Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Félszemű Kukorica Pizzéria

A napom nem is indulhatott volna fényesebben. Részletezhetném is, de felesleges. Legyen elég annyi, hogy a kávé ágyba érkezett, a meleg reggeli a földszinten várt, és útravalóul olyasmit kaptam, amit a legtöbb férfitársam ilyen korai órában maximum online felületen láthat. Inkognitóablakban.  
Az önelégült vigyor már akkor ott ült az arcomon, mikor a falu újságosánál a kezemben összecsörrent az egy galleon két sarló, majd a napi hírmondót a hónom alá csapva továbbindultam; akkor is, mikor beugrottam a falu egyetlen megbízható talárszabójához, és egy kis mellékes odafigyeléssel és törődéssel rásegítettem a múlt heti rendelésem gyorsabb elkészültére; és most is, ahogy a pizzéria napsütötte asztalánál végre fellapozom a még nyomdaszagú hírlapot, és elmélyedek a budapesti varázsbank aktuális válságáról tudósító hasábjaiban. Nem csodálkozom, hogy ismét erről kell olvasnom. Apám már hónapokkal ezelőtt felhívta a figyelmemet a válsághelyzet első jeleire, és ami a gazdaságot illeti, a hamarosan bekövetkező ínséges időszakra is.
Olvasás közben a szemöldökeim összeszaladnak, homlokomon elmélyülnek a finom ráncok. Azon, ami ezután vár, őszintén, nem kellene meglepődnöm, hiszen mondhatni, az én hibám; figyelmetlen voltam, amikor a pincérlány odaoldalazott hozzám, és a kérdésére, hogy ezen a verőfényes délelőttön mihez volna kedvem?, unottan csupán annyit feleltem: lepj meg. A fejem jobbra billen, ahogy szemeim gyorsan haladnak a sorokkal, és a lap aljához érve még elolvasom azt az utolsó kurta bekezdést. Nem értem a társadalmat, csóválom a fejem, és éppen lapozni készülök, amikor...
- Azt a jó bü...! - csattanok fel és tolom hátra a székemet azonnal, hogy az újságot felemelve nézzek végig magamon. Azt a kibeba*ott mocskos eget! A méreg beissza magát az ereimbe, a véremben adrenalin pumpál, és a pizzaszószos, feltéttől úszó azelőtt hófehér ingemről lassan az arcomba hajoló lányra emelem a pillantásomat. Megöllek, baszod. A nyakamon kidudorodó ér vörösen lüktet, a mellkasom viszont mozdulatlan, csak a szívem taszítja odabentről. Újra meg újra. Ez a lány meg bazdmeg, nézd meg, a dudvás rongyával csak szétkeni ezt a trágyaszagú szart rajtam, és azt hiszi egy boccsal el van intézve, mi? A gettóban se, anyám.
- Hozzám ne érj még egyszer - förmedek rá feszült, de halk hangon, miközben jobbommal ellököm a kezét. Alig hallhatóan eresztem ki a bent rekedt lélegzetet, majd minden méltóságomat megragadva szegem fel államat, és emelkedek fel a székről. A mozdulatra az addig a paradicsomtól átázott anyagon hesszelő sajt, kukorica meg ki tudja még mi, zuhanni kezd, és a következő pillanatban placcsanó hangon ér földet. Én, mintha mi sem történt volna, az újságot komótosan hajtom össze, és azt az asztalra dobva nézek vissza a lányra.
- A falu tele van dolgozni akaró fiatalokkal - mondom neki egészen halkan, és futólag átpillantok a pult felé, ahonnan meredt szemekkel figyel minket a többi alkalmazott. - Ne legyél ekkora lúzer, bazdmeg, mert öt másik van a helyedre.
Aztán udvariasan elnézést kérek, és pálcámmal a férfi mosdó felé indulok. Mekkora csicska, bazdmeg, komolyan, nem jöhet el az ember pizzázni egyet, hogy ne kelljen aggódnia a személyzet miatt... de hát, ez is csak azt mutatja, mennyire megérett már a világ arra, hogy Vajda Ricsi végre színre lépjen.
Csicskaélet, bazdmeg, csicskaélet.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Stég

megtisztellek

Egy ideje már itt vagyok. Azt hittem, én érkezem később, és nem kell várnom. Utálok várni. Utálok tétlenül lenni, semmit sem csinálni, csak állni a nádast kettészelő, hosszan a tóba nyúló stég végén, és találkozni saját magammal.
Az első percekben a lemenő Napot figyelem, zsebre tett kezekkel, minden, egymást üldöző gondolatot elhajtva. Most nem akarok semmire sem gondolni - főleg nem arra, hogy az előzőt épp most követi egy újabb ballépés, amiről Lili nem tud, és amiről nem is fog tudni. Tőlem legalábbis nem.
Nem akarom Lili hangját hallani a fejemben, amint épp apához hasonlít, amiben nem ismeri el a férfiszerepet, amit ő képvisel, és nem akarom hallani, ahogy megbízhatatlannak kiált ki. Ezt nem ő mondta, ezt én hallom, az én gondolatom, de az ő hangja. Mert az lettem. Nem így indult, én jó voltam, felelősségteljes, szikár, elhivatott és hű, de eltelt fél év, és egyre többször kapom magam titkolózáson. A titkok pedig hazugságokat szülnek. Ezt mindenki tudja.
Mikor meghallom a tűsarkak kopogását, már törökülésben ülök a kopott deszkákon, és tenyereimmel a hátam mögött támasztom ki magam.
- Látom, jobban vagy - vigyorgok fel a mellém telepedő szőkére, és végignézve a szettjén, úgy érzem magam, mintha a párizsi kifutón lennék. - Bocs, hogy nem írtam. Nem akartam felesleges feszültséget.
Hallottam, hogy egy időben nem lehetett látni őt a kastélyban, meg hogy ispotályban is kezelték, és persze hozzám is eljutott egy-két összeesküvés-elmélet, a legtöbb épp esténként, mikor az ágyban fekve egymás helyett a plafont bámultuk Lilivel, és hangosan röhögtünk a legújabb sulis pletykákon. Catherine esete különösen feldúlta a drágámat, talán ezért nem vette észre, hogy hallgataggá váltam a név említésére.
- Honnan tudsz arról, hogy tud rólunk? - vonom fel fél szemöldökömet, majd halk sóhajjal elpillantok a szemközti nádas irányába, amely már félig elnyelte a narancsban úszó Napot. Kezdem azt hinni, hogy ebben az iskolában tényleg nem létezik olyan, hogy magánélet.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Stég

megtisztellek

Nem, tényleg nem írtam volna. Őszintén, már az is csodaszámba megy, hogy Cath-tel azóta köszönőviszonyban maradtunk, hiszen általában levegőnek nézem a lányokat, akiknek már egyszer átléptem a küszöbét. Nincsenek többé, nem érdekelnek, csak azokat látom, akik még szóba jöhetnek.
- Nem mondta - mormogok az orrom alatt, a hangomat alig, csak rekedten hallani. Nem tudom, mit gondolhat most a szőke, talán, hogy nem minden arany, ami fénylik, vagy hogy akkor ennyit az álompárról meg az újságok hasábjaiból visszaköszönő különleges kapcsolatukról. Nem tudom, nem is lényeges. A fejemben egyetlen gondolat visszhangzik: nem akarom, hogy Lilinek titkai legyenek előttem. És mi van az enyémekkel? Nekem lehetnek? Ezt akarom?
Tekintetem a cipőmön időz. Azok makulátlan tisztaságúak, a bőrön egyetlen karc sincs, a varrás sértetlen. Ez még én vagyok. Ez voltam régen is.
- Nem vagyok más, Cath - fordítom felé az arcom, ami vonástalan, ahogy a szemeim is. Azokból semmi sem olvasható ki. Sem érzés, sem gondolat. Ricsi vagyok, mint régen. Ugyanaz vagyok. Nem akarom, hogy az emberek másnak higgyenek, hogy azt, amit érzek idebent, arról mások is tudomást szerezzenek.
Ha megváltozok, megváltozik a világom is. Ki leszek a világom nélkül? Nekem alkohol kell.
- Az egyik péntek estém elég jól sikerült ahhoz, hogy jó döntésnek tűnjön a tinder visszatelepítése - mondom egy félmosollyal, míg Cath enyémet súroló térdére pillantok. - Aztán, ha már ott voltál, rád néztem, mi újság lehet veled.
Világos szemeim térdéről arcára kúsznak, vállam halványan mozdul. Részeg voltam.
Részeg akarok lenni most is.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Stég

megtisztellek

- Nem  - mondom, és magam elé nézve, a stég utolsó deszkáin át a tó vizére pillantok. Elmosolyodok a képre, ami bekúszik lelki szemeim elé, ahelyett, hogy teret engednék neki, inkább a bal vállam fölött visszanézek Cath-re. Az alábukó Napot figyeli, és ha nem is mondom ki, az ő arcán aztán tényleg óriási változást látni. Mintha nem is ő ülne mellettem, hanem valaki teljesen más, egy idegen. Valaki, aki már annak is képes örülni, hogy esteledik, és lassacskán lemegy a Nap.
Pillantásom követi az övét.
- Szóval igaz! Wow! Hah! - kurjantok fel, és bár vigyorra húzódik a számszéle, nem boldogít a tudat, hogy Denis egy kicsikét elveszítette az uralmát saját maga felett. Mert, hogy... - Denis volt, ugye?
Nem is kérdés. Ismerem az érzést, egyszer, nem is olyan rég én is éreztem már hasonlót. Nem tudnám bántani Lilit, mondja az eszem, de azt hiszem, ha a szívem is szóhoz jutna, azt felelné erre: dehogyisnem.
- Valami olyasmi... - vallom be óvatos, félszeg lassúsággal. Nem tudom, hogy ezzel mennyire merészkedek közel ahhoz a bizonyos határhoz, de képtelen vagyok fékezni magam. Muszáj kimondanom, ha ez csak féligazság, hát akkor is. Elnevetem magam, mielőtt folytatnám. - Az apám.
Tekintetem Catherine-ét keresi.
- Mondjuk Lilit én akartam. Apám mást nézett ki - megvonom a vállam, aztán kérésére gondolkodni kezdek.
És csend.
- Valami vidámat? - sandítok rá, aztán húzva még kicsit az időt, az elmúlt hónapjaimon kezdek merengni. A szemeim balra-jobbra mozognak, hirtelen egyetlen emléket sem tudok megragadni. Nevetve folytatom. - Lili rózsaszín plüss wc ülőkéjéhez mit szólsz?
Az elég vidám. Belegondolva azonban, ha a napjaimból ezt az egyet tudom kiemelni, ami emlékezetes vagy boldoggá tesz, az azt jelenti, hogy amúgy az életem silány.
Ez persze nem igaz, hiszen az életem csak azóta igazán valódi, mióta Lili szerves részét képezi, csak... egyszerűen nem akarom kiadni. Nem akarom, hogy bárki tudjon erről, az érzéseimről, az érzéseinkről, az életünkről, arról, ami a négy fal között zajlik, így is, az újságok olyasmit is lehoznak, ami egyébként senkire sem tartozna és mondjuk igazságalapja sincsen. Nem akarok erről beszélni, mert túlságosan is féltem. Ez csak a miénk.
- Ismersz - fordulok felé, és komolyan, halvány mosollyal fűzöm tovább a szót. - Én mindig boldog vagyok. Inkább azt mondd meg, mi lesz most, hogy végzel. Elmész?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Stég

megtisztellek

Rajta kívül még senkinek sem mondtam ki, és most is csak keresem a szavakat, húzom az időt. Hiába vagyunk itt csak mi ketten, hiába tudom, hogy Cath nem az a fajta, aki visszaélne a bizalmammal, mégsem érzem, még itt, a nádas biztos takarásában sem, hogy el szeretném neki mondani. A számszéle megrándul, megvonom a vállam. Fejemet finoman oldalra billentem, fülem az ing selyemanyagához ér.
- Ő tudja erre a választ - mondom végül, és visszaemelve a fejem, azzal a mosollyal fordulok Catherine felé, amelyből ő maga is kiolvashatja a választ. Furcsa, hogy most ennyire nehezemre esik a beszéd. Mintha a hónapok során belefáradtam volna. Az utóbbi időben túl sokszor mosolyogtam és voltam kedves érdekből, mondtam el újra meg újra ugyanazt a betanult szöveget, és tűntem fel helyeken, ahol máskülönben sosem.
- És vele mi van? - kérdezem. Nem hiszem, hogy Denist hétköznapjai során túlontúl inspirálná a romantika meg az érzelmek, dehát nekem sem kell a szomszédba mennem meglepetésért, elég csak tükörbe néznem. Még az is lehet, hogy hirtelen Denisről is kiderül: szerelmes.
A kérdésére hunyorogni kezdek, azután megcsóválom a fejem. Lehet, hogy bólintanom kellene, de nem teszem. Nehéz erről beszélnem, érzem most is. Már nem tudok úgy tekinteni Lilire, mint egy eszközre, amellyel célt érhetek. Ő sokkal több lett ennél, legszívesebben kiszállnék a képviselőjelöltségért folyó harcból is. Ha nyerek, azzal véglegesítem az ő eszközi létét - hiszen az volt, hivatalosan is.
- Komolyan érdekel, miért választottam őt? - kérdezem a szemeit kutatva, aztán sóhajtok egy nagyot. Megadom magam. - A körülményei miatt. Azt akartam, hogy a közönség egy ideális párt lásson a címlapokon, akik megtestesítik mindazt, ami számukra elérhetetlen. Akik jól néznek ki együtt, kedvesek, szépen beszélnek egymással és együtt feddhetetlenek. A nő, akit apa választott nekem, vitatható előéletű... és amúgy sem gondolom, hogy tudtam volna benne bízni. Lili tökéletes volt.
És tessék, kimondtam. Egy hosszú pillanatig azt várom, hogy itt, a nádas között a stégen, ezekkel a szavakkal szegem meg az esküt. Azt gondolom, hogy egy pillanat és máris elér a vég, és holtan hanyatlok el Cath mellett a nedves deszkákon.
Lili nem értené, ez jár a fejemben, és, hogy folyton-folyvást azt kérdezgetné magától, miért? Miért most, amikor már alig egy hónap maradt? Mi történhetett? Mit csinálhatott rosszul?
De nem történik semmi. A következő pillanatban már együtt is nevetek a szőkével, és követve őt, én is hanyatt dőlök. Az égbolt egyre sötétebb.
Magam sem értem, de őszinte, széles mosollyal nézek fel a csillagok közé.
- Ezt rohadtul megszívtad - fordítom arcomat felé, és értetlenül összehúzott szemöldökeim alól folytatom. - Bár... gondolom, akad egy-két vendégszoba azon a francia birtokon...
Remélem, mert egy hétvégén szívesen átugranék bort kóstolni, és ha már ott vagyok, rágyújtanék egy jó francia szivarra is. Egyébiránt, Cath helyzete szar, ez a napnál is világosabb. És még az én apámra mondják, hogy vadállat.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Már csak egyetlen szál rózsa van a kezemben, pedig még egy órája sincs, hogy kijöttünk a térre, és boldog-boldogtalant virággal köszöntünk. Nem vagyok oda a nőnapért, nekem ez amúgy is majdnem egy és ugyanaz, mint az anyák napja, de a piacról hazafele cipekedő idős nénik meg a középkorú milfek úgy tűnik, örülnek a gesztusnak. Remek. A kampányfőnök boldog lehet, és azt hiszem, én is az vagyok; a mai a kampány utolsó alkalmainak egyike. Azután már csak a sajtóra kell odafigyelnünk, és jöhet is a nagy nap.
A Nap erős fénye épp szembetűz, így hunyorogva sietek vissza a hivatalba, ahová a virágosztás utáni találkozót beszéltük meg. A gondolataim közben Lili körül járnak, hogy vajon észrevette-e már az ágyunkon hagyott, színes rózsákat rejtő dobozt, mikor a szökőkútnál oldalra pillantva észreveszek egy párt. Hoppá! Az egyik pad mellett állnak, amit egyébként a polgármester úr a mi büdzsénkből festetett át, és bár nem voltam jelen, azért a fiúk a közeli tábla hirdetőfelületén hagytak rólam néhány plakátot. Szép munka.
Elsétálok a csobogó víz mellett, és míg hozzájuk közeledek, arcomra elegáns, megnyerő mosolyt varázsolok.
- Sziasztok! - köszönök nekik egy óvódás kedvességével, és miután kezet nyújtok a fura fazonnak, a nő felé fordulok. - Ugye, nem sértelek meg, ha nőnap alkalmából ezzel a szál rózsával köszöntelek? Azt gondolom, a hivatal nevében is mondhatom, hogy hálásak vagyunk, amiért olyan gyönyörű nők laknak ebben, a szívünknek legkedvesebb mágusfalvában, mint amilyen te is vagy.
Ragyogó mosoly, fejjel lefelé lógó - ahogy apa tanította - rózsa átnyújtása, és egy udvarias lépés hátrafelé.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Óóó!
Rég váltottam már ki nőből ilyen hanghatást, már ami nem Lilit illeti, belőle ugyanis anélkül varázsolok elő ennél cifrábbakat is, hogy különösen megerőltetném magamat - elég csak odaégetnem az omlettet, haha.
- De jól informált vagy - jegyzem meg elismerően. Hangomból a szokott fül kihallhat némi kacérságot, azt viszont nehéz lehet eldönteni, hogy ez a kampány sikerességét kívánja-e szolgálni vagy valóban a nőnek szól. - A sajtónál dolgozol?
Csillogó tekintettel nézek le rá, a szemem sarkából viszont tökéletesen rálátok a mellette álló férfi, Jack arcára is. Az... hogy is fogalmazzak... érdekes. Törődni azonban eszem ágában sincs vele, és bár mindvégig udvarias maradok és semmiféle határt nem lépek át Korinnával, nem kell sok ész ahhoz, hogy tudjam, nem mindenki örül úgy a puszta jelenlétemnek, mint a nő.
- A polgármester úr a hivatal saját dolgozóit egy kollégámra bízta, de biztos vagyok benne, hogy Berci különös tekintettel van Mancikára és Bözsi nénire! Hiszen mindannyian tudjuk, hogy ők a mi különleges osztagunk, a szárnysegédeink, akik nélkül nem élet az élet - mosolyodok el finoman a fennkölt gondolat végére, majd elpillantok a szökőkút felé, hangosan felsóhajtok, és az órámra lesve visszafordulok a párhoz. - Nos, hálás vagyok a találkozásnak, de nem szeretnék tovább zavarni, élvezzétek csak ezt a szép napot, ahogy a szerelmesek szokták. Örültem, Jack!
Búcsúzóul még egyszer kezet nyújtok a férfinak, majd teszek egy lépést hátra, és mielőtt elfordulnék tőlük, még a nőre pillantok, szélesen elmosolyodok és rákacsintva sarkon fordulok, hogy a nadrágom zsebébe csúsztatott kezekkel, halk dúdolással induljak vissza a hivatalba.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Czukorvarázs Cukrászda

Csak az ajánlóleveleimet jöttem beadni a hivatalba, és bár Wittner urat nem találtam odabent, galamblelkű titkárnője, Mancika - akinek nyolcvanas évekbeli szövetszoknyája messziről árasztotta magából a sűrű, orrfacsaró dohszagot, és amely szoknyáról könnyűszerrel megmondhatta volna bárki, hogy az minden kétséget kizáróan még hajnalok hajnalán egy molylakta szekrényből lett kirángatva - azonnal előttem termett, s idősödő kezeit felém nyújtva szívélyesen felajánlotta, hogy biztonságos helyre teszi a bőrmappám rejtekében lapuló - természetesen fényes - jövőm zálogát. Úgy, hogy Wittner úr mindenképpen megtalálja, amint helyet foglal az íróasztalánál.
Tekintetemet csupán a pillanat törtrészével felejtettem tovább a kifoszlott szoknyaszegélyen, mint ami egyébként illendő lett volna, majd ajkaimat lehengerlően udvarias mosolyra húzva belepillantottam a nő vizenyős szemeibe. Nem szükséges, visszajövök, feleltem neki csendes, ugyanakkor határozott hangon, abban a bizonyos több kérdésre köszönöm, de nem lesz szükség stílusban.
Aztán, hogy az időt elüssem, beültem a cukrászdába, rendeltem egy kávét, hozzá hideg üveg ásványvizet, és az egyik még így, kora este is napfényes ablak mellé telepedve felemeltem az asztalomra készített Reggeli Prófétát, bejáratott mozdulatokkal fellapoztam, s államat felszegve, számat csücsörítve merültem bele a jövő tavaszra tervezett áfakulcs-változásról szóló vaskos, sűrű cikkbe. Csak, mint otthon, élvezettel dőltem hátra, miközben balommal a kávéscsésze vékony füle után nyúltam.

fél órával később
A telefonom észveszejtő erővel kezd rezegni a farmerkabátom zsebében, és bár tudom, hogy ki keres - már a beállított rezgés üteméből tudom, éppen kinek hiányzom - meg sem mozdulok. Mielőtt bármit is tennék, még elolvasom az utolsó két sort az egész idáig jól teljesítő aranygalleon váratlan értékzuhanásáról, majd kipillantva az újságból, homlokráncolva nyúlok a készülékért. Ábel az, pont nyolcadjára hív.
Zöld gomb, felvillanó széles vigyor, nevetős-hangos beszéd, témában vagyunk azonnal. Míg hallgatom, pillantásom a helyet járja, két csaj a bal sarokban, nyomozó kissrác a jobb oldalon, egymásba gabalyodott párocska srégen előttem, a kiszolgáló személyzet fel- és alá sétálgat, tányért szed, kávét hoz, mosolyog.
- Várj - szólalok meg összehúzott szemöldökeim alatt, és Ábelt gondolkodás nélkül félbeszakítva engedem le a telefont a fülem mellől. Még hallom, hogy tovább magyaráz, mintha káromkodna is egyet, de a figyelmemet már valaki más köti le. Tekintetem visszatalál a cukrászda jobb sarkában ücsörgő fiúhoz, meg az asztal alá hulló, ezeréves címlaphoz. Mi a... A kezem reflexszerűen mozdul, a hangom értetlen, ideges-fagyott. - Visszahívlak.
Lili ugyan említett egy fiatal srácot az eridonból, akinek tetszik, de arról elfelejtett szólni, hogy az Illető creepy, és a hatlapos tortája fölött épp nincs jobb dolga, mint utánunk kutakodni.
Le sem veszem róla a pillantásom, míg oldalra billenő fejjel közeledem hozzá. Nem tudom, hihetek-e a szememnek, hiszen kétségtelen, ennél abszurdabbat talán még életemben nem láttam - pedig, nos, megesett már velem egy s más.
- Ha kérdésed van, itt a lehetőség - mondom neki, mikor nehézkes sóhajjal felveszem a földről az elsárgult címlapot, és előredőlve az orra alá csúsztatom azt. A vele szemközti széket lassú, megfontolt mozdulatokkal fordítom meg, és mikor leülök, alkarjaimat a fatámla tetejére támasztom. A hangom nyersen csendül fel, bal szemöldököm felfelé ível. - ...Péter.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Czukorvarázs Cukrászda

Bár nem a türelmemről vagyok híres, most mégis előzékeny úriemberként viselkedek: kivárok; tekintetem apránként járja be a fiú arcát, annak minden szegletét, itt-ott rózsaszínbe hajló bőrét, vastag száját, sűrű szemöldökét, végül visszatér sötétnek hitt, ám meglepő módon kéken fénylő szemeihez. Azok, pont, mint a sajátjaim.
Látom, amint fekete szempillái megrezdülnek, látom, amint az arca a pillanat törtrésze alatt változik meg. A vér szinte menekül addig pirospozsgás bőre alól, a szín huss, egyszerre eltűnik róla, mert a félelem kiszívja és megfakítja. Nevetnék, de az igazság az, hogy az ilyesfajta gesztust még túl korainak érzem, főleg, ha azt nézem, ez miféle fenséges, léleküdítő játszadozás is ahhoz, hogy ilyen gyorsan lelőjem a poént. Így hát, a rezzenéstelen és zord felszín alatt úgy döntök, megengedek magamnak még egy kis élvezetet - Péter meg féljen, asszem megérdemli.
Még végignézem, ahogy a sütemény egy már félig-meddig megrágott darabja kiesik a szájából; a kép igazán kívánatos, egyből eszembe is jut Lili, és elképzelem, ahogy besétál, mélyen dekoltált blúzában belehajol a kissrác arcába, és azzal az élettől csillanó, téged itt és most, mindennél jobban vágyó és magában tudni akaró tekintetével törli le petyafiú morzsától hemzsegő szájaszélét, ujja nyomát követi a srác ajka, mire Lili megnedvesíti sajátját, majd előrehulló haját hátradobva gyönyörteljes rálátást biztosít egymásnak nyomódó melleire.
Szélesen elmosolyodom.
Aztán, hála a kviddicsben edződött reflexeknek, épp, mikor feláll, ciccegve én is megemelkedek, és balommal utánanyúlva elkapom a grabancát. Hát mi ez a sietség, kérem szépen?
- Pééééter... - kezdek bele lemondó sóhajjal, még a fejemet is megcsóválom kissé. Talán nem látja, de vonásaim egészen szomorúnak, mitöbb, csalódottnak hatnak. Ujjaim a póló hátuljába feszülnek, a máris gyűrött anyagot a nyakrésznél tartom, és várom, hogy az úr magától felém fordítsa az arcát. Legalább. Közben vetek még egy pillantást az asztalra, majd szabad kezem körmeit vizsgálgatva nyájasan folytatom. - Hova rohansz? A csokitortádhoz még hozzá sem kezdtél. Csak nem megzavartalak? A világért nem akartalak...  

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Czukorvarázs Cukrászda

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Bogolyfalvi Hivatal és Művelődési Ház → Bogolyfalva Hivatala

Már jó néhány perce a hivatal előtti padon görnyedek, egyik kezemben telefon, a másikban egy szál cigi, és Miami Heat-Utah Jazz meccset nézek felvételről. Igaz, láttam már párszor, de ha van időm, szívesen visszajátszom egy-egy meccs kedvenc pillanatait, mint most Dragić vagy Meyers Leonard alázását. A nagy hármas - amúgy teljesen érthető - eligazolása óta persze már nem az igazi a csapatmorál, de én azóta is minden meccsüket online streamen követem. Néztem már NBA-döntőt Felagund óráján, lagziban és randi közben is, elmondom, valójában semmit sem befolyásol a dolog. Mondjuk ha a Miami Heat nő lenne, már elvettem volna.
Felemelem a szálat, és ajkaim közé csiptetve azt kotorászni kezdek a dzsekim zsebében. Kell egy rágó, nem mintha Wittner úr, akit épp az előbb láttam kinézni az ablakon, ne tudná, hogy rendelkezem néhány káros szenvedéllyel, de azért nem fogok kátrányt lehelni az arcába, ha nem muszáj. Egyik zseb, másik zseb, közben felpillantok a hivatal épületére, majd ellenőrzöm az órámat, és ahogy visszafordulnék a telefonomhoz, a szemem sarkából meglátom az utca túloldalán siető legjobb haveromat.
Csak idő kérdése volt, nemde?, érkezik is az első gondolat, míg halkan morranva felnevetek. Ez káprázatos! Akármennyire is szeretné a Minisztérium, Bogolyfalva még nem elég nagy ahhoz, hogy az ember ne fusson lépten-nyomon kellemetlen személyekbe, meg olyanokba, akikkel a csaja szabadidejében csókolózgat. Üdítő találkozás. Ja, hogy nem az, én kérek elnézést.
Szűkülő szemekkel harapok rá a cigaretta végére, míg a kezemben tartott telefon képernyője elsötétül. Aztán visszagörnyedek, könyökeimet észrevétlen támasztva meg combjaimon. A pillantásom követi a srácot, bár a nyakam mintha befeszült volna egy kicsit.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Bogolyfalvi Hivatal és Művelődési Ház → Bogolyfalva Hivatala

Vele együtt figyelem a bőréből előcsalogatott aprócska lángokat; azok nem csak őt, engem is lenyűgöznek. Az elemi mágusokban egyébként is van valami, valami megmagyarázhatatlan, ami egyszerre bűvöli el az embert és kíván magának cirkuszt. Amúgy nem tudok sokat a srácról, de azért nem vagyok teljesen hülye, és az már ebből a kis bemutatóból is kiderül, hogy ha úgy akarná, könnyűszerrel megölhetne. Mondjuk leszarom, a pokolban úgyis égni fogok, akkor meg? Most mit majrézzak?
Aztán felém fordítja az arcát, és már indul is; mosolyog, mintha legalábbis az ezer éve nem látott legjobb cimbijét ismerte volna fel bennem. Pedig úgy tűnt, siet... ja, hozzám. Körbepillantanék, hogy van-e itt rajtam kívül más is, de egyrészt képtelen vagyok levenni róla egyre szűkülő tekintetem, másrészt pedig pontosan tudom, hogy néhány JóskaPistáról pletykáló öregasszonyon kívül senki sincs a környéken. Illetve dehogynem van, bocsánat; Wittner úr talán most is az ablakban áll, és azt gondolja, Brightmore-ral kezelünk egyet, elszívunk még egy gyors cigit, aztán leszek kedves megtisztelni őt azzal, hogy külön kérvény benyújtása nélkül feltolom hozzá végre a seggem.
Miafasz.
Nem tudja a nevem, mi? Vicces ez a fiú. Pillantásom arcáról a felém nyújtott kezére esik, mire halkan, a lassan csikké égő darabbal a számban nevetni kezdek. Ej, ej, hát itt tartunk, Denisem, te meg én, csóválom a fejem, majd balra billenő arccal, hunyorogva nézek vissza rá.
- Tudom, ki vagy - mondom nyugodtan, miután szabaddá teszem a számat. Nyelvem hegyével végigsimítok a fogaimon, aztán sóhajtok egy aprót. Wittner figyelő szemeit, mint egy vaskos konyhakést, a hátamban érzem; itt balhénak esélye sincs. Így hát úgy döntök, akárcsak ő, én is úriember leszek, aztán meglátjuk, leszünk-e még mi jóbarátok. Jobbommal ráfogok a kezére, miközben vonástalan arccal és tónustalan hangon megszólalok. - Vajda Richárd.
Személyesen.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Bogolyfalvi Hivatal és Művelődési Ház → Bogolyfalva Hivatala

Pillantásomat lesütöm, míg dzsekim belsőzsebéből komótosan előveszem aranyozott szegélyű csikkgyűjtőmet. Nem sietek, sőt, mondhatni, imigyen húzom az időt. Az előttem egy percig sem kérdéses, hogy ha az ablakban álló Wittner nem figyelné minden mozdulatom, akkor az imént a nevemet az öklöm követte volna, már csak betyárbecsületből is - akkor is, ha cserébe Denis porrá éget, ha megfosztja tőlem az életbenmaradásomhoz elengedhetetlen oxigént, akkor is, ha ezért térdre kényszerülök előtte, ott a kavicsos járda kövén, és kiguvadt, véreres szemekkel kell felnézzek rá. Mert a szemébe néznék.
Aztán a gyűjtő fémesen kattan, és miután visszacsúsztatom a helyére, oldalasan pillantok át a mellémtelepedőre. Elmosolyodom; könnyedén összesimuló ajkaim kiszélesednek, és bár belül majd' belepusztulok a ténybe, hogy érintette, hogy hozzáért az énhozzám tartozó nőhöz, feszültségnek nyoma sincs rajtam.
- Kérlek - nevetek fel hangosan, a gesztus azonban inkább cseng udvariasan, mintsem őszintén. Leszarom, mit gondol a külsőmről. Tőlem gondolhat akár a világ legrondább alakjának is vagy nézhet rám áhítattal, egyik sem érdekel. Egyik sem tesz hozzá az életemhez. Az igazság egyébként is az, hogy bár éppenséggel tudok ezt-azt Lili korábbi kapcsolatairól, ergó van fogalmam az ízléséről, engem az sem zavarna, ha csupán a pénzem kellene neki, és tényleg fikarcnyit sem számítana az, hogy valójában én ki vagyok.
- Szóval sejted, mi? - kérdezek vissza, miután halkan, az előzőnél jóval élesebben hallatok valami gúnyos nevetésfélét. - Ez vicces... mert hát ne is haragudj, öregem, de nem kell gigászi IQ-fighternek lenned ahhoz, hogy sejtsd, miért ismerem a neved.
Teljes testemmel szembe fordulok vele, és míg bal alkaromat a pad kopott támláján támasztom meg, addig fél lábamat is feljebb húzva dőlök kissé előrébb. A szemem sarkából épp látom az ablakpárkányon könyöklő polgármestert, és még ha Liliről is van szó, nem szeretném azt a benyomást kelteni benne, hogy bármelyik pillanatban a másik torkának tudnék ugrani. Egészen közelről, alulról pillantok fel Denisre.
- Ott voltam a kibaszott esküvődön, ember! - habár suttogok, úgy érzem, mintha fröcsögve ordítanék vele; a szemeim vérben forognak -  Lili az oldalamon ült, mikor te örök hűséget fogadtál Catherine-nek, aztán meg belemászol a szájába?!
A szívem hevesen ver, míg kék tekintetem egyre mélyül Brightmore-éban. Talán megbánást, indokot vagy egyszerűen csak mentséget keresek bennük, mentséget neki és Lilinek, valamit, ami megváltoztatja a mostani helyzetet, valamit, ami miatt végre lezárhatom magamban ezt az egészet.
Soha többé nem fogok bízni a lányban, ezen sajnos eldöntetett, de a hozzáállásomon még talán van esély formálni egy keveset.