Gergő és Amira

Ejnye, gyerekek!

Az, hogy rellonos prefektus lettem, olyan tipikus derült égből villámcsapás eset volt számomra. Akkorát fordult velem a világ pár hét alatt, hogy hihetetlen. Először is, már csak három nap választ el attól, hogy mestertanonc legyek, két szakkal, a nyakamba vettem a prefektusságot is, közben még mindig az Üvegházban lakom, és a lelki problémákról és az ingatag hangulatról ne is beszéljünk.
Noellel együtt indultunk a kastélyba, hogy eleget tegyünk a kötelességünknek, így menet közben neki mondtam a magamét.
- … mert nem hiszem, hogy csak az az egy könyvük volt. Szóval vehettem meg azt a félig szétrágott példányt, de azért mikor nem látta a pénztáros, vissza is csentem a fele pénzt. Vagyis… - néztem egy pillanatra a fiúra, mikor leesett, hogy elárultam magam, de aztán egy vállrándítással elintéztem az egészet.
Nem voltam jó kedvemben. Egész nap a falut jártam, hogy beszerezzem a holmikat a következő évre, és ez teljesen kiborított, már csak azért is, mert például a kastély területének az elhagyása is olyan problémákat vetett fel bennem, amikről inkább senkinek se beszéltem. Mindenesetre szerepelt köztük Iwan neve.
A Bejárati csarnokba érve viszont érdekes kép fogadott minket. Két lány egymásra tartott pálcákkal állt, miközben az egyikük egy fiúnak mondott valamit. A másik lány Amira volt, felismertem őt, hála annak, hogy minden diákot ismertem második fölött még abból az időből, mikor nekem volt szerencsém az SVK órákat tartani, és így persze azt is tudtam, hogy ő prefektus. Le mertem volna fogadni, hogy meg tudja védeni magát, de azért jobb lett volna, ha nem alakul ki párbaj a csarnok közepén. Ráadásul voltam annyira szörnyű hangulatban, hogy ne tűrjem el az ilyesmit.
- Gyere - villant a szemem Noelre, bár eddigre valószínűleg már maga is kapcsolt, aztán határozott léptekkel és zsebre dugott kézzel oda sétáltam a hármashoz.
- Mi folyik itt?! - kérdeztem komoran és végképp érzelemmentes arccal. - Pálcát leengedni! Mindketten - tettem hozzá végül, bár Amirára nézve csak a pillantásommal jeleztem, hogy ne vegye sértésnek, de ha ő nem hajlandó rá, a másik se fogja megtenni.

Eseménytelen napot tudhat maga mögött, lényegében nemrég kelt; tanítási időszakban sem látta sok értelmét nap közben felkelni, most pedig végképp semmi kedve, úgyhogy többnyire inkább éjszaka van fent, hogy megfelelő megvilágításban fedezhesse fel az erdőt.
 - Mhm... - hümmög egyetértően, de kissé szűkszavúan Lyra történetét hallgatva, bár őszintén szólva csak fél füllel figyel arra, amit a lány mond. Újdonsült prefektustársa sajátos morális értékrendjéről tesz tanúbizonyságot, amit Noel egy egyetértő vigyorral fogad; Lyra már azzal is több, mint kegyes volt, hogy a fele pénzt ott hagyta a boltosnak.
Békésen viseli, hogy a lány parancsolgasson neki, és követi - mástól valószínűleg nem tűrné el, de Lyra részéről ezt nem tekinti sértésnek, úgyhogy zsebre dugott kézzel követi a mestertanoncot.
Mielőtt még végighallgatná, ahogy a lány kissé élesen, de megkéri őket - nocsak, talán mégis maradt valami levitás szokáscsökevény? -, elmorog két varázsigét, két Capitulatust, ugyanis nem úgy ismerte meg Biát, mint aki csak úgy engedelmesen leeresztené a pálcát, amikor valami helyzet adódott, hogy használja. Hacsak kettejük közül valaki nem látnok, esetleg nincsenek villámgyors reflexeik, Noel megkaparintja a két pálcát.
Amira varázseszközét nemes egyszerűséggel zsebre vágja - nem különösebben zavartatja magát amiatt, hogy a lány idősebb és szintén prefektus, ugyan, a megfelelő tiszteletadás soha nem tartozott a fiú rossz tulajdonságai közé -, Bia pálcáját pedig elgondolkodva forgatja az ujjai között. Mintha olvasta volna valahol, hogy ezt a fát kifejezetten átkokra és rontásokra lehet jól használni, az elméletet pedig alapvetően nem lenne rossz tesztelni.
A szeme előtt kibontakozó jelenet nem különösebben érdekli, a szerelmi perpatvarok sosem kötötték le Noelt, úgyhogy nem is fordít figyelmet arra, hogy a navinés srác - jé, van itt ilyen is? eddig észre sem vette - esetleg milyen ellenérveket próbál felhozni az őt ért vádakra.
Noel vet egy oldalpillantást a kiscsikóra, tekintete leginkább egy macskáéra emlékeztet, aki azt fontolgatja, vajon prédája elég érdekességet rejt-e ahhoz, hogy megérje játszadozni vele, mielőtt kicsinálja.
 - Urticaria - mutat rá Bia pálcájával, elvégre a lényeg ott van, hogy kipróbálja. Egyszerű, ámde kellemetlen csalánártás, semmi különösen érdekes, csak teszt.

Tanévzáró/tanévnyitó

Kis csapat

Mira igazán nyugodtan, gúnyos mosollyal figyelte az eseményeket. Cseppet sem zavarta, hogy Bianca rá tartja a pálcáját, ő is így tett közben. Hol a lányt, hol pedig a Gábor gyereket nézte, és széles vigyor ült ki a képére. Bianca vérmérséklete hasonló az övéhez, mintha a húga lenne.
Már azon volt, hogy megdicsérje a szobatársnőjét, de megjelent a Rellon két legújabb prefektusa. Lyrára pillantott, és miután tekintetét egy pillanat alatt végighordozta rajta, félmosollyal megingatta a fejét. Nem az ellenkezés jele volt ez, hanem így jelezte, hogy nincsen semmi probléma és Bia nem őt fogja megtámadni ha támad. Nem szólt egy szót sem, ugyanis a következő dolog amire felkapta a fejét, hogy az a kis gólya kivette a kezéből a pálcáját. Lassan fordult felé, szemei szikrát szórtak. Odalépett elé, alig pár centire tőle.
-Ezt nem kéne -rezzenéstelen arccal vette vissza a pálcáját, aztán odalépett a szőke kislányhoz. Pálcáját maga mellett tartotta, bár megfordult a fejében, hogy a kisfiú megérdemelné a leckéztetést. Mármint a sárga, nem a rellonos.
Már észre sem vette, hogy fázik, valahogy a gyorsan zajló események jobban elvonták a figyelmét. Már megérte kimászni az ágyból. Jó a mozi -ez lerítt az arcáról.
-Mondd csak meg neki, jól van -halkabbra vette a hangját, rákacsintott a lányra. Ennyi nem volt még elég, szóval lejjebb hajolt hozzá. -Én nem hagynám ennyiben. Büntetés jár neki, nem? Mondd meg neki milyen volt. Milyen volt nélküle. Elhagyva -Biancához beszélt, de végig a fiút nézte, akit prefitársa kedvesen megküldött egy enyhe ártással.
-Mobilicorpus! -a célpont nála is a navinés volt, bár ő csak a saját pálcájával dolgozott. Egyszerűen a magasba emelte a fiút, majd először balra irányította, és azzal a lendülettel vissza is rántotta, egyenesen neki a lépcső korlátjának. Kíváncsi volt a kis barátnője reakciójára.

Kutatók

Lagger jól látja, ez a kislány bizony rajong a könyvekért, szabályos és tisztes könyvmoly annak rendje és módja szerint, no meg mellé kapott egy kis ajándékot az égiektől, hogy fotografikus a memóriája, így szó szerint villámgyorsan olvas. Tényleg egy fejezeten túl van, mire leteszi a halom tetejére a könyvet, ekkora pedig a félénksége is elszáll jótékonyan. Csak egy könyv kellett hozzá.
Nemsokára a figyelme már Matildára terelődik neki is és valóban, a magyarázat, amellyel szolgál nekik idősebb "társuk", elég kielégítő ahhoz, hogy figyeljen is rá és komolyan is vegye. Érdeklődve követi Matilda mozdulatait, az előkerülő albumokat is megszemléli egyelőre tisztes távolságból, aztán a magyarázaton azért kicsit elcsodálkozik, mert valami nagyon hirtelen üt szöget a fejében.
-Miért nem akarod te elárulni nekünk, hogyan néz ki? Ha megbüntetett és ennyi mindent tudsz róla, biztos a kinézetét is észben tartottad... Nahát...- talán pont Matilda szerencséjére nagyon gyorsan átállt az agya arról a gondolatról, hogy talán pont Matilda a könyvtáros (ezzel vádolta volna meg következőnek), arra, hogy az albumokat kezdje el nyálazni. Ugyanis már rá is vetette magát az elsőre. Minden, ami nyomtatott formátumú, érdekli.
-Kettéosztjuk?- fordul Lagger felé és igen, most először mosolyog is. Kezd tényleg feloldódni a lányok társaságában. Már csak a könyvtárost kellene leleplezni, kicsoda is valójában.

Évnyitó-Évzáró ( Ronald )
Magában ismételgette a fiú szavait. Ezerszer is megfontolta, majd válaszolt:
- Szevasz! Persze mehetünk nemrég kaptam szintén az apámtól egy NIMBUS 2013-ast, tudom, hogy nem éppen a legjobb seprű, de én beérem ennyivel.
Gyorsan krumplipürét és rántott csirkemellfilét rakott a tányérjára, sütőtök levet öntött a kelyhébe. Ahogy evett és ivott hallgatta az igazgató beszédét.
-4-edikek? Ez nem lehet igaz! Legalább lehettünk volna harmadikak - közben szomorú arcot vágott - na nem baj az új tanévbe majd belehúzunk és akár elsők is lehetünk. - hallgatta tovább a beszédet - azt hittem, hogy a navinések lesznek az elsők.

Csúnya zöldek.

Nos nem pont erre számítottam. Mármint azt hittem, hogy Bianca azért akar velem találkozni, hogy egy jót beszélgessünk, meg hülyüljünk. De mikor kitért a puszim elől és elolvastam, hogy milyen felirat áll a pólóján. Kérdőn nézek a barátnőmre. Nem értem ezt az egészet. Mikor megkérdezem, hogy ez mégis mit jelentsen, egy idősebb lány lép be a csarnokba, de Bius még válaszol a kérdésemre.
 - Mit értesz ez alatt? - még mindig kérdőn nézek rá. Azt sem tudom, hogy mit pletykálnak rólam. Ekkor a tekintetem arra a lányra vándorol, aki az előbb lépett be. Azt hiszem ő Amira. Endre mesélte róla, azt mondta, hogy ez a lány már az összes fiúval kavart, akik idejárnak. Én nem ismerem, szóval nem tudom, hogy tényleg ilyen-e valójában, de be kell vallanom. Elég csinos, de Biusnál nem. Tehát Mira  megkérdezi a lánytól, hogy miért hagyta el a szobáját takarodó után.
 - Miatta jött ki, én hívtam ide, hogy beszélgessünk. - eztán nyelek egyet. Úgy hallottam, hogy Bianca mostanában elég sok büntetőmunkát kapott, úgyhogy inkább magamra vállalom. Még a végén az apukája, vagy az anyukája mérges lenne rá.  Eközben a Mira elmormol valami varázsigét. Ez összeköt bennünket Biával, de a barátnőm hamar feloldja a varázslatot, pedig ezt az igét még nem is kéne ismernie, szerintem. De lehet, hogy neki otthon megtanították. De ez most lényegtelen. Bianca a prefi felé tartja a pálcáját, hogyha szükséges, akkor letudja átkozni. Ilyennek még sohasem láttam Biust. Olyan... rellonos. Ekkor Bianca elkezdi magyarázni, hogy miért is hívott ide.
 - És te hiszel nekik? Ugyan már... Miért kezdenék más lányokkal találkozgatni, mikor nálad szebbet és okosabbat úgysem találok? - kérdezem mosolyogva. - Azért tűntem el, mert Endrével nagyon összekaptunk valamin és a barátságunk teljesen tönkre ment. Mégis kitől hallottál ilyeneket?
Ekkor befut újabb két rellonos. Chö. Ezek összebeszéltek? Azt hiszem Lyra és Noel, ők az új prefik. Csodálatos. Lyráról sok "szép" dolgot hallottam már, de Noelről még semmit. Az mestertanonc rögtön rászól Biusra meg Mirára, hogy tegyék le a pálcát, eközben Noel megszerzi Mira és Bianca pálcáját. Én csak csendben, nagy szemekkel követem az eseményeket. Minden olyan gyors. De azt észreveszem, hogy Noel felém szegezi Bianca pálcáját. Gyorsan előkapom a sajátomat és ki mondom a Protego-t még épp időben. Szerencsére a csalánártás nem hat rám. Elégedett fejjel nézek a legkisebb prefire, ám ekkor a magasba emelkedem, aztán nekicsapódok a korlátnak. Beverem a hátam és a fejem, aztán elterülök a padlón. Áááá... ez nagyon fáj. Felszisszenek. Minden erőmet összeszedem és feltápászkodok.
A nagy hajam a szemembe lóg és azon gondolkodom, hogyan tudnék visszavágni. A fejemben azokat az átkokat keresgélem amiket még régebben olvastam Janey egyik könyvében. Áh, meg van. Gyorsan Mirára szegezem a pálcám és kimondom:
 - Digitus Arcus!


Ha nem lennék mérges, ezt csinálnám

Sportszerű párbajozók.

A mai este is ugyanolyan eseménytelennek indult, mint a többi. Annyi volt csupán a különbség, hogy el kellett szaladnom a könyvtárba, visszavinni egy könyvet. Úgy tűnik azonban, hogy kicsit későn indultam útnak, mivel a könyvtár már rég bezárt. Hangosan sóhajtok egyet, én se lehettem ennyire bolond, hogy azt hittem, hogy 10 óra táján még nyitva van a közintézmény. Önmagam egyszerűségén kiakadva inkább úgy döntöttem jobb lesz visszamenni a szobámba, ott majd helyre teszem magamat, kis traumát okozott most, hogy ilyen butaságokat gondoltam.
A női megérzés súgta, hogy ne arrafelé menjek vissza, amerre logikus lenne, hanem a bejárati csarnok felé. Egyre közeledve az említett helyszín felé, mind nagyobb és nagyobb ricsaj hallatszódott és a hang fényjelenségekkel is társult. Gyorsan leesik a tantusz, valaki, vagy még inkább valakik, átkozódnak. Aggódva felgyorsítom lépteimet, minél hamarabb oda akarok érni, hogy lássam mégis mi folyik ott. Az egyik nagy oszlop árnyékába bújva figyelem a jelenetet, amelyben egy szegény, feltehetőleg Navinés, kissrácot agyonátkoznak, amennyire ki tudom venni, Rellonosok. Mindaddig csendben figyelek, míg a fiatalabbik prefektus lány a korláthoz nem vágja a fiút. Érzem hogy lassan elfogy az összes tolerancia tablettám, ezért a pálcámat markolva csendben kilépek az oszlop mögül, a pálcát a kisebbik prefektusra fogom és alig hallhatóan kimondom a varázsigét.
- Rictumsempra!
Ha minden jól megy, akkor a lány most éppen a csikizőrohamtól fetreng a földön. Odalépek a kissrác mellé és a hátára teszem a bal kezem.
- Minden rendben? - kérdezem aggódva. Fogalmam sincs hogy szegény mit követett el - már ha elkövetett is valamit - de nagyon súlyos bűn lehetett.
A prefektusgárdára és a kislányra emelem a tekintetem, a szemeim szikrákat szórnak, de egyelőre még nem borítottak ki.
- És ti nevezitek magatokat prefektusnak? Hárman támadtok egy ártatlan gyerekre!? - ha lehetne pillantással embereket átdöfni, már megtettem volna valószínűleg. A kissrác elé lépek, a pálcámat még mindig a társaságra szegezve

Problémás kölykök

Rezzenéstelen arccal vettem tudomásul, hogy Noel megelőzött, és a zsebébe vándorolt a két kérdéses pálca, amire én hümmögtem egyet. Na igen, így is lehet ezt. Aztán mikor Amira visszavette a magáét, én még mindig nem szóltam, sőt akkor sem, amikor Noel átkozódni kezdett, aztán pedig Amira is. Egyszerűen csak zsebre dugott kézzel néztem, hogy mit művelnek, várva, hogy majd csak kicsinálják egymást, de még mielőtt újabb körbe kezdtek volna, meguntam a dolgot, és füttyentettem egy hangosat. Innentől fogva egy láthatatlan hangpajzs húzódott a két fél között, aminek az volt a legjobb tulajdonsága, hogy visszapattantak róla az átkok. Na így bántsátok egymást gyerekek.
Ezt azonban az érkező tanár nem tudhatta, így az ő átka is visszapattant egyenesen rá, de még mielőtt végképp hülyét csinált volna magából tudatlanságában, elővettem a pálcám, és intettem felé némán egy Finite Incantatemet.
- Asszonyom - nyomtam meg a szót a tanár felé fordulva, miközben hideg tekintettel a szemébe néztem. - Köszönjük a segítségét, de higgye el, nincs szükség a beavatkozására. Mint látja nincs itt semmi probléma. A kis navinés pedig egy büntetőmunkával gazdagabban azonnal távozhat is - böktem oda a gyerek felé.
Nem szerettem, ha valaki beleszólt a dolgomba, azt pedig pláne nem, ha egy ismeretlen. Az más kérdés, hogy szerintem sem kellene átkozódni csak úgy, de az ügyet én is meg tudom oldani, nem kell beavatkozás. Noelt pedig estére még lehet, hogy meg is agyalom, ha ilyen meggondolatlan.

Csordameg Anyu *-* és Noel

A könyvtárban üldögélek. Oké, semmi komoly, csak hirtelen sok szabadidőm lett. Mivel eldöntöttem, nem feltétlenül szükséges a jelenlétem az Üvegházban - mióta összekaptunk Noellel lelkesen kerülöm a helyet, és csinálok mindent, csak szabadidőm ne legyen-, elérkezettnek láttam az időt, hogy kezdjek is magammal valamit, így jobb ötlet híján, nekiálltam magolni, evidens mivel már elkezdődött a hajrá, és ha már másodikos vagyok, nem áll szándékomban ezen az évfolyamon gyökeret ereszteni, plusz még jókor is jött. Ki hitte volna, hogy a Jóslástan ilyen érdekes tud lenni, főleg, ha csak arra figyel az ember, azaz görcsösen ügyel arra, ne terelődjön el másfelé a gondolata.
De éjfél tájékán megengedek magamnak egy kis szüntet, és lemegyek a konyhába kávéért, kell valami, ami ébren is tart különben már a sarokban aludnék. Igen, mert nekem az nem buli, hogy egy széken ülve olvassak, mint azt a normális emberek teszik, nem mellesleg, így nehezebben találnak meg. A takarodó, mint tény, nem nagyon izgat, és ahogy látom, másokat se, mert még mindig szaladgálnak páran a folyosón. Nagyon helyes, legalább egy idő után a tanárok is belátják, ez tök felesleges, és még a gólyák is el tudják dönteni, mikor akarnak aludni. Ennyi önállóság kell, hogy legyen bennük.
Azért, van annak egy marha nagy hátránya, hogy nem hagyhatom el a kastélyt, amikor kedvem szottyan, mert jelenleg azért kifutnék a világból, hiába nem akarom bevallani még magamnak se.
A bögrémmel együtt szlalomoznék vissza a könyvtárba, ha.... ha nem esne útba a csarnok. Oké, tulajdonképp nem is esik útba, csak... csak hallom, hogy sokan vannak egy helyen. Jó, rólam még a legnagyobb jóindulattal sem lehet elmondani, hogy a megtestesült társasági lány vagyok, de két számomra ismerős hangot is meghallok, így ott a helyem.
Persze, mikor meglátom Noelt erős késztetés tör rám aziránt, hogy hagyjam az egészet, és vágjak egy stílusos hátraarcot, mondván, azt csinálnak, amit akarnak, engem nem érdekel. Viszont van egy kíváncsi természetem.
- Na mi az? Elvették valaki nyalókáját?- köszönök a társaságnak, majd megállva Lyra mellett, amolyan " ezt te sem gondoltad komolyan" tekintettel meredek a tanárra, aki.... aki vélhetőleg még csak nem is hallott az ex-Levitásról.
- Nocsak, milyen jó nevelési eszközei vannak a tanárnőnek- húzódik gúnyos vigyorra a szám, ahogy a kezébe lévő pálcát fixírozom, miközben a bögrém nemes egyszerűséggel Lyra felé nyújtom, hátha megszomjazott.

2013-as évi prefektustalálkozó?

 Szörnyű egy idő tombol odakint és ezt megérzi a kastély falain is belül. Legszívesebben hobó módra gyűjtene szemetet egy konténerben és a szobaközepén begyújtva melegedne. De hát, nem szeretne egy kiégett fészket. Ezért inkább, újonnan beszerzett termoszát készül felavatni, felkészülve az újabb, álmatlan és hűs éjszakára. Halkan kiosonva a szobából, egyenesen a konyha felé vette az irányt, félelem és minden egyéb nélkül sétált a célja felé, hogy jelenlegi vágya teljesülhessen végre. A folyosó tökéletesen kihalt volt, ahogy arra számított, elvégre, takarodó már bőven elmúlt, normális keretek között senkivel nem fog összefutni, maximum pár prefektussal, már ha ilyen hidegben kimerészkednek járőrözni. Hamar elérte a konyhát, ahol meglepetésére, egy ismerős arcba botlott. Zora, aki már prefektusi jelvényt viselve került a csapatba, talán ő is hasonló tervekkel érkezett a konyhába. Nem húzta túl a dolgot, persze nem is maradt néma, de első körben a manót kérte meg, hogy töltse teli kávéval a termoszt, miközben megbeszélte a másikkal, hogy együtt sétálnak visszafelé.
Miután minden megtörtént, elbúcsúztak a konyha barátságos, még mindig nyüzsgő hangulatát, miközben az akkor még csendes folyosóra léptek. Nem tettek meg sok utat, amikor is hangok csapták meg a fiú fülét, igencsak hangosak és mi több, nem csak egy. Valami itt készül, ő pedig, mint jelvénytulaj, kötelességének érzi, hogy odamenjen.
- Arról jön, menjünk. – szólt oda a lánynak, miközben az irányba mutatott és kissé sebesebb léptekkel megindult. A termosza a hóna alá csapva pihent végül, sebes lépteivel egyhamar a bejárati csarnokban találta magát, ahol már, meglepődéssel figyelve, egy egész csapat gyűlt össze.
- Mi a..? – hunyorgott, miközben odasétál, épp akkor, mikor a tanerő is csatlakozott. Pálcát ugyan nem rántott – talán így mindenki meg is fogja úszni -, jobb híján csak önmagát tudta használni fegyverként, vagy a termoszát. Szép kilátások. A diákok erdeje mellett volt ott egy tanár is, ezen már meg lepődve ért a közelbe és köhintve tekintett le a csikizéstől szenvedő lányra.
- Úgy őszintén.. mi folyik itt? – vonta fel a szemöldökét, miközben végignézett a társaságra, kiszúrta azt a pár jelvényt és máris mulatott egyet azon, hogy mennyien idegyűltek. Nem szólt semmit inkább, a társára tekintett, ki vele érkezett, arcán látszottak a dolgok, mit is gondol az egészről, mély sóhajjal állt közelebb a fiatal sráchoz, aki úgy nézett ki, most az áldozat volt.
- Ennek semmi értelme. Átkozni össze-vissza, visszavágni a másiknak. Se a kölyöknek nem jó, sem nektek. A végére nem fog kisülni belőle jó dolog. – morogta maga elé, hiszen annyi hallott, mit a professzorasszony mondott és ha igaz is, akkor nem szép dolog ez a társaságtól. Az újonnan érkezőre tekintve vág egyfajta balta arcot és sóhajt csak. Na persze, még nagyobb tömeg kell ide.
- Neked sem itt kéne lenne, Ophelia. – szólt rá, hiszen ismerte a lányt, volt már egy kedvesebb üzlete még korábban. Ez az este egyre poénosabb.

Mindenki


   Nem tudtam magammal mit kezdeni éjszaka, korgó gyomrom aludni sem hagyott. Na meg az egész napi semmittevés sem segített benne, hogy egy kicsit nagyobb igényem legyen az alvásra. Friss prefektusként túl sok dolgom ugyan nem akadt, de volt újdonság, megszokni való, főleg az olyan emberekkel való együttműködés, akikkel még életemben nem találkoztam, de szerintem nem túlzok, ha azt mondom, hogy itt töltött sok évem alatt még a kastélyban sem láttam őket, tisztelet a kivételnek. Ez pedig legalábbis számomra, de sok energiát igényelt, valahogy nem vagyok az a könnyen barátkozó típus, és meglehetősen nehezen veszem rá magamat, hogy vadidegenekkel társalogjak. Ugyanakkor ez a prefiséggel jár, és kénytelen leszek leküzdeni az antiszociálisságomat. És magamat is megleptem, hogy milyen könnyen ment.
   Egy kis konyhából lopott kaja beszerzése után indultam el egy folyosói sétára Botival, aki a nagyon kevés ember közé tartozott, akivel már korábban is találkoztam, és meglepően jól kijöttünk. Kezünkben kávé és süti volt, ha már jobb dolgunk nem akadt ennél.  Elvoltunk, beszélgettünk, ahogy róttuk a kastélyt, de hirtelen a szokatlannál nagyobb zajokat hallva a Bejárati csarnok felől, Botond javaslatára jó prefektus lévén arra indultunk. Betoppanva szembe kerültem valami nem is igazán tudom, hogy minek nevezzem történéssel, aminek nem csak diákok, de meglehetősen sok prefektus és még egy tanár is részese volt. Szünidő lévén legalább szemlélődőből nem volt sok, sőt ami azt illeti semennyi – szerencsére. Láthatóan így is balhé volt, hát még ha itt lábatlankodtak volna egy csomóan. Néhány ember kezében pálcát láttam megvillanni, ami arra enged következtetni, hogy nem éppen békés dolgok történtek az elmúlt percekben. Csodás… jól kezdődik a ez is.
   Ami az eseményt illeti, fogalmam sincs, hogy mi történt. Valószínűleg a rellonos prefektusoknak volt valami ellentéte az egyik kisgyerekkel, hogy a lánnyal vagy fiúval, nem tudom, igazából nem is számít. A tanár néni meg bizonyára rendet teremteni jött, abból ahogy az egész kinéz, nem sok sikerrel. Látom a pillantásából, hogy Boti is annyira furcsállta az egészet, mint én, majd vele együtt odaléptem a nagyjából elsősnek kinéző fiúhoz, akit mintha már láttam volna a navinés toronyban. Ha ő volt az áldozat, kötelességem megvédeni.
   - Minden rendben?
   Rellonosokkal nem jó, ha kikezd az ember, hogyha meg még prefektusok, és jogaik is vannak, főleg nem. Ezt a kisgyerek ezek után nagy valószínűséggel megtanulja. Az érkező lányra csak rápillantok, nem ismerem őt. Hihetetlen, hogy mennyire gyorsan ott terem mindenki, ha valamilyen balhé van, ha így haladunk, a fél iskola idecsődül.

Gyűlés

Nagyon, de nagyon gyorsan történt rengeteg dolog azalatt a pár perc alatt amit eltöltöttek együtt a fél prefektusi gárdával, és a másik kettővel. Gábor próbálta egy elég rossz átokkal eltalálni a feketeséget, aki egy egyszerű pajzsbűbájjal ki is védte azt. Gyenge próbálkozás.
Csatlakozott hozzájuk egy fiatal, újonc tanár, aki igen rosszul próbálta a dolgokat helyrehozni. Lyra megoldotta, hogy a nő a saját vermébe essen bele, Mira pedig csak figyelte az eseményeket. Félmosollyal tekintett az új érkezőkre, aztán a fejét kezdte csóválni.
-Nem tudom ki Ön, de kérem ne avatkozzon olyan dologba, amihez nincs köze. Prefektusi dolgon kívül kapott átkot a fiú, szerencséje, hogy csak ennyit -jegyezte meg vállat vonva.
Mivel az esti büntetésből egy iskolagyűléshez hasonlító tumultus kerekedett, nem kívánt több időt itt tölteni. Gergőre nézett, és vagy öt másodpercig gondolkozott rajta, mit is csináljon vele.
-Holnap keress meg, és megkapod a büntetésed. Lyra, Noel, tiétek a másik két rellonos -vette a bátorságot és rangidős prefektusként -mert ugyebár ő viseli legrégebb óta a jelvényt- irányította hozzájuk a szavakat.
-Gyere Bianca -a szobatársának intett a fejével, hogy induljon vele vissza a szobájukba, de megtorpant Noel előtt, kitartva a kezét.
-Kérem a lány pálcáját -sürgetve mozgatta meg az ujjait, és amint visszakapta a pálcát, megfogta a szőke kislány karját.
-További jó szórakozást -kifejezéstelen arccal köszönt el minden jelenlevőtől, és a szobatársnőjét karonfogva elindult a körletükbe.

Bár a navinés fiúnak minimum Clark Kent gyorsaságára volt szüksége ahhoz, hogy elővegye a pálcát és ki is védje az átkot annyi idő alatt, amennyi ideig a csalánártás felé haladt, de Noel nem csinál ügyet a helyzetből, látott ő már ennél nagyobb furcsaságokat is. Újabb támadást nem készül intézni, a párbaj nem az ő műfaja, ugyanis ott szabályokhoz kell igazodni, ő pedig sosem volt kifejezetten jó ebben a tekintetben, úgyhogy részéről felesleges Lyra beavatkozása.
Közönyösen állja Amira pillantását, kissé talán provokatívan, azt kérdezve, hogy ugyan miért nem kellene, de mire ezt verbalizálhatná, Lyra mozgásba lendül és kikapja a pálcát a zsebéből, majd átnyújtja Mirának.
 - Te aztán teátrális vagy - ráncolja a homlokát, miközben Amira "mondd meg neki" szónoklatát hallgatja, de nem tesz további megjegyzéseket, azt pedig szemrebbenés nélkül nézi végig, ahogy a prefekta falhoz keni a kissrácot. Ez nem az ő napja.
Az érkező tanárt válaszra sem méltatja, rangon alulinak tartja, hogy leálljon vele vitatkozni, vagy megjegyezze, hogy ha pontosak akarunk lenni, akkor négyen támadtak a kissrácra, lévén Bianca is épp a vérét kívánja, de jobbnak látta ezt az információt megtartani magának.
A tanár valami egészen különleges áradatot indít el maga után, csak úgy sorra jönnek a bámészkodók, először Ophelia, majd Botond, és végül Zoé - vagy Zora? - is befut.
 - Megérkeztek a Bagolykő gáncstalan lovagjai - morogja finnyásan elhúzva a száját, neki ez már kezd kicsit sok lenni a jóból, ennyi ember felesleges és irritáló egy helyen, ráadásul elrontják a megérdemelt szórakozást.
 - Dehogynem, nekünk tökéletes - veti oda foghegyről Botondnak, és elgondolkozik rajta, hogy tud-e valami varázslatot, ami a fiú elé teremt valami vérengző, gigantikus pulykát - a kviddicsmeccsen jutott fülébe a szokatlan fóbia -, de végül úgy dönt, egyelőre hajlandó eltekinteni az ilyesfajta szankcióktól. Bár egyébként nem lenne rossz vicc, még megfontolandó a teljesítése  későbbiekben. Kedve lenne kikergetni a világból a srácot, nem tetszik neki a modora.
 - Kösz, de nem igényelem a pesztrálást - közli Amirával, Noelt ugyanis vajmi kevéssé érdekli, hogy egy nála idősebbel húz ujjat.
A pálca követelésére egy kissé sajnálkozó pillantást vet Amirára.
 - Azt lesheted - néz a prefektára szemtelenül, majd Biához fordul. - Ha kell a pálcád, várlak büntetőmunkára holnap délelőtt a vadőrlakban. Amennyiben nem jelensz meg, sok szerencsét a felkutatásához a rőzsében - jegyzi meg vigyorogva, majd hátat fordít a kis csapatnak, és röhögve elvonul, menet közben Bia pálcáját dobálva a levegőbe. Kész bolondokháza ez a kastély.

Pillanatok alatt összeügyeskedi Emmus a szendvicset újdonsült barátjának. Visszaigyekezett a levitások asztalához, ahová így másodszorra már bátran, mint aki haza megy, közeledett. Nem telt bele sok idő, hogy elvegye és már le is ellenőrizze a kész művet az ihletője. Vicces, de a szendvicsnek múzsája is van, jelen esetben Alex lenne ez a fantasztikusan inspiráló személy.
Pörgeti két falat között a szavakat neki a cuki fiú, de inkább arra figyel, amit a kezeivel csinál. Egy poharat kerít, és már tölti is fel neki, mint egy viszonzásként a szendvicsért. Hatalmas mosollyal elveszi tőle a poharat, még mielőtt belekortyol, reagál.
- Örülök, hogy ízlik. Nincs mit hálálkodni, szívesen készítettem. – Vigyorog, közben belekortyol az italba. – Érdekes olyan ez kicsit, mintha ilyen multivitaminos valami lenne. – Komolyan, tiszta értelmes magyarázás Emmus részéről, már csak a kezeivel való hadonászás hiányzott az összképhez. Kortyolgat továbbra is, úgy figyeli, az asztalnál még elő-elő bukkannak diákokat. Valóban nincs ma valami tömeges idevándorlás. De nem is baj, szereti ezt a barátságos embermennyiséget ma. Nincs szüksége a tömegre.
- Elsős? – Felkacag, majd komoly, szomorú bambiszemes képét villantja fel. – Tudom, hogy akkora vagyok, mint egy elsős, de ár Ötödikes vagyok, sőt ha a vizsgáim kijavítják, már Mestertanonc. – Kicsit morcin tekint rá, persze mókásan, nem sértődne meg, ezt a szája sarkában bujkáló mosoly árulja el, amit észre is vehet a mellette ülő.
Közben az évfolyamok utáni másik fontos témát vesézik ki, méghozzá azt, hogy kinél milyen érdekességek vannak házon belül. Csillogó szemekkel hallgatja a beszámolót arról a tér-idő szobáról, érdekesnek hangzik, egyszer szívesen megnézné. Aztán ő is mesél és kérdést is kap természetesen.
- Hű, van darts, billiárd meg az ehhez hasonló dolgok, kikapcsolódásra nagyon alkalmas, meg jókat lehet mulatni együtt. – Aztán még megissza a maradék gyümölcslevet, és rátér a tetőtérre. – Mert nyugodt rész, szeretek felmenni oda elmélkedni, néha a pörgés mellett kell egy kis nyugalom. – Igen, valóban fura ezt hallani egy két lábon járó energialabdától, de ha egyszer így van, akkor nem igazán lehet szépíteni. Mielőtt felállna az asztaltól, hiszen mind a ketten végeztek, még gyorsan visszatér a festésre.
- Képzeld, tudok ám ilyen ragadósat, hogy is hívják azt… – megvakarja a fejét, majd folytatja. – Matrica! igen, olyat, és azt leveheted, ha nem illik valamelyik csinos kiegészítődhöz. – Mondja bíztatólag, még kacsint is egyet a békára pillantva a járgányon. Felemelkedve ellép az asztaltól, barátságosan, igazából eléggé támadólag, megöleli a fiút, aztán egy „pápá”-val visszaindul a klubhelyisége felé. Ez is egy eseménydús étkezésnek sikeredett.  

Evribodi

Igazán rosszul érintett, hogy visszaküldték rám a saját átkomat, nem igazán számítottam arra, hogy az idősebbik prefektus lány melodimágus legyen - mert ez egy egyértelmű jel volt. Az átoktól elvágódtam a földön és görcsös rángatózásba kezdtem, azt szerencsére valahogy meg tudtam állni, hogy ne törjek ki hisztérikus nevetésben az érzéstől. Hatalmas meglepetésemre az idősebbik prefekta megszüntette szenvedéseimet, én pedig méltóságomat naqgyjából teljesen elveszítve keltem fel a földről. Érkezik még egy Rellonos hölgyemény, meglehetősen felvágott nyelvvel.
- Pont egy ilyen kis fruska mondja, mint te vagy. - szűrtem a szavakat a fogaim között. A kis banda igencsak elgurította a maradék tolerancia tablettámat is, kezdtem egyre jobban kijönni a sodromból. A pálcámat még mindig fenyegetően magam előtt tartottam, de nem állt szándékomban használni. Addig biztos nem, amíg ez a pajzsféle körülöttük volt.
Úgy nézem igencsak népszerű hely lett a bejárati csarnok, érkezik még két prefektus, de ők szerencsére inkább pacifisták közé tartoznak. A fiú is próbál hatni a Rellonos csőcselékre, nagyjából ugyanakkora sikerrel, mint én, a lány pedig a kissráchoz sétál. A fiatalabbik Rellonos prefekta lány elpucol inkább a szöszi kislánnyal és a srác is távozóra fogja a dolgot. Így már csak a melodimágus lányhoz intézem a szavaimat.
- Jelenteni foglak benneteket a házvezetőtöknek. Hátha egy kicsit jobb belátásra tértek. És mondd meg a másik kettőnek, hogy várlak mindhármótokat büntetőmunkára az első szabad hétvége szombatján a gyengélkedőn. - közlöm szárazon a lánnyal. Nagyon remélem hogy belátják, hogy nincs értelme ellógni majd a büntetést. A házvezetővel való konzultációt pedig nagyon is komolyan gondoltam, holnap reggel első dolgom lesz felkeresni.
- Most pedig mindenki menjen a dolgára. - adom ki a másik két most érkezettnek is. Még egy jelentőségteljes pillantást vetek a prefektus lányra, majd én is távozok a helyszínről.

Mindenki, de főleg a tanárnő

Elmebeteg bagázs. Ez a szóösszetétel jutott eszembe, ahogy néztem a többieket, és ezért is avatkoztam be, mielőtt komolyabb baj történt volna. Persze az érkező tanár nem vehette észre a pajzsot, és ennek megitta a levét, de nem nevettem ki, mert mit tehetett ő róla? Épp ezért szüntettem meg a varázslatot is.
Közben Oph is megérkezett, amit egy fáradt sóhajjal konstatáltam, mert éppen akkor sikerült betoppannia, mikor ennek a következménye nyilvánvaló büntetés lesz. És persze a száját se tudta befogni, bár magamban jót nevettem a megjegyzésen. Némán elvettem tőle a poharat a pálcámat visszadugva a zsebembe, mert valljuk meg, egyszerűen nem volt rá szükségem, és nagyot kortyoltam a kávéból, miközben Amira és a kis szöszi lelépett, aztán pedig Noel is a nyakába szedte a lábát, ráadásul még pár prefi jelent meg a színen. Hát igen érdekes fordulat, hogy épp az eredeti szabályszegőt pátyolgatják, ezek után ne várja senki tőlem, hogy ne a navinésekre utazzak.
- Jelentse csak - biccentettem a nő felé. - Alexa bizonyára boldog lesz tőle, hogy beleavatkozik a rellon ház dolgaiba. Mindenesetre ne várja, hogy elmenjek a büntetőmunkára, mert egyrészt ha nem vagyok itt ezek már szétátkozták volna egymást, mire maga ideér, ráadásul utána még most is a földön fetrenghetne. - Egy lépéssel közelebb léptem a nőhöz. - És hagy mondjak valamit. Ezeknél a gyerekeknél most intézte el, hogy gyűlöljék magát. Gondolom nem sokat foglalkozott még az ő típusukkal. Nem kívánok önnel összekapni, de egy tanácsot fogadjon el: Előbb érje el, hogy tiszteljék, aztán rendszabályozzon!
Ezzel megpördültem a sarkamon, és Oph felé intettem, hogy kövessen.
- A többieknek átadom az üzenetét, mert szerintem is helytelenül jártak el - vetettem még oda a tanárnak, aztán menet közben szóltam oda Ophnak is. - Remélem tudod, hogy te is büntetést kapsz - közöltem, de a szememben ott villant valami cinkosság, mert nem tehettem róla, de tetszett, ahogy viselkedett.

Drága tanárnő és Lyra... aztán Noel

Ahhoz képest, hogy amúgy semmi keresni valóm itt, elég könnyen beleszőttem magam abba az eseménybe, amiről tulajdonképp fogalmam sincs. A tekintetem megállapodik Botond arcán. Mikor megkértem, segítsen valamiben... nos, az én mércémmel mérve, mintha csak évekkel ezelőtt történt volna, ezért is vágok olyan merev képet, akár egy szobor, majd kimérten bólintok egyet.
- Jah, tudom, de ha nincs ellenedre, ezt majd Lyra fogja leverni rajtam, elvégre... ő házam egyik prefektusa- a szemeim még akkor se veszem le róla, mikor burkoltan kijelentem, már rellonos vagyok, persze a gyomrom bukfencezik egy sort, de van már tapasztalatom abban, hogy rejtsem el a kellemetlen tényezőket, újabban megint rákaptam. Talán, rosszul kéne éreznem magam, talán, nekem is ott kellene állnom Gergő mellett, ha nem történt volna annyi minden.... nem, még akkor se állnék oda, maximum a háttérben röhögnék, vagy egy divatmagazint lapozgatnék, de felesleges ilyesmin gondolkodnom, hisz most itt állok, a taláromban, main már rég nem a Navine címere virít.
Az eliszkolókkal nem törődök sokat, leszámítva persze Noelt, de ha a srác azt hiszi, hogy csak úgy elhúzhat előlem, nagyon is téved, csak még... nem fogom itt hagyni Lyrát, hiába tudom, semmi szüksége rám.
- Tudja, azért cseppet kellemetlen lehet, hogy ennek a kis fruskának is több köze van a kialakult eseményekhez, mint magának. Mit hitt? Idejön, eljátssza Teréz anyát, és hirtelen mindenki magába fordul, majd megtér?- a hangom ugyan nyugodtabb már nem is lehetne, de a gúnyt nem spórolom ki belőle.
- Jobb lesz, ha felébred, vagy pályát vált, engem amúgy nem érdekel, mit fog itt összeszenvedni, sőt még rellonosnak se mondhatom magam régóta, viszont annyit tudok, hogy igazán összetartó társaság, főleg, ha valakinek szívből jövő hálájukat akarják kifejezni- hagyok neki némi időt, hogy feldolgozza információt. Nem, nem fenyegetőzöm, csupán egy olyan tényt közlök, amit bármelyik festménytől megtudhat, hisz én is így vagyok vele tisztában.
-  Én a helyében kerülném az alagsort- intek egyet búcsúzóul, majd Lyrával együtt lépdelek. Nos, Noel még nem volt annyira gyors, vagy épp mi rendeztük le gyorsan a dolgokat, így hirtelen fordulok a prefektus felé.
- Igen, tudom, és vezeklek is érte ígérem, csak előbb...- be se fejezem a mondatom, gyorsabbra veszem a tempót, hogy beérjem a háztársam.
- Noel várj- ha ez sem segít, mihelyst kellő távolságba kerülök, megragadom a karját, hogy ezzel is megállásra késztessem szegényt.
- Figyelj, sajnálom. Egy paraszt voltam, tényleg, de igazad volt. Az, hogy hülyén kezeltem a helyzetet, az én hibám, de már rajta vagyok, ahogy azon is, hogy ne legyek olyan... viszont... egyedül nem fog menni... nekem szükségem van rád- a végét már csak motyogom, de kitartóan fürkészem. Ahhoz képest, hogy mennyire rágörcsöltem arra, hogy majd, ha lesz egy ilyen alkalom... nem is volt olyan nehéz.

Botond
Időpont: 2013. Március 27. Takarodó után

Siettem vissza a Levita toronyba, ahogyan csak tudtam, mert nem akartam, hogy rajtakapjanak azon, hogy kint vagyok. Még van 10 percem beérni, de félek, hogy ez az idő kevés lesz, főleg, hogy azt sem tudom, hogy jelen pillanatban merre is kell mennem. Egyik folyosóról, a másik kerülök, és az egyik ilyen alkalommal nekimentem valaminek, melynek következtében hanyatt vágódtam. A szemüvegem leesett, és biztosan össze is tört, mert hallottam a reccsenést. Szuper, hogy fogok így visszatalálni? Lassan felültem, körbetapogattam a padlót magam körül, de nem találtam meg a szemüvegem. Halkan sóhajtottam, és hagytam a fenébe, mert minél előbb vissza kell jutnom a szobámba. Nem hiszem, hogy egy tanár, vagy ilyen prefektus, vagy mi, bevenné azt a dumát, hogy nem látok, azért nem mentem még vissza időben a Levita toronyba. Kitapogattam, hogy hol a páncél, benne kapaszkodva, lassan felkeltem a földről. Léptem párat a páncél mellett, és egy újabba akadtam. Hmm, ha követem, talán valaki másba is beleütközhetek, és talán segít… vagy nem. Vagy öt, vagy hat páncélt elhagytam, mikor belerúgtam valamibe. Kedvem lett volna felordítani a fájdalomtól, de inkább lenyeltem, nehogy felverjem az egész iskolát. Könnyes szemmel, sajgó lábban, és nehezen sikerült kitapogatnom, hogy amibe belerúgtam, az nem más, mint egy kanapé. Leültem rá, lábaimat felhúztam, fejemet a térdeim közé hajtottam, és halkan zokogtam. Próbáltam ébren maradni, és úgy összehúzni magam, hogy senki ne lásson meg. Talán reggel sikerül még időben visszamennem, vagy valami. Látás hiányában, viszont nehezen fog menni.

Ophelia - az agyahagyott népgyűlés után


Még egyszer utoljára a levegőbe hajítja Bia pálcáját, majd zsebre vágja az eszközt, sajátjával együtt. Nem erőlködik, hogy léptei zaját legalább minimálisan mérsékelje, úgyhogy a környék összes festménye morogva szitkozódik, ahogy elhalad mellettük, no nem mintha különösebben zavartatná magát emiatt.
Ismerős hangot hall a háta mögött, s megfordul, hogy bevárja Opheliát. Neki semmi baja nincs a lánnyal, nem akar tőle elmenekülni, miért is tenné? Őt mélységesen hidegen hagyták az ex-navinés szavai, talán egy kicsit irritálták, de még haragudni sem haragudott - nincs hát oka arra, hogy ne forduljon meg és nézzen kíváncsian a lány szemébe, arcán féloldalas vigyorral.
Le merné fogadni, hogy a tanerő, aki az előbb egrecíroztatta a bandát - és egyébként leginkább csak saját magát égetve mindenki előtt, amiatt, ahogy a helyzetet kezelte -, most szép hosszú levélben közli Alexával prefektusai inkompetenciáját, de nem zavarta túlzottan. Ahogy szinte semmihez, ehhez a poszthoz sem kötődik, ahogy az iskolához, vagy az itteni emberekhez sem. Jól szórakozik, de semmi több.
A kérdő tekintetre Ophelia válaszol, nem is akárhogy - Noel le merte volna fogadni, hogy újdonsült háztársa valószínűleg inkább megfullad a büszkeségben, minthogy bocsánatot kérjen, amit egyébként ő maga nem is igényelt, csak a lány volt képtelen hozzászólni az elmúlt időszakban, Noel pedig hagyta. Talán tényleg ennyire szeretne elindulni a változás útján, és ez az első lépés, mindenesetre azért...a gyakorlatlan, na.
 - Gyűrűt ne adjak a kezedbe? - kérdezi vigyorogva, majd megvonja a vállát. Az ilyen és ehhez hasonló szavak egyszerűen leperegnek róla, és bár nem utasítja vissza a lányt, érezteti vele, hogy neki nem jelent most sem többet, sem kevesebbet, mint két hete. Nem ismerik egymást, és bár Noel bírja Ophot, barátnak még korántsem nevezné, és noha szívesen lóg vele, egyelőre semmiféle lojalitást nem érez felé.
 - Itt vagyok, ha szükséged van valamire, de ugyanolyan formában, mint eddig, azt pedig te döntöd el, ezzel mit akarsz kezdeni. Nem fogok nagy dolgokat ígérgetni - jelenti ki, hogy Oph tudja, hányadán állnak. Semmi kedve olyasmivel hitegetni a lányt, amit nincs szándékában megtartani, és nem fog kimondani valamit csak azért, mert jobb színben tüntetné fel. Az, hogy mindez mire elég Ophelia számára, már nem az ő dolga. Nem erőlködik mások helyett, többet nem.

Borókának
2013. március. 03. fél órával takarodó előtt

A lány nem kér a segítségből, én meg nem erőltetem. Nem erőszak a disznótor, ahogy mondani szokás, vagyis maga a disznótor erőszak, mert ugye megölik a disznót, de ez most nem fontos. A lényeg, hogy én nem fogom ráerőltetni a segítségemet, ha azt mondja, hogy eligazodik, akkor valószínűleg úgy is van.
- Rendben - bólintok végül, majd én is visszatérek a könyvekhez, mert a holnapi vizsgán kívül még lesz pár.
Miközben válogatok a tekintetem akaratlanul is a lány felé téved. Nem vagyok túl jó emberismerő, vagyis inkább nem tartom magam annak, de ahogy őt nézem, szerintem kicsit magányos. Az arckifejezéséből is azt olvasom ki, hogy inkább menekülne messzire, minthogy megint szóba álljon velem, pedig szerintem nem vagyok egy ijesztő jelenség. Mindenesetre az a viselkedés bátorságot ad arra, hogy megint megszólítsam a lányt. Mondjuk ehhez egy téma is kéne, ami sajnos nincs. A könyvet nem ismerem, ami a kezében van, így nem mondhatnom neki, hogy jó vagy rossz. Nem mondhatom neki, hogy egy házban vagyunk, mert az nem lenne igaz, elvégre az egyenruháján ott a Levita címere.
~ Semmi közös téma nincs ~ sóhajtok gondterhelten, majd lenézik a cipőm orrára, így a látószögembe kerül a jelvényem, és ez ad egy remek ötletet. Már tudom, hogy mit fogok mondani a lánynak és reménykedem, hogy ez egy kicsit hosszabb kommunikációt von majd maga után.
- Szia, megint - érintem meg a vállát mosolyogva. - Gondolom új vagy, így figyelmeztetlek, hogy nemsokára itt a takarodó ideje - mondom neki kedvesen, és reménykedek, hogy legalább kérdez valamit. Mondjuk nem azt, hogy mi az a takarodó, mert azt még a féléves unokahúgom is tudja, de valamit, amire válaszolhatok. Bármit.

Évnyitó-Évzáró 2 in 1
Riri, Matilda (István)

* A gyerek mindenáron szeretett volna a tanárnővel tartani az évnyitó, illetve évzáró ünnepségre. Ő maga amúgy sem szereti ezeket a feltűnő, díszes ünnepélyeket, de ezúttal még inkább illik megjelennie, ha már megválasztották házvezetőnek. Nagyon örül a megbízásnak, régebben is élvezte a házkörüli munkát, de nem csak kertészkedni szeretett, hanem a Navinésokkal is foglalkozni. Azok a régi szép idők… ezúttal minden teljesen más. Akkor az ikrei még nem is kezdték meg a varázslótanulmányaikat, most pedig már másodikos mestertanoncok lennének. Ririvel akkor lett várandós, amikor még Keating professzor oldalán segítette az unikornisokat. Azóta sajnos ő sincs már az iskola falai között.
A kislány az utolsó pillanatban tudta meggyőzni arról, hogy neki is ott a helye az ünnepségen, így még őt is rendbe kellett szednie. Legalább ezúttal nem koszolta össze magát, de a kócos loboncot sem volt egy sétagalopp kibontani, de legalább a drágaság most együttműködő volt. Szerencsére a ruhájával nem volt sok tennivalója, mert így is elkéstek néhány percet, ám a kicsi leányzó nem zavartatta magát, visítva az Eridon asztalához rohant, amíg a tanárnő az ajtóban ácsorgó könyvtároshoz szólt.  A fiatal nővel már találkoztak egyszer a héten, amikor valamilyen pedagógiai szakkönyvben szeretett volna megnézni valamit.* - Jó napot! Miért ácsorog itt az ajtóban? A tanári asztalnál ülnek az iskola dolgozói is! * Mondja a fejével a vízszintesen álló asztal felé bökve, majd felszisszenve elindul a lányát becserkészni. Megígértette vele, hogy rendesen fog viselkedni. Nemigen bízhat az ember egy 5-6 éves gyerek szavában. Miután a törpe kiLeoniezta magát megfogja a kezét, s némileg szégyenkezve indulnak a tanári asztal irányába. Megszaporázza a lépeit, mögötte suhog a hosszú dísztalárja. A kollégáknak biccentve helyet foglal a kicsi lánnyal, az igazgatóra száját elhúzva néz ezzel kifejezve elnézését. Riri a megszeppenéstől elfelejt köszönni, ráadásul a tekintete is elkalandozik. Végigsimítja a vékonyka kis karocskáját, jelezve, hogy most már bizony elég lesz, és üljön nyugton. Nem is tud sokáig a gyermeke magaviseletével törődni, mert fél szemmel látott valamit elsuhanni. Mire odakapja a fejét, már a házvezető-helyettese éppen a Yarólapok irányába zuhan. Valamiféle halk morgást hallat, majd arcát az ép kezébe temetve csóválja a fejét. Az ujjai közül kilesve látja, hogy ketten is a férfi segítségére sietnek, így ő maga inkább érdeklődve figyeli az eseményeket. A diákokat nem fegyelmezi, majd megjárják, amikor István órát fog tartani nekik meg vizsgáznak nála. Ahogy az új arcok a tanári asztalhoz lépnek bólintással köszönti őket. István kap még ez zavart arckifejezést is, majd immár teljes figyelemmel hallgatja az igazgatót. A nyerteseket finoman megtapsolja, a beteg kezét nem erőlteti meg értük. Finom mosollyal figyeli a diákok reakcióját. Idén nagyon szépen teljesített a Levita, megérdemlik a győzelmet, főleg Alex.*


Dísztalár

Bius

Tetszik neki Bia közvetlensége, és ő is hasonlóan viszonozza a lány köszönését; ez a vonás nagyon megfogta a háztársában, kevés rellonos van, aki képes ilyesmire, és még kevesebben, akik nem tesznek meg mindent, hogy a másiknak sejtése se legyen erről a tulajdonságukról. Arról nem is szólva, hogy a lány tekintetébe pillantva nem kell folyamatosan szembesülnie sajnálkozással vagy undorral, ami egyébként nem zavarja túlságosan, de egy idő után fárasztó és monoton, utóbbival pedig soha nem volt kibékülve.
Bólogatva nyugtázza Bia terveit.
 - Hasonlókon járt az agyam, azzal a különbséggel, hogy előbb szeretném stoppolva körbeutazni a világot, és csak aztán férjül menni bárkihez is, de a világ leigázására szerintem tudok majd szakítani időt mindenképpen - gondolkozik el látványosan. - Kivéve szerdánként, az egyszerűen nem alkalmas ilyen tervek megvalósítására - teszi még hozzá, elvégre a szerda olyan semmilyen. Nem lehet utálni, mert a hét elején van, de szeretni se, mert még nem a hét vége; a szerda a legátlagosabb nap a héten, egy átlagos napon pedig hogy lehetne meghódítani a földet? Ugye.
 - Legközelebb kipróbálom - vigyorog Biára, és bár elsőre hihetetlenül agyament és ehetetlen ötletnek hangzik, a keretek nem nagyon zavarják Noelt, az csak még vonzóbbá teszi a lehetőséget. Ez a mentalitás hajlamos belevinni hülyeségekbe, de az esetek nagy többségében sikerül ki is kaparnia belőle magát valahogy, úgyhogy egyelőre nem érzi, hogy változnia kellene.
 - Nem bírták el a lehetőséget, hogy egy ilyen tehetség érkezik. Most képzeld el, milyen gáz lenne nekik, évek óta ezt csinálják, van tapasztalatuk meg minden, erre jön egy újonc, és asztal alá színészkedi őket. Halál gáz lenne. -
Harap még egyet a szendvicséből, ami ezzel a végszóval el is tűnik, úgyhogy a teája felé fordul, amiben a kanál is megáll függőlegesen a temérdek cukor miatt, de nem zavartatja magát túlzottan - az ő életvitelével a diabetesnek nem lesz ideje kialakulni, annál valószínűleg hamarabb sírba viszik a képtelen ötletei.
 - Igen, ez volt a tűzkeresztség. Valahogy én hamarabb lettem prefi, minthogy ezen átessek, de szavamat adom, soha nem leszek szabálytisztelő - jelenti ki hivatalos hangon, elvégre ez a minimum. Jó dolog a prefektusság, ha jogok mögé bújva akar szívatni valakit, de egyébként ez sem igazán tántorította el attól, hogy biztostűvel nyitogassa a tanárok fiókjait, vagy viszketőport öntsön egy gólyalakos srác tusfürdője helyére. Valahogy élvezi hallgatni a sikoltozást, zene füleinek.
A megjátszott plázacicát tettetett rosszallással figyeli, zord arccal csóválva a fejét, ahogy a göndörödő haj gyötrelmei kerülnek szóba. Ó, fájdalom, hogyan is lehetne elviselni egy ilyen borzalmat?!
 - Pedig meg sem csaltalak Karennel, Dorisszal, Melisszával, vagy a legjobb barátoddal, Kimmel - sóhajt, idézve egy reklámszöveget, bár fogalma sincs, hogy Biának mennyi jártassága van a mugli világban, de régen ez nagy sláger volt arrafelé.
 - Hát ajánlom is neki, hogy ne legyen rellonos. Ha a pincében látok egy ilyen lányt, biztos, hogy soha többé nem fog tudni bejutni a klubhelyiségbe - jegyzi meg, és feltett szándéka beváltani a fenyegetését, ha esetleg ilyen helyzet állna elő. Még nincs kifejezett terve, de ez nem gátolja semmiben, nyilván.

Vancis

- Hát most nem igazán magyaráztad meg- feleltem vigyorogva. Tényleg fogalmam sincs, hogy kik azok a dámák, úgyhogy ha hússzor elmondja akkor se fogom jobban megérteni.
- Őszintén? Nem. Halvány lila gőzöm sincs, hogy hol vagyok, főleg így éjszaka. De legalább most már felvilágosítottál!- nézek rá hálásan. Szerintem ha nem jelenik meg akkor az egész éjszakát itt töltöttem volna.
- Oké, akkor Vancis leszel! -jelentem ki, majd rákacsintok a lányra.
A következő pillanatban már épp a kezével a számon találom magam, ami kicsit meglepett, ezért rögtön kérdőre is vontam amint kiszabadultam.
- Jó, hülye kérdés volt, csak meglepődtem. -
Hát igen, ő is hasonló okokból jár tilosban, mint én. Pedig már reméltem, hogy valami izgi sztorija van, de sajnos nem.
- Csak nem tudtam aludni. De ne is kérdezd, hogy hogy kerültem ide, mert egyáltalán nem emlékszem rá. Szerintem a klubhelyiségbe se fogok visszatalálni egy könnyen.-
Vancis egyre szimpatikusabb, mert látom rajta, hogy nem egy olyan lány, akit két mosollyal le lehet venni a lábáról, sőt még kötözködik is. Mindig kedveltem az ilyen csajokat, mert őket nem fogja senki olyan hamar átverni, mint azokat a cicababákat, akik még a legátlátszóbb trükköknek is bedőlnek.
- Szóval Levita... Pedig simán elmennél rellonosnak. - mondom nevetve. Kíváncsi leszek a reakciójára...
-Egész jók lettek szerintem - felelek rögtön. Igazából ha rosszak lettek volna, akkor is simán beszélnék róla, mert nem érdekel különösebben.
- Igen, lett egy K-m Mugliismeretből - mondom, majd vállon veregetem magam.
- Na és neked milyenek lettek? - kérdezek vissza. Szerintem őt jobban érdekli ez a téma, mint engem, legalábbis elég lelkesen kérdezgetett róla.
- Na mi van, kezdesz megijedni itt a sötétben?- gonoszkodok vele és még a nyelvem is kinyújtom rá. Aztán elvigyorodom, hogy lássa, hogy csak viccelek.
- Oké, találkozhatunk. -
A könyvtár szó hallatára elfintorodom. Nem igazán rellonosnak való az a hely, de néha azért én is hozhatok áldozatokat. De csak ha nagyon muszáj!
- Hát... nem vagyok egy nagy könyvtárba járós, szóval inkább a falura szavazok. De ha az most a legnagyobb álmod, hogy eljuss a könyvtárba, akkor legyen. -
Megkedveltem Vancist, úgyhogy szívesen találkoznék még vele. Kíváncsi vagyok, hogy nappal is ilyen-e vagy csak a fáradtság hozta ezt ki belőle. Remélem, hogy az előbbi, mert akkor szerintem nagyon jóba leszünk.
- Szia! További szép estét... vagyis éjszakát- köszönök mosolyogva, majd elindulok a folyosón, remélhetőleg abba az irányba, ahol a Rellon van...

Dávid és Vanília

Kellemes érzés, amikor valaki úgy mászkálhat az iskolában, hogy bárki szólna érte. Amira kihasználja hogy prefektus, és sűrűn csatangol, mostanában pedig gyakran vannak áldozatai. Szegények általában nem is gondolnák, hogy le fognak bukni, de egyszer biztos rájönnek, hogy hogy kerüljék el az effajta összetűzéseket.
Ezen az éjszakán Amira egy jegyzetfüzettel, és Leoval a nyomában indult el a körletéből. Eredetileg a bájitaltan terembe igyekezett, ahhoz kellettek neki a jegyzetek, amibe egyébként olyannyira belemerült, hogy vagy kétszer rossz felé ment el. Aztán észbe kapott, és elkeveredett a nyugati szárnyba, itt pedig már jobban figyelt. Muszáj, hogyha nem akarja, hogy még ő legyen hátba támadva. Egyébként sem sűrűn látni ilyet, hogy a rellonos leányzó olvas, főleg nem a tananyagból. Szerencséje van az eszével, hogy ráér vizsga előtt áttanulgatni mindent.
A bájitaltan teremhez menet ismét tett egy felesleges kitérőt, és a dámák folyosóján tért észhez. Akkor is csak azért, mert az oroszlán morogni kezdett, és lemaradt a gazdijától körülbelül két méterre.
-Mi történt Leo? -visszafordult hozzá, és a pálcáját -amivel eddig a jegyzeteit világította meg- oda irányította.
Gúnyos mosoly jelent meg az arcán a két éjjeli baglyot látva. Ha nincs Leo, biztos elmegy mellettük anélkül, hogy észrevegye őket. Bár már éppen indulni akartak, még a hangjukra sem lett figyelmes. A dámák motyogása miatt ez mondjuk nem is nagy csoda.
-Név, ház, évfolyam, és magyarázat, hogy mit kerestek itt takarodó után -jegyzeteit leengedte maga mellé, a pálcáját viszont egyenesen a lógósokra fogta. Figyelte az ez által megvilágított arcukat, és választ várt.