, nem ért engem.  Az az egy szó, amit először mondott egy kicsit fájt, mert nem tudtam miért ragaszkodik annyira ahhoz a papírdarabhoz. Kezemben szorítottam, amíg ő el nem vette tőlem és a következő kérdést szegezte hozzám. Ezzel az egy szóval rengeteget kérdezett. Tudtam az okát, de miért kéne elmondanom neki?  Az se tudom ki ez és a düh még mindig ott velem. Egy kicsit boldog voltam, hogy látom az elkeseredettségét, mégis sajnáltam. Hát igen, furcsa vagyok.  Ne akartam elmondani az igazat, de hazudni se akartam, most amikor semmi olyan szándékom nem volt, hogy itt maradjak és szekáljam, csak le akartam venni tőle és utána tovább állni, majd mikor újra összefutunk, megint ezt tenni.  
A hirtelen lökés megijesztett, így nem védekeztem, a kemény betonra puffant le a hátam. Elfintorodtam, majd megfogtam a hátam. Ez kicsit fájt, de mit tehetnék. Bele néztem a szemébe egy kicsit értetlenül. Nem mozdultam csak válaszoltam a kérdésére.*
-    Látni akartalak!* Részben ez az igazság, de nem árultam el túl sokat, maximum egy őrültnek néz, vagy egy gyilkosnak. Egy kicsi lelki sérült szihopatának . Majdnem elmosolyodtam, de az már ijesztő lett volna.  A földön feküdtem, Ő rajtam és közben újabbat kérdezett. Megint rajtam volt a döbbenet, mert a kérdésére nem volt oka. Ne bántottam, legalább is testileg nem. Megráztam a fejemet egy kis megvetéssel. Felemelem a kezemet és meglegyintem, de nem ütöm meg.*
-    Hozzád értem egy újjal is? Nem verek embert, nem az én műfajom.* Ledöntöm magamról és feltápászkodok.*
-    Ne hord az álarcot.* Csak ennyi, pár szó, amit mondok neki.*
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Gilbert Blythe
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. január 14. 18:33 Ugrás a poszthoz

Nem akarta látni. Nem akarta, hogy lássák. Ezt az egészet, hogy újrakezdődjön, mikor már azt hitte, itt rendben lesz, nem fogják bántani csak amiatt, mert más. Senkinek sem ártott, semmit sem vétett, akkor miért? Persze, kell egy áldozat, mert az erővel nem jár együtt a kellő ész és akarat, hogy jól használják, ezt már tudta. De az igazságtalanság marta belülről.
A másik csak akkor válaszolt, amikor már a földön voltak, és az értetlensége csak olaj volt a tűzre.*
- Miért olyan nagy dolog kérni?!-*Fakadt ki, még mindig kiabálva, nevetségesen magas hangon, ami egyáltalán nem illett ahhoz, amit érzett. Fáradt volt és dühös és keserű, mert emiatt volt az egész, ezért félt az emberektől, nem kértek, csak elvettek, nem láttak, csak néztek és gúnyolódtak, nem kérdeztek és bár nem érdekelte őket, arra jó volt, hogy szórakozzanak vele. Amikor erre gondolt, képtelen volt visszafogni magát és lehalkítani a hangját, pedig már a folyosó összes portréja elhallgatott és őket figyelte. Az ismeretlen elunhatta, mert úgy tett, mint aki meg akarja ütni, végül azonban csak lelökte magáról. A padló kemény, hideg kockáit érezve maga alatt egy pillanatra összeszorította a fogait, mielőtt ülő helyzetbe tornázta magát.*
- Életemben először látlak, de úgy viselkedsz velem, mintha a kutyád lennék.-*Se őrültnek, se gyilkosnak, se pszichopatának nem látta- csak egy kölyök volt, egy közönséges ember, aki valamiért őt szemelte ki, egy a sokból. Arra viszont, hogy ne hordja az álarcát, ökölbe szorultak a kezei és felállt.*
- Nem!-*Húzta ki magát, és tartásával együtt megváltozott a kisugárzása is. Enyhén remegett és sápadt volt, tisztában azzal, hogy még ha vele is a pálcája, aligha tudja megvédeni magát.*- Nem.-*Ismételte meg, fejét felvetve, egy árnyalattal higgadtabban, dacosan. Talán nem tudja, jó-e valamire, talán kicsi és jelentéktelen, de nem, nem fog megint behódolni valakinek, aki csak úgy szembejön vele a folyosón és odasercint neki egy utasítást. Elég volt! Senkinek sem szolgája vagy kapcarongya, van saját akarata és érzései.*
- Erőszakos vagy, akaratos és követelőző, mint egy gyerek. Nem tudom, mi bajod, de nem én tehetek róla és nem fair, hogy rajtam töltöd ki.-*Közölte a másikkal, mert ilyen helyzetekben sosem tudta megállni, hogy kimondja, ami az eszébe jutott, akkor sem, ha kis bajból óriásiba keverte ezzel magát. Nem ő kezdte, nem ő akarta, de ilyenkor már nem számított.Sarokba szorítva a leggyávább patkány is harcol.*
- És, mit látsz?-*A sötétkék szemek egyszerre voltak elszántak és gúnyosak. Tessék, letépted az álarcot, most jobb? Okosabb lettél, elégedett vagy?

Lay my head on the surgeon's table
Take my fingerprints if you are able
Pick my brains, pick my pockets
Steal my eyeballs and come back for the sockets
Run every kind of test from a to z
And you'll still know nothin' 'bout me
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Park Min Woo
INAKTÍV


Hallj a szemeddel érezd a ritmust a kezeddel...
RPG hsz: 69
Összes hsz: 296
Írta: 2013. január 14. 21:04 Ugrás a poszthoz

Gilbert

*Tudtam, hogy a fiúnak van igaza, tudtam, hogy, amit tettem nem így kellett volna intéznem, de azt akartam, hogy minden tökéletes legyen, azt akartam, hogy ne érezzem úgy, hogy megváltozott az életem. Mikor megláttam a srácot ő akaratlanul arra emlékeztetett, ami velem van.  Ha nem megy arra a folyosón, akkor ez most nem lett volna és normálisan sétálgathatott volna a maszkjában. Nem tudom elrejteni a hiányomat, mégis keresem azt, de lassan be kell ismernem, nekem már nem lehet ilyenem.
A diák ott volt teljesen egészségesen, mégis egy álarc takarta az arcát. Ráadásul teljesen kiakadt a reakcióm miatt. Ő nem értett engem én nem értettem Őt. Szép párosítás mégis okoskodtunk egymásnak.*
-    Kértem már sokszor, de mindhiába.* Keserűen elmosolyodtam. Tényleg így van, kértem, hogy jóban legyenek a szülei, kértem, hogy megint halljak. Sok mindent kértem, de nem kaptam meg, akkor most miért kérjek? Leszedtem magamról és felálltam. Kinéztem az ablakon, hogy egy kicsit ne kelljen a szemébe néznem. Kit szép idő volt, de biztos hideg. Kint láttam egy mozgássérült fiút, majd egy piros hajú lányt. Rengeteg olyan ember van, akivel még ne találkoztam és az a srác is eddig az volt. Visszafordultam felé, hogy ne maradjak le semmiről. A fiú arcán az utálat nem csillapodott, csak úgy égetett a szemével. Én ne tudtam utálni még, mert nem adott nagy okot rá. *
-    Szeretem a kutyákat, és te nem vagy az!* Csak az igazat mondtam, de lehet, hogy egy kicsit sértő volt, talán annak is szántam. Nincs túl sok barátom az iskolában és ezt most se szaporítottam. Maximum ketten Mira és Lil. Lil megért Mirának pedig van egy kisugárzása. Csak ez a két ember. Róla semmit nem tudtam és nem akartam, főleg azután, amiket mondott nekem. Fájt, amit mondott, de ezt nem mutattam ki senkinek. Mindenki higgye azt, hogy egy szobor vagyok egy törhetetlen szobor.  Ő sem ismert még is ítélkezett és ez csak egy hülye maszk miatt, ami nem is volt olyan szép, az arca sokkal szebb volt. Remegett. Látszott rajta, hogy nem nagyon csinált még ilyet. Ebben előnyben voltam, még sem akartam semmit sem csinálni. Felsorolta a legrosszabb tulajdonságaimat, úgy, hogy másik oldalról nem is ismert. Csak a gonoszat látta bennem, azt, aki mindjárt megveri és elüldözi az iskolából. *
-    Az élet nem fair. Te pedig előre ítélsz, hirtelen haragszol és úgy utálni akarsz, hogy nem is ismersz. * Nem gondoltam, hogy valamikor én mondom majd ezeket a szavakat. Nekem kéne a másik oldalon lenni, de itt voltam. *
-    Gondolkodj, csak egy kicsit. Ha ne vagyok egy olyan ember, aki mindenkit meg akar verni, akkor csak okom lehetett, de tudod mi, úgy sem értenéd meg. * El akartam menni, mert ennek a beszélgetésnek rossz vége lehet, de azért a válaszra kíváncsi voltam.*
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Gilbert Blythe
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. január 15. 16:17 Ugrás a poszthoz

- Más hibáiért büntetsz?-*Egyre inkább úgy érezte, hogy a fallal beszél, mert a másik nem fogja beismerni, hogy amit tett, azt nem így kellett volna, hogy helytelen. A másik megjegyzésre csak az ajkába harapott- erről is ő tehet? Hogy kutyába se veszik? A következőnél viszont már nem állhatott csendesen, mert neki is fájt, főleg az igazságtalanság, a hangnem, amit a másik használt.*
- Te ítéltél. Azt sem vártad meg, hogy válaszoljak.-*Mert ami utána érte, az már támadás volt, egyenes és figyelmeztetés nélküli. Ő pedig nem tudott harcolni, nem volt tere rá és helyette megtanulta, hogyan húzza meg magát addig, amíg szabad, szabadabb nem lesz. De most érezte, hogy már nem tudják úgy megkötni, és hajtotta az érzés, hogy ezt a maradékot is eltéphesse. Meg kellett erősödnie, azonban időre volt szüksége és arra, hogy ne befolyásolják, hogy ne akarják semmire kényszeríteni, hogy rájöjjön, mi az, amit tényleg szeretne. Ez a gondolat volt, ami végül segített, hogy abbamaradjon a remegés.
A majdnem megvető mondatra először nem felelt. Látta, ahogy, ahova néz, szüntelen figyelve, de nem úgy, ahogy egy normális ember tenné. A rajz, az a temérdek idő, amit mások tanulmányozásával töltött, megtanította meglátni az apróságokat, ami egyedivé teszi az arcot, a mozdulatokat, a rezzenéseket, ahogy azt is, ahogy a másik a száját lesi, csak akkor nézve a szemébe, ha nem beszélt. Olvas, betűről betűre, szóról szóra. Ha nem rántja ki a lába alól a talajt, már hamarabb rájött volna, mert sosem volt ostoba. Épp ezzel húzta ki annyira a gyufát, nehezen lehetett félrevezetni vagy álltatni, mint egy gyereket.*
- És ha én értelek, de te engem nem?-*Kérdezett vissza, téve egy lépést a másik felé. Azonban úgy tűnt, a fiú csak a végszót várta és el akar menni, ismét szinte meg se várva a válasz, de mielőtt elfuthatott volna, utánalépett és a csuklójára fogott, visszafordítva.*
- Tudom, hogy fáj. De hagyod, hogy ez olyanná tegyen, mint akik bántottak?-*Nem engedte el, bár igazából nem tarthatta vissza, még az a tíz centi különbség is bőven elég lett volna a másiknak, hogy egyetlen mozdulattal kitépje magát a szorításából. Komoly volt, tekintetében, mozdulataiban, mert a fejében egy egészen új gondolat vert tanyát.*
- Akarod még tudni? Hogy miért kell az álarc?-*Maga után vonta, az ablakhoz, egy pillanatra elengedve a kezét, hogy csomót kössön az elszakadt gumiszalagra. "Vedd fel", gesztikulálta, miközben nekilátott, hogy a magos zsákot oldja ki, belemarkolva, majd újra kitárta az ablak egyik szárnyát. Megfogta a másik kezét, tenyérrel felfele a párkányra helyezve, hogy teleszórja magokkal és közelébe is hintsen belőle.*
- Várj és ne mozogj!-*Utasította, miközben a naplóját elvéve lecsúszott a fal tövébe, hogy őt ne lehessen látni- csak egészen halk kaparászást lehetett hallani, ahogy a ceruzája járt a papíron. Most volt pár perce összeszedni a gondolatait. Kisvártatva azonban hallotta az apró koppanást és jellegzetes tollsurrogást, ahogy valami landolt a párkányon, majd elrepült. Nem nézett fel- sem a madarat, sem a másik arcát nem láthatta, így csak magának mosolygott, egy pillanatra megállva az írásban.

Ha kérdezel, de nem vársz választ, ha csak belegyalogolsz azokba, akik sosem bántottak, nem fog enyhülni. Csak egy ördögi kör lesz, amiben bántasz és bántanak. Nekem az álarc nem azért kellett, mert más akartam lenni- azért volt rá szükségem, hogy önmagam lehessek. Kell, hogy ne az arcom váljon ilyenné. Mozdulatlanná, rideggé, érzéketlenné.
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Széles Veronika
INAKTÍV


Gyakorló anyuka ^^Áron <3
RPG hsz: 69
Összes hsz: 1087
Írta: 2013. január 15. 17:24 Ugrás a poszthoz

Ágocska <3

- Ágo. Tetszik. Furcsa, de azt hiszem nincs is Ágota nevű ismerősöm, így nincs viszonyítási alapom. Te vagy az első és egyetlen Ágom.
Mosolyog a lányra kedvesen. Olyan tipikusan aranyos arcú kislány, akivel csak kedves tud lenni az ember. Szereti az ilyen kedves arcú embereket. Nem is érti, hogy eddig miért nem ismerkedett annyira az iskolába, hiszen Mary is ilyen aranyos arcú, kedves és nagyon szeretnivaló ember. Mintha vonzaná magához a világos aurával rendelkező embereket. Persze kellett ehhez a nyitáshoz Áron is. Ő volt az első barátja, ő indította el az úton. Amikor a tanársegéde lett, ki kellett állnia az emberek elé, akik az órán vagy az óra után kérdeztek, amiből beszélgetés lett, és ebbe a beszélgetésbe annyira belejött, hogy most már nem is tud leállni.
- Levita? Akkor te nagyon okos vagy.
Látszik a pontversenyen is, és az iskolában is ez az első jelző, amivel illetik a levitásokat. Ez mondjuk kedvesebb jelző. Sokan a navinéseket például maradékként illetik, pedig nem azok. Szerinte a navinések kedvesek és jószívűek, csak vannak, akik nem értékelik ezt, ilyenek például azok, akik maradékként emlegetik őket.
- Fodor Ákos? A neve ismerős, de nem olvastam még tőle semmit. Rokonod talán?
Na nem mintha a Fodor vagy a Széles olyan ritka lenne, és csak azért, mert ő ténylegesen a házvezető-helyettese rokona, még nem jelenti azt, hogy csak mert azonos a vezetéknevük, attól máris rokonok lesznek. Persze ki tudja. Viszont most egy kicsit butácskának érzi magát a feltételezés miatt, de reméli, hogy a lány nem fogja kinevetni vagy hasonlók.
- Őt viszont ismerem!
Ezen újra fellelkesül. Szereti, ha van valami azonos azzal, akivel beszélget. Amikor Coelhoval megismerkedett, épp egy igen rossz időszaka volt az életének. Szőke volt, Franciaországban élt, ismeretlenek között és nagyon hiányolta Áront, akivel rossz viszonyban vált el a hülye érzelmi hullámzásai miatt. Mármint a sajátjai miatt, Áronnál csak kiváltotta ezeket. Ezen még most is csodálkozik, de így történt. Viszont az írások segítettek elgondolkozni. Segítettek tisztábban látni. Segítettek abban, hogy visszatérve az iskolába helyesen döntsön.
- Volt régebben a suliban mágikus irodalom óra. Biztos élvezted volna. Aztán a tanár elment valahova, nem is tudom mi lett vele. Pedig ígéretes volt a dolog szerintem.
Miközben beszél ujjaival a könyv fedelén játszik. Rossz szokása, de muszáj valamivel lefoglalnia az ujjait, így könnyebben tud figyelni a beszélgetőpartnerére.
- A regényeket szereted?

Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Bianca Charlotte Shanes
INAKTÍV


(:
RPG hsz: 106
Összes hsz: 796
Írta: 2013. január 16. 22:48 Ugrás a poszthoz

Katniss

Vééééggrrreeeee!!!! Eljött az ebédidő. Már majdnem kilyukadt a gyomra, annyira éhes volt, de a manók nem voltak kedvesek, nem adtak neki enni, csak odamorogták neki, hogy mindjárt ebéd van, ne különcködjön. Ma amúgy sincs jó idő, és úgy tűnik, ez kihat a manókra is. Ezt eddig nem tudta, de nem árt elraktározni, ha majd egyszer épp a manókról kell házi dolgozatot írnia. Mindenesetre végre itt van, szóval szabályosan berobban a nagyterembe egy csapat alsóbb évessel, akik szétválva helyet foglaltak a saját asztaluknál. Neki nincs olyan, azt se tudja, hogy hova üljön.
- Minek öltöztem ma?
Lepillant magára, fekete nadrágban, hosszú, kék, pillangós tunikában és fekete csizmában van. A hajpántja és karkötői szintén kékek. Úgy tűnik ez eldöntetett, a Levita asztala felé veszi az iránt, hogy dúdolva helyet keressen és talál is, valahol középtájon egy lány mellett, aki mellé kérdés nélkül lehuppan. Lehet meg kellett volna kérdeznie, de nem volt benne ennyi. Hihetetlenül éhes volt. A húslevesből vett egy nagy adagot. Szereti, olyan jó hosszú tészta van benne. Mondjuk, itt szétszedik, az anyukája nem szokta, persze miatta, szereti a hosszú tésztát, amit olyan sokáig lehet felszívni. A leves, amihez villa kell. Egyszerűen imádja.
A leves után azonnal hozzákezd a másodikhoz is, méghozzá brassóit eszik, mert az a második kedvence. Gondolatban már tudja, hogy a desszert valami epres lesz. Hihetetlen, de ebbe a gyerekbe rengeteg étel fér. Néha többet eszik, mint a bátyja, aki éppen most van abban a korszakban, hogy mindig tudna enni valamit.
- Bocsi… ide tudnád adni nekem az áfonyalevet?
Most már illendő volna megszólítani a lányt. Tuti, hogy látta már valahol. Tekintete a tanári asztalra téved, majd vissza a lányra és jön az isteni szikra. Minden világossá válik és már abban is biztos, hogy a lány neve K-val kezdődik…vagy J-vel vagy L-lel. A három közül valamelyikkel tuti.
- Láttalak már, önismereten. Te rajzoltad azt a csodaszép mandalát ugye?
Érdeklődik cseverésző hangon. Persze a lány nem nagyon láthatta, ő egészen hátul ült, mert éppen a sok szülője egyike felügyelte. Komolyan, mintha bűnöző lenne, pedig még nincs sok a rovásán, csak néhány zár feltörése, zsarolás, összeesküvés-elmélet. Nem olyan nagy ügy a dolog.
- Charlotte vagyok. Nagyon örvendek.
Utoljára módosította:Bianca Charlotte Shanes, 2013. január 16. 22:48
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Cupido
INAKTÍV


Szerelem vesz körül minket (se)
RPG hsz: 41
Összes hsz: 164
Írta: 2013. január 17. 03:15 Ugrás a poszthoz

Bazsa és Sam

Olyan borongós a tél. Várja már a tavaszt, olyankor az emberek elhagyják a burkot, melyet a tél során szépen felépítettek és megszoktak, és mindenki nyit a másik felé. Tavasszal mindenki szerelembe esik, ő éppen csak rásegít egy cseppet. Most azonban mindenki mogorva és kelletlen, mint például a fiú és a lány, akik a társalgóban, éppen előtte ülnek. Szép a lány, szép a fiú és mégsem nyitnak egymás felé, hát ez igazán hallatlan. A fiú visszaalszik, ő a kevésbé kedves. Ismerős neki ez az arc, mintha hallott volna már róla valamit.
~ Nem ő az érzelemmentes fiú?~
Persze lehet, hogy összetéveszti valakivel, ám mégis úgy érzi, itt az ideje, hogy kezébe vegye az irányítást és ha a fiúról tényleg azt terjesztik, hogy nincsenek érzelmei, akkor majd ő bebizonyítja, hogy tévednek. Egy különleges, a többinél sokkal nagyobb nyilat húz elő és egy jól irányzott lövéssel a fiú combjába lövi a nyilat, mely azonnal eltűnik, és szétárad a fiú testében.
- Téged most nem lőlek meg.
A lányra céloz, de igazából magába beszél. Nem, a lányban van valami. Olyan érdekes a kisugárzása. Erre igazán kíváncsi lesz. Az biztos, hogy az elkövetkezendő egy hónapra meglesz a szórakozása, hiszen a hatás igazán hosszan tart.
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Katniss Flechter
INAKTÍV


KitKat
RPG hsz: 206
Összes hsz: 1229
Írta: 2013. január 17. 11:43 Ugrás a poszthoz

Charlotte

Jó kedvűen sétáltam be a Nagyterembe. Egyenesen a Levitások asztala felé vettem az irányt. Elvégre Levitás vagyok! Nagyon örülök, hogy oda kerültem. Jó a társaság, rengeteg játék, barátok, saját szoba a legjobb barátnőmmel. Ráadásul a pontversenyben is jól állunk, bár nem szeretném elkiabálni. Nem azért jöttem le, mert éhes vagyok, csak egy kis társaságra vágyom. Rosy nem ér rá, mert tanulnia kell. Én már kész vagyok vele, szóval addig sétálok egyet, hátha megismerkedem valakivel. Végül is még mindig nem ismerek sok embert, bár annyian járnak ide, hogy lehet, hogy egész itt tartózkodásom alatt nem leszek képes megismerni ennyi embert. Aztán, valahogy ide keveredtem. Mielőtt belépnék lenézek a ruhámra. Egy kék hosszú ujjú pulcsi, amiben narancssárga vonalak szaladnak keresztbe kasul vagy éppen körbe. Alatta egy kényelmes farmer van. A nyakamban pedig, Rosyval kötött barátságunk záloga, a lófejes nyakláncom kék színben pulzál. Ahogy, belépek a terembe nagy nyüzsgés fogad. Még színben is jól öltöztem, bár nem ezért öltöztem kékbe. Az asztalnál lehuppanok az egyik szabad helyre. Csöndben hallgatom, ahogy mások cseverésznek. Az alapzaj nem hangos, inkább kellemes. Egyszer csak valaki leült mellém és elkezdd enni. Szegény, biztos nagyon éhes lehet.
-Jó étvágyat.-Mondom bátortalanul. Nagyon szimpatikus lány. Olyan ismerős, de nem emlékszem honnan. Lehet az egyik óráról, vagy a folyosóról. Ki tudja?
-Persze. Tessék.-Mosolygok rá kedvesen.
-Akkor onnan voltál nekem annyira ismerős. Igen, én is voltam, bár szerintem a mandalámat összekeverhetted valaki máséval. Az én rajztehetségem egyenlő a nullával.-Csapok a homlokomra. Tényleg, a hátsó sorban ült. Egyszer-kétszer amikor hátra pillantottam. Bár az nem igaz, hogy csodaszép lett volna a mandalám. Borzalmasan rajzolok és akkor még finoman fogalmaztam.
-Katniss Flechternek hívnak. De, hívj csak Katnissnek. Én is nagyon örülök. Hányadikos vagy és milyen órákat vettél fel?-Csevegek kedélyesen. De jó, most már őt is ismerni fogom. Ráadásul, tényleg nagyon szimpatikus.
-Jársz valamilyen szakköre? Szeretsz olvasni?-Csak óvatosan a kérdés áradattal, vigyázz, ne legyél nagyon tolakodó Katniss, figyelmeztetem magamat. Egyelőre nem kérdezek többet, hagyom hadd válaszoljon és hadd egyen, ugyanis beszéd közben nem nagyon lehet enni....
Utoljára módosította:Bánfai Odett Zoé, 2013. január 20. 19:33
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
A kastély - Nyugati szárny - összes RPG hozzászólása (9762 darab)

Oldalak: « 1 2 ... 9 10 [11] 12 13 ... 21 ... 325 326 » Fel