Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Őszike néni könyvesboltja

A vizsgákban általában egyetlen egy pozitív dolog van. Hogy véget érnek. Előbb, vagy utóbb, de véget érnek, az emberek pedig boldogan élik tovább életüket, nincsen felesleges stressz, aggodalom, kialvatlanság. Már csak azt nem értem, hogy miért vannak, hogyha az égvilágon senki sem szereti őket. Annyira meg lehetne oldani ezeket év közben is, de így év tanév végén, ömlesztve az összes ritka rossz megoldás, nem tudom, hogy nem látják ezt a minisztériumnál.
Mindegy is, a lényeg, hogy inkább utóbb, mint előbb, de véget értek ezek idén is, szóval mindenki csinálhat amit akar. Reggel kérdezte egy háztársam, hogy van-e kedvem elkísérni őt könyveket vásárolni a faluba, én meg igent mondtam. Nem igazán voltak terveim, a társaságot meg én is szeretem. Andrejjel még első napjaimban futottam össze. Igyekezett segíteni dolgokban, hogy zökkenőmentesen tudjak beilleszkedni, meg ilyenek. Nem mellesleg prefektus amúgy. Szöges ellentéte nekem a srác, de jó fej, én pedig nem bánom, ha különböző emberek alkotják a barátaim körét.
- Nem igazán. Már elhaladtam korábban előtte, de nem fáradtam beljebb. - Nem volt még sok szerencsém a faluban szétnézni. Csupán egyszer jártam errefelé, mikor Rizával lelátogattunk augusztus elején a Candyland fesztiválra. Akaratlanul is elmosolyodok az emlékeken. Bizarr egy rendezvény volt. - Te gyakran jársz ide? - Érdeklődöm jómagam is. Alapjáraton szeretek olvasni, hasznos időtöltésnek tartom. Nem kizárt, hogy a közeljövőben még gyakran fogok átlépni ezen a küszöbön.
- Minden ami zöld - bólintok, picit viccesre véve a figurát. Lenyűgöző, hogy valaki ennyire odalegyen a botanikáért. Számomra ez annyira távol áll, hogy korábban elképzelni nem tudtam, hogy létezik ilyen ember. Nincs ezzel baj természetesen, sőt.
Ahogy biccentettem egyet a boltos srácnak amolyan köszönésképp, el is indolok a polcok során természettudományi köteteket keresve.
- Minden ami zöld - ismétlem ezúttal már inkább csak magamnak, fojtott hangon.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Őszike néni könyvesboltja

Csak heves bólintásokkal felelek Andrej javaslataira, jelezve, hogy igen, benézek majd ezekre a helyekre is, amint időm engedi. Mondjuk elég fals ez az állítás, hisz most már időm, mint a tenger, nem igazán vannak terveim a szünet kezdetéig, akár közvetlen könyvesboltozás után mehetnék felfedezni a falu további helyeit. Majd még meglátom.
- Leginkább az ilyen ősrégi bűvészetről szólók, azok az igazán jók. - Sokan esküdnek rá, hogy a régi trükkök a legjobbak, amikről még nem készült hatszáz videó, csak könyvekben jegyezték fel őket. Én is közéjük tartozom. - Meg az ilyen pszichológiaiakat is adom nagyjából, jöhetnek az olyanok is - teszem hozzá. Szépen nézünk ki, a végén még egymásnak veszünk könyveket.
Csak egy mosollyal és egy "rajta vagyok"-al reagálom le barátom megjegyzését, adósságomat illetően. Egyből el is kezdek keresni potenciális tárgyakat egy spontán trükkhöz, ha már ilyen szépen kéri. Tulajdonképpen van egy pakli kártya a farzsebemben, de az semennyire sem speciális, ha azt nézzük. Látott már párszor kártyával mesterkedni mások előtt, sőt egyik trükkömet közvetlen mögülem nézte végig, utólag kénytelen voltam elmondani a titkot is.
- Az itteniek nehezebbek - felelem gondolkodás nélkül, miközben könyvről-könyvre jár a szemem, a címeket olvasva. Lehet nem tűntek volna nehezebbnek, ha nem kellett volna többet készülnöm rájuk a tantervbeli letérések miatt. Jövőévben, mikor már egész évben az itteni tanterv szerint fogok tanulni, pontosabb választ fogok tudni adni.
Hosszas keresgélés után állapodik meg a szemem egy "Kárpátok Gyógynövényei" nevezetű köteten, melynek borítóját egy sor hegycsúcs, pár kacifántos betű illetve három egymástól eltérően kinéző gaz növény díszíti. Mondtam én, hogy zöld. El is mosolyodok a gondolatra, majd a kötetet kinyitva jön a megvilágosodás. Mosolyom szélesebbre nyúlik, úgy zárom be a könyvet, s lépek oda Andrejhez. Kitartom előtte, egy kézzel tartva új szerzeményemet, s színpadiasan szólalok meg:
- Háromra elkezdem átpörgetni a könyv lapjait, a te dolgod, hogy egy általad választott időpontban megállíts, majd megjegyezd az oldal számát, amelyiken megálltunk. Mehet?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Őszike néni könyvesboltja

- Pontosan - nevetem el magamat. - Sosem tudhatod, hogy épp minek vagy a részese. - Szeretem az ilyesfajta, komolyabb könyveket. Szórakoztatóak számomra és sokat segítenek az emberismerésben, problémák kezelésében, meg hasonlók. Nem mellesleg pedig elég hasznos lehet egy-két trükknél, ha tudom manipulálni az embert. Szegény Andrej még nem is említettem neki, hogy negyediktől tervezek legilimenciát is tanulni. Holy, akkor lesz majd bajban.
- Megvan? - Kérdem pár másodpercre rá, hogy a könyv lapjai megszűntek pörögni az ujjaim közt. Úgy tűnt a srác szemei megállapodtak az oldalszámon, így egy hatásszünettel később bezártam a kötetet. Bőven volt ideje memorizálni a számot. Felmutatom a könyvet, egyik kezemből a másik kezembe helyezve, mutatván, hogy egyik ujjammal sem tartom nyitva azt annál a bizonyos oldalnál. Még egyszer kinyitom és gyorsan átpörgetem az oldalakat, hogy lássa nem hagytam benne semmi fajta könyvjelzőt, szamárfület, vagy ilyesmit.
- Kell amúgy? - Kérdem végül, nyújtva felé a szóban forgó tárgyat. Amennyiben nemleges választ ad, vissza is helyezem azt a polcra, ahonnan vettem, majd folytatom tovább a keresgélést, mintha mi sem történt volna. Fogadni mernék, hogy erre nem számított. Miért is számított volna? Várja a trükköt, a csattanót, meg akar lepődni, és végül meg is lepődik, csak hát nem úgy ahogy szerette volna. Ah de imádom húzni az embereket.
Ránézek az Andrej által talált néhány pszichológia műre is, egyiknek el is olvasom a hátoldalán lévő leírását, de túl száraznak találom. Ez nem nyerő.
- A nénikém amúgy nagy könyvmoly, mondtam már? - Kérdem végül egy-két szótlan perc után háztársamtól. - Otthon vagy háromszázhatvankét könyvből álló gyűjteménye van. Háromszázhatvankét könyv, fel tudod fogni? - Daraboltan ismétlem meg a kérdést, a számot mindkétszer jól kihangsúlyozva. A hangomban hallható egy apró nevetési kényszer. Hirtelen keresni kezdem Andrej tekintetét. Kíváncsi vagyok a reakciójára, remélve, hogy leesett neki. Nem kéne, hogy elfelejtsen egy egyszerű háromjegyű számot pár perc alatt. No, ha ezt kitalálja, esküszöm meghívom valamire. Kétszer is!

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Őszike néni könyvesboltja

Fontos volt kiemelnem az oldalszámot, hogy Andrejnek mindenképpen leessen miről is van itt szó. Ezek után tényleg nincs már más dolgom, mint, hogy gyönyörködjek a zavart tekintetében, mikor csattan az a bizonyos csattanó. Halljam zakatolni azokat a képzeletbeli fogaskerekeket, ahogy lázasan próbálja megfejteni a titkot, amit nyilván nem fogok csak úgy magamtól elárulni.
Nem is marad el az öröm amire vártam, Andrej valóban meglepődik, egy pillanatra mintha teljesen le is fagyna, belőlem pedig kitör a nevetés. Ezt imádom a bűvészetben. Úgy okozol örömet, úgy lepsz meg embereket, hogy közben nem árulsz el semmit. Nem tudják mit csinálsz, nem tudják, hogyan csinálod, mégis élvezik.
- Na várom az ötleteket - tárom szét a karomat, még mindig nevetgélve. Andrej arca teljesen vörösbe borul, csak úgy pörög az agya jelenleg, feltételezem igyekszik rájönni, hogy mégis hogyan vertem át. Hisz ezt tettem. Mindig ezt teszem. Átverek embereket. Elmondom nekik, hogy átfogom őket verni és akkor meg is teszem.
- Vaagy, az is lehet, hogy ráerőltettem ezt a lapot. Hogy valójában nem akkor állítottál meg amikor akartál, hanem amikor én akartam, hogy megállíts - felelem nemes egyszerűséggel. Ezzel adok neki egy harmadik opciót amin gondolkozhat, s ezzel reményeim szerint végképp összezavarom. Szegény, ha tudná, hogy csak szívatom ezzel. Azt azért hiába reméli, hogy elárulom számára, mit és hogyan csináltam. Még ha valójában ki is találja, akkor se bólinthatok rá, ilyen ez. Viszont egyelőre nem kell ezen aggódni, messze jár a valóságtól.
- Szeretem a narancslét. Frissen facsarva - adom szemtelen válaszomat egy kacsintás kíséretében arra a kérdésre, hogy ki hív meg kit. Úgy néz ki te állod az üdítőt drága barátom.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Őszike néni könyvesboltja

Élvezettel nézem, ahogy a kérdés tovább őrlődik a fiúban. Nincs tapasztalatom a legilimenciában - még - de abban szinte biztos vagyok, hogy a "hogyan csinálhatta" kérdés minimum háromszor már átfutott a fejében. Egyszer biztos elárulom Andrej, esküszöm. Nem. Hirtelen meglepettségemet zabolázhatatlan nevetés váltja át mikor Andrej tippelés helyett fenyegetésbe kezd.
- Nem áll neked jól a fenyegető stílus drága barátom - reagálom le, a nevetéstől könnyes szemeimet törölgetve. - Abszolút nem. De majd belejössz. Bízom benned - veregetem meg a vállát. Fontos dolog ám, hogy megfélemlíthetetlennek és szigorúnak találjanak az emberek ha prefektus vagy. Szerintem. Mindenesetre ráfér egy kis gyakorlás a srácra.
Ha már felmerült a legilimencia, megpillantok egy kötetet aminek gerincén többek között ez a szó is szerepel. Kihúzom, hogy jobban szemügyre vegyem figyelmem új középpontját. Elméletileg csupa elméleti cucc van benne az alapoktól így hát nincs ellenemre letenni érte két-három galleont az asztalra. Hasznos olvasmány lehet a tanévvégi szünet alatt, különösen, ha jövőre gyakorlati szinten is tanulni fogom a dolgot.
- Hát ami azt illeti - nézek rá pimaszul, a szememet rebesgetve, mint valami elsős lány, akit éppen randira hívnak. Abszolút nincs ellenemre a saját kézzel kifacsart narancslé ötlete, a Houdini megnevezés végképp.
- Nem amúgy, csak ugratlak - kacsintok vissza. - Megteszi a cukrászda is, legalább megeszünk mellé valamit. Ami azt illeti szabad vagyok szinte minden nap a szünetig.
- Már egész gyerekkorom óta érdekel a bűvészet, meg a szerencsejátékok. Szám szerint körülbelül olyan négy, vagy öt éves koromban kezdődött minden - felelem miközben lassan a pulthoz érünk, hogy fizethessünk az újonnan akasztott könyveinkért, már ha Andrej is talált magának valamit ami leköti.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Pillangó-varázs Étterem és Teaház

Az emberek nagy része nem szeret egyedül enni. Én mindig is tudtam, hogy nem vagyok különleges, persze, hogy kerestem a társaságot még az asztalnál is. Amúgy is pont az a személy vagyok, akit pár óra magány is úgy le tud hozni az életről, hogy képes lesz saját magát okozni az életében valaha felmerült összes problémáiért. Még ha soha nem is voltak. Tudjátok hogy megy ez. Tinik.
Ironikus, hogy ma pont egyedül császkálok a faluban tanítás után. Engedéllyel, esküszöm. Egy könyvesboltba látogattam le, mert most érkezett meg egy kötet amit hetekkel ezelőtt rendeltem meg, és ideje volt, hogy átvegyem. Nehéz volt hozzájutni, limitált kiadás. Nem várhattam hétvégéig. Még mielőtt visszatértem volna a kastélyba beültem egy vendéglőbe bedobni valamit. Túl éhes voltam, hogy kibírjam a nagyteremig, szóval meg kellett, hogy barátkozzak a magányos étkezés gondolatával. Valamit valamiért ugyebár.
Egy nagy adag bolognai spagettit rendeltem extra paradicsomos öntettel. Míg vártam, az ablakon kifelé bámulva játszottam egy pakli francia kártyával. Csak a szokásos Cameron. Körülbelül fél órával később jelenik meg az asztalomnál a felszolgálóm, szemem sarkából látom, hogy elhelyez valamit az asztalomon, jó étvágyat kíván, én pedig elmotyogok egy köszönömöt. Túlságosan el vagyok foglalva egy az utcán egymással üvöltöző párral, hogy odafigyeljek a pincérlányra. Bunkóság, tudom. Mire feleszmélek, őt már sehol nem látom, magam elé nézve pedig a spagettimet sem. Valaki más tányérját viszont igen. Túl sok zöldség szerepel rajta, hogy húsos kajának lehessen akár csak csúfolni is, nem hiszem, hogy ennyire el lehetne rontani egy egyszerű bolognait. Tanácstalanul nézek körbe, s meg is látok egy viszonylag fiatal lányt, ki legalább annyira néz ki elveszettnek, mint én.
- Teljesen véletlen nem kívánnál meg egy fél-vega fogást? - Kérdem barátságosan, széles mosollyal tőle, mikor az asztala elé érek a tányérral a kezemben, és csak úgy kérdés nélkül lehuppanok a vele szembelevő székre. - Teljesen ingyen adnám ám. Esetleg cserélném - utalok az előtte lévő spagettire, ami haljak meg pont úgy néz ki, mint amit a fél órával ezelőtti énem rendelne. Igen, elég valószínű, hogy összekeverték a rendelésünket.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Pillangó-varázs Étterem és Teaház

Helyzet valóban komikus, nem is nagyon tudom türtőztetni magamat; amint találkoznak szemeink elnevetem magamat. Nem hinném, hogy valaha történt volna velem akár csak hasonló ehhez. Olyan már volt, hogy nem teljesen azt kaptam amit kértem, vagy egy elem lemaradt a tányérról, de hogy az étel elkészüljön, minden baki nélkül aztán végül egy másik asztalon kössön ki... Nos, ez egyedülálló.
- Legyen, na. Mit tudok tenni - teszem szét a kezemet viccelődve, játszva az áldozat szerepét, ki sosem szerette volna elfogyasztani azt a szénhidrát dús fogást. Közben zavartan tekintek magam mögé, keresve az asztalt és a rajta lévő számjelzést. Őszintén, ki szokta azt figyelni? Nem szoktam csak úgy megjegyezni ilyen jelentéktelen - ámbár ebben az esetben igen jelenték teljes - apróságokat.
- Ömm, kilences. Úgy hiszem - felelem miközben még mindig a kérdéses asztalt vizslatom. - Igen, a kilences lesz az - erősítem meg, mikor rekognizálom az ablakot melyen fél órán keresztül csak bámultam kifelé még az imént. A gondolat felettébb logikus, meglehet, hogy ezt a két számot keverték össze. Sok féle oka lehet ennek az apró félreértésnek, bár nem hinném, hogy csak ezért képes lennék lehúzni a hely értékelését. Túl megértő vagyok én ahhoz.
- Nem igazán. Ez az első alkalom. Tesznek a jó első benyomásért - felelem még mindig viccelődve. - Mit takar az évek óta? Mit csináltál eddig? - Teszem fel az ő kérdésből felmerült kérdéseimet.
- Ja igen! - kapok észbe, hogy még mindig két tányér van előttem, majd a kevésbé szimpatikusabbat - amely nyilván az övé - felé tolom. - Cameron lennék nem mellesleg. Cameron Blanc - nyújtok kezet, legmegnyerőbb mosolyommal az arcomon, melyet ismerkedéskor rendszerint használni szoktam. Jó hely amúgy ez a Pillangó-varázs. Össze hozza az embereket.