Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Magyar Mágus Vasutak - Bogolyfalva Vasútállomása

Tulajdonképpen ezzel a nemes gesztussal mindenki mást is megvéd a pokolfajzattól, mely vérmesen próbálna felfalni kisebb és nagyobb gyermekeket. Kár, hogy amit Henrik mond, csupán viccelődés, mégis jól látható, hogy Petya komolyan veszi. Itt bizony egy Superman van kérem szépen, jól rendet tesz mindenhol IS.
- Akkor jó - bólint egyet, bár elnézve az eridonost, vannak kétségei. Érdeklődve figyeli, ahogy zsebéből előkerül a virslis párna, bár némileg megviselt állapotban. Tudjátok, pont úgy néz ki, mintha valaki ráesett volna. Egész találó hasonlat, figyelembe véve a tényt, hogy tényleg ez történt. Bujkáló mosollyal az arcán figyeli, ahogy kissé sántán ugyan, de elbotorkál a kukához és csalódottan dobja ki. Természetes, hogy egyből megesik rajta a szíve, egy legörbülő gyermekszáj, hozzá kellően drámai sántikálással bármely felnőtt szívet meglágyítana. Meg merem kockáztatni, hogy a legádázabb gonoszok is vennének neki egy másikat, mielőtt leigázzák az emberiséget.
Tulajdonképpen tervezi is, hogy Lillával elviszik majd és vesznek neki másikat - egy ilyen kis apróság igazán nem tétel -, mikor úgy tűnik, Petya folytatná. Azért feltételes mód, mert egyetlen szótag a legkevésbé sem nevezhető folytatásnak, de még csak kezdésnek sem. Figyeli, ahogy az addig pirospozsgás arcból lassanként kifut minden vér, Csepreghy pedig teljesen lefagy. Henrik természetesen nem tudja mire vélni mindezt, így azonnal a háta mögé néz. - Csak nem visszajött a pokolfajzat? - vissza is fordul és gyanúsan kezdi méregetni az eridonost. Valami nem stimmel. Eszébe sem jut, hogy önnön személye vált ki ilyen megkérdőjelezhető reakciót, elvégre kivételesen nem tett semmi rosszat. Jó, amúgy sem szokott, de most pláne cukorborsó. - Minden rendben? - kissé aggodalmasan fürkészi a kisfiús arcot, miközben válaszra vár. Ha most itt elájul és eszméletét veszti, Henrik lemegy hídba és felavatja magát, én mondom.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Félszemű Kukorica Pizzéria

Kitör belőlem a nevetés, mert legalább a humora megmaradt a srácnak, még ha szívből gyűlöli is az egészet. Mindent megértek én, de tenni elenne a bájitallal tud, amit rendszeresen megiszik, és amíg ezt tart, addig nincs mitől félnie, nem kellene miért aggódnia. Mégis aggódik, és ahelyett, hogy azt élvezné, ül rajta és sír. Nos, nem vagyok se az anyja, se az apja, hogy kiszedjem a szarságaiból, de azért a véleményemet elmondhatom, még ha nem is kérdezte, vagy éppenséggel kurvára nem érdekli.
- De iszod - mutatok rá a lényegre gyorsan, mielőtt elszáll a pillanat, és a beszélgetés tovább folyik. - És ez a lényeg. Mert teszel ellene, és ha ennyit, akkor ennyit, többet nem is tudnál - tárom szét kissé karjaimat, miután cigarettámat szám szegletébe biggyesztem. Mélyet szívok belőle, a füst orromon keresztül távozik a kis felhőbe, ahova kell neki. Követem pillantásommal, pár másodpercig megbabonázva nézem, ahogy bevágódik a füst közé és rögtön elkeveredik velük. Mennyivel egyszerűbb lenne nekem is, ha csak elkeveredhetnék a tömegben anélkül, hogy félnem kéne a pániktól, ami minden egyes nap belülről mardos, és tudom, hogy bármikor kitörhet, mert nem én döntök. Mostanában nem, ahogy a düh felett sem.
- Nem fognak megszívatni - vonom meg vállamat visszaemelve tekintetemet Balázsra. A srác érdekes. Felkeltette az érdeklődésemet, de nem mindig tudok kezdeni akármit is a szavakkal, amik elhagyják a száját. Lehet siránkozni a megtörtént dolgokon, csak kibaszott felesleges, mert attól még nem lesz nem megtörtént, attól még ugyanúgy szívsz, attól még ugyanúgy szar lesz tőle, csak még siránkozol is rajta és hagyod, hogy megbélyegezzék a napodat, a hetedet, éveidet, talán az egész életedet.
- Nem kell a sajnálatod és a részvéted - rázom meg a fejemet mosolyogva. - De ha ezt kaptad, meg kell tanulnod élni vele, különben az egész életed szar lesz és baszhatod - égetem el a cigarettám maradékát, amit egy lágy szellő visz a felettünk gomolygó füst felhőbe. Valóban nincs szükségem a sajnálatára, és nem is kioktatni szeretném őt, távol álljon tőlem, mert mint mondtam, nem vagyok az apja, de attól még felbaszhat, hogy felnőtt emberként ilyen gyerekesen áll a dolgokhoz. Mint én sok szempontból, de legalább ezt megtanultam kezelni, ha már másban egy semmitérő retek vagyok. Ez az önkritika, kérem! Megtartom ezt a jó szokást, másnak nem kell szidnia, kösz. Gonoszan elvigyorodom. Mondhatom én hangosabban is, de csak legyintek egy aprót felé, és lenyelem, hogy elkezdjem kiabálni az információkat.
- Az én nyakamon egyelőre az elemi tanárom van, majd a Minisztérium lesz, ha nem szedem össze magam, és amiért eddig küzdöttem elaltatják a picsába - megvonom a vállamat. - Tudom, miről beszélsz - talán egy hangyányi megértés és együttérzés csillan meg szemeimben, ahogy az előttem ülőre emelem szemeimet, de rögtön átváltja a kíváncsiság, mert végre beszélni kezd. És olyan dolgokról, amik tényleg érdekelnek, amiért ebbe az egészbe belementem. Érdeklődve könyökölök fel az asztalra, és helyezem államat összekulcsolt ujjaimra.
- Ez nem mese. Ez a való világ, amibe belekerültél és már nem tudsz kimászni belőle. Jobban jársz, ha elfogadod - konstatálom a tényeket egy apró vállrándítással. - Nem tudod mi az elemi mágus? - emelem meg egyik szemöldököm kérdőn, majd mélyet sóhajtok. - A négy főelemből kettőt uralok. A levegőt - látványosan felmutatok a plafonra. - És a tüzet - a felhőben hirtelen apró lángok tűnnek fel, majd szállnak tova, mintha ott sem lettek volna. - Nekem is sok volt, főleg miután előjöttek az emlékek, de kiváltságnak élem meg, hiába ölhet meg. Ajánlom figyelmedbe - tekintetem a mellettünk állóra esik, aki készségesen leteszi elénk a kaját, majd távozik.
- Hajrá - mutatok a pizzára, majd hátradőlök, fejemet a széktámlának támasztom.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Czukorvarázs Cukrászda

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Bogolyfalvi Hivatal és Művelődési Ház → Bogolyfalva Hivatala

Már jó néhány perce a hivatal előtti padon görnyedek, egyik kezemben telefon, a másikban egy szál cigi, és Miami Heat-Utah Jazz meccset nézek felvételről. Igaz, láttam már párszor, de ha van időm, szívesen visszajátszom egy-egy meccs kedvenc pillanatait, mint most Dragić vagy Meyers Leonard alázását. A nagy hármas - amúgy teljesen érthető - eligazolása óta persze már nem az igazi a csapatmorál, de én azóta is minden meccsüket online streamen követem. Néztem már NBA-döntőt Felagund óráján, lagziban és randi közben is, elmondom, valójában semmit sem befolyásol a dolog. Mondjuk ha a Miami Heat nő lenne, már elvettem volna.
Felemelem a szálat, és ajkaim közé csiptetve azt kotorászni kezdek a dzsekim zsebében. Kell egy rágó, nem mintha Wittner úr, akit épp az előbb láttam kinézni az ablakon, ne tudná, hogy rendelkezem néhány káros szenvedéllyel, de azért nem fogok kátrányt lehelni az arcába, ha nem muszáj. Egyik zseb, másik zseb, közben felpillantok a hivatal épületére, majd ellenőrzöm az órámat, és ahogy visszafordulnék a telefonomhoz, a szemem sarkából meglátom az utca túloldalán siető legjobb haveromat.
Csak idő kérdése volt, nemde?, érkezik is az első gondolat, míg halkan morranva felnevetek. Ez káprázatos! Akármennyire is szeretné a Minisztérium, Bogolyfalva még nem elég nagy ahhoz, hogy az ember ne fusson lépten-nyomon kellemetlen személyekbe, meg olyanokba, akikkel a csaja szabadidejében csókolózgat. Üdítő találkozás. Ja, hogy nem az, én kérek elnézést.
Szűkülő szemekkel harapok rá a cigaretta végére, míg a kezemben tartott telefon képernyője elsötétül. Aztán visszagörnyedek, könyökeimet észrevétlen támasztva meg combjaimon. A pillantásom követi a srácot, bár a nyakam mintha befeszült volna egy kicsit.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Bogolyfalvi Hivatal és Művelődési Ház → Bogolyfalva Hivatala

Ez a búcsú dolog kettőnk között tényleg kezd olyan mértékű kellemetlenséget okozni, hogy én is érzem. Pedig isten látja lelkemet, én ezeket pont nem szoktam érezni, de nekem is feltűnt. Túl sokszor kellett elbúcsúznunk, és az ezelőtti alkalom pont olyan volt, ahol nem volt biztos; élve visszatérek. Mert nem akartam, hogy biztos legyen. Azt akartam, hogy még én se tudjak arról élve visszatérek-e bárhova. Az élni akarás akkor dőlt el, amikor egy neccesebb szituból az elemem rángatott ki minket. Mi volt a hálám? Hazatértem élve, de drogfüggő lettem, az elemim irányítását teljesen elhagyva. A gyógyszerek még meg vannak - muszáj nekik -, de már igyekszem tartani az adagot, hiába remegek érte. Az elemeim kezdenek magukhoz térni, a stabilitás talán lassan helyreáll, és ebben ez a walesi kiruccanás segíthet a legtöbbet.
Megtorpanok az út közepén, zsebemből előturkálom cigarettámat, majd könnyedén meggyújtom azt. Pár másodpercig játszok csak a lánggal, csodálattal nézem, ahogy tényleg olyan, amilyennek én akarom, ahogy meghajlik az akaratom előtt, ahogy azt teszi, amit kérek tőle. Engedelmeskedik nekem ismét. Mélyet szívok az égő cigarettából, amikor beüt az érzés. Néznek. Nem kell sokáig keresnek a tekintet tulajdonosát, rögtön szembe tűnik, ahogy cigarettájára harapva görnyed a padon, akár egy ugrásra kész ragadozó. Akkor játszunk, bárki is vagy, hiszen nem véletlen nézel, nemde? Mosolyogva indulok meg felé, táskáimat a földre dobom. Nem sietek, Cath-nek hazudtam, a vonat indulásáig még van vagy másfél órám.
- Kiafaszomvagyte-szettes srác - biggyesztem ajkaim közé cigarettámat, hogy jobb kezemet felé nyújthassam. - Denis Brightmore - rögtön folytatnám, ha nem lennék kíváncsi arra, amiért néz. Nem hiszem, hogy sokáig magában tudná tartani, így türelmesen, kezemet felé nyújtva mosolygok le rá, mintha legjobb barik lennénk. Kivéve, hogy fogalmam sincs ki ő, pedig biztos láttam már valahol.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Fő utcza

Kialvatlan vagyok, éhes és még nem tudom hol fogok aludni. Minden nehezítő körülményt összevetve is elég szofisztikáltan reagáltam. Az ugrás talán furcsa lehetett, ezt be kell látnom. Minden esetre annyira nem keltettem vele nagy feltűnést. Ettől függetlenül szerettem volna mielőbb eltűnni innen, de a fiatal nő tovább mentegetőzik - Semmi gond - felelem szűkszavúan, majd bólintok indoklásár és már fordulnék ismét elfelé, hogy kámforrá váljak. Szeretném folytatni a megfelelő szállás felkutatását és ez úgy nehéz, ha nem indul el az ember valamerre. Az viszont egyelőre még nem opció, hogy módosítsak a jelenlegi küllememen. Elvégre ilyen véletlenek adódhatnak. Ha eddig nem voltam paranoiás, nem most szeretném elkezdeni. Közben tovább beszél hozzám a nő, de hála az égnek megtartja a három lépés távolságot. Mielőtt felelnék a kérdésére hosszan mérlegelek. Felmerül bennem, hogy Károly küldte, de ennek azért még őt ismerve is kicsi az esélye. Eszembe jut az is, hogy ha valóban szembe akarok szállni vele, akkor itt kell olyan emberekkel kapcsolatot teremtenem, akik könnyíthetnek a helyzetemen. A dilemmámat fejben játszom le, amiből ő talán csak azt veheti észre, hogy ég kék szemeim soká időznek magam elé bámulva. - Kiadó lakást és munkát keresek, ebben tudna segíteni? - kérdezem lényegre törően és megigazítom hátizsákom pántjait, mert húzzák már kicsit a vállaimat. Ha a férjem rám talált sem fogok tovább futni előle. Ha pedig nem, akkor talán délutánra már egy ágyban pihenhetem ki a hosszú utam fáradalmait. A remény szikrája felcsillan lelki szemeim előtt, így megengedem, hogy egy mosoly árnyéka suhanjon át ajkamon.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Játszótér

Elgondolkodom a szavain. Van benne valami, bár nekem más értelmezésem van a jót tevésről. De részben engem is ez motivál, hogy gyógyító legyek. Szóval azt hiszem, átérzem, még ha más szinten is.
- Értem - felelem végül a manónak is. Megeszem az utolsó falat sütit is, aztán sóhajtok egy nagyot.
- Nem... akarlak untatni... - kezdek bele kissé vontatottan. - Hmm... - tényleg nem akarom untatni, de azt is érzem, hogy ki kívánkozik belőlem a dolog. Csak nehéz belekezdeni. - Szóval... van egy lány, akivel jegyben járok. Már sok-sok éve. Együtt élünk. Többnyire. Kedves, szép, odaadó, a világon nincs nála elbűvölőbb teremtés, és kívánni se kívánhatnék nála jobbat - Írom körbe Szírát, aki tényleg egy angyal, egyszerűen tökéletes és mindig mindenben támogat. Még ha olykor vannak vitáink is, a végén mindig megbékél. - Csakhogy... - nyelek egy nagyot, majd nagy levegőt veszek - csakhogy... valamiért én nem... nem érzem azt, amit éreznem kéne. Az idő nagy részében más valaki jár a fejemben. Egy olyan lány, akit évek óta nem is láttam. És nem tudom, mit kéne tennem.
Megvonom a vállam. Ennyi a rövid sztori. Nem megyek túlzottan részletekbe, mert nem éri meg. Valószínűleg szegény manónak, amúgy is bonyolult lenne ha mély lélektani elemzést folytatnék. Vissza is dőlök a korábbi fekvő pozíciómba. Toporogni lenne kedvem, mint egy hisztis tininek. De helyette csak újabb mély sóhajt eresztek ki, majd a tenyereimbe temetem az arcomat. Nem, nem sírok, csak az arcomat gyűröm tehetetlenségemben.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Fő utcza

- Nem emlékeztem volna rád - jelenti ki könnyedén. Denis előtt nem is nagyon volt olyan, akivel többször futott össze egy alkalomnál, ráadásul ott ugye elsőre nem csak hogy nem történt semmi, de otthagyta. A beszélgetés kellős közepén. És képes volt ebbe a fiúba beleszeretni, a többiek meg azt mondják, hogy a karmának nincs humora.
Megemeli fél szemöldökét, még mindig fél mosolyra húzódnak ajkai. Tekintetével a füstöt követi, és bár most nem olyan feltűnő számára a láthatatlan fal, azért bízik Denisben. Még ha nem is akarta soha elfogadni Ellie babájának a létezését, rosszat nem akar neki. Ugye?
- Nem hiszem, hogy sikerült volna valaha is - ismeri el könnyedén. Nem fáj beismerni, nem egyszer győzött már a fiú, sőt.
A tekintetével Denis kezét követi. Olyan sokszor látta már ezt a mozdulatsort korábban, most valami mégis megváltozott. Nem tervezi, hogy többé látni fogja, akármennyire is akarja. Azok az ujjak soha nem fogják már érinteni, és akármennyire is tiltakozik ellene, valami nehézség telepedik a mellkasára.
- Hát akkor menj, és szerezd meg hát mind - még egy vérszegény mosolyt is sikerül mellékelnie. Sokkal nehezebb volt visszaépítenie a falat maga köré, mint azt gondolta. - Vagy csak menj haza a feleségedhez - kivételesen nem gúnyosan mondta, semmi rosszindulat nem jellemezte. Sosem tudta, mi járhat Denis fejében, de egy dologban biztos volt. Nem fogja kételyek között hagyni, ennél többet érdemel.
Ujjaival a virág szárát birizgálta, a szemei inkább a lányokat keresték a tömegben.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Choi Művészeti Bolt

Kicsi még és félénk. Megmosolyogtat, de ez csak előny, mert így ellágyulnak még inkább a vonásaim. Kicsit lehajolok, a kezeimmel a térdemre támaszkodom, így próbálok vele egy magasságba kerülni. Igaz így valamennyire előre is hajolok és közelebb kerülök hozzá, de azért még nem vagyok túl közel.
Kérdésemre gyorsan összekapja magát, és egészen határozottan válaszol. Felegyenesedem, úgy nézem meg, hogy pontosan mire is gondol. Az egyik állványhoz lépked, amit láthatóan nem érne fel, és úgy pontosít. Odamegyek, ezzel az eddiginél jóval közelebb kerülve, de eddig sem mondott semmit rám vonatkozóan így annyira már nem is igyekszem. E
- Ezt? - emelem le a kirakóst az állványról, aztán még a kezemben tartva, hogy megszemlélhesse hozzá fűzöm - Van más méretben is. Meg több-kevesebb darabos. És persze 3D-s.
Mondjuk lehet nem is tudja mi az a 3D. Vajon hány éves lehet? Illik ilyet egyáltalán kérdezni. Azt is megkérdezném, hogy lett farkas, de nyilván az is illetlenség. És ki tudja, lehet az egész elképzelésem a dologról teljesen más, mint másoknak. Látszik, hogy évek óta nem foglalkoztam a témával, sőt, megpróbáltam elfelejteni mindent, amit tudok.
- Esetleg más valamit még? - kérdezem, ha döntött a kirakós kapcsán, aztán ha úgy látom egyedül is boldogul, akkor hagyom kicsit kibontakozni.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Bogolyfalvi Hivatal és Művelődési Ház → Bogolyfalva Hivatala

Vele együtt figyelem a bőréből előcsalogatott aprócska lángokat; azok nem csak őt, engem is lenyűgöznek. Az elemi mágusokban egyébként is van valami, valami megmagyarázhatatlan, ami egyszerre bűvöli el az embert és kíván magának cirkuszt. Amúgy nem tudok sokat a srácról, de azért nem vagyok teljesen hülye, és az már ebből a kis bemutatóból is kiderül, hogy ha úgy akarná, könnyűszerrel megölhetne. Mondjuk leszarom, a pokolban úgyis égni fogok, akkor meg? Most mit majrézzak?
Aztán felém fordítja az arcát, és már indul is; mosolyog, mintha legalábbis az ezer éve nem látott legjobb cimbijét ismerte volna fel bennem. Pedig úgy tűnt, siet... ja, hozzám. Körbepillantanék, hogy van-e itt rajtam kívül más is, de egyrészt képtelen vagyok levenni róla egyre szűkülő tekintetem, másrészt pedig pontosan tudom, hogy néhány JóskaPistáról pletykáló öregasszonyon kívül senki sincs a környéken. Illetve dehogynem van, bocsánat; Wittner úr talán most is az ablakban áll, és azt gondolja, Brightmore-ral kezelünk egyet, elszívunk még egy gyors cigit, aztán leszek kedves megtisztelni őt azzal, hogy külön kérvény benyújtása nélkül feltolom hozzá végre a seggem.
Miafasz.
Nem tudja a nevem, mi? Vicces ez a fiú. Pillantásom arcáról a felém nyújtott kezére esik, mire halkan, a lassan csikké égő darabbal a számban nevetni kezdek. Ej, ej, hát itt tartunk, Denisem, te meg én, csóválom a fejem, majd balra billenő arccal, hunyorogva nézek vissza rá.
- Tudom, ki vagy - mondom nyugodtan, miután szabaddá teszem a számat. Nyelvem hegyével végigsimítok a fogaimon, aztán sóhajtok egy aprót. Wittner figyelő szemeit, mint egy vaskos konyhakést, a hátamban érzem; itt balhénak esélye sincs. Így hát úgy döntök, akárcsak ő, én is úriember leszek, aztán meglátjuk, leszünk-e még mi jóbarátok. Jobbommal ráfogok a kezére, miközben vonástalan arccal és tónustalan hangon megszólalok. - Vajda Richárd.
Személyesen.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Choi Művészeti Bolt

Irigykedve nézem, ahogy varázsol, de végül meggyőzöm magam, hogy jól van ez így. Az ecsetpakolás mellett dönt én pedig csak bólintok neki, az rendben lesz. Én pedig a kicsit nagyobb festékes bödönöket kezdem megszámolni. Jó lassan, erősen koncentrálva, nehogy elrontsam. Szerencsére egyikből sincs jelenleg tíznél több, így nem okoz akkora gondot a dolog, de azért küzdök vele rendesen. Épp a pirosakat számolom, amikor meghallom a manócska hangját.
- Tessék? - kérdezek vissza, mert a számolás kötött le, de természetesen már fogalmam sincs, hogy hánynál tartottam.
- Öh.. hát... az enyém a bolt, szóval amióta kinyitott? - felelem kissé bizonytalanul, miután felfogtam, hogy mit is kérdezett. Pontosat nem tudok mondani, mert ugye ahhoz is számolni kéne, én pedig nem jegyeztem meg.
- Pár éve már biztosan. De nem tartom számon. Miért kérdezed? - próbálom valahogy mégis kivágni magam a helyzetből aztán visszakérdezek, mert nincs jobb ötletem. Amíg válaszol én nem számolok, nem rendezek. Mert nem tudnék erre is meg a válaszára is figyelni. Hiába, van ilyen, amikor az ember nem tudja, hogy mit meg hogyan.
Ha válaszolt akkor visszafordulok a piros festékes bödönökhöz és újra kezdem számolni őket. A homlokom ráncolódik, azt ujjaimon is mutatom a számokat, csak hogy biztos ne rontsam el - igaz ez sem garancia, de legalább nem mondhatja senki, hogy nem próbálkozom.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Stég

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Choi Művészeti Bolt

Túlzás lenne azt mondani, hogy rögtön megnyugszik a kedves arcvonások láttán, de legalább nem ijed meg jobban vagy hátrál el, és ez is valami. Kicsit előrébb biccenti fejét, ahogy immár nem szükséges olyan magasra bámészkodnia. A gesztus, a legörnyedés, a finom megtámaszkodás már határozottan segít, hogy oldódjon kicsit. Tartása régi és jelenlegi tanáraira, oktatóira emlékezteti, míg ilyet az az ember sosem tett, sosem próbált kedvesnek mutatkozni. Vállai lejjebb mozdulnak, lélegzete és szívdobogása kicsit lelassul.
Félrehúzódik, nem szeretne útban lenni amikor a másik megindul, hogy levegye neki amire szüksége van. Nem szalad át a bolt másik végébe, nem is ugrik odébb hirtelen, tényleg csak arréb lép, hogy helyet adjon neki.
- Igen, azt - bólint félszegen a kérdésre, majd mikor már fellélegezne, hogy túl van a nehezén, lehetőségeket kezdenek neki sorolni. Összezavarodik kicsit, keze félig felemelve dermed meg a levegőben, nyúl is, hogy átvegye azt amit kinézett, nem is. Egy hosszúra nyúlt másodpercig csak bámul a másikra, majd lassan megrázza a fejét.
- Köszönöm, de nekem ez jó lesz. - Hallotta már ugyan azt a kifejezést, hogy 3D, és egy olyan könyvük is van otthon, amit ha ügyesen néz kijönnek az ábrái, de ha az élete múlna rajta se tudná ezt most felidézni, így inkább el is engedi füle mellett az információt. Egy sima, egyszerű, festhető kirakóst szeretne, ez pedig pont ott lapul a férfi kezében.
- Nem, köszönöm - rázza meg buksiját olyan vehemenciával, hogy a sapesz alól kilógó tincsek röpködni kezdenek. Festékei, ecsetei vannak, most csak ezért a különlegességért jött. Nem akar tolakodónak se tűnni, így nem kezd szemezgetni a bolt kínálatával, visszahúzza hát mancsait, és érmék után kezd keresgélni az apró erszényben. - Mennyit adhatok? - kérdez felpillantva, hiszen a férfi éppen kitakarja az állványon lévő cédulát, ő pedig nem jegyezte meg, mennyibe került. Reméli nem lesz baj a sok kérdésből, és köszönömjéből.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Choi Művészeti Bolt

Leveszem neki, amit kér, de biztos ami biztos, elmondom, hogy van másik is csak nincs kirakva. Aztán gyorsan meg is bánom, mert látom rajta, hogy teljesen összezavarodik. Ejj Min Jong, nem csak a varázserődet vesztetted el, de a vásárlók iránti jó képességeidet is? Persze csak gondolatban dorgálom magam, és közben a lányka is összeszedi magát. Egészen határozottan közli, hogy neki akkor is ez kell, én pedig nem erősködöm egy percig sem, csak átnyújtom neki a kirakóst.
- Akkor tessék - mondom egy széles mosollyal, és megérdeklődöm szeretne-e mást is. A válasz ismét határozott és ahogy a fejét rázza, csodálattal figyelem a haját, ahogy jobbra-balra száll. Lehet nem kéne, de engem az ilyen egyszerű dolog inspirálnak, boldoggá tesznek.
Aztán abba hagyja a fej csóválást, és a pénztárcáját kezdi kutatni, miközben az árról kérdez. Kedvem lenne nevetni egy jót, mert rossz személytől kérdezi. Legszívesebben ingyen oda adnám neki, de ezt a gondolatot inkább elvetem.
- 1 knút - mondom végül teljesen határozottan és a kassza felé megyek, hogy majd számlát is tudjak neki adni. Remélhetőleg követ, ha igen, akkor a pénztár gépnél állva veszem el tőle az apró érmét, aztán elismétlem a gépnek is az összeget, mire az kinyílik, számlát ad stb.
- Tessék, ha mégsem lenne jó, akkor két éven belül visszahozhatod. Csak legyen meg a számla róla - mondom és azzal át is nyújtom az említett papírt.
- Jó szórakozást hozzá! - Toldom meg a szavaimat búcsúzóul, aztán ha elmegy, figyelem, merre indul.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Choi Művészeti Bolt

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Choi Művészeti Bolt

Köszönömöt motyogva veszi át a felé nyújtott puzzle-t. Azt persze nem gondolja át, hogy így nehézkesen kell majd kiválogatnia a pénztárcából a sok egyformát, de pillanatnyi habozás után hóna alá dugja szerzeményét. Közben a férfi megindul a pult felé, így kotorászva indul meg ő is a nyomában. Lassan, billegősen éri utol a pultnál, mivel tekintete az érméket számolgatja. Hű, vajon tényleg elég lesz? Felpillant amikor megmondja az árát, épp csak egy pillanatig szemébe néz, majd előkotor egy knútot. Fogalma sincs, hogy ez sok vagy kevés, de nála sokkal több van, még galleonjai is csilingelnek. Lábujjhegyre állva nyújtja a fizetséget, és veszi el a blokkot, számlát. Bólogat az elhangzott szavakra, sőt, a kapott papírt szépen összehajtogatva teszi a kis erszényébe.
- Köszönöm szépen, viszont látásra! - kezd el oldalazni az ajtó felé, majd hopp, már kint is van az utcán. Arcába vág a hideg szél, egy pillanatra azt sem tudja hol van. Egy boldog, bűbájos mosoly sejlik fel arcán, majd miután még utoljára visszafordul az kirakathoz, vidám, már-már egészen ruganyos léptekkel indul meg az előkészítő felé. Megcsinálta, örvendezik magában, és az apró büszkeségtől ugrándozni támad kedve. A játékot maga elé tartja, miután erszénye zsebébe süllyed, és lelki szemeim előtt már színek jelennek meg a fehér anyagon. Egy egy virág, talán egy nyuszi... annyi minden kerülhet még oda, és Zina nagyon fogja élvezni kitalálni s megvalósítani a kis műremeket.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Choi Művészeti Bolt

Nem tudom miért lep meg ennyire a kérdése, bár inkább arról lehet szó, hogy a számolásba merültem nagyon bele. Pont emiatt is, eléggé zavart vagyok.
- Jah, hogy az... Nem volt sok idő. Tudtam, mit meg hogy szeretnék, és a kezdő tőke se volt gond - megvonom a vállam. Mert valóban. Nem lehetett több a dolog néhány hónapnál. Aztán azóta eltelt jó pár év. És bár nem az enyém a legforgalmasabb bolt, egy pillanatra sem bántam meg soha. Vagyis... amikor nagy ritkán leltárazni próbálok akkor igen. De most még emiatt sem panaszkodhatok, hiszen itt van Lily, hogy segítsen nekem.
Remélem a válaszom és a hangomból érezhető "most nem akarok beszélgetni" nem sérti meg szegényt. Nem a személyével van a probléma, hanem az én számolási képességeimmel. Ha nem koncentrálok, akkor valószínűleg mindent újra kell kezdenem, azt pedig nagyon nem szeretném.
Szerencsére nem tűnik sértődöttnek és egy darabig nem is szól hozzám. Aztán megáll, én pedig ezúttal be tudok fejezni egy kisebb számolást, és felé fordulok, hogy jelezzem figyelek.
- Oh? Akkor megszámolhatnád a papírlapokat. Megmutatom - pillantok le rá, majd megindulok a sorok között. Előbb balra majd jobbra fordulok, végül megérkezünk a papírokhoz. Van mindenféle színű, kisebb-nagyobb méretű, csomagolt vagy darabos. Tulajdonképpen elég soknak tűnik.
- Mit gondolsz? Menni fog? - kérdezem, ha nemet mond, az is oké. - Arra vigyázz, hogy ne vágd meg magad velük - toldom még hozzá, feltéve, hogy igent mondott, és hajlandó ezeket megszámolni.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Bogolyfalvi Hivatal és Művelődési Ház → Bogolyfalva Hivatala

Spancizás netovábbja vagyok, kezdem így érezni. Hah, vicces gyerek vagy Brightmore, ne erőltessük, főleg, mert az előtted - egyelőre - ülő ismerős valahonnan, de kurvára nem tudod honnan. Mondanám cikinek és kellemetlennek, de nem az. Legalábbis nekem semmiképpen sem. Miközben a csodára várok, mélyet szívok cigarettámból, hogy legalább a nikotin adagom meg legyen ebben a három percben, ha már a gyógyszeradag ugye, nos... mondhatjuk, hogy leredukálódott egy emberi mennyiségre. Engedjük el, én is éppen azt próbálom tenni. A srác nevetni kezd, ami annyit eredményez, hogy jobb szemöldököm sarka egy éppen aprót megremeg, nehogy képen töröljem véletlenül. És nem győzöm hangsúlyozni az utolsó szót. Kezemet már éppen visszahúznám valami nagyon kedves "akkor baszódj meg" mondattal, amikor közli tudja ki vagyok, megtisztel a kézfogásával, és elmondja a nevét.
Vajda Richárd. Legalább ő tudja, hogy én ki vagyok, mert egyelőre még a nevének tudása sem könnyít... ó! Vajda Richárd. Vajda Eszter testvére, akivel egy időben állandóan ki volt plakátolva minden.
- Ah! - harapok rá cigarettám füstszűrőjére, ahogy elengedjük egymás kezét, majd egy vigyor kerül fel arcomra. - A plakátokon jobban néztél ki - táskáimat ledobom a földre, kérdezés és mindennemű zavartság nélkül huppanok le mellé a padra. Az egyik táskából - oké, elfelejtettem - Cortez dugja ki a fejét álmosan, gyűrötten és olyan undorral néz rám, mint a mellettem ülőre. Igen, ezért jó, ha az ember mellett van egy olyan élőlény, aki támogatja és melle áll, amikor az elemi mágia használatára kerül a sor, nem pedig mérhetetlen megvetést látsz a szemében. Ja várj, de. Akkor mindegy is, haladjunk tovább.
- Sejtem miért tudod ki vagyok - nyújtom ki lábaimat az egyik táska mellet, miután faszán berobban agyamba Révay arca. Várható volt, hogy egy ekkora falucskában előbb vagy utóbb összefutunk, csak a tököm sem gondolta volna, hogy pont most, amikor lenne jobb dolgom is - nem -, mint megbeszélni, hogy milyen technikával csókol a barátnője. De ilyen ez, ezt kaptam mára, elfogadom, élek vele. Nyomjuk, Vajda!

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Bogolyfalvi Hivatal és Művelődési Ház → Bogolyfalva Hivatala

Légy közel a tűzhöz, hogy melegedhess. Talán emiatt az új és merész gondolat miatt vagyok most itt. Felrúgva a saját magam alkotta szabályomat, miszerint be kell olvadnom még a munka fajtáját tekintve is oda ahol épp élek. Az újságban olvastam, hogy titkárnőt keresnek a hivatalban. És akkor bekattant, hogy ez nekem jó lehet. Emberekkel foglalkozni és közben mégis kerülni a személyes kontaktust. Eddig is ilyesmiket csináltam. Takarítás, konyhai munkák, raktárban pakolászás. Mind olyan, ahol el lehet tűnni, ahol láthatatlanná lehet válni, mégis van betevőre való. Egy egyszerű fekete szoknyát és fehér blúzt viselek, hozzá - tekintettel a hűvös időre - egy kissé talán sportosabb kabáttal és egy kényelmes alig pár centi sarkú cipővel. Mostanában nem hordok körömcipőt, mert abban nem lehet futni és én sosem tudhatom mikor kényszerülök rohanni. Hajam egyszerű kontyba fogtam és semmi sminket nem tettem fel. Ami azt illeti ilyesmit még be sem szereztem. Alig pár napos ittlétem óta voltak kardinálisabb kérdések számomra.
 Meglepetésemre a felvételi elbeszélgetést maga a polgármester tartja. Az ajtaja előtt állva a gyomrom bukfenceket vet és a tarkómat is bizseregni érzem. Mi van, ha valahogy kiderül, hogy az irataim ugyan nem hamisak, de a személyazonosságom igen? Vajon azonnal le fog nyomozni? Istenem én nem vagyok normális! Kihívom magam ellen a sorsot! Az agyam még csak itt tart de kezem már kopogásra lendül és a hang térít magamhoz pánikomból. Ha meghallom a másik oldalról a választ belépek a helységbe. - Jó napot! - köszönök kissé félszegen és megállok egyik kezemmel táskám pántjába, mint biztosítókötélbe kapaszkodva, míg másik kezemet testem mellett lógatom. Félek, hogy őrültséget csinálok, hogy most vágom át képletesen szólva a saját torkomat. Vagyis jelen esetben Szkilláét, de mint azt már magamban is tudatosítottam, mi már én vagyunk. Mindig is úgy éreztem, hogy a metamorf mágia valahol az őrülettel határos. Úgy önmagadnak maradni, hogy bármikor lehetsz bárki: Pokolian nehéz. Különösen nekem, aki kénytelen időről-időre más emberré átváltozni.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Bogolyfalvi Hivatal és Művelődési Ház → Bogolyfalva Hivatala

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Kis tavacska

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Kins & Kens

Juhász Laura
szombat este | a pultnál | x


Bólogatok. Igen, sima szintetizátor súly.
- Biztos lehet tollpihe könnyű is - vonok vállat. - Ezt nem tudom megmondani. De megkérdezhetem - ajánlok neki megoldást annak ellenére, hogy azzal én nem szolgálhatok. Nem tudok varázsolni, nincs varázserőm, így csak felületes a tudásom a hétköznapi mágiát illetően. Ami kifejezetten a kütyökkel kapcsolatos, azokban talán már jobban otthon vagyok. Illetve minden bizonnyal kértek már ilyesmit Ilosvai úréktól és nem hiszem, hogy gondot okozna nekik. Azonban egyes kategóriájú hangszereknél tényleg szükségtelen. Bár, ha ragaszkodik a zsebrevágást megközelítő kényelemhez, az talán még a mesternek is fejtörést okoz.
Szerencséje a kis boszorkánynak, hogy ahhoz aztán jóval több kell, hogy én kijöjjek a béketűrésből. Úgy százszor több. Vagy ezerszer. Túl sok baromságot viseltem már el életemben ahhoz, hogy egy ilyen semmiség bármilyen szinten megérintsem. Szemforgatásom is puszta megszokás, nincsen mögötte neheztelés. Csak eleve abszurd személyem miatt mindez jóval súlyosabbnak hathat, mint ami. Megrázom mindössze fejemet helyes szabadkozására. Nincsen semmi gond. Ne izgassa magát ezen! Pontosan tudom, hogy értette.
Nagyjából egy percig hagyom aztán magára. Ezalatt hazasuhanok erdei házamba, előkotrom és magamhoz veszem a szintetzátort, végigsimítok a rámnyávogó Aramison, ránézek a békésen alvó Kírára, és itt sem vagyok. A többi macska is berohan a nappaliba, mikor meghallják, hogy megjöttem, azonban akkorra hűlt helyem marad. Pontosabban egy kis szellő, amit gyors helyváltoztatásom kelt mindig. Én már a boltnál vagyok. Nyílik ajtaja ismét.
Lógatom magam mellett fehér kezemben a könnyű szintetizátort. A Yamaha legújabb fejlesztése. Rémes, mennyire nem törtek még be a piacra ezekkel a modellekkel, csak a hozzám hasonló csodabogarak csapnak le rájuk. Tény, nem két knútba kerülnek. Viszon a fő oka az érdektelenségnek az, amit az imént taglaltam: az emberek nem tudnak elrugaszkodni. Hiszen egy zongora nem lehet ilyen lapos, ilyen súlytalan! Az nem zongora! Ha nem lenne az, hogy csinálnám vele ezt, amit most fogok?... Lerakom a szép, hosszú, egyszerű vonalú, fekete hangszert a pultra, bekapcsolom és hosszú ujjaim már táncolnak is rajta. Chopintől csendül a Fantaisie-Impromptu Op. 66, lágyan, kegyesen kezdve, aztán rögtön a közepébe vág, féktelenül cikázik. Arcom rezdületlen, fejem mozdul csak, ahogy figyelem szaladó kezeimet, a mozgó billentyűket. A zene mintha egy koncertteremben szólna, mind hang, mind játékminőségre. Csak az elejét prezentálom, aztán szépen, stílusosan fullasztom be. A lányra nézek, hogy mit szól. Mármint nem hozzám, hanem a digitális zongorához. Ja mert különben ez inkább digitális zongora, mint szintetizátor. Nincs benne annyi fakszni.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Magyar Mágus Vasutak - Bogolyfalva Vasútállomása

XII. Mr. Ambrózy Henrik


Ez most olyan érzés, mint amikor egyedül vagyok a házban, mert Anyu elment a barátnőihez a „könyvklubba”, és valami hangot hallok az udvarról, a tetőről, padlásról vagy ne adj Merlin a szobám előttről. Nincsen mostanság szellemünk, mert mindegyik el lett paterolva tavaly. Mi csak úgy emlegetjük otthon, hogy a „Nagy Szellemlikvidálás Éjszakája”. Tele volt a ház kóbor lelkekkel, és végül meg kellett válnunk tőlük. Érdekel? Egy szelet triplacsokis torta mellett mindent elmesélek. Azonban most nem a szellemes történet emléke az, ami miatt falfehérré sápadok, és a vérem valamelyik vasúti büfé kukája mögé bújik félelmében. Nagyot nyelek. Szokásos reakció tőlem félelem esetén. Eddig apró szemeim kidüllednek, ahogyan meglátom a cikket lelkiszemeim előtt, és ahogyan Terminátor szkenner módjára az előttem álló arcára illesztem, még a szám elé is kapok, mint egy rémült kis fruska.  Hallom a férfi kérdését, de nem tudok rá válaszolni. Az előbb említett újság van összegyűrve a torkomba gyömöszölve. Próbálnék nyelni, de minden nyelésnél fájdalmasan vágja meg az éles papírvég nyelőcsövemet. Cukorborsóság ide vagy oda; ez most nagyon odacseszett a lelkemnek.
- Én... én nem akarok meghalni – szólalok meg végül vékonyka hangon.
Igen, a vak is láthatja, hogy valami van. Nem tudom, hogy fel szokták-e ismerni vagy érdekel-e valakit mostanság ez a téma, de az én elmémbe beleégett a cikk. Főleg azért, mert szeretem a horrort, a krimit meg mindenféle pszicho-dolgokat, és élvezettel olvastam a bulvárszennyt. De most, hogy élőben találkoztam a férfival, nem tudom, hogy mitévő legyek. Should I stay or should I go?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Magyar Mágus Vasutak - Bogolyfalva Vasútállomása

A fiút nézve komolyan elkezd aggódni. Úgy csinál, mintha szellemet látna, vagy legalábbis valami szörnyen félelmetes és horrorisztikus dolgot, s mivel Henrik önmagát nem tartja annak, így eszébe sem jut, hogy esetleg a riadtság oka ő. Hát ez bizony kellemetlen. Ahogy Petya egyre inkább belelovalja magát gondolataiba, úgy válik egyre fehérebbé, a férfi pedig annál tehetetlenebb. Ismételten körbepillant, de őszintén szóval a húsz perces késésnél ijesztőbbet nehezen vélne felfedezni az állomáson. Ezt csak tetézi a srác száján kicsusszanó mondat, ami végképp értetlenséget vált ki belőle. Miért, ki akarja megölni? Esetleg egy láthatatlan köpenyt viselő dementort érez? Vagy ez is olyan, mint a szekrényszörny, hogy a felnőttek sosem látják, csak a gyerekek, de ők mindig? A szituáció Henriket is megviseli, így kissé tanácstalanul guggol le, hogy finoman megfogja Petya két karját.
- Már miért halnál meg? Fiatal vagy, előtted az élet. Bántani akar valaki? Mit látsz, amit én nem? - tekintete őszinte zavarodottságról árulkodik, hiszen nem támaszkodhat másra, mint a fiú szavaira, azok viszont sokkal logikátlanabbak, mint a női nem. Ez azért nem semmi. Próbál együttérzést, támogatást és némi pozitív energiát adni - tudjátok, nyitott szív csakra, vagy mi a tököm -, de tart attól, hogy a probléma mélyebben gyökerezik. Talán paranoiás lenne és a pokolfajzat is csak egyszerű hasonlat volt? Még ez is elképzelhető!!! Így már minden világos lenne Henrik számára. Ez a kisfiú beteg, neki pedig egyből összefacsarodik szíve. Hogy nem jött rá már az első pillanatban?!
- Figyelj, megkeressük anyukádat és hazaviszünk, ő biztos tud neked segíteni - a jóhiszeműség és kedvesség elegye az amúgy rigorózusnak nem mondható arcot még lágyabbá varázsolja. Persze a markáns arcél és vakító kék szemek mellett nehéz lágynak látni valamit, ami ennyire nem az, ez a reakció mégis sokat tompít rajta.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Magyar Mágus Vasutak - Bogolyfalva Vasútállomása

XII. Mr. Ambrózy Henrik


A helyzet egyre inkább válik szürreálissá és valamilyen perverz módon még komikus elemeket is felfedezni vélhet bármelyik külső szemlélő. Egyáltalán nem meglepő Henrik egyik feltételezése sem. Egy paranoiás kissrácnak tűnhetek, akinek egy értelmes szava nincsen. Először pokolfajzat elől menekülve esek a földre, előtte jól nekiszaladva a férfinak. Majd a hangján mélázok hosszú percekig, mint egy autizmussal küzdő tinédzser. Most pedig éppen a halálfélelmem az, ami teljesen tanácstalanná teszi a másikat. Nézem, ahogyan elém guggol, de most már inkább gyermeki morcosság ül ki az arcomra, s arcomat a Nap felé fordítom. Végig hallgatom, amit mondani szeretne nekem, majd kék szemeimet visszaemelem rá. Kezdek elbizonytalanodni. Talán nem is ő az? Pedig a szkenner az előbb 100%-os match-re sípolt vészriadót az elmémben megmaradt kép és az előtte guggoló között. Ajkaimba harapok, és összehúzott szemöldökkel lépek egyet hátra. Most már mindketten értetlen tekintettel meredünk a másikra.
- A bácsi nem… - hagyom félbe a mondatot, a végén a hangsúlyt az egekbe emelve, hogy érezhesse, kérdezni akartam valamit, de belém fagytak a szavak. – Mármint – hebegek és habogok. A tekintetem kezd kitisztulni, mintha valami kábítószerről jönnék lefelé éppen. – Biztosan összetévesztettem valakivel – most már teljesen elbizonytalanodtam. Rákérdezni nem merek a névre, bajba kerülnék. Nem akarok még nagyobb bajt magamnak. Inkább összeszedem magam, miközben megteszem vissza azt a lépést, amiben az imént eltávolodtam.
- Nem… - csóválom a fejem. – Nem, dehogy. Jól vagyok – nem tűnik teljesen így, de erősen kezdek a fejcsóvából bólogatni, ezzel is erősítve mondandómat. Már nem is merek a férfira nézni, mert teljesen égő ez az egész.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Magyar Mágus Vasutak - Bogolyfalva Vasútállomása

Ha Henrik egy sajt lenne, már szanaszéjjel lenne lyuggatva, annyira kíváncsi Petya félelmének okára. De hiába néz jobbra, hiába néz balra, senki sincs ott, aki indokolná riadalmát, ráadásul most már mindezt felváltja az arcocskára kiülő zavar is. Na itt végleg elveszti a fonalat. Most nem tudja, hogy rettegjen vagy ne? A mondat kezdetére felszaladnak szemöldökei. Bácsi. Mi lenne, ha ezt elengednénk? Na mindegy, nem szól semmit, elvégre olyan fiatalka még, hadd mondja. Csakhogy vég nélkül marad a mondat, ami ismételten fokozza a zavart és növeli a valószínűségét annak, hogy Petya tényleg beteg.
- Nem mi? - értetlenül néz rá, pedig a férfi nem épp a dilettáns fajtából való. Sőt, pontosan jól tudja kezelni az embereket és helyzeteket - kivéve az újságírókat, őket mostantól elvarázsolja a g... oda -, ez azonban kifog rajta. Ahogy aztán felmerül az összekeverés lehetősége, felvont szemöldökei inkább ráncba tolulnak, hiszen az éca ekkor érkezik meg. Már pontosan tudja, mi volt az oka a halálfélelemnek és, bár szíve szerint hitetlenül felnevetne, inkább csak keserű ízt érez szájában. Ez de gáz. - Valószínűleg nem. Ambrózy Henrik vagyok, de mielőtt még menten elájulnál, szeretném leszögezni, hogy az újságok hazudnak - mivel a fiú hátrébb lépett, így már korábban elengedte karját, ez pedig most épp kapóra jön neki, ha éppenséggel visítva szeretne messzire szaladni. Mondjuk annak végképp nem lenne értelme, hiszen, ha Henrik már tizenhét évesen ilyen rettegett és galád fekete mágus volt, akkor most milyen lehet...? Hát minimum az állomás falán keresztül küldi rá a saját bejáratú démon hadseregét, ami felfalja a fiút egyetlen falatban, előétel gyanánt. Mégis, a gyermekek gyakran nem azt teszik, amire a felnőttek számítanak, szóval bármi megtörténhet, akármi.
- Nem kell tőlem félned és, ha maradsz még egy kicsit, akkor veszünk neked másik virslis párnát - egy biztató mosolyt küld Petyának, remélve, hogy a kedvesség, a tények és a virslis párna elegendő motiváció arra, hogy ne essen pánikba és fusson ki a világból. A férfi jó ember, még ha az újságok mást is próbálnak elhitetni, ennél pedig mi lehetne jobb bizonyíték, ha nem az, hogy pótolná a kárba veszett uzsonnát? Na ugye!

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Magyar Mágus Vasutak - Bogolyfalva Vasútállomása

XII. Mr. Ambrózy Henrik


Tényleg nem jut eszembe más szó, mint az égő. Szegény csávó csak segíteni akart nekem, mert annyira elveszettnek, és – ami még fontosabb – szefósnak nézek ki. Én meg így viselkedek. Azt flesselem, hogy ő valami vérengző mágus, aki cukrosbácsi módjára szeretne engem elcsábítani egy olyan helyre, ahol utána nyugodtan gyakorolhatja rajtam az átkait. Haha. Újra a férfi szemeibe nézek, és látom a jóságot és a kedvességet. Ez nem az az arc. Ő csak egy vonatot váró úriember, aki biztosan a kedvesét vagy az anyukáját várja. De inkább az utóbbi, mert nincsen nála virág. Aztán lefő’ a kávé. Ambrózy. Nem, nem, neeeem. It can’t be. A furcsa viselkedésem őt is arra engedi következtetni, hogy én igenis azt az embert fedeztem fel benne, akiről az újságok írtak. A már nagyjából megnyugodott tekintetemben ismét beköltözik a félelem. Aztán eltűnik. És visszajön. És eltűnik. Mi történik? Érzem, ahogyan apró szőrszálaim az égnek merednek karomon, nyakamon, majd végigfut a hideg a hátamon is. Ha macska lennék, akkor úgy néznék ki, mint az a bizonyos Halloweenkor ábrázolt fajta. Görbe háttal, azon álló szőrrel, eszeveszettül fújva arra, aki most előttem áll. Olvastam róla, tudom, hogy mit hoztak le az újságok. De annyira ellentmondásos az egész érzelem-vasút, amire ma is sikerült felpattannom. Ez egy kedves férfi. Elmúlik az érzés, hogy sikátorba szeretne rángatni, hiszen belenézek a szemeibe. A tekintete mindent elárul. Legalábbis én így érzem. Lehetséges, hogy ezzel írom alá a halálos ítéletemet, de…
- Miért hazudnának az újságok? – kezdek vele, karba tett kézzel csevegni. Ha tényleg ő az, akkor nekem már úgyis mindegy, addig beszélgessünk, amíg nem végez velem. Még mindig úgy tekintek a lapokra, mint megbízható forrásra. Lásd, Vajda Ricsivel való találkozásomkor is azokat bújtam, mert azt hittem, hogy abból valamit megtudok. Valami igazat.
- De akkor ezt honnan veszik? És… - húzom össze a szemöldököm. – Miért lenne nekik érdemes b*szakodni Magával? – teszem fel a tőlem megszokott stílusban a kérdést, majd a szám elé kapok. Most mégis csak felnőttel beszélek. Remélem, hogy nem dorgál meg, hanem szépen túllép rajta. Szerintem meg is állna a szívem, ha Ambrózy Henrik leszidna. A gondolattól is kiver a víz. Aztán mindent elfelejtek egy pillanatra. Kaja. Azzal engem, a kis puhost bármikor meg lehet venni kilóra. Ami mondjuk nem olcsó.
- Oké – mondom egy nagyot nyelve, ahogyan a virslis párnára gondolok.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Magyar Mágus Vasutak - Bogolyfalva Vasútállomása

Látható, hogy Petya ambivalens érzésekkel küzd. Most akkor utálja vagy kedvelje Henriket? Egyáltalán van választása? Hiszen, ha mégis igaz, amit a lapok írnak, akkor az egyetlen opció az, ha nagyon kedves és simulékony, úgy talán túlélheti, elvégre mit érdekli egy taknyos kölyök azt a fekete mágust, aki képes volt a szüleit is eltenni láb alól? Ha viszont tényleg csak spekuláció és pletyka volt a sorok között, akkor akár igazán lehetne kedves is és pelenkacsere helyett érezhetné jobban magát - azért nem jól, mert ugye a pokolfajzat és az előbbi lábon kihordott infarktus azt már nem tenné lehetővé. Láthatóan valami ilyesmin morfondírozhat, a hezitálást látva pedig Henrik halványan elmosolyodik. Okos kölyök.
- Mert ebből élnek? Egy szaftos botránnyal sokkal több példányt adhatnak el, mint az igazsággal - megvonja a vállát, mert bár pontos választ sohasem fog tudni adni, ő már túl régóta töri ezen a fejét feleslegesen. Talán jó is, hogy nem érti, mi állhat e mögött az attitűd mögött. Mert attól, hogy száz példánnyal nő az eladás, még tönkretesznek egy emberi életet, ezt pedig nehéz lenne szépíteni bárhogyan is. Hogy Henrik élete hogy áll? Nem túl rózsásan, de ez is csak őt foglalkoztatja, az alja nép firkászokat semmiképp.
Már épp nyitná a száját válaszra, mikor Petya káromkodik egyet. Első felindulásból nem tudja, hogy jól leszidja, vagy inkább nevesse ki, azonban végül az utóbbi mellett dönt... Kezdésnek. - Te aztán nem kerülgeted a forró kását - derűsen figyeli a srácot, mert bár valóban nem szép dolog így beszélnie egy tizenévesnek - Petya lehet úgy tizenhárom-tizennégy éves...? -, azért mégis csak vicces ez a szókimondás. - Ettől függetlenül nem illik így beszélni - arca bár elkomolyodik, ám a szeme sarkában lévő nevetőráncok elárulják, hogy ettől még jól szórakozik. Aztán rájön, hogy illene válaszolnia is, hiszen bár beszélgetőpartnere igen fiatal, igenis megérdemli azt. - Azzal gyanúsítanak a Minisztériumban, hogy megöltem a szüleimet - most már nyoma sincs a korábbi jókedvnek, helyette már szinte kénytelen-kelletlen folytatja a sztorit. - Az utóbbi időben sok volt a fekete mágiához köthető eset és, mivel annak idején a szüleimmel is az végzett, ezért elővették az ügyemet és nyomozást indítottak. Mivel mást nem okolhattak, így én lettem a bűnbak, akit csak meggyanúsítottak. Ettől függetlenül az újságok tényként kezelik, hogy egy pszichopata szülőgyilkos vagyok. Ez van - széttárja karjait, amolyan "nincs mit tenni" stílusban. Mert őszintén, mit tehetne? Liam minden alkalommal színre lép, amióta csak felfogadta - miért nem tette előbb? -, de ez már csak tűzoltásnak elég. Az a csoda, hogy egyáltalán jelentkezhetett tanárnak a Bagolykőbe és Kriszpin nem rúgta ki páros lábbal az irodájából, ne adj isten hagyta teljesen figyelmen kívül a megkeresést. Úgy tűnik, az ártatlanság vélelmének intézménye még működik.
- Na akkor mindjárt itt lesz a menyasszonyom és elmegyünk a cukrászdába. Egyébként miért a zsebedbe tetted? - érdekes, hogy Henriknek mindenféle kérdés előbb eszébe jut, minthogy mondjuk megérdeklődje a kis srác nevét. Persze, ami késik, nem múlik.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Őszike néni könyvesboltja

- Pontosan - nevetem el magamat. - Sosem tudhatod, hogy épp minek vagy a részese. - Szeretem az ilyesfajta, komolyabb könyveket. Szórakoztatóak számomra és sokat segítenek az emberismerésben, problémák kezelésében, meg hasonlók. Nem mellesleg pedig elég hasznos lehet egy-két trükknél, ha tudom manipulálni az embert. Szegény Andrej még nem is említettem neki, hogy negyediktől tervezek legilimenciát is tanulni. Holy, akkor lesz majd bajban.
- Megvan? - Kérdem pár másodpercre rá, hogy a könyv lapjai megszűntek pörögni az ujjaim közt. Úgy tűnt a srác szemei megállapodtak az oldalszámon, így egy hatásszünettel később bezártam a kötetet. Bőven volt ideje memorizálni a számot. Felmutatom a könyvet, egyik kezemből a másik kezembe helyezve, mutatván, hogy egyik ujjammal sem tartom nyitva azt annál a bizonyos oldalnál. Még egyszer kinyitom és gyorsan átpörgetem az oldalakat, hogy lássa nem hagytam benne semmi fajta könyvjelzőt, szamárfület, vagy ilyesmit.
- Kell amúgy? - Kérdem végül, nyújtva felé a szóban forgó tárgyat. Amennyiben nemleges választ ad, vissza is helyezem azt a polcra, ahonnan vettem, majd folytatom tovább a keresgélést, mintha mi sem történt volna. Fogadni mernék, hogy erre nem számított. Miért is számított volna? Várja a trükköt, a csattanót, meg akar lepődni, és végül meg is lepődik, csak hát nem úgy ahogy szerette volna. Ah de imádom húzni az embereket.
Ránézek az Andrej által talált néhány pszichológia műre is, egyiknek el is olvasom a hátoldalán lévő leírását, de túl száraznak találom. Ez nem nyerő.
- A nénikém amúgy nagy könyvmoly, mondtam már? - Kérdem végül egy-két szótlan perc után háztársamtól. - Otthon vagy háromszázhatvankét könyvből álló gyűjteménye van. Háromszázhatvankét könyv, fel tudod fogni? - Daraboltan ismétlem meg a kérdést, a számot mindkétszer jól kihangsúlyozva. A hangomban hallható egy apró nevetési kényszer. Hirtelen keresni kezdem Andrej tekintetét. Kíváncsi vagyok a reakciójára, remélve, hogy leesett neki. Nem kéne, hogy elfelejtsen egy egyszerű háromjegyű számot pár perc alatt. No, ha ezt kitalálja, esküszöm meghívom valamire. Kétszer is!