Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Csónakház

Ellenkezni szeretnék. Nem én vagyok neki, ő van nekem. Ha ő ne lenne, ki tudja már, hogy hol lennék. Volt pillanat, amikor nem volt visszatartó erő, amikor Péter befurakodott közénk, és én Babát akartam. Nem úgy, ahogy Nyuszit, ő nem, Babát úgy akartam, ahogy nekem kellemes, nála eszemben sem volt várni, udvariasnak lenni. A szerencse, és az az ostoba kölyök mentettem meg, semmi más. Layla más, ő az angyal, akit azért küldtek, mert imáim végre meghallgatásra találtak. Ő a menekvés, a mentsvár, az ölelés, mely ha elég hosszan tart, kiűzi belőlem a gonoszt. Amikor ő van, nincs más, akkor csak ő van, és amikor távol van, akkor sem érzem, hogy ne lenne. Mindig velem van. Képei gondosan elrejtve az életteremben, megbújnak más képek között, ám bárhol is éltem a világban, mindig velem voltak, mindig pontosan ugyanoda tettem vissza őket. Mert ott volt a helyük, ahogy neki is ott van a helye, ahol most van, benne az életemben.
Édes csókját szeretném elmélyíteni, szeretném szenvedéllyel csókolni, de mintha nem lenne rá képes, mintha nem szenvedéllyel szeretne. Ugyan, ez ostobaság, csak még nagyon tapasztalatlan ezen a téren, a múltkor is megrezzent, nem akarom elijeszteni. Ki tudja, meddig leszek még képes várni, de nem akarom bántani, őt nem, sem akarva, sem akaratlan, mégis, ahogy érzem, hogy a testem éled, ahogy belefeledkeznék, ő úgy libben el, nézve a tájat, mindent, ami miatta van. Miatta, hogy legyen olyan, hogy miattunk.
- Arra gondoltam, hogy az egyik nyuszit megtarthatnád, vagyis mi, együtt. Közösen gondoskodhatnánk róla. Nálad lakna, de elhozhatnád magaddal, amikor találkozunk, vagy lehet néha nálam is, ahogy, akár te is. A lakásban, amit kibéreltem, van egy vendégszoba.
Elsősorban a nyúlnak, de ez most egy teljesen mellékes tény. Apró lépések. Alhatnánk együtt, hiszen, hónapok óta egy párt alkotunk, nincs férfi, aki ennyit várna egy nőre. Hónapokat? Egy kicsit talán kedvesen bántam a szavakkal.
- Nem kell azonnal válaszolnod, de az egyik nyuszin van egy kulcs, ami a lakásom ajtaját nyitja.
Lassan közelebb lépek hozzá, félresimítva a haját apró csókot lehelek a nyakszirtjébe, mielőtt nyakába óvatosan egy láncot akasztanék.
- Ma van egy éve annak, hogy először csókolóztunk.
Annak, hogy azt mondjuk, egy pár vagyunk, még kell pár hét, de a csók az egy évvel ezelőtt történt. Mondtam, hogy nagyon kedvesen bánok a szavakkal. Hónapok... egy év.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Csónakház

Érzékeli, hogy Nate-nek ez még nem elég, viszont ma estére ő is készült valamivel, s ahhoz, hogy igazán nagy meglepetés legyen, nem szabad ennyire elsietniük semmit. Inkább jól felkészül, szemügyre vesz és igyekszik csillapítani idegességét a ténnyel, hogy jó kezekben van és vigyáznak majd rá. Bár hová is gondol! Úgysem lesz ő olyan bátor, hogy végül megmutassa, ami ruhája alatt lapul...
- Fogadjunk örökbe egy nyuszit? - meglepetten fordul kedvese felé, de ajkai rögvest elárulják, ahogy felfelé ívelve szavak nélkül is igent rebegnek. Ujjai száját takarják, mintha csak most kérték volna meg a kezét, annyira meghatódik, a másik információmorzsa pedig csak most jut el tudatáig. Szóval akkor Nate-nek van egy lakása, amit kibérelt. - Komolyan béreltél lakást? És úgy, hogy legyen nekem vendégszoba? Istenem, Te olyan figyelmes vagy! - ismételten a férfi nyakába borul, ámbár meglehet, hogy mondandóját nem kevéssé értelmezte félre. A vendégszoba a nyúlé, a lakás pedig kettejüké, ahol aztán történhetne minden IS, de a mi ártatlan lelkünk agykapacitása eddig még nem terjedt el.
- Akkor... akkor lenne kulcsom hozzád - jelenti ki, mert hát kérdésnek nem nevezhető ez a félénk mondatocska. Nagyon zakatolnak a fejében lévő fogaskerekek, ám gondolatai rögtön elterelődnek, ahogy a fiú közelebb hajolva nyakszirtjét csókolja. Óhatatlanul is libabőrössé válik, szinte beleremeg az érintésbe és beharapja alsó ajkát, amit a másik még éppen láthat, ha figyelmes. - Istenem, de aranyos ez a lánc! Nate, én meg sem érdemellek téged - megrázza fejét, aranyló tincsei összevissza szállnak.  Szeretném meghálálni valahogy - közelebb húzódik, hogy ismét adjon egy puszit a már jól ismert, tüzes ajkakra, ezúttal viszont ő szeretné elmélyíteni a pillanatot. Finom ujjai belekapaszkodnak a férfias illattal átitatott felsőbe, ahogy közelebb nyomul. Vajon lesz elég bátor megtenni? Maga se tudja, de a fehér, csipkés anyag mintha szorosabban feszülne mellén és csípőjén, mintha nem akarna tovább rajta maradni.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Csónakház

- Igen és igen és... igen.
NEM. A harmadik az határozottan egy nem lenne, és talán érződik is azon az igenen, ahogy annyira nem igen, mint a másik kettő. Mert igen, fogadjunk örökbe egy nyuszit, és igen van egy lakás, amit kibéreltem, és igen, van benne vendégszoba, de nem, nem neki. Viszont tudom, hogy egy év után már az is csoda, hogy nem a panzióban lakom, hanem van egy hely, ahol ugyan még semmi sincs, mert még nem rendezkedtem be, de otthonnak lehet nevezni. Utoljára gyerekkoromban volt otthonom. Azt követte a Roxfort, majd mindenemet belepakoltam egy tértágított bőröndbe, amivel a világot jártam. Egyetlen bőrönd, ennyi az életem, de Layla mellett képes lennék letelepedni, képes lennék azt mondani, hogy otthonom van, mert én mindig ott éreztem magam otthon, ahol ő van.
- Lenne, de most még nincs benne semmi, csak egy konyhabútor, meg egy matrac, amin alszok. Segíthetnél kiválasztani a bútorokat.
Nekem elég. Van, ahol főzni tudok, működnek a csapok, a fürdőszoba teljesen fel van újítva, és van egy meglepően kényelmes matracom, amin alhatok. Kell több? Nem. Viszont onnantól, hogy az ember életében nő van, és márpedig az én életemben egy ifjú hölgy igencsak benne van, tudom, hogy muszáj leszek beáldozni arra, hogy jól is érezze magát nálam. Anyagilag bármit megadhatok neki, mivel szinte sosem költöttem semmire. Ételt vettem, utaztattam magam, ha az adott szerződésben nem volt. A szállásom többnyire mások fizették, és itt is egy ideig ingyen volt, de a munkát elvégeztem, indulni viszont nem akarok. Most nem, tőle el... képtelen lennék rá. Olykor el-elutazom az országon belül, de mostanság csak saját szórakozásra fényképezek, mint akinek már nincs miért tartalékolni. Őrült gondolat a halandóség, amikor éppen állandóságra törekvő gondolatok vannak az emberben.
- Valahogy?
Kérdezek vissza, hangomba némi pajkosság hevül, ahogy közelebb lép. Bárcsak, ugyebár, de nem tartom valószínűnek, hogy egy nyelvet beszélnénk ezen a téren. Már szinte számolom magamban a másodperceket, nagyjából tudom, hogy mikor szokta megszakítani a csókot, talán éppen ezért is lep meg, hogy ahelyett, hogy elhúzódna, még közelebb jön, és nem szakít meg semmit. Az agyam egyből átkapcsol, jobbom a derekára csúszik, míg a ballal a gyönyörű szín haját simítom hátra. Finoman húzom közelebb, hogy érezzem, ahogy a teste a testemhez simul. A fények, melyek eddig lágyan pislákoltak, most hirtelen vállnak ragyogóvá, miközben halk zene kezd szólni. Tökéletes pillanat, olyan, amibe az ember szeretne beleragadni. De mint tudjuk, az élet ennél sokkal, de sokkal kegyetlenebb. Ajkaim elvállnak ajkaitól, finom csókot lehelek a homlokára.
- Mit szeretnél csinálni?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Stég

A helyzet kezd egyre feszültebb lenni kettejük közt. Mármint Rebeka ezt érzi, hogy lassan felrobban, ha nem mondhatja meg hogy és mit érez, de egyelőre muszáj visszafognia magát. Ki kell bírnia legalább addig, míg befejezik az animágia oktatást. Utólag már ezerszer megbánta, hogy beadta azt a hülye kérvényt, ha nem lenne olyan mindenlében kanál most nem lenne baj sem. Mert ha nem lenne ez az egész furcsa tanár-diák viszony biztos nem restellne olyan vallomást írni, hogy Edmund is megkönnyezné. Így viszont valamiféle bűnös, tiltott dolognak tűnik az egész. Vissza azonban nem léphet, mit szólnának hozzá azok, akik már tudják. Egy életre leírná magát mindenki előtt, ebben egészen biztos. Így hát kitart ha belehal is. Túl makacs, túl önfejű.
Kicsit muszáj hogy más fényben lássa a dolgokat, ezért is találja ki, hogy ne valamelyikük lakásában, hanem a stégen tartsák meg az első órát, vagy mifenét. Kicsit szürreális a gondolat, hogy újra beül az iskolapadba, miközben mégsem, az meg végképp hogy Edu lesz a tanár. Ebbe miért nem gondolt bele hamarabb?
Jó negyed órával hamarabb érkezik a megbeszélt helyszínre, hosszú egybeszabott fodros tavaszi ruhát visel világos farmerdzsekivel, haját két oldalra fonja. Tornacipője hamar lekerül a lábáról zoknijával együtt, hogy aztán lábai eltűnjenek a vízben. A Nap szépen süt, olyan ideális tavaszi idő van, mikor az ember már megengedhet magának ilyeneket. Mellette heverő táskájában van toll, papír, hogyha esetleg jegyzetelésre szorulna legyen mire írnia, bár bízik benne, hogy annyi információt ami ma elhangzik képes lesz befogadni és eltárolni mindenféle külső segítség nélkül. Ha meg nem legfeljebb lesétál és bekopog a kedves alsószomszédhoz, hogy kérdezzen.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Kis tavacska

A férfi követi az elválásuk után is, ez pedig sok mindent elárul számára. Azon túl, amit éppen érez vagy nem érez.
Elő is bújik belőle varázspszichológus énje, és fel is teszi a nagy kérdést. Miért számít ennyire egy idegen véleménye? A válasz viszont egészen meglepi. A vele együtt érkező zavarodottság viszont annyira nem.
- Meg kell nyugtatnom, nem látom, hogy karikásabb lenne a szeme az enyémnél - húzódik azért mosolyra haloványan az ajka. De ez egy igen jó és érdekes válasz. Talán ezért is dönt amellett, hogy magára vállalja a problémás oldalt, mintha neki lenne szüksége társaságra. Bár... igazából valóban lehet, hogy szüksége lenne. De a megmentési mániája persze valószínűleg ennél is jobban közreműködik a dologban, mint általában.
- Akkor hát sétáljunk - biccent. Ha pedig mindketten beleegyeznek, talán el is indulnak közben a tó partján, a szép, keringő kis fénypontok között.
- A Fő utczán lakom, a rendelőm felett. Hollus - mutatkozik be ilyenformán, ha már így szóba jött. - De nevezzen csak Zé-nek - nyújtja a kezét menet közben a férfi felé egy kézfogásra, ha úgy alakulna a helyzet, hogy elfogadná a bemutatkozási rituálét. - Könnyebb lenne esetleg a tegeződés? Ha már úgyis beszélgetni kezdtünk - teszi még hozzá a végén egy halovány félmosollyal. Majd beleszív a cigarettájába, és jóleső érzéssel fújja ki lassan a füstöt a másik irányba. Közben pedig az alattomos ügyességgel feltett kérdésére érkezik is a válasz. Ha nyíltan szólnak az emberhez, hajlamos az szintén megnyílni egy kissé, ami csak a javára válhat a beszélgetésnek. Legalábbis Zé esetében.
- Azzá tették?
Nem is ő lenne, ha nem ragadna ki egy jelentéktelennek tűnő részletet az elbeszélésből. Mégis, varázspszichológusi agya ismét bekapcsolt üzemmódban tevékenykedik.
- Hogy érti pontosan azt, hogy azzá tették? Lehet valaki ennyire befolyással egy másik ember életére, hogy magányossá tegye?
Lehet, hogy túl sok a kérdése hirtelen. Ezért még biztos, ami biztos alapon, hozzáfűzi a végéhez a maga meglátását a férfi mondandójának lezárására.
- Ezennel elnézést is kérek érte, ha úgy néztem volna. Nem állt szándékomban - somolyog az orra alatt. Valóban nem, de tudja magáról, hogy néha sikerül ezt elérnie.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Stég

Ráérősen, nyelvem lógatva ügetek a hely felé, remélem, nem épp a késés kártyámat eljátszva. Ha már óra, akkor stílusosan, abban a bőrben, amelyet kaptam, mintha prezentálni akarnám, milyen jó is lesz ez. Fogalmam sincs, mi válik belőle, ha az út végére érünk, de más miatt is forog az eszem körülötte. Egy időre még be is cuccoltattam magamhoz, mind a kettőnk lelkivilága nyugodtabb volt az incidens után, nem mintha az ablakán mászna be az, aki megtámadta. Még mindig nem tudok semmit, nem jutottam semmire, de nem adom fel, ránézek még néha a dolgokra, mielőtt elengedem. Az a lényeg, hogy senkivel, főleg nem vele nem ismétlődött meg az eset. Nem tudom, mióta ekkora a felvigyázó bennem, de egyre nagyobb. Ott ténykedett, horgolgatott a lakásomban, aludt a kanapén és láttam reggel kócosan, álmos fejjel. És nem, nem zavart semmi sem, talán a magam reakciói, amikor mégis, másképp, más szemmel figyeltem felé. Nem tudom mit észlelt belőle és mit nem, nem is akarok belegondolni. Ma óra lesz, az biztos.
Megrázom magam, ahogy kisomfordálok a fák közül, ahol rövidítettem és elindulok a stég felé. A víz csobogása hamar betölti a fülemet, majd végül illata és látványa is elér, pár lépés, és már ott is vagyok. Négy lábon, még mindig, ő meg épp a vízben ácsorog. Lépteim így halkabbak, van időm közelebb érve leülni, elnézni, ahogy kiélvezi a kellemes idő és a víz adta kombinációt. Bár, nekem ez még hideg lenne, égnek is mered a szőr a hátamon a bundában vagy anélkül való fürdőzés gondolatára. Amíg ücsörgök, nem számolom meddig, addig van időm tisztázni magamban a gondolatokat. Itt ma én oktatok, abba nemigen fér más bele, vagy ha igen, mégsem. Nem hoztam most a jegyzeteket, majd odaadom neki hazafelé, csak magamat. Egy ideig mégis csak nézem, mint valami szobor, majd végül feladom. Nem, valami nincs rendben és nem is érdekel. Ellenben, most már tudhatja, hogy itt vagyok, így aztán egy öleset vakkantok felé. Hello, mi?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Stég

Furcsa volt az a néhány nap, míg nála lakott. Nem viselkedett másként, csak azért sem, otthon érezte magát ha már otthont helyett is otthonára talált. Nem zavart sokáig, amint összakapta magát már költözött is vissza az emeletre. Ismét menekült, csak épp reménytelen érzései elől. Nem akarta tovább fájdítani a szívét mint ameddig muszáj.
Most viszont nem gondol ilyenekre, csak élvezi a kellemes időt. Egész a térdéig húzza ruháját, hogy azt biztos ne érje víz, mikor lábait belelógatja a tóba. Kényelmesen hátra támaszkodik alkarjaira, mintha csak napozna. Ujjai szórakozottan kapnak teleofnja után, hogy kevésbé érezze egyedül magát zenét kapcsol. Halkan énekel a dallal együtt, kellemes melegség járja át. Nem csak azért, mert ez a dal mindig Edura emlékeztet valamiért, hanem mert régen énekelt már ilyen felszabadultan a lakásán kívül. Úgy ahogy gitárja is pihent néhány évet az énekhangját sem mutogatta szívesen. Nincs világraszólóan jó hangja, híres nem lesz tőle sosem, de azért a fülnek kellemes, hallgatható. És nem a technikai tudás az, ami különlegessé teszi, hanem a szeretet, amivel a hangokat formálja. Ha tudná, hogy társasága van biztos nem tenné meg, de jelenleg úgy érzi, hogy övé a világ. Fiatal és bohém.
Vált a lejátszó, rá sem néz az órára, csak dudorászik tovább, míg valaki nem hozza rá a szívbajt hátulról. Megijed, nem is kicsit, akkora lendülettel ül fel és fordul hátra hogy az a csoda, nem esik fejjel a vízbe. Szép lenne, de ettől megmenti magát szerencsére. Más sem hiányozna, minthogy vizes ruhában ülje végig a mai alkalmat.
- Cseszd meg! Legközelebb ha lehet ne hozd rám a szívrohamot - mormogja bosszúsan. Bele sem gondol, hogy mennyire szürreális tény, hogy egy kutyával veszekszik, elvégre ő nem az állatot, hanem az embert látja mögötte.
Az csak lassan esik le, hogy lehet, hogy mindent hallott és látott. Nyaka vörösödik, ahogy zavara erősödik, villámgyorsan kapcsolja ki a még mindig szóló zenét. A kínos percek azért most sem kerülik el.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Stég

A nap lemenőben, Belián és én pedig elérjük a stéget. Annyi minden történt itt az utóbbi években, hogy kifejezetten a szívemhez nőtt ez a hely. Lassan sétálunk a kitaposott ösvényen, amiben tisztán látszik mindenki más lépte. Erre szaladgáló és nevető tinédzserek, andalgó szerelmespárok, dulakodások… olvasni lehet ezen a kis részen, amit én most jól meg is vizsgálok, miközben hümmögve reagálok barátom – s most már újdonsült kollégám – szavaira. Jó újra együtt. Sok idő kimaradt, mert mindkettőnknek megvolt a maga dolga, gondja. De a jó barátok mindig egymásra találnak. Mintha onnan folytatnánk, ahol abbahagytuk. Szentimentális, tudom. Sokat tanultam Julestól.
– És hogyan tetszik az igazi tanár élet? – kérdem végül, amikor már érzem, hogy túl sok idő telt el, amióta érdemében megszólaltam. Furcsa lehet, hogy ennyire frissen kikerülve az iskolapadból azokat látod még diákokként, akik az előző évben alattad jártak. Én ezt nem tudhatom. Nem tapasztaltam. Nekem több idő, hosszú, hosszú idő telt el, miután ismét a tanodába kerültem. Csupán a velem együtt felnőtté cseperedő arcok fogadtak és végül ismertem meg még többet. Nagyon sokat köszönhetek Bogolyfalvának és a Bagolykőnek is. Azonban ma mégsem vagyok a toppon, ezért is hívtam fel Beliánt; dumáljunk egy kicsit. A tanévnyitón láttam rajta is, hogy nem teljesen van minden rendben. Annak ellenére, hogy nagyon is jól bírta az első megpróbáltatást. Ismerem már őt annyira, hogy tudjam; nem sikerült úgy felépülnie az elmúlt időszak történéseiből, ahogyan kellett volna. Természetesen csupán arról a bizonyos, emlékezetes teliholdról beszélek, hiszen – akármennyire is jóban vagyunk – az életének bizonyos részeit még mindig homály fedi előttem. Talán majd ma kiderülnek dolgok…
Én nem fogom erőltetni. Nem az a fajta ember vagyok, aki mindenáron ki akarja húzni a másikból a baját. De hogyha szeretne róla beszélni, akkor meghallgatom.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Stég

Ma már sokkal jobb színben van, bár igen jól tartotta magát, egy kicsi kiakadás neki is belefért. De elmúlt, aludt rá és minden szuper. Amennyire csak lehet, mert nem áltatja magát, hogy minden rendben, mert nincs, de újabban szereti azt mondani. Nem akar lelket kiönteni, nem akar arról beszélni, hogy mire vágyik, mit szeretne. Csak felkelni minden reggel, megcsinálni a napját, bizonyítani immáron két helyen. Nem kér sokat az élettől már, szerényen, csendben és ez eddig sikerül is. Nem egyszerű ott tanítani, ahonnan éppen hogy csak kiesett a padból, sok ismerős arc néz rá, ha éppen besétál, készül vagy csak az üvegházat rendezi el. Semmi gond, menni fog ez – mantrázza magának. Majd valahogy.
Sándor hívására rögtön reagált, egy séta mindig jól jön, pláne, ha régi baráttal. Annak idején kellemetlen éle volt annak, ahogy megismerkedtek, majd vált pozitívvá és végül, most már kimondhatja, ők már kollégák. Fura így tekinteni a másikra, szívesen néz úgy rá, ahogy eddig és ezzel sincs semmi gond. Az iskolán kívül vannak, nem kell a formaiság. Menet közben nyúl zsebébe, hogy cigarettát vegyen elő és gyújtson rá és hosszasan fújja ki a füstöt. Annyi a szerencse, hogy az előkészítőben nem lehet, a tanodában meg nincs ideje rá, így legalább kevesebbet pöfékel. A kérdésre dönti hátra kicsit a fejét, majd pillant végül a mellette sétálóra.
- Hű hát… nagyon furcsa gondolat – kezd bele, most nem riadalommal. – Durván fél éve még ott tanultam, most meg. Bahh, hihetetlen! – és valóban. Sándor talán nem is tud mindent, miért olyan igaz ez az utolsó szavacska. Mert sok minden miatt bukhatott volna el, de legjobb saját maga miatt, mert feladta. Nincs tisztában azzal, hogy mennyire van képben, vagy mennyire akar abban lenni, mert hát, mostanság nem éppen osztja meg lelki világát.
- De csak sikerült, hiába ingott meg kicsit a talaj – büszkélkedik ezzel röviden, majd ha több órán is túl lesz, akkor lesz igazán véleménye arról, hogy milyen is ez. A kicsikkel más, valamiért más. Hozzájuk több türelem és idő kell, máshogy áll hozzájuk, mint egy csapat kamaszhoz, akik ásítoznak épp és látványosan unatkoznak. Érdekes lesz ezeket megoldani.
- És veled, minden rendben? Kerestelek párszor, csak aztán… kicsit el kellett mennem és lemaradtam. De ha felveszem a fonalat, mindenképp kérek pár tanácsod tőled – kitől nem? Mind jól jön.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Stég

A stég deszkája fájdalmasan reccsen a száz kiló alatt, miközben féloldalasan Belián felé fordulok. Először a kezében füstölgő cigarettára tekintek, majd annak füstjét – s a mozdulatot követve – fúrom smaragdjaimat az ő kéken csillogó szempárjába. Még valóban furcsa ez az egész. Nem annyira, mint először gondoltam, de mégiscsak Helvey Belián professzor áll velem szemben. Halovány mosoly jelenik meg borostákkal tarkított arcomon, és picit elfog a nosztalgia. Hosszú idő lesz, amíg nem az lesz a fejemben megszólításképpen, hogy „kölyök”. Alapvetően nem szerette ezt a megnevezést. Tisztán emlékszem, hogy felhorkant rá első találkozásunkkor a Hivatalban, ezért ugyan szóban többször nem hívtam így, azonban a gondolataim között a mai napig így él.
A következőkre viszont megállok végre, hogy ismét szembe tudjak fordulni barátommal. Megingott a talaj. Szemeimet ösztönösen szűkítve meredek a kékekbe, hogy aztán egy kíváncsi szájnyitással magamba fojtsam a szót. Megingott, persze. A teliholdkor történtek igazán felbolygatták az életét, és… igazság szerint azóta nem is sokat találkoztunk, csupán néhány mondatra, aztán mintha elnyelte volna a föld. Nem tudtam, hogy merre lehetett, de ezekben a pillanatokban kiderül, hogy el kellett mennie valahová. További kezelések? Vagy csak egy kis mosás a léleknek és fejnek? Túl sok most a kérdés a fejemben, ám próbálom a legtöbbet megtartani magamnak. Annyira még én sem vagyok hülye az emberekhez, hogy ne lássam; ez a fiatalember most nem teljesen az a Belián, akivel az elmúlt évben találkoztam. Tekintete fáradt, olykor kissé fájdalmas is, még ha mosolyogni is próbál. Ismerem ezt. Mintha magamat látnám.
– Minden – búg mély baritonom, ahogyan zsebre vágom kezeimet a tóra tekintek. – A munka egyre több időmet lefoglalja, de azért akad idő másra is – Jules-szal szinte együtt élünk, s a testedzésről sem kellett lemondanom. De igaz, ami igaz; sokat elvesz ez a munkakör az életemből. A szünet leginkább a diákoknak szünet. A tanár ilyenkor is gőzerővel a dolgozik a következő év vagy éppen a szünet utáni időszak tanóráinak kidolgozásán. – Merre jártál? – bukik végül a kérdés, s újfent Belián felé fordulok.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Stég

Mindig hozzáteszi, hogy csak gyakorló, nincs semmi kőbe vésve. Még járja az egyetem végét is, bár egy papírja van már arról, hogy valamihez ért. És ahhoz valóban. Sose gondolta, sosem hitte magáról és eleinte úgy volt vele, hogy jobb lett volna valami elméleti szak, a végén viszont menedékként szolgáltak az üvegházi gyakorlatai. Ahogy most is. Szeretne egyet otthonra, szeretné ezt megbeszélni persze előtte lakótársával, segítséget kérni akár tőle, mástól, de egyelőre még talonban van csak. Veteményese van, rendbe is lett téve, amint hazaért, egy egész napot szánt rá, amint odaért. Ujjaiban szálkák, bőrén karcolások, de egyik se érdekelte, ameddig nem volt rendben. Mert azt mondják, akiben valami nincs úgy, az saját maga körül teremti meg a rendet. És ez igaz a szobájára, a konyhára, rendezkedik, lefoglalja addig is magát ezzel, mert nem akar és nem is tud leülni mindent a helyére pakolni magában. Odakint, a tengeren túl csinált valamit, alkotott, hogy menjen, menni tudjon és ez épp elég. Nem kell több, nem beszélt róla és nem mélyedt bele. Valahol fél, retteg attól, hogy találkozni fog majd azzal, aki miatt hátat fordított az életének, de eddig nem történt ez meg. Talán soha nem is fog. Hogy vágyik rá? Néha, megesik.
Ellenben annál jobban az olyan beszélgetésekre, mint ez. Az a baj vele, hogy hamar szeret és ragaszkodik, mikor milyen szinten. Szereti, hogy emberek vannak az életében, még ha más-más mértékben. Az akkori segítség sosem megy feledésbe, még ha olyan árat is fizetett érte Sándor, amit nem tud és nem is akar magának megbocsátani. Mégis, úgy látja, a férfi elégedett azzal, ami most van, a tanítással, az életével. Vagyis, reméli, hogy jót lát.
- Mindig kell idő másra, ez tény. De örülök, ha nincs gond. Ősz hajszálakat se látok a diákoktól, szóval, egész biztató – nevet fel, hogy egy év távlatából sem lát rombolást a diákoktól, akkor neki sem lesz. Jó, persze viccel, miközben lepöccinti a hamut és a kérdésre szórakozottan pillant felé. Magán kívül, ez lenne a legjobb válasz rá. De néma, mint a sír, ahogy azt már többször eldöntötte.
- Amerikában voltam. Egy alapítványnál dolgoztam, úgymond – menedéket kapott és közben adott is. A legjobb, ami történhetett vele, mert nem volt sok ideje figyelni a fájdalomra. – Vérfarkasokat segítenek, akik nem mindig a legjobb helyzetben élnek. Kellemes a hasznossal alapon tanítottam a kinti gyerekeket – mosolyogva idézi fel, hogy odakint sem volt másképp, ha a karriert kell nézni. És erre büszke, hogy romokban, de képes volt rá.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Kis tavacska

Ha tudná, hogy olyan ember figyeli és „elemzi”, akit ért hozzá, azonnal féket húzna magán és próbálna nem ennyire feltűnő lenni. Mert oké, nehezen vette rá magát a múlt nyár után is arra, hogy menjen, valahogy ez olyan ijesztő számára. Pedig nem az, de segítséget kérni, mindig is nehéz volt valamiért. Nem azért, mert makacs vagy büszke, hanem mert tehernek érzi magát.
- Ahh, szuper. Akkor használ a krém – nem mintha nagyon kenne valamit magára, csak hogy ne legyen száraz és kérges mindene, mert földet túr és földön mászkál. Nem szokta érdekelni a karika a szeme alatt, mert az akkor is ott van, ha nem akarja, főleg a holdak után, akkor nagyon is. Persze, Hay mondta, hogy simán sminkelhetne, legalább azt, de nem vetemedett erre sosem. Felesleges.
- Az sosem árt – lépked hát így előre, a férfivel az oldalán, akiről semmit sem tud, csak azt, amit lát és ami foglalkoztatja. Ami érdekes és nem tudja elengedni. – Rendelő? Orvos talán? – nem is látta eddig, vagy csak bamba volt nagyon, mikor arra járt. Mindegy, mert most már tudja és megjegyezte. Szépen bővül a városka, annyi szent. – Rendben Zé, én Belián vagyok, Helvey Belián – kicsit Bond-os figura sikerült, elmegy azonban, ahogy megfogja és megrázza a kezét. Elengedi, hiszen még mindig sétálnak és visszadugja a zsebébe azt.
- Jaj bocsánat, én a hivatalos formát valahogy mindig kikerülöm. De nyugodtan, persze – bólogat, hogy eszébe se jutott legalább megpróbálni használni. Oké, ezen még csiszolnia kell, ha egyszer komolynak akarja eladni magát.
- Hja, de nem is fontos – legyintget, elszólta magát. Kicsit füle ég is, szerencse azt csak nem látja, hogy vörös is. Nem fogja idegenekre rásózni a kínjait, ha a barátaival sem nagyon lelkizik. Most így van jól, még ha nem is jó. Ez egy olyan kör, amelyből nem tud szépen kimászni és nem is akar; amennyire kilát, pont tökéletes. De csak nem engedi el a témát, visszakérdez és nagyot sóhajt.
- Sokáig volt távol, akit szerettem és amikor visszakaptam, elhagyott. Egyszerű, béna, szerelmes történet – semmi több. Mégis, felkarcolja, megforgatja odabent a már rég benőtt tőrt, amelyet a legmélyebbre döftek. De semmi több, arca ugyanolyan marad, mint volt. Sehogy sem egyszerű történet. Tragédia, amely halállal végződött. Meghalt, mert szeretett.
- Ugyan, nincs gond. A lakótársam legilimentor. Hozzászoktam igazából – nem, de ennyi füllentés belefér, miközben elmosolyodik. – És mivel foglalkozol, ha már van rendelő? – érdeklődik most ő, kevésbé kellemetlen témáról.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Kis tavacska

A hétvégi délutáni séták mindig feldobják a kedvét, főleg, olyankor, amikor nem borongós az idő. Mostanság többször volt társasága az ilyen kiruccanásokhoz, sőt arra is rávette a kedves családja, hogy még olyan helyekre is beüljenek, mint cukrászda vagy egy étterem. Magától nemigen kedvelte az ilyen létesítményeket, főleg nem egyedül, azonban annyira nyúzták ezzel, hogy mostanság alig volt olyan alkalom, amikor a természetbe tudott kimozdulni, mert mindig egy nyüzsgő, zárt térben lyukadtak ki. Persze a jó társaságot szereti Ákos, azonban nagyon hiányzott már neki a természet és a magány, amire az utóbbi időben nem jutott annyi ideje, mint máskor. Valamiért többet punnyadt mostanában otthon olyankor, amikor valami nyomta a lelkét, pedig a jó bevett módszere a természetjárás volt erre. Ráadásul mostanság Tikkit is elhanyagolta, nem túl sokat mentek ki sétálni, csak bent lógtak együtt, zenét hallgattak, játszottak. Kicsit olyan neki ez a madár, mint valami rakoncátlan gyerek, de ugyanakkor jó barátjává is nőtte ki magát az évek alatt.
Így a délelőtti családi programot, és közös ebédet követően úgy döntött, hogy a madárral kettecskén nyakukba veszik a környéket. Először az erdőbe akart menni, azonban ott már többször jártak, ráadásul már nem volt korán, s nem szerette volna, ha korán rájuk sötétedne a fák között.
Emiatt úgy döntött, hogy végül a kis tavacskához mennek, ahol bár több emberrel találkozik, de mégis tudják a távolságot tartani.
A mai nap utolsó napsugaraiban fürdőzve, az izgága madárral a vállán érkezik meg a tóhoz, ami körül többeket talál, de vasárnap délutánhoz képest egyáltalán nem vészes. Ennek hála még éppen lel egy üres stéget, ahová komótosan bevonulnak. Karját oldalra nyújtja, a fehér kakadu pedig boldogan tipeg végig a válláról a könyökéig. Majd baljával nagyot lendítve engedi, hogy a madár felszálljon a magasba. Bízik Tikkiben, be van tanítva arra, hogy visszajöjjön. Szárnyait szélesre tárva száll a víztükör fölött egy méterrel, majd újból a magasba tör nagyokat sípolva. A férfi szemével követi az állatot, majd bal karjával nekitámaszkodik a korlátnak, mégis kényelmesebb úgy állni és gyönyörködni a szeme előtt elterülő látványban.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Stég

Esküszöm, hogy miután elment, kerestem, vártam, megint mikor bukkan fel, de aztán csak leesett, hogy neki nem itt, hanem egy kicsit feljebb van a lakása. Amennyire nehezen, vagyis inkább nehezebben hittem abban, hogy mi egy légtérben, hogy nekem van egy “lakótársam” ideiglenesen, hogy annál természetesebben vettem; itt van és nem máshol. Aztán elment, beágyaztam, elpakoltam a cuccokat a kanapéról. Megtaláltam az egyik olyan kis kütyüjét, a tűt, amivel azokat a kis figurákat csinálja. A zsebemben van, de a zsebem jelenleg a bunda alatt, bűvöletben. Egyelőre nem váltok, így hallom meg, hogy vidáman énekel, majdhogynem táncra is perdül. Csak a fülem moccan a hangokra, mozdul, fordul, az apró rezdülésekre reagál. Fejem döntöm kissé oldalra, vicces lenne beletutulni a nótába, de vétek lenne elrontani a dolgokat, egyelőre. Nem merényelek azonnal, kivárom, míg teljesen lelazul és persze, kíváncsi vagyok a dalra is. Valahonnan ismerős, pedig nem vagyok nagy tudósa ezeknek. Lehet, hogy csak a dallam, lehet a szöveg, fogalmam sincs és nem is akarok rájönni. Csak hallgatom, kutyaalakom farkát csóválva a ritmusra, míg nem úgy döntök, hogy ha már éppen a következő muzsika szól, hogy akkor én most bekapcsolódok. Egy röpke vakkantás, nem a vonyítás mégsem, ha tudnék nevetni ebben az alakban, azt is megtenném. Olyan hévvel fordul, hogy egy pillanatra azt hiszem, hogy menten bele is borul a vízbe és akkor aztán szedhetem ki onnan. Azonban szerencsésen áll meg, bár én közelebb szökkentem és készen álltam, bár így, négy lábon igencsak nehezebb lenne. Mindegy. Vigyorgok, vagyis inkább nyelvem lógatva tátom pofámat, de így pont úgy nézek ki, mint aki rettentő jól mutat. Csesszem meg, hát akkor most ahogy közelebb érek és lezuttyanok elé, bűbánó kiskutyaszemekkel nézek rá, majd végül, végre ledobom magamról a kutyabőrt. Nem vagyok meztelen, elbűvöltem a ruháim, így egyhamar állok előtte, teljes életnagyságban.
- Jaj, nem tudtam kihagyni, ne haragudj. Olyan kis vidáman énekeltél, elhallgattam volna még - nyújtózkodom kényelmesen, ahogy végül már sehol se zsibbad semmim. - De máskor majd nem tudom, vonyítok előre - zuttyanok le kényelmesen, majd túrok a zsebembe. Ebben pihen a színes nyelű tű, amelyet ugye, elhoztam. - Mielőtt elkezdjük, ez nem hiányzik?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Stég

Ha tudná, hogy figyelik és hallgatják, akkor inkább maradna csendben, de nem tudja, hát felszabadul és úgy viselkedik, mintha minden rendben lenne. Mert lassan úgy tűnik, hogy minden rendben van, és ezzel együtt jár, hogy kiélvezi az igazi tavasz első napjait.  A napsütést, a virágillatot, a kellemesen hűvös vizet, és közben énekel. Régen nem zavartatta magát, kiült a klubhelyiségbe a gitárjával, aztán énekelt, mintha mi sem számított volna. Csak aztán történt valami, ami falak mögé és korlátok közé szorította ezt a szenvedélyt. Elhitte magáról, hogy nem elég jó, és ezen nem tudta túltenni magát az évek alatt sem. Ezért jön annyira zavarba, ezért vörösödik, ahogy csak bír.
- Ülj le inkább, amúgy is túl magasan vagy - sóhajt mélyet, mielőtt halvány mosoly költözik ajkaira. Mert azért örül ám, hogy látja, neki mindig örül. Valahogy a kedve is jobb lesz, már csak attól, hogy ránéz. Nem azért mert olyan nevetséges látványt nyújtana, bár néha talán de, de alapjában véve inkább a jó emlékek meg azok a fránya érzelmek hozzák ki belőle. - Vagy mondjuk emberként gyere, és akkor meghallom ha jössz - ad jobb tanácsot, hátha. Mert nem szereti, ha így settenkednek mögé, legyen akármilyen cuki is kutyaalakban a férfi. Nem tehet róla, de ha meglátja mindig megnyunyurgatná, mint az átlagos, hétköznapi állatokat is, de visszafogja magát. Így is elég kínos dolgot csinált már. - Szóval nálad hagytam el? Ne tudd meg, mit össze kerestem... - Persze, hogy nem jutott eszébe, hogy lent keresse. Kicsit kerülte, ez tény, de azért nem ennyire. Csak valahogy eszébe sem jutott hogy lent keresse. Ruháját felgyűri, egészen úgy combközépig, hogy kivehesse vizes lábait a tóból, de ne áztassa el a zöld anyagot, így csak a fa lesz vizes, annak meg nem árt. - Szóval mivel kezdünk ma? - érdeklődik fél fokkal vidámabban, hogy elterelje a szót a lényegre. Ideje a tárgyra térni, aztán majd beszélhetnek másról.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Kis tavacska

Mostanság nem sok kedvem volt a négy fal között ülni, és eleve pörgősebb napjaim voltak, így nem volt számomra kérdéses, hogy a vasárnapi napom mivel fogom eltölteni. Délelőtt pakolásztam kicsit a szobámban, és játszottam kicsit a cicámmal, aki fél óra múlva már vígan szundikált a fekhelyén. Nem volt az az örökmozgó típus, fiatalabb korában is többet aludt, mint játszott, de valamilyen szinten azért igényelte a társaságot. Régebben gondolkodtam rajta, hogy veszek egy másik macskát mellé társnak, de végül úgy döntöttem, hogy lemondok erről, mert remekül érezte magát egyedül is, és amíg én dolgoztam, addig ő általában átaludta a nap nagy részét. Vasárnap délután összekaptam magam, egész szép idő volt, de azért valamennyire hűvös is, ennek megfelelően felöltözve indultam neki a fényképezőgépemmel a kis tavacska irányába. Úgy döntöttem, hogy ezen a napon nem megyek be a falu központjában, inkább a természetben töltöm az időmet. A fényképezőmet azért vittem magammal, hogy hátha látok valami érdekeset, amit érdemes lesz megörökítenem. Úgy voltam vele, hogyha nem is lesz semmiféle izgalmas téma, akkor is ellövök pár képet magáról a természetről, a tavacskáról, a madarakról, az égboltról, és amit még érdemesnek tartok megörökíteni. Miután odaértem a helyszínre elégedetten vettem tudomásul, hogy nem volt tömegnyomor, persze azért volt jó pár ember, de nem egymás nyakában voltak, hanem szépen eloszlottak. A stégekhez közelítve az egyik irányából mintha papagáj hangját véltem volna felfedezni, majd a távolból meg is láttam a madár alakját, amint a víztükör felett röpköd. Izgatottan elindultam feléje, hiszen nem volt szokványos látvány a papagáj ezen a területen, ráadásul arra gondoltam, hogy remek fotóalany válhatna belőle. Közelebb érve a stéghez egy férfi sziluettjét véltem felfedezni, aki épp a korlátnak támaszkodva szemlélte a madarat. Egyenesen megindultam feléje, mert sejtettem, hogy ő a papagáj gazdája, mivel más nem tartózkodott ezen a stégen rajta kívül, de azért rákérdeztem nála, hogy biztos lehessek a dolgomban. Abban biztos voltam, hogy be volt tanítva a madár arra, hogy visszatérjen hozzá, különben nem engedte volna a gazdája, hogy szabadon szárnyalhasson a természetben.
- Örvendek, Széplaki Alíz vagyok. Az öné ez a papagáj? Tudja, nem tudtam nem észrevenni a távolból, csodaszép madár - köszöntöttem a férfit, majd a tekintetem újból a madárra siklott, és pár perc néma csendben figyeltem, ahogyan vidáman repked a vízfelszín felett.
- Látom, nagyon élvezi a szabadságot. Hogy hívják a papagájt? Arra gondoltam, hogy remek fotóalany lenne számomra, ugyanis részben fotográfus vagyok, szóval szívesen megörökíteném a madarat, persze, csak ha nincs ellenére - folytattam a társalgást a férfival, és reméltem, hogy rábólint a dologra. Ritkán adódtak olyan pillanatok, amelyekről úgy gondoltam, valóban érdemes megörökíteni őket, ez pedig pont egy ilyen alkalom volt, amit vétek lett volna kihagyni.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Stég

Tetszik az érzet, amit szájamban hagy arra irányuló válaszom, hogy minden rendben van-e. Mert valóban így van. Minden szuper, nincsen okom panaszra. Még ha sokszor a gondterhelt ábrázatomat kell bámulnia a velem szemben állóknak. Ez bizonyára, amolyan velem járó dolog, ilyen az arcberendezésem. Minta mindig aggódnék valamin. Szorongás? Persze. Ilyen a túlgondoló emberek világa. Valahol társítják ezt a tulajdonságot az intelligenciával. De akkor, kérem valaki mondja meg, hogy mégis miért érzem éppen ezekért a túlgondolásokért magamat ostobának és butának?
Automatikusan nyúlok kifogástalanul barna tincseim közé, amikor Belián megjegyzi, hogy még mindig egészen jól tartják magukat. Haloványan mosolyogva bólintok néhányat, hiszen tényleg nincsen semmi nagyobb gond a kölykökkel. Persze vannak olyan napok, amikor jobban kihúzzák a gyufát, de akkor én nagyon könnyen lesöpröm magamról a felelősséget és küldöm ahhoz a felelőshöz, akiknek a problémás gyermekekkel kell foglalkoznia. Büntetőmunka? Merlin óvjon tőle. Abból egyik sem tanul, csak még jobban megutálja a tárgyat. Arról már nem is beszélve, hogy ezen okból kiindulva nekem pedig nincsen már kedvem az időmet vesztegetni velük.
– Amerika? – fordulok felé tágra nyílt zöld szemeimmel, miközben ajkaimat elismerő-elgondolkodó módon húzom el arcom baljának irányába. Nem szokásom a kijelentések ismételgetése – köszönjük Captain Obvious –, de arra nem számítottam, hogy ilyen messzire keveredik a történtek után. Bár vannak a kontinensen olyan végtelenül megnyugtató helyek, ahol jól lehetett újra erőt gyűjteni. – Ott merre?
Újabb elismerő grimasz jelenik meg kisimult vonásaim között és egyet-kettőt bólogatva sétálok ki a stég szélére. Méretes kezeim még mindig zsebemben rejtőznek.
– Hogyan találtad meg azt az alapítványt? – fordulok vissza felé féloldalasan

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Kis tavacska

Szerintem annyira nem stresszeltem rá erre a bulira, mint kellett volna. Jó, mondjuk tény, hogy legelőször áprilisban jutott eszembe Rin születésnapja, aztán úgy kiment a fejemből, mint annak a rendje. Logikus, hogy a születésnapja előtt két nappal esett le a tantusz, ráadásul éjjel, szóval Móric annyira nem örült a villanykörtének a fejem felett, amit hangos hőbörgéssel fogadtam. Meg néhány igencsak válogatott káromkodással. No, de mindegy, a lényeg, hogy sos-ben gondolkodtam kikről beszélt Rin a mindennapok során, akiknek mindenképpen jelen kell lennie a bulin, mert gondolom spanok, ráadásul a szórásból Brightmore sem maradhatott ki, mer’ Rin úúúúgy szereti a profot, hogy na. Érte mindent megteszek. Szóval szépen lepasszoltam a felelősséget, hogy rángassa el más a férfit. Ha sikerül neki vagy nekik. Gihi. Problem solved.
Ja, a lényeg, hogy simán megszerveztem mindent egészen időben. A meghívókat kiküldtem, bevásároltam mindenféle dán nasiból, szereztem neki dán sört, meg minden másik piát is, ami a zsebpénzem nagy részét felemésztette, de éppen maradt annyi, hogy a tökéletes ajándékot vehessem meg neki. Tudod mit kap? Hajolj közelebb, elmondom, tesó: katicabogaras fogkefe tartót. Brutál király, és a poén, hogy Dániában csinálták. Legjobb legjobb barát vagyok ever. A tó mellett az egyik asztalt pakolom éppen arrébb, amikor pontban hétkor libben be egy lány társaság a helyszínre, lepakolják a hozott cuccokat, majd csusszannak arrébb és foglalnak helyet az egyik padon. Nincs időm feleszmélni, mert rá pár percre belibben még egy társaság, szóval a legjobb dolgot teszem, amit tehetek: írok Kendének, hogy szedje már a lábát, bakkerka, mert itt valami nagyon nem jó. Azért annyira nem akadok fenn a dolgon, inkább vállat vonva csinálom meg az utolsó simításokat, hogy végül a kérdező lány felé pislogjak. - Ja, aha. Mindenből is lehet inni meg enni, amolyan közös, vágod - túrok mosolyogva tincseim közé, hogy meredten szuggeráljam a tóhoz vezető utat, hátha felbukkan a dude. Mert igazán megtehetné már.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Kis tavacska

#mavanaszülinapom
#kösziköszi
#főlegnekedLoki
#MINDENKI

Gány egy kedd volt az biztos. Nem elég, hogy még a tanárok is össze-vissza szívatták őket - főleg Brightmore, valószínűleg még mindig fújt rá az évnyitós incidens után -, de Lokit meg Kendét is alig látta egész nap. Szóval már épp ott tartott a barna, hogy vagy becsapja felhőt és belopódzik a fiúk hálókörletébe, vagy belóg megint a navinésekhez. Azok úgyis mindig olyan nyugisan szokták kezelni, hogy jár-kel föl-alá, mintha minimum közéjük való lenne. Komolyan, ha egyszer házat kell váltania, tuti hozzájuk menne, még a végén le is nyugtatnák őt azzal a vibe-al, ami mindig körbelengi őket. És igen, még Kendét is.
Szóval még majdnem sárga lett, mikor Loki üzent neki, hogy húzza le a seggét szép popóját a tóhoz. A barna meg kérdés nélkül ment. Pláne, hogy így még az iskolából is kiszabadulhatott, és út közben előhúzott egy szálat kedvenc dán cigijéből. Menet közben a 'Whip My Hair'-t dalolta, de hát ember legyen a talpán, aki felismer Marina gyönyörű hangján bármit is. Talán az volt árulkodó, ahogy a fejét rázta közben. Menet közben teljesen véletlenül betévedt az erdőbe is, mert látott egy nyuszit arra szaladni - ne is kérdezd -, szóval valahonnan oldalról sikerült megközelítenie a helyszínt, amit Loki megadott. Elismerően nézett körbe a helyszínen, és halkan a barátjához lépett.
- Wow, jól néz ki a hely, kinek lesz szülinapja? - kérdezte meg őszintén a barna, közben az arcokon mélázott el, hogy kitalálja a rejtélyes személy kilétét. Komolyan, hogy Loki még erről se tudta értesíteni az SMS-ben...

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Kis tavacska

Nem ritka nála a röhögőgörcs, de ritka kitörő lendülettel ajándékozta meg legjobb haverját, amikor az beközölte, hogy van két napja szülinapi bulit szervezni. Mert bezzeg Kende emlékezett! Töhöhöh: nem. Szóval volt rá két napja, hogy ajándékot szerezzen, meg ilyenek. Néha még a dudenak is segített, bár az nem kérte, de totál mindegy. Sőt, megszervezte volna inkább az egész bulit mint, hogy ma még késő délután is szorgalmikat javítgasson a tetves megoldókulcs alapján. Hát, de csinálja, mert ő ennyire szorgalmas, ügyes, okos és kitartó - nincs más választása - tanársegéd. Igaz, hogy közben fel fel röhög, ha eszébe jut, hogy szívatta ma a Szösztalicskát, ST. Komolyan, szerencsétlen csajt még a szülinapján is terrorban tartja. Majd töhög halkan azon valamelyik csontvázas példa pipálása helyett, hogy Móric mindenkinek kiküldte, hogy… hogy Brightmoret valaki… - Góré?! - kapja fel a fejét, arcán egyértelmű hatalmas vigyor ül. - Mármint, Tanár Úr - javítja ki magát mielőtt még belevágna a beszédébe. Ami nem lesz túl nyakatekert vagy éppen megkerülős, tehát olyan Kendésen őszintén lecsapja a lényeget: Tessék jönni szórakozni, meg vért szívni, mert magának fun, mindenki más meg szétadná, ha ott lenne. Frankón igyekszik úgy előadni, hogy azért ne az menjen át, mintha bohócnak lenne nézve - és most semmi áron se képzeli el annak áááá. Nevezz meg egy jobb tanár-diák viszonyt! Kende nem tud, mondjuk… a nevek hiány miatt, de az most tökre jelentéktelen információ. (best ST, T és TS szavazz ránk kampány részlet) - … és akkor majdnem ledőltem a konyhapultról. Zseniális volt, de komolyan - bólogat hevesen, már a szabadban lépdelve. A telefonjáért nyúl és gyors megválaszolja Móricnak, hogy ő igyekezne, de a Góré olyan lassú, hogy lehet reggelre esnek a tóhoz. Ahogy közelednek szürkéskékje pásztázza végig a placcot. Na, fel kell pörgetni a dolgokat! Nem volt terv, hogy Mae előtt ideérjen, de azért nem lett volna rossz. Frankón.  - Nézze, ott vannak az embereim! - Gond egy szál se, úgy sétál közelebb esélyesen Brightmore-al az oldalán - ha az nem fordul inkább meg, hogy neki ez nem, kösz és bekkeli ki az egészet - mintha a világ legtermészetesebb dolga lenne.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Kis tavacska

Kezdek nagyon mérgike lenni, ha őszinte szeretnék lenni. Senki nincs itt, akinek itt kellene, bezzeg akiknek nem kellene, azok meg itt vannak. Elképzelésem sincs kik ezek az emberek, de nem baj, mert rezzen a telefonom és Kende neve villan fel, alatta az üzenettel. Hát ez rem-. Micsoda? A góré? Mi? Ez a gyökér komolyan elhozta? Nem, várjatok. Komolyan sikerült neki? Mégis hogyan? Annyi kérdés zakatol a fejemben, hogy képtelen vagyok a külvilágra koncentrálni, valószínűleg a fejemre is kiül meglepettségem. Ez lehet az oka annak, hogy egyáltalán nem veszem észre Rint, csak amikor előttem áll, én meg kapkodó mozdulatokkal teszem el a telefont.
- Mi a- Merlinre! Te honnan kerültél ide? - röhögök fel, majd fél karral húzom magamhoz tarkójához téve könyökhajlatomat és csókolok hajába, mert kell egy kis idő, amíg felfogom, hogy fogalma sincs, hogy ma van a szülinapja. Ez egyre jobb! - Ööö… Kiscsibének - bólogatok pár határozottat, majd borzolom össze a haját, hogy gyorsan megírjam Kendének: a születésnapos nem tudja, hogy születésnapos, szóval ehhez kellene tartani magunkat, amíg az érdemi része a bulinak meg nem érkezik. A telefont zsebembe dugva merevedek meg, még mindig magamhoz ölelve Rint, ahogy meglátom Kendét felénk sétálni. Brightmore-ral. És ismét kiül arcomra a döbbenet, karom csúszik lejjebb Rin nyakáról vállára. Kell egy kis idő, amíg feldolgozom az infót, jó? Hagyjál már, bakkerka, hogy mókus legyen a szobatársad! Végül hatalmas vigyorral csapom ki a lángos pózt azt kiabálva, hogy, idézem: “aaaaaaah”, végül fogom meg Rin kezét és húzom magam után, hogy Kendéék előtt torpanjunk meg.
- Maga tényleg itt van? Megbökhetem? - elhinni sem akarom, szóval mutatóujjamat már készenlétben tartom. Pár másodperc múlva eszmélek fel, hogy bámulom a profot, így Kende felé fordulok. - Te akkor elmebeteg állat vagy, dude - vigyorgok telibe az arcába, majd emelem kezemet koccra. - De brutálisan király. Jaj, tesó, heniál, komolyba - dobom ide meg oda csípőmet, mintha csak beállt volna a derekam, de ez amolyan győzelmi tánc a lángos póz után. Belefér.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Kis tavacska

Amíg Reiner a szorgalmikkal szenved, nekem tökéletes alkalmam nyílik arra, hogy kicsit elővegyem az egyetemi jegyzeteimet. Vitatható, hogy melyikünk szenved jobban, de néha nevetgélést hallok TS-em felől, úgyhogy valószínűleg én. Bár erre nem vennék mérget, mert a türelmem fogy, hogyha nem fejezi be hamarosan, amikor megoldókulcsot is toltam az arca elé. A felkiáltásra kapom fel fejemet. Semleges arccal figyelem a srácot, még fejemet is félrebiccentem, amikor hangosan kitör belőlem a röhögés. Hajamba túrva engedek neki, hadd töltse be a termet. Szóval én lennék a góré? Jó tudni. Lerakom a pennát, unalmat sugárzó kékekkel hallgatom Kendét, aki előadja a hatalmas történetet valami születésnapról, és arról, hogyha valakinek sikerül elrángatnia engem akkor mekkora király lesz. Valamiért úgy érzem, hogy ebben egyáltalán nem szeretnék részt venni, de értékelem a srác őszinteségét, így komótosan tápászkodom fel, pakolom el a cuccokat, majd követem TS-emet kifelé a kastélyból. Félúton gyújtok rá, miközben mellettem a szőkének be nem áll a szája. Előre szegezett tekintetem mindössze akkor mozdul, mikor meghallom az ismerős visítást a fejünk felett. Vigyorogva nézek felfelé, majd biccentem előre fejemet ismét, és követem Kendét tovább. Mi a fasz?
Végig pásztázom a társaságot, megtorpanok a helyszíntől pár méterre és hitetlen nézek körbe. Komolyan beszélt. Minimum azt hittem, hogy a teremben hitt őszintesége volt a hazugságok legjobbika, de nem. Minden szavát komolyan gondolta. Édes tökömet! Hajamba túrva indulok el ismét, ajkaim között ficegő cigarettám füstjét húzom magam után. Legnagyobb bánatomra valóban Mórocz és Darik felé tartunk. - Ja, itt és ne merészeld, mert eltöröm - rebben meg szemöldököm. - Tortából kellene kiugranom, vagy mi a terv? - szegezem a kérdést annak, aki válaszolni fog, majd hitetlen hallgatom a Mórocz gyereket. Hogy hagyhatja el a száját ennyi minden, ilyen rövid idő alatt? Mindegy, így derül ki, hogy valóban Kende lett a király. Jó tudni, hamarosan kezet is csókolok neki, csak győzzük kivárni.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Kis tavacska

Más örül, ha kimenőt kap, neki ez meg mint valami büntetés. Vagyis nem, mert rohadtul élvezte, hogy nem kell bent poshadni, na de a miért az sosem mindegy. Jelenlegi nevelőszülei jöttek látogatóba, mintha amúgy oly régen látták volna a srácot, nem pedig pár hete, mint ahogy az megtörtént. Bár Teddy tipikusan az az alak, aki nem megy haza az évközi szünetekben, mert minek.  A szó is maga érdekes; haza. Van neki olyanja? Valami ide köthető indok, hogy lakást, házat nézegetnek a környéken, ő meg volt olyan kedves és megmutogatta, mint mikor az őslakosok jutnak el a civilizációba, hogy errefelé ezekben alszik a fehér ember. Feketeleves volt csupán, hogy hétvégéig maradnak, összeszedik a másik kettőt és kirándulnak egyet a környéken. Remek. Mindig akkor van valami, amikor ő tanulni szeretne - jó vicc, de valamire fogni kell.
Elköszönt, mert sok a dolga és lelépett, ott hagyta őket a panzióban és elindul vissza, a kastély felé. Egyenes utat akart, de még délelőtt nagyzolt valamelyik hülyegyerek valami meghívóval és hogy hogyan fogja szétcsapni magát megint, holott nagyon jól tudja róla az egész világ, hogy egy mimózától is fejre áll. Ettől független, az infó hasznos, dolognak megteszi, így kerülve egyet, a tavacska felé igyekszik. A kutya nem küldött neki semmit, a tömeg azonban mindig hatásos, elrejti azokat, akik csak potyázni jöttek és hamar távoznak is. Éhes, így legalább száraz pogácsában reménykedik, a torta nem is fontos, no, meg majd egy sörnek sem fog nemet mondani, de előbb azt kell meglátni, melyik lábbal rúgják majd ki. Fütyörészik, mint aki a világ legvidámabb embere, elnyújtott léptekkel oson közelebb, majd áll meg a csaj, meg Móric környékén. Pont jókor, mert az Álomkóros srác ebben a pillanaban meghozza a Sárkányt. Nem hazudna ha kérdeznék, leesett kettőt a vércukra, de na. Iskolán kívül, civilben, hagyjukmár. Kicsit hátat is fordít, mint aki inkognítóban van.
- Ti meg akartok halni? - nyögi be végül teljesen random, miután vágyálmát, egy marék pogácsát majszol. Mintha természetes lenne a jelenléte, úgy vigyorog. De komolyan. Tényleg meg akarnak halni.
- Hol az ünnepelt? - hát nem hozott semmit, de majd improvizál, ameddig ki nem teszik a szűrét. A pogácsa legalább finom.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Stég

Bizonyára nem is sejti a másik, mi történt, mert nincs arra utaló jel, hogy ismert előtte az, amik történtek. Nem nagyon volt idejük sem beszélni, hallotta, hogy nagyjából mik történtek a másikkal, így aztán nem is aggódott, hogy gond lenne arra. Jó az, ha legalább a környezetében rendben van minden, amennyire lehet, amennyire az élet engedi. Persze, az nem egy álomvilág, nem egy olyasmi dolog, amely mindig kellemes és rózsaszín, olyan nem létezik. Akkor lenne meglepve, azonban míg segítségre nincs szükség, addig nem aggódik. Vagyis mindig, mert ez valahogy kicsit lényéhez is tartozik.
Azóta viszont minden megváltozott. Már nem csak futópajtások, hanem egyenesen kollégák, már nem egy minisztériumi ember, akivel időpontja van beszélni és amitől retteg. Nem fogja elfelejteni azt a napot sem, mert sokat segített, még ha ennek elég kemény ára is volt. Nem feledi, viszont örül, hogy az iskola nem azt nézte, hanem a tudását és végül esélyt adott neki bizonyítani, a minisztérium pedig nem húzta keresztbe azokat. Bár lehet, csak saját maga gondol ilyen sötétet arról a helyről, hogy ha akarják, akkor megoldják, hogy sehol se lehessen békés helye.
Talán illene elmondania, hogy mi történt, mi a nagy változás és törés, de nem akar mindenkinek arról panaszkodni, mi érte őt. Nem, és ameddig nem kerül szóba, nem állítja be magát olyannal, akit sajnálni, szánni kell. Elvan most, üresen, hol ezt, hol azt érzi, de képes beszélni, járni, dolgozni, élni. Ha nem kell, nem tépi fel a sebeket és nem is kerülgeti, hiszen felesleges. Aprót mosolyog a kérdésre és bólint egyet.
- Hú, nem is tudom pontosan hol volt, zsupszkulccsal mentem. Oregon állam, azt hiszem - vakarja meg a fejét, mert akkor nem is figyelt arra, merre van, csak messze innen és az számított. Felőle lehetett volna az Ázsia, a Hold, bármi más. Majd rákérdez, amikor ismét megy, mert menni fog.
- A pszichológusom és mentorom segített benne. A családjáé, így említette már, hogy jót tenne, ha találkoznék más farkasokkal is. Aztán amikor… a szükség úgy hozta, mentem. Tanítottam, pihentem, gyógyultam - zárja rövidre a dolgot, kihagyva azt, hogy miért. Nem is fontos, mosollyal fordul felé. - És veled? Hallottam pár dolgot, de nem szeretem a pletykákat. De boldog vagy? - ebben reméli, nem hazudtak.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Kis tavacska

Nagyon megörült a szülinapi meghívónak Lili, mikor kézhez kapta. Ugyan fogalma sem volt arról, hogy ki küldte, de ez abszolúte semmit nem számított, sőt, talán még akkor sem zavartatta volna magát, ha az ünnepelt neve se mond neki semmit. Azonban utóbbit, ha nem is túl régóta, de egész közelről ismerte már, és nagyon meg is kedvelte, ami azt illeti. Persze ő könnyen, és nagyon meg tudott szeretni bárkit, de voltak, akik némi előnnyel indultak, és ez az illető sem volt kivétel. Ezért is érezte Lilkó, hogy bár könnyen lehet, hogy több olyan arc lesz, akit maximum futtában látott, mintsem beszélt volna hozzájuk, neki bizony ott a helye.
Már messziről ki is szúrta a gyülekező tömeget, és ebben sokat segített a tény, hogy épp a levegőben volt. Seprűn, merthogy magától nem tudott repülni, és madárrá sem tudott változni, mint egyesek. Hogy ő mennyire irigyelte azokat, akik tudnak ilyet! Na de nem volt ő elégedetlen azzal sem, hogy egy háztartási takarító eszköz felrepíti húsz méter magasba, és így könnyedén a jól megrakodott asztalok és a körülöttük gyülekező emberek fölé reppenhetett. Mikor aztán kiszúrt párat, akik közt felismerte az ünnepeltet is, gyorsan ereszkedni kezdett, és le is huppant, éppen mögöttük. Egyelőre nem törődött azzal, hogy levegye a seprű végére szigetelőszalagozott cipősdobozt, amiben némi cukorka és csoki volt a készletéből elcsenve, na meg a settében becsomagolt ajándék, hanem rögtön megrohamozta Marinát. Hátulról, mert hát ha már szülinapja van, legyen kimaxolva rendesen a meglepetés-faktor. Jól rácsimpaszkodva megölelgette, és közben a fülébe sivított:
- Boldog Karácsooonyt! - Néha összekeverte a dolgokat, mivel neki Szentestére esett a nagy nap, de többnyire szándékosnak vélték az emberek a nyelvbotlást, elvégre Lilitől nem állt távol, hogy hülyeségeket beszéljen.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Adam Kensington háza

Juhász Laura
kora délelőtt | a nappalimban | x


Nem azért nem felek a véráramos kérdésére, mert túl sokat árulnék el vagy mert tolakodó lenne. Egyszerűen az kimarad. Hogy az álmosságom miatt vagy másért, azt nem tudom. A lényeg, hogy nem szándékos.
- Kint találtam rájuk egy dobozban - fedem fel kimerítő részletességgel a cicák eredetét, fejemmel az ajtóm irányába bökve, így utalva a házam környékére. - Behoztam őket, aztán itt maradtak - folytatódik a míves történet, éppen csak vállat nem vonok hozzá.
Kecsegtető az ajánlata, hogy lepihenjek. Igazából fel is merült bennem. Hiszen nincs itt nagyon már mit tennem és ezen állapotomban különben sincs sok hasznom. Jó, persze, a fehérségnek biztosan jól esik, hogy így a közelében vagyok és vigyázok rá, de van itt más is, aki megtegye. Én meg nem vagyok aggódó típus. Ha bármi gond lenne, különben is rögvest tudnám, hiába alszom. Itt teremnék seperc alatt. Már talán éppen felelnék javaslatára, amikor eléggé bensőségesen kérdez. Éppen csak rápillantok, aztán pislogok le tovább D'Artagnanra, meg kicsit elnézek Porthos felé, aki ledobja magát mellém, oldalamnak simulva és tisztálkodni kezd.
- Halványan dereng - bólogatok. - Tudom, ki voltam és hogyan éltem, de érezni nem érzem. Mintha nem feltétlen velem történt volna - rázom meg kissé a fejemet, próbálva leírni, milyen ez. Azt nem is sejtem, hogy az emberek is így vannak valahogy a kisgyerek korukkal. Elmesélik nekik, látják fotókon, vannak foszlányaik, ám összességében egy film is lehetne ennyi erővel. Na nekem ilyen a halandóságom.
- Nem úgy, mint a halálom - teszem hozzá monoton baritonomon. Na tessék! Ez viszont már biztos a kényszerű ébrenlét hatása: nekiálltam fecsegni. - Arra elég tisztán emlékszem - bólogatok aprókat, lassan, s közben egyre több hangot nyelek el. Kicsit, mintha félálomban beszélnék. - Gondolom, jobban odafigyeltem rá, hiszen úgy hittem, az az utolsó alkalom bármire is figyelni - elmélkedem el ezen. Hiszen annyi minden történik velünk, ám van, amit már másnap elfelejtünk és van, ami belénk ég örökre. Vagy, mert már akkor és ott tudjuk, hogy fontos pillanat, amit magunkba kell vésni; vagy valahogy megörökítik; vagy annyiszor meséljük el, hogy fenn marad. Utóbbinak nálam kevesebb az esélye.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Kis tavacska

Na, van az úgy, hogy éppen le van kötve az a kevés figyelme, amivel dolgozik a tetovált hajcsárral és a telefonját úgy teszi farzsebébe, hogy az onnan már nem kerül elő. Szóval, nem olvas ő se ilyen, se olyan üzenetet.
Hosszú lábai határozottan veszik az irányt az emberei felé, majd lassít picit mert most komolyan a góré szerválhatna magának valami sárkánymeghajtást, vagy hashajtást, hátha valamelyiktől gyorsabba kapkodná magát. Ah, bakker, vagy Kende megint megszívja mert mindig elfelejti, hogy  kóvályoghat a góré a fejben, ha úgy tartja kedve. Mindegy, szívott már ezért is azért is, ma a szülinapos a lényeg! – meg a hátizsák, ami már eléggé húzza a vállait, legyen az bármilyen úszóé. – Csá – dobja is le a haverjai mellé, majd kapja el a Maet és öleli magához összekócolva a csaj haját. Eltávolodva pásztázza a szösztalicska fejét. – Na, így már majdnem érettnek tűnsz – bólint, mint aki csodás munkát végzett. Lekezelne a másik kócossal, a sráccal, akinek a sörényét nem feledi, meg az olasz receptjeit és lép ST mellé. Halkan vihog annak válaszán Móricnak, közben reflexből megy a kocc a spanjának. – Tudom, dude, a tanár úr is azért szeret annyira, mert egy állat vagyok – bólogat, amíg a Brokemon táncikál. A navinés fordul is a góréhoz. – Szerintem elég volt, hogy besétált. Most én jönnék, hogy megdicsérjem, tudja, de én sem kapok soha és nem is tudok tőle éjszakánként rendesen aludni – most ő sem szarkasztikus. Nem. Szimplán sztorizik az ST-nek, hogy vágja mi a helyzet. – Látja, nem az én hibám, hogy bealudtam párszor az óráján – emeli meg a kezeit és von vállán, hogy hát ő aztán száraz a történetben. Szárazságról jut eszébe! Felkapja, kicipzározza a táskát, amiből a tágítóbűbáj hatására folyamatosan pakolja kifele az üvegeket, meg hát, van ott rekesz is. Nyújt a dudenak, meg a szösztalicskának, meg a random kócos gyereknek, mert egyedül nem bírja, aztán pár méterrel arrébb pakolászik ki az asztalra. Mindeközben feje ritmusra bólogat és kérdés nélkül egy kis bűbájjal még hangosít azon. Telefonja kerül elő, csak akkor látja, hogy mit írt Móric, de hátha még nem késő.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Kis tavacska

#mavanaszülinapom
#kösziköszi
#főlegnekedLoki
#MINDENKI

A barna legnagyobb döbbenetére barátja meglepődött a jelenlétén. Pedig ő hívta. Akkor most mi a tosz van? - Ohh értem. De azért szólhattál volna, hogy hozzak már neki valamit. Tök gáz lesz, hogy ajándék nélkül vagyok itt - fintorgott a lány, és gyorsan megigazította a haját. Aztán elnézett abba az irányba, amerre Loki is.
- Na nee... nem elég, hogy órán cseszeget, még most is itt kell lennie? Különben is Kiscsibe hogy szerethet egy ilyen embert - fintorgott a lány, és egy kicsit talán a szőke mögé is lépett annyira nem tetszett neki a közeledő alak. Amíg a fiúk Denisszel voltak elfoglalva megérkezett a bulira Lili is.
- Szülinap van, te lány - nevetett rajta a barna, de persze visszaölelte a lányt. Közben pedig újabb tag kúszott a képbe. - Nem tudom, gondolom még nem jött meg. De te ki is vagy? - kérdezte meg a punk gyereket. Nem mintha annyira jó lett volna a névmemóriája.. vagy az arc, de hát ez nála már csak így ment. Aztán figyelme megint Kendére irányult. Aki megint összekócolta a haját. Komolyan nem tudta eldönteni, hogy mi a fene ütött a barátaiba. Vagyis nem csak beléjük, hanem úgy mindenkibe körülötte.
- Miért, ki vagyok pirosodva? Vagy ezt most mire mondod? - értetlenkedett a lány. A rellonból legalábbis még nem dobták ki. Vagy így akart valamit közölni vele barátja? Mert akkor elég szarul csinálta.
Átvette az üvegeket, majd azzal a lendülettel passzolta is tovább Lilinek. Ha már itt volt körülötte mindenki, akkor segítsenek egy kicsit. Mert úgy tűnt Kende egy egész hadseregre számított. Vagy egy maroknyi dánra.
- És öhm... a tanár úr meddig szándékozik maradni? Mármint gondolom azért megvárja Kiscs... Améliát - helyesbített gyorsan Marina. - De utána se akarjuk sokáig rabolni az idejét, ugye fiúk? - fordult barátai felé. Ha őszinte akart lenni, akkor már Csibe érkezése előtt megszabadult volna Denistől. Vagy legalább lefúzott volna pár felest, ha már muszáj elviselnie.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Kis tavacska

Tekintetem gyorsan vezetem végig a társaságon, ami kezdetben megtisztel, majd a soron következőkre. Nemes egyszerűséggel hagyom figyelmen kívül Mórocz és Reiner interakcióját, hogy ki mekkora király. Hátrafeszített fejem tökéletesen sugározza az unalmat, ami belőlem árad, apró mosolyom mindössze az égen keringő madárnak köszönhető, de ahogy ismét a kölyköket figyelem, majdnem azonnal el is tűnik. Komolyan fogalmam sincs, hogy miért mentem ebbe bele. Valami apró szikra volt bennem talán aziránt, hogy drága TS-em kamuzik, de basszameg, hát nem tette. A mai gyerekek nem szoktak hazudni? Borzalmas.
- Folytasd, Kende, és a következő órát te tartod a harmadikosoknak - bólintok egyet, szám szegletében bukkan fel egy gonoszkás mosoly, majd esnek kékjeim a társaság közvetlen közelében álló Vattacukorra. Szemöldököm emelkedik meg, halkan nevetek fel. - Vattacukor, esetleg te vágyod azt? - kérdezek vissza reflexből ugyanazzal a gonoszkás mosollyal ajkaimon. Kende tűnik el a látóteremből, kékjeim zizzennek a föld felé, ahogy a srác elkezd kipakolni. Elégedettség villan szemeimben, már lassan büszke leszek tanársegédemre, hogy így érkezik meg egy bulira. Az asztal pillanatok alatt telik meg mindennel is, ajkaim közé biggyesztett cigarettámat fogom ujjaim közé és égetem el pillanatok alatt. Oldalvást sandítok Marinára, ajkaimra kerül fel a jól megszokott, szinte már bájos féloldalas mosolyom.
- Értékelem a kedvességed - fordulok felé teljes testemmel, majd lépek közvetlen elé, hogy elbűvölő mosolyt küldjek a lánynak. - Azt is, hogy nem nagyon rejted véka alá a gondolataidat. Mit jelent nálad a pár feles? - fordítom fejemet az asztal felé, majd vissza a lányra. Szemöldököm emelkedik meg kérdőn, hogy a burkolt kérdés is célba érhessen, mert valahogy még ennyi idő alatt is leesett, hogy a lány nem a gyors észjárásáról híres. Halk nevetést engedek meg magamnak végül. - Ha már a tortából való kiugrást elvetettük, belém ugorhatna valami - vakargatom meg állam. - Mondjuk pár fasza whisky - bólintok is egy határozottat mellé. Csak nem képzelte bárki is azt, hogy eljöttem idáig a semmiért? Faszt. Akkor már hadd élvezzem kicsit a dolgokat, például Marina arcát, amiért nem szabadul tőlem.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Kis tavacska

Fogalmam sincs, hogy csináltam, de bakkerka, eddig minden klappol. Hoztak piát, nasit, Kende elhozta Brightmore-t, amit még mindig nem tudok felfogni, de megvan történve, vágod? Olyan passzív ez a szerkezet, a veszett mókus sem látott még ilyet, de csak fogadd el, és lépj tovább, mert: istentelenül jó buli elé nézünk. Vállam felett fordulok hátra, reflexből engedem el Rin kezét, ahogy Lili a nyakába ugrik, majd fordulok még jobban hátra.
- Csettiiiiiii! - integetek haveromnak, mintha méterekre állna tőlem, és nem mondjuk csak kettőre. Whatev’, ezt is el kell engedni, mint a mai nap legtöbb momentumát. Észbe kapva fordulok vissza Lili felé. - Hé-hé-hé - fejtem le Rinről karjait. - Hagyd a csajom - bólogatok határozottan párat. Nagyjából kettő tizedmásodperc telik el és röhögök fel hangosan. Nem lehet ezt komolyan bírni, főleg, hogy a dude is berobban és szanaszét adom minden megmozdulását.
- Kur- khm…, szóval rohadt jó vagy tesó - pislogok Brightmore-ra, aki mondjuk nem nagyon zavartatja magát miattunk, sőt, még a buliba is beszáll, bár pakolni éppen nem segít. Amit a kezembe nyomnak pakolom kifele, segítek Kendének a rekesszel, majd merevedek meg tanárunk szavain. - He? - adok hangot értetlenségemnek, miközben lassan ugyan, de biztosan bootol be az agyam. Komolyan inni fog velünk a Sárkánytan tanárunk? Teljesen döbbenten igyekszem elkapni Kende tekintetét, hogy némán kérdezzem meg, hogy miafaszén, majd tárjam ki kissé karjaimat. Kérdés nélkül veszek ki a rekeszből egy sört, majd pattintom le a pad szélén kupakját, a dudi kezébe nyomom, végül magamnak is nyitok egyet. Azonnal ráhúzok, mert ez komolyan hihetetlen.
- Csakhogy világos legyen tanár úr - mondjuk már a nyitott sör van a kezemben, ittam is belőle tanárom szeme láttára, és nem szólt, úgyhogy elég egyértelműek a dolgok. Lehet meg kellett volna fordítani a sorrendet és előbb kérdezni, aztán inni. Már mindegy. - Iszik velünk? És nem fog szólni, hogy mi is azt tesszük? Mármint… komolyba? - egy mosolyt kapok és egy bólintást, amire esik le az állam. Jó, kicsit lelomboz, hogy azért ésszel kell lennünk, mert mégis tanár és akkor ő igazából felügyeletként van itt, de… aztaleborultszivarvégit. Ez komolyan megtörténik? Lassan araszolok Kende mellé. - Tesó, ez megtörténik ugye? Nem álltam be vagy ilyesmi?