36. tanév, tanulmányi szünet
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Bagolykő Mágustanoda Fórum - Cameron Blanc összes RPG hozzászólása (15 darab)

Oldalak: [1] Le
Cameron Blanc
INAKTÍV


Your local deceptionist:3
RPG hsz: 43
Összes hsz: 146
Írta: 2019. augusztus 26. 20:45 Ugrás a poszthoz

Hercegh Kriszpin

Nem szokásom osztani az aggodalmaskodó emberek nézeteit. Főleg nem anyámét. Túl sokat parázik olyan dolgokon amiken nem kéne. Ez nem fog neki jót tenni hosszútávon. Viszont most bennem is megszólalt a vészharang. Tudom, hogy ha a mai kis beszélgetésem nem sikerül úgy, ahogy annak sikerülnie kéne, annak az esélyei, hogy szeptembertől évet kell ismételnem, vészesen megnőnek majd. Körülbelül úgy száz százalék környékére. Épp emiatt ismételgettem előre betanult szövegeket már napokkal ezelőtt is, hogy hitelesnek tűnjek, és ne csesszem el az egészet tudat alatt. Nem vagyok az az izgulós fajta, de talán nem hazudok, ha azt mondom, hogy vagy ötször biztos leizzadtam, míg a kastélyba értem. Jó, nagy szerepet vállalt ebben a rettentő nagy meleg is, de akkor is.
Igyekeztem az alkalomhoz illően megjelenni, habár nem akartam a száraz, fülledt időjárás miatt túlöltözni sem. Így hát az öltönytől eltekintettem, de egy rövid ujjú ing, egy sima, hosszú, fekete nadrág és egy könnyed, nyári fehér zakó okésnak tűnt. Utam során a zakót végig kézben hoztam, már csak akkor öltöttem magamra, mikor a kastély déli szárnya földszinti, igazgatói iroda felé vezető folyosóján jártam.
Nem telt sok időmbe, míg megtaláltam a tárva nyílt ajtót, ami mögött az igazgatói rejlett. Még a bejáratnál leszólítottam egy velem szerintem egykorú diákot, aki mondhatni elég pontos útbaigazítást adott. Innen is köszönet neki. Vajon gyakran fogok vele találkozni, ha felvesznek? Biztos jó arc. Karórámra nézve, nyugodtan konstatáltam, hogy idő előtt két perccel érkeztem, így még belépés előtt szántam bő egy percet arra, hogy kifújjam magam, megigazítsam a hajamat, illetve, hogy átfussam a már jó ideje kezemben szorongatott papírokat. Csak a szokásos dolgok amiket elkérhet az ember az interjú során. Év végi bizonyítványok, igazolvány, meg egy kézzel írott referencia levél korábbi átváltoztatástan tanáromtól. Kedves hölgy volt. Nagyon szeretett és mérhetetlenül sok támogatást kaptam tőle. Észrevettem, hogy helyenként izzadtságfoltosak a papírok, gondolom attól, hogy az út során verejtékező kezemmel szorongattam őket. De who cares.
Szóval a lehető legösszeszedettebben beléptem a kis helyiségbe, bólintottam egyet a titkárságvezető felé, amolyan köszönésképpen, majd közelebb léptem. Tudattam vele, hogy ki vagyok, és, hogy elvileg az igazgatóhoz van mostanra időpontom, mire ő nagy mosollyal az arcán mutatott egy másik nyitva hagyott ajtó felé, jelezve, hogy arra vegyem az irányt. Ezúttal köszönet teljesen bólintottam, talán egy köszit is elmotyogtam és megközelítettem az ajtót.
Őszintén szólva ötletem sincs, hogy azért van-e nyitva az ajtó, mert számítottak rám, vagy inkább ez a szokás erre, de inkább nem kockáztattam meg, hogy bunkónak nézzen az úr, hogy csak úgy besétálok. Az ajtófélfán való kopogással adtam a tudtára, hogy megjöttem, amennyiben még nem vette volna észre.
- Jó napot - vendéglátóm egyből levághatta, hogy feszült vagyok, mert olyan elfojtott hangon köszöntem, hogy abban sem vagyok biztos, hogy érthető volt. - Khmm, szép napot!- Köszörülöm meg a torkom és köszönök ismét, ezúttal már hangosabban és sokkal érthetőbben.
Nem igazán néztem körbe, végig az igazgató úrra, az asztalára és az előtte lévő két bőrrel borított székre fókuszáltam. Nem akartam elterelni a figyelmemet, megkockáztatva vele, hogy elfelejtem a begyakorolt extra udvarias és meggyőző soraimat. Nem engedhetem meg magamnak, hogy elbaltázzam ezt a lehetőségemet is. Néhány lépést követően már az asztal előtt is termek, az úr arcát fürkészve.
- Cameron Blanc, uram - nyújtok végül kezet, közben remélve, hogy tudja ki vagyok. Végül is már váltottam vele pár baglyot, és megbeszéltük hogy a mai napon, ebben az időpontban fogad. Azért elég gáz lenne, ha mégsem emlékezne. Nem tűnik túl idősnek, szóval nem kéne, hogy könnyen feledjen dolgokat. Meg hát végül is ez a dolga, hogy emlékezzen időpontokra, nem? Ah, biztos minden rendben lesz.
Utoljára módosította:Cameron Blanc, 2019. augusztus 26. 20:46
Cameron Blanc
INAKTÍV


Your local deceptionist:3
RPG hsz: 43
Összes hsz: 146
Írta: 2019. augusztus 27. 21:15 Ugrás a poszthoz

Várffy Sára

Őszintén nem gondoltam volna, hogy ilyen elfogadó lesz mindenki. Mármint az igazgatóiban történt beszélgetést nem beleszámítva. Az nem volt annyira smooth. De utána felkeresett az új házvezetőm - aki nevét elég hamar sikerült elfelejtenem, - hogy biztosítson róla, támogatnak és kapok magam mellé valakit aki segít felkészülni a közelgő vizsgákra. Ami, hát azért valljuk be, nem lenne túl rossz tekintve arra, hogy merőben eltér az itteni tanterv a franciától. Plusz itt van a mágiatöri tananyag, ami tele van csupa magyarok által érdekelt történelmi személyekkel, akikről soha életemben nem hallottam még. Mondjuk nem állítom, hogy ha mondanál egy egykori híres, francia mágust, akkor rögtön tudnám ki az, és mit érdemes tudni róla. Egy frászt, sosem érdekelt a történelem, a jelennek élek, helló. Soha nem akarnék többet egy elégségesnél, nem fogok hazudni.
Viszont ami az ősrégi magyar varázslókat illeti, belőlük még nem állok elégségesre az fix. Ezért van az, hogy jelenleg a kastély közös könyvtárában üldögélek vagy fél órája, fejben ismételve a sok, jelentéktelen évszámot és nevet, hátha egyszer csak megjegyzem azokat, meg talán össze is párosítom őket, de az már engem is meglepne, ha ilyen könnyen menne. Mindenesetre a mágiatöri könyv mellett van még egy legendás lények gondozása illetve egy átváltoztatástan könyv arra az esetre, ha hirtelen túl jó lennék és hamarabb végeznék eme rettentő unalmas tantárggyal. Utóbbi könyv amúgy csak azért van itt, hogy gyors átlapozzam valamikor, nem hinném, hogy huzamosabb időt kéne felette töltenem. Amióta iskolába járok rendkívül jó érzékem van az átváltoztatástanhoz, legalább is elég gyakran ismételgette ezt akkori tanárom, ahhoz, hogy el is higgyem. De azért előbb-utóbb át kell nézni, hátha van valami amit nem tudok az itteni tananyagból.
Elméletileg van erre a délutánra egy segítségem is. Valamilyen Sára. Vári, vagy Váfri, vagy valami ilyesmi, biztosan. Pont miközben a fejemben a vezetéknevén vacillálok, látom meg őt, ahogy belép a terembe. Viszonylag alacsony, helyes lány. Velem egy idős lehet kb, max egy évvel idősebb.
Ismerősnek tűnik az arca, már biztosan láttam őt az Eridon klubhelyiségében, az elmúlt szűk két napos ittlétem alatt. Keresem vele a szemkontaktust amíg közelebb lépdel, majd elmosolyodok, mikor köszön és igyekezvén jó benyomást tenni rá, mutatkozok be jómagam is.
- Szia, meghiszem igen - bólintok. - Cameron lennék, foglalj helyet - mutatok a velem szemben lévő székre. Egyáltalán nem csengett ismerősen a Norbi bá' név, de ha jól emlékszem a házvezetőm a vezetéknevén mutatkozott be, szóval ez betudható annak. Nyilván ugyanarról a személyről beszélünk.
- Igen, Norbi bá'... - hümmögöm. - Örülök, hogy megismerhetlek - mosolygok rá a lányra. Nem igazán tudom, hogy mivel folytassam, vagy miben kérjek először segítséget, aztán végül megemelem kissé a kezemben tartott mágiatöri könyvet, mutatva, hogy ezen pusztítom az agysejtjeim jelenleg.
- Nem tudod véletlen, hogy milyen fajta kérdések lesznek a mágiatöri vizsgán? - Reményeim szerint inkább egy ilyen pipálgatós kérdéssort kapunk, ami az évszámokra fókuszál. Nem szívlelem a tételes-kifejtős dolgokat. Ezt még csak-csak megtanulom valahogy, de, hogy egy két oldalas esszé formájában számoljak be valami olyan eseményről, ami akkor történt amikor még nem is éltem? Fixen megbuknék.
Cameron Blanc
INAKTÍV


Your local deceptionist:3
RPG hsz: 43
Összes hsz: 146
Írta: 2019. szeptember 9. 23:09 Ugrás a poszthoz



A vizsgákban általában egyetlen egy pozitív dolog van. Hogy véget érnek. Előbb, vagy utóbb, de véget érnek, az emberek pedig boldogan élik tovább életüket, nincsen felesleges stressz, aggodalom, kialvatlanság. Már csak azt nem értem, hogy miért vannak, hogyha az égvilágon senki sem szereti őket. Annyira meg lehetne oldani ezeket év közben is, de így év tanév végén, ömlesztve az összes ritka rossz megoldás, nem tudom, hogy nem látják ezt a minisztériumnál.
Mindegy is, a lényeg, hogy inkább utóbb, mint előbb, de véget értek ezek idén is, szóval mindenki csinálhat amit akar. Reggel kérdezte egy háztársam, hogy van-e kedvem elkísérni őt könyveket vásárolni a faluba, én meg igent mondtam. Nem igazán voltak terveim, a társaságot meg én is szeretem. Andrejjel még első napjaimban futottam össze. Igyekezett segíteni dolgokban, hogy zökkenőmentesen tudjak beilleszkedni, meg ilyenek. Nem mellesleg prefektus amúgy. Szöges ellentéte nekem a srác, de jó fej, én pedig nem bánom, ha különböző emberek alkotják a barátaim körét.
- Nem igazán. Már elhaladtam korábban előtte, de nem fáradtam beljebb. - Nem volt még sok szerencsém a faluban szétnézni. Csupán egyszer jártam errefelé, mikor Rizával lelátogattunk augusztus elején a Candyland fesztiválra. Akaratlanul is elmosolyodok az emlékeken. Bizarr egy rendezvény volt. - Te gyakran jársz ide? - Érdeklődöm jómagam is. Alapjáraton szeretek olvasni, hasznos időtöltésnek tartom. Nem kizárt, hogy a közeljövőben még gyakran fogok átlépni ezen a küszöbön.
- Minden ami zöld - bólintok, picit viccesre véve a figurát. Lenyűgöző, hogy valaki ennyire odalegyen a botanikáért. Számomra ez annyira távol áll, hogy korábban elképzelni nem tudtam, hogy létezik ilyen ember. Nincs ezzel baj természetesen, sőt.
Ahogy biccentettem egyet a boltos srácnak amolyan köszönésképp, el is indolok a polcok során természettudományi köteteket keresve.
- Minden ami zöld - ismétlem ezúttal már inkább csak magamnak, fojtott hangon.
Utoljára módosította:Cameron Blanc, 2019. szeptember 9. 23:09
Cameron Blanc
INAKTÍV


Your local deceptionist:3
RPG hsz: 43
Összes hsz: 146
Írta: 2019. szeptember 11. 22:44 Ugrás a poszthoz



Csak heves bólintásokkal felelek Andrej javaslataira, jelezve, hogy igen, benézek majd ezekre a helyekre is, amint időm engedi. Mondjuk elég fals ez az állítás, hisz most már időm, mint a tenger, nem igazán vannak terveim a szünet kezdetéig, akár közvetlen könyvesboltozás után mehetnék felfedezni a falu további helyeit. Majd még meglátom.
- Leginkább az ilyen ősrégi bűvészetről szólók, azok az igazán jók. - Sokan esküdnek rá, hogy a régi trükkök a legjobbak, amikről még nem készült hatszáz videó, csak könyvekben jegyezték fel őket. Én is közéjük tartozom. - Meg az ilyen pszichológiaiakat is adom nagyjából, jöhetnek az olyanok is - teszem hozzá. Szépen nézünk ki, a végén még egymásnak veszünk könyveket.
Csak egy mosollyal és egy "rajta vagyok"-al reagálom le barátom megjegyzését, adósságomat illetően. Egyből el is kezdek keresni potenciális tárgyakat egy spontán trükkhöz, ha már ilyen szépen kéri. Tulajdonképpen van egy pakli kártya a farzsebemben, de az semennyire sem speciális, ha azt nézzük. Látott már párszor kártyával mesterkedni mások előtt, sőt egyik trükkömet közvetlen mögülem nézte végig, utólag kénytelen voltam elmondani a titkot is.
- Az itteniek nehezebbek - felelem gondolkodás nélkül, miközben könyvről-könyvre jár a szemem, a címeket olvasva. Lehet nem tűntek volna nehezebbnek, ha nem kellett volna többet készülnöm rájuk a tantervbeli letérések miatt. Jövőévben, mikor már egész évben az itteni tanterv szerint fogok tanulni, pontosabb választ fogok tudni adni.
Hosszas keresgélés után állapodik meg a szemem egy "Kárpátok Gyógynövényei" nevezetű köteten, melynek borítóját egy sor hegycsúcs, pár kacifántos betű illetve három egymástól eltérően kinéző gaz növény díszíti. Mondtam én, hogy zöld. El is mosolyodok a gondolatra, majd a kötetet kinyitva jön a megvilágosodás. Mosolyom szélesebbre nyúlik, úgy zárom be a könyvet, s lépek oda Andrejhez. Kitartom előtte, egy kézzel tartva új szerzeményemet, s színpadiasan szólalok meg:
- Háromra elkezdem átpörgetni a könyv lapjait, a te dolgod, hogy egy általad választott időpontban megállíts, majd megjegyezd az oldal számát, amelyiken megálltunk. Mehet?
Utoljára módosította:Cameron Blanc, 2019. szeptember 20. 17:57
Cameron Blanc
INAKTÍV


Your local deceptionist:3
RPG hsz: 43
Összes hsz: 146
Írta: 2019. szeptember 20. 17:28 Ugrás a poszthoz

Hercegh Kriszpin

Mikor a kézfogás megtörténik, rögtön helyet is foglalok az asztal előtt található két bőrüléses szék egyikén. Behúzom magam alatt és néhány fokkal arrébb fordítom, hogy pontosan szemben találjam magammal vendéglátómmal. Igyekszem nyugodt maradni, valahogyan az önbizalom látszatát fenntartani, bár aligha sikerül ez. Nem szoktam ennyire izgulni.
- Így van - felelem egy gyors bólintás kíséretében. Nem is tudja mennyire szeretném ezt. Mennyire szeretnék nem évet ismételni, és ide, Magyarországra menekülni, ahol talán nem figyelik minden tettemet, mintha valami terrorista lennék. Nem azt mondom, otthon igyekeztem ignorálni ezt, de valamilyen szinten mégis frusztrált, hogy fekete bárányként kezelnek. Jogosan, mondjuk.
- Hoztam magammal pár iratot, múlt évi bizonyítványok, amik remélhetőleg elég meggyőzőek. - Damn, ritka rosszul hangozhatott a mondat második fele. Csak úgy csöpögött belőle a bizonytalanság. Mindenesetre Hercegh úr elé csúsztatom a papírokat, számszerint kettőt; tavalyit és tavalyelőttit. Az igazolványt, illetve a levelet magamnál tartom, nem hiszem, hogy kíváncsi lenne egy idős hölgy elfogult véleményére rólam, mint a kedvenc diákjáról. Nem tudom, hogy volt-e értelme magammal hoznom, de már mindegy.
- Örülnék, ha még tanév vége előtt tudnék kezdeni, szándékozom felkészülni és megírni a vizsgákat - teszem még hozzá, picit zavartan. Nem igazán tudom, hogy mi mást tudnék mondani ami érdekelheti. Gondoltám rá, hogy megemlítem, hogy jártam már a Leuuw Mágusképzőnél is, bár az ötletet végül elvetettem, az ott ért sikertelenség véget. Nem hiszem, hogy imponálónak találná bárki is, ha azzal dicsekednék, hogy egy iskolából kicsaptak, a másikba meg fel sem vettek. Reméljük a harmadik ezúttal pozítivabban fog végződni.
Cameron Blanc
INAKTÍV


Your local deceptionist:3
RPG hsz: 43
Összes hsz: 146
Írta: 2019. szeptember 20. 18:40 Ugrás a poszthoz



- Pontosan - nevetem el magamat. - Sosem tudhatod, hogy épp minek vagy a részese. - Szeretem az ilyesfajta, komolyabb könyveket. Szórakoztatóak számomra és sokat segítenek az emberismerésben, problémák kezelésében, meg hasonlók. Nem mellesleg pedig elég hasznos lehet egy-két trükknél, ha tudom manipulálni az embert. Szegény Andrej még nem is említettem neki, hogy negyediktől tervezek legilimenciát is tanulni. Holy, akkor lesz majd bajban.
- Megvan? - Kérdem pár másodpercre rá, hogy a könyv lapjai megszűntek pörögni az ujjaim közt. Úgy tűnt a srác szemei megállapodtak az oldalszámon, így egy hatásszünettel később bezártam a kötetet. Bőven volt ideje memorizálni a számot. Felmutatom a könyvet, egyik kezemből a másik kezembe helyezve, mutatván, hogy egyik ujjammal sem tartom nyitva azt annál a bizonyos oldalnál. Még egyszer kinyitom és gyorsan átpörgetem az oldalakat, hogy lássa nem hagytam benne semmi fajta könyvjelzőt, szamárfület, vagy ilyesmit.
- Kell amúgy? - Kérdem végül, nyújtva felé a szóban forgó tárgyat. Amennyiben nemleges választ ad, vissza is helyezem azt a polcra, ahonnan vettem, majd folytatom tovább a keresgélést, mintha mi sem történt volna. Fogadni mernék, hogy erre nem számított. Miért is számított volna? Várja a trükköt, a csattanót, meg akar lepődni, és végül meg is lepődik, csak hát nem úgy ahogy szerette volna. Ah de imádom húzni az embereket.
Ránézek az Andrej által talált néhány pszichológia műre is, egyiknek el is olvasom a hátoldalán lévő leírását, de túl száraznak találom. Ez nem nyerő.
- A nénikém amúgy nagy könyvmoly, mondtam már? - Kérdem végül egy-két szótlan perc után háztársamtól. - Otthon vagy háromszázhatvankét könyvből álló gyűjteménye van. Háromszázhatvankét könyv, fel tudod fogni? - Daraboltan ismétlem meg a kérdést, a számot mindkétszer jól kihangsúlyozva. A hangomban hallható egy apró nevetési kényszer. Hirtelen keresni kezdem Andrej tekintetét. Kíváncsi vagyok a reakciójára, remélve, hogy leesett neki. Nem kéne, hogy elfelejtsen egy egyszerű háromjegyű számot pár perc alatt. No, ha ezt kitalálja, esküszöm meghívom valamire. Kétszer is!
Cameron Blanc
INAKTÍV


Your local deceptionist:3
RPG hsz: 43
Összes hsz: 146
Írta: 2019. szeptember 27. 21:28 Ugrás a poszthoz

Hercegh Kriszpin

Míg Hercegh úr az elé tett papírokat ellenőrzi bőven van időm körülnézni a szobán. Úgy vélem a helyiség rendkívül jól leírja milyen ember a "tulajdonosa". Rengeteg könyvespolc, irdatlan mennyiségű könyvvel megpakolva, sötét, fa bútorok, pár festmény a szoba falain. Le se tudná tagadni ennek láttán az úr, hogy egy viszonylag fontos szerepet tölt be valahol. Jelen esetben egy iskolában. Emellett talán bátran kimondhatom, hogy empatikus is, abból adódóan, ahogy próbálja fenntartani egy minden problémától mentes, nyugodt beszélgetés látszatát. Csak én nem vagyok partner ebben az enyhén remegő kezemmel, kiszáradt ajkaimmal és verejtékező arcommal. Még mindig izgulok, igen.
- Khm, igen - köszörülöm meg a torkomat és nyújtom felé az igazolványomat. - Ez nem tudom mennyire releváns - mutatom fel a kezemben tartott borítékot is, aminek egyik éle már jócskán gyűrött, köszönhetően kezeimnek amik nem találtak jobb célpontot feszültségem levezetésére. - Csak egy levél egy korábbi tanáromtól. Néhány túlzottan elfogult szó rólam és, hogy miért éri meg magának ha a diákjai közt tudhat. - Igen, ez egy vicc akart lenni. Legalább a humorérzékem kezd vissza jönni, ki tudja, hogy szerencsémre, vagy sem. Leteszem azt is az asztalra, így amennyiben az igazgató úr szeretné, el tudja venni és átfutni annak sorait.
Két heves bólintással adom tudtára, hogy egyetértek mindkét állításával. Elsősorban ha most megbuknék, akkor fény derül arra, hogy mennyire jó döntés megtartani engem. Másodsorban viszont mindketten tudjuk, hogy őneki nem feltétlen az eredményeimről kell aggódnia. Jól tudja mi miatt vagyok itt, és jól tudja mi a véleménye rólam a Francia Minisztériumnak.
- Tudja nem szeretném eldobni a jövőmet. Tanulni szeretnék, később talán tanítani. Átváltoztatástant - adom elő jól betanult és remélhetőleg meggyőző szövegemet. Habár valójában nem áll tőlem távol maga a tantárgy, nem hiszem, hogy szeretnék több időt tölteni egy tanintézményben a kelleténél. Márpedig tanárként ez aligha kivitelezhető.
- Ezt az egész... - kezeimmel gesztikulálva jelzem, hogy keresem a megfelelő szót a mondatom folytatásához - ...mizériát szeretném már a hátam mögött tudni. Szeretném ha már csak a múlt lenne. És úgy gondolom a Bagolykő az első lépés ehhez.
Cameron Blanc
INAKTÍV


Your local deceptionist:3
RPG hsz: 43
Összes hsz: 146
Írta: 2019. szeptember 28. 00:03 Ugrás a poszthoz

Hercegh Kriszpin

Talán mégsem fogtam annyira mellé az enyhén erőltetett viccemmel, legalábbis ezt tudom levonni vendéglátóm mosolyából. Az elmúlt néhány perc során most először érzem úgy, hogy jól áll a szénám. Viszonylag. Meglep, hogy érdekli egy ilyen levél, hisz a történetem feketén-fehéren le volt írva több lapban is, ő is tudja, ki ül előtte. Bár nem látok a fejébe, ki tudja mi érdekli őt ilyenkor.
Hatalmas nagy megkönnyebbülést érzek, mikor Hercegh úr rábólint a dologra. Hirtelen megszólalni sem tudok, csak szélesre húzom a mosolyomat, úgy állok fel a székemből és rázok kezet vele immáron másodszor. Ez a kézfogás sokkal több életet, örömöt és még inkább felszabadultságot tükrözött, mint amelyikkel a beszélgetést kezdeményeztem. Egyszerre szállt le a vállamról minden teher és hirtelen már csak azon járt a fejem mit kezdek ezután. Már ma aludjak itt, vagy még menjek vissza Budanekeresdre apám lakásába, elújságolni neki a jó hírt?
- Köszönöm - bököm ki végül, miközben szedem össze a papírjaimat. Megigazítom arcomba zúdult hajtincseimet, míg ő nekilát írni valamit egy darab papírra. Figyelmesen nézek rá, mikor feltekint a keze ügyéből és fejemmel követem amerre a kezével mutat.
- Rendben - bólintok, s veszem el az általa nyújtott papírlapot. Mosolyom még mindig nem tűnt el az arcomról, nem is bánom, az ég világon semmit sem bánok most már. Az igazgató bizonyára még nem látott valakit aki tényleg ennyire örülhetett, hogy az ő tanintézményébe járhat.
- Köszönöm még egyszer. Viszlát! - Intek és azzal a mozdulattal lépek is az ajtó irányába. Kint ismételten mosollyal köszöntöm a titkárságvezető hölgyet s nyújtom felé az immáron igazgatóm által írt jegyzetet. Veszek egy mély levegőt, szóval mostantól itt, Magyarországon tanulok.
Cameron Blanc
INAKTÍV


Your local deceptionist:3
RPG hsz: 43
Összes hsz: 146
Írta: 2019. szeptember 28. 18:28 Ugrás a poszthoz



A szünidő eseménytelenül, mondhatni gyorsan elszállt. Elég passzívan pihentem otthon, Franciaországban, nagyjából minden nap felét teljesen átaludva. Fárasztó volt ám a vizsgaidőszak, életemben nem tanultam még ilyen intenzíven, rám fért egy kis pihenés, na. Mindenesetre nem bánom, hogy már vége is. Megszerettem Magyarországot, sok mindenkivel megismerkedtem itt, már-már vártam, hogy visszajöhessek és megkezdhessem a következő, immáron teljes tanévemet. Azt kifejezetten vártam, hogy ismét elkápráztathassak mindenkit is, vadonatúj trükkjeimmel. Merthogy ha valamit csináltam a nyári szünet alatt, akkor új trükköket biztosan tanultam!
Nem is kellett sokáig várnom, a klubhelyiségben maguktól keresett meg pár másodikos lányka, akik múlt tanév óta azon rágódnak, hogy vajon hogy került a karórám az egyikük farmerjének zsebébe mikor pár pillanattal korábban még a csuklómon pihent. Innentől viszont nem volt nyugtom, beindult a biznisz a hógolyó effektusnak köszönhetően. Nem bántam, sosem unatkoztam esténként, ha a klubhelyiségben tartózkodtam.
A mai nap sem történt másképp, el is fáradtam mire kiüresedett a helyiség. Egyedül maradtam , legalábbis azt hittem. Még maradtam gyakorolgatni pár nehezebb keverést, néha-néha nagyokat ásítva, szaporán pislogva. Látásom homályosodni kezdett, ideje volt nekem is felcuccolni a hálókörletembe, még mielőtt bealszok a kanapén. Épp az utolsó keverésnél tartok, utána már tényleg abbahagyom és felmegyek aludni, mikor... Masa.
- Quoi! - Kiáltok fel a férfiasnál egy magasabb oktávon. Ijedtemben a kezeimben tartott kártyalapokat is eldobom, s azok úgy hullanak szerteszét, akár csak a konfetti. Ha bármi álmosság volt bennem, az erre a hirtelen pulzusemelkedésre fixen távozott. Mindkét kezemmel megdörzsölöm a korábbi ásítások véget még mindig könnyes szemeimet, úgy nézek végül vissza a lányra, remélve, hogy már nincs is ott, csupán álmodtam a dolgot. Ott van, és bizonyára fültanúja volt férfiasnak nem igazán mondható megnyilvánulásomnak.
- Az... - ...okat csak úgy otthagyjuk? Mondanám a földön szanaszét heverő kártyák felé bökve, ám a lány lepisszeg. Nem is tudom, hogy min lepődtem meg jobban. Masa hirtelen felbukkanásán, vagy azon, hogy szó nélkül követem.
Csendben haladunk végig a folyosókon, egy árva hang nem hagyja el a számat. Nincs rajta az egyenruháján a prefektusi jelvénye, ebből feltételezem, hogy amit most teszünk, arról nem fog szólni semmilyen prefektusi jelentés. Az övé legalábbis biztosan nem. Nem kell rángatnia, haladok szépen mellette, közben alaposan elgondolkozom azon, hogy mégis mi a retkes fenét keresünk itt és miért. Az előre odakészített táskából adódóan merem állítani, hogy nem spontán ötlet vezéreli. Mindig is tudtam, hogy kattant valamennyire a csaj, de hát így szeretjük.
Kiérünk az épületből, eddig teljesen észrevétlen. A hőmérsékleten megérződik, hogy a nyár már rég elaludt, hideg szél borzong át rajtam és nem segít az sem, hogy egy szál pólóban vagyok. Well, kis idő és hozzászokik a testem a hőmérséklethez, vagy megfázok. Ez a kettő.
Mire az erdős rész elé érünk teljes mértékben kifogyok minden ötletből, továbbra sem tudom elképzelni ittlétünk okát. Megállunk, én pedig kérdően nézek Masára, ám végül csak egy "Mi van?" fér ki a számon, mikor jelzi, ismét beszélhetek. Meglepettségemet fokozza a két miniatűr ásócska amit a táskájából húz elő.
- Az attól függ. Téged nagyon szívesen eláslak, ha nem adsz egy jó indokot arra, hogy miért rángattál ide - felelem cinikusan a szememet forgatva. Igazán megérdemelné. Esküszöm.
Cameron Blanc
INAKTÍV


Your local deceptionist:3
RPG hsz: 43
Összes hsz: 146
Írta: 2019. szeptember 28. 23:29 Ugrás a poszthoz



Fontos volt kiemelnem az oldalszámot, hogy Andrejnek mindenképpen leessen miről is van itt szó. Ezek után tényleg nincs már más dolgom, mint, hogy gyönyörködjek a zavart tekintetében, mikor csattan az a bizonyos csattanó. Halljam zakatolni azokat a képzeletbeli fogaskerekeket, ahogy lázasan próbálja megfejteni a titkot, amit nyilván nem fogok csak úgy magamtól elárulni.
Nem is marad el az öröm amire vártam, Andrej valóban meglepődik, egy pillanatra mintha teljesen le is fagyna, belőlem pedig kitör a nevetés. Ezt imádom a bűvészetben. Úgy okozol örömet, úgy lepsz meg embereket, hogy közben nem árulsz el semmit. Nem tudják mit csinálsz, nem tudják, hogyan csinálod, mégis élvezik.
- Na várom az ötleteket - tárom szét a karomat, még mindig nevetgélve. Andrej arca teljesen vörösbe borul, csak úgy pörög az agya jelenleg, feltételezem igyekszik rájönni, hogy mégis hogyan vertem át. Hisz ezt tettem. Mindig ezt teszem. Átverek embereket. Elmondom nekik, hogy átfogom őket verni és akkor meg is teszem.
- Vaagy, az is lehet, hogy ráerőltettem ezt a lapot. Hogy valójában nem akkor állítottál meg amikor akartál, hanem amikor én akartam, hogy megállíts - felelem nemes egyszerűséggel. Ezzel adok neki egy harmadik opciót amin gondolkozhat, s ezzel reményeim szerint végképp összezavarom. Szegény, ha tudná, hogy csak szívatom ezzel. Azt azért hiába reméli, hogy elárulom számára, mit és hogyan csináltam. Még ha valójában ki is találja, akkor se bólinthatok rá, ilyen ez. Viszont egyelőre nem kell ezen aggódni, messze jár a valóságtól.
- Szeretem a narancslét. Frissen facsarva - adom szemtelen válaszomat egy kacsintás kíséretében arra a kérdésre, hogy ki hív meg kit. Úgy néz ki te állod az üdítőt drága barátom.
Cameron Blanc
INAKTÍV


Your local deceptionist:3
RPG hsz: 43
Összes hsz: 146
Írta: 2019. szeptember 30. 23:07 Ugrás a poszthoz



Nem vagyok korán fekvő típus, de most már viszonylag késő van még nekem is. Aludni szeretnék, nem itt kint vacogni egy szál pólóban. Örülnék ha hamar elintéznék azt, amiért ide jöttünk, nincs ínyemre a dolog egyáltalán. Arcomon a meglepetés - már amennyi látszik belőle a sötétben - megduplázódik, mikor mindkettőnk tekintete a batyuba csomagolt valamire (vagy valakire) és vissza. Hirtelen nem is tudom hova tenni az egészet, lábammal piszkálni kezdem, mikor Masa ledobja azt a földre, hogy megnézzem mozog-e. Ha mozog, akkor nagyon para.
- Mi van ben... - ...ne. Kérdezném, de szavaim hirtelen belém szorulnak, indokolatlan nevetési kényszerem támad ahogy Masát szépen fejen is találja a hirtelen többszörösére nőtt szerszám, bár végül beérem egy széles mosollyal is. Csóri lányt eleget bántja a sors, kegyelem lenne számára ha valaki elásná.
- Kedves Mase-Masa - nézek rá én is csábító szemeimmel, na meg mosolyommal egy mély sóhaj kíséretében. Van annyira hideg, hogy látszódjon már halványan a kifújt levegő. Fázom.
Rendkívül kényelmetlenül érezném magamat ebben a meghitt szemezgetős szituációban ha nem tudnám, hogy milyen bolondos a lány ki velem szemben áll. Meg aztán szépen néznénk ki, jelenleg egy bármilyen ágy plusz egy párna vonzóbbnak ígérkezik, mint egy háztársam barátnője akivel kb lehetetlen a lépést tartani. Fejben. Szegény Bencét is sajnálom ám, minimum kétszeresen gyorsabban kell, hogy pusztuljanak az agysejtjei mellette. Szép dolog is a szerelem.
- Mi van? - Kérdezem az elmúlt két percben immáron másodszor nemes őszinteséggel. Pont erről beszéltem. Lehetetlen követni a csajt. L e h e t e t l e n. Hirtelen teljesen leblokkolok, nem tudom hová tenni a dolgot. A két ásó a rejtélyes csomaggal illetve a legilimencia valahogy nagyon de nagyon nem fér össze. Külön külön is ritka furának találom, főleg így az éjszaka közepén (aludni akarok).
Egy szó nem hagyja el a számat döbbenetemben, ami nem mellesleg tovább gyarapszik mikor Masa hozzáér, mi több, megragadja az alkaromat. Melegséget érzek, a lánynak jóval magasabb a test-hőmérséklete, talán tényleg a kalandvágy az okozója.
Nem telik bele egy pillanatba se, mire megérzem a már korábban tapasztalt, enyhén kényelmetlen érzést. Benne van a fejemben, csak tudnám mit akar. Az arcom mindent elárul. Ha eddig döbbenetet láttál rajta, akkor képzeld el most! Összevont szemöldökkel meredek a lány szemébe, némán kérdezve tőle, mégis mit csinál. Mindenesetre nem lököm el magamtól, hagyom, hogy a kapcsolat fenn maradjon. Ne húzzuk az időt, hadd mutassa meg mit akar, és hagyjon aludni.
Utoljára módosította:Cameron Blanc, 2019. október 9. 19:21
Cameron Blanc
INAKTÍV


Your local deceptionist:3
RPG hsz: 43
Összes hsz: 146
Írta: 2019. október 2. 20:17 Ugrás a poszthoz



Élvezettel nézem, ahogy a kérdés tovább őrlődik a fiúban. Nincs tapasztalatom a legilimenciában - még - de abban szinte biztos vagyok, hogy a "hogyan csinálhatta" kérdés minimum háromszor már átfutott a fejében. Egyszer biztos elárulom Andrej, esküszöm. Nem. Hirtelen meglepettségemet zabolázhatatlan nevetés váltja át mikor Andrej tippelés helyett fenyegetésbe kezd.
- Nem áll neked jól a fenyegető stílus drága barátom - reagálom le, a nevetéstől könnyes szemeimet törölgetve. - Abszolút nem. De majd belejössz. Bízom benned - veregetem meg a vállát. Fontos dolog ám, hogy megfélemlíthetetlennek és szigorúnak találjanak az emberek ha prefektus vagy. Szerintem. Mindenesetre ráfér egy kis gyakorlás a srácra.
Ha már felmerült a legilimencia, megpillantok egy kötetet aminek gerincén többek között ez a szó is szerepel. Kihúzom, hogy jobban szemügyre vegyem figyelmem új középpontját. Elméletileg csupa elméleti cucc van benne az alapoktól így hát nincs ellenemre letenni érte két-három galleont az asztalra. Hasznos olvasmány lehet a tanévvégi szünet alatt, különösen, ha jövőre gyakorlati szinten is tanulni fogom a dolgot.
- Hát ami azt illeti - nézek rá pimaszul, a szememet rebesgetve, mint valami elsős lány, akit éppen randira hívnak. Abszolút nincs ellenemre a saját kézzel kifacsart narancslé ötlete, a Houdini megnevezés végképp.
- Nem amúgy, csak ugratlak - kacsintok vissza. - Megteszi a cukrászda is, legalább megeszünk mellé valamit. Ami azt illeti szabad vagyok szinte minden nap a szünetig.
- Már egész gyerekkorom óta érdekel a bűvészet, meg a szerencsejátékok. Szám szerint körülbelül olyan négy, vagy öt éves koromban kezdődött minden - felelem miközben lassan a pulthoz érünk, hogy fizethessünk az újonnan akasztott könyveinkért, már ha Andrej is talált magának valamit ami leköti.
Cameron Blanc
INAKTÍV


Your local deceptionist:3
RPG hsz: 43
Összes hsz: 146
Írta: 2019. október 5. 02:45 Ugrás a poszthoz



Az emberek nagy része nem szeret egyedül enni. Én mindig is tudtam, hogy nem vagyok különleges, persze, hogy kerestem a társaságot még az asztalnál is. Amúgy is pont az a személy vagyok, akit pár óra magány is úgy le tud hozni az életről, hogy képes lesz saját magát okozni az életében valaha felmerült összes problémáiért. Még ha soha nem is voltak. Tudjátok hogy megy ez. Tinik.
Ironikus, hogy ma pont egyedül császkálok a faluban tanítás után. Engedéllyel, esküszöm. Egy könyvesboltba látogattam le, mert most érkezett meg egy kötet amit hetekkel ezelőtt rendeltem meg, és ideje volt, hogy átvegyem. Nehéz volt hozzájutni, limitált kiadás. Nem várhattam hétvégéig. Még mielőtt visszatértem volna a kastélyba beültem egy vendéglőbe bedobni valamit. Túl éhes voltam, hogy kibírjam a nagyteremig, szóval meg kellett, hogy barátkozzak a magányos étkezés gondolatával. Valamit valamiért ugyebár.
Egy nagy adag bolognai spagettit rendeltem extra paradicsomos öntettel. Míg vártam, az ablakon kifelé bámulva játszottam egy pakli francia kártyával. Csak a szokásos Cameron. Körülbelül fél órával később jelenik meg az asztalomnál a felszolgálóm, szemem sarkából látom, hogy elhelyez valamit az asztalomon, jó étvágyat kíván, én pedig elmotyogok egy köszönömöt. Túlságosan el vagyok foglalva egy az utcán egymással üvöltöző párral, hogy odafigyeljek a pincérlányra. Bunkóság, tudom. Mire feleszmélek, őt már sehol nem látom, magam elé nézve pedig a spagettimet sem. Valaki más tányérját viszont igen. Túl sok zöldség szerepel rajta, hogy húsos kajának lehessen akár csak csúfolni is, nem hiszem, hogy ennyire el lehetne rontani egy egyszerű bolognait. Tanácstalanul nézek körbe, s meg is látok egy viszonylag fiatal lányt, ki legalább annyira néz ki elveszettnek, mint én.
- Teljesen véletlen nem kívánnál meg egy fél-vega fogást? - Kérdem barátságosan, széles mosollyal tőle, mikor az asztala elé érek a tányérral a kezemben, és csak úgy kérdés nélkül lehuppanok a vele szembelevő székre. - Teljesen ingyen adnám ám. Esetleg cserélném - utalok az előtte lévő spagettire, ami haljak meg pont úgy néz ki, mint amit a fél órával ezelőtti énem rendelne. Igen, elég valószínű, hogy összekeverték a rendelésünket.
Cameron Blanc
INAKTÍV


Your local deceptionist:3
RPG hsz: 43
Összes hsz: 146
Írta: 2019. október 7. 00:38 Ugrás a poszthoz



Helyzet valóban komikus, nem is nagyon tudom türtőztetni magamat; amint találkoznak szemeink elnevetem magamat. Nem hinném, hogy valaha történt volna velem akár csak hasonló ehhez. Olyan már volt, hogy nem teljesen azt kaptam amit kértem, vagy egy elem lemaradt a tányérról, de hogy az étel elkészüljön, minden baki nélkül aztán végül egy másik asztalon kössön ki... Nos, ez egyedülálló.
- Legyen, na. Mit tudok tenni - teszem szét a kezemet viccelődve, játszva az áldozat szerepét, ki sosem szerette volna elfogyasztani azt a szénhidrát dús fogást. Közben zavartan tekintek magam mögé, keresve az asztalt és a rajta lévő számjelzést. Őszintén, ki szokta azt figyelni? Nem szoktam csak úgy megjegyezni ilyen jelentéktelen - ámbár ebben az esetben igen jelenték teljes - apróságokat.
- Ömm, kilences. Úgy hiszem - felelem miközben még mindig a kérdéses asztalt vizslatom. - Igen, a kilences lesz az - erősítem meg, mikor rekognizálom az ablakot melyen fél órán keresztül csak bámultam kifelé még az imént. A gondolat felettébb logikus, meglehet, hogy ezt a két számot keverték össze. Sok féle oka lehet ennek az apró félreértésnek, bár nem hinném, hogy csak ezért képes lennék lehúzni a hely értékelését. Túl megértő vagyok én ahhoz.
- Nem igazán. Ez az első alkalom. Tesznek a jó első benyomásért - felelem még mindig viccelődve. - Mit takar az évek óta? Mit csináltál eddig? - Teszem fel az ő kérdésből felmerült kérdéseimet.
- Ja igen! - kapok észbe, hogy még mindig két tányér van előttem, majd a kevésbé szimpatikusabbat - amely nyilván az övé - felé tolom. - Cameron lennék nem mellesleg. Cameron Blanc - nyújtok kezet, legmegnyerőbb mosolyommal az arcomon, melyet ismerkedéskor rendszerint használni szoktam. Jó hely amúgy ez a Pillangó-varázs. Össze hozza az embereket.
Cameron Blanc
INAKTÍV


Your local deceptionist:3
RPG hsz: 43
Összes hsz: 146
Írta: 2019. október 14. 20:22 Ugrás a poszthoz



Ha valaki azt hitte, hogy majd idén már nem lesznek problémáim a mágiatörivel, hisz már a kezdetektől itt vagyok, tévedett. Nagyon nagyot. Pont ugyanannyira nem élem az egészet, mint tavaly. Sőt, talán picit jobban. Hosszú, órákba nyúló, unalmas órák, tele évszámokkal meg jelentéktelen emberek jelentéktelen tetteivel. Ráadásul már az első két hét után iratnak is velünk egy röpdogát a héten. Jó lenne ha tanulnék rá kicsit, lévén, hogy az órákon való figyelés nem sikerült eddig. Guess what, éppenséggel nem ezt teszem. Szerintem nem is én lennék, ha nem halogatnám az egészet az óra előtti utolsó szünetig. De hát mit tudnék tenni? A kastélyban való mászkálás és semmit, de még annál is kevesebbet tevés sokkal, de sokkal izgalmasabbnak tűnik. Ne ítélkezz, amíg nem próbáltad!
Körülbelül úgy késő délután felé tévedek be a második emeleti társalgóba, egyenesen a nagyteremből jőve. Alig lézengenek itt páran, a legtöbben még mindig vacsoráznak, itt még csak azok pihengetnek akik ugyanolyan gyorsan betömték magukba a cuccot, mint én. A küszöbön betoppanva lepacsizok egy évfolyamtársammal; még múlt évben lettünk jóba, mikor tanítottam neki valami nagyon egyszerű trükköt amivel jól lehet csajozni. Nem akarok hencegni, de azóta már többször láttam ugyanazon lány társaságában, ez nem lehet véletlen. Az eredmények magukért beszélnek. Hölgyek, urak, ha társkeresési tanácsra van szükségetek tudjátok hol találtok.
Nemsokkal utánam jelenik meg egy elsős levitás lányka, és egy sarki asztal előtti fotelben foglal helyet egy könyv társaságában. Jól ismerem már Karolát. Az évnyitón összefutottunk, meg aztán többször is segítettem neki tájékozódni kastélyon belül. Hirtelen ötlettől vezérelve lépek oda mellé és csapok le az előtte lévő asztalra egy pakli kártyát, olyan erővel, hogy ha nem látott mikor jöttem, jó eséllyel összerezzenjen hirtelen.
- Nagyon szép estét Karola - foglalok helyet a vele szemben lévő fotelben szélesen vigyorogva. - Van egy gyűrűd kölcsön? Kisujj eskü visszaadom - teszem fel a minden bizonnyal cseppet sem várt kérdést. Szokásom random hülyeségekkel fárasztani az embereket, de ez most más. Csak úgy ég bennem a kreativitás, úgyis megígértem már, hogy egyszer mutatok egy bűvésztrükköt neki is.
Bagolykő Mágustanoda Fórum - Cameron Blanc összes RPG hozzászólása (15 darab)

Oldalak: [1] Fel