Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Stég

– Elvetted a kedvemet a világ egyik legkirályabb dolgáról - dörmögöm halkan, s pálcám a zsebembe csúsztatom. A látvány nem rossz, de ma pont nem ez lett volna a lényeg. Aztán Laura - úgy ám Laura, nem Grace, hanem csak simán Laura, ami az én számból elég fura lenne, mert sose hívom így -, szóval ő jött a játékával és bumm, el is illant minden.
– Majd megkérek rá mást, mert veled nem lehet ilyesmit kivitelezni - sóhajtok egyet és drámai fordulattal indulok vissza a kastély felé.
– Jó úszást, meg ne fázz azért - háttal neki, kezemet felemelve intek és tipegek is el innen, igazi hisztis picsaként.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Stég

- Miksa?
Egy kicsit igazságtalannak érzem azt, hogy ezt az egész játszadozást ő kezdte, és végül, ha drámaian is, de ő fejezte be. Én pedig most csak a víz felszínén tartva magam nézem, ahogy elsétál. Pedig sokat gyakoroltam, hogy ne essen baja, és hoztam magammal mindenfélét arra az esetre, ha megsérülne. De hát ha az embernek kedvét szegik, akkor arra nem nagyon van orvosság. Végignézem, ahogy elsétál, és csak amikor biztos távolságban van, akkor kecmergek ki a vízből. A ruhámat könnyűszerrel szárítom meg, a hajam nem érdekel. Csendesen, a karjaimat magam előtt összefonva lépkedek a falu felé, és áldom a sorsot, hogy nem kell a kastélyba mennem. Még sosem veszekedtünk, és igazából semmi igazán negatív sem hagyta el a szánkat a másik irányába, és tudtam, hogy keserű lesz, ha megtörténik, de azt nem, hogy ennyire. Tényleg elszúrtam neki, elég csúnyán, és nem tudom, hogy ha mondjuk bocsánatot kérek, és azt mondja, hogy nincs baj, hiszen megcsinálta ő ezt mással, akkor vajon tényleg megbocsát-e és én tényleg nem leszek-e szomorú. Ez bonyolult helyzet, mert nem akartam megbántani, de mégis sikerült, így hát most csak arra vágyom, hogy a takaró alá bújva elrejtőzzek a világ elől. Annyira béna vagyok, hát nem hiszem el.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Stég

#tanítsmester
#jedileszek
#okklumencia
#Tivadar

A legtöbbeknek valószínűleg elfehéredne az arca a nevetés hallatán. Vannak, akik el is ájulnának. De Marina? Ugyan már. Ha más nevet, az neki is egy indok a mosolygásra, és ezt most sem rest megtartani. Sugárzó mosollyal nézi a tanárt, és csak legyint a bocsánatkérésre. Pontosan tudja milyen az, ha egy nevetés ki akar buggyanni. Ha visszatartják csak rosszabb, mert felhalmazódik, és akkor az ember ott fulladozik meg öklendező hangokat ad ki az órán, mert ott nem lehet.
- Oh oké, nincs krokodil - bólintott hevesen, és olyan érdeklődéssel nézte a tanárt, mintha minimum a jövőjét jósolná meg. Bár jobban belegondolva nincs is az olyan messze az igazságtól. - Akkor ha egy ugróiskolát szeretnék az egyik szobába, akkor az passzív? - gondolkodott el a lány egy pillanatra, aztán amikor a konkrét tervekről kezdték el kérdezgetni, és a papír is előkerült, még közelebb kucorodott.
- Három emelet, plusz egy pince. Arra gondoltam, hogy becsapnék mindenkit. Alapjáraton az emberek arra számítanak, hogy minél feljebb jutnak, annál közelebb vannak a megoldáshoz. Meg a csapdák is nehezednének. És igazából a földszintről vezetne egy csapóajtó a legtitkosabb gondolataimhoz, amit csupán egy szőnyeg takarna. Vagy ez túl kevés? Mert felrakhatom a toronyba is - visszakozott azonnal a lány, mert elég sokszor találkozott már azzal, hogy az ő kreatív ötleteire nincsenek nagyon vevők a tanárok. Ha nem magolja be az ember a tananyagot, akkor meg van lőve. Pedig neki az nem megy. Leül, és tíz perc múlva muszáj felállnia. Ha nem teszi, akkor minimum a gondolatai elkalandoznak máshova. Mintha valami átok lenne rajta minimum.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Kis tavacska

Miközben a fiú beszél, én úgy nézem… Most már biztos vagyok benne, hogy tetszik, de nem mondom meg neki. Kicsit elkalandoztam, de aztán vissza hoztam a valóságba az eszemet. (Mostanában folyton elkalandozik az eszem) – Na szóval, bocsi. Szóval, nem tudom szerintem inkább Albert, de fogalmam sincs, amúgy nem te találkoztál vele? Nem kéne tudnod? – kuncogok.

Felsegít a fiú gyorsan és megnézem, hogy nem vágott-e meg valami, de csak kicsit karcolt meg az egyik szerszám. – Egy szerszám kicsit megkarcolt, de amúgy jól vagyok. – Mutatok a “sebre”. A ruhám zsebében találok egy ragtapaszt és ráteszem, aztán a szerszámokat visszateszem a helyére, csak rendezettebben – Itt vagyok, minden rendben. Igen, ez nem az én napom, ahogy mondod. Amúgy nekem is jók a jegyeim. Értem, hát sok sikert én sem tudom mi legyen a szakmám, mert még nem is tudom pontosan milyen állások vannak a varázsvilágában. – Mesélem.

Pont az utolsó szemeket szedtem le én is. – Igen, mehetünk. – Amikor az utolsó szem is a kosárba kerül, felkapom a kosárkát az egyik kezembe, a másikkal a fiú kezét fogom meg és elindulok, hogy leadjuk a kosarakat. Amikor odaérünk, elengedem Jacob kezét, és a tele kosarat odarakom a pultra. Amikor a másik is odateszi, megszólalok. – Nagyon sokat szedtünk, nagyon finomnak néznek ki. – Megnyalom a szám szélét. Odafordulok a fiúhoz, mert eszembe jut, hogy ha nincs dolga akkor visszamehetünk a kastélyba aztán csinálhatunk ott valamit, a vacsoráig. – Mikor érsz rá legközelebb, mert csinálhatnánk majd valamit a kastélyban. Szeretnél még valamit csinálni a kastélyban, vagy most van valami dolgod?
– Ajánlom fel, nagy mosollyal az arcomon. Aztán, egy gondolatomat megkérdezem.  az ajkaimon lévő szájfény megcsillan a napfényben

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Kis tavacska

Rögtön leszegtem a fejem, hogy megbánást tanusítsak, kerülve a szemkontaktust, de kicsit a lába felé fröcsköltem a vizet. Nem voltam én olyan rossz passzban, hogy tényleg rosszul érezzem magam egy kis villogás miatt. Még csak nem is dicsekedtem, egyszerűen használtam ezt az élettapasztalatot.
- Kikérem magamnak, legalább kettő jól lakna velem! Mostanság sok volt a Sav-a-júj cukor - fogtam rá a csípőmön lévő leheletnyi zsírpárnára, látványosan mutogatva, hogy ez itt van, ni. Nem elég komoly tartalék ez neki? A tekintetem az ő satnya lábaira esett, majd elhúztam a szám. Hát a sellő populáció tuti nem miattunk marad fent.
- Megette a kedvenc cipőd, mi? - kérdeztem bokor arccal, meredten szuggerálva a nőt, de arra azért figyeltem közben, hogy a lábam véletlenül se lógjon bele a vízbe. Lehet, hogy vicc volt a sellős dolog, de az is lehet, hogy nem. Én nem vállalom a kockázatot. - Szerintem is jobb. Vagy akkor menjen olyan hivatásos mesemondónak. Mi annak a neve? Író. Asszem író. Nem valami fantáziadús.
A színes italba kortyoltam és élveztem, hogy hideg, kellemesen hűsít, még ha a torkomban hagyott is némi égető érzést. Vajon ki találhatta ki, hogy az alkohol jó valamire? Biztos, hogy valami baj volt a fejével.
A kérdésért is a Bacardit okolom, szerintem máskülönben még eltűnődtem volna ezen egyedül is egy darabig. Ahogy láttam, Borka annak jobban örült volna.
- Aha. - Ezt már sokszor hallottam. Már, hogy a szex jó. Most már tényleg illene kipróbálni is, mert kezd gáz lenni, hogy minden barátom tud róla érdemben beszámolni, én meg csak tátogok, mint az aranyhal. - A fiúk néha nagyon furák tudnak lenni. Nehezen is jövök ki a legtöbbel.
Ezt nehéz beismerni, mert én szeretek emberekkel jóban lenni, így inkább kortyolok egy jó nagyot az üvegből, mielőtt még bármit mondtam volna ezen kívül. Azt viszont el tudom képzelni, hogy Borka és Beni tök jól elvannak, ez pedig megmosolyogtatott. Szeretem, mikor a barátaim boldogok.
- Ez mondjuk jól hangzik. Vele mióta is vagytok együtt? - kérdeztem felvonva a szemöldököm, majd elnevettem. - Te, mit csinálunk, ha valaki megjelenik a hattyúért?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Kis tavacska

- De kéne tudnom, csak rosszul hallottam a nevét, és nem jegyeztem meg - mosolyogva vállat vont, néha még ő is hajlamos volt elfelejteni dolgokat, és sokkal jobb volt az arcmemóriája, mint a név. Nonó közben úgy tűnt, mintha megsérült volna, segített is neki, rá is kérdezett aztán, hogy minden rendben van-e, és megnyugodott, mikor kiderült, hogy nincs semmi vész, a karcolások könnyen gyógyultak. - Akkor jó, ilyen előfordul, főleg az ilyen kerti munkák során - jegyezte meg mosolyogva, segített is visszatenni az eszközöket, közben a suliról beszélgettek, mert az mindkettőjükben közös volt.  - Oké, menjünk, biztosan örülni fog az idős házaspár, hogy ennyit leszedtünk - mutatott örömmel a teli kosarakra, de igen csak meglepődött, amikor megérezte kézfején a lány ujjait. Még a szemöldöke is feljebb szökkent, talán még zavarba is jött, mert hát nem volt felkészülve erre. És ami azt illeti, kellemetlenül is érezte magát, ezért kihúzta a kezét Nonó ujjai közül, majd zavartan dörgölte meg a tarkóját. - Khm, igen, tényleg finom lehet - bólintott, miután torkát köszörülte, és ismét váratlan dolog történt. Ha jól értette, márpedig miért is ne érthette volna jól, úgy tűnt, mintha Nonó randira hívná.
- Húh, hát…nekem sok izé, tanulni valóm van. Majd talán legközelebb  - vágta rá gyorsan a kastélyhoz érve, mert nem tudta, mi lenne a helyes, de egy valamiben biztos volt, nem szerette volna megsérteni a lányt. - Most nekem, mennem kell - tette hozzá, aztán integetett gyorsan, megrázta kézfejét, majd sarkon fordulva, sietős léptekkel indult meg a könyvtár felé.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Barlangfürdő

Szó szerint széthajtottam magam év közben a tanulással, illetve azzal, hogy helyt tudjak állni a menhelyen, és a kávézóban egyaránt. Már nagyon rám fért egy kis pihenés és Beni barátommal is nagyon rég találkoztam már. Így arra az elhatározásra jutottam vele közösen, hogy kiveszünk egy nap pihenőt, és strandolunk egy jót nem messze a lakóhelyünktől. Számomra mindig is szimpatikus volt a barlangfürdő, így oda szerveztem meg az egy napos pihenést. Beújítottam egy rózsaszín fürdőruhát, majd kivettem két kabint, csak hogy ne kelljen ezzel bajlódnia a kedves barátomnak. A papírmunka mindenkit kikészített, és át tudtam érezni, hogy mostanság neki ezzel többször is meg kellett birkóznia. Miután elvégeztem az adminisztrációs dolgokat, és elkészültem a találkozóra, nem volt más hátra, minthogy megérkezzen a legjobb barátom. Miután megláttam őt, odaléptem elé rögvest.
- Mély tisztelettel köszöntöm itt, Bogolyfalva legnívósabb strandján, tanár úr! - köszöntöttem őt mélyen meghajolva, miközben vidáman szalutáltam neki. Reméltem, hogy ezek után legalább kitűnő jegyet kapok majd a tantárgyából.
- A személyzet átveszi a pakkját, hogy ne kelljen cipekednie, és egy "külön elnöki lakosztály" várja Önt - folytattam vele mókásan a kommunikációt. Úgy éreztem, hogy már rég nem szórakoztam ilyen jól. Ráadásul még hátra volt az egész nap, ami csupán ránk várt, strandolás, evés, ivás, szórakozás, ez pedig még nagyobb löketet adott ahhoz, hogy vidámabb legyek. A viccet félretéve rég találkoztunk Benivel, és most jött el az a pillanat, hogy ezt szépen bepótoljuk. Ő mindig is kitartott mellettem, mint barát, ezt pedig nagyra becsültem.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Stég

- Igen, az ugróiskola passzív, hiszen magához a látszathoz tartozik. Ezen kívül, ha beépítjük például, hogy a tizedik kockán automatikusan visszaesik valaki a földszintre, ha nem teszi le mindkét lábát, ami alapvetően szabálytalan lenne... Akkor máris egy olyan fix védelmi pontunk van, amin nem jutnak át csak úgy - nem kezdi el részletezni, hogy ilyen esetben pontosan hová kell esnie a delikvensnek, mert ez igazából egy kilökési pont is lehet. Mégsem akar ennyire előre szaladni, elvégre az lenne a legjobb, ha egyelőre megtalálnák a legtökéletesebb elmetérkép alapot. Utána aztán olyan variációs kombinációkat lehet beleépíteni, hogy csak pislogni fognak!
- Ez jó ötlet, viszont mit szólnál ahhoz, hogyha a pincébe csak a házon kívülről vezetne út? Gondolj bele, nincs ember, aki ne a házon belül keresgélne, elvégre logikus, hogy onnan vezet út lefelé. Senki sem megy ki a házból és valljuk be, ha úgy oldjuk meg az elmetérképet, hogy eleve a házban, a bejárati ajtótól induljon az érkező, nem is feltételezi, hogy kint is van keresnivalója. Így igazság szerint csak azzal kell számoljunk, hogy valaki okosabb nálunk és mégis kimerészkedik – alapvetően az ötlet remek volt, már ami a csapóajtót illeti. Nem gondolta volna, hogy ilyen könnyen egy hullámhosszra kerülnek majd, viszont roppantul örül neki. Ahogy felrajzol egy házikót, kintre elhelyez egy ajtót és be is karikázza. – Az a helyzet, hogy egy kis részét meg kell majd tervezni a kertnek is, ha pedig így teszünk, sűrű növényzetet, lakatot és miegymást is kell majd tennünk rá, de biztosíthatlak, hogy órákba is beletelhet, amíg valaki idejut. Legfeljebb akkor teheti ezt meg a házon keresztül, ha nagyon agresszíven támad és elveszíted az irányítást az okklumenciád felett, erre viszont akkor sem lenne ráhatásunk, ha bentre tennénk a csapóajtót.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Kis tavacska

– Nem baj. – Nem sajnálom, hiszen én nem a kertész miatt jöttem. – Megvagyok. – nyugtatom a fiút.  Kezdem érzelmeimet jelezni a srác felé, de ő erősen elhúzódott, amit kicsit sajnálok, de nem is furcsállom hiszen csak most találkoztunk úgy közelebbről. Nem szeretném ráerőltetni az érzéseimet. Az nem lenne szép dolog tőlem. De legalább, megtettem az első lépést, ez már haladás a javából. Utoljára alsó tagozat, harmadik osztályban voltam szerelmes. Aztán ez a második fellángolás. Próbálom magamat lenyugtatni, hogy ne erőltetés legyen. És, hogy ne menjek az agyára. – Igen, sokat szedtünk. – Válaszolok, hadarva. Mert a szívem az ezerrel ver.
Először, csak úgy felvetettem a tanulós dolgot, de ezzel akár el is lehetne kezdeni valamit vele, de az is lehet, hogy semmi nem lesz belőle. Hagyom magamat átadni az érzésnek. – Rendben, akkor máskor. Szólj, amikor jó neked, aztán csak az időpont kell és, hogy melyik tárgyból. De én órák után kb. mindig ráérek. – Kicsit fájt nekem, hogy nem mondott rögtön igent, de megértem. Majd máskor meglesz.
Bólintok, és a kezemmel intek egyet, hogy “menj csak” – Nekem úgy is dolgom van még. Közben elrakom a szerszámokat és a ruhámat is átveszem, mert nekem is mennem kell. És én is a kastély felé veszem az irányt. Mert még el kell intéznem pár dolgot takarodó előtt. Pár óra után, a kastély előtt vagyok, aztán már kisebb keresgélés után oda találok az eridon toronyhoz és folytattam az estébe nyúló délutánt. Időközben este lett, még átnézek egy aznapi tananyagot, mert az egyik tanártól kaptam szorgalmit. (Örömmel készítette ezeket.) Aztán elaludtam a tankönyvön.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Barlangfürdő

Nyakamon az első vizsgaidőszak. Nagy a nyomás rajtam, de szerencsére a minisztérium gyakorlott szakemberei a segítségemre lesznek a hoppanálás tárgyhoz tartozó számonkérés lebonyolításában. Nincs valami sok diákom, úgyhogy viszonylag keveset leszek a kastélyban. Helyette az egyetemen kell teljesítenem a kötelezőket, hogy meglegyen az adott félévre előírt kredit, aztán jöhet a jól megérdemelt pihenés. Persze a nehéz időszak alatt se szeretném elhanyagolni a barátaimat. Danával már nagyon régen tudtunk normálisan találkozni, az egyik szabad időpontot pedig fel is szabadítottam erre. Örülök, hogy vele jó maradt a kapcsolatom, mert hát sokan jöttek-mentek az évek alatt, olyanok is sajnos, akiknek távozására egyáltalán nem számítottam.
Hamar bepakolok a táskámba. Nincs sok cuccom, csak a kék fürdőgatyám, ami még levitás diákkoromat idézi. Csíkos törölköző, fekete papucs, aztán indulhatok is. A helyszínen Dana már a szokásos stílusával üdvözöl, amitől persze pirultan kezdem vakargatni a tarkóm. Amióta gyakorlótanár lettem, nem ez az első, hogy szabadkoznom kell. Úgy érzem, sose fogom megszokni ezt a bánásmódot. Különösen furcsa, hogy ő az idősebb, és most kicsit mintha fordult volna a kocka a hierarchiában. A sors fintora.
- Jaj, Dana, hát micsoda fogadtatás - nevetek zavartan. - Neked csak Beni. Szerencsésen elkerülted, hogy taníthassalak - jegyzem meg mosolyogva. Ha jól tudom, az utolsó vizsgáit rúgja, szóba is akarom majd hozni a témát, hogy pontosan mik lettek a végső tervei az iskola után.
- Na, akkor irány az öltöző, aztán találkozzunk a közös kijáratnál - javaslom, ahogy a férfi részleg után kutatok a tekintetemmel. Már alig várom, hogy a vízben legyünk.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Kis tavacska

Ruarc L. Mornien

Még ismerkedik a vidékkel, azt azonban már ideérkezése előtt tudta, hogy a lassan várossá fejlődő Bogolyfalván van lovarda. Ez egy nagyon fontos szempont volt, különösképpen, hogy imád lovagolni. Ugyan egy csodaszép lipicai büszke tulajdonosa, mivel a lovat is imádja, eszébe sem jutott szegényt azzal kínozni, hogy hurcolja magával. Elég gyakran haza tud járni úgyis Szalamantonba ahhoz, hogy Hektor ne érezze meg túlságosan a hiányát, na meg addig is van, aki foglalkozzon vele hétköznapokon, amíg ő elmerül a politika és a jog rejtelmeiben majd. Egyelőre még éppen csak túljutott a beiratkozáson, és az új tanév előtt próbál gyors iramban felfedezni mindent az iskolától a Bogolyfalva nyújtotta lehetőségekig. A meglehetősen rövid idő ellenére, ami rendelkezésére áll, egy kis lovaglásra mindig szakít időt. Talált is egy gyönyörűszép almásderest a lovardában, aki a Felhő névre hallgat, és még napkelte előtt besettenkedett a helyre egy kiábrándító bűbájt használva álcául, és kicsempészte Felhőt. Visszaviszi még az ütemezett reggeli előtt, az elmúlt két napban ugyanis körbekérdezősködött, hogy megtudakolja, nagyjából hogyan is néznek ki a lovarda mindennapjai. Itt egy kérdés, ott egy kérdés, és gyorsan összeszedett minden szükséges infót. Még arra is gondolt, hogy jelentkezik önkénteskedni, ha van ilyenre igény. Az anyjának úgyis biztos tetszene a dolog, ő meg addig is tölthet egy kis időt lovakkal. Mindenkinek jó lenne. Még alszik rá azért egyet vagy kettőt, aztán megkérdezi majd az illetékest. Jelen pillanatban viszont a kicsempészett Felhővel baktat a Bogolyfalva szélén felfedezett tó partján, már visszafele tartva. A felkelő nap közben egyre feljebb kúszik az ég alján, és el is gyönyörködik egy pillanatig a színes égboltban, majd úgy dönt, leugrik a lóról és megjutalmazza a magával hozott répával.
- Nézd csak, mit hoztam neked, Felhő - paskolja meg a ló nyakát barátságosan, és feltartja a sárgarépát, amibe a ló aztán lelkesen harap nagyot és még lelkesebben rágja. - Ügyes ló vagy te, nagyon ügyes. Majd holnap reggel is kicsempészlek - ígéri, és megigazítja kicsit a ló sörényét is, hogy ne lógjon annyira a pofájába. Olyan szépen be is lehetne fonni. Na majd ha visszaértek, szerencsére tud erre tökéletes bűbájt.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Barlangfürdő

- Ejjj, pedig szívesen részt vennék egyszer az órádon, kíváncsi vagyok, hogy tanítasz. De a viccet félretéve örülök, hogy végre össze tudtuk hozni ezt a találkát, és ki tudunk kapcsolódni kicsit - válaszoltam vidám hangulatban a barátomra tekintve. Látszott a reakcióiból, hogy megmaradt a tulajdonságait tekintve annak, akit annó megismertem. Egyáltalán nem szállt el vele a ló, ezt pedig nagyra becsültem.
- Hogy megnőttél, mióta utoljára találkoztunk! - élcelődtem vele kicsit. Ezt már megszokhatta tőlem. Nem is tudom, kitől örökölhettem a fránya természetemet. A szüleim rendkívül humortalanok voltak...
- Ugye később eszünk majd hekket is? Imádom, de egész nyáron nem ettem - na nem azért, mert nem akartam, egyszerűen nem volt rá lehetőségem. Amúgy is, ez nálam igazi strandos kajának számított.
- Rendicsek! Akkor tali hamarosan a közös kijáratnál! - mosolyogva búcsúztam a fiútól, majd elindultam a női öltöző irányába. Átöltöztem a kabinomban a rózsaszín bikinimbe, a hosszú hajamat pedig lófarokba fogtam. Felvettem a fehér-rózsaszínű strandpapucsomat, és előkészítettem törülközőmet, amely zöld szívecskés volt fehér mintás alapon. Nem éreztem magam kényelmetlenül, hiszen a sok edzés meghozta az eredményét, egyébként is elég vékony alkat voltam. Ha pedig pont az ellenkezője illett volna rám, az sem érdekelt volna. Egyedül azzal törődtem, hogy jól érezzem magam ezen a napon. Miután elkészültem, elindultam a megbeszélt helyszínre. Úgy tűnt, hogy én értem elsőnek oda. Karba tett kézzel vártam Beni-t, hogy megérkezzen, közben pedig érdeklődő tekintettel pásztáztam a körülöttem lévő embereket.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Barlangfürdő

- Tényleg? - kérdezek vissza meglepetten, nagyot nyelve és pislogva. Ha Dana ülne az órámon, az biztosan nagyon furcsa érzés lenne. Megszoktam, hogy alattam jövő, fiatalabb nemzedéknek magyarázok, a korábbi csoporttársaim előtt igencsak fura lenne bizonyítanom, hát még akkor, ha valakit jobban ismerek. De ez is egy jó lehetőség arra, hogy gyakoroljak, fejlődjek, úgyhogy folytatom is a válaszom. - De te már megtanultál hoppanálni, nem? Mindenesetre az elméleti alapokat mindenkinek el tudom magyarázni, és tervezem is majd, hogy a kimaradó évfolyamoknak afféle szakkört indítsak, ahol pótolhatják, fejleszthetik a képességüket. Igazából majd az órarendemtől függ, mert az egyetem az első - magyarázom neki lelkesen, leszögezve a legfontosabbakat. Igazából lehet, hogy tényleg nem lenne rá kapacitásom, hiszen ha már találkozni tudunk, akkor szórakozásból akarok vele lenni, nem pedig kötelességből.
- Hát, olyan régen azért nem láttál. De köszönöm! - pirulok el, ahogy végignézek magamon. Mondják, hogy sokat változott a testmagasságom, de még mindig nem tartom magam a legmagasabbak közé tartozónak. Ami észrevehető, az a vékonyságom, igazából volt időszak, amikor több volt rajtam, de a VAV környékén volt a mélypont, most kicsit megint javul a helyzet, igazából attól nem kell tartanom, hogy pufi leszek szerencsére. - Te is jó bőrben vagy, de majd mesélsz jobban, hogy mi újság veled. Remélem, hogy jól mennek az utolsó vizsgák - jegyzem meg óvatosan, ami egy gyakorlótanár szájából lehet, hogy a kelleténél nagyobb nyomást jelent benne.
- Hú, hát nem tudom, hogy itt árulnak-e, de persze! Én nem vagyok egy nagy hekk-evő, de majdcsak elfogy a tányérról. Remélem, hogy az árak is barátiak. A legjobb persze az lenne, ha a tavacska partján kiülve tudnánk enni, ott valahogy hangulatosabb a szabad ég alatt - álmodozom, de ott meg a tó az, ami kicsit koszosabb talán, meg ki tudja milyen lény rejtőzik benne, úgyhogy itt legalább wellness elemek is vannak, és élvezetes az egész.
Leokézva Dana kijelentését, én is fürdésre alkalmasra váltok, még megejtem a mosdót, pár utolsó igazítást a tükör előtt, és egy szabálykövető zuhanyzást. Már vár rám, törölközőmmel a hátamon, papucsban csoszogok oda.
- Nos, teli hassal mégsem olyan jó fürdeni, úgyhogy szerintem célozzuk meg az egyik medencét - javaslom. Szívesen úsznék is, kérdés, mennyire bírják a gyenge karjaim, úgyhogy kíváncsian várom a válaszát, s részemről meg is indulhatunk végre.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Csónakház

Szerelem van a levegőben! A tavasz beköszönte óta nem látok mást, csak szerelmesen turbékoló párokat. A május valami miatt módfelett kedvezhetett a hormonoknak, vagy a csillagok álltak túl jól, de bármerre nézek, mindenhol andalgó párocskákat pillantok meg. Én sosem voltam az a hősszerelmes típus, tökéletesen elvoltam egyedül, s nem is vágytam valakire, aki esetleg visszafog. Mert valljuk be, hogyha az ember lánya kapcsolatban él, akkor már nem lehet önző, nem gondolhat csak magára, hanem a másik felet is előtérbe kell helyeznie. Nos. Mivel én jelenleg a festészeti pályafutásom építgetésén dolgozom, nem érek rá olyan butaságokra, mint a szerelem. Valójában, magamnak sem merem bevallani, de félek tőle, mivel az emberek többsége fél attól, amit nem ismer. Nekem pedig ezzel kapcsolatban minden, hangsúlyozom, minden ismeretlen. Egy tipikus jó kislány vagyok, de nekem ez tökéletesen megfelel!
A teljes festőkészletemmel felszerelkezve sétálok éppen a közeli csónakház felé. A sok pár láttán egy új sorozat terve bontakozott ki bennem, melynek témája mi más is lehetne, mint a szerelem. Képek sokasága futott végig előző éjszaka a lelki szemeim előtt, s most kitörő lelkesedéssel, mint egy málhás szamár, sétálok a tópartra. Szerény véleményem és eddigi tapasztalataim szerint, itt igen sokan fordulnak meg, s a táj is fantasztikus hátteret ad. Azok a színek! Hajam felkontyolva, s egy piros kendővel van felfogva, hogy vörös fürtjeim ne zavarjanak a munkában. Kantáros farmer nadrágom egyik pántja lecsúszva, melyet képtelen vagyok megigazítani a kezemben cipelt eszközök miatt. Arcom kipirult a sétától és a cipekedéstől. Egy megfelelőnek tűnő helyen, egy nagy sóhajtás kíséretében lerakom az állványt, majd széles mosollyal nyugtázom, hogy megtaláltam a tökéletes helyet. Egy apró, kósza, hullámos hajtincs kiszabadul a kendő alól, s arcom elé  omlik, de nem foglalkozok vele, mivel elvesztem a színek, formák és a kompozíciók sokaságában.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Csónakház

s á r i k a
kicsit útban vagy

Már egy ideje hajigálom ezt az átokverte labdát, zsibbad is a karom rendesen, Rém persze, a menhely legkomiszabb lakója kicsit sem fárad. Az elején még odalent álltam a dimbes-dombos fűben, és onnan dobálgattam a pöttyöst, de miután a bullmasztiff végig fáradhatatlan lelkesedéssel hordta vissza az egyre nyálasabb undormányt, úgy döntöttem, itt az idő nehezített pályára kapcsolni.
A csónakház emeleti korlátjára könyökölve várom, hogy a négylábú gyermek századjára is visszahozza azt a csudijó kereket, amikor megpillantok egy vörös hajzuhatagot - meg a vele érkező szolid kis pakkot. Nem tűnik fel neki, de piszok arcátlanul bámulom; már nem azért, mert neveletlen vagy neadjisten bunkó paraszt lennék - pedig az vagyok -, hanem, mert Rém kishíján elgázolja, ahogy termetes pofájából földig érő nyálcsíkkal, nagy boldogan rohan felém. Én közben lejjebb ereszkedek, szinte elbújok a korlát mögé, hátha eggyé válhatok a föld színével, és csak a fedezékem mögül, homlokráncolva és alig-alig nyitva tartott szemekkel merem követni az eseményeket.
- Huh, pajti, ez meredek volt - mondom aztán a megérkező kutyának, de nagyon úgy tűnik, hogy pont leszarja, mit gondolok, csak dobjam már el újra a játékát. - Jól van már, jól van, na, mindjárt, hát nyughass már egy kicsit, hé! Előbb kell egy célpont...
Pillantásom körbejárja a messze nyúló zöld területet, és bár túlhalad a kis vörös festőpalántán, csakhamar vissza is talál hozzá. A francba. Teketóriázok egy kicsit, számolgatok, mint az ovisok szoktak, kéne, nem kéne, mi van, ha fejbecsűröm, aztán valami baja lesz szegénynek, vagy lendületből ráveti magát Rém, és tessék, akkor is baja eshet, eltaknyol, megüti a fejét, aztán itt nekem örökre elnémul, megvakul, süket lesz, kitöri a bokáját, meg amúgy is, bárhogy máshogy is megszólíthatnám, hello, szia, tudom, nem kérdezted, de zseni vagyok modellben, vetkőzök, öltözök, referenciám is van, és amúgy tök tetszik a hajad, szép a színe, izé, láttam, hogy csak most jöttél, de jó lenne, ha összepakolnál, és eljönnél velem kávézni egyet. Vagy inkább whiskeyzni, mer'hát kicsit alkoholistában nyomom mostanság...
Oh, man, még a gondolatörvény végére sem érek, a labda már repül, úgy, retek nyálasan, igen, a kis vörös feje felé. Én meg a fogamat szívva figyelem, vajon mekkora károkat okozok mindjárt. Ha megúszom, és a labda a tervezetteknek megfelelően a leányzó mellé, a fűbe érkezik meg, akkor intésre emelem a jobbom, hátha ide fordítja az arcát, és észrevesz. Ha nem, és ájultan esik össze, akkor asszem már itt sem vagyok, mert éppen kettesével szedem a lépcsőfokokat, hogy rohanhassak. Már nem el a naplementébe, hanem hozzá, hogy újraéleszthessem.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Csónakház

A festőállvány egy nagy csattanással esik a földre. Annyira elméláztam – igen, tipikus művészlélek -, hogy kicsúszott a kezemből. Egyik szememet becsuktam a számomra tompa hang hallatán és kisebb grimaszt vágtam. Körbetekintettem, s igen, szinte minden szem rám szegeződött, amit nagyon nem kedvelek. Eddigi arcpírom tovább fokozódott ennek láttán, lesütött tekintettel guggoltam le, s tettem le a vállamon lógó táskát, melyben az ecsetek, festékek, és egyéb szükséges eszközök voltak. – Gratulálok! – motyogtam magamban magamnak. Ekkor egy kutya rohant el mellettem, s ha még egy picit közelebb jön, akkor fellök, ami valljuk be, tetőzte volna a szerencsétlenségemet. Mivel nem történt baleset, így nem foglalkoztam a kutyával, hanem a hónom alól kivettem a vásznat is, majd óvatosan a fűbe helyeztem, s félve pillantottam fel. Szerencsére nem voltam túl érdekes, így mindenki újra a saját dolgával volt elfoglalva. Ennek örömére egy elégedett mosoly futott át arcomon, majd felegyenesedtem, s csípőre tettem mind a két kezem. Nadrágom pántjával továbbra sem foglalkozva tekintettem újra körbe a tóparton, amikor is egy labda száguldott el a fejem mellett, majd a vászon közepébe csapódott, amit át is szakított. Egyrészt úgy gondolom, hogy az Istenek ma velem vannak, mivel ahogy a kutya, úgy a labda is majdnem telibe talált, de megúsztam. Éreztem, ahogy valami kellemetlen, átlátszó dolog csattan a vállamra, de jobban lekötött az, hogy az egyetlen lehozott vásznamon egy hatalmas lyuk tátong. Fejemben egy kisebb szitkozódás áradat hangzott el, majd gondolkodás nélkül hajoltam le, s vettem fel a labdát a földről. Egy fintor futott végig arcomon, amikor a nyáltenger a tenyerembe ömlött, s ekkor nyugtáztam azt is, hogy a vállamon is kutyanyál pihen. Dühösen, kékjeimből szikrákat szórva fordultam abba az irányba, ahonnan a labdás nyál érkezett, majd meg is pillantottam az egyetlen embert, aki dobhatta. Tagadni sem tudta volna, hogy ő volt, mivel a kutya abból az irányból loholt éppen felém. Lelki szemeim előtt végig futott, hogy nekem ront és én seggre ülök, de nagyobb volt bennem a düh, mint a popsifájdalomtól való félelem. Ajkaimat összeszorítva, nagyon koncentrálva, teljes erőből küldtem meg a labdát a férfi felé. Szerencséjére nagyon rosszul célzok, így a labda mellette elsuhanva csapódott a csónakháznak. Továbbra is dühös tekintettel méregetem támadómat, majd jobbommal körbe mutatok a területen, így jelezve, hogy marha nagy hely van még körülöttem.
- Komoly? Csak erre tudtad dobni azt nyálkupacot?! Nem elég nagy ez a tópart?! Nézd meg mit műveltél!- mondandóm közben – nagyon igyekeztem érthetően, artikuláltan beszélni - felé lépkedek, majd megállok előtte. Utolsó mondatomnál a vászon felé mutatok, majd egy nagy sóhaj tör fel belőlem. Akkor ennyit a mai festésről… Motyogok még valamit arról, hogy elrontottadazegésznapomatésmostutállakpedignemisismerlek, közben hátat fordítok és a cuccaim felé indulok.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Stég

#tanítsmester
#jedileszek
#okklumencia
#Tivadar

Bólogatott, hogy érti, és tanul, bizony minden kis tudásrészletet magába szív. - Tanítsuk szabályszegésre az embereket, gotcha - bólogatott tovább rendes rellonoshoz híven. Az egyetlen kifogása, hogy az ugróiskola csak nyolc kockából áll, de Tivadar biztos régen játszott ilyesmit, elnézhető neki. - Meg szeretnék egy karaoke szobát, ahol el kell tudni énekelni helyesen a Wannabet, vagy különben... különben visszaesel. Vagy nem tudom, van másféle büntetési mód is? - nézett rá zavarodottan a lány, és egy kicsit összébb húzta magán a kabátot. Mármint ő nem fázik, vagy ilyesmi, hát viking vére van.
- Kinti pince, még jobb! - lelkesedett a lány is, és mintha csak valami háziállat lett volna, a fejével követte a húzott vonalakat a papírlapon. - Elveszítem az irányítást? Az mit jelent? Akkor még visszatámadhatok utána, vagy védekezhetek valahogy? - rettent meg egy pillanatra Marina. Látott egy filmet, amiben ilyen elmecsatát vívtak a felek, és aki alulmaradt az örökre elvesztette az összes emlékét. A barna nem akart ilyen sorsra jutni, és ahogy most Tivadart hallgatta egy pillanatra felmerült benne, hogy mégsem a muglik voltak olyan kreatívak, hogy ezt kitalálják, hanem egy varázsló segített nekik megírni a sztorit, de akkor pedig... - Én nem akarom elveszíteni az emlékeimet. Ugye nem fogom soha? - adott hangot kétségeinek. Most hogy egyszer nem mondta ki hangosan az elmefuttatását talán furcsán hangozhatott ez a konklúzió, de ha kell leülteti Tivadart, és megnézeti vele a filmet. Csak be kell szökniük a levita toronyba a moziterem miatt.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Csónakház

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Csónakház

Dühösen távolodom a pasitól, de ekkor – igaz halkan – de meghallom, hogy hozzám szól. A kérdés hallatán nem tudom eldönteni, hogy jól hallottam-e, s mikor nyugtáztam, hogy valóban kérdő mondatnak hatott, akkor újabb dilemma támadt bennem, hogy sírjak vagy nevessek. Bocsi?! Annyira meglep a reakciója, hogy elnevetem magam. Ő hátulról mindössze annyit láthat, hogy felső testem reszket, mely alapján akár sírhatnék is. De ha szemben lennénk egymással, akkor láthatná, hogy szemeim is mosolyognak, az addigi düh szinte teljesen szerte is foszlott. Szerencsére sose voltam egy haragtartó típus, illetve túl könnyen meg lehetett békíteni, ahogy azt a jelen példa is mutatja. Aztán folytatja… Nem tudok mit kezdeni a helyzettel. Mögöttem áll egy férfi, aki cseppet sem tűnt esetlen típusnak – igaz annyira nem néztem meg alaposan -, de közben pedig mégis úgy viselkedik. Annyira groteszk a helyzet, hogy az már vicces. Indulnék tovább, de újra meghallom hangját, mely egyre közelebbinek tűnik, így nem mozdulok. Mellkasom előtt összefont karokkal, meglepett tekintettel, oldalra biccentett fejjel hallgatom. Utolsó mondata villámcsapásként ér, érzem, ahogy arcomat elönti a pír. Nem szoktam meg, hogy egy férfi bókol nekem. Lefagyok. Fejemben ismétlődnek a szavai ismerkedtem, nagyon szép vagy – újra és újra. Lassan felé fordulok, de merev, zárt testtartásom nem változik.
- Tessék?! – kérdem. Meg akarok bizonyosodni róla, hogy jól hallottam, amit mondott, s nem csak félre hallottam valamit. Sajnos az nálam olykor megesik, s okozott ez már néhány kellemetlen pillanatot az elmúlt 22 évem alatt. Ekkor kutyája robog oda hozzánk, szájában az ominózus labdával, amit le is pakol gazdája lába elé. Ekkor tudatosul bennem, hogy továbbra is tiszta nyál a fehér pólóm, így hirtelen oda kapom tekintetem, s kezemmel megpróbálom eltűntetni, de az csak még jobban szétkenődik. Hamar újra fogja gondolni a pasi a szép vagy kijelentését. Fejemben közben még egy kérdés zakatol, amit nem terveztem, de kimondtam hangosan.
- Mi a fene történik most? – rémülten tekintek fel az előttem álló férfire, s kékjeimet az ő szemébe fúrom, várva valami reakciót. Ez most komoly?! Én hülye-hülye-hülye…

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Kis tavacska

Bált tartanak odafent, éjfél közeledtével a sötét vászonra felsorakozik a késő nyári égbolt valamennyi csillaga, s a tompa fülzúgás zajára kezdenek egyszerre vad keringőbe. Velük járja táncát az egész világ, benne a partra kikötött csónak, az ösvény, a szemközti rengeteg fenyvesei, de még tőle a jobb kézre eső pad is, amiben végül nem sikerül megkapaszkodnia, ahogy testével lassan előrezuhan. Kristóf rohadtul nem szeretne részt venni ezen a mulatságon, sőt, vérig van sértődve azon, hogy rajta kívül mindenki kapott meghívót, még ha nem is idegen számára az, hogy a világ összefogott ellene. A szomorú igazság persze az, hogy mindez csupán a fiú fejében létezik. Munka után átment a csárdába, mert már szólva lett, hogy túl látványosan dézsmálja a pub készletét, s nem vet jó fényt a helyre, ha az alkalmazottak rúgnak ki a legjobban a hámból. Szerencsére már régen összehaverkodott a helyi erőkkel annyira, hogy pohár poharat kövessen, s egy újabb részeg estét húzhasson be magának a nemlétező dicsőségfalának strigulái mellé. Fizetésnap van, ünnepelni kell, rohadjon meg mindenki... Mindenféle kevert kavarog a gyomrában, valamiért sosem olyan szerencsés, hogy kidobja a taccsot, ezért ilyenkor duplán megszenvedi. S épp úgy kavarognak fejében azok a nyomasztó gondolatok és emlékek, amiktől menekülni próbált, de hetek óta nem tud szabadulni. Bizsergő érzés testének több pontján, megszokott képszakadások. Szemet kinyit, majd lehuny. Ismeretlen táj. A mozdulatsor megismétlésével már derengeni kezd valami. Ez most más, új hely. Aztán a csillagok a tavacska víztükrén is megjelennek, legalábbis feltételezi, hogy még a faluban van. De ő is tudja, hogy rossz felé megy, hiszen nem erre lakik. Talán a kastélyba tartana, mert még közel egy év után sem szokta meg, hogy már elvégezte a mesterképzést.
Haza kell mennie. Ki tudja, mennyi idő alatt, de elég erőt gyűjt ahhoz, hogy feltápászkodjon, s egy újabb gyenge kísérletet tegyen a távozásra. Lábai elakadnak egymásban, mozgáskoordinációja felmondja a szolgálatot. Menekülne, de a tópart régi szeretőként úgy rohan őt üdvözölni, mintha vele is kavart volna annak idején. Egy hangos csobbanás, kétségbeesett kalimpálás, s valami csodával határos módon fennakad a nádasban, majd érzi, ahogy a hűvös víz kezdi átitatni a ruházatát. Két karjával felkönyököl, térdeivel próbálja feltolni magát, megfulladni persze azért nem fog ennyitől. Hangosan káromkodik egy sort...

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Kis tavacska

Kristóf

Ma volt az első alkalom, hogy a kollégáim meghívtak magukkal sörözni. Ez amolyan péntek esti szokás, de eddig még sose kérdezték meg, hogy csatlakoznék-e, én pedig nem kérdeztem, hogy csatlakozhatnék-e. Ki akarna akaszkodni, ha nem igénylik a társaságát? Lassan négy hónap után azonban mintha megtört volna a jég, végtére is a próbaidőmből is kevesebb van már hátra, mint amennyi eltelt. Meg azért makacs vagyok ám, mint egy öszvér, és nem sikerült megtörniük. Két és fél sör után Laci meg is súgta, hogy pont ezért hívtak meg, mert ilyen átkozottul makacs lány vagyok. Végülis ízig-vérig Návay volnék, ez nekem a természetes. A főnök ugyan nem volt ott ma, de ez már amúgy is fél siker szerintem, hogy a többiek elkezdtek befogadni, és remekül elsörözgettünk. A kellemetlenség ott kezdődött, hogy a három sör után, amit megittam velük, a hoppanálást már annyira nem óhajtotta bevenni a gyomrom. Azt éreztem, hogy némi séta jól fog jönni, ezért eleve a falu szélére érkeztem, ott azonban azonnal össze is keveredett nem csak a fejemben minden, de a gyomromban is. Egy rágó meg a levegő együttesen jót tett, de biztos, ami biztos alapon úgy tűnt jónak, hogy tegyek még egy rövidebb sétát, mielőtt hazamennék. Az egyentalár már rég a táskámban pihen összefogva, az ing ujját könyékig tűröm, nyakban meg ki is gombolok egy, majd még egy gombot, mert még mindig szűknek érzem. Megdörzsölöm kicsit a homlokom, majd az orrnyergem, keresgélek kicsit a táskámban, hátha van még az ásványvízből is, amit gondosan beszereztem előre, de nem találom. Sóhajtok egyet, és inkább abbahagyom a keresést. Megfordul a fejemben, hogy beugorhatnék a tóba is akár, de annyira jó ötletnek mégsem tűnik, főleg, amikor meghallom, hogy valaki hangosan káromkodik a nádasban. Na még ez hiányzott. Kicsit kába a fejem, de azért a pálcámat kézbe véve magam elé tartom, mielőtt közelebb lépnék.
- Hahó! Ki van ott? - kérdezem elég hangosan, de még éppen nem kiabálva. Okos lány, ugye? Inkább mennék haza én is. Ki tudja, ki lapul a nádasban és mégis mit szeretni, visszatáncolni viszont már nehéz, főleg, hogy kinyitottam a számat, kicsit előbb, mint végiggondoltam volna a helyzetet. Most már lesz, ami lesz.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Kis tavacska

Nincs abban az állapotban, hogy a környezetével törődjön. Túlzottan lefoglalja az egyensúlyozás, na meg a hiábavaló küzdelem az ellen, hogy ne legyen csuromvizes a ruhája. Még szerencsésnek is mondhatja magát, hogy nem a hideg évszakban borult be a tavacskába, mert így talán megússza tüdőgyulladás nélkül.
Józanodik. Lassan, de biztosan. A víz kicsit felfrissíti és kizökkenti a káoszból, ami a fejében zajlik. Már csak arra kell figyelnie, hogy ne akadjon össze a nyelve beszéd közben, és a lábai valóban arra menjenek, amerre ő akarja, és ez nagy előrelépés ahhoz képest, hogy néhány órával korábban még azt se nagyon tudta, hogy mi történik körülötte.
Alapvetően nem ijedős típus, de a hirtelen jött hangra egy pillanat erejéig mégis összerezzen. A nádasnak biztosan nem tesz jót, hogy benne fetreng valaki, de ez talán még nem valósít meg semmilyen szabálysértést, hiszen a tavacskában sokszor fürdenek diákok, ha unják a kastélybeli medencéket, vagy csak spórolás címén lusták belépőt váltani a barlangfürdőbe. Kristóf persze nem gondolkodik el ilyeneken, maximum az illető kilétén. Hangja ismerősen cseng, határozottnak tűnik. Hát persze, hogy egy aurorral fújja ilyenkor össze a cél, még szerencse, hogy nem kell igazolnia magát.
- Ne kíváncsiskodj - hangzik fel a sértődött válasz, közel fél perces hallgatást követően. Fogalma sincs még, kihez beszél egyáltalán, de örülne, ha békén hagynák. - Hogy a faszomba jutok én innen ki? - siránkozik magában. A nádas fájdalmas recsegésbe kezd, amint lassú és nehéz lépteivel utat tör magának valamerre, két kezével lökve szét maga előtt a növényzetet, mintha csak a kukoricásban lenne egy szántóföld közepén. Egészen konkrétan sikerül a tó közepe felé megindulnia.
- Fényt! - kiáltja követelőzően az első néhány méter megtétele után.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Csónakház

s á r i k a
kicsit útban vagy

Nem baj, hogy a hátának kell beszélnem, tényleg, nem zavar, igazából tetszik ebből a szögből is, úgyhogy szívesen teszem. Mondjuk, az, hogy reszket a válla, nem tudom, mennyire jó jel, remélem, nem a nagyobb jóért beáldozott vásznát siratja, mert menten elsírom magam én is. Ugyanis, mint minden valamire való férfi, úgy kérlek, én is kikészülök a könnyben úszó női tekintetektől, amikkel sem hirtelen, sem azután, hogy felocsódtam volna a látványból nem tudok mit kezdeni. A férfi egy síró nővel szemben fegyvertelen, megmondta apám is, szóval voltaképpen ez a helyzet meg a böszme tanulság.
Aztán a kantáros gatya gazdájával együtt felém fordul, az én féltő tekintetem meg azonnal az övébe furakszik. Dehát láthatólag nem sírt. Nevetett. A kis...
- Nagyon szép vagy - ismétlem meg előző szavaimat, a hangerőmön mit sem emelve. Kissé mintha összezavarodtam volna, lerí az arcomról, hogy magam sem értem, miért is mondom el újra, mint valami eminens kisdiák, pláne, hogy amúgy sohasem szoktam ilyen direkt módon szembedicsérni a nőket. Meg nagy károkat sem teszek bennük - általában. Homlokomon sűrű ránchalom gyűlik, miközben a számat beharapva nézem a vöröst.
Látom a pánikot a szemében. Említettem már, hogy a síró nők után a most mihez kezdjek listám második pontján a rémültszemű nők állnak?
- Hát... - kezdeném, de közben Rém is megérkezik, hogy pofájában a nyálas labdával körül se nézve böködni kezdje a kezem. Valamiféle, az életről is lemondott, segélykérő pillantást küldök felé, de hiába, mert ő csak néz a nagy, bamba szemével, várja, hogy megnyünyürgessem kicsit azt az óriási fejét, utána meg, hogy legyek már oly jó, és küldjem meg a labdáját olyan messzire, amilyenre csak gyönge emberi testem tudja. Elbabrálok egy-két percet vele, csak semmi sietség, aztán eleget téve minden könyörgésének, kipipálom egy kis időre a dajkálását. Elnyíló ajkakkal nézek vissza Vörösre. - Együtt vacsorázhatnánk egyik este, például holnap, ha van hozzá kedved, és természetesen - pillantok el a megszaggatott vászon felé - megtéríteném a károdat is.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Kis tavacska

Kristóf

Ó, hogy nekem mekkora szerencsém van ma. Jobb kezemet egy kétségbeesett mozdulattal emelem fel, hogy arcomat a tenyerembe rejtsem. Nem teljes a siker, de a pillanat erejéig megteszi. Aztán a homlokomra szorítom a tenyerem egy fél percre, végül egy kelletlen szusszanással simítom hátra a képzelt és tényleges kósza hajszálakat egészen a magas copfig. Bal kezemben még mindig ott a pálca, határozottan szegezem előre, bár teljesen tudatában vagyok, hogy spiccesen párbajozni esetleg nagy botorság lenne. Lassabb a reakcióidőm. Remélem, nem lesz azért ilyesmire szükség, mégis ahelyett, hogy befognám a számat és tovább mennék, vaknak és süketnek tettetve magam, inkább megkérdezem, ki van ott. Lehet, hogy valaki segítségre szorul. Engem meg a nagy szívem fog egyszer a sírba vinni. A válasz hallatán aztán fény gyúl kissé ködösnek mondható agyamban. Én ismerem ezt a hangot, meg a gazdáját is, aki éppen a nádasban fetrenghet, hiszen ha jól hallom, a hang pontosan onnan jön.
- Idióta - szalad ki a számon szinte azonnal, még ha csak félhangosan is. Tényleg mekkora szerencsém van ma. Hiszen ez a csodás unokabátyám, aki egy magát felnőttnek kiadó dackorszakos kölyök. A következő sóhaj, ami elhagyja a számat, leginkább frusztrált.
- Te csak ne parancsolgass, mert még itt talállak hagyni. Mi a fenét keresel a nádasban egyáltalán? - kérdezek vissza, miközben mégiscsak idézek egy lumos maximát közelebb lépve. Beesni nem nagyon szeretnék, csak azt próbálom megállapítani, pontosan hol is van. A fény ide fogja csábítani a környék összes szúnyogát, viszont abban is segít, hogy felfedezzem, hol rejtőzik a nádszálak között.
- Mobilicorpus - mondom ki az újabb varázsigét, amint sötétségbe borul ismét minden, ahogy a fényvarázslat megszűnik, és csak remélni tudom, hogy nem valami a tó mélyén bomladozó akármit sikerült kilebegtetnem onnan, hanem Kristófot. Ez a varázslat mégiscsak testek mozgatására van, de azon sose gondolkodtam, hogy annak élni is kell-e. Vagy mindjárt egy hisztis sellővel találom szembe magam. Puff. Remélem, épp hasra esett. Újra fényt idézek, bár már csak egy sima lumost és megnézem, mit is fogtam. - Csak nem a sellőkkel akartál lepacsizni, okoska?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Csónakház

Bármennyire is meglepő számomra, valóban jól hallottam. Újra elmondja, hogy szép vagyok, én pedig továbbra sem tudok ezzel mit kezdeni. Ahogy mélyen szemembe néz, az zavarba hoz, de állom pillantását. Vagyis inkább nem tudom nem fenntartani a szemkontaktust, mivel van valami a szemében, ami hú. Elkötelezetten hiszek benne, hogy a szem a lélek tükre, s abból szinte mindent ki lehet olvasni, ő pedig most úgy fest, mint aki igazat mond, bármennyire is nehezen hiszem el. Nyelek egy nagyot, s csak ezután tudok egy értelmesnek tűnő mondatot kifacsarni magamból. - Köszönöm szépen, kedves vagy!- zavaromban képtelen vagyok teljes mértékben figyelni beszédemre, így ha eddig nem tűnt fel neki beszédproblémám, akkor majd most szembesül vele. Érthető amit mondok, csak nem cseng olyan szépen. Ettől most még ráadásul kellemetlenül is érzem magam, s motoszkál bennem egy olyan gondolat, hogy ezzel tuti megrémítem. A véletlen kicsúszott kérdés is csak ront a helyzeten, de amikor válaszolna rá, a csöpp vérebe szakítja félbe, s ezzel kicsit enyhít a kellemetlen szituáción. Pont jól jött a kutya támadása, így kissé oldalra fordulva, halkan kifújhattam a levegőt, melyet eddig bent tartottam. Észre sem vettem, hogy elfelejtettem normálisan lélegezni. Veszek néhány mély levegőt, majd az előttem álló férfire szegezem tekintetem. Figyelem, ahogy a kutyával foglalkozik, s ha ő nem dobja el azt a labdát, akkor én rúgok bele egy hatalmasat, hogy az a szerencsétlen állat boldog legyen. Ezt követően egy újabb olyan mondat hangzik el, melyre szerintem nincs az a nő, aki egy ilyen random találkozás alkalmával számítana. Meglepetten pislogok rá, szemöldököm magasra szökik, majd elnevetem magam. - Te most szórakozol velem! - nem kérdezem, inkább megállapításként közlöm. Körbe tekintek, hogy ki figyeli ezt a kis műsort, de sehol nem látok nevetésben kitörő haverokat. Szegényemnek nincs könnyű dolga, hogyha ezt komolyan gondolja, melynek fő oka, hogy képtelen vagyok elhinni, hogy egy ilyen pasit érdekelhetek. Ahogy közelebbről megnéztem ő nem egy kategória velem…szerintem. Ha jól sejtem, akkor bármelyik nő utána dobná a bugyiját, de én meg nem az a fajta vagyok. - Tisztázzuk, ez milyen jellegű vacsora lenne?! Ha el akarnál adni nekem valamit, akkor rossz helyen kopogtatsz. Szegény, meg nem értett művész vagyok! – mosolygok rá azzal a tipikus, irtó cuki mosolyommal, melynek köszönhetően arcom két oldalán apró gödröcskék jelennek meg.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Stég

Ruarc L. Mornien

Az éjszaka - ahogy szokott - csendesen telt, nem találkoztam senki fia-borjával. Mostanra már alighanem hetek teltek el azóta, hogy bárki is a hangomat hallhatta volna, és ha jobban belegondolok, én is csak a gondolataim között futottam össze vele, akkor is csak elvétve - a hangot ugyanis, amin viszonthallom magam, egy ideje nem érzem sajátoménak. Az egészen idegenül cseng. Idegen próféta, zarándok logika, sosem hallott fejtegetések. Habár kezdetben szócséplő és terjengős voltam, Lénárdnak prominensen beszámoltam minden megélésemről és felfedezésemről, aztán valahogy rájöttem, hogy valójában semmi igazán fontosat nem tudok mondani, feleslegesen meg rég nem beszélek már, még magam előtt sem. Nem is hiányzik; se a hangom, se cirádás gondolataim. Hozzászoktam a hallgatáshoz, az egyedülléthez, a folytonos sötétséghez. A véget nem érő éjszaka kihívásaihoz.

A szagot, amit most érezni vélek, először két-három évvel ezelőtt szívtam be, azóta pedig néhány havonta megérzem. Ez a fehér bogár illata, akit egyszer-egyszer megpillantok a falu körül, és ha olyan kedvem van, követem egy nyomon. Nem csinál semmi izgalmasat, jár-kel, aztán meg leragad az egyik bokornál, hogy megérintse a leveleit. Rácsodálkozik a világra, ártatlanként nézelődik. Van, hogy leül, van, hogy felfelé bámul, és olyankor kíváncsian én is hátrahajtom a fejem, megnézem, vajon ő mit néz? Hisz sötétlik, a magasba nyúló fák lombjai pedig egyébként is egymásbazárnak. Nem láthat semmit, ő mégis fel-felnéz és csak vár.

Egyszer-egyszer hallani vélem a hangját is, mely mintha bőrének finom szövetén keresztül találna rám, ivódna belém, s kúszna fel karjaimon, hogy fülemen át gondolataim közé keveredjen. Elfog az érzés, hogy ismerem, mert melegség emlékét kelti bennem az érdeklődés, ami miatt most is követem a lehullott levelek szegélyezte kanyargós ösvényen. Ő nem hallhat engem, füle ahhoz túlságosan is emberi, azt viszont, hogy a szürkületben végül, sok-sok perccel később megszólítja egy gondolat, bizonyosan észreveszi. Szia, kis fehér bogár, kopogtat mély, kissé talán mégis nyájasnak ható hangom a fejében. Ha hátranéz, engem akkor sem láthat, mert a stéget körülnövő fák között, a sötétben bujkálok.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Csónakház

s á r i k a
kicsit útban vagy

Most először tűnik fel a beszédhibája. Tekintetem szájára esik, és míg beszél, én hangot formáló ajkának elnagyolt mozgását követem. Nem szólok semmit, egyáltalán, nem is foglalkozom ilyesmivel, bár azzal tisztában vagyok, hogy benne ez komoly önértékelési galibákat hozhat a felszínre.
- Mi? - kérdezek vissza grimaszba fulladt arccal, és vele együtt én is körbenézek, hátha észreveszek egy minket fényképező kínai turistacsoportot. Nem nyert. Fokozódó értetlenségemben a homlokomon gyűlő ráncoknak esélyük sincsen kisimulni, sőt, lassan mintha minden létező izmom befeszülne a fejemen. Lelki szemeimmel képes vagyok kívülről látni magamat, és hát el kell mondjam, most épp nem nyújtok valami szép látványt. Elnyíló szájjal és morózus, hunyorgó szemekkel figyelem a vöröst, miközben azon filózom, vajon teljesen ép-e fejben, vagy úgy egybként a beszédhibája jelenti a legkisebb gondunkat. - Na várj. Te most komolyan azt hiszed, hogy én viccből szarakodok itt veled? - a véleményemet tükröző félhangos nevetéssel ingatom meg a fejem, majd hitetlenül mosolygó szemekkel visszapillantok rá. - Nagyon nagy vagy, ez jó. Ja, zseni.
Míg tekintetemmel őt méregetem, karjaimat lazán egymásba fonom mellkasom előtt, és bár időközben a lassan egész testében nyálas Rém is visszatér köreinkbe, most épp nem vagyok hajlandó vele foglalkozni. Támassza csak rám bitangméretű mancsát jelezvén, hogy itt van, és nyüszítsen is oly kérlelőn, ahogy hisztikézés közben torkaszakadtából szokott, persze, nem érdekel, mert most komoly dolgokról van szó, ami teljes embert kíván.
- Részemről, ha tényleg érdekel - vonom fel a szemöldökömet, mintha megerősítésre volna szükségem, de erről szó sincs - én olyan jellegűre gondoltam, ahol ha minden jól megy, az este végére sikerül úgy bevágódnom nálad, hogy miután hazakísértelek, minden porcikádban búcsúcsókért epekedj.
Tekintetemet el nem választanám az övétől, ha orcáin nem jelennének meg az apró kis mosolygödrök, amik láttán nekem is oldalas félmosolyra húzódik a szám. A szpecnazban volt, hogy megkaptam néha, hogy nem vagyok a szavak embere, aztán meg, hogy meggondolatlanul kimondok mindent, ami bennem van, de az az igazság, hogy nem sok értelmét látom a titkolózásnak. Tetszik nekem ez a lány és vele akarom tölteni a holnap estét, nem nagy ügy. Persze, lehet, hogy mások körülményes finomsággal közelednek a nőkhöz, nem mondom, hogy nem... csak azt, hogy én nem mások vagyok.  

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Csónakház

Úgy tűnik, hogy a reakcióim feszültséget váltanak ki belőle, legalábbis arcának mimikája erről tanúskodik, majd a hozzám intézett kissé nyersebb kérdés fejbe vág. Nevetése és a látottak miatt elszégyellem magam. - Hát… - kezdenék bele, bár én sem tudom, hogy mibe, így inkább csendben maradok. Amikor szembesülök vele, hogy ez a férfi nem szórakozik, s komolyan gondolja minden egyes szavát, hirtelen szédülni kezdek. Nem, nem az a fajta, mint amikor hirtelen állsz fel, s forogni kezd a szoba. Ez az a fajta szédülés vagy inkább gyengeség, amikor tisztán látsz mindent, azonban kótyagos a fejed, s kicsit tompábbak a külvilágból érkező hangok. Ez az a fajta szédülés, amikor saját magadnak okozol kellemetlen pillanatokat, s csinálsz magadból idiótát egy másik ember szemében. A kérdésemre adott válasza letaglóz, de mikor búcsúcsókot említ akkor a szédülésem tovább fokozódik. Mosolyomra mosollyal reagál, ami talán arra enged következtetni, hogy még nem halott az ügy. A 22 évem alatt sosem éltem meg ilyen szituációt, s tudom, hogy örökre az emlékezetembe fog égni, még akkor is, hogyha ebből semmi nem lesz. Közelebb lépek hozzá, majd jobbomat összefont karjára helyezem.
- Bocsánat! – hangom gyengéd, szinte suttogó. Szemeimet pár pillanatra lesütöm, majd újra rá pillantok bocsánatkérő bociszemekkel. Ahogy húzom le kezemet karjáról, akaratlanul simítom meg izmos alkarját. Egy nagyot nyelek, de próbálom leplezni. Semmi rutinom nincs a pasikkal kapcsolatban. Egy rövidke párkapcsolatom volt, aminek nagyjából két éve lett vége. Egy szintén hallássérült sráccal voltam együtt pár hónapot, de teljesen más érdeklődésünk miatt jobbnak láttuk, hogyha elengedjük egymás kezét. Nos tapasztalatok híján igyekszem csak magamat adni, s bízom benne, hogy az is elegendő. Egy gondolat fut végig fejemben, mely miatt egy huncut mosoly ül ki arcomra. Kissé beharapom alsó ajkam, majd töretlen mosollyal szólok újra a férfihez. - De remélem az olyan búcsúcsók lesz, hogy megemelkedik a jobb lábam, tudod, mint a filmekben. - fürkésző tekintettel várom reakcióját, majd ráeszmélek, hogy Isten igazából még a nevét sem tudom. - Egyébként… Bogi! – jobbomat nyújtom felé, s már teljesen meg is feledkezek arról, hogy egyébként dühösnek kellene lennem az elszakított vászonért.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Kis tavacska

Ami másnak kora reggel, az Runál késő este - reggeli sétájukra viszi a kutyákat, s még azelőtt hazatér, hogy teljesen felkelne a nap. Gavin nincs vele, az utolsó álomciklusát töltő Tobival hagyta, szükség esetére. Halkan csettegve halad, javarészt szabadjára engedve a falkát a hajnali hűvösben, úgysem bírná szusszal az iramukat. Lépései, kósza mozdulatai lassabbak már, s fázósan összekulcsolja karjait - talán nem mezítláb kellett volna elindulnia, de a puha fűben, friss harmatban gázolni a nyarak ritka élvezete.
Az emberek alszanak, így nem kutat gondolatok után; hallása egyszerű neszekre, madárdalra, csaholásra figyel a visszhangok között. Normális esetben legfeljebb játékos civódást, kisebb nézeteltéréseket hall, ma azonban egy ponton furcsa izgalom lesz úrrá a csapaton. Fejét felkapva próbál gondolataikba hallgatni, de nem érti, mi hozta őket lázba, csak hogy valami nyomát, szagát érzik. Sok a környéken a vad és a bestia, így nem nyugtalanítja különösebben, pusztán néhány vakkantással visszahhívja őket. Felőle megnézhetik, merre járt az a csodálatos mandarin, ami miatt most kórusnyüszítés megy, de a sérüléseket el akarja kerülni és ilyentájt még lehetnek kint vadak.
A rangidős Almaszósz tempójához igazodik így mindenki, amint a tavacska felé kanyarodnak, azonban amint megpillantják a lényt, az egyik fiatal hirtelen kiront a többi közül. Annyit tehet, hogy azonnal fekvésre utasítja a többieket, s utána szalad, mert hiába szólítja a nevét, se lát-se hall.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Stég

A szaggal könnyű találkozni, főleg hajnaltájt, amikor a fény még elég gyér hozzá, hogy egy hófehér alak se ríjjon ki nagyon a monokróm tájból. Sokszor csak egy áttetsző agár üget mellette, máskor egész falkányi élő kutya tart vele. Ám ha egyedül jön, akkor is kíséri valamilyen ritmikus nesz: bokaláncának csengői, csettegése, szavak nélküli dúdolása. S vámpír-fülnek alighanem tisztán kivehető madárszívének szapora verése, ha a fiú belsejében lassan pergő időt nem is hallhatja. Ahogy azt sem, hogyan folyik keresztül rajta a táj megannyi hangja, a gyökerek sóhajtó lélegzetei, a fák rekedt suttogása, az szunnyadók és ébredezők mocorgása. Amikor a lombok búraként borulnak fölébe, az éjszakai égtől elvágva biztonságban érzi magát. S míg az emberek alszanak, igazán kitárhatja füleit, lelkét, mert nem süketíti meg a gondolatok tajtékzó hullámverése. A halandók és az ő szüntelen locsogásuk.

A gondolatra megtorpan, mint az őz, ha szagot fogva felkapja a fejét - mégsem fordul arra, arca egészen más irányba néz, fejét furcsa szögben döntve. Az elméje elhúzódás vagy riadtság helyett kíváncsian tekeredik az idegen köré, füstként kunkorodó dallamokkal lengve körbe. Minden pillanattal szilárdabbá válnak azonban, érti, mi is a másik, s ennek ellenére, amikor végre megmozdul, felé tesz lépést, nem tőle el.
Valóban, tekeredik az egyik dallam Kristóf ujjai köré, ha képes gondolatokat olvasni. Hozzád mérten kérésznél is kevesebb vagyok. Egy csipet por, araszol ujjbegye felé, hogy hegyéről tovareppenjen, egyetlen lélegzet. És?