Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Tantermek

Vegyes érzései vannak jelenlegi beszélgetésükkel kapcsolatban, ám hagyja, hogy Sándor is kivegye belőle a részét. Az, hogy ez mennyire rossz ötlet, csak akkor derül ki, mikor már kissé távolabb húzódva, némiképp vádlón ismétli meg Jules szavait.
- Igen, túlreagálod Sándor - válasza most már tükröz némi idegességet és dühöt, de hangszíne még mindig a nyugodt, sőt türelmes intervallumban mozog, legalábbis egészen addig, míg a férfi ismét magához nem ragadja a szót. Még csak a szemembe se nézel te seggfej! Lélektükrei életre kelnek, ahogy az eddigi vidám csillogást felváltja valami sötét és szikrázó, ajkait pedig összepréseli. Elegánsan tolja el Sankót, hogy felkelhessen és ösztönösen keresztbe fonja karjait, így nézzen fel rá.
- Érdekes, szex közben ez a kérdés valahogy nem merült fel benned - éppcsak egy leheletnyit szűkülnek össze szemei, ahogy szúrósan szegezi neki a kérdést. Ami azt illeti, nem szándékozott veszekedni, de egyszer mindent el kell kezdeni, így mielőtt még a férfi megszólalhatna, ismét elnyílnak szép ívű ajkai. - Tulajdonképpen igazad van, sohasem beszéltük meg, hogy mi van köztünk, az viszont barokkos túlzás, hogy a szex belefér, de ha kitudódik, akkor letagadsz - szándékosan mondja ki kétszer is a szex szót, ezzel nyomatékosítva a tényt, hogy előbb is felmerülhetett volna benne ez az apró-cseprő részlet. Nyilvánvalóan nem merült, mert épp azzal volt elfoglalva, hogy betegye.
- De ha gondolod, egészítsd ki.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Tantermek

Immáron sokadjára mutathatom be a nagyközönségnek a kommunikációs készségeimet. Vagyis leginkább azok hiányát. Az idegesség csípős érzéssel száguld végig ereimben, és megjelenik a zsibbadás és zsongás a fejemben; általában ez a testem reakciója, ha nem tudok mit kezdeni a helyzettel. Annyira önzőmód gondolok csak arra, amit én mondok, hogy a nő első, kissé indulatosabb szavait, miszerint valóban túlreagálom, szinte nem is hallom. Ekkor érzem meg ujjait mellkasomon, amint finom eleganciával tol magától távolabb. Szemeiben valami mást látok most, szemöldökömet összehúzom, s mint valami emberszabású kezdem kutatni Jules tekintetét. És újfent ennyit az emberek érzéseinek értelmezéséről. Elvégre csak azt látom, hogy valami megváltozott. De hogy ez most düh, szomorúság vagy értetlenség… meg nem tudom mondani. S ettől a furcsa érzéstől csak még inkább érzem azt a bizonyos zsongást koponyámon belül. A következő szavakra viszont minden belsőszervem bucskázik egyet, egyedül szívem jár le több kört egészen addig, amíg bele nem vörösödök.
Az éjszakára visszaemlékezve több meleg és hideg hullám szalad végig testemen, mint váltófutóversenyt rendeztek volna bennem. Távolabb állok, és egy ideges mosollyal emelem meg mutatóujjam, hogy én is szóhoz juthassak, amikor a nő folytatja. Leengedem hát jobbomat, és hitetlenkedően dülledő szemekkel hallgatom őt tovább. Nem szakítom félbe, végig hallgatom. Nem mintha lenne más választásom.
– Jules – kezdem a világ legnagyobb „nem-tudom-mit-tegyek” arckifejezésével, miközben méretes tenyeremmel eltakarom néhány másodpercre gondterhelt arcomat, hogy megdörzsölhessem azt. – Ez… ez… nem – csóválom erőszakos tiltakozás közepette a fejemet, de nem tudom megfogalmazni tisztán, amit akarok. Szemeimben a mély tanácstalanság minimális düh-vel keveredik, miközben most már nem is vagyok hajlandó engedni a kék szemeket. – Nem erről van szó – hajtom le végül fejemet, hogy lentről nézhessek fel Julesra zöldjeimmel. Elérkezett a pillanat, hogy most már én is érzem; a szófukarságom nem segít a helyzeten. – Nem tudod mit beszélsz.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Tantermek

Mindig tudott volt, hogy stílusa nyers, vagy legalábbis lehetne jóval szofisztikáltabb, mint amilyen úgy egyébként, ám aki ismeri, pontosan jól tudja, hogy Őt ez teljes mértékben hidegen hagyja. Olyan elfojtott indulattal és talán közönnyel vágja Sándor arcába a szavakat, hogy az egész terem visszhangzik azok csattanásától. Nem várta, hogy örök szerelmet fogadjanak, hiszen nem ismerik egymást olyan régóta, mi több, megkérdőjelezhető kapcsolatuk első közös lépéseit teszik meg tyúklépésben, vagy legalábbis próbálták megtenni. De az, hogy a kosárpálya közepén egymásnak essenek, majd a Color Party után nem is akármilyen fergetegeset szexeljenek és még le is tagadja ezek után Jules-t... Na hát ez aztán mindennek a teteje, vagy inkább legalja - ez opcionális attól függően, honnan nézzük.
- Szóval nem erről van szó - kényszeredetten mosolyodik el és elveszi az Edictumot az asztalról, hogy egy kecses mozdulattal összegyűrje a salátapapírt és a szemetesbe hajítsa. Amikor ismét a férfira pillant, arcáról eltűnnek az érzelmek, teljes mértékben semlegesek szemei, úgy is mondhatnánk, hogy kifürkészhetetlenek. - Tudod, a gond az, hogy én pontosan tudom, hogy Te miről beszélsz - hűvös, egyenesen jeges fuvallatként szállnak szavai, hogy aztán nemes egyszerűséggel hátat fordítson és tegyen pár lépést. Csak ekkor torpan meg, hogy a felgyülemlett keserűség és düh egy részét Sándorra borítsa. Féloldalasan visszafordulva gúnyos mosolyra húzza ajkait.
- Ha már ilyen jól értesz a számmisztikához, van valami, aminek a jelentését biztosan megérted - ezzel a lendülettel lendül a jobb keze és középső ujját tökéletesen jól láthatóan tartja Sankó felé. - Ezt számold ki - azzal ismét hátat fordít, ám ezúttal végleg és az ajtó felé masírozik, hogy kilépve rajta teljes erővel bevágja maga mögött. Nem kétséges, hogy a nehéz faanyag megremeg a tokban, miközben emelt fővel, ám láthatóan megbántottan tart a gazdasági felé. Seggfej.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Tantermek

Állkapcsom megfeszül, és továbbra is látványosan összeszűkített zöldjeimmel figyelem őt. Légzésem egyre egyenletlenebb, fogaim össze-összekoccannak számban az idegességtől. Idejét sem tudom, hogy mikor hozott ki belőlem valaki olyan érzést, ami civakodásra sarkallna. Általában ráhagyom másokra a dolgokat – mivel nem jelentenek számomra semmit –, ezért nem jutok el odáig, hogy összeszólalkozzak akárkivel is. Ez az érdektelenség, mindentől függetlenül, a mostani beszélgetésünkre is letelepedett, pedig egyáltalán nem ez volt a szándékom, amikor először nyitottam ma szólásra ajkaimat Jules előtt. A kényszeredett mosolyra görcsbe rándul felsőtestem, és jobban kihúzom magam a megszokottnál. Ösztönös reakció ez, mivel a nő dominanciája egyértelműen azt hozza ki belőlem, hogy megmutassam; én vagyok a nagyobb. Természetesen ez csak kinézetre van így. Most a legkisebb élőlénynek érzem magam a bolygón. Csak meg-megnyílnak ajkaim, de Jules olyan vehemenciával folytatja, hogy esélyem sincsen szóhoz jutni. „[…]én pontosan tudom, hogy Te miről beszélsz”, emelkedik meg erre a mondatrészre a szemöldököm, mert számomra teljesen egyértelmű, hogy fogalma nincsen arról, hogy mire gondolok vagy mit szeretnék felé közvetíteni. Csupán fejemet csóválom, és tarkómra markolva teszek meg néhány lépést a nővel ellentétes irányba, hogy aztán hirtelen visszafordulhassak.
A számmisztikával kapcsolatos mondatkezdésre csak gunyorosan, kérdésképpen megemelem vállamat, hogy kíváncsian várom a feladványt, amikor is Jules középsőujja egyértelműen közli velem, hogy bizony, elmehetek oda, ahová csak akarok. Ha eddig néma voltam, akkor most nem tudom, hogy mivé válok a meglepettségtől. Egyhelyben, kezeimet lomhán lógatva magam mellett figyelem a becsapott ajtót. Fejem kissé lehajtva, arcizmaim végletekig feszülve. Ennyi? Ez még tőlem is silány teljesítmény. Mindkét kezem középső három ujját nyomom homlokomba, szemeimet összeszorítom, majd hagyom egy ideig, hogy felfaljon az ideg, majd egy hirtelen vezérelt érzéstől felrúgom az Edictum-salátával megkínált kukát.
– A rohadt életbe – suttogom idegesen, és a székbe ejtem száz kilómat. Az ülőalkalmatosság fájdalmasan nyikorog fel alattam, én pedig nem is tudom mennyi idő telik el, mire végre összeszedem magam, hogy elhagyjam az üres tantermet. A tölgyfaajtót ma nem kíméljük; mögöttem is hangosan csapódik.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Tantermek

Elégedetten döntöm hátra a fejem, örülve a sikeremnek, annak, hogy megnevettettem a lányt. A művelet természetesen apró koccal jár, de már szinte fel sem veszem, én megszoktam, a falnak meg hát... nem fáj.
- Á az a baj tudod, ez nem jön parancsra, csak ha épp olyan a kedv, az idő, a hangulat, meg a cicabajusz meredeksége. - Még bólogatok is mellé, nagyon komoly megfigyelések övezik ezeket a kijelentéseket kérem!
Lehet, hogy Lau nem lenne rám büszke, ha tudná mi történt, sőt lehet, hogy még a részlehajlósága ellenére is furcsán nézne rám egy kicsit. De nem tudja, és én annak érdekében, hogy ez így is maradjon, finoman terelgetem odébb a figyelmet a kényes témáról. Kábé olyan finoman, mint ahogy az elefánt simogatja a bolhákat, de tőlem ugyan mit vártunk?
- Lehet, hogy akartak egy esélyt adni? - vetem fel, bár hazudnék, ha azt mondanám, hogy engem meggyőzne ez a magyarázat. - Kevésbé mertem veszélyes lenni... - dünnyögöm magam elé, hunyorogva, mintha épp a régi önmagamat nézném az összehúzott réseken keresztül.
Nem is vagyok benne biztos, hogy felfogom, mennyit jelentek számára, vagy hogy épp mit jelent az, hogy pont egy hozzám hasonló tichy-touchy lány jár a nyakára. Továbbmegyek, az is könnyedén elképzelhető, hogy én sosem fogom megérteni a helyzetet, és csak... Adom önmagam. Egy kicsit figyelmesebb önmagam, ez igaz, de végső soron önmagam. Most azonban, ahogy félszegen vallomást tesz, valószínűleg a nyakába ugranék, ha nem lennék ennyire álomittas. - Szeretnéd, ha úgy lófrálnék a folyosókon, hogy elkaphass? És akkor még a büntetésemet is felügyelheted, az is idő - somolygok, ám a huncutság el is illan a szememből, és szimplán lágyan nyújtom kicsit előbbre a nyakam, mint egy teknősbéka. - Csak viccelek. Nincs akadálya, nem? Bármikor kitalálhatunk valami programot, kergethetünk szöcskéket a réten, elmehetünk a fürdőbe, kimehetünk az erdőbe sétálni Benitoval... A végén még sok is lesz belőlem. - Olyan ez mint amikor meghúzod a kart a csokiautomatán, és eltörik, ami miatt minden az öledbe potyog, szóval meg kell enni, de az meg már instant gyomorrontás.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Tantermek

- Hát akkor az úgy nehéz ügy – kész, kifogytam az ötletekből. Meg a Bencés témát is lezártnak tekintem, nem akarok nagyon belegázolni az egészbe. Vagyis hát a lényeget megtudtam, azt hiszem.
- Hm, érdekes felvetés – töprengek el a dolgon. Egy esélyt? Hát, nem hinném. Inkább lehet az, hogy azt a rengeteg energiát, ami a lányban van, remélték, hogy valamelyest levezeti, vagy a prefektusságban éli ki vagy nem tudom. – Na várj, azt mondod, hogy most hogy nem vagy prefi sokkal veszélyesebb vagy? – jut el végül a tudatomig, amit mondott. Majd megrázom a fejemet, nem, ezt inkább nem szeretném tudni. Inkább ne mondjon olyat, amit nem kell feltétlenül tudnom.
- Ne, nem szeretnélek elkapni. Vagyis hát, ha elkapnálak nem akarnálak megbüntetni az meg … - a helyzet az, hogy nem igazán fogom fel, hogy ez csak valamiféle vicc. Vagy legalábbis csak félkomoly. Mert kinézem ám Masából, hogy direkt akkor kolbászol arrafele amerre nem kéne, hogy én elkaphassam. Aztán hirtelen rájövök valamire. – Na várj, a következő tanévben már simán mászkálhatsz éjszaka. Mestertanoncokra nem vonatkozik a takarodó – felcsillan a szemem, mintha hirtelen feltaláltam volna a spanyol viaszt. Hát így majd róhatjuk a köröket éjszakánként a kastélyban gond nélkül! Hát mi ez ha nem szuper?! Aztán csak eljut ám hozzám a lényege annak, amit mond.
- Oh, tényleg. Hát persze! Igazad van. Csak most nagyon a remek kis éjszakai járőrözéseink voltak a fejemben – ciki vagy nem, de eszembe se jutott, hogy napközben vagy a hétvégéken bőven be tudnánk ám pótolni azt a pár órát. – Mindenesetre majd azért tudatom veled, hogy mikor vagyok éjszakás, hátha kedved lesz csatlakozni hozzám.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Szertárak

- Hmmm... erre pont nem gondoltam... próbáltam kitalálni, hogy hívják, és nekem olyan Andrásnak tűnt - mosolyodok el félszegen. Nem, nem kezdtem őrült módon kutatásban, miután találkoztam a férfivel. Talán csak a hazaúton járt a fejemben, hátha a nagyapa mesélhetett róla, de egyszerűen nem találtam ilyen emléket.
- Tudja... nagyon furcsa ezt hallani. Mindenki máshogy hív... Charlie, Lotte, apa Lizinek... senki nem használja a rendes nevem, ez meg most jól esett. Mindig úgy gondoltam, ha az emberek Charlottenak hívnak, akkor már felnőtt leszek.. komoly, és érett - igen, pontosan ezért esett jól, bár feltételezem nagyapám utódja pusztán csak az illemet követi. Körbenézek a szertárban, de nem... még ez sem az a pillanat, amikor nosztalgiázhatnékom támad, leszámítva a mandragórát. Arról egyből eszembe jut az első itt töltött évem, ami most olyan távolinak tűnik. Nem biztos, ha újra lehetőséget kapnék, ugyanazt tenném. Csomó mindentől megfosztottam magam a dacom és a lázadásom miatt. De talán jobb is így... talán mindaz kellett ahhoz, hogy Ricsi betoppanjon az életembe.
- Valószínűleg csak dühében mondta. Megértem. Már bocsánatot is kértem tőle, mert olyasmivel játszottam, ami számára értékes. Tudja... kamaszkor - forgatom meg a szemem, hálát adva annak, van mire azt fogni. És tényleg, főleg az játszódhatott le bennem.
- Nem köszönöm, nálam tényleg csak elpusztulna, az asztalon tuti jobb helye lesz... Hintse el, hogy Fela ezen keresztül figyeli a jövő nemzedékét - vigyorodok el, mert magam előtt látom az itt tanulók reakcióit, meg azt, hogy a legnagyobb ívben kerülik el az asztalt.
- Kérhetek viszont egy szívességet? - visszaveszek, halkan kérdezem meg, miközben kicsit beljebb sétálok, nekidőlve óvatosan az egyik polcnak.
- Vagyis igazából tanácsra lenne szükségem, de Ön ismeri nagyapát, és apuhoz hiába fordulok vele - szontyolodok el, mert ez egy olyan helyzet, ami számomra érthetetlen, és őszintén bízom benne, a férfi se tud tapasztalatból beszélni.
- Hibáztam.. újra... engem annyira maga alá gyűrt a gyász, hogy vele nem is törődtem. Nagyi miatt hagyta abba, tudom... hisz imádta a munkáját, de egyszerűen... és segíteni szeretnék neki, de fogalmam sincs, hogyan tehetném. Begubózott, senkit nem enged még annyira közel sem, mint amennyire eddig. És én még csak elképzelni se tudom, ő mit élhet át most - hajtom le a fejem, mert igazán nem akarom ezt Rudolfra zúdítani, de egyszerűen már nem tudom, kihez fordulhatnék vele.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Tantermek

Léda szobájában vagyok. Ez egy feletébb megnyugtató, és annál inkább aggasztó tény, mert az éjszaka folyamán valahogy el kellett jutnom ide, ami sajnos kiesett, lévén nem voltam szomjas, és csudijó kedvem is volt, emellett fogalmam sincs, kivel futhattam össze az út során. Az már kevésbé aggaszt, hogy háztársam úgy bújik hozzám, mintha a plüssmacija lennék, épp csak lehámozni nehéz magamról, főleg, hogy amint kinyitom a szemem, belehasít a fájdalom a fejembe.
Az órára tekintve viszont egyből éberebb leszek.
- Kellj már baszki, elaludtunk - belerúgok az ágy lábába, mert ez legalább hatásos, és veszettül keresni kezdem a ruháim, amik....
- Hol_vannak_a_ruháim? - nem, nem vagyok ideges. Pont nem az Ákos órájáról akarok elkésni. Most nyeregben vagyok, mert ha azt vesszük, hülyét csinált belőlem, és nem akarok neki kedvezni olyasmivel, ami miatt még nekem kell bocsánatot kérnem.
- Ííí áúúú fogalmam sincs, vegyél fel valamit - tellegetve mutat a szekrényére, és átfordul a másik oldalára, ezzel mintegy jelezve, ő erről a napról lemondott.
Még jó hogy amúgy vannak köztünk méretbeli különbségek... tényleg. Jó, épp csak egy kicsi, a ruhái kényelmesek, csak túlságosan is feszülnek ott, amit nem igazán reklámozok, így az egész napom felettébb kellemetlen lesz. Jó, aki eszik, annak nagyobb a feneke, na...
- Komolyan, téged az Isten küldött... van most órád? - pislogok a srácra, akit elkapok kifelé haladva a klubhelyiségből.
- Kölcsönadnád a talárod? Esküszöm, egy életre adósod leszek - még ha a talár meg is esz... de legalább takar. Amint kézhez kapom, megnézem magam a tükörben, és gyors pálcamozdulatokkal legalább a külsőm rendbe teszem. A gyomrom persze bukfencezik, és ölni tudnék egy kávéért, mert tudom, arra már nem lesz időm.
Rohanok. Még az sem megy úgy, ahogy kellene, még csoda, hogy nem zakózok mellette egy nagyot. Viszont beérek, és megcélzom a helyem.. feltett szándékom legalább is. Megkönnyebbülve sóhajtok fel, nem törődve azzal, Romhányi ott van-e, vagy tesz-e valami megjegyzést, gyanítom úgyis lesz hozzám pár szép szava.
Elterülök, szinte az egész padot befoglalva ezzel, de a fejem nehéz, és úgyis forog minden, le kell hát hajtanom, és behunynom a szemeim, mielőtt csúnya dolgok történnek itt.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Tantermek

M Á C S A I- (It Happens) Sometimes, right Blondie? - || nézz rám

Már éppen kezdem elhinni az üdítő hírt, hogy Mácsai kétlábon járó és sajnálatos módon soha be nem álló szája ma reggel nem ért be órára, tehát adott kétszer negyvenöt perc nyugalom, mielőtt nem, én sem hiszem, de átvonulok Jóslástanra és betegre nem görcsölöm magam a kitörni vágyó ellenvéleményem minduntalan elfojtása közben. Mutter is megmondta, csak egyszer borítom rá véletlen az asztalt arra a félnótás tanárra, egyszemélyes páholyból nézhetem végig, ahogy hipp-hopp ajtón kívül találom magam - először csak a terem- aztán hirtelen a kastély ajtaján kívül, ja, vágom. Csak az kéne, hogy egy ilyen szerencsétlen félreértés miatt baszhassam a jól felépített és igencsak nagyratörő terveimet, amelyek megvizionált jövőképemben szerepelnek. Hogyisne.
Míg én gondolataimba mélyedve bámulok Kállayra, észre sem veszem, hogy a hírekkel ellentétben valaki mégis méltóztatott befáradni, és a pad tekintélyes részén szétterülni. Azosztigen, hello.
Ha jól hallom, épp a feje koppan a fán, mire szemöldökeim feljebb mókuskálnak a homlokomon, de nem mozdulok. Mellkasom előtt összefont karjaim felett, vonásaimban ugyanazzal az unott közönnyel bámulok magam elé, mint egy perccel ezelőtt, az egyetlen különbség, hogy már nem a sorozatgyilkos kinézettel megáldott Kállayt, hanem a térfelemre belógó szőkefejű Mácsai tarkóját szuggerálom.
- Aztán seggrepacsi volt-e, Cinderella? - szólítom meg kedves padtársamat, mikor a tanár úr végre belekezd a mai óra anyagába.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Tantermek

Nem is foglalkozom azzal, ki van bent, ki nincs. Örülök egyelőre, hogy a helyem képes vagyok megtalálni. Mert, hogy az van. Pár bent lézengő szerint még a főnyereményt is megütöttem Romhányival, de igazából bármelyikkel szívesen cserélnék. Egyedül azért nem teszem, mert imádom nézni, ahogy az irigység kiül a képükre, de bocsássák már meg ezt nekem.
- Nem ázhatok el, csak úgy? Mindenképp dugnom is kell? - rekedt nyöszörgés, ennyivel tudok hozzájárulni a beszélgetéshez, de irtó óvatosan fészkelődök, hogy rá tudjak nézni anélkül, hogy a fejemet fel kellene emelnem.
- Jaaaa... kölcsönkértem az egyik háztársamtól... bár elvileg nem volt pasi a képben, fogalmam sincs, hol vannak a ruháim - őszinteség. Azt mondják az egy jó dolog, nem mintha számítana bármit is, a rellonos mit gondol rólam, vagy bárki itt. Szeretem az életem, szeretem kiengedni a gőzt, és bár most gyűlölöm, de a felejtős bulikat is nagyon imádom.
- De ez gyenge volt... jobbra nem futotta? - hallom Kállay hangját, de egyszerűen képtelen vagyok most arra, hogy két felé figyeljek.
- Jegyeztelsz? Tuti, hogy meg fog szivatni és írat belőle... - még így is próbálok bociszemekkel pislogni rá, mert hogy igen... szívességet kérek tőle... én... megéltük hát.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Tantermek

Elégedett vigyorral nyugtázom, hogy kedveli, hogy így bízom benne. Én alapvetően amúgyis mindenkihez bizalommal állok, ami mondjuk gyakran azt eredményezi, hogy kihasználják azt a jó szívemet, ugyanakkor ő még nem tett semmi olyat ellenem, ami miatt ne kellene hallgatnom rá és bízni a képességeiben.
- Olyan menő evezős szörfön, vagy az igazival, ami a filmekben is van? - Ez a téma totál lázba hoz, a vízi sportok mindig nagyon érdekeltek. Nem véletlenül úsztam több éven át. Nekem aztán midnegy, hogy mi, aminek vízhez van köze, az csak jó lehet. Ugyanakkor kékjeimben elismerés csillan, hiszen ez azért egyrészről nem átlagos és nem is túl könnyű feladvány. Legalábbis nem tűnik annak. - Jövőnyáron megtaníthatnál engem is - dobom fel a csodás lehetőséget. Bár ahogy hallom, még neki is van hová fejlődnie, de nincs is annál jobb, mintha barátokkal tanul együtt az ember, nem?
- Milyen koncert volt? Valami szuper buliról maradtam le? -  Luca nevét mintha ott sem lenne inkább meg sem hallom, mert az levinné a hangulatot a béka feneke alá. Én örülök, hogy ők jó barátnők, maradjanak is azok, nincs ebben semmi rossz. Amíg nekem nem kell a lányra gondolnom.
Örülök, hogy végül a gyakorlás mellett döntöttünk a feléneklés előtt, így azért mindketten bemelegedtünk kicsit, ha fogalmazhatok így. Rég játszottunk már együtt, szóval ránk fér a közös gyakorlás, bár igazából már elsőre tök szuperül hangzik ez az egész. Tényleg jól kiegészítjük egymást Karolával, zenei téren legalábbis biztosan.
- Imádnám! - vágom rá azonnal lelkesen. Szeretek másoknak örömet okozni a művészetemmel, vagyis azzal a kupac hanggal, amit én a művészetemnek tartok. - A kérdés inkább, hogy mikor és hol? Nem lesz valami király dökös rendezvény? Ott még talán lenne is esélyünk. - Én nem nagyon vagyok képben így előre az ilyesmi rendezvényekkel, de hátha a mellettem ülő lány tájékozottabb. Nem lenne meglepő újdonság.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Tantermek

- Az igazival, amit a filmekben is látsz , egy ilyen szép hosszú színes deszka, tudod - magyarázás közben még próbáltam mutogatni is, aztán eszembe jutott, hogy nálam van a rúnázott telefonom, így azt elővéve gyorsan kikerestem a galériát, s mutattam pár fotót Marcinak. - Nézd csak, ilyenen, és itt egy kép rólam is, ez azután készült, hogy beestem a vízbe. Nem is egyszer estem be mondjuk, hanem majdnem minden próbálkozáskor - meséltem mosolyogva, majd lelkesen bólogattam. - Nagyon szívesen, addigra már lehet, hogy nekem is jobban fog menni, de ha nem, a deszkáról való esést is meg tudom tanítani neked, abban már profi vagyok - mondtam nevetve, majd tovább meséltem a nyaramról, s szóba jött egy koncert is. Persze nem gondolkodtam, mert kicsúszott a számon az, hogy kivel is voltam ott, de kicsit már bántam is , hogy ezt mondtam, hisz jól tudtam, hogy mennyire összetörte a srác szívét. Igazából mindkettőjüket kedveltem, nem is akartam beleszólni a dologba, s nem akartam egyikük oldalára sem állni.
- Nagyon jó volt, egy külföldi csapat érkezett, ukulele hangszeren játszottak mindannyian, és szenzációs volt. A közönség odavolt értük. Voltak más koncertek is, ilyen rock, meg pop, hip-hop, azok sem voltak rosszak - meséltem mosolyogva a fiúnak, s mivel koncertről beszéltünk, eszembe jutott az, hogy mi is felléphetnénk már valahol. Igaz, nem voltunk még profik, nem is tudtunk túl sok számot, de kellő gyakorlással akár még színpadra is vihettünk volna néhány dalt. - Hú, szuper, ha benne lennél! Hogy hol? Hm, nem is tudom - gondolkodóba estem. - Biztos lesz valami DÖK-ös dolog, de tudod én kiléptem, egy ideje már nem volt rá időm a sok tanulás mellett - azt nem akartam mondani, hogy részben azért is léptem ki, mert Márkkal szakítottam, s ő is dök-ös volt, és nem akartam, hogy emiatt legyen bármi konfliktus a csapaton belül.  - Tudod mit? Megkérdezem majd Beliánt, hátha lesz a közeljövőben valami rendezvény, amin felléphetnénk. Lehetne egy ilyen diákgála is, majd lehet bedobom neki az ötletet. Meg…esetleg megkérdezhetnénk Bogolyfalván az üzlettulajdonosokat, hátha van olyan étterem vagy kávézó, ahol lenne ilyen zenés este. Gondold el, lenne valami klassz nevünk, ki lenne írva, és mondjuk péntek esténként jönnének az emberek, hogy meghallgassanak minket - miközben erről beszéltem, egészen bele éltem magam, szinte már magam előtt láttam a dolgot, s egészen izgatott lettem. - Kéne nekünk egy név is, mit gondolsz? Lehetnénk mondjuk Karcsi és Marci Duó, vagy a Két Muskétás - mondtam nevetve az ötleteimet. - Naaaa, csináljunk együttest - lelkendeztem ott Marcinak.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Szertárak

- Rudolf.
András? Érdekes elgondolás, de nem hiszem, hogy én olyan Andrásos lennék. Habár ezt ugye nem nekem kell tudnom, hanem annak, aki engem lát, én hiába nézek bele az üvegbe, csak azt látom, amit mindig, Farkasházy Rudolf arcát. Bennem nem sok különleges van, sem lovagszerű nem vagyok, sem jóképű, inkább az átlagos férfit képviselem. Hogy bánom-e? A legkevésbé sem, hiszen nem magammal akarok kitűnni a tömegből, sőt, még csak kitűnni se szándékozom. Így igazán elégedett vagyok a nekem szánt fizimiskával, és a ténnyel, hogy nem kell megküzdenem azzal, aki vagyok.
- Akkor… üdv a felnőttek világában.
Pillantok rá mosolyogva, miközben két üvegcsét felemelek és a megfelelő polcra sorolom be őket. A bájitalok és alapanyagok sosem voltak olyanok, melyekkel ne tudtam volna foglalkozni, miközben beszélek valakivel. Hogy miért is hagytak el? Nos, azt hiszem, pontosan ezért. Mert nem figyeltem a másikra száz százalékosan. De megtanultam a leckét, azt hiszem.
- Bár ez is inkább hozzáállás kérdése szerintem. Én világéletemben Rudolf voltam, gyűlölöm a becézést, ellenben az egyik legkedvesebb barátnőm Lizi, és mégis felnőtt, sőt polgármesterné. Szóval, hogy hol az igazság ebben, az azt hiszem, fejben dől el.
De ezt mindenkinek magának kell megítélnie. Ha van olyan beceneve, melyet szívesen használ, akkor természetesen kész vagyok rá, hogy én is azon szólítsam, ami a szívének kedves. Nekem mindegy, nem szoktam ilyen apróságokon fennakadni, mint, hogy ki hogy legyen megszólítva, de mivel magamról tudom, hogy utálom a becézést, tudom, hogy másnak is fontos tud lenni, hogyan szólítják.
- Igen.
Nem. A helyzet az, hogy én nem igazán voltam kamasz, mert már akkor is nagyon határozott elképzelésem volt a jövővel kapcsolatban. Eridonosként meglepően nehezen szocializálódtam, így ahhoz csapódtam, aki szintén egy nehezen szocializálódó Eridonos volt, mi elvoltunk egymásnak. De nem mondhatom, hogy én nem voltam hülye kamasz, mert akkor mindenki furcsán néz rám, ezt már megállapítottam. A mandragóra történetére elmosolyodva biccentek, nem szoktam ilyen mesékkel áltatni, de ezt kifejezetten aranyosnak gondoltam, úgyhogy nem kizárt, hogy valóban ezt fogom mondani. A szívességkérésre felpillantok rá érdeklődve, de ahogy az tanácsba fordul, megint csak bólintani tudok. Nem igazán vagyok jó az emberi kapcsolatokban, de kivételesen ez egy olyan helyzet, ahol nem kell azt mondanám, hogy a bátyám kiváló pszichológus.
- Legyen ott. Más ilyenkor nem nagyon kell. Az embereknek, ha nincsenek erős kötelékeik a rokonaikkal, meg kell tenniük az apró lépéseket, hogy ez megváltozzon. Legyen ott, beszélgessen, kérdezze néha a múltról. Hogyan vette rá a nagymamáját, hogy randevúzon vele. Hogyan készültek az ünnepekre. Meséljen ön is kedves emlékeket, akár mindkettejükről, akár csak a nagyapjáról. Apró lépésekkel erősítse meg a kapcsolatot kettejük között, és legyen mellette, ameddig csak él. Én ezt tudom javasolni.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Tantermek

Hangjának mély baritonja uralja a termet. A leghátsó padoknál is tisztán cseng minden egyes szó és tanári karrierjének második évében ugyanolyan lelkesen és odaadóan beszél újra az aktuális témáról, mint először. Viszont a kezdeti félsz már rég elmúlt és kíváncsian járatja kékjeit az unatkozó, a szorgalmasan jegyzetelő, az inkább firkálgató és az őt lelkesen hallgató diákok során és keresi azt a pár embert, akiért ismét megéri majd. Pontosan tudja, hogy a többségnek csupán kötelező tanóra és alig várják, hogy túl essenek rajta és végre azzal köthessék le önnön figyelmüket, ami tényleg érdekli őket. Sosem akarta ráerőszakolni senkire a rúnamágiát és annak végtelen lehetőségét. De szerencsére mindig van egy-két olyan nebuló, aki magától rálel az útra és akarva-akaratlan azon halad tovább. Mint ő, hosszú-hosszú évekkel ezelőtt.
Tekintete lassan araszol a padok között, mögötte a kréta halk sercegéssel támasztja alá szavait, a fontosabb információkat és védőrúnákat felvésve a táblára. Pálcája sután táncol az ujjai között, ahogy lefoglalja magát, majd a keringőt meg-megszakítva int a tábla felé, hogy az íróeszköz követhesse akaratát. Kékjei közben rátalálnak arra az egy tekintetre, akiért már tavaly is tudta; megéri. Bátorítón elmosolyodik, ahogy egy kis szünetet tart, majd figyelme tovasiklik Margaréta arcáról a soron következőre.
- ...úgy vélték, hogy a személy, aki a Swastika által lett megáldva, attól a pillanattól fogva szentté és szerencséssé vált, életét jólét és erő övezte, ezáltal az egyik legerősebb jelkép volt akkoriban - szavaival párhuzamosan a szimbólum is a táblára kerül, amire bizonytalan susogás halk moraja tölti ki a rövid szüneteket. Akaratlan mosolyodik el a diákság reakcióján, majd leteszi a pálcáját az asztalra. - Köszönöm szépen a mai órai figyelmeteket. Házi feladat gyanánt egy kis kutatómunkára ösztökélnélek titeket. Keressetek őrző rúnákat, ősi szimbólumokat, mert bizony a mai anyag csupán a jéghegy csúcsa. További szép napot kívánok nektek! - hangja beleveszik a székek nyikorgásába, a pakolás tompa zajába. Csendben, mosolyogva figyeli a sietősen távozókat, míg összesen egyetlen egy személy marad rajta kívül a teremben. Halkan kel fel székéről, kerüli meg a padokat, mik elnyújtják a kettejük közti távolságot, hogy a már jócskán teleírt pergamenre essen a tekintete.
- A szögek is tökéletesek, precíz rajzok - hangja sokkal kedvesebb, mint az óra folyamán, kékjei melegséget árasztanak, ahogy Margarétára siklik a tekintete. - Mit gondolsz, tényleg lakozik még bennük energia? Vagy áldásuk elveszett az idők során? Esetleg soha nem is rendelkeztek erővel? - kérdi kíváncsian, mély hangszíne lágy harmóniában áll kékjei csillogásával. Csípőjét a lánnyal szemközti padnak dönti és ha ránéz, minden kétsége elszállhat; Sebit tényleg érdekli a válasz. A valódi válasz.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Tantermek

Egyszer már végig hallgattam ezeket az órákat. Már végig ültem őket, minden egyes szót vissza tudok idézni, ami elhangzott az előző tanévből, mégis ugyanolyan elánnal és odafigyeléssel jegyzetelem Sébastien tanár úr szavait, mintha csak először hallanám őket. Nem tudom, hogy az ismétlés okozta stressz ez-e, vagy valóban az, hogy a téma ismétlése ugyanolyan izgalommal tölt el, mint legelőször. Mert így van. Izgulok, pedig tudom mi fog elhangzani a férfi szájából, éppen ezért engedem meg magamnak, hogy miközben jegyzetelek, pár üres pergamenre firkantsam az általam elképzelt rúnákat. Pár lap már tele van rajzolva, itt-ott kisebb és nagyobb rúnák terveivel, de soha nem befejezettként, mindössze önmagam szórakoztatására. A lapokból felpillantva kapom el az engem figyelő tekintetet, azonnal lehajtom fejemet, hogy meredten szuggerálhassam tovább a jegyzeteimmel kevert rúnákat. Mikor legközelebb csak felsandítok, a férfi már másfelé pillant, így megkönnyebbülten sóhajtok egyet, mielőtt folytatnám a ténykedésem. Nem szeretném, ha azt hinné, hogy nem figyelek, hiszen minden figyelmem az órának szentelem, a tanár úr szavainak, csak szeretném kamatoztatni azt, amit felszedek az órák alatt. Mégis bűntudatom van, amiért nem csak és kizárólag ráfigyelek.
Gondolataim közepette fel sem tűnik, hogy már mindenki elhagyta a termet, annyira belemerültem az előttem heverő lapokba. Csak akkor veszem észre magam, amikor közelről, túlságosan közelről hallom meg Sébastien tanár úr hangját. Összerezzenek, akaratlan mozdulatként terítem rá kezeimet a lapokra, és húzom magamhoz közelebb őket. Felsandítani merek csupán a kedves hangra, zavartan sütöm le pillantásomat, ahogy folytatja. Kezemben remeg meg a penna, észre sem veszem, hogy a még friss tinta pacázza össze alkaromat, amit elkenek a papíron.
- Saj-sajnálom, tanár úr. Én… én figyeltem az órán, csak… - csak? Mégis hogy tudnád ezt megmagyarázni, amikor a tárgyat oktató tanár áll előtted és teszi fel a kérdéseit neked, miután lebuktattad saját magad? Alsó ajkamba harapok, mert nem hallok a hangjában semmilyen különös élt, ami arra engedne következtetni, hogy valóban haragudna rám. Felpillantok, és a felismerés csap le rám azonnal. Nem azért tette fel a kérdéseket, mert vizsgáztat büntetésből, hanem mert tényleg érdekli a véleményem. Az én saját véleményem.
- Ha egyszer megkapták azt az áldást, szerintem kitart örökre, mindössze kissé halványabban pislákolhat az idő múlásával benne, de akkor is ott van. Belé ivódott, és ezt az évek sem vehetik el tőle - hangom halkan csendül az üres teremben, nem olyan határozottan, mint a tanár úré nem sokkal ezelőtt.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Tantermek

- Hát az tényleg baromi menő - meredek ámuldozva a felém tartott képernyőre. Ez az egyik tétel a bakancslistámon, hogy ezt egyszer kipróbálhassam, mert a filmekben mindig annyira menőn néz ki ez az egész. - Tudod, a legtöbb sportban úgyis az a legfontosabb, hogy először esni tanulj meg és utána  többi már gyerekjáték - kacsintok rá biztatóan. Mert ha már tudod, hogy kerüld el a legveszélyesebb helyzeteket akkor onnantól az, hogy fenn is maradja a deszkán már csak egy kis lépés.
- Egyszer meg akarok tanulni ukulelézni - sóhajtok fel sóvárogva, ha már így eszembe juttatta. Mekkora menő már egy hegedűméretű hangszer amin úgy kell játszani, mint egy gitáron. Hát ez az egyik legaranyosabb és legvagányabb dolog szerintem, ami csak létezik. Ez a következő cél a listámon, csak még elég sok minden van előtte, amit meg kéne csinálnom, mielőtt belevághatok. Mert ha én újabb hangszerhez kezdek akkor azt teljes szívvel akarom csinálni és amíg nincsenek meg hozzá a megfelelő feltételeim addig inkább csak vágyakozom és nem fogok hozzá.
- Tényleg? Nem is tudtam. - Addig még meg voltam, hogy Karola DÖK-ös de ezek szerint inkább már csak volt. Mondjuk nem csodálom, hogy a tanulás miatt lépett ki, ha tényleg szeretne odafigyelni erre, nem úgy mint én, akkor valóban nem biztos hogy maradt volna erre annyi ideje és kapacitása, mint amennyit egy ilyen munka megkövetel.
- Szerintem ez szuper ötlet! És akkor így nem csak mi mutathatnánk meg magunkat, hanem lehetne táncolni, meg verset mondani meg ilyenek - csillan fel a szemem. Milyen szuper ötletei vannak! - Ez igazából kölcsönösen hasznos lenne nekünk is és az üzlettulajdonosoknak is. - Már pörög is előttem, hogy melyik üzletben lehetnénk a legjobb helyen. Mondjuk a kávézóban például, vagy valami ilyesmi.
- Akár az is lehetne, hogy keresünk még embereket, mert minél többen vagyunk annál jobb - ragad át rám is a lelkesedése. Ez egy tök jó ötlet lehet akár. - Na mit szólsz? - kérdezem meg őt is erről. Remélem, hogy jól fogadja. Szeretek vele kettesben zenélni, de azért egy nagyobb, kibővül formációval sokkal jobb lenne szerintem.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Tantermek

Tisztán emlékszik az első éles napjára. A félelemmel vegyült izgatottságra, ami áradt minden pólusából, a benne bizonytalanul megfogalmazódó, ám kellő magabiztossággal kiejtett szavakra, majd az első óra végén a reszketeg, mégis elégedett sóhajra, ami felszakadt belőle a már üres teremben. Félt, hogy nem bizonyul jó tanárnak, hogy nem lesz képes rendet tartani a teremben és ami a legrosszabb; nem lesz képes felkelteni a diákjai figyelmét. Minden aggodalma hasztalannak bizonyult.
Minden alkalommal, ahogy feláll a pódiumra és farkasszemet néz a rá szegeződő kíváncsi vagy épp unott tekintetekkel, ami egytől-egyig rá szegeződik, elönti a bizonyosság adta nyugalom; ez az, amit csinálni akar. Sosem hitte volna, hogy a tanítás ekkora örömet fog neki okozni, hogy ekkora életkedvvel és rég érzett energiával fogja eltölteni annak ellenére, hogy a szabadideje folyamatosan egyre kevesebb a megírásra váró tanórák,a javítandó való dolgozatok tornyai miatt. Nem bánja. Odin a tanúja, sokkal többet is képes lenne viselni, ha ezzel segítségére lehet akár csak egy diákjának is, hogy kikövezhesse az útját.
Mosolya szélesedik, ahogy figyeli Margaréta reakcióját. Köhint párat, hogy visszafogja a kikívánkozó nevetést, majd lágy pillantást küld a lány felé, hogy megnyugtassa; nem került bajba.
- Tudom, hogy figyeltél - fogalmazza meg végül szavakban is az egyértelműt. Elszakítja tekintetét a lányról, hogy a maga mellett lévő széket támlával Margaréta felé maga elé tegye és helyet foglaljon, hogy tekintetük egy szinten lehessen. Figyelmesen hallgatja a kissé bizonytalan szavakat, arcára a helyzethez illő komolyság költözik, hogy kétsége se legyen afelől a leányzónak, hogy tényleg figyel rá és fontos az, amit mond.
- Én is ebben hiszek - mondja kedvesen, majd kissé feltűri balján ingujját, hogy láthatóvá váljon a mai órai anyag egy apró szeglete, a Triskele, Odin hármas kürtje. Alkarját mutatva fekteti kezét a pad hűvös erezetére és hagyja, hogy pár pillanatig a bőrére varrt ősi szimbólum beszéljen helyette.
- Megengeded? - kérdi végül Margaréta pecsétes karjára mutatva. Arcára visszaköltözik a mosoly, ahogy tekintete találkozik a lányéval, majd ha bólint, óvatosan fogja meg a csuklóját, hogy a zsebéből előkerült pennával gyors, precíz mozdulatokkal karcolja fel a tisztításra szolgáló kötésrúnát, ami azonnal ki is fejti a hatását és tűnik el a sápadt bőrről, a foltokkal együtt.
- A bennük rejlő lehetőségeknek csupán a Futhark pontos ismerete és a képzeleted szabhat határt. Ahogy látom, nálad egyikből sincs hiány... - pillant a teleskiccelt lapra, majd vissza diákjára. Nem is érheti nagyobb öröm a tanárt, mikor azon kapja tanítványát, hogy idejét az órán elsajátítottakra fordítja. És…
- Viszont abban biztos vagyok, hogy ezt még nálam nem tanultad. Mit szeretnél létrehozni, Margaréta? Talán segíthetek neked. Konyítok hozzá egy kicsit... - szélesebb, bátorító mosolyt küld felé és izgatottan várja, hogy a változatosság kedvéért most neki tanítsanak. Mert ha elhiszi, ha nem, Margaréta képes rá.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Tantermek

- Na ez mondjuk igaz, egyetértek - nevetve bólintottam Marci szavaira, mert bizony nagyon is fontos volt az, hogy az ember tudjon esni is, főleg úgy, hogy abból ne szerezzen komolyabb sérülést. Márpedig egy szörfdeszkáról való zuhanás esélye nagyon is magas volt, ha figyelembe vettük azt, hogy hullámok mozgatják azt a deszkát, s az nem csak úgy, mozdulatlanul áll. Kár, hogy a repülés nem ment ilyen jól, s szinte szégyen, hogy nem sikerült tökéletesen elsajátítanom. Egy pillanat erejéig gondolkodtam csak el, eszembe jutott, hogy Márk talán megtanított volna, ha nem úgy alakulnak a dolgok, ahogy. Na de, kíváncsi voltam, hogy a mellettem ülő srác mit tanulna meg, s valójában nem okozott meglepetést azzal, hogy egy újabb hangszerre gondolt. - Úúúú Ukulele, jajj az annyira cuki! Az nekem is nagyon tetszik, ha veszel egy olyat, majd kipróbálhatom?- kérdeztem lelkesen, nagyon tetszett az a kis hangszer, ami olyan volt, mint egy minigitár. - Aha, nem volt rá időm - vontam meg a vállam, nem is akartam erről többet beszélni, viszont a zenéről annál inkább. Lett is ötletem, gyorsan meg is osztottam Marcival, s szerencsére úgy tűnt, hogy neki is nagyon tetszik a gondolat. -  Igeeen, lehetne! Ha mondjuk olyasmi lenne, mint egy diákgála, de már az is klassz lenne, ha a helyi kis szórakozóegységekben is lenne lehetőség ilyen fellépésekre - mondtam lelkesen, s szinte teljesen elfeledkeztem a lámpalázamról, ami amúgy egész biztos, hogy előjönne, ha mások előtt kellene szerepelnem. Egyelőre azonban erre még csak nem is gondoltam, túlságosan is vitt a hév előre. - Látod? Akár még belépőt is szedhetnének, aminek a fele a miénk lenne, amiből aztán vehetnénk hangszereket, meg amiből fizethetnénk az utazásainkat, ha mondjuk más városban is fellépnénk. Hűű, Tihanyba is mehetnénk mondjuk. De..jajj, kellene írnunk dalokat is, nem? Vagy mások számait adnánk elő? - hirtelen gondolkodóba estem, majd Marcira pillantottam. - Jó ötlet! Csináljunk egy zenekart! Hú, és név is kéne! Mik legyünk? Bagolykő Popcsillagai? - kérdeztem nevetve, igazából fogalmam sem volt, hogy egész pontosan milyen formáció is lennénk, de nagyon megtetszett az ötlet, hogy legyen egy saját kis zenekarunk. - Benne vagyok! Csinálhatnánk néhány plakátot, vagy szórólapot, és kitehetnénk a faliújságra, talán valaki majd jelentkezni fog - mondtam lelkesen.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Tantermek

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Tantermek

- Jó-jó, csak nagyon beleéltem magam - mondtam mosolyogva, s próbáltam egy kicsit lehiggadni, mert Marcinak abban igaza volt, hogy nem szabadna egyből nagy álmokat kergetnünk. Először az is elég lenne, ha már itt a suliban felléphetnénk, s ha sikerülne összehozni egy kis csapatot, jó sok gyakorlással a későbbiekben még előrébb is juthatnánk. - Tényleg vannak saját dalaid? Márton, ezzel most megleptél! Hogy lehet az, hogy eddig még egyiket sem hallottam? - kérdeztem meg tőle színlelt haragossággal, de aztán elnevettem magam. - Egyet szeretnék tőled majd hallani, de tényleg, eljátszhatnád nekem az egyik dalodat - mondtam őszinte kíváncsisággal, mert nagyon is érdekelt az, hogy mire képes Marci a hangszerével. - Szuper! Ha szükséged lesz segítségre, szólj nyugodtan. Sőt…az kéne ,hogy ha megvannak a plakátok, felosztjuk őket, nekem is adsz belőle, és akkor párat kiraknék belőle Bogolyfalván - tettem meg a javaslatot, mert nem akartam a teljes munkát ráhagyni a fiúra. Ezután belevetettük magunkat a próbába, s a végén elköszöntem Marcitól. - Na, akkor holnap ugyanitt, próbálunk, hozd a plakátokat, éééés akkor jössz nekem egy dallal - mondtam mosolyogva, majd adtam egy baráti ölelést Marcinak, s elköszönve tőle, boldogan hagytam magam mögött a próbát, mert volt végre valami, amihez kedvem is volt, s legalább egy kis örömöt hozott az életembe.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Tantermek

Mikor kiderült, hogy boszorkány vagyok, engem ugyanúgy lesokkolt a hír, mint a szüleimet. Napokig emésztették ők is, ahogy én, hogy különleges képességekkel vagyok megáldva, de mellettük szóljon, hogy ők ezt előbb dolgozták fel, mint én. Mindenben támogattak, miközben nekem a szívem akart kiugrani a helyéről, mert fogalmam sem volt milyen lesz bekerülni egy teljesen idegen környezetbe, olyan emberek mellé, akik tisztában vannak vele ki tudja mióta, hogy mágusok. Az első két év bizonytalanságban telt, amiből Teó igyekezett kirángatni kisebb-nagyobb sikerekkel. A harmadik év indult már úgy, hogy igenis képes vagyok rá, hiszen idáig is eljutottam valahogyan, majd jött a Rúnatan a tantárgyak közé. Merlinre, amikor először ültem ugyanebben a padban és hallgattam Sébastien professzor szavait, mintha egy teljesen más világba kerültem volna, amit eddig ismertem. Mintha ismét egy új világ tárult volna fel előttem, ami olyan mélységekig képes elvinni egy embert, hogy arról sosem álmodott. Izgalommal telve ültem be az összes órára, a fejemben még az is megfordult, hogy esetleg ebben legyen a jövőm. Lekötnek, érdekesek, rengeteg lehetőség rejlik bennük, fontosak a mágusok számára, csodálatos dolgokat lehetnék képes végbevinni velük. Egyszerűen… szeretem a rúnákat.
Ugyanúgy alsó ajkamat rágcsálva sandítok fel tanáromra. Tudja? Akkor nem vagyok bajban? Felpillantok rá, kékjeimmel követem végig, ahogy végül mellém helyezkedik, mert nem tudom levenni róla a tekintetem. Valami különleges árad belőle minden óra közben, a mérhetetlen kedvessége ebben még csak nem is mérvadó, és amilyen odaadással beszél a tárgyáról. Elpirulva kapom el tekintetem róla, amikor észreveszem magam, hogy bámulom, plusz még ilyen gondolatok is vannak bennem, na meg az, hogy egyetért velem. Ő is ebben hisz. Rápillantva fordítom el fejemet végül, hogy szembesüljek tintás alkarommal. Aprót bólintok csupán, ahogy visszafordítom fejem felé, és amíg dolgozik, eszembe sincs a rúnát nézni, amit készít. Annyira vagyok képes, hogy enyhe pírral arcomon fürkésszem a tanárom arcát, ahogy készíti a rúnát, ami eltünteti karomról a foltot. Zavartan pillantok én is a lapokra, amikor tanárom teszi azt.
- Köszönöm tanár úr, a… a segítséget is - mosolyodom el halványan még mindig vöröslő arccal. - Van még hova fejlődnöm, hogy olyan szintre érhessek, ha egyáltalán van erre esélyem, mint Ön - hajtom le fejemet kicsit jobban, miközben lerakom pennámat a papírokra, majd eltűrök egy kékséget arcomból. Hirtelen kapom tanáromra fejemet, csillogó kékjeim találkoznak a kedves és őszinte tekintettel.
- Én csak… hát én… - állok neki nagyon értelmesen mondandómnak. Mély levegőt véve kezdek bele újra. - Én segíteni szeretnék valakinek, aki elvesztett egy számára nagyon fontos személyt. Nem vagyok illuzionista, de szerintem képes lehetnék rúnával is elérni, hogy… - megakadok, lesütöm kékjeimet. - Hogyha szeretné, újra láthassa - fejezem be mondatomat sokkal halkabban, mint ahogy neki álltam. Dodiért kell sikerülnie.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Szertárak

Mindig idegesebb vagyok, ahogy közeledik az év vége, azonban ez az idegesség immár olyan magasságokba csap, amivel nem tudok mit kezdeni. Ingerültebb vagyok sokkal, monoton járok egyik óráról a másikra, ha nem muszáj, akkor nem beszélek senkivel semmiről, csak rögvest a szobámba megyek és leülök tanulni. Ezen a frusztráción még a meghitt beszélgetéseink sem segítenek Boróval, pedig a mai napig előfordul, hogy egyszer csak feltűnik a szobámban és végig beszélgetjük az éjszakát. Abban a pár órában tényleg nincs semmi problémám, elfelejthetem azt, mégis mekkora kötelezettségek nyomják a vállamat és lehetek durcás kisgyerek, akit vigasztalni kell. Boró pedig megteszi. Mégsem elég. Arra van szükségem, aki tényleg mindent el tud űzni a fejemből egy mosolyával, még csak megszólalnia sem kell, elég ha rám emeli kék tekintetét. Szükségem van rá, most sokkal jobban, mint eddig bármikor. Nem elég, hogy látom, nem elég, hogy mellettem alszik el, nem elég, hogy csókol és velem van akkor, amikor időnk engedni. Most kell. Nagyon sürgősen.
Öles léptekkel hagyom el a termet, majd indulok el a folyosón, hogy visszatérhessek a szobámba, és tanulást imitálva várhassam meg, amíg végre megjelenik nálam és elfeledtet velem mindent. Kékjeim zizzennek egy hangosabb társaságra, fejemet fordítom vissza előre, így éppen elkapom, ahogy befordul a sarkon. Hirtelen torpanok meg, ennek okán csapódik neki valaki hátamnak, majd bajsza alatt morogva halad tovább, de észre sem veszem, meg sem hallom, csak azt látom, ahogy mosolyogva beszélget és közelít felém. Félre kapom fejemet, majd ahogy mellém ér fogom meg csuklóját komoly arccal és rántom be az első ajtón, ami éppen mellettem van. Könyveim és jegyzeteim csattannak a gusztustalanul mocskos földön, azzal a lendülettel fordulok felé és kényszerítem arra, hogy háta az ajtónak koccanjon. Gondolkodás nélkül húzom félre pólóját nyakától és kezdem el csókolgatni a puha bőrt, míg másik kezem simul derekára.
- Szükségem van rád. Most - fejemet felemelve búgom szavaimat fülébe. Fülcimpájára ráharapok, óvatosan húzom magam felé azt, majd engedem el és térek vissza nyakának csókolgatásához. Másik kezem ujjai csúsznak be pólója alá, óvatosan állok neki cirógatni a bőrt, miközben nem hagyom abba csókolgatását, itt-ott rá is harapok bőrére.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Szertárak

Szaktársa épp egy poros cserepet ölel magához, aminek tartalmáról diskurálnak épp, frissen szabadulva az óráról. Kicsit betegnek néz ki, erről kezd tanácsokat adni, mintha kérdezte volna bárki is, de végtére, a tag jól fogadja, serényen bólogat, végül is, az eredmény lesz a fontos később, ahhoz pedig kellene a növény is. Már csak egy gyakorlati óra maradt mára, ami később lesz bőven, így mindenképp marad a kastély falai között, ahol, mióta megkapta a gyakorlati állását, kevesebbet tud mozogni. Nem szerette volna, hiszen már ide is idetartozik, mint magába a világba, ahogy megvallotta Elektrának, egyelőre azonban nem tudja másképp megoldani, mint ingázni és ingázni. Fárasztóbb, tekintve a távolságot, illetve az időt, de mindig van miért visszatérni, főleg, hogy van kiért és minden alkalmat megragadva tölti vele az időt, amennyit csak lehet. Épp rá gondol, arra, hogy megkeresi, vagy csak, ahogy mostanában az időpontok egyezése híján, beül a szobába és megvárja, hogy aztán belekapaszkodva meséljen, vagy beszéljen ő, vagy bármi más, amelyben el sem kell engednie. És ahogy épp ezekre gondol, pillantja meg először csak a távolban, majd egyelőre gyors visszapillantva szaktársára, befejezi a gondolatmenetét, hogy aztán megfogalmazza, hogy ő itt lecsatlakozik és majd később beszélnek, de szinte erre sincs ideje. Ajkai nyílnak, hogy köszönjön, vagy csak el, a másiktól, akinek szintén nagyra nyílnak a szemei arra, hogy mennyire hamar tűnik el mellőle. Saját magának már csak egy meglepett, apró kiáltásra van ideje, máris a poros, dohos levegőjű helyiségben van, csak ők ketten, hirtelen kiszakadva a folyosó világából szinte mintha valami másik világ lenne és más idősík. A csend, amely idebent szinte már-már furcsa, megtörik, ahogy cuccai csattannak a földön, saját táskája még a vállán lóg, ez is koccan az ajtónak, ahogy háta és mégis, már helye sincs a riadalomnak, csupán meglepett pillantásába vegyül egy apró, kedves nevetés, de elhal, sóhajba fordul át, ahogy megérzi ajkait bőrén, úgy önti el a libabőr. Karjára, amibe akaratlan kapaszkodott meg, jobban szorít rá.
- Te is hiányoztál nekem – rezzen össze, ahogy fülcimpájára harap, fojtott nyögése árulja el, hogy pillanatok sem kellettek ahhoz, hogy vágyja az újabb és újabb érintést. Szinte belesimul, karjáról csusszan feljebb keze, ahogy a tincsek közé túr, lejjebb eresztve tarkóján állapodnak meg ujjai, míg másik mellkasára simulva szorongat a felső anyagára. Az a baj, hogy emlékszik a komoly arcra, amivel ide húzta, de ha így folytatja, képtelen lesz bármire is, főleg nem gondolkodni. Újra és újra csak szusszan, bőre bizsereg, ahogy erőt vesz magán, arcára simítva tenyerét, finoman emeli meg fejét, és fordítja maga felé, hogy az elmaradt üdvözlést pótolva egy hosszas, mély csókra invitálja, ujjbegyével meg-megcirógatva közben arcélét. Lassan válik el, menne tovább, ahogy háta simul a lapnak, mégis, már jóval közelebb van hozzá. Egy apró, bocsánatkérő csókkal dönti fejét az ajtónak és onnan figyeli arcának vonásait.
- Az előbb olyan komoly voltál. Történt valami? – felkarján siklanak fel és le ujjai, miközben rövidke kérdése hangzik el. Nem épp a legideálisabb helyszín, de egy szava sincs rá, talán most egy rossz üvegcse sem törik el, de azt se bánja. Táskája lassan csusszan le végül, hogy a jegyzetek mellett puffanjon a földön.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Tantermek

Ez azon nagyon kevés órák egyike volt, mikor egy szót sem hallottam abból, amit a tanár mondott. Csak háttérzajként csengett számomra a prof hangja, miközben én csendesen firkálgattam a bájitaltan jegyzeteimet. Pedig tudom, ezen az órán különösen figyelnem kéne, hiszen át kell mennem bájitaltanból is. Gondolataim azonban máshol járnak. Az évnyitón, azon milyen jót beszélgettünk Elijah-val, és hogy azóta viszont megint csak egyszer-egyszer futottunk össze, és, hogy mennyire... Ekkor a nevemet hallom a tanár úr felől. Felkapom a fejem, és csak ekkor veszem észre, hogy mekkora mozgolódás támadt a teremben.
- Igen, máris odamegyek - válaszolok a tanárnak. Jó, de hová kéne átülnöm? Szememmel olyan diákot keresek, akinek látszólag még nincs párja. Ekkor érzem meg a fiú tekintetét a hátamon, és odafordulva meg is látom, hogy egyedül üldögél a padban. Sietve összeszedem a tollaimat és papírjaimat, s táskámat a vállamra kapva kimászom a saját asztalom mögül.
- Igen, úgy tűnik - halkan válaszolok csak a rellonosnak. Még mindig próbálom visszaterelni gondolataimat az órára. Nehézségem azonban, hogy még azt sem tudom, milyen főzetet készítünk a mai nap. Tanórákon ritkán érzem magam ennyire leveszettnek. Ám hátha Móric figyelt - legalább csak egy icipicit jobban mint én.
Hogy megtartsam igazi levitás benyomásomat, szépen elhelyezem az asztalon az előző órákon készült jegyzeteimet, a táskám pedig a szék háttámlájára akasztom. Végül kényelmesen elhelyezkedve körbe pillantok. Látszólag mindenki megtalálta a helyét, és dolgozni kezdett. Én viszont még mindig nem vagyok képben a dolgokkal.
- Mit is csinálunk? - érdeklődöm halkan a partneremtől. Nincs nagyon kedvem csevegni, egyrészt mert nem ismerem a fiút, másrészt mert nem vagyok olyan kedvemben. Azt pedig nem is merném bevallani, hogy fogalmam sincs, melyik Móric ül mellettem.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Tantermek

Egy teljesen átlagos délutánnak indultam neki. A táskám fél vállamon lógott, és amint beértem az SVK tanterembe, le is dobtam egy közeli padra. A szemem felcsillant, ahogy körbe néztem. Párbajozni fogunk. A diákok lassan szállingóztak be a terembe, én pedig felültem az egyik asztalra, hogy onnan hallgassam, mit mond a prof. Ahogy becsukta az ajtót, már beszélni is kezdett, és megerősítette, a gondolatomat a feladatot illetően. A taláromat már le is vettem, hogy ne zavarjon a mozgásban, ha majd sorra kerülök, a pálcám pedig megmarkoltam. Oldalra néztem, ahogy Wayne elhaladt előttem, miközben beosztotta a párokat.
- Zsófi - mosolyogtam a mellettem ácsorgó lányra. Sokszor láttam már, a klubhelyiségben, meg Nagyteremben is étkezésekkor. Mintha a neve is rémlett volna valahonnan, bár abban biztos voltam, hogy még egy szót sem beszéltünk. - Nem igazán. Szeretek párbajozni. Jól megy - igen, egészen egyszerű indoka van a dolognak. Talán nem segítettem Fanninak azzal, hogy az orrára kötöttem ezt a tényt. Ennek ellenére viszont jól esett, hogy tudtam, most én vagyok a jobb valamiben.
Leugrottam az asztalról, ahogy Wayne intett nekünk, és komótosan a terem közepére sétáltam. Ujjaim közt éreztem az szépen megmunkált ébenfa markolatot. Lelógattam a combom mellé a pálcám, és megvártam, hogy Fanni elém álljon.
- Kezdhetjük? - néztem a prof felé, majd mikor az bólintott, vettem egy nagy levegőt. Színpadiasan meghajoltam, majd felegyenesedve Fanni szemébe néztem. Rászegeztem a pálcámat, és már mozdultam is. - Capitulatus! - nem mondtam nagyon hangosan, de annál határozottabban. Ahogy pedig pálcámmal leírtam egy kis hurkot léptem egyet előre.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Tantermek

#tobeornottobe
#legilimencia
#Keserűprof
#Loki

Hogy öt perce vagy fél órája magyarázott már Keserű prof, azt nem hogy Marina, de valószínűleg senki nem tudta megmondani. A mostanában egyre szürkébbre váltó kinti időjárás úgy tűnt, hogy kezdett rámenni a magyarok hangulatára. Nem is csoda, ők hozzá vannak szokva az állandó napsütéshez. Azonban akinek dán vér folyik az ereiben, az nem hatódik meg ennyitől.
Ránézett kusza jegyzetére, amelyben valószínűleg több volt a helyesírási hiba, mint egy elsős diák füzetében. Aztán jobbjára, ahol a mindig pörgő szöszi azzal küzdött, hogy ne aludjon el azonnal. Keserű meg csak magyarázta az elméletet. Összepréselte a barna a száját, és kicsit elkezdte ingatni a fejét. Aztán mint derült égből villámcsapás, felcsapta kezét a levegőbe. Még ő maga sem tudta mit fog tenni, csak hogy nem tetszik neki ez a punnyadás, és valamit tennie kell ellene. Közben könyökével megbökte padtársát, hogy ne bukjon le, amiért olyan mint egy hervadt mikulásvirág nyáron a kánikulában.
Amint megkapta az engedélyt a felszólalásra, felpattant a helyéről, közben ügyelve rá, hogy széke biztosan zajt csapjon, és mindenki felfigyeljen a változásra.
- Tudja tanár úr, azon gondolkodtam - kezdte lassan, hiszen egyenlőre fogalma sem volt róla mi fog kijönni a száján. Gondolkozz, Marina! Körbetekintett a termen. Sok szempár nézett rá, mindenki érdeklődve. Valamit muszáj alkotnia.
- Hogy mi történik akkor, ha egy legilimentor megpróbálja kiolvasni egy másik ember elméjét, de a másik emberről is kiderül, hogy legilimentor, és véletlenül pont ugyanabban a pillanatban próbálja kiolvasni annak az embernek a gondolatait, aki szintén legilimentor - rakta szépen össze a mondatot, és kezeivel közben folyamatosan mutogatott, hátha úgy értelmesebb lesz. - Akkor kinek a gondolatait hallják? Vagy egyáltalán hallanak gondolatokat? - fejezte be fejtegetését. Hogy az órához kapcsolódott-e? Nem valószínű. De legalább a tantárgyhoz igen.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Tantermek

Mellettem kell szólnia annak, hogy az első percekben komolyan figyeltem. Értelmes jegyzetek is kerültek a füzetbe, amit magaménak mondhatok, de valahogy az ihlet teljesen elszállt. Ez nem a prof hibája - dehogyis! -, csak valahogy az érdeklődés úgy szállt el belőlem, mint Katiból a nyolcadik gyerek, szóval… nagyon könnyen. Tenyerembe támasztott arccal, bamba képpel figyelek Matyi bácsira, de fejem előre bukik néha akaratlan, ahogy az álom akar jönni, de hősiesen küzdök. Arcomat felfelé nyomom, ahogy támasztom kezemmel, külső szemmel valószínűleg úgy nézhetek ki, mint egy lecsúszott drogos, bár valószínűleg ez nem az én hibám. Jó, talán, de mindegy. Próbálok ébren maradni és, ha jegyzetelni nem is vagyok képes, de legalább figyelni és hallgatni Matyi bá’t, hogy valami azért megragadjon, amiből gazdálkodhatok majd következő órán. Vagy órákon. Vagy az év hátralévő részében. Arra kapom fel fejemet, hogy Rin meglök, így azonnal ránézek, amolyan nem is alszok, hagyjál pillantással, vaknak kéne lennem ahhoz, hogy ne vegyem észre, ahogy keze a magasban van, majd mint elefánt a porcelánboltban kel fel a székről, ahogy felszólítják. Szememet eltakarva nevetek halkan, mert Merlinre, ez botrányos lesz, de tudja, hogy bármi is legyen az, benne vagyok.
Ahogy megszólal szorítom erősebben kezemet ajkaimra, nehogy kitörjön belőlem a röhögés. Gyorsan rendezem vonásaimat, már komoly arccal pillantok fel, hogy erőteljes bólogatással erősítsem meg Rin szavait, amiket értek. Hogy lehet, hogy ezt értem, de az óra fonalát elvesztettem? Wtfdude?! - Szóval, ha egy legilimentor legilimentál, de a másik legilimentor is legilimentál, akkor lehet kiütik egymást, és senki nem legilimentál senkit, vaaaagy… - nyújtom el a szót, miközben felemelem mutatóujjamat, mielőtt folytatnám. - Mindkettő legilimentálja a másikat, csak nem látnak semmit a másikban? De ennek így nincs semmi értelme - Rinről emelem kékjeimet a tanár úrra, esküszöm, hogy már kíváncsiság csillan benne.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Tantermek

Pislognom kell egy pillanatig, hogy biztosan ne essek bele a csapdába, amit Lau valószínűleg még csak nem is tudatosan állított nekem. Képes lettem volna habozás nélkül elismerni, hogy veszélyes vagyok? Óh igen, már csak azért is, mert jól hangzik az, hogy "Masa a veszélyes" meg a "Veszélyes Masa", de még épp időben bevillan, hogy eredetileg mintha nem pontosan így értettem volna.
- Neeeem - nevetek fel végül amikor rájövök mit kavartunk meg. - Úgy értem még a prefektusi kinevezés előtt voltam visszafogottabb, aztán... elromlottam? - mondandóm vége kérdésbe megy át, és mint valami cuki kisállat, oldalra biccentem a fejem, mintha így fülemen keresztül a fejembe szállna a válasz a kérdésemre.
Annyira... Annyira nem is vicc a felvetésem, egy-két büntivel több vagy kevesebb nekem már tényleg nem igazán oszt vagy szoroz. Próbára tenném a tanári és prefektusi kar kreativitását? Mondanám, hogy igen, de az a baj, hogy ennyire még nem vagyok nagymenő szabályszegő. Nem is tervezek az lenni igazából.
- De várj, a mestertanoncoknak sem szabad, csak őket a prefik nem büntethetik meg csak tanárok, nem? - próbálom visszaidézni emlékeimet, amik alapján én bizony találkoztam már MT-kkel takarodó után, és általában a tanárokhoz is lettek kísérve. - Várj, inkább hagyj meg abban a hitben, hogy nem szabad, mert ha kiderülne, hogy akkor és oda megyek ahová akarok, azt hiszem nagy bajban lenne a kastély. - Mosolygok, látszik, hogy viccelek, de a kérés komoly. Van amit jobb nem tudni, hiszen ha járkálni akarok, akkor így is fogok, vállalva a büntetést, ami ezek szerint vagy érkezik majd, vagy nem.
- Abban biztos lehetsz, hogy szívesen sétálok veled - vigyorgok mindentől függetlenül hát. - Majd azt mondom neked, hogy tanár vagyok, és el kell hinned, akkor pedig már biztosan nem büntethetsz. - Ördögi csodaterv, én mondom.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Tantermek

A padló halkan nyöszörög Kende lábának járása alatt, ahogy a székén hintázva szemöldökét vakarja. Nem érti, hogyan képesek a pedálok az első sorokban pislogás nélkül hallgatni a dögunalmat, ami elhagyta új oktatója száját. Teljes mértékben szenved tőle, és a kényelmetlen székétől is. Nem ehhez van szokva. Nagyon nem.
 Számára legkényelmesebb pozícióját veszi fel. Bal bokáját felemeli jobb térdére, eközben széles vállával előredől az asztalra, csak a nyakába lógó apró kődarabbal nem számol, ami hangosan koppan a fán. Általában gyors a reflexe, de most olyan szinten alfában volt, hogy több diák is felé pillantott. Hát és aztán? Ez a látványos szenvedése mellé csak i-t tett a pontra. Bocsánatkérőn emelte meg a kezét az év közben közéjük keveredett gyerek, aztán szemét forgatva karjára dőlt. Nem a nyaklánca az egyedüli kiegészítője, több ujján is gyűrűket hord, ha aznap ahhoz van kedve, és ezen a napon így kelt. A hideg fém csak még inkább lassú pislogásra késztette. Este is olyan jót aludt végre! Majd a csaj mellette megmondja miről maradt le, vagy adhatna neki egy párnát.
 Egyre hosszabbak és hosszabbak azok a lélegzetvételek, halkan ásít egyet félig alkarjába, félig nem, majd ellazulnak tagjai és szuszogásba kezd. Elaludt.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Tantermek

#tehetséggondozó
#kíváncsiszerzet
#bűbájtan
#Kende

Finite Incantatem. Igen, már mindenki tökéletesen tudta, hogy ki és mikor találta fel, és hogy miért. A mögöttes kis történéseket, sőt még az is le lett tisztázva, hogy a világ másik felén mi zajlott éppen akkor, mikor a varázslat megszületett. Mindenki mint a korhadozó virágok dőltek erre meg arra, Marina biztosra vette, hogy minimum a fél osztály kicsit se figyel oda, ha nem alszik egyenesen.
Mint a mellette ülő gyerek. Épp csak pár nappal ezelőtt sétált be, mint akié a világ, és halál nyugodtan leült Marina mellé. Igazából csak szerencséje volt, hogy padtársa éppen úgy gondolta kihagyja azt az órát. És hát mondani se kell, hogy a legközelebbi alkalommal már Mae maga küldte melegebb tájakra a kis bacitenyészetet. Inkább elviseli a totál ismeretlen szőke gyereket, minthogy elkapjon valami magyar bacit.
Visszatérve a jelen szituációra ott volt az órán Mae, aki mellett Kende édes deden szundikált. És hát mi a világ legjobb ötlete ilyenkor? Naná, hogy összefirkálni a másik arcát. Először a lány még csak félve rajzolta fel a kackiás bajszot a fiú szája felé, de ahogy látta a szöszi még csak kicsit se figyelt fel a mozgolódására, szóval aztán tovább folytatta a művészkedést.
Folytatta egy összenőtt szemöldök megrajzolásával, egy bajesz jó hosszú lehúzásával. Éppen egy könnycseppet rajzolt fel a fiú szeme sarkába, amikor megszólalt az órát jelző csengő.
- Héj Csipkerózsika. Ideje felébredni - taszajtotta meg a fiú karját Marina, és kajánul vigyorgott a másikra. - Kicsit elaludtad a fejed - vonogatta a szemöldökét.